Nem harap az orvos

2013.09.24. 08:19

thumb_COLOURBOX3812936.jpgHa meg mégis, akkor aki megteheti, igenis váltson orvost!

 Minden csak hozzáállás kérdése .Néhány évvel ezelőtt egy esős, hideg vasárnapon baleset ért. A hirtelen nagy fájdalomtól 10 másodpercig azt sem tudtam fiú vagy lány vagyok-e. Fájt a lábam, a jobb lábam.    

Társasággal voltam, vidéken. A társaság tagjai nagyon megszeppentek, de mikor felpolcoltuk a lábam, levettem a cipőt és levágtuk a zoknit láttuk, hogy nincs dagadás, és ahogy megtapogattam úgy éreztem, a csontok is a helyén vannak. Teljesen meg voltam győződve róla, hogy ez csak egy sima kis ficam lesz. (Ficamom nem volt soha, szóval nem tudtam viszonyítani a fájdalom erősségét.)   

Két választás volt, vagy mi magunk megyünk kocsival vissza a fővárosba, vagy mentőt hívunk. A másodikra esett a választásunk. A mentőre igazán nem kellett sokat várni, de mivel nem élet-halál kérdése volt, nem nagyon foglalkoztam az idővel. A mentők kiérkezésük után gyorsan felmérték a helyzetet, megvizsgálták a lábam, és ők is azt mondták, hogy semmi „kóros” elváltozás nem látható kívülről, de a pontos diagnózis megállapítását meghagyták az orvosoknak. Hordágyon be a mentőbe, majd indultunk Budapestre. A társaság utánunk autóval.   Szerencsémre az Uzsoki utcai kórházba szállítottak be. Betoltak egy váró vagy előkészítő-szerű szobába.

 Ott a nővérek – nem túlzás – szempillantás alatt lehámozták rólam az összes ruhát. Ahogy meglátták a lábam, azonnal mondták, hogy ebből bizony műtét lesz. (Le a kalappal a rutinjuk miatt!) Folyamatosan nyugtatattak, kedvesek és bíztatóak voltak.   Majd megjelent 2-3 orvos és elkezdték vizsgálni a lábam, utána elküldtek röntgenre. A röntgen nem volt kellemes, össze kellett szorítani a fogam, de mivel igyekeztem együttműködni - amiért meg is dicsértek -, gyorsan túl voltam rajta. A vizsgálatot végző hölgy a felvételt látva közölte, hogy ő tizensok éve dolgozik a szakmában, de ilyen csúnya sérülést még nem látott. (Szerintem túlzott kicsit, hogy igazi hősnek érezhessem magam. J)

Műtét kell, és még aznap. Megijedtem. Féltem. A váróban az orvosok ismét megvizsgáltak, latolgatták, hogy mihez is nyúljanak először, melyik részt műtsék, talán nekem is elmondták, és lehet, okosan néztem is, de bevallom nem tudtam figyelni. A vizsgálatok után bejöhetett egy kedves családtagom is, akit időközben értesítettek. Ő állt vagy ült mellettem, én meg feküdtem, lábamat a „szánkón” pihentetve. Vártuk, hogy felvegyenek az osztályra. Közben vért vettek, majd EKG, a mit ettem aznap kérdés, stb. Nem tudom, meddig várakozhattunk, lehet, 2-3-4 órát is, de ez egyáltalán nem számított; nem fájt a lábam, volt társaságom és még egyéb folyó ügyeimet is el tudtam intézni.   

Este 6 felé kerülhettem az osztályra. Ott bemutatkozásként begörcsölt a lábam a szánkón, egy ápoló próbálta masszírozni, kitartó munkával, sikerrel. Néhány perc múlva pedig már jöttek is értem, toltak be a műtőbe. Az egyetlen igazi fájdalom a balesetet követően az volt, amikor át kellett másznom a műtőasztalra és előtte a lábamat le kellett venni a szánkóról. Borzalmas fájdalom volt, leírhatatlan, tényleg nem kívánom senkinek. A műtőben szintén kedvesek voltak, elmondták, hogy milyen érzéstelenítést kapok, hogyan kell tartanom magam, mit tegyek közben, mikor szóljak, mit tegyek utána, akarok-e aludni (naná, hogy ébren akartam lenni!).

Szóval mindent. Mikor elkezdték beadni, úgy vártam, hogy hasson, mint a Messiást. Hatott, másodpercek alatt. Majd végül úgy adagoltak nyugtatót vagy valamit, hogy elaludtam műtét közben. Annyira ideges voltam, felment a pulzusom az egekbe, kalapált a szívem, látták és tudták, hogy rám fér az alvás.   Arra ébredtem, hogy a doktorúr gipszeli a lábam, majd arra, hogy mosnak le mindenhol a kollégái, mert állítólag eléggé gipszes lettem (J). Majd a kórteremben újra feleszméltem, de aztán aludtam reggelig.   Akkor kb. egy hetet voltam kórházban. Amit kellett, mindent elmondtak. Ha nem az orvos, akkor az, aki kötözött, vagy a főnővér, vagy az orvoshoz magát bekunyeráló jóbarát. Ami engem érdekelt a csúnya törésen és mindenféle szakadáson kívül az volt, hogy mikor állhatok újra lábra. Elmondták: sokára. Nyilván, igazuk volt. A mankó hosszú hónapokra bajtársammá szegődött és ma is olyan biztonsággal tudok hozzá nyúlni, mintha még két lábam lenne. Vártak s várnak még rám újabb műtétek, de a szakértelem felől egy szemernyi kétségem sincs az eddig is kezelő orvos és csapata felé.    

 Mind az engem kezelő orvosok, mind az őket segítő nővérek, ápolók, gyógytornászok munkáját nagyon nagyra becsülöm az Uzsoki utcai kórház ortopédiáján. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetek annak az orvosnak, aki 1 év kezelés, 3 műtét után elérte, hogy ha nem is tökéletes, de jól működik a lábam. És annak a két gyógytornásznak, akik hajtottak mindig, hogy egyre erősebb legyek és az önbizalmam is visszatérjen. Vagy azoknak a nővéreknek, akik a föld alól is megpróbálták előásni az elveszett papírjaimat. Nyilván, mindenben lehet hibát találni, de mindez csak hozzáállás kérdése.

És egy nagyon fontos tanácsom van mindenkinek: Merjen kérdezni! Az orvosnak minden, amit tesz, egyértelmű és logikus. Mivel ő orvos, ez a szakmája, nem feltétlen tud úgy gondolkodni, mint a beteg. (Pl. nekem is tök egyértelmű, melyik gombbal indítom el a mosógépet, míg a férjemnek el kellett magyarázni J) Igenis, meg kell tanulni merni kérdezni. Nem harap az orvos sem. Ha meg mégis, akkor aki megteheti, igenis váltson orvost!   

Samugate 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotoxis 2013.09.24. 10:39:09

Bértollnok! Karcsibácsi lefizette a kórházi büfében! :-)))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.24. 10:48:49

nem értem. most akkor megműtötték és begipszelték, vagy levágták?

neduddki21 2013.09.24. 11:51:17

@Babette_: Megműtötték és begipszelték.
"A mankó hosszú hónapokra bajtársammá szegődött és ma is olyan biztonsággal tudok hozzá nyúlni, mintha még két lábam lenne." Gondolom, ez volt félreérhető, de nyilvánvalóan a még szó itt "plusz" értelemben szerepel.

SusanneF 2013.09.24. 15:12:59

Micsoda poszt!
Ez Magyarországon történt,biztos?
Ilyen szép,jó bánásmód,elégedett beteg,rendes empatikus eü.személyzet...
Nem véletlen,hogy alig van hozzászólás,a sok jóhoz csak annyit:
További jobbulást a posztírónak,és mindenkinek hasonló megtapasztalást a sokat szídott egészségügyben!!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.09.24. 17:40:40

egy sima kis ficam lesz - a ficam az ízületek egyik legsúlyosabb sérülése, jellemzően az ízület soha nem épül fel teljesen egy ficam után. sok ízület esetében jobb egy törés mint egy ficam

she_wolf 2013.09.24. 23:50:08

@SusanneF:
Sok hozzászólás csak akkor van, ha rúgni, csípni, harapni kell:(
Mindegy miért, csak vér folyjon, és lehetőleg orvosé......
Történnek ilyen csodák dacára annak, hogy a legalapvetőbb normáknak nem felelnek meg (nem tudnak megfelelni!) rajtuk kívülálló okok miatt egyes egészségügyi intézmények.
Egykor szép időket látott, prominens kórházak napi túlélőgyakorlat szinten működnek.
Igen, van empatikus eü. személyzet dacára annak, hogy nagyon mélyen alulfizetettek.
És itt fejezem be egyelőre, mert kitörni készül belőlem a politika és nem szeretném cenzorilla haragját a fejemre vonni:DDDD
Éljen a foci! És inkább lódoktorhoz mennék, mint a Jánosba:(
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása