A kórház a gyógyszereken spórolt

2013.08.21. 08:20

Szent-Imre-Kórház.jpgMégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a kórházat terhelték.

Egy hétig iszonyú gyomorfájdalommal és némi hasmenésekkel feküdtem itthon, remélve, elmúlik. Enni nem tudtam, és inni is nehezen ment. Minthogy ekkor sem múltak a fájdalmak, és nem javult az állapotom, ezért bemenetünk a Szent Imre Korház sürgősségi ügyeletére. Ott két óra várakozás után a pihenőbe fektettek, és székletmintát kértek. Azonban nem tudták csak egyik feltételezett fertőzés meglétével kapcsolatban elemezni, mert a korháznak nem volt meg az ennek kimutatásához szükséges  anyaga. 5-6 óra sürgősségi pihentetőben való fektetés  után felvittek a Gasztro enterológiára, egy kétágyas szobába, az akkor ott fekvő betegtársat azonnal elvitték máshova, és újból székletmintát kértek. Két napig fertőzésveszély-forrásként  egyedül feküdtem a kórteremben, mert nem volt meg a szükséges laboratóriumi vizsgáló anyag kimutatni, hogy vajon fertőző vagyok-e, vagy sem.

Az újonnan adott székletmintát  állítólag az anyaghiány miatt elküldték valahova elemzésre, de hogy a dolog miként oldódott meg, nem tudtam meg, de tény, hogy a harmadik nap feloldották a karanténom, mert addigra beszerezték az anyagot,  és kimutatták, hogy nem vagyok fertőző. Még új betegtársat is kaptam.  A fájdalmak sajnos nem múltak, noha az osztályos orvosunk megvizsgált, diétát rendelt el (amúgy sem tudtam enni),  és napi három klion szedését írta elő. Az osztályon őszinte megkönnyebbülést okozott, amikor elmondtam, hogy minden általam egyébként szedett gyógyszerrel rendelkezem. Sajnos három napig semmilyen komoly vizsgálat nem történt, a negyedik nap került ser gyomortükrözésre, az ötödiken hasi ultrahangra, és hetediken konoszkópiára.

 A nyolcadikon annak ellenére elbocsátottak, hogy igazi kezelést nem kaptam, és a gyomorpanaszok nem múltak.  Hazafelé kiváltottuk a felírt gyógyszereket, kliont és antibiotikumot. Ezzel kezelve úgy három-négy nap múlva kezdtem fájdalommentessé válni, majd váltam tünetmentessé.  A tanulságot abban látom, hogy nagyon kicsi az orvosi kapacitás, a korháznak nem voltak meg az én példámon mérve a vizsgálatokhoz és a gyógyításhoz szükséges anyagok és gyógyszerek, így  későn indult be a vizsgálati szakasz, és nem is került sor még ott a korházban a teljes gyógyszeres kezelésre, hanem azt mintegy elhárították azzal, hogy majd otthon. szedjem az előírt gyógyszereket, a háziorvos ellenőrzése mellett.

 A korház a gyógyszereken spórolt, de mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a korházat terhelték. A fő baj, hogy a korházi tartózkodás ideje alatt sem váltam fájdalommentessé.     

Dr. Sinkovics Alfréd   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotoxis 2013.08.21. 11:05:03

Ilyen az, amikor a dédnagypapát odaengedik a géphez. A hozzátartozó mesélje már el neki, hogy a kólikát nem a professzor gyógyítja rtg, ct, mr, pet alkalmazásával.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.21. 11:28:44

@Rotoxis: jaj dehogynem, a legjobb erre a SPECT, minél drágább annál hatékonyabb :D

Bryan élete 2013.08.21. 13:34:37

Újra a János kórházról:
unokatesóm csúnyán elvágta az ujját és egy pest környéki településről a János kórház sebészeti ambulanciájára volt kénytelen menni, mint legközelebbi ellátóhelyre. A százas tömegen már meg sem lepődött, kb. másfél órát várt csak arra, hogy az ablakhoz kerüljön és rögzítsék az adatait. Ott egy smasszer szerű nő kifaggatta olyan részletességgel, hogy pl. az idegen hangzású anyja neve hallatán megkérdezte "külföldön él az anyja"?
Ezután három óra múlva került be az orvoshoz, aki már belépéskor olyan durván bánt vele, mint egy zupás őrmester. Széplaki doktor úr a fiatal orvos neve.
De a java most jön: minden érzéstelenítés nélkül, rángatva varrta össze az ujján lévő vágott sebet.
Itt soha, semmi nem változik, csak a vaddisznók tombolnak továbbra ia a pocsolyában????????????

Ha nem a közelálló rokonom meséli, el sem hiszem.

jágör68 2013.08.21. 14:02:04

Amíg a magyar politikusnak is annyira fontos az egészségügy, mint a magyar nagyátlagnak, addig biztosan nem.
AZ ÁEK- ban 3 hete mondott fel a teljes idegsebészeti osztály, mert nem látták biztosítottnak a biztonságos betegellátás feltételeit.
Ha a kormánytagok ellátására kijelölt VIP- kórházban is csupán a NER erejével akarnak XXI. századi egészségügyet, akkor ott nincs miről beszélni.
A pénzt, eszközöket, gyógyszereket, infrastruktúrát nem lehet a hippokráteszi esküvel meg egy kifüggesztett NER- díszplakáttal kiváltani

karcsibácsi 2013.08.21. 14:48:30

@Spániel: "Ha nem a közelálló rokonom meséli, el sem hiszem. "
Én még így sem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.21. 15:09:55

@Spániel: azért az ember ujján egy sebet összevarrni érzéstelenítő nélkül? nem bírja azt a beteg mosolygás nélkül

Rotoxis 2013.08.21. 15:51:46

@Spániel: Ird meg posztban, meglátod...

Bryan élete 2013.08.21. 16:02:03

@Rotoxis: nem akarom ezzel szegény rokonom fejére borítani a bilit.

karcsibácsi 2013.08.21. 17:29:40

@Spániel:
"Ezután három óra múlva került be az orvoshoz, aki már belépéskor olyan durván bánt vele, mint egy zupás őrmester. Széplaki doktor úr a fiatal orvos neve.
De a java most jön: minden érzéstelenítés nélkül, rángatva varrta össze az ujján lévő vágott sebet."
"nem akarom ezzel szegény rokonom fejére borítani a bilit"
A bili tartalma már a te fejedre borult, nem is biztos, hogy ki tudsz belőle mosakodni..

A www.eekh.hu. (bárki által elérhető, publikus weblap) egyetlen Széplaki nevű orvost tart nyilván, aki a János Kórházban dolgozik.
Széplaki Attila, 2004-ben végzett a Kolozsvári egyetemen, 2007-ben ismerte el a magyar állam a diplomáját az itthon szerzettel egyenértékűnek. Rezidensként dolgozott a SOTE Ortopéd-Traumatológiai Klinikáján és a Royal Southampton Hospitalban is.

Nagyon úgy néz ki, hogy készülhetsz a személyiségjogi polgári perre, amit jó eséllyel elfogsz bukni, ha a kolléga (vagy a János Kh) egyáltalán méltat arra, hogy foglakozzon a vagdalkozásodal...

Kacsura 2013.08.21. 19:05:09

@karcsibácsi:
Komolyan, alig találok szavakat. Az véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy Spániel rokona igazat mond? Pedig ennél különbeket tudnék mesélni, s van egy olyan érzésem, hogy 10 emberből minimum 8.
Nos, többek között azért tart ott az egészségügy, mert az ott dolgozók még csak el sem gondolkodnak azon, hogy a kritikák jó része jogos. Vérlázító a hozzáállása, "tisztelt" karcsibácsi!

hot-spot (törölt) 2013.08.21. 19:05:32

Szent Imre esbéó!
Te jó ég!
Ott még meghalni sem hagyják az embert!:)

karcsibácsi 2013.08.21. 19:22:10

@Kacsura: Nem fordul meg.
Vérlázítónak a "tisztelt" kacsura-félék "ki tud nagyobbat hazudni?" tipusú mentalitását tartom. Azt meg végképp nem hiszem, hogy tízből nyolc ember aljas, hazug mocskolódó lenne...

Farkasokkal táncoló 2013.08.21. 20:28:59

@karcsibácsi: Számomra meg most vált hihetővé az egész, ha a doktor erdélyi, pláne sebész, az mindent megmagyaráz. 10 éve a férjem kocsijának teljes erőből nekiment egy úrvezető, a kocsi totálkáros lett, őket megvédte (férjem, lányom, vejem) a biztonsági öv valamennyire, no de nem egészen!!! Kijött a mentő, a vizsgálat abból állt, hogy manuálisan, kézzel áttapogatták őket, hogy kiáll e egy csont valahonnan, majd röntgenre küldték a családomat. A rtg készülék nem működött Kölozsváron, nem olyan fontos az. Jegyet váltottak valami onnan induló mikrobuszra, aztán itthon mentek kivizsgáltatni magukat, természetesen volt több törés - csak nem mozdult el a csont és nem volt életveszélyes. Na hát ilyen az ottani ellátás. Hogy nem adtak érzésteleítőt egy ujj összevarrásához? Hát ott ez a divaT, ne legyünk finnyásaK kérem.

Ami a szt Imre kórházat illeti: egyszer már megírtam, mennyire bunkó, prosztó és goromba módon beszéltek velem, amikor a mentő az előző kórház zárójelentésével, leleteivel, friss vérképével stb igen magas fájdalom és májenzim hirtelen megemelkedéssel átküldött oda mentővel. A gasztroentrológiára küldtek jelzem, de a kórház felvételi orvosa nem így gondolta. Ő úgy gondolta, hogy aki rákos annak úgyis fáj valamije, menjek haza. Ha az ügyeletes ápolónő nem éppen akkor méri meg a vérnyomásomat (244/130), akkor haza is küldenek, és lehet már nem élek. Nem olyan nagy veszteség, de azért mégis.... így az angiológián gyógyították meg az epevezeték és epehólyag gyulladásomat. (Mint utóbb kiderült ez volt a baj, mikor már lehetett hasi Uh-t csinálni, mert nem volt teli gázzal és vizenyővel a has.)

A gyógyszerekkel meg sajnos muszáj a kórháznak spórolnia, ha én kórházba megyek, még a hashajtót is itthonról viszem. De ez így ment már minimum 10 éve, mert mikor a lányom szült, bimbóvédő kenőcsöt nem tudott adni a kórház, sőt vastablettát sem, csak receptet.

Mária 2013.08.21. 20:32:56

@hot-spot:

"Sehol máshol nincs szartenyésztés a fővárosban,csak ott."

OMG Már a Praxisblog se a régi!

Hol van ilyenkor a moderáció?

jágör68 2013.08.21. 20:42:12

@Mária:

"Sehol máshol nincs szartenyésztés a fővárosban,csak ott."

OMG Már a Praxisblog se a régi!

Hol van ilyenkor a moderáció?"

Sajnos vészesen haladunk efelé- nemcsak az USA- ban. És még nagyobb probléma, hogy a csórókáeurópai értékek és hit nélküli- plusz CSÓRÓ világra is ráeresztették/ engedtük

www.youtube.com/watch?v=rRQijskAMp4

karcsibácsi 2013.08.21. 21:06:41

@Farkasokkal táncoló: A néven nevezett orvos, bár Kolozsvárott végzett, a Semmelweis Egyetemen és egy angliai kórházban volt rezidens, egyik helyen sem divat a sérülést érzéstelenítés nélkül összevarrni (a romániai divatot nem ismerem). Természetesen minden (és mindennek az ellenkezője) előfordulhat, de nehéz elképzelni, hogy valaki szándékosan megnehezítse a dolgát, ti. érzéstelenítés nélkül varrni az orvosnak is nagyon nehéz. Ha már olyan érzéketlen bunkó vadállat, hogy direkt fájdalmat akar okozni a betegnek...
A Szent Imre kórházat elég jól ismerem, de nem a posztra reagáltam előzőleg, hanem @Spániel: hozzászólására. A poszthoz most fűznék annyit hozzá, hogy a széklettenyésztés elkészülte 3 nap - ezt nem lehet siettetni, ennyi idő kell, hogy elszaporodjanak a baktériumok a táptalajon, illetve, ha 3 nap múlva nincs kellő számú baktériumtelep, ki lehessen mondani, hogy negatív, nem fertőző. Tehát szó sincs arról, hogy "nem volt meg a szükséges laboratóriumi vizsgáló anyag ". Nagyon helyesen jártak el, amíg nem volt kizárható a fertőző jelleg, elkülönítették, majd amikor megjött a széklettenyésztés (negatív) eredménye, "feloldották a karantént". Minden bizonnyal helicobacter-asszociált gastritise volt a betegnek, ami sikeres eradikációra (bár szerintem nem a leghatékonyabb kombinációt alkalmazták), gyógyult. Ennek kezelését egyébként a gyomor tükrözés eredménye előtt el sem kezdhették, sőt közvetlenül a gasztroszkópia után is csak akkor, ha lehetőség volt ureáz gyorstesztre (általában nincs), egyébként meg kell várni a szövettan eredményt (szerológia vagy kilégzési vizsgálat önmagában nem elegendő a korrekt dg. felállításához). Szerintem ez történt, ezért lényegében dg. csak az elbocsájtáskor lett meg, tehát nem feltétlenül spórolás
vezette a kh-at, hogy csak otthonra írták fel a hatékony gyógyszerkombinációt.

Farkasokkal táncoló 2013.08.21. 21:42:03

@karcsibácsi: Én meg nem a kórház gyógyszer sóherságára reagáltam, bár egy normálisan működő világban a gyógyszert a kórháznak kellene biztosítani az ott tartózkodás alatt (most nem az adott esetről beszélek), a kezelőorvos megállapítja mi kell, az ápolónő kiosztja a beteg beveszi, nem pedig úgy, hogy hát izé ezt tudunk adni (állandóan szedett gyógyszerekről beszélek), ezt nem tudunk, legyen szives szóljon a férjének, hozza be, aztán még odaírnak átmenetileg egy-két gyógyszert, aztán az ember már azt se tudja, hogy ez a kistányérnyi tabletta most a reggeli vagy a gyógyszeradag?

Nem tudom hány helyen van széklettenyésztés, eddig naiv fejjel azt hittem ezt minden labor tudja produkálni, vizelet megy, széklet nem megy? No mindegy. Bárcsak annyi lenne a probléma, hogy a beteg váltsa ki a gyógyszert, és ne a kórház ingyen adja... :-(((

A sztImre kórház pedig jó kórház, csak a sürgősségi felvételi osztálya egy rémálom, én meg ráadásul kifogtam a legbunkóbb orvost is, mert aztán az angiológián már minden rendben volt, egy szavam sem lehetett.

GonoszMostoha 2013.08.21. 21:51:04

@karcsibácsi:

Férfi létedre aligha lehet fogalmad arról, de egy szülés utáni gátmetszést is "simán" összevarrnak a dokik érzéstelenítés nélkül. Miért gondolod, hogy egy ujj-seb összevarrása komplett érzéstelenítést kívánna némelyik orvos szerint?

Igaz, egy frissen szült anyuka aligha tud nagyot rúgni a dokin, vagy éppen tiltakozni, mit csinálnak a lába között. Az ujjvarrásnál talán lehetne ütni egyet a dokin, mondjuk a másik ököllel.

GonoszMostoha 2013.08.21. 21:53:21

Ja, egyébként tényleg előfordul, hogy "kisebb" beavatkozásnál nem adnak érzéstelenítőt, mert éppen ez a felső utasítás. Ugyanis fogyóeszköz, és nem nagyon akarják a körházaknak megtéríteni.

különvélemény 2013.08.21. 21:57:46

Ez mind nem számít.
Ami számít az az, amit elszámoltak a tb számodra kamu kezelésként.

hibiszkusz75 2013.08.21. 22:31:36

@Lilili: @Farkasokkal táncoló: @Kacsura:

Előfordul az ilyesmi kis hazánkban, ja mégsem, a beteg és a hozzátartozó hazudik, rosszul emlékszik, különben is az érzéstelenítő megzavarta a tudatát és mindez csak a képzeletének szüleménye stb.
Ja-ja és a bénító fájdalom is csak urbanlegend, mikor a beteg nem bír még mozdulni sem, csak nyöszörögni fájdalmában.
Hazug egy dög vagyok én is úgy ám, vagy bolond, az még ma úgysem volt. :D:D

gnme 2013.08.21. 22:37:08

emón ismerik még a ciprobay-t? nem?

ja.. ez emó .. elnézést (kecske szarvai között) itt már nincsenek hozzáértők

zünüke 2013.08.21. 22:43:50

Már 1997-ben voltak problémák a gyógyszer készletekkel,ezt tapasztalatból tudom.Történt ugyanis,hogy a Korányi Frigyes tüdőszanatórium fertőző tébécés betegei három napig nem kaptak gyógyszert,mert egyszerűen elfogyott a készlet,újat meg nem kapott a kórház.

Dr.laikus PhD 2013.08.21. 23:51:37

@Lilili:

Ekkora libát!
Gágogsz itt marhaságokat!

Chester Gillette (törölt) 2013.08.22. 11:05:16

Jó lenne az öltések számát ismerni és azt hogy az érzéstelenítéshez hány szúrás szükségeltetik. Lehet, hogy még egy-két szúrást spóroltak is a páciensnek.

cobre 2013.08.22. 11:07:26

@Dr.laikus PhD:
Mert a gátmetszést csak érzéstelenítéssel varrják, a szülés utáni méhtisztítást meg a szakmai protokoll betartásával, semmiképpen sem rutinszerűen és lehetőleg altatással, de mindenképpen érzéstelenítve, igaz?

Álmodozzál drágám, aztán ha felébredtél, kérdezz meg egy-két már szült nőt, hogy is működik ez a gyakorlatban.

Chester Gillette (törölt) 2013.08.22. 11:09:45

@Spániel: Bocs, az előbb elfelejtettem hivatkozni. A fenti természetesen önnek egy ötlet.

Farkasokkal táncoló 2013.08.22. 13:17:57

@cobre:
A gátmetszést nem éreztem (előtte mindenféle injekciókat nyomtak az alfelembe, de valahogy nem érdekelt, a varrást éreztem (sőt mi több hangosan káromkodtam közben, pedig elég fegyelmezett beteg vagyok), azt, ahogy a tű átmegy a bőrön nem nagyon lehet elérzésteleníteni (állitólag - ezt mondták), a szülés utáni méhtisztítás előtt kaptam egy rauschot, ettől függetlenül mindent éreztem és nagyon fájt, még a hangokat is hallottam amit egymás közt beszéltek. Állitólag töredezett volt a placenta, emiatt kellett.

Ujjamat istennek hála még nem vágták-varrták, ettől függetlenül - mint említettem - én mindent el tudok képzelni, János kórház, erdélyi sebész.... A modorról a családban már mindeninek van tapasztalata, azt az egész kórházat fel kéne gyujtani, helyét sóval beszórni és egy másikat építeni teljesen új orvos gárdával.

A gyógyszermizéria viszont nem hoz lázba, aki ma még annyit se tud, hogy a gyógyszert neki kell megvenni, az olyan régen volt kórházban - vagy egyáltalán nem is volt eddig kórházban - hogy szerencsésnek mondhatja magát.

Dr.laikus PhD 2013.08.22. 16:56:05

@cobre:

Mondom, hogy liba vagy!

Hogyne szültem volna, vágtak is, varrtak, kapartak is. Van élményem róla.

Szóval nem érdemes gágodnod. Ha azt mondod, hogy ez a te élményed akkor ám legyen, peched van, mert az érzéstelenítés első szúrása kellemetlen, utána nem fáj semmi, ha mégis akkor szólni kell. Szülés utáni kaparás _nem fáj_.

Általánosítanod és más meséjét tovább szőnöd fosztani való libaság.

cobre 2013.08.22. 19:28:45

@Dr.laikus PhD:
Örülök, hogy _neked_ nem fájt, nekem igen. És _nem_ volt érzéstelenítő injekció, eda vagy bármi, ami így nem is hathatott. Javaslom, beszélgess másokkal, milyen élményekben volt részük a szülés után.

jágör68 2013.08.22. 20:00:19

@cobre:
Hát az tény, hogy én EDA-t otthon sehol se szúrtam 4 év alatt- egyetemi klinika, városi kórház, megyei kórház...
Meg sokminden mást se nagyon szurkáltam- mert egyszerűen nem volt.
Erre telik a befizetésekből- no meg a legutolsó járulékot nemfizetőnek is egalité alapon járó ellátási kötelezettségből.
A kettő együtt nem megy. Vagy a bevételeket kell növelni-
vagy szépen a kiadásokat csökkenteni- pölö a soha semmit nem fizető munkaképes korúak ellátását nulla felé redukálni.
De én nem vagyok közgazdász, majd okosak elmondják, hogy kell ezt csinálni, meg hogy "ennyi pénzből sokkal jobb ellátást lehetne nyújtani".
Ja nyilván kb 200.000 embernek- a mostani teljes EÜ- járulékbevételből

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.22. 20:13:10

@Farkasokkal táncoló: nem kell ekkorát lódítani. nem azt mondom, hogy odaát milyen csúcs szuper az ellátás, de pont a radiológia nagyon elit. a gépek 90%-a (vagy még több) magánkézben van a nagyobb kórházakban. kolozsvár egy komoly egyetemi klinika, nem hiszem, hogy ne lenne működőképes röntgenjük (még 10 éve sem).
@karcsibácsi: egyébként az említett kollégának az édesapja emlékeim szerint kolozsváron egyetemi professzor az ortopédia tanszéken. nálunk a mikrobió 2-3 nap után ad egy előzetes eredményt és 14 nap után egy véglegest.
@Lilili: mondjuk akkor akkora az endorphin szint, hogy sok frissen szült nő ezt egyáltalán nem érzi (ilyet én is láttam személyesen, meg is kérdeztük, hogy nem fáj, meglepődve kérdezte, hogy miért már varrják?). az érzéstelenítő egyébként nem nagy összeg, nem éri meg vele spórolni. ha egy öltésről van szó akkor én se adok mert ugyanannyi szúrás lenne végül is. a csúcs meg manapság a dermabond, steril pillanatragasztó, felkenem a sebre és nem kell varrni semmit (nem minden sebre alkalmas).

Ugyandehogy (törölt) 2013.08.22. 20:32:45

hogy ti mikre nem emlékeztek. nekem gőzöm sincs, adtak-e érzéstelenítőt, nem arra figyeltem szülés után.

sárga nyúl 2013.08.22. 20:56:54

Én kaptam érzéstelenítőt és így is fájt. De nem tökmindegy? Utána megkaptam a babát. :)

karamellcukorka (törölt) 2013.08.22. 21:07:54

@Dr.laikus PhD: Elsőnél nem kaptam edát, másodiknál felajánlották, de nem kértem, mert utána olvastam. 3--iknál eszembe sem jutott. Gát varrás: fájt,de az elsőnél nem tudtak érzéstelenítőt beadni,mert az összes lehetőség kiesett,nyaki vénát meg nem akartam preparáltatni. Ott volt a kincs őt néztem,enyhített sokat a fájdalmon. A többinél nem emlékszem..a baba a fontos.

cobre 2013.08.22. 21:10:45

@jágör68:
Ez pontosan így van, ennyiből ez megy. Akinek van pénze, kifizeti a magán orvost és nem vár hónapokat egy vizsgálatra, akinek nincs, annak sajnos nem nagyon jut gyógyszer sem, akkor se, ha végre bejutott a rendszerbe.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.22. 21:11:57

@karamellcukorka: mit jelent az, hogy az összes lehetőség kiesett? én még preparáltam nyaki vénát, de nem a kellemes emlékeim egyike, manapság már ilyet nem csinálnak.
mi volt a gond a helyi vagy a gerincérzéstelenítéssel?
illetve mi a gond az epidurállal? nagyon jó módszer

karamellcukorka (törölt) 2013.08.22. 21:46:20

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Elnézést.Pongyolán fogalmaztam. Az összes lehetőség kiesett,kivéve a nyaki vénát. Nem jók a vénáim, genetikusan nem jók. 1 vérvétel, az gond. Ahogy hozzáér az ereimhez a tű, kipukkan. Nem tudok szakszerűen fogalmazni nem orvos vagyok. A férjem napi 70-75 vénás szurit bead, de nekem csak 2- 3-jára sikerül beadni 1 szurit..vagy nem. Vagy megyünk az SBO-ra. ott aztán sorsolnak a legügyesebbek:)).Az idén 1 rutin műtétnél is gondot okozott,azért megoldották).. Régen, rutin műtétnél viszont visszadobtak és nyaki véna preparálással fogadtak csak, nos az jó rég volt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.22. 22:03:00

@karamellcukorka: hát a gond a vénapreparálással, hogy az a véna amit kipreparálsz az örökre elveszett, végtelen sok nagy véna meg nincs sajna, így manapság már irodalmi ritkaságnak számít, én már biztos, hogy 5 éve nem láttam.

Tempus-Anh 2013.08.23. 00:25:36

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Szerintem pár jelenlévőnek el kellene mondani, hogy Szentágothai János, Kiss Ferenc bizony erdélyi származású volt, anatómiakönyvükből tanult vagy hatvan magyar évfolyam, Kolozsváron majd Marosvásárhelyen tanított valaha Környei, Haynal Imre, Gyergyai Árpád, Krompecher István, Lenhossék, Miskolczy Dezső...úgyhogy nem kell túlságosan leszarni az erdélyieket, inkább mélyen magunkba kell nézni.
Itt is és amott is vannak silány orvosok, de az oktatási színvonalra legalábbis eddig még nem volt panasz. Bizonyítja mindezt az elismert diploma meg a sok Nyugatra kiszármazott és jól beilleszkedett szaktekintély.

Dr.laikus PhD 2013.08.23. 04:30:47

@karamellcukorka:

Nem értelek. Minek eda egy gátmetszéshez? Ez a szülés csúcspontján történik, szinte semmi mást nem érez az ember, mert felülírja a tolófájás. Ugyan én nyilván egy perverz hülye vagyok, de nekem kifejezetten megkönnyebbülés volt, az ellélegzése volt rossz.
A gátvarrásnál nem érbe adnak fájdalomcsillapítót, hanem többször körbeszúrja a két oldalt, vár egy kicsit aztán öltöget. A méh kitágult, kézzel is áttapintható, nincsenek belül érzőidegek.

Nem akarom kétségbe vonni a fájdalomcsillapítás és a természetes szülés fontosságát, de az én időmben nem volt és nincsenek horror emlékeim. Azt érzékelem fiataloknál, hogy a hiánya különböző "meg nem kapott" lehetőségek miatt lesznek bezzeganyák és sajnálják magukat és lesz belőlük idegesítő (nagy részük tudatlan) ősanyu. Dédelgetik ezt a gondolatot, érzést nyagymama korukban is.

Igaza van Babette_ nek. Nem kéne rá emlékezni, így vagyunk teremtve. Visszaidézhetetlen a fájdalom, az eufórikus öröm viszont hála istennek igen.

Dr.laikus PhD 2013.08.23. 04:33:01

@cobre:
Igaz, hogy azt hittem, hogy Lilili-nek válaszolok, de te szóltál hozzám, már bocs, de libaságot.

karcsibácsi 2013.08.23. 07:52:52

Megall az eszem. Itt nehany no tenyleg azt hitte, hogy a golya hozza a kisbabat? Nem, lanyok, azt bizony meg kell szulni!

karcsibácsi 2013.08.23. 07:55:30

Ugye, hogy en is tudok irasjelek nelkul irni...

Farkasokkal táncoló 2013.08.23. 08:01:09

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Engedelmeddel a férjemnek jobban hiszek, mint neked. Ha ő azt mondta, hogy meg se röntgenezték arra hivatkozva, hogy rossz a gép, és ezt alátámasztotta a lányom is, akkor az úgy volt. És nem szeretnék Kolozsváron beteg lenni, még akkor sem, ha ott van a Mátyás szobor és édes Erdélynek nevezik.

Nem tudom mit nem hiszel el egyébként, egy vagy két napja mutatta a hiradó, hogy egy olyan román mikrobusz fordult az árokba, amin a férjemék hazajöttek (még szerencse, hogy az legalább nem ment a fának vagy ilyesmi). A buszban sokkal többen ültek mint amennyire hitelesítve volt, nem voltak biztonsági övek, és a sofőr elaludt, mert agyonhajszolta magát. Több gyerekáldozat is volt, súlyos végtagtörésekkel. Ezek a dolgok egyáltalán nem utalnak arra, hogy egy civilizált világból érkeztek volna, hogy ottt olyan nagy ügy lenne az emberek biztonsága. Nem beszélve a román kamionok számtalan hasonló balesetéről, nekem halálfélelmem van, ha az útpályán azt látom, hogy mögöttünk, előttünk stb egy román kamion közelít.

hibiszkusz75 2013.08.23. 08:30:47

@Farkasokkal táncoló:
"A buszban sokkal többen ültek mint amennyire hitelesítve volt, nem voltak biztonsági övek, és a sofőr elaludt, mert agyonhajszolta magát. Ezek a dolgok egyáltalán nem utalnak arra, hogy egy civilizált világból érkeztek volna, hogy ott olyan nagy ügy lenne az emberek biztonsága."

Hát szerintem te sem sokat utazol Magyarországon távolsági járattal, a magyar kamionos világot meg jobb, ha nem hasonlíthatjuk, vannak itt is izgalmas dolgok. Amúgy a vonat sem azért késik, mert jó poén, hanem azért, mert pl.: annyira rossz állapotban vannak a pályák. Civilizálatlan barbárok lennénk? Nem hiszem, csak csórók, akik próbálnak fennmaradni a lehetőségeikhez mérten.

karamellcukorka (törölt) 2013.08.23. 09:16:09

@Dr.laikus PhD: Szülésről beszéltünk nem? A gátmetszésnél már jó késő lenne az eda. A szüléseimnél nem kértem edát. Az elsőnél gátvarrásnál érzéstelenítőt sem kaptam, mert nem tudták beadni ill. ha a nyaki vénát beáldozzák, de azt meg sztem is fölösleges lett volna, ezért. A másik 2 alkalommal pedig kaptam érzéstelenítőt. Én meg nem értem mit nem értesz:)).

Dr.laikus PhD 2013.08.23. 10:11:37

@karamellcukorka:

A gátvarrás érzéstelenítéséhez minek nyaki véna preparáció?
Ezt nem értettem.:))
A többit igen.
Nyilván anno domini-ban ha van érzéstelenítésre lehetőség, biztosan akartam volna. De így nem hiányzott, nem hiányzik. Akkor gondolatban sem volt rá lehetőség. Császármetszéskor is altattak.
Orvosbarátunk lánya az akkori altatószerekre még az éterre is allergiás volt.
Tábori körülmények között született meg a gyerek. Nem is alakult ki tisztességes anya-gyermek viszony.
Így az érzéstelenítésnek sok pozitív eredménye van.

Az egyetlen jó minőségű ultrahang az akkor épült Dél-Pesti kórházban volt, nem csak készülék hanem hozzáértő orvos is. Ámulva néztem. Az orvos szakértelemmel, élvezettel magyarázott, még a fundusban fekvő lepény sem rémített meg, olyan élvezet volt hallgatni.

cobre 2013.08.23. 11:07:32

@Dr.laikus PhD:
Attól, hogy sokszor elmondod, még nem lesz igazad. A szülés utáni méhkaparást és a gátseb varrását érzéstelensítés nélkül élvezni nagyon rossz.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.23. 21:10:44

@Tempus-Anh: én csak azt szoktam mondani, hogy van ennek egy objektív mértékegysége, konkrétan, hogy az únió mikortól ismeri el az általános orvosi oktatást eurokonformnak.
az orvosi szakma egy úgy nevezett "szabályozott szakma", tehát ha az oktatást elismerték eurokonformnak akkor az abban az oktatásban résztvetteknek a diplomáját minden további különbözeti vizsga nélkül az únió összes országában elismerik.
na ezt az eurokonformitást a románok megszerezték 1965 től kezdve minden évfolyamra míg magyarország csak 1983 tól (ez egy nyilvános információ bárki utánanézhet).
arról ne is beszéljünk, hogy mennyivel jobban állnak a fogorvosi és a gyógyszerészeti diplomák elismertetésével.
@Dr.laikus PhD: konkrétan nem a gátmetszéshez kell, hanem az egész folyamat kellemesebbé tételéhez. sok anya irtózik a szüléstől, sokan a császárt választják, ennek nagyon jó alternatívája.
@Farkasokkal táncoló: nem tudom hogyan függ össze a közlekedésbiztonság az egészségügyi ellátással? azért én magyar kisbuszt is láttam autópályán a leállósávban előzni, szóval nem kell ezért a szomszédba menni.
@hibiszkusz75: tudod minek a rövidítése a MÁV? Mér Állunk Vazze

Dr.laikus PhD 2013.08.23. 21:27:13

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

A gátmetszés fájdalma lett kissé felnagyítva, valamint a protokoll szerinti szülés utáni méhtisztítás kötelező érzéstelenítéséről és annak fájdalmasságáról.

A többi méltányolható. Ha már lehet fájdalmat csillapítani és csak így sokasodunk, ám legyen. :DDD

Viccelek persze. Írtam, ha az én időmben lett volna én is biztosan kértem volna.

Karamelcukrot nem értettem, de tisztáztuk. :)

hibiszkusz75 2013.08.23. 22:44:43

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Mert az utasok lusták tolni a szerelvényt, lassan már tényleg mi fogjuk. :D

Farkasokkal táncoló 2013.08.24. 15:03:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Tehát szerinted NÁLUNK az a módi, hogy ha egy magyar autós elüt egy román gépkocsit, ami totálkáros lesz, ül benne 3 felnőtt, kornyadozva sóhajtozva, nyögdécselve mert fáj ez az, akkor a magyar mentők 1 úgy vizsgálják meg őket, hogy két kézzel végigtapogatják, majd beküldik őket a legközelebbi nagyvárosba az ügyeletes kórházba,2 ahol az ügyeletes orvos nem csinál röntgent mert szemmel láthatóan mozognak, és azt mondja, hogy rossz a röntgen gép ugye? Menjenek isten hírével, majd rendbejönnek.
De azért ájuljunk el, mert mennyi tudóst adott Erdély a világnak. Tudod mit? A lecsekélyebb mértékben sem érdekel, engem az érdekel, hogy mit tesznek egy turistával ha bajba kerül. Hát semmit. Így függ össze a közlekedésbiztonság és az egészségügyi kltúra- Hogy az álmos sofőrök gátlás nélkül bezsúfolnak egy mikrobuszba gyerekeket, ahol leszarják, hogy van e biztonsági öv, ahol a kamionsofőröket annyira meghajtják mint az állatokat, hogy egyszerűen közveszélyesek már az utakon .

Nem mondom, hogy nálunk nincsen ilyen, sajnos nálunk is van, de korántsem ilyen mértéken és azért nem ez az alap állásfoglalás. Majd meaculpázok, ha valaki elmeséli, hogy karambolozott, kijött a mentő, aztán megtapogatták őket és elmentek itt nálunk.

platelet 2013.08.24. 15:51:36

@Farkasokkal táncoló: áruld el, kérlek, milyen vizsálatot csinálhat a mentő a traumásnál azon kívül, hogy két kézzel végigtapogatja... talán röntgen meg CT a kocsi hátuljában?

Farkasokkal táncoló 2013.08.24. 16:03:31

@platelet:

Hogyhogy mit? Pl beültetik őket a mentőbe, esetleg a hordágyra fektetik hiszen agyázkódástól kezdve egy millió olyan bajuk lehet, amit nem lehet kézzel kitapogatni, majd a mentő leadja a kórházban és ha ott nem működik a rtg., akkor továbbviszik egy másikba. Eszem megáll miféle kérdés ez... de be is fejeztem ezt az értelmetlen vitát, ha ez olyan normáis dolog. Bezzeg ha veled történik akkor mecsoda poszt lenne belőle.... :-(

platelet 2013.08.24. 16:08:18

@Farkasokkal táncoló: Beültetés/hordágy nem vizsgálat. Agyrázkódást el tudod dönteni, hogy van-e, miközben tapogatod (tudod, az is vizsgálat, amikor csak kérdezgeted, figyeled, milyen a tudatállapota). Milyen millió dologra gondolsz még?

Dr.laikus PhD 2013.08.24. 17:58:16

@platelet:

Azt hiszem, hogy a képzés/oktatás egész más, mint az ellátás. Itt erről van szó.

jágör68 2013.08.24. 18:23:14

@platelet:
Gondolom koponya- CT-t, MR-t, minden részeg fejsérültnek.
Meg akkor már máj- és hasnyálmirigy- átültetést is.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.24. 18:59:36

@Farkasokkal táncoló: a történeted nyilvánvalóan hihetetlen, nem azért mert ilyen nem lehetne, hanem azért mert abban a városban van legalább 10 (ha nem több) röntgennel rendelkező egészségügyi intézmény, ha egyikben nem megy a röntgen átküldik a másikba, ha nem küldik és nem értelmi fogyatékos az illető akkor átmegy magától. én magyarországon egyetemi klinikán dolgoztam és volt, hogy elromlott a röntgen vagy egyszer-kétszer a CT is, átküldtük a betegeket a másik intézménybe és kész, van ilyen a röntgen is egy gép, ráadásul az érzékenyebbik fajta (mármint a digitális, mert a klasszikust csak az áramkiesés állítja meg).
abból, hogy saját erőből tudtak utazni 500 kilométert következik, hogy annyira nem voltak súlyos állapotban, tehát az egyszerű manuális vizsgálat kiegészítve mondjuk vérnyomásméréssel teljesen elégséges. a szállítás módjáról meg a beteg dönt ilyen esetben, ki tudja nem akarták otthagyni az autót, nem volt nemzetközi biztosításuk, így fizetni kellett volna a mentőt, nem voltunk ott nem tudjuk.

Tempus-Anh 2013.08.24. 19:25:08

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
A hetvenes évek végén a háziorvosunk marosvásárhelyi orvosi egyetemet végzett fia és debreceni orvosi egyetemet elvégzett menye kimentek Heilbronnba. A fiú azonnal kapott orvosi állást (figyelsz, Farkasokkal táncoló?...és nem is kell elájulnod...), a felesége egy év múlva.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.24. 20:42:23

@Tempus-Anh: írtam már, hogy a románoknak 1965 től van konformitási igazolásuk. érdekes módon, annak ellenére, hogy schengenben vagyunk egy 1983 előtt végzett magyar orvos külföldön különbözeti vizsgákat kell tegyen

GonoszMostoha 2013.08.25. 22:13:56

@Dr.laikus PhD:
Olvastalak, te libaterelő, nem általánosítottam, hanem azt mondtam, előfordul, hogy nem érzéstelenítenek. Még egy 39 cm-es fejámérőjű, közel 5 kg-os gyermek hüvelyi úton történő megszületése után sem, amikor a leszakadt húgycsövet kellene visszaoperálni és egyéb szétszakadt szöveteket a helyükre tenni. Egyébként igazad van, az eufória megvan - néhányunknak a fájdalom mellett.
Nincs két egyforma seb/szülés/trauma, ezért nem is lehet általánosítani.
A praxisban viszont előfordult, hogy a kolléga azért nem adott érzéstelenítést (nem szülés volt, még csak nem is nőgyógyászati eset)egy kisműtéthez, mert a vérzés úgyis "kimossa" az érzéstelenítő szert (!). Ezt vajon melyik egyetemen tanították neki???

karcsibácsi 2013.08.26. 09:52:30

@Dr.laikus PhD:
Szerintem hagyd rá, mert a négy mancs bepanaszol az ENSZ-nél/Úniónál!
Emlékezz, mit műveltek a libatömés miatt is...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.26. 11:02:46

@Lilili: a húgycső jellemzően nem szakad le szülés során ugyanis a szakadás jellemzően oldalra-hátra halad. a legsúlyosabb gátrepedések során a hüvely egybenyílik a végbéllel. a húgycső leszakadása jellemzően súlyos medencetörések során fordul elő. a húgycső rekonstrukciója komoly műtét, jellemzően nem is szokták priméren elvégezni, inkább egy suprapubikus katétert helyeznek be.
én kizártnak tartom, hogy nőgyógyász vissza tudna varrni egy leszakadt húgycsövet ugyanis az országban csak pár urológus van aki ezt meg tudja csinálni.
a második történeted nem elképzelhetetlen de az a beteg aki ezt hagyja az vagy fakír vagy értelmi fogyatékos

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.26. 13:48:25

@Dr.laikus PhD: remélem a háború és békéről nem esik szó a közeljövőben mert ha azt is bemásolja valaki...

GonoszMostoha 2013.08.26. 13:52:51

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
"a húgycső jellemzően nem szakad le szülés során ugyanis a szakadás jellemzően oldalra-hátra halad. a legsúlyosabb gátrepedések során a hüvely egybenyílik a végbéllel. a húgycső leszakadása jellemzően súlyos medencetörések során fordul elő. a húgycső rekonstrukciója komoly műtét, jellemzően nem is szokták priméren elvégezni, inkább egy suprapubikus katétert helyeznek be.
én kizártnak tartom, hogy nőgyógyász vissza tudna varrni egy leszakadt húgycsövet ugyanis az országban csak pár urológus van aki ezt meg tudja csinálni."

Jellemzőnek lehet, hogy jellemző, az oldal-hátra szakadás, nem kizárólagos. A komoly műtéttel egyetértek - konkrétan "szakvizsga-eset" volt az illetőt "összerakni", és egyébként papír van róla. Igen, ez is - suprapubikus katéter - megvolt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.26. 15:53:58

@Lilili: egy húgycső rekonstrukció nem szakvizsga eset, az a kérdés, hogy az urológia professzorok közül meg tudja-e mindegyik csinálni ezt a műtétet? vagy csak a szegedi (hozzá küldtünk annakidején medencetörött beteget ilyen sérüléssel)).
egyrészt nagyon rossz helyen szokott lenni a szakadás (jellemzően a diaphragma urogenitale szintjén legalábbis baleseteseknél) így a feltárás és a varrat sem egyszerű, másrészt nagyon nehéz megoldani, hogy ne keletkezzen szűkület vagy inkontinencia.
én most keresgéltem egy kicsit a neten de egyetlen egy esetet sem találtam amiben hüvelyi szülés húgycső ruptúrát okozott volna

2013.08.26. 17:47:04

Én még örülnék is neki, ha a gyógyszereken spórolna a kórház, mert ilyen állapotok között nem lenne meglepő, ha egy igazságra fogékonyabb kreatív elme azt mondaná, hogy

ne gyógyszer legyen kevesebb,

hanem beteg.

GonoszMostoha 2013.08.27. 21:18:39

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ebben az esetben nem tudom, miért kapott a kismama fent nevezett katétert. A műtét a szülés után - nevezzük műtétnek - kb. 55 percig tartott + a gátmetszés varrata. Volt feltárás is. Aztán pedig napokig figyelte három doki, tud-e pisilni, ott, ahol kell és annyit, amennyit szükséges, illetve van-e inkontinenciára utaló jel.
Oké, valószínűleg neked lesz igazad - én nem vagyok orvos - mindenesetre ez elég súlyos beavatkozást jelentett egy szülés után. Vagyis nem tudom, minek nevezzem akkor az esetet. Egy 39 cm-es fejú baba, aki előretartott kézzel kirobbant az anyukájából nyakán és törzsén köldökzsinórral, elég megalapozó eset, nem?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.08.28. 09:11:32

@Lilili: a gátizomzat repedése okozhat inkontinenciát. a hüvelyi úton szült nőknél kétszer gyakoribb az inkontinencia, és minden szülés tovább fokozza ennek az esélyét. továbbá keletkezhet ott vérömleny ami nyomhat különböző szerveket.
de egy húgycső rekonstrukció olyan komoly dolog, hogy az a medencesérült amit én láttam még fél év után is suprapubikus katéterrel élt, pedig nem a pénz akadályozta meg abban, hogy normálisan végezze a dolgát
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása