Fizessem a Tb-t és járjak magánorvoshoz?
33 hozzászólás
2014.04.10. 08:42
Dolgoztam én is olyan helyen, ahol az agyamra ment némely ember, de ezt nem lehet leverni rajtuk. Nem a beteg hibája.
Tisztelt Praxis!
Hát én találkoztam már jóval is, rosszal is. Volt egyszer egy hasnyálmirigy gyulladás gyanúm, és a sürgősségi belgyógyászati vizsgálatokat megoldották 1 óra alatt. Nagyon jól ment minden. Amikor ismeretlen bélfájdalmam volt, akkor is. Párszor hívtam már ki mentőt amikor elvesztettem az eszméletem a nagyon erős havi miatt. (Persze miután magamhoz tértem egy kicsit.) Ott se volt hiba.
A háziorvosom meg nagyon kedves. Sok a beteg, nem is körzet, hanem választott, de mindig alaposan megnéz, nem ad antibiotikumot ha vírus, meg ilyenek. A nővérek is kedvesek, ha lassúak is.
Viszont volt rossz is. Pajzsmirigy problémám miatt évente kell ellenőrzésre járnom. Hát, ültem én 7 órát váróban, mikor csak reménykedtem abban, hogy bejutok a délutáni műszakomra. Aztán a múlt hónapban a magánrendelésen mondták meg, hogy ja, egyébként ez nem síma alulműködés, hanem Hashimoto, szóval lehetnek ennek még olyan szövődményei, ami egy mezei alulműködésnek nem. És egyébként már 2001-es eredményemben benne volt. Köszi, nem vagyok orvos, én ezt honnan tudhattam volna, nem szólt senki. Egyébként magánba is azért mentem, mert az életben nem jutok be TB-re. A régebbi orvoshoz meg nem akartam menni, mert az csak folyton leszidott, hogy miért nem fogytam már le, ne egyek annyit. Aki ismer, az tudja, hogy eleve kisétkű vagyok, csak ugye hormonpótlással nem olyan egyszerű fogyni. Jól van, sokat fogytam az utóbbi fél évben, 7kg-t, de úgy, hogy kétszer eszek egy nap egy kis adag valamit, és minden nap kétszer tornázok.
Más ennyitől már 20kg-t fogy. Szóval az orvos hozzáállása nem volt kellemes. Hivatalból tudhatja, milyen nehéz az én helyzetemben akár csak súlyt tartani. De kaptam már meg ezt másik orvostól is, pedig én 58kg voltam, ami tökéletes a 167cm-hez, ő meg legalább 120kg, szóval nézzen tükörbe.
Másik kanossza járás akkor volt, amikor 19 évesen hónapokig alig tudtam enni, mindentől fájt a gyomrom. A 3. orvosnál már kiborult nálam a bili, mert magától nem múlt, és már megint pszichológushoz akart küldeni. Gyomortükrözés, és végre kiderült, fertőzés van a gyomromban, az irritál amikor eszek. Pár hónapos kezelés és jobban lettem, bár azóta is könnyen megbetegszem ott. Lehet, ha hamarabb rendesen megvizsgálnak, könnyebb lett volna.
Anyukámnak is felejtett varratot a lábában orvos, és volt nővér, aki elég lekezelő módon viselkedett vele. Ismerősömmel is bánt nagyon szemétül nővér, pedig neki komoly műtétje volt, ami lelkileg is padlóra vágta.
Szóval van jó is, rossz is. Értem én, kevés a pénz. Dolgoztam én is olyan helyen, ahol az agyamra ment némely ember, de ezt nem lehet leverni rajtuk. Nem a beteg hibája. Ezek az emberek sokszor életünk legnehezebb pillanataiban találkoznak velünk. Az, hogy ezt észben tartsák, nem kerül semmibe. Ha pedig több pénzt akarnak keresni, menjenek másnak. Nem azt mondom, hogy nem kellene rendezni a fizetésüket, megreformálni az egészségügyet. Nem jó az a biztosítós rendszer is, meg kell nézni Amerikát. Szerintem a németekről kell példát venni, ott jó rendszerek vannak. De az, hogy én fizessek TB-t, és ha valami bajom van, magánorvost is. az nem megy.
Előbb fordulok természetgyógyászhoz, mint orvoshoz
2014.04.08. 08:05
Mert ők foglalkoznak velem, a lelkemmel és az egésszel, - nemcsak azzal a részemmel, ami éppen problémát jelez , hogy újra egészséges legyek.
Én csak azt tudom mondani, hogy nagyon meg kell nézni, kit választ orvosának az ember. Utána kell kérdezni százszor, hogy vajon becsületesen foglalkozni fog-e veled a terhesség és a közben felmerülő problémák alatt.
Másrészről mindez - talán nem vigasz - de karmikus történés az életünkben. Én szerencsésebb voltam, mert a 3 hetes babám ment el itthon. De előtte és utána is született egy-egy egészséges gyerekem.
Mikor terhes lettem, nem orvoshoz rohantam, hanem megbeszéltem mindent a természetgyógyász hölggyel, akit ismertem, aki régebben aneszteziológus asszisztens volt a kórházban. Ő ajánlott egy orvost, akinek református pap volt az édesapja. Azt mondta: Ha azt akarod, hogy a lelkeddel is foglalkozzanak, akkor őt ajánlom. Így választottam őt. De végig kapcsolatban voltam ezzel a hölggyel.
Nagyon sok minden múlik azon, hogy lelkileg milyen állapotban vagy a terhesség alatt, hogy mennyire figyelsz a babára - és már nem a munkádra...készülni kell rá, várni, beszélgetni, énekelni vele, neki, mert mindent hall az első pillanattól. Én abban a 3 hétben is beszélgettem vele...és egyszer csak azt mondta - mert a lelkek telepatikusan érintkeznek, ezt a szerelmeddel látod a leginkább, hát még a gyerekeddel!!! - "anya, el kell mennem..." "Miért?"- kérdeztem. "valami nincs rendben itt belül, nem maradhatok" - elbúcsúztunk, és másnap reggel megjött a mensim... - most a te dolgod, h mindezt elhiszed-e....én leírtam a történetemet....
De mindenképpen, minden helyzetben előbb fordulok természetgyógyászhoz és életmód tanácsadóhoz, mint orvoshoz. Mert ők foglalkoznak velem, a lelkemmel és az egésszel, - nemcsak azzal a részemmel, ami éppen problémát jelez - , hogy újra egészséges legyek.
És sok tekintetben többet tudnak mint az orvosok. Beszélhetnénk itt arról, hogy ki képzi ki az orvosokat és mire manapság...de ez már egy másik téma...én nem őket választom....
A semmiből kell csodát tenni
2014.04.06. 08:02
Hálapénz? Miről beszélünk? Van olyan, akinek erre telik még?
Tisztelt Praxis!
Nem szokásom hozzászólni az ilyen irományokhoz, mert azt tartom "kinek nem inge ne vegye magára"Ám most felháborít az általánosítás. Ápolónő vagyok, bár egy ideje nem kórházban, hanem a szociális szférában. Nyugodt szívvel mondom el magamról 33 év kórházi munkám során és azóta sem mondható el rólam, hogy ne lett volna számomra a beteg mindenkor ember, vagy ne lett volna minden beteg egyformán ellátva. Minden munkakörben előfordulnak hibák és kivételek. Miért az általánosítás? Az egészségügyben dolgozóknak ma Magyarországon a semmiből kell csodát tenni. Miért ők a hibásak hogy a csoda sajnos nem mindig, illetve szinte sosem működik?
Egy egy ember hibája és hiányossága miatt miért is kell egy hivatást leírni? Ha ők nem lennének, a jelenleginél sokkal több szülő nem lenne ellátva pl.az ünnepek alatt és máskor sem. Miért is nem beszél senki azokról a gyerekekről, akik bizonyos ünnepeket szeretnének nyugodtan tölteni az idős esetleg koránál fogva kissé zavart, beteg anyuka-apuka nélkül és kitalált dolgokkal, panaszokkal kórházba viszik? Hálapénz? Miről beszélünk? Van olyan, akinek erre telik még? Ám ennek ellenére a kórházban a nővér még ellátja tiszta ágyneművel, meg is mosdatja.
Miért is? Mert vannak még a leírás ellenére is igazi szívből dolgozó Nővérek, akiknek minden elismerésem!
Pénz nélkül ne várjatok csodát!
2014.04.03. 09:26
Személyes véleményem és meggyőződésem, hogy magyar egészségügyben jelenleg dolgozó emberek kb. 30%-a eleve nem is volt, most nem, vagy már nem alkalmas a feladata ellátására, mentálisan, szakmailag, vagy emberileg.
Tisztelt Praxis!
Személyes véleményem és meggyőződésem, hogy magyar egészségügyben jelenleg dolgozó emberek kb. 30%-a eleve nem is volt, most nem, vagy már nem alkalmas a feladata ellátására, mentálisan, szakmailag, vagy emberileg! Soha nem is volt, kiégett, elfáradt. A maradék meg emberfeletti erőfeszítések és megalázó bérek mellett viszi a hátán a rendszert!
Az alkalmazott alkalmatlanokat nem fogják elküldeni, mert nem is lehet, nincs utánpótlás!
És amíg egy vérbe-szarba-állott húgyba-gennybe turkáló képzett ápoló, egy főiskolát, egyetemet végzett szakápoló, egy kezdő orvos, egy szakorvosjelölt, vagy egy tapasztalt szakorvos kevesebbet keres JOGTISZTÁN, mint egy gyorséttermi műszakvezető, vagy egy banki ügyintéző, amíg olyan munkakörülmények között dolgoznak, étkeznek, végzik a szükségüket, ami egy sarki kocsmában nem megengedhető, addig ez a helyzet nem fog, mert nem is fog tudni változni!
Ennyi!
Lehet rajta cikkezni, meg rémsztorikat, meg szép sztorikat felírogatni bárhová, de amíg nem fizetik meg rendesen a szakmát, amíg a kedves betegek is inkább borítékoznak, és nem az éppen aktuális kormány asztalára csapnak, hogy rendesen megfizetett emberektől, de rendes ellátást követelnek, addig ez így M-A-R-A-D! :D
Eltávolították a petefészkemet
2014.04.02. 08:17
Felháborítónak tartom, hogy ilyen morális vétség után az orvos még tartotta volna a markát, az őszinte kommunikáció helyett.
Tisztelt Blogolvasók!
2010. 05. 12-én operáltak még Szegeden, egy akkor még ismeretlennek tűnő petefészek rendellenességgel (lévén az UH nem a legpontosabb) muszáj volt, hogy megoperáljanak. A doktor úr (név szerint Dr. K. László) ígéretet tett nekem, hogy csak akkor fogja kivenni a jobb petefészkemet ha az rákos, a szövetvételt laparoszkópiával kívánta megoldani, tehát míg fekszem a műtőben altatásban, elvinnék a szövetet a Patológiára és ha rosszindulatú akkor kiveszik petefészkestül. Azonban mindezek ellenére már eleve úgy vitték szövettanra, hogy petevezetékkel együtt, mindenestül. Ráadásul felnyitották a hasam laparatomiaval. (Jelenleg már méhkivétel is lehetséges laparoszkópiával). Mint a szövettani elemzéskor rögtön (54 perccel később, ahogy megkapták a petefészkem) kiderült, ez egy jóindulatú dermoid ciszta volt, ráadásul nem is vészesen nagy (55X45X25 mm-es).
Számomra érthetetlen miért kellett kivenni. Beszélgettem azóta más orvossal is (Kecskeméti, Szekszárdi nőgyógyászokkal) és egybehangzóan állították, hogy dermoid ciszta miatt nem szoktak kivenni petefészket, főleg nem olyan fiatal nőnél, aki még nem szült. A műtét idején 23 éves voltam...A dermoid ciszta elrákosodására amúgy is csekély 1-2% az esély, míg arra, hogy a másik petefészekben is megjelenjék az elkövetkező években 20% körüli! Így esett, hogy most a balban diagnosztizáltak 2 db dermoid tömlő gyanús képletet. Beszéltem a Rendelőben Szekszárdon olyan hölggyel, akinek 7 cm-es cisztája volt és mégsem vették ki az orvosok a petefészkét, hanem lehámozták róla. A kecskeméti nőgyógyász is ugyanezt állította...
Mikor a szegedi műtét után a Kórházba akartam menni kontrollra, az orvosok letagadták, hogy ott van a K. doktor. Ehhez képest a folyóson szaladgált, mint utólag kiderült a magánrendelésére szeret visszavárni (ami már 2010-ben is elég magas tarifa volt)...A műtétem után mindössze egyszer jött megnézni, hogy vagyok. Felháborítónak tartom, hogy ilyen morális vétség után még tartotta volna a markát, az őszinte kommunikáció helyett. A szekszárdi orvosom (Dr. V. József) mesélte, hogy Magyarországon sajnos ezt jogilag megtehetik, ha valamit tumornak nézzék ezt tegyék, tehát nem is pereskedhetek!
Pedig legszívesebben azt tenném és nem a pénz miatt, mert az már nem hozza vissza a petefészkem, de felháborítónak tartom, hogy eképpen kockáztassák fiatal nők termékenységét....
Üdvözlettel:
Sz.N.
Leírhatatlan hangnemben ordítozott velem az orvos
2014.03.31. 09:27
Valaki még ajánlotta, hogy próbáljam meg a " Fájdalom ambulanciát "hátha az segít! Bár ne tettem volna!
Tisztelt Praxis!
Nekem is nagyon rossz tapasztalatom van, térd protézist kaptam, mert már nem tudtam járni! Sajnos párosult egy ízületi artrózis betegséggel mindkét lábamban. Sajnos a térdműtét nem oldotta meg a problémámat, a nagyfokú fájdalmaim maradtak, járni, feküdni, a legnehezebb. Minden fajta vizsgálaton, kezelésen voltam (akupunktúrától, gyógytornától, gyógy masszázstól, vízgyógyászattól, a különböző erős fájdalomcsillapítók injekcióktól kezdve mindent sok ideig, tehát nem egy-egy alkalom, hanem hosszadalmas ideig, sok pénzér megpróbáltam! Valaki még ajánlotta, hogy próbáljam meg a " Fájdalom ambulanciát "hátha az segít! Bár ne tettem volna!
Olyan fájdalmasan megaláztak, hogy már nem csak a lábaim fájnak, hanem a lelkem is! Elmentem bejelentkezés, időpontra várás után, bizakodva. A főorvos asszony fogadott a Dél- pesti kórház rendelésén, megvizsgált, kikérdezett, injekciót adott, felírt egy pakolást a térdemre, amit én becsülettel meg is csináltam, hiszen reménykedtem, hogy használni fog, és legalább bot nélkül tudok járni! Minden nappal jobban fájt a pakolás alatt! Ezek után az utolsó nap, mielőtt felülvizsgálatra mentem nem raktam fel! Elmondtam a főorvos asszonynak, erre leírhatatlan hangnembe ordítva utasított rendre, hogy ha én nem tartom, be az ő nagy tudásának betartását minek megyek oda, ha én jobban értek hozzá, mi használ nekem és mi nem, akkor ne menjek oda, hiszen ő nem azért van, hogy az én lelkemet simogassa. Miután már sírtam, hiszen én erre a hangnemre nem adtam okot, amit meg is kérdeztem sírva tőle!
Erre azt mondta többet nem tud engem a nénit fogadni, majd a kollégája ellát, neki erre nincs ideje! A főorvos asszonyból minden hiányzik, ami empatikussá tehet egy embert, hát még egy orvost! Sajnos a lábam továbbra is fáj, próbálkozom mindennel, amit csak orvos javasol, de mivel a következő időpontot tavaly Pünkösd vasárnapjára adták, amire én sajnos el is mentem, persze rendelés nem volt ugyan, hogy is lett volna, de gondoltam, hátha ügyelet van!
Ünnep után még elmentem egyszer, de a részemre ajánlott dr szabadságon volt!! Ezért fel adtam a fájdalmas kísérletezést! Oda nem mentem többet! Járok a házi orvosomhoz, aki mindent megpróbál, hogy jobb legyen, és kevésbé szenvedjek! Sajnos 63- évesen ilyen nehéz!
Ennyit ér az EU tagság?
2014.03.30. 09:44
Lehet, hogy járna az ellátás, de mivel az asszisztencia nem tudja regisztrálni a beteget, ezért nem kap orvosi segítséget a rászoruló. Egyszerűen elutasítják a betegeket immár egy évtizede.
Tisztelt Praxis!
Az EGT tagállamban biztosított személy Magyarországon való ideiglenes tartózkodása alatt az orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokra jogosult, a tartózkodás tervezett idejére és az egészségi állapotra tekintettel.
A jogosultságot az illetékes államban kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártya (EU-kártya) igazolja. - rendelkezik a jogszabály, DE !
10 éves EU-s tagságunk alatt nem sikerült eljutnia az egészségügyi számítógépes rendszernek, hogy az egy karakterrel hosszabb, és betűjelzést is tartalmazó EU-s kártyákat regisztrálni lehessen benne.
Lehet, hogy járna az ellátás, de mivel az asszisztencia nem tudja regisztrálni a beteget, ezért nem kap orvosi segítséget a rászoruló. Egyszerűen elutasítják a betegeket immár egy évtizede. Gyakorlatilag mindenki tud róla, hogy nem megoldott a dolog, de senki nem tesz semmit. Miért?!
Hiába szenvedett a fiam, az ügyelet nem jött
2014.03.26. 08:08
Többször átgondoltuk, de nem bennünk volt a hiba. Nem indulatosan kértük őket, a tüneteket elmondtuk és mégsem jött ki az ügyelet.
Tisztelt Praxis blog!
Az ügyelettel sajnos nekünk is volt hasonló történetünk, mint amit önöknél láttam. Azon gondolkodtam, egyáltalán mire jó az ügyelet maga, ha rendszeresen előfordul, hogy nem mennek ki a beteghez, pedig ez volna a dolguk. A történet a következő. 11 éves kisfiam tavaly az egyik pénteken belázasodott, már az iskolában sem érezte jól magát, fájt a gyomra, ezért az iskolából haza küldték. Minket szülőket nem értesítettek semmiféle formában, a gyerek hívott fel, amikor haza ért. De ez egy másik történet lehetne, hogy mi ilyenkor az iskola feladata. A férjemmel mindketten dolgozunk, a munkahelyünkről pedig nem tudunk csak úgy eljönni, sajnos nem olyanok a körülmények. A telefonban mondtam a kisfiamnak, hogy hol találja a lázcsillapítót, be is vette, majd ledőlt aludni.
Amikor haza értem, még mindig aludt. Újra lázat mértünk, 39, 7 volt a láza, a gyomra pedig még mindig fájt. Az ilyen magas láz nem tréfadolog, ezért azonnal hűtőfürdőt készítettem, ami átmenetileg lejjebb vitte a lázát, de este 9 óra után újra felkúszott sajnos. Mivel péntek este volt, legközelebb csak hétfőn tudtuk volna orvoshoz vinni, ezért felhívtam az ügyeletet és beszámoltam nekik a fiam magas lázáról,a tünetekről, valamint arról, hogy próbáltuk a lázát csillapítani, de sajnos eredménytelenül. Mintha az ügyeletes nem értette volna, mit mondtam előtte, elmondta, hogyan csillapítsuk a lázát. Én újfent elmondtam, hogy sajnos a lázcsillapítás nem sikerült és arra kértem őket, hogy amennyiben van rá mód, jöjjenek ki, nézzék meg a fiamat. Az ígérték, hogy amint tudnak, kijönnek. Éjfélig vártunk türelemmel, de még mindig nem érkeztek meg sajnos, ezért újra felhívtuk őket. Ekkor már azt mondták, hogy nem tudnak kijönni, mert a fiam állapota egyáltalán nem indokolja ezt.
Rákérdeztem, hogy akkor órákkal ezelőtt miért mondták, hogy jönnek, de megint csak a láz csillapítás mikéntjéről beszélt a nő a telefonban, meg a kellő folyadékbevitel fontosságáról, amit már korábban is mondott, és amit magunktól is tudtunk. Hiába kértem őket, hogy mégis csak jöjjenek ki, nemleges volt a válasz. Elég rossz éjszakánk volt, úgy a gyereknek, mint nekünk. A láza pedig reggelre sem ment le, a gyomra még mindig nagyon fájt, pedig megismételtük a fürdőt és még adtunk lázcsillapítót a kisfiamnak.
Mivel reggelre sem javult a helyzet, újra hívtuk az ügyeletet. Komolyan nem hittem volna, de ezúttal egész másként reagáltak. Az is igaz, ezúttal már más vette fel a telefont. Miután elmondtam, hogy lassan egy napja nem megy le a gyerek láza és fájdalmai vannak, megkérdezték, miért nem hívtam őket. Én pedig értetlenkedve mondtam, hogy hát többször is hívtam őket, de nem jöttek. A telefonban a hölgy szintén nem értette a dolgot, de biztosított, hogy hamarosan ott lesznek és megvizsgálják a fiamat.
Így is történt, végre kijöttek és megvizsgálták. Kérdezték, hogy milyen lázcsillapítót adtunk neki, hogy ivott-e eleget, stb, majd megvizsgálták. Rögtön közölték, hogy mentőre lesz szükség, mert a fiamnak minden bizonnyal vakbélgyulladása van és valószínűleg meg kell műteni. A férjemmel eléggé megijedtünk, de megnyugtattak minket, hogy nem lesz semmi baj. A mentő szerencsére nagyon hamar megérkezett, a fiamat pedig vakbél gyanúval kórházba vitték a sebészetre.
Bent a labor és a vizsgálatok után beigazolódott a gyanú és a fiamat megműtötték, szerencsére minden rendben zajlott, de nagyon féltettük őt.
A gyógyulása szerencsére szintén jól haladt és ma már csak egy rossz emlék számára az egész, de mi a férjemmel hivatalos, írásos panaszt tettünk az ügyelet akciója miatt. Válaszként annyit kaptunk, hogy ki fogják vizsgálni az esetet, ami persze gondolom azóta sem történt meg, vagy legalábbis bennünket nem tájékoztattak róla. Érthetetlen számomra, hogy egy rendesen felvázolt beszélgetésből miért nem sejthette a telefonban a hölgy, hogy mi lehet a gond és miért nem küldte ki hozzánk a kollégáit, amikor másnap egy másik szolgálatban lévő hölgynek egyből sikerült ez. Többször átgondoltuk, de nem bennünk volt a hiba. Nem indulatosan kértük őket, a tüneteket elmondtuk, és mégsem. Köszönöm a lehetőséget, hogy leírhattam az esetünket. A hozzászólóktól is szeretném kérdezni, mi lehetett az oka, hogy egyszerűen nem foglalkoztak velünk.
T. Judit.
Nem ment ki az ügyelet a beteghez
2014.03.25. 07:30
2014 januárt 10.-én kora reggel nem ment ki az orvosi ügyelet a beteghez! Lesz következménye?
József küldte az alábbi videót:
„Fogja be azt a rohadt mocskos pofáját”
2014.03.24. 07:55
A következőket mondta nekem az orvos: nagyon sajnálom, hogy ennek a történésnek a tanúja volt, de sajnos erre a munkára én csak ilyen embereket tudok találni.
Tisztelt Praxis!
Néhány év eltelt azóta, amit most elmesélek, de sajnos szerintem ez ma is annyira időszerű, mint kb. tizenöt évvel ezelőtt volt. Rehabilitációs útókezelőben feküdt az idős rokonom, akinek a szobája egy nagyobb kórteremből nyílt. Mikor megérkeztem, a nagyobbik kórteremben egy beteg a fájdalomtól artikulátlan hangot adva haldoklott. A személyzet nem vette észre, hogy én megérkeztem és a kisebbik szobában már bent vagyok, amikor berontott egy nővér a beteghez és a következőket mondta neki. „fogja be azt a rohadt mocskos pofáját, már unjuk hallgatni maga rohadék" én ekkor kiléptem, és amikor a nővér meglátott, zavarba jött. Én halkan csak annyit mondtam neki, hogy maga még fiatal és szép! Még nem is gondol arra, hogy egyszer majd ide kerül, de higgye el nekem hamarabb be fog következni, mint ahogy azt gondolja!
Aznap mentem éppen a főorvoshoz letudni a havi hálámat, amikor megjegyeztem Neki, hogy mit tapasztaltam. A következőket mondta nekem, és itt a lényeg!!! "nagyon sajnálom, hogy ennek a történésnek a tanúja volt, de sajnos erre a munkára én csak ilyen embereket tudok találni, és ezek általában a társadalom perifériájáról kerülnek ide,de ha maga tud nekem ennél jobb személyzetet ajánlani, akkor kérem, hogy tegye meg, és akkor azokat azonnal alkalmazni fogom, ezeket pedig elküldöm" Sajnos igaza volt.
A gond az, hogy az emberek többsége anyagi okok miatt nem tudja megoldani a hozzátartozójának az otthoni ápolását. Ma egy munkahelyet otthagyni életveszély! Ha pedig nem hagyod ott a munkádat, és hívsz, mondjuk egy szomszédos országból ápolónőt, az bizony havi százötvenezer. Mostanában már nekem is gyakrabban jutnak eszembe ezek az elfekvői élmények, mivel már én is benne vagyok a korban, és megmondom őszintén, hogy félek.
Embertelen körülmények között szenvedett
2014.03.22. 08:33
December 17- én aztán elaludt örökre. Aminek a bajban hálát adtunk, hogy nem abban a szörnyű kórteremben halt meg, embertelen körülmények között, hanem a saját ágyában békességben, a szerettei között
Tisztelt Praxis!
Nem általánosítok. Azon az osztályon, ahol anyukám feküdt volt két férfi ápoló is. Ők kötelességtudóan bántak a betegekkel, de a "nővérkék".... Azt nem lehet minősíteni.
Anyukám Októberben fulladozni kezdett este. Mit tehet a hozzátartozó, mentőt hív. Beviszik, telefon nekem is futok be a kórházba. A sürgősségin a nővéremet kizavarta a doktornő "kedves" és meghallgatni sem volt hajlandó, amikor próbálta magyarázni, hogy anyukánk 85 évesen agysorvadás miatt kicsit zavartan viselkedik. A leleteire sem voltak kíváncsiak. Mi volt az első lépés? Nyugtató egy idős embernek. Leszedálták. Mire bemehettünk hozzá, már félrebeszélt.
A fulladás elmúlt, de bent tartják, mert időközben kiderítették, hogy anyukánknak a szíve is gyenge. (?) A nővéremet, aki az ápolója volt, még mindig nem hallgatták meg. Én határozottabb vagyok, mondom hazavisszük, mert úgy érezzük, mi otthon jobban el tudjuk látni, mint egy túlterhelt kórház. A doktornő "kedves" sértődötten förmedt ránk: "Hazavihetik, de ha otthon éri valami, maguk felelnek érte!" Tanakodunk, majd úgy döntünk, jó, akkor maradjon bent. Akkor még nem tudtuk, hogy akkor kezdtük el anyánk sírját ásni.
Felkerült a Krónikus Belgyógyászatra. Akkor még nem tudtuk, hogy itt a mi kórházunkban ez az elfekvő szebbik neve. Amikor másnap bementünk, anyánk keze le volt kötve, mert "elmászkált". Egy két combnyaktöréses 85 éves asszony! Az étele a szekrényen, az itala a szekrényen, el sem érte a hám miatt. Egy szál pelenkában kitakarva feküdt az ágyán a látogatók előtt. Megismert, mosolygott, és az ujjával megérintette az orromat. És minden nap ez fogadott bennünket. Ha a férfiak voltak szolgálatban, akkor már a kórtermen is látszott. A betegek megvoltak fésülve, az ágyak rendben voltak, az anyánk be volt takarva rendesen, de amikor a nők dolgoztak, azt hallgattuk a folyosón az orvosra várva, hogy az egyiknek már most nedves a bugyija, mert este randija lesz. A kórteremben meg a saját székletében sírt a másik beteg, mert nem volt aki tisztába tegye. A nővérkék nem értek rá! Egy hónapig volt ott, minden nap kerestük az orvost, hogy mikor vihetjük haza. Még javítani kell rajta, még egy kicsit erősíteni kell a nénit, stb.. Aztán egy szép napot, a "nővérke drága" szólt, hogy menjünk be a főorvosnőhöz. Az meg ránk förmedt, hogy mi lesz? Itt hagyják meghalni, vagy hazaviszik?
Néztünk ki a fejükből. Visszük, persze hogy visszük, hiszen minden nap ezt kérdeztük!
Anyánkat November közepén úgy adták haza, délután öt órakor, hogy a széklet rá volt száradva a fenekére. A mentősök itatták meg a mentőben, mert fura... ők észrevették, hogy szomjas. Bevittünk egy a saját közegében éldegélő korához képest egészséges jó vérképek, jó EKG, semmi betegség) idős embert, aki otthon még a maga lábán bottal elbotorkált, jó étvággyal evett, igaz néha már nem ismert meg, de istenem, 85 éves volt szegényke. Hazakaptunk a kórházi "feljavítás" után egy magatehetetlen, maga alá csináló félhalottat, aki nem tudott járni, nem tudott beszélni, nem ismerte meg a hozzátartozóit, és akinek a sarkán, a lábszárán már lerohadt a hús a felfekvésektől.
December 17- én aztán elaludt örökre. Aminek a bajban hálát adtunk, hogy nem abban a szörnyű kórteremben halt meg, embertelen körülmények között, hanem a saját ágyában békességben a szerettei között.
Nem átkozódom, mert nincs értelme. Nem kívánok azoknak a "nővéreknek" rosszat sem, csak annyit, hogy azt kapják majd a szükségük órájában, amit az én anyám és a többi kiszolgáltatott beteg) kapott tőlük a törődés gondozás helyett. Azt hiszem ez éppen elég lesz.
Miért kellett így meghalnia édesanyámnak?
2014.03.21. 07:53
Mi lett volna, ha odafigyelnek az orvosok, törődnek vele a nővérek? Vagy ha nem adjuk a hálapénzt, az életet meg se érdemlik?
Tisztelt Praxis!
Leírom az én (mi) sajnálatos tapasztalatunkat a deszki tüdőszanatóriummal. Kezdem 1 héttel korábban. Anyunak vizesedett a lába combig, kihívtuk az ügyeletet, adott vízhajtót injekcióba, le is ment. 3 nap múlva újra vizesedet, kihívtuk a háziorvost, vért vett, másnap vittem az eredményt, de nem mondott az orvos semmit. 2 napra rá újra bevizesedett, kihívtuk az ügyeletet, az ügyeletes orvos megdöbbenve nézte a friss vérleletet, hogy a háziorvos miért nem írt májvédőt, meg anyunak be van sűrűsödve a vére. Bevitték a sürgőségire, csak a vizesedés volt, ami aggasztott minket. Anyukám ott feküdt, nagyon beteg volt, végstádiumú COOP beteg volt innen.
Nagyon vizesedet itthon a lába, de az egészségével az állapotához képest jól volt, sétál előtte, egyedül le tudott tusolni. Makóról átszállították 10 órakor, elvitték egy sor vizsgálatra, de anyunak nem mondták, mikor hova viszik. Az orvos E., nem nevezném orvosnak 4 órakor nézet rá, de semmi tájékoztatást nem adott. Anyut rátették egy gépre, ami állítólag szükséges volt, de anyu mondta, hogy egyre rosszabbul van. Levette, erre kikötötték és akkor is rátették a gépre. Mondta, saját felelősségre nem kéri ezt a fajta kezelést, de semmibe vették
Ha nem volt éjjel rajta a gép, akkor Oxigén maszk volt rajta, amire itthon is szüksége volt. Itthon maga adagolta magának, ha rosszabbul, volt feltette, de nem volt vele gond. Ott az éjszakai nővér úgy gondolta, anyu elaludt, spóroljunk, levette az a oxigént ,erre anyut reggel alig tudták felébreszteni, mert ugye nem kapott elég oxigént( ezt is a szobatársától tudtuk meg ).
A gyógyszereit elvették, nem adták neki enni, nem tudott, mert ki volt kötve, mikor bevitték. Ereje nem volt enni, azért küzdött, hogy a gépet vegyék le róla. Mikor levették jól volt, mondta többször, hogy nem bírja tovább, a géptől rosszabbul van, elég neki a megszokott gyógyszerei és az oxigén. Fürödni nem tudott, a nővérek nem fürdették, erre a szobatársak többször panaszkodtak, sajnálták szegényt.
Mikor ezt szóvá tettük E. orvosnak, dicsérte a nővéreket, anya állapotáról össze vissza beszélt (szerintem azt se tudta kiről van szó). Kedden voltunk bent nála, akkor felült, mosolygott, arról beszéltünk mi lesz, ha hazajön. Szerda delelőt próbáltam az orvossal telefonon beszélni, vagy fel se vette, vagy felvette és azonnal félretette. Húgom is hívta, neki azt mondta neki ere nincs ideje, hogy anyu állapotáról tájékoztasson minket. jelzem egyszer sikerült vele beszélni telefonon.
Nővéremék meg anyu testvére mentek be hozzá délben, hogy megmosdassák, meglátogassák, de anya ágya üres volt. Évi kérdezte, hol van anya, ott odamondták flegmán, meghalt 10 kor. Még beszéltem vele, hallottam könyörgött, vegyék le a gépet, kedden azt mondák este ráteszik, reggel leveszik és lehet, többet nem is kell. Erre 10 kor még rajta volt, az orvos felé se nézett, a telefont fel se vette. Úgy hallottam, a halottat 2 órát az ágyban kell hagyni, anyut nem hagyták. Átszállították Szegedre boncolásra, több mint 1 hétig ott tartották, de nem boncolták fel. Vajon miért?
Anyu vizet, folyadékot nem kapott, ezt jelezte nekünk. Annyi gép volt az asztalán, hogy a poharát nem is tudtuk letenni, sóoldatot nem kapott, hogy ne száradjon ki (gondolom az vizesedét így akadályozták meg). Kedden, mikor beszéltünk vele, monda, neki elég a gyógyszerei, meg az oxigén, szerinte ezekkel otthon is el lesz, nem lesz gond. Jól volt, nevetett. Az orvosok 1 hozzátartozót se hívtak fel, hogy anyu elment, bementek látogatóba, ott mondák, hogy a cuccait szedjék össze
A nővérek flegmák, a másik szobában 10 percig kiabált egy úr nővér után, aki a nővér pultba olvasott. Elindult nem kis haraggal " melyik ordít? mi baja van már?" nem kedves szavakkal, nem irigylem azt a beteget, akihez kiment...
Nem csak úgy lehet megölni egy embert, hogy leszúrjuk, vagy lelőjük, ha nem kapja meg a megfelelő ellátást, az is sajnos rossz véghez vezet. Miért kell az ember méltóságát ily módon elvenni, akaratától megfosztani? Ha rosszabbodott az állapota, miért nem vették észre az orvosok, miért nem vitték az intenzívre, vagy miért nem tették lélegeztetőre? Makón ezt meg tudták csinálni?
Ennek fél éve, nem értem a halálát, hisz neki lett volna még itthon 2 unoka, aki hazavárta, 3 gyereke. Mi lett volna, ha odafigyelnek az orvosok, törődnek vele a nővérek? Vagy ha nem adjuk a hálapénzt, az életet meg se érdemlik az ellátást hálapénz nélkül, ha arra járok vizitkor, akkor ránézek, ha nem akkor nincs arra dolgom?
A nővér parancsol az orvosnak
2014.03.20. 08:29
Kikérem magamnak, hogy úgy beszéljenek velem, mint kocsis a lovával.
Tisztelt Praxis blog!
Én 21 évig kórházi dolgozóként, és egy súlyos betegség után, több éven keresztül jártam az ORFI kórházba, csontsűrűség vizsgálatra. Pajzsmirigy daganatom volt és az orvosom irányította az Orfi kórházba. A munkahelyemről a beteg szállító munkakezdés előtt elvitt vizsgálatra fehér munkaruhában. M nevű nővér nagyon előzékenyen bánt velem. Nagyon meszes a gerincem és nem tudta a géppel meg nézni, talán 3 alkalommal voltam így. Történetesen nyugdíjas lettem és az aktuálisan előírt időpontban elmentem a vizsgálatra, itt már civil ruhában. M nevű nővér most már arrogánsan megjegyezve ,/Följelentős ember vagyok -e mert velem nem tudnak mit kezdeni a meszesedés végett ,és minek megyek én oda ./
Az első emeletről, felküldött a másodikra, hogy orvos adjon papírt arról muszáj -e meg néznie. Ültem egy ideig a orvosra várva , de a doktornő az nem ért rá és ott hagyott független attól, hogy még legalább 1 órát ott tartózkodott. Egy falum béli kis nővérke megismert és megkérdezte mi járatban vagyok ott. Elmeséltem a történetet, és az ismerős nővérke szólt egy másik orvosnak, aki elmagyarázta nekem, mi a baj a gerincemmel és milyen drága a vizsgálat, mintha loptam volna a betegségem, de azért ki állította a vizsgálati papírt.
Vissza mentem a M nevű nővérhez, aki nagy csapkodás közepette megcsinálta a csontsűrűség vizsgálatot, kommentálva, hogy ez pénzpocsékolás. Na, ekkor betelt nálam a pohár és mondtam neki, csak azért vagyok itt, mert az onkológusom, aki neki ismerőse irányított oda és én nem tehetek arról, hogy meszes a gerincem. Adjanak valami gyógymódot, hogy ne legyen ilyen.
Ez 2012 novemberében volt ez az eset. Elfeledve ezt az incidenst 2013 márciusában mentem az Országos Onkológiai Intézetbe az éves kontrolomra . Az Orvosom fölháborodva közölte velem ,hogy a M nevű nővér bepanaszolt, milyen csúnyán beszéltem vele és én őt, mint onkológust miért kevertem bele. Na, itt megint eldurrant az agyam és elmondtam a dokinak, aki egy tüneményes orvos a teljes történetet és hozzátettem, csak azért nem jelentem föl a M nővért, mert a doktor Úr irányított hozzá és kikérem magamnak, hogy egy ilyen kis senki úgy beszéljen velem, mint kocsis a lovával. Vázoltam, míg fehér ruhába mentem, addig minden rendben volt, pedig a gerincem már akkor is meszesedett! Meggyőződésem a nővér parancsol az orvosnak és ez felháborító!
A hálapénz alapján kerültek sorra a betegek
2014.03.19. 08:18
Rájöttem, hogy ha az ilyen alap dolgoknál is, mint a vérvétel a zsebébe kell nyúlnia az embernek, akkor nagyon nem érdemes megbetegedni. Mi lehet egy műtétnél?
Tisztelt Praxis!
Egy egyszerű vérvételhez kapcsolódó esetről szeretnék beszámolni. Elöljáróban annyit, hogy a magam részéről most először találkoztam az egészségügyben fellelhető korrupcióval, a hálapénz jelenségével. Korábban valahogy mindig megúsztam, igaz, nem is sokat járok orvosok közé. Ezúttal azonban a háziorvosom elküldött vérvételre, mert egy ideje állandó fáradékonyság lett úrrá rajtam. Amit a területi rendelőben tapasztaltam, az teljesen megdöbbentett. Teljes volt a fejetlenség. Korán reggel, az elsők között érkeztem, de csak késő délelőtt, az utolsók között sikerült távoznom. Az ok egyszerű és prózai? Nem fizettem ki a „tarifát”.
Többedmagammal órákon keresztül hiába vártuk, hogy megtörténjen az a pár perces kis procedúra, ami után mehetnénk dolgunkra, azok viszont, akik bár jóval később érkeztek, mint mi, de a koordinációt vezető asszisztens hölgy zsebébe, kezébe csúsztattak borítékot, vagy szemmel láthatóan készpénzt, azok feltűnően hamar, hamarabb jutottak be a vérvételre. Ami a legvisszataszítóbb és megdöbbentőbb volt nekem, hogy rajtam kívül szinte mindenki totál természetesnek vette, hogy a „fizető vendégek” előbb juthatnak be a vérvételre, a sorszámozás pedig fabatkát sem számít.
Őszintén szólva végig azt vártam a 2 és fél óra alatt, hogy valaki majd csak felemeli a hangját ez ellen a gusztustalan módszer ellen, de mindenki tűrte beletörődve, egyedül pedig nem akartam kiverni a palávert, mert a végén gondolom még én lettem volna a kekeckedő hülye, aki nem bír magával, talán még az is megtörténhetett volna, hogy dolgom végezetlenül kellett volna távoznom. Így hát inkább csendben, de magamban fortyogva vártam a soromra.
Végül meg volt a vérvétel, amikor már odáig eljutottam, hogy vették a vért, minden flottul ment. Itt már gyorsan zajlottak az események, semmi gond nem volt, hamar túlestem rajta. Igaz nem voltak kedvesek, nem jópofiztak, talán köszönni is elfelejtettek, de nem is azért mentem oda, hogy udvariaskodjanak velem. Viszont rájöttem, hogy ha az ilyen alap dolgoknál is a zsebébe kell nyúlnia az embernek, akkor nagyon nem érdemes megbetegedni. Mi lehet egy műtétnél? Eddig csak hallgattam a sztorikat, de most már simán el tudom képzelni, hogy mindenhol ez megy.
Tibor
Egy műszer hiánya 4 hónapnyi szenvedés
2014.03.18. 06:00
Én is szeretném megosztani Önökkel a kálváriámat a szolnoki Hetényi Géza Kórházzal.
Tisztelt Praxis blog!
Én is szeretném megosztani Önökkel a kálváriámat a szolnoki Hetényi Géza Kórházzal.
Mint minden betegnek,az én történetem is az ügyelettel kezdődött. Egy péntek éjszaka arra ébredtem,hogy nagyon görcsöl a hasam a köldököm mellett a bal oldalon. Az ügyeletes doktor bácsi megvizsgált,adott egy görcsoldót,és hazaküldött azzal,ha nem javulok,akkor menjek be a kórházba. Kérdőjeles diagnózis: Hasnyálmirigy gyulladás. Másnap lázas voltam,hánytam, de nem görcsöltem.Tompán fájt,de nem görcsölt annyira, hogy kórházba menjek. Vasárnap semmi gondom nem volt. Kis hőemelkedés, semmi görcs. Úgy hittem,hogy túl vagyok a nehezén.
Aztán hétfő hajnali fél négykor iszonyú görcsökkel ébredtem.Hullámokban tört rám a hányingerrel együtt. Két pihegés között szóltam a páromnak,hogy ennek a fele sem tréfa,hívjon mentőt. Kiérkezett a mentő,és bevitt a megyei kórházba,ahol nem voltam ismeretlen,mert félévente oda járok a hematológiai betegségemmel, és sokszor feküdtem már bent is hosszú heteket. Az ügyeletes orvos kedves volt,de az asszisztens az egy morgós utálatos asszony . Megkérdezte,hogy miért most jöttem.amikor már 3 napja rosszul vagyok.Mi az,hogy nem tudnak megszúrni ? Miért nem vettem be már görcsoldót otthon ? Sikerült vért venniük....Amikor az eredmény megjött,a doktor tájékoztatott,hogy a CRP-m 165-ös,és ő nem enged haza. Csináltattak egy UH-t, ahol látott a doktor egy cisztának látszó dolgot a petefészkemen,látott a gyomromnál is valamit, és a bal vesém sem tökéletes. Elhelyezett a Sürgősségin és azt mondta, hogy nem kínoznak véna szúrással, másnap elküld az intenzívre ahol szúrnak egy nyaki vénát.
Reggel jött egy doktornő,és sikerült megszúrnia,így megmenekültem a nagyobb beavatkozástól. Délelőtt elküldtek egy Urológushoz. Amikor átvittek,már újra lázas voltam. Ránézett ultrahanggal a hasamra,és odavizionálta a vesémet. Rendelt egy CT-t,hogy lássuk mi történik a hasamban. 11-kor már a CT-ben voltam. Ott kiderült,hogy a bal vesevezetékemben van két kő,és a bal vesém munkája hagy némi kivetnivalót ( a bal vese festenyződése mérs.,csaknem kp . fokban elmarad) a vastagbélnél is kimutattak egy daganat jellegű valamit.(Amúgy a vesém a helyén van,csak kicsit föntebb,és anatómiailag fordítottan helyezkedik el :) ) Amikor délután fölvittek az Urológiára,ott már nem cicóztak.Bejött az orvos,és azt mondta,hogy szeretnének egy beavatkozást végezni rajtam,hogy munkára bírják a bal vesém,és egy vastagbél tükrözésbe is kérte a beleegyezésem.Mindenre OK-t mondtam.Másnap jött egy ifjú doktor,és korrektül tájékoztatott,hogy mi fog velem történni.Kaptam egy Dupla J nevű vese-hólyag katétert.Két nap múlva megcsinálták a tükrözést is.Pénteken hazaengedtek,hogy kontroll 2 hét múlva. Amikor visszamentem jelezték,hogy kész a szövettan a tükrözés során levett mintából.Enyhe gyulladás volt..... (Ezt kétségbe vontam....) Aztán egy gyors röntgen,és egy hét múlva kontroll...
A szövettani lelettel a kezemben fölhívtam a budapesti kezelőorvosomat a Klinikán, aki arra kért, hogy vigyem be az összes leletemet. Amikor elolvasta, elküldött a Radiológiára, hogy ne legyenek kétségeim. Ott azt mondták, hogy minden rendben. egy lelkes leletezős orvos leírta, hogy ott nem is kell, hogy megfestődjön,mert egy billentyű nem engedi hogy a tartalom vissza folyjon. A következő héten azzal fogadtak a Szolnoki kórházban, hogy menjek kőzúzásra. Én szóltam a doktornak,hogy ezt nem beszéltük meg, és én nem megyek......3 orvos beszélt rá, hogy próbáljuk meg, még fájdalom csillapítót is adnak...( Szerintem ez lenne az alap, de mindegy ) Lementem ...Amikor behívtak, ott ült egy doktor a sarokban egy bőrkanapén. Végig ott ült, onnan kérdezte meg néha, hogy érzem magam..Túléltem....sajnos a kövek is. Két hét múlva kellett zárójelentés szerint megjelenni. Akkor a párom is elkísért. Reggel fél 8-kor leadtuk a papírokat. Délután!!!! 14 óra előtt 5 perccel behívtak,leküldtek röntgenbe, és a leletet megtekintve a doktor csak ennyit mondott.,,-Jöjjön a jövőhéten!,, No ezt már nehezményeztem... Minden alkalommal jeleztem, hogy fáj a hasam.... Azt mondták, hogy ez attól a kis csőtől van, amit föltettek. Antibiotikumot írtak,mert a vizeletemben vért, és gennyet találtak. Minden héten más és más Antibogyót írtak föl.Novemberben ismét rábeszéltek egy zúzásra,mert hogy jó helyzetben van a kő,és hogy hátha....Fölhívtam a kezelőorvosomat, és a véleményét kértem. Azt mondta, hogy próbáljam meg, a statisztikák azt mutatják, hogy a második zúzás sikerülhet. Belevágtam...
Ha nem viszek fájdalomcsillapítót, akkor végigszenvedem anélkül. A doktorral nem is találkoztam, csak a nővér adta a kezembe délután a zárójelentést.December 6-án este görcsöltem. Másnap bementünk a kórházba mert fájt a vesém,és a hólyagom is. Ultrahang, Röntgen. Minden rendben, jöjjek majd 12-én!! Én már könyörögtem,hogy vegyék ki a köveket, és a katétert....Azzal érveltek, hogy nincs műszer, majd talán Január közepén....No ezt már nem vártam meg....Felhívtam a kezelőorvosom, és kértem keressen nekem Urológust.12-én visszamentem ugyan Szolnokra, de csak jeleztem nekik, hogy többet ide nem fogok jönni....Majdnem meg voltak sértődve,hogy miért. én mondtam, hogy nem mint Orvosokkal van gondom, hanem a műszerhiány miatt megyek máshová, mert már nem bírom a szenvedést. December 13-án már 39 fokos lázzal , iszonyúan fájó hólyaggal az Urológiai klinikán voltam. Két doboz újabb antibiotikum gazdája lettem ( ezzel már a hatodik doboznál tartottam ) . Megbeszéltük a doktorral, hogyha nem múlik a lázam keddig,akkor SOS-be vissza a Klinikára ( elmúlt ) , amúgy Január 9-én jelentkezzem altatóorvosnál, 22-én befekszem,és 23-án megműt.
Aztán lett időközben egy bal alsó végtagi visszér gyulladásom, és a két ünnep között szörnyű gyomorfájások kínoztak. Amikor mentem az altatóorvosoz,akkor bejelentkeztem egy laza gyomortükrözésre is a kezelőorvosomhoz, mert tudni szerettem volna, hogy mi az oka a fájdalomnak.....Megtudtam....Vérző felmaródások keletkeztek a gyomromban, nem tudni mitől....( Mi a sok antibogyóra gyanakodtunk) , Ő azt mondta hogy a Paracetamoltól . A műtéten túl vagyok ( a nagy követ lézerrel összezúzták, a kicsit megkaptam ajándékba :D ) , és eltávolították februárban a Dupla J-t is.Ha nem kérek segítséget a budapesti kezelőorvosomtól akkor most hol tartanánk Szolnokon ????
Fogvatartás a Szent János Kórházban
2014.03.17. 11:34
Válaszuktól teszem függővé, hogy büntetőfeljelentést teszek-e családunk személyes szabadságának megsértése miatt az intézmény ellen,azért, mert nem engedtek ki a kórház területéről.
Tisztelt Főigazgató úr és Jogi iroda!
A mai napon sajnálatos konfliktusba kerültünk a Kútvölgyi kapunál posztoló hölggyel(akin semmiféle azonosító nem volt), valamint a– névtáblája szerint– telepvezetővel,amely konfliktus a Diós árok kapunál tovább folytatódott.
(A konfliktust térfigyelő kameráikon visszaellenőrizhetik:először 8:25-kor hajtottunk be, majd 8:32- kor kihajtottam.Ezután 8:50 körül ismét behajtottam,és végül 9:30 környékén engedtek ki, rendszámunk xxxxxx, kombi Renault Megane)
Négy gyermekünk van,ebből adódóan rendszeres látogatói vagyunk a kórház gyermekosztályainak: szakrendelésekre és adott esetben műtétre is önökhöz járunk. Mint azzal intézményvezetőként és a nagy sajtóvisszhangot kiváltó panaszok miatt bizonyára ön is tisztában van,a gyermek részleget az önök kórházában lehetetlen helyre telepítették;járni még nem tudógyerekkel vagy egyszerre több, beteg kiskorúval gépkocsi nélkül szinte lehetetlen megközelíteni.
Tisztában vagyunk a parkolási renddel,ezért pontosan tudjuk, hogy félóra hosszáig a beteget szállító gépjárműnek nem kell megfizetnie a 600 Ft-os parkolási díjat. Azonban számunkra ma újdonság volt, hogy mégis ki kell fizetni a díjat, majd azt kihajtáskor visszaadják, ha a bent tartózkodás nem érte el a fél órahosszat(korábban az volt a rend, hogy kihajtáskor kell kifizetni a 600 Ft-t,ha félóránál hosszabban tartózkodunk a kórház területén). Természetesen még ezzel is kibékültünk annak érdekében, hogy gyermekeinkkel bejuthassunk a szükséges kezelésre. Feleségem kiszállt a gyerekekkel,én pedig 5 perc benntartózkodás után kihajtottam.
A kezelést a kórház területén kívül megvártam,majd feleségem értesített, amikor értük mehettem. Ekkor ismét behajtottam, felvettem az autóval a családot a gyermekosztálynál,majd kihajtáskor azt tapasztaltuk, hogy nem hajlandók visszaadni a 600 Ft-ot, pedigcsak5-10 percet tartózkodtunk bent. Kérdésünkre az volt a válasz, hogy a második behajtásomkor,amikor a kezelés befejeztével a családért mentem be,nem szóltam,hogy betegszállítás lesz,ezért az időpontot nem írták rá a jegyre és azt nem tudják ellenőrizni. Emlékeim szerint behajtáskor jeleztem, hogy a kezelést befejező gyermekért jövök vissza,de ha nem is jeleztem volna,semmiféle tájékoztató nincsen sem a weboldalukon, sem a bejáraton arról, hogy a betegszállítást külön kell jelezni behajtáskor. Ráadásul,mint később kiderült, a sorompó kezelője pontosan emlékezett rám, valamint a gyerek kezelőlapjának időpontjából is következtetni lehetett, hogy itt csak pár perces benntartózkodásról van szó és ott ültek hátul a gyerekek is, akiket nyilván nem szórakozásból viszünk kórházba. Kértem továbbá,hogy ha másként nem megy,ellenőrizzék le a biztonsági kamerafelvételét, hogy mikor hajtottam be.Ekkor a Kútvölgyi kapunál álló hölgy felhívta a telepvezetőt azzal, hogy „Gyere,mert itt pattog egy nő” –ez volna a feleségem,négy gyermekes családanya.
A telepvezető úr már egy feszült helyzetbe csöppent és nem volt képes abban felelős telepvezetőként részt venni. Feleségemmel minősíthetetlen hangon beszélt,káromkodott,ám végül,mikor belátta,hogy nincs mit tennie,mert jogos az igényünk arra, hogy a 600 Ft-ot visszakapjuk, az összeget visszafizette.Eközben én jeleztem, hogy kamerára venném, amint üvöltözve káromkodik a beteg gyermekét szállító családdal és személyében, tegezve ócsárolja feleségemet(pl.:„Majd akkor beszélsz, ha kérdeztelek”, vagy„Na mivan, nem mersz kiszállni az autóból?”).A telepvezető ekkor lezáratta előttünk a sorompót és nem engedett ki, mondván, hogy a személyiségi jogait sértjük azzal, ha kamerára vesszük, amit hivatalos személyként mond és úgy tett,mint aki a rendőrséget hívja. Ekkor megfordultam a gépkocsival, és elindultunk a Diós árok úti kapuhoz, de már ott sem engedtek ki– a telepvezető jelezte az ott posztoló embereknek, hogy állítsanak meg.Ekkor közöltem,hogy szabad mozgásunkban nem korlátozhatnak, legyenek szívesek kiengedni, nem szeretnénk tovább várakozni. A telepvezető körülbelül fél óráig tartott fogva bennünket(és egyébként így forgalmi akadályt képeztünk előbb a fenti,majd a lenti sorompó előtt),mikor is mindenki számára kiderült, hogy a rendőrséget nem értesítette a telepvezető,színjáték volt az egész.
Az ügyből ésa parkolási rendből, illetve a gyermekrészleg nehézkes megközelíthetőségéből rengeteg kérdés adódik,amire a médiában önök nem tudtak válaszolni (például az index.hu cikksorozata után). Vélhetően tisztában vannak azzal, hogy gyakorlatuk betegellenesés az európai normáktól messze van.
Tudom, hogy minderre nem most fognak tudni megoldást találni, ezért a kérdéseket meg sem fogalmazom. A kérésem viszont az, hogy szíveskedjenek reagálni levelemre és gondolják át,milyen céggel és alkalmazottakkal végeztetik az őrző-védő-telepvezető és minden más olyan munkákat,ahol betegekkel találkoznak munkatársaik és vonják le a mai esetből a következtetéseket.Külön sérelmezzük, hogy a betegség sajátos lelkiállapotát láthatóan figyelmen kívül hagyó és azt kezelni képtelen munkatársakat foglalkoztatnak a kórházban.
Válaszuktól teszem függővé, hogy büntetőfeljelentést teszek-e családunk személyes szabadságának megsértése miatt az intézmény ellen,azért,hogy nem engedtek ki a kórház területéről, különös figyelemmel az alábbi minősítőkörülményekre:
- Hivatalos eljárás színlelése
- 18.évét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett fogvatartás
Tisztelettel:
Budapest, 2014.március10.
Egy rákos beteg kálváriája Sopronból
2014.03.16. 07:00
Tegnap engedtek haza, de még 2 cső maradt bennem, de jól vagyok és nagyon jó döntést hoztam, hogy nem vállaltam Sopronban a műtétet.
Tisztelt szerkesztő!
Próbálom amennyire lehet tömören összefoglalni a kálváriám történetét. 2013 szeptemberében 2 napos heves epegörcsök miatt a háziorvosom elküldött a soproni kórház sürgősségi osztályára. A felvételt követően panaszaimat elmondtam elküldtek uh vizsgálatra, ahol egy nagyon kedves doktornő megkérdezte, hogy dupla méhem van? Mondtam nem tudok róla és egyéb elváltozásról sem. Évi rendszerességgel jártam szűrésre, gondoltam ezzel mindent megtettem panaszom nem lévén. Megállapította, hogy az epehólyagban számos kb 1 cm kő található és ráírta a papíromra, hogy nőgyógyászati MR javasolt a pontos diagnózis miatt, mert vmit lát, de nem tudja pontosan behatárolni mi lehet. Az epehólyagomat eltávolították, a zárójelentésemen már szó sem esik arról, hogy ezzel menjek esetleg valahová, sőt amikor a sebésznél rákérdeztem, azt mondta nem kell vele foglalkozni. Ez volt az első hibás lépés, mert még az epeműtét előtt kellett volna egy nőgyógyászati vizsgálatot vagy MRI-t kérni és akkor amikor laparoszkóppal bent jártak körül kellett volna nézni minimum. Egyik sem történt meg.
A dolog nem hagyott nyugodni és októberben elmentem nőgyógyászati szakrendelésre és mutattam a papíromat, hogy uh-on láttak vmit és MRI javasolt. Csináltak hüvelyi uh-ot, de az orvos nem látott semmit, és azt mondta, ha én annyira ragaszkodom a vizsgálathoz, ám legyen, de mivel semmi nem indokolja 1.5 hónapra kaptam MRI előjegyzést. Elmentem a megadott napon, de nem volt jó a gép, ott nem tudtak másik időpontot adni, menjek vissza a szakrendelésre. Megtörtént, még mindig nem sürgős az MRI és meg sem vizsgált az orvos ez alkalommal, tehát újabb 1.5 hónap. Így átléptünk 2014-be. Megtörtént az MRI, de a leletet nekem nem adják oda átküldik a szakrendelésre, na de ki nézi meg? Mert visszarendelve nem voltam.
Kértem időpontot. Elmentem. Az orvos első körben fellengzősen mondta, na lássuk mi az a nagy gond. Pár perc olvasás után kissé sápadtan közölte, hogy menjünk, keressük meg a főorvost. Kiderült, hogy nem egy, hanem 2 nagy felnőtt ökölnyi daganatom van több más behatárolhatatlan képlettel. Ez szerdán történt és következő hét csütörtökén már műteni akartak. Ekkor mondtam állj! Engem itt Sopronban nem! Kérdeztem, hogy a fenébe lehet, hogy most minden látszik uh-on is ami októberben nem? Azt mondták ne foglalkozzak vele....kösz. Nos azóta Veszprémben túlestem egy drasztikus műtéten, mert közben persze váltottam, kivették a méhem, petefészkeket, csepleszt, a daganat teljesen beszőtte a hólyagot és a jobb oldali vezetéket, ennek helyén katéter van, a hólyagot varrni kellett, szerencsére a bélről leválasztható volt a daganat. Kimondottan onkológus sebészre volt szükség a műtét sikerességéhez.
Nagyon kemény 6és fél órás műtéten vagyok túl, 9 nap intenzív osztály. Tegnap engedtek haza, de még 2 cső maradt bennem, de jól vagyok és nagyon jó döntést hoztam, hogy nem vállaltam Sopronban a műtétet. A veszprémi kórházról, orvosokról, ápolókról csak jót tudok mondani.
Ennyi rövidke kálváriám.
Tisztelettel: egy lábadozó soproni rákos beteg
A szex nekem a fájdalommal kapcsolódott össze
2014.03.15. 07:00
Elkezdtem fórumokat olvasgatni és láttam, hogy mások is sok sok éve szenvednek ilyennel.
Tisztelt Praxis!
Szeretném leírni a történetem, nem tudom, megosztják e.
Sziasztok, leírnám az én történetemet, még 2009 augusztus végén kezdődött, gyakorlatilag mikor először próbálkoztam valakivel együtt lenni úgy (22 voltam egyébként). Az első alkalom után jelentkezett az égő viszkető érzés, folyás kíséretében, azonnal elmentem orvoshoz, aki írt fel canestent. Szedtem később betadine-t, pevaryl, hüvely tisztasági foka akárhányszor nézték, 3-as volt. Akkor még sztk-ba jártam, szerintem végig jártam az összes létezőt, a tüneteim egy időre mindig enyhültek, megszűntek.
A kálváriám tavaly kezdődött újra, mikor elmentem méhnyakrákszűrésre ,ott csináltak kenetet is és baktériumot találtak (akkor még nem tudtuk, hogy mit). A szex egyébként nekem a fájdalommal kapcsolódott össze, nem is nagyon próbálkoztam, minden közeledést hárítottam. Szóval decemberben megállapították, hogy baktérium van, azóta szedett gyógyszereim: dalacin krém,lactofeel gél, csináltatós kúp(szintén antibiotikus) Klion 100 kúp hozzá génia92,Dremyc(4 darab -gombaellenes)
Ekkor csináltak tenyésztést e-collira,15 napos cifran kúra,(magánorvoshoz jártam (szerintem sikerült megtalálni a legbunkóbbat), ő írta fel ezeket, aztán meguntam, hogy ugyanúgy megvannak a tüneteim és nem foglalkozik a panaszaimmal, csak a pénzt kéri el (egyébként 2 szer csinált ultrahangot-ő gyulladást nem talált).
Ezek után egy barátnőm javasolta az ő orvosát, aki egyébként természetgyógyász (ég és a föld egyébként a két doki), ő is megvizsgált ultrahanggal, rögtön mondta, hogy hüvelygyulladás, de főként a méhem. Ő is antibiotikumot írt fel, jelenleg aflamint szedek, kombinált kúpot és cefzil 250 mg . Itt tartok most, többször begörcsöltem, emiatt elmentem háziorvoshoz,vérképem jó, tüneteim ugyanúgy megvannak, azóta no szex, lehet tudat alatt nem is akarok meggyógyulni,amint mondtam csak rossz emlékeim vannak.
Elkezdtem fórumokat olvasgatni és láttam, hogy mások is sok sok éve szenvednek ilyennel. Bocsánat, ha nem túl összeszedettek a gondolataim, próbáltam összefoglalni.
A Merényi Gusztáv Korház ámokfutása
2014.03.14. 07:00
Nem tudtuk, hogy pszichés beteget csípőtöréssel csak úgy elküldenek, aki zavart állapotában megígéri, hogy elszalad a traumára.Így ápolják, vigyázzák az embert a Merényi Gusztáv kórházban, valamint nézik a családot!
Tisztelt Praxis!
Ez anyámról szól, Óvónő volt! De aki idült alkoholista is jelenleg 30 éve, és már nem is beszámítható teljesen. Az egyik tivornyázása után a múlt héten combnyaktöréssel valahol felszedték az utcán és bevitték a Merényi Gusztáv kórházba (idén húszadszorra kb., pedig március van még csak!), de kiengedték ilyen állapotban! Előtte is sajnos tehát rengeteget volt ott, sokszor onnan is részegen jött haza az elvonó, pszichés részlegről! Igen! Terrorizálta a családját és, mint mondtam idült alkoholista, önkívületig issza magát, sokszor az utcán találták meg valahol fetrengve. Az ember meg nem tudta mi van! Nem is normális teljesen.
Ráadásul most veszélyes állapotban van, mert nem hajlandó magát megműtetni, pedig mint említettem, több mint egy hete combnyaktörése van, otthon kúszik-mászik össze-vissza beszél. Újra betudtuk vitetni most kedden, mert büdös és nem tudunk már mit tenni, hogy nyilvánítsák beszámíthatatlannak vagy beszéljék rá a műtétre. (A Merényiben trauma és pszichiátria is van, én most a pszichés részlegről beszélek). Megbeszéltük azzal a pszichiáterével, aki állítólag egy éve kezelte, mint láttuk értette a dolgát, hogy fogadja, amikor a mentők beviszik és vegye rá vagy kényszeríttesse a műtétre. Megígérte! Bármikor történhet vele egy embólia stb., és rövidesen ez halálhoz vezet, persze az egyik „doktornő” a pszichés osztályon azt mondta, hogy a combnyaktörés nem vészes! Ez egy orvos?! Így jól hallják! A Neve is itt lesz! Szóval, hiába beszéltük meg az orvossal, akinek a kezdőbetűje Cs. (a többi hamarosan) és a keresztneve Mátyás, anyám nem nála, hanem a pszichiátria egy másik részlegénél kötött ki valahogyan, nem tudni hogyan! Pedig ő magához kérette, hogy vigyék! Kb. késő délután. Egy rezidens nézte meg, és ő szerinte beszámítható volt az az ember, aki nem akarja megműtetni magát, össze-vissza hablatyol, terrorizálja a családját, nem ezsik, iszik/ csak ha tud piát és rendkívül rossz állapotban van már egyébként is. A történet ott folytatódik, hogy a zakkant anyám megígérte ennek az idióta rezidensnek, hogy combnyaktöréssel egyedül átmegy egy 100 méterre lévő másik épületbe, ahol a traumatológia van. Értik? És belement a REZIDENS! Na éjjel 11 órakor valaki felszól kaputelefonon, hogy hulla részegen fetreng valaki a Nagyvárad téren segítsünk neki, és a nála lévő cím alapján értesített bennünket! Nah hogy került oda? Azt hittük bent van! Még nem tudtuk, hogy pszichés beteget csípőtöréssel csak úgy elküldenek, aki zavart állapotában megígéri, hogy elszalad a traumára. Tehát továbbra is jó kérdés, hogy került oda! Így ápolják, vigyázzák az embert a Merényi Gusztáv kórházban, valamint nézik a családot!
Ma számon lettek kérve az orvosok, akik végig sumákoltak, nem voltak hajlandók elmondani annak a rezidensnek a nevét, aki „úgymond kezelte”, és fél óra után hebegtek, habogtak, hogy mi is történt. Hárítottak, majd 4-5-en összebújtak, bezárták az ajtót maguk mögött és tanácskoztak. Ha itt nem lett volna sumákság, akkor mi? Ha bármi történik, akkor mind elő lesz véve garantálom, és a neveiket is leírom! Amúgy a rezidens szakértelmetlenségét igazoló jelentést az igazgató osztályvezető főorvos írta alá, azt mondták ott. Ő talán azt se tudta mit ír alá. Bár érdekes, a beteglapján nem volt név, hogy ki látta el!
Amúgy a pszichiáter, akit említettem nem tudom, hogy tudta több mint egy évig táppénzen tartani kezelés címén anyámat, amely kezelésről a szóban forgó pszichiáter is beismerte, hogy abszolút sikertelen, elég érdekes. Főleg azért mert semmit nem lehetett tudni az orvosról, a neve is most derült ki csak sok idő után. Ma Magyarországon pénzzel bármit ellehet érni!
A következő nap ugyanezt az orvosok neveivel fogom megírni, ha nem lesz változás! Lesz itt doktor úr, és doktornő is személy szerint…mindenki gondolkozzon el, aki a Merényibe akar menni! Nem érdekel, hogy ki mire hivatkozik, mennyi a fizetés, senki nem mondta, hogy ide jöjjön dolgozni, és más is éhbérért dolgozik, vagy több diplomásan munkát se talál!
A másik dolog meg az, hogy mindig a „beteg” jogaira hivatkoznak, de milyen jogra, aki nem tudja mit csinál és kikészíti a családját, aki aztán tényleg beteg lesz? Bezzeg ha az övékéről lenne szó!
U. I. Az egyik csepeli iskola-óvoda jelenlegi igazgatója is nyakig sáros csak jelzem! Az ő neve is következni fog nyilvánosan, ha nem itt máshol. Nem ártana ott is vizsgálódni! Éveken át úgy foglalkoztatták anyámat, azaz úgy volt nap-mint nap gyerekekkel, hogy előtte lévő nap a detoxból jött ki, nem rúgták ki, pedig kértük, hogy ne foglalkoztassák, mert nem vállalunk felelősséget ha valamelyik gyerekkel történik valami, utána meg tömték pénzzel, pedig hiába kértük, hogy a banknak utalják a felvett hitel fizetésére, mert ő elhagyja, elissza a pénzt, tojtak ránk, Sumákság volt és van ott is!!!
Élet és halál urai
2014.03.13. 07:57Megszavazták a halált, majd hazamentek a családjaikhoz. Gabi is nagyon szeretett volna gyereket. Sajnos az övé már sosem születhet meg.
Kedves Praxisblog!
Múlt hét pénteken temettem el, a 36 évesen elhunyt páromat, Vass Gabriellát. Ezúton is szeretném megköszönni az ő gyógyulásáért küzdő kórházak áldozatos munkáját, elsősorban az Uzsoki kórház dolgozóinak, ahol szegénykém rengeteg időt töltött és ahol soha semmit sem fogadtak el a szeretetteljes gondozásért cserébe. Második otthonai lettek a kórházak tavaly május óta tartó betegsége alatt. Májtrombózis miatt került transzplantációs várólistára, szépen javultak az eredményei, már túl volt egy kisebb műtéten is amikor megtörtént a baj: alig hogy kiengedték a kórházból, hirtelen rosszul lett. Teljesen váratlanul, minden előjel nélkül megrepedt egy véna a nyelőcsövében, kis híján elvérzett. Az intenzív osztályon sikerült elállítani a vérzést, de a laboreredményei egyre rosszabbak lettek, a keringését csak gyógyszerekkel tudták fenntartani. Egyetlen esélye az akut májvárólistára kerülés lehetett volna, aminek jóvoltából akár napokon belül szervet kaphatott volna, de érthetetlen okból a Transzplantációs Klinika kérelmét elutasították. A nemzetközi bizottság szerint nem volt elég beteg a sürgős műtéthez, ahhoz viszont igen, hogy belehaljon a betegségbe. Íme egy nyílt levél a nemzetközi bizottsághoz:
Tisztelt Bizottság!
Üdvözlöm Önöket! Mellékelve küldök néhány fotót a tagok részére, melyeken legutóbbi döntésük következménye látható.
Gabi mindössze 36 éves volt, és nagyon bízott Önökben, mint ahogy én, a párja is. Hősiesen küzdött az életéért, de önök megfosztották Őt az utolsó esélyétől. Nem folytatott önpusztító életmódot, nem attól betegedett meg a mája, mégis önök egy egyszerű szavazással halálra ítélték Őt!
Megszavazták a halált, majd hazamentek a családjaikhoz. Gabi is nagyon szeretett volna gyereket. Sajnos az övé már sosem születhet meg. Ezért arra kérem Önöket, ha ma este hazamennek és megsimogatják gyermekeiket, gondoljanak egy percre a mi meg nem született gyermekeinkre is. Nyugodtan idézzék föl magukban a most itt látott képeket, majd elégedetten dőljenek hátra a fotelben: igen, ma is jó munkát végeztünk!
Jó étvágyat a vacsorához!
Ha az egészségügyben dolgozol, azt hiszed jobban bánnnak veled?
2014.03.11. 06:48
Kérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.
Sopron: A kórházat túl kell élni
2014.03.10. 08:00
A szoba tele csecsemőkkel, de egyik nővér sem jött be ebben az időszakban. Kint kávéznak és valaki szerelmi, nemi életét taglalják.
Kedves Praxisblog szerkesztői, olvasók!
A soproni Erzsébet Kórházzal kapcsolatban szeretném megosztani Önökkel azokat a tapasztalataimat, amelyek a mai napig is felzaklatnak.
Terhesgondozásra jártam az említett intézménybe, illetve néhány hetet feküdtem is a nőgyógyászati osztályon. Egy idősebb, fekete hajú ápolónő kivételével érzéketlenséget és bizony szakmai hiányosságokat is tapasztaltam, de ezt az ember már megszokta a magyar egészségügyi gépezettől. A kórházat túl kell élni.
Amit viszont nehezen nyel le az ember, azt a csecsemős osztályon voltam kénytelen tapasztalni, látni. Császármetszéssel szültem és a gyerekemet az első napon egyszer hozták csak ki, amíg nem tudtam felkelni érte. A gyermek be is sárgult. Kékfény alá kellet tenni és infúziót kötöttek a fejébe. Amint lábra bírtam állni és lett tejem mentem a gyerekhez szoptatni. Ahogy beléptem azt láttam, hogy a gyerekem keze, lába lekötve olyan szorosan, hogy megemelni sem tudta, a fejét az inkubátor falába veri és üvölt, ahogy a torkán kifér. A kékfény elleni szemkötő lecsúszva a nyakára.
Nézek a nővérre és óvatosan kérdezem, hogy miért kell lekötni (magamban még hozzá teszem ilyen szorosan). A válasz: mert ki akarta húzni az infúziót a gyerek. Nem bírok megszólalni, csak érzem, hogy mindjárt elsírom magam. Leülök odaadja a meztelen gyereket, egy pokrócot még ad, majd elmegy. Ez volt az első, igazi szoptatási kísérletem, segítség semmi. 40 percig próbálom szopiztatni a kicsit, valamennyire sikerül is. A szoba tele csecsemőkkel, de egyik nővér sem jött be ebben az időszakban. Kint kávéznak és valaki szerelmi, nemi életét taglalják…
Elgondolkodtam, hogy mi történhetne a többi kicsivel pl: mert bukik stb., amíg ezek kint trécselnek és észre sem vennék. Döbbenetes volt az egész! És ezt sajnos nem egyszer tapasztaltam, amíg bent voltunk… Szólni nem mertem senkinek, mert ki tudja mit csinálnak a kicsivel, amíg nincs az ember mellette. Alig vártam, hogy megszabaduljunk innen. Következményeként, hogy a szemkötőt nem voltak képesek normálisan rögzíteni, a gyerekem szeme begyulladt, hetekig csepegtetni kellett bele gyógyszert. Még volt egyéb durva dolog is, de számomra ez volt a jéghegy csúcsa.
Most már megértem, hogy Sopronból miért mennek ki olyan sokan szülni Ausztriába. Persze csak az aki, megteheti. De mi lesz velünk többiekkel…
Tisztelettel: egy soproni
6 óra várakozás a bunkó nőgyógyászra
2014.03.05. 08:23
Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának?
Kedves Praxis, kedves olvasók!
Sjanos én is rossz tapasztalatokat szereztem a magyar egészségügyben. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű nőgyógyászati vizsgáklatra hat, azaz 6 órát kell várnom úgy, hogy előzetesen időpontot egyeztettem. És ha mindez nem volna elég, még egy darab rongynak is érezhettem magam, köszönhetően a mélyen tisztelt doktor úrnak.
Múlt hét keddre voltam előjegyezve délelőtt 11 órára. Mivel kifejezetten utálok késni, már jóval a megbeszélt időpont előtt, negyed 11 fele megérkeztem a rendelőbe, ahol már érkezésemkor áldatlan állapotok uralkodtak. Rengetegen voltak, kigyózott a sor a váróban, de ekkor még nem aggódtam, mert ugye volt időpontom. Nem tudtam ekkor még, hogy ez az ég világon semmit sem jelent. Azért egy kicsit elbátortalanodtam, amikor hallottam a folyamatos vitát a többi páciens között, de úgy voltam vele, hogy csak megoldódik minden. Nem így történt.
Egészen fél 12-ig nem is foglalkoztam az idő múlásával, mert bár volt időpontom, de ennyi csúszás azért simán össze jöhet. De amikor már dél is elmúlt, kezdtem elég kellemetlenül érezni magam. A civakodás is tovább folytatódott, kiderült, hogy még a 9 órás időponttal rendelkezők sem kerültek sorra. Igen, többen voltak, szinte minden időpontra 3-4 nő jutott, 11 órára is négyen kaptunk időpontot. Ekkor már tudtam, hogy hosszú napnak nézek elébe.
Nem untatok senkit a várakozás kellemetlen részleteivel, egyszerűen nem lehetett megoldani a helyzetet. Többen megkérdeztük az asszisztens hölgyet, hogy is van ez a dolog az időpontokkal, de mindenkit leteremtett, hogy várjunk, érdemi információkkal nem tudott, vagy nem akart szolgálni. Az is érdekes volt, hogy még ezeket kitalált időpontokat sem sorrendben tartották be, amiből szintén parázs viták alakultak ki. Teljesen szervezetlen, már-már kaotikus volt az egész szituáció. Többen rosszul voltak, folyamatosan sor volt az egy darab mosdó előtt, nagyon kellemetlen volt. Volt aki feladta a várakozást és én is többször elgondolkodtam rajta, hogy ott hagyom az egész cirkuszt, de sajnos ez az egy szabadnapom van egész hónapban, amikor jut időm erre, szóval valahogy kitartottam.
Megváltás, 17 óra előtt nem sokkal kerültem sorra. szánom, bánom, de csak nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek az orvosnál, mégis miért alakultak így a dolgok, miért kapott több nő ugyanakkorra időpontot. Habár nem voltam éppen a legvidámabb, de nem sértően, vagy bunkón kérdeztem rá, csak tudni akartam, mégis miért vártunk ennyit. Egy szimpla magyarázattal és egy egszerű "bocsásson meg a kellemetlenségekért" mondattal beértem volna. Ehelyett az orvos kikelve magából csapkodni kezdett és emelt hangon közölte velem, ha nem tetszik, ott a fizetős lehetőség,miért nem mentem oda. Teljesen kiakadt, én pedig ráhagytam. Megvizsgált és végre szabadultam, de a tüske bennem maradt.
Rendben, egész biztos a doktor úrnak sem volt éppen kellemes, hogy így alakultak a dolgok. De! A szervezés, pontosabban szervezetlenség nem a páciensek hibája. Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának? Ha a fodrásznál találkozik hasonlóval az ember, fogja magát és soha többet be sem teszi oda többé a lábát. Pedig ott nem fizetünk tb-t. Az egészségügyben néhányan (természetsen nem mindenki) úgy tesznek, mintha a páciensnek szívességet tennének azzal, hogy ellátják, megvizsgálják. Örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele. Holott egy szolgáltatásról beszélünk, amiért fizetünk, nem is keveset. Persze az orvosok túlterheltek és alulfizettettek. Ezt megértem és igen sajnálatosnak tartom. De ez nem mentség az effajta viselkedésre. Próbálnék meg én így bánni a munkahelyemen a hozzánk fordulókkal.... Már másnap kereshetnék magamnak másik helyet. És igen, én is túlórázok, engem is érint a mindennapos stressz, nekem is vannak családi problémáim, mégsem viselkedek így. Meg sem tehetném, de eszembe sem jut.
Az a fajta cinizmus pedig, hogy el lehet menni a fizetős magánrendelésre is, szintén felháborító. Egyszerűen nem mindenki engedheti meg magának. Ez nem vita tárgya, ez ténykérdés. De ne csináljunk már úgy, mintha jotékonyságból, vagy emberbaráti cselekedetből látnának el bennünket. megfizetjük, ha aakrjuk, ha nem.
Fazekas Orsolya
Éjszaka tilos rosszul lenni, közölte a nővér
2014.03.04. 08:23
Megpróbálta a beépített hívógombbal a nővért hívni, amely nem járt sikerrel, mert a nővérhívó ki volt kapcsolva, végül betegtársa ment ki a nővérért.
Tisztelt Praxis Blog!
Édesanyám tapasztalatait fogom önöknél közzé tenni, amely nem rövid történet, és valójában csak lényegi részekre fogok szorítkozni (a bántó részleteket meg sem említem).
Az édesanyám egész betegsége (betegség sorozata) körülbelül 2008 környékén kezdődött, egy tüdőgyulladással, majd folytatódott még kettővel erre és mellékerült egy mellhártyagyulladás is, mert nem volt elég az eddigi probléma. Anyám két tüdőgyulladását két lábon ágynak esés nélkül, baromfiboltban hűtőpult mögött dolgozva vészelt át, és csak a harmadik verte le a lábáról. Mikor több rosszullét után a helyi (Kunszentmárton) tüdőgondozó orvosát sokadjára felkereste, az kikelve magából kijelentette, hogy "más 1 tüdőgyulladásba bele hal, maga meg már a harmadikat vészeli át, és neki még ilyen hisztis betege nem volt, mert a világ legjobb gyógyszere felviszi a szívverését".
Ezután édesanyám nem akart hallani orvosokról, nem akart hallani kórházakról, de 2011 -ben élete második szív infarktusa során kénytelen kelletlen átkerült Szentesre, majd Szegedre, ahol megállapították, hogy COPD-s beteg. Ezután a rosszullétei fokozódtak, egyre többet kellett orvos járnia, majd egy Mátraházi szanatórium után, ahol nem csináltak neki semmit, meg sok - sok beszélgetés után a tüdőgondozós orvossal, az elismerte, hogy anyu állapota részben az ő hibája is, mert a tüdőgyulladások hegei még mindig ott vannak. Viszont ha tüdőre gyógyszert ad, akkor a szívet gyengíti, ha meg nem ad, akkor meg a fulladás veszélye áll fenn nála. Ennek következtében egy kísérletezgetés és más orvosokkal tartott konzultációk során sikerült rájönnie, hogy mely gyógyszer hatóanyagok azok, amelyekre allergiás lett és egyre jobban érzékennyé vált.
Mindezekre még rátetézett egy kedves szomszéd is, aki éjszaka kezdett el hordóban szemetet és gazt égetni, amivel édesanyámra egy erősebb rosszullétet hozott (állítólag átélte élete harmadik szívinfarktusát, de ezt már meg is cáfolták Szentesen). Ez még többször előforduló rosszullétet eredményezett, amelyre a háziorvosa rámondta, hogy semmi baja a szívének csak depressziós. A bizonytalanság és a tanácstalanság okozta lelki állapot sem javított a helyzeten (igen, lehet depressziónak nevezni), így az állapota tovább romlott úgymond, amely egyre több sürgős kórházi látogatással járt. Ezek közül az utolsók egyikén olyan gyógyszert kapott, amely felemelte a vér cukorszintjét, és rá is írták, a zárójelentésére, hogy cukros (közben többször történt olyan, hogy a szobában lévő betegek gyógyszereit felcserélték, ha édesanyám nem néz meg mindent, amit megeszik, akkor más gyógyszerét ette volna meg, úgy hogy a gyógyszeres tálcára még az is rá volt írva, hogy melyik betegé!). Valamint, mivel megkérdezték tőle, hogy közvetlen a rosszul léte előtt volt-e orvosnál? Erre azt válaszolta, hogy közvetlen előtte nem volt. A belgyógyászat meg ráírta a zárójelentésre, hogy nem jár orvoshoz, úgy hogy ott voltak náluk, az eddig zárójelentései, amely közül legalább az elmúlt két hónapban egyszer Szentesen a belgyógyászaton volt. Valamint több Kunszentmártoni vizsgálat eredménye, zárójelentése is ott volt szintén az orvosnál.
Hazaengedték, de rá egy hétre megint Szentesen a sürgősségi osztályon kötött ki. Ahol kapott valamilyen gyógyszert, amire szintén allergiás, és még vért is hányt, aminek az okát nem vizsgálták meg rendesen, és a zárójelentésen szerepelnek az alábbiak: nyombélfekély, ki lyukadt a gyomra, gyomornyálkahártya gyulladás. Ezek közöl lehet egyik sem igaz, vagy valamelyiket gyógyszerek okozták.
Ezután kedves tüdőgondozós orvosunk úgy gondolta, hogy legjobb lenne, ha DESZKRE menne el, ezért el is kezdett intézkedni. (A tüdőgondozós orvos, amióta bevallotta, hogy félrekezelte és nem tudja kezelni, sokkal lelkiismeretesebb lett.) Az intézkedése másfél héten belül eredményt is ért el.
Édesanyám Deszken töltött idejének kezdete nem telt rosszul, igazából kellemes csalódással gazdagodott az első hétben. Bekerült 2014. február 21-én pénteken, ahol a szükséges vizsgálatokat el is kezdték már akkor. A hétvége eseménytelenül telt, gyógytornával és egyéb dolgokkal. A hétfőtől komolyabb munka várt rá, megnézték, hogy mennyit tud 6 perc alatt sétálni, milyenek a légzésfunkciói, és megállapították, hogy nagyon sok a lerakodása a tüdején, gyógytornász járt hozzá. Sokszor megjegyezték, hogy milyen jó, hogy nem hagyja el magát, jó látni, hogy gyógyulni akar, majd február 27-én este és éjszaka rosszul lett.
Megpróbálta a beépített hívógombbal a nővért hívni, amely nem járt sikerrel, mert a nővérhívó ki volt kapcsolva, végül betegtársa ment ki a nővérért, aki miután bejött nem szép hangnemben közölte édesanyámmal, hogy éjszaka van, és ne hisztizzen, hanem aludjon.
Anyum közölte vele a rosszullétet, és kérte, hogy szóljon az ügyeletes orvosnak, erre a nővér (akit Erikának hívnak, nagydarab fekete hajú), megtagadta azt és megint mondta neki, hogy aludjon. A betegtárs kis idő múlva megint kiment, a nővér viszont nem tett semmilyen lépést, csak akkor szólt mikor már a lázmérőt vitte be és édesanyám agresszív módon utasította el azt. Erre már hívta az ügyeletes doktornőt, aki kérdezte tőle, hogy miért is nem szólt hamarabb, amire Erika nem tudott válaszolni. Túl lett a rosszulléten, és még aznap bement hozzá a Főnővér is, hogy nem tudja, hogy édesanyám akar-e panaszt tenni, de ha lehet intézzék már el a házon belül a dolgot, mert kevesen vannak és nem akar megválni a nővértől.
Jelzem, hogy még aznap a Főnővérrel beszélgetés után a betegtárs, mivel úgy gondolta, hogy a szanatórium elvesztette a bizalmát, elhagyta február 28-án a szanatóriumot. Anyum maradt, mert Kunszentmártonról eléggé nehéz az utazást megszervezni, valamint várta, hogy esetleg meg tudják beszélni a dolgot, és az adott nővér elismeri a hibáját és mond a dolgokra valami indokot, persze ez nem történt meg, sőt azóta (pénteken történt, hétfő van) kétszer kellett volna az éjszakás nővérnek szolgálatban lennie, de helyettesítik. A mai napon 2014 március 3-án, a főnővér már úgy nyilatkozott édesanyámnak, hogy ő a nővérnek hisz, oldják meg házon belül a dolgot, nem szeretné elveszíteni a nővért. Valamint azóta a professzor is járt nála, aki azt mondta, hogy kivizsgálta a dolgot és nem úgy történetek, ahogy azt anyum elmondja, viszont a nővér kollégái egyből tudták, hogy melyik nővértársukról volt szó, mert már korábban volt rá panasz. A főorvos azt mondta, hogy javasolja édesanyám beutalását a Szegedi pszichiátriára, mert erősen depressziós, és ezért gondolja a dolgokat olyannak, ahogy megtörténtek, valamint kérte édesanyámat, hogy ne menjen el a szanatóriumból.
Holnap hazajön és azt is el szeretné felejteni, hogy egyszer ott volt.
Kedves Olvasók! Remélem a fentebb vázolt történet tanulságul szolgál, ha valamely hozzátartozótok vagy ne adj isten ti magatok kerülnétek Deszkre a szanatórium 3. emeletére, az ott lévő személyzetet fenntartásokkal és bizalmatlanul kezeljétek.
Furcsa az is, hogy mióta az esett megtörtén anyumhoz, ha megnyomja a nővérhívót, akkor két nővér is siet, hogy mi baja van...
Üdvözlettel: egy, az édesanyját féltő gyermek
A kísérlet az én bőrömre megy
2014.03.03. 07:07
Szervezetlenség, kapkodás, stressz. Mintha ezek lennének a kulcsszavak. A beteg, tudva azt, hogy beteg, eleve nincs a legnyugodtabb állapotban.
Minden poénkodás és irónia ellenére rengeteg olyan inger ért az elmúlt hetekben, ami elgondolkodtatott.Nem, nem egy poszt fogja megoldani a magyar egészségügy problémáit. Magára a problémára sem biztos, hogy rávilágít. Mégis, leírom, ami a fejemben jár, leírom, mert le kell írnom, mert feszít, ott legbelül, leírom, mert ehhez értek.
Előre bocsátom, nem akarok senkit sem megbántani, mindenki, akivel kapcsolatba kerültem, saját lehetőségeihez képest mindent megtett. Nem kritika, csak vélemény. Az pedig szabad.
Adva vagyok én, 36 éves nőbeteg, idegi eredetű izomsorvadással, bizonytalan alap-diagnózissal és mostanra egész vaskos kis dossziéval, tele az aktuális vizsgálatok eredményeivel. Mondhatnám, hogy nehéz eset, egyedi szoc. probléma. Mondhatnám, ha ezt látnám. De nem ezt látom. Nagyon nem.
Sokszor az az érzésem, hogy bármily fejlett is az orvostudomány, sokszor, túl sokszor csak tippelni tudnak diagnosztizálás helyett. Ha nem egyértelmű a baj, mondjuk levágta egy láncfűrész a kedves paciens karját, hanem valami rejtett baj van, akkor túl sok a lehetőség.
Mintha minél többet látunk, annál kevesebbet tudnánk.
Ez persze nem is annyira meglepő.
Az emberi test az egyik legcsodálatosabb és egyben legkomplexebb rendszer, amit csak el tudok képzelni. Hála a fejlett technológiának ismerjük a felépítését, sejtekre lebontva láthatjuk a működését – de vajon mennyire értjük a lényegét? Van egy optimális állapot, az egészséges ember, de hány hatás és kölcsönhatás éri a testünket minden nap, minden percben? Hányszor nyúlunk bele akarva-akaratlanul a jól kitalált rendszerbe? Hú de okosnak hisszük magunkat, miközben jöhet egy bacilus vagy vírus, aminek nem hogy agya, de idegrendszere sincs, és simán meg is ölhet akár.
Rendszer, aminek a működését nem feltétlenül látjuk át, csak azt érezzük kristálytisztán, hogy baj van. És ez igaz magára az egészségügyre is.
Sok mindent lehet a pénzhiányra fogni, egyszerű magyarázat. Mégsem indokol mindent. Hogy nincs gyógyszer, nincs eszköz, nincs ember, vagy aki van, az a folytonos tizenkétórázástól kimerült, ezek vitathatatlan tények, de nem magyaráznak mindent.
Végig volt egy nagyon furcsa érzésem. Mégpedig az, hogy amit a kórház csinál, az egész egyszerűen nem hatékony. Visítozik bennem a projektmanager, azt visítja, hogy ugyanennyi erőforrás felhasználásával, okosabb szervezéssel sokkal de sokkal többet ki lehetne hozni a dolgokból. Konkrét példa: a doki kontrasztanyagos MR-t rendel, kontrasztanyagot elfelejtik beadni. Lehet újra csinálni a nem olcsó vizsgálatot. Miért? Mert aki elfelejtette beadni, valószínűleg túlterhelt, sietne, kapkod. A paciens stresszes, szabadulna, kiszolgáltatott helyzetben van, vagy legalábbis abban érzi magát. Ki a hibás? Könnyű ráverni a balhét az MR-es dolgozóra. Túl könnyű.
Szervezetlenség, kapkodás, stressz. Mintha ezek lennének a kulcsszavak.
A beteg, tudva azt, hogy beteg, eleve nincs a legnyugodtabb állapotban. Még ha a körülmények kényelmesek lennének, akkor is szokatlan környezetben lenne. De nem azok. Az ágyak kényelmetlenek. Néha már azon gondolkodtam, direkt matracgödrösítőket alkalmaznak, de valószínűleg csak túl rég vannak használatban az ágyak. Márpedig az alvás minősége mindennek az alapja. Egy két éjszakát akárhol... de a kialvatlanság önmagában is ront a legfittebb ember állapotán is, hát még a betegén. Kényelmetlen körülmények között a diagnózis is nehezebb. Nehéz reprodukálni a "normális" élethelyzetét a paciensnek. Persze tudom, nem lehet otthon EEG vizsgálatot csinálni, de kicsit otthonosabb kórházi körülmények sokat számítanának. És ez sem csak pénzkérdés...
Kérdés, hogy kinek van ilyenekre energiája? A nővéreknek, akik örülnek, ha a legfontosabb feladatokra jut energiájuk? Igazából még így is kalapot le előttük, nem tudom, hogy bírják. Még hálapénzzel együtt is hugyért-szarért mosni ki akár szó szerint hugyból-szarból másokat, hát... én képtelen lennék rá, ezt tudom. Elhivatottság? Talán. Pár mosoly, ami tán reményt ad.
Nemrég hallottam egy előadást. Az élesztőről szólt, arról, hogy stressz, baj esetén a molekulák összefognak - és ugyan így viselkednek az emberek is. Legalább mi tartsunk össze.
Ezt tapasztaltam a kórházban is. Kevés a nővér? A benn fekvő, amúgy nővér besegít. Kevés a takarító? A látogató sepreget. Szar a kaja? Megosztjuk a hazait. (Amúgy mikor adsz a saját ételedből olyannak, akit pár napja ismersz? Nem jellemző.) Mintha beindulna valami önszervező rendszer. Mintha beindulna valami öngyógyító mechanizmus.
Az emberek szintjén biztos, hogy ez a legnagyobb gyógyító erő. Várunk, hátha a kórházi kezelés dacára is meggyógyul a beteg...
Hogy az egészségügy szintjén szabad-e erre a folyamatra építeni, hát, ezt nem tudom. De ez zajlik mostanában, úgy érzem.
Csak kicsit aggaszt, hogy a kísérlet az én bőrömre megy.
A kórházak épülnek le, a stadionok épülnek fel
2014.03.02. 07:54
Úgy gondolom ez elsősorban a kormány felelőssége! Ha felsőbb szinten nem vennék semmibe a betegellátást és az ápolók munkáját,akkor szerintem nem itt tartanánk.
33 éve dolgozom az egészségügyben, tudom, hogy vannak ilyen kollégák, ezzel együtt nem szabad általánosítani! Pl.a kereskedelemben dolgozók is sokszor megengedhetetlen hangot használnak, mégsem általánosítanak. Itt se tegye! Nagyon sok becsületesen dolgozó, empatikus, normális hangot használó nővér dolgozik a kórházakban, csak róluk nem esik szó,mert természetes. Amikor kivételek akadnak /elismerem az is van bőven/ az rögtön fel lesz fújva. Egyszerűbb lett volna a főnővérnek jelezni, ha hatástalan,akkor tovább lépni és az igazgatóságon jelenteni a dolgot. Nem kifogás tudom,de ne felejtsük el,hogy a nem megfelelő munkafeltételek is okozhatják,hogy az ápolónő olykor nem a megfelelő hangnemben beszél.
Itt most nem a rengeteg túlórára és a nem megfelelő fizetésre gondolok,hanem arra,hogy nincs tiszta ágynemű,nincs pelenka,nincs gyógyszer stb. Mindezek megléte elengedhetetlen feltétele lenne a tisztességes betegellátásnak. Egy szívvel-lélekkel dolgozó nővér is kiborul egy idő után,hogy a betegek testi,lelki jólétének biztosításán kívül olyan dolgokat is meg kellene oldani,olyan hiányosságokat is pótolni kéne valahogy ami nem az Ő feladata. Hogyan is biztosítsa a testi jólétet,ha egy pelenka kicserélése gondot okoz,mert nincs. Van itt bőven kérdés amin nem árt elgondolkodni! Az emberek fizették,fizetik a TB-t. Hova lett,lesz a rengeteg pénz? A kórházak épülnek le a stadionok épülnek fel! Úgy gondolom ez elsősorban a kormány felelőssége! Ha felsőbb szinten nem vennék semmibe a betegellátást és az ápolók munkáját,akkor szerintem nem itt tartanánk. Arról nem beszélve,hogyha az egészségügyi dolgozó mer,merne sztrájkolni az mekkora felháborodást vált,váltana ki.
Ezzel élnek vissza felsőbb szinten! Remélem a tisztelt levélírónak lesz ahhoz is bátorsága,hogy az igazgató úr elé álljon! Végezetül pedig csak annyit,hogy ez az eset nem általános a Margit Kórházban. Például azon az osztályon ahol a lányom dolgozik, ilyen és ehhez hasonló nem fordul elő. Kicsit fejétől is bűzlik a hal-ahogy mondani szokták. Ha pedig a kormány hajlandó lesz többet áldozni az egészségügyre,akkor a "magyar egészségügy intézményeiben sem csak leépülni lehet" majd.
Átverés komfortosan
2014.03.01. 09:16
A nagymamám lett az az egy az a bizonyos nyertes aki magáénak tudhatta az 1 millio forintos fődíjat amiért csupán 350.000.- ft-ot kell fizetnie.
Tisztelt Szerkesztőség!
Nem egyedi történettel keresem meg önöket azért kezdeném így a levelet ami a történet végén ki is fog derülni mert sok károsul hozzánk hasonlóan jártak így.
2013 Novemberében a Nagymamám részt vett egy termék bemutatón ahová azzal csábították hogy egy egészségügyi termék bemutató lesz és ebédet is fognak kapni csak jöjjön el. A nagymamám el is ment és az ígértek szerint vitték a "jól megszervezett " Termék bemutatót.
A nagymamám lett az az egy az a bizonyos nyertes aki magáénak tudhatta az 1 millio forintos fődíjat amiért csupán 350.000.- ft-ot kell fizetnie. a helyszínen foglalóként ott is hagyott 10 ezer forintot és a fennmaradó 340.000.-et pedig a termékek kiszállítása után a saját lakásán kellett fizetnie. így is lett kapott egy masszírozót és indukciós főzőlapot, egy edény készletet és és még valami hasonló silány minőségű terméket. Másnap mikor Én értesültem az esetről mondtam a mamámnak hogy őt csúnyán átverték és ezt azonnal vissza kell csinálni.
Még zárójelben megjegyezném a papám nagyon beteg tolókocsiba kényszerül egy évvel ezelőtt és a mamám neki akarta azt a csoda masszírózt hátha lábra tudja állítani. el is kezdtem intézkedni ügyvédhez fordultam aki azt tanácsolta írjunk egy szerződés bontó levelet amiben is elállunk a szerződéstől és a termékeket mihamarabb juttassuk vissza a cégnek. erre 8 nap illetve 5 nap állt a rendelkezésünkre. így is tettünk leutaztam tatbányára ahol is megtalálható a kft (ÁTVERÉS KOMFORTOSAN ). mikor leértünk egy raktár épületet találtunk a megadott címen. egy fiatal hölgy volt aki ajtót nyitott nekünk átnézte a termékeket amiket kifogástalan bontatlan állapotban vittünk vissza . jegyzőkönyv készült és közölte egy hónapon belül visszautalják a a már fent említett összeget. azóta SE . már elmentünk a rendőrségre is feljelentést tettünk ahol azt állapították meg hogy ez nem csalás hanem egymás közti egyezkedés. frászt. ügyvédem levelet írt a rendőrségnek hogy az eljárással szemben mi panasszal élünk a paragrafusokat az ügyvédúr tudná megmondani.
Vállalja a polgári peres utat és teljes váll szélességgel mellettünk áll és teljesen ingyenesen. jelenleg itt tart az ügy a levél elment a rendőrségnek és én találtam az express komfort kft nek már egy blogját ahová a panaszosok irkálnak mit évők legyenek . én ott is írtam mindenkinek hogy álljanak mellénk mert úgy nagyobb esélyünk van ezt a csaló brigádot leleplezni filléres termékeket adnak több száz ezerért és a célközönség a kis nyugdíjasok. felháborító. segítségüket szeretném kérni hátha a médián keresztül nagyobb az esélyünk ha nem is látunk vissza a cégtől pénzt de többé ne kerüljenek más kisnyugdíjasok ilyen szituációba mint mi. Már rajtam kívül 2 Hölgy van aki mellettünk van és perre visszük a dolgot. természetesen a cég nem elérhető csak ha személyesen lemegyünk. szerdán és csütörtökön van ügyfélfogadásuk.
Hogyan lesz egy rutinműtétből borzalmas rémálom?
2014.02.28. 08:22A választott orvosom az utolsó napon véletlenül betévedt a szobánkba (a kollégáját kereste), csak annyit mondott, hogy elnézést, előfordul az ilyesmi.
Rettenetes felháborodás, elkeseredés miatt szántam rá magam ennek a történetnek a megírására, melynek a
Hogyan lesz egy rutinműtétből borzalmas rémálom? címet találtam ki. Azt hiszem, bemutatom majd a jelenlegi kórházak (néhány kivétellel), orvosok, és nővérek hozzáállását, valamint a betegek „ellátását”.
Nagyon sok embertársam vár csípő protézis beültetésre. Ők tudják, milyen fájdalmas a járás a műtét előtt. Nekem sikerült 2013.dec.6-án befeküdnöm az Országos Baleseti Sebészeti Intézet (Fiumei út)III. emeleti osztályára. Másnap reggel megműtöttek (1,5-2 óra), igaz, hogy az érzéstelenítő a műtét vége felé már nem hatott, ezért amikor varrták a sebet, kértem, hogy altassanak el, mert annyira azért nem élvezetes. Boldog voltam, túl voltam az egészen, már csak gyógyulni kellett. Három nap fekvés, infúziók, és egyéb finomságok után végre felkelhettem. Óvatosan, pici léptekkel sikerült járkálnom 2 napig, amikor is a protézis kificamodott, és a borzalmas fájdalom újra kezdődött. Vittek a röntgenbe, ahol megpróbálták – még éber állapotomban- visszarángatni, de nem sikerült, így elaltattak és úgy rángatták tovább. Így sem sikerült, ezért másnap egy ”kis” műtétet végeztek, ahol visszarakták a protézist. Ezek után tudtam meg, hogy az első műtét közben 1 vagy 2 csontom letört a combomból, amit, sem akkor nem vettek ki, sem a kis műtét alatt. Azt gondoltam, hogy az orvosok tudják, hogy mit csinálnak, nem foglalkoztam a dologgal, igaz felvilágosítást soha nem kaptunk senkitől. Pár nap elteltével hazaengedtek.” Tojásokon” lépkedve sétálgattam a járókerettel, amikor is 2 nap után a protézis ismét kiugrott,A mentők vittek a balesetibe, ahol ismét a röntgenben rángatták egy darabig a lábam, majd altatás , rángatás. Sikerült visszatenni a protézist, ezután 6 nap fekvés következett, ami után nem csak a lábam, hanem már a felfekvéstől a hátam, és a többi részem is fájt. Három nap múlva ismét hazaengedtek, legalább a Karácsonyt otthon tölthettem!
Minden rendben ment, 6 napig. Szilveszter napján a csípőm ismét kificamodott, habár akkor már éjjel-nappal viselnem kellett egy remek szerkezetet, ami a combomat és a derekamat összekötve tartotta a csípőmet. Mentő (persze csak fizetős), baleseti, röntgen és az éjszaka a műtéti előkészítő, végül az osztály. Január 2-án újra műtét, amikor is végre a csontot is kiszedték, és egy új protézist ültettek be. Ekkor már idegileg is teljesen kikészültem már csak a csodában reménykedtem. Ismét pár nap fekvés. Amikor végre ismét felkelhettem (a gyógytornász és az orvosok szerint) a második lépés után, mintha eltűnt volna a bal lábam, és akkorát estem hanyatt, mint az ólajtó. Szerencsére a csípőmnek semmi baja nem lett, csak a könyökömet vertem egy kicsit össze. Másnap ismét felkelhettem, sikerült pár lépést is tennem, de a mosdóból kijövet ismét hanyatt dobtam magam úgy, hogy a lábaim magam alá gyűrve a fejem bevertem. Most már elvittek vizsgálatra, koponya CT, és röntgen. Örömömre semmi nagyobb baj nem történt a vizsgálatok negatívak lettek. Az osztályon tudtam meg, hogy a műtét alatt megsérült egy izom, vagy ideg ( a fene tudja), ami miatt a bal lábam teljesen érzéketlen lett.
A gyógytornász tanácsára 3 db gyakorlatot kellett csinálnom, hogy a lábam mozgatni tudjam., továbbiakban a gyógytornászt nem nagyon láttam. Végül pár nap múlva ismét kiengedtek azzal, hogy 13-án varratszedésre menjek vissza. Miután a z orvosom megérdemelt téli szabadságát töltötte, a főnővérhez kellett mennem, aki egy tündéri jó indulatú kedves nő volt.
A varrat kiszedésénél vette észre, hogy a seb bedagadt, a púp kifakadt, és legalább egy kis vödörnyi váladék folyt ki. Ekkor már orvosok vettek körül, és kérték, hogy várjak egy fél órát, mert tenyésztést kell csinálni. Fél óra múlva kiderült, hogy baktériummal fertőzött váladék volt a sebem körül, (nem is kevés).A kórházból már haza sem engedtek. Ismét a 3. emelet, egy olyan ágyra raktak, amit tolni sem lehetett. 16-án ismét nagy műtét, amikor is kitisztították a sebemet majd visszavittek a 3. em.-re, ahol kiderült, hogy nem oda, hanem a szeptikus (mérgező) osztályra kell mennem a 2. emeletre.
Azon az ágyon feküdtem még mindig, amin a műtőbe bevittek (a tolhatatlan), persze ágyneműt nem cseréltek rajta, a műtét után egy lepedővel takarták le. Amikor kiderült az osztálycsere a betegszállító, ahogy illik, a hasamra dobta a járókeretet, a táskámat, a segédeszközt, szóval mindent, ami az enyém volt, és lelökdöste az ágyat a 2. emeletre, ahol nem tudták, hogy én jövök, mert a doktor úr elfelejtett szólni. A nővérek ennek ellenére helyet kerestek nekem, átraktak egy másik ágyra (tiszta ágyneművel), elláttak, és rendkívül aranyosak voltak. Hét napon keresztül antibiotikumot kaptam infúzión, majd tablettára váltották át. Egy szerkentyűt kötöttek rám, amit a sebemből két csővel szívta ki az ocsmány baktériummal fertőzött váladékot. Január 29-én engedtek ki, de a sebemben két pici cső volt még, hogy a seb körül, még meglévő váladék kijöhessen. Eddig a rémtörténet, most már kontrollra járok, ahol megnyugtattak, hogy gyógyulok.
Köszönettel tartozom a 2. emeleti orvosoknak, nővéreknek, mert Nekik köszönhetem, hogy végre gyógyulni kezdtem. Köszönöm a menyemnek, a fiamnak, a férjemnek, és barátaimnak hogy tartották bennem a lelket. Többi családtagomnak köszönöm, hogy a két hónap alatt nem fárasztottak azzal, hogy akár csak telefonon is megkérdezzék, hogy vagyok. A választott orvosom, aki letöltötte téli megérdemelt szabadságát, arra nem vette a fáradságot, hogy a szeptikus osztályon megnézze, hogy mi történt velem. Az utolsó napon véletlenül betévedt a szobánkba (a kollégáját kereste), csak annyit mondott, hogy elnézést, előfordul az ilyesmi.
Kicsit hosszú a történet, és ezek csak szűk tények. Nem tértem ki a korházi betegellátási helyzetre, az egy külön fejezet lenne. Köszönöm mindenkinek, aki elolvassa, és esetleg hozzá is szól.
Lepsis Éva
PRAXIS
"Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben. Orvosnál jártunk és nem ment minden zökkenőmentesen? Netán megaláztak, megvárattak vagy félrekezeltek? Vagy éppenséggel lelkiismeretes, segítőkész egészségügyi dolgozókkal találkoztunk? Ide megírhatjuk. Miért is? Mert az orvostársadalom máris nyomon követi a bejegyzéseket, olykor pedig hangot is adnak álláspontjuknak a kommentekben. De ha nem vagyunk mesélős kedvünkben, a kórházértékelővel is kinyilváníthatjuk véleményünket." - hvg.hu
Médiaajánlat
