Pénz beszél, kórház ugat

2013.09.06. 08:43

penz.jpgSokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és  a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint az orvos zsebe.

A Szent Imre kórház szülészete régóta dolgozik azon, hogy bababarát szülészet hírében álljon, ezért is választják nagyon sokan mostanában.  Az alternatív szobák és az arany 2óra gyönyörét úgy tűnik, 1 igen csúnya dolog kezdi beárnyékolni : a pénz.  Gondos tervet készítő nőként utánaolvastam, úgy döntöttem, itt szeretném világra hozni elsőszülöttemet, bababarát módon. Rengeteg negatív történetet olvastam felfogadott, majd szülésre be nem érő, vagy a kismamára csak az utolsó 10percben ránéző orvosokról. Úgy gondoltam, nem szeretnék azért a fél óra törődésért 150 ezret, + előtte a gondozásért alkalmanként 10 ezret kifizetni egy orvosnak. Ellenben sokan javasolják, hogy inkább szülésznőt fogadjon az ember, ő végig bent van, tartja a lelket a kismamában, és jóval olcsóbb is. Így terveztem én is. Terhesgondozásra meg járok SZTKra, úgyis elég TBt fizetünk.

A szülésen pedig bent lesz majd egy fogadott védőnő, aki segíti a légzés ütemét tartani, stb.  A védőnő hozta az első meglepődést, mikor beszélgettünk a terveimről, és kérdezte, hogy oké, de ki lesz a választott orvos? Mondtam neki, hogy orvost nem tervezek fogadni, csak szülésznőt. Hát, ő úgy tudja, a kórház új vezetése ezt nem engedi, szülésznőt csak orvossal együtt fogadhat az ember. Dupla vagy semmi, vagy mindkettő, vagy egy sem. Elkezdtem utánajárni a neten, egyre több friss fórumon bukkantam erre a tényre. A napokban a kórházban egy orvost megkérdeztem, és bebizonyosodott, valóban így van. Az érvük, hogy  a szülésznőknek mostanában túl nagy teret adnak, és nem elég nagy akkor az orvos mozgástere. Hogy is lenne ez? 1. nem fogadok senkit- ügyeletes orvos és szülésznő néha rámnéz 2.fogadok szülésznőt- szülésznő végig velem, ügyeletes orvos néha rámnéz. Mi a különbség? Azon kívül, hogy az orvos ugyanúgy rámnéz x időnként, a szülésznő végig velem van, ha gond van, hívja a dokit.  

Egyrészt nagyon szomorúnak tartom, hogy ennyire pénzéhes a vezetés, nyilván az orvos a borítékból lejattol a kórháznak is, a szülésznő meg nem, ezért ragaszkodik ehhez a vezetőség. Másrészt sajnálom, hogy ezzel számos kismamának el kell pártolnia a kórháztól, mert sokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és  a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint az orvos zsebe...  Én amondó lennék, hadd döntse el a kismama maga, hogy mit akar, ha csak szülésznőt akar fogadni, miért ne? Az inkompetens férj vele lehet végig, de a szülésznő meg a férj már nem? Ha fogad orvost, ő se fog végig ott állni az ágy végében a 10-20 óra alatt, akkor meg hol itt a gond?

Arról már nem is beszélve, hogy a sok fiatal szülésznő sokkal inkább alternatív tud lenni, mint a 30-40 éve végzett vén róka orvosok...  Sajnálom, hogy sokunknak e miatt kell új kórházat keresni, egyébként kíváncsi lennék, hogy hogyan küldik el az oda tartozó szülésznőt, mikor berobog a kórházba a szülő nővel, de orvos nélkül. Mégis mi lehet erre a hivatalos magyarázat?  Nektek mi a véleményetek erről? Pénz beszél, kórház ugat?  

üdv:Sz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karcsibácsi 2013.09.06. 08:52:14

Kórház ugat?
Nekem úgy tűnik, Sz ugat...

jágör68 2013.09.06. 08:54:23

"Az orvos lejattol a kórháznak"
:DDDDD
Ezen jót röhögtem.
Másrészt, ne túlozzunk: szülész- nőgyógyász :D
Amúgy szerintem egyszer mindenki kipróbálhatná, hogy nem ad semmi pénzt és nem is fogas fel senkit.
Próba- cseresznye.
Azok a nők is megszültek, akik senkinek nem jattoltak.

cobre 2013.09.06. 09:13:35

Védőnőt fogad? Nem szülésznőt vagy dúlát?

Lehet fogadott bárki nélkül is szülni, viszont szükség van valakire (ez lehet a férj is), aki gond esetén ki tud menni a szülőszobáról és be tud hívni egy dokit/szülésznőt a szobába.

Egyébként szerintem a férj helyett lehetne vinni egy dúlát is, ahhoz nincs köze a kórháznak.

FuBu 2013.09.06. 09:20:25

Egyre több helyen van ez a fajta "kényszerítés". Nyilván a szülész-nőgyógyász orvosok nem akarják átengedni a pénzt, nincs ebben semmi. Esetleg van a felvételinél szenté avatás is?
Valóban nem kell adni oszt nincs ez a dilemma.

Az orvosnak mi a fenéért kellene berohangálnia a szülőszobára, ha megy minden a maga útján? Akkor meg az lenne a baj, hogy nincsen háborítatlan szülés. :O
Az meg, hogy a fiatal szülésznő mekkora alternatív az idősebb orvos meg nem egy csúnya általánosítás, értelmes ember folyamatosan képzi magát a saját szakmájában, ráadásul nyitott is. Az, hogy esetleg egy orvos nem fog az összes új "felfedezésnek" az élére állni esetleg a páciens kárára nem olyan nagy baj. :X

sárga nyúl 2013.09.06. 09:29:12

Lefogok szokni ennek a blognak az olvasgatásáról. Csak az ostoba, egoista baromságaikat és a paranoid képzelgéseiket posztolják az emberek. Nem is lehet rá reagálni. Érthető, hogy a kommentelő orvosok többsége eltűnt.

karcsibácsi 2013.09.06. 10:13:44

@sárga nyúl: 100%-ig egyetértek Veled (nem először), én is inkább csak mazochismusból járok erre, de egyre kevésbé van hozzá kedvem. Végülis az ember egy idő után nem megy abba a kocsmába, ahol rendszerint egy balegyenessel fogadják.
Amúgy sem nagyon lehet mást mondani, csak amit @nemhiszem, hogy: barátunk szokott...

sárga nyúl 2013.09.06. 10:18:41

@karcsibácsi: Igen, nekem is ez szokott eszembe jutni mostanában minden posztnál.
Sajnálom egyébként, mert régen érdekes témák (is) merültek fel és értelmes beszélgetések alakultak. Jó kis kocsma volt. :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.06. 10:44:28

ne adjál senkinek semmit, aztán jónapotkívánok.

Chester Gillette (törölt) 2013.09.06. 10:46:02

Hát igen. Előbb-utóbb mondani is kell valamit, nem csak az imamalmot pörgetni. De én akkor inkább már itt se vagyok!

SzerződésSertés 2013.09.06. 11:31:10

Értelmes magyarázatot senki nem tud adni a posztoló kérdésére, ami -tekintsünk el a körítéstől- teljesen jogos: miért kötelező orvost is fogadni, miért nem lehet csak szülésznőt? Miért?

neduddki21 2013.09.06. 13:53:52

@SzerződésSertés: Mert akkor miből élne meg a szülész, ha kiderülne, hogy a legtöbb esetben tökéletesen elég egy szülésznő is?

FuBu 2013.09.06. 15:05:48

@SzerződésSertés: Egyiket se kötelező. Ennyi. Azért amúgy, hogy mindenkinek jó legyen.

Rotoxis 2013.09.06. 16:44:28

Extra szolgáltatás, extra pénzért. A poszter meg válasszon, igénybe veszi-e, vagy sem. Az árukapcsolás meg nem extra dolog. A teleshopban árulnak jó felmosórongyot. De meg kell vennem hozzá még egyet, valamint négy krumplihámozót és két fecskefark bodorítót. Feleslegesen. Tehát, nem veszek.

Érdekes módon arról nem szól a történet, amiről tényleg szólhatna. Arról, hogy az állami egészségügy szolgáltatásait használja fel az orvos magánbetegei kezeléséhez. Ez azonban messze vezet.

kismorgó 2013.09.06. 20:59:54

van baj! Kedves Sz, most is a kismama választ, egyszerű a képlet, nem kell fzetni. Én is szültem, és nem fizettünk senkinek. Egyrészt, mert nem volt felesleges pénz erre, másrészt meg nálam ez igenis elvi kérdés. Nem vagyok hajlandó, és kész! Ha lett volna, sem.
Csak ti már nem tudjátok enélkül elképzelni a dolgot. Azt hizsed, ha fizetsz, kevésbé fáj? Vagy különleges bánásmód kell? Menj magánklinikára!Mégis miért fizetnél?

J_Kati_ · http://lassandebiztosan.blogspot.hu/ 2013.09.06. 21:08:49

@jágör68: Én sajnos nem fogadtam, mert nem volt miből... Nem kívánom senkinek!

she_wolf 2013.09.06. 21:18:38

@karcsibácsi:

Az egy dolog, hogy ugat (bocs),hiszen félrebeszél. Legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy szinte minden mondata cáfolható:(
Attól tartok hogy a poszter beleborult a netbe, és készpénznek vesz mindent, amit különböző fórumokon mások írnak.

she_wolf 2013.09.06. 21:21:53

@kismorgó:

"Csak ti már nem tudjátok enélkül elképzelni a dolgot. Azt hizsed, ha fizetsz, kevésbé fáj? Vagy különleges bánásmód kell? Menj magánklinikára!"

Ott a pont!:D

Dee_ 2013.09.06. 21:22:26

Hiába választasz dokit (és szülésznőt), akár kényszer hatására is, nem vagy köteles neki fizetni, sem közben, sem a végén! Ha nem akarsz fizetni, akkor nem fogsz, ha csak a szülésznőnek, akkor csak neki. Jó esetben pénzről a szülés alatt nincs is szó, utána meg már nem teheti vissza a gyereket, ha mégsem borítékolsz. Ha nem extra pofátlan, úgysem hozza szóba az orvos utána sem (varratszedés, 6 hetes vizsgálat), de örül, ha adsz.
Van kórház, ahol kötelező a terhesgondozás során kitartani egy bizonyos orvos mellett, de ő csak akkor megy be a szülésre is, ha ezt megbeszéled vele. De nem biztos, hogy jobban jársz vele, mint az ügyeletessel, mert esetleg a dokid 24 órás ügyelet-gyermekosztály-szülészete után kezdesz vajúdni...
Úgy vettem észre, egyre kevesebben fizetnek.

csaknora 2013.09.06. 21:34:22

A kórháznak semmi köze hozzá, hacsak nem olyan orvosnál akarsz szülni, akkor nem ott dolgozik, de oda viszi a kismamáit szülni. Más esetben nincs egymáshoz ilyen szinten közük. Az én orvosom nem szereti ezt a rendszert és ő maga mondta, hogy nem kellen így vélekediük a nőknek, hogy orvost kell fogadniuk. Aki szeretne fogadjon szülésznőt, ha az megnyugtatja, de orvos mindenképpen ott lesz, mivel mindig van valaki ügyeletben. Én az Uzsokiban szültem és maximálisan elégedett voltam a kórházzal és a személyzettel is. Tudom ajánlani és itt lehet akár csak szülésznőt is választani és ténylegesen bababarát. Sok sikert!

Reaper Man 2013.09.06. 22:04:15

@kismorgó:Császármetszés 980 000 Ft
Császármetszés + sterilizáció 960 000 Ft
Hüvelyi szülés 690 000 Ft
Hüvelyi szülés epidurális érzéstelenítéssel 730 000 Ft
(forrás:korhaz.drrose.hu/arlista) "A Dr. Rose Magánkórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral nem áll szerződéses jogviszonyban, ezért OEP térítést nem vesz igénybe, azonban magyar TAJ kártyával rendelkező pácienseink számára szolgáltatásainkat az itt látható kedvezményes árlista alapján biztosítjuk."

Csak a miheztartás végett. Még mindig nem értik ezek az idióták.

Reaper Man 2013.09.06. 22:08:22

@Reaper Man: Ja, és némi kárörömmel szemlélem, hogy a Praxis - ahogy félévente megállapítom - egyre, egyre, egyre szarabb. :-(

Csincsike80 2013.09.06. 22:58:13

Én mindkét gyerekemet az ügyeletes orvosnál szültem. Semmire nem volt panasz a részünkről, mert mindent megtettek amit kellett pedig egy fillért sem kaptak!!!! Úgyhogy én azt gondolom hogy az orvosnak fizetni....hát szerintem fölösleges. Én is megcsináltam a munkámat és nem kaptam érte plusz pénzt!

G70 2013.09.06. 23:25:31

@Csincsike80:
Hát te ügyes voltál...
Mi tavaly év végén "szültünk" a Jánosban,jó 200 ezret KELLETT fizetni
összesen az orvosnak,ő ezért a 9.hónap végén vette észre,h a gyerek
bő 1 kilóval könnyebb,mint kéne lennie...

zünüke 2013.09.06. 23:54:57

Én a "fogadott dokimat" (igaz,nem most történt) kétszer láttam a 16 órás vajúdásom alatt.Amikor bejött a szülőszobára egy gyors vizsgálatra hajnalban,és amikor már tolófájásaim voltak délután.Slussz.Megmondom őszintén az elkészített borítékot nem adtam oda.Természetesen nem kívánhatja az ember,hogy a szülész végig ott üljön vele (bár hallottam már ilyen történetet is)de,hogy a hajnali vizsgálat után egész nap le sem sza@t,ez azért nem volt szép tőle.

lüke 2013.09.07. 07:42:02

kikérem a vén rókát, meg az alternatívot is,
az orvos örökké tanul, ha ezt nem tudná a posztoló
(37 éve végzett belgyógyász)

zoocox 2013.09.07. 09:06:30

Mi is mindkét gyermekünket az ügyeletes orvosnál szültük (Dombóvár). Nem volt gond. Teljesen korrektek voltak, nem követelőztek. A tervezett harmadikat is ott szüljük. Ha megvagy elégedve a szolgáltatással, akkor legfeljebb adsz neki kb 30000 pézt. A nővéreknek vagy kisebb összeget, vagy valamilyen ajándékot amid van otthon (pár kg diznóság, 30 kg méz, stb...). Azt csókolom. Bevehetik. Ha meg a hanyagsága miatt sérül a feleségem vagy a gyermek, akkor ott a helyszínen vágom el a nyakát. Ennyi. Nem kell ekkora feneket keríteni neki. Baromság. Mit gondolsz a cigányok hogyan szülnek annyi gyereket? Nem kell ekkora presztízskérdést csinálni. Nem tudom hol trendi ez, mert nálunk Dunántúlon nincs ilyen adok 150-250 ezret az orvosnak dolog. Esetleg magánorvos. De minek. Azt a pénzt sok más hasznosabb dologra is el lehet költeni. Ha viszont tele vagy lóvéval, akkor ne sírjál.

hüpike 2013.09.07. 09:54:03

Csak érdeklődnék: mi lesz a szülésznővel, ha megöregszik?És fiatal orvost is láttam már. :) Vannak viszont szerintem ezen a kategóriákon kívül figyelmes emberek, szorgalmasak, nyitottak, tanultak, tapasztaltak, és mindezek ellentétei is. A kórházakban, a szészeteken is sokféle ember dolgozik.

Chester Gillette (törölt) 2013.09.08. 10:58:41

Valahogy nem akar érkezni a válasz a konkrét kérdésre, ami az, hogy miért kell a szülésznő mellé orvost is fogadni. Pedig én vártam türelmesen, gondoltam, vannak itt olyan - kórházi berkekben járatos - emberek, akik tudják a választ. De nem, itt még ilyen képtelen történettel nem találkozott senki. Akkor elmondom, hogy szerintem hogy van: A szülészeti osztályok - egy-két kivételtől eltekintve - szigorú hierarchikus rendben működnek. OV főorvos, ilyenolyan rangú orvosok, szülésznők, le egészen a takkernőig. Ebben a szisztémában, mint egy oroszláncsordában, először a vezér eszik, ő kapja a zsírosabbját függetlenül attól, hogy a vadászatkor csak a napon döglött. Annyiban mégis sántít a hasonlat, hogy ott a vezér élete árán is megvédi a csordát, nem hoz áldozatot, ugyanúgy küzd az utolsó kölyökért is, mint magáért. Itt viszont, ha a szülőnő az asztalon marad, vagy véletlenül szabályosan felsír az "abortum" a felelősség nyilvánvaló, hogy a takarítónőé.

Tempus-Anh 2013.09.10. 07:15:51

Az aláírásban szereplő "Sz" gondolom, a "szőke" rövidítése. Mert nőben ekkora barmot ritkán látni. Bocs, a kórházi osztályon még mindig az orvos kezeli a beteget, az ápolónő, műtősnő, szülésznő pedig a középkáder kategória, szükséges de nem elégséges feltétele a kórházi munkának.
"Arról már nem is beszélve, hogy a sok fiatal szülésznő sokkal inkább alternatív tud lenni, mint a 30-40 éve végzett vén róka orvosok..."

Nab@szdmeg...

:DDD

she_wolf 2013.09.11. 01:56:44

@Chester Gillette:

Én meg valahogy nagyon nem tudok megérteni valamit: maga egyedül képes ennyi sületlenséget összehordani, vagy segítője is van?
De tényleg.....
Azért csípi a szememet az írása mert az eü-s éveim jelentős (és szebb) részét szülészet-nőgyógyászati osztályon, műtőben töltöttem.
Saját szememmel láthattam és a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy az a hierarchia amit maga oly alapossággal vázolt, a valóságban nem úgy működik.

Azt meg különösen rühellem, amikor az emberi és az állati viselkedés között ilyen slendriánul próbálnak párhuzamot vonni.
Először is: oroszláncsorda nincs, csak a maga elképzelt világában.
A helyes kifejezés: falka. Ne képzeljen többet a hím oroszlánokról, mint amik valójában. Kicsit utópisztikus ez az "ott a vezér élete árán is megvédi a csordát, nem hoz áldozatot, ugyanúgy küzd az utolsó kölyökért is, mint magáért.".
A vezér csak kajálni és dugni akar, bizomány!:D A fiait pedig -mikor már veszélyt jelenthetnek rá- elhajtja a retekbe, és nem hamuvá sült pogácsát kapnak az útra, hanem gyakran véres maflásokat. Így van ez, kérem...

Ja, és ha az OV főorvos megérdemli ezt a megszólítást, akkor a "takkernő" hadd legyen egyszerűen csak takarítónő, jó?

Chester Gillette (törölt) 2013.09.11. 11:41:35

@mig54: Ez nagyon szép volt. Most akkor mondja el azt is ilyen alapossággal, hogy hogyan működik, mert mintha azt elfelejtette volna a nagy okosságban. Ken, maszatol, de a lényegről hallgat. Van-e zsebbetarifa, van-e hierarchia, van-e "hálapénz", mennyi az annyi?

Irkutszk 2013.09.11. 15:27:59

@karcsibácsi: @sárga nyúl: Ki volt Szent Habakuk?

Habakuk(k) néven két személyt is említenek a régi írások. Az egyik Habakuk(k) kispróféta volt, aki valószínűleg i.e. a 7. században él. Az ő nevéhez fűződik az ószövetségi prófétai könyv - Habakuk(k) könyve -, amel i.e. 600 körül keletkezett.
Szintén Habakuk(k) néven tevékenykedett jóval korábban - i.e. 12. században - Júdeában egy másik próféta, aki többet között arról vált híressé, hogy élelmet vitt az oroszlánok vermébe vetett Dánieknek. (forrás: octo.blog.hu/2010/01/13/ki_volt_szent_habakuk_k)

No, ebből vonjuk le következtetéseket, ha tudunk ;)

she_wolf 2013.09.11. 17:33:10

@Chester Gillette:
Elfogyott a puskapor? Vagy maga csak vaktában lövöldöz ide-oda, hátha betalál? Nyugi, a vaktyúk sem talál mindig szemet:D
Milyen lényeg, jóember? Zsebbetarifa? Egyáltalán: tarifa? Egy kis ez meg az mindig volt, kezdve a kendermagos tojótól (ne menjünk bele a Földön élő népek ez irányú hagyományaiba, mert soha nem lesz vége).....
Hogy mennyi az annyi? 9 kiló a cigim a boltban. Ennyit tudok, mert ennek szabott ára van, és mindenhol ugyanannyi.
Nagyon kérem, ne tetesse magát hülyébbnek, mint amilyen:(
Nincs kedvem gyógypedezni magával -és bár még meggondolhatom magam-, remélem, ez az utolsó magának címzett válaszom:)
Béke magával, és el a kezekkel az állatvilágtól!!

Chester Gillette (törölt) 2013.09.11. 20:44:02

@mig54: "Milyen lényeg, jóember?"
Tudja, a lényeg az, ami a páciensnek egy havi fizetése. A tarifa meg azt jelenti magyarul, hogy "én ennyiért szoktam vállalni". Bár tudom, hogy már nem válaszol (én személy szerint nem is igénylem), de azért felmerül a kérdés, hogy mégis ki tetteti magát hülyének? Ja és ne dohányozzon! Narkó, egészségtelen és - mint a mellékelt ábra mutatja - árt az ítélőképességnek.

grainos1 2015.04.23. 17:07:41

@mig54: Ahogy oroszláncsorda nincs az állatvilágban, úgy hamuvá sült pogácsa sincs a mesékben, legfeljebb, ha az édesanya valamit nagyon elrontott a hamuban sült pogácsa készítésekor! ;-)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása