Ennyit jelent egy ember élete és az utolsó kívánsága?

2014.02.04. 08:44

A válasz egyszerű: szégyenteljes, ami itt folyik, arról nem is beszélve, hogy az orvosok eltitkolják (tisztelet a kivételnek) a különböző gyógyítási módokat, lehetőségeket, eljárásokat.

Tisztelt Praxis!

Dühös vagyok, és egyszerűen kritikusnak tartom a magyar egészségügy helyzetét, habár ez a tény már semmin sem változtat, sajnos!

A mai magyar egészségügy egyszerűen katasztrofális, a történetem/történetünk a következő: nővéremnél október közepén adenocarcinomát diagnosztizáltak (a szövettan eredményre is heteket kellett várni), mely sajnálatos módon nagyon agresszív és gyors lefolyású volt, november végén, 45 éves korában elhalálozott. Előjelei, tünetei nem igazán voltak ennek a súlyos betegségnek, először gégegyulladást állapítottak meg, utána pajzsmirigy gyanú is felmerült, de végül szeptember végén a helyi tüdőgondozó intézetben állapították meg, hogy sokkal komolyabb a baj, mint amire szeptember elején gondoltak.

Csak jelezni szeretném azt, hogy mennyire embertelen és személytelen az-az eljárási mód is, ahogy egy-egy beteggel közlik a pontos diagnózist, ugyanis a nővéremmel például telefonon keresztül közölték a szövettani eredményét, és nem egy személyes találkozó alkalmával, nyugodt körülmények között, ami számunkra vérlázító és megdöbbentő volt.

Nővéremnek 3 hét múlva újra be kellett feküdni a megyei intézménybe, nem is értettük, hogy ha valaki ennyire súlyos beteg, időközben miért küldik haza, igaz, hogy akkor még nem volt meg a pontos szövettani eredménye, de maga a gyanú, hogy egy előrehaladott, rosszindulatú ráktípusról van szó, már ott lebegett a levegőben, amit már a korábban elvégzett tükrözés is megerősített. Két hétig volt itthon, de utána rohamosan romlani kezdett az állapota, ezért a határidő lejárta előtt újra be kellett fektetni a megyei intézménybe. Itt a következő tükrözés alkalmával bevérzett, és a vérkeringése is összeomlott, ezért azonnal átszállították a budapesti intézménybe, ahol egy sokkal szakszerűbb ellátásban részesült. Sajnos a vérkeringése továbbra sem stabilizálódott megfelelően, ezért a következő nap alkalmával életmentő értágító műtétet kellett végrehajtani nála, amit nagyon hősiesen viselt - habár ekkor sem biztattak bennünket semmi jóval-, itt meg szeretném jegyezni, hogy Ő mindig egy nagyon erős, fitt Nő volt, aki méltósággal és példaértékűen viselte a betegségét, ezért minden tisztelet az Övé! A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően az állapota stabilizálódott, ezért az Ő kívánságát, és a kezelőorvosa véleményét figyelembe véve arra a döntésre jutottunk, hogy a következő héten szállítsák vissza a megyei intézménybe a további kezelések folytatása végett. A kezelőorvos hétfő reggel megkérte az Országos Mentőszolgálatot, hogy beteg nővérem számára biztosítsanak egy ambuláns mentőt a visszaszállításhoz - 72 órán belül köteles az Országos Mentőszolgálat ambuláns mentőt biztosítani minden beteg számára -, ami az Ő esetében nem teljesült, egészen hétfőtől szerdáig vártuk az ambuláns mentőt, de semmi sem történt. Csütörtökön már az osztályvezető főorvos kérte meg újra a Mentőszolgálatot, hogy most már tényleg biztosítsák a beteg számára a korábban is igényelt ambuláns mentőt, de még ekkor sem történt semmi változás, a mentőautó nem érkezett meg, pénteken viszont a nővérem állapota rosszabbra fordult, ennek tudatában már a kezelőorvosok sem merték útnak indítani a beteg nővéremet, aki végül szombaton délután sajnálatos módon elhunyt.

Kérdem én azt, hogy ennyit jelent egy ember élete, vagy akár az utolsó kívánsága a mai Magyarországban? Milyen hozzáállás ez? Milyen színvonalat képvisel a mai magyar egészségügy? A válasz egyszerű: szégyenteljes, ami itt folyik, arról nem is beszélve, hogy az orvosok eltitkolják (tisztelet a kivételnek) a különböző gyógyítási módokat, lehetőségeket, eljárásokat, és még sorolhatnám, sajnos könnyebb lemondani egy beteg személyről, mint megmenteni az életét, mert ugyebár így nem kerül pénzbe a gyógyíttatása, mindig és mindenekfelett a költségtakarékosság a lényeg. Ennyit jelent, ha valaki 27 évet becsülettel és tisztességgel dolgozik, tisztességesen fizeti a havi járulékokat, két gyermeket ad életet, csak ennyit érdemel? Hol volt az ambuláns mentő napokon keresztül, miért nem érkezett meg időben?
Arra van pénz, hogy kulcscsonttöréshez mentőhelikoptert biztosítsanak, de arra nincs, hogy egy nagyon súlyos beteg utolsó kívánságát teljesítsék. Vérlázító és gyalázat, ami ebben az országban folyik, szégyellem, hogy itt kell élnem, és döbbenten figyelem, hogy ez mindennap csak rosszabb lesz, a várólisták hosszú sorai, az eltitkolt gyógymódokról, lehetőségekről, eljárásokról nem is beszélve, erre igazán büszkék lehetnek nagyjaink!

Kritikán aluli a magyar egészségügy helyzete, úgy gondolom, hogy ezen tényt a mi történetünk is teljes mértékben alátámasztja, és ez csak egy töredéke volt annak, amit a nővéremnek és a családtagoknak ebben a közel két hónapban kellett átélnie, tragikus ez az egész!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaTi 2014.02.04. 09:17:13

Azon kívül, hogy részvétem a testvére haláláért, vannak részletek, amiket nem értek. Tényleg ekkora dühöt vált ki, hogy a nővére nem egyik, hanem másik intézményben halt meg? Gondolja, hogy ha visszakerül a másik intézménybe, tovább élt volna? Hiszen előtte pont a másik (megyei) intézményt szidta és a fővárosit dícsérte?
Amit az eltitkolt gyógymódokról ír, az mi? Konkrétan a testvére esetében történt ilyesmi? Ha igen, miért nem írja le? Hanem, miért hozza elő? Ettől csak olyan lesz, mintha fájdalmában kritikátlanul igyekezne mindenfélével vagdosódni, ami csak eszébe jut. Ennek így semmi értelme.
A mentős átszállításról: szerintem itt teljesen felesleges utolsó kívánságról beszélni, hacsak nem látványosan dramatizálni akarja a helyzetet. Az egészségügynek NEM feladata utolsó kívánságok teljesítése. A döntés gondolom szakmai szempontok alapján születik, a kivitelezés pedig a lehetőségek alapján: hány betegszállító kocsi van, mennyi beteget kell szállítaniuk, mik a prioritások. Egyébként: tényleg az volt a testvére utolsó kívánsága, hogy ne egyik, hanem másik város kórházában haldokoljon? Egy kórház akkor is csak kórház, ha másik városban van. Nem az otthonom, amit még egyszer látni szeretnék, nem olyasmi, amihez annyira kötődöm, hogy az legyen az utolsó kívánságom.
Ha a gyászfolyamat része ez a poszt, megnyugvást kívánok. Egyelőre ordít a harag, amit megértek, mert fájdalmas elveszíteni egy családtagot.

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog