Miért kell heteket várni?
54 hozzászólás
2013.10.11. 09:47
Nem sürgős esetet miért nem lehet ügyeleti időben ellátni (ha sürgős nincs éppen)? Miért kell nekem hetekkel később, munkaidőben visszamennem, amikor valószínűleg ott is sorban fognak állni a páciensek?
Kedves Szakmabeliek!
Nálam nincs semmi dráma, csak érdeklődnék, mert nem értem a rendszert. Háziorvosom beutalt röntgenvizsgálatra. Telefonon bejelentkeztem, kaptam is időpontot két héttel későbbre. Közben láttam azt is, hogy 7-19-ig nyitva vannak, gondoltam péntek este 6-kor benézek, hátha nincsenek sokan, nem kéne kivárni a 2 hetet. Addig be is jött az elmélet, hogy senki nem várt a sorára éppen, két fehér köpenyes munkatárs viszont ott beszélgetett, ellátni viszont nem akartak. Kicsit kérdezősködtem, miért nem (beutalóm, TAJ-kártyám volt, ők ott voltak, a gép szabad volt), próbálták is türelmesen elmagyarázni, de nem sikerült megértenem. Először azt mondták, hogy mi van, ha sürgős eset jön - aztán kiderült, hogy a sürgős esetnek nyilván jövő csütörtökön negyed kettőkor is elsőbbsége van.
Aztán azt mondták, már nem rendes rendelés van, csak ügyelet - de ez miért jelent különbséget? Próbáltam átgondolni később, tippjeim vannak:
- Ilyenkor csak ügyeletben van az orvos, és pont az előző 8-12-akárhány órás rendes szolgálatot piheni ki, így ha nem sürgős, akkor inkább hagyják aludni? (Miért nem rendes munkaidejű orvos van akkor ott? Ennyire kevés a röntgenorvos, hogy nincs kit beosztani? Vagy annyival több a rendes munkaidőre fizetendő bér az ügyeleti díjnál? Asszisztens nem tudja kezelni a gépet - aztán az orvos majd elemezné valamikor a fölvételt, ha éppen van 5 perce?)
- Vagy a rendelőintézetnek nem érdeke, hogy minél több pácienst ellásson? (Valami teljesítmény-volumen korlát miatt? Az senkit nem érdekel, hogy 2 hét múlva esetleg már sokkal többe kerül a súlyosabb bajt kikezelni? Vagy a többség inkább meggyógyul addigra?)
- Esetleg csak a szabályzat van rosszul megírva? Nem sürgős esetet miért nem lehet ügyeleti időben ellátni (ha sürgős nincs éppen)? Miért kell nekem hetekkel később, munkaidőben visszamennem, amikor valószínűleg ott is sorban fognak állni a páciensek?
Ha valaki tudja a választ, kérem világosítson föl!
Köszönettel, skyzo
Két embert vett el tőlem a magyar egészségügy
2013.10.10. 09:17
Párom utolsó szavai hozzám -„ Te vagy az én kincsem” Borzasztó ezt átélni!
Akkor én is elmesélem szomorú történetem, amit a mai napig nem sikerült feldolgoznom.
Párom 39 éves sportember volt, versenyszerűen kerékpározott és kispályán focizott. Tehát mondhatnám, hogy egészséges életmódot folytatott. Néha egy-két sör, de semmi durva alkoholizálás. Hirtelen történt minden, hányás, hasmenés. Azt hittem calici vírus, de másnapra tetániás görcse lett, azonnal hívtam a körzeti orvost. Azt mondták hívjam a mentőket. Hívtam, ismerős volt a mentős, a párommal együtt fociztak, azt mondta nem viszi be, lenyomtak neki egy calciumos infúziót és távoztak. A tetániás görcs megszűnt az igaz egy darabig, de hányás, hasmenés nem. Vasárnap ismét tetániás görcs, ügyelet, ki sem akartak jönni, hogy menjünk be, de egy olyan embert nem lehet autóztatni, aki folyamatosan hányt. Nagy nehezen kijött az orvos. Calcimusc injekció! Senkit nem érdekelt, hogy a hányástól van a tetániás görcse, hiába mondtam! Egészségügyit végeztem, csak sajnos sosem dolgoztam belgyógyászaton. Bármit evett azonnal kihányta. Hétfőn körzeti orvos, eltelt négy nap! Meg sem vizsgálta a hasát, pontosabban egyáltalán nem vizsgálta meg, pedig akkor már gyanúsan nagy lett, mintha felfújódott volna. Frontit írt neki!!! Nem normális! És sajnos azóta is praktizál a neve Dr P R!!
Haza vittem, bújtam a netet mi lehet a baja, gondoltam, hogy nem depresszió! Nyomkodtam a hasát, hogy fáj e neki, de azt mondta nem. Már jártányi ereje sem volt, mindez pár nap alatt. Úgy mosdattam le. Kedden, lila folt jelent meg a köldökénél, rákérdeztem azt mondta beütötte. Szerda reggel, csípőtájon is lila foltok, újból a netet bújtam és megtaláltam, hasnyálmirigy gyulladás! Mentő, nem akartak kijönni, hogy hívjam a körzeti orvost… Kiabálás, cirkusz, kijöttek. Drágámnak akkor már nagyon zavart volt a tekintete, akkor ijedtem meg igazán, mert tudtam, hogy az a toxinoktól van már. Mentős, -„Mit kezdjek vele, alkohol elvonási tünetei vannak…”!!
Mondtam neki, nézze már meg a hasát! Akkor gyorsan be a mentőbe, szirénázva át a városon! Sebészet, mondta vigyázzak a dokival, mert nagyon bunkó…, és otthagyott a mentős bennünket a folyosón! Sebész,- „Minek hozták ide…” Röntgen, ultrahang, szegénykém ott is összehányt mindent. Vissza a sebészetre, le sem szartak bennünket, és újból az a zavart tekintet, akkor szólt a nővér a dokinak, hogy nézze már meg. Gyorsan a sebészeti subintenzív, akkor már sürgős volt… CT vizsgálat, otthagytuk, mert mondták, hogy négy óra mire meg lesz az eredmény. Mire visszamentünk, már nem volt ott, leállt a veséje, átvitték az intenzívre. Intenzíven a doktornő azt mondta, hasnyálmirigy gyulladás, amit már én sejtettem, és már annyira zavart, lehet, meg sem ismer bennünket. Akkor még megismert, kérdeztem tőle, tudod ki vagyok? Utolsó szavai hozzám -„ Te vagy az én kincsem” Borzasztó ezt átélni!
A fájdalom miatt altatták. Egy hét múlva kezdték csökkenteni az altatót, beindult a veséje, már megfogta a kezem. Annyira örültem és bíztam, most már meggyógyul. De újra romlott a helyzet, folyamatosan néztem az eredményeit a lapján, semmi bíztató. Halála előtti napon derítették ki, hogy E colija van, ami az alapbetegsége volt és senki nem foglalkozott vele. Ami szintén vese leállást okoz! Halála napján kezdték adni az antibiotikumot az E coli ellen, és én azt hittem az intenzíven jó kezekben van. Az utolsó pár nap szörnyű volt látni, ahogy a szíve kezdi felmondani a szolgálatot, dekompenzált volt már. A főorvos boncolást rendelt el, vajon miért…? Be akartam perelni őket és a körzetit is, de nem volt hozzá erőm, és már semmi nem hozhatja Őt vissza. Letagadom azt is, hogy valaha közöm volt az egészségügyhöz! Érdekes módon nem sikerült a boncolási jegyzőkönyvet megszereznem… Azóta is magamat hibáztatom, hogy nem jöttem rá előbb, és nem voltam még erőszakosabb vagy nem vittem be azonnal a kórházba.
Én azóta is depresszióban szenvedek, kórházi kezelések, gyógyszerek, de ezek sem hozzák Őt vissza. Ez két éve volt. Rá egy évre meghalt a testvérem, hasonló sztori. Fél évig vizsgálgatták, mire műtétre került a nyelvgyök rák, addigra tele volt áttéttel! Ez a magyar egészségügy! Két embert vett el tőlem, akiknek nem kellett volna meghalnia, csak egy kis figyelem kellett volna!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Tisztelettel: Szokolics Csilla
Minden egyes fillért megérdemeltek
2013.10.08. 07:59
Az orvosom is bejött minden nap, úgy, hogy addig kétszer adtam neki borítékot, nem valami kiemelkedő tartalommal. Tény, hogy az orvossal nem cseverésztünk, barátok sem leszünk, de nem is ez volt a cél.
A miskolci Semmelweis Kórházba született a fiam idén nyáron. A történetünk pozitív lesz, szóval nem túl izgalmas.Sok terhességi problémára fel voltam lelkiekben előre készülve, a terhességi magas vérnyomásra nem. Mivel mindig alacsony volt a vérnyomásom naivan nem számítottam rá. Ez lett végül a vesztem.
Budapesten laktam és a 23. héten jelentkeztem az ismerősöm által ajánlott szülésznél, hogy elvállalna-e. Elvállalt, de nem a magánrendelésre hívott, hanem a sima rendelésre, sosem kért pénzt, pedig megbeszéltük azt is, hogy ott lesz a szülésen.
A lényeg a lényeg, hogy a 38. hétben jártam, mentem nst-re, magas volt a vérnyomásom, vártunk kicsit, de sehogy sem akart lemenni. A szülést nem részletezem különösebben, a lényeg, hogy éjjel elfolyt a magzatvíz azonban én nem tágultam semmit, a méhszáj állapota sem változott. Hajnalban 45 perc alatt megcsászároztak, a férjem a fejemnél ülve beszélgetett velem, az orvosok gratuláltak, mindenki kedves volt. A beteghordó úriember jött értem, az első mondata az volt, hogy gratulált, mosolygott a férjem segített neki és én is igyekeztem.
Átkerültem az őrzőbe, ahol jött két nővér és elmondták, hogy ilyenkor mi van, hogy nem fogom érezni a lábam, hajnalban majd fel kell, mikor szóljak, ha fáj, hogy oxitocint kapok és majd vérhígító injekciót.
Teljesen le voltam döbbenve, bevallom a neten utána olvasva szinte csak negatív dolgokat találtam. A kórházban tartózkodástól féltem a legjobban, a kiszolgáltatottságtól, attól, hogy olyan bunkók lesznek velem, mint amiket olvastam.
A csecsemős nővér hozta a kisfiamat, megmutatta, hogy kell mellre tenni.
Egy nap után átkerültem egy kétágyas szobába és megkaptam a fiamat, minden este megkérdezték a csecsemősök, hogy elvigyék-e a babát, a nővérek nagyon segítőkészek voltak, sőt kedvesek.
Egy hetet voltunk bent a kórházban, mert a fiam besárgult, ami várható volt, mert én 0-s vagyok ő meg B-s vércsoportú, a terhesség alatt minden ellenanyagszűrés pozitív volt.
Hétfőtől minden nap bejött a gyerekorvos mindenkihez és elmondta, hogy van a babája, a csecsemősök megmondták a súlyát a babáknak.
Az egyik csecsemős nővér behívott és megmutatta a kisfiamat a kék fény alatt. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni a hozzáállásukról. Az orvosom is bejött minden nap, úgy, hogy addig kétszer adtam neki borítékot, nem valami kiemelkedő tartalommal. Tény, hogy az orvossal nem cseverésztünk, barátok sem leszünk, de nem is ez volt a cél. Amit szerettem volna, hogy egészségesen megszülessen a gyerekem az sikerült.
Az utolsó napon mindenkinek megpróbáltam kifejezni a hálámat, az orvos borítékot kapott, a nővérek, a csecsemősök, a takarítók pedig egy-egy táska ilyenkor szokásos ajándékot. Minden egyes fillért megérdemeltek. Tudom, hogy unalmas a történetem, de ez egy ilyen sztori.
Mindegy, hogy egy, vagy két mellel temetnek el
2013.10.03. 08:57
Hát ez is egy történet, ami a magyar egészségügy helyzetéről szól. A 4 és fél órás várakozásról, amikor is Budapest másik felére este 10 órára hazaérkeztem- dolgom végezetlenül.
Tavaly történt az Országos Onkológiai Intézetben. Időpontot kértem az eset előtt 1 hónappal a plasztikai sebészeti főorvostól rekonstrukciós mellműtét megbeszélésére. 2 évvel azelőtt ugyanis a teljes bal mellemet rák miatt eltávolították. Du. 5 órára kaptam az időpontot.
Amikor odaérkeztem már legalább 25-en voltak ott, de nem estem kétségbe, hiszen "időpontra jöttem" Az ajtó táblán pedig 3 orvos neve is ki volt írva, gondoltam: megy ez gyorsan. Fél órán keresztűl nem történt semmi, senki nem jött ki, és nem ment be. A betegek közül páran feladták és elmentek. Volt akinek 3 órára volt időpontja, a nyakán lévő kis kelés miatt. (ráadásul vidékről jött).Ehhez képest én metróval hazajutok, gondoltam,én kibírom a két óra várakozási időt.
Lassan -lassan mindig be-be ment valaki, ekkor tudtam olyan helyzetbe kerülni, hogy egy beteggel együtt bementem és odaadtam a papírjaimat, megemlítettem, hogy du. 5-re kellet jönnöm, igaz mos 6 óra elmúlt , de én itt voltam, csak nem jutottam ajtó közelbe...stb.Próbáltam magyarázkodni, féltem, hátha az a baj, hogy nem tudták eddig, hogy ott vagyok! A nővér válasza: várakozzak, mint a többiek. OK. Eddig is azt tettem!
A várakozó betegek beszélgetéseiből és zúgolódásokból kiderült,hogy pl. az én orvosom nincs is bent, csak a helyettese.Várakoztam türelmesen, néha le is tudtam űlni. Este 7 órakor megjelent a takarítónő, mivel a kórház kapuját már bezárták,a rendeléseknek vége, így neki takarítania kellett. Nem zavart senkit, sőt legalább megtudtuk, hogy itt mindig ez van, hiszen az orvosok szabin vannak. Ráadásul az ajtóra kiírt 3 orvosból egy sincs bent egy 4-ik helyettesíti a szabin lévőket + a saját betegei. Róla kiderült ( egy betegtől aki hozzá jött,) hogy a doktor fejsebészettel foglalkozik. Ekkor egy kicsit már tétováztam, hogy most mit tegyek ?
Én melkassebésszel szerettem volna megbeszélni a nem is akármilyen mellműtétemet. 2 évembe telt mire rábeszéltem magam, hogy a hiányzó nőiességemet nem kis műtét sorozattal, de megcsináltatom! Akkor vajon most mi a csudát beszéljek meg egy helyettesítő fejsebésszel ?! Valószínűleg csak adni fog egy újabb időpontot. De már fél 8 is elmúlt eléggé éhes is voltam, még vízért sem mertem elmenni, mert akkor nem tudok meg semmit, ha éppen szólítanának.
8 óra tájban kijött az orvos, végig vonult -eléggé fáradtan, ami érthető volt- a betegek előtt, és csak annyit mondott, hogy ő is szeretne már haza menni! Kis idő múlva visszatért, folytatta a rendelést, de még mindig voltak előttem kb. 10-en. Este fél 9 lehetett amikor már nagyon éhes és szomjas voltam
Egyszercsak kijött a nővér és végre tájékoztatott minket, hogy a főorvos úr mostantól kettesével hívja be a betegeket, hogy minél előbb végezzünk!
Megúsztuk ! Nem lettünk nagyon letolva, amiért még mindig képesek vagyunk és ott várunk, amiért még mindig van valamilyen nyavajánk, pedig már ők is mennének a csudába!
Itt nem feltétlen az orvosokat ,vagy a nővéreket szeretném elmarasztalni, hiszen látszott az orvoson is, hogy nagyon fáradt, talán már igazán figyelni sem tud. Lehet, hogy reggel óta bent van és dolgozik, esetleg ügyeletes is volt stb.... Persze, hogy ők is végezni szeretnének! Igen, igazuk van!! DE !! Hogy a csudában nem tudja az adminisztráció, aki az időpontokat adja, hogy akkor éppen 3 orvos is szabin van. Miért ad ki időpontot egy olyan időszakra, amikor nincs is bent akihez mennie kell a betegnek!! Erről nem a beteg tehet! A beteg csak betartja az utasítást és megy amikor mondják neki !! Milyen szervezés van egy ilyen országosan jó hírű intézetben?! Ezt hogy engedheti meg a kórház igazgatósága? Hiszen nem egyedi esetről volt szó...mondta a takarító hogy itt ezen az osztályon mindig ez van.!! Ráadásul az esetemben senki mással nem tudom megbeszélni az életem nagy döntését, csak azzal a plasztikai sebésszel aki a műtétemet végzi!!
Este 9 órakor bement 2 beteg és én utánuk tolakodtam, és elkértem a papírjaimat, mondtam, hogy elmegyek, mert én valószínűleg semmit nem fogok tudni megbeszélni a fejsebész főorvossal a mellemről! Mondta a főorvos, hogy most már várjak, mert rövidesen bekerülök. Mondtam neki, hogy köszönöm az igyekezetét, de már Ön is eléggé fáradt ahhoz, hogy engem végig hallgasson, és én is eléggé fáradt vagyok ahhoz, hogy feleslegesen elmondjam a számomra elég nagy problémámat, amikor Ő úgy sem tud velem érdeben semmit sem intézni. Megvonta a vállát és nem foglalkozott velem tovább. Én sem velük, pedig mégegyszer mondom , nem ők tehetnek erről az áldatlan helyzetről. Azóta sem kértem másik időpontot, és az is lehet, hogy nem is fogok. Elment a kedvem , még az is lehet, hogy kiújul a rák bennem, és akkor meg tök mindegy, hogy 1 vagy 2 mellel temetnek el.!!!
Hát ez is egy történet, ami a magyar egészségügy helyzetéről szól. A 4 és fél órás várakozásról, amikor is Budapest másik felére este 10 órára hazaérkeztem- dolgomvégezetlenúl !!! Üdvözlettel: Kabos Gáborné
Félidőig hordott egy beteg gyereket
2013.10.01. 08:14
Majdnem félidőig kihordott egy beteg gyereket, és kínok kínjával szülte meg, nem beszélve a lelki megrázkódtatásról, amit az egész család átélt.
Élek a lehetőséggel, és én is megírom nevekkel a történetünket, ami a lányommal történt tavaly december elején. De az egész szeptember elsején történt, amikor is kicsi lányom bejelentette, hogy kisbabát vár. Nagyon örültünk neki, hiszen vártuk már az unokát.
Mivel nem voltak a vőlegényével még összeházasodva, bár már együtt éltek, azonnal elkezdtem szervezni egy gyors esküvőt, hogy az a bébi mégiscsak házasságban szülessen. Egy hónap múlva minden el volt intézve, és megvolt a csodás mennyegző, mindenki boldog volt. Közben persze jártunk az orvosához, aki a Dél Pesti kórházban "teszi a dolgát" és Csütörtöki Attilának hivják. Nekem már az első pillanattól kezdve nem volt szimpatikus, nem tetszett, ahogy bánt a lányommal, de úgy voltunk vele, hogy nem barátságot keresvén mentünk hozzá, állitólag jó orvos, így megbíztunk benne. Már a 9. hetes vizsgalatnál közölte, hogy szerinte pici ez az embrió, szerinte csak 8 hetes, de ez nem baj, hiszen egy terhesség folyamán történnek elszámolások. Picit aggódtunk.
A következő ultrahangra már pici izgalommal mentünk, mert már előre féltünk, hogy megint valami nem jót mond. Igy is lett, ismét közölte, hogy kisebb a kelleténél, de egyébként minden a legnagyobb rendben, és akkor ott a kórházban, ahol nem is szabadna, elkért tőlünk 8 ezer forintot a vizsgálatért, mintha a magánrendelőjében lennénk. Hozzáteszem, mi közben azért adogattunk neki pénzt magunktól bízván abban, hogy megfelelően bánik velünk. Eltelt még két hét, és jött a kombinált teszt, ami szerinte negativ lett, és nincs semmi baj, holott a lelet alján ott állt feketén fehéren, hogy "Edwards sindróma 1:250" Megnéztük a neten, mert hiába vártunk felvilágositást alaposan túlfizetett orvosunktól, és semmi biztatót nem olvastunk. Közben voltunk más orvosnál is, mert akkor egyáltalán nem voltunk nyugodtak. Többek között elmentünk egy 3D ultrahangra, ahol a vizsgálatot végző doktornő közölte, hogy nem stimmel valami, ő még ilyen 12-13 hetes magzatot nem látott...furcsán nézett ki valóban, sehogysem tetszett nekünk sem már első ránézésre sem.
Másnap reggel azonnal mentünk orvosunkhoz az újabb információval a kórházba, megnézte a picit ultrahangon, és közölte, hogy teljesen rendben van minden. Én ezeket az eseteket rögzitettem a mobilommal videóra, a mai napig őrzöm. Szóval hazaküldött, hogy a 3D-s doktornő nyilván nem áll a helyzete magaslatán, hogy ezt mondta. Nem voltunk nyugodtak, a lányom pocakja nem nőtt úgy, ahogy kellett volna, de mi jártunk ehhez a sarlatánhoz folyamatosan. Aztán egyik reggel 18 hetesen vérezni kezdett a lányom, és rohantunk a kórházba, ahol elég sokat vártunk, mire előkerült a mi drága fizetett orvosunk. Csak a fejét vakargatta, és hivott valaki mást, hogy nézze már meg a lányt, mert tényleg nem stimmel már valami. Mivel ők ott nem jutottak semmire, elküldtek a Bajcsyba genetikai vizsgálatra. Bejutottunk, másnap már ott voltunk. A hölgy ránézett a kombinált tesztre, majd a szemüvege fölött ránk nézett, és megkérdezte, hogy miért nem voltunk már mi itt 12 hetesen ezzel a hajmeresztő lelettel????? Mondtuk, hogy nem küldtek, hogy is jöhettünk volna....Nem volt sem az arca, sem a mondandója megnyugtató.
Aztán jött drága Ferenczi főorvos úr, aki ultrahangot készitett, és azonnal mondta a felfoghatatlant...a magzattal nagyon nincs rendben semmi....másnap befektette a lányomat egy biopsziára, vettek magzatvizet, és a lepényből is mintát...ezen vizsgálatok után elfolyt a magzatviz, igy nem is engedték haza a kislányomat. Az orvos elmondta, hogy valószinűleg ez a pici el fog halni, de a mi esetünkben ez a legjobb, hiszen életképtelen lenne, biztosat majd a biopszia eredményéből tudunk meg. Másnap reggelre a pici elhalt...a lányomat elvitték a szülőszobára, ahol én is, és a férje is vele lehettünk. Kapott tágitókat, infúziót, és elkezdődött a vajúdás. Szörnyű volt testileg és lelkileg, igy látni a lányomat szenvedni. 8 órás kinlódás után végre elvitték a műtőbe és kivették belőle ezt a kis szerencsétlent :( Aztán eltelt pár nap, és megkaptuk az eredményt.....Triploydia...soha nem hallottam ezt a betegséget...de mint megtudtuk az azt jelenti, hogy minden egyes kromószómája a picinek megháromszorozódott, nem 46 kromoszómája volt, ahogy kéne, hanem 69. Mint tudjuk a dawn kórosoknak a 21. kromoszómája van megháromszorozódva, az edwards szindrómásoké pedig a 18.
Akkor elképzelhető, hogy mennyire életképtelen volt ez a magzat és milyen összetett fejlődési rendellenességei voltak, amit nem vett észre az orvos. Ez abból adódik, hogy a petesejt a fogantatás pillanatában két himivarsejtet engedett be, és ugye 23 kromoszómát kell vinnie egynek, és az anyáéval igy lesz 46, no ez háromszorozódott meg.
Ez már a kombinált teszten is látszott 12 hetesen, amit a mi Csütörtöki dokink figyelmen kivül hagyott, hiszen ha akkor felfigyel erre, egy 20 perces kürettel megúszta volna a kicsikém ezt az egészet. Ehelyett majdnem félidőig kihordott egy beteg gyereket, és kinok kinjával szülte meg, nem beszélve a lelki megrázkódtatásról, amit az egész család átélt. Amilyen figyelmet, és ellátást kaptunk a Bajcsy kórházban, csak hálával megköszönni tudom.
Azóta kislányom újra állapotos, hamar teherbe esett ezután a szörnyűség után, és meg is fogadtuk orvosunknak Ferenczi főorvos urat, aki nagyon figyel ránk, és ott is fogja megszülni kislányom a kisfiát. Nos, én köszönöm a lehetőséget, hogy leirhattam ezt az esetet, remélem sokan elolvassák, és tanulnak belőle, hogy mennyire oda kell figyelni a kombinált teszt eredményére, és ha rossz érzésünk van, netán még látjuk is hogy nincs valami rendben, sokkal erőszakosabban kell az igazunkat bizonyitani. H.Ildikó
Sírva rimánkodott, hogy vegyék le a gépről
2013.09.27. 08:44
Édesanyám könyörgött, hogy beszéljek az orvossal, vegyék le a gépet, de az orvos fel se vette a telefont, majd félre tette. Délben meghalt megfulladt...
Tisztelt Praxis!
Jó napot!Én panasszal élnék a deszki szanatóriummal szemben. Édesanyámat kezelték ott és a nagyon nem voltam elégedett velük. 2013 08 19 én átszállítottak 10 órakor Deszkre, az orvos csak délután 4 kor ment oda megvizsgálni. Anyukám végstádiumban lévő cop beteg volt, itthon oxigén palackkal szépen el volt, sétált, evett, jól volt. A lábán vizesedet és tüdőembóliától tartottak és ezért vitték be .
Vasárnap bent voltunk, jól volt, evett, beszélgettünk, hétfőn ráraktak egy gépet, amihez le is kötözték. Fél 5 kor tették rá és másnap délben vették le. Rimánkodott, sírva könyörgött, vegyék le róla a gépet saját felelősségre, de nem foglalkoztak vele, le volt kötve szegény .
Kedden, mikor bent voltunk panaszt tettem az orvosnak, hogy ne tegyék a gépre, de az orvos kijelentette, ez nem vita tárgya, ráteszik. Másnap délután rátették újra, szerda 10-kor még tudatában volt, telefonon beszéltünk, könyörgött, hogy beszéljek az orvossal, vegyék le a gépet, de az orvos fel se vette a telefont majd félre tette. Délben meghalt megfulladt...
Hiába sírt a folyosón a néni, órákig várakoztatták
2013.09.25. 09:06
Ennyire nem lehet tekintettel lenni a másik emberre? Ennyire nem törődik még az orvos sem azzal, hogy kint már rosszul van egy betege?
Egy szép reggel... Indulás egy kórházba. ”Csak” beutalókért… Szokásos. Nekem már az. Elindulunk, szép reggel van…hűvös, jól eső idő, simogató napsütés, jó levegő…imádom! Jön velem Sógornőm is. Jó így. Nem szeretek egyedül menni. Beérünk a kórházba…. 27 évesen vastagbélrákkal műtöttek, azóta lassan 5 éves túlélő lettem, most leírnám egy kontroll kérő lapom előzményeit....
Millió ember. 7-kor már mindenki siet, rohannak, mindenki gondterhelt, rideg, embertelen, személytelen… próbálok elkapni egy egy szemkontaktust, érdekes, az emberek nem szeretnek a másik szemébe nézni, vajon miért? A szem a lélek tükre… No mindegy. Sorszámot húzunk, lassan halad a sor. Közben rohan az élet tovább… rohan mindenki valahova. Ki erre, ki arra az osztályra. Egy néni segítséget kér. Nem tudja, hogy kell sorszámot húzni, segítek neki. Örül, mosolyog és hálás érte, megköszöni és beáll ő is a várakozók kígyózó sorába. Sorra kerülünk aztán indulás egy osztályra, ahol is ott az orvosom, lát, észreveszi, hogy ott vagyunk, szemkontaktus megvolt. Köszönök neki, válasz semmi… nincs köszönés. Rendben. Kétszer is elmegy mellettem, majd kis idő múlva visszajön, odalép hozzám. Mit akarok? Mondom, eredményt hoztam. Erre: menjek egy másik épület másik szintjére egy másik ajtóhoz. Ő is majd odamegy. Oké! Megyek. Odaérünk. Egy néni várakozik ott. Mosolygós, halk szavú, kicsit nagyothalló. 70 év körüli. Beszélgetünk kicsit, elmondja, 5 éve jár ide, és nem fogadta el az orvos által felkínált kezelést 5 évvel ezelőtt. És most áttét lett neki. De kezelést most sem fogad el, csak afféle injekciót. Kemóhoz hasonlót. Soha nem mertem volna ezt megtenni, de ez egy másik történet, térjünk vissza a nénihez.
Ő volt ott egyedül. És én. Majd szépen jöttek sorba a betegek, ki beutalóért, ki eredményért. Meleg van. Iszonyúan. Nincs levegő. Nagyon sokan jöttek, elmentek… és mi még mindig ott várakoztunk. Már vagy háromszor kicserélődött az összes ember. Egy kb. 45 év körüli nő az édesanyjával várakozott. Velünk együtt már ők is igen régóta ott voltak. De csak várakoztunk. Mindhiába. A nővér sorba szólítja az embereket. De minket nem. A néni nem ült le, végig a falnak dőlve támaszkodott. Fájdalomtól remegett és folyt róla a víz, de nem ült le. Sokan hangot is adtak a türelmetlenségüknek, mind-mind 55-75 év körüliek lehettek. Amikor kijött a nővér és újabb és újabb beteget hívott be, odaléptem hozzá, mondtam neki, kértem, hogy adjon másik időpontot, mert nekem mennem kell, a gyermekeim várnak itthon… ekkor már 2 órája várakoztunk. A válasz ez volt: nem ő dönti el, hanem az orvos, ki jöjjön be. De mondom másodikként voltam itt! Azt mondta rendben, megmondja a dokinak. Eközben néni csak hallgatott, némán tűrt kb. két és fél óra várakozás után, már nem bírta tovább… elkezdett sírni, zokogni, mert a lánya sietett volna már haza, mert mennie kellett volna délutánra dolgozni, mert nem került még mindig be. Mert ilyenkor a tehetetlenségtől az ember nyűgnek érzi magát, amikor a szeretteit húzkodja, holott nem így van. De ezt egy beteg embernek elég nehéz elmagyarázni. Ismerem az érzést……
A néni csak sír, fájdalmai vannak és a legszörnyűbb az egészben, hogy senki, de senki nem engedte volna maga elé az idős nénit… Mindenki csak bámulta. Undorítóak voltak! Elkezdtem beszélgetni a nénivel. Elmesélte mi történt vele. Miért nem tud leülni, elmesélte, hogy majdnem meghalt miután elküldték a sürgősségi osztályról, mondván semmi baja. Rosszul lett. 3 óra alatt megmérték a vérnyomását és hazaküldték, addig kint feküdt a már jól ismert folyóson a járó betegek között… nagyon megalázó! Közben megnyugodott kicsit. De miután még mindig nem került sorra, ismét zokogásba kezdett, eközben sorba mentek be az emberek és senkiben nem volt annyi érzés, hogy előre engedje ezt a nénit. Kijött a nővér. Szólít engem, erre azt válaszolom: NEM LEHETNE, HOGY EZ A NÉNI BEMENJEN MÁR? Mert rosszul van!
A doki kikiabál: - Jöjjek én be! Bemegyek, de mondom, rosszul van a néni kint! Azt mondta a doki, utánam ő jön már. És mivel engem hívott, nekem kell bejönni! A ROHADT ÉLETBE! HÁT EMBEREK VAGYUNK NEM? Ennyire nem lehet tekintettel lenni a másik emberre? Ennyire nem törődik még az orvos sem azzal, hogy kint már rosszul van egy betege? Atya ég! Hol vagyok? El akarok menni innen, minél előbb, annál jobb. Megkaptam a következő beutalóimat és már viharzottam is ki, kb. 2 perc alatt, hogy a néni be tudjon már jönni, pedig lett volna pár kérdésem ehhez a „kedves” orvoshoz, de most nem tartottam fel, mert másnak sürgősebb volt, mint nekem. Majd felteszem máskor a kérdéseket. Ráér ez most.
A néni végre bement. Közel 3 órát várakoztam. De ez mind eltörpül amellett a szánalmas viselkedés mellett, amelyet embertársaink iránt tudunk tanúsítani. Mind az orvos és mind a várakozó, sokkal jobb egészségi állapotban lévők részéről. Borzasztó, hogy emberek nap mint nap gyógyítanak, így ilyen embertelenül, személytelenül, rohanva, mert mindig mindenki siet, nem érünk rá élni, még akkor sem ha betegek vagyunk…
Nem harap az orvos
2013.09.24. 08:19
Ha meg mégis, akkor aki megteheti, igenis váltson orvost!
Minden csak hozzáállás kérdése .Néhány évvel ezelőtt egy esős, hideg vasárnapon baleset ért. A hirtelen nagy fájdalomtól 10 másodpercig azt sem tudtam fiú vagy lány vagyok-e. Fájt a lábam, a jobb lábam.
Társasággal voltam, vidéken. A társaság tagjai nagyon megszeppentek, de mikor felpolcoltuk a lábam, levettem a cipőt és levágtuk a zoknit láttuk, hogy nincs dagadás, és ahogy megtapogattam úgy éreztem, a csontok is a helyén vannak. Teljesen meg voltam győződve róla, hogy ez csak egy sima kis ficam lesz. (Ficamom nem volt soha, szóval nem tudtam viszonyítani a fájdalom erősségét.)
Két választás volt, vagy mi magunk megyünk kocsival vissza a fővárosba, vagy mentőt hívunk. A másodikra esett a választásunk. A mentőre igazán nem kellett sokat várni, de mivel nem élet-halál kérdése volt, nem nagyon foglalkoztam az idővel. A mentők kiérkezésük után gyorsan felmérték a helyzetet, megvizsgálták a lábam, és ők is azt mondták, hogy semmi „kóros” elváltozás nem látható kívülről, de a pontos diagnózis megállapítását meghagyták az orvosoknak. Hordágyon be a mentőbe, majd indultunk Budapestre. A társaság utánunk autóval. Szerencsémre az Uzsoki utcai kórházba szállítottak be. Betoltak egy váró vagy előkészítő-szerű szobába.
Ott a nővérek – nem túlzás – szempillantás alatt lehámozták rólam az összes ruhát. Ahogy meglátták a lábam, azonnal mondták, hogy ebből bizony műtét lesz. (Le a kalappal a rutinjuk miatt!) Folyamatosan nyugtatattak, kedvesek és bíztatóak voltak. Majd megjelent 2-3 orvos és elkezdték vizsgálni a lábam, utána elküldtek röntgenre. A röntgen nem volt kellemes, össze kellett szorítani a fogam, de mivel igyekeztem együttműködni - amiért meg is dicsértek -, gyorsan túl voltam rajta. A vizsgálatot végző hölgy a felvételt látva közölte, hogy ő tizensok éve dolgozik a szakmában, de ilyen csúnya sérülést még nem látott. (Szerintem túlzott kicsit, hogy igazi hősnek érezhessem magam. J)
Műtét kell, és még aznap. Megijedtem. Féltem. A váróban az orvosok ismét megvizsgáltak, latolgatták, hogy mihez is nyúljanak először, melyik részt műtsék, talán nekem is elmondták, és lehet, okosan néztem is, de bevallom nem tudtam figyelni. A vizsgálatok után bejöhetett egy kedves családtagom is, akit időközben értesítettek. Ő állt vagy ült mellettem, én meg feküdtem, lábamat a „szánkón” pihentetve. Vártuk, hogy felvegyenek az osztályra. Közben vért vettek, majd EKG, a mit ettem aznap kérdés, stb. Nem tudom, meddig várakozhattunk, lehet, 2-3-4 órát is, de ez egyáltalán nem számított; nem fájt a lábam, volt társaságom és még egyéb folyó ügyeimet is el tudtam intézni.
Este 6 felé kerülhettem az osztályra. Ott bemutatkozásként begörcsölt a lábam a szánkón, egy ápoló próbálta masszírozni, kitartó munkával, sikerrel. Néhány perc múlva pedig már jöttek is értem, toltak be a műtőbe. Az egyetlen igazi fájdalom a balesetet követően az volt, amikor át kellett másznom a műtőasztalra és előtte a lábamat le kellett venni a szánkóról. Borzalmas fájdalom volt, leírhatatlan, tényleg nem kívánom senkinek. A műtőben szintén kedvesek voltak, elmondták, hogy milyen érzéstelenítést kapok, hogyan kell tartanom magam, mit tegyek közben, mikor szóljak, mit tegyek utána, akarok-e aludni (naná, hogy ébren akartam lenni!).
Szóval mindent. Mikor elkezdték beadni, úgy vártam, hogy hasson, mint a Messiást. Hatott, másodpercek alatt. Majd végül úgy adagoltak nyugtatót vagy valamit, hogy elaludtam műtét közben. Annyira ideges voltam, felment a pulzusom az egekbe, kalapált a szívem, látták és tudták, hogy rám fér az alvás. Arra ébredtem, hogy a doktorúr gipszeli a lábam, majd arra, hogy mosnak le mindenhol a kollégái, mert állítólag eléggé gipszes lettem (J). Majd a kórteremben újra feleszméltem, de aztán aludtam reggelig. Akkor kb. egy hetet voltam kórházban. Amit kellett, mindent elmondtak. Ha nem az orvos, akkor az, aki kötözött, vagy a főnővér, vagy az orvoshoz magát bekunyeráló jóbarát. Ami engem érdekelt a csúnya törésen és mindenféle szakadáson kívül az volt, hogy mikor állhatok újra lábra. Elmondták: sokára. Nyilván, igazuk volt. A mankó hosszú hónapokra bajtársammá szegődött és ma is olyan biztonsággal tudok hozzá nyúlni, mintha még két lábam lenne. Vártak s várnak még rám újabb műtétek, de a szakértelem felől egy szemernyi kétségem sincs az eddig is kezelő orvos és csapata felé.
Mind az engem kezelő orvosok, mind az őket segítő nővérek, ápolók, gyógytornászok munkáját nagyon nagyra becsülöm az Uzsoki utcai kórház ortopédiáján. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetek annak az orvosnak, aki 1 év kezelés, 3 műtét után elérte, hogy ha nem is tökéletes, de jól működik a lábam. És annak a két gyógytornásznak, akik hajtottak mindig, hogy egyre erősebb legyek és az önbizalmam is visszatérjen. Vagy azoknak a nővéreknek, akik a föld alól is megpróbálták előásni az elveszett papírjaimat. Nyilván, mindenben lehet hibát találni, de mindez csak hozzáállás kérdése.
És egy nagyon fontos tanácsom van mindenkinek: Merjen kérdezni! Az orvosnak minden, amit tesz, egyértelmű és logikus. Mivel ő orvos, ez a szakmája, nem feltétlen tud úgy gondolkodni, mint a beteg. (Pl. nekem is tök egyértelmű, melyik gombbal indítom el a mosógépet, míg a férjemnek el kellett magyarázni J) Igenis, meg kell tanulni merni kérdezni. Nem harap az orvos sem. Ha meg mégis, akkor aki megteheti, igenis váltson orvost!
Samugate
Elvették a kedvem a rákszűréstől
2013.09.22. 09:16
Amikor bejutottam az orvoshoz, a kérdésére “miért jött?” – válaszoltam és oda nyújtottam a rákszűrési meghívót. Az orvos erre kijelentette, hogy ez nem jelent semmit, a rákszűrés már nem kötelező és ezt nekem csak a közelgő választások miatt küldtek.
Most találtam rá erre a címre, és a felhívásra, hogy a magyar egészségüggyel kapcsolatban lehet "élményeket" írni. Körülbelül 3 évvel ezelőtt elmentem méhnyakrák-szűrésre [Veszprémi kórházba]. Előtte levélben kaptam rákszűrési meghívót és azt elvittem magammal. Amikor bejutottam az orvoshoz, a kérdésére “miért jött?” – válaszoltam és oda nyújtottam a rákszűrési meghívót. Az orvos erre kijelentette, hogy ez nem jelent semmit, a rákszűrés már nem kötelező és ezt nekem csak a közelgő választások miatt küldtek....
Amikor döbbenetemben mondtam, hogy köszönöm a tájékoztatást és viszontlátásra - az arckifejezése megenyhült és azt mondta “Na jó, ha már eljött, megcsinálom”. A végén oda nyújtott nekem egy papírdarabkát, amelyet azóta is őrzőm (másolat mellékelve) és mondta “itt van a leletének száma, viszontlátásra”. Bevallom, a leletemért azóta sem mentem, mivel orvosi ismeretek hiányában azzal úgysem tudnám mit kezdeni. Es rákszűréssel sem próbálkoztam azóta.
Van sok ennél rosszabb élményem is, mivel a férjem 10 hétig volt kórházban egy súlyos autóbaleset után. Abban az időben napi 8-10 órákat töltöttem a korházban és állítom, hogy e nélkül a férjem most nem lenne ezen a világon. De erről röviden nem vagyok képes írni.
Üdvözlettel Bács Péterné
A rendőr eloldalgott, a mentős be mert menni a sérültekért
2013.09.18. 08:08
A sok negatív sztori után, emeljük ki ezt a hőstettet is...
Tisztelt blog!
A "kulcsi családirtóként" elhíresült bűnügyi tudósítások egyikén ütötte meg a szemem az alábbi bekezdés:
"A férfi a bíróságon elmondta, hogy személyesen kért segítséget a dunaújvárosi rendőrkapitányságon, ám megelégelve a zsaruk teketóriázását, egyedül indult a mészárlás helyszínére. Miután H. Csanád őt is életveszélyesen megsebesítette, szédülten támolygott ki a családi házból. Csak ekkor érkezett a helyszínre két járőr, akik, látva a véres férfit, megfutamodtak. Végül a mentők rontottak be a házba, ahol megtalálták az élet és halál között lebegő anyát és lányát."
Úgy hiszem, nagobb nyilvánosságot érdemelne ez a sztori, ahol a rendőr eloldalgott, a mentős be mert menni a sérültekért! A sok negatív sztori után, emeljük ki ezt a hőstettet is... itt a teljes cikk, aminek az utolsó bekezdését idéztem: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/anyja-megbocsatott-a-csaladirtonak-2210525
Tisztelettel: Sz. S.
Nem vették észre a végbélrákot
2013.09.17. 08:21
Szóval Tisztelt Prosztatával Bajlódók! Egy plusz vizsgálatot (kérdést) megér a dolog és ha tényleg más okozza a bajt, meg nem, de olcsóbban meg lehetne úszni a későbbieket.
Tisztelt Praxis!
Előrebocsátom, hogy túl most már mindenen elsősorban nem vádaskodni akarok - főleg, hogy nem is tudom, hogy melyik szakorvosnak meddig tart a szakterülete - hanem felhívni valamire esetleges sorstársaim figyelmét. Sok évvel ezelőtt jelentkeztek nálam a TV-ben is sokszor bemutatott proszatatapanaszok, amit koromnál fogva is természetesnek vettem, aztán előbb a Prostamol UNO, aztán irány az urológia.
Bizony-bizony hullámzóan magas PSA szintet, megnagyobbodott, szívós tapintású prosztatát találtak, szóval egyértelműnek látszott a dolog. Öt év alatt hat biopsziát végeztek, a szövettan minden esetben negatív volt. Háromhavonta rendszeresen jártam kontrollra, évente többször RDV vizsgálatom is volt - ez most nagyon fontos momentum.
Aztán véres széklet miatt csináltattam egy colonoscopiát és rámszakadt az ég: végbélrák. A legmegdöbbentőbb viszont az volt, amikor a sebész is megejtette ugyanazt az RDV vizsgálatot és közölte, hogy a daganat újjal elérhető magasságban található. Elmondták, hogy egy ilyen daganat kifeljlődése 5-10 év.
És akkor összeszorult a gyomrom: öt éve akár fel is lehetett volna fedezni, hogy nem a prosztata, hanem a daganat okozta a problémáimat, hiszen - végigcsinálva az összes sugár-, kemoterápiát és műtétet és kétéves túlélő vagyok - most az ég egy világon semmi baja a prosztatámnak, sőt a PSA is beállt a normál szintre.
Szóval Tisztelt Prosztatával Bajlódók! Egy plusz vizsgálatot (kérdést) megér a dolog és ha tényleg más okozza a bajt, meg nem, de olcsóbban meg lehetne úszni a későbbieket. Örülnék, ha bárkinek is segíteni tudtam.
Tisztelettel: én.
Fél évig "kezeltek" feleslegesen
2013.09.15. 10:01
Most kezdhetem elölről az egészet és kereshetek magamnak orvost. A leleteimet sem adta oda. Ez a Magyar egészségügy ezért fizetjük a TBt.
Az én történetem úgy kezdődött, hogy balesetett szenvedtem Március 14.èn az M7 esen a tömegkarambolban. A helyszínre érkező mentôsőktől nem kértem segítséget mert nem voltak még akkor fájdalmaim meg làttam az én váll fájdalmam csekélység ahhoz, hogy egy ilyen nagy karambolban velem foglalkozzanak voltak ott súlyos sérültek akik jobban rászorultak az ellátásra. Màsnap viszont ébredés utàn nem tudtam a jobb vàllamat mozgatni. Megnéztük melyik az ügyeletes korház, ez a Jànos korház volt ide elmentünk. Elmondtam panaszomat mi fáj csinàltak is röntgen felvételeket, hasi ultrahangot, koponya ct t megvoltam elégedve, hogy a vállamon kívűl mindenhol átnéztek.
Az ambulàns orvos adott egy papírt amin Dr. D neve elérhetősége szerepelt és, hogy jelenkezzek nála a váll sérülésemmel. Hètfőn felvhívtam kaptam idöpontot pénteken 14 órára. Időben érkeztem. A vároban kb. 30 ember várakozott volt aki reggel 10 től ott ült. Este fél 7 kor sorra is kerültem közben azért volt időm megfigyelni ki mikor jött. Sajnàlattal tapasztaltam, hogy többen jóval később èrkeztek mint én és mèg pár beteg de valamiért őket előbb behívták itt megjegyzem nem súlyos azonnal ellátandó betegek érkeztek. Végre be kerültem vittem a röntgen kèpett mondta az orvos, hogy lát repedést és a rotátorköpeny sérült. Kaptam fàjdalomcsillapítot hasznàljak flector tapaszt és 3 hét múlva jöjjek vissza vagyis ne ide hanem a magánrendelőjébe kérjek időpontot.
Le telt 2 hèt gondoltam most már esedékes időpontot kérni megnéztem a magánrendelő honlapját kicsit megdöbenve nèztem, hogy egy vizsgàlat 16 ezer forint. Ezt sajnos nem engedhettem meg magamnak így felhívtam a Jànos korházat a Doktor úr aszisztensével sikerült beszélnem elmondtam neki, hogy a magánrendelőbe lettem vissza híva de én ezt nem tudom megfizetni így szeretnèk időpontot a Jànos lorhàzba kérni a Doktor úrhoz. A vàlasz az volt jó majd hívnak kb. 3 hèt után felhívtak és kaptam időpontot. 12 órára kellett mennem 15:30 kor be is jutottam de megint én voltam az utolsó beteg volt akit 14 oràra hívott ők rég haza mentek. Egy kis boritèkban ott volt egy kis hála pénz gondoltam ha már nem mentem a magánrendelőjébe itt egy kissebb összeget adok neki.
Viszont annyira undokul viselkedett és meg is jegyezte ha a magànrendelőjèbe megyek nem kell ennyit vàrni így úgy döntöttem nem adom oda pénzt. A vizsgálaton megint nem törtènt semmi mèg várjak 3 hetet. Megint le telt s 3 hèt ismèt 3,5 óràs várakozàs ismèt utolsónak hívott be. Ezek utàn mit hálálkodjon az ember??? Megint 3 hét letelt most már injekciót kaptam a vállamba mondta az Orvos 2 hét múlva szerdàn jöjjek megint 12 órára injekcióra oda is mentem az aszidztens hölgy kérdezi mit keresek ma itt mutatom a papírt, hogy màra hívott vissza az Orvos injekcióra ő közli a Doktor úr szabadsàgon van tudta előre, hogy szabira megy minek hívta ide magát. Kérdeztem most mi legyen? Jöjjön jövő hèten 12 re. Megint elérkezett a nap. Kicsit furcsa volt senki nem volt a váróban, gondoltam nyár ilyenkor kevesebben jönnek. Fél óra várakozás utàn megjelent. Doktor úr kérdezi miért jöttem mondtam neki a múlt hetet, potyàn jöttem ide mert ön szabin volt és az aszisztense adott màra időpontot.
Vakargata csak a fejét mert, hogy ma nem jó mert 13órátó belső ellenőrzés lesz és neki mennie kell. Én mondtam, hogy hát még csak 12:30 van az injekciót beadni 10 perc pont végezz velem. Erre ő mondta vàrjak egy picit a várakozàsból 13 ora lett megèrkeztek az ellenőrök az injekciót nem kaptam meg 15:10 re jött vissza és végre beadta az injekciót. Fél évig jártam a Doktor úrhoz elküldött ultrahang vizsgàlatra a magánrendelőjèbe 12 ezer forint mondván, hogy a Jànos korházban nem csinálnak. Vissza menntem a leleteimmel persze a tortúràs várakozás megint nem maradt el. Elküldött röntgenre is.
Beadtam a röntgen kèpeket neki mondta megint várjak egy ora eltelt megint senki rajtam kívül már majd bekopogtam közölte, hogy meg is feledkezett rólam. Majd azt is közölte, hogy ezt meg kellene műteni de járjak vele gyógytornára. Mivel èn XV. Kerületi lakos vagyok ott keresek valakit meg màsik orvost is ő nem is érti mit keresek itt. Kérdem én akkor, miért kezelt fèl évig???? Most kezdhetem előről az egészet és kereshetek magamnak orvost. A leleteimet sem adta oda. Ez a Magyar egészsègügy ezért fizetjük a TBt. Köszönöm!
Kata
Órákig hagytak szenvedni a folyosón
2013.09.13. 08:15
Aznap 40fok volt, már teljesen leizzadtam és otthagytak 2 ÓRÁRA egyedül a folyóson, ahol mindenki megbámult és nézte hogyan szenvedek. Még egy szurit vagy pirulát sem kaptam.
Rosszul lettem a munkahelyemen. Egy forró nyári délután elkezdett munka közben szúrni az oldalam, de annyira hogy se állni se ülni nem tudtam. Nagy nehezen szerzett a fönököm egy kolleganőt, aki el tudott kísérni és gyorsan kiderítette, hogy hol van a legközelebbi ügyelet vagy orvos, aki megnézhet. A Deák tér közelében volt.
Először is várnom kellett, nem sokat, csak fél órát (pedig senki sem volt sehol, a váro üres volt, a doktornőtöl sem jött ki, amikor hajlandó volt fogadni, persze egy kedves fintorral, amit nem igazán értettem, hiszen nekem éppen nem lenne jobb dolgom, mint hogy rosszul legyek..) ami fájdalmakkal óráknak tűnt.
„Megnyomkodott” és közölte, hogy ő ennyiből nem sokat tud megállapítni, bekell mennem az ügyeletes kórházba. Persze, de hogyan. Hát metroval nem jó nekem? Mondtam hogy nem. Akkor Taxival? Nem, nincsen nálam épp annyi pénz. Mert ő mentőt csak akkor hívhat, ha van rajtam infúzió. Hát na jó, akkor beköt egyet. (????)
Odaértem a kórházba. Az első kérdés az volt (nálam is, mint egy másik ide beírt hölgynek), hogy kinek a kije vagyok és hogy miért ide jöttem. A kolleganőm közölte, hogy tök mind1, hogy ki vagyok, ez az ügyeletes kórház és hogy azonnal nézzen meg valaki, mert ezért vannak ott és ezért vannak fizetve, nem a kérdezősködésért. Megvizsgáltak, ultrahang, és kitoltak az infuziommal a folyosóra. Aznap 40fok volt, már teljesen leizzadtam és otthagytak 2 ÓRÁRA egyedül a folyóson, ahol mindenki megbámult és nézte hogyan szenvedek. Még egy szurit vagy pirulát sem kaptam. A kolleganőm visszatért, közölte, hogy sokkal rosszabban nézek ki, mint amikor otthagyott és hogy tudok-e már vmit, vagy mi van.
Édesapám erre betelfonált, így kiderült hogy KINEK A KIJE IS VAGYOK, ezért azonnal betoltak egy egyágyas szobába és végre megkérdezte egy nővérke hogy hogyan vagyok segíthet-e vmit. Az orvos is 10percen belül előkerült, és közölte hogy még ma kiveszik a vakbelemet, de megkell várni az éjszakás doktort konzultácóra mert ő végezné a mütétet. Oké, eltelt megint egy félóra. Megérkezett a másik orvos, aki közölte hogy nincsen semmi bajom, hazamehetek. De ilyen meg olyan vizsgálatokra menjek el az elkövetkező héten...
Kérdés: miért hiszik gyakran az egészségügyben dolgozók, hogy az emberek brahiból, szórakozásból töltik a szabadidejüket kórházakban? És kinek a kijét látnák el azonnal és esetleg kedvesen?? Ki érdemli meg az azonnali és jó ellátást??...
Így bánnak a haldoklókkal
2013.09.12. 08:06
Akinek van haldokló családtagja az tudja milyen is ez a fájdalom.
Tisztelt Praxis!
Édesanyám súlyos beteg 2012 februárban diagnosztizálták nála a rákot, mindenféle élzáródásai is voltak gyomor és vékonybél, ezért a kórház Sz.fehérvár pépes diétát írt neki elő. a daganat máj és epe között van és nem műthető, mivel egy főeret vesz körbe, mivel fekvő is, ezért pépes diétát írt elő a szakorvos felhozattuk Bp-re a fent nevezett ellátó intézménybe ahol pépesített kelkáposzta főzeléket, karfiol főzeléket, borsó főzeléket adnak, és emelt szintű 0,25 helyett 0,50-es morfiumot.
Ennek a gyógyszernek a mellékhatása a lelassulás emlékezet kihagyás, mikor reklamáltam, hogy miért hagyták 15 óra és 21 óra között a kakiban közölték, hogy édesanyám rosszul emlékszik és egyébként az ápoló elmondása szerint -amit a szemembe mondott - az osztályán fekvő 28 betegre napi 4 azaz négy darab pelenkát biztosít a minisztérium=-O akkor most kinek van kimaradása és ki nem tud számolni?
Ez a beszélgetés pedig azért történt mert édesanyám azt mondta, hogy 2 x leejtették a mai napon, akkor most ki is mond igazat?? Az én és a gyerekeim pénzéből levont TB járulék biztosan fedezné az anyám ellátását az aki megélte a haburút, a forradalmat és felnevelt minket és fizetett TB ennyit nem érdemel?? Orbán úr Éljen a foci!!!, de a Jó Isten magának is vissza fogja adni ezt a szenvedést, hiába lesznek rá milliárdjai! Isten előtt mindenki egyforma és vannak gyerekei akik szintén vissza fogják mindezt kapni:'(
És én csak ennyit szerettem volna mondani. Akinek van haldokló családtagja az tudja milyen is ez a fájdalom:-(
750.000 forintot vettek ki a zsebünkből
2013.09.10. 07:50Sokszor felteszem a kérdést: ’”Vajon mire is esküdtek fel az orvosok? Hippokratészre, vagy a pénzre?” Most már lassan azt hiszem: az utóbbira.
Tavaly augusztusban történt. Édesapám már előrehaladott stádiumban lévő hasnyálmirigyrákban szenvedett. Nagyon rosszul volt, bélelzáródásra gyanakodtak, ugyanis bélsárt hányt. Mentővel szállitották be a Tolna megyében található dombóvári kórház sürgősségi ellátási ambulanciára. Egy órai várakozás után sorra került a majd eszméletlen állapotban lévő édesapám, akinek a kivizsgálásánál nem lehettem jelen, mivel hogy nem éppen udvarias hangon kértek meg arra, hogy hagyjam el a vizsgálót. A vizsgálat kb. 5 percet vehetett igénybe, valami injekciót kaphatott, (valószinüleg teljesen leszedálták)és úgy tolták ki a folyósóra.
A kezelő orvostól megkérdeztem, hogy felveszik-e az osztályra, amire flegmán azt közölte, hogy nincs elég kapacitásuk az ilyen betegekre. Csak abban az esetben, ha aláirom, hogy műtétet végezhetnek el rajta. Amire azt válaszoltam, hogy eleget vagdosták már, nem hagyom, hogy a műtőasztalon haljon meg. Mellékesen meg kell jegyezzem, hogy ebben a kórházban operálták három év alatt hatszor, és nem vették észre, vagy talán nem is akarták észrevenni, hogy hasnyálmirigy rákja van. (83 évesen hunyt el)
Ezek után megkaptam a zárójelentést, amiben természetesen nem szerepelt, hogy milyen gyógyszeres ellátásban részesült, az viszont igen, hogy beszámitható és kikérdezhető állapotban volt. Készitettem róla képeket, amiken egyáltalán nem az látszott, hogy magánál lett volna. A hazafelé vezető úton félrebeszélt, látomásai voltak, és kb. két napig nem volt magánál. Ez volt a legegyszerűbb módszer az orvosok részéről, hogy letudjanak egy ilyen súlyos beteg embert. Persze, ha csúszott volna a zsebükbe egy kis lé, talán mások lettek volna. Két és fél év alatt, amig szegény édesapám szenvedése tartott, közel 750.000 Ft-ot vettek ki a zsebünkből.
Még az utolsó héten is szemrebbenés nélkül eltették a pénzt, holott tudták, hogy nem tudnak segiteni. Mindenki a pénzből él, de hova lett a lelkiismeret? Sokszor felteszem a kérdést: ’”Vajon mire is esküdtek fel az orvosok? Hippokratészre, vagy a pénzre?” Most már lassan azt hiszem: az utóbbira.
150 ezret követelt az orvos
2013.09.08. 08:49
Odaadtam neki 70 000-et. Megszámolta, felháborodott, mindenféle aljasnak elmondott. Azt is mondta, hogyha bezzeg baleset okozása miatt elvették volna a jogosítványát, akkor arra nem sajnáltam volna a pénzt.
Tisztelt Praxis blog!
2003-ban a férjem elment tüdőszűrésre. Megállapították, hogy a csecsemő mirigye megnagyobbodott. Visszakeresték a pár évvel az előtti felvételeket, és már az öt évvel előttin is látszott. Jól figyeltek, ugye? Ez még semmi.
Szegeden műtötték, az orvos aki műtötte nagyon rendes volt, de a főorvos mondta a férjemnek a műtét után pár nappal. hogy a hozzátartozóját várja, méghozzá sürgősen és vigye neki az ő kis pénzecskéjét, 150 000 Ft-ot. Mit volt mit tenni, bementem hozzá. Odaadtam neki 70 000-et. Megszámolta, felháborodott, mindenféle aljasnak elmondott. Azt is mondta, hogyha bezzeg baleset okozása miatt elvették volna a jogosítványát, akkor arra nem sajnáltam volna a pénzt. A vén marhának /a főorvosnak/ egyébként akkor valami drága Volvoja volt. Nem is ő műtötte, akkor meg mit akart?
Nem sajnálom a pénzt az orvosoktól, kapott még az altatóorvos is, meg az ápolók is, meg természetesen aki műtötte, de ő meg inkább tiltakozott. Mit lehet erre mondani? Minden esetre nagyon felidegesített a dolog. Jobb inkább elkerülni az orvosokat, de tisztelet a kivételnek.
Kiss Erika
Pénz beszél, kórház ugat
2013.09.06. 08:43
Sokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint az orvos zsebe.
A Szent Imre kórház szülészete régóta dolgozik azon, hogy bababarát szülészet hírében álljon, ezért is választják nagyon sokan mostanában. Az alternatív szobák és az arany 2óra gyönyörét úgy tűnik, 1 igen csúnya dolog kezdi beárnyékolni : a pénz. Gondos tervet készítő nőként utánaolvastam, úgy döntöttem, itt szeretném világra hozni elsőszülöttemet, bababarát módon. Rengeteg negatív történetet olvastam felfogadott, majd szülésre be nem érő, vagy a kismamára csak az utolsó 10percben ránéző orvosokról. Úgy gondoltam, nem szeretnék azért a fél óra törődésért 150 ezret, + előtte a gondozásért alkalmanként 10 ezret kifizetni egy orvosnak. Ellenben sokan javasolják, hogy inkább szülésznőt fogadjon az ember, ő végig bent van, tartja a lelket a kismamában, és jóval olcsóbb is. Így terveztem én is. Terhesgondozásra meg járok SZTKra, úgyis elég TBt fizetünk.
A szülésen pedig bent lesz majd egy fogadott védőnő, aki segíti a légzés ütemét tartani, stb. A védőnő hozta az első meglepődést, mikor beszélgettünk a terveimről, és kérdezte, hogy oké, de ki lesz a választott orvos? Mondtam neki, hogy orvost nem tervezek fogadni, csak szülésznőt. Hát, ő úgy tudja, a kórház új vezetése ezt nem engedi, szülésznőt csak orvossal együtt fogadhat az ember. Dupla vagy semmi, vagy mindkettő, vagy egy sem. Elkezdtem utánajárni a neten, egyre több friss fórumon bukkantam erre a tényre. A napokban a kórházban egy orvost megkérdeztem, és bebizonyosodott, valóban így van. Az érvük, hogy a szülésznőknek mostanában túl nagy teret adnak, és nem elég nagy akkor az orvos mozgástere. Hogy is lenne ez? 1. nem fogadok senkit- ügyeletes orvos és szülésznő néha rámnéz 2.fogadok szülésznőt- szülésznő végig velem, ügyeletes orvos néha rámnéz. Mi a különbség? Azon kívül, hogy az orvos ugyanúgy rámnéz x időnként, a szülésznő végig velem van, ha gond van, hívja a dokit.
Egyrészt nagyon szomorúnak tartom, hogy ennyire pénzéhes a vezetés, nyilván az orvos a borítékból lejattol a kórháznak is, a szülésznő meg nem, ezért ragaszkodik ehhez a vezetőség. Másrészt sajnálom, hogy ezzel számos kismamának el kell pártolnia a kórháztól, mert sokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint az orvos zsebe... Én amondó lennék, hadd döntse el a kismama maga, hogy mit akar, ha csak szülésznőt akar fogadni, miért ne? Az inkompetens férj vele lehet végig, de a szülésznő meg a férj már nem? Ha fogad orvost, ő se fog végig ott állni az ágy végében a 10-20 óra alatt, akkor meg hol itt a gond?
Arról már nem is beszélve, hogy a sok fiatal szülésznő sokkal inkább alternatív tud lenni, mint a 30-40 éve végzett vén róka orvosok... Sajnálom, hogy sokunknak e miatt kell új kórházat keresni, egyébként kíváncsi lennék, hogy hogyan küldik el az oda tartozó szülésznőt, mikor berobog a kórházba a szülő nővel, de orvos nélkül. Mégis mi lehet erre a hivatalos magyarázat? Nektek mi a véleményetek erről? Pénz beszél, kórház ugat?
üdv:Sz
A hálapénz mindig szerepet játszik
2013.09.04. 08:43
A betegtársak elmondásai alapján nem is nagyon merném megkockáztatni, hogy én ne adjak.
Tisztelt Praxiblog!
Egészen véletlenül kerültem az Önök oldalára! Elolvastam néhány esetet, és igen csak meglepődtem, és elgondolkoztam! Arra az elhatározásra jutottam, hogy az egyik "orvos-beteg" találkozás történetét leírom! Nem igazán olvastam az Önök oldalán pozitív tapasztalatot, de az én esetemben döntően a pozitívum játszik szerepet, mondhatnám majdnem happy end lett a vége. Röviden: Pici gyermek korom óta, szigorú orvosi ellenőrzés alatt álltam, hiszen már születésem után kiderült, hogy három vesemedencével láttam napvilágot. Ennek is kalandos története van, de végül is megtanultam vele együtt élni. Középkorú vagyok, átestem térdműtéten, agyvérzésen, stroke-n és még sorolhatnám, de az egyik sem volt olyan, mint amiről írni szeretnék.
Az évek során amikor egészségügyessel találkoztam természetesen a hálapénz mindig szerepet játszott, a betegtársak elmondásai alapján nem is nagyon merném megkockáztatni, hogy én ne adjak. 2007 év végén belázassodtam, több orvos, ügyelet is látott, kaptam antibiotikumot, mikor még a hasam is elkezdett fájni, azt mondták, hogy az antibiotikus mellékhatása, pihengessek. Valami ötlettől vezérelve Szilveszterkor mentőt hívtam, aki már nem engedte, hogy lábra álljak, azonnal bevittek a János kórházba, ott a csodámra jártak, amikor kiderült, hogy mi is a baj, két ember fej nagyságú valami volt a hasamban. Természetesen ott is a csodálkozás volt nagyobb, többször úgy éreztem, mint a tenniakarás. Osztályról osztályra vittek, és persze ünnep lévén az ügyleti beosztás szerint ez sebészetre tartozik, tehát átvittek a Péterffy u. kórházba. Mondanom sem kell, hogy Budapesten és Pest megyében három mentő volt összesen. Átkerültem végre, ahol egy nagyon rendes, szimpatikus orvossal találkoztam.
A többi orvosról és személyzetről olyan véleményem van, ami nem biztos, hogy nyomdafestéket bír. Láttam ahogy legyint az orvos, hogy vér jön a vesekatéterből, ez már a vége, és magamra is hagytak. Persze csak a katéter volt eldugulva, de ki figyelt erre. Amikor nagyon kiabáltam, hogy de akkor is pisilni kell, egy ápoló felfedezte a problémát.Amennyiben ott maradok, már nem írom le ezeket a sorokat. Bekatétereztek, mint kiderült, sem a katéterre, sem az orszondára akkor nem volt szükség. De ez már a múlté. Ismerősök megszervezték átkerültem az Országos Onkológiai Intézetbe, ahol kiderült, hogy az a bizonyos két emberfej nagyságú valami, az genny csomó, a genny bekerült a véráramba, ahol vérmérgezést okozott. A magas láz miatt jégben feküdtem. Majd megműtöttek. Kiderült, hogy bizony rosszindulatú az a valami. Egy nagyon fantasztikus, klasz dokival kerültem kapcsolatba. Akkor Ő az osztályvezető főorvos volt. Már nem élnék, ha akkor az Ő szaktudása, ismerete nem lett volna annyira alapos.
A mai napig rendszeresen járok ellenőrzésre, ha problémám van megkereshetem. Szívesen el is mondom a problémáim Neki, hiszen az életemet köszönhetem Neki. Prof. Dr. Pulay Tamásnak hívják. A mellette lévő egészségügyisek is fantasztikusan empatikusak, segítőek. Egy egy kezeléskor várakozás közben amikor beszélgetünk a betegtársakkal derül ki, hogy az ország minden részéről érkeznek hozzá! Az interneten rákeresve találtam olyan megjegyzést, hogy az ország legjobban onkológus-nőgyógyásza. Bármennyire is "megküzdöttem", amíg eljutottam hozzá, örülök neki, hogy ilyen orvossal kerültem kapcsolatba. Kívánom, hogy azok az emberek, akiknek orvosi segítségre van szükségük ilyen orvossal és egészségügyisekkel találkozzanak. Nagyon sok horrorisztikus történettel találkoztam már én is, de örülök, hogy ebben az esetben ilyen pozitív lett a vége. Igaz mai napig vannak problémáim, amiben az onkológia segít, de ez az orvos, lelkileg is segít, hogy átvészeljük a nehéz időszakokat!
Ennyit szerettem volna leírni. Nem tudom, hogy mi lesz a sorsa a levelemnek, mert nem nagyon van ismeretem az Önök blogjával kapcsolatban, de köszönöm, hogy elolvasták a levelem, hátha tudok valakinek segíteni.
Tisztelettel Tóth Zsuzsanna
Ne törődjenek vele, csak hisztizik
2013.09.03. 07:56
Két hét múlva olyan erős vérzéssel vittek a kórházba, hogy alig tudták megmenteni az életem.
Tisztelt Praxisblog,
A "A méhlepény egy darabját bennem hagyta" c. cikkre reagálnék a saját történetemmel: Ez a hanyagság sajnos nem csak 1976-ban volt általános. Velem is megtörtént, 2009-ben, amikor a fiam született. Szülés után többször panaszkodtam, látta a fogadott orvosom hogy sírok a fájdalomtól, mire azt mondta az ápolónőknek hogy "ne törődjenek velem, csak hisztizek".
Két hét múlva olyan erős vérzéssel vittek a kórházba, hogy alig tudták megmenteni az életem. Miután az intenzívről kikerültem, ingyen megkaptam a kórház privát szobáját egy hétre - lehet hogy a kórház dolgozóinak bűntudatuk volt, a fogadott orvosomnak nem, ő felém sem nézett...
Én is gondolkodtam a peren, de akkoriban költöztünk külföldre, így csak a kórház jogi osztályán tettem feljelentést, de persze szépen elmosták az ügyet, miszerint végül is az én hibám volt... Amennyiben lehetőség van az orvos nevének közlésére, szívesen megadom: Dr. Kazy Zoltán, SOTE II. Klinika Talán a páciensei okulnak a történtekből és máshoz fordulnak ha problémájuk van.
Üdvözlettel, Zsuzsa
Hanyag ultrahangos vizsgálat Veresegyházán
2013.09.01. 10:44
Nem ártana Veresen egy ellenőrzés a doktornő szakmai tudását, felületességét tekintve. Ki tudja hány komoly, elfajult probléma alakult ki eddig a hanyagsága miatt.
T. blog ! Történetemet és tapasztalatomat szeretném megírni Önöknek a veresegyházi SZTK ultrahangos doktornőjével kapcsolatban. Pár éve jobb felhasi, bordaív alatti enyhe fájdalmakkal küzdök. Gasztroenterológiai kivizsgálás megtörtént, markáns refluxon kívül semmi extra. Elküldtek UH-ra is, máj, epe stb gyanú. Az veresi SZTK (alias Misszió nevű hely) UH-os kollégája kedves hölgy, kb. 2 perc alatt végzett a komplett hasi UH-gal, a májam vizsgálata ebből kb 5 sec volt, egy helyre odarakta a gép szkennerjét (nem tudom hogy hívják helyesen) majd ment tovább.
Nem talált semmit. Rá egy évre, miután ugyanúgy megvoltak a panaszaim megint elküldött a háziorvosom az UH-ra, ugyanez a hölgy megintcsak 1-2 percben lerendezett; semmi probléma nincsen, nincs változás az egy évvel ezelőttihez képest - mondta. Nos úgy döntöttem megnézetem maga egy magán UH-ossal is Pesten.
El is mentem egy héttel az SZTK-s vizsgálat után, nos itt a vizsgálat kb 10 percig tartott, elég alapos volt, azonban az már az első fél percben kiderült, hogy ciszta van a májamban és az epehólyagom meg van törve, semmi nagyobb probléma, de megvan az oka a problémámnak. A harmadik gyerekem születésekor szintén hozzá küldték UH-ra a babát, a pesti vizsgálaton alaposan átnézték még a nagyobb testvéreit, koponyájukat stb, itt a dokinő jó szokása szerint kb 1 percben végzett, a gyerek fejét kihagyva. Nejem kérdeze is, hogy azt itt nem nézik meg ?
Azt mondta, hogy nem szokták sehol, nem kell. Érdekes, Bp-en ahány születés utáni baba UH-ot csináltak a környezetemben, mindenhol kötelező volt ezt is megnézni, a 2 nagyobb gyerekemnél is megtették. Nem ártana Veresen egy ellenőrzés a doktornő szakmai tudását, felületességét tekintve. Ki tudja hány komoly, elfajult probléma alakult ki eddig a hanyagsága miatt.
Üdvözlettel; István
Csak a pénz segíthet az egészségügyön
2013.08.30. 07:17
Bármilyen területen is dolgozik az ember, ha nincs megfelelő eszköz a munkája elvégzésére akkor lehet ő akármilyen jó szakember nem megfelelő munkát fog kiadni a kezéből. Erre viszont csak egy megoldás van: PÉNZ.
Tisztelt Praxis!
Igazán nehéz szívvel olvastam végig ezeket a véleményeket a Szent János Kórház traumatológia osztályról. Én igazán régóta dolgozom ebben a csapatban, és tudom mi zajlik az ajtók mögött. Tudom, és örülök neki, hogy olyan orvosok mint pl. Nagy Imre főorvos, Sulteisz főorvos, Glanz főorvos vagy Ferencz főorvos, de említhetném még Kelenffy doktort, hogy egyáltalán még nap mint nap felveszik a fehér ruhát és ebben a környezetben képesek dolgozni.
Azzal a dologgal is tisztában vagyok, hogy itt igazságosnak lenni igen nehéz, miután aki ide bekerül sérült és minden sérültnek a maga sérülése a legfontosabb.De az ellátási protokollt nem hiszem, hogy a kint ülő emberek döntő többsége ismerné. Hogy mondjuk egy motoros sérültnek hány vizsgálatot kell végigcsinálni. Vagy, hogy mondjuk a járóbeteg részre 1 orvos jut, aki vizsgál, gipszel, varr egyedül. Vagy azzal is tisztában vagyunk, hogy sokat kell várni a CT-re, hiszen egy darab gépünk van, és egy orvos aki elemzi az eredményeket. De azt senki nem látja, hogy az orvosok döntő többsége a saját pénzén vásárol speciális kötszereket, ha egy sérülés megkívánja.
Vagy hogy mit küzdenek ebben a balkáni környezetben. Sajnálom, hogy az emberek döntő többsége csak a rosszat írja le. Magunkba kéne nézni egy kicsit. És megjegyezni egy dolgot: Bármilyen területen is dolgozik az ember, ha nincs megfelelő eszköz a munkája elvégzésére akkor lehet ő akármilyen jó szakember nem megfelelő munkát fog kiadni a kezéből. Erre viszont csak egy megoldás van: PÉNZ.
Ami természetesen nincs, ezáltal abból gazdálkodhatunk amink van. Legfőképp türelem, kedvesség és lelkiismeretesség. És higgyék el, amit tudunk megteszünk és mindenki megkapja a maga ellátását akár erőnkön felül is.
Tisztelettel EGY DOLGOZÓ
A negyed mellem kikerült a forgalomból
2013.08.29. 07:28
Kezdeném azzal, hogy a nőknek azért van mellük, mert az igen fontos alkatrésze a női szervezetnek.De! Ahogyan bármilyen más emberi testrészben úgy itt is nőhetnek olyan dolgok, amik hosszútávon a teljes élet elvesztését okozhatják.
Kezdeném azzal, hogy a nőknek azért van mellük, mert az igen fontos alkatrésze a női szervezetnek.
De!
Ahogyan bármilyen más emberi testrészben úgy itt is nőhetnek (és nőnek is) olyan dolgok, amik hosszútávon mind minőségben rontják, mind pedig (a teljes nemtörődömség, a szégyenérzet az ismeretlen miatti riadalom okán) a teljes élet elvesztését okozhatják. Azt gondolom, nem kell ennek így lennie. Manapság meg főként nem!
Most miután a negyed mellem kikerült a forgalomból, és a nem odaillő részek már rajtam kívül vannak, leírom, mit gondolok mell dolgában. Bizonyára lesz benne dühítő, nevetséges, sőt siralmas epizód is. Nem a saját történetem az igazán érdekes, hanem a nők; jobban mondva a magyar nők hozzáállása saját magukhoz, és a problémáikhoz.
Sok éve kezdődött a történet, és részben magamnak, részben az orvostudomány más bajaira alkalmas szerek következményeként elindult egy folyamat, melynek állomásait sem elképzelni, sem felfogni nem lettem volna képes, ha nem így alakulnak a dolgok.
Lényeg hogy kb 10 éve éltem egy jókora méretű mastopatiaval, mely ugyan kellemetlen és elég sűrűn fájdalmas napokat okozott, de orvosom ellenőrzése, és jó tanácsai alapján éldegéltünk szépen. No persze azt ne feledjük, hogy a mellben lévő elváltozások szorosan összefüggenek más nőgyógyászati problémákkal. Mivel a sebészprof.(Tr.és Seb. Klinika –Baross u.) tudta ezt jól, addig hajtott, míg kerestem egy jó nőgyógyászt. Aki csodálatos polipokat, és egyéb dolgokat pakolt ki belőlem.(Most szólnék; nem minden nőgyógyász profi ezekben a furcsa dolgokban, és én is nyolcszor váltottam, mire megtaláltam a nekem ’pont jót egy messzi városban. Sőt a mellben spec. sebészt sem azonnal leltem meg. Nem kell szidni senkit, nem kell szégyenlősnek lenni, de ha az ember azt érzi nem értik meg azt, amit mondani szeretne, akkor menni kell tovább harag nélkül. A hajkihullás átmeneti, és jobb haja nő az embernek utána!)
Eltelt sok év és a legnagyobb meglepetésemre a felnőtt gyerekem mellé a sors egy új kisembert küldött. Ennek esélyét a nullánál kisebbre tették a hozzáértők, de a természet minden emberi számítást felülír-, ha úgy akarja. A kicsi születésekor az orvosom azonnal méhműtétet is végzett, mert egy jókora daganat fejlődött a babával együtt a méhfalban. (Na, megint…)
Aztán jöttek a gyönyörű hónapok. Anyatej, szoptatás, sőt anyatejleadás, hogy a kis beteg babák is jussanak élelemhez, ha épp szükséges. Bődületes tejhozam mellett, úgy éreztem, nem lesz itt baj, rendbe jön az a nagy csomó is. Kézzel fejés, masszírozás még a fájdalmak ellenére is.(Aha persze-meg, ahogy azt a bután bizakodó elképzeli hogy aki szoptat az nem lesz mellrákos.)
Elmúlt a szép időszak, megkaptam emléklapomat a 48 liter leadott tejről, és büszkélkedtem, hogy a kicsim 6 hónapig még vizet sem ivott, pedig már ette a szilárdat. Nem foglalkoztam senkivel, csak vettem mellre, mert a fejemben az volt: a nőorvos és még a sebész is megmondta: egy gyerekszülés szoptatás plusz 20 év a női egészségnek. A gyerek úgy nézett ki, mint egy Sumó birkózó.
Aztán valami furcsa dolog történt. Érdekes szúró fájdalom szaladgált a mellemből a hónom aljába,a nyakamba, de még a felkaromba is. Valami történik, és nem jó, nem normális, ez régen nem volt így. Miután a mellem visszaállt a régi megszokott –nem derékig érő formájára, úgy gondoltam itt az ideje, hogy visszalátogassak az én drága professzoromhoz.
Mivel elég ’öreg vagyok már, így a szokásos vizsgálatok kiegészültek mammográfiával is. Na; az egy kicsit kellemetlen dolog amúgy, főleg ha nagyméretű gombóc van bent. Lényege, hogy beszorítják a mellet két lap közé, és ’átvilágítják. Minél jobban sikerül a kilapítás annál jobban látható mi van belül. A nagy elképedésem itt vette kezdetét:
Nem félek az emberektől, és tisztelem őket így igyekszem vicces és gátlástalan lenni. Beszélgetésbe elegyedtünk a vizsgálatot végzőkkel. Egyébiránt: a szégyenérzet és a tudatos problémafelfogás fordított arányban áll egymással, tapasztalataim alapján. Döbbenten hallottam, hogy a nők a fekélyes mellrákokkal meg a citrom, alma méretű daganatokkal úgy jönnek, mintha tegnap találták volna az utcán. Pedig akik ezekkel a szűrővizsgálatokkal és a műtétekkel foglalkoznak, pontosan tudják, hogy a páciens gátlástalanul hazudik; mind magának, mind az orvosnak. Aztán olyan patáliát csapnak, hogy azonnal-máris gyógyítsák meg mulasszák el az egészet, mert erre nincs idejük, meg pénzük sem. Milyen puruttya az eü.; a doki is elérhetetlen, a szűrővizsgálatokra heteket kell várni (pedig az élete függhet tőle-ugye), a nővérek kevesen vannak és mufurcak. Az orvos nem mosolyog, pedig ’neki az lenne az elvárása. És egyébként is, egy hónapja várja ezt az időpontot, és már 15 perce bent kéne lennie…. ja barátocskám; az az 5-8-10 év amíg otthon rákosodtál és vártad,hogy elmúljon a melldaganat az nem volt baj?
Nyugalommal vártam soromat, sőt jót nevettünk, mert megzavarodtak, hogy nem az a nevem, ami benne van a gépben, amit megszoktak: bocsánat férjhez mentem, sőt öreg pingvin is vagyok, otthon tollasodik a kis tojás.
Vetkőzés, mammográfiai kép kint a világító ablakban, Uh. beizzítva. Doktornő megtapogatja, nézi, nézi. Nem lát sokat, csak azt a régi dolgot, azt is nehezen behatárolhatónak írja le, de mondja, hogy tapintva van másik is, de képalkotó dolgok ezt nem mutatják. Ami látható az a leletek alapján jóindulatú. Tanácskozás a prof.al hogy mi legyen. Ő is kitapintja, hogy „van ott még más is”.Jó akkor dobjuk ki a ’kukába, ami nem kell; mondom én. Azonnal hívja az orvost, aki speciálisan ezeket a dolgokat operálja, mert a prof.már nem operál. Csodával határos módon azonban még rendel, segíti a kollégák munkáját, és szakértelmével nyugtatja még azokat is, akiknek egy alapos fejmosásra lenne inkább szüksége a felelőtlenség, az igénytelenség, a nemtörődömség és az testi-lelki egészség összefüggése témakörében. A várakozás alatt egy kedves hölggyel (73 éves) beszélgettünk: ő a negyedik mellműtétére készült. Mindig eljön idejében, kiveszik, ami nem odavaló. Egészséges, és nagyon jól érzi magát. Sokat vigyáz az unokákra, és tudja, hogy szükség van rá. Inkább egy pár nap, aztán minden rendben lesz megint. Sajnos a férjét nemrég temette, hiába könyörgött neki, hogy a gyomrával menjen orvoshoz. Mire ment késő lett. Ő volt az egyetlen nyugodt és békés, és láthatóan örült, hogy van kivel sztorizgatni, míg bekerülünk.
Két hét múlva műtét.(kicsit meglepett ugyan, én 3-4 hétre számítottam. Nem nagyon szoktam érteni a nagy várólistákat, mert az igazán szükséges műtétek –mind a sajátok, mind az ismerősöké gyakorlatilag hetek alatt lezajlanak. Fél évvel a mostani műtét előtt; 3 hét várakozás után kivették az epehólyagomat a kövekkel, ott is csak a műtét előtti vizsgálatok miatt kellett ennyi idő)
Bevonulás, műtét. A mellműtét egyáltalán nem fáj. Kis sebfájdalom, de rosszabb itthon mosogatás közben elvágni a kezemet egy pohár szélével, mint a bekötött mellemet vizsgálgatni. Annyiban volt kellemetlen, hogy ugyan azon az oldalon a vállamból is kiemeltek egy 6cm-es csomót (orvos megfogalmazása szerint: gyönyörű tankönyvi, jóindulatú) Na, az fájt, de ez sem akadályozott meg másnap abban, hogy az epeműtött 78 éves néninek ne segítsek fürdeni. Jön a gyógytornász, mutatja a mellműtét utáni gyakorlatokat; majd betojok, úgy fáj, de csinálom. Erre a dokim azt mondja: na ezt nem kéne; a mozgó részt mozgatni még 2 hétig. Megfogadom. Hazajövetel előtt átkötözés; amire várok fél napot. Nem azért mert a doki héderezik, vagy nem törődik semmivel; hanem mert már négy napja csak operál, operál, és néha alszik kicsit bent a szobájában. Jé, emberből van. Mikor jön értem; mondom neki: főorvos úr; haza mikor megy? Ezt nagyon sok még néznem is, vigyázzon magára. Elmosolyodik picit, de nagyon fáradt; látom rajta. Aztán nézem a vágásaimat, szép kis gombok vannak a végén. Mondom: jaj, de kedves, hogy kis inggombokat tett rám; ilyet még nem láttam. Meglepődik: honnan tudja, hogy ennek ez a neve? Nem tudom, csak gomb kinézete van… és nevetgélek magamon. Fel vagyok gombozva. Már ő is nevet kicsit.
10 nap múlva varratszedés: 4-5 órát várok rá,(mert a doki operál egy 6 órásat) és találkozom egy hasonló sorsú hölggyel, és megnyugtatom, a legjobb kezekben van. Ő őszinte, és elmondja, hogy már vagy 10 éve van gondja, de most „szánta rá magát az orvoshoz menésre”; vettek mintát és rosszindulatú. Tudja, hogy nem így kellett volna, de azt hitte el fog múlni, meg egyébként is a család, meg a „minden”. Mindenki feszült sietnének… hogy hova az sosem fog kiderülni. Elhanyagolni nem siettek, most az operáló, vagy kezelőorvosra várás alatt kell hisztizni. Aki viszont új vesével, és más nagy beavatkozással él az olvasgat, várja sorát, és kedélyesen cseveg. Milyen érdekes.
Napokig telefonálgatok; sosem érem el – operál. Aztán szerencsém van: jöjjön be, kérem! Bemegyek. Épp operál, így átadja a közlés jogát egy nagyon kedves orvosnak, aki elmeséli miket találtak bennem. Hosszú tömött sorokban a beszámoló. Hány féle, milyen mekkorák. 4x3cm; 5x2cm;3mm; 4mm;összesen 8 darab az egyik egy agresszív és nagyon csúnya dolog, a vállam a 9.ik de az sima ügy. Úgy szoktuk ezt mondani: a rák előszobája. Na de semmi baj, tökéletesen eltávolítottunk mindent, lehet szülinapot ünnepelni. Kezelés nem kell, de amint bármi változás van; azonnal jöjjön. Na; ezt nem kell kétszer mondani. A babyblues után most sírhatnékom van megint, de eszembe jut a kedves hölgy, és többedik mellműtéte, máris jobban vagyok.
Persze a gyerek itthon megütötte még a mosoly formájúra szabott oldalamat, hogy ne feledjem a bajokat. Nem kaptam érte dicséretet, de két hónap után azért rendbejött.(veszélyes üzem egy 3 éves) A férjemnek mutattam, hogy befelé horpad az, aminek kifelé kellene, de megvigasztalt: neki pont így jó, és nem adja senkinek, sőt még megjegyzi: akkor most veszel új bikiniket? Ja persze az összeszabdalt hasamhoz jól is mutat, de szerinte csak érdekes és ne törődjek a konvenciókkal.
A tanulság: Nem kell Angelina Jolie-nak lenni ahhoz, hogy az ember lánya pontosan tudja, hogy mi zajlik a szerveztében. Ha meg a biológus és sebészi tudomány ott tart,(igen itthon, ahol világszínvonalú biológusok és sebészek dolgoznak) hogy a bajokat a forrásánál és az okainál képes megfogni, és meggyógyítani ép ésszel, felelősséggel tegye meg a lépéseket. Nem; nem akkor, ha már nagy a baj! Nem akkor kell nagyokat csúsztatni, kitalációkat előadni –főképpen a szakértőknek ne! Hiszen ránézésből-állapotból tudják, mi mennyi idő alatt alakul ki. A család néhány tagja be szokta venni a drámai sirámokat, de azért az ismeretek terjedésével egyre inkább nem releváns az ilyen jellegű jajveszékelés. A mellrák, és a hozzá kapcsolódó daganatos elváltozások akkor lesznek egy halál okozói, ha tulajdonosuk kellően nem törődik magával és a szeretteivel. Mivel alapvetően nem érint életfontosságú szerveket, így egy lányt lehet úgy nevelni, hogy mindig igényes, figyelmes és alapos legyen önmagával./Igen; tapogassa a melleit, és járjon nőgyógyászhoz/ Az asszonyok, nagymamák pedig vegyék tudomásul, hogy a saját egészségük ilyetén megőrzése nem csak önfelelősség, hanem az egész családdal kapcsolatos felelősség vállalását is jelenti. A szűrővizsgálatok csak részben segítenek, ahogy a sebész is. Ahogy orvosom mondta volt: Én nem tudok meggyógyulni senki helyett, de segítek meggyógyulni; ha kérik. De csak akkor, ha az alany őszinte, és komolyan veszi a saját maga feladatát is.
Nagyon sok és sokféle rákban meghalt családtagommal, ismerőssel beszélgettem számukra nehéz, végső időszakokban, amikor már visszafordíthatatlanná vált a baj. Mindegyik, kivétel nélkül beismerte, hogy évekkel azelőtt kezdődtek a dolgok hogy orvos látta volna. Tudta, érezte, csak nem ment idejében, vagy ráhagyta az orvosra: mondván ad rá valamit, aztán hátha elmúlik. De közben mindvégig tudta, hogy valami nagyon nagy baj van… érezte, de nem tett semmi releváns dolgot önmagáért.(más orvos, más szűrés, tovább menni, mást keresni és kérdezni, információkat szerezni) Várt. Addig várta mástól a megoldást, míg már nem maradt senki, aki meg tudja menteni az életét.
A melldaganatok, és a mellrák –még ha nőgyógyászati elváltozásokkal is jár; nem halálos dolog. Jól látható, és érezhető helyen van. Gyönyörűen meg lehet gyógyulni. Egyetlen nőnek sem szabad megtennie, ha talál egy akár pici akár nagy gombócot a mellében, hogy várja, hogy elmúljon, vagy érezvén, hogy baj van - egy sporthasonlattal élve: majd csak az középtávfutás utolsó húsz méterében vegye észre, hogy a cipőfűzőben el fog esni. De már a földre zuhanás közben szidja az orvost, aki az arcát fogja összerakni a nagy esés után. Egyszerűen tenni kell magunkért, és nem azt kell kérni, hogy szép temetésem legyen, hanem azt, hogy szülinapon mindenki jöjjön haza, és együtt tortázzunk.
Az én történetem sok-sok éve kezdődött, és ellenőrzés alatt volt. A változások észlelése és a műtét között majd egy év telt el, és a műtét a teljes rosszindulatú góc tökéletes eltávolításával járt. Az orvos annyit jegyzett meg: a rák legalaposabb gyógymódja a tökéletes kimetszés. Aki figyeli magán a változásokat az mind ilyen szép eredménnyel ballag haza.(szerencsére egyre többen vagyunk ilyenek) Ezért én egyáltalán nem fogadom el, ha olyat hallok, hogy most ment el, és már áttétes, és meg fog halni. Az nagyon sok év várakozás, nemtörődömség eredménye. Bár mostanában már azokat is megmentik akik kb 5-6 éve még menthetetlenek voltak. (viszont nagyobb árat fizetnek a hiúság és nemtörődömség vásárán- kétségtelen)
/Most történt alig két hete: napi látogatóban járogattam az I. seb. Klinikán. Az egyik reggel jött egy ragyogóan szép, kedves és kellemes hölgy (olyan bő negyvenesre tippeltem a korát) Aztán másnap nem volt ott. Kérdem, hol van? Hazament, nem akarta a saját szövetből mellfeltöltést.63 éves,13 éve műtötték a mellét. Most egészséges, boldog. Nem kell új mell, elég a meglévő. Boldog így is. Sok dolga van még./
ui: Műtét után; már toporogtam hazafelé a kis kofferommal az előtérben, várva, hogy a férjem megérkezzen. Az aulában odajött hozzám egy úr; nagy vigyorral az arcán: Kedves; emlékszik rám? Én tettem fel a műtőasztalra, én vagyok a műtősfiú. Elnevettem magam; mondom nem nagyon; be voltam ’állva, de emlékszem leföldelt, hogy mégse vágjam agyon a ’dokit mint egy zárlatos vasaló. Meg Beethoven; az szólt a műtőben. De hogy most így hogy emberi formában is találkozunk, köszönöm! Megsimogattuk egymás karját… még azt se bántam, hogy a fájós oldalam volt. Majd jövök még, mert fő az éberség. Szeretek élni
Az orvosok miatt nem lehet gyermeke
2013.08.27. 08:41
Varga Beáta ugyanolyan nő, mint bármelyikünk, ugyanúgy boldog életre, egészségre, szerelemre és gyermekekre vágyott. Egy kálváriába illő szenvedés után, az egészsége már nem lesz tökéletes és gyermeket sem szülhet soha.
Tisztelt Praxis Blog!
Tegnap a Hirhatár online ujságban elkészült egy interju Velem csatoltan küldöm,szeretném ha megosztanák oldalukon,hogy minél több emberhez eljuthasson.
Köszönettel Varga Beáta.
Varga Beáta ugyanolyan nő, mint bármelyikünk, ugyanúgy boldog életre, egészségre, szerelemre és gyermekekre vágyott. De alig 34 évesen tudja, ezek már biztosan nem úgy valósulnak majd meg, mint szerette volna. Egy kálváriába illő szenvedés után, az egészsége már nem lesz tökéletes és gyermeket sem szülhet soha.
Mikor kezdődött a kálváriád?
2011.07.04-én jelentkeztem a Budapesti Semmelweis Egyetem I. számú Nőgyógyászati Klinika (Baross utca) rendelésén, a petefészekcisztám miatt. Dr. P. Péter a vizsgálat után orvosi konzíliumot kért. Ezen a konzíliumon, 2011.07.08-án, részt vett dr. R. János egyetemi tanár, Dr. T. Pál docens, Dr. P. Péter és a rezidensek. A vizsgálaton megállapították az endometriosis meglétét, és átirányítottak dr. B. Attila orvoshoz, aki a műtétemet is végezte.
Valójában, akkor valahol itt kezdődik a keserű történet?
Igen, 2011.07.18-án vizsgálatra jelentkeztem nála, ami egy hatórás várakozás után ötpercnyi beszélgetésből állt, és ezalatt is az Ő panaszkodását kellett hallgatnom, hogy aznap mennyi műtétje volt, és hogy milyen fáradt. Utólag visszagondolva és az ügyet átlátva, egyértelműen látszott, hogy a papírjaimat csak felszínesen nézte át, és nem tájékozódott 100 %-osan a betegségemről, ez később be is igazolódott. Az ötperces megbeszélést követően kiírtak 2011.08.01-ére laporoszkópos műtétre.
Mennyire volt ez veszélyes műtét?
A műtét előtt, reggel 8 órakor az orvos úgy nyilatkozott, hogy rutin beavatkozás, ami max. 90 percig tarthat. Ennek ellenére ötórás műtétre sikeredett. Az operáció végeztével dr. B. Attila közölte a családtagjaimmal, hogy a bal oldali petevezetékemet el kellett távolítani, és a műtét nagyon nehéz volt. Hozzátette, nem tud semmi jót mondani, a következő 48 órában derül majd ki, hogy fellépnek-e súlyosbító komplikációk.
Milyen komplikációktól tartott a doktor?
A családtagjaim kérdésére, hogy mire lehet számítani, ő elmondta, hogy olyan bélsérülésre, ami valamilyen lézer sugár miatt léphet fel, ami esetleg átégette a belet. Komplikáció képen egyértelműen a szepszist jelölte meg kockázati tényezőnek.
Akkor, ezek szerint jött a 48 órás szigorú megfigyelés.
Nem éppen. A műtét napján este 7 órakor kihelyeztek egy kórterembe, amit és sem igazán értettem a 48 órán belül felléphető komplikációk miatt. Ébredésem után pár órával a nővérek sétálgatásra ösztönöztek, ami, azt mondták, bevált szokás egy ilyen beavatkozás után. Mondtam nekik, hogy hasi fájdalmaim vannak. Válaszul azt kaptam, hogy biztosan elmúlik pár napon belül. Amikor már elviselhetetlennek tűnt a fájdalom, alkalom adtán kaptam egy általuk „protekciósnak” nevezett fájdalomcsillapítót. A fájdalomcsillapítók viszont fokozatosan elvesztették hatásukat, és egyre kevésbé csillapították a kínjaimat. Családtagjaim, a türelmüket elvesztve, határozottan jelezték az osztályos főnővérnek, hogy a fájdalmaim egyre elviselhetetlenebbek, és félő, hogy esetlegesen a szepszis jelei jelentkeznek rajtam. A nővérek és a főnővér gúnyolódva megjegyezték, hogy jelenleg az osztályukon nincs életveszélyes állapotú beteg.
Jól értem, hogy nem hogy nem volt 48 órás megfigyelés, de még a beteg, azaz a te visszajelzéseidet is bagatellizálták?
Sajnos, jól érted. Augusztus 3-ára a fájdalmaim olyan fokúak lettek, hogy járni sem tudtam, szörnyű görcseim voltak, amik már nem múltak el a fájdalomcsillapítóktól. A nővérek még mindig mozgásra késztettek, szerintük természetes folyamat, mivel felfújtak gázzal a műtét során, és ezért gázgörcseim vannak. Nyugodjak meg, hallgassak rájuk - mondták nekem. A párom és az édesanyám nem tudták elfogadni a diagnózist, és a szepszisre gyanakodtak. Kérték hát a képalkotó vizsgálatokat és a doktor megjelenését a betege mellett. A műtétet végző orvos egyetlen egyszer sem látogatott meg a fájdalmaim ellenére, és képalkotó vizsgálat sem volt a gép meghibásodása miatt.
Akkor valójában mi volt a 48 órás megfigyelés? És hogyan derült ki, hogy nagy baj van nálad?
Én már csak arra emlékszem, hogy 2011.08.04-én, reggel 7-kor tolnak be a műtőbe. A diagnózis: szepszis. Bélsérülésből adódóan széklet került a hasüregbe, életmentő műtét, sztóma kihelyezése, és a továbbiakban, előre láthatóan ideiglenesen 6-8 hónapig székletürítés a hasamon elhelyezett nejlonzsákba.
Azt gondolhatnánk, hogy végre véget ért a rémálom, de valójában csak most kezdődött igazán.
Jó a hasonlat: álom. Hát valójában tényleg most kezdődött az álom, aminek kimenetele kétséges volt. A végbélkihelyező műtét utáni napon, az intenzív megfigyelő osztályon további kezelésekben részesültem. Dr. B. Attila a gerincembe szúrt egy injekciót, aztán vért kaptam, amitől rosszullét jött rám. Átszállítottak a Kútvölgyi Klinika Intenzív osztályára, ahol 2 hétig gépi lélegeztetésen tartottak.
De az álom hál’ Istennek véget ért, hiszen itt vagy közöttünk.
Az álomra valójában nem emlékszem. Semmi más nem maradt meg, csak, hogy 2011. augusztus 19-én ébredtem nagyon nehéz légzéssel. Erős légzési nehézségeim voltak, csak oxigénmaszkkal tudtam levegőt venni. A műtét végző dr. B. Attila az altatásból felébresztve kérdőre vont, hogy miért nem szóltam neki az endometriososról! Azt mondta, hogy ő csak a petefészekcisztáról tudott. Nos, ha a doktor átolvasta volna a papírjaimat, tisztában lett volna vele, hogy a petefészekciszta mellett a IV. stádiumú endometriosis is fennáll, mely rendellenesség csak sebészi segédlettel műthető.
A kómából ébredve végre hazamehettél?
Nem, itt még közel sem volt vége a szenvedésnek. A Kútvölgyi Klinikáról nem távozhattam más intézménybe csak az elszállítás helyszínére, az I. számú nőgyógyászatra. A párom kellő engedély mellett beköltözött 24 órára, és ápolt az egyágyas kórteremben. Egy napozóágyon éjjel-nappal felügyelte az állapotomat. Tolókocsiban hozott, vitt a vizsgálatokra és a kezelésekre. A visszaszállításomat követő második napon magas láz alakult ki, az állapotom ismételten romlani kezdett. Kiderült, hogy a hasi varratokban idegen anyagot találtak, ezek miatt gyulladás alakult ki, mely gyulladás 8 hónapig állt fenn. Ez idő alatt állandóan kihullott a hajam, rendszeres fájdalmaim voltak, és lázas állapot alakult ki az egész szervezetemben. Ezek a tályogok gennyes váladékot termeltek. Közben pedig ügyelni kellett, hogy a hasi varrat tályoga, felülete mindig nyitva legyen és a gennyes, savós, véres váladék a hasfal bőrén keresztül is távozzon. Mert, ha beforr a sipoly, akkor a szerveket károsítva a hasüreg felé távozik a váladék átjárva a hasüreget.
Mikor rendeződött az egészségi állapotod?
Végül 2012.04.17-én volt a végbelet visszahelyező műtét a Semmelweis I. Számú Sebészeti Klinikáján, ahol a sebész, Dr. W. János lelkiismeretes munkát végzett. De nem szabad elfelejteni, hogy ami történt, az bekorlátozza a jövőbeni életminőségemet, lelki és testi fogyatékosságom most már elkísér az életem végéig.
Így utólag visszatekintve, hogy látod, mi volt az alapvető oka, hogy ez megtörtént veled? És hogyan tudtad feldolgozni?
Hogy az I. Számú Nőgyógyászaton az orvosok hanyagsága, vagy a nővérek egyeduralkodó viselkedése vezetett-e idáig? Az eddig leírtak alapján szerintem egyértelmű, hogy az ebben résztvevők bűncselekményt követtek el. Feljelentésem ellenére a hatóságok lezárták a nyomozást, és megállapították, hogy bűncselekmény nem történt, ezt arra a szakvéleményre alapozták, amit egy olyan szakértő orvos írt le, aki a műtétemet végző intézménynél alkalmazotti viszonyban van. Én kételkedem benne, hogy teljesen elfogulatlan szakértői véleményt tud valaki alkotni azokról, akiktől a fizetését kapja, tehát a mindennapi megélhetése függ tőlük. De úgy látszik Magyarországon nincs felelős. Ha a felelősöket szeretném megtalálni, azt csak saját költségemen indított magánvádas eljárásban tehetem. Erre viszont jelenleg, anyagilag, nincs lehetőségem.
Ezek szerint nem törődtél bele, nem fogadod el, hogy ilyen csak úgy megtörténhet. Igazságot szeretnél?
Nagyon sok szenvedés után, szeretnénk végre kideríteni, hogy ki, és miért, milyen jogon tudta megkeseríteni ennyire az életünket? A testem alkalmatlan lett a gyermekvállalásra, és bizton számíthatok a későbbiekben további betegségek kialakulására is, ami az egyéves kezeléseknek köszönhető. Magyarországon úgy néz ki, zárt falakba ütközök, pedig egyértelmű, hogy orvosi gondatlanság történt. Szeretném, hogy ezt sokan elolvassák, és megtudják, mihez vezet az orvosi hanyagság. 10% túlélési lehetőséget adtak, mikor a vérmérgezés megtörtént. Most élek, de ez mind Istennek köszönhető, semmiképpen sem a műtétemet végző orvosnak.
Heiling-Koltai Beáta
A kevés pénz nem magyarázat a bunkóságra
2013.08.25. 09:57
Azt ne mondják, hogy kevés a pénz, mert én is az államigazgatásban dolgozom, kevés a fizetésem és attól még nem beszélek így az ügyfelekkel.
Kedves Praxis Blog!
A következő történet nem annyira hátborzongató, végtére is semmi borzalmas nem történt velünk a Fiumei úton tegnap. De mégis megírom, mert elegem van, ahogyan nagyon sok embernek itthon, és úgy érzem, hogy a normális orvosoknak, nővéreknek és pácienseknek végre ki kellene állni az egészségügy teljes lealázódása ellen.
Van egy rendes, kedves ortopéd orvosunk a Baleseti Kórházban. Nála voltunk tegnap. Leküldött minket egy emelettel lejjebb a röntgenre, kontrol felvételre. A röntgen osztályon indiai állapotok. (Szerintem ez már nem is Balkán.) Hatalmas tömeg, idős nénik, bácsik fekszenek félig bekötözött kézzel-lábbal órákon át a folyósón, mindenki bámulásától kísérve. A betegek kísérgetik az öregeket a röntgenbe, mert más nem segít.
A röntgenes eszméletlenül rossz kedvében van, irdatlanul utálatos. Kijelenti, hogy neki fogalma sincs mit kell csinálnia a gyerekemmel. Nézek rá, hogy én mint közgazdász ezt honnan tudjam, ott a beutaló.„Hát meglövöm én ezt a gyereket, nem érdekel, de fogalmam sincs tulajdonképpen miről kell itt röntgen. A hátáról? De melyik részéről? Hogyan?” „Ha nem érti a beutalót, nem lehetne felhívni a kollégát?” kérdezem. „Itt nem hívogatjuk egymást.” szólt a válasz. Ekkor kivettem a kezéből a beutalót is visszamentem az orvoshoz, aki rövid úton lement, elintézte a röntgenessel, hogy mit kell csinálnia. A röntgenes utána sem enyhült meg, a védő köpenyt a gyerekem kezébe adta, hogy nesze, vedd fel. Ő meg állt, hogy mi az, és hová vegye. A végén én adtam fel rá, és kötöttem be hátul, a röntgenes meg állt ott és nézett minket, hogy mikor leszünk már végre kész.
Kedves Röntgenes! Csatoljak egy-két norvég állásfelhívást ide? Kérem, nyugodtan menjen el, nem fogjuk sajnálni.
Kérdésem, hogy a Baleseti Kórház röntgenén miért vannak ilyen állapotok mind fizikai, mind lelki értelemben? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Azt ne mondják, hogy kevés a pénz, mert én is az államigazgatásban dolgozom, kevés a fizetésem és attól még nem beszélek így az ügyfelekkel. A munka jobba szervezése sem pénz kérdés.
Üdvözlettel: Zsámboki Katalin
A kórház a gyógyszereken spórolt
2013.08.21. 08:20
Mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a kórházat terhelték.
Egy hétig iszonyú gyomorfájdalommal és némi hasmenésekkel feküdtem itthon, remélve, elmúlik. Enni nem tudtam, és inni is nehezen ment. Minthogy ekkor sem múltak a fájdalmak, és nem javult az állapotom, ezért bemenetünk a Szent Imre Korház sürgősségi ügyeletére. Ott két óra várakozás után a pihenőbe fektettek, és székletmintát kértek. Azonban nem tudták csak egyik feltételezett fertőzés meglétével kapcsolatban elemezni, mert a korháznak nem volt meg az ennek kimutatásához szükséges anyaga. 5-6 óra sürgősségi pihentetőben való fektetés után felvittek a Gasztro enterológiára, egy kétágyas szobába, az akkor ott fekvő betegtársat azonnal elvitték máshova, és újból székletmintát kértek. Két napig fertőzésveszély-forrásként egyedül feküdtem a kórteremben, mert nem volt meg a szükséges laboratóriumi vizsgáló anyag kimutatni, hogy vajon fertőző vagyok-e, vagy sem.
Az újonnan adott székletmintát állítólag az anyaghiány miatt elküldték valahova elemzésre, de hogy a dolog miként oldódott meg, nem tudtam meg, de tény, hogy a harmadik nap feloldották a karanténom, mert addigra beszerezték az anyagot, és kimutatták, hogy nem vagyok fertőző. Még új betegtársat is kaptam. A fájdalmak sajnos nem múltak, noha az osztályos orvosunk megvizsgált, diétát rendelt el (amúgy sem tudtam enni), és napi három klion szedését írta elő. Az osztályon őszinte megkönnyebbülést okozott, amikor elmondtam, hogy minden általam egyébként szedett gyógyszerrel rendelkezem. Sajnos három napig semmilyen komoly vizsgálat nem történt, a negyedik nap került ser gyomortükrözésre, az ötödiken hasi ultrahangra, és hetediken konoszkópiára.
A nyolcadikon annak ellenére elbocsátottak, hogy igazi kezelést nem kaptam, és a gyomorpanaszok nem múltak. Hazafelé kiváltottuk a felírt gyógyszereket, kliont és antibiotikumot. Ezzel kezelve úgy három-négy nap múlva kezdtem fájdalommentessé válni, majd váltam tünetmentessé. A tanulságot abban látom, hogy nagyon kicsi az orvosi kapacitás, a korháznak nem voltak meg az én példámon mérve a vizsgálatokhoz és a gyógyításhoz szükséges anyagok és gyógyszerek, így későn indult be a vizsgálati szakasz, és nem is került sor még ott a korházban a teljes gyógyszeres kezelésre, hanem azt mintegy elhárították azzal, hogy majd otthon. szedjem az előírt gyógyszereket, a háziorvos ellenőrzése mellett.
A korház a gyógyszereken spórolt, de mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a korházat terhelték. A fő baj, hogy a korházi tartózkodás ideje alatt sem váltam fájdalommentessé.
Dr. Sinkovics Alfréd
Elvesztettük a kisbabánkat
2013.08.19. 07:58
Az, hogy elvesztettük a kisbabánkat egy nagyon szomorú része az életünknek, soha nem felejtjük, de nem is adtuk fel a reményt és belevágunk hamarosan újra.
A július 31.-én megjelent cikk kapcsán, úgy gondoltam leírom én is történetem. Életem egyik nagy tragédiája, ugyanakkor a körülményekhez képest a lehető legjobban végződött. Tavaly októberben a terhességi teszten két piros csík jelent meg, aztán csináltam egy másodikot, másnap egy harmadikot is. Mindhárom hasonló eredményt mutatott. Mivel már több, mint egy éve próbálkoztunk, ezért nagy volt az öröm. Bőven túl vagyunk a 30-on is, ezért végképp örültünk, hogy minden a maga útján, természetesen alakult. Bejelentkeztem a nőgyógyászomhoz, akihez - ugyan nem túl sűrűn - de évek óta járok. Magánpraxis, nem olcsó, de úgy éreztem mindig, hogy nekem a biztonságom, egészségem megér ennyit. A vizsgálat után gratulált és húgomhoz hasonlóan kb. 5 perc alatt annyi információt zúdított rám az elkövetkező hónapok teendőivel, hogy csak kapkodtam a fejem.
Megkértem, hogy szép lassan és egyesével sorba vegyük, mert még a terhességet sem fogtam fel igazán.Türelmes volt, mosolygós, és lelkes. Annak ellenére, hogy nála soha nem volt rossz tapasztalatom rettentően utálom a nőgyógyászati vizsgálatokat (korábban más orvosnál SZTK-ban igen). Általában hetekig győzködöm magam - mire időpontot kérek, de ezúttal más lett minden. Vidáman mentem és vizslattam a monitort, hallgattuk a szívhangot - mint egy királylány úgy éreztem magam. Minden felvetésemre, kérdésemre válaszolt, javaslatokat tett, odafigyelt rám. Maga a terhesség nem volt egy leányálom, mondhatni életem legpocsékabb 3 hónapja volt közérzet szempontjából. Nem, nem voltak reggeli rosszullétek - nálam egész napos rosszullétek volt. A nap bármelyik időpontjában jött a hányinger, úgy 10 percenként, a most azonnal halok éhen érzés - éjszaka közepén, autóban, buszon, irodában - mindig és mindehol.
Az illatok szagok kikészítettek, szerencsétlenségemre sokat kellett mászkálnom a Belvárosban, így a karácsonyi vásárok kürtöskaláccsal vegyült sültkolbász illata nem sokat segített. Megállás nélkül szúrt a méhem, a cicim szintén. Éjjel nem tudtam aludni, hátamon feküdve a derekam fájt, hasamon nem bírtam aludni, a megnovekedett cicik miatt. Mindezzel együtt örültünk a babánknak. Decemberben a szokásos rohanós életmód, egy nap az lett furcsa, hogy nem vagyok rosszul, nem fáj a hasam, cicim. Furcsa volt. Másnap szintén. Bejelentkezés nélkül beállítottam a rendelés utolsó percében a dokihoz. Zokszó nélkül fogadott, szokásos kedves, udvarias módján - annak ellenére, hogy a nővér a váróban jelezte, hogy programja van és utazik. Ultrahangot nézzük és egy idő után az tűnt fel, hogy nem szól semmit, ez nem volt jellemző rá, mindig mesélte, hogy mit lát. Kb. 2 perc után esett le, hogy nincs szívhang. 15 percnyi próbálkozás után lekapcsolta a gépet. Kérdeztem, mi van ilyenkor. Elmondta, hogy másnap reggel egy másik géppel meg kell néznie, és egy másik orvosnak is meg kell erősíteni a látottakat, ha ugyanez az eredmény - márpedig valószínű - akkor műtét. Reggelre berendelt a kórházba, ahol rendel. Este 10,00-kor felhívott, hogy miként érzem magam és hozzak magammal másnap kórházi öltözetet.Reggel férjemmel bementünk, vért vettek, a doki ismét megnézte, hasonló eredménnyel, majd várni kellett a másik orvos érkezésére. A könnyeim patakokban folytak, a férjemet kértem, engedjék be hozzám.
A szoba túloldalán egy kismama hasára kötött gépen a baba szívhangja zakatolt. Szomorú érzés volt. Amint levették a gépről, férjemet bekísérték hozzám. Megvártuk a másik orvost is, aki állítólag a legjobb ultrahang specialistája a kórháznak, a vizsgálat eredménye sajnos nem változott. Ezt követően lekísértek egy másik osztályra, az ún. 1 napos sebészetre - a nővérke aranyos volt és minden kérdésre válaszolt, nemsokkal később bejött az altató orvos, űrlapok, kérdések..stb, elmondta, hogy pontosan hogy zajlik majd a műtét. Nem annak a részleteit, arra nem igazán voltam kíváncsi, inkább az előtte és utána következő eseményeket. Átöltöztem lefeküdtem az ágyra, egyedül voltam a szobában, mondták, hogy kb. 1 óra múlva kerülök sorra. Ezalatt bejött még egyszer a nővérke, az altató orvos és egy asszisztens is. Később a saját orvosom is. Mindenki tapintatos, kedves volt, nyugtatott és segített egy - két jó szóval. Egyáltalán nem voltak zavaróak vagy tolakodóak. 1 óra múlva hajszálpontosan hívtak, bementem és kb. 2 percen belül már aludtam is. Következő emlékem, hogy félálomban beszélek, lassan magamhoz térek. A férjem fogja a kezem és simogat. Később az orvos is.
Az ébredést követően lement a kötelező infúzió, megvolt időre a "kötelező" vizelés is, nem volt komplikáció. Ezt követően hazaengedtek. Az első ultrangos vizsgálat, miszerint nincs szívhang és a műtétet követő hazatérésem közt kevesebb, mint 20 óra telt el. Azt a figyelmességet, törődést, türelmet és segítőkészséget, amit kaptam ott és akkor, amikor a legkiszolgáltatottabbnak éreztem magam, azt hiszem nem lehet megfizetni. Nemcsak az egészségemmel törődtek maximálisan, hanem a lelkemmel is.
És igen, fizettem érte - és a férjem sosem szólt előtte, de nem értett egyet, hogy privát praxisba járok - de azóta sosem kérdőjelezi meg, hogy érdemes-e vagy sem. Ugyanakkor sok olyan történetet hallottam, hogy hiába fizetett 9 hónapon keresztül a kismama, szüléskor a doki sehol nem volt, akihez véletlenül került, annál szült és szülés után sem nézett be hozzá a doki. Az altató orvosnak és a nővérnek a férjem a műtét után akart némi pénzt adni, a csokit udvariasan elfogadták, de a pénzt egyikük sem.
Az, hogy elvesztettük a kisbabánkat egy nagyon szomorú része az életünknek, soha nem felejtjük, de nem is adtuk fel a reményt és belevágunk hamarosan újra. Ugyanakkor egy életre hálás leszek a dokinak és csapatának is. Úgy gondolom, hogy a sok szomorú történet és rossz tapasztalat mellett, ez is hozzá tartozik a magyar egészségügyhöz. Köszönet mindannyiuknak!
Egy leendő kismama
PS: A húgom is nála csinálta végig mindkét terhességét és szülését, ugyanezt a lelkiismeretes törődést tapasztalta
Nem segítik a szenvedélybetegeket
2013.08.16. 08:03
A durva szerintem a sztoriban az, hogy egy alkoholista ember elég könnyen felad dolgokat, ha nem lennék kitartó, akkor nem tudtam volna meg, hogy hova kéne mennem. Eleve az embernek önmagának bevallania is elég nehéz azt, hogy szenvedélybeteg.
Negyvenhez közeli, budapesti srác vagyok, programozó. Sajnos engem elég hamar megtalált az alkohol, és az összes létező drog a cracken kívül, így hát 16 éves korom óta azt hiszem minden függőséget begyűjtöttem ami létezik, legyen szó pornórol, kávéról, társ- vagy szerencsejáték függőségről. Ezek jó nagy részét ledobtam, de a cigaretta és az alkohol mind máig élettársaim. Ebben a szakmában elég gyakori a szorongás, első körben, amíg volt családtag révén jogosultságom, szerenécsre a Honvéd Kórházban kezeltek. Voltam AA-n, hát számomra az szörnyű volt, de ezt most hagyjuk. 3 hónap teljes absztinencia után, amelyeket nyugtatókkal és anti-depresszánssal éltem meg, úgy gondoltam szilveszterkor, hogy egy sör belefér. Hát, beleférni belefért, ebből egy hét masszív ivászat lett.
Utána kicsit visszafogtam magam, volt még pár nem ivós napom, de szépen lassan megint mindennapossá vált. Egy idő után éreztem, hogy ez így nagyon gáz, kértem hát egy beutalót a Nyírőbe 13. kerületi lakosként. Ott megkaptam ugyan ugyanazokat a gyógyszereket, amelyeket a 3 hónap alatt is szedtem, de egy nagyon kedves és segítőkész orvos közölte velem, hogy sajnos ő nem tud felvenni engem, mert ide csak fekvő betegeket vesznek fel. Kérdeztem, hogy hát akkor még is hova menjek, mire azt felelte, hogy fogalma sincs, mert a járóbeteg ellátást most ott költöztetik vagy megszüntetik, nem tudja, a saját magánrendelésére elmehetek. Újabb egy hónap tisztaság, a nyugtatóknak hála, de utána megint elkezdtem inni. Ekkor elhatároztam, hogy soha többet nem iszom felest. Aki ismeri az alkoholbetegséget, az tudja, hogy a minden reggel sav / hasnyál / epe hányás nem olyan vicces. A feles kihagyása rengeteget segített, bár azóta sajnos lecsúszott egy - kettő, de az ipari mennyiségű sör vagy bor sem igazán segít.
Azóta napi 14 - 15 sör vagy ennek megfelelő bort (2-3 liter) iszom, és két - három doboz cigit szívok. Még egyben vagyok, a munkámat is el tudom látni 100% -osan szerencsére, mosok magamra, és takarítok is, tehát nem lettem egy igénytelen állat, de megint azt érzem, hogy kezdek elég erősen a lejtőn csúszni. Nem segített az sem, hogy egy szakítás is becsúszott közben ami szintén padlót fogatott velem. (nem tudom mennyire volt ebben benne a pia, biztosan közrejátszott). El kellett mennem orvoshoz, mert elkaptam valami vírust, és kértem egy beutalót addiktológiára. Mondtam a doktornőnek, hogy a Nyirő nem jó, mert ott nincs járóbeteg ellátás, de a múltkor amikor itt voltam, helyettesítette őt egy másik hölgy, és azt mondta, hogy a Jász utcában van járóbeteg ellátás. Hát ezen ő nagyon elcsodálkozott mert nincs. Mondom neki, akkor hova menjek? Sajnos ő azt nem tudja, két hét múlva költöznek, de még azt sem tudják hova.
Elmeséltem neki a sztorit, és azt mondta, hogy pl. ezt tőlem tudja, hogy akkor nincs járóbeteg ellátás ott. Rákerestem a neten, "addiktológia", és hát nem igazán találtam meg amit akartam. A Nyírőt hívtam fel, és ugyanazzal az orvossal beszéltem, akivel találkoztam itt, és érdeklődtem tőle, hogy akkor most még is mi a csudát csináljak. Ő megint nagyon készséges és segítőkész volt, elmondta, hogy most már van ott a korház területén belül ismét járóbeteg ellátás, megadta a nevet és a telefonszámot. Így oda fogok menni, nyilván meg fogom kapni a gyógyszereimet és nem lesznek elvonási tüneteim, amíg elrendezem a dolgaimat az agyamban.
A durva szerintem a sztoriban az, hogy egy alkoholista ember elég könnyen felad dolgokat, ha nem lennék kitartó, akkor nem tudtam volna meg, hogy hova kéne mennem. Eleve az embernek önmagának bevallania is elég nehéz azt, hogy szenvedélybeteg. Amikor meg megteszi, (s a segítségkérés sem egyszerű), akkor úgy érzi, hogy nem tud hova menni. Azt gondálnám, hogy ennek úgy kéne működnie, hogy bemegyek a körzeti orvoshoz, hogy ez és az a problémám, és ő beutal oda, ahova kell.
Ps: trolloknak: elnézést ha helyesírási hibát vétettem, és tudom, hogy nem az orvosok fogják megoldani a problémámat, ezért pszichológus segítségét is igénybe fogom venni, aki szintén nem fog megszerelni, de ismerem magam annyira, hogy azt is tudom, hogy segítség nélkül akaratgyenge vagyok, hogy egyedül megoldjam.
Megbízhatatlan, lusta, utálatos nővérek
2013.08.14. 08:08
Arra hivatkozhatnak, hogy azért nem érnek rá a csengetésre reagálni, mert olyan kevés a pénz és azért ilyen fáradtak, kedvetlenek, türelmetlenek, faragatlanok.
Nem először történt velem hasonló eset a Nyírő Gyila kórházban. 2013. április 6. án hajnali 4 órakor arra ébredtem, hogy köhögni kell, de borzalmas hang jön a torkomból, nem tudok köhögni. Fel akarok kelni, hogy vizet igyak, de nem tudok. Mi van velem? Az agyam tiszta. (sajnos, vagy hála Istennek) Akarok szólni a férjemnek a szomszéd szpbába, de nem jön hang a számbólm csak nyögdécselés, motyogás. Mi van velem? Meg oróbálok át telefonálni a férjemnek a mobiljára. Bal kezemmel elérem a mobilomat, (hála Istennek éjszakára oda szoktam tenni magam mellé) de a jobb kezemet nem tudtam oda emelni hogy a gombokat benyomjam. Mi van velem? Gondoltam megverem a telefonnal a falat. Hála Istennek a Férjem meghallotta és átjött. Mondani akartam, hogy mi történt velem, de nem tudtam. Ilyennek képzelem el a "Bábeli zűrzavart" Mutattam, hogy hívja a mentőket.
Először a Tűzoltókat sikerült hívni, mert még soha nem kellet szegénykémnek ilyesmivel foglalkozni. Azok megmondták, hogy a Mentőket hívja a 105 ös számmal. Sikerült. De azok adtak egy számot, hogy azokat hívjuk, aki az ügyeletes orvos volt. ( pedig azt hangoztatják, hogy ilyen esetben, azonnali beavatkozás szükséges és hívjuk a Mentőt.) Az ügyeletes orvos, férjemmel beszélve azt mondta, adja a feleségét. Na ez volt a ciki. Hebegtem, habogtam, nem tudtam beszélni. Elég gyorsan kiérkeztek. A Doktornő nyújtotta a kezét, kézfogásra, de én meg sem tudtam mozdítani a jobb kezem. Ekkor azonnal infuziót kötöttek belém és intézkedtek. Vért vettek, ami 1 es értéket mutatott, így kaptam gyosan az infúzióba cukrot, ami pillanatokon belül 21 re vitte fel a cukor értékszintemet. Ekkor rájöttek, hogy valami technikai hiba folytán lehetett az első mérés olyan alacsony és próbálták helyre állítani az értéket, miközben a mentőket hívták Ők. Közben az EKG is rossz értékeket mutatott, így a mentő a Honvéd Kórházba vitt ahol fiatal orvostanulók vannak specializálva branűr, vérvétel, EKG, neadjIsten gégemetszésre, mert egyszer el kell kezdeni az "orvoslást" ugye?
Odaadó, kedves, ügyes medikák közt volt egy visszataszító undorító fiatal nő, melírozott hajú 20-30 közötti. Egyedül maradtam vele a vizsgálóba, miközben az EKG gépet rám kapcsolta és közben így mormogott, de elég hangosan: Hogy, " mi a francért vagyok én az egészségügyben? Miért nem vagyok bankár? Dögöljön meg minden magyar!" Szólni nem tudtam, elfordítottam a fejem és tűrtem a mocskos szavakat mély felháborodással. (Utólag hallottam, következő betegektől, hogy hasonlóan viselkedett egy ilyenforma nő velük is) Amikor végeztek a vizsgálattal, kitoltak a váróba, egyszál lepedővel letakarva, hat és fél óra hosszat ott feküdtem egy hordágyon. Majd megfagytam, mert a kétszárnyas ajtó állandóan nyilt az újabbnál újabb betegek hozatalával a mentők által.
Pisilnem kellett a már második infuzió hatására , de úgy vigyázott mindenki aki elment mellettem, hogy nehogy találkozzon a tekintetünk. Végül betoltak a CT re, ahol jelezni tudtam, hogy nagyon kell pisilnem. A Doktornő mondta, hogy majd a vizsgálat után, és szólt is a hordágy tolónak, aki a vizsgálat után kitolt a vizsgálóból és tovább adott egy másik fiatalembernek, hogy valami kívánsága van a néninek, mondta. Hála Istennek, vannak jó emberek is és készségesen, betolt ez a fiatalember egy üres helyiségbe, ahol alám helyezett egy ágytálat és magamra hagyott és nagynehezen, kínkeservesen el tudtam végezni a folyandó ügyemet. Dél elmult mikor közölték, hogy visznek a Nyírő Gyula kórházba, mert oda tartozom. Szombat lévén ügyelet volt, de hála a Sorsnak, Istennek és az akkori ügyeletes orvosnak, jó kezekbe kerültem és a sorozatos infúziónak, letisztultam, lassan kezdett a nyelvem is és a kezem, lábam is működni.
Az egészségügy sajnos nagyon piszkos módszerekhez ad táptalajt azzal, hogy visszaélve az adott helyzettel a legmegbízhatatlanabb, leglustább, legrosszabb, legútálatosabb nővéreknek lehetőséget ad arra, hogy a szolgálatot átvéve, máris arra hivatkozhatnak, hogy azért nem érnek rá a csengetésre reagálni, mert olyan kevés a pénz és azért ilyen fáradtak, kedvetlenek, türelmetlenek, faragatlanok. Ráadásul, penész, kosz piszok van mindenhol. A fürdőben, a WC ben, a betegszobákban.
A szekrények, az ágyvégek, az infúziósállványok, ragadnak a mocsoktól. 123 as szobának a 2 es ágyának a szekrénye az ágy felől pl. le van hányva és rá van száradva, már Istentudja mióta? Csak betegek ne legyünk, mert úgy ki vagyunk szolgáltatva, mint egy papírlapra, tűvel felszúrt élő légy.
PRAXIS
"Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben. Orvosnál jártunk és nem ment minden zökkenőmentesen? Netán megaláztak, megvárattak vagy félrekezeltek? Vagy éppenséggel lelkiismeretes, segítőkész egészségügyi dolgozókkal találkoztunk? Ide megírhatjuk. Miért is? Mert az orvostársadalom máris nyomon követi a bejegyzéseket, olykor pedig hangot is adnak álláspontjuknak a kommentekben. De ha nem vagyunk mesélős kedvünkben, a kórházértékelővel is kinyilváníthatjuk véleményünket." - hvg.hu
Médiaajánlat
