Ha az egészségügyben dolgozol, azt hiszed jobban bánnnak veled?

2014.03.11. 06:48

doctor_looking_angry_1.jpgKérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.

 

Tisztelt Praxis blog, kedves olvasók!
 
Egészségügyi dolgozóként szeretném megosztani veletek, hogy jártam a minap a saját munkahelyemen.
Idős, 90 éves Nagyapám rosszul lett egy csütörtöki napon, fulladt, köhögött. Mentő szállította az X megyei Kórház sürgősségi osztályára, ahonnan csütörtök éjszaka került át felvételre a belgyógyászati osztályra. Pénteken délelőtt dolgoztam, így aztán FEHÉR (munka) ruhában átszaladtam megnézni, hogy van, mi történt vele. Megérkeztemkor eléggé zavart volt, nem nagyon tudtam beszélni vele, ezért a nővér pultnál érdeklődtem az állapota felől. Egy nővér elmondta, hogy változatlan az állapota, jelenleg nem fullad, éjszaka végig eléggé zavart volt. Szerettem volna orvossal is beszélni, amire azt a választ kaptam, hogy a kezelő orvosa már hazament ügyelet utáni szabadnapját tölteni, így péntek délelőtt lévén legközelebb hétfő reggel találom bent.
doctor_looking_angry_1.jpg
Erre azt válaszoltam, hogy akkor egy másik orvossal szeretnék esetleg beszélni. A jelen lévő két nővér szinte egyszerre vágta rá, hogy a beteggel kapcsolatos felvilágosítást csak a kezelőorvos adhat. Erre én felháborodottan jeleztem, hogy magam is nővér vagyok, és követeltem, hogy azonnal hívjanak egy orvost, akivel tudok beszélni a nagyapámról. Erre egy addig is jelen lévő, fehér ruhás hölgy (mint kiderült belgyógyász szakorvos doktornő) közölte, hogy ő például orvos ugyan, de nem áll módjában felvilágosítást adni más kolléga betegéről. Ekkor már kiabáltam, hogy akkor ezek szerint mivel a kezelőorvos hazament, és senki nem foglalkozik a másik betegével a nagyapám akár meg is halhat itt a hétvégén, mert nincs jelen a kezelőorvos? A szóban forgó belgyógyász doktornő válasza az volt, hogy természetesen, ha baj van a beteggel, akkor a jelen lévő orvos (pl. ő) ellátja, de egyéb esetben felvilágosítást nem hajlandó adni. A végén eléggé arrogánsan ezt vágta a fejemhez: "ha a Tescoban megkérdezi az eladótól, hogy mennyibe kerül a Sparban az akciós tej, akkor ő is azt válaszolná, hogy neki ehhez nincs köze". Erre persze elküldtem melegebb éghajlatra a hasonlataival együtt. Visszamentem a saját osztályomra és elmeséltem az osztályunkon dolgozó Főorvosnak, hogy jártam, aki szerencsére azonnal vette a telefont és jól leüvöltötte a "kedves" belgyógyász kollegináját. Erre persze érdekes módon rögtön kaptam felvilágosítást.
Ezek után nem fogjátok elhinni, mi történt délután! Anyukámmal együtt átmentünk meglátogatni a Papát, aki továbbra is zavart volt. Anyum odament a pulthoz érdeklődni, mire a nővérke megint elmondta, hogy stabil az állapota, minden rendben vele, "csak" zavart egy kicsit. És amikor Anyum megkérdezte, hogy beszélhetne-e egy orvossal mit gondoltok milyen választ kapott? A kezelőorvos nincs itt, csak hétfőn lesz, más orvos pedig nem hajlandó felvilágosítást adni. Ismét ott volt a délelőtti belgyógyász "barátnőm" és volt pofája megint ezzel a hülye szöveggel jönni...
Anyukámat nagyon felzaklatta ez az egész, akkor már ő is kiabált velük, hogy ezek szerint egy megyei belgyógyászaton megáll hétvégén az élet?!?!
Elhatároztuk, hogy panaszt teszünk a belgyógyász doktornő ellen, de addig is kérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.03.12. 21:39:20

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Na így már mindjárt más a leányzó fekvése, köszönöm:)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.12. 21:41:53

@mig54: van pár nagy kedvencem, az angol verzió mindenképpen benne van a top 10-ben nálam. de ez van az első helyen óriási fölénnyel:
www.youtube.com/watch?v=kENPUZTn4IE

she_wolf 2014.03.12. 21:50:31

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Némi generációs különbséget érzek, de szépség és tehetség minden generációban adódik. Igaz, nem számolatlanul:)

she_wolf 2014.03.12. 22:04:00

@epres négercsók:
Azért jöttél, hogy megríkass? Boldog békeidők....'99, Oldfield koncert...sőt! '80-as évek nótái. Poprock szempontból termékeny évtized volt:)
2010? Akkoriban kezdődött a második életem.

Tempus-Anh 2014.03.12. 22:13:50

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Köszönöm szépen! Először magyarul hallottam az újvidéki rádióban "Hova tűnt a sok virág?" címmel. Megrázó és fájdalmas dal.

mldrv 2014.03.12. 23:07:01

@a végtelen űrben együtt: konkrétan mire gondolsz, mit részletezzek?

mldrv 2014.03.12. 23:07:40

@mig54: "szerinted nem" mi? nem zavaró vagy nem szórakoztató...?

mldrv 2014.03.12. 23:09:50

@Bikli néni: és azt én honnan tudjam, hogy ez itt tényleg valódi emberi sors vagy sem. ez pont olyan nekem, mint egy könyv, a számítógép képernyőjén. nyilván ha ismernék bárkit is, akkor benne lehetne a "valódi emberi sors" kategóriában. de így itt és így elég sokszor a hihetetlen jelzővel illetném, amit érzek olvasáskor. ha meg igaz, és valós, akkor meg zavaró kissé h egy random nyilvános blogban megy. de amúgy annyira nem zavart, azért írtam h felőlem nyugodtan folytathatjátok.

she_wolf 2014.03.12. 23:12:32

@Tempus-Anh:
Tudsz Te néha nevetni? Úgy igazán, felszabadultan jókedvűnek lenni? Tudsz Te egyáltalán komolytalan lenni?

she_wolf 2014.03.12. 23:17:04

@mldrv:
Szerintem nem. Nem szórakoztató.
És ne! Ne folytassák! Hacsak nem ez a kifejezett akaratuk.

Bikli néni 2014.03.12. 23:29:52

@mldrv: Ezen a blogon ismerkedtünk meg négy évvel ezelőtt, lettünk igazi jóbarátok, lelki társak, végül egy pár. Van egy közös gyerekünk, és ennyiből ki is merül a történetben a happy end. Hadd ne részletezzem tovább, nem túl vidám történet.

@mig54: Tud nevetni, igen. Én legalábbis még láttam szívből nevetni. Jól állt neki.

mldrv 2014.03.12. 23:47:56

@Bikli néni: aha, elhiszem h nem vidám. látszott abból ahogy felhoztad a dolgokat. mármint értem én, hogy az orvos vs orvos hálapénz kérdése miatt, de mégis furi volt kicsit... persze nem az én dolgom tényleg... egyszerűen csak az ember automatikusan gondol ezt-azt a stílusból stb. mindegy, így ismeretlenül is sajnálom, h szarul alakultak a dolgok.

a végtelen űrben együtt 2014.03.13. 07:01:08

@mldrv: "még azt megjegyzem h bocsi de informatikai háttérrel nekem fájt olvasni, amit és ahogyan írtál."

Fájdalmad volt, mert informatikai háttérrel olvastál amit és ahogy írtam. Majd nem érted mire gondolok. Szívesen megmondom, csak előbb áruld már el mit olvastál, amiben az informatikai háttér fájdalmat okoz. Ha most sem érthető, akkor feladom.:)

bajkal 2014.03.13. 08:12:44

A poszthoz: Jogos szerintem a felháborodása az unokának. Joga lett volna tájékoztatást kapni. Az, hogy a saját felettesének panaszkodott a helyzetről és az intézkedett bőven belefér bármelyik munkahelyi állapotba. És ráadásul legalább akkor az ő felettese tisztában van, hogy ki miről adhat és kell adnia tájékoztatást, ami jó hír egy átlag polgárnak.

Egyebek: kezelőorvos - DartVader-nek igaza van.
Eü tv. (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről)

Fogalommeghatározások releváns pontjai
r) közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs;
Egyeneságbeli rokon az unoka is.
p) egészségügyi dokumentáció: az egészségügyi szolgáltatás során az egészségügyi dolgozó tudomására jutó, a beteg kezelésével kapcsolatos egészségügyi és személyazonosító adatokat tartalmazó feljegyzés, nyilvántartás vagy bármilyen más módon rögzített adat, függetlenül annak hordozójától vagy formájától;
Ha a posztban nem tudtak felvilágosítást adni az unokának, akkor bizony vagy mulasztottak, mert nem rögzítettek semmit a rendszerükben, így kissé kötőzködve, de lehetséges, hogy az első kezelőorvos, aki hétvégére hazament volt az egyetlen, aki tudta mi van az adott beteggel? Akkor ugyan mi alapján kap gyógyszert vagy néznek rá a nővérek, vagy az épp soron lévő orvos munkatárs? Nyilvánvalóan nem volt mulasztás, csak se a nővéreknek, se az ott éppen dolgozó orvosnak nem volt kedve tájékoztatni az unokát.
Az osztályokon a számítógépen rögzített a beteg állapotával, kezelésével kapcsolatos infótól, kezdve a lázlapon rögzített adatok etc. minden eü. dokumentációnak minősül!! (nehogy valaki szépen rendezett hivatali iratokra gondoljon)
b) kezelőorvos: a beteg adott betegségével, illetve egészségi állapotával kapcsolatos vizsgálati és terápiás tervet meghatározó, továbbá ezek keretében beavatkozásokat végző orvos, illetve orvosok, akik a beteg gyógykezeléséért felelősséggel tartoznak;
Tehát az éppen ott dolgozó orvos igenis adhat és adnia kell tájékoztatást a páciens állapotáról, olyan nincs, hogy ő a másik betege…zavart pácienst írnak a posztban, így pláne ne várja már senki, hogy majd nagypapa beszámol a saját állapotáról.

bajkal 2014.03.13. 08:25:46

A kapcsolattartás joga fejezet alatt található az Eü tv.-ben, hogy
11. § (2) A beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezése során jogosult más személyekkel akár írásban, akár szóban kapcsolatot tartani, továbbá látogatókat fogadni, valamint általa meghatározott személyeket a látogatásból kizárni. A beteg megtilthatja, hogy a gyógykezelésének tényét vagy a gyógykezelésével kapcsolatos egyéb információt más előtt feltárják. Ettől csak a gondozása érdekében, közeli hozzátartozója vagy a gondozására köteles személy kérésére lehet eltekinteni.
Ertelmezés kérdése, de alapvetően ez azt jelenti, hogy amennyiben a beteg nem tiltja meg, hogy a gyógykezeléséről a közeli hozzátartozót jelen esetben az unokát tájékoztassák, akkor igenis kell és lehet tájékoztatni. Sőt ha meg is tiltotta, de az unoka etc. jogosult személy kéri, akkor el lehet tekinteni a beteg tiltásától.
A posztban a betegről nem tudjuk megtiltotta-e, hogy asaját lányát és unokáját tájékoztassák az állapotáról? Nem tudjuk, de a posztoló azt írja zavart volt, így nem hiszem, hogy zavartságában megtiltotta volna…
Egyébként bárki el tudja képzeli azt az életszerű esetet, hogy az unokám, anyám, férjem, mostoha gyerekem kórházba került, bemegyek látogatni, a kedves szeretett személy mélyen alszik, vagy azt mondja semmit nem tud vagy láthatóan összevissza beszél és nem értjük, akkor most mit csináltak vele, mi abaja…normális ember mit csinál? Kérdez. Normális személyzet mit csinál? Válaszol. És kész, ennyi. Nagy pörgés idején, normális hozzátartozó türelmesen kivárja, míg valaki előkerül, ráér, normális orvos, nővér előbb-utóbb normális hangon tud valamilyen információt nyújtani a beteg állapotáról és „mindenki boldog”.
A posztban két nővér és egy orvos is a pultnál volt, azaz nem éppen életet mentettek, nem infúziót kötöttek be, nem vizsgáltak, hanem adminisztráltak vagy mást. A munkakörükbe tartozott a tájékoztatás is, amit rosszul tudott, rosszul megszokott „mi nem adhatunk információra” hivatkozva megtagadtak.

A kórházak sok esetben rendelkeznek a szabályzatukban arról, hogy telefonon vagy személyesen kinek és hogyan adnak tájékoztatást a beteg állapotáról. Ennek oka abban keresendő és jól is teszik (amíg nem mennek a törvény ellenébe), hogy telefonon nehéz ellenőrízni, hogy ki telefonál valóban az édesanya, házastárs vagy csak a szomszéd, aki utána szétkürtöli a faluban, hogy Micike haldoklik .

bajkal 2014.03.13. 08:32:43

HÁLAPÉNZ:
www.obdk.hu/UserFiles/halapenz_tajekoztatox.pdf (legfrissebb jogszabályi alapokon nyugvó és az etikai kódexeket, egyebeket is összefoglaló olvasmány, rövid, emészthető, tanulságos.

Ha a kórház nem engedélyezte külön, hogy az orvos megállapodhat a beteggel a hálapénzről (honoráriumáról, akármiről), akkor mindegy miért fogadja el az jogellenes.
A pácienseknek se kellene adnia, de orvosnak NEM lehet elfogadnia.
A jelenlegi jogi szabályozás nem rendezi hibátlanul a kérdést, DE az orvosok hivatkozhatnának arra (ha az ő munkahelyük ezt pont nem engedélyezte), hogy a páciens átnyújtja a borítékot hálája jeléül (utólag, korábban nem beszéltek róla!), akkor azt mondja, sajnálom, de ha ezt elfogadom, akkor jogellenesen cselekszem és meg is büntethetnek érte, kérem vegye vissza, ne akarjon nekem rosszat. (Egy nyugdíjas biztos jobban szeretné, ha legközelebb is találkozna hőn szeretett orvosával, minthogy tukmálja az ezreseket tartalmazó borítékot...de aki nagyon akarna adni, az egyszerűen "ottfelejtené", más módot találna. Generációk "átszoktatására" lenne szükség, hogy leszokjunk a hálapénzről vagy az egészségügy rendezéséről. Nem tudom melyik lehetetlenebb vállalkozás.

bajkal 2014.03.13. 08:36:56

Társaság a Szabadságjogokért oldaláról:
tasz.hu/betegjog/euadatok/adatkeres
A poszthoz kapcsolodó rész:
"Kérheti-e a beteg közeli hozzátartozója az egészségügyi dokumentumokat?
A közeli hozzátartozót is megilleti a tájékoztatás, az iratokba betekintés és a másolatkérés joga. A törvény értelmében közeli hozzátartozónak minősül a házastárs, élettárs, szülő, nagyszülő, testvér, gyermek, unoka. Azonban a nem egyenesági rokon - pl.: a sógor, nagynéni, unokatestvér - nem gyakorolhatja ezeket a jogokat, nem minősül közeli hozzátartozónak!"

she_wolf 2014.03.13. 09:25:24

@bajkal:
Azt azért megnézném, hogy anyámnak, vagy a sleppjéből bárkinek is felvilágosítást adnak rólam az egészségügyisek.
Készültem. Listám van. Nagyon régóta. Ééés érvényes:)

a végtelen űrben együtt 2014.03.13. 09:26:31

@bajkal: Be kell vallanom, hogy még engem is megszégyenítő mód, de sokkal részletesebben írtál a posztot körülvevő helyzetről.
Sokat idéztél különböző helyekről, amik értelmezik, magyarázzák, szabályozzák ezeket a kérdéseket. Csak egy dolgot(a legfontosabbat)nem vettél figyelembe. Az embert, aki ott dolgozik nap mint nap. És mint tudjuk, ahány ember, annyiféleképp gondolkodik és alkalmazza a törvényeket, belsőutasításokat. Ezért,hogy ez mégse így legyen, vezetőket alkalmaznak a munkahelyeken. Ő a felelős mindenért azon a területen, ahova kinevezték. A vezető tanulmányozza, hogy mik azok a törvények és utasítások, amik rá és irányítása alá rendelt területet érintik. Azt ő is világosan tudja, hogy ha mindent úgy tesznek, ahogy a nagykönyvben levagyon írva, akkor folyamatos és kellően gördülékeny munkavégzésre nem lesz alkalom. Tehát, elkezdi rugalmasan kezelni a szabályzókat. Kidolgoz egy munkastruktúrát és azt végrehajtandó, utasításba adja a beosztottaknak. Ezek az utasítások kellően átgondoltak szinte minden szempontból, hisz átöröklődnek az előző vezetéstől és ütköztetve/megbeszélve van a felső vezetéssel. Szépen megcsiszolt dolgok ezek és nagyon nehéz ellene bármit tenni. Az alapgondolata, hogy a törvények az íróasztal magányából alkotott elméleti szövegek, gyakorlati alkalmazásuk megnehezíti/kényelmetlenné teszi a munkavégzést.

Visszatérve: ezen a munkahelyen is világosan látszik, hogy a nővérek utasítást hajtanak végre. Adnak egy általános tájékoztatást, de ha ennél többre lenne szükség, automatikusan elutasító magatartást vesznek fel. A jelenlévő orvossal egyetemben hárítanak, időben eltolva a betegről való tájékoztatást. Tájékoztathatnának, de a belső, vezetői utasítás ezt nem engedi. Amit annyit tesz a gyakorlatban, hogy péntektől-hétfőig, betegség/baleset esetén az Isten tudja meddig, se a beteg, annak zavartsága esetén a hozzátartozó nincs döntési helyzetben, a további teendők terén. Teljes kiszolgáltatottság az eü. alkalmazott kénye-kedve szerint, miközben az eü. törvény az orvos partnereként aposztrofálja a beteget és kijelenti, hogy a beteg, illetve zavartsága esetén ki rendelkezhet a kezelés tekintetében. A beteg bekerül tiszta tudattal, de nem rendelkezik afelől, hogy zavartsága esetén ki a jogosult, közben azt vagy véglegesen, vagy időlegesen elveszti, akkor máris túszává válik egy rendszernek, aki ha kellően embertelen, komoly gondot tud okozni, melynek elszenvedője a hozzátartozó lesz. De hát az már ugye nem az ő baja.

she_wolf 2014.03.13. 10:27:04

@bajkal:
és ez a legfrissebb? 1997-es?

carrie 2014 2014.03.13. 11:08:10

@Rotoxis:
Indexes cikkhez
Értem én, hogy a vakbélgyulladás nem gyerekjáték, ezzel tisztában is vagyok...

De!
1. Kórház szólt a rendőrségek, hogy keressék meg a lányt, merthogy (nem tudjuk a cikk nem írja).
2. A rendőrség kiszállt a helyszínre megfenyegette a szülőket.
3. A lány beszállt a mentőkocsiba, gondolom a szülők vele mentek. A kórházban "MEGGYŐZTÉK" a szülőket hogy írják alá, (kiskorúról lévén szó) a beleegyező nyilatkozatot, MISZERINT vállalnak minden kockázatot...
4. A műtét sikerült, a rendőrség mégiscsak vádemelést javasolt, kiskorú veszélyeztetése miatt...

Bocsi! De nem értem:
1. A kórház mi jogon szól ilyenkor a rendőrségnek??? Ez nem eü / személyes adatokkal való visszaélés? Elméletileg nem úgy van, hogy a kórház senkinek semmilyen ÉRZÉKENY (ide tartozik az eü adat is) adatot nem adhat ki, CSAK AKKOR ha a hatóság felszólítja erre???
2. A hatóság milyen paragrafus alapján is "gyűjtötte" be a lányt????
(múltkor az egyik kórházból akartam az egyik rtg-mről másolatot kapni, de elhajtottak, mondván filmre készült az rtg, és az az egy van belőle, nem adható ki, csakha a rendőrség kéri. Ezt az ottani ügyvéddel(!) le is írattattam papírra, és rá 1/2 órára már a rendőrségen voltam. Csakhogy a rendőrség elzavart, azzal hogy "nem járhat el ilyen esetben mert nincs jogköre". Oké, mondtam, és azt is hozzátettem, hogy erről papírt kérek... nem voltak hajlandóak ezt így leírni... szóval akkor a rendőrség mi alapon is gyűjtötte be a lányt???)
3.A kórházban miért kellett a szülőknek magukra vállalni a kockázatot? Ha már hatósági intézkedésről van szó, vállalja a műtéttel járó kockázatot a hatóság (vagy a rendőrség, vagy a kórház!)
4. Végülis ki veszélyeztette a kiskorút?????

Kíváncsi lennék a lány elmondására, és a szüleiére, meg a nagyszüleiére is! Tuti van valami turpisság itt.

Meg gondolom, egy gyerek nem véletlenül "szökött" (=menekült?) el a kórházból. 14 éves gyerekkel talán nem bunkó módon kellene beszélni, hanem az ő értelmi szintjének megfelelően. Azt sem értem, hogy miért a gyereknek mondták el, hogy műteni kell (elméletileg nem is jogképes), hanem elő kellett volna keríteni a szülőket (telefonon)... stb.

Szóval feltenném a kérdést újra: valójában ki is veszélyeztette a gyereket???
Tán nem az orvos, aki úgy döntött, hogy elmondja a gyereknek úgy ahogy és amit?
Én el tudok képzelni egy szitut, amiben egy bunkó orvos úgy adja elő a dolgokat ahogy... főleg egy gyereknek...aki tisztában sincs a dolgok menetével, a jogaival, lehetőségeivel...

Hozzáteszem ismét: tudom, hogy a vakbélgyulladás nem gyerekjáték...

reepach 2014.03.13. 11:11:37

@bajkal:
"Kérheti-e a beteg közeli hozzátartozója az egészségügyi dokumentumokat? "
Kérni kérheti, de nem kaphatja meg, illetve csak abban az esetben, ha a beteg erre irásban meghatalmazza. Akkor viszont bárki - nem hozzátartozó is - jogosult rá.

reepach 2014.03.13. 11:15:03

@carrie 2014: A közvetlen életveszély felülírja a személyes szabadság jogokat, törvényben is így van definiálva. Ez azt is jelenti, hogy közvetlen életveszély fennállása esetén a szükséges beavatkozást (pl. vakbélgyulladás esetén az appendectomiát) akkor is el kell végezni, ha abba a beteg, vagy kiskorú esetén a szülő, nem egyezik bele.

Tempus-Anh 2014.03.13. 11:37:47

@carrie 2014: Csatlakozom reepach kollegám kommentjéhez. Amit ön ír, nevezetesen, hogy az orvos veszélyezteti a fyerek életét a nem megfelelő tájékoztatással, az a legjobb indulattal sem nevezhető ésszerű, logikus érvnek. Egy beteg életét kellett megmenteni a sebészeti szakmai protokollok szerint és ennek érdekében a kórház mindent megtett. A beteg vizsgálatai megtörténtek, a műtéti indikáció alátámasztást nyert. Nevetséges és ugyanakkor undorító, ahogy egyesek tendenciózusan, lejárató módon egy, a beteg életének megmentése érdekében minden követ megmozgató intézetet megkísérelnek fordított logikával, ésszerűtlen megrágalmazással lejáratni.

she_wolf 2014.03.13. 11:41:47

@carrie 2014:

A kórház nem hatóság, ellenben kérheti - és meg is kapja - a hatóság közreműködését akut életveszély elhárítása érdekében. Ebben az esetben nem csak hogy joga, kötelezettsége is volt.
Paragrafusokkal nem szolgálhatok, de egy jogász vagy guglivitéz szívesen segít neked:)

"Ez nem eü / személyes adatokkal való visszaélés?"
Nem. Bár a k. beteg meg is operálhatja magát, így is, úgy is maghalna (csak vázolnám neked, hogy egy ilyen szepszisben meghalni nem Júlia szintű álomba szenderülés).

Szökött az a gyerek, vagy menekült? Gondolom, neked jobban tetszik ez utóbbi definíció (tekintve hogy megfájdult a fülem míg olvastalak).
Gyereket a nagyi vitte orvoshoz, gyereknek randija volt, vagy halaszthatatlan talija a barinőkkel (mit neki életben maradni?), szülők meg azt se tudták, eszik-e vagy isszák a helyzetet. Erre jöttek a csúnya fakabátok összeesküdtek a dokikkal, és büntiből jól megmentették a gyerek életét.

Szóval tuti, hogy valami turpisság van itt:)
Ha meg még azt is hozzávesszük, hogy te pedig nem kaptál másolatot rtg. felvételről....kész anarchia:)

she_wolf 2014.03.13. 11:53:37

@carrie 2014:
Csak teoretice: ha én jó dolgomban elmegyek oroszlánokat lődözni és hazacipelek valami fincsi tájjellegű nyavalyatörést, akkor fogadjunk, te lennél az első, aki fővesztésemet követelnéd ha rögtön és abban a pillanatban de lehetőleg tegnapelőtt nem hoznak rólam mindent a világ tudomására....még akkor is, ha csak a szapora fogott el. Akkor is ennyire védenéd szépséges lelkemet?

Tempus-Anh 2014.03.13. 11:59:49

Az eü.intézmény köteles értesíteni a hatóságokat ha a létszámában szereplő, általa kezelt beteg életét bárki veszélyeztetné. Ezesetben a bűncselekményt a beteg szülei követték el, akik a javasolt műtétet megakadályozni igyekeztek.

she_wolf 2014.03.13. 12:03:19

@Tempus-Anh:
Akkor jogos a két pont a veszélyeztetésért....

carrie 2014 2014.03.13. 12:31:58

@mig54:
Azért ne keverjük össze a fertőző betegségeket azzal a helyzettel mikor a beteg SAJÁT magát veszélyezteti, oké? ;)

Másrészről: ha fertőző betegséged van, és a kórház tudomást szerez erről (vagy bármilyen eü. intézet) akkor köteles az eü tv. szerint értesíteni a hatóságokat. ISMÉTLEM: HA fertőző betegséged van (taxatíve fel van sorolva mit, mikor, hogyan, kinek kell jelenteni) :)

Másrészről: tegyük fel nő vagy: megerőszakolnak, bemész a nőgyógyra TB által finanszírozva, és elmondod mit csináltak veled. Az orvos leírja és megkérdezi hogy jegyzőkönyvet / látleletet akarsz-e felvetetni. Te erre nemet mondasz. Onnantól kezdve az orvos nem cselekedhet, nem adhatja ki az információkat a rendőrségnek, nem keresheti meg a rendőrséget önként és dalolva azzal, hogy MIG54-et megerőszakolták...blablabla... Érted ügye?

Harmadrészről, most gondolj bele a szülők helyzetébe: lehet a lány el sem mondta, hogy fáj a hasa. egyszer csak beállítanak a rendőrök, hogy erőszakkal kórházba vigyék a gyerekedet felvágni, te meg pislogsz mint béka a kocsonyába, hogy mi van??? Még jó hogy nemet mondasz rá, nem???
Erre mondom azt, hogy NEM. Ennek nem ez a módja, hanem az, hogy ott az orvosnál a nagymama átadja a szülők telefonszámát... és az orvos megkísérli a szülőkkel a beszélgetést... aztán ha nem hat... na akkor, de akkor sem így!

carrie 2014 2014.03.13. 12:33:25

@reepach:
Akkor miért is követelték (sajtolták ki) azt, hogy a szülő beleegyezzen a műtétbe???
(csak kérdezem, nem kötegszem...)

she_wolf 2014.03.13. 13:07:13

@carrie 2014:

"Azért ne keverjük össze a fertőző betegségeket azzal a helyzettel mikor a beteg SAJÁT magát veszélyezteti, oké? ;)"

Jogos, ugyanakkor dettó:)

"(taxatíve fel van sorolva mit, mikor, hogyan, kinek kell jelenteni) :)"

A macska meg fel van mászva...egyebekben lásd mint fent:)

Ne tegyük fel, nő vagyok:) Ha megerőszakolnak (és az ipse túlélte!:D), akkor nem nőgyógyászhoz megyek, hanem rendőrségre, illetve a rendőr jöjjön hozzám!
Innentől az összes idevonatkozó felvetésed merő baromság.
Miért? Hát csak. De hogy tudd:

Rendőrt hívok, elmondom, mi történt. Hogy gondoltad, hogy nem akarok látleletet felvetetni?

De legyen. Csak ma, és csak neked:) Bemegyek (mert hülye vagyok) a tb. finanszírozott nőgyógyászati rendelőbe és azt mondom, nem akarok papírt. Csakhogy az orvos bűncselekményről szerzett információt, amit pedig neki - tudtommal - be kell jelentenie.
Érted, hogy mit nem értek, "ügye"?:D

Bocs, de sem a rendőrséget, sem az orvost nem fogja érdekelni, hogy egy
hormonhajszolt bakfis teremtés miért van fasírtban anyuékkal....
Beállít a rendőrség a gyerekért, még szép, hogy viharzunk a kórházba. Ha másért nem, tisztánlátás okán mindenképpen.

"... és az orvos megkísérli a szülőkkel a beszélgetést... aztán ha nem hat... na akkor, de akkor sem így!"
Hanem hogy? Szemfedél fölött, okoska?:)

she_wolf 2014.03.13. 13:11:17

@carrie 2014:
"Akkor miért is követelték (sajtolták ki) azt, hogy a szülő beleegyezzen a műtétbe???"

Azért, mert bármily hihetetlen is neked, van valami, ami fölött senki nem rendelkezhet. Úgy hívják: Idő:)

she_wolf 2014.03.13. 13:30:55

Miért nincs kedvem röhögni....

Tempus-Anh 2014.03.13. 13:40:07

@mig54:
A pénzvilágban úgy tartják, hogy "Time is money", ugyanez a stroke-ológus körében úgy módosul, hogy "Time is brain"...

Tempus-Anh 2014.03.13. 13:42:01

A stroke-ológus után egy többesszám illik: stroke-ológusok, bocs. Kár, hogy itt nincs szerkesztési lehetőség.

she_wolf 2014.03.13. 14:00:42

@Tempus-Anh:
Talán jobb is:)

Gyakran többet várunk el, mint azt szabad lenne. Önmagunktól, másoktól. Leginkább másoktól....és gyakran gyorsabban haladunk, mint azt követni képesek vagyunk.
Jól megmondtam, igaz?:( Hogy mi lesz velünk és hová jutunk így....azt hiszem, kényelmeskedő álláspontra helyezkedem: erre nem nekem választ keresnem, szerencsére.
Schumi állítólag jobban van:)

carrie 2014 2014.03.13. 14:01:25

@mig54:
Juj... persze :) Jó hogy az idődet te osztod be, nem más helyetted

Éppen ez az:
Ilyen erővel a doki rávethette volna magát a folyosón a kiskorúra, előkaphatta volna a szikéjét a zsebéből majd élőben, széles vásznon, HD-ben csapathatta volna a folyosó kellős közepén a műtétet...

Na ne vicceljünk már :)
Épp ez az: mire a szülőnek 3x elmondja az orvos, meg győzködik hogy írják alá (lóhalálában) (amúgy az milyen tájékoztatás lehet???? Biztos nem teljes körű!!!), simán megoperálhatta volna a sebész (saját felelőségre) nem? Jaaaa... hát nem... azért nehogy már véletlenül bepereljék a kórházat...

Másrészről a kommentedhez:
Önrendelkezéshez való jog? Az nuku? Vagy ilyenkor megszűnik?
És mi a helyzet, ha valaki nem kér vérátömlesztést, és ezt előre elmondja?

Én azt megértem, HA valakit eszméletlen állapotban bevisznek mentővel a kórházban és azt sem tudni róla ki fia borja, majd mivel le kell vágni a lábát levágják, hogy az életét megmentsék. Igen ezt megértem! HA eszméletlen...

Rendőrös megerőszakolós dologhoz visszatérve: tételezzük fel, hogy vannak olyan emberek, akik nem akarnak feljelentést tenni. Mert vannak... Úgy ahogy te is én sem hunynék szemet a dolog felett de ez más tészta, és csak csupán elméletnék, példaként hoztam fel... :)
Amúgy nem, ezt nem kell bejelentenie az orvosnak (semmi köze nincs hozzá kvázi, vagy mutass egy olyan munkaköri leírást amibe benne van), hanem az orvos kiállít egy papírt (pl.: látlelet, amit a beteg maga is kérhet) és azzal még mindig elmehet 2 nap múlva akár a rendőrségre. Orvos nem jelenthet ilyesmit a rendőrségen... (most nagykorúról beszélünk...) Illetve, bemész a rendőrségre, (úgy ahogy írod) és onnan, vagy oda (ezt nem tudom) mész a dokihoz / vagy megy a doki hozzád... szóval 3 választásod van: 1. hallgatsz, 2. először rendőrségre mész (bár ha eszeveszettül vérzel, nem tudom, hogy tanácsos-e oda menni először???), 3. orvoshoz mész és utána mész rendőrségre ...

Ezért írtam azt, hogy SZÍVESEN ELOLVASNÁM A MÁSIK FÉL történetét IS. Mert nekem ez így nem kerek...

"Ha meg még azt is hozzávesszük, hogy te pedig nem kaptál másolatot rtg. felvételről....kész anarchia:) "

Okoska! Honnan gondolod, hogy nem kaptam meg amit akartam??? tájékoztatásul közlöm az esetet követően 2 héten belül megszereztem a másolatot méghozzá úgy, hogy közben 3 eü-is erőszakoskodós ügyvéd lelki világába is bele léptem. Volt ám csodálkozás, meg hüledezés, hogy mennyire is vagyok felvilágosult, és mennyire képben vagyok a dolgokkal :) Sőt ingyen!!! 3900 Ft-ot mondtak az elején aztán lett belőle 0 Ft :) Nem, nem engedték el, hanem törvényesen 0 Ft. Jah, hogy hogyan? Meg sem fenyegettem őket, csak tudni kell szépen kerek mondatokat alkotni! :) És csak tudni kell rövid mondatokba, lényegi információkat beletenni, konkrétan megnevezni, hogy mit akarsz és hogyan akarod :) cöcöcöcö :) mondjuk az a történet is megérne ide egy postot... azt tuti

carrie 2014 2014.03.13. 14:02:28

Time is brain
Ez jó
XD
És milyen igaz

she_wolf 2014.03.13. 14:22:31

@carrie 2014:
Kinek az önrendelkezéséről csivitelsz?
Vérátömlesztés alatt mit értesz konkrétan?
Hülyeséggel példálózni nem bölcs dolog, hanem öngól.
A munkaköri leírás tudtommal nem egyenlő a kötelezettséggel.
(Neked, mint "álompógárnak" is kötelességed jelenteni a tudomásodra jutott bűncselekményt.)

A többi hablaty mivégre? Csak? Vesézzük ki? Minek? Ha a kutya nem szarna, szétdurranna...

Hálás lennék, ha tájékoztatásul nem közölnél velem semmit, csak a vasúti menetrendet:)

"És csak tudni kell rövid mondatokba, lényegi információkat beletenni, konkrétan megnevezni, hogy mit akarsz és hogyan akarod :) cöcöcöcö :) mondjuk az a történet is megérne ide egy postot..."

Vaszmakogsz? Szóval a "post" megy, a "kötekszem" nem? Roló:)

lpt1 2014.03.13. 14:25:25

@mig54: Mert nem képzelted magad elé az életmentő műtétet, amihez valahogy mégiscsak a szülők beleegyezése kell. Lásd még: más bránerével a csalánt csupálni.

she_wolf 2014.03.13. 14:25:27

@carrie 2014:
Bocs, ez lemaradt:
"(bár ha eszeveszettül vérzel, nem tudom, hogy tanácsos-e oda menni először???),"

Egy "szimpla" nemi erőszak esetén mitől kéne "eszeveszettül" vérezni?

Tempus-Anh 2014.03.13. 14:29:57

@carrie 2014:
Nagykorúként addig a pontig döntesz a saját egészséged és életed felől, ameddig tiszta a tudatod. de akkor is tanúk előtt aláírt megtagadó nyilatkozattal kell igazolnod, hogy nem kéred az életedet megmentő beavatkozást. Amint azonban a tudatodat elveszted, életbelép téged ellátók zugzwang kötelessége, hogy az életedet megmentsék. Onnan tovább a nyilatkozatod semmis.

Egy szülő viszont abszolút nem rendelkezhet a gyereke élete fölött.

Tempus-Anh 2014.03.13. 14:33:44

A nemi erőszak, mint minden egyéb erőszakos bűncselekmény, hivatalból jelentendő az azt észlelő orvos részéről. Hatósági bejelentési kötelezettséggel járó eset.

she_wolf 2014.03.13. 14:36:33

@lpt1:
Semmit nem kell magam elé képzelnem.

she_wolf 2014.03.13. 14:49:19

"Egy szülő viszont abszolút nem rendelkezhet a gyereke élete fölött."

Gyerekről beszélt, nem magzatról.

lpt1 2014.03.13. 15:07:29

@Tempus-Anh: Akkor pontosan mihez is kellett a szülők hozzájárulása?

she_wolf 2014.03.13. 15:25:52

Hogy védjék a seggüket az idiótáktól:( Pedig mennyi más dologgal is foglalkozhattak volna.....

Tempus-Anh 2014.03.13. 17:01:11

@a végtelen űrben együtt: Csak az embrió/magzat 12 hetes koráig vagy ha bizonyított genetikai ártalom nyer kimutatást. Már megszületett gyerek életéről nem dönthet.

she_wolf 2014.03.13. 17:19:07

Mindjárt lesz itt még olyan is, hogy mikortól tekinthető embernek, meg fogantatás pillanata, meg félidő, meg ereszdelahajamat....
Mersz velem fogadni, Tempus - Anh?:)

Tempus-Anh 2014.03.13. 18:16:45

@mig54:
Igen, többféle elmélet/opció létezik, jelenleg a 12. intrauterin hét az, amit alkalmaznak.

she_wolf 2014.03.13. 18:43:20

@Tempus-Anh:
Nem tudom mióta van így, de nagyon régóta. Gondolom, Te is hallottál már mindenféle indoklást arra vonatkozóan, hogy ki melyik elmélettel azonosul, de ha ehhez még a népi folklórt is hozzávesszük, akkor se vége, se hossza....

carrie 2014 2014.03.13. 23:10:53

@lpt1:
Én is ezt kérdezem...

carrie 2014 2014.03.13. 23:16:42

@Tempus-Anh:
ez így elég érdekes, nem gondolod?
Mi van azzal, ha te úgy nyilatkozol (az adott kórházban a műtét előtt), hogy nem kérsz újraélesztést???? Hm??? Kitolnak a műtőből, eszméletlen állapotba kerülsz, az EKG-d már kisimult... ilyenkor mi van? :) újraélesztenek vagy nem élesztenek újra? És mi van a családtagokkal??? Nem úgy van, hogy eszméletlenséged esetében a közeli hozzátartozód dönt feletted????

"Egy szülő viszont abszolút nem rendelkezhet a gyereke élete fölött. "
De egy orvos viszont igen? Akkor minek is kellett aláírniuk azt a papírt? :) Pl.: fogszabályozó készülék felrakásához miért kell a szülő beleegyezése és a kezeléseken való folyamatos jelenléte????? (tudtad, hogy nem is kezelnek úgy egy 18 év alatti gyereket, akinek fogszabályozója van, ha nincs ott a szülő????)

carrie 2014 2014.03.13. 23:24:35

@mig54:
?????

BOCS, de még ennyi hülyeséget nem olvastam az elmúlt 20 évben, mint amit itt összehordtál pár posttal feljebb nekem...

?????
Mit is akartál konkrétan írni???? Mert ez így -sajnálom - de értelmezhetetlen...

hagymi 2014.03.13. 23:49:44

@carrie 2014: A fogszabalyozo meg TB tamogatottan sem ingyenes, meg jo hogy kell a szulo beleegyezese... Egyebkent nem egy osztalytarsamnak es a testveremnek sem kellett, hogy minden kezelesnel ott legyen a szulo.

hagymi 2014.03.13. 23:53:05

@reepach: Jezus koraban mar aramiul beszeltek, csak a vallasban hasznaltak a hebert. Az Ujszovetseg pedig eredetileg gorogul volt irva, csak kesobb keszitettem belole heber forditast is.

mldrv 2014.03.14. 01:04:13

@a végtelen űrben együtt: "egy kereső programmal visszakereshető, csak a megfelelő kódot kell beírni, ami a keresett személyhez tartozik. Ami elektronikusan lett rögzítve, azt a program megkeresi. Mondjuk a szupermarketben történ vásárlást is, ha az adataid rögzítve lett."

(egyébként azt nem vitatom, hogy sok mindent le lehet követni utólag.)

Tempus-Anh 2014.03.14. 06:28:27

@carrie 2014: Ilyen nincs, hogy "nem kérek újraélesztést". Az életemet kötelesek megmenteni amíg csak esélyem van rá, hogy megtehetik. Nálunk nincs legális eutanázia. Az orvos úgy "rendelkezik" a gyerek élete fölött, hogy mindent meg kell tennie a megmentése érdekében. Ez ellen senki nem emelhet kifogást vagy nem akadályozhatja meg. A fogszabályzó példája hogy vethető össze egy életveszélyes állapottal?

reepach 2014.03.14. 07:46:09

@hagymi: Mate eredetileg heberul irta evangeliumat es csak kesobb irtak at /Vagy o maga, vagy egy, szukebb kornyezetehez tartozo ismeretlen/ gorogre. Abban igazad van, hogy aramiul beszeltek, ahogy azt Mel Gibson is, nagyon helyesen, a Passio cimu filmjeben alkalmazta.
Elnezest az ekezetek hianyaert, tabletrol irok.

carrie 2014 2014.03.14. 10:11:50

@hagymi:
Annyira okosnak hiszitek magatokat, hogy az nem igaz!
16 évvel ezelőtt például volt olyan hogy ingyen volt! (18 éves korig!)
Jah, hogy honnan tudom? Szerintetek???? miért is kellett már akkor is a szülő jelenléte? Hm???

Meg mi az hogyha valamit a TB csak egy kis részletben támogat ahhoz kell szülői beleegyezés, ami meg ingyéééé van, ahhoz nem??? Példának okáért a vakbélgyulladásos műtét ingyen volt (TB által támogatva), nem???? Akkor miért is kellett a beleegyező nyilatkozat???
Általános iskolai fogászattal akkor mi van??? Mikor nincs is ott a szülő, de írásban megtilthatja, hogy a kezdő orvos kezelje (=szétbarmolja) gyereke fogát? Hm?

carrie 2014 2014.03.14. 10:17:02

@Tempus-Anh:
Bocs!Öngól!
Passzív eutanázia?! Mond neked valamit?
Hoppácska, ugye?
:)

Hidd el egy igencsak mellésikerült a fogszabályzós kezelést olyan szépen össze tudnék kötni egy életveszélyes állapottal (úgy hogy közben az orvos sunnyog, mert baromi nagyot hibázott, és még segítséget sem kér, ráadásul félre is tájékoztatja szándékosan a beteget), hogy pislogni nem tudnátok! :D Hidd el ezt komolyan mondom!

she_wolf 2014.03.14. 10:58:27

"Jogunk van-e előzetesen rendelkezni az életfenntartó kezelés visszautasításáról?

Számos betegség vagy sérülés miatt a beteg végleg elveszti öntudatát vagy legalábbis döntéshozatali képességét. Ilyenkor már nem nyilatkozhat a kezelésbe való beleegyezésről. Az önrendelkezési jog azonban azt követeli, hogy a jogszabályok biztosítsák az állampolgárok számára az előzetes jognyilatkozat lehetőségét. Ez egy olyan írásos dokumentum, amelyben az érintett előre kifejezi majdani orvosi ellátásával kapcsolatos szándékait. A demokratikus államokban az előzetes jognyilatkozatnak két formája terjedt el:

Előzetes nyilatkozat a kezelési formákról

Az állampolgár arról rendelkezik, hogy ha betegség vagy baleset miatt végleg döntésképtelenné válna, az életmentő, életfenntartó beavatkozásokat mely esetekben ne végezzék el, hanem engedjék, hogy meghaljon. Emellett előre meg lehet nevezni azokat a kezelési formákat is, amelyeket a nyilatkozó semmiképpen sem fogad el (például gépi lélegeztetés, dialízis, újraélesztés elutasítása)."

Forrás:
tasz.hu/betegjog/az-eutanazia-fogalma-es-altalanos-kerdesek

carrie 2014 2014.03.14. 12:33:16

@mig54:
Most nem azért, de ezek szerint mégsem mondtam hülyeséget, ugye-ugye?!

"Számos betegség vagy sérülés miatt a beteg végleg elveszti öntudatát vagy legalábbis döntéshozatali képességét. Ilyenkor már nem nyilatkozhat a kezelésbe való beleegyezésről. Az önrendelkezési jog azonban azt követeli, hogy a jogszabályok biztosítsák az állampolgárok számára az előzetes jognyilatkozat lehetőségét. Ez egy olyan írásos dokumentum, amelyben az érintett előre kifejezi majdani orvosi ellátásával kapcsolatos szándékait. (...)két formája terjedt el:

Előzetes nyilatkozat a kezelési formákról
Az állampolgár arról rendelkezik, hogy ha betegség vagy baleset miatt végleg döntésképtelenné válna, az életmentő, életfenntartó beavatkozásokat mely esetekben ne végezzék el, hanem engedjék, hogy meghaljon. Emellett előre meg lehet nevezni azokat a kezelési formákat is, amelyeket a nyilatkozó semmiképpen sem fogad el (például ___gépi lélegeztetés___, dialízis, ___újraélesztés elutasítása____).

Előzetes nyilatkozat a helyettes döntéshozó személyéről
Az érintett azt a személyt nevezi meg, aki helyette a döntés jogát gyakorolja abban az esetben, ha ő döntésképtelen állapotba kerül. A helyettes döntéshozónak a beteg értékrendjéből kiindulva kell döntenie, a beteg feltehető akaratát és érdekeit kell figyelembe vennie. Nem dönthet azon az alapon, hogy ő maga mit tart a legjobb választásnak.

(...)az előzetes jognyilatkozatot a betegek bármikor visszavonhatják, módosíthatják (...)

Felmerül a kérdés, mi történjen akkor, ha a beteg nincs döntésképes állapotban és írásban sem nyilatkozott a számára elfogadhatatlan kezelési formákról, illetve a helyettes döntéshozó személyéről. Megítélésünk szerint ilyenkor a beteg törvényes képviselőjét (a szülőt, a gondnokot vagy a gyámot), illetve legközelebbi hozzátartozóját kell feljogosítani a döntésre. Ez esetben azonban szükségesnek tartjuk, hogy a kezelés megszüntetése előtt a bíróság jóváhagyja a helyettes döntéshozó rendelkezését. A terápiát csak akkor szabad abbahagyni, ha ez összhangban van a beteg korábbi akaratával és legjobb érdekeivel. "

Vissza a cikkhez:
Ezek szerint a (nagy)apa közvetlen hozzátartozója (házastárs hiányában) a lánya (a nővérke anyja), akit fel kellett volna világosítani az állapotáról, függetlenül attól hogy ki a kezelőorvos vagy ki nem (ott a dokumentáció elméletileg úgy kell vezetni, hogy minden megállapítható legyen belőle, kérdés az hogy egy hanyagul vezetett dokisból mi sül ki), hiszen csak így tud elméletileg döntést hozni. Ha nincs felvilágosítva nincs döntéshelyzetben...
Ez tripla szívás az ott dolgozóknak!!! :/

she_wolf 2014.03.14. 12:43:00

Még egy kérdőjel, és menetet tekerek a nyakadba virtualice.....

carrie 2014 2014.03.14. 12:51:53

@mig54:
Vissza a vérátömlesztéshez, mert kérdezted:
TRANSZFÚZIÓ = VÉRÁTÖMLESZTÉS
Például vannak olyan beavatkozások, műtétek, ahol nagyobb vérveszteséget transzfúzióval pótolnak. Ez evidens. Meg az is hogy vannak vallások, vallási nézetek, hitbeli különbségek, esetleg para miatt (utalva az 1980-as években kirobbant haemofiliás HIV-es fertőzésekre! + a hepC-re meg egyéb nyalánkságokra) akik nem akarnak idegen vért kapni. Igen, és ezt meg is tilthatod!

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy vannak olyan eljárások például véradásnál, ahol leveszik a vért, majd kivonják az egyik alkotóját, a többit pedig visszakapod... és ha nem azt kapod vissza amelyik a tiéd volt (volt már erre korábban is példa), vagy ne adj isten műtét közben más csoportú vért kapsz, akkor ott kegyetlenül vérátömlesztést kell eszközölni (nem ritka a teljes vércsere is)... további példaként említeném, a haemofiliás betegek vérének vérkészítménnyel való kiegészítését is (faktorhiány miatt), a baleseteket (nagyobb kivérzés) a belső vérzéseket, csontvelő működési elégtelenségét....stb.

De ha valakit ennél jobban érdekel, hogy MIT KELL VÉRÁTÖMLESZTÉS alatt érteni, úgy kérem előtte tájékozódjon, aztán kérdezzen :)

carrie 2014 2014.03.14. 12:54:45

@mig54:

??

Kettőt is kapsz! :)
Csak nyugodtan, hajrá!

she_wolf 2014.03.14. 13:48:26

@carrie 2014:
Nem akartam guglizni (meg nincs is annyi időm), abban te vaggy a jobb:) Azért kérdeztelek téged.....
Ha előtte tájékozódom, nincs miért téged kérdezni:P

És ne provokálj....

carrie 2014 2014.03.14. 14:29:21

@mig54:
Nem is tudom ki kit provokál...
Nem google-ztam, bocsi de én ezeket fejből tudom :P
(most ez nem jött be. Igen, az etikai kódex adott pontját is fejből tudom, gondolhatod hogy nem jókedvemből, hanem jó okkal :( sajnos) Mondjuk az vicces és egyben szánalmas hogy az Orvosi Kamarában dolgozók még távolról sem ismerik ezen 30 oldalas 13-as betűmérettel írt, 1,5 sorköztávolsággal, 3-3 cm-es oldalszegéllyel szerkesztett 30 oldalas - egyébként az eü-ben dolgozókra - kötelezően vonatkozó kódexet... De ez már egy másik történet! :)

Másrészről, ha máskor hozzátennéd azt, hogy nem értesz hozzá, vagy nem tudod mi-mit takar, vagy nem vagy eü-s, vagy bármi ilyesmi, akkor hidd el készségesebben magyaráztam volna el, mint ahogy fentebb közreadtam.

De!

Mindazonáltal hozzáteszem, hogy az eddigi írásaid és az általam elolvasottak alapján én eddig szakmabelinek hittelek... ezek szerint tévedtem (van ilyen), és csak sok "dr. House" részt néztél a TV-ben... :D vagy az inkább a "grace klinka" volt??? ;)

Amúgy részemről nincs harag!

she_wolf 2014.03.14. 14:44:08

@carrie 2014:
Hugh Laurie-t imádom. Az angol abszurd humor kimagasló tehetsége (szerintem) nem mellesleg remek zenész. House nekem nem "gyerebe". A Grace klinika kimaradt az életemből, egyébként nem szeretem a kórházas sorozatokat.

Alaposan nézd meg az adatlapomon az aktivitásomat, mindent megtudsz belőle.
Most búcsú, szar passzban vagyok és nem akarlak bántani.

carrie 2014 2014.03.14. 15:07:41

@mig54:

Hát nekem addig bejött a sorozat, amíg az elején tartottak :) utána már olyan nyögvenyelős volt... A vészhelyzettel is így volt, ha jól emlékszem... 2 évad után aztán átmentek valamibe amit nem tudok még most sem kategorizálni...

Sz@r passzban vagy?
Sebaj!
Én meg tegnap este óta egészen ma délig voltam igencsak sz*r passzban, egész este forgolódtam az ágyban mint vasorrú bába a mágnesviharban, iszonyat fejfájással ébredtem (orvosi téma, tuuuuudnék mesélni, egy-két hivatalos szervnél, meg betegjogi szerveknél tuti kivágná a biztosítékot).
Van ilyen :) De legalább már tudod hogy nem vagy egyedül...
Ne aggódj majd elmúlik ;) Holnap talán jobb lesz!

De ha gondolod, nyugodtan írd meg, lehet valaki tud segíteni, vagy ha az is segít, hogy kiöntsd a szívesed valakinek, akkor itt a vállam, szívesen meghallgatlak (akár vadássz le pü-ben).

Segítenél? Egyébként mit kellene látnom az adatlapodon? Mert bevallom őszintén, csak annyit láttam kiírva hogy 576 üzenetet írtál és tavaly nyár óta vagy tag :/ lehet nekem nem ír ki valamit? Vagy rossz helyen nézzem? :)

she_wolf 2014.03.14. 15:11:09

@carrie 2014:
Az aktivitásnál szerepelnek hozzászólásaim (legalábbis egy részük), azokból világosan kitűnik, hogy dolgoztam eü-ben, de nincs eü-s végzettségem. A többit hámozd ki:)

platelet 2014.03.14. 15:14:08

@carrie 2014: @mig54: Úgy látom, a linkelt oldal egy szervezetnek az álláspontját ismerteti az eutanáziával kapcsolatban. Magyarországon az eutanázia (se a passzív, se az aktív) nem legális. Idézet az egészségügyi törvényből:

"A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan."

Tehát, pl. dialízist egy "sima" krónikus veseelégtelen nem utasíthat vissza, mert életmentő kezelés, és bár a betegsége gyógyíthatatlan, de modern terápiával hosszú ideig lehet vele élni. Vannak országok (ahogy a cikk is írja), ahol a passzív eutanázia különböző szabályozásokkal megengedett, de nálunk nem.

carrie 2014 2014.03.14. 15:31:55

@platelet:

Hát ez besz@rás (bocsánat!)

"A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.

* Főszabály szerint 18. életévet betöltött személy élhet e jogával, kivéve, mások életét betegsége veszélyeztetné, például járványügyi szempontból kórházi ápolás kötelező egyes betegségeknél (pl.veszettség)

A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek.

* Például visszautasíthatja a gyógyszeres, kemoterápiás, onkológiai kezeléseket, feltétel a közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás.

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

* Életmentő beavatkozás például műtét, azonnali gyógyszeres kezelés, életfenntartó beavatkozás például az újraélesztés. A súlyos betegségnél feltétel, hogy rövid időn belül halálhoz vezessen.

Az életmentő, életfenntartó beavatkozás visszautasítása csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve, hogy a súlyos, halálhoz vezető betegség fennáll, továbbá a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon – két tanú előtt – ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe."

Egyik szavukkal ütik agyon a másikat... és akkor az önrendelkezéshez való jog?

Érdekes mi még nem is olyan régen úgy tanultuk, hogy kétféle eutanázia van:
-aktív (nem engedélyezett Mo-on)
-passzív (Mo-on engedélyezett)

Na hát gratulálok a jogalkotóknak... ilyen törvényeket több százezres havi bérért én is tudnék ám alkotni! :D

carrie 2014 2014.03.14. 15:35:46

@mig54:

O.K!

Ha lesz egy kis időm, utánad olvasok ;)

Aztán fel a fejjel, ám!

platelet 2014.03.14. 15:43:17

@carrie 2014: Szerintem itt az életmentő beavatkozásra vonatkozó kitételt mint a főszabály alól való kivételet kell értelmezni. De nem vagyok jogász.

Hol tanítják, hogy Magyarországon van passzív eutanázia?

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.14. 15:50:20

@mig54: mondhatod,két napja hajtogatják,hogy ilyen nincs.

she_wolf 2014.03.14. 16:02:11

@Babette_:
Ja, kérem....a jog és az ő útvesztői:)

she_wolf 2014.03.14. 16:05:52

@platelet:
Magyarországon a passzív eutanázia valahogy a kiskutya neveléséhez hasonlítható: ha nincs kedvem meglátni, hogy az ebecske éppen gazdiapu pendrive-ját csócsálja, akkor nem látom meg. De ha az én selyemsálamat bontja szálaira, akkor büntisarok van:)
Nem röhejes, de igaz....

she_wolf 2014.03.14. 16:07:18

@Babette_:
Egyébként ha eléggé kockásak vagyunk, akkor nincs. BürÖkrácia őhölgysége tombol....

carrie 2014 2014.03.14. 16:10:28

De akkor ezek szerint mégiscsak van... csak bizottsági jóváhagyás szükségeltetik hozzá...
(gondolom bizottság=több ember=vastagabb boríték, ha már minden kötél szakad...)

Vagy marad, hogy sutyiba nem veszed be a gyógyszereket? ilyenkor az orvos egy hurkapálcika segítségével letuszkolja azt?

"halálhoz vezető betegség fennáll,"
Vicces ez a szóösszetétel: halálhoz vezető betegség... miért, alapból az élet nem a halálhoz vezet?

Vagy ugyan már melyik az a betegség amely nem vezet halálhoz?!?
XD

carrie 2014 2014.03.14. 16:14:22

Mondjuk az már szánalomkategória, hogy egy állatot (ha gyógyíthatatlan) hamarabb elaltat egy állatorvos, mint egy orvos egy fájdalmak közt élő embert, aki könyörög mindezért ... kezdünk eljutni odáig, hogy egy állatnak több joga van mint az embernek.

she_wolf 2014.03.14. 16:18:39

@carrie 2014:
Az állatoktól el a kezekkel! Azok miatt tényleg harapok, nem vicc:(

platelet 2014.03.14. 16:34:37

@mig54: Nagyon elegáns megfogalmazás... Én csak a törvényt mertem bemásolni...

carrie 2014 2014.03.14. 16:41:05

@mig54:
Na most már megint mi rosszat mondtam?

carrie 2014 2014.03.14. 16:42:10

Jut eszembe erről az passzív eutanáziáról:
Ez olyan mint a magyar népmesében: van is meg nincs is...kapsz is meg nem is... nesze semmi fogd meg jól...

she_wolf 2014.03.14. 16:45:54

@platelet:
Tőled félek. Nem tudom mi jár a csavaros agyadban:)

platelet 2014.03.14. 16:47:44

@mig54: Ilyet is ritkán hallok :)

she_wolf 2014.03.14. 16:50:21

@carrie 2014:
Semmit. Gyenge pontom az állat(nem)védelem.

she_wolf 2014.03.14. 16:52:24

@platelet:
Kihúztam Nálad a gyufát egyszer az egyenjogúság kapcsán, és az még azóta is befejezetlen maradt. Hagyjából a Honfoglalás idején lehetett valamikor:)

platelet 2014.03.14. 17:28:35

@mig54: Visszaolvastam... Nehéz kérdés, de szerintem se most kéne lejátszani... :)

she_wolf 2014.03.14. 17:40:05

@platelet:
Béke poraira, meg a Duna és az ő vizének folyása....:)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása