1 hónapig járt darabokra tört lábbal

2014.02.20. 08:39

gipsz.JPGHozzáteszem az SZTK-ban 2-szer kértük hogy röntgenezzék meg a lábát, de ők biztosak voltak a dolgukban. A második kórházban csak néztek, hogy hogyhogy nem volt még megröntgenezve, és hogyhogy nincs még gipszben a lába.

Üdvözlöm!



Nos, a történet a következő: Édesanyámmal január 28-án jártunk először a csodásan felújított, rendkívül faszára megcsinált SZTK-ban. Körülbelül 21.-én esett el, de nem akart orvoshoz fordulni jobbulás reményében. Persze csak 4-en voltak előttünk, de így is 2 és fél órába telt bejutni a doktorhoz. Édesanyám akkor már 1 hete járt fájós lábbal ( csak a számolás kedvéért írom le még egyszer). A baleseti sebészeten MÉLYVÉNÁS TROMBÓZIST vélt felfedezni a doktor, és átirányított minket az általános sebészetre, mondván majd ott mondják a továbbiakat. Át is mentünk, ott közölték velünk, hogy az előző megállapítás teljesen helytelen, és hülyeség, ez csakis IZOMSZAKADÁS lehet, ezt nem kell megröntgenezni, és még csak fásli sem kell, se semmi, csak pihentetni.

 gipsz.JPG

Én azért felvetettem a véralvadásgátló fogalmát Édesanyámnak, aki visszament, és megkérdezte hogy nem kellene-e. Persze kellett. Fel is írtak neki 10 db-ot, mondván hogy jöjjünk vissza 1 hét múlva, azaz február 4.-én. Csodálkoztunk hogy semmi röntgen, de gondoltuk ők ORVOSOK, értenek hozzá. A fájdalmak nem múltak egy hét elteltével, sőt. Visszamentünk, ugyanaz a helyzet, még 10 db véralvadásgátló, semmi röntgen, jöjjünk vissza egy hét múlva, AZAZ 11.-én. Röntgen hiányában egy gyanakvóbbak lettünk, így felkerestünk egy családbarát kórházi asszisztenst, aki elintézett nekünk egy röntgent egy teljesen másik kórházban, ennek nevét nem említeném.

 

A röntgen február 18.-án DARABOS TÖRÉST mutatott, ekkor Édesanyám 1-2 nap híján már 1 hónapja járt törött lábbal, ami persze már elkezdett összeforrni. Hozzáteszem az SZTK-ban 2-szer kértük hogy röntgenezzék meg a lábát, de ők biztosak voltak a dolgukban. A második kórházban csak néztek, hogy hogyhogy nem volt még megröntgenezve, és hogyhogy nincs még gipszben a lába. A történet ennyi, induljon a harc a biztosítókkal.


Üdvözlettel: Kastaly Áron

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2014.02.20. 09:07:14

Áronka, a szádat mosd ki először és utána tárgyalunk.

a végtelen űrben együtt 2014.02.20. 09:08:56

Erről eszembe jut a háziorvos, az előző esetben. Az is határozottan kijelentette, hogy nem beteg a beteg. Az infarktusos estben se végzik el, amit el kellene. Ezek a problémák napi szintűek. Részben hozzá nemértés, részben gyorsan megszabadulni a betegtől, mert sokan vannak és részben a géppark leterheltségéből fakad. Természetesen mindegyik estre van látszatra elfogadható magyarázat a kívülállóknak. Egyszer említettem a több orvossal való konzultációt, mint nagyon is gyakorlati megközelítését annak, hogy kell minimumra csökkenteni az egészségügyi problémák eszkalációját. Nos, ebben az estben is jó páran részt vettek egy sima csonttörés felderítésében. A legszebb, hogy volt köztük olyan hely is, ahol csodálkoztak a röntgen elmaradásán. Mikor orvoshoz fordul a beteg, akkor eldob egy dobókockát, amin csak a hatos a nyerő. Ritkán sikerül nyerőt dobni. De ha van három, vagy több dobókockám, akkor nagyobb a valószínűsége a hatosnak.

Irkutszk 2014.02.20. 09:14:31

Nem tudom, ki hogy van vele, én nem tudnék egy hetet járkálni törött lábbal.

Tempus-Anh 2014.02.20. 09:23:09

Aron csodálatosan cizellált, négybetűs szavakkal (moderálás?) teletűzdelt szövegén túllépve, a véleményem a következő:

A beteg hibázott elsősorban akkor, amikor az elesést követően nem fordult orvoshoz, egy hétig húzta-halogatta a dolgot (Áron, majd a a biztosítónak ezt ne felejtsd el elmondani, garantáltan örülni fognak, mert az nekik nagyon jó infó - neked nem, de ezt nem tőlem hallottad).
Az őt megvizsgáló traumatológusnak nyilván először is képalkotó eljárással kellett volna tisztáznia az alsó végtagi fájdalom okát, főleg így traumát követően.
Az ő szakterülete, természetesen az ő szemszögéből, az ő eszközeivel kell ezt megközelítenie.
Azt, hogy az ő sugallatára ("Felvetettem (sic!) az alvadásgátló FOGALMÁT"...túl sok Arisztotelészt olvastál szerintem, igen gazdag és árnyalt szófordulatokkal élsz)írt volna fel az orvos alvadásgátlót, azt bocs, nem hiszem.

"Darabos törés"

Melyik csont, hol?
Azt szintén nagyon kétlem, hogy mondjuk egy fracturált femurral vagy tibiával elsétálgatott volna a mami, mert olyan nagyon ritkán fordul elő, esetleg maior analgeticumok hatása alatt, de ebben a posztban ilyesmiről nincs szó.

rikitikitévi 2014.02.20. 10:52:10

@a végtelen űrben együtt:
"Ritkán sikerül nyerőt dobni"
Neked eddig még egyszer sem sikerült, legalábbis ezen a blogon.

she_wolf 2014.02.20. 11:21:19

Megint van egy panaszos, aki ráadásul diagnoszta is egyben.
Nekem csak a két gyűrűsujjam tört el, nem volt tőle farsangi hangulatom. Jó magas lehet a beteg fájdalomküszöbe, ha többszörösen törött lábbal hetekig korzózott egyik orvostól a másikig....
Valaki mondja meg nekem legyen szíves, hogy optimális esetben, átlagosan mennyi időt "illik" foglalkozni egy-egy beteggel? Mert ha 2 perc alatt kirúg az orvos az a baj, ha 4 emberrel csak 2 és fél óra alatt végez, akkor az.
Sajnos gyakran járok orvoshoz, de még soha nem hallottam, hogy az egyik orvos a kollégája diagnózisára vagy kezelésére azt mondta volna, hogy "hülyeség".
Ebben a posztban minden benne van, aminek nem kellene, és semmi nincs, ami fontos lehetne.

she_wolf 2014.02.20. 11:23:55

@a végtelen űrben együtt:
"Részben hozzá nemértés,..."
Igazad van. Holnap meg is pályázok egy építészmérnöki állást, hiszen nem értek hozzá...:(

she_wolf 2014.02.20. 11:30:33

Csak a legfontosabb kérdésem maradt le: nem röntgennel kellett volna indítani?
Csak kérdezem, mint laikus (bár számomra már más értelme is van ennek a szónak, egyelőre nem találok jobbat, ne haragudjatok:()

mldrv 2014.02.20. 12:05:07

@Tempus-Anh: hol beszél csúnyábban, mint te szoktál? vagy azóta moderálták?

Irkutszk 2014.02.20. 12:20:58

@Irkutszk: @Tempus-Anh: Azon gondolkodom, hogy esetleg a bokájánál törhetett le valamelyik kisebb csontról szilánk. Ha nem mozdult el, azzal tud járni a beteg, csak fáj.

reepach 2014.02.20. 13:09:06

@mig54:
"nem röntgennel kellett volna indítani? "
De, mindenképpen.

De ebben a posztban annyi logikai bukfenc van, hogy erősen meg kell kérdőjelezni az igazságtartalmát.
1. Baleseti sebészeten mindig röntgennel indítanak, akkor is, ha semmi külsérelmi nyom nem látható, csak szerepel az anamnézisben a trauma.
2. Ha mélyvénás trombózist gondolt a baleseti sebész, azzal nem az általános sebészetre küldi a beteget, hanem a belgyógyászatra.
3. Valóban nem szokott olyant mondani az egyik szakorvos a másik szakorvos véleményére, hogy hülyeség.
4. Ha izomszakadást diagnosztizált, akkor nem kell véralvadásgátló.
5. Ha - más egyéb ok miatt - szükség van véralvadásgátlóra, akkor azt az orvos nem a beteg felvetésére írja fel.
6. Ezt meg végképp nem értem: " felkerestünk egy családbarát kórházi asszisztenst, aki elintézett nekünk egy röntgent egy teljesen másik kórházban, ennek nevét nem említeném." Családbarát? a család barátja? Az előző kórház nevét sem említette...

Ez az egész egy állatorvosi ló szerű tanmesének tűnik. Persze, tudom, a posztoló MINDIG
igazat mond.

Tempus-Anh 2014.02.20. 13:30:33

@mldrv:
Nálam ez bevett szokás, de vele ellentétben én nem egy blogadmin által közzétett posztban trágárkodom, hanem kommentelőként, zsigerből, saját számlára.

Tempus-Anh 2014.02.20. 13:31:48

@Irkutszk:
Igen, nagyon jó feltételezés. Vagy esetleg egyik lábtő- vagy lábközépcsont, esetleg ujjperc. Mindenesetre hosszú csöves csonttörés kevésbé valószínű.

Tempus-Anh 2014.02.20. 13:33:04

@reepach:
Így van, Perrault és La Fontaine ilyenkor összekaccsint odafent, kedves kollegám. :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.20. 13:43:10

@reepach: mindenképpen? akkor is, ha előtte a beteg simán mászkált a lábával egy hétig?

Irkutszk 2014.02.20. 13:45:06

@Babette_: A darabos törést én többszörös törésnek értelmezem, amikoris dirib-darabra törik a csont. Azzal még kevésbé lehet szaladgálni.

she_wolf 2014.02.20. 13:49:56

@reepach:
Nem kérdőjelezem meg a posztok igazságtartalmát, mert valami miatt valaki biztos megírta. Amit nehezményezek az az objektivitás (gyakran teljes) hiánya.
Ha valaki leírja hogy mi történt vele, felsorolja a tüneteket, az orvosnál/kórházban történt eseményeket/kezeléseket (mindezt túlzások nélkül!) tényszerűen, és mindezek ellenére kérdései vetődnek fel, úgy gondolom, itt válaszokat, tanácsokat kaphat.
És hiszem, hogy ha valaki a fájdalmát osztja meg itt (szintén a fentiek szerint), vígaszt is kaphat. Gondolom én.
De nem tartom okos dolognak, ha valaki itt szaros biliket borogat mindenkire válogatás nélkül, csak azért, mert az a fixa ideája, hogy minden orvos bunkó, csak a pénzére utazik, és műhibák tömegét követi el.
Az meg már végképp röhögséges:), ha én, a poszter vérig sértődöm azon, ha mindezek után lehülyéznek.

gnme 2014.02.20. 14:13:44

@reepach: baromságot szokott, nem hülyeséget .. ez tényleg így van :-)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.02.20. 14:34:24

A beteg hazudik. Bizonyára alkoholista.
Az orvosok semmiben nem hibásak.

Tempus-Anh 2014.02.20. 14:38:41

A posztok hatásvadász hajmeresztő címei is megérnek egy misét.
A fenti címből a laikus lelki szemei előtt egy fél lábon sántikáló mami képe jelenik meg, amint a másik lábát a hóna alatt tartva, ugrándozva közlekedik 30-31 napon keresztül, ha nem épp február van.
"1 hónapig járt darabokra tört lábbal" egy Alfred Hitchcock vagy David Cronenberg rendezte film címe is lehetne, jegeces félelemmel teli horror zenével és kellő megvilágítatlansággal fűszerezve.

Terézágyú 2014.02.20. 14:40:49

@Tempus-Anh:
Most éppen a bloggazdát szidod. Sebaj.
Valakit szidni köll. Vagy a levélírót, vagy a többi kommentelőt, vagy a blog íróját.

she_wolf 2014.02.20. 14:41:22

@Hoppácska:
A beteg nem tárgyilagos (nem pedig hazudik, kis különbség!).
Az orvos is hibázhat (hangsúly a "-hat" - on van).
Alkoholistákat nem bántani! (Legalábbis nem mindegyiket.)

Tempus-Anh 2014.02.20. 14:43:39

@Terézágyú:
Figyelmedbe ajánlom a poszt második mondatát.

she_wolf 2014.02.20. 14:43:43

@Terézágyú:
Nem szidja, csak nem érti. Mint itt oly sokan....

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.02.20. 14:45:09

@mig54:
"A beteg nem tárgyilagos"
Hát legyen az!!!! Hogy merészel nem tárgyilagos lenni????

"Az orvos is hibázhat (hangsúly a "-hat" - on van)."
Nem, az orvos nem hibázhat. Azok szent emberek. Azért az anh a jelképük.

"Alkoholistákat nem bántani!"
Bocs, ha te is vagy.

Tempus-Anh 2014.02.20. 14:45:41

@Terézágyú:
Az ágyúsok kikaptak az este saját kis hűvöske hazájukban a világ legjobb (német) csapatától, úgyhogy az avatarod picikére összehúzhatja magát.

Tempus-Anh 2014.02.20. 14:46:44

@Hoppácska:
"Az őt megvizsgáló traumatológusnak nyilván először is képalkotó eljárással kellett volna tisztáznia az alsó végtagi fájdalom okát, főleg így traumát követően.
Az ő szakterülete, természetesen az ő szemszögéből, az ő eszközeivel kell ezt megközelítenie."

Figyelmedbe ajánlom a fenti beírásom eme részletét.

Terézágyú 2014.02.20. 14:47:30

@mig54:
"Nem szidja, csak nem érti. Mint itt oly sokan...."

Gondolom az orvosok.
Amikor kalauz voltam én sem értettem, hogy lehet annyi blogon szidni a kalauzokat...
Amikor vasutas voltam nem értettem, hogy hogy lehet annyi hazugságot terjeszteni a vasutasokról a blogokon...

Ha orvos lennék én is biztos fel lennék háborodva amikor ezeket olvasom...

Tempus-Anh 2014.02.20. 14:49:38

Az ankh az élet szimbóluma az egyiptomi szimbolikában, tehát azé, amért egy orvos küzdhet.

Az életé, amely dacol a múló idővel, tehát a tempussal.

she_wolf 2014.02.20. 14:50:24

@Tempus-Anh:
Nem értem, mi köze a darabos törésnek ahhoz, hogy milyen faszán felújított, csilli-villi az SZTK. Lényegtelen infó.

(Ja, a Hitchcock - i feelingből ne felejtsd ki a dementorokat. Tudod: ők repkednek a fejed fölött a faszán felújított SZTK bejáratánál, és törölnek az agyadból minden szépet, jót, reményt:))

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.02.20. 14:50:44

@Tempus-Anh:
""Az őt megvizsgáló traumatológusnak nyilván először is képalkotó eljárással kellett volna tisztáznia az alsó végtagi fájdalom okát, főleg így traumát követően."

Nyilván meg is tette, csak ez az Áron letagadja!!!

she_wolf 2014.02.20. 14:53:48

@Terézágyú:
"Gondolom az orvosok."
Nem feltétlenül.

Tempus-Anh 2014.02.20. 14:58:25

@Hoppácska:
Sehol nem állítottam, hogy a traumatológus nem hibázott.
Reepach kollegám pontokba szedve (nem egybeolvasni, mert trágárság jön ki megint) szépen felsorolta azokat az érveket, amelyek a poszt összeszedetlenségét, logikai bukfenceit igazolják.

Ettől függetlenül trauma esetén alap a sérült testtájék képalkotó eljárással végzett vizsgálata (is).

she_wolf 2014.02.20. 15:01:54

@Hoppácska:
Már az is bőven kimeríti a tárgyilagosság fogalmát, ha a beteg úgy megy be az orvoshoz, hogy elmondja, nem pedig drámaszakosokat megszégyenítő előadással interpretálja a panaszát.

Az orvos ember (és nem Szent), s mint olyan, hibázHAT. (Cinizmust kéretik otthon hagyni, köszönöm.

Bocsánatkérés elfogadva.

Tempus-Anh 2014.02.20. 15:04:00

@mig54:
Egy poszt legyen szalonképes, négybetűs szavaktól mentes. Ha logikátlan is, de az a minimum, hogy nem nyócker-szigonyuccai stílusban tálalunk egy történetet a nagyközönség elé.

she_wolf 2014.02.20. 15:08:40

@Tempus-Anh:
Attól tartok, túl magasak az elvárásaid:(

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.02.20. 15:09:15

@Tempus-Anh:
"Sehol nem állítottam, hogy a traumatológus nem hibázott."

Vagyis hibázott????

"Reepach kollegám pontokba szedve ... szépen felsorolta azokat az érveket, amelyek a poszt összeszedetlenségét, logikai bukfenceit igazolják."

Tehát akkor most x kommenten keresztül a levélíró összeszedetlensége van felhánytorgatva - ugyanakkor a traumatológus munkavégzés közben elkövetett hibájáról szó sem esik, csak kegyesen közlöd, hogy "nem mondtam, hogy nem hibázott"...

Értem.

@mig54:
"Cinizmust kéretik otthon hagyni, köszönöm."
Arra gondolsz, hogy az orvosok (egészségügyi dolgozók) itt ekézik a levélíró beteget (hozzátartozóját)????

"Bocsánatkérés elfogadva. "
Visszavonva.

Irkutszk 2014.02.20. 15:13:10

@mig54: Ezek az elvárásaim nekem is megvannak valakitől, aki nyilvánosságra bocsátja az írását.

she_wolf 2014.02.20. 15:19:13

@Hoppácska:
Arra gondolok, hogy hiányosságokat tárnak fel. Olyanokat, amelyek fontosak lehetnek ahhoz, hogy érdemben lehessen reagálni egy-egy posztra.

Azt vonsz vissza, amit akarsz, ettől még nem érzem magam kevesebbnek:P

she_wolf 2014.02.20. 15:20:26

@Irkutszk:
A posztra, vagy a hozzászólásokra gondolsz? Mindkettő nyilvános:)

Tempus-Anh 2014.02.20. 15:20:31

@Hoppácska:
Igen, a logikai okfejtés végeredménye az, hogy a traumatológus hibázott, amikor nem röntgenezett meg egy sérült végtagot.
Részemről nagyon szeretném látni az első orvos által kiállított ambuláns lapot, mert az sok mindenre fényt derítene.

Egyebekben ajánlom ismét reepach kollegám szép beírását.

Irkutszk 2014.02.20. 15:39:00

@mig54: Ez mindenkire vonatkozik, a blogon és a blogon kívül is. És nem csak szövegre, hanem bármire. Igényesség kérdése, és szerintem az a minimum, hogy az ember megnézi, mit ad ki a kezei közül. Így mindenki, aki olvassa, láthatja, hogy ez egy igényes ember. Egyfajta bemutatkozás.

a végtelen űrben együtt 2014.02.20. 15:54:22

A poszt írójának esetét, de az idáig e blogban megjelent eseteket tekintve jó lenne, ha a történet/eset megjelenése előtt értesítenék a panaszost, hogy mikor jelenik meg panasza és ha szeretné, akkor válaszolhatna az itt megjelenő posztokra, kérdésekre, vádakra, személyeskedésekre. Amennyiben ezt nem szeretné, azt is megírhatná a megadott címre és ezt a poszt megjelenésekor szintén közölnék az itt posztolókkal. Ez több szempontból is jó lenne: kissé visszafogottabbá tenné a hangnemeket a posztolóval kapcsolatban, plasztikusabban lehetne megjeleníteni, az egyébként többnyire sablonosan, hiányosan közölt panaszt. Néha előfordul, hogy megjelent a poszt írója és sokkal részletesebben világította meg, hogy mi is történt valójában.

she_wolf 2014.02.20. 15:55:29

@Irkutszk:
Off! Ebben igazad van. Az írást tekintve mindenképpen. (ha rám gondolsz esetleg, csak a posztert idéztem, idézőjel nélkül (én balga...).
Ha hozzászólásban vétek az illem ellen....előferdül, ha az embert kihozzák a béketűrésből:))

she_wolf 2014.02.20. 15:58:57

@a végtelen űrben együtt:
Nem mondod.....
Nagyjából ezer éve hiányolom ezt, hangot is adtam neki, csak rövidebben.
Valahogy így: "párbeszéd".

kacaj hangosan 2014.02.20. 16:12:10

nem tom hogyan csinalta a kedves mama, de a parom csak a kozepsoujjanak kozepso ujjpercenel csinalt repedest, amitol ketszeresere dagadt az ujja. Mi toresre gyanakodtunk, de csak repedes volt. Mozgatni nem birta utana, ami egy ora elteltevel mar duplaja volt.

Persze ez csak egy lab... de basszus, egy torest a szervezet azonnal jelez, es kulonbozo dagadasokkal jelzi. Meg a szalaghuzodasomnal is bedagadt a terdem. Nem tudom elhinni, h vki torott labbal rohangal. Ennek a fele mar megint lufi. Vagy eltortek direkt egy honappal kesobb a labat, h legyen vmi.

srác7878787878 2014.02.20. 16:19:46

Mielőtt a sok nagyokos agyonsavazza a posztolót. Saját történet, kb 3 éve történt. Elestem, karomat beütöttem, baromira fájt az alkarom alsó részre, bedagadt. Irány SZTK. Arrogáns baleseti sebésznek elmondta, hogy doktor úr elestem, nagyon fáj és bevan dagadva. Majd rámförmedt, hogy pontosan mutassam meg, hogy hol. Ráböktem arra a részre. Megnyomkodta az alakarom, majd közölte nincs itt semmi gond, hazamegy pihenteti jegeli, izomhúzódás. Semmi rtg. Megkérdeztem esetleg egy rtg. ? Mogorván mondta, semmi komoly nem kell röntgen. Mondom jó, hát ő az orvos. Eltelt 2 nap semmi változás, vissza SZTK. Másik doki volt épp. Elmondtam a történetet, rögtön röntgenre küldött. Majd kiderült, hogy az alkarom egy részén egy gyönyörű háromszögletű darab kitört a csontból ami úgy szépen állt ki belőle a rtg képen. Valamilyen darabos törés volt. Doki helyretette rögtön, gipsz és ennyi......Tehát ne gyertek azzal, hogy mindig és minden esetben rtg-re küldenek. Velem sem tették....

she_wolf 2014.02.20. 16:39:11

@srác7878787878:
"......Tehát ne gyertek azzal, hogy mindig és minden esetben rtg-re küldenek."

Senki nem mondott ilyesmit. Éppen az ellenkezőjét. Lapozz vissza!

"mig54 2014.02.20. 11:30:33

Csak a legfontosabb kérdésem maradt le: nem röntgennel kellett volna indítani?"

reepach 2014.02.20. 13:09:06

@mig54:
"nem röntgennel kellett volna indítani? "
De, mindenképpen.

Lángharcos 2014.02.20. 16:47:42

@mig54: Idős betegek néha hajlamosak erre.. Elvonulnak a fájdalmukkal, és nem akarják a felhajtást, ami az orvoshoz mászkálással és ide-oda küldözgetéssel jár (gondoljunk a János kórház környékére, ott élmény azon a meredek szakaszon futkosni épületből épületbe)

Mígeközben mások meg kifejezetten szeretnek beszélni a betegségeikről, kifejezetten dicsekednek és vetélkednek, hogy kinek van csúnyább nyavalyája..

Lángharcos 2014.02.20. 16:49:07

@Irkutszk: Ujjpercek ? és tud úgy járni velük, hogy kevésbé terhelje őket.. Idős ember meg amúgy is sántít mindkét lábára, senkinek se tűnik fel.

she_wolf 2014.02.20. 17:34:59

@Lángharcos:
Ismerős mindkét szitu. Meg a János is. Kész terepgyakorlat.

jágör68 2014.02.20. 21:16:03

Röntgenes sztorim is van hasonló:
traumatológus rezidens, főorvos, radiológus főorvos: nincs törés.
1 hónap múlva jön vissza a beteg- még mindig fáj- az újabb röntgen: ott a pertrochanter törés callus-szal.
Szegény már csak TEP-et kaphatott- kb 8.000 EUR- ba fájt a biztosítónak.
A másik kedvenc sztroim:
sajkacsont törés- mindenképp meg kellett operálni- de még Herbert- csavarral is álízülettel gyógyult a fiatal gyereknek.
Nincs olyan, ami nem létezik.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.20. 21:32:44

én láttam már beteget aki a törött bokájával jött be a rendelőbe, ugyancsak láttam egy hajléktalant aki még tél elején törte el a lábszárát, de nem vette le a csizmát és úgy kihúzta tavaszig és akkor jött csak el. levágtuk róla a csizmát és ott kandikált ki a bőr alól a sípcsontja.
ugyancsak láttam egy hölgyet aki megkapta a gipszcsizmáját majd italos mámorában 3-4 hónapig elfelejtett kontrollra jönni, de amikor már kezdett a gipsz alól kifolyni a lába és a társai panaszkodtak a bűzre úgy gondolta megmutatja, a lábszárába került a türelme.
ugyancsak láttam egy embert aki tavasszal kiugrott a traktorból, rosszul érkezett és lett egy ugrócsont ficamos törése (egy olyan Hawkins III vagy IV-es) de ez őt nem zavarta hanem amikor befejeződtek a tavaszi munkálatok a mezőn akkor már bejött megmutatni. az ugrócsont jól tapintható volt a belboka alatt mint egy kisebb tojás, kérdeztem, hogy erre mégis hogyan húzott cipőt? erre mutatta, hogy vágott a cipőjén a belső oldalon egy lyukat, hogy beleférjen a lába. ezt a bokát el kellett merevíteni.
szóval vannak emberek akik nagyon bírják a fájdalmat, vagy csak félnek az orvostól, vagy méginkább a műtéttől.
az, hogy milyen vizsgálatot kérsz az attól függ milyen panasza van a betegnek.
ha arra fekteti a hangsúlyt, hogy duzzadt a bokája meg a lábszára, de igazából a balesetet bagatelizálja (esetleg nem is említi, vagy a mechanizmusát nem taglalja pl azt mondja kicsit megbotlottam és egy hétre rá rettenetesen bedagadt a lábam de mindvégig járóképes voltam), nem fáj neki jelentősen a csontja akkor el tudom képzelni, hogy nem csináltak röntgent. átküldték az érsebészetre mert ők is ki tudják zárni a trombózist nem csak a bábelgyógyászok, azok meg más diagnózist találtak.
egyébként a vádli izomzatának szakadása (gastrocnaemius) nagyon hajlamosít mélyvénás trombózisra, mert a bőnye (fascia) a lábszáron nagyon erős rekeszekre osztja az izomzatot, ha ott bevérzik és jelentősen megnő a nyomás akkor az még az artériákat is el tudja zárni nem csak a vénákat (compartment szindróma), ezért én ilyen betegeknek előszeretettel adok trombózisprofilaxist.
mindazonáltal ebből nehéz lesz pert nyerni, a beteg is jelentősen tett az állapota romlásáért, nem jött időben, és végülis a krónikus fájdalom miatt készült egy röntgen.
persze jó lenne tudni melyik csont is tört el? mert ha a bokája akkor az ha darabos akkor inkább műtét, ha meg valamelyik lábközépcsont akkor meg a modern kezelésben úgy sincs benne a gipsz az esetek jó részében.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.20. 21:41:36

@jágör68: én minden papírra odaírom és odaíratom a rezidensekkel, hogy perzisztáló panaszok esetén 1 hét múlva kontrollröntgen, gyanús esetekben megtoldom még egy gipszsínnel is, hogy felébresszem a betegségtudatot a páciensben és biztos eljöjjön kontrollra (mondjuk a pertrochanter az nehezen gipszelhető dolog :D, de én még láttam pelvipodális gipszet, csináltam is vagy hármat gyerekeknél, nem vagyok feltétlenül büszke rá)
a sajkacsonttörés meg sajna rosszindulatú dolog, a proximális pólus törése esetén az jellemzően elveszti minden vérellátását. én már láttam nemzetközi kézseb kongresszuson olyanokat akik angio-MR-t meg szelektív angiográfiákat csinálnak erre, az ellátó ér pontos belépési helyének a meghatározására és ennek függvényében képesek még érnyeles csontlebenyt is beülteni. szerintem a Herbert csavar (és alternatívái)jó 90%-os sikert garantálnak. összehasonlításképpen a 16 hetes gipszkezelés olyan 40% sikerrel jár

jágör68 2014.02.20. 21:51:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nekem csak 12 hétig volt gipszben :D De meggyógyult, 100%-osan.
Nem engedtem Herbert- csavart betenni- igaz mediális, elmozdulás nélküli törésem volt.
Azóta nem korcsolyázom életlen korival:D Nagyon kemény lecke volt.
Sőt még jégkorongozni is elkezdtem azóta és az első gólomat is meglőttem már:D

magam adom 2014.02.20. 21:57:14

Vannak esetek, amikor a friss törés nem ábrázolódik a rtg. felvételeken. Ha a törés gyanúja mégis megalapozott, 7-10 nap múlva meg kell ismételni a röntgent, amikor is az úgynevezett késleltetett felvételeken a törésvonalnak megfelelően scleroticus callus képződés látszik.

CPR 2014.02.20. 22:37:50

@srác7878787878: Ez nagyon jó! Helyretette a háromszögletű kitört darabot! És hogy csinálta, megnyomta egy ponton a karodat és a háromszög visszanyomódott a helyére? A Rtg felvétel alapján csinálta vagy átvilágító alatt? Bár, ha az orvosnak gyerekkorában volt forma-bedugogatós játéka akkor ez nem lehetett probléma. Hát ezen betegre nevettem magam. Most mehetek is orvoshoz aztán jöhet egy újabb poszt :)

srác7878787878 2014.02.20. 22:52:50

@CPR: Nagyon vicces, én nem éreztem annak. RTG alapján csinálta, egy betonasztalnak nevezett valamin. Kérte, hogy lazítsak majd igen kézzel valahogy helyre rakta, kisebb roppanás és a helyére került. Gipsz fel, kontroll röntgen. Ha nem hiszed, és ha megadod a méled, akkor szívesen átküldöm a vizsgálati lapot és rtg-t. Tököm tele van már azzal, hogy itt mindig a beteg a hülye és ti vagytok a nagyokosok....

srác7878787878 2014.02.20. 22:56:07

@mig54: "De ebben a posztban annyi logikai bukfenc van, hogy erősen meg kell kérdőjelezni az igazságtartalmát.
1. Baleseti sebészeten mindig röntgennel indítanak, akkor is, ha semmi külsérelmi nyom nem látható, csak szerepel az anamnézisben a trauma."

Ezt az állítást cáfoltam....

reepach 2014.02.20. 23:20:06

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Kösz a továbbképzést, mindig tanul az ember...
Lábtörésről a legnyomasztóbb élményem ifjú titán koromból származik. Kb. 1980-ban feküdt az osztályon (belgyógy.) valami interkurrens betegség miatt egy fiatalember, akinek az egyik lába be volt gipszelve. Történetesen a kórházi kezelés alatt vált esedékessé a gipsz levétel, ami sikeresen megtörtént, majd néhány perc mulva a beteg meghalt. Akkor LMWH még nem volt, és a thromboprofilaxis fontosságáról sem nagyon hallottunk.

srác7878787878 2014.02.21. 00:09:51

@CPR: Nagyon vicces vagy mondhatom. Én nem tartottam annak a dolgot és most sem tartom annak, örültem, hogy műtét nélkül megúsztam. A helyretétel sem votl kellemes. A csontból kimozdult felfelé ez a háromszögletű darab és azt nyomta vissza a helyére. A művelet annyi volt, hogy a betonasztalra kellett a karomat tenni, kérte, hogy lazítsak, lélegezzek mélyen, nem néztem oda mit csinál, egy kisebb roppanás és némi fájdalom és a doki szerint a helyére került a csontdarab. Majd gipsz és irány a rtg. Ami megerősítette, hogy a helyére került. Nagyon szívesen elküldöm a vizsgálati lapokat és talán még a rtg film is megvan, ha adsz egy mail címet. A tököm tele van azzal, hogy mindenkit hülyének néztek, csak ti vagytok az okosak mert az úgy nem történhetett meg, nem úgy volt....

srác7878787878 2014.02.21. 00:10:59

@mig54: erre írtam amit írtam. : 1. Baleseti sebészeten mindig röntgennel indítanak, akkor is, ha semmi külsérelmi nyom nem látható, csak szerepel az anamnézisben a trauma.

Nálam sem indítottak azzal... :D

a végtelen űrben együtt 2014.02.21. 07:00:26

Idáig nagyon tanulságos volt ami íródott.

Tehát összefoglalva: Ha eltörik, nincs az az ember, aki ezt kibírná. Ezzel szemben sok est van ami ezt cáfolja. Lehet helyre tenni csontot kézzel csak úgy-nem lehet helyre tenni csak úgy. Nem lehet törött csonttal járni - lehet törött csonttal járni. Állítják - persze megalapozottan, hogy nincs törés - később, persze vitathatatlanul, hogy mégis van. És mindezeket orvosok, gyakorlatból teszik.

Nincs ezzel semmi baj, mert tökéletesen életszerű. Bármely eset megtörténhet és annak ellenkezője is. Mindenre van példa, legfeljebb itt nem jelenik meg. Például az is megeshet, hogy a beteg igazat állít.

Tempus-Anh 2014.02.21. 09:08:32

@CPR:
Bár a klasszikus medicina lassan a múlt homályába vész, de az tagadhatatlan, hogy eleink olyan műfogásokat alkalmaztak, amelyek mindenféle gép és szerkentyű nélkül megoldottak egy-egy repozíciót, puszta kézzel, emberi erővel és nyilván rengeteg anatómiai tudással.
Mert - horribile dictu! - bizony az anatómia Hippokratész óta nem változott, sem
szárnyunk nem nőtt, sem úszóhártyánk (szarvunk is csak néha), csontjaink száma és szerkezete ugyanakkora, ha mállékonyabb állagú és gyengébb is, mint csupa izom őseinknek.
Szóval egy jólképzett orvos fel van vértezve annyi anatómiai tudással, gyakorlattal, hogy ha megfog egy végtagot, annak szerkezetét pontosan ismeri, a bőrtől egészen a csontokig.

CPR 2014.02.21. 11:03:47

@srác7878787878: Tehát egy laikus szemén át a történet: kitört egy háromszögletű darab a csontból, gipszasztal, legyen erős, fájdalom, helyreugrott, gipsz = kész :) Csakhogy az alkar könyöktől lefelé kezdődik történetesen kapásból két hosszú csöves csonttal, ha azok valamelyikéből egy háromszögletű darab kitörik (próbáld vizualizálni), azt nem lehet csak úgy visszapöccinteni. Ellenben ha és most haladjunk lejjebb az ujjak felé a csukló sok kis összetett csontjainak valamelyike ugrott ki azt már igen. Tehát nem laikus szemmel nézve ismét csak a lényeg maradt ki: melyik is az említett csont?
És azt, hogy neked mid és mennyire van tele az senkit és sehol nem fog érdekelni akárhányszor említed is.

she_wolf 2014.02.21. 12:09:51

@srác7878787878:
Jól tudom mit akarsz, miért vered a tamtamot.
Reepach szerintem az eljárási protokollt írta le. Jelesül: mit kell(ene) csinálni adott esetben. Az, hogy az orvoskollégája mit és hogyan tett, az illető doktor sara. Azt ne várd, hogy itt bármelyik orvos leírja, hogy a kolléga mulasztott, mert ez nem az Ő kompetenciájuk, hanem a bíróságé. Be szokott ide kukkantani egy jogász is, javítson ki, ha tévednék.

she_wolf 2014.02.21. 12:12:15

@mig54:
Ja, és az embernek néha úgy kell az általánosítás, mint egy falat kenyér, de jó lenne minél kevesebbszer alkalmazni:)

srác7878787878 2014.02.21. 20:27:42

@CPR: Nah, nagyokosok. Megvan az akkori rtg másolom: A jobb radius kp. harmadában darabos törés látszik. A törés magasságában dorsalisan cm-nyi háromszög alakú fragmentum látható, mely néhány mm-nyivel dislocálódott. Tengelyállás jó. d.g: Fractura radil prox. comm. l.d. cum.disloc. TH.: repositio, hosszú felsővégtagi gipsz.
Ennyit a kötözködéseitekről.....

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.22. 08:26:14

@srác7878787878: jellemzően ezeknél a töréseknél a műtét messze jobb megoldás, csak főleg a radius proximális harmadában komoly szakmai kihívás megcsinálni ezért fordulhatott elő, hogy inkább gipszelték. az a dislokálódott csontdarab ha az ulna irányába áll akkor a két csont összecsontosodásához is hezethet.
persze érdekes lenne tudni milyen is a törés és hány éves voltál akkor.
felnőttnél azonban a 6 hét hosszú gipsz miatt a könyök mobilitása néha soha nem jön rendbe.
egyébként a repozíció során a tengelyállást javítjuk nem lehet azt a kicsi háromszögletű csontot visszanyomni a helyére.

srác7878787878 2014.02.23. 01:01:46

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Egyébként 4 éve történt, akkor 32 éves voltam. A doki annyit mondott, hogy helyre teszi a kitört darabot. Innen gondoltam azt, hogy a háromszöget nyomta vissza. No, de rendben meggyógyult semmi panaszom sincs azóta sem. Köszi a választ, csak ez a poszt nem rólam szól és érdekes, hogy aki eddig hülyének nézett @CRP: valahogy csendben lett. Én csak ezt nem értem a hozzászólásokban, hogy miért kell mindig a hozzászólókat/posztolókat totálisan hülyének nézni és az biztosan nem úgy volt... S ha igen, lásd én sem hazudtam azzal amit írtam. Rendben, hogy véditek az orvosok becsületét, vannak nagyon jó orvosaink, kórházaink, de sajnos találkozhatunk bizonyos esetekben olyanokkal akik valami hibát vétenek a gépezetben. S ez még nem ok arra, hogy az egész intézményt általánosítsuk és kikiáltsuk róla, hogy nem jó. De az sem megoldás, hogy itt anyatigrisként a laikusan leíró tényeken röhögtök és mindenkit támadtok, hogy az úgy nem lehetett. Persze tisztelet a kivételnek... :)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.23. 15:09:14

@srác7878787878: ha rendben meggyógyult akkor jó, mint említettem felnőtteknél előnyösebb operálni, de ez nem azt jelenti, hogy nem gyógyulhat meg gipszben, sőt egy jó gipsz néha jobb mint egy sz@r műtét

Loriana 2014.02.23. 22:29:09

Számomra teljesen realisztikus, habár kissé pongyola a leírás...

OFF:
Én egy kulcscsonttörés + SLAP laesio kombóval mászkáltam 4 évig, mire elmentem orvoshoz A baleset úgy történt, bevágtam a könyökömet alulról snowboardozás közben, mivel sosem tört el semmim, és magas a fájdalomküszöböm, fel sem merült bennem, hogy eltört volna, vagy bármi komolyabb gond lenne, mert leszámítva, hogy kb. 2 hétig nem tudtam megemelni a karom, nagyon gyorsan javult magától. A törés mondjuk kérdés, mert 3-ból csak 2 orvos vágta rá a röntgent látva, hogy szöglettörés 15 fokos eltéréssel. Illetve a SLAP laesio is kérdéses, mert volt még két másik diagnózis is: supraspinatus szakadás ill. alsó labrum szakadás is az MRI lelet és fizikai vizsgálatok alapján. A SLAP laesiót diagnosztizáló orvos elég neves vállsebész, neki hiszek leginkább, meg így félig-meddig laikusként ez tűnik életszerűnek a balesetet figyelembe véve. Ezek után 4 évre rá nyilván nem műttettem meg... és persze azóta is fáj, akad és kattog, de így 10 év távlatából megtanultam együttélni vele.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.24. 17:36:14

@Loriana: a SLAP sérülések is labrum sérülések. mondjuk alsó labrum sérülések ritkák de a SLAP 5,8,9 típusai érinthetik az alsó labrumot.
a supraspinatus az ugyebár a rotátor köpeny része, ez soha nem gyógyul magától csak egyre nagyobb lesz és idővel a teljes rotátor köpeny leszakad.
a labrum sem szeret magától gyógyulni mert vagy a tok húzza vagy a felső részén a bicepsz hosszú ina leginkább, ez se gyógyul magától
ha ezek nincsenek rendbehozva akkor a váll instabil és idő előtt elkopik, akkor meg lehet belerakni egy inverz vállprotézist, mert anatómiásat nem lehet a rotátorköpeny instabilitása miatt

Loriana 2014.02.24. 19:15:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok: először is köszönöm a választ, egyáltalán nem vártam reakciót a késői hozzászólásomra :-). A SLAP tudtommal a felső labrummal kapcsolatos sérülés (google a barátunk... én biológus vagyok). Hogy pontosítsak: a neves válldoki azzal riogatott, hogy a bicepszínam fog leszakadni, meg hogy majd könnyen kiugrik a vállam - ezt mondta 2 éve, a sérülés után kb. 8 évvel. De annyira azért ő sem erőltette a műtétet, figyelembe véve a korábbi - kicsit fájdalmasan, de végül is komolyabb gond nélkül - eltelt 8 évet, illetve az akkor még csak 6 darab térdműtétem. Amit leírsz, illetve amit ő és a többi doki is mondott, riasztóan hangzik, de figyelembe véve, hogy még a diagnózis sem biztos, nem tudom, mennyi ezeknek a bekövetkezési valószínűsége? Az utóbbi 9 évben 9 térdműtétem volt (ugyanabban a térdben 3 meniscus, 3 LCA pótlás stb.), ezért is ódzkodtam attól, hogy a vállamban is matassanak. De most már végképp nem tudom, mi a jó döntés...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.24. 21:48:47

@Loriana: maga a SLAP szó is superior labrum tear antero-posteriorból ered (vagy valami hasonlóból) az alap típusok a felső labrum bicepsz ínnal összefüggésbe hozható sérülései, csak mint minden esetben jött pár okos akik kitaláltak még pár ritka verziót, úgy, hogy most már vagy 10 típusnál járunk (persze senki sem tudja kívülről őket, én is hirtelen kinéztem egy táblázatból melyek érintik az alsó labrumot).
hát maga a labrum az hagyján, de ha a supraspinatus le van szakadva az nem jó, az inkább tönkre teszi a vállad. a bicepsz ha leszakad akkor gyakran még megkönnyebbülést is okoz a betegnek (persze esztétikailag nem lesz szép az asszimetrikus bicepsz). a terápiája is jellemzően erre épül:
fiataloknál horgonyokkal visszafogni, középkorúaknál leválasztani a bicepsz inát a tapadásáról és egy horgonnyal megfogni a felkarcsont fejében (biceps tenodesis)
időseknél meg egyszerűen átvágni és kész
a supraspinatusra van egy nagyon jó és könnyen elvégezhető teszt: jobe-test a neve
www.youtube.com/watch?v=Pjn0t-n99yI
a bicepsre meg talán a speed test a legjobb:
www.youtube.com/watch?v=GRGynjev5ug

Loriana 2014.02.24. 22:16:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok: köszönöm a pontosítást. Viszont nem gondolom, hogy én házi módszerrel magamnak pontosabban meg tudnám állapítani a diagnózist, mint a 3 traumatológus, akik közül kettő kifejezetten vállspecialista, egy pedig kézsebész, és nem ugyanarra jutottak. Éjszaka azért elég zavaró tud lenni mostanában, talán futok még egy kört.

Hegedűs Boglárka 2014.03.22. 22:40:56

Csak egy kicsi lány esete a bicikli külöjével
Köntözés 2 naponta a lényeg gipsz a második kötözésen min 3hétig maradjon.De kontrol aug 20 án a sürgöségin itt már a gipszet le is vették2nap után pedig nem lett volna szabad.De Kozma doki úgy gondolta öjobban tudja mint s gyerek sebész na gsz le de a lányom még mindig nem használja a ball lábát mert nem tud rá nehezmedni stbtb 2nap kontroll gyereksebészeten nagy üvlótés a doktornő részéról ,hogy hol a gipsz amit a lánynak 4 hétig kellett volna használnija.Akkor ki is az aki tud ol asni mert a doki. Em tudod a anyi szent.Fejér megye

Igazság, hol vagy? 2014.03.24. 11:19:10

@Hegedűs Boglárka: ? Érthetőbben ha lehet,ennek "se füle se farka".

rikitikitévi 2014.03.24. 12:57:39

@Igazság, hol vagy?:
Elmagyarázom: a felelőtlen szülő, vélhetően maga @Hegedűs Boglárka felrakta a kicsi lányt a bicikli hátsó ülésére, a küllő meg kapta a gyermek lányát. Most meg a gyermekét felelőtlenül veszélyeztető szülő ahhelyett, hogy fejét falba verve kiáltaná, hogy "de nagy marha voltam, bocsássatok meg!", itt tépi a száját, vádaskodik, bűnbakot keres.
Viszont tud írni (úgy-ahogy):
"használnija.Akkor ki is az aki tud ol asni mert a doki. Em tudod a anyi szent.Fejér"
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása