Isten őrizz, hogy ma legyél beteg!
41 évi tb-járulék (egészségügyi járulék, stb. ) befizetése után is, ha kórházi ápolásra szorulsz, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod!
Tisztelt Prxis!
Azon gondolkozom, hogy az 1960-as években honnan volt sokkal több pénze a kórházaknak ?
1961-ben fél évet ( ! ) töltöttem egy budai gyermekkórházban (a Bólyai, Borbolya és Cserje utcai komplexum egyikében). A mai napig csak jó emlékeim vannak az ottani időszakról. Volt elegendő számú orvos és nővér, gyógytornász és beteghordó. Az orvos nem fogadott el hálapénzt, de még az ajándéknak szánt, 2 megtisztított csirkére is azt mondta: Anyuka, főzze csak meg a gyerekeknek, nekik nagyobb szükségük van rá !
- a kórházi dolgozókat meg tudták fizetni !
Jutott pénz normális ellátásra, napi ötszöri étkezéssel ! (Még ma is emlékszem, milyen finom limonádét és babapiskótát kaptunk uzsonnára.) Hetente cserélték az ágyneműt, a kórházi pizsamánkat ( ! ), volt szappan, fogkrém, papírszalvéta és WC papír is. Nem kellett a szülőknek behozni.
A gyógyszereket rendben megkaptuk, a D-vitamin pótlásról is gondoskodtak: jó időben a teraszon napoztunk, téli időszakban pedig kvarcoltunk.
- ez sem lehetett csekély összeg akkoriban
A délelőtti órákban kezelések voltak, a délutáni csendes pihenő után pedig játékos foglalkozásokkal múlattuk az időt.
Az iskolai tanév 2. félévét a kórházban fejeztem be, hiszen tanítás is volt, nem kellett mulasztanom egyetlen napot sem ! A budapesti Áldás utcai iskola tanárai oktattak bennünket.
- hogy csinálták ? miből volt pénz akkoriban erre is ?
Május végén, gyermeknapon elvittek néhányunkat (a jobb állapotban lévők közül) a Városligetbe, csónakáztunk, ujjongtunk a Vidámparkban !
- erre is jutott !
Ez csak egy „morzsa” az akkori egészségügyi állapotokról, de ha több mint 50 év után is csak is a jóra emlékezem, az jelent valamit !
Ma ne légy beteg, Isten őrizz ! 41 évi tb-járulék (egészségügyi járulék, stb. ) befizetése után is, ha kórházi ápolásra szorulsz, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod (hálapénzről, a gyógyszerekről, mindenféle eszközről magad kell gondoskodj, s talán még meg sem gyógyultál, de 1-2 nap után „kidobnak”, lábadozz otthon, a saját költségedre ! Talán jobb is !
Köszönöm, ha elolvasták az emailemet.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zunuke 2014.01.31. 08:45:18
CPR 2014.01.31. 10:00:48
a végtelen űrben együtt 2014.01.31. 10:03:20
Tehát a kor: Proletár diktatúra. A vezető osztály a munkásosztály. Ezzel már megközelítőleg meg is határoztuk az erőteret ami mozgásban tartja a rendszert. Egy szűk elit tarja kezében a hatalmat és ezt a szűk elitet egy olyan ember vezeti, aki abszolút puritán, a szó valódi értelmében. Az állam kezében kevés a pénz, a népében még kevesebb. Bár elvben a proletár a vezető, de egyben ő a legszegényebb is. Mély szegénység van és ebbe beleértem az orvosokat is. Bár helyzetüknél fogva kissé kiemelkednek, de illik reájuk a szegény meghatározás. A fent idézett időszakra még nem jellemző a beteg lehúzás, mert se az orvos, se az őt ebbe belekényszerítő politika sem ismeri. Ez majd később találódik fel. Az orvos /hasonló cipőben van, mint beteg/, még együtt érez a beteggel, a beteg még tiszteli az orvost /idilli állapot bizonyos szempontból/. Visszautasítja a csirkét, pedig jól jönne otthon is, de mivel ismeré betege helyzetét, tudja ott nagyobb szükség van rá. Ilyet ma, még elvétve se találunk. Akkoriban a vezér elmondta az elvet, a felső politikai réteg törvényekbe foglalta és közvetítette mondjuk az akkori egészségügyi vezetésnek. Ők nem bírálgattak, végrehajtottak, azaz, ők is leközvetítették a testközelben dolgozó orvosoknak. Az elv, mely végig futott a rendszeren, az volt, hogy a melóst meg kell gyógyítani és a lehetőségekhez mérten jól kell kezelni, mert az akkori ország még nem a bankárokra és brókerekre és egyéb lumpen elemekre épült, hanem a munkára. Ezért a dolgozót ki kellett szolgálni. Értelemszerűen annak a kornak színvonalán. Mivel eme korra az a viszonylagos egyenlőség volt jellemző, mely a szegénységben jelent meg. Ezért nem volt jellemző a törtetés sem, mert mégis hova? Csak a egyedül a politika volt a szamárlétra felfelé. De legfelül még mindig a puritán volt, aki a földi hívságok nem csábítottak. No persze a hatalom őt is érdekelte.
Akkor a mai történetünkről: Tehát, ilyen háttérrel már érthető leírónk által festett látszólagos idill, melyet ráadásul gyermekként él meg. Igen, igaza van, többet törődtek emberileg akkor a beteggel. Amit most csak törvényben megírnak /óhajként/, azt akkor egy kisebb szinten meg is adták. Alacsony színvonal volt, kis orvosi lehetőségekkel/gyógyszer, eszközök/. De igazából nem ez hiányzik manapság. Az az emberséges hozzáállás, ami azt a kort orvosilag jellemezte, ma már csak atomi szintem és genetikai mutáció hatására jellemző. Véleményem(!)szerint, ezt hiányolja kedves témafelvetőnk. Ezúton üdvözlöm és üzenem...értem.:)
zunuke 2014.01.31. 10:08:58
reepach 2014.01.31. 10:12:00
Én sem voltam olyan felhőtlenül, önfeledten boldog, mint kisgyermekkoromban, a Kádár-korszakban. A rendszer (beleértve az eü. rendszert is) ezzel együtt semmivel sem volt jobb, mint a mai, sőt, még ez a megfogalmazás is hízelgő ránézve.
reepach 2014.01.31. 10:13:23
Én sem voltam soha olyan felhőtlenül, önfeledten boldog, mint kisgyermekkoromban, a Kádár-korszakban.
Pharaoh85 2014.01.31. 11:25:34
jágör68 2014.01.31. 11:43:17
Na most ilyen apróságokat kéne fedezni kb 3 millió ember EÜ- járulékából, akiknek kb 90%-a havi 9- 10.000 Ft járulékot fizet.
És persze közben megy a duma, hogy mindenkinek, minden jár- alanyi jogon.
Járni jár, csak nem jut.
Valaki írja már meg legyen szíves otthon melyik intézmény sokktalanító- protokolljában szerepel politrauma esetén:
-art. vérgáz
-teljes nagylabor
-rotációs trombelasztogramm
-azonnali mellkas- röntgen, medence- röntgen, hasi ultrahang
-koponya + nyaki gerinc + mellkas + hasi CT
Mert akkor azonnal beadom oda az álláspályázatomat.
a végtelen űrben együtt 2014.01.31. 12:38:23
Irkutszk 2014.01.31. 13:03:19
Ugyandehogy (törölt) 2014.01.31. 15:08:33
érdemes megnézni a hivatalos számokat.
Ugyandehogy (törölt) 2014.01.31. 15:09:34
Rotoxis 2014.01.31. 16:23:10
Argus 2014.01.31. 16:54:49
Mária 2014.01.31. 16:55:42
"Az van benne, hogy a mindenkori kormány megteszi, amit tud, és az jár."
Az, hogy "megteszi, amit tud", az jogi szempontból értelmezhetetlen karakterhalmaz.
Argus 2014.01.31. 16:59:41
Holle anyó 2014.01.31. 17:15:10
Tehát egy pályakezdő orvos a házastársával cca. öt éven belül topon volt egzisztenciálisan, MINDENE megvolt, amiért másnak általában dolgoznia kellett, onnantól kezdve felhalmozott. Nem a fizetése volt sok, hanem a rendszerbe épített előjogai voltak biztosítva. Mivel nem kellett küzdenie a létért, a hivatásának élhetett és még képezhette is magát.
Ma már az orvos is a piacon vergődik, mert állítólag a szent piac oldja meg a problémáinkat......
Abban az időben a nagybátyám borsodi állatorvos volt, a felesége tanár, két gyerekük volt. Szolgálati lakás, szolgálati autó, telefon a házzal egybeépített rendelőben, ugye magáncélra is használva, rezsit is a tanács fizette, kaját adtak a parasztok. A fizetésüket nem tudták elkölteni.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.31. 17:24:21
erről egy szőke ex kolléganőm jut eszembe, aki annakidején amikor nagyban dúlt a Pentium-AMD háború, végre vett egy számítógépet és ezt el is újságolta nekünk. persze az első kérdésünk az volt és mégis milyen számítógépet vettél?
a válasz pedig a legnagyobb természetességgel az volt, hogy: fehéret.
na kb ennyire ért a kedves levélíró is az egészségügyi költségekhez.
a közgazdasághoz még ennyire se ha nem tudja, hogy a TB az nem egy olyan hozzájárulás ami gyűlik az ember élete során hanem olyan mint a kötelező biztosítás, az az évi károkat fizeti
randomuser1 2014.01.31. 17:39:26
jágör68 2014.01.31. 17:59:00
"Azért adok én is csak annyit nekik, amennyi szerintem jár"
És meg is érkeztünk a másik kolosszális problémahalmazhoz:
a lakóság adófizetési "kultúrájához"
Bár sajnos, még az a jobbik eset, ha fizet is egyáltalán valamit, mindegy, hogy csak töredéket...
Mert millióknak mindenféle saját hozzájárulás nélkül ígértek mindent.
Ezek miatt is alakult ki ez a nagyszerű helyzet
Holle anyó 2014.01.31. 18:21:15
Én állandóan dolgoztam és fizettem TB-t, plusz egészségpénztári tag is vagyok, tehát betegségmegelőzésre, sportra is tudok költeni.
Az exférjem alkoholista, láncdohányos, munkanélküli zsírdisznó, most volt a bypass műtétje több napos intenzív-ellátással, ami nem két fillér. Éljen a szolidaritás!
Félreértés ne essék, nem sajnálom tőle, csak méltánytalan ez a rendszer, mert így nekem is egy hónapot kell várnom pl. epegörcs miatt rendelt UH-ra.
desw 2014.01.31. 18:43:00
GonoszMostoha 2014.01.31. 19:30:30
a végtelen űrben együtt 2014.01.31. 19:41:26
Amíg 1997.évi CLIV. Egészségügyi törvén célja 1. paragrafusának b, pontja,valamint az alapelvek 2. paragrafus (2) bekezdés nem változik, addig nem hiszem.
Tartalma: 1. "hozzájárulni a társadalom tagjai esélyegyenlőségének megteremtéséhez az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésük során,"
(2) "Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során érvényesülnie kell az esélyegyenlőségnek."
ViktoriaF 2014.01.31. 20:03:55
christophe 2014.01.31. 20:17:13
desw 2014.01.31. 20:53:20
Szép és romantikus jogszabályok! Kár, hogy emiatt rohad szét az egész eü (is)!
Kristl 2014.01.31. 21:22:28
A terhét meg pl hála Antalnak nyögjük.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.31. 22:20:46
a végtelen űrben együtt 2014.02.01. 08:00:27
Érdekes és sokat mondó mondat. Kibontása és értelmezése nagyon messzire vezetne. Tanulmányok, értekezések, társadalmi viták sora foglalkozik ezzel a mondattal, persze némileg másképp fogalmazva, de a lényege ez.
Akkor én is megpróbálom kissé értelmezni a tudatlan fejemmel, ezért nevezzük az én látószögemnek:
A kiinduló pontunk, hogy kiléptünk a diktatúrából(?)és a demokrácia lett uralkodó államforma. Erről egy idézet: "A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk."
Az az elképzelés, vagy nevezzük vágynak, hogy minden ember legyen egyenlő, már régen elérendő cél az emberiség számára. Persze, mi, akik kellően tanultak vagyunk, tudjuk, hogy ez a vágy, örökre az is marad. De jó cél, mert együtt érző és emberséges. Elérni nem fogjuk, de részsikerekre elértünk és még talán jutunk is szebbre, jobbra. Ilyen Pl. a tanítás és Uram bocsá' az egészségügy. Ezek annyira fontosak, hogy a mi történetünkben már a diktatúrában elvként megjelent. De ha az elvettet és elnyomó diktatúrában fontos elv volt, akkor a demokráciában miért kérdőjelezik meg? Mert pénzbe kerül? Sok pénzbe? Igen, az elvek mindig sok pénzbe kerülnek /lásd még: demokrácia/.
Akkor lássuk mi volt a múltban: A tudás egyetlen letéteményese ezen a kontinensen a papság volt. Őrizték is kegyetlenül, mert ez volt a hatalom egyik fontos záloga. Csak érdekességképp említem: ez a viselkedési forma még ma is divik némely helyen és személyeknél. Hosszú, kegyetlen harcot kellett folytatni, míg a tudást sikerült kiragadni a kezükből. Emberek milliói adták életüket, hogy ez a láng kikerüljön az Istenek kezéből. Kikerült és így lett alapelv és alaptörvény belőle. Persze, gyakorlása sok pénzt és energiát felemészt. A tudás hatalom a tudatlan felett és aki megszerzi, az szereti aprópénzre váltani és igyekszik féltékenyen őrizni. A tudás felkerül a NET-re, ezért a féltékeny szótárában megjelenik, hogy "ne guglizz!". Oszt miért ne?:)
Az elmúlt rezsim által lefektetett alapelvet -lévén jó-, átmentették a mai törvényekbe. Azon ésszerűségtől vezérelve, hogy nem muszáj kiönteni a gyermeket a fürdővízzel együtt.
Tehát az elv szép és jó, csak sok pénzbe kerül. A pénzt meg lopják. Minden szinten. Ebből logikusan következik, hogy nem az elvvel van baj, hanem azzal aki kitalálta. tehát a baj nem rendszer szintű, hanem egyén szintű. Az egyént pedig az évezredek alatt sem lehetett megváltoztatni, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi forma vette körül. A baj atomi szintű, vagy pontosabban megfogalmazva, genetikai. Tehát Veled, velem és vele van a gond. Így: "Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, és tovább megy."
Akkor tegyük túl magunkat az igazságon és gondolkodjunk praktikusan. Az embert vagy nem, vagy csak evolúcióval, esetleg genetikai módszerekkel tudjuk megváltoztatni. Mivel ezek egyike se áll jelen pillanatban rendelkezésünkre, ezért, az elvet megtartva törvénybe iktatjuk és megpróbálunk hozzáidomulva a lehetőségünkhöz mérten azt a gyakorlatban alkalmazni.
Visszatérve hozzád: ez nem romantika. Ez emberi vérrel írt történelmi tanulság. Ha elveted bármilyen praktikusnak látszó ötlettel, azzal visszaküldöd az emberiséget a sötét múltba és kezdődhet minden elölről...szerintem!
reepach 2014.02.01. 12:13:07
" A baj atomi szintű, vagy pontosabban megfogalmazva, genetikai. "
" Emberek milliói adták életüket, hogy ez a láng kikerüljön az Istenek kezéből."
"Akkor tegyük túl magunkat az igazságon és gondolkodjunk praktikusan. "
Te ezeket olvasod valahol, vagy magadtól találsz ki ilyen marhaságokat?
" Tehát Veled, velem és vele van a gond."
Csak Veled.
a végtelen űrben együtt 2014.02.01. 14:13:03
reepach 2014.02.01. 15:44:35
Azt várom. Az atomi (genetikai) szintű baj mibenlétét.
a végtelen űrben együtt 2014.02.01. 15:58:25
A történet a következő: desw-nek írtam, de ezt talán Te is látod. Amit írtam a saját nézőpontom, ezt előre bocsájtottam. Ezzel -már amit írtam- lehet egyetérteni, lehet nem és lehet fikázni, mint ahogy voltál kedves. De, hogy most még valami magyarázó szöveget kérsz hozzá, az elég érdekesen sajátos logika. Ha nem érted, vagy nem tudod értelmezni, elfogadni, hát... A lényeg: nem Neked írtam, csak belekontárkodtál és cáfoló érvek nélkül fikáztál. Én ezt eltudom Tőled fogadni, mert a jó oldalad mellett van ilyen is. Szerintem fuss neki még egyszer. Próbálj jóindulattal közeledni, akkor esetleg van remény. Addig is: maradok tisztelettel.:)
Irkutszk 2014.02.03. 07:51:36
(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.
Ebben nincs benne, hogy a legmagasabb fokon, semmi nincs benne. Megszervezi, azt kész, csókolom.
Irkutszk 2014.02.03. 10:06:07
Ugyandehogy (törölt) 2014.02.03. 10:19:18
közgazdász jobban elmondja, mint én:
fn.hir24.hu/gazdasag/2011/03/02/tevhitek_magyar_allamadossagrol/
nyögni viszont valóban nyögünk.
Irkutszk 2014.02.03. 10:44:18
a végtelen űrben együtt 2014.02.03. 11:47:04
Magyarország az elmúlt rendszerben alkalmazkodott a lehetőségeihez, ami adódott az adottságaiból és kialakult helyzet diktálta problémákból. A viszonylagos egyensúly létre jött és alacsony volt, de alapigényeket kielégítette. De ahogy az egyén magát a kirakatokhoz mérten méri, úgy egy ország lakossága is ezt teszi. A szocialista rendszerben élők nem elégedtek meg a viszonylagosan alacsony életszínvonallal, mert látták a kapitalista kirakatot, ami jóval magasabb életszínvonalat kínált. Az akkori politikai elit ezt érzékeli, de tenni sokat nem tud, mert nem állnak rendelkezésére plusz pénzeszközök, ezért, -hogy továbbra is konszolidált maradjon a helyzet- kölcsönöket vesznek fel. Ezzel viszont egy soha véget nemérő spirálba taszítják az állandó egzisztenciális helyzetük miatt elégedetlenkedő polgáraikat. Magyarország, adottságai és helyzeténél fogva csak alacsony igény kielégítő helyzetben van. De mivel polgárai ezt nem tudják elfogadni, így örökösen adós és ezáltal folyamatos társadalmi harcra kényszerített országgá válik. Itt már nincs új pénz, csak egyének és csoportok általi újra felosztása a pénzeszközöknek. Ez addig így is marad, amíg a államot alkotók, azaz, az állampolgárok be nem látják és el nem fogadják, hogy csak alacsonyabb életszínvonal az ami fenntartható.