Én is kihordtam lábon egy mélyvénás trombózist

2014.01.29. 09:18

sad-mom.jpgNem ócsárolok senkit, sem a háziorvost, sem a kórházi szakrendeléseket, de tény, hogy megtapasztaltam, hogyan betegítenek meg lelkileg is egy addig makkegészséges, életvidám embert. 

Kedves Szerkesztők, sziasztok!

 

Ma reggel teljesen véletlenül botlottam a blogba, azon belül is egy "Kihordtam lábon egy trombózist" című írásba, amit végigolvasva rádöbbentem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, a kommenteket olvasva pedig arra, hogy mennyire tudatlan vagyok a betegségemmel kapcsolatban.

 

 

Szeretném megosztani Veletek az én rémálmomat, ami sajnos nagyon is valóság, mert...

 

...én is kihordtam lábon egy mélyvénás trombózist!

 

 

39 éves nő vagyok, és tavaly nyárig valóban NŐ-nek, fiatalnak, egészségesnek és jó kedélyűnek éreztem magam. Ez az élet mára darabjaira hullott, s benne a főszereplő (a kórházban, rendeléseken, orvosoknál csak huszadrangú mellékszereplő), én is kezdek széthullani. 

 sad-mom.jpg

 

Tavaly augusztusban történt, hogy munka közben (egy irodában dolgozom, napi 8-9 órában, és szeretem!) észrevettem, hogy cefetül bedagadt az egyik bokám. Fájt is, de azt gondoltam, a nagy melegtől. Felpolcoltam, de estére tovább romlott a helyzet, nagyon fájt, nagyon csúnya volt, feszült, attól féltem, szétreped a bőr a lábszáramon. Vörös is volt, de nem veszélyesen. Fájdalomcsillapítót vettem be, de az éjszaka folyamán többször begörcsölt. Másnap elmentem a háziorvoshoz -aki akkortájt kezdte meg működését kis településünkön-, és megmutattam a lábam. Kaptam Venoruton kapszulát, és 3 nap táppénzt, majd mentem dolgozni. A lábam persze dagadt és fájt, de sosem voltam egy nyafogós fajta, gondoltam, majd rendbe jön. Nem így lett. Volt, hogy éjszaka úgy begörcsölt, hogy másnap reggel alig tudtam elbicegni a munkahelyemre, de mivel a háziorvos megnyugtatott, hogy ez csak egy kis nyári lábdagadás, nem aggódtam. Bíztam benne, nem volt okom, hogy ne tegyem. Szeptember elején aztán üzemorvosi vizsgálatra került sor, ahol az orvos kiszúrta, hogy az egyik lábszáram jóval vastagabb a másiknál, és azonnali hatállyal elirányított beutalóért az érsebészetre. Vissza a háziorvoshoz, beutaló, időpontkérés telefonon: 2 hónap várakozási idő. Nos, annyit nem várhatok, gondoltam, így magánrendelés. Ott az orvos szintén megnyugtatott, hogy kis visszérgyulladás, meg nyirokrendellenesség, szedjek Detralexet, de mivel görcsöl, nézzük meg ultrahanggal. 2 hét újabb várakozás, az UH egyértelműen kimutatta, hogy lezajlott egy mélyvénás trombózis, amit kihordtam lábon. Az ottani doktornő azt mondta, majd jelentkezzem az eredménnyel az érsebésznél. Kérdeztem, sürgős-e, mire azt felelte, már nem, mert lezajlott. Ekkor október közepén jártunk.

 

 

Időpont az érsebészetre (már nem a maszekhoz, hanem a rendelőintézetbe, urambocsá' egyedül nevelek két gyereket, ha nem muszáj, nem fizetek tízezreket egy vizsgálatért-gondoltam akkor). November közepén mentem az érsebészetre, ahol ránéztek az UH eredményre, és felírt az orvos 60 db Clexane injekciót, egy pár gumiharisnyát, a recepteket a kezembe nyomva utamra bocsátott. Köpni-nyelni nem tudtam, mire kérdezhettem volna bármit is, már kitessékeltek a szobából, ahol megjegyzem, ketten várakoztak, míg engem "vizsgáltak". Vissza a háziorvoshoz, oké, holnaptól injekciózom magam. Napi 2 Clexane, viseljem a harisnyát. Ennyi volt az információ, amit kaptam. Elkezdtem böngészni az internetet, és ijesztő tényekre bukkantam, melyek alapján ismét megkerestem a háziorvost, hogy feltegyem neki a kérdéseimet, s bár igyekezett, nem tudott maradéktalanul válaszolni.

 

 

Kaptam viszont egy beutalót ekkor (novemberben) a trombózis szakrendelésre, és időpontot is: január közepére. Hát tettem a dolgom, injekcióztam magam és vártam a januárt, gondoltam, ott majd kapok szakszerű ellátást és minden kérdésemre választ. Közben szanaszét lyuggattam a hasfalamat két hónapon át, napi két alkalommal, de nem foglalkoztam vele, mert elfogadtam, hogy ez KELL. Eljött a január, jelentkeztem a szakrendelésen, ahol a doktornő azzal kezdte, hogy meg se mutassam az érsebész papírját, az őt nem érdekli. Megnézte az UH leletet, és nem kérdezett semmit. Sem azt, hogy mióta adom az injekciót, sem azt, hogy most hogy vagyok, sem azt, szedek-e fogamzásgátlót, vagy mi a munkám, volt-e a családban trombózisos beteg, és még egy csomó mindent nem kérdezett meg, viszont azt mondta, mostantól gyógyszert kell szednem, Warfarint, mert a Clexane nem ér semmit, és lábszárfekélyem lesz, és akkor majd megnézhetem magam. Mielőtt kérdezhettem volna, már kívül találtam magam a szobán. Oké, Warfarin, tudja fene, mi az, napi 5 mg, aztán INR ellenőrzés. Pechemre influenzás lettem, fogalmam sem volt, mit lehet emellett a gyógyszer mellett szedni, és mit nem. Itt újabb ellentmondásokkal találkoztam "mitszabadésmitnem" -ügyben. A Warfarint most már három hete szedem, állandóan fáj a fejem, szédülök, fáj a vesém, fáj a lábam. Az utolsó INR eredményem 5,7 volt, akkor a háziorvos tanakodott, bemenjek-e a sürgősségire, de végül úgy gondolta, nem kell, szerinte nem kapok agyvérzést, majd egy hét múlva menjek újabb laborra. Én meg teljesen összeomlottam, mert fogalmam sincs, mi okozta a trombózist, mit tehetek és mit nem, mit ehetek és mit nem, mikor fogok meggyógyulni, leszek-e még valaha teljes értékű ember, és egyáltalán, veszi-e majd a fáradtságot egyszer valaki, hogy elmondja A-tól Z-ig azt, amit tudnom KELL a betegségemről, aki megnyugtat, hogy élhetek teljes életet, és elveszi tőlem ezt a patkánymérget. Mert a másik gyógyszerről is az interneten olvastam, és ezen az oldalon a kommentekben, arról, amire nincsen TB támogatás. 

 

 

Nos, azt hiszem, naiv voltam. Bíztam a magyar egészségügyben, az orvosokban és a gyógyszerekben. Az emberségben, a tisztességben. A tapasztalatom pedig az, hogy addig vagyok hasznos tagja a társadalomnak, míg nincsen semmi bajom, de fizetem a TB-t tisztességgel. Aztán ha megbetegszem, az hagyján, hogy az orvos hibázik és nem vesz észre, félrediagnosztizál egy mélyvénás trombózist(!), megkezdhetem a kálváriámat, és nem hogy nem válaszolnak a kérdéseimre, de lehetőséget sem adnak arra,hogy feltegyem őket. Ez nem ellátás, ez egy nulla. 

 

 

Most esténként úgy fekszem le, hogy reménykedem, nem fogok meghalni, mert a gyerekeimmel mi lenne, ugye? Többen kérdezték, nem akarom-e feljelenteni a háziorvost. Minek? Attól nekem jobb lesz? Igazság szerint nincsen energiám ilyesmire. Most összeszedtem a maradék erőmet és pénzemet, és bejelentkezem egy magán belgyógyászhoz. Hátha ott több sikerrel járok. Hátha kapok normális ellátást, kezelést és tájékoztatást. Azt hiszem, így öt hónap elteltével talán ideje volna... 

 

 

Nem ócsárolok senkit, sem a háziorvost, sem a kórházi szakrendeléseket, de tény, hogy megtapasztaltam, hogyan betegítenek meg lelkileg is egy addig makkegészséges, életvidám embert. 

 

Ada

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irkutszk 2014.01.30. 12:46:50

@a végtelen űrben együtt: Nagyon sajnálom, hogy ilyen kép alakult ki benned. Én gyógyszerészként sokat tanultam itt, néha pedig én is hozzá tudok járulni egy-egy beteg kérdéseinek megválaszolásához.

Nézd meg, amint szakmai kérdés merült fel, két válasz is érkezett rá (én azon mosolygok, hogy két különböző irányból, és a másik válaszábóé - reepach válaszábóé - sokat tudok én is tanulni, mert én gyógyszerészi szemmel látom, ő pedig klinikus szemmel), és egyik sem veszekszik a beteggel, hanem informál. Mi ilyennek szeretnénk ezt a blogot látni.

whale 2014.01.30. 12:48:37

@blackwall: Igen, az a vicces a végtagi trombózisban, hogy úgy vagy életveszélyben, hogy észre sem veszed.:) Kicsit fájdogál a lábad, mintha izomlázad lenne, vagy mintha meghúztad volna. Aztán mire kettőt pislogsz, tüdőembólia, infarktus, vagy agyvérzés és véged is van.:)

whale 2014.01.30. 12:52:55

@olang: Tudom én is hogy belső vérzést okoz, de ahhoz azért a folyékony véren kívül még az is kell, hogy kijusson az érrendszeredből a vér valahogy, nem?:) Nem tudom pontosan, csak laikusként, józan paraszti ésszel próbálom végiggondolni a dolgot. Szóval még valaminek történnie kell túladagolás esetén, amitől belső vérzésed lesz.
Mindegy, hála az égnek -meg az orvosomnak:)- ez engem már nem érint...

olang 2014.01.30. 12:53:14

@reepach:
Igen, és nagyon köszönöm!

olang 2014.01.30. 12:56:51

@Irkutszk:
És neked is nagyon köszönöm.

Azt hiszem, elfogadom a háziorvos tanácsát: Én még tudom kontrollálni a Syncumart, a beállitással sincs gond évek óta, egyelőre megmaradok tehát ennél.

Ha valami változás állna be (ne álljon!), vagy már nem leszek olyan mozgékony, hogy a laborokba eljárjak, vagy már olyan tüte leszek, hogy nem tudok az étkezésemre se ügyelni, szóval, ha változnak a körülményeim, megfontolom az áttérést a Xareltora.

Addigra talán a támogatásban, illetve új gyógyszerek kifejlesztésében is lesz változás.

Csak optimistán! :)))

VaTi 2014.01.30. 12:56:58

@whale: És akkor viszont honnan jön rá az ember, hogy ez az? Hogy egyáltalán orvoshoz kellene fordulnia? Semmi, így járt?
Éppen a napokban buktam ki kissé, hogy a teste milyen nyomorúságokat tud művelni az emberrel.

olang 2014.01.30. 12:58:59

@whale:

"...azért a folyékony véren kívül még az is kell, hogy kijusson az érrendszeredből a vér valahogy, nem?:)..."

Kijut az.... :(((
Talán jobb, ha nem részletezem, hogyan.

whale 2014.01.30. 12:59:07

@olang: Ja, egyébként a Leiden mutációt érdemes lenne tisztázni, mert abból is kettő van-ha egyáltalán az vagy. A heterozigóta mutáns rizikófaktora valami tízszeres, ha jól emlékszem, a homozigótáé viszont valami kétszázszoros! talán...
Szóval nagyon nem mindegy.

olang 2014.01.30. 13:02:27

@VaTi:

"Éppen a napokban buktam ki kissé, hogy a teste milyen nyomorúságokat tud művelni az emberrel. "

:))) Bizony...
Gondolom, most kezdesz felnőtt lenni igazán. :))

Én viszont, aki most kezdek ÖREG lenni igazán, azon örvendezek, hogy még a nyomorúságos testem is mennyi örömet tud nyújtani, ha odafigyelek rá, és próbálom épen tartani, azt, amit még lehet, vagy legalábbis lassítani a romlását.

A test jóbarát! :)))
Minél előbb jóbarátod, annál jobb lesz neked.

olang 2014.01.30. 13:05:21

@whale:
Ezt ugyan nem értem, csak annyit, hogy nem mindegy, de azt hiszem, nekem mindegy.
Tudod, én már 65 éves vagyok, egyéb bajokkal.
Jól elvagyok.... Aztán már nemigen érdekel, hogy mutáns vagyok-e vagy sem. :)))
Szedem, amig élek a higitót, vagy addig, amig valami más, nagyobb baj nem állit meg.

VaTi 2014.01.30. 13:09:17

@olang: ó, nem a saját testem...
Egy baráté, aki igenis jóban volt a saját egyre betegebb testével, nevetett a nyomorúságain és nem hagyta a földbe döngölni magát a betegségeitől.
Csak sajna a test győzni látszik...

whale 2014.01.30. 13:11:56

@VaTi: Mondom. Izomláz, vagy izomhúzodás szerű fájdalom, jellemzően az egyik bokában-vádliban -ez ugye eleve gyanús, mert az ember normál esetben egyformán terheli a lábait- ami nem múlik el két-három egymást követő napon sem. Pihenéskor-éjszaka- megnyugszik a láb, csökken-eltűnik a fájdalom. Reggeli kelésnél-lábraállásnál élesen belehasít újra. Ha több napja tart, lábduzzanat, bőrpír, bőrfeszülés jelentkezik, de ez már egy súlyosabb állapot, szerintem ezt nem érdemes megvárni. Minél hamarabb kapod el, annál kevesebbet kínlódsz vele és a gyógyulásod is annál gyorsabb és teljesebb lesz.
Ha észleled a tüneteket két egymást követő napon, ügyeletet, illetve mentőt kell hívni és irány a kórház. Mindenképpen ragaszkodj az UH-hoz, mert bármilyen jó az orvosod, neki sincs röntgenszeme.:) Ha nem megy TB alapon gyorsan, érdemes rááldozni azt a 8-10000 forintot, amennyiért privát megcsinálják. De ha már a mentőig eljutsz, a kórházban úgyis megcsinálják.
A tüdőembólia pedig szúró fájdalom a hátban légzéskor. Az sem múlik, csak rosszabb lesz. Azt sem mindig ismerik fel azonnal. Neked kell ragaszkodnod az UH-hoz. Ezeknek a dolgoknak a végére kell járni, mert nagyon nem játék egyik sem!

whale 2014.01.30. 13:16:23

@olang: Mondjuk engem érdekelne...

olang 2014.01.30. 13:16:32

@VaTi:
Igen.... sajnos ez is megtörténik.
Klassz barátod lehet. Sok erőt!

olang 2014.01.30. 13:17:34

@whale:
Engem is, ha én lennék te. :))

DFK 2014.01.30. 13:32:54

@Mária: Hajaj, dehogynem. Egy többnapos magas láz utáni kiszáradással kórházba került betegnek nem képesek bekötni egy infúziót.

christophe 2014.01.30. 13:33:40

@whale: De azt ugye nem vitatod,hogy az eseteken tulnyomo rèszèben,sokkal jobbak az esèlyeid arra hogy a doki èrdemben foglalkozèk Veled,ha elotte ''meglàtogatod'' Ot a magànrendelèsèn.Nekem ugyanis ez a tapasztalatom ugyanazon orvos sztk alapon ,nem èrt rà Velem foglalkozni(nem tudok idopontot adni)magànrendelèsen(ugyanazon èpuletben,hehe)megoldotta a kozèpfulgyulladàsomat 3x5000 ft-èrt.

DFK 2014.01.30. 13:37:30

@whale: Nem, olyan nincs, hogy fizess azért maszekban, amit meg kell kapnod TB alapon.

DFK 2014.01.30. 13:39:52

@christophe: Na, ez az, ami felháborító. Szandékosan nem lát el a doki sztk alapon, hogy a maszek rendelésére tereljen, amit az sztk épületében, az sztk eszközeivel végez. Ez nem lopás véletlenül?

a végtelen űrben együtt 2014.01.30. 13:43:00

@Irkutszk:
Azt hiszem még mindig nem vagyok teljesen érthető. Egy olyan beszélgetésbe, mint a vérhígítók hatása itt és ott, nem fog vitát gerjeszteni. És igazad van, lehet egy-két szakszerű hozzászólásból tanulni. Az is teljesen érthető, hogy aki tanulni jön ide, az szeretné ha az a klíma maradna és ezért odateszi magát ahova kell. Szóval amit említesz teljesen érthető. De! A Beteg panasza, amit legfelül találsz, az kissé bezavar ebbe. Nem én! Az. Amikor indul, akkor általában a kritikai hozzászólások jönnek, mármint: ez hülyeség, hazudik. Most csak kivonatosan és tőszavakkal. Na, ekkor berobban az oldal. Azt még értem, ha ilyen-olyan szakszöveggel próbálják félre vinni, de amikor szimplán hülyét próbálnak csinálni a szerencsétlenből, akkor nem kellene problémát látni a védelmére igyekvőben.

Én azt javasolnám -ha egyáltalán lehetséges-, hogy petíciót kellene írni az oldal üzemeltetőjének azokkal az indokokkal, amit említettél. Nem kell panasz, nem kell eset a "Praxis blog"-ba, hanem csak orvos-beteg találkozó címszó és akkor máris építőjellegű beszélgetésbe torkollik minden. Jobb lenne mindenkinek. Akkor se változna semmi. A lefojtott indulatok maradnának pro és kontra, de itt nyugalom honolna és béke. Meg kell próbálni.:)

whale 2014.01.30. 13:50:57

@christophe: Nem tudok erről nyilatkozni. Szerintem a paraszolvencia jelentős részben hozzáállásbeli kérdés. Én nem szoktam kétszer fizetni ugyanazért a szolgáltatásért.

whale 2014.01.30. 13:53:03

@DFK: A TB lassú és túlterhelt. HA nincs időd kivárni, fizess a privátért. Egyébként pont az UH-ra privátban is kb egy hét a várakozás...
A legjobb, ha a mentővel viteted magad kórházba, akkor sürgősséggel azonnal megcsinálják.

PGabee 2014.01.30. 13:54:28

@mig54: Áá, nem most tűnt fel, csak itt és most bukott ki :).
Reepach, egyébként arról nem tudsz valamit, hogy a xarelto körüli botránnyal mi a helyzet? Szeptemberben cikkeztek arról, hogy a németeknél vizsgálódnak a túl sok és túl súlyos mellékhatások miatt. Ráadásul pont erre figyelmeztettek, hogy még messziremenő következtetéseket nem lehet levonni, mert nem használják elég régóta.

@a végtelen űrben együtt: ha az Aspergert értetted lebolondozás alatt, azért a kettő nagyon nem ugyanaz (csak hogy megnyugtassalak :))

whale 2014.01.30. 13:57:22

@PGabee: Milyen botrány volt a Xarelto körül? Mert azt szedem.:)

a végtelen űrben együtt 2014.01.30. 13:58:44

@PGabee: Áá! Kösz! Most már teljesen nyugodt vagyok.:D

ninimimi 2014.01.30. 14:11:29

"Másnap elmentem a háziorvoshoz -aki akkortájt kezdte meg működését kis településünkön-, és megmutattam a lábam. Kaptam Venoruton kapszulát, és 3 nap táppénzt, majd mentem dolgozni. A lábam persze dagadt és fájt, de ..."
Na itt, ennél a pontnál jutunk a tipikus kommunista valóságba. Normális demokráciában egy ilyen életveszélyt okozóan gondatlan "háziorvos" nem orvos többé.
Tíz esetből egyszer biztosan. Nem 100 -ból egyszer se, mint a bolsevik felcserek országában. Akik csak a tűzoltáshoz értenek, mint a felcser a harcmezőn. A valódi orvos mentalitását, tudását meg bolsevik gőggel igyekeznek pótolni.
A hazai eü-nek tűnő pöcegör fennmaradásának feltétele még a posztoló "állampolgári" mentalitása: "Minek lépjek, hogy ne ússza meg? Rajtam az már úgysem segít. Az utánam jövők meg kit érdekelnek...?"

reepach 2014.01.30. 14:37:49

@PGabee: Azért annyira nem új szer, a világon már százezres nagyságrendben van vele tapasztalat, és biztonságosnak bizonyult, a súlyos vérzéses szövődmények tekintetében nem rosszabb, mint a cumarin, vagy a warfarin. Első olvasatra furcsának tűnhet, hogy csak nem rosszabb (non-inferior), és nem jobb (superior).
Ennek oka az, hogy a K vitamin antagonistát szedők között nagy arányban vannak aluldozírozottak, akiknél az INR nem éri el a terápiás tartományt. Evidens, hogy ha nincs kellő véralvadás gátlás, nincs vérzéses szövődmény sem.
Én nem hallottam botrányról, a bulvársajtóban jelentek meg szenzációhajhász cikkek, mint pl. ez:
www.origo.hu/egeszseg/20130913-a-novekvo-szamu-mellekhatas-miatt-tamadnak-egy-uj-veralvadasgatlot.html
Természetesen minden gyógyszernek vannak potenciális mellékhatásai, ez alól a Xarelto sem kivétel.
A szer biztonságos, mélyvénás thrombosisban és tüdőemboliában egyértelműen előnyösebb az alkalmazása, a pitvarfibrillációban, úgy tűnik, a másik tipusú új szer, a direkt trombin gátló dabigatran jobb.
Néhány speciális esetben (pl. mechanikus műbillentyű) pedig a K vitamin antagonista a jobb.

Irkutszk 2014.01.30. 14:46:16

@reepach: De tényleg átállítanál egy stabilan beállított Syncumarost is valamelyik új szerre?

reepach 2014.01.30. 15:03:51

@Irkutszk:
Azt nem. De ingadozó INR, gyakori dózisváltás szükségessége, netán vérzéses szövödmény, recidív trombózis esetén feltétlenül.
A posztbeli hölgyet is (5,7 INR, szorong, gondot okoz a gyakori kontroll).

reepach 2014.01.30. 15:09:01

@Irkutszk: Meg akkor is, ha társbetegségek miatt több más gyógyszert is kell szednie (többek között NSAID, fibrát, statin, bizonyos antibiotikumok durván bekavarnak a cumarin hatásába).

Peter__Blau 2014.01.30. 15:13:58

@whale: "Tudom én is hogy belső vérzést okoz, de ahhoz azért a folyékony véren kívül még az is kell, hogy kijusson az érrendszeredből a vér valahogy, nem?:)"

Nem kell semmi más, csak túl kell adagolni és kijut az magától az erekből ha elég híg. Volt olyan beteg akinek túladagoláskor spontán bőrvérzései léptek fel itt ott a testén, ez még a szerencsésebb eset volt, mert ebből hamar észrevették hogy gond van :-) Nagyjából annyi elég volt neki a vérzés megindulására, hogy a körmét végighúzta a bőrén, ahol neked egy fehér csík marad utána az a csík neki véres volt. De normálisan beállított syncumarnál nem lesz semmi baj. Előfordulhat, hogy van vérzés itt ott de az nem gond. Mondjuk fogmosásnál vérzik az így, syncumar nélkül nem vérzik, vagy orrfújásnál enyhén véres a váladék, nem folyik a vér, csak az erekből kiszüremlik a nyomás hatására, ugyanez fenéktörlésnél is ahol vékony a bőr, hamar kidörzsöli a papír. Szóval olyan nagyon nem kell túlszedni ahhoz, hogy vérzés induljon meg, pedig a terápiás tartomány alsó részén van :-)

Peter__Blau 2014.01.30. 15:18:08

@whale: Meghaltak tőle emberek :-) De nem több mint a syncumartól.

DFK 2014.01.30. 15:22:06

@whale: Lefordítom: ha nem kapod meg azt, ami a befizetett TB-ért jár, akkor fizess. Ezért aztán csodás módon igen gyakran sokat kell várni a TB fininszírozott vizsgálatra. Egy valaki jár jól: az orvos, akihez a maszek pénz kerül. gyanítom, a dokik érdekeltek a hosszú várólistákban....

Peter__Blau 2014.01.30. 15:23:55

@whale: "Igen, az a vicces a végtagi trombózisban, hogy úgy vagy életveszélyben, hogy észre sem veszed.:) Kicsit fájdogál a lábad, mintha izomlázad lenne, vagy mintha meghúztad volna."

Én is két hétig jártam vele dolgozni, mindenki azt mondta izomláz vagy húzódás, aztán mikor két hét múlva sem múlt az izomláz vagy húzódás akkor elmentem orvoshoz. Semmi extra tünet nem volt, picit vastagabb volt az egyik vádlim a másiknál és ha ráálltam fájt, pont mint egy erős izomhúzódás. Ultrahang egyből kimutatta a vérrögöt. Vicces volt, hogy még a párnáról se emeljen fel a fejem, ha felemeltem kiabált velem a nővér a kórházban. Előző nap meg még simán futkostam vele :-) Orvos is mondta, hogy két hét után már valószínűleg nem fog megindulni az a vérrög, de előírás hogy feküdjön mint egy darab fa, feküdtem 10 napig.

Irkutszk 2014.01.30. 15:31:49

@reepach: Köszönöm szépen a választ.

PGabee 2014.01.30. 15:35:41

@reepach: köszönöm! Nem magyar cikkben olvastam, de tény, hogy a tudományostól messze állt a színvonal :)
DFK, azért ennél kicsit bonyolultabb a helyzet - egyrészt a befizetett TB egy-egy komplikáltabb, súlyosabb esetnél nem biztos ám, hogy elég a felhasznált dolgokra, szóval ezt a részét nem biztos, hogy feszegetni kellene. Vagy aki minimálbéres és 2 éve dolgozik az pusztuljon?
Az orvos meg azért dolgozhat ugyanabban a rendelőintézetben magánpraxisban, mert ki is bérelheti akár eszközökkel együtt a rendelőt. Ahhoz, hogy a közte és a rendelőintézet közötti szerződésben mi áll, a betegnek meg sok köze nincs, nem is fogja kitenni a falra.
A várólista sok esetben múlik OEP finanszírozáson, egyebeken, szóval itt is (és más területen is) az ember általában addig magabiztos és nagyon hangos, amíg csak a felszínt karcolgatja. Minél jobban beleássa magát, annál inkább rájön, hogy ez egy elég összetett kérdés, ahol néha érdemes megfogadni a régi mondást: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna...

Lángharcos 2014.01.30. 15:51:29

@CPR: Az én mélyvénás trombózisom úgy nézett ki, hogy kb. 1 évvel korábban már magas volt a pulzusom, vashiánnyal próbálták kezelni.. Emlékszem, 1-2 hónapal azelőtt volt egy rövid vádligörcsöm, ami után pár napig picit sántikáltam, de elmúlt. És utána semmi. Aztán jött a koratavasz, és bár nálam nyáron kezdődik az allergiaszezon jött az ismerősnek tűnő nehézlégzés. 1-2 hét után gyorsan romlott és kifulladtam 1 emelet megmászásától. Ekkor mentem el a háziorvoshoz, elmondva, hogy fulladok, biztos allergia. Orvos pulzust mért, majd EGK-ra tett, majd küldött is haza, hogy csomagoljak, mert az egyik szent madárbarát nevét viselő hotelba be is lettem utalva.

A térdalji vénában volt a ludas. Nem volt látható dagadás. Nem volt fájdalom. A gyógytornász alig hitte el, hogy meg tudom mozdítani a bokámat, anélkül hogy vinnyognom kéne.

Az étrend tanácsadás egy katasztrófa volt, de minden másban nagyon pozitív a véleményem a Szent Ferenc Kórházról (Bp). És a háziorvosomról.

DFK 2014.01.30. 15:56:11

@PGabee: Hát, az én személyes tapasztaaltom az, hogy az orvos nem veszi bérbe a rendelőt meg az eszközöket. Ja, és nem szokik számlát adni...

christophe 2014.01.30. 17:01:02

@whale: Màr èn se,kifizettem az orvost 22euro 17-18-t pedig a tb visszafizet;Fogorvosi,korhàzi biztositàs 25euro,havonta az pedig a fennmarado onrèszt fizeti vissza....

az őrző 2014.01.30. 20:03:44

Mindeközben az életben....

A fenti írás szerzőjének orra vére ma eleredt a munkahelyen. Nem kicsit. (Csak kísérője voltam és szemtanúja a történteknek.) A sürgősségin bejelentkeztünk... volna, de még a vérzés fennállt, felküldtek a fül-orr-gégészetre. Mindez ebédidőben, egy kicsit várni kellett, de végül mindenki rendes volt, az orvosnak volt annyi humorérzéke, ami akár még oldhatta is volna a feszültséget. Az orrban elpattant eret elektromos árammal elsütötték, majd egy hosszú vattacsík került a szerző orrába. Közben a fül-orr-gégészet nővére megírta a papírt, amit a sürgősségin elfelejtettek, és azzal visszaküldtek. A déli érkezés után fél kettőre megvolt a vérnyomás, eeg és a vérvétel is. Ez hosszú időnek számít-e, azt mindenki magában döntse el. Kb két óra múlva az INR eredmény után viszont hazaküldték.

Szóval megkért, hogy mindezt írjam le, mert attól, hogy a szavak szaporodnak az éterben, az élet döcög tovább, a mindennapok feladatai is itt vannak. Nem vitaalapnak, sokkal inkább azért, hogy aki nem grafomán, inkább csak olvas, erőt meríthessen mások történeteiből.

az őrző 2014.01.30. 20:05:15

ekg az az eeg, bocsánat.

ninimimi 2014.01.30. 20:52:03

Látom,
ninimimi 2014.01.30. 14:11:29-es
bejegyzésemre egyik szakmabeli sem reagált. "Kitűnő" taktika az igazsággal szembeni védekezésre úgy tenni, mintha nem hallottuk volna.
Csak ez a hallgatás éppen azt támasztja alá, amiről írtam. Azt, hogy egy sem akad a "nagytiszteletű" szakmabeliek közt, aki olyasmit írna, hogy "igen, a kolléga valóban hibázott". Ha egyáltalán el lehet ennyivel intézni egy ilyen otromba, mondhatni primitív tévedést, amivel egyértelmű életveszélyt okozott az illető "orvos".
Íme itt egy bizonyítéknak ez a "néma csend" is, hogy a (poszt-)kommunista képzésből kikerültek számára olyan értelmezhetetlen fogalom az emberséges, lelkiismeretes orvoslás, mint született vaknak a naplemente szépsége.
Ajánlott irodalom: Alexandr Szolzsenyicin, Rákosztály - hacsaknem minta segédlet volt a (poszt-)kommunizmus orvosi egyetemein amúgy is.

reepach 2014.01.30. 21:09:24

@az őrző:
"A fenti írás szerzője" = a poszt írója? - Akár ő az, akár nem, jobbulást kívánok neki.
A bajban szerencse, hogy ilyen önzetlen, segítőkész munkatársa (őrzője) van személyedben!

reepach 2014.01.30. 21:17:38

@ninimimi:
"Látom,
ninimimi 2014.01.30. 14:11:29-es
bejegyzésemre egyik szakmabeli sem reagált. "Kitűnő" taktika az igazsággal szembeni védekezésre úgy tenni, mintha nem hallottuk volna.
Csak ez a hallgatás éppen azt támasztja alá, amiről írtam. "

Nem azt támasztja alá. A hibázó orvos(ok) elítélése a legelső hozzászólásban megtörtént, ennek ellenére, valóban nem kellett volna szó nélkül hagynunk a poszt írójának fikázását ("A hazai eü-nek tűnő pöcegör fennmaradásának feltétele még a posztoló "állampolgári" mentalitása:") Magyarra fordítva, szerinted azért szar a magyar egészségügy, mert a betegek hülyék. Sok fejtörésedbe került, amíg ezt ilyen ügyesen kitaláltad?

ninimimi 2014.01.30. 22:18:19

@reepach:
Valóban megtörtént az elvárható szakmabeli reakció a legelső hozzászólásban - a posztra. Nem is azt állítottam, hogy ilyen nem volt. Ha az én délutáni hozzászólásomra ennek csak a megemlítése megtörtént volna, akkor nem írtam volna az estit -, bár jobb így, mert legalább megemlíthettem a hazai MINTÁT, Szolzsenyicin remekművét.

A szövegértelmezésedről annyit, hogy remélem nem egyetemet végzett ember vagy! A mondatomat nem "magyarra fordítva" ferdítetted, hanem képtelen voltál megérteni.
"A hazai, eü-nek tűnő pöcegödör fennmaradásának feltétele még a posztoló "állampolgári" mentalitása..."
Tudod, itt a MÉG szónak is van egy "apró" funkciója. Mégpedig ebben a mondatban azt jelenti, hogy a korábban említett okok, úgy mint (poszt-)kommunista oktatás, tehát orvosegyetemnek nevezett felcserképzés és "orvosi" mentalitás MELLETT a demokráciákra jellemző állampolgári viselkedés hiánya IS, (MÉG, TOVÁBBI) oka annak, hogy ez a pöcegödör így marad, mert emiatt tűri el a posztoló, és sokan mások, hogy így legyen. Másodlagos, így RÁADÁSUL NEM ALAPVETŐ, főleg nem kizárólagos oka a "betegek hülyesége", ahogyan te "fordítod".
Kritikád "alapja" tehát a SAJÁT félreértésed.
"Sok fejtörésedbe került, amíg ezt ilyen ügyesen kitaláltad?"

Breath 2014.01.30. 22:20:06

@reepach: Szia! Szeretném megköszönni a kedves és segítőkész hozzászólásaidat! Igazság szerint nem szerettem volna én semmit sem azzal, hogy leírtam a sztorimat, csupán hirtelen felindulásból "kiírtam" magamból. Nem is gondoltam, hogy ekkora lavinát indítok el. Nagyon hasznos információkat adtál nekem így ismeretlenül is, ezt külön köszönöm! Igen, én vagyok a cikk írója, én voltam a sürgősségin, mert ömlött az orromból a vér, nagyon megijedtem, viszont a kollégáim, főnökeim azonnali segítségének köszönhetően 10 percen belül a gégész székében ültem, aki nagyon kedves és jó humorú EMBER-ORVOS volt, a második pozitív eü. szakember-szereplő a "mesémben" (az első az Te voltál). Kiderült, hogy kissé túl van adagolva a gyógyszerem, mert az öt feletti INR értéknél nem ártott volna csökkenteni a dózist, és szinte várható volt valamilyen vérzés. Aztán a nap folyamán eljutottam egy belgyógyászhoz is, akivel átbeszéltünk mindent, és úgy döntöttünk, maradunk a Warfarinos kezelésnél, természetesen rendszeres monitorozás és folyamatos kontakt mellett. Ő azt mondja, be fogja állítani a gyógyszeradagot, és nem kell aggódnom a mellékhatások miatt. Négy hónapig fogom szedni, majd UH, érsebészeti vizsgálat és szűrővizsgálatok. Most itthon vagyok, az orrom nem vérzik, azt hiszem, jobban vagyok, és nem fogom feladni. Így, hogy tájékozott vagyok és tudom, mit lehet és mi nem ajánlott, és annak tudatában, hogy ez NEM halálos ítélet, és újraolvasva a segítőkész hozzászólásaidat, na meg visszagondolva a kollégáim és a főnökeim mai segítségére és pozitív hozzá(m)állására, már mosolyogtam is ma este:) Jó érzés ez nagyon, hogy vannak, akik teljesen önzetlenül segítenek.
Ma a sürgősségin egyébként azt mondták, a Xareltora az én esetemben nem indokolt a támogatás. Csak mosolyogtam ott az akkor már éppen nem vérző, kiégetett és bedugaszolt, véres-maszatos orrommal, meg a friss INR eredménnyel, ami ismét közelebb volt az öthöz, mint a négyhez.
Ha Te orvos vagy, vagy ápoló, esetleg gyógyszerész, akkor nincs minden veszve kis hazánkban egészségügy terén:)
Köszönettel, tisztelettel és üdvözlettel:
A.B.

Breath 2014.01.30. 22:28:49

@whale: Szia! Mik a tapasztalataid a Xareltoval kapcsolatban? Megköszönném, ha megosztanád:)
a posztoló...

Breath 2014.01.30. 22:35:06

@Peter__Blau: Megmosolyogtattál a mai, igen nehéz napom után. (Orrvérzés, kórház, magas INR) Szóval még van hat életem? Szuper, akkor elkezdek élni! :))
Köszönöm!!! :)

reepach 2014.01.31. 08:03:27

@Breath: Örülök, hogy a gégészeten nem voltak (túl) kellemetlen élményeid és köszönöm kedves szavaidat. A jól beállított hagyományos véralvadásgátló kezeléssel nincs semmi probléma (ahogy azzal kapcsolatban @Irkutszk: -kal is konszenzusra jutottunk), a warfarin egyébként sok szempontból előnyösebb a cumarinnál (kevésbé befolyásolják külső hatások, stabilabb vérszint, az USA-ban csak ezt használják, cumarint nem). A Te esetedben legalábbis mérlegelni kell az áttérést xarelto-ra , a vérzéses szövődmény, ingadozó- magas INR, kontroll nehézkessége miatt. Hasonló okból én belgyógyászként sok esetben adtam szakorvosi javaslatot xareltora, ezt a vonatkozó rendelet lehetővé teszi. Természetesen mindig egyedileg kell elbírálni a kérdést.
Mégegyszer minden jót kívánok, üdvözlettel.

reepach 2014.01.31. 08:26:49

Egy mai hír:

"Az egészségügyi kormányzat csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be: két év szünet után 12 új készítményt fogadnak be a társadalombiztosítás által támogatott orvosságok körébe. Mint azt a Népszabadság korábban jelezte: eredetileg 13 új készítmény volt az újonnan támogatandók listáján, köztük a sclerosis multiplexre, krónikus légzőszervi betegségre, gyermekkori figyelemzavarra, időskori szembetegségre, kései stádiumú egyes daganatokra ható szerek, valamint olyan új, erős fájdalomcsillapítók, amelyektől kevesebb mellékhatást remélnek. Ezek február elsejétől elérhetőek a betegek számára.

A trombózisok megelőzését szolgáló hatóanyag gyógyszereit, amelyek támogatását három cég is kérte, csak május elseje után kaphatják meg támogatással a betegek. A csoportba tartozó készítmények csak azzal kerülhettek fel a támogatási listára, ha nem okoznak többletköltséget a biztosítónak. Ezt úgy lehetett megvalósítani, ha a már piacion lévők 90 százalékos támogatási kulcsát 70 százalékra csökkentik, és az új termékek árához is ugyanennyi árkiegészítést ad az egészségbiztosítási pénztár.
Ezzel néhány ezer betegnek, aki eddig is szedett véralvadásgátló készítményt, megháromszorozódik a patikában a térítési díja. A készítmény fajtájától függően körülbelül 1500-4000 forinttal kell többet fizetnie a gyógyszerért.

Ám ezt a gyógyszeráremelést a kormány a választási kampányban nem vállalta, így csak májustól - amikorra eldőlt, ki nyeri a választásokat - juthatnak a betegek a korszerű terápiához.

Ezek az új véralvadásgátlók több mint két éve vártak befogadásra, miközben más európai országokban már régen közfinanszírozással jutnak hozzá a rászorulók.
(Danó Anna, nol.hu)"

A harmadik új készítmény, a kommentekben már többször említett rivaroxaban és dabigatran mellett az előzőhöz hasonló, apixaban hatóanyagú gyógyszer.

whale 2014.01.31. 09:31:10

@reepach: Akkor drágább lesz a Xarelto? Remek...Ez különösen azokkal szemben korrekt, akiknek életük végéig szedniük KELL a gyógyszert. Lehet, hogy úgy kompenzálok, hogy felére csökkentem az adagomat...

Tempus-Anh 2014.01.31. 09:31:59

@Irkutszk:
Valszeg a patkányméreggel azért asszociálják a Syncumart mert valóban, a patkányméreg is anticoagulálás révén fejti ki hatását, az állatok valójában belső haemorrhagiaban pusztulnak el.

whale 2014.01.31. 09:33:16

@Breath: Különösebben nem tudok miről beszámolni. Szedem és rendben vagyok. De mondjuk rendben voltam a második trombózisom előtt is, amikor nem szedtem a syncumart.:) CSak aztán egy futás után éreztem, hogy megint fáj a lábam.:)

reepach 2014.01.31. 09:49:08

@Tempus-Anh: Nemcsak azért. Számos, különböző hatóanyag tartalmú patkányméreg van forgalomban, de abban közösek, hogy mindegyik K vitamin antagonista, tehát hatásmechanizmusa ugyanaz, mint a hagyományos (humán gyógyászatban használt) véralvadásgátlóké, sőt, van több, ami kimondottan cumarin-származékot vagy warfarint tartalmaz.

reepach 2014.01.31. 09:58:58

@whale: Ezek szerint igen, viszont mindenki számára hozzáférhető. Számomra is új információ.

Breath 2014.01.31. 10:19:17

@reepach: Köszönöm! Az volna a kérdésem, hogy feltehetnék-e egy-két kérdést privát üzenetben? Természetesen ha nem, akkor is köszönöm az eddigi segítségedet, mert legalább elindultam ennek köszönhetően egy úton...:)
Üdvözlettel:
A.B.

Breath 2014.01.31. 10:20:54

@whale: Köszi! Futásról én egyelőre csak álmodozom...:) Harisnyát hordasz? Esetleg fáslizol?

whale 2014.01.31. 10:57:01

@Breath: Nem, már nem. Most másodszor nem vártam meg, hogy elfajuljon a dolog-mivel már tudtam, hogy miről van szó, ugye:)- így a lábfájásom másnapján már az Uzsoky-ban voltam.
Kicsit bonyolult volt meggyőzni a mentődiszpécsert, hogy elhiggye, hogy trombózisom van, de aztán csak küldött értem egy autót.
Ha elkezdem futni a köröket a háziorvosos-beutalós-ultrahangos bohóckodással, isten tudja mikor kapom meg az első Fraxiparint.:) Így viszont gyors volt.
Ezért írtam, hogy ilyen tünetek esetén a mentő a leggyorsabb és egyébként azt hiszem, hogy protokoll szerint a helyes út is.
Szóval igazából a második egy laza lefolyású ügy volt, mivel már tudtam, hogy mi ez és mire számíthatok, mivel jár.

marand22 2014.01.31. 11:47:06

Néhány tévedést tisztázandó, meg egy kis történelem...
A kumarin véralvadásgátló hatására szarvasmarhák tömeges tüdővérzéses elpusztulását követően jöttek rá (rothadó szénát és benne orvosi somkórót kaptak, amelyen egy penészgomba szaporodott el, ami dicoumarolt termelt az orvosi somkóróban található coumarinból, ami pl. a tonkababban - más néven cumaru, innen a neve - meg egy csomó más növényben is megtalálható, édeskés illatú, a véralvadásra nem ható anyag, illatszerekben használják nagyon gyakran). 1954-ben törzskönyvezték gyógyszerként az USA-ban. Az egyik első dokumentált beteg Dwight D. Eisenhower volt, akit szívinfarktusának lezajlását követően (1955) állított kumarinra a kezelőorvosa.
A kumarinszármazékokat valóban használják rágcsálók irtására, mivel túladagolása spontán belső vérzéseket okoz (nem roncsolja az érfalat, hanem azon magától is keletkeznek apró sérülések, melyeket a véralvadási rendszer "befoltoz", azonban ezt megakadályozza a véralvadási faktorok elégtelen mennyisége).
A kumarinszármazékok (warfarin, acenocumarol, phenprocoumon) aktív metabolitjai gátolják a májban a K-vitamin epoxid reduktáz enzim működését, ami a II., VII., IX., X., protein C, S, Z véralvadási faktorok termelődése során karboxilálja a faktorok előalakjait.
A gyógyszer hatását jelentős mértékben befolyásolja a szervezet K-vitamin mennyisége, melynek 2 forrása van: bélbaktériumok termelik, illetve a táplálékkal (főleg a májban, illetve leveles zöldségekben van sok) szívódik fel. Ha kevés a K-vitamin, nő a vérzésveszély, ha sok, a vérrögképződés veszélye fokozódik azonos kumarin adagolás mellett. Van olyan gyakorlat, ahol kumarin mellé K-vitamint adagolnak. A K-vitamin fontos szerepet játszik a csontképződésben, magzati korban (6-9. terhességi héten) az anyuka által szedett kumarin kb. 30 %-os gyakorisággal okoz csontfejlődési rendellenességeket. Vannak arra is adatok, hogy a kumarin fokozza a csontritkulást és a felnőttkori aortameszesedést.
Tekintettel arra, hogy a kumarinszármazékok ún. prodrug-ok, aktív metabolitjaik szintén a májban keletkeznek a CYP450 izoenzimeinek hatására, mely enzimek hatásáért a gyógyszerek kb. 90 %-ával vetélkedik. Ráadásul az aktív metabolitok lebontása (szervezetből történő kiüríthetőség létrejötte) szintén itt történik. A gyógyszerek kölcsönhatásának következtében a véralvadásgátló hatás fokozódhat, illetve csökkenhet is. Alapszabály, hogy minden olyan új gyógyszer elkezdése után 1 héttel, amit tartósan szed a beteg, soron kívül INR-t kell ellenőrizni.
Az új, szájon át szedhető véralvadásgátlók (Novel Oral AntoCoagulants, NOAC) vagy az aktív X. faktort (rivaroxaban, apixaba, edoxaban) vagy az aktív II. (thrombin) faktort (dabigatran) gátolják. Hatásukat a táplálkozás egyáltalán nem, gyógyszerkölcsönhatások pedig nagyságrendekkel kisebb mértékben befolyásolják (P-glycoprotein és CYP3A4 gátlók, pl. ketokonazol, clarythromycin), ezenkívül a károsodott veseműködést kell még figyelembe venni az adagoláskor, de azt a kumarinszármazékoknál is (az edoxabannál a testsúlyt is).

marand22 2014.01.31. 12:32:01

Mélyvénás trombózisról (MVT) ...
Valószínűségét a Wells-kritériumok alapján kell megítélni a beteg kikérdezése és részletes fizikális vizsgálat után. Ezt követően D-dimer meghatározása indokolt. D-dimer negativitása az MVT alacsony és közepes valószínűsége esetén kizárja azt. MVT igazolására ún. kompressziós alsó végtagi Duplex ultrahang vizsgálatot kell végezni (flebográfiát, a vénák kontrasztanyagos vizsgálatát, vagy izotópos képalkotást ma már gyakorlatilag nem használjuk azok nehézkes hozzáférhetősége, idő-, pénz- és eszközigényes volta miatt). Amennyiben igazolódik az MVT, több kezelési lehetőség van.
1. Magas vénás trombózis (ún. phlegmasia courulea seu alba dolens, csípővéna érintett) esetén ellenjavallat hiányában szisztémás vérrögoldás jön szóba bizonyos esetekben vena cava filter beültetésével együtt. Utána OAC (kumarinszármazék) vagy NOAC adandó, előbbi esetben a terápiás INR beállásáig Na- vagy Ca-heparin, kis molekulasúlyú heparin vagy fondaparinux adandó, utóbbi esetben (rivaroxaban) nem kell heparin vagy származéka.
2. Magas vénás trombózis (de nincs teljes elzáródás, combvéna érintett) esetén vérrögoldás helyett heparinszármazék és átfedéssel OAC vagy átfedés nélkül NOAC adandó.
3. Alacsony (térd alatt) MVT esetén kétféle stratégia választható: OAC vagy NOAC az előbbiek szerint, avagy szoros követés ultrahanggal, csak növekedés esetén kell antikoagulálás, ha a szervezet saját maga eliminálja a vérrögöt, nem.
Véralvadásgátló kezelés időtartama:
1. Másodlagos MVT (tartós ágynyugalom, alsó végtagi sérülések után, hasi műtétek után, daganatos beteg, stb.): A kiváltó ok fennállása idejére és utána 3-6 hónapig.
2. Elsődleges (idiopátiás) MVT: általában élethossziglan. Ilyen esetekben 3-6 hónap után indokolt az antikoaguláns átmeneti kihagyása mellett trombofília kivizsgálás (öröklött: Leiden-mutáció /aktivált protein C deficiencia/, protein S, C hiány, faktorhiányok; szerzett: pl. antifoszfolipid szindróma, stb.). Öröklött trombofília esetén a vérrokonok vizsgálat is indokolt az ő trombóziskockázatuk tisztázása végett.
Kiegészítések:
1. Ágynyugalom a lehető legrövidebb ideig (effektív véralvadásgátló hatás felállásáig). Phlegmasia kivétel.
2. Polcolás, fájdalocsillapítás.
3. Álva, ülve legalább közepes kompressziós fokozatú harisnya viselése, mely a kialakult vérrög szintje fölé ér (térd alatti MVT esetén térd fölé, térd fölötti MVT esetén combtőig).
4. Tanácsadás: fogyás, dohányzás elhagyása, étrend, fogamzásgátlás, stb.

marand22 2014.01.31. 13:04:31

@reepach:
Xarelto felírhatósága 2014.02.01-től (Magyar Közlöny 2014.01.29.)

EÜ70% 28.
Vénás thromboembolia másodlagos megelőzésére, ha az orális K-vitamin antagonisták (acenocumarol, warfarin) ellenjavalltak.
Belgyógyászat: javasolhat és írhat, Haematológia: javasolhat és írhat, Klinikai onkológia: javasolhat és írhat, Háziorvos: megkötés nélkül javaslatra írhat.
SZAKORVOSI JAVASLAT ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE: 12 hónap
ELFOGADHATÓ BNO KÓDOK: Z298

Támogatása 90 %-ról 70 %-ra csökken (1890 HUF helyett 5670 HUF változatlan fogyasztói ár esetén).

r580s 2014.01.31. 14:38:16

El kell mondanom a háziorvosok védelmében, hogy sajnos a legtöbb helyen alapellátásban nem lehet D-dimer vizsgálatot kérni. Sürgős UH elintézése is csak álom, sokszor egy óra telefonálgatás a szakrendelőbe (nincs közvetlen szám a háziorvosnak sem), közben kint ülnek a betegek és simán lehet hogy csak másnapra, vagy harmadnapra tudnak így is időpontot adni. Ha felmerül a gyanú az MVT-re viszont nem lehet a beteget ide-oda küldözgetni, különösen nem napokig. Ugyanakkor egy nyári rendelésen simán jön 2-3 beteg is aszimmetrikusan duzzadt és elszíneződött bokával, persze legtöbben ismert vénás keringési elégtelenségben szenvednek, de ettől függetlenül sokszor jó lenne egy azonnali vizsgálat. Érthető okokból nem lehet a napi rendelésről mindhármat SBO-ra küldeni, ráadásul a fekvés biztosítása miatt mindenkit mentővel... Így dönteni kell a fizikális vizsgálat, szubjektív panaszok és anamnézis alapján. Szerintem alapellátó centrumokra lenne szükség, ahol alapvető vizsgálatokat és beavatkozásokat el tud végezni, vagy végeztetni a háziorvos, ebben az esetben pl. egy azonnali vérvétel és UH vizsgálat igazán jól jött volna. Normális országokban ezt jelenti az alapellátás és egyébként ez lenne az igazi alapellátás, nem csupán a beutaló- és receptírás. Így viszont tényleg nincs könnyű helyzetben egy háziorvos, mert különösen vidéken egyszerűen mindenféle biztos vizsgálat hiányában kell döntést hozni és az nem jó döntés, hogy rendelésenként 10 beteget kórházba küldök mentővel, különösen hogy súlyozottan számítanak a szociális tényezők, nem eshetek ki a munkából, ne küldjön be, ki vigyáz a gyerekre/nagyira, meg kell még etetnem az állatokat, stb... A poszthoz még annyit, hogy az ÁEK Thrombophilia központja nagyon jó és mivel országos, bárki bárhonnan mehet oda, csak beutaló kell. Mindenképp megéri elmenni egy ilyen fiatal nőnek, már csak a gyermekek miatt is fontos kimutatni, hogy van-e valami genetikai eltérés és ha van, akkor náluk is elvégeztetni a vizsgálatot.

Breath 2014.01.31. 15:17:01

@r580s: Köszönöm szépen a tanácsodat, mindenképpen a végére fogok járni, igen, már csak a gyermekeim miatt is.
Ma már tudom, mit tennék másképp. Nem mennék egy tapodtad sem, hanem mentőt hívnék. Szerencsém volt.
Üdvözlettel

whale 2014.01.31. 15:39:54

@marand22: Praktikusan több, mint duplájára emelik az árát. Gyönyörű... Azt hiszem, felét fogom szedni, hogy rohadjanak meg.

reepach 2014.01.31. 16:13:57

@r580s: Fizikális vizsgálat, a gyulladás klasszikus jelei (rubor, calor, dolor, tumor, functio laesa) Homans, Sigg tünet, a tibia feletti 3 párhuzamos, ferdén futó bőr véna szemmel látható tágulata (sentinel veins) alapján a MVT diagnosztizálható, legalábbis az alapos gyanú felvethető, és onnantól kezdve mentő!
És még egy dolog, amit kevesen tudnak: a bal/jobb arány hét az egyhez, ergo baloldali folyamat mindig gyanús MVT-re, jobb kevésbé.

reepach 2014.01.31. 16:24:02

@marand22:
A 3. ponttal vitatkoznék, MVT esetén mindig antikoaguláljuk a beteget, a kérdés legfeljebb csak az, hogy mivel.
Amit írtál, a superficialisra igaz.
Sok esetben a banálisnak tűnő térd alatti trombózis veszélyesebb, mint akár a femorális vagy iliaca szintű, mert a véna falához rögzült, de valójában a lumenben lebegő trombus könnyen leszakadhat, és kész a pulmonalis embolia. Ráadásul ilyen esetekben a duplex scan jó áramlást detektál, a fizikális jelek is szegényesek, könnyű elnézni. Életfontosságú az anticoagulálás!

Breath 2014.01.31. 17:43:07

@marand22: Köszönet a hasznos információkért!

Breath 2014.01.31. 17:47:33

@reepach: A bal lábam az érintett. Bár mostanság a jobb is dagad, főleg a bokám, a harisnyát a másikon viselem.
Leírásod szerint simán diagnosztizálható (lett volna) a trombózis/gyanú/.

BéA 2014.02.01. 00:21:50

@olang: Tiszteletre méltó a pozitív hozzáállásod! :) Azt hiszem, példát mutatsz, köszönöm! :-) Jó egészséget kívánok neked és sok-sok bringázást:)) Én is azt fogom tenni, remélem hamarosan:)

Tempus-Anh 2014.02.01. 04:27:36

@marand22:
A leverkuseni cég képviselője épp tegnap járt nálam és közölte, hogy a felírhatóságot a neurológusokra is kiterjesztik ezév közepétől, nyilván a(z elsősorban I- betűs) kódok eszerint módosulnak.

marand22 2014.02.01. 08:11:37

@reepach:
Nem, a MVT térd alatti formájának kezeléséről az ESC guideline ezt javasolja. A magyar update most készül (kollégám írja).

reepach 2014.02.01. 08:48:16

@marand22: A különféle guideline-okról meg EBM-ről nekem az a vicc jut eszembe, amikor a férj rajtakapja a kikapós asszonykát a szeretőjével, mire a nő: drágám, te nekem hiszel, vagy a szemednek?
Én a szememnek (saját tapasztalatomnak) hiszek. Láttam már meghalni fiatal embert, sectioval is igazolt distális (térd alatti) thrombosisban, következményes tüdőemboliában. Te kiváló intervenciós kardiológus vagy, PCI vagy TAVI tekintetében nem vitatkoznék Veled, de DVT conservativ kezelésében meglehetősen jártas és tapasztalt vagyok (20 éve vagyok főorvos megyei kh belosztályán).

malfunction 2014.02.07. 02:55:08

@reepach: Az a fiatalember lehettem volna én is akár, majd 10 évvel ezelőtt, nekem mázlim volt, a tüdőembólia csak aludni nem hagyott, másnap még saját lábon jutottam el orvoshoz, majd vissza a kórházba. Érsebész nézte el a trombózist, műtét másnapján, menjek ortopéd orvoshoz...

@Breath: Ha nem akarsz egyfolytában odafigyelni az étkezésre vagy ellenőrzésekre járni, elméletileg jobban jársz a Xareltoval.

reepach 2014.02.07. 13:03:43

@malfunction: Örülök, hogy jól alakult. Saját gyakorlatomban volt olyan eset is, hogy háti fájdalom miatt reumatológus kezelte a huszonéves nőt, majd miután nem javult, hozzám került. Tüdőembolia állt a "reumás gerinc" fájdalma mögött...

keresztszalag 2014.02.08. 12:38:07

@DFK: Igenis van!! Meg kell fizetni a megfelelő embert, és akkor sínen lesz minden! Hidd el ez így működik. Sajnos hosszú évek tapasztalata ezt mutatja!!

Breath 2014.02.17. 21:26:33

@Peter__Blau: Helló, és szia mindenkinek! Gondoltam, beszámolok a fejleményekről, ha már egyszer közhírré tettem a velem történteket, és Te, és Ti mindannyian részesei lettetek ennek a sztorinak, bár csak külső szemlélőként, de mégis egészen közelről.
Az orrvérzéses eset után kb. 10 nappal újabb vérzéses szövődmény következett. Az INR értékem folyamatosan 3 felett volt a dózis csökkentése és a diéta mellett. A sürgősségin nem történt semmi, ezúttal a nőgyógyászat lett a soros, ott sem történt semmi, ami történt viszont az az, hogy Xareltora cserélték a Warfarint. Még nem tudom, ennek most örüljek-e, mert az ominózus vérzés még mindig fennáll, tehát holnap reggel újabb látogatást teszek az ambulancián, szót fogadok, mert azt mondták, ha nem szűnik, menjek vissza. Mi mást is tehetnék? Azt hiszem, pazarlom azt a maradék hat életet, a fenébe is!!! :-) /:-(/
Folyt. köv. ...

Breath 2014.02.17. 21:36:39

@malfunction: Majd most jól kiderül! Lecserélték ugyanis. Bizakodom.

Breath 2014.02.17. 21:40:29

@reepach: Az előzőekben leírtam a legutóbb történteket. Most várok... :)

reepach 2014.02.17. 22:07:06

@Breath: Én nagyon remélem, hogy- és vérzést okozó hatása hasznos lesz a gyógyszerváltás. Elméletileg a rivaroxaban ( a clexanehoz hasonlóan) úgy eredményez alvadásgátlást, hogy a vérzékenységet jelentősen nem fokozza.
Szóval, fel a fejjel!

reepach 2014.02.18. 10:25:24

Nem teljesen értem az előző hozzászólásomat, helyesen így hangzik:
Én nagyon remélem, hogy hasznos lesz a gyógyszerváltás. Elméletileg a rivaroxaban ( a clexanehoz hasonlóan) úgy eredményez alvadásgátlást, hogy a vérzékenységet jelentősen nem fokozza.
Szóval, fel a fejjel!

Breath 2014.02.18. 20:47:12

@reepach: Én is nagyon remélem. És köszönöm szépen!:)

malfunction 2014.02.18. 22:57:10

@Breath: Warfarin hosszabb ideig hat, valószínűleg kell pár nap mire elmúlik a vérzés.
Kompressziós harisnya hordásán is gondolkodj el hosszabb távon, bár ez sokban függ attól is, hogy a véna és/vagy vénabillentyűk károsodtak-e a trombózis miatt vagy sem.

Jut eszembe, ha Xareltot szedsz és esetleg szeretted volna a grapefruitot, utóbbiról célszerű lemondani.

Breath 2014.02.19. 21:35:11

@malfunction: A harisnyát hordom szorgalmasan, bár fogalmam sincs, hogy meddig kell, mert volt szó 6 hónapról, de 2 évről is. Nem bánom, annyi baj legyen, nem túl szép, de őszintén szólva nem érdekel, és a miniszoknyát legfeljebb majd félreteszem... Ez a legkevesebb. Bár még nem tudok semmit a véna és a vénabillentyűk állapotáról, sem arról, mi okozhatta a trombózist, mert errefelé nem nagyon működik a rendszer (a rendszertelenség viszont kiválóan).

A Xareltoban bízom, mert muszáj, hogy beváljon. Jó, hogy említed a grapefruitot, mert éppenséggel nagyon is szeretem. A narancsot, mandarint, áfonyát is. Bár most felírtak egy Cymbalta nevű gyógyszert, mert már enni sem bírok, sem inni, erőm sincs, és csupán a saját árnyékom vagyok, de nem mertem bevenni azt sem. Pedig kellene kedélyt javítani, meg étvágyat, meg életvágyat... Szóval akkor elölről kezdem: a Xarelto mellett mit lehet és mit nem? Grapefruitot miért nem? Multivitaminokat, C-vitamint, megfázáskor Neo-Citrant és hasonló hétköznapi szereket? Az aszpirinről tudom, hogy tilos. Na és az ételekkel mi a helyzet?
Köszönöm előre is a válaszod(k)at! :)

Tempus-Anh 2014.02.19. 21:45:37

@Breath:
A Cymbaltát (duloxetin) elsősorban diabeteses neuropátiákban alkalmazzák, de kémiai szerkezetét tekintve az antidepresszánsokkal áll rokonságban, ezért hangulatzavarokban is használják.

Breath 2014.02.19. 21:56:36

@Tempus-Anh: Köszönöm! Vajon nem összeférhetetlen a Xarelto-val? És valóban javulni fog tőle a hangulatom, és az étvágyam, és segít, hogy visszatérjen belém az élet? (SOHA nem szedtem gyógyszereket, most meg a mellékhatás mellékhatásának a mellékhatására is... szörnyű!)

Tempus-Anh 2014.02.19. 22:48:08

@Breath:
Mint a hangulatjavítók legtöbbje, a duloxetin fokozhatja az étvágyat, bár olyat is hallottam, hogy az SSRI-k alkalmazásánál szokványos elhízás itt nem köbvetkezik be. A Xarelto-val való interakciójáról nem tudok. Nagyon szívesen, természetesen.

malfunction 2014.02.19. 22:51:08

@Breath: Amennyire én tudom, ételek közül egyedül a grapefruit a problémás, az is azért, mert blokkolja az enzimet, ami kvázi akadályozza a gyógyszer gyors felszívódását. Emiatt a dózis túl nagy lenne. Szóval célszerűbb inkább kerülni a minden formáját. Többi citrusfélével nincs ilyen gond tudomásom szerint, én legalábbis eszem narancsot és jól megvagyok. Egyéb étellel kapcsolatos kölcsönhatásról sem hallottam még.

Nekem az orvosom azt mondta multivitamint és úgy általában mindenféle vitamint lehet szedni. Nyilván ha valami komplex akármi, amiben grapefruit is van, az meggondolandó.

Összeférhetetlenséggel kapcsolatban én ezt a helyet ismerem:
reference.medscape.com/drug/xarelto-rivaroxaban-999670#3

Breath 2014.02.20. 21:58:55

@Tempus-Anh: Köszönöm a segítséget!

Breath 2014.02.20. 22:00:06

@malfunction: Köszi a tanácsokat! Megnéztem az oldalt, szuper! :)

legyen elég 2014.09.11. 16:12:36

Az én lányom is 2011-ben átesett a tüdő-embólián . Hála Istennek helyre jött!
2011. Február közepétől hatalmas kálvárián ment keresztül mert, volt egy atípusos tüdőgyulladása, és annak következménye lett a tüdő-embólia. (Bp-n lakott egy kollégiumba volt) járt orvosnál is, és mentőt is hívtak hozzá, viszont az állapota nem javult semmit! de sem ez, sem az nem tudta, hogy mi lehet a baja. (mentősök elnevették az egészet, mert szét esett a vér-nyomás mérőjük és nekik az mulatság volt) közben a gyermekem az életéért küzdött, mikor jól kinevették magukat, annyit mondtak, majd rendbe jön, és elmentek! ott hagyva a beteget) májustól már annyira legyengült, hogy minden hová csak kísérettel mertük elengedni! volt egy nyaki-gerincröntgene, és Mátraházán egy gége tükrözése, majd ortopédiára küldték, ahol közölték vele az állapota változatlan (ugyan is 5. osztálytól gerinc-ferdülés miatt jártunk náluk) és ettől ilyen problémái nem lehetnek, majd rákérdezett az orvos tüdő, rendben?! majd a lányom ott is elmondta vérrel festetett a köpete, és az ott lévő orvos azonnal mondta ez bizony a tüdő, vagy is úgy mondta, hogy tüdő baj! (de, nem csak azaz orvos mondta hanem, már napok óta én is mondtam, a véres-váladék miatt, ez bizony nem a gerinc, hanem a tüdő!) vissza a házi orvoshoz, és újabb beutaló, de már mellkas röntgenre, ott bizony rögtön ki jött, a tüdőben van valami! írtak is neki jó erős antibiotikumot! és ezt még vagy 5 ször megismételték a mellkas röntgent két hét gyógyszer, két hét szünet, majd ujra gyógyszer újra szünet követte, és közben egy -egy röntgent is elrendeltek! már augusztus vége volt! az állapotunk semmit sem javult. pedig a világ összes antibiotikumát beszedtük, na jó nem az összeset de jó erőseket adtak 750mg-os és 1000 mg-ost is! (közben az egyetemen vizsgáztunk is, és jött a nyári szünet, és a szűnni nem akaró betegséggel) augusztus vége volt újra Bp-re kellett volna menni, de még sokkal rosszabb állapotba volt mint tavasszal, már úgy nézett ki, mint az élőhalott! 2011.szeptember elején azt mondta a tüdő-gondozóba a doktor nő, ő már nem tud mit adni! és inkább nem is adna semmit, hanem azonnal telefonált Mátraházára ahol 2011.szeptember.26-ra kapott időpontot és 26.-től benn feküdt Mátraházán, 8 napig! ott annyit mondtak épp időben érkezett, (még egy-két nap és vége! már csak azt tudja megállapítani, hogy mitől hunyt el!) talán az volt a szerencséje, hogy nagyon fiatal volt, és hadakozott a szervezete a betegséggel! ott állapították meg, hogy tüdő-embóliája van! (majd napon keresztül, vég-hígítót kapott!(szúrták!) majd hazára, ő is a varfarint kapott, és át kellett alakítani az étkezését, K vitamit kerülni kellett, nagyon kellett ügyelni arra, hogy miből mennyit eszik! napi mennyiség, csak kóstolás szinten lehetett! pl.: kerülni kellett a banánt, vagy legalább is nem ehetett belőle csak épen hogy! kicsit jobban érezte magát, Mátraháza után, és onnantólállandó ellenőrzés, vérvétel a honvéd kh-ban !!! majd újra szúri kellett de, ezt már magának kellett beadni!!! (vér-alvadási zavarra azért derült ki gyorsan, mert a húgának is hasonló értékeket mértek, neki pajzsmirigy alul-működés miatt nézték ezt az értéket, is! ma már jobban van, már nem szedi a varfarint sem! de oda kell figyelni miből mennyit eszik!

legyen elég 2014.09.11. 18:03:40

"vég" // vér-hígítót kapott!

oskar666666 2014.10.06. 01:19:08

Sziasztok, üdv Mindenkinek! Kínomban írom ezt a pár sort. Hátha szakember is erre jár, és lenne tippje. Status: "Két infarktus utáni, korának megfelelő ffibeteg."... Nyár közepe óta erősödő, csökkenő távolság-bírással fennálló jobb vádli fájdalom. (Claud.intermittens)
A három hónapos előjegyzést szelíd "média-erőszakkal" előrébb sikerült hozni. Érsebész kiírt NoClaud-ot, ami persze annyi neki mint a bolhafing, ugyanúgy fáj, begörcsöl járás közben. Ez mellé jelentkezett a bal boka erősödő, és makacs duzzanata, ami mellé ordítva tud járni a beteg. Mai napon egy rosszullét miatt mentőt hívott a BKV, mert a mozgólépcső tetején megborultam. Mentősök: EKG, tipi-tapi, a bokán pulzus tapintható, tehát trombózis nincs... Viszont rohamosan csökkenő távolságot enged a közlekedésre a fránya bal láb pluszban. Ez kvázi akut eset (is) lehet, mert kb. három napja áll fenn. (Képek csak erősebb idegzetűeknek: www.napifoto.com/boka01.JPG és www.napifoto.com/boka02.JPG)A mentősök szerint minden negatív, fel kell polcolni, slussz. ("sürgősségire hiába vinném, ott meg órákat kell várni, jó az magának?" sic!) Esélyes lehetne ha erélyesebben és jobban követelőzve felkeresném a háziorvost? (Szerinte ha indokolatlanul ír sürgős jelzést a beutalóra, az az ő fejére csattan vissza). Ha sima beutaló, esélyes megint a két-három hónapra előjegyzés.
Valóban "múlhat" ez valamennyit felpolcolással, hideg-meleg váltófürdővel, vagy majd szép lassan alattomosan a haematoma beköltözik oda, beszárad, és a végén "leesik" a boka, ha végül mégis KOMOLY szakorvos kezébe kerülök? (van olyan egyáltalán még manapság?)

Bármi segítséget vagy tanácsot megköszönnék, mert mint tudjuk, stabilabb lenne két lábon álldogálni legalább, ha már járni nehéz is... :S

oskar666666 2014.10.06. 01:21:14

@oskar666666: Elnézést, sajnos nem rajtam múlt: a szövegszerkesztő egybe vonta a linket a szöveggel, így az 404-es hibát ad ki.

www.napifoto.com/boka02.JPG

Ez talán így...

oskar666666 2014.10.06. 09:02:43

@oskar666666: A fenti sztorihoz kiegészítés gyanánt még némi "aranyos" adalék. Az mellett, hogy a post-omban említett két képen látható állapot még "alakult" is kissé, (a lábszáron egy tenyérnyi sötétlilás-fekete elszíneződés ma reggelre, tegnap a mentős azt mondta, hogy "semmi különösebb baj, csak vizes biztos"... A mentős papíron szinte hozsannázva olyan vélemény, amivel szinte elmehetnék második Schwarzenegger-nek, úgy kicsattanok. :) Sőt: megnyugtaott, hogy a trombózis-gyanúval hiába is mennék az Istvánba a lyphoedema-szakrendelésre (ahova pár nap múlva végre "él" az előjegyzés) mert a főorvos onnan elment máshová, nincs már olyan rendelés. Az előbb telefonon érdeklődtem, a hölgy meg volt döbbenve. "Miii? most is épp rendel" volt a válasza.
Más: a szerintem ezzel (is) összefüggésbe hozható mellkesi panaszok miatt a háziorvos is írt egy beutalót a szakrendelő EKG-rendelésre. Amivel kapcsolatban most közölték telefonon: hát oda hiába, mertoktóber 15-ig szabadságon vannak, nincs rendelés.

Az ember kínjában már tényleg csak röhög.
Magyar egészségügy, így szeretünk...

csakmotyogok 2014.10.06. 16:55:06

@oskar666666: Hát igen, kevés a doki, nekik is van joguk néha pihenni. Lesz ez még így sem mert egyre csökken a számuk.

reepach 2014.10.06. 17:55:27

@oskar666666: " a bokán pulzus tapintható, tehát trombózis nincs.."

ez hülyeség, ha a bokán tapintható a pulzus, az azt jelenti, hogy nincsen ÉRSZüKüLeT, trombosis attól vígan lehet!

oskar666666 2014.10.07. 10:58:50

@reepach: Logikus. Szerintem is. Merthogy amint tudom, a pulzust artérián szokás nézni, a thrombosis meg ugye vénás történés :(
Majd eldől, ma mit lép arra a sunyin terjedő és feketedő foltra a háziorvos.

(Akivel persze csínján kéne bánni, mert ha sűrűn odajár a beteg, akkor az már zaklatás-számba is mehet. És akkor oda az egyetlen fogódzó is ebben a katyvaszban.)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása