Az egészségügy romokban, és senki sem segít

2017.11.29. 06:00

portrait-of-handsome-young-sad-man-in-front-of-a-window-4k_emzzbinke_f0000.pngGyógyulásomat mind az állami, mind a magán rendszerben próbáltam elérni sikertelenül. Azt gondoltam hogy majd a magán rendszerben ha fizet az ember akkor minden más lesz. Sajnos nem.

Kedves Praxisblog!

 

28 évesen már sikerült bekerülnöm az egészségügy útvesztőibe. Gyógyulásomat mind az állami, mind a magán rendszerben próbáltam elérni sikertelenül. Azt gondoltam hogy majd a magán rendszerben ha fizet az ember akkor minden más lesz. Sajnos nem. Ugyanúgy időpont, várólisták. Magánrendelésre is átlagosan 2 hét a várólista, de volt ahol pl 1 hónap volt vidéken. Ha nagyon fáj rögtön menni akar az ember, de akárhány rendelőt hívtam, 1 héten belül magánba sem a kardiológiára, sem az urológiára, sem gastróra nem sikerült bekerülnöm. Aztán mikor odaérek, igaz a rendelő sokkal szebb, van tévé meg klíma, de ülőhely már ott sincs, ugyanúgy televan emberrel, időponttal ugyanúgy csúsznak, az orvos ugyanaz mint az államiban, de már ott is a kapkodás, sietség.


Az állami rendszer az időpontkérő időpontokkal, aztán kérjek új beutalót mert lejárt a 3 hónapos érvényesség mire bejutok a szakrendelésre meg ilyen dolgok mellett kijelenthetjük hogy már összeomlott.
Aztán ha nem tankönyvi mintapéldaszerű a bajom, hanem valami ritka, egyedi, komplexebb akkor megáll a tudomány. Illetve olyat soha nem hallok hogy „nemtudom”, de azt igen hogy biztos beképzelem magamnak és idegi alapú az egész.


Gyártósoron dolgozom egy multicégnél. Szabadságra akkor kell menni mikor ők mondják, ha én választok akkor igazolás kell a szabadsághoz. Ha elfogyott a szabadság akkor csakis táppénzes papírt fogadnak el, különben igazolatlan, fegyelmi, kirúgás. Tehát ha egy szakrendelésen megszeretnék jelenni az így néz ki:
- Kivárom a hónapos előjegyzést majd háziorvos táppénz. Ez egy fél napos program ami csak azért kell mert a munkahely kötelezően kéri.


- Másnap elutazok többszöri átszállással a legközelebbi városba az illetékes szakrendelésre. Időpontnál már örülök ha aznap beleférek, órára pontosan el sem várom hogy bekerüljek. Ha szerencsém van akkor nincs szabin, továbbképzésen stb az orvos, nem kell elmennie sürgős műtétre, nem hoznak sürgős esetet akkor egy fél nap alatt végzek ott is. Ha nincs szerencsém akkor egy teljes napos elfoglaltságra kell számítani.
Pedig a szakrendelőben mindent elkövetnek hogy haladjanak is. Gyakran van „párhuzamos rendelés” azaz két egymás mellett lévő helyiségben zajlik a rendelés, két asszisztens, két külön beteg, de egyetlen orvos aki a kettő közötti belső ajtón át szaladgál.

portrait-of-handsome-young-sad-man-in-front-of-a-window-4k_emzzbinke_f0000.png
De van amikor két beteg van egyszerre bent, amíg az egyikkel adminisztrálnak, a másik már be van invitálva a rendelőbe és kezdődik pl a varratszedése.


Na ha végre odajutunk hogy megkérdezik mi a baj akkor az elmondottakból kiragadnak valamit, azt beíratják a leletbe, persze más, esetleg lényeges infókat nem, aztán egyvalamire koncentráltan próbálnak meg kezelni a saját szakterületükön belül, komplexen meg sem próbálják átlátni a tüneteket.


A leletet gyorsan aláíratják majd adnak egy példányt, legyek szíves xy-t beküldeni majd viszlát.
Leleten van amikor már a panaszom sem jól van feltüntetve, de fel van tüntetve jópár fizikai vizsgálat ami persze meg sem történt a valóságban. Egész egyszerűen nincs rá idő, ha mindenkin megcsinálná sorra se kerülnék.
A munkámat persze a fájdalmak miatt alig bírom elvégezni, az orvoslátogatás miatt buktam a bónuszom így a fizetés nem veri a 100-at, meg feketelistás is lettem a táppénz miatt így a legközelebbi leépítéskor jóeséllyel munkám sem lesz. A legrosszabb az egészben hogy hol van még a gyógyulás…

 

Az orvosoktól sokszor megkaptam már hogy pszichológus kellene, írtak frontint is, persze a fájdalmakat nem enyhítette.


El is mentem volna pszichológushoz hogy natessék, bal bordaív alatti fájdalmat Ő sem tud gyógyítani, de egy dolog tart vissza. Méghozzá az hogyha a betegéletútban látják a pszichológust akkor azonnal mindent arra fognak fogni bármilyen panaszom esetén.


Egy kórház és annak attól több kilométerre lévő rendelőintézetében történt kivizsgálások leleteit tapasztalatom szerint bármely szakorvos megtudja nézni. Tehát EESZT adatvédelem ide, ügyfélkapus napló oda, intézményen belül ezekszerint szerintem nem túlzok de bárki bármit megtud nézni naplózás és engedély nélkül. Még a szakorvos asszisztense azt is látja hova van időpontom.

 

Az egészségügy romokban, ha jönne egy nagy járvány vagy katasztrófa azonnal csődöt mondana. A túlterhelt személyzet lelép, a betegek állapota csak romlik így öngerjesztő már a folyamat.

 

A lényeg az hogy abban kérném a segítségeteket hogy a tüneteim alapján segítsetek nekem hova, kihez forduljak, illetve milyen képalkotó vizsgálatot fizessek ki ami esetleg előrébb is visz?
Decemberre van időpontom a gastróra, de már nem tudom hova forduljak…

 

2011 őszén kezdődött: megfázás szerű tünetek, rossz közérzet, orrfolyás, torokfájdalom, hát fájdalma, bal váll, lapocka felé sugárzó fájdalom, puffadás, székelési szokások megváltoztak, a napi fix 1 normál helyett lett napi sokszori sokszor hasmenéssel. Hőemelkedés is jelentkezett ( max 37,5), de az tartósan hónapokon keresztül. A hőemelkedés néha szünetelt, visszatért a normális 36,6 testhőmérsékletem és az életkedvem is aztán visszaestem, rossz közérzet, hőemelkedés ismét.


Háziorvos góckutatásra küldött, vérkép, hasi ultrahang, fogpanorámaröntgen, mellkasröntgen mind negatív, fül-orr-gégészet (idült pharyngitis,tenyésztés: normál garatflóra, sok telep, antibiotikum után: sine morbo) de tenyésztés alapján írt antibiot) . Akkori háziorvos véleménye: A termosztát elállítódott azért van a subfebrilitás , a többit meg pihenjem ki.

 

Persze semmi nem javult meg, ugyanúgy minden paraméterben változó széklet, puffadás, hőemelkedés, gyakori torokkaparás.

 

Nagyobb megerőltetés, nemalvás, stb után, tehát ha a szervezet ki volt merülve akkor tutira visszatért vagy erősödött a hőemelkedés is, ez a mai napig is így van. Ha már sok pattanás jön ki rajtam, esetleg még a torkom is elkezd kaparni akkor tudom hogy itt a pihenés ideje vagy jön a hőemelkedés, rossz közérzet, nagy fáradság.

 

2016 februárjában egy székeléskori erőlködés közben éreztem egy szakadásérzést. Közvetlen utána csak a heréim fájtak. Majd aznap vagy pár napra rá, nem emlékszem pontosan óriási puffadás meg fájdalmak, aminek a központja a bal bordaív alatt volt, de szó szerint mindenfelé sugárzott. Hátam, combom, szívem, mindenfele fájt. Közben a bal bordaív alól elindult a lágyékhajlat felé, fájt a combom, égő, szakadó érzés volt azon a területen majd a bal here kezdett el fájni. A herezacskó is megduzzadt. Nyomásra, lépcsőzésre stb érzékeny volt, de érdekes, ha leültem akkor enyhült majd megszűnt. Álló helyzetben fájt, nade én szalag melletti állómunkát végzek sokszor napi 12 órában…


Urológiára mentem magánba, varicocelét állapított meg, műteni kellene szerinte, írt rá fájdalomcsillapítót. Majd kb 2 hét folyamatos szenvedés után a fájdalom enyhült majd megszűnt, de a zacskópuffadás maradt. Elmentem az SZTK-s rendelésre, sérv gyanúját is felvetettem. Köhögtetés, korrekt vizsgálatok, sérvem nincs szerintük, lumbvágóm van, meg varicocele amit még nem kell műteni. Az hogy néha megdagadnak a herék… 12 óra állómunka mellett ez természetes mondták.


Fájdalmak maradtak, mentem a sebészetre. Ott csupán ránézésre mondták: ha nincs pukli nincs sérv, viszlát.
Magánba egy másik sebész megtapogatta a hasam, azt mondta nem érez sérvet, hasüregi sérv felvetésemre azt mondta az nagyon ritka, azt úgyis csak akkor csináljuk meg ha elzáródott…

Nade a fájdalom, a puffadás, a hasi tünetek csak erősödtek, jöttek az étel intoleranciák és az újjabnál újabb tünetek a régiek mellé. Háziorvoshoz többször mentem, megnyomkodta a hasam de szerinte semmi gond, kaptam beutalót a gastróra, nomeg receptet a frontinhoz, illetve ajánlatot a pszichológiára…

Ma már ott tartok hogy szó szerint már mindenem fáj. Emésztés óriási fájdalmakkal, szívfájdalom, hasi fájdalom, mellkasi fájdalmak, lágyéktáji fájdalmak, fejfájás, fogfájás, szemfájdalom, torokfájás, összes ízületem recseg-ropog, fáj, vándorló ízületi fájdalom, herefájdalom minden egyszerre vagy változó kombinációban. Hőemelkedés, koncentrációs problémák stb.

 

A közösségi, családi életemre is rányomja bélyegét ez a dolog, az állandó fájdalmak, rosszullétek, meg kell gondolni mikor mit és mennyit egyek ha túlakarom élni a munkanapot stb, illetve hogy senki nem hisz nekem, a végén már tényleg bedepizek ettől. Nade még mindig nem tudom pontosan mi a bajom, azt hogy ebből mikor gyógyulok ki azt meg pláne nem.

 

A tüneteim nem szűnnek, csak szaporodnak és felváltva vagy egyszerre kínoznak.

 

2017 október: mellkasban szúrkáló fájdalom a szívtájékon, bal kéz hónaljba, hátba, vállba is kisugározva. A fájdalom volt amikor órákon át folyamatos és testhelyzetre sem változott. Majd enyhült és légzésre, mozgásra, rázkódásra vagy spontán jelentkezett a mellkas és a has területén változatosan. Köhögés, néha véres köpet ,ízületek ropogása, vándorló ízületi fájdalom , több fog fájdalma, fejfájás, torokkaparás is az utóbbi 1 hónapban jelentkeztek.


Évek óta fennáll viszont a napiszinten bal bordaív alatti fájdalom vagy tompa nyomásérzés ami testhelyzetre változik, álló helyzetben a has behúzása majd kiengedése fájdalommal vagy fura érzéssel jár, ülve bal bordaív alatt néha tapintható, "pattintható" fájdalmas pont jelentkezik, rendszeres puffadás, változó széklet, véres széklet, hasi görcsök, hasi fájdalom, teljes has fájdalma ( ami néha mozgásra, rázkódásra érzékeny), szív tájéki fájdalom, bal váll és lapocka felé sugárzó fájdalom, állandó fáradtság, étel intolerancia olyan ételekre amelyekkel korábban nem volt gond, illetve hőemelkedés is gyakran szokott jelentkezni.


A hőemelkedés akár heteken, hónapokon keresztül 37 - 37,5 °C között ingadozik, de van amikor hetekig normális 36,6- 36,8 °C között megmarad.


Bal bordaív alatt köhögésre, nevetésre „mozog, mozdul ott valami” érzésem van. 2017 nyár óta újabban ez már a jobb oldalt is tapasztalható.


Ülő helyzetben szinte mindig jelentkezik a bal bordaív alatt diszkomfort, nyomó, fura érzés. Álló helyzetben ritkábban érezhető, fekve pedig nem szoktam érezni.


A széklet mozgása nagyon gyakran fájdalommal jár, mintha savas lenne. Amíg ki nem ürül addig óriási a fájdalom. A széklet gyakran ceruzavékonyságú.Továbbá gyakori hányinger, öklendezés, székeléskori hányinger, Fejfájás, torokkaparás, fáradtság, többször a körmök növekedése is belassul vagy leáll.A nevetés minden esetben hasi diszkomfort érzéssel, néha fájdalommal jár.Gyakran érzem ahogy pl a hideg folyadék végigfolyik a nyelőcsövemen.


Bal bordaív alatti fájdalom, szívkörnyéki fájdalom néha levegővételre, testhelyzetre változik.Antibiotikum szedésre erősödik a bal bordaív alatti fájdalom mely általában egy pontra koncentrálódik de a hőemelkedés és a közérzet javul általában.


Ritkán olyan érzésem van mintha belül savat csöpögtetnének, és élesen ég, zsibbad. Gyakorta érzem mintha görcsölne odabent valami.

A legtöbb orvos szerint pszichiátriai betegségem van de a frontin meg hasonlók nem oldották meg a gondot.
Saját tippeim szerint meg: hasüregi sérv, rekeszizom szakadás, vékonybél szűkület, vékonybél fekély, aorta elszorítódás, felszívódási zavarok illetve mindezek kombinációi.



Érdekesség hogy pl a colon előtti hashajtás után megszűnt minden tünetem ( kivétel nevetés diszkomfortérzés, mozog bent valami érzés), illetve az MR előtt is előző nap 17-órától már nem ettem, a bal bordaív alatti fájdalom ilyenkor gyengül majd eltűnik.Az is érdekes hogy fekvő helyzetben jelentősen enyhülnek a fájdalmak, míg állva meg ülve meg erősödnek. De folyamatos mozgásban ( gyaloglás, favágás) szintén enyhülnek.Gyomorsavcsökkentő ( Ludea) szedésre kb 5-6 nap alatt jelentősen felerősödik a szívtájéki fájdalom, de az egyéb tünetek nem enyhülnek ezért nem szedtem őket csak ha savas a széklet.
Tünetek röviden: minden nap jelentkezik: bal bordaív alatti fájdalom, szívtájéki fájdalom, teljes has fájdalma, has behúzása/kiengedése is fájdalommal jár,szurkáló hasi fájdalom, köhögésre, nevetésre bordaívek alatt „diszkomfort, mozdul ott valami érzés”.


Gyakorta jelentkezik: hasmenés, véres, nyákos széklet, ceruzavastagságú széklet, fejfájás, fogfájás, ízületi fájdalom, torokfájdalom, nagyon erős fáradság, rossz közérzet, nyelőcső érzékenység folyadékra stb
Alábbi vizsgálatokon voltam már:
- Vérkép:
2017.10.12: eosinofil emelkedett
2017.04.04: össz bilirubin, direkt bilirubin emelkedett, eosinofil emelkedett
2016.02: össz bilirubin, direkt bilirubin emelkedett, eosinofil emelkedett
2015: össz bilirubin, direkt bilirubin emelkedett
2011: Eosinofil emelkedett

- Mellkasröntgen tüdőgondozó: 2016.03: negatív
2011.11: negatív
- Urológia:, 2016.05, herezacskó varicositas, lumbago ischiassal, nem kell műteni
2016.03 Varicocele, műteni kellene ( magánrendelés)

- Ultrahang: 2017.06: belek meteorisztikusak
2016.03 Kp. fokú meteorizmus ( magánrendelés)
2012.01 negatív
- Sebészet: 2017.07: jelzett területen köhögtetésre sem tapintható hernia, fizikai sérvkapuk zártak
2016?? : sérv nem tapintható, hasüregi sérv meg ritka és azt csak akkor csináljuk meg ha kizáródik ( magánrendelés)
2016.05: ha nincs pukli akkor nincs sérv mondták ránézésre

- Vastagbél tükrözés 2016.12: terminalis illenium területe enyhén gyulladt, mikrofekélyek láthatóak, onnan szövetminta IBD-re negatív, recto-sigma határ jelentősen megtört

- Gyomortükrözés: 2017.01: Cardia nyitva, gastrooesophagealis reflux oesophagitis nélkül

- Laktóz ( 2016.07) és étel intolerancia (2016.05) tesztek negatívak.

- Pollen, por, gombaspóra allergia: pozitív kiskorom óta

- Fül-orr-gégészet: 2017.10: Orrsövény elferdülés, allergiás rhinitis
2012.01:idült pharyngitis,idült garatmandula gyulladás, mandulából váladék ürül,torokváladék véve: Normál garatflóra, sok telep, antibio után: sine morbo.

- Hasi natív MRE: 2017.04. A jobb vese felsõ pólusában laterálisan, corticalisan egy 10 mm körüli cysta ábrázolódik. A belek területén biztosan kóros fali megvastagodás nem igazolható.
- Ugyanaz MR felvételről másodlelet: A coecum caudal felé, mélyen a kismedencébe helyezett.

- Kardiológia 201706 EKG, szívultrahang: negatív ( magánba)
- Szemészet: 2017.08 kötőhártya gyulladás
- Reumatológia: 2017.10: reumatológiai teendő nincs
- Fogászat : 2017.10 Panoráma rtg negatív
2014 és 2011-ben sem találtak gócot.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verbatim067 2017.11.29. 06:56:58

Szia!

Mennyire laksz távol a fővárostól és tudsz-e utazni, ha kell?
Azért kérdezem, mert van egy nagyon jó belgyógyász orvos, ahova én is járok és talán ő tudna segíteni.
Ha a testi tűnetek kizárhatóak, akkor ez stressz. De ez csak magán vélemény. Én olyan stresszes helyen dolgozom, hogy egy csomó szarságot kiváltott már.
Ha érdekel a doki, írj e-mailt és megadom az elérhetőségét. vinniebergh@gmail.com

Mariann Liszkai 2017.11.29. 12:57:33

Kedves Illető!

Nem szokásom cikkekhez hozzászólni,de szerintem sürggősen keresd meg Dr. Esztó Klára lyme specialistát!!!
Nem vicc!!!

hidroponi 2017.11.29. 13:03:36

dr. nekemisvoltmarilyen diagnozisa: stressz + IBS

badger 2017.11.29. 13:14:47

Már megint előbújtak a Lyme huszárok

naty77 2017.11.29. 13:15:13

Próbáld ki a perui kovaföldet. Nekem tavaly 4 hónap köhögés után bordaközi ideggyulladásom lett, a neurológus javasolta. A köhögés 3 nap alatt elmúlt, azóta se jött elő. Reflux okozta. A tüneteid nagy része lehet reflux, de a kovaföld ártani a többinek sem tud. Azóta több embernek javasoltam mindenféle gyomorhoz, belekhez köthető panaszra és csak javulásokról tudok.

Dwokfur 2017.11.29. 13:19:42

Gasztró lesz a megoldás. Első körben érdemes a panaszokat egy betegségre visszavezetni és nem 5 különállóra. Leginkább Crohn vagy valamilyen IBD spektrum lehet a tünetek alapján. Nem értem, ha terminális ileum fekélyek voltak, akkor hogy lett negatív IBD-re? Crohn együtt járhat primary sclerotizáló cholangitis-szel, ízületi gyulaldással. Ha folyamatos hideg környezetben dolgozik (vágóhíd) az eleve kihozhat ízületi gyulladást is, vagy ronthatja. A varicocele az nyilván fennáll és a panaszok egy részéért lehet felelős. Eozinofilia kapcsán érdemes még élősködőt kizárni. Illetve gluténérzékenységet érdemes kizárni - bár azt mutatnia kellett volna már a korábbi vizsgálatoknak, ha van. Keressen fel egy Crohn specialista gastroenterológust.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.11.29. 14:27:03

Mi banyek, ilyen tüneteket milyen orvos intéz el azzal, hogy stressz? Miért nem küldött el kivizsgálásra? Alap lenne...

alprazolam 2017.11.29. 14:37:14

@Dwokfur: vagy idiopáthiás hipereozinofil syndroma is lehet, vagy eozinofil vasculitis, ha vért is köpött. Ez volt a korábbi Churge-Strauss, ha jól emlékszem. Immunológiai kivizsgálás sem lenne hülyeség immun-elfoval, antitestekkel.

marand22 2017.11.29. 14:59:41

@alprazolam:
Churgh-Strauss syndroma jellemzően 3 fázisban zajlik.
1. fázis: szénanátha (70 %), asthma bronchiale (97 %), visszatérő orrmelléküreggyulladás (60 %).
2. fázis: migráló, változatos beszűrődések a tüdőben, tüdővérzés (alveolaris) ritka
3. fázis: szervkárosodás (bőr vasculitis okozta kiütései, szívizom- és/vagy koszorúérgyulladás, glomerulonephritis, ideggyulladás, gastroenteritis, szem gyulladása)
Az eosinophilia jelentős (10 %-ot meghaladó), szteroid kezelés okozhat problémát, mivel elfedi.
Diagnosztikus kritériumok (ACR):
Asthma bronchiale, 10 %-ot meghaladó eosinophilia, neuropathia, beszűrődések a tüdőben, neuropathia, visszatérő orrmelléküreggyulladás (polyposis), vasculitis extravasalis eosinophil sejtekkel
Volt már ilyen betegem, 11 éves anamnézis után bőrbiopszia (vasculitis) és szívizombiopszia igazolta, teljes remisszióba került szteroid és cyclophosphamid adására.
Laborban a p-ANCA nézendő meg még (közel 50 %-ban pozitív).

Dwokfur 2017.11.29. 15:26:56

@alprazolam: egyet értek. Egyébként vérköpés kapcsán még a Wegener is szóba jön. Szóval immunológusnál sem árt tenni neki egy kört, de első körnek egy gasztroenterológia még mindig jó ötletnek tűnik nekem.

badger 2017.11.29. 15:59:37

@marand22: köszönöm! Ez nekem nagyon hasznos volt.

Ritkabeteg 2017.11.29. 16:30:21

Kedves Kommentelők!

Mindenkinek köszönöm a válaszát! A post pár hetes késéssel jelent meg, nos azóta történt még pár vizsgálat meg pár esemény is.
Van folytatása is azóta a történetnek. 
Ugye 2017. október végén reggel arra ébredtem hogy óriási mellkasi fájdalom, szívem kiugrik, fel vagyok puffadva, hasam lezsibbadva, idegesség, szorongás. Mozgásra a puffadás lement. De a mellkasi fájdalom, szorongás nem szűnt meg. EKG készült munkahelyen, negatív.
A mellkasi fájdalom, szorongás nem szűnt meg, sőt a vérnyomás is kiugróan magas volt, erős fejfájással, véres orrváladékkal kísérve. Nem tudtam aludni, arra ébredtem minden reggel hogy kiugrik, fáj a szívem. Ez így ment majd 1 hétig.
Ezekre rá majd 1 héttel úgy ébredtem hogy szokatlanul nyugodtan, enyhült fájdalommal. Örültem, hogy na végre megjavult bármi is volt az. Ez sem tartott sokáig, váltotta őket a zsibbadás. Reggelente arra ébredtem hogy elájulok, elmegy a kép, minden végtagom zsibbad. Vizeletem alig van. Pár napra rá a hasam fokozatosan összeesett, ha ettem, ittam megrekedt fent, nem tudtam hányni, de lefele sem ment, vizelet alig volt, széklet nem volt. Teljesen elhalkult a has, néha egy nyekergés, szokatlanul sok büfögés. Alig ürült a gyomor, széklet, vizelet is alig jelentkezett. De a vizelet nagyon sötét lett, a széklet meg világos. Az emésztés nagyon lassan, akadozva kezdett el „Újraindulni”. Jelen pillanatban ( 2017.11.24): szegycsont és bordaívek alatt égés, szakító, szúrkáló érzés gyakran, nehézlégzés, fáradtan ébredek és minimális tevékenységtől is lefáradok, szívem tájékán fáj, gyaloglástól a bal lábam bokától lefele zsibbad, lágyéktáji fájdalmak, gyakran úgy érzem alig kapok levegőt, fejfájás, herezacskó puffadás. Végtagjaim nagyon gyakran zsibbadnak, végtagjaim hidegek, merevedési zavarok. Hőemelkedés 37,1 tartósan) Mellkasi fájdalom terhelése, rázkódásra is. Sőt néha úgy érzem mintha a beleim lökdösnék a szívemet. Evés után szinte azonnal szédülök, végtagjaim hidegek, gyakran zsibbadnak, minimális erőkifejtéstől is elfáradok.
Jelen pillanatban viszont nagyon sokat erősödtem, mostmár bátran ehetek, nem „dugulok” el, de amúgy konkrétan semmit nem tudtak velem csinálni az orvosok, pedig voltam a sürgősségin is. El sem hiszik, EKG jó, vérképekben a HTC meg össz és direkt bilirubin szintek elszállva, de UH szerint minden jó.
Aztán mr szerint rá 10 napra: máj jelentősen megnagyobbodott… Erre megint vérkép, de abban meg minden értékem megjavult…

De még ma is zsibbad a bal lábam bokától lefele, fáj, éget, szúrkál, görcsöl a lágyékhajlatban illetve a herezacskó is megnagyobbodik egy séta vagy székelés után…

Ritkabeteg 2017.11.29. 16:32:33

Én nem a lyme kórra gyanakodnék mint fő ok, hanem a szakadásérzésre. Azóta a nevetés fájdalommal, diszkomfort érzéssel jár és a refluxos tünetek is azóta vannak. Nos senkit nem tudok akinek a nevetés problémát okozna, tehát valamely nevetésben is résztvevő izom szakadhatott el ami kihat a gyomorra is meg minden másra. Meg a másik, bordaív alatti fájdalom amivel egyidőben meg utána lágyéktáji fájdalom jön elő meg herezacskó nagyobbodás. Tehát ilyen a világon nincs de mégis van hogy a bordaív alatt szakadásérzés majd hogy néha megduzzad a herezacskó. Meg az is furcsa volt hogy fekve általában enyhülnek a panaszok, holott a reflux végett pont fordítva kellene hogy legyen..
Én kb arra tippelek hogy autoimmun folyamat, vagy bármi végett el volt gyengülve egy olyan izmom ami amúgy szinte sose semmikor nem tud elszakadni, de nekem valahogy elszakadt és azmiatt sokasodnak most a gondok.
Mert ilyen hogy érzem mintha „lötyögne” belül valami az se normális, meg a folyamatos, testhelyzetre, lélegzetvételre, mellkason, hason , lágyékig bárhol előforduló fájdalom sem normális.

Készítettem mégegy hasi MR-t, melynek leletében megjegyzik hogy a máj jelentősen megnagyobbodott, illetve a veseciszta is nőtt.
De az MR előtt 10 nappal készült hasi UH szerint minden a legnagyobb rendben a májjal is. Holott a májértékek a felső határérték 3 szorosát is átlépték két vérképben is. Most az MR után készült egy 3. vérkép is, ott meg minden a legnagyobb rendben. Sem az eosinofil, sem a májértékkel nincs gond.
Ezt most hogy? Megnőtt a májam, de a májértékek meg megjavultak? Az MR DVD-n szemmel is láthatóan óriásit nőtt a májam az áprilisi hasi MR-hez képest.
Férgekre sokszor vizsgáltak már, székletmintát is többször adtam le, mindig mindenre negatív egyedül most a vér lett pozitív két székletmintában is.
Nincs valaki aki esetleg írni akar rólam valami orvosi publikációt? Biztos tanulságos eset leszek amint fényderül hogy konkrétan mi a bajom….
Leleteimet online elérhetően, áttekinthetően egy igazolt orvosnak át tudom küldeni.

Tudom nem stimmelnek a panaszaim, nem fedik egymást, de már a képalkotó vizsgálatok sem fedik egymást. Pl hasi UH-n jó a májam, 10 napra rá a hasi MR szerint meg jelentősen megnagyobbodott… hepalomegalia.
Ennyire nem nézhették ne az UH-n, nade 10 nap alatt képes óriási nőni a máj? Pláne úgy hogy közben a májértékek meg megjavulnak??? De ezek legalább kézzel fogható bizonyítékok…
Mert a többire csak azt mondják hogy beképzelem vagy hogy ilyen tünet nincs is. Pl az hogy fáj, fura a nevetés. Ilyen nincs, de mégis van… 

Kérlek segítsetek, hova forduljak, vagy milyen képalkotókat tudnék még magánba csináltatni amin látszódhat miért fáj a nevetés? Énszerintem ez a kulcs.

AJ01 2017.11.29. 16:54:07

Szia,
veres szeklet lehet fissura miatt is. Mivel rendeszertelen a szeklet ill erölködes is törtent, szerintem elkepzelhetö, egy proktologus ezt egy kellemetlen vizsgalattal meg tudja allapitani.
Etelallergia: mi es hogyan lett tesztelve? Nalam pl a rizs migrenes fejfajast ill höemelkedest, puffadast produkal. Leggyorsabb megoldas, ha minden feldolgozott elelmiszert most kiiktatsz es elkezded kikiserletezni, hogy milyen elelmiszerek utan erzed magad rosszul.

sZulamith 2017.11.29. 17:04:31

Márra Viccnek hangzik, de tényleg régen az egészségügy is jobb volt. Talán az orvosi eskü, vagy az örökölt lelkiismeretesség, mert nem a pénz dominált az biztos.
A napokban mesélte a szomszédom, hogy reggel 9 -re volt időpontja, és délután 4- re végzett. A másik ismerősöm aki napi szinten jár be a lebénult testvéréhez, mondja, hogy neki ne mondja senki, hogy mennyit dolgoznak a nővérek, mert látta. Bent ülnek a kuckóba, beszélgetnek, kávéznak. Bizonyára nem minden osztályon unatkoznak a nővérek, de hol van ilyenkor a vezetőjük?

zebracsik25 2017.11.29. 17:15:51

Nekem is majdnem egy évig volt bal bordaív alatti, bal hát fájdalmam, hasmenésem, semmi kóros nem volt a vizsgálataimon, ami a fájdalmat magyarázta voltna (sok-sok labor, hasi Uh, EKG, stb), emellett hasmenés és fáradtság, ami egyre romlott. Nálam végül coeliakia igazolódott. Diéta után fél évvel rendeződtem.

alprazolam 2017.11.29. 18:36:47

Most már nefrosis syndroma szerű tünetek is felléptek, kedves kollégák, van köztetek immunológus?
Egyébként ritka összeszedett páciens a posztoló, már csak a kirakós darabjait kellene egy okos kollégának összerakni.

2017.11.29. 18:44:16

Nem kell ide se állami, se magán eü. A kommentelők máris diagnosztizáltak !
Ezért épülnek stadionok. Mi magyarok feltaláljuk magunkat minden helyzetben.

she_wolf 2017.11.29. 19:36:38

@Hortenz:
A kommentelők között minimum 3 orvos van, a 4.-ben nem vagyok biztos a végzettséget és az egészségügyben betöltött állását tekintve. Csak szólok, halkan.

lüke 2017.11.29. 20:09:22

Miért lenne jobb a magán,mint az állami,ha ugyanazok csinálják

Danubius 2017.11.29. 20:20:51

A tünetek egy részét én is produkáltam, részben sikerült megoldást találnom rá, leírom hátha segíthet néhány tipp.
Először Giardia okozta májpanaszra gondoltam, bár nem volt magas az eosinophilem, de a háziorvosom magas ingerküszöbe miatt (nem csúszkáltam a földön a fájdalomtól) gondoltam elvégzek egy metronidazol kúrát, hozzáférek gyógyszerekhez. Itt jegyezném meg hogy a giardiázisra friss székletminta kell, és frissen is kell vizsgálni. Én mindenesetre ezt a vizsgálós részt kihagytam. A lényeg: részben enyhültek a panaszaim.
De a combfájdalom + zsibbadás megmaradt. Évek óta melegre enyhülő hasi fájdalmaim jöttek elő periodikusan. Ezért a lyme teszt: negativ lett.
Most ott tartok hogy az évek óta magas húgysavamat elkezdtem kezelni mivel már az eGFR-em is enyhén romlott. A zsibbadás enyhült, néha már nem is érzem. Allopurinolt szedek. A húgysav a szövetekben is okozhat problémát.
És külön a poszternek jegyezném meg (az én panaszaimtól függetlenül): Gilbert kór, és úgy általában vena portae problémák.

she_wolf 2017.11.29. 20:34:03

@lüke:
A várólisták miatt néha jóval egyszerűbb magánorvoshoz menni. Az állami egészségügy nagyon leterhelt, és ha magánban kell is valamennyit várólistán dekkolni, akkor is jóval hamarabb sorra kerül az ember, mint az államiban.

Danubius 2017.11.29. 20:40:44

@lüke: Sok orvos részmunkaidős a korházban csak azért hogy hozzáférése legyen a kórházi felszereléshez. Szülész nem teheti meg hogy csak maszekben dolgozzon, pedig xszer annyit keres, de ki megy úgy szülész-nőgyógyászhoz hogy nem tudja megszüleszteni. ezen amúgy sokat segítene ha az apeh nem csak a kisvállalkozók jelenléti ívét ellenőrizné, hanem pl a kórházban is ellenőrizné a szülést vezető orvos létjogosultságát.

Danubius 2017.11.29. 20:45:39

@lüke: a lényeget kihagytam: sorszámot kell húzni nőgyógyra: 7-től lehet de 9-re már elfogy. Mindenki idecsődül a sorszámosztó autómatához 7-8-ra aztán sokan 2-3ig itt dekkolnak. a maszekben már telefonon megadnak egy ennél jóval szükebb intervallumot.
Másik: ugyanaz az orvos rendel délelőtt államiban, délután maszekben. Az ellátás lényege ugyan az lenne. Mit tud tenni szerencsétel orvos: államiban kicsit durvább, kicsit hűvösebb, kicsit rohanósabb. Ha én lennék a góré ilyet nem engednék meg.

Ritkabeteg 2017.11.29. 21:28:12

Én azt látom hogy eszméletlenül leterheltek az orvosok, és rengeteg a beteg. Rengeteg a nagyon súlyos és nagyon későn odaforduló ember. Én meg nagyon fiatal vagyok, nagyon fura panaszokkal, illetve még nem azt látják hogy haldoklok meg fetrengek. Így nagyon gyorsan le is pattintanak mondván nincs semmi bajom csak beképzelem. Egy kis zsibbadás, fáj-itt-ott amott, 10 nap alatt megnő a májam de megjavul a bilirubin szint stb stb, óriásit dobban néha a szívem, véreset köpök ha köhögök, egyenként egyik panaszom sem üti meg azt a szintet hogy komolyan vegyenek, de összességében nagyon szenvedek a sok kicsi dologtól, illetve egységben nézve már szerintem nagyon is komoly dologról lehet szó.
Elszáll a vérnyomásom, véres a köpet, véres a széklet, megáll a gyomorműködés, nem ürül majd megjavul, zsibbadnak a végtagjaim, elmegy az erőm, elromlik a májérték majd 10 nap alatt megnő a májam... aztán a májértékek megjavulnak. Annyira megállt a gyomorműködés hogy ittam, láttam hogy megnőtt a köldök és szegycsont között, aztán reggelre se lett vizelet meg nem is ment le a pukli. Elkezdtem nyomkodni, forgolódni stb és szó szerint éreztem ahogy elkezdett továbbmenni a gyomortartalom.
Fura és hihetetlen dolgok ezek. De a 10 nap alatt minden reggel arra ébredtem hogy fekve elszédülök, alig van pulzusom ( 50) , vérnyomásom nagyon alacsony ( 100 alatt), nem is csodálom ha a máj nem kapott elég vért és megnőtt. Illetve ezidő alatt szinte merevedésem sem volt.
Szóval biztos hogy a vérkeringésemmel is történt valami, nade hogyan romlik el a vérkeringés, illetve hogyan javul meg szép lassan fokozatosan?
Pláne hogy megint úgy kezdődött az egész hogy bordaív alatt szakadásérzés majd ezt követte a lágyéktáji fájdalom... aztán zacskónagyobbodás, zsibbadás, emésztőrendszer leállás, májnagyobbodás...
Tényleg jó lenne már összerakni a dominót. Szerintem is valahol érleszorítódás van, ez az ami kicsinálja a szívemet, pláne hogy testhelyzetre változik, nade hol illetve mi és hogyan szorítja le?

Nekem saját tippem az hogy pl a rekeszizom meggyengült a lyme kórtól vagy valami ritka kórságtól ami székeléskori erőlködéskor elszakadt. A lyme kór okozhat rekeszizom bénulást. Ennyi erővel meg is gyengíthette. Ugye ha szar a rekeszizom akkor az magyarázhatja a gyomorbajokat, a savas székletet, a refluxot, lehet néha kismértékű gyomorcsavarodásom is van. Ez is hasonló tüneteket produkál mint ami nekem van. A rekeszizom miatt valahogy valami elmozdult ami nyomja pl a kismedencében valamit vagy csak valahol egy eret és azért van a lágyéktáji, combhajlati, meg már a faromban is fájdalom, görcsölés, illetve a zacskónagyobbodás is.
2016-ban mikor kezdődött akkor ezek elmúltak és maradt a bal bordaív alatti fájdalom, meg az emésztési gondok, de most hogy köhögtem pont ugyanazt a szakadásérzést éreztem mint tavaly de most nem akar elmúlni a dolog.

Tehát a rekeszizom működését kellene szerintem ellenőrizni. Mert lehet bénult, szakadt stb, de mikor kijelentette erre a belgyógyász hogy kizárt dolog akkor esélyem sincs ellenőrizni.
A részleges gyomorcsavarodás is sokmindent magyarázna, nade azt sem egyszerű elkapni.
Az érelszorítódásra meg, ha nem artéria hanem véna van eldugulva akkor megint megáll a tudomány.
Sőt mivelhogy álló helyzetben van a fájdalom meg a zacskónagyobbodás így az MR számára nem is látszik fekve hogy mi is lehet a probléma. De az UH-snak hiába mondtam hogy nem akarok feküdni, nézzük meg állva, még magánba is hülyének néztek...
Hihetetlen dolgok ezek, de én ezektől szenvedek, és pontosan tudom hogy annyira komplex a dolog hogyha eszméletlenül bevisznek sosem fognak tudni felépíteni.
Pláne hogy extrém vékony, 55 kg vagyok, 185 magas, tehát nincs bennem tartalék egy műtétet vagy nagyobb megbetegedést átvészelni.

Ritkabeteg 2017.11.29. 21:40:34

Jelen pillanatban a tünetek: mellkasi ( főként középen a szegycsont alatt, néha nyomásra is érzékeny), bordaívek alatt, szívtájékon, de gyakran van mikor azt érzem hogy mintha néhol belémdöfnének egy kést és csak pár másodpercig beszúró fájdalom, kilégzéskor fájdalom, nevetéskor fájdalom, hát fájdalma ( 1-2 percig, változó hellyel és oldallal), mindkét lágyékhajlatban húzó, szóró fájdalom, herefájdalom és zacskónagyobbodás, bal láb bokától lefele zsibbadás terhelésre. Kezeim zsibbadnak, de ez terhelésre múlik, gyakran fáj a fejem, zsibbad az arcom stb stb.

Frissítettem a vizsgálatok listáját is:

- Hasi natív MR: -2017.11.18: máj jelentősen megnagyobbodott, veseciszta 13mm
- 2017.04.01 MR Enterográfia: A jobb vese felsõ pólusában laterálisan, corticalisan egy 10 mm körüli cysta ábrázolódik. A belek területén biztosan kóros fali megvastagodás nem igazolható.
- Ugyanaz MR felvételről (04.01) másodlelet: A coecum caudal felé, mélyen a kismedencébe helyezett.
- Vérkép:
2017.11.27 teljesen jó ( kreatitin 3 µmol-al az alsó határérték alatt, össz bilirubin 2 µmol-al a határérték felett, vizelet ph 6,5
2017.11.09 össsz bilirubin: 48 µmol ( felső határ majd 3x-osa), direkt 15,5 ( 2x a felső határértéknek), vizelet: vas, kálcium határ felett, ph:5,5, üledék, amorf sok
2017.11.03: homeglobin hemotoklid emelkedett( Htc:0,49, Hgb:171 g/l, Hvs:7,5G/l, Thr: 251G/1, össz bilirubin ( 33,8 µmol), direkt bilirubin (10,3 µmol) emelkedett
2017.10.12: eosinofil emelkedett ( 3,6% )
2017.04.04: össz bilirubin ( 31 µmol), direkt bilirubin ( 10,7 µmol) emelkedett, eosinofil emelkedett, vizelket ph: 6
2016.02: össz bilirubin (19 µmol), direkt bilirubin ( 6,7 µmol) emelkedett
2015: össz bilirubin 22 µmol, direkt bilirubin 7,6 emelkedett
2011: Eosinofil emelkedett 3,37
- Mellkasröntgen tüdőgondozó: 2017.10:negatív, PA+old summ. felv: mko. mély rekeszállás, szabad lat. sinusok, tiszta tüdőmezők, norm.nagy. és config.cor, tachicardia, 2017.03 negatív, 2011.11: negatív
- Urológia:, 2016.05, herezacskó varicositas, lumbago ischiassal, nem kell műteni
2016.03 Varicocele, műteni kellene ( magánrendelés)

- Ultrahang: 2017.11.08 negatív
2017.06: belek meteorisztikusak
2016.03 Kp. fokú meteorizmus ( magánrendelés)
2012.01 negatív
- Sebészet: 2017.07: jelzett területen köhögtetésre sem tapintható hernia, fizikai sérvkapuk zártak
2016?? : sérv nem tapintható, hasüregi sérv meg ritka és azt csak akkor csináljuk meg ha kizáródik szóval ne foglalkozzak vele ( magánrendelés)
2016.05: ha nincs pukli akkor nincs sérv mondták ránézésre bármiféle vizsgálat nélkül

- Vastagbél tükrözés 2016.12: terminalis illenium területe enyhén gyulladt, mikrofekélyek láthatóak, recto-sigma határ jelentősen megtört

Szövetminta eredmény: Terminalis illeumból: HE festés után ileum-nyálkahártya részleteket látunk. A bélbolyhok gracilisek, a hám ép, az IEL-szám nem emelkedett. A stroma csupán elszórt gömbsejtes beszűrődést mutat. Az egyik mintában néhány lymphoid follicus megfigyelhető, ezek típusosak.
Rectum aborális harmadból: HE festés után a vastagbél-nyálkahártya részleteket látunk. A crypták közepes, néhol kissé csökkent számúak, szűk lumenűek, egyenes vagy minimális kanyargós lefutásúak. A hám ép, a felszíni hám is megtartott. Az IEL-szám nem emelkedett kiszélesedett collagen réteg sincs jelen. A stroma a felszín közelében enyhe, kissé gócos, plasmasejtes, lymphocytás beszűrődést mutat, elszórtan néhány mucophag is megfigyelhető. Granulóma- képződés vagy crypta-abscesssus nem látszik. IBD-re utaló szöveti jelek egyik anyagban sem láthatóak.
- Széklet: 2017.11.27: két külön napi székletből, széklet vér immun I. és immun II. is : pozitív
- 2017.11. : negatív ( salmonnella, shigella, yersinia,campylobacter, clostridium difficile, A6B toxin, heliobacter antigén,protozoon, féregpete, giardia lamblia antigén,cryptosporidium, entamoeba histolytica,
- Gyomortükrözés: 2017.01: Cardia nyitva, gastrooesophagealis reflux oesophagitis nélkül, szövetminta H-prolira negatív.

- Laktóz terhelés ( 2016.07) és allergia nutritiv panel (vérből) (2016.05) tesztek negatívak.

- Pollen, por, gombaspóra allergia: pozitív kiskorom óta

- Fül-orr-gégészet: 2017.10: Orrsövény elferdülés, allergiás rhinitis
2012.01:idült pharyngitis,idült garatmandula gyulladás, mandulából váladék ürül,torokváladék véve: Normál garatflóra, sok telep, antibio után: sine morbo.

- Kardiológia 2017.11.29 Echo: billentyűk kissé átengednek, de jólvanaz, amúgy ez és a terheléses EKG negatív
- 201706 EKG, szívultrahang: negatív ( magánba)
- Szemészet: 2017.08 kötőhártya gyulladás
- Reumatológia: 2017.10: reumatológiai teendő nincs, ha a labor negatív akkor nyilván csak munkahelyet kellene váltanom és megoldódik
- Fogászat : 2017.10 Panoráma rtg negatív 2014 és 2011-ben sem találtak gócot, holott a fáj pár napot majd 1 hónap múlva megint kezdi akkor csak annyi hogy megerőltettem, vigyázzak rá.

Ritkabeteg 2017.11.29. 21:41:38

Mi az amivel ezt el lehetne kapni? Én egy here UH ( feltéve ha akkor éppen megnagyobbodik mikor nézik) gondoltam, doppler UH keringésvizsgálat bár ezzel szerintem csak a lábat tudják, illetve egy mellkas MR majd kismedence MR.
Rekeszizmot RTG átvilágítással lehetne megnézni működik-e, de magánba senkinek nincs hozzá gépe, TB-re meg konkrétan annyira nem hiszik el hogy bele sem írják a leletbe, hiába mondom hogy a nevetés problémás... :-(
Nade sima gyártósori összeszerelő vagyok, már így is egy vagyont költöttem ezekre és nemhogy gyógyulás, diagnózis sincs még... :-(

Danubius 2017.11.29. 21:52:56

a húgysavszintre mit írt a labor?

Ritkabeteg 2017.11.29. 22:03:24

@Danubius: nem tudom pontosan mire gondolsz, ittvan pl az utolsó előtti vérképen mikor még nagyon rosszul voltam:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=641hs2.jpg

www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=993hs1.jpg

Danubius 2017.11.29. 22:14:28

@Ritkabeteg: Látom jó volt az érték.
Említetted hogy a kolonoszkópiás kipucolás miatt egy ideig enyhültek a panaszaid. 2x2 tabl Klion kipucolná az anaerob bacikat és még a giardia is elmúlna. Nyílván e mellett az olcsóság és az egyszerűség szól. Rajtam részben segített. Nézz utána, egyeztess a háziorvossal

lüke 2017.11.29. 22:24:52

@she_wolf: @Danubius: 41 éve gyakorlom a belgyógyászatot,merci

lüke 2017.11.29. 22:29:46

@Danubius: APÉH, na az pech lenne
Nevetséges lenne ,ha pl az USÁ- ban vagy valahol Európában adóztatók gyakorolnák a szakmai felügyeletet.

MO- n nincs szakmai felügyelet, state of the art, módszertani levél betartása, quality control etc

shakespeare 2017.11.29. 22:32:51

@Ritkabeteg: elég hasonló tünetekkel kezdődtek a problémáim az idén júliusban, kb 3 hónapot estem ki a munkából, fogytam vagy 10 kilót, stb stb. világos széklet, ételundor, változó bélmüködés, zajos, néha csendes. magas vérnyomás 160/100 ami aztán magától 3 nap múlva helyreállt 140/80 alá ment.
talán annyi volt pluszban nálam, hogy reggelente irtózatos gyengeség fogott el ami általában délre koradélutánra múlt el. Ja és a refluxtól éjjelente fulladásos rohamaim voltak.
Lyme negatív, gyomor és végbéltükrözés negatív lett, CT enterográfia negatív stb.
enyhe gyulladás látszott a vérképben, semmi más. Közben döglöttem meg. életemben nem voltam ekkora beteg.

nálam a csodagyógyszert úgy hívták, hogy : NORMIX, egy napon belül óriásit javult az állapotom tőle, 5 napos kúra végére totál helyrejöttem, betegség 3 hét múlva visszajött de még egy normix kúra és helyrepattantam, nagyjából

normix mellé ajánlották az Enterol-t , vény nélkül kapható, jó drága cucc

na, lehetséges, hogy valami vékonybél fertőzésed van, ahogy lehet h nekem is az volt
főorvos belgyógyász javaslatára 5 hét epebetegek diéta minimum

amit még tapasztaltam : nyers zöldség és gyümölcs nem tesz jót, nagyon nem, rostos narancslé és hasonlók ugyancsak beteggé tesznek, alkohol bajt okoz, szénsavas víz kerülendő, kv is, sör is, csoki sem jó, mentolos dolgok nagyon nem jók

ami jó: nyákosan főzött rizs, főtt csirkehús, főtt sárgarépa, banán, húsleves zsír nélkül

Danubius 2017.11.29. 22:34:17

@lüke: nem szakmai felügyeletre gondoltam, csak simán arra a tényre hogy az a gyakorlat hogy a szülesztő orvost behívják és a munkahelyen tartózkodik, nyíilván nem ingyen. Képzeld el hogy pl egy gyárba megy egy munkaügyi ellenőr, és ott pislog egy ember aki már kicsekkolt. Elfogadja az ellenőr hogy csak segíteni jött be? És a gyárvezetés megússza büntetés nélkül?

shakespeare 2017.11.29. 22:36:30

@Ritkabeteg: még egy dolog, a mozgás jót tesz, a nem mozgás nagyon nem, valószínű a sok ülőmunka is okozta , elősegítette a betegség kialakulását

she_wolf 2017.11.29. 22:39:16

@lüke:
Szívesen. Én meg krónikus beteg államiban és magánban is.

she_wolf 2017.11.29. 22:49:55

@Danubius:
Azon a szülészeten amelyiken valaha én dolgoztam, volt otthonról ügyelő ún. "szuperes" ügyeletes. Ez azt jelentette, hogy egy olyan kisvárosban (Borsodban), ahol egy kórház van egyetlen szülészeten 2 műtővel, éjjel, ünnepnapokon és hétvégén voltak benti orvosok (osztályos és egy felettes), és ha ilyenkor komplikáltabb akut eset futott be ami azonnali műtéti beavatkozást igényelt és kevés volt a kéz, akkor telefon, és bejött a szuperes. Mobiltelefon akkor még csak a sci-fikben volt, tehát a dokinak otthon kellett dekkolnia, vagy olyan helyen tartózkodnia, ahol bármikor elérhető.
Ezért ő a beosztásának megfelelő ügyeleti díjat kapott, de csak arra az időre, amit bent kellett töltenie.

Nem tudom, hogy valahol létezik-e még ez, vagy hasonló rendszer, csak arról jutott eszembe, hogy a szülész-nőgyógyász szakorvosokat említetted.

2017.11.30. 07:04:09

@she_wolf: én pedig neked szólok, hogy az az orvos, aki a neten, látatlanban diagnosztizál, az adhatja is vissza a diplomáját, szerintem nemcsak etikátlan, hanem törvénybe is ütközik.

Ritkabeteg 2017.11.30. 07:51:41

Írtátok a vena portae problémát. Nos van benne igazság, ez magyarázhat jópár dolgot. A szakadás vagy sérv valahol elszoríthatja a vénát és utánna jönnek a fura tünetek. Sötét vizelet, vese, májproblémák stb.
A vesecisztát is magyarázhatja az hogyha a vesék nem úgy kapják a vért ahogy kéne. Illetve a herevisszérre és a lábzsibbadásra is magyarázat lehet.

Nade hol és mi szoríthatja el a vénát hogy kihat a vesére, májra, sőt a bélműködésre is? Hol kerestessem dopplerrel?

Sőt a hasamon is mostanság látni megvastagodott ereket, véraláfutásokat, tegnap meg a térdemen is megjelent egy folt, de tutira nem külső behatástól. Tehát magától megjelenik egy ilyen folt:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=720v_ral_.jpg

A vénaelzáródás is okozhat fura és szerteágazó panaszokat...

Ritkabeteg 2017.11.30. 08:01:53

Pl ittvan egy kép az MRI felvételemből, én konkrétan véna szűkületnek nézem az alsó részen lévő szűkületet.
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=837MR2.jpg

Ha több vágatból megnézzük akkor is látszik hogy az bizony egy ér lesz, nagyon leszűkülve látszólag.
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=563mr.jpg

Bár lehet hogy csak én fantáziálok de szerintem nagyon gázosnak néz ki az a dolog. De a leletezőnek csak feltűnt volna nem?

Ritkabeteg 2017.11.30. 08:45:15

@shakespeare: Álló munkát végzek, rengetek mozgással, akár napi 12 órát is állok a szalag mellett.

Ritkabeteg 2017.11.30. 10:17:37

Most teli gyomorral pl a hasamat nem is tudom kiengedni mert az húzó, fájdalom érzettel jár.
www.youtube.com/watch?v=tuDPuSSYe0M&feature=em-upload_owner

Mi a frász bajom lehet??

she_wolf 2017.11.30. 10:58:12

@Hortenz:
Szerinted. És ez a kulcsszó:)
A távdiagnosztika nem ütközik törvénybe, jó, ha tudod.
fogalomtar.aeek.hu/index.php/T%C3%A1vdiagnosztika

medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/egeszsegugy__csak_a_digitalis_ut_a_jarhato

És biztos van még pár olyan cikk, ami ezzel foglalkozik, ugyanis egyre nagyobb teret hódít.

A poszter egy eléggé összetett egészségügyi probléma/betegség miatt fordult egy olyan bloghoz, ahol szakemberek kommentelnek. Ezek a szakemberek próbálnak tanácsot adni neki, hogy milyen irányú vizsgálatokra lehet esetleg szükség ahhoz, hogy kiderüljön, hogy mi a baja, hogy gyógyítani lehessen.
Mégis honnan kérjen tanácsot? A határátkelőtől, vagy egy gasztronómiai, vagy zenei, esetleg autós blogtól?

harpo 2017.11.30. 12:49:42

Ha úgy gondolod, hogy ér-probléma, akkor ide menjél:
vszek.semmelweis.hu/bemutatkozas

Rekeszizom sérülés: www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/accidents_trauma/fractures/th/?article_hid=121704
lifepress.hu/a-rekeszizom-felepitese-es-mukodese/

Mindenképpen harcolj ki egy beutalót (házi vagy magán) rekeszizom rötgenre vagy
MRI-re.

Judith Kochné 2017.11.30. 16:27:57

@Ritkabeteg: Szia :) tapasztalataim szerint az UH vizsgálat nem ad reális elfogadható eredményt , az MR viszont igen , ha még nem voltál hepatológusnál ( infectológus ) keress fel szakorvost mert a 3 x -os májenzim emelkedés májbetegségre utal a májbetegség hasonló és ugyan ilyen összetett panaszokat okoz .( férjem 4 hónapja májtranszplantált ) csak 1 ötlet :)

lüke 2017.11.30. 18:40:05

@Judith Kochné: májbetegségre az UH az optimális képalkotó eljárás
más eset a TRL
S helyes :az enzim emelkedés való én biopsziaát igényel
@harpo: ez a jó szó
HARCOLD KI( de sajnos a fordítva ülünk a lovon a bazi nagy magyar egészségtelenügyben és a Lajtán túliban is szükséges!)

Krisztián Kutassy 2017.11.30. 19:49:35

Csináltass Western Blot (és NE Elisa) tesztet! Simán lehet egy régóta elhúzódó krónikus Lyme-kór! Rengeteg olyan tüneted van, ami ráillik erre a betegségre. Ha látsz rá rációt, hogy ez az, vagy esetleg beigazolódik, lépj be a Lyme Önsegítő Csoportba Facebook-on!

Ritkabeteg 2017.11.30. 20:48:01

Köszönöm a további válaszokat is!

Távdiagnosztika miért lenne probléma? Be is vezethetnék ennyi erővel... Mert mikor velem szemben ül az orvos, végig se hallgat, leleteimet meg se nézi, megvizsgálni meg pláne nem vizsgál, szó szerint ránézésre hasra ír valami antibiót vagy savkötőt amivel már le is van tudva a beteg aztán majd lesz valami. A ritka, nem tankönyvi mintapéldákat meg eleve pattintják a pszichológiára.
Ilyen hogy elmondom hogy lehet hogy szar a rekeszizmom, rögtön mi a válasz:
Ez nem létezik, ez hülyeség, akkor már nem élne stb stb.
Akkor tessék ezt elolvasni, igaz angolul de jól leírja hogy a féloldali rekeszbénulás esetén szinte tünetmentes a beteg, kétoldalinál meg szív és érrendszeri megbetegedéseket is szimulálhat.
Szóval létezik rekeszizom bénulás, meg szakadás is. De idáig akinek elmertem mondani az is kiröhögött. Pedig nemcsak szívműtét után hanem lyme kór, neurológiai ok, meg ismeretlen okok stb is kiválthatnak rekeszizom bénulást. És bizony pár évet még lehet úgy is élni.
cdn.intechopen.com/pdfs/37827.pdf

De ami érdekes hogy nevetéskori fájdalmat, diszkomfort érzést nem írnak ehhez sem tünetnek, illetve a neten sehol nem találtam erre utaló panaszt. Tehát én mindenféleképpen egyedi vagyok.

Más: voltam ma here UH-n és vénás doppler UH-n. A herezacskó pont nem volt megnagyobbodva így az UH-n minden rendben, és a legnagyobb furcsaság az hogy a máj sem nagyobb már, tehát amilyen gyorsan megnőtt, viszonylag úgy össze is ment a májam. Ezt most hogy? Sőt ha nem mondom az UH-t végzőnek hogy az MR jelentősen nagyobbnak látta a májamat akkor szerintem azt írja hogy jó a máj. De így azt írta hogy a máj nem nagyobb jelentősen. Amúgy ez utóbbi biztos profi volt mert a sok UH közül Ő látta egyedül a vesecisztát..
Vénás keringést is nézett dopplerrel, szerinte a máj most kap vért. Akkor biztos kap vért ha összement és megjavultak a májértékek.
Nade hogy a frászba dugul be a keringés ( akadozott az emésztésem is) majd utánna meg mire eljutok a képalkotó vizsgálatig addig meg megjavul.. ?
Valami nagyon nem kóser velem... :-(
De azt a tünetet, szerintem kulcsot akarom megfogni ami mindig is megvan, folyamatosan, a nevetéskori diszkomfort. Tehát abban kérném a segítségeteket hogy mely izmok vesznek részt a nevetésben illetve hogy angolul milyen kulcsszóval tudnék erre rákeresni?
Mert a világban biztos van mégegy olyan ember akinek a nevetés fájdalommal, fura érzéssel jár...

A lyme kórra pedig visszatérve, tagja vagyok a csoportnak, de ezt nem tartom fő oknak, az csak hab a tortára. A lyme kórtól nem nő meg a májam, nem lesz merevedési zavarom, nem zavarja a szívem, nem puffadok tőle, illetve nem okoz eszméletvesztést meg mellkasi fájdalmat, sem savas székletet, és a herezacskóm sem puffad tőle. Szóval a lyme kórt félretenném...
Számomra most az a fő kérdés hogy milyen elváltozás okozhat nevetéskori diszkomfortot?? Szinte félek neevtni annyira rossz. Bár már annyi helyen fáj hogy havi 1x nevetek csak...

We make the world a better place 2017.12.01. 07:58:22

Szegeny te.
2017 majus: sulyzozas.
2017 junius: bal Achilles huzodik.
Aztan izuleti recsegesek. Gyengeseg.
Fejfajas, szedelges. Nyakrecseges.
Szintelen takony az orrbol.Mellkasi fajdalom bal bordaiv alatt, kozepen, jobb bordaiv alatt. Panikroham szeru mellkasi szoritas halalfelem nelkul, elgyengules. Fulsipolas. Aprobb izomrangasok. Fajdalmak a kez es labujjakban. Reflux.
Emelkedett bilirubin kalcium koleszterin triglicerid hugysav.
Ez valamilyen fertozes.

We make the world a better place 2017.12.01. 08:24:03

Ami javitott:
antibiotikum: doxiciklin napi 200mg
termálvíz forro-langyos valtakozva
szauna
keves etel
tobb mozgas, uszas, kerekpar
tobb pihenes, fekves
meditacio

Lehet valami mast mashol kell dolgoznod.

Ritkabeteg 2017.12.01. 10:11:18

Lyme kórra visszatérve meg, eszméletlen hogy az orvosok milyen könnyelműen kezelik ezt is. Kapott rá antibiót? Akkor el lehet felejteni mondják!
Ja bárcsak úgylenne, olvasnának bele abba a krónikus lyme csoportba...

A kullancsot is sajnos későn vettem észre, persze rá két hétre kijött a lyme folt. Elmentem SZTK-ba bőrgyógyászhoz, vérteszt, negatív, jóvan akkor kenegesse fenistil géllel.
A folt csak növekedett, elmentem Dr Lakoshoz, lyme klinikailag igazolt, antibio.
Aztán vagy kidöglött vagy se.De az SZTK-s töketlenkedésnek hála túl voltam az 1 hónapon szóval egyáltalán nem biztos hogy időben el lett kapva.
60 ezres vértesztet ajánlott ami kimutatja hogy gyógyultam-e, hát annyi pénzem nem volt.

Meg egy csípéskor nemcsak a lyme hanem ezerféle társfertőzés is társul a dologhoz...

Dr Lakost is sokan ekézik, de igazából ez a lyme is olyan dolog hogy mai napig nem nagyon sikerül felismerni, kezelni meg pláne nem. Lakos csinált módszertant, de senki nem tudja hogy helyes-e, illetve azt se tartják be.
Pedig lyme kóros emberből jóval több van mint pl rekeszizom problémásak..

Ritkabeteg 2017.12.01. 10:13:41

De antibiot most nem is tudok szedni, rögtön megfájdul, marja a beleimet pár szem is.

Pedig régen a napi 3000mg duomox sem okozott gondot.

harpo 2017.12.01. 12:07:32

Ezeket az emésztési tüneteket sajnos okozhatja vírus is, még ilyen elhúzódóan is.
Saját tapasztalat :(
Annyi féle kórság lehet bennünk, a mai vírusok nagyon intelligensek és ravaszak,
simán kijátszák az immunvédekezést is, és képesek akár évekig is szívni a vérünket, erőnket. Pont az emésztőrendszer az, ahol sokáig életképesek.

Szerintem meg kéne próbálnod egy immunerősítő kúrát (min. félév). Amit ajánlok, azt én kipróbáltam és működik, jól megerősődött az immunrendszerem.
A leghatékonyabb immunszabályozók és immunerősítők a gyógygomba kivonatok. Mindenképp a Varga gyógygombáit ajánlom: www.vargagyogygomba.hu
Ganoderma (Gan)+ Bokrosgomba (Teo)+ Shiitake gomba kivonatok. Ez a hármas kombó csodákra képes.
A Varga oldalán megtalálod őket, bár a Shiitake-t én a Fogarasi oldaláról szoktam venni, mert több a hatóanyaga: www.fogarasigomba.hu
A Vargának van egy Gasthonax nevű készítménye is, gyomor-reflux bajokra, stb. nagyon jó. Lehet velük konzultálni, rendelési idő a honlapon.
Még egy fontos és hatásos immunerősítőt ajánlok: Swanson Colostrum kapszula (csak ez a márka és napi 1 kell). Ezt + a gombakivonatokat szedve az immunrendszered sokat fog javulni, és benned élő ki tudja milyen kórozókat is megdögleszti. Min. félév, de legalább egy évig folyamatosan kell szedni ezeket. Az áruk is megfizethető kategória.
Azért egy 20-30eFt-os Lyme tesztet mindenképp csináltatnék: igdklinika.hu/cimke/lyme-ambulancia/

Mielőbbi gyógyulást!

harpo 2017.12.01. 12:14:05

A gyógygomba mindenképp kivonat legyen és napi 3x2 kapszula:
fogarasigomba.hu/spd/04/Shiitake-kapszula

dlarian 2017.12.01. 12:14:22

Gluténmentes diétával próbálkoztál már?

www.webbeteg.hu/cikkek/emesztorendszer/611/liszterzekenyseg

Jó pár tünetedet indokolhatná egy előrehaladottabb glutén érzékenység, vagy allergia.
Ha nem ismerik fől ahhoz is sok betegség társulhat. Ráadásul ha nem cökáliás akkor nagyjából ki se lehet mutatni.

We make the world a better place 2017.12.01. 13:12:17

Ritkabeteg:
akkor lehet a kullancstol. Baktetiumok es virusok. Talan meg valami gomba is tarsul hozza miutan a kullancsajandekok legyengitettek az ellenallo kepesseged.:(
Ha haboruban biofegyverkent bevetnek az ellenseges erok megolese nelkul tennek oket harckeptelenne. Erdekes hogy hirtelen tunt fel anno Lyme kornyeken a semmibol...

Ritkabeteg 2017.12.01. 14:00:57

Az alapbetegségem ( megváltozott székelési szokások, tartós hőemelkedés, fáradtság) már évekkel a kullancscsípés előtt megvolt.
De az tényleg lehet valami fertőzés mert mikor kifáradtam, nagyobb fizikai munkát végeztem akkor visszatért a hőemelkedés is napokra meg a fáradság is. Szóval ilyen hullámzó volt, ha meggyengültem akkor jött vissza a hőemelkedés is.
De ismétlem, mindez a csípés előtt. Bár a csípés előtt is kitudja hány csípésem volt, a lyme kór sem csak csípéssel terjed.
Nomeg rengeteg antibiót szedtem kiskoromban is, bélflóra oda, felszívódási zavarok lehetnek, innentől meg könnyebben rámtelepszenek egyéb kórok is.

De ismétlem, most a fő panaszokat biztos nem a lyme vagy egyéb fertőzés okozza. Lehet olyan téren köze volt hozzá hogy meggyengült bennem valami, de a szakadásérzést, szervek lötyögését stb már nem fertőzés hanem szervi elváltozás okozza.
Valamelyik nevetéshez és székeléshez is szükséges fő izom adta meg magát és attól lehet mindez. Azt kellene megtalálni.
Ha az megvan utánna lehetne visszafele görgetni a dolgot, aztán tesztelgetni vírusokra, bacikra is.

Lyme kórra most nem tartom értelmesnek elszórni 20-30 ezret, mert ha pozitív is mit tudnak velem csinálni? A múltkori duomox sem vitte ki pedig az óriási dózis volt. 40 napig napi 3000mg...
Most viszont a beleim olyan állapotban vannak hogy nem bírnák ki egy antibio kúrát.
A csodaszer ajánlókat köszönöm, de egyenlőre nem merek semmit sem elkezdeni szedni, konkrétan most abszolúte semmit nem szedek. Nem tudni mi a bajom, elromló májértékek majd hepatomegália nomeg a fájdalmak stb mellett nem merek semmit sem szedni.
Mert ha szednék és rosszul lennék akkor rögtön arra fognának mindent. Nem szedek semmit, nincs mire fogni akkor. De már annyira komplex hogy egész egyszerűen senki nem is akarja kibogozni biztos lelki ok és el van intézve.
A májértékekre is azt mondják hogy gilbert kór és kész. Ja hogy erre van egy provokációs teszt amit meg kéne csinálni hogy ezt kijelenthessük az már mástészta...
Illetve gilbertben nem javulnak meg a májértékek, meg nem változtat méretet a máj, ez minden lesz csak nem gilbert.

Borsia 2017.12.01. 18:47:47

@Ritkabeteg:
Na jó, a sok szakértő aki eddig hozzászolt: Normálisak vagytok? Ha ennyire közötök nincs ehhez a szakmához, akkor szakmai szerű tanácsot ne adjatok, sőt dg-t se állítsatok már fel. Legalább 30 fajta vizsgálata volt, mind negativ eredménnyel, kivéve a varicocelét, aminek a műtétjébe nem egyezett bele. Ha nincs organikus eltérés akkor pszihoszomatikusak a panaszok. Komolyan azt hittem hogy ez egy vicc poszt, de látva a reakciókat nem véletlenül van ez a kormány. Szerintem Soros mégerzi

Ritkabeteg 2017.12.01. 19:44:52

@Borsia: Kedves Borsia!

Pszihoszomatikus?? A hirtelen megnagyobbodott máj is? Az elszállt bilirubin és mellé a rosszullétek? A véres széklet amit megerősített a székletvér teszt?
Aztán konkrétan a nevetéskori diszkomfort érzést, fájdalmat mégis hogyan vonod kétségbe?

Ez a baj hogy amikor nem mindennapi eset az ember akkor rögtön ráfogják hogy pszichoszomatikus az egész.

De pl még mindig senki nem tudta megmondani hogy mely izmok vesznek részt a nevetésben és hogyan lehet ezek működését ellenőrizni?

Mert én hiába mondtam idáig bárkinek, még a leletbe sem írták bele mint panaszt ezt a nevetési gondot. A többség orvos ott tart hogy rekeszizom nemműködés = halál. Igen az lesz a vége, de nem azonnal hanem 5-10 év.
Pedig azok az orvosok rákereshetnének pl a googlen "diafragma paralizis" kulcsszóra hogy létezik bedöglött rekeszizom, nem jár azonnali halállal, és látnák azt is hogy milyen nehéz a diagnosztikája.

De mindaddig amíg ezt ki nem zárták vizsgálattal addig nem azt kéne mondani hogy csak beképzelem az egészet.

Ritkabeteg 2017.12.01. 20:01:34

Ja és mégegy dolog: pl ittvan ez a gyomorcsavarodásos dolog is, a döglött rekeszizom is kiválthatja pl. Tünetmentes is lehet meg mindenféle fura tünetet is produkálhat.
www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=89591&vid=2681

"Gastric volvulus"

Ez magyarázhatja a vérköpést, azt hogy néha nem megy le a kaja stb, a szó szerint savas székletet, meg azt hogy néha minden rendben.
Meg a mozog bent valami érzést is magyarázhatja.

Ez egy VALÓS betegség ami szerteágazó, látszólag össze nem függő de mégis VALÓS panaszokat is okozhat.

Hiába volt ezerféle vizsgálatom, az esetleges döglött rekeszizom vagy a kissé csavarodott gyomor pont hogy nem látszik az ultrahangon, akkor sem ha 100-at csinálunk, az MR-n sem feltétlenül ha nincs nagyon megcsavarodva, illetve a tükrözésen sem feltétlenül.

Ha ezt megemlítem hogy gastric volvulus vagy rekeszizom diszfunkció akkor kiröhögnek és azért hajtanak el, ha nem mondom csak a panaszokat akkor meg alapból elhárítanak, a sav meg a reflux mindenre képes.

Ehhez pl nyeletéses RTG kellene, de magánba nem csinálják meg, mivelhogy ott nemcsak fekve, hanem forgatnak a géppel így ha a gyomornak rosszak a tartószalagjai akkor jóeséllyel de nem 100%-osan láthatóvá válik hogy nekem van-e igazam.

Csináltak nyeletéses RTG-t? NEM.

Ehelyett előjegyeztek pszichiátriára, közben meg ha megcsavarodik a gyomrom annak alapból 40% a halálozása, ha az EESZT-ben látják a pszichológiát akkor rögtön 100% lesz mert azt hiszik csak hiszti és csak benyugtatóznak..

she_wolf 2017.12.01. 20:53:39

@Ritkabeteg:
A pszichoszomatikus -mint fogalom- jelentésének alaposan utána kellene nézned, mert az jóval több, mint "képzelt betegség".

Ritkabeteg 2017.12.01. 22:37:40

Igen, elismerem, lelkileg is rámegyek erre az egészre, a lelki dolgok meg kihathatnak a szerveim működésére is.

Nade van ez sajnos fordítva is hogy valami szervi dolog, mondjuk egy fel nem ismert vagy félrekezelt betegség miatt lesz az ember "lelkibeteg".

Mindenesetre ha a panaszok továbbra is súlyosbodnak illetve nem lesz meg az ok akkor nyilván enyhén szólva "depis leszek."

Az meg a kemény valóság hogyha az orvos azt látja hogy jó az általános vérképed, meg van rólad egy natív MR akkor az égvilágon semmi de semmi baja nem lehet az embernek, ha mégis panasz van akkor az csak lelki lehet.

Sokszor megkapom hogy tetőtől talpig kivagyok vizsgálva. Ja, sok szakrendelésen jártam, de a legtöbb helyen meg sem vizsgáltak, még a panaszokat sem írják le normálisan a leletbe nemhogy a diagnózist.

Borsia 2017.12.01. 23:01:25

@Ritkabeteg:
Ha már megvan a diagnózisod miért jársz a sok sarlatán orvoshoz? Gyógyítsd meg magad. Ezek a képzetlen (10-12 év tanulmány) orvosok ennyit tudnak. Az élet a legnagyobb bajod. Ami megcsavarodott az nem a törzsedben van, hanem a toronyoban

she_wolf 2017.12.01. 23:05:11

@Ritkabeteg:
Ha a sok vizsgálat közben volt olyan orvos, akiben feltétlenül megbíztál, akkor szerintem nem lenne hátrányodra újra megkeresni őt, és immár az összes leleteddel, vizsgálati eredményeddel újra nekifutni. Kifejezetten tőle kérni javaslatot arra vonatkozóan, hogy melyik szakorvos kollégáját ajánlaná a következő szakorvosi vizsgálatra.
Igen, tudom. Időigényes, és még mindig benne van a pakliban, hogy ugyanitt fogsz kikötni.
De én a helyedben megpróbálnám magam köré csoportosítani azokat a szakorvosokat, akikben megbízom, és akikkel kapcsolatban azt érzem, hogy valóban törődnek velem.

Ha nem találod meg azt a közeget amiben véleményed szerint megvan a kellő alaposság, abba így vagy úgy, de belerokkansz.
Laikusként néztem meg a bemásolt leletedet, és ha az enyém ilyen volna, akkor örülnék. Veled ellentétben azonban tudom, hogy mi a bajom, és csak azokra az értékekre ügyelek fokozottan, amelyek a számomra legfontosabbak. Ha azok tartományon belül vannak, akkor nem rémülök meg egy-egy nem ezeket érintő alkalomszerűen kiugró értéktől.

Azt viszont elképzelni sem tudom, hogy mi lenne velem, ha nem nevethetnék, mert "fáj":(

Ritkabeteg 2017.12.02. 19:21:01

@Borsia: Diagnózisom megfelelő vizsgálat nélkül nekem sincs, csak tippeim vannak.

Hidd el meggyógyítanám magam ha tudnám. De amíg azt sem tudom mi a bajom addig nehéz.

Nomeg egy esetleges rekeszizom szakadást, gastric volvulust, véres köpetet és székletet is stb simán meglehet gyógyítani házilagos módszerekkel, béres cseppel, gyógyteával stb... nem véletlen járok orvostól orvosig.
Fáj itt-ott, zsibad ez az, idáig áttudtam lépni felette, de mostmár különösképp súlyos és teljesen rányomja a bélyegét az életemre.
28 évesen, 55 kilósan, én már ott tartok hogy lifttel kell menni az emeletekre és 1-2 megállóért is buszra kell szállni.
Lehet kímélni magamat, liftezgetni, még tűrhető fájdalmakon továbblépni de gondolkodjunk már, nem 60 éves nyugdíjjas vagyok hanem 28 éves, és nagyon nincs rendjén se a testsúlyom sem a kondícióm.
Lassan de biztosan romlik az állapotom, úgymond időben orvoshoz fordultam, de amíg jó a vérkép, meg nem mutat óriási elváltozásokat az MR addig az orvosok szerint minden rendben. Amit meg szóban mondok azokat csak beképzelem, bele sem kerül a leletbe.

Idáig azt hittem hogy crohn és próbáltam beletörődni és együttélni vele. De kilépett már abból a mederből amit a crohn magyarázna.
Ha valaki 10+ évet tanul orvosnak és mégse tudja mi a baj, én mint gyárimunkás mégnehezebben rakom össze a dominót.

De sok orvos már különös látóerőt képzel magának. Ránézésre megmondja hogy további teendő nincs. "Nem volt annyira véres a köpet." "Nem onnan jön a vér."
10+ év tanulás meg esetleg 30+év szakmai tapasztalat alapján tény és való hogy jóeséllyel ránézésre eltalálja ki a kamus, pszichoszomatikus vagy valós beteg. De sajnos nem nulla az esélye hogy téved.
Az orvos is ottvan soktűz között. Sem idő, sem pénz nincs mindenkinek a furcsaságainak végére járni, súlyos betegek nem kerülnek sorra. Nade ha időben mész banális problémával akkor azért basznak le, ha későn akkor meg azért. Sehogyan sem jó, mindenkinek igaza van, meg nincs is.

Ezért vagyok itt is hogy hátha valaki ügyeletben éppen ráérő orvosnak aki ezt a blogot olvasgassa beugrik hogy esetleg mi a frász bajom lehet. Ha sikerül időben megfejteni azzal nemcsak én hanem a társadalom meg mindenki jóljár.
De ahogy elnézem a vége azlesz hogy majd egyszer visz a mentő az SBO-ra, rámköltenek egy vagyont és mégis a tepsiben végzem. Holott én sem a pénzt sem az időt nem sajnáltam arra hogy kiderítsem mi a bajom.

Azt is tudom hogy pont most volt nemrég a tévében hogy rengetegen mennek be az SBO-ra kész diagnózissal hogy dehát nekik ez mag az a ritka betegségük van, közbe meg kiderül hogy mégse.
De 1000 ritkabetegséges panaszos közül ha csak egyetlen egynek igaza van azt pont ugyanúgy elhajtják mint a másik 999-et.

Sőt annak sem nulla az esélye hogy mondjuk olyan bajom van ami esetleg a szakirodalomban sem szerepel.
De ami már nem mindennapi eset az csakis lelki alapon lehet, ami meg nincs benne a könyvekben az a valóságban sem lehet.

Ritkabeteg 2017.12.02. 19:52:29

Amúgy én csak annyit várnák el a dokiktól hogy a

- "Biztos csak lelkiok"
- "Ez nem lehet, ilyen nem létezik"
- "Ha mégis az lenne már nem élne"
- stb elhárítás

HELYETT azt mondanák pl a nevetésre diszkomfort problémámra ami egy erős támpont a megoldás felé szerintem hogy:

Pl:
- Bár nagyon ritka és soha nem találkoztam vele, minimális az esélye de
a nevetés és hasprésben résztvesz az A, B és c izom.
- Ezeket az izmokat ezzel meg azzal a módszerrel vagy ilyen, olyan, amolyan képalkotóval lehet ellenőrizni
- Menjen el x vagy y személy magánrendelésére és ott kizárhatja, vagy megerősítheti elméletét.

De egyenlőre ott tartunk hogy a tüneteim egyenként egyik sem lenne vészes, egy kis véres köpet reggel, véres széklet estére, szívfájdalmak nappal, gyengeség, nem tudok nevetni, néha az ágyból kikelni sem mert azt érzem nincs keringésem, megnagyobbodik a herezacskó stb stb egyenként mind lehet banális probléma is. De mind egyszerre nemhogy nem banális hanem hihetetlen is.

Ha mindet mondom nem hiszik el, ha csak párat akkor meg csak katonadolog ugye.

De azt senki nem tudta még felsorolni nekem hogy a nevetés/székeléshez melyek konkrétan az az izmok amiket használunk, és hogyan lehet ezeket tesztelni?

she_wolf 2017.12.02. 20:05:04

@Ritkabeteg:
Szerinted mennyi a valószínűsége annak, hogy a tüneteidet kizárólag csak egyetlen betegség okozza? Meglehet (ne legyen!), hogyha egyszer a végére tudsz járni, akkor kiderül, hogy nem egy, hanem legalább 3 diagnózis állítható fel, és a különböző tüneteidnek nem egy betegség a kiváltó oka, sőt, még csak kapcsolatban sincsenek egymással.
Nekem két komolyabb bajom van, közük nincs egymáshoz dacára annak, hogy a testünkben minden összefüggésben van (majdnem) mindennel.

Ha a mérhető eredmények rendben vannak és nem utalnak semmi kórosra, akkor szerinted ott mit lehet, vagy kell tennie egy orvosnak?

Ritkabeteg 2017.12.03. 07:49:19

Elmentem egy mellkas MRI-re mondván ott hátha látszik a rekeszizom. Az eredményt még nem kaptam meg de saját magam megtaláltam a lemezen hogy hol van elszakadva a rekeszizom:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=683rekeszizomszakad_s.jpg

Amúgy igen, van vagy 3 különböző bajom, de most a szakadt rekeszizom odabasz úgy rendesen mindennek, szó szerint érzem hogy a szívemet lökdösik a belek. Ezekszerint nem képzeltem be a dolgot! :-(

Ja a blog főoldalán meg a képre és szövegre kattintva különböző oldalra vinne a blog, az egyik link hibás tehát pont ez a post nem mindig olvasható.

akishugod 2017.12.05. 12:05:58

Itt megnéznek mindenféle szóba jöhető fertőzésre, bacik, vírusokra, parazitákra wcs.oisz.hu/51028/ és utána kezelnek is.
Nálam 5 féle baktériumot és 2 féle vírust találtak. És érdekes, kezelésre meg is szűntek a problémák. 3 év pszichézés után. Na ennyit a csoda orvosokról meg szakértőkről.
Nehézfém és annak következtében candida még esélyes szerintem, illetve a bélflóra hogy kinyíródott, az is valószínű. Ezekből adódhhat egy áteresztő bél, onnan meg bármilyen autoimmun jellegű folyamat esélyes. A GAPS protokoll ezeket rendbe teszi, kb 1,5-2 éves folyamat. De előbb a fenti helyen amiket találnak, azokat ki kell takarítani. Erre csak a könyv alkalmas, hihetetlen módon kitekerte az egészet néhány "média-guru" a face csoportok meg pláne. Tolják a butaságot ezerrel, nagy egóval. Mellesleg ez is az orvosok szégyene. Sok beteg már tényleg többet tud, mint ők.
A rekeszsérv esélyes, de tornával valószínűleg javítható, ha nem kell műteni. A jóga egyébként is jót tenne vagy bármilyen mozgás, ami átmozgat mindent.
A zsibbadások, egyebek, de még akár a szív és prosztata problémák is bőven lehetnek gerinc eredetűek, egy kiropraktőr ezt rendbe tudja tenni. Itt az orvosi szintű kiropraktőrre gondolok, nem azokra a csontkovácsokra, akik elkezdték használni a kiropraktőr kifejezést. Hivatalosan ők nem azok. Itthon nincs ilyen képzés, de vannak páran, akik megszerezték külföldön. Ezt nem merek ajánlani, nincs velük tapasztalat, egy van Szlovákiában, arról lesz infó egy héten belül. Youtube-on van fent videója magyar felirattal, Zdenko Gasparek néven.
A nervus vagus érintettsége is esélyes, az ha fertőzés miatt érintett, az elsőnek említett kezelés azt is rendbe teszi, ha egyéb eredetű, a manuális kezelés fog rajta segíteni. A tünetek egy jó része felfűzhető a nv lefutása mentén. De lehet egyéb gerinc eredetű is, minden az adott csigolya szakaszhoz tartozó szerveknél.
A magánrendelések sajnos semmire nem garanciák. A pénztől egyik orvos se lesz okosabb, maradjunk ennyiben. Eegyszerűen döbbenet, amilyen módon negálják a fertőzések lehetőségét. Nem gyanús neki a köpet és orrváladék? Tényleg ennyire macera lenne tenyésztést küldeni? Pedig ha más nem, nálad pl a magasabb eozinofil jelzés értékű kellene legyen mindegyiknek. Azért nem áll nekik össze, mert nem tudnak rendszerekben gondolkodni. Tisztelet a kivételnek.
A pszichézősökről meg annyit, hogy láthatóan életükben nem találkoztak még valós pszichés betegekkel. De ezzel jól ki lehet húzni a nyugdíjig. Profi skilljeik vannak, vagy vírus vagy autoimmun vagy pszichés. Esetleg genetikus. És már lehet is hátradőlni, ő sajnos nem tud mit tenni. Hányni kell ezektől.
De a fentiekkel remélhetőleg közelebb jutsz a megoldáshoz.
A távgyógyításról csak annyit, hogy az abban az esetben oké, ha névvel felvállaltan csinálja valaki. De ott van szegény Meskó doktor, hát rendesen kiutálták Magyarországról, mert elkezdte forszírozni a 21. századi orvos-beteg-technikai eszközök kapcsolatot. Nem csodálom, mikor a legtöbb orvos még a saját szoftverét se ismeri a rendelőjének és a nővéreknek kell megmutogatni hová kattintson. Egy vicc.
Nem tudom hol lesz áttörés, de remélem hamarosan, mert ez tűrhetetlen ami minden beteg csoportban olvasható folyamatosan. Név nélküli megmondó orvosok. Eszem megáll. De egyik se írta, hogy gyere kisbarátom majd én segítek kivizsgáltatni. No comment

akishugod 2017.12.05. 12:08:49

Bocs, valahogy az utolsó írásod nem látszott, akkor rekesz ügy megoldva. Visszaadhatná a diplomáját, aki ezt leírásból nem tudta.

Igazság, hol vagy? 2017.12.05. 17:47:10

@Ritkabeteg: Ne haragudj,az MRI.nek nincs eredménye,de te a"lemezről"? felállítottad a saját diagnózisodat?Ügyes vagy.

Ritkabeteg 2017.12.05. 19:09:49

@Igazság, hol vagy?: Igen, az MRInek még mindig nincs eredménye, de mivelhogy pont ott fájt a legtöbbet ahol látom a képen a szakadást így esélyes hogy igazam lesz.

De ha még igazam is lesz és tényleg szakadt a rekeszizom akkor még az sem 100%-osa magyarázat mindenre. Arról nem is beszélve hogy rekeszizom nem szakad el csak úgy.

Ritkabeteg 2017.12.05. 19:38:36

@akishugod: Köszönöm válaszod!

Szóval Ők letudnak szűrni mindenféle bacira és vírusra?
wcs.oisz.hu/51028/

Ha meglett az MR akkor kérek tőlük egy árajánlatot. :-)

Mert érdekes az a "hullámzás is", tehát jön a fáradság, pattanások előjönnek majd jön a hőemelkedés is.
Tehát fertőzés is sanszos a dologban. :-(

Én amúgy örülök ha név nélkül is valaki orvos bekommentel valamit. Mindenből csak a baj van meg a hibáztatás. Név nélkül legalább bátrabban mer tippelni. :-) Nekem meg minden tipp csak jól jöhet.

De még mindig jobb mintha hallgatna mert fél hogy besül.

Amúgy ilyen fizetős, online távdiagnosztika is lehetne, van rá kereslet. Pl távbőrgyógyászat is van. Elküldöm fotón a problémát, jön rá a recept postán. Megfelelően leírt tünetek esetén még hatékonyabb is lehetne a diagnosztizálás.
Most TB-re 5-10 perc jut rám, és még adminisztrálnak is. Elhadarom mi a bajom, az orvosnak meg azonnal össszegezni, böknie kell a megoldást.
Ha leírva olvassa akkor jobban érthető, lehet rajta gondolkozni, utánna nézni dolgoknak és pontosabb diagnózis születhet. Jó vannak olyan kórképek amikhez látni kell a beteget, viselkedése stb is iránymutató, de az én esetemben pl neki kell ülni és gondolkozni, összegezni hogy mi a frász bajom lehet. Senkinek sem sikerült, senki nem ért rá.

Az is vicc hogy pl Esztó Dr.nőhöz aki a lyme betegekkel foglalkozik, magánrendelésére nem lehet bejutni, aztán az időpontokkal seftelnek a face csoportban. Elmennék hozzá is, de már nincs rá keretem, illetve nem az lesz a fő bajom.

Igazság, hol vagy? 2017.12.05. 19:44:20

@Ritkabeteg: Ne haragudj,de milyen képen látod a szakadást?Odaadták a filmet vagy a lemezt leletezés előtt?Lehet csak én vagyok ilyen értetlen?

Ritkabeteg 2017.12.05. 21:05:40

@Igazság, hol vagy?:

Igen, a felvételeket tartalmazó lemezt azonnal odaadják a vizsgálat végén, leletet meg 5 munkanapon belül ígérnek.
Itt amúgy az omniózus kép:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=683rekeszizomszakad_s.jpg

Meg itt:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=512rekesz.jpg

Amúgy igaz laikus vagyok, de az a valami nagyon nem úgy néz ki mintha ottkéne lennie. Elég nagyméretű, ezt már csak észreveszi a radiológus. Az előző hasi MR felvételeken nem látszott. Most látszik, laikus számára is.

akishugod 2017.12.07. 17:25:55

@Ritkabeteg: Nincs mit, szivesen.
Igen, mindent meg tudnak nézni ami fertőzés jellegű, de látod, ott van a Bemutatkozásban, hogy ilyen "rejtélyes" eredetű betegségeknek is utána mennek. Első alkalommal 19 ezer, utána 16. A laborok számától függetlenül.

Magától a rekeszizom nem szakad csak úgy el, ahhoz valami trauma kell. Sérvesedni tud, vagy "renyhülni", sok ülés, fekvés, nulla mozgás esetén, de akkor is ritka. Ettől függetlenül a felvételből fogják tudni, ez megnyugtató.

Esztóéknál az a baj, hogy semmi mással nem foglalkoznak a Lyme műsoron kívül. Pedig a laborjuk alkalmas lenne rá bőven. Felvet ez pár kérdést...

Ritkabeteg 2017.12.08. 19:39:39

@akishugod:

Megjött a mellkas MR eredménye, fő lényege hogy negatív. Tehát rekeszsérv vagy szakadást nem igazoltak vissza. De akkor mia frász lehet ez?
praxis.blog.hu/2017/11/29/az_egeszsegugy_romokban_es_senki_sem_segit
Meg ez:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=512rekesz.jpg

Mindenesetre ha Őszerintük nem szakadt attól még lehet mondjuk döglött hogy nem működik. Az nem derül ki a vizsgálatból.. Mert fertőzések, esetleges trauma amire már nem emlékszem stb is okozhat pl rekeszbénulást.
Ez az MR zsákutcának bizonyult, marad az RTG átvilágítás, azt meg nem csinálnak magánba. Szóval a rekeszizmos dolog nem mostanság fog tisztázódni. :-(

Egy ötletem van még... kismedence MR. Mert a hátfájást, bordaív alatti fájdalmakat, illetve a vesecisztát, májnagyobbodást okozhat még a nem megfelelő keringés is. Vagy a véna vagy az artéria el van szorítódva, dugulva. A lábzsibbadást állásban, herezacskó nagyobbodást szintén álló helyzetben okozhatja valamely ér dugulása.

Tehát a kérdésem ami közelebb vinne a dologhoz:
- megnagyobbodott májat, megnagyobbodott herezacskót, növekvő vesecisztát, hát fájdalmat, nyelőcső fájdalmat melyen erek milyen pozícióban történő elzáródása okozhat?
Ilyenek jutnak az eszembe amik magyarázhatnák a panaszaimat:vena portae, oesophagus varix, vena cava inferior trombózis.

Angiográfiát szintén nem csinálnak magánba.

A másik dolog meg: székeléskori hasprés, nevetéshez szükséges izmok megnevezése és pontos száma és azok ellenőrzésének módja? Honnan ered, UH látja-e stb stb?

Belgyógyásznál hiába voltam, adtam neki egy féloldalas tünet listát, erre ráírja a papíromra hogy tünetmentes én hülye meg át is vettem... Majd megyek vissza reklamálni hogy ezt mégis hogy és hogy javítsa ki.

Na akkor mitévő legyek?

akishugod 2017.12.08. 23:03:40

Az említett erek elzáródása esetén már intenzív osztályon feküdne minimum, ha nem még rosszabb helyen.
A gerinc problémái okozhatnak ilyen belszervi problémákat, de orvos egyáltalán nincs, aki foglalkozna ezzel. Pedig elvileg tanulják.
fenymag.hu/a-csigolyakhoz-tartozo-szervek-betegsegek/
Vagy orvosi minőségben : https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Autonóm_idegrendszer
A csontmester.hu oldal fenntartója elég jó lehet kezdésnek.
Orvosokkal biztos nem fog ezen a vonalon továbbjutni. Konkrétan ezzel az összefüggésel kór-ok-tani szempontból egyik sem foglalkozik.

Ritkabeteg 2017.12.09. 10:16:25

@akishugod:

A múltkor amiket éreztem ( nincs vizelet, nem megy le a kaja stb) azalapján szerintem is az intenzíven kellett volna végeznem. Nade nem hiszi el senki sem akkor sem most akkor valszeg a következő lépcsőfok a tepsi lesz.
Gyanús hogy most a tünetek egy részét valami ilyesmi ( érelzáródás okozta). Csak éppen kiépültek az elkerülő szakaszok így most egyenlőre élek, megjavultam magamtól.
Nade ennek biztos volt kiváltó oka, illetve lesz ennek következménye is.
Persze ha elmondok minden tünetet meg történetet:- ilyen betegség nem létezik, pszichoszomatikus.
Ha csak egy kis részét: - menjen haza, pihenje ki.
Egyetlen bizonyítékom van, a megnagyobbodott máj ami előtte a vizsgálatokon nem volt nagy. Megnőtt a máj, megjavultak a májértékek, orvosok erre: a májat benézték az MR-n mert tapintásra nem nagy, nincs teendő.
Ja hogy esetleg ez megalapozta az ezt megelőző döglődéseimet az nem számít, biztos csak pont akkor jött rám a pánikroham.
Az hogy esetleg a vena portae eldugult és attól volt a véres köpet, a májmegnagyobbodás meg a rosszullétek az senkinek meg sem fordul a fejében.
A vénaelzáródások meg tünetmentesek is lehetnek, illetve rendkívül szerteágazó tüneteket tudnak okozni.
akademiai.com/doi/pdf/10.1556/650.2016.30528

Nade ezek az érelzáródások, pláne ha részleges vagy testhelyzet függő megint az a kategória amit egyszerűen nem lehet pikk-pakk kideríteni. Angiot nem csinálnak csak úgy, drága is, meg tudni kéne a régiót meg hogy vénát, artériát stb mit is kéne festeni. Ez már túlmegy a józan paraszti eszemen.
Akiknél meg jártam képtelek összerakni azt hogyha véres köpet, hepatomegália meg vesepanaszok, lábzsibbadás, herezacskó nagyobbodás (visszér) van na akkor hol és mi lehet elzáródott?

Ennél egyszerűbb kérdés az hogy a hasprés és nevetésben résztvevő fő izmok neve, elhelyezkedése és ellenőrzése. Ez sem megy.

Pedig elvileg göngyölíthető. Valami meglévő fertőzés, vagy betegség miatt meggyengült valamely a hasprésben és nevetésben is résztvevő fő izmom ami elszakadt. Ez olyan fő fő izom lehetett aminek működésképtelensége borítja az intraapdominális nyomást, vérkeringést stb.
Ennek ért be a gyümölcse már 2 éve hogy most a múlt hónapban már nem tudtam kikelni az ágyból,a szerveim meg kezdik feladni.
De mindaddig amíg nem áll le a májam vagy vesém teljesen ezekszerint addig csak a pszichológus marad és törődjek bele hogy hiába vannak egyértelmű jelek így jártam és kész.
Mert a máj csak úgy magától megnő... nincs vele teendő.
A mellette lévő vérzések, panaszok meg csak a képzelet szüleménye.

Döglött rekeszizom, érelzáródás, lyme kór, mind mind olyan dolog amit nehéz diagnosztizálni, de így mindhárom egyszerre engem kinyír, orvosok szerint meg csak a képzelet szüleménye.

Mindenesetre ha bemegyek az SBO-ra és a véres köpet lefelejtődik a leletről, bemegyek a belgyógyászatra és fél oldalnyi tünet helyett azt írja hogy tünetmentes azért ez is nonszensz.

Szerintem eljött az ideje betegjogi képviselőhöz járkálni, mert az egy dolog hogy nem tudják hogy mi a bajom, nade így ha a leletre sem kerül rá a tünet sem így sose fogja senki kideríteni.

Úgy vannak vele hogy biztos hisztis és gyorsan lepattintjuk, nade biztos ami biztos banális tüneteket írunk csak le hogyha valahol kibukik hogy tényleg baja van akkor védve legyünk.
Ilyen hogy véres köpet vagy széklet... sehol nem merték beleírni.

Ritkabeteg 2017.12.09. 10:26:37

@akishugod:

Gerincre is gondoltam, mondván ha az ízületek, végtagok recsegnek, ropognak, fájnak akkor lehet a gerinc sincs jobb állapotban.
De mint ahogy írod soha senki nem tudna ezzel sem mit csinálni.

De ittvan az hogy megannyi betegség okozhat szerteágazó panaszokat, de a lelki okokon kívül semmi más nem jut az eszükbe.

Meg sok betegség is van aminél a beteg elmondására támaszkodnak, na de ha nem hisznek a betegnek bukik az egész dolog.

Pl belgyógyász szerint nem létezik krónikus lyme kór. Nade ha én vinnék egy papírt az emlegetett lyme dokinőtől hogy demárpedig az vagyok, akkor mi van?

Mindkettő diplomás orvos, teljesen ellentmondó véleménnyel. De mégis én fogom eldobni az agyam és nem valamelyik a diplomáját.

Ritkabeteg 2017.12.09. 10:48:47

Thrombosis of the inferior vena cava is less common than deep venous thrombosis of the lower extremities, particularly in the absence of an obvious congenital caval abnormality or hypercoagulable state. We present a case of IVC thrombosis in an otherwise healthy and active 28-year-old male soldier secondary to dehydration and venous webbing. IVC thrombosis is an uncommon and underrecognized condition; in this case, the patient’s caval thrombosis was initially mistaken for acute back strain. Prompt recognition is necessary to minimize long-term sequelae.

1. Introduction

Thrombosis of the inferior vena cava associated with filter placement is a well-described entity, but thrombosis of the inferior vena cava (IVC) is rare in otherwise healthy adults [1]. Virchow’s triad of hypercoagulability, endothelial injury, and venous stasis applies as it does to peripheral deep venous thrombosis. Hypercoagulability related to hematological or neoplastic processes, venous stasis secondary to compression from a tumor, hematoma, or infectious process, and endothelial injury due to trauma or foreign body have all been implicated in the pathophysiology of IVC thrombosis. In the older patient population, intra-abdominal malignancy and presence of an IVC filter are prevalent underlying causes. In younger patient populations, a heritable hematologic abnormality or congenital abnormality should be strongly considered [2].

Because thrombosis of the IVC is uncommon, it may not be recognized until the affected patient develops severe symptoms. It is associated with a higher risk of complication than other forms of deep venous thrombosis [3]. In the acute setting, pulmonary embolism is a concern, as is renal and hepatic vein thrombosis. Long-term patients can suffer from recurrent lower extremity venous thrombosis, continued edema, and postphlebitic syndrome. Prompt diagnosis and treatment of this disorder are necessary to prevent complications.

2. Case Report

A twenty-eight-year-old Caucasian male soldier presented to primary care with the complaint of lower back pain for two-day duration. His pain began three days after running a ten mile race with his military unit. During the race, he reported feeling dehydrated but denied any falls or injuries. He had no past medical history, and his only previous surgery was a right inguinal hernia repair performed at age twenty-five. The patient denied recent trauma, surgery, immobilization, or family history of thrombotic disorder. His only medication was ibuprofen as needed. He was an active smoker of one pack per week for the past three years and reported only social use of alcohol.

The patient’s vital signs were within normal limits, and his exam was notable only for lumbar paraspinal muscle tenderness. A lumbar spine plain film showed no abnormalities. He was diagnosed with musculoskeletal lumbar pain and provided with a nonsteroidal anti-inflammatory drugs. Ten days after the onset of pain, he noticed lower extremity swelling and returned to care. At this time, he was noted to have moderate to severe pitting edema in the bilateral lower extremities to the mid-thigh, worse on the right, and dependent erythema bilaterally.

A deep venous thrombosis was suspected, and the patient was referred to the emergency department for expedited workup. A fibrin d-dimer was elevated at 7.74 mcg/mL. Blood counts were notable for a normocytic anemia with hemoglobin 10.9 g/dL, hematocrit 32%, and mild thrombocytopenia (platelet count 100,000/μL). A urinalysis showed 1+ hematuria and no proteinuria. Additional studies including hepatic function panel, electrolyte panel, and brain natriuretic peptide were within normal limits. Doppler ultrasounds of the lower extremities were performed with no evidence of venous thromboembolism visualized. A transthoracic echocardiogram and electrocardiogram did not demonstrate any abnormalities.

A contrast CT of the abdomen and pelvis demonstrated diffusely dilated veins of the lower abdomen and pelvis, suggestive of a proximal venous obstructive process. A triphase liver CT ruled out hepatic congestion and Budd-Chiari syndrome but showed a long segment filling defect involving the infrarenal IVC (Figure 1). MRI abdomen was performed to characterize the extent of clot burden and clarify anatomy. It confirmed thrombus in the right common femoral vein, left distal external iliac vein into the infrarenal inferior vena cava. There was no evidence of involvement of the renal veins.

Ritkabeteg 2017.12.09. 10:53:37

Bocsi, ez a google fordítóba ment volna, véletlen illesztettem csak be ide.
www.hindawi.com/journals/crim/2013/246201/

Igazság, hol vagy? 2017.12.10. 11:10:37

Miért van egy olyan érzésem,hogy ezt valaki szórakozásból írja?Vagy egy képzelt beteg? Olyan nincs,hogy leletezés előtt odaadnák a filmet vagy a lemezt!E nélkül hogyan tudnák leletezni?!

Ritkabeteg 2017.12.10. 15:04:51

@Igazság, hol vagy?:

Bárcsak szórakozásból írnám!! Kínomba hogy nincs hova fordulni.
Azért rendkívül sok tünettel megnövő máj esetén amire azt írják hogy jelentősen megnagyobbodott nem ám azonnal elkezdjük a vizsgálatokat hogy na vajon mi okozta.. mondjuk doppler hogy kap-e vért, vagy esetleg fertőzés, hepatitisz tesztre küldeni stb de nem....
Nem, biztos benézték az MR-en, nem kell ilyenekkel foglalkozni, beképzelem azt is. Mint itt ti is, biztos csak szórakozok.
Aztán ha meg kialakul a májelégtelenség akkor meg már nincs mit tenni, akkor majd a jogifórumon "szórakozok".

Amúgy minden egyes magánszolgáltatónál ahol jártam egy sima röntgennél is azonnal a számla mellé odaadták a lemezt. Aztán meg majd nyögnek rá valamit leletnek csúfolva.
A társadalombiztosításnál szokták később adni a cédét, de nem azért mert arról leleteznek hanem azért mert nem szüttyögnek a lemezírással meg kiadás aláírásával, majd a lelettel együtt aláírja és elviszi a beteg, rövidebb.

Tévedések elkerülése végett általában nem lemezről leleteznek. Megcsinálják az MR vagy CT, vagy RTG képet, felkerül egy szerverre és onnan tölti be a radiológus.

Sőt sok helyen pl az RTG képet is nem is Magyarországon leletezik... meg már kísérletek vannak szoftveres ember nélküli leletezésre is.
De olvasd el ezt,
www.o-t-r.hu/hirek/04-58

Én is azt tapasztaltam hogy még magánba is odaállítanak valakit az 1 millió eurós gép mellé, aki csak annyit tud hogy rendesen berakni a pácienst meg a start/stop/reset és kész. A felvételről kapsz egy másolatot lemezen, a többi marad a szerveren kitudja meddig és onnan valaki akár az otthonából megnézi és leletezi.
A lemezt meg ami a kezedben van azzal meg mehetsz másodleletezést kérni. Mert bizony van az úgy hogy benézik.

Áprilisban volt egy hasi MR nekem. Láttak 1cm-es cisztát a vesémben ami tisztán kivehető a lemezen is.
Utánna volt 3db UH. A 3db hasi ultrahangból egyetlen egynél vették észre a cisztát. Pedig a ciszta elég látványosan "világít" a felvételeken. Nem vagyok kövér, az asztalt is látják rajtam keresztül.
1 cm-es, könnyen észrevehető helyen lévő dologról van szó és 3-ból kettő helyen benézték.
Érdekes ahol benézték az egyik egy kórházban volt, a másik meg egy puccos magánrendelő pesten. Ahol meg észrevették egy Kecskeméti kis magánrendelő volt ahol a legolcsóbban és ezekszerint a legjobban is dolgoztak.
1cm az nem kicsi, akkora daganatot is benézhettek volna elvileg.

Sőt most 11. hónapban mégegy MR, itt már 13mm-es a veseciszta tehát még nőtt is. A lemezt odaadták, megmutattam egy radiológusnak másodleletre. Ott meg kibukott hogy a májamban is van egy 6mm-es veseciszta.
Szóval még az MR-nél is tévedhet a radiológus. Nade ha látja és rá is írja hogy hepatomegália akkor nem kellene azt a májat jobban megnéznie hogyha már jelentősen nagyobb akkor nincs-e benne valami???

AKkor ha valami szokatlan dugihelyen lenne egy daganat azt mikorra vennék észre?

Boltokba jár a NAV, a fogyasztóvédelem stb. Kórházakba, magánrendelőkbe miért nem küldözgetnek pl tesztbetegeket, nem adott számlát akkor bünti, benézte a cisztát vagy a daganatot akkor hatványozott bünti...

De a beteg a hülye, nyilván. :-)

Műhibaper itthon nem releváns, bár ha most elpatkolnék ennyi negatív lelet után az érdekes szitu lenne az biztos, akkor ajánljatok nekem valami jó egészségbiztosítást. Krónikus lyme nem létezik szerintük, a májam amilyen gyorsan megnőtt olyan gyorsan összement tehát fényképem van róla de hát azt is képzelem, vagyis egy hisztis de fullegészséges hipochonder vagyok.

akishugod 2017.12.12. 00:22:34

@Igazság, hol vagy?:
Sajnos van. Most már heteket kell várni egy leletezésre, amire a kérő irvos azt mondja, erre nincs ideje, megy szabira, stb, majd ő megnézi a felvételt. És simán kiadják DVD-n. Gépről írja ki, így ez nem gond.
Arról hadd ne beszéljek, hogy az én MR leletemet 3 orvos 3 féleképpen eletezte. A radiológus szerint vascularis eredetű elváltozás, neurológus szerint neeem, ilyen autoimmun betegeknél szokott lenni, de nem jelent semmut, a harmadik, doki szerint lyme okoz ilyen elváltozást agyban.
Ugyanez endokrinoologusoknál. Egyik leírja, Hashimoto,, közben hülyéz mindenkit, aki ezt nem látja. Ezután másik 3 endokrinologus hülyézi emezt, ogy honnan szedte a Hashimotot?
Na ez igazán az alja mindennek. És közben csodálkoznak, hogy ilyen oldalakon sztják betegek egymásnak az észt, szidják a természetgyógyászokat, stb.
Ha lennének eredményes diagnoszták és gyógyítők, akkor ezekre nem lenne szükség. Ez az orvosok szégyene. Már internetes oldalon yűjtik a betegek a László kórházból elküldött emberek leleteit, amik máshol érdekes módon nem lesznek negatívak.
Hagyjuk, mert ezer sebből vérzik ez. És ez nem pénz kérdése. Ez annak a kérdése, hogy az orvosit is el lehet végezni kettessel. És ugyanúgy dr kerül a neve elé.

Ritkabeteg 2017.12.15. 21:21:29

Voltam tüdőgondozóban, spirometrián.
Asztmát állapítottak meg.
Nem szóltam nekik semmit, úgysem hinnének nekem.32%-os a tüdőkapacitás csökkenésem ami ventolinnal 11%-os javulást értünk el.

Az más dolog hogy baszták kalibrálni a gépet, aminek a használati utasítását olvasva a neten bennevan hogy ilyenkor 10%-os pontatlansággal mér...

Ez a kapacitáscsökkenés - függetlenül a szakszerűtlen méréstől - megerősíti az elképzelésem, mert egy ekkora csökkenés magyarázza a rekeszizom egyoldalú "döglöttségét."

Szóval őszerintük asztma. Más szerint a fulladás pánikbetegség. SZerintem meg a rekeszizom a szar....
Mindenesetre kiskoromban volt asztmám, de asztma + szar rekeszizom nem túl jó dolog egyszerre.. :-(

Rókaregeróka 2017.12.16. 18:19:07

Mi ez a lyme-fertőzöttség amúgy? Az új spanyolviasz? Ejnye már, amit nem tudunk, az már nem KUndusz,hanem biztos a Lyme? :D

Rókaregeróka 2017.12.16. 18:24:22

@Ritkabeteg: helló!

Azért te ebbe pszihésen is belebetegedtél már.
Nem vagyok doki, nem tudok segíteni, csak a saját ilyen tapasztalatimat megosztani: nekem ez reflux+IBS kombó volt, és igen, a stressztől és lépten nyomon előjön. De annyit rágod magad, és képzed- nyugi én is csináltam más betegség kapcsán, nem a más szemében a szálkát esete-, hogy még rosszabbul vagy, mint alapvetően lennél.
Adok egy tanácsot, gondold végig, mióta tart ez, és még mindig itt vagy. Ergo nem halálos. És ezután is itt leszel, hidd el, csak a lelki oldaladra is próbálj vigyázni. Én éveken át csináltam ezt. Mikor félre tudtam tenni, rögtön jobban lettem ;)

Ritkabeteg 2017.12.27. 21:55:13

@Rókaregeróka:
Igaz még mindig ittvagyok de kitudja meddig. De ha még tényleg nem is halálos még a végén tényleg belebetegszem.
Készült mégegy MR felvétel, a kismedencéről.
Eredmény: negatív de :
"Mindkét oldalon a lágyékban több a kóros méretet el nem érő nyirokcsomó van."
Kép itt:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=758Kismedence_MRI.jpg

A képen sem néz ki túl jól, én trombózisnak néztem, de ezekszerint "csak" nyirokcsomók. Pont ott azon a tájékon fáj ahol ezek vannak.
Mindenesetre a nyirokcsomóktól furcsa viselkedés hogy csak akkor fájnak ha állok és sétálok vagy futok, biciklizek. Ülve, fekve nem. Az meg mégfurcsább hogy azóta fáj újra mióta mégegy szakadásérzést éreztem a bordaív alatt.
A herezacskó nagyobbodásról nem is beszélve...

Tehát mondhatni volt egy teljes test MR. Ennek ellenére mégsem tudni mitől vannak ezek.
Vagyis jelen pillanatban ami mindig jelentkezik:
- nevetésre, rázkódásra fura, fájdalomérzet, most főként a gyomorszájnál fáj nevetés után.
- séta, futás stb hatására lágyéktáji fájdalom illetve bal láb zsibbadása

Az összes többi ( emésztési, szív stb) problémákról nem is beszélve.

Szerintem simán benézték mondjuk ezt:
www.kephost.com/images/2017/12/27/mr.jpg

Mert mondjuk pont ottvan a szakadás ahol a lép/máj egymás mellett így keverik. Mondván ha ekkora lyuk lenne akkor herniálódott volna valami... de ha nincs herniálódva akkor lyuk sincs gondolják ők.

De ha alapesetben is mély a rekeszállásom, tehát ha lyukas lenne sem biztos a hernializáció, tehát simán lehet szakadás is ez a kontúr:
www.kephost.com/images/2017/12/27/mr.jpg

Fájni is pont azon a részen fáj ami a fenti képen látható.

De pénzem már nincs, fájdalmak maradtak, mitévő legyek?
Mi fájhat rázkódásra és mitől fájnak a nyirokcsomók járásra? Stb stb... ?

lüke 2018.03.03. 06:45:22

Azta........itt az egész Harrison meg Cécil együtt..
Bye L. Cecile Harrison

christ@ 2018.07.23. 21:44:44

@Ritkabeteg: szia megoldódott a problémád?

Dikusz 2018.08.03. 19:23:16

@christ@: úgy látszik megoldódott.

Ritkabeteg 2018.08.23. 20:38:00

@christ@: NEM!!!!

Sőt rosszabb lett, írtam is újabb levelet újabb vizsgálatokkal de még nem jelent meg!

Szegfü Kristián 2020.03.27. 20:43:31

@Ritkabeteg: Hello, mi a helyzet veled? Megtalálták a probléma okát vagy a megoldást? Javult a helyzeted? Légyszíves ha olvasod, válaszolj, kiváncsi vagyok mi van veled mert én is hasonló cipőben járok és az orvosi vizsgálatok se hoztak eredményt nálam.

Ritkabeteg 2020.07.04. 18:05:14

Nem, nem oldódott meg... :-(

optim67 2022.06.12. 19:08:28

Szia! Mi újság most? Hogy vagy?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása