Édesanyámat is kórházban segítették a halálba

34 hozzászólás

2014.02.27. 09:31

Egy lábujj műtéttel kezdődött: cukorbeteg volt,és sajnos muszáj volt leműteni kettő lábujját is! Mindenhol voltak problémák a nővérekkel.

Édesanyámat is kórházban segítették a halálba! Nevezetesen a veszprémiben! Nem ott hunyt el,mert előtte még megjárta a gyönyörűséges várpalotait is mert Veszprémben lemondtak róla,mikor kiderült,hogy már nem tehetnek semmit,pedig,biztosak vagyunk benne,hogy Veszprémben hibáztak,és utógondozásra átvitték palotára,ahonnan én végső elkeseredésemben Pestre vitettem,már sajnos későn,mert ott két órán belül elhunyt! Nem bírta ki az utat,mert előtte már szenvedett minkét helyen eleget! Azóta is lelkiismeret furdalással élek,hogy nem cselekedtem elég korán,hittem abban,hogy meggyógyulhat!....

Egy lábujj műtéttel kezdődött: cukorbeteg volt,és sajnos muszáj volt leműteni kettő lábujját is! Mindenhol voltak problémák a nővérekkel! is!: Panaszt tettem, mert a nővér a pultban Facebook-ot püfölte,az anyámnak meg penészes felfekvési sebe keletkezett,mert egy jól eltalált injekcióval,amit a gerincébe kapott sikeresen lebénították,és soha nem állt talpra többé,pedig rettegett tőle,sőt kérte,hogy altassák inkább!.....Aztán egy szép értágítást is kapott,Amitől,a boncoláskor agyi infarktust is diagnosztizáltak nála. Mert vajon mi mástól kaphatta volna? Azt sem értettük,miért kellett értágítást végezni nála?Ezt még Veszprémben végezték,de hogy ,hogy miért kellett,a mai napig rejtély a számomra!? Amikor szóvá tettem az igazgatónál a Facebook dolgot,azt mondta,: mit gondolok én,ki fog itt dolgozni,ha ezt megtiltja nekik?

Hát szép,én azt hittem,hogy oda dolgozni kell bejárni!? (mellesleg engem rögtön kipenderítenének a melóhelyemről ezért!!!) Várpalotán is volt olyan,hogy én rohantam el orrsprayért,mert nem kapott levegőt már Anyám,és fél órán át fújattam ki vele, az orrába száradt váladékot,mert az sem jutott eszébe senkinek,hogy baj van!!! Reggelre már akkor megfulladt volna! Mellesleg sosem láttunk halottat,sem én sem a Szüleim! Anyukám mellett tíznél többen meghaltak,májustól októberig,az Ő bekövetkezett haláláig! Nehezen elintéztem,hogy felkerüljön a Dél-pestibe,de már nem sikerült megmentenem! Tehát nekem sem kell azokról az állapotokról mesélni!

A felfekvésből vérmérgezése lett,amiből aztán sosem sikerült kigyógyulnia!!!!! Köszönöm egészségügy! Hadd ne mondjam,hogy tavaly februárban elvégzett bal térdszalag plasztikám,a maii napig fájdalmakkal gyötör,állandóan dagad,ropog,és ha terhelem nem tudok a nap végén lábra állni! Egy éve kínlódom vele,fájdalomcsillapítókon élek,így dolgozom!!! Ennyit mára.

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

Nem emelek,nem mosdatok, közölte a nővér

81 hozzászólás

2014.02.26. 08:28

Volt,hogy kiszakadt a katéteres zacskó,folyt a pisi mindenfelé a földön. Felkutattam a felmosó szettet,és felmostam.

2003-ban sem volt jobb a helyzet. Nagymamámat az Erzsébet kórházba kellett vinni (ez a Péterfy Sándor u-i kórházhoz tartozik)a belgyógyászatra. Megkapta az ágyat,és én türelmesen vártam vele együtt,hogy egy nővérke bejöjjön a kórterembe. Szerettem volna tudni,kihez tartozik,ki az akinek szólhatok ha valami segítségre van szükségünk. Nem sokára beviharzott egy középkorú nővérke,aki meglátva,hogy két új beteget kapott a kórterem a következővel indított. Nem mosdatok,nem emelek,kivinni a beteget nem tudom,leszakadt a derekam. Csak néztünk,mint hal a szatyorban.

Semmi jó napot kívánok,vagy X.Y.nővérke vagyok,semmi."Nem emelek,nem mosdatok...." majd ahogy be jött,ki is ment. Én tudtam,hogy nem viccel,így komolyan is vettem a "bemutatkozást" és csináltam én. Ha valami miatt éppen nem tudtam az adott időben bemenni csak később,"előre gondoskodtam a nagyi tisztán tartásáról,míg beérek hozzá". Volt,hogy kiszakadt a katéteres zacskó,folyt a pisi mindenfelé a földön. Felkutattam a felmosó szettet,és felmostam. Ha arra vártam volna,hogy jön majd valaki arra várhattam volna.. történt olyan is,hogy majd egy órával tovább kellett maradnom,mert a magatehetetlen öregek mind tőlem kértek valamit.

Azt se tudtam hová ugorjak. Ablakot nyitni,teát tölteni,szívószálat előbányászni,üdítős dobozt kinyitni,hűtőből behozni,hűtőbe kivinni,ágyat feljebb tenni,szemüveget keresni,nővérnek szólni,elgurult gyógyszert megkeresni. Ezzel valóban nehéz lépést tartani,én be is látom. De a goromba modort,azt nem. Annak ehhez semmi köze.

A halál kapujában jártam

118 hozzászólás

2014.02.25. 09:08

Bevallom őszintén, bennem egy percig sem merült fel, hogy bármi baj történhet. Teljes mértékben megbíztam az orvosomban, és a szülésznőmben.

Köszönet,….

"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgy is érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka emléke, évek, vagy egy élet. Ott van, és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok egy finom kis szállal kötözve. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhet Veled."

- ismeretlen szerző

2013. Július 22.

A világ nagy részének egy átlagos hétfő. A másik felének a brit kisherceg várva-várt érkezése. Nekünk életünk egy nagy napja, amikor világra jött a mi kis hercegnőnk.

Kislány, egy valódi kis csoda, hiszen az orvosok szerint esély sem volt rá, hogy természetes úton megfoganjon.

Gyönyörű 9 hónap volt. Teljesen problémamentes. Az egyik legmeghatározóbb időszak egy nő életében. De mivel a kisasszony a kiírt időponton túl sem érezte úgy, hogy itt az idő, és olyan még nem fordult elő, hogy egy baba benn maradt volna a pocakban, ezt a bizonyos hétfőt jelölték ki, hogy világra jöjjön.

Reggel 7-kor el is kezdődött a folyamat, és minden rendben is zajlott, bár előre lehetett látni, hogy nem lesz egy gyors szülés. Körülbelül 11-12 óra vajúdást követően a baba feje már a szülőcsatornában volt, de a hosszas szenvedés után már nem maradt energiám nyomni.

Akkor, ott, abban a percben valami megszakadt bennem. Már nem tudtam uralni a saját testem. Nem tudom, hogy a fáradtságtól, vagy a gyógyszerektől, de fékezhetetlen remegés tört rám. Meg kellett császározni, nem volt más választás.

Egy-egy hangfoszlányból detektáltam, hogy valami nem az igazi, de ilyenkor csak „túlél” az ember. Végtelennek tűnő idő után kitoltak a műtőből, és azt hittem vége van, túl vagyunk rajta és van egy gyönyörű gyermekünk. De tévedtem...

Az egész napot betöltő vajúdás után, még csak most jött a neheze. Félig eszméletlen állapotban, néha-néha magamhoz térve csak a hasamra nehezedő jégakkuk, sürgő-forgó emberek, hirtelenjében megsokszorozódó branülök, fejem fölött lógó infúziók, plazma, és vér adhatott okot némi aggodalomra,..de abban az állapotban nem érdekelt semmi.

Aztán gondterhelten közölte velem az orvosom, hogy ismét meg kell műteni, mert nem állt el a vérzés. Ki kell venni a méhemet. Abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak, hogy altassanak el, mert nem akartam tudni, de még csak sejteni sem, hogy mi is történik velem, csak túl akartam lenni rajta.

A műtő felé az egyik orvos felvilágosított, hogy tulajdonképpen ez egy életmentő műtét, ha szeretném, sem lenne más választásom. Egy percig átfutott az agyamon, hogy ilyen csak a filmekben szokott lenni. A lányom, aki a megszületést követő sokkból még valószínűleg fel sem eszmélt, lehet, hogy nem is fogja látni az anyját?

A férjem, akit már hazaküldtek, de visszahívtak félúton, mert mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna,..vajon mit érezhet?

Mi lesz, ha egyedül maradnak? Tényleg ennyi egy élet?

Szerencsére nem sok időm volt ezeken gondolkozni, hiszen rendkívül gyorsan történtek a dolgok.

Ekkor már kedd hajnal volt, de az orvosok, szülésznők, műtős személyzet fáradhatatlanul végezte, a nem kis elismerést érdemlő munkájukat.

Reggel tértem magamhoz. Az orvosom tájékoztatott az éjszaka történéseiről: Miszerint atóniás lett a méhem, bármennyire szerették volna megkímélni, nem volt más választás, el kellett távolítani.

Mindenki szemében láttam az együttérzést és azt a mély aggodalmat, amit az elmúlt 24 óra történései miatt éreztek.

Pedig nagyon jól tudom, hogy mindent megtettek, ami tőlük telt.

Sokan kérdezték később, hogy milyen érzés volt a halál kapujában,..de bevallom őszintén, bennem egy percig sem merült fel, hogy bármi baj történhet. Teljes mértékben megbíztam az orvosomban, és a szülésznőmben.

Tudtam, hogy jó kezekben vagyok.

Egy percig sem merült fel bennem, hogy azon aggódjak, mi lesz most,..hiszen van egy egészséges pici lányom, aki beragyogja a napjainkat.

Van! És számomra ez a fontos.

Minden erőmmel azon vagyok/leszek, hogy ezt az Isten adta csodát minden nap kiérdemeljem.

És ezért kimondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, aki aznap ott volt, és segített.

A Szt. Margit Kórház szülészetén dolgozók kivétel nélkül kiváló, lelkiismeretes

egészségügyi dolgozók,akik a nehéz körülmények ellenére is elhivatottak a munkájuk iránt.

Erről az egy hétről egy, az Álomháború filmben elhangzó gondolat jutott eszembe:

„Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!”

Azokban a napokban, hiszem, hogy az én őrangyalom is ott volt, és valamennyi orvos és szülésznő személyében volt jelen.

Köszönöm Nekik még egyszer!

                                                                       H.N.M.

Lepukkant szanatórium Sporonban

137 hozzászólás

2014.02.24. 08:27

Sajnos későn tudtam meg, hogy a fizetős szárny mennyivel másabb! Modern bútorokkal, kényelmes ágyakkal, lapos tv, WiFi, hűtőszekrény, széf, fürdőszoba, WC bent, szőnyegpadló, zárható, fotócellás ajtó stb.

Néhány szó a Soproni szanatóriumról . Januárban 2 hetet töltöttem a Soproni szanatóriumban. Egy dohos, két ágyas, régi, kopott, ócska bútorokkal felszerelt szobába kerültem. Ez alatt 2 ágy, 2 asztal, 2 szék és egy kétajtós szekrény értendő. Ja és az egyik asztalon egy tévé. Az egész nagyon színtelen, lehangoló volt. A férjem tavaly halt meg, azért mentem, hogy egy kicsit kikapcsolódjak, de ezt meglátva legszívesebben visszafordultam volna.

Az ágyon egy takaró, alatta huzatban, egy nagyon vékony, sokkal kisebb valami volt (paplannak nem lehet nevezni), amit állandóan igazgatni kellett a huzatban. Zuhanyzó és mosdó tartozott a szobához, WC nem! Az, a folyosó végén volt, méghozzá közös a férfiakkal. Ezt úgy kell érteni, hogy a közös helységben van 3 WC, 1 női, 1 férfi, a harmadik csak úgy! Bezárni nem lehetett egyiket sem.

Hiába volt kiírva az ajtóra, hogy Női WC, nem egyszer rám nyitottak. Az, hogy a WC, a papírtartó, de még a villanykapcsoló is szaros volt, az sajnos néhány embert minősít!!! A szobához tartozó fürdőszobában állandóan csatornaszag volt. Ami természetesen betöltötte a szobát is. Egyébként is az egész épületben jellemzően vagy ételszag, vagy szarszag (elnézést) terjengett. Hűtőszekrény szintén a folyosón volt. Reklám szatyorban, felcímkézve, becsomagolva mindjárt a harmadik napon eltűnt belőle egy csomag túró rúdim és két pudingom. Vittem magammal egy kis laptopot, hogy a külföldön élő családommal valamennyire tudjam tartani a kapcsolatot. 3.000.-Ft-ot fizettem azért, hogy a társalgóban tudjam használni a WiFit.

Már amikor volt jel! Mert nem volt mindig! Nem gondoltam, hogy még létezik ilyen ócska, lepukkant szanatórium, ahol inkább csak depressziós lesz a beteg ember. A nővérekkel és általában a kiszolgáló személyzettel nem volt semmi problémám. A kiírt kezelések is jók voltak, rendesen végig csináltam. Nagyokat sétáltam a parkban, néhányszor kimentem a városba. Nekem az élelmezés is megfelelő, elegendő volt. Leszámítva a savanyúságot, azzal nagyon spóroltak.

Szívesen maradtam volna még, más körülmények között. Sajnos későn tudtam meg, hogy a fizetős szárny mennyivel másabb! Modern bútorokkal, kényelmes ágyakkal, lapos tv, WiFi, hűtőszekrény, széf, fürdőszoba, WC bent, szőnyegpadló, zárható, fotócellás ajtó stb. Mindent összevetve, sokkal jobban éreztem volna magam egy ilyen szobában, mint amilyenbe kerültem.

Kevés volt neki a hálapénz

112 hozzászólás

2014.02.22. 09:27

Ezután már nem volt kézfogás, csak viszlát.

Az ami megtörtént,már egy héttel ezelött volt,és eddig is sokat gondolkoztam azon,hogy közzé tegyem-e. Döntöttem.

Előzmények:

Gyomorpanaszaim voltak,majd,beutaló gasztro dr hez-aki colonoscopiát javasolt.a koromra való tekintettel.

Ujabb beutaló a körzetemhez tartozó (XVIII-ker.)gasztoenteorológushoz.

Előzetes leletekkel,(labor-ultrahangás és a gyógyszeradagokkal)megjelentem,ahol valóban kedves nővérek fogadtak,majd bevezettek az orvoshoz,aki felállva ,bemutatkozott természetesen kézfogással.

(első munkanapja volt az intézménybe)majd kikérdezett szakmai eredetű kérdésekkel,majd mevizsgált.

Szintén colonoscópiát javasolt,és ajánlotta,hogy kérjek időpontott a nővérektől.

Megtörtént,el is mentem a vizsgálatra.

Elötte kb 2 hónappal egy közeli rokonom átesett ezen a nem túl kellemes vizsgálaton.(volt eü-s dolgozó) elmontdta,hogy elötte kapott egy"koktélt"ami semmit sem használt,mindent érzett,és nem volt egy kicsit sem kábult,de volt kisérője(ennek hiányában nem kaphat f.csillapitót)

Várakoztam,egy darabig,majd megkérdeztem az arra járó nővérkét,hogy kapok-e injekciót? Rámnézett,majd megkérdezte,hogy nem beszéltem meg a dokival? Nem.

Ezután bement az orvoshoz,és kijött egy felszívott (hagyományos )injekciós készlettel,egy tisztitó spryvel és behivott a vizsgálóba belém szúrta. Ez bizony PLACEBO volt.

De megkérdezte,hogy van-e kisérőm.Természetesen nem volt,de mivel kocsival mentem,azt mondtam,hogy jönnek értem.(érzek annyi felelőséget magamba,hogy ha nem tudom biztonságosan hazavezetni az autót ,nem kockáztatok.)

Hát a vizsgálat pokoli volt,nem akarok egy "főorvost kritizálni"de a kormány az Ő kezében volt,a kanyarokat nem volt képes időben észrevenni,amit viszont én igenis éreztem.

Az eredmény kihírdetése az külön fejezet.

Az íróasztalánál ült és elmondta,hogy mit tapasztalt,majd aláiratta a lelet átvételét.

Ekkor jött a "köszönöm főorvos úr" kis boriték,nem leragasztva,balfiók kinyit,majd boritékba betekintés,és kissé megpiszkálta,hogy nem lapul-e még több is. Ezután már nem volt kézfogás csak viszlát. Nem lapult,mert a nővérke aki(szerintem egyedül is elboldogúlt volna a vizsgálattal) szintén megérdemelten, kapott egy kis boritékot.

Majd mivel nem szédültem(mitől is?)beültem az autómba és simán hazamentem.

Otthon elolvastam mit is írtam alá:-felületi érzéstelenítés(már tudom mit jelent)

30 percen túli megfigyelést,és az elvégzett vizsgálatot.

Tehát nincs" koktél" tarifa az van,de nem akármennyi.

A nővérek viszont igazán kedvesek,udvariasak őket kellene jobban megfizetni,nem azokat a "főorvosokat" akiket csak azért minősítenek azoknak,hogy magasabb fizetést kaphassanak.

Sokunk okulására

Tisztelettel

Hagy hulljon a férgese

28 hozzászólás

2014.02.21. 09:09

Sokat hallani, hogy internet, meg öngyógyítás, a beteg esetleg többet is árthat magának, de lévén sajnos munkanélküli lettem, nem tudok magánklinikára menni.

Tavaly visszatérő csalánkiütéssel jártam a házi orvosomat, aki azt mondta menjek haza, és "sakkozzam" ki, mire vagyok allergiás. Nagyjából a negyedik eset után, hogy véraláfutásosra vakartam magam, észrevettem, hogy mindig légúti megbetegedésnél van. Az orvosom reakciója: "tényleg az AST értéke négyszerese a megengedettnek..."

A következmény, hogy kivették a mandulámat, ám a tünetek nem szűntek meg, sőt már szinte folyamatosan vannak kiütéseim. Mellé társult még fejfájás, szédülés, légszomj, gyengeség, vérzés zavar. Hát én tovább sakkoztam a neten, és ráleltem a hisztamin intoleranciára. Házi orvosom még nem is hallott róla, azt sem tudja, hol vizsgálják.

Ezután jött a vándorlás: bőrgyógyászat, ahol nem foglalkoznak ezzel, Sote allergológia, ahol nem tudnak ilyen vizsgálatot végezni, tüdőgondozó, ahol nem is értették, hogy mit keresek én ott. Már nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek kínomban...

Elkeseredésemben, bár nem vet fel a pénz neten kerestem egy magánklinikát, ahol persze jó pénzért már nem volt kérdés, mindenféle allergia, stb tesztet végeztek rajtam. Ők megerősítették gyanúmat, hisztamin intoleranciát állapítottak meg, valamint Candida gombát is kimutattak. Elláttak a szükséges tudnivalóval, mit szedjek, milyen diétát tartsak, ami önmagában is elég nehéz két gyerekkel, rohanó életmód, de legalább tájékoztattak, és ugye a gyógyulásért mindent!

Hogy ne ússzam meg ennyivel, jöttek a nőgyógyászati gondok: fogamzásgátló mellett pecsételő vérzés. Orvosi tanácsra fogamzásgátlót váltottam, de a panasz továbbra is fenn állt, sőt a vérzés erősödött, alhasi és deréktáji fájdalommal társult (rendszeresen járok rákszűrésre, aminek legutóbb P1 eredménye lett). Jelenlegi panaszom miatt a nőgyógyász UH vizsgálatot csinált és kenetet vett, két hét múlva mehetek vissza. Már alig vártam, hátha legalább az egyik problémámtól megszabadulok. Viszont ami jött...: Az orvos megkérdezte, örülök-e, mert minden rendben van, se gomba, se gyulladás, normál Döderlein flóra. (Bár a magánklinika talált gombát...) A válaszom, hogy nem tudok örülni, mert ezek szerint semmi bajom, de a panaszom mégis meg van. Érdeklődtem, lehet-e a hisztamin intolerancia a kiváltó ok, mert olvastam a vérzés zavart, mint egyik tünetet. A válasz egy jó ízű nevetés volt, majd hazaküldött, hogy szedjem tovább a fogamzásgátlót, semmi teendőm nincs.

Én még magamhoz sem tértem, már kint is voltam a rendelőből. Hazajöttem, és tovább szenvedek az alhasi fájdalomtól, ami néha enyhébb, néha mintha késsel szurkálnának.

Sokat hallani, hogy internet, meg öngyógyítás, a beteg esetleg többet is árthat magának, de lévén sajnos munkanélküli lettem, nem tudok magánklinikára menni (főleg csak azért, mert bár fizetem a TB-t, de a TB-s rendelésen futószalagon szórják ki a betegeket, ha jól van, ha nincs. Gondolom a további vizsgálatok sokba kerülnének, és mit képzelek én, hogy ezt majd az OEP finanszírozza). Mint írtam, magán orvoshoz nem tudok fordulni, a körzetemben lévő másik orvoshoz már bevezették az "időpont kérés rendszererét", ahol kb. 1-1,5 hónap a várakozási idő, de amúgy sem szívesen mennék oda, mert mindig üvöltözik, lekezelő, stb. Más rendelésekről pedig már küldtek el azért, mert nem a körzetükbe tartozom.

Tehát itthon gondolkoztam, hogy visszamenjek-e, hogy esetleg ötödjére is "páros lábbal rúghasson ki", miután szerinte semmi bajom, de végül neten keresgélve arra jutottam, hogy Betadine kúpot használok, majd a 7 napos kúra után megpróbálom a ph értéket natúr joghurttal visszaállítani. Nem tudom, hogy megoldja-e a problémát, de már sajnos tanácstalan vagyok.

Internetről történő "okoskodás" és öngyógyítás ide vagy oda, marad ez, és a remény, hogy javulnak a panaszaim. Ha mégis komolyabb lenne gond, szerintem úgy vannak vele, hagy hulljon a férgese... 

...és majd ha bekapcsolom a TV-t, rádiót végig hallgatom, hogy az emberek nem mennek időben orvoshoz, amikor még (könnyen) kezelhető a betegség.

(Egy utolsó megjegyzés: édesanyám másfél éve meghalt, hasonló kálváriáknak volt kitéve különböző orvosoknál, majd a lábán lévő duzzanatot visszérként kezelték, egyébként "semmi baja nem volt". A baj ott kezdődött, hogy mire kiderült, hogy az a visszér ponosabban lymphoma, addigra az összes belső szerve áttétes volt, hiába kapott kemo-t és sugárkezelést, már nem tudtak rajta segíteni.)

1 hónapig járt darabokra tört lábbal

81 hozzászólás

2014.02.20. 08:39

Hozzáteszem az SZTK-ban 2-szer kértük hogy röntgenezzék meg a lábát, de ők biztosak voltak a dolgukban. A második kórházban csak néztek, hogy hogyhogy nem volt még megröntgenezve, és hogyhogy nincs még gipszben a lába.

Üdvözlöm!

Nos, a történet a következő: Édesanyámmal január 28-án jártunk először a csodásan felújított, rendkívül faszára megcsinált SZTK-ban. Körülbelül 21.-én esett el, de nem akart orvoshoz fordulni jobbulás reményében. Persze csak 4-en voltak előttünk, de így is 2 és fél órába telt bejutni a doktorhoz. Édesanyám akkor már 1 hete járt fájós lábbal ( csak a számolás kedvéért írom le még egyszer). A baleseti sebészeten MÉLYVÉNÁS TROMBÓZIST vélt felfedezni a doktor, és átirányított minket az általános sebészetre, mondván majd ott mondják a továbbiakat. Át is mentünk, ott közölték velünk, hogy az előző megállapítás teljesen helytelen, és hülyeség, ez csakis IZOMSZAKADÁS lehet, ezt nem kell megröntgenezni, és még csak fásli sem kell, se semmi, csak pihentetni.

Én azért felvetettem a véralvadásgátló fogalmát Édesanyámnak, aki visszament, és megkérdezte hogy nem kellene-e. Persze kellett. Fel is írtak neki 10 db-ot, mondván hogy jöjjünk vissza 1 hét múlva, azaz február 4.-én. Csodálkoztunk hogy semmi röntgen, de gondoltuk ők ORVOSOK, értenek hozzá. A fájdalmak nem múltak egy hét elteltével, sőt. Visszamentünk, ugyanaz a helyzet, még 10 db véralvadásgátló, semmi röntgen, jöjjünk vissza egy hét múlva, AZAZ 11.-én. Röntgen hiányában egy gyanakvóbbak lettünk, így felkerestünk egy családbarát kórházi asszisztenst, aki elintézett nekünk egy röntgent egy teljesen másik kórházban, ennek nevét nem említeném.

A röntgen február 18.-án DARABOS TÖRÉST mutatott, ekkor Édesanyám 1-2 nap híján már 1 hónapja járt törött lábbal, ami persze már elkezdett összeforrni. Hozzáteszem az SZTK-ban 2-szer kértük hogy röntgenezzék meg a lábát, de ők biztosak voltak a dolgukban. A második kórházban csak néztek, hogy hogyhogy nem volt még megröntgenezve, és hogyhogy nincs még gipszben a lába. A történet ennyi, induljon a harc a biztosítókkal.

Üdvözlettel: Kastaly Áron

Dr. Laikus PHD emlékére

43 hozzászólás

2014.02.19. 09:51

Drága Laikusunk emlékét szívünkben örökké megőrizzük! Most búcsúzunk Tőle.

Kedves állandó hozzászólók, olvasók, Mindenki!

A Praxis blog sokak által eleget emlegetett (valószínűleg nem éppen pozitív kontextusban) megálmodója és szerkesztőjeként a lehető legritkábban szoktam személyes véleményt, vagy mondandót megfogalmazni ezen az oldalon. Most azonban kivételt kell tennem, mert néhány nappal ezelőtt olyan híreket kaptam, amely mellett nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül. Egy olyan meghatározó személy távozásáról szereztem tudomást, aki nélkül ez a blog már soha sem lesz ugyanolyan, mint Vele. A Praxis blog szíve és lelke, élő motorja volt, aki a példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, alázatból és odaadásból.

Nem ismertem Őt személyesen, mégis mondhatom, a barátom volt. Még az oldal indulása környékén keresett meg, amikor áldatlan állapotok uralkodtak a komment részlegben és felajánlotta a segítségét. Évek óta csendben, a háttérből felügyelte a blogot, amiért mindannyian hálásak lehetünk neki. Mindig azt tartotta szemelőtt, hogy az állandó sárdobálás helyett érdemi párbeszédek alakuljanak ki, nem engedett egyik oldalnak sem, mindig igyekezett pártatlan maradni. Kevesen tudtuk azonban, hogy a Praxis blog adminja nem más, mint a mindenki által nagyra becsült és szeretett Dr.Laikus PHD. Azt hiszem Őt nem kell bemutatnom Nektek.

Drága Laikus! Tudom, hogy a földi lét befejeztével sem hagysz magunkra bennünket. Figyelsz minket a távolból és nem felejtesz el minket, ahogy mi sem felejtünk el soha. Éppen ezért, a blog szerkesztőjeként február 11-ét Dr.Laikus PHD emléknapnak nyilvánítom és ameddig létezik ez az oldal, minden évben meg fogunk emlékezni Rólad.

Köszönöm, hogy ismerhettelek, köszönöm, hogy mindig számíthattam Rád, akár a bloggal, akár az élet hétköznapi dolgaival kapcsolatban. Szívünkben tovább élsz! Fényeskedjen Neked az örök világosság!

Despota

Drága Vera!

Ha ott, ahol most vagy, van internet, biztos vagyok benne, hogy mosolyogva fogsz engem olvasni. Engem egészen egyedi baráti kötelékek fűztek Hozzád az évek alatt, ezért én máshogy is szeretném ezt megköszönni Neked. Leírom hát, amit így, a szemedbe talán sosem mondtam, de amiről úgyis tudtad mindig, hogy így gondolom.

Bizonyára emlékszel még arra a napra, amikor ismeretlen ismeretségünk elkezdődött. A Tiéd, a sokat látott asszonyé, és az enyém, a zöldfülű felnőtt-palántáé. Valahogy úgy hozta a Sors, hogy mindketten ennek a Praxis blognak az őrzői lettünk. Először csak a blogról – és az olvasókról – beszélgettünk skype-on, vigasztaltál egy-egy erősebb mondat után. Máig emlékszem, azt mondtad: A mogyera evvel jár.

Aztán teltek a hetek, hónapok. És egyre inkább részesei lettünk egymás életének. Rengeteget beszélgettünk, telefonon is. Azon a keserű augusztusi délutánon is, amikor úgy éreztem, egész életem darabokra hullik – de Te ott voltál, felráztál és visszarángattál az életbe, ahogy később is velem voltál életem minden válságosnak megélt pillanatában is. Nem túlzás azt mondanom, egyike vagy azoknak, akiknek a mindent köszönhetem. Bár akkor még sosem láttalak, éveken át csak a hangod hallottam, napról-napra jobban szerettelek és tiszteltelek.

És ahogy teltek az évek, ennek a blognak az első számú hozzászólójává, mindenki szeretett Laikusává nőtted ki Magad. Mind ott voltunk a zsebedben. Mi lettünk a Te nagy, virtuális családod. Sokunkkal a „színfalak mögött” is jóban lettél. Amikor kiderült, beteg vagy, orvosok és laikusok egy emberként szurkoltunk Neked a legjobb eredményekért. Én magam mindig megrémültem, mikor egy-egy újabb fejleményről számoltál be. De Te lehurrogtál, igen, akkor, és később is. Még utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával is azt mondtad nevetve, még élsz és küzdesz, fel nem adod soha. Bátor voltál, hős voltál, az én hősöm voltál. Arcon kacagtad a halált. Fogalmam sem volt róla, hogy nem láthatlak, nem hallhatlak soha többé.

Én tudom, hogy képes lettél volna bárkit és bármit legyőzni ezen a Földön. De egyvalamit nem lehet, a könyörtelen elmúlást. Abban a harcban, amit oly erősen, bátran, méltósággal vívtál, végül mégis alulmaradtál. De én hiszem, hogy csak azért, hogy egy új, boldog, fájdalmak nélküli létbe térj meg. Tudom, hogy ott vagy valahol, hogy figyelsz minket, hogy velünk vagy rajtunk mosolyogsz, talán néha gondolatban előszeded a cenzor-radírod és rápirítasz a rendetlenkedőkre.

Mi pedig nem feledünk sosem, amíg ez a blog létezik és azután, mindig a mi kedves, szeretett Laikusunk maradsz.

Drága Cenzorilla, Dr. Laikus PhD, Vera! Az angyalok őrizzék álmodat, Isten Veled!

Epres négercsók/Bikli néni

Talán túl szentimentális leszek, de most közel van még az egész, még nem ülepedett le. Nehezen szántam rá magam erre a pár sorra is, emiatt.

Szóval én most úgy vagyok, hogy ha Verára gondolok, a nevetésére szeretek gondolni. Nevetett sokat, felszabadultan, csengően, jólesően. Bölcs lévén tudott nevetni magán is, a betegségén is. Olvasgattam vissza a kommentjeit és ezt találtam:

„Nyilván az életért küzdeni kell, ami nem hosszútávfutást jelent, hanem elviselését magának a mindennapoknak. Egyet kell tudni: amíg élni adatik azt jó hangulatban érdemes eltölteni. Rosszkedvűen is annyi ideig tart, csak hosszabbnak hisszük.”

Ha kell ezekhez a mondatokhoz hiteles ember, akkor Vera az volt. Felelősen gondolkodott, utánaolvasott a betegségének és megtette, ami emberileg lehetséges volt, de nem rendelte alá az életét. Dolgozott, fordított, beszélgetett a barátaival és nagyszerű gyümölcskenyeret sütött.

Nemrég a kórházban fogta a kezem és azt mondta: ugye fogunk még utólag nevetni ezen?

Most ha erre gondolok, sírok, mint egy gyerek.

És dühös vagyok, kimondhatatlanul, hogy a teste hogy hagyhat így cserben valakit.

És próbálok arra gondolni, hogy valahol biztosan nevet most is. Csak még dühös vagyok, hogy én nem hallhatom.

Tudom, hogy el kell engednem ezeket a rossz érzéseket. Vera nem a fájó, szenvedő testével volt azonos, hanem a kacagó és derűs lelkével. És csak az előbbi halt meg.

A lelke meg mindjárt rácsap a kezemre, hogy ne bőgjek már annyit…

Nyugodj hát békében, drága Verácskám

Vati

A gyermekorvos hazugnak nevezte a 11 éves fiamat

112 hozzászólás

2014.02.18. 08:30

A doktornő megnézte a torkát, megérintette a homlokát, majd kijelentett, a gyerek makk egészséges, és nincs semmi baja. Mindezt úgy, hogy előzőleg indulás előtt mérték meg a lázát a feleségemmel és 38, 9-et mutatott a lázmérő.

Tisztelt Praxis blog!

Nemrég a feleségem új gyermekorvoshoz iratta át a fiamat, mert Budapest egyik részéről a másiik felébe költöztünk,és bár, ha nagyon akartuk volna meg tudtuk volna oldani az utazgatást, de mindannyiunk számára ez tűnt a legjobb megoldásnak. A korábbi doktornővel egyébként maximálisan elégedettek voltunk, nagyon kedves, alapos volt mindig, nem lehetett rá panaszunk.

Sajnos január közepén a fiam egyik napról a másikra belázasodott, fújta az orrát, elég rosszul is nézett ki, így a feleségem elvitte az új gyermekorvoshoz. Ez volt az első találkozásuk és elég emlékezetesre sikerült, sajnos. Tudni kell a fiamról, hogy valóban nagyon ritkán szokott megbetegedni, ha évente 2 alkalmat mondok, akkor már túlzok. Mi pedig, bár nem vagyunk azok a szülők, akik minden apróság miatt orvoshoz visszük a gyereket, de ha lázas, akkor jobbnak látjuk, mint a házi praktikákat. Ki tudná jobban, mi lehet a gond, mint az orvos.

Szóval a feleségem elvitte a gyereket, kivárták a sorukat és bementek. Sajnos már itt gondok adódtak, mert amikor a feleségem be akart volna menni a fiammal (11 éves múlt a gyerek),a doktornő közölte vele, hogy egy ekkora gyerek már lehetne annyira önálló, hogy az édesanyja nélkül is be tud menni az orvoshoz. Mi önállóságra neveljük a fiamat, de egy 11 éves gyerek, amikor először találkozik valakivel, pláne egy orvossal, az a legtermészetesebb a világon, hogy az épp jelenlévő szülő is bemegy vele. Ezt a feleségem udvariasan jelezte is a doktornő felé, aki ezt nem fogadta valami jól, újra elmondta, hogy szerinte nincs szükség a szülőre, de a feleségem ragaszkodott hozzá.

Amikor a nejem elkezdte mondani a problémát, hogy a fiam belázasodott, ismét kioktató hangnemben közbevágott a doktornő, hogy majd a gyerek elmondja, mi a baja. Itt a feleségemnyelt egy nagyot és bátorítóan mondta a fiunknak, hogy mesélje el a doktornőnek a helyzetet. A gyerek persze meg volt szeppenve, de elmondta, hogy lázas, erőtlen és nagyon fáj a feje előző este óta.  A doktornő megnézte a torkát, megérintette a homlokát, majd kijelentett, a gyerek makk egészséges, és nincs semmi baja. Mindezt úgy, hogy előzőleg indulás előtt mérték meg a lázát a feleségemmel és 38, 9-et mutatott a lázmérő.

Erre már a feleségem is kiakadt, és megkérdezte a doktornőt, hogy akarja-e, hogy ott helyben megmérjék a fiam lázát, illetve azt, hogy ezzel most hazugnak nevezi-e a gyereket. A doktornő annyit válaszolt, hogy nem óhajtja a lázmérést, de továbbra is azt tudja csak mondani, a gyerek egészséges.A feleségem nagyon dühös lett, és megmondta a magáét az akadékoskodó orvos hölgynek. Majd fogta a gyereket és haza jöttek. Közben a feleségem a gyógyszertárban vásárolt lázcsillapítót, és egyéb vény nélkül kapható gyógyszereket. Majd  4 napon keresztül kúrálta a gyereket, mire lement a láza és teljesen jól érezte magát.

Még szerencse, hogy a hétvége is beleesett a fiam betegeskedésébe, mert így tudtunk mi igazolást írni a gyereknek, amit az iskolába be tudott magával vinni, de ha teszem azt nem szerda este kezdődött volna ez a pár napos kis rosszullét, jól néztünk volna ki.

Kérdem én, milyen alapon jelenti ki egy orvos egy 11 éves gyerekről, a leírt előzmények tudtában, hogy nem mond igazat, szimulál? A vizsgálat alaposságáról már ne is bveszéljünk, ahogy magáról a stílusról sem, ahogy bánt a feleségemmel és a fiammal. Egyáltalán mi ilyenkor a teendő? Kihez forduljunk, mert nem szeretném csak így ennyiben hagyni a dolgot, ez ugyanis emgítélésem szerint nem egy olyan apróság, amit figyelmen kívül lehetne hagyni? És most keressünk megint egy új háziorvost a gyereknek? Szégyen, hogy egy gyógyításra felesküdött személy így bánhat egy szülővel, pláne egy gyerekkel.

Tisztelettel: H. László

Egyetlen fillér hálapénzt sem adtam

9 hozzászólás

2014.02.16. 09:28

Ezen az osztályon nagyon profi munkát végeznek a főorvostól a nővérekig, és hozzáteszem nem azért, mert őrületesen nagy pénzeket fizetek nekik

Tisztelt praxisblog!

Olvastam a "Rémálom a Margit Kórházban" című cikküket és annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy jó lenne pontosítani, hogy melyik osztályon tapasztalta a hölgy a leírtakat, mert én rendszeresen járok oda kontrollra a Nephrológiára, és ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltam.

Amikor évekkel ezelőtt bekerültem azonnal kivizsgáltak, nem kellett napokat várni egy-egy vizsgálatra. Előfordult az is, hogy a túlterheltség miatt épp nem volt szabad ápoló, aki átvitt volna a másik épületbe - ekkor az orvosom(!) tolt át az aktuális vizsgálatra. A nővérek ott is ugyanúgy sokat dolgoznak, de ezt jókedvvel, szeretettel teszik.

Többször tapasztaltam, hogy a főnővér név szerint ismeri az állandó betegeket, bármikor el lehet érni telefonon, ha valakinek problémája van; és emellett ő is rátelefonál az emberekre, hogy minden rendben van-e. Ha el kellett intézni valamit, mindig ott volt valaki, aki megoldotta a problémámat.

Ezen az osztályon nagyon profi munkát végeznek a főorvostól a nővérekig, és hozzáteszem nem azért, mert őrületesen nagy pénzeket fizetek nekik - egyetlen fillér hálapénzt nem adtam senkinek.

Üdvözlettel és köszönettel: Biró Zsuzsanna

Szerencsénk volt, de nem az ügyeletesen múlt

192 hozzászólás

2014.02.10. 09:03

Még a személyzet sem állta meg szó nélkül az ügyeletes doktornő mulasztását. Egy orvos pl. így nyilatkozott a kollégájának: „Na, megint jó ügyeletesünk van!”

Nem túl szerencsésen kezdődött az évünk. Már január végén meghalt a nagypapám, és valószínűleg ennek nagy szerepe volt a következő eseményekben. 

Február elsején este 7 körül Édesanyám azt mondta, hogy nagyon furcsán érzi magát. Hevesen ver a szíve, amit ezt első gondolatra az átélt traumának (előtte nap kaptuk a hírt a Nagypapi haláláról) tulajdonítottuk, de biztos ami fix, mértünk vérnyomást, ami magas lett, 182/100. Akkor bevette a vérnyomáscsökkentőjét, de az sem hozott javulást. Ellenben 19:20-kor új eseményként fellépett a mellkasi nyomás, mintha egy nagy tégla lenne a mellkasán, és a nyomás felfelé sugárzik a nyelőcső irányába. Na, akkor se óra, se perc, azonnal kórházba, mert ez erősen infarktusgyanús. Szerencsére volt autó a garázsban, így nem kellett mentőre várni. Húgom és Sógorom vitték be, engem a Sógorom hangauts-on tudósított az eseményekről, ezért tudok pontos időpontokat is. A kórházba érkezve rögtön az SBO-ra szerettek volna menni, gondolván egy infarktusgyanúval jogos lenne. A körpultnál azonban azt mondták, hogy nem lehet azonnal az SBO-ra menni, mert nem beutalóval és nem is mentővel érkezett a beteg. Így a sima háziorvosi ügyeleten kellett várni. Szerencsére már 19:45-kor az ügyeleten voltak, és nem is vártak előttük sokan. Édesanyám nem érezte nagyon rosszul magát, csak a mellkasi nyomás, a heves szívverés, és a felfelé sugárzó fájdalom nem akart szűnni, és ez félelemmel töltötte el.  

20:04-kor szólították be, de 2 perc múlva már ki is engedték, 2 db tablettával a szájában. Azt mondta a doktornő, hogy ezt rágja el, majd szólítani fogják.  Édesanyám így is tett.

20:50-kor szólították vissza. Édesanya elmondása szerint csak egy nagyon picivel érezte jobban magát, számottevő változást nem érzett, ezért elhatározta, hogy ha megint kiküldik EKG nélkül (előzőleg ugyanis csak egy vérnyomásmérés történt, EKG nem!!) akkor megkéri a doktornőt, hogy csináljon egyet. Az újabb beszólításkor ismét vérnyomást mértek, ami nem ment lejjebb, ezért a doktornő magától csinált EKG-t, ami rossz lett.

21:08-kor az asszisztensnő átkísérte az SBO-ra.

21:20-kor kiderült, hogy nagyon rossz az EKG-ja, szívinfarktust kapott, meg kell katéterezni a szívét, egyelőre nem tudják, hogy mekkora a baj.

21:30-kor tolták is a műtőbe, ami leírhatatlanul nézett ki. Édesanya ugyanis nem altatást, csak koktélt kapott, így mindent látott. Eleinte azt hitte valami tévedés történt, mert tolták ijesztőbbnél ijesztőbb helyeken, végül megálltak egy helyen, ami egyáltalán nem hasonlított egy műtőre, sokkal inkább egy kazán- vagy gépházra, fehér csövek futottak, minden felesleges dolog oda volt betéve és ráadásul hideg volt. Ezt csak érdekességképp írtam le, talán nem is fontos.

Az annál inkább, hogy az infarktus tény, és hatalmas szerencsénkre csak egy 1-1,5 mm-es erecske záródott el, így még stentet sem kellett beültetni. Ezt követően az invazív kardiológiai intenzív őrzőbe került, ahol mindenkiről csak szuperlatívuszokban, ahogy később az invazív kardiológiai osztályról is.  

Mégis akkor miért írtam meg ezt a történetet? Az ügyeleten tapasztaltak miatt. Feltett szándékom, hogy panaszt teszek az ügyeletes doktornőre. Mi indokolta, hogy egy már érkezésekor is egyértelműen infarktusos tüneteket produkáló beteget EKG vizsgálat nélkül begyógyszerezzen, majd 44!!!!! percre kiültessen a folyosóra? Senki nem volt utána már, akár bent is tarthatta volna. Mit csinált bent 44 percig? Aztán amikor 44 perc után a 2 rágótabletta nem segített, csak akkor végzett EKG-t!! Mikor kiderült, hogy baj van, akkor már kapkodott, meg intézkedett, de addig? Ha már 20:04-kor, amikor először beszólította, megcsinálja az EKG-t, minden sokkal gyorsabb lett volna. Arról nem beszélve, hogy több mint 1 órát nyer Édesanyám. Még a személyzet sem állta meg szó nélkül az ügyeletes doktornő mulasztását. Egy orvos pl. így nyilatkozott a kollégájának: „Na, megint jó ügyeletesünk van!” Ezt testvérem hallotta!!!!

Az már csak hab a tortán, hogy Édesanyám eddigre úgy besokkolt, hogy a katéterezést nem tudták a csuklóján megcsinálni, csak a combhajlatban, így nem kevés plusz kellemetlenséget okozva Neki. Persze ez a legkevesebb, csak valószínűleg megelőzhető lett volna, ha nem kell ennyit várnia. Arról már nem is beszélve, hogy a károsodás mértéke csak a katéterezéskor derült ki. Járhattunk volna sokkal rosszabbul is, mert ha ez az infarktus egy nagyobb területet érint, az akár az életébe is kerülhetett volna. Szerencsénk volt, de ez nem az ügyeletes doktornőn múlt.

Hogyan lehet egy ügyeletes doktornőre panaszt tenni? Tudtok ebben segíteni? Kinek kell írni? Osztályvezetőnek? Betegjogi képviselőnek? Kórházigazgatónak? Mi ennek a módja?  
                
Köszönöm, ha leközlitek!
Üdv: IceBear85

Ezentúl a drogosokat a Honvéd kórházba viszik?

17 hozzászólás

2014.02.06. 09:11

Az eddigi embertelen 6-8 órás, esetenként 10 órás várakozás után most mi lesz?

Tisztelt Praxis!

Aggódom. Aggódom,mert a Honvédkórház ( ax. ÁEK) sürgősségi osztálya eddig is agyon volt terhelve. Most kinevezték a toxikológusok legjobbját (nem vagyok gúnyos, tényleg nagyon jó a pasas) a sürgősségi vezetőjévé. Ezentúl a drogosokat, egyéb mérgezetteket is  ide hozzák majd. Az eddigi embertelen 6-8 órás, esetenként 10 órás várakozás után most mi lesz? 

Szörnyű volt eddig is, de mi lesz ezután?

2013. december 19.-20.-án  2 napot töltöttem Édesanyámmal a sürgősségin ( nem a fektetőben!) kiszáradt, gyógyszer nélkül hagyták, nem jött hozzá orvos, a szóba került osztályok ( bel, gasztro, sebészet) az ünnepek miatt  nem akarták igényjogosultsága ellenére átvenni. December 26.-án meghalt. Nem feledem a lelketlenséget. Nem feledem a medikus balfékségét. Nem feledem a szervezetlenséget.  

Nem feledem a sok oda nem illő, hangos jópofiságot, ami a  felvételi pultnál ülők felől áradt. Azt remélem, hogy a dr. Zacher  alatt  a stílus változni fog

Angyalföldről W.AM.

Éjszaka nem szívesen gyógyítanak

159 hozzászólás

2014.02.05. 08:40

Teljesen elfogadott, ha egy 30-as évei elején járó doktornő, felelősségre von, hogy mit keres a beteg éjfélkor egy ügyeletes osztályon?

Tisztelt PRAXIS Blog!

Az én történetem egy budapesti peremkerület ügyeletén kezdődött, majd a városon kívüli kórház ügyeletes osztályán folytatódott. A 15 hónapos kisfiam három hétig volt beteg, nagy valószínűséggel tőle kaptam szedtem össze valamit, ami miatt az ügyeleten, majd a kórházban kötöttem ki.

Egy szombat este kezdtem rosszul érezni magam, de mivel csak a torkom kapart, és a fejem fájt, egy nagy adag citromos, forró ital társaságában a gyerekkel együtt lefeküdtem. 22 óra körül ébredtem arra, hogy nagyon fázom, de ami rosszabb volt, hogy iszonyatos módon lüktetett, hasogatott a fülem és olyan fejfájásom volt, amilyet még életemben nem éreztem. Egy darabig kínlódtam, de végül a beteg gyereket hátrahagyva, kocsiba vágtam magam és elmentem a kerület 24 órás ügyeletére. Pontosan 23 órakor értem oda, az ügyelet ajtaja zárva volt, de csöngetésemre hamar előkerült egy idősebb úriember. Beengedett, majd elkezdett kérdezgetni a panaszaimról. Így előadtam, hogy szerintem a gyerekemtől szedtem össze valamit, fáj a torkom, lüktet a fejem a fájdalomtól, lázas vagyok, de a legrosszabb, hogy iszonyatos fülfájásom van. Mire ő közölte, hogy ha a fülem fáj, azzal nem tudnak mit kezdeni, mivel nincsen a fülvizsgálathoz szükséges eszközük. Úgyhogy jobban teszem, ha elmegyek a közeli kórház Fül-orr-gégészeti ügyeletére, és már tessékelt is kifele a rendelőből.

Az első meglepődésem után, még az ajtóban állva bátorkodtam megkérdezni, hogy az nem lehetséges, hogy a torkom van esetleg bedurranva és onnan sugárzik ki a fájdalom, valamint nem volna-e mód arra, hogy mégiscsak legalább belenézzen a torkomba? Mire közölte, hogy ő nem tudja, hogy mi honnan sugározhat ki, ő csak a doktor úr SOFŐRJE, de a fülfájással ne keltsük fel a doktor urat, mivel úgyse tud megvizsgálni, meg egyáltalán, szerinte nem vagyok én annyira akut eset, hogy ehhez doktor kelljen. Ha addigra nem fájt volna annyira a fülem és nem vacogtam volna a láztól, még valószínűleg nevettem is volna a helyzet komikumán/tragikumán, hogy a sofőr - aki biztos sokat ül a doktor úr mellett az ügyeleti kocsiban - el tudja dönteni ránézéssel, hogy mi akut, ki a beteg és ki az, aki alaptalanul verné fel a doktor urat legszebb álmából.

Azonban itt a gonosz énem felülkerekedett és követeltem egy vizsgálatot az alvó doktortól. Így az igazi doktor úr végül is éberen előkerült, megvizsgált, majd közölte, hogy egy tályog van a garat falán, valószínű, hogy attól fáj a fülem annyira. Azonban a fülembe a már említett okoknál fogva nem tud belenézni, így azonnal menjek el a kórház ügyeletére és mutassam meg a tályogot. Így aztán irány a közeli kórház, rövid várakozás után a felvételi pultnál elirányítottak az ügyeletes osztályra, ahol hamarosan meg is érkezett a nagyon álmos és nagyon morózus, fiatal doktornő. Aki mindenféle köszönés nélkül emelt hangon azt kérdezte, hogy ismerem-e az órát, és ha igen, tudom-e, hogy mennyi az idő… Választ nem várva, folytatta a társalgást azzal, hogyha már itt vagyok, akkor legalább nagyon gyorsan mondjam, hogy mi a bajom, mert végre csend van az osztályon és menne vissza pihenni.  Őszintén szólva, legszívesebben elküldtem volna a doktornőt oda, ahova való a viselkedése miatt, de itt még türtőztettem magam. Így gyorsan összefoglaltam az este történéseit. A műszerek dobálása és a nem éppen finom vizsgálat után közölte, hogy az ügyeletes orvost nem minősítené, mivel az kolléga, de a lényeg, hogy tályogom az nincs. Viszont megkérdezte tőlem, hogy voltam-e már valaha beteg?

Mert ha igen, akkor tudhatnám, hogy egy ilyen kis csipcsup torokgyulladással és az emiatti fülfájással, normális ember nem megy éjjel az ügyeletre, hanem kivárja a reggelt és emberi időben felkeresi a háziorvosát. Ez volt az a pont, ahol már nem éppen finoman magyaráztam el neki, hogy miért nem élmény nekem se vele egy légtérben lenni, és mivel a gyerekem most kezd kilábalni a betegségéből, nem akarván visszafertőzni őt (mivel nem tudom, mi a bajom) jobbnak láttam éjjel felkerekedni, hogy lásson egy hozzáértő. Valamint rákérdeztem arra, hogy ő ismeri az ügyelet, valamint a fülfájás és láz szavak jelentését és felhívtam a figyelmét arra, hogy fülfájással nem annyira jó szombat éjjeltől hétfő délutánig, a háziorvos rendelési idejéig elleni. Végül megkérdeztem, hogy hol találom a betegjogi képviselő elérhetőségét, mert ilyen tapló, modortalan egészségügyi dolgozóval még nem találkoztam. A hangnem és a beszélgetés módja innentől már kiegyensúlyozottabbá vált, sőt még gyógyszert is írt fel és fájdalomcsillapítót is adott.

Mivel tudom, hogy orvosok is olvassák ezt a blogot, kíváncsi lennék a véleményükre. Normális az, ha egy rendelésre való bekerülésnél a sofőr szelektál? Én laikusként nem tudom, de el lehet „nézni” egy tályogot? Teljesen elfogadott, ha egy 30-as évei elején járó doktornő, felelősségre von, hogy mit keres a beteg éjfélkor egy ügyeletes osztályon? Tényleg a betegjogi képviselővel kell fenyegetőzni és a betegnek is le kell menni az orvos tapló szintjére, ahhoz hogy normális ellátást kapj?

 Nyilván nem szabad általánosítani, nem minden orvos ilyen. Sok lelkiismeretes van közöttük, ahogy sok dilettáns beteg is van. De én 2013. decemberben egy éjszaka alatt, ezt láttam a nagy magyar egészségügyben. És attól tartok ez csak a jéghegy csúcsa.

Tisztelettel: egy ritkán beteg kismama

Ennyit jelent egy ember élete és az utolsó kívánsága?

16 hozzászólás

2014.02.04. 08:44

A válasz egyszerű: szégyenteljes, ami itt folyik, arról nem is beszélve, hogy az orvosok eltitkolják (tisztelet a kivételnek) a különböző gyógyítási módokat, lehetőségeket, eljárásokat.

Tisztelt Praxis!

Dühös vagyok, és egyszerűen kritikusnak tartom a magyar egészségügy helyzetét, habár ez a tény már semmin sem változtat, sajnos!

A mai magyar egészségügy egyszerűen katasztrofális, a történetem/történetünk a következő: nővéremnél október közepén adenocarcinomát diagnosztizáltak (a szövettan eredményre is heteket kellett várni), mely sajnálatos módon nagyon agresszív és gyors lefolyású volt, november végén, 45 éves korában elhalálozott. Előjelei, tünetei nem igazán voltak ennek a súlyos betegségnek, először gégegyulladást állapítottak meg, utána pajzsmirigy gyanú is felmerült, de végül szeptember végén a helyi tüdőgondozó intézetben állapították meg, hogy sokkal komolyabb a baj, mint amire szeptember elején gondoltak.

Csak jelezni szeretném azt, hogy mennyire embertelen és személytelen az-az eljárási mód is, ahogy egy-egy beteggel közlik a pontos diagnózist, ugyanis a nővéremmel például telefonon keresztül közölték a szövettani eredményét, és nem egy személyes találkozó alkalmával, nyugodt körülmények között, ami számunkra vérlázító és megdöbbentő volt.

Nővéremnek 3 hét múlva újra be kellett feküdni a megyei intézménybe, nem is értettük, hogy ha valaki ennyire súlyos beteg, időközben miért küldik haza, igaz, hogy akkor még nem volt meg a pontos szövettani eredménye, de maga a gyanú, hogy egy előrehaladott, rosszindulatú ráktípusról van szó, már ott lebegett a levegőben, amit már a korábban elvégzett tükrözés is megerősített. Két hétig volt itthon, de utána rohamosan romlani kezdett az állapota, ezért a határidő lejárta előtt újra be kellett fektetni a megyei intézménybe. Itt a következő tükrözés alkalmával bevérzett, és a vérkeringése is összeomlott, ezért azonnal átszállították a budapesti intézménybe, ahol egy sokkal szakszerűbb ellátásban részesült. Sajnos a vérkeringése továbbra sem stabilizálódott megfelelően, ezért a következő nap alkalmával életmentő értágító műtétet kellett végrehajtani nála, amit nagyon hősiesen viselt - habár ekkor sem biztattak bennünket semmi jóval-, itt meg szeretném jegyezni, hogy Ő mindig egy nagyon erős, fitt Nő volt, aki méltósággal és példaértékűen viselte a betegségét, ezért minden tisztelet az Övé! A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően az állapota stabilizálódott, ezért az Ő kívánságát, és a kezelőorvosa véleményét figyelembe véve arra a döntésre jutottunk, hogy a következő héten szállítsák vissza a megyei intézménybe a további kezelések folytatása végett. A kezelőorvos hétfő reggel megkérte az Országos Mentőszolgálatot, hogy beteg nővérem számára biztosítsanak egy ambuláns mentőt a visszaszállításhoz - 72 órán belül köteles az Országos Mentőszolgálat ambuláns mentőt biztosítani minden beteg számára -, ami az Ő esetében nem teljesült, egészen hétfőtől szerdáig vártuk az ambuláns mentőt, de semmi sem történt. Csütörtökön már az osztályvezető főorvos kérte meg újra a Mentőszolgálatot, hogy most már tényleg biztosítsák a beteg számára a korábban is igényelt ambuláns mentőt, de még ekkor sem történt semmi változás, a mentőautó nem érkezett meg, pénteken viszont a nővérem állapota rosszabbra fordult, ennek tudatában már a kezelőorvosok sem merték útnak indítani a beteg nővéremet, aki végül szombaton délután sajnálatos módon elhunyt.

Kérdem én azt, hogy ennyit jelent egy ember élete, vagy akár az utolsó kívánsága a mai Magyarországban? Milyen hozzáállás ez? Milyen színvonalat képvisel a mai magyar egészségügy? A válasz egyszerű: szégyenteljes, ami itt folyik, arról nem is beszélve, hogy az orvosok eltitkolják (tisztelet a kivételnek) a különböző gyógyítási módokat, lehetőségeket, eljárásokat, és még sorolhatnám, sajnos könnyebb lemondani egy beteg személyről, mint megmenteni az életét, mert ugyebár így nem kerül pénzbe a gyógyíttatása, mindig és mindenekfelett a költségtakarékosság a lényeg. Ennyit jelent, ha valaki 27 évet becsülettel és tisztességgel dolgozik, tisztességesen fizeti a havi járulékokat, két gyermeket ad életet, csak ennyit érdemel? Hol volt az ambuláns mentő napokon keresztül, miért nem érkezett meg időben?
Arra van pénz, hogy kulcscsonttöréshez mentőhelikoptert biztosítsanak, de arra nincs, hogy egy nagyon súlyos beteg utolsó kívánságát teljesítsék. Vérlázító és gyalázat, ami ebben az országban folyik, szégyellem, hogy itt kell élnem, és döbbenten figyelem, hogy ez mindennap csak rosszabb lesz, a várólisták hosszú sorai, az eltitkolt gyógymódokról, lehetőségekről, eljárásokról nem is beszélve, erre igazán büszkék lehetnek nagyjaink!

Kritikán aluli a magyar egészségügy helyzete, úgy gondolom, hogy ezen tényt a mi történetünk is teljes mértékben alátámasztja, és ez csak egy töredéke volt annak, amit a nővéremnek és a családtagoknak ebben a közel két hónapban kellett átélnie, tragikus ez az egész!

4 napig voltam élet és halál között

43 hozzászólás

2014.02.01. 07:31

Most  pereskedem,  de  a  kutya  kutyát nem  harapja. Röviden  ennyi  egy ember  élet,  na  és  kit  érdekel?

Tisztelt  olvasó
 
Nekem   a  kálváriám  Esztergom: Vaszari  Kolos  Korház.
 
2006- ban  aZ ultrahangon bal  oldalon a petefészekben  diagnosztizáltak  egy  sűrű bennékű   tályogot   , majd  hazza  bocsájtottak, majd 6 nap  múlva a CT  vízsgálat  alátámasztota  és befeküdtem   a korházba életmentö  mütétet hajtotak  végre , aminek  aZ  eredménye   petefészek  és  méh  kiírtása  történt.

2008-ban  kiderült,   nem  volt  teljes  AZ  eltávolitás  :  így  egy sebész  által tervezett műtétet  ígértek.

 Mégegyszer  meg műtötek  , hogy  a petefészek  darabkákat  el  tudják  távolitani, de   a sebésznek  nem  szóltak . A bél  szeroza sérülésről  elfelejtettek  szólni . Majd  visszakerültem  bélcsavarodás  gyanúval a  nőgyógyászatra.  Hagytak  1 hetet  szenvedni  és  mire  át adtak  a sebészetre  :teljes  immun  összeomlás  , savbázis zavar, teljes hasfalra kiterjedt hashártya gyulladás,  teljes bélcsavarodás. Megműtöttek   és  közölték , 20 cm   bél db  eltávolitottak .  4 Napig  élet -halál   közt gépeken  voltam
 
Nagyon  rosszul  voltam,  és  13  napi  székletek  száma,  így kértem  , hogy  betekinthessek    a mütéti  leírásba.   Másfél  év  múlva  tudtam  meg  ,hogy  50 cm vastag  belet  és    a vékony  bél  utolsó szakaszát  eltávolitották  nem  hittem   a szememnek.  Most  pereskedem,  de  a  kutya  kutyát nem  harapja. Röviden  ennyi  egy ember  élet,  na  és  kit  érdekel?

Isten őrizz, hogy ma legyél beteg!

41 hozzászólás

2014.01.31. 08:35

41 évi tb-járulék (egészségügyi járulék, stb. ) befizetése után is, ha  kórházi ápolásra szorulsz, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod! 

Tisztelt Prxis!

Azon gondolkozom, hogy az 1960-as években honnan volt sokkal több pénze a kórházaknak ? 

1961-ben fél évet ( ! ) töltöttem egy budai gyermekkórházban (a Bólyai, Borbolya és Cserje utcai komplexum egyikében). A mai napig csak jó emlékeim vannak az ottani időszakról. Volt elegendő számú orvos és nővér, gyógytornász és beteghordó. Az orvos nem fogadott el hálapénzt, de még az ajándéknak szánt,  2 megtisztított csirkére is azt mondta: Anyuka, főzze csak meg a gyerekeknek, nekik nagyobb szükségük van rá ! 

- a  kórházi dolgozókat meg tudták fizetni !

Jutott pénz normális ellátásra, napi ötszöri étkezéssel  ! (Még ma is emlékszem, milyen finom limonádét és babapiskótát kaptunk uzsonnára.) Hetente cserélték az ágyneműt,  a kórházi pizsamánkat ( ! ), volt szappan, fogkrém, papírszalvéta és WC papír is. Nem kellett a szülőknek behozni.

A gyógyszereket rendben megkaptuk, a  D-vitamin pótlásról is gondoskodtak: jó időben  a teraszon napoztunk, téli időszakban pedig  kvarcoltunk.

- ez sem lehetett csekély összeg akkoriban

  A délelőtti órákban kezelések voltak, a délutáni csendes pihenő után pedig játékos foglalkozásokkal múlattuk az időt.

Az iskolai tanév 2. félévét   a kórházban fejeztem be, hiszen  tanítás is volt, nem kellett mulasztanom egyetlen napot sem  ! A budapesti Áldás utcai iskola tanárai oktattak bennünket.

-          hogy csinálták ? miből volt pénz akkoriban erre is ?

Május végén, gyermeknapon elvittek néhányunkat (a jobb állapotban lévők közül)  a Városligetbe,  csónakáztunk, ujjongtunk a Vidámparkban !

-          erre is jutott !

Ez csak egy „morzsa” az akkori egészségügyi állapotokról, de ha több mint 50 év után is csak is a jóra emlékezem, az jelent valamit !

Ma ne légy beteg, Isten őrizz !  41 évi tb-járulék (egészségügyi járulék, stb. ) befizetése után is, ha  kórházi ápolásra szorulsz, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod (hálapénzről,  a gyógyszerekről, mindenféle eszközről  magad kell gondoskodj, s talán még meg sem gyógyultál, de 1-2  nap után „kidobnak”, lábadozz otthon, a saját költségedre !  Talán jobb is !

Köszönöm, ha elolvasták az emailemet.

Én is kihordtam lábon egy mélyvénás trombózist

160 hozzászólás

2014.01.29. 09:18

Nem ócsárolok senkit, sem a háziorvost, sem a kórházi szakrendeléseket, de tény, hogy megtapasztaltam, hogyan betegítenek meg lelkileg is egy addig makkegészséges, életvidám embert. 

Kedves Szerkesztők, sziasztok!

Ma reggel teljesen véletlenül botlottam a blogba, azon belül is egy "Kihordtam lábon egy trombózist" című írásba, amit végigolvasva rádöbbentem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, a kommenteket olvasva pedig arra, hogy mennyire tudatlan vagyok a betegségemmel kapcsolatban.

Szeretném megosztani Veletek az én rémálmomat, ami sajnos nagyon is valóság, mert...

...én is kihordtam lábon egy mélyvénás trombózist!

39 éves nő vagyok, és tavaly nyárig valóban NŐ-nek, fiatalnak, egészségesnek és jó kedélyűnek éreztem magam. Ez az élet mára darabjaira hullott, s benne a főszereplő (a kórházban, rendeléseken, orvosoknál csak huszadrangú mellékszereplő), én is kezdek széthullani. 

Tavaly augusztusban történt, hogy munka közben (egy irodában dolgozom, napi 8-9 órában, és szeretem!) észrevettem, hogy cefetül bedagadt az egyik bokám. Fájt is, de azt gondoltam, a nagy melegtől. Felpolcoltam, de estére tovább romlott a helyzet, nagyon fájt, nagyon csúnya volt, feszült, attól féltem, szétreped a bőr a lábszáramon. Vörös is volt, de nem veszélyesen. Fájdalomcsillapítót vettem be, de az éjszaka folyamán többször begörcsölt. Másnap elmentem a háziorvoshoz -aki akkortájt kezdte meg működését kis településünkön-, és megmutattam a lábam. Kaptam Venoruton kapszulát, és 3 nap táppénzt, majd mentem dolgozni. A lábam persze dagadt és fájt, de sosem voltam egy nyafogós fajta, gondoltam, majd rendbe jön. Nem így lett. Volt, hogy éjszaka úgy begörcsölt, hogy másnap reggel alig tudtam elbicegni a munkahelyemre, de mivel a háziorvos megnyugtatott, hogy ez csak egy kis nyári lábdagadás, nem aggódtam. Bíztam benne, nem volt okom, hogy ne tegyem. Szeptember elején aztán üzemorvosi vizsgálatra került sor, ahol az orvos kiszúrta, hogy az egyik lábszáram jóval vastagabb a másiknál, és azonnali hatállyal elirányított beutalóért az érsebészetre. Vissza a háziorvoshoz, beutaló, időpontkérés telefonon: 2 hónap várakozási idő. Nos, annyit nem várhatok, gondoltam, így magánrendelés. Ott az orvos szintén megnyugtatott, hogy kis visszérgyulladás, meg nyirokrendellenesség, szedjek Detralexet, de mivel görcsöl, nézzük meg ultrahanggal. 2 hét újabb várakozás, az UH egyértelműen kimutatta, hogy lezajlott egy mélyvénás trombózis, amit kihordtam lábon. Az ottani doktornő azt mondta, majd jelentkezzem az eredménnyel az érsebésznél. Kérdeztem, sürgős-e, mire azt felelte, már nem, mert lezajlott. Ekkor október közepén jártunk.

Időpont az érsebészetre (már nem a maszekhoz, hanem a rendelőintézetbe, urambocsá' egyedül nevelek két gyereket, ha nem muszáj, nem fizetek tízezreket egy vizsgálatért-gondoltam akkor). November közepén mentem az érsebészetre, ahol ránéztek az UH eredményre, és felírt az orvos 60 db Clexane injekciót, egy pár gumiharisnyát, a recepteket a kezembe nyomva utamra bocsátott. Köpni-nyelni nem tudtam, mire kérdezhettem volna bármit is, már kitessékeltek a szobából, ahol megjegyzem, ketten várakoztak, míg engem "vizsgáltak". Vissza a háziorvoshoz, oké, holnaptól injekciózom magam. Napi 2 Clexane, viseljem a harisnyát. Ennyi volt az információ, amit kaptam. Elkezdtem böngészni az internetet, és ijesztő tényekre bukkantam, melyek alapján ismét megkerestem a háziorvost, hogy feltegyem neki a kérdéseimet, s bár igyekezett, nem tudott maradéktalanul válaszolni.

Kaptam viszont egy beutalót ekkor (novemberben) a trombózis szakrendelésre, és időpontot is: január közepére. Hát tettem a dolgom, injekcióztam magam és vártam a januárt, gondoltam, ott majd kapok szakszerű ellátást és minden kérdésemre választ. Közben szanaszét lyuggattam a hasfalamat két hónapon át, napi két alkalommal, de nem foglalkoztam vele, mert elfogadtam, hogy ez KELL. Eljött a január, jelentkeztem a szakrendelésen, ahol a doktornő azzal kezdte, hogy meg se mutassam az érsebész papírját, az őt nem érdekli. Megnézte az UH leletet, és nem kérdezett semmit. Sem azt, hogy mióta adom az injekciót, sem azt, hogy most hogy vagyok, sem azt, szedek-e fogamzásgátlót, vagy mi a munkám, volt-e a családban trombózisos beteg, és még egy csomó mindent nem kérdezett meg, viszont azt mondta, mostantól gyógyszert kell szednem, Warfarint, mert a Clexane nem ér semmit, és lábszárfekélyem lesz, és akkor majd megnézhetem magam. Mielőtt kérdezhettem volna, már kívül találtam magam a szobán. Oké, Warfarin, tudja fene, mi az, napi 5 mg, aztán INR ellenőrzés. Pechemre influenzás lettem, fogalmam sem volt, mit lehet emellett a gyógyszer mellett szedni, és mit nem. Itt újabb ellentmondásokkal találkoztam "mitszabadésmitnem" -ügyben. A Warfarint most már három hete szedem, állandóan fáj a fejem, szédülök, fáj a vesém, fáj a lábam. Az utolsó INR eredményem 5,7 volt, akkor a háziorvos tanakodott, bemenjek-e a sürgősségire, de végül úgy gondolta, nem kell, szerinte nem kapok agyvérzést, majd egy hét múlva menjek újabb laborra. Én meg teljesen összeomlottam, mert fogalmam sincs, mi okozta a trombózist, mit tehetek és mit nem, mit ehetek és mit nem, mikor fogok meggyógyulni, leszek-e még valaha teljes értékű ember, és egyáltalán, veszi-e majd a fáradtságot egyszer valaki, hogy elmondja A-tól Z-ig azt, amit tudnom KELL a betegségemről, aki megnyugtat, hogy élhetek teljes életet, és elveszi tőlem ezt a patkánymérget. Mert a másik gyógyszerről is az interneten olvastam, és ezen az oldalon a kommentekben, arról, amire nincsen TB támogatás. 

Nos, azt hiszem, naiv voltam. Bíztam a magyar egészségügyben, az orvosokban és a gyógyszerekben. Az emberségben, a tisztességben. A tapasztalatom pedig az, hogy addig vagyok hasznos tagja a társadalomnak, míg nincsen semmi bajom, de fizetem a TB-t tisztességgel. Aztán ha megbetegszem, az hagyján, hogy az orvos hibázik és nem vesz észre, félrediagnosztizál egy mélyvénás trombózist(!), megkezdhetem a kálváriámat, és nem hogy nem válaszolnak a kérdéseimre, de lehetőséget sem adnak arra,hogy feltegyem őket. Ez nem ellátás, ez egy nulla. 

Most esténként úgy fekszem le, hogy reménykedem, nem fogok meghalni, mert a gyerekeimmel mi lenne, ugye? Többen kérdezték, nem akarom-e feljelenteni a háziorvost. Minek? Attól nekem jobb lesz? Igazság szerint nincsen energiám ilyesmire. Most összeszedtem a maradék erőmet és pénzemet, és bejelentkezem egy magán belgyógyászhoz. Hátha ott több sikerrel járok. Hátha kapok normális ellátást, kezelést és tájékoztatást. Azt hiszem, így öt hónap elteltével talán ideje volna... 

Nem ócsárolok senkit, sem a háziorvost, sem a kórházi szakrendeléseket, de tény, hogy megtapasztaltam, hogyan betegítenek meg lelkileg is egy addig makkegészséges, életvidám embert. 

Ada

Saját kézzel tapintotta ki a daganatot

65 hozzászólás

2014.01.28. 07:54

A három hónappal korábbi műtétnél az orvos nem követte a protokollt, és nem vette észre.

Tisztelt Praxis blog!

Sajnos a bejegyzésem pont tíz évet késik, de gondolom példaértékű. Sajnos ez is a Margit-kórházról szól! 

A feleségem, 14 éve ott lett műtve bélelzáródással, hozzátéve, hogy korrektül. De egy pár hónap múlva, a feleségem, saját kezével tapintott ki egy daganatot a hasfalban, amivel visszavittem. Akkor és ott derült ki,(egy ötórás műtétet követően) hogy vastagbéldaganata volt, melynek következtében, 60cm -t távolítottak el egy teniszlabda nagyságú daganattal a gyomrából. A műtétet végző orvosnak, két hozzáfűzni valója volt:

1) ekkora daganat kb. két év alatt lesz ekkora,

2) a három hónappal előtti műtétnél, nem követte (ugyan Ő) a protokollt, és nem vette észre!

Ekkor már hiába kezdték a kemó és egyéb kezeléseket, négy év harca és több kapcsolatos műtét után, mégis bele halt. A kijelentése sajnos csak négyszemközt zajlott, úgy hogy mikor bepereltem a kórházat, semmit nem értem el. Ennek két oka is volt az ügyvédem szerint:

 1) akkor fideszes vezető állt a korház élén, és ugye széllel szemben.

2) az ügyvédi kutatás megállapította, hogy eltűntek az orvosi jelentések. 

Hogy Ne legyen ez az eset anoním, a  néhai feleségem  neve: Nagy Zsuzsanna,(1949.09.03.) az osztály meg a sebészet volt. Az első (bélelzáródásos) műtét. 2000. 01.06.volt, a többi sorra követte. Gondolom, ennyi idő után és "nyom" nélkül, már semmit sem lehet tenni, ezt csak a felhívásnak eleget téve tanulságul, a T. igazgató kérésére, megnevesítve közöltem. 

Tisztelettel,  Szepesi  Iván.

Nem foglalkoztak a sürgősségi beutalóval a Zsebők Zoltán Szakrendelőben

73 hozzászólás

2014.01.24. 09:02

A rendelőben bemutattuk a beutalót, rajta a sürgősségi jellel, ennek ellenére a rendelőben nem fogadtak minket, hanem átküldtek az Ady Endre útra, a gyermek kardiológiára.

Az alábbi,  valós eseményeket leíró levelet küldtem el a XVIII. kerületi Zsebők Zoltán Szakrendelőnek:   

 Tisztelt Szolgáltató!    

2014. január 07-én 16 éves fiú gyermekem (előzményekben magas vérnyomás, inzulinrezisztencia) arra panaszkodott, hogy délelőtt tíz óra óta erős szívtájéki fájdalmat, zsibbadást érez. A tünetei olyan erősek voltak, hogy izzadt is. A saját háziorvosunk akkor éppen nem rendelt, de fogadott minket egy másik, aki éppen akkor rendelt. Alaposan megvizsgálta a fiamat, majd a komolyabb szívproblémák kizárása érdekében beutalta sürgősséggel EKG-ra a Zsebők Zoltán szakrendelőbe.    

Ott a bejelentkezésnél bemutattuk a beutalót, rajta a sürgősségi jellel, ennek ellenére a rendelőben nem fogadtak minket (????!!!!), hanem átküldtek az Ady Endre útra, a gyermek kardiológiára. S nem is csak egyszerűen átküldtek, hanem szóltak, hogy előbb hívjam fel az ottani rendelőt (???!!!), hogy fogadnak-e bennünket egyáltalán.(???!!!)   

Tekintettel arra, hogy a telefonomat otthon kellett hagynom, mert lemerült az akkumlátora, a rendelő földszintjén található készülékkel telefonáltam, amely azonban véletlenszerűen nem fogadta el a beledobált érméket (???!!!): vagy elnyelte, vagy visszadobta.     

A kardiológián felvették a telefont, én elmondtam, mik a tünetek, és hogy sürgősségi beutalónk van, de azt kérdezték egyre: ki utalta be a beteget, mert ők felhívják a háziorvost egyeztetés miatt (???!!!), majd utána engem is visszahívnak, hogy mehetünk-e a rendelőbe. Közöltem, hogy nincsen nálam a telefonom, nem tudnak visszahívni. Ezen nagyon csodálkoztak. (Nem tudom…én vagyok az egyetlen, akinek a napi 10.12 órás munkája mellett néha lemerül a telefonja? És ha egyáltalán nincsen????!)Nagyjából 1500 Ft bedobálása után, amikor elfogyott a fémpénzünk, közöltem a velem beszélővel, hogy mindjárt megszakad a vonal, és akármit is szeretne még kérdezni, vagy mondani, mi indulunk.   

 A Zsebők Zoltán rendelőbe taxival vittem a fiamat, mert autóval nem rendelkezünk. A Zsebők Zoltán rendelőben elfogyott a maradék pénzem a telefonálgatás miatt, így villamossal és gyalog mentünk át az Ady Endre útra.(Mentő???!!!)     A gyermekkardiológián azonnal fogadtak bennünket, és a fiam EKG-ja, szívműködése teljesen rendben volt. Az ott rendelő gyermekkardiológus nyugodt, gyors vizsgálata közben a fiamat megnyugtatta. Diagnózisa: Tietze syndróma, javaslat: ágynyugalom és Cataflam.     A fenti eseményeket igyekeztem érzelemmentesen, tényszerűen leírni.     Az nyilvánvaló, hogy a gyermekem panaszainak további vizsgálata az én felelősségem, a háziorvosnál jelentkezünk a kezelés, megelőzés céljából.     Az egészségügyi ellátások fentiekben leírt abszurditásával kapcsolatban kérem az Önök magyarázatát.       

Tisztelettel:     Molnárné Posta Júlia       

Megérkezett a válasz:    

Tisztelt Molnárné Posta Júlia!    

A Zsebők Zoltán Szakrendelő betegirányításán kardiológiai ellátás igénybe vételével kapcsolatos észrevételét kézhez kaptam. Az esettel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:  A betegirányításon dolgozó munkatárs helyesen járt el gyermeke ügyében, mivel szakrendelőnkben nem működik gyermek kardiológiai ellátás és a hatályos jogszabály szerint 18 év alatt csak gyermek kardiológia az illetékes. Ez az intézmény a XIX. kerületben található.  Szíves megértését megköszönve, 

Tisztelettel:     XY  orvosigazgató    

No komment.  Molnárné Posta Júlia, Budapest

Nem volt hajlandó beadni a tetanusz elleni oltást

87 hozzászólás

2014.01.23. 08:52

Azért kapja a külön ügyeleti díjat, hogy ellásson, nem azért, hogy teázgasson. Vagy rosszul tudom?

Nem feltétlenül akartam csatlakozni az elégedetlenkedők táborába, de a mai napig kísért annak a bizonyos napnak az emléke. Ha  baráti beszélgetések során szóba jön a történet, vagy az a bizonyos doktornő, a mai napig kinyílik a bicska a zsebemben.

2010. nyara. Meleg, forró délután, éppen kiálltam az udvarból az autónkkal, amikor a kutyánk addig-addig ugatta az autót, amíg a kerék alá keveredett és sajnálatos módon elgázoltam. Kiszálltam az autóból megnézni, hogy mi is történt szegény párával, amikor utolsó fájdalmában belép harapott a drága. Nagyon elkaptam a combomat, csúnya sebet szereztem.

Persze kisírtam a szemem, hiszen nagyon-nagyon szerettük a kutyánkat.

Kis faluban lakunk, akkoriban éppen szabadságon volt a háziorvos, nem volt aki ellásson. Az asszisztensek megnéztek, mondták, hogy mindenképpen kell kapnom Tetanust, menjek be Bonyhádra az ügyeletre, ott majd kapok. Tudom, az a szabály, hogy az orvos kiírja az injekciót, elmegyek a Patikába, kiváltom, majd visszamegyek és beadják. Ez nem okozott volna gondot. De...

Szóval az ügyelet éppen megkezdte a munkáját, rajtam kívül nem volt más beteg, bementem. Kisírt szemmel, vérző combbal és elmondtam, hogy bár a kutyánk be volt oltva /vittem az oltási könyvet is/ kérem, hogy nézze meg a sebet és lásson el. Hát el is látott. Az ajtóig. Dr. K. volt az ügyeletes orvos, aki amilyen bunkó módon csak beteggel beszélni lehet, olyan alpári módon közölte, hogy esze ágában sincs kiírni az injekciót, menjek haza és rendezzem le ezt a háziorvosommal. Mondom neki, hogy péntek délután van, háziorvos szabadságon, helyettes orvos majd csak jövő héten lesz. "Jó, akkor várjon jövő hétig". De hát itt vagyok, elmegyek a Patikába, kiváltom és csak be kell adni. "Mit nem értett? Nem adom be, viszlát"

Ezzel a lendülettel kiebrudalt a rendelőből.

Én meg sírtam tovább. Sirattam az elgázolt kutyám és még annyi energiám sem maradt, hogy legalább elküldjem a doktornőt a fenébe.

Maradt a következő hét, ahol a helyettes orvos beadta az injekciót, megnyugtatott, sajnálkozott a kutyánk miatt és elmondta, hogy nem lesz ám baj abból, hogy kicsit később kaptam meg a védőoltást, bár nem ártott volna előbb. Tudva lévő, hogy tályogosodásra hajlamos ember vagyok, külön lekezelte a sebem, ami miután nem lett összevarrva, elég nagy heget hagyott. Legalább van emlékem arról a bizonyos estéről.

Mindenesetre most már tudom, hogy ha ügyeletre kell mennem és dr. K.  az ügyelete, akkor irány tovább  Szekszárd a sürgősségi osztály, mert ez a nő többet még a családtagjaimat sem nézheti meg.

Azért kapja a külön ügyeleti díjat, hogy ellásson, nem azért, hogy teázgasson. Vagy rosszul tudom?

"Nehogy ide hányjon! "

100 hozzászólás

2014.01.21. 08:25

Már azzal kezdődött a dolog,hogy a röntgenben a "hölgy" közölte,hogy :"Igazán kibírhattam volna reggelig,vagy előbb kellett volna jönnöm...miért pont ilyenkor?".

Nos,hol is kezdjem...Velem ez évekkel ezelőtt történt,de valahogy nem hiszem,hogy változott volna bármit is a helyzet.2007.márciusában egy vasárnap este iszonyatos hasigörcseim támadtak.Mivel már 14 éves voltam gondoltam,hogy mi lehet a gond és bevettem némi görcsoldót. Ami sajnos nem használt,így 2-3 óra elteltével felkeltettem az édesanyámat hátha ő tud rajtam segíteni,ám mire ő felkelt már annyira görcsöltem,hogy nem bírtam se felkelni az ágyból,se kiegyenesedni. Szegénykém nagyon megijedt. Azt hitte vakbélgyulladásom van,így azonnal hívta az ügyeletet. Akik még van 1,5-2 óra múlva jelentek meg...addigra már vagy este 10-10:30 lehetett. Mivel ők is azt mondták valószínüleg vakbél gyulladás azonnal beszállíttatnak egy mentővel az ügyeletes János kórházba. A mentőre is várni kellett még vagy egy órát!

Tehát vasárnap este olyan éjfél fele kerültem kórházba. Sajnos! Már azzal kezdődött a dolog,hogy a röntgenben a "hölgy" közölte,hogy :"Igazán kibírhattam volna reggelig,vagy előbb kellett volna jönnöm...miért pont ilyenkor?".Édesanyám nyugodt hangnemben közölte vele,hogyha nem venné észre mentővel jöttünk valószínüleg nem a társaság érdekel minket....Nagykegyesen bekísért a röntgenbe,majd az ultrahangra,a hasi ultrahangba mivel szerintük akkor lesz jó,ha átnyomja azt a kézi kütyüt a gyomromon így elég hangosan és sírva reagáltam a fájdalomra.Majd közölték jó lenne ha nem hisztiznék...ha már eddig kibírtam. Utána következtek az orvosok,nőgyógyász,sebész felváltva...hát senki se talált semmit...Majd mondták,rendben van bent tartanak 1-2 nap megfigyelésre. Másnap semmi gond nem volt,gondoltam én! De harmadnapra megint görcseim voltak. Kérdeztem a nővérkét,hogy kaphatok-e egy görcsoldót vagy bármit ami javít rajtam? Közölte,hogy nem majd 11körül lesz gyógyszerosztás akkor szóljak újra! Ez olyan 8körül lehetett...hát vártam. Az egész kórterem végig nézhette ha akarta,de hallani mindenki hallotta,hogyan és mit csinálnak a spanyolfal "árnyékában" az ügyeletes dokival....Eljött a várva várt 11óra! Mentem,kértem,majd közölte 10kor volt gyógyszerosztás! Erről lekéstem,próbáljak aludni! Hát persze nem sikerült...ez így ment 1hétig! Amikor a 7.napon már annyira rosszul voltam,hogy megszánt a 12orvos közül az egyik aki megvizsgált,hogy felnyitnak és körül néznek...De mivel még kiskorú vagyok kell a szülő beleegyezése!

Amire egy órám van ,hogy megoldjam,hogy valaki itt legyen aláírjon egy papírt! Mondtam,hogy akkor egy telefonra lenne szükségem! Mondták,hogy nincs. Szerencsére az egyik ágyon fekvő beteg ezt végig hallgatta és felajánlotta a telefonját.Édesapám azonnal berohant! A papírt aláírta,majd vittek is a műtőbe! Ahol kiderült,hogy a bal petefészkemnél egy DIÓNYI vagyis 5*6cm-es ciszta volt. Amit nem vettek észre! A műtét végére édesanyám is beért a kórházba,addigra már betoltak a szobába és ráraktak az ágyra,mivel még az altató hatása alatt voltam így aludtam. Anyukám beakart jönni hozzám a szobába,majd közölte vele az ápolónő,hogy: "Minek akar bemenni hozzá,hisz úgyis alszik!",anyukám mondta,hogy próbáljon meg megállítani!Majd bejött...Persze csak aggódott! De akkor is...és ez csak a kezdet volt! Ezután sajnos katéterre szorultam,amit az ellenségemnek se kívánok!!! Szörnyű volt! Sajnos nem jól helyezték be az elvezető csövet,a cisztám kivágása után és foltos lett az ágy alvás közben,ami nem éppen tetszett az ápolónőnek,aki felállított!!!(műtét után másnap!!),megszédültem,hányingerem lett,majd rámförmedt a hölgy,hogy:" Nehogy ide hányjon! Menjen el a csapig!Na gyerünk!",majd rámutattam,hogy a katéterhez tartozó tartály,az ágyhoz van kötve! Majd a kezembe nyomta a tartályt és lökött rajtam egyet...

Nem jutottam sehova,majdnem összeestem. 4napig volt még bennem a katéter,meg a műtét utáni kivezetőcső.Addig édesanyám próbált megmosdatni...stb...6.napon közölte a doki,hogy haza mehetek 2napra és utána vissza kell jönnöm,hogy kivegye a varratokat! Mondtuk,hogy persze! Hát mi nem pénzzel,hanem egy üveg borral szerettünk volna kedveskedni a dokinak,meg is tettük...A behívtak,oda adtam az orvosnak a bort,aminek először megnézte a hátoldalán az információkat,majd az elején,majd megvizsgálta a díszdobozt...

Majd ezt követően kiszedte a varratokat,nem éppen humánus módon!

 Nos ezaz én sztorim! Köszönöm,hogy elolvastátok!

 Üdv: Ildi

A gyermekemet az orrom előtt vakította meg egy ápolónő

28 hozzászólás

2014.01.20. 08:06

"ANYUKA, NE AGGÓDJON ANNYIRA AZÉRT A GYEREKÉRT!!!” A mai napig a fülemben égnek ezek a gúnyos szavak, mondatok!

Tisztelt Praxis blog! 

Nem írok külön történetet, mivel a blogban már leírtam mindent amit tudtam.. és írom is amikor időm engedi és lehetőségem is van rá:

http://marosvolgyidaniel.blogspot.hu/p/fooldal.html 

Ha úgy gondolják, lehet publikus is .

2001. 08. 16.-án született Marosvölgyi Dániel nevű kisfiam, sajnos nem sorolható a legnagyobb jóindulattal sem, az egészségesek közé. Sorsa már a születése pillanatában végérvényesen megpecsételődött azzal, hogy 24. hétre, mindössze ~600 grammal (nemigen volt idő méricskélni) látta meg ezt a nem túl szép világot, mert akkor még látott is. APGÁR-ja 5/7volt és azonnal inkubátorba vitték, ahol gépi lélegeztetést és hőtartó, speciális”alufóliás bugyolálást kapott. Az első agyultrahang vizsgálat után sem volt okunk vigadni, mert azt mondták a 4-es fokú agyvérzés a legsúlyosabb és Danika jobboldalon 4-es, baloldalon 3-as fokú agyvérzést szenvedett... vélhetően a szülés következtében...

Ezt is elfogadtam, mert azt gondoltam, majd megbirkózunk vele. Bár szerintem, ha császároztak volna, talán az agyvérzése, ha el nem is kerülhető, de biztosan csökkenthető lett volna. 12 órakor repesztették a burkot, elfolyt a magzatvíz, 13.15 kor megérkezett a kisfiam. Szerintem közben lett volna idő a műtétre, mivel hajnalban kerültem be a kórházba. Ezt egyhetes korában egy légmell miatti szívmegállás követett. Nagyon-nagyon nehezen sikerült mégis újraéleszteni. PTX-szívással a tüdő és a mellhártya közötti többlet levegőt eltávolítani. Majd mikor már azt hittük csepp kis életében ennyi tragédia már sok is, nemhogy elég, jött a következő megrázkódtatás kettő hetesen. Ekkor szembesültem azzal, hogy egy mulasztás miatt, gyermekem jobb kézfején nem lesznek meg az ujjacskái. Trombózist kapott.

 Azért, mert elmaradt egy C-vitaminos véna átmosás, illetve azt sem ellenőrizték, hogy a vénája vezet-e még a hosszú "üresjárat" után. Szerintük - kórházi dolgozók szerint - „EZ BENNE VAN A PAKLIBAN, EGY KORA-BABÁNÁL” és hangsúlyozták, hogy „ÖRÜLNI KELL ANNAK, HOGY NEM KÖNYÉKTŐL ESIK LE A KARJA!” -mert a könyökéig lett sötétlila. Mikor én észrevettem, hogy élettelen kicsi kezén a körmei majdnem feketék voltak, szóltam az Őt „ellátó”nővérnek, hogy valami nagy baj van Danika kezével. Ő szólt az orvosnak, aki azonnal kivette az alkarban lévő bent maradó tűt (branült, vagy kanült nem tudom és számomra nem is ez a fontos most már!) Kisfiam keze a körmeihez hasonlóan sötétlilás színűvé vált könyékig. Szemem láttára mumifikálódtak cseppnyi kis ujjai, majd sorra leestek pici kezéről, az utolsó összeaszalódott, gyufaszálnyi ujjacska az esetet követő második hónap végén hagyta el Danika jobb kézfejét (és persze, hogy jobb kezes!) Már ekkor is azt mondták, hogy egy gyermeknek ennyi baja nem lehet, mert ez egy felnőttnek egy életen át is sok.

De a mi kálváriánk csak nem bírt itt befejeződni. Egy hónapos volt mikor jött a következő feldolgozandó tény: a gyermekemet az orrom előtt MEGVAKÍTOTTA egy ápolónő. Tubusleszívás közben szóltam és kértem is, hogy a többi ápolónő időnként vissza-visszateszi az oxigénre és így nem engedi a saturációját 80%alá esni - Ami a főorvos elmondása szerint: 85-100% között ideális, 70% alatt nem lehet!!! - és amikor már szóltam éppen 35%-os értéket mutatott, Danika színe pedig szürkés volt. Nos erre ismét megkaptam azt az agyoncsépelt felszólítást a nővértől: ”ANYUKA, NE AGGÓDJON ANNYIRA AZÉRT A GYEREKÉRT!!!” A mai napig a fülemben égnek ezek a gúnyos szavak, mondatok! Nem tudok úgy nézni a kisfiamra, hogy ne hallanám visszhangozni a nővérke szavait. Meg lett az eredménye ennek a tubusszívásnak is, jött a szemész doktor néni (egy TÜNDÉR! :-)) - Aki heti rendszerességgel vizsgálta a gyermekeket, így Danikát is.

A vizsgálat végeztével szomorúan elmondta, hogy a tervezett lézeres retina műtétre, amit betervezett Daninál, MEGELŐZÉS céljából, már sajnos nem lesz lehetőség, mert Dani mindkét szeme a súlyos oxigén- hiányos állapot miatt bevérzett és tölcsér alakban leszakította a retinákat. Hát ennyit a ne aggódásról! Köszönjük szépen ROP-V kategóriában esetleges fényérzékeléssel azért úgy gondolom, mégis van és lesz min aggódnom, míg élünk. Kettő hónapos épphogy volt kisfiam, mikor az inkubátorban "fekvés közben" eltörött a bal combcsontja. Ezt egy fertőzés okozta, mondták és miután elmondták, hogy patológiás törés, még hozzáfűzték „bátorításul” biztos, hogy ez a törés lehet, hogy nem az utolsó.

 Ettől mindjárt megnyugodtam - gondolták. Valójában azon gondolkodtam, nem kéne inkább hazavinnem kisfiamat? Amíg még van mit hazavinni belőle éppen! Jött a sebész doktor és miután ilyen pici lábat az érzékeny bőr, és a növekedés miatt sem gipszelnek, ezért az egész combját sebragasztó- szalaggal tekerték be. Ehhez rögzítették a kötést, amivel az inkubátor tetejéhez lógatva kötötték fel Danika mindkét - az egészségeset is - lábát.(Azt persze már mondanom sem kell, hogy a combtörését sem más, mint én vettem észre.) Nos miután a sebész doktorral beszéltem, és azt mondta: ”V” alakban legyen a gyermek lába, megjött a gyermekem úgymond kezelő orvosa is. Mitsem törődve a sebész utasításával összehúzta a lábait, mondván úgy jó, hogyha párhuzamos, mert a combja úgy forr szépen össze egyenesre.  Majdnem igaza lett... Sajnos Danikám bal lába e miatt a rossz rögzítés miatt, most 3-4 cm-el rövidebb a jobb lábánál, mert ívben forrt a csont és nem egyenesen. Három hónapos korában már a minkét oldali lágyéksérvműtét miatt aggódtam a műtő előtt ( mert én már csak ilyen aggódós vagyok ).

Nem is minden ok nélkül, mert bár a műtét alatt semmi gond nem volt az altató orvos szerint sem, az ébredés mégsem volt egyszerű. Az akkoriban már önállóan lélegezni tudó kisfiam APNOÉS lett és újból oxigén adását illetve inkubátort igényelt.( +másfél hónap kórházban! ) 2001. 08. 16. - 2002. januárig csak a fertőtlenítő szagban éltünk a kórházakban, mire végre megmutathattuk Danikának, hogy kórházon kívül is van élet... Sőt. A kontraktúráit Mátranovákon lévő otthonunkból szinte mindennapos pesti utazásainkkal, gyógytornászok, fejlesztő terapeuták, és gyógypedagógusok szorgalmas, kitartó és odaadó munkájának köszönhetően amennyire lehetett korrigálták. Persze van amit még műteni kell. És olyan is ami már sosem lesz helyrehozható...  2005 tavaszán Achilles műtétje is volt, hogy a sarkára tudjon állni.

Azóta a Mátranováki kertes házunkat sajnos el kellett adjuk, mert a pesti kezeléseket már nem tudtuk sem fizikailag sem anyagilag megoldani. Eleinte csak állt üresen, míg mi fizettük a pesti albérleteket se udvar.. se tiszta levegő.. iszonyú belegondolni abba, hogy pusztán egy kis odafigyelés mennyi ember életét változtathatja meg..

A magyar egészségügyet le lehet húzni a WC-n?

137 hozzászólás

2014.01.18. 09:09

Egy volt ápolónő véleménye a magyar egészségügy helyzetéről.

8 évig dolgoztam ápolónőként neurológián és belgyógyászaton, nem könnyű egyik sem..ajánlom ki kell próbálni egy éjszakát 12 órában! ; szívvel-lélekkel dolgoztam az osztályokon, szerettek is a betegek és mai napig köszönnek és megállítanak beszélgetni, pedig már 9 éve kiléptem ebből a kötelékből! DE! azt tudni kell, hogy sok-sok becsületes és hivatástudattal rendelkező kollégám kiment külföldre, vagy magánorvosi rendelőbe a jobb megélhetés érdekében és a szakma rettenetesen felhígult... mikor én elmentem szülni a helyemre egy alkoholista "ápolónőt" vettek fel, aki nagyon sok életveszélyes helyzetet okozott. 1és 1/2 éve nagyon beteg vagyok, a  nyelési nehezítettségem az egyik legsokkolóbb tünetem, jártam már rengeteg orvosnál. A lényeg, hogy egységes véleményt még soha nem hallottam. Vicces!

A legmegszokottabb koncepciójuk, hogy biztos más szakterületű a betegségem és elküldenek máshová; Kivizsgálásra nem szeretnek beutalót adni, csak könyörgésre, vagy ... ellenében. A kedvencem:  az hogy PÁNIK BETEG vagyok! Mindig utólag derül ki, hogy átestem Epstein-Bar vírus fertőzésen, vagy Adeno vírus fertőzésen. A legutóbb az arcüreggyulladásomra  a Fül-Orr-Gégész szakorvos doktornő azt mondta, hogy allergia és felírt Ca-t és C-vitamint; Fizettem egy baktérium tenyésztéses vizsgálatért,mert nem hagytam annyiban ...és  Streptococcus  baktériumot tenyésztettek ki, amire antibiotikumot kell szednem. soha nem volt ínyemre a protekció, így soha nem is említem hogy általános ápoló és -asszisztens vagyok. Úgy bánnak vele mint egy szardarabbal, mintha hülye volnék. Nagyon fulladtam tavaly télen, az ambulancián 3 óra elteltével megkérdeztem, hogy mikor kerülök sorra? rám üvöltött az "orvos" hogy várjak a soromra, mert most hoztak egy 89 éves 20 éve szív- és veseelégtelenségben szenvedőt MENTŐVEL!!! Ajaj ! Rohadt nagy gáz lehetett ha már 20 éve elégtelen a veséje meg a szíve !!! Én 37 évesen (3 kisgyerek otthon) várjak! Hiába fulladtam ... 4 óra elteltével semmi nem történt... be sem hívtak!

Viszont a 89 évesnek 15 perc alatt: labor, RR, frekvencia, EKG, UH EEEZ IGEN!!! Ez a magyar egészségügy. Mellesleg a nővér ki-be rohangált és üvöltözött , hogy "kurva elege van és felmond!!!" A két kisgyermekemmel már 2és 1/2 órája ültünk a szegedi gyermek kórház Fül-Orr-Gégészeti ambulanciáján. Pont sorra kerültünk volna, mikor a 15 éves fiú berontott előttünk. Persze nem hagytam annyiba. szóltam hogy már itt ülünk egy ideje, és mi következünk. Erre az "doktornő" őrjöngve kirontott, hogy a fiúnak HYPOGLIKÉMIÁS KÓMÁJA VAN? ÉS SÜRGŐS ESET! és várjak a "kurva soromra" Nah! Csak a félreértés elkerülése végett, mielőtt még vagdalkoznék az orvosi latin szavakkal ( ahogyan az állítólagos orvos tette a váróban) ez a szó azt jelenti, hogy annyira alacsony a beteg vércukorszintje, hogy elveszíti az eszméletét. Szóval! Közöltem az Őrjöngő őrülttel, hogy ezt a kib...tt nagy baromságot a többi várakozó elhiszi , de én kösz nem! Igazán nevetséges volt ahogyan tombolt a butaságának börtönében.Lehet ő nem is tudta mit jelent "orvos" létére, mert akkor nem mondott volna ekkora baromságot!!! Szánalmas!!!  

Az orvosokban egy szem tudatosság nincs! Követik a protokollt és ha meggyógyul a beteg...hát maximum magától gyógyul meg, mert a mai szakértelem sokakban a béka segge alatt van!!! Sokuk azt hiszi Istenképzőt végzett; pedig fényévekre vannak tőle... Minap az ambulancián vetettem vért, hoztak egy trombózisgyanús beteget. Az ápolónő lefektette, mire a REZIDENS, akinek a mentős leadta az állítólagos diagnózist , rákiabált a betegre hogy minek fekszik a tiszta ágyba, (mintha neki kellene áthúznia )??? és kiültette egy székre!!! EMBER!!!! Trombózis gyanújával lefektetem a beteget!!! Istenem! Ez lesz orvos???? Hát kösz ! Ennek a szaktudásából még az anyja sem fog kérni :P A magyar egészségügyet lelehet húzni a WC-n

Ui.: Mindenre van ám pénz!!! Csak arra nincs hogy hatékony legyen!!! Miért? Hogy húzzál el magánrendelésre!!!

8 évig dolgoztam ápolónőként neurológián és belgyógyászaton, nem könnyű egyik sem..ajánlom ki kell próbálni egy éjszakát 12 órában! ; szívvel-lélekkel dolgoztam az osztályokon, szerettek is a betegek és mai napig köszönnek és megállítanak beszélgetni, pedig már 9 éve kiléptem ebből a kötelékből! DE! azt tudni kell, hogy sok-sok becsületes és hivatástudattal rendelkező kollégám kiment külföldre, vagy magánorvosi rendelőbe a jobb megélhetés érdekében és a szakma rettenetesen felhígult... mikor én elmentem szülni a helyemre egy alkoholista "ápolónőt" vettek fel, aki nagyon sok életveszélyes helyzetet okozott. 1és 1/2 éve nagyon beteg vagyok, a  nyelési nehezítettségem az egyik legsokkolóbb tünetem, jártam már rengeteg orvosnál. A lényeg, hogy egységes véleményt még soha nem hallottam. Vicces!

A legmegszokottabb koncepciójuk, hogy biztos más szakterületű a betegségem és elküldenek máshová; Kivizsgálásra nem szeretnek beutalót adni, csak könyörgésre, vagy ... ellenében. A kedvencem:  az hogy PÁNIK BETEG vagyok! Mindig utólag derül ki, hogy átestem Epstein-Bar vírus fertőzésen, vagy Adeno vírus fertőzésen. A legutóbb az arcüreggyulladásomra  a Fül-Orr-Gégész szakorvos doktornő azt mondta, hogy allergia és felírt Ca-t és C-vitamint; Fizettem egy baktérium tenyésztéses vizsgálatért,mert nem hagytam annyiban ...és  Streptococcus  baktériumot tenyésztettek ki, amire antibiotikumot kell szednem. soha nem volt ínyemre a protekció, így soha nem is említem hogy általános ápoló és -asszisztens vagyok. Úgy bánnak vele mint egy szardarabbal, mintha hülye volnék. Nagyon fulladtam tavaly télen, az ambulancián 3 óra elteltével megkérdeztem, hogy mikor kerülök sorra? rám üvöltött az "orvos" hogy várjak a soromra, mert most hoztak egy 89 éves 20 éve szív- és veseelégtelenségben szenvedőt MENTŐVEL!!! Ajaj ! Rohadt nagy gáz lehetett ha már 20 éve elégtelen a veséje meg a szíve !!! Én 37 évesen (3 kisgyerek otthon) várjak! Hiába fulladtam ... 4 óra elteltével semmi nem történt... be sem hívtak!

Viszont a 89 évesnek 15 perc alatt: labor, RR, frekvencia, EKG, UH EEEZ IGEN!!! Ez a magyar egészségügy. Mellesleg a nővér ki-be rohangált és üvöltözött , hogy "kurva elege van és felmond!!!" A két kisgyermekemmel már 2és 1/2 órája ültünk a szegedi gyermek kórház Fül-Orr-Gégészeti ambulanciáján. Pont sorra kerültünk volna, mikor a 15 éves fiú berontott előttünk. Persze nem hagytam annyiba. szóltam hogy már itt ülünk egy ideje, és mi következünk. Erre az "doktornő" őrjöngve kirontott, hogy a fiúnak HYPOGLIKÉMIÁS KÓMÁJA VAN? ÉS SÜRGŐS ESET! és várjak a "kurva soromra" Nah! Csak a félreértés elkerülése végett, mielőtt még vagdalkoznék az orvosi latin szavakkal ( ahogyan az állítólagos orvos tette a váróban) ez a szó azt jelenti, hogy annyira alacsony a beteg vércukorszintje, hogy elveszíti az eszméletét. Szóval! Közöltem az Őrjöngő őrülttel, hogy ezt a kib...tt nagy baromságot a többi várakozó elhiszi , de én kösz nem! Igazán nevetséges volt ahogyan tombolt a butaságának börtönében.Lehet ő nem is tudta mit jelent "orvos" létére, mert akkor nem mondott volna ekkora baromságot!!! Szánalmas!!!  

Az orvosokban egy szem tudatosság nincs! Követik a protokollt és ha meggyógyul a beteg...hát maximum magától gyógyul meg, mert a mai szakértelem sokakban a béka segge alatt van!!! Sokuk azt hiszi Istenképzőt végzett; pedig fényévekre vannak tőle... Minap az ambulancián vetettem vért, hoztak egy trombózisgyanús beteget. Az ápolónő lefektette, mire a REZIDENS, akinek a mentős leadta az állítólagos diagnózist , rákiabált a betegre hogy minek fekszik a tiszta ágyba, (mintha neki kellene áthúznia )??? és kiültette egy székre!!! EMBER!!!! Trombózis gyanújával lefektetem a beteget!!! Istenem! Ez lesz orvos???? Hát kösz ! Ennek a szaktudásából még az anyja sem fog kérni :P A magyar egészségügyet lelehet húzni a WC-n

Ui.: Mindenre van ám pénz!!! Csak arra nincs hogy hatékony legyen!!! Miért? Hogy húzzál el magánrendelésre!!!

A Szent Margit kórház válasza

30 hozzászólás

2014.01.17. 14:41

Dr. Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház mb. főigazgatójának közleménye.

A Szent Margit Kórház főigazgatójaként azzal a kéréssel fordulok a "Rémálom a Szent Margit Kórházban" c. blogbejegyzés szerzőjéhez, hogy személyesen keressen meg engem, vagy a kórház betegjogi képviselőjét, annak érdekében, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a betegjogokat tiszteletben tartva, korrekt módon tudjuk panaszát kivizsgálni és a szükséges intézkedéseket megtenni.

Tekintettel arra, hogy bejegyzésében csak Kórházunk neve jelenik meg, de sem az ellátott beteg neve, sem ellátó osztály nem került megjelölésre, így lehetőségünk sincs arra, hogy panaszát kivizsgálhassuk.

Annak érdekében, hogy hasonló eset se fordulhasson elő Kórházunkban, ugyanakkor a munkájukat nehéz körülmények között is becsületesen végző kollégákat meg tudjuk védeni a sommás súlyosan megbélyegző ítéletektől, ezért kérem a bejegyzés íróját, legyen ebben a segítségünkre!

Tisztelettel:

Dr. Badacsonyi Szabolcs a Szent Margit Kórház mb.főigazgatója

Ha az orvosokra hallgatok, már nem élnék

31 hozzászólás

2014.01.17. 08:34

Nem csoda, hogy nálunk ilyen rossz a rák túlélési aránya.

Tisztelt Cím!

Akkor most leírom az én történetemet ez is egy Erzsébet kórházban történt. 2013 május 13-án találtam egy csomót a mellemben,mivel  a családunkban anyai ágon mindenkinek mell rákja volt minden évben jártam mammográfiára. Másnap már a sebészeten voltam hogy a lehető leghamarabb mammográfiát tudjanak csinálni,próbáltam időpontot kérni a mammográfiára is de csak július 3.-ára lett volna. A sebészetről viszont már másnapra beutaltak mammográfiára.

Megtörtént a vizsgálat nem tetszett az orvosnak és csinált ultrahangot és sejtmintavételt is. Egy hét remegés után megjött az eredmény negatív kontroll fél év múlva. Megnyugodtam, de gondoltam én ezt  a jóindulatú csomót is kivetetném ezért elmentem két hét múlva egy ismerős sebészhez hogy a szabadságom alatt vegye ki  a jóindulatú csomómat,mivel kb 25 éve nem voltam betegállományban. Egyébként 44 éves vagyok. Az ismerős mondta hogy rendben van csak el kell mennem onkológiai bizottság elé hogy döntsenek a kivételről. Itt egy másik onkológus volt benn aki meglátva a leleteimet közölte hogy a jövő héten megműt mivel ez a csomó rosszindulatú.

Majdnem sokkot kaptam. Mondták hogy döntsem el hamar jó lesz-e a jövő héten,mert utána már csak szeptemberben tudnak megműteni,mert ebben a kórházban bezár nyárra az izotópia és nem tudják megfesteni a nyirokcsomókat,tehát ki se tudják venni. Mindezt sürgetve kb 5 percig voltam benn,a legjobban az az orvosnő hangoskodott hogy döntsek már aki aláírta a negatív leletemet. Szerencsémre van ausztriai egészségbiztosításom,ezért közöltem velük hogy oda fogok menni műtétre,és otthagytam őket.

Kimentem Ausztriába ,kiderült egy rendes szövetminta vételből / a különbség a kettő között egy tű vastagság és az ára és az hogy ez biztos míg a másiknál a rossz biztos rossz a jó nem biztos,csak ezt veled nem közlik/ hogy rosszindulatú. Megműtöttek , gyönyörű  a vágásom plasztikai varratokkal csinálták szinte nem is látszik. Minden orvos akivel találkoztam a kórházban kezet fogott bemutatkozott nekem még amíg a kórházban voltam megcsinálták az összes kivizsgálást nem kellett várnom semmire. A nővérek kedvesek mindig mosolyognak,pedig az ottani viszonylatban ők sincsenek túlfizetve. Azóta már túl vagyok 3 kemoterápián 30 sugárkezelésen,még 3 kemoterápia vár rám és remélhetőleg túl vagyok rajta. Nem tudom mi lett volna ha hiszek az orvosoknak és novemberben megyek kontrollra ,mivel  az 1 cm-es csomó 2 hónap alatt 1.6 cm-re nőt.

Azóta már vagy 6 ilyen esetről hallottam akinek negatív lett ez a lelete amire fél év múlva visszament már le kellett csonkolni a mellét. Szomorú hogy nem közlik az emberrel,hogy ez a mintavétel bizonytalan,és van másik lehetőség is akár ki is fizetnénk csak minél hamarabb derüljön ki hogy jó vagy rosszindulatú. Nem csoda hogy nálunk ilyen rossz a rák túlélési aránya.

Köszönettel B. Anita

Nagyszájú nővérek a Hetényi Géza Kórházban

49 hozzászólás

2014.01.16. 08:43

Nagyapám lent lógott az ágyon egyik oldalt félig a lábai a másikon a válla és a feje..A „nővér” azzal indított,hogy EZ mindig ilyen kiabálós,és agresszív?

Tisztelt Praxis blog!

Imádott nagyapám Szolnokra került be a kórházba.(Hetényi) Nagyon beteg volt,lebénult kicsit a baloldala,és más problémái is voltak .Mi 360km-re élünk ezért csak telefonon keresztül érdeklődtünk naponta a hogyléte felől a kórházban. Anyukám szólt a nővéreknek,hogy ha hívjuk Őket nyugodtan adjanak felvilágosítást!Nagyon aranyosak voltak akikkel beszéltünk,már tudták,hogy kik vagyunk mikor bemutatkoztunk. Hazamentem meglátogatni imádott papámat,a látogatáskor minden rendben volt mondta a nővérke,hogy evett,ivott. Vasárnap mielőtt elindultunk haza,kértem a férjem menjük be szeretnék elköszönni a papától. Akkor amit ott láttam,és átéltem senkinek nem kívánom .

Nagyapám lent lógott az ágyon egyik oldalt félig a lábai a másikon a válla és a feje. Gyorsan ahogy tudtuk felraktuk az ágyra,és kirohantam a „nővérekhez”jöjjenek már segíteni,mert mi nem tudjuk szakszerűen elhelyezni az ágyon .A „nővér” azzal indított,hogy EZ mindig ilyen kiabálós,és agresszív?Jó lenne ,ha eldöntenénk mit csinálunk vele,ha innen kiengedik!Annyit mondtam,hogy ahhoz magának semmi köze!Nagyapámnak pont tiszta perce volt,és annyit mondott,hogy túl éles a nyelvük,nem kéne annyit kiabálni!!!!Ordítani tudtam volna,és lekeverni egyet annak a „nővérnek”,de nem tettem. Másnap felhívtam az osztályvezető főorvost,elmondtam neki,hogy a nővérek,hogy viselkedtek,a papám mit tett a testvéreiért,a gyerekeiért ,és értünk unokákért.

 Senkinek nincs joga ítélkezni felette,azért amiért a betegsége ezt hozza ki,nem tudják ki volt,és hogyan élt. Van minden betegnek neve,ha nem jut eszükbe mondják,hogy bácsi,de ne azt,hogy EZ,egy emberről beszélnek,és fogalmuk sincs ki  volt Ő. Azt is hozzá tettem,hogy egyik nővért sem kényszerítik géppuskával arra,hogy ott dolgozzon!Sajnos imádott papám két hét múlva meghalt 86-évesen.

Andrea

Rémálom a Margit kórházban

136 hozzászólás

2014.01.15. 07:58

Mindenki nagyon vigyázzon az egészségére és ha csak lehet a lehető legkevesebb időt töltse  a magyar egészségügy intézményeiben mert ott csak leépülni lehet. Lelkileg biztos.

Tisztelt Olvasó ! 

Engedjék meg hogy én is megosszam önökkel egy közeli ismerősöm esetét.  Kedves férje decemberben az ünnepek előtt távozott közülünk, a Margit kórházban.  Előtte a hölgy minden nap ment és tette amit kell ha azt akarta hogy emberi módon töltse  a párja a kórházi napjait. Mosdatta ,etette stb.  Történt egy nap hogy ebédidőben amikor belépett a kórterembe egy fehér köpenyes nő (direkt nem mondom rá hogy ápolónő) ezekkel a szavakkal fogadta : "na a maga férje is megtudja választani mikor jöjjön rá a szarás. Pont ebédosztásnál.És hozzá még milyen büdös."Mindezt harsányan a betegek előtt. Ismerősöm köpni nyelni nem tudott. Megjegyzem a férje végig a tudatánál volt,tehát nem kis megalázásban volt része. Az ismerősöm  egy halk ,csendes törékeny asszony aki erre sem reagált semmit. 

Pár napra rá amikor oda ért a betegszobához szóltak neki hogy egy kicsit várni kell mert  takarítás van bent. Nem sokkal rá nyílt az ajtó és kitoltak egy letakart szállító járgányt. Még akkor sem esett le neki hogy a férjét vitték el, mert egyértelműnek vette hogy csak szóltak volna a nővérek hogy miről van szó. Mikor beléphetett meglepődve látta az üres ágyat. Már éppen kérdezte volna hogy hol a papa, amikor a pár nappal előző  megalázó incidens szereplője a maga száz kilójával ránézett és így kommentálta a gyászhírt: maga az ,mit keres itt nem látta hogy most tolták ki ? Gondoljon bele mindenki egy pillanatra  mit élhetett át ez az ember aki előző nap még beszélgetett a párjával. Remélem kivételek vannak a magyar egészségügyben mint az én kedves barátnőm aki takarítónőből lett segéd ápoló a kórház betegeinek nagy örömére.mert ő egy angyal..De nem ez a jellemző a magyar kórházakra.  Minden ápoló ,nővér nézzen egy kicsit magába ! Ne a betegeken töltse ki a bosszúját azért mert nem versenyképes a magyar ápolók fizetése.

Megjegyzem nem kell őket félteni mert itt is úgy hallottam elvárták szigorúan a borravalót. Kérdem mire? Van a pofájukon bőr.  SENKINEK NEM KÖTELEZŐ EZT A HIVATÁST VÁLASZTANI! De ha ezt válassza  tegye ezt úgy hogy tisztában van azzal hogy mik a munkakörével járó nem a legkellemesebb teendők. És tegye ezt úgy ,hogy ha viszolyog is, hogy ezt az a halálán lévő beteg ne érezze.  Nem vagyok egy jó módú ,jó anyagiak között élő ember ,de nem is imádkozom pénzért csak egészségért. Mert nekem még utódom sincs.Bele sem merek gondolni azokkal hogy bánnak akihez senki nem jár látogatóba . Minden ember megérdemli az emberséges bánásmódot de ez a magyar egészségügyben olyan mint a fehér holló ! Megjegyzem ezek vastag bőrrel rendelkező fehér köpenyes egyének nyugodtan menjenek szerencsét próbálni külföldre többszörös  pénz reményében . Ezzel a hozzáállással nem sok időt töltenének külföldi kórházakban. Mindenki nagyon vigyázzon az egészségére és ha csak lehet a lehető legkevesebb időt töltse  a magyar egészségügy intézményeiben mert ott csak leépülni lehet. Lelkileg biztos.  

Köszönöm hogy elolvasta            

 H. Györgyné

Trágár nővérek, bunkó orvosokaz Erzsébet kórházban

256 hozzászólás

2014.01.14. 08:31

Kihallatszott, hogy az egyik nővér megkérdezte a másikat, idézni fogom szó szerint "nem mész oda ? válasz : megy a faszom , ha oda megyek is , csak azért, hogy a száját betapasszam".

Tisztelt Cím !

Bár, nem állt szándékomban megosztani számomra idegen emberekkel, de mivel vèletlenül megláttam , úgy döntöttem, megírom a múlt vasárnapi sztorimat. A múlt vasárnap este ( 2014. 01.05.) a férjem méregteleníteni szeretett volna ès egy adag keserű só helyett, egy adag 20 dkg, ( gyógyszertári csomagolàs) szódabikarbonát oldott fel vízben, és ezt itta meg. Akkor még viccesnek tünt, de egy óra múlva rosszabb lett a közérzete ,ès orvosi ügyeleten érdeklődtem, hogy mit tegyünk.

Az ügyelet tanàcsára fèrjemet bevittem az Erzsèbet kórház toxikológiájára. Amikor beértünk , bekopogtattam abba a szobába, ahová ki volt írva, hogy : ÜGYELET . Az asztalnál két hölgy ült, mikor megláttak , úgy néztek rám, mint aki Ufót làtnak, látszott, hogy mára màr nem vártak 'vendéget' , pár màsodpercig még azon is gondolkoztak, hogy visszaköszönjenek- e, vègûl mégis megszántak ès egy alig hallható " jó estét" kiprèseltek a szájukon. Elmondtam, hogy mi járatban vagyunk, erre mondtàk, vàrjunk kint a folyosón. A férjem már elèg rosszul volt és szeretett volna elmenni a mosdóba, ( útközben már hányt többször) , megkèrdeztem, hovà mehetne, ( a folyosón egy " rongálås miatt zárva" tàblàval ellàtott mosdó volt) , erre azt feleltèk, hogy a legközelebbi wc a portánål van ( kb, 50 m) , de az is zårva van ilyenkor.... Több opciót nem ajànlottak fel, így a férjem kiment a hàz elè, én a folyosón maradtam, vártam, mikor szólítanak. Mivel nem szóltak , és a fèrjem már nagyon rosszul volt, így bátorkodtam benézni a szobàba.

Kedvesnek nem mondható hangnemben ràm ripakodtak, : " már belehetett volna jönni" , elnézést kérve, hogy élek , válaszom az volt, hogy " vàrakoztunk kint, mert azt tetszettek mondani, hogy szólítanak" .... Férjem vègre bejutott, én kint leültem a padra egy nővérszoba mellettem. Ezzel egy időben , egy kórteremből kihallatszott, hangjából itélve idősebb bácsi keserves " nővèrke" kiabálása. Először ritkàbban, aztán egyre kétségbeesetten kiabàlt, de szüntelenül... Mellettem a nővérszobában , közben virslivacsorãra készûlt a két nővér, kb. 20 perc múlva a bácsi mèg mindig kiabàlt, de senkit nem èrdekelt, hogy mi baja lehet.... Kihallatszott, hogy az egyik nővèr megkérdezte a måsikat, idézni fogom szó szerint " nem mèsz oda ? vàlasz : megy a faszom , ha oda megyek is , csak azèrt, hogy a szàját betapasszam "

Nem akartam hinni a fûlemnek, arra nem voltak tekintettel, hogy ott ûlök a folyosón ès a nyitott ajtónál mindent hallok....A fèrjem 40 percig volt bent, ezalatt a bácsi folyamatosan kiabålt mãr ilyeneket is " szégyelljèk meg magukat, hogy senki nem jön ide" A férjemnek gyomormosàsa volt, kijött hozzám a doktornő, megkérdeztem tőle, hogy haza jöhet- e , válasz : " Ez nem börtön, itt mindenki oda megy, ahová akar" , ezt kb olyan hangnemben, hogy azt hittem, még egy pofont is kapok, mert kérdezni merészelek.... Miután, férjem közölte, nem marad bent éjszakára, győzködték, mekkora butasàg hazamenni és fenyegették, hogy ez nem saját felelősségre való távozás, ha nem önkènyes. Nem baj ! Inkább vállaltuk ezt, de ott egy percig tovàbb nem engedtem, hogy maradjon... Miért is? Aki közel egy óràt kiabál segítsègért, ahhoz sem megy oda senki....

Tåvozàsunkor , kértem volna ambulànslapot, nem kaptam....semmit. Hát! Ez a mi kis történetünk, nem hittem volna, hogy van ilyen, de ez a szörnyű valósàg. Ezek utàn màr nem fogok semmin csodàlkozni, sajnos , és ha tehetem csak magánügyeletre megyek, mert inkább fizetek, de nem teszem ki magam annak, hogy így beszéljenek velem, velünk. Magyar egészségügy 2014.

Üdvözlettel:  Àgnes