Kiabálva dobott ki a rendelőből az orvos

2017.02.11. 06:00

angry-scream-doctor-point-chart.jpgA megfelelő lépéseket azonnal megtettem, de elfogadhatóan hogy egy kiszolgáltatott embert ilyen módon meg lehet alázni.

Tisztelt Praxis.

 

 Elöljáróban le szeretném írni, hogy 25 éve dolgozom az egészségügyben, kétkedve olvastam eddig a sok rémtörténetet orvosokról, ápolókról. Soha nem hittem volna, hogy egyszer velem is történik olyan felháborító és példátlan eset, ami miatt "feljelentgetős, ide-oda írogatós" páciens lesz belőlem is.

2017.02.07.-én a Csepeli Rendelő fogászatán Dr. D. Miklós rendelésén azonban olyasmit tapasztaltam, amit legmerészebb álmaimban sem hittem volna. Az orvos első perctől nem volt igazán partner, de nem is foglalkoztam vele, gondoltam „elég, ha jól csinálja a dolgát, nem kell velem kedvesnek lenni „Gyökérkezelést kezdett, röntgen után rengeteget vártam, miközben több beteg fel is adta, a rendelőbe több mint 20 percig senki nem is lett szólítva.

 angry-scream-doctor-point-chart.jpg

 

Mire bejutottam, a fájdalomcsillapitó hatása nagyon gyenge volt már. Ezt jeleztem is, de reakció az orvos részéről nem volt. Majd egyszer csak kiabálni kezdett „nyissa már ki a száját... Hát nem fogja fel, amit mondok, maga agyatlan?, 35* kell elmondanom, hogy, megértse, miért húzzuk el ezt a mocskos kezelést? "Közben dobálta az eszközöket. Minden erőmmel feszítettem szét a számat és próbáltam másra gondolni. Megalázó és ijesztő érzés volt! Az iszonyatos fájdalmat hagyjuk, az szubjektív dolog. Olyan érzésem volt, hogy szinte élvezi, ahogy minősíthetetlen hangnemben üvölt velem, én pedig nem tudok tenni semmit.

 

 Mikor végre felkelhettem a székből, azonnal szóltam, hogy a beszélgetés egyoldalú volt, mivel én nem tudtam reagálni, de felháborító a stílus, ahogyan velem beszélt és ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ezen méginkább kiborult, olyan erővel csapkodta az eszközeit, hogy valami "turbina" el is tört. A rendelőből kiabálva tessékelt ki és semmiféle felvilágosítást nem adott, hogy mikor kell visszamennem, mit csinált velem stb.

 

A megfelelő lépéseket azonnal megtettem, de elfogadhatóan hogy egy kiszolgáltatott embert ilyen módon meg lehet alázni. Komolyan mondom, ha nem én éltem volna át, nem hinném el!

Csináltassa inkább magánban, jó?

2017.02.10. 06:00

cosmetic-dentistry-cost.jpgAnnak ellenére, hogy járulékaimmal fenntartom a szociális ellátórendszert, nem kapok érte cserébe semmit, ja, de igen, ma kaptam egy jó adag megalázó, lekezelő, önkényes bánásmódot.

Kedves Praxis Blog!

 

Szeretném megosztani Önökkel a következő történetet. Sajnos fogaimmal rengeteg gond van, rendszeres látogatója vagyok a fogorvosi rendelőknek. Annak ellenére, hogy a TB-t rendszeresen fizetem, magán fogorvosi ellátást választottam, miután az SZTK-s fogászaton félrekezelték több fogam is. Miután egyik fogpótlásom alatt makacs és idült ínygyulladás alakult ki, doktornőm javasolta fogászati fémallergia elvégzését, hogy elkerüljük a jövőben az ehhez hasonló gyulladásokat - hamarosan újabb fogpótlásra szükség lesz.

 

A fogászati fémallergia vizsgálat miatt feltúrtam az egész internetet - Budapesten kb 4-5 magán rendelést találtam, akik ezt csinálják - kértem árajánlatot - 40e-50e Ft-ba kerülnek ezek sajnos (többször visszakérnek kontrollra) Mivel nincs gazdag amerikai nagybácsim, és a múlt héten se nyertem meg a lottóötöst, ezért nem gondolom, hogy ezt megengedhetem magamnak, így is rengeteg pénzt fizetek folyamatosan a fogászati kezelésekre. Mint TB-t rendszeresen fizető állampolgár, felhívtam a területileg illetékes SZTK-m (Székesfehérvár) bőrgyógyászatát, fémallergia vizsgálat felől érdeklődve.

 cosmetic-dentistry-cost.jpg

 

A következő párbeszéd zajlott le köztem és az asszisztens hölgy között - Jó napot, fogászati fémallergia tesztet végeznek? - (megkérdezi) Igen, tudok önnek időpontot adni. - Szuper. Kell vinni beutalót? - Milyen célból csináltatná? - Fogászati fémallergia kivizsgálása miatt. - Fogászat? Olyat nem végzünk. Csináltassa inkább magánban, jó? - ... Annyira lesokkolt az asszisztens hölgy válasza, hogy egy erőtlen jó-t válaszolva letettem a telefont.

 

 Milyen jogon diszkriminál? Csinálnak ilyen tesztet, elárulta. Benne van a kiskátéjukban, hogyha annyira rongyrázó vagy, hogy magán fogorvoshoz is be mered tenni a lábad, akkor lesheted az sztk-s időpontod? Én kérek elnézést. Mi lett volna ha erősködöm? Végül is fizetem a tb-t, járna az ellátás.

 

Talán kaptam volna 2-3 hónappal későbbre időpontot? Vagy azzal kellett volna előjönnöm, hogy végstádiumú bőrrákos páciens vagyok aki ha beteszi az ezüst fülbevalót, fibrillálni kezd? (elnézést a bőrdaganatos olvasóktól)

 

Nagyon durva ez, én, mint adófizető állampolgár minden nap úgy érzem, annak ellenére, hogy járulékaimmal fenntartom a szociális ellátórendszert, nem kapok érte cserébe semmit, ja, de igen, ma kaptam egy jó adag megalázó, lekezelő, önkényes bánásmódot. Ez az, a magyar egészségügy erősödik, még szerencse

Az orvosok bűne miatt halt meg a feleségem

2017.02.08. 06:00

shutterstock_119949292_375_1.jpgTöbb orvos balfaszsága, bűne kellett hozzá, hogy szeretett feleségem meghaljon.

„A bűn mindent beszennyez. Mindent elborító bűz ez, megrontja a szeretetet, megfertőzi a házastársak szobáját, az újszülöttek bölcsőjét, még a napmelegben bágyadozó virágokat, még a rügyeiket fakasztó fákat is. A föld úszik ebben a tisztátalanságban, melynek legkisebb cseppjéből is gyalázat virága sarjad.”

 

A 2008. szeptember 27-én elkészült szövettani lelet szerint 1.5 ml szürkésbarnás kaparék, továbbá 13X19X17 cm-es terhes méh és jércetojásnyi jobb petefészek ill. függelék érkezett vizsgálatra, július 2. ill 3-án, utóbbi fixálatlanul (!), azaz formalinba nem helyezve. A kaparékban a mikroszkóp alatt vizenyősen fellazult simaizom-elemek mellett vérzésekkel tarkított „nekrotikus terhességi szövetmaradványok” látszottak, utóbbiakban nagy tömegben mutatkoztak Gram pozitív baktériumfelhők, főleg coccus láncokból és csoportokból.

 

shutterstock_119949292_375_1.jpg

 

A PAS festés egy-egy kisebb érben, „fibrinmirigy rögképződést” mutatott. Mindez alapján gyulladást véleményeztek. A méh hátsó falában egy 3,5X3,5 cm-es submucosus myoma-göb volt, a méh fala átlagosan 3 cm vastag, belfelszínén 1-2 cm vastag, fellazult decidua, a myoma mögött a fundusban „bolyhos szövetmaradvány” is mutatkozott. A méh falán folytonosság-megszakadást, sérülést nem írtak le. A cervix területében bevérzések voltak, ezek mellett a mikroszkópban gyulladásos beszűrődés is látszott, itt is voltak tömeges, Gram pozitív coccus láncokból, szőlőfürtökből álló baktériumfelhők. A méhben másutt kiterjedten vizenyős fellazulást, szövet-nekrózist, a kis erekben nagyszámú coccust látták. A „ bolyhos” területben is nekrotikus terhességi szövetmaradványok látszottak, vizenyős fellazulással és coccusok tömegével.

 

 Mindezek alapján kiterjedt vizenyővel, szövetnekrózissal járó bacteriaemiát véleményeztek, azzal a megjegyzéssel, hogy a gyulladásos sejtes reakció „szinte teljesen” hiányzik. A petefészekben kiterjedt vizenyős fellazulás és foltozottan bevérzések látszottak, amik a vélemény szerint DIC részjelenségének megfelelnek. (A meghallgatási jegyzőkönyvekben is szerepel utalás arra, hogy a műtéti preparátumokat több napig formalin nélkül, szobahőmérsékleten tárolták…) A fent hivatkozott orvosi iratok szerint az újszülött ( Greiner Ramóna) az 5. életnaptól magas CRP ( 85) miatt Claforan-t és Gentamycin-t kapott. Vizelettenyésztése negatív lett (vizeletében antibiotikum volt), a köldökéből E. coli tenyészett. A kórlefolyás 07. 02. 14:30-as bejegyzése szerint „új információ, hogy anya halálának a hátterében szeptikus folyamat állt.” Mi történt, magyarra fordítva Leegyszerűsítve elmondanám, hogy mindenki értse. Gyulladás, vérmérgezés végzett Eszterrel, amely a nem körültekintésnek, kielégítő kezelésnek köszönhető.

 

Több orvos balfaszsága, bűne kellett hozzá, hogy szeretett feleségem meghaljon. Méhlepény darabot hagyott bent Iványi, ebből kifolyólag a vérmérgezés olyan kémiai folyamokat indított el, amelyet a Bumm kanalas vizsgálat csak felgyorsított. Ez a felesleges beavatkozás, Eszter szervezetében megnyitotta a fertőzés tovább terjedésének lehetőségét. Dr. Iványi olyan méhüri betapintást végzett, amit az általa kiállított papírok nem igazolják! A főbűne, hogy a jódos betadinos öblítést ez után nem végezte el. Ezt az orvosi papírok igazolják, hiába szeretne szóban máshogy emlékezni! Az ügyeletes Jónás, nem ismerte fel, hogy antibiotikumos kezelést meg kellene kezdeni, nem érdekelte Eszter, mert nem az ő betege volt.

 

Dr. Jónás, mivel Eszter nem az ő betege volt, június 28. 16 órától (ekkor Eszternek 39,9 fokos láza volt) június 29. 03. 35-ig, több mint 11 órán keresztül nem nézett Eszterre. (Ezt igazolja az orvosi dekurzus lap, amelynek utólagos meghamisítását a Hatósági írásszakértő igazolta.) Berbik, asszisztált emberei sarlatánságához és a bizonyítékok megsemmisítésének kísérlete, a kórlapok meghamisítása mind az osztályáról állít ki bizonyítványt, arról nem is beszélve, hogy milyen összefonódásai vannak a „független” orvos szakértőkkel, szakfelügyelőkkel! De erről majd később!

 

Greiner Tamás

Elzavart az orvos a rendelőből

2017.02.06. 06:00

a32-800x430.jpgAmikor pedig elkezdtem volna magyarázni neki, hogy kétségbe vagyok esve, mert folyamatosan romlik az állapotom, szó szerint kizavart a rendelőből, hogy ne vegyem el az időt a fontosabb dolgok és más betegek elől.

Tisztelt Praxis!

 

Azért kerestem fel az Önök oldalát, mert a háziorvosom elfogadhatatlan viselkedése miatt nem jutok megfelelő orvosi ellátáshoz. Sajnos másik orvos választása nem lehetséges, ugyanis a környezetemben nincs másik háziorvos, a külön fizetős ellátásra pedig sajnos nincs lehetőségem. Korábban, amikor ide költöztem csupán egy alkalommal jártam nála, bejelentkezni és valami semmiség megfázásos vírus miatt. Akkor nem is volt semmiféle probléma. Azonban most, másfél évvel később hirtelen állandó rosszullétek kezdtek el kijönni rajtam, állandó gyomortájéki fájdalom, hosszú hetek óta tartó hőemelkedés és rossz közérzet. Amikor ezeket a tüneteket elmondtam az orvosomnak, mintha rám sem hederített volna, annyit mondott, hogy szerinte nincs semmi bajom, majd elmúlik. Ezt egyébként igen csak pokróc stílusban, úgy, hogy közben még csak rám sem nézett, valamit bogarászott egy könyvben.

 

Miután az állapotom nem hogy javult volna, de még romlott is, megjelent hányinger és hányás is többek között, ismét felkerestem, és beszámoltam neki a fejleményekről, talán még idegesebb lett, mint előtte. Kifakadt, hogy újra zavarni mertem, amikor ő már megmondta mindenféle vizsgálat nélkül, hogy nincs semmi bajom, és majd a tünetek is el fognak múlni. Amikor pedig elkezdtem volna magyarázni neki, hogy kétségbe vagyok esve, mert folyamatosan romlik az állapotom, szó szerint kizavart a rendelőből, hogy ne vegyem el az időt a fontosabb dolgok és más betegek elől.

 

a32-800x430.jpg

 

Ez most pénteken történt, azóta a hányás szerencsére valóban elmúlt, ugyanakkor a gyomor problémák, valamint a lázas állapot a csillapítók ellenére is megmaradtak és ezzel együtt a rossz közérzetem is. És persze lelkileg is megvisel, hogy ahelyett, hogy segített volna rajtam, aki erre esküdött fel és ez volna a dolga, minden ok nélkül elzavart.

 

50 éves múltam, egyedül vagyok, senkire sem számíthatok. Állandó munka nélkül is fizetem magam után a TB-t, mert ugye ez a kötelességem, amikor pedig hosszú idő után igénybe kellene vennem az ellátórendszert, akkor meg nem hajlandóak kezelni és meggyógyítani, de még csak megállapítani sem, mi lehet a baj velem. Ráadásul abban a korban vagyok, amikor az ember már erősen veszélyeztetett, és nem akarok ugyan ördögöt festeni a falra, de ha valami igen komoly bajom van, akkor a késlekedés akár az életembe is kerülhet.

 

Abban kérném a segítségüket, kihez lehet fordulni, hogy az orvosom emberszámba vegyen és megkapjam azt a minimális ellátást, amelyhez úgy gondolom jogom volna, és amely akár az életemet is megmentheti. Nagyon ki vagyok borulva, kérem, ha tudnak, adjanak tanácsot!

 

M.

Embertelenül bántak a betegekkel

2017.02.05. 10:14

korhaz_02_nagy.jpgElhiszem, kevés az orvos rengeteg a beteg, de amikor kivagyunk szolgáltatva az orvosoknak, betegek vagyunk egy kis emberség jól esne, vagy ha az nincs, legalább megalázás, ordítozás ne lenne.

Tisztelt Praxis!

 

Férjemet február 2.-n beutalták agyérgörcs gyanúja miatt az Állami Egészségügyi Központba. P. Doktornő rendelt. Mire végre több órás várakozás után férjem bejutott a" kedves" doktornő szó szerint így kezdte: Ki az a hülye, aki magát ideküldte? Elkezdődött a vizsgálat. Férjemnek magas volt a vérnyomása így kapott egy vérnyomáscsökkentőt. Kis várakozás, de sajnos nem vitte le. Adtak neki még egyet! Várakozás, de se vitte le. Adtak neki még egyet! Várakozás, de az se vitte le!

 

Úgy gondolták akkor megkapja anegyedik ugyan olyan számára valószínű hatástalan vérnyomáscsökkentőt! Ezt már férjem testvére nem engedte hisz nyilvánvaló volt ez a gyógyszer nem segít és 4 vérnyomáscsökkentőt, ami nem hat beadni majd talán kipróbálni egy másikat talán kockázatos. A kedves doktornő erre mérgesen megkérdezte férjem testvérét ugyan mit ért hozzá, hol diplomázott? Nem hiszem, hogy orvosnak kell ahhoz lenni, hogy gyanítsuk 4 vérnyomáscsökkentő, ami nem is hat talán nem túl jó a szervezetnek. A gyógyszert végül nem adták be.

 korhaz_02_nagy.jpg

Doktornő megkérdezte a férjemet, szokott-e szívtájéki fájdalma lenni. Férjem mondta a lapockájánál szokott fájni erre a doktornő leüvöltötte a fejét és kioktatta a szíve elől van, hátul nem fájhat! Kérdem én, a hátsó fali infarktus akkor hol fáj? Leírások alapján a lapocka részen. Egy öreg néni is ült a váróba egyedül (meg még 100 másik beteg sajnos), akinek az egyik oldalon az arca láthatóan le volt bénulva.

 

Kiderült már legalább 6-7 órája ott volt és orvos még nem látta. Sógornőm ezt szóvá tette hajnali 2-3 felé mire a válasz - Ja, a néni már tegnap kapott strokot. Így úgy gondolta a kedves doktornő tud még várni a néni.

 

 Sógornőm erre már nagyon mérges lett, kiabált mire láss csodát kis idő múlva jöttek és a nénit eltolták a vizsgálóba. Miközben eltolták sógornőm mellett a kedves kis öreg hölgy megköszönte, hogy kiállt érte.

 

Elhiszem, kevés az orvos rengeteg a beteg, de amikor kivagyunk szolgáltatva az orvosoknak, betegek vagyunk egy kis emberség jól esne, vagy ha az nincs, legalább megalázás, ordítozás ne lenne. Nagymamám mindig azt mondta, úgy bánj az emberekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak.

 Doktornő kívánom, úgy bánjanak magával, ahogy ön bánt a férjemmel és a kedves kis öreg hölggyel. Mondanom se kell 6 órát töltött ott a férjem ebből 5 és felet a váróba. Azért még azt is ideírom, amikor férjem megkérdezte hol lehet panaszt tenni egy igen bunkó mentős azt mondta, a Jóistennél! Gratulálok ehhez a kedves kollégához is.

Szégyelljék mind a ketten magukat! Bár az ilyen emberek sajnos nem szégyellik, sőt…

Kötelező hálapénz, ráadásul előre?

2017.01.30. 06:30

15780630_10155693419257846_489623215697880727_n.jpgHa jól tudom, hálát utólag szoktak érezni az emberek. Előre hálás lenni? Kötelező hála (pénz)?

A rövid történet egyik szereplője: DR. F. GÁBOR SZEMÉSZ Komárom-Esztergom megye szemész szakfőorvosa, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórház Szemészeti Osztályának osztályvezető főorvosa. Magyar Műlencse Implantációs Társaság (SHIOL) alapítója és első titkára. DÍJAK, ELISMERÉSEK: SHIOL plakett műlencse beültetés terén végzett szakmai és tudományos tevékenységéért KIEMELT SZAKTERÜLET: Műlencse-beültetés, mikrosebészet NEMZETKÖZI TAPASZTALAT: Európa és Amerika számos városában vett részt szakmai gyakorlaton, továbbképzésen. Többek között: Londonban, Párizsban, Kölnben, Philadelphiában, Chicagoban. NYELVTUDÁS: angol, francia, német

 

A történet másik szereplője Édesanyám nővére, Szűcs Erzsébet, aki az egyik szemén lévő szürkehályog eltávolítása miatt látogatta meg Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórház Szemészeti Osztályát. Pontos helyszín: Szemészeti Osztály. 2800 Tatabánya, Dózsa György út 77. "H" épület, III. emelet, 2. szárny. Miután Szűcs Erzsébet elmondta panaszait a főorvosnak, a főorvos közölte vele, hogy 20'000 Ft - 40'000 Ft (húszezer forinttól, negyvenezer forintig) terjedő összeget (vagy, ha van több, akkor az is jó) javasol, hogy hát ennyit szoktak neki adni a betegek ilyen típusu műtéteknél.

 15780630_10155693419257846_489623215697880727_n.jpg

Drága Zsóka, sajnos nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ki tudna fizetni egy ilyen összeget, így értetlen arcal némán nézett a főorvosra. Aztán magában végiggondolta, hogy biztos, hogy nem egy magánklinikára ment be. Végül elbúcsúzott és hazament. Mit lehet erre mondani? Minden esetre nagyon felidegesítette őt a dolog. El is mondta mindenkinek a családba. Nekem Édesanyám ma mondta el. Nekem az a véleményem, hogy ha valami nem tetszik az embernek, akkor tenni kell azért hogy megváltozzon a dolog. Ha jól tudom, hálát utólag szoktak érezni az emberek. Előre hálás lenni? Kötelező hála (pénz)? hála (főnév)

 

1. Segítség miatti érzés; köszönetből és lekötelezettségből összetevődő érzés, amely egy személy iránt tölt el egy jó cselekedetéért, szívességéért, szolgálatáért. – Szeretném a hálámat ezzel a kis ajándékkal kifejezni – mondja a beteg az orvosának. Az orvos átveszi a csomagot, pedig nem vár hálát a munkájáért

.

2. Köszönet; ennek (1) az érzésnek szavakban, tettekben való kifejezése, megnyilvánulása. A beteg hálát adott az orvosnak a sikeres műtétért. A család gyarapodása miatt hálát adtak az istennek.

 

Eredet [hála < ómagyar: hála < szláv: hvala (hála, dicséret) < szanszkrit: khev, glev (dicsér, elismer)] forrás: (http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/H%C3%A1la) Praxis

 

Elejtette a beteget a beteghordó a műtét után

2017.01.27. 05:54

00186330.jpegÉs itt kezdődik életem pokla. Folytatom. 8- Hónap Kórház és a pokol!

Üdvözlöm!

 

Jó lenne tudni,hogy ki ellenőrizheti a beteghordókat a Kórházakban.? Velem olyan történt,amit eltusoltak .Hasi sérv miatt kerültem kórházba,aznap megműtöttek,vissza kerültem az osztályra.Gondoltam 3-nap és otthon vagyok.Sajnos bélsérülés lett ,2-napig kínok kínját éltem meg,a drénen keresztül széklet jött.

 

00186330.jpeg

 

Második nap este vittek műteni újra .Ilyenkor az ágyammal együtt tolnak le,majd a műtő előtérben áttesznek egy másik ágyra,azzal tolnak a műtőbe.Két beteghordó vitt egy a lábam egy a felső részem fogta meg ,hogy áttegyen arra az ágyra.Éreztem az alkoholt a beteghordón ,de a következő pillanatban már le is ejtett.Nagy fájdalmam volt,hisz 2-nappal előtte műtöttek .

 

Az Orvosok rohantak ki, tettek vissza az ágyra. És itt kezdődik életem pokla. Folytatom. 8 Hónap Kórház és a pokol!

Megloptak a kórházban

2017.01.26. 06:29

sad-woman-638x425.jpgVégül aláírtam a papírt, és jobb ötlet híján távoztam a kórházból - a körülbelül 70 ezer forintot érő telefonom és 17000 forintom nélkül. 

Jó estét, sziasztok!

 

Végső elkeseredésemben, és abban a tudatban, jobb lesz, ha ezt kiírom magamból, muszáj volt hozzátok fordulnom. Az emberi pofátlanság legteteje, amit elkövettek ellenem egy budapesti kórház sürgősségi osztályán 2017. 01. 14-én, hajnalban (vagyis hajnali fél 3-tól délelőtt háromnegyed 10-ig). Pánikroham miatt szállítottak kórházba. Arról inkább nem is mesélek, milyen stílusban beszéltek velem és a barátnőmmel az orvosok és az ápolók, ez volt a legkevesebb.

 

Történet a következő: vizsgálat után az ügyeletes orvos közölte, hogy reggelig maradjak benn, de ha esetleg jön valaki, akkor a helyem elveszik, és mehetek az utcára. Inkább meghúztam magam ezek után, de elfoglaltam az ágyat, táskámat magamnál tartottam. A barátnőmet nyaggatta az egyik ápolónő, hogy egyszerűbb lesz és biztonságosabb, ha a táskámat beviszik megőrizni a kartonozóba, így hát a barátnőm a telefonomat a táskám cipzáros zsebébe tette, a pénztárcámat betekerte a sálamba, és a táskám legmélyére rejtette.

 

sad-woman-638x425.jpg

 

Odaadta az ápolónőnek, majd elköszönt tőlem, és mondta, ha felébredtem, hívjam fel őt, eljön értem autóval és hazavisz. Elérkezett a reggel, felébredtem, megigazítottam az ágyneműt, felvettem a cipőm, és odamentem a kartonozóhoz. Elkértem a táskámat, oda is adták, egy papírral, amire fel voltak vezetve a táskámban lévő értékeim, dolgaim. Furcsálltam, hogy a készpénznél a 18 ezer Ft helyett 990 van írva, az is apróban. Mondtam a hölgynek, hogy ez így nem lesz jó, előkotortam a pénztárcám, és valóban nem volt benne a 17 ezer forint papírpénzem. Idegességemben csak elnevettem magam, és megjegyeztem, milyen vicces lenne, ha a telefonom sem lenne a táskámban...

 

A nő zavarba jött, azt mondta, nincs felírva a telefonom sem. Kerestem, kutattam a táskában a telefonom és a pénzem után. A telefonomnak hűlt helye, majdnem elsírtam magam, amikor a nő az arcomba nyomta a papírt, hogy írjam alá, átvettem a táskám a benne lévő cuccaimmal. Ránéztem, megmondtam neki, hogy ne haragudjon, de ezt nem fogom aláírni. Erre megfogta a táskám, elvette tőlem és visszasétált vele a kartonozóba, mondván sajnos nem adja vissza a táskám, ha a papírt nem írom alá. Utánakiáltottam, hogy nem érdekel, a táskámat adja vissza azonnal, nekem arra szükségem van. Visszajött, megkértem, hogy nézzen körül a kartonozóban, hátha kiesett valahol. Ezután elkezdett velem ordibálni, hogy hogy képzelem, hogy a kollégáit gyanúsítom azzal, hogy megloptak engem. Erre annyit válaszoltam, hogy más nem fért hozzá a táskámhoz, ki mást gyanúsíthatnék?

 

Végül aláírtam a papírt, és jobb ötlet híján távoztam a kórházból - a körülbelül 70 ezer forintot érő telefonom és 17000 forintom nélkül. Aznap este miután végeztem a munkával, a feljelentést megtettem.

 

Köszönöm, hogy elolvastátok.

Szép estét kívánok! L. Réka

Európai színvonalú ellátás a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban

2017.01.11. 06:00

korhaz.jpgHa a magyar egészségügy általában itt tartana, mint a Flór Ferenc kórház, az élvonalbeli európai színvonal lenne, egyetlen apró hiányosságként csak a wc papír hiányát tudom említeni.

Tisztelt Admin !

 

Kiemelkedően pozitív tapasztalataimat szeretném megosztani a Kistarcsai Flór Ferenc kórházról. A 2016-os évben számos, ellenőrző jellegű és egy ízben sürgősségi vizsgálaton vettem részt. Valamennyi vizsgálaton korrekt, alapos, gyógyításra koncentráló ellátásban volt részem, a megadott időpontokban, rövid várakozásokkal. Külön megemlítem a sebészeti osztályt, ahol két kisműtéten is voltam, első esetben egy nem sürgős, halasztható polipeltávolítás: a jelentkezéstől számított 1 héten belül !

 

Második eset egy visszérműtét: nem időpontot adtak, hanem megkérdezték: mikor lenne nekem alkalmas ?

korhaz.jpg

A műtétet rendkívül alaposan végezték, az előzetes vizsgálatok, a tájékoztatás az orvosok és nővérek részéről nagyon alapos és körültekintő volt. A higiéniás viszonyok kiválóak, kérés nélkül cserélik a szennyezett ágyneműt, a kötözőnővér rendkívül ügyel a steril sebkötözésre, az egész légkör, a betegekkel való bánásmód egyenrangú félként történik. A nővérek nagyon figyelmesek, hívás nélkül jönnek, figyelik lefolyt-e az infúzió, érdeklődnek a betegek állapotáról, igényeiről.

 

Egyetlen apró hiányosságként csak a wc papír hiányát tudom említeni. Ha a magyar egészségügy általában itt tartana, mint a Flór Ferenc kórház, az élvonalbeli európai színvonal lenne. Nagyon elégedett vagyok az ott tapasztaltakkal, látszik a szervezett, protokollokat maximálisan betartó, gyógyításra törekvő központi szándék és ez meg is valósul a betegekkel való kapcsolatokban.

 

Gratulálok és köszönöm a figyelmes gyógyító tevékenységet !

 

Kis Tivadar

 

Egy beteggel, vagy hozzátartozóval szabad így beszélni?

2017.01.07. 07:31

angry-nurse-facebook_1.jpgMost akkor csendben megkérdezem, hogy a beteggel, vagy a hozzátartozóval ilyen stílusban beszélő egészségügyi dolgozó, vagy asszisztens megérdemli a tiszteletet?

"13 éves unokaöcsémet közel 1 éve hordja az anyja a Heim Pál gyermekbőrgyógyászati szakrendelésre az arcát,nyakát ellepő gennyes pattanások miatt.Az első gyógyszerezés nem volt hatásos így egy jóval erősebb gyógyszert írtak fel,amihez havonta laborvizsgálat szükséges.November végén voltak utoljára kontroll vizsgálaton,ekkor kapta a decemberi gyógyszeradagot illetve receptet.Az ambuláns lapon ott szerepel,hogy december végén illetve január elején ismét kontroll az esedékes labor eredménnyel,meg hát ugye kellene a következő recept..A nővérem 2 napja hívja a fenti bőrgyógyászat megadott mellékszámát időpont miatt (mert ez így működik)sikertelenül,senki nem veszi fel.Ma reggel végre sikerült elérni a telefonszámot.A nővérem és a bőrgyógyászati asszisztens párbeszéde a következő volt.



-Jó reggelt kívánok,egy időpontot szeretnék kérni Dr.X.Y doktornő rendelésére.

 

-Mi a baja a gyereknek,új beteg?-kérdezi a fiatal asszisztens.


-Nem új beteg,hónapok óta a doktornőhöz járunk,most lenne a havi kontroll,és a recept is kellene.


-Nem tudok adni időpontot a doktornőhöz,január végéig tele vagyunk,és a doktornő februártól már nem is lesz-közli röviden és nem túl barátságos hangnemben.


-Én értem,de a gyerek az arcával a kamaszrendelésre jár X doktornőhöz,most akkor kinek adjuk le a labort,ki fogja felírni a gyógyszert? Itt van az ambuláns lapon,hogy most kell jelentkezni nála.Most akkor mit csináljak? Hova vigyem?


-Én azt nem tudom,talán tessék jönni szerdán-mondja ekkor már türelmetlen hangon.


-Most mondta,hogy nem tud adni időpontot januárra,akkor melyik szerdára gondol? Ne haragudjon,de kezdem nem érteni amit mond-válaszolt a még mindig türelmes anya.


-Hölgyem,a doktornő minden szerdán rendel,csak a recepción sorszámot kell kérni-kezdi emelni a hangját az asszisztens hölgy.


-Ja,hogy a X.Y doktornőhöz mégis csak be lehet jutni szerdánként,csak éppen minimum 4 órát kell várni az "általános" bőrgyógyászati rendelésen úgy,hogy kontrollra vagyunk visszarendelve a "kamaszrendelésre"? Mondjuk kezdhette volna ezzel is,így nem beszéltünk volna el egymás mellett közel 7 perce-közölte a nővérem.


-Nekem erre nincs időm,ha nem jó ez a megoldás akkor tessenek elmenni máshova-utasította a nővéremet az egészségügyi dolgozó,majd köszönés helyett letette a telefont.


Most akkor csendben megkérdezem,hogy a beteggel vagy a hozzátartozóval ilyen stílusban beszélő egészségügyi dolgozó vagy asszisztens megérdemli a tiszteletet? Nem azt érdemelné,hogy jól elküldjék minden ilyen alkalommal az édes anyjába? Nehezére esett volna már az elején érthetően elmondani,hogy ebben az esetben mi a teendő? És milyen kijelentés az,hogy "el kell menni máshova"?

 

Hogy jön ehhez egy asszisztens,hogy ilyen kijelentést tegyen a betegnek,aki próbál belőle érthető választ kiszedni a kérdésére,ami nem utolsósorban a munkakörével függ össze? Ha a testvéremmel ezt a hangnemet megütötte reggel 9 kor, akkor még a mai nap folyamán vajon hány szülővel fogja ugyanezt a pimasz stílust megengedni?"

Amikor az egészségügyi dolgozót alázzák meg

2017.01.05. 05:46

magyar_11.jpgOlyan hangot tud 1-2 beteg megengedni magának, hogy az valami elképesztő. És sajnos gyakran belefutok ebbe, ami őszintén szólva, volt hogy iszonyatosan megviselt és sírva adtam át a műszakot. 

Tisztelt Praxis!

Régóta olvasom az oldalt, és úgy éreztem eljött az idő, hogy én is hozzá szóljak. Rengeteg panaszt és pár kedves történetet is olvastam. Szeretném megosztani az olvasókkal az én történetem. Nos én nem laikus vagyok, lassan 3 éve dolgozom egészségügyben 5. éve tanulok folyamatosan, minél jobb szakember szeretnék lenni és minél több emberen segíteni. Jelenleg dolgozom szakápolóként, és tanulok mellette. Azt gondolom, hogy megtaláltam a hivatásom, szeretem az embereket, mindenkiben próbálom a jót meglátni, és a legjobb tudásom szerint ellátni.

Érdekes, hogy mennyien szidják az ápolókat&orvosokat. Persze van,hogy néha belefut az ember 1-1 morcos emberbe és nyilván nem azt kapja amit elvár. Amit meg is értek, hiszem számomra az is cél, hogy a beteg olyan fogattatást, kedvességet,odafigyelést és ellátást kapjon mint amilyet én várnék el, hiszen én is lehet kiszolgáltatott. Azonban sokszor a jó sem elég jó. Mikor pl mint én aki a szívét-lelkét kiteszi a betegért ( fiatal vagyok, ez tény. Lehet akár erre is fogni) olyan hangnemet engednek meg maguknak már bocsánat a kifejezésért de mintha a majom seggéből rángatták volna elő, amikor az ember csak segíteni szeretne. Számtalanszor belefutottam már ebbe. Sürgősségin dolgozom, így nyilván  pörgés van. De amikor kikérdezek egy beteget okkal kérdezem meg pl: Mióta tart a panasz? Van-e kezelt betegség? stb.. és nem azért mert érzéketlen tahó vagyok. Olyan hangot tud 1-2 beteg megengedni magának, hogy az valami elképesztő ( az ízes magyar káromkodást kimerítve). És sajnos gyakran belefutok ebbe, ami őszintén szólva, volt hogy iszonyatosan megviselt és sírva adtam át a műszakot, holott soha egyetlen egy beteggel sem kiabáltam,bunkóztam stb..Ilyenkor mikor hazaérek, elgondolkozom, hogy miért is képezem magam? Dolgozom? Teperek? Igyekszem?..ha az embert sz*rba sem nézik. Nyilván tisztelet a kivételnek, és távol álljon tőlem, hogy bárkit is megsértsek..Kérdem én, akkor engem mi motiváljon? A fizetésem nem fog, az eszközhiány, időhiány, magam is látom, hogy romokban az e.ü. De felkelek minden nap, és mosolyogva megyek be dolgozni. Mert megéri..pl egy kedves mosoly egy idős nénitől/gyermektől vagy egy "köszönöm nővérke"..És nem megyek ki külföldre, mert a hazámban szeretnék dolgozni és élni.
magyar_11.jpg

A valóság az, hogy nem csak az egészségügy van romokban..hanem a társadalom..Mivé leszünk ha nem becsüljük meg egymást..olyan nincs, hogy mindig csak az egyik fél a hibás. Tudom felesküdtünk. Ezt mi eskünek ,mások kötelességre keresztelik át, mondván: ez a maga kötelessége!.

A történetből azt akarom kihozni, hogy lássuk be emberek..mindkét fél hibás. Viselkedjünk és tiszteljük egymást, mint embertársunkat! Tömören fogalmaztam, mivel nem akartam a betegellátást részletezni, csak a viselkedésre szerettem volna kitérni. Kihalt az emberekből a pozitivitás, kedvesség, vagy az egyszerű tisztelet, normál napszakhoz megfelelő köszönés az embertársunk felé. Vajon pl Te! fordított helyzetbe elviselnéd hogy úgy beszéljenek veled mint egy kutyával, ha te valóban segíteni akarsz és figyelmes,kedves vagy? Nos, kénytelen vagyok elviselni..mert felesküdtem..másrészről nem is szeretek vitázni, én tisztelem embertársam/betegem. Nyelek egy nagyon és mosolygok tovább. Ezekbe a helyzetekbe ki gondol be? Természetes lenne, hogy én mosolygok Te pedig lehülyézel?..Nap mint nap? 

Tudom, hogy ez a történtet heves vitát fog elindítani ( bár bízom benne, hogy nem), érvek,ellenérvekkel, jogos és jogtalan hozzászólásokkal. Javulni attól, semmi nem fog, csak gondolkozzunk el rajta. 
Nagy bátorság kellet, hogy ezeket lemerjem írni, napok óta újra és újra legépelem, de mindig kitörlöm..féltem hogy ha ezt leírom és mások elolvassák, hogy is mondjam ismét "csúnya" szavakat kapok csak..de " a siker titka abban rejlik, hogy soha nem adtam fel semmit és nem kerestem a kifogásokat" -Florence Nightingale-. 

 
Üdvözlettel: Egy mezei Ápolónő

 

Tragikus állapotok a kórházban

2017.01.02. 06:00

dollarphotoclub_65718662.jpgVizsgálatok nincsenek, majd talán az új évben, viszont kioktató, bunkó stílus, teljes oda nem figyelés, és nemtörődöm hozzáállás az van dögivel.

Tisztelt Praxis!

 

Mint olyan sokan mások, én sem szeretek kórházba járni, nem kifejezetten élmény. Azonban akadnak esetek, amikor rákényszerül az ember. A karácsony nálunk nem telt legkellemesebben, sajnos édesanyám végig rosszul érezte magát, folyamatosan fájt a feje, gyenge volt és szédült. Az ügyeletet nem akarta hogy ki hívjuk, úgy volt vele, majd az ünnepek után elmegy a háziorvoshoz. Sajnos az állapota egy cseppet sem javult, épp ellenkezőleg, ezért 26-án minden tiltakozása ellenére felhívtuk az ügyeletet. Gyorsan megvizsgálták és nagyon magas vérnyomás értékeket mértek nála, valamint a cukra is magasabb volt a kelleténél. Az okra nem derült fény, de az ügyeletes orvos azt tanácsolta, töltsön el néhány napot kórházban, majd ott kiderítik. Így még aznap, vagyis karácsony utolsó napján be is szállították a megyei kórházba.

 

Mi persze még aznap bementünk hozzá és vittük neki a szükséges dolgokat, fel voltunk készülve mindenre, de ami a kórházban fogadott bennünket, az még minket is letaglózott. A kopott és repedezett falak, az ütött kopott ágyak és a borzalmas szag nem volt meglepetés, de a szörnyű higiéniai állapotok, koszos lepedők és ágyak, a már bocsánat, de végig szart wc padlók nem egy helyen, valamint a rettenetes beteg es hozzátartozó ellenes hangulat annál inkább. Már akkor el lettünk küldve a fenébe, amikor a portán kerestük édesanyámat, mondván milyen hülyék vagyunk, hogy nem tudjuk, hova szállították. Ez még hagyján volt, lenyeltük, majd az épp szolgálatos nővér küldött el bennünket melegebb éghajlatra, amiért a kórterembe akartunk bejutni, mert hát a főorvos úr épp bent volt, nekünk meg ezt frissen beesve tudnunk kellett volna. A főorvos úr persze köszönés nélkül ment el mellettünk, de ez már meg sem lepett.

 

Jelenleg 3.napja van bent édesanyám, és mi 3.napja futjuk ugyanazokat a köröket. Vizsgálatok nincsenek, majd talán az új évben, viszont kioktató, bunkó stílus, teljes oda nem figyelés, és nemtörődöm hozzáállás az van dögivel. Ugyan második nap valahogy elfelejtettek ebédet adni az anyámnak, viszont ismét csak ránk förmedtek, amikor másnap mi vittünk be neki, mondván mindenki el van látva rendesen. Az állapota semmitsem javult, gyógyszereket nem kap, az első napot leszámítva orvos meg sem nézte. Majd az uj évben.

 

Ha ezt tudjuk, nem egyezünk bele, hogy behozzák. Ennél alaposabb ápolást és figyelmet kapna otthon tőlünk. De naivan azt feltételeztük, hogy egy egészségügyi intézményben legalább nem kell attól tartanunk, hogy a javulás helyett romlik az állapota. Most már úgy várjuk a következő évet, mint a messiást. Remélve, hogy akkor végre hozzálátnak az érdemi gyógyításhoz. Majd jelentkezünk a fejleményekkel.

B.ú.é.k.!

2016.12.31. 06:00

2017_happy_new_year_5k-1280x720.jpgSikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónak! Január 2-án újra jelentkezünk.

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónak! Január 2-án újra jelentkezünk.

Nem hajlandó gyógyítani

2016.12.30. 08:29

11886.jpgHa rajta múlik, akkor még fél év múlva is hasonló nehézségekkel fogok küzdeni, ha éppen el nem patkolok addig.

Tisztelt Praxis blog!

Szeretném elmesélni a velem történteket, remélem tanulságul szolgál majd az olvasók számára és abban is bízom hogy esetleg némi jó tanáccsal is el tudtok látni. Adva van a háziorvosom, akit szerencsére igen ritkán kell felkeresnem. Ameddig szimpla recept írás volt köztünk a legszorosabb kapcsolat, addig az égvilágon semmi probléma nem volt, ugyanakkor amint komolyabb esettel fordultam hozzá, máris előkerültek a gondok, bajok. Egy ideje elég rosszul érzem magam, a gyomrommal nincs minden rendben, puffadok, fáj  és feszít állandóan, morog, mocorog, ha kell, ha nem. A székletem olykor hígabb, olykor keményebb, végbél tájékon viszketést is érzek, emellett a közérzetem rossz,  fáradékony vagyok,  előfordul, hogy köhögök,  illetve valamilyen váladék van a torkomon állandó jelleggel, amitől rekedt is vagyok. A mellkasom is fáj időnként és néha úgy érzem szédülök is. Mindez 30 évesen épp elég a jóból,  azt hiszem.

Természetesen ellátogattam a háziorvosomhoz a panaszokkal, de azon kívül, hogy szerinte refluxom lehet és írt fel Ludeát, valamint köhögés csillapítót, egy kenőcsöt, de érdemben mást nem csinált. A tüneteim igazából nem változtak, vsgyis jelentősen nem és azóta már kétszer jártam újra nála viziten, de még egy egyszerű laborvizsgálatra sem utalt be. Annyit mondott hogy szedjem a gyógyszert és használjam a kenőcsöt és ha minden marad a régiben, majd az új esztendőben keressen fel őt. Addig pedig marad a szenvedés, ráadásul már lassan másfél hónapja húzódik a történetem. Biztos vagyok benne, hogy valahol a gyomrom tájékán lehet a gond, mert korábban soha nem éreztem ezeket a kellemetlenségeket.Nem dohányzom, nem iszok alkoholt, csak ritkán, vékony testalkatom van. Rengeteg dolgot olvastam ezekről,  ami talán megint csak nem túl jó,  mert már olyan súlyos betegségeket vízionálok, hogy csak na.

Ha esetleg van valakinek használható ötlete, mégis mi lehet a bajom és mit kellene tennem, kérem ne tartsa magába. Az viszont igen szomorú, hogy az orvosom többszöri jelzésem ellenére sem volt hajlandó eddig semmiféle vizsgálatnak alávetni, laborba, vagy bárhova máshova küldeni  és ránézés alapján dönt el olyan dolgokat, amelyeket vizsgálatoknak kellene igazolniuk. Ha rajta múlik, akkor még fél év múlva is hasonló nehézségekkel fogok küzdeni, ha éppen el nem patkolok addig. Másik orvost pedag nem tudok választani,  mert a környéken igen zsúfoltak a praxisok. Várom a visszajelzésüket és esetleges tanácsaikat!

A.

Boldog Karácsonyt Kívánunk!

2016.12.24. 06:00

red-and-white-decorations-in-the-snowy-christmas-tree-52001-1920x1200.jpgMinden kedves olvasónknak, betegnek, hozzátartózónak és egészségügyi dolgozónak békés, szeretetben gazdag Karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánunk! December 27-én újra jelentkezünk!

Minden kedves olvasónknak, betegnek, hozzátartózónak és egészségügyi dolgozónak békés, szeretetben gazdag Karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánunk!December 27-én újra jelentkezünk!

 

Az egészség a legnagyobb kincs

2016.12.23. 07:00

article_img15.jpgMiközben folyamatosan nő a születéskor várható élettartamunk, ezzel párhuzamosan a betegen töltött éveink száma is emelkedik. Kevesen tudjuk, hogy Magyarországon ma egy férfi közel 14, egy nő pedig majdnem 20 évet tölt betegen élete során.

 

Az egészség olyan érték, melynek fontosságát az ember csak akkor ismeri fel igazán, amikor elveszíti azt. Olyan, mint a levegő, teljesen természetes számunkra és csak akkor foglalkozunk vele komolyabban, amikor megritkul, vagy egészen elfogy körülöttünk. Miközben folyamatosan nő a születéskor várható élettartamunk, ezzel párhuzamosan a betegen töltött éveink száma is emelkedik. Kevesen tudjuk, hogy Magyarországon ma egy férfi közel 14, egy nő pedig majdnem 20 évet tölt betegen élete során.

 metlife_banner.jpg

A kisebb-nagyobb balesetek és betegségek nem csak lelki, de komoly anyagi megpróbáltatások elé is állíthatnak minket, hiszen ha képtelenek vagyunk dolgozni, a bevételünk egészen biztosan csökkenni fog. Ugyanakkor a kiadásaink akár többszörösére is emelkedhetnek, mi pedig ahelyett, hogy teljes erőnkkel gyógyulásra koncentrálnánk, azon idegeskedhetünk, miből fogjuk előteremteni mi, vagy épp szeretteink a gyógyszerek, különböző kezelések, valamint a mindennapi megélhetés költségeit.

 

Az 1868-ban alapított MetLife mindezen nehézségekre kínál megfizethető megoldást különféle baleset- és egészségbiztosítási programjai révén, amelyek segítségével az egész családról gondoskodhatunk. A MetLife kritikus betegségekre szóló biztosítása azonnali anyagi segítséget nyújt 32 kritikus betegség diagnosztizálása esetén, kórházi napidíjhoz és műtéti térítéshez juthatunk, de fedezetet nyújthat gyógyászati segédeszközök beszerzésére, rehabilitációs költségekre, csonttörésre, maradandó egészségkárosodásra és baleseti halál esetén is igénybe vehető.
A váratlan élethelyzetekre nehéz felkészülni, azonban ha felelősségteljesen gondolkodunk, és még időben meghozzuk a helyes döntést, az nagyban megkönnyítheti a magunk és szeretteink életét is egy nem várt esemény bekövetkezése esetén. Ha szeretnéd megtenni az első lépést a kiszámíthatóbb jövő és az öngondoskodás irányába, fordulj bátran a MetLife munkatársaihoz, akik örömmel válaszolnak a felmerült kérdéseidre!


http://www.metlife.hu/hu/Individual/Rolunk/Rolunk/Kapcsolat.html

Van még csoda a Magyar Egészségügyben

2016.12.23. 06:00

titkarsag_580.pngNem tudom hogyan tudnám másként kifejezni a hálámat az ott dolgozó orvosok, nővérek iránt, mint, hogy ezt meg írom és közzéteszem.

Tisztelt Praxis!

 

Van még csoda a Magyar Egészségügyben. 2016. X. 27.-én A SOTE III. számú Klinikáján találkoztam az emberséggel és az orvosi és asszisztencia hívatástudatával. Én mentem a kórház hematológiai osztályára,Dr. Szombath Gergely doktor Úrhoz, akiről csak csupa jót tudok mondani. és magammal vittem a 85 éves édesanyámat is, mivel Őt kontroll vizsgálatra kellett vinni A SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikájára, és nem akartam Káposztásmegyer és a Kútvölgyi út- Szentkirály utca között ingázni.

 

Sajnálatos módon az édesanyámnak egy hónappal ezelőtt egy esés következtében az L I. II. kettes csigolyája összeroppant, Tegnap az autóból való ki szálláskor újra elesett és az arcát nagyon csúnyán összetörte, ömlött belőle a vér.

 

A kórház Sürgősségi Befogadó Hely osztályán azonnal fogadták, sajnos a fájdalomtól és az ijedségtől baleset történt, az asszisztensek gyönyörűen lemosdatták, tiszta ruhát hoztak neki és a fiatal Dr. Kempler Miklós doktor Úr megvizsgálta, kedvesen az édesanyám emberi méltóságát tiszteletben tartva, és azonnal átvitette a sebészetre, ahol Dr. Farkas Péter doktor Úr ellátta és neki is volt biztató kedves szava hozzá..
Nem tudom hogyan tudnám másként kifejezni a hálámat az ott dolgozó orvosok, nővérek iránt, mint, hogy ezt meg írom és közzéteszem.

Maradt még itt olyan, aki gyógyít?

2016.12.21. 06:00

migraine-headaches-s1-woman-with-a-migrane.jpgHiába kínlódok és küzdök, mint ahogy a ház sem épül fel magától, a kenyér sem sül meg magától, úgy a beteg sem gyógyul meg magától. 

Sziasztok!

 

Sokadszor, de hátha: ismer valaki olyan orvost, aki multirezisztens mrsa fertőzés és tályogjainak vénás kikezelését vállalja multiplex étel és gyógyszer allergiás, hisztaminos, jód allergiás, antibiotikum intoleranciás, coeliakiás, többszörös autoimmun, krónikus Lyme-os betegnek? Ez a sok baromság mind a fertőzés következménye, nem alapból születtem mindenre allergiásnak. Tegnap is késő lett volna, de hátha ...

migraine-headaches-s1-woman-with-a-migrane.jpg

Már ezerszer kérdeztem, de hátha épp most látja meg egy orvos, aki tudásra kapta a diplomát, nem csak megfertőzni tudja a betegeket, hanem a gyógyításhoz is ért. Várom. Nagyon várom, elég volt az önkezelésekből, hiábavaló szenvedésből és időhúzásokból. Aki azt mondja, vállal, már indulok is. Bárhová. Eddig 616 út fölöslegesen, ez mind csak ígérgetés maradt, valamiért a vénás kezelés mindenhol kifelejtődött.

 

Nagyon kellene már, ne magamat kezelgessem összeszorított foggal további évekig, munkaképtelenül ... Dolgoznom kellene nekem is, van kikről gondoskodni, nem küzdeni eredmény nélkül. A góc a koponyában van, fül műtéttel került belém vélhetően, de mivel krónikus, már mindenhol tályogok. Egy éve ugyan ezt kérdeztem, azóta csak átverések és ígérgetések voltak, tettek nem.

 

Úgy gondolom, tőlem mindenki tetteket kapott, nem átverő ígéreteket, jó lenne már, ha valaki vállalná a kezelést, nem célom további éveket szenvedni, mint egy kivert kutya. Hiába kínlódok és küzdök, mint ahogy a ház sem épül fel magától, a kenyér sem sül meg magától, úgy a beteg sem gyógyul meg magától. Ha már onnan elhajtottak, ahol műtöttek ... Valaki? Maradt még itt olyan, aki gyógyít? Vagy mindenki elment?
Aki érti a dolgát, van még olyan? Hálás lennék.

 

Köszönöm!

Így hagyják hullani a magyart

2016.12.18. 06:00

anglia_nhs_orvos.jpgMost ott tartunk, hogy az eredetileg meglévő betegsége mellett, a helytelen gyógyszerezés miatt, még meg is vakult.

Tisztelt Praxis!

Egészségügy 2016! Adott egy rokonom. 70 éves. Viszonylag egészséges. Szeptemberben még futkosott az unokák után. Ha kellett, akár két órát is sétált a kislánnyal. Majd októberben kezdett fulladni. Kórházba került. Kiderítették, hogy el vannak záródva az artériái. Átküldték a szívklinikára.

 

Megérkezése után egy órán belül megoperálták. Beépítettek négy ballont a szervezetébe, majd megállapították, hogy tüdőgyulladása is van. Visszapaterolták a kiinduló kórházba.

anglia_nhs_orvos.jpg

Ott, úgy ítélték meg, hogy gyógyult és már csak utókezelésre van szüksége, így elküldték Füredre pihenni! Onnan hazaküldték azzal, hogy előbb gyógyítsák meg, aztán küldjék vissza! Azóta eltelt két hónap! Most ott tartunk, hogy az eredetileg meglévő betegsége mellett, a helytelen gyógyszerezés miatt, még meg is vakult! Én elhiszem, hogy kevés az orvos, de egy tüdőgyógyász, ha szólnak neki, hogy gond van a látásával, miért nem konzultál időben egy szemész orvossal, mielőtt folytatná a vérhígító adását?


Emberek, itt nagyon nagy baj van! Ide sorolhatnám azt is, amikor egy 36 éves anyuka november 24.-én még azt írja, hogy aki látni akarja, az a kórházban megteheti, majd 27.-én meghal!!!! Hanyadik században élünk?
Ennyire nem vagyunk sokan, hogy így hagyjuk hullani a Magyart!

A betegek előtt üvöltözött a leendő orvosokkal a professzor asszony

2016.12.16. 06:00

angry_doctor_jpg_838x0_q67_crop-smart_1.jpgTöbb hallgatóval is ordenáré, vállalhatatlan stílusban beszélt, a fülem hallatára minősítette az engem vizsgált hallgató édesanyját a k betűs jelzővel, megfenyegette őket, hogy nem vizsgázhatnak és ha rajta múlna, nem is lehetnének fogorvosok.

Tisztelt praxisblog!

 

Az alábbi eset a pécsi Fogászati Klinika Parodontológiai Osztályán esett meg. Évek óta a klinikára járok fogászati kezelésre, a hallgatók nagyon kedvesek és egészen eddig elégedett voltam mindennel. Legutóbb viszont a parodontológiai osztályra küldtek el fogkőleszedésre, korábban ezen az osztályon nem voltam.

 

A hallgató, aki vizsgált nagyon kedves volt és fájdalmat sem okozott, a probléma akkor kezdődött, mikor a hallgatók vezetője, a Doktornő bejött. Több hallgatóval is ordenáré, vállalhatatlan stílusban beszélt, a fülem hallatára minősítette az engem vizsgált hallgató édesanyját a k betűs jelzővel, megfenyegette őket, hogy nem vizsgázhatnak és ha rajta múlna, nem is lehetnének fogorvosok.

angry_doctor_jpg_838x0_q67_crop-smart_1.jpg

Én magam nem vagyok kompetens a témában, nem tudom, hogy milyen hibát követtek el a diákok, de azt gondolom, ezt le lehet kommunikálni máshogy is, trágár szavakat mellőzve és nem előttem, illetve a többi beteg előtt. B. Ágnes doktornő, miután kellőképpen kiordibálta magát, becsapva az ajtót elviharzott. A diákokat lehülyézte, lealázta, közölte velük, hogy alkalmatlanok erre a munkára.

 

Mindezt előttem és más betegek sőt, más orvosok előtt. Itt jegyezném meg, hogy az orvosok arca meg sem rezzent, ebből pedig jogosan hiszem azt, hogy nem ez volt az első eset.

Kirúgták majd visszavették a bunkó, trágár mentőst

2016.12.15. 06:00

mento2_mn_szb_1.jpgHogy lehet az hogy ez a srácot egyszer kirúgják, egy év eltelik és megint ott dolgozik,emberekhez küldik ki "menteni".

Kedves Praxisblog!

 

2015-ben tavasszal megjelent egy cikkük amely mai napig fellelhető,vissza olvasható amiben egy sajnálatos történet szól egy miskolci mentősről aki trágár szavakkal mindenki előtt megalázó módon beszélt és bánt egy beteggel és hozzátartozójával.Bár a cikk cìme félreérthető,amelyben többes számban szólal meg miszerint "Bunkó mentők(!) miskolcon".Nekem is volt sajnos szerencsém az egészségügyhöz,nem én hanem hozzátartozóm kapcsán,de hála istennek a mentőkről csak jó véleménnyel lehetek.Szóval Ami miatt muszáj volt irnom Önöknek az az hogy egy ismerősöm lévén tudomást szereztem anno ki is ez a személy akiről a cikkük szólt... ő is eüs meséltem anno mit olvastam a neten mondta "ismeri" még suliból...azt a bizonyos "bunkó" mentőt.

mento2_mn_szb_1.jpg

Na most már közösségi oldalon ugye a facebook ...minden fent van mert felteszik.Az ismerőstől annyit hallottam anno hogy a media visszhang es a beteg hozzátartozói feljelentették az orvosigazgatónál (hozzáteszem teljesen jogosan,és mélyen együttérzek a hozzátartozókkal) azt a bizonyos "mentőt",és a cégtől száműzték is.Kirúgták?.Szóval facebook,megmutatta ki ez az ürge.Egy kedvesnek tűnő kèpű jól szituált srác.

 

És lássak csodát a srác még mindig mentős ruhában pózol a facebookon a miskolci mentőállomáson.Hogy lehet az hogy ez a srácot egyszer kirúgják egy év eltelik és megint ott dolgozik,emberekhez küldik ki "menteni".Miskolci vagyok de tartok attól mi van ha az én hozzátartozómhoz is egyszer ezt a srácot küldik ki.Nem tudom kinek a kije de remélem nem lesz szerencséje egyik hozzátarzozómnak sem a bukó mentőshöz.

 

Köszönöm hogy elolvasták,maradnèk Anonim.

Továbbra is onkológia parkolás

2016.12.14. 06:00

1_0.jpgAz Országos Onkológiai Intézetben – eddigi tapasztalataim szerint – magas színvonalú munka folyik, az ott dolgozókra panasz nem lehet, miért van szükség erre?


Kedves Praxis!



Minap írtam neked az Onkológiai Intézet behajtási, parkolási furcsaságáról. Tegnap ismét érdekes dolgot tapasztaltam. Beteglátogatóba és fitness edzésre érkeztem (ásványvizek hegynek felfelé), ezért örültem meg a Ráth György utcai bejárat melletti üres parkolónak. Itt ki van írva, hogy lepecsételt kezelőlappal ingyenes a parkolás. Nem kezelésre jöttem, hanem látogatóba, így megkérdeztem a portán, hogy intézik a fizetést a parkolásért. Erre kaptam egy félcédulát, amire felvésték, mikor léptem be.

1_0.jpg

Kifelé menet leadtam a félcédulámat, a portás mondott egy összeget, amit kifizettem, a portás jó utat kívánt (az utolsó öt forintos előtt, mert persze fillérre kiszámoltam neki a hasra ütésre bemondott összeget), egy árva nyugtát, vagy valami ahhoz hasonlót nem kaptam. Tényleg már csak mosolyogni tudok, de valahol belül olyan mélyen felháborító. A Merényi kórház ehhez az intézményhez képest egy ótvar, de egyrészt ott be lehet menni a portán autóval, pedig nincs is benn több parkolóhely, másrészt ugyan fizetni kell ezért egy egységes összeget, de adnak róla bizonylatot.

 

Az Országos Onkológiai Intézetben – eddigi tapasztalataim szerint – magas színvonalú munka folyik, az ott dolgozókra panasz nem lehet, miért van szükség erre?



Üdv

Kata

Majd a portás tudja az onkológián

2016.12.13. 06:00

1_0.jpgÉn személy szerint nagyon örülnék, ha ezek a portások tisztába lennének azzal, hogy azok a betegektől és hozzátartozóiktól jön a fizetés, akikkel ők szórakoznak, mert úgy érzik, valamiféle hatalom van a kezükben.


Kedves Praxis blog!



Tudom, hogy elcsépelt, mert le is fogtok hurrogni, de azért valakik csak összedobják azt a pénzt, amit egy kórházi portásnak bérként kifizetnek. Én személy szerint nagyon örülnék, ha ezek a portások tisztába lennének azzal, hogy azok a betegektől és hozzátartozóiktól jön a fizetés, akikkel ők szórakoznak, mert úgy érzik, valamiféle hatalom van a kezükben. Nem szeretném ezt elfogadni, elvárom, hogy méltányosan viselkedjenek velem, és egyenlő bánásmódot követelek. Ha nem lehet bemenni a portán, akkor senkinek se lehessen.

 

Tegnap, november 30-án dél körül érkeztem egy súlyos beteg, erős fájdalmakkal küszködő hozzátartozómmal az Országos Onkológiai Intézet Ráth György utcai portájához. Kértem a portást, hogy engedjen be, mert a hozzátartozóm nem tud öt métert sem menni jelen állapotában. Szemben az udvaron volt két üres parkolóhely, ennek ellenére úgy állított félre, hogy útban voltam a kapuban, és hívott egy betegszállítót. (Mert benn fel van állványozva minden. Nem mondtam neki, hogy az elmúlt egy hétben is minden nap megfordultam itt, de állványt sehol sem láttam.) Kértem, hogy elkísérhessem a beteget, erre közölte, menjek ki, parkoljak le, és azután jöjjek vissza.

1_0.jpg

Nem tehettem mást, kb. egy km-re találtam parkolóhelyet, onnan cipeltem a pakkot vissza (magyar kórházba a WC papírt is vinni kell, ne kis csomaggal kell érkezni). Még el is fogadtam volna, hogy a kórház összes – nem kevés – belső parkolóhelye kell az ott dolgozóknak, amikor kicsit pihegve ismét a portához érkezve egy civil autóból egy úr – aki egyedül érkezett – odakiáltott a portásnak: meg van beszélve a kollegára. A varázsmondatra kinyílt a sorompó, és akadálytalanul folytathatta útját szerencsés emberünk a” nagyon veszélyes építési területen”

 

1. Gondolom, a kollegával magyar forintban beszélték meg a dolgot.
2. Én is adtam volna magyar forintot (hálából), de nem adott rá lehetőséget, mert olyan fura pénztárcám van, hogy a stílusától becsukódott.



Most arról nem szeretnék beszélni, hogy ebbe a kórházba elég súlyos betegek járnak, elég furcsa, hogy egyszerűen kitiltják az autóforgalmat, illetve ezzel a portás kénye-kedvére bízzák, hogy súlyos beteggel be lehet menni, vagy nem. Hogy fogom hazavinni az azonnal megműtött hozzátartozómat? Biztos nem fog tudni elsétálni a legközelebbi parkolóhelyig. A betegszállítás ne ajánlja senki, gondolom mindenki látott már beteget ücsörögni 10-12 órát a pakkján a betegszállítót várva.



Üdv:

Kata

Nem bírok élni ezzel a fájdalommal

2016.12.11. 06:00

young-sad-woman_1.jpegHa valaki mégis tudna segíteni abban, merre folytassam, megköszönném, mert így nem lehet élni. Bár nehezen tudok távolabbra eljutni már, mert ülni egyáltalán nem, állni és sétálni is csak rövid ideig sikerül.


Tisztelt Cím!

 

Horváth Ildikó vagyok 55 éves. Szeretném veletek megosztani az elmúlt 16 évem kálváriáját, amit persze a saját hülyeségem indított el, de ez most mellékes. Orvostól orvosig jártam problémámmal az ideggyógyászati a pszichiátriai a reumatológiai az ortopédia-traumatológiai osztályok között Sopronban, majd a budapesti Gerincklinikán is. Magánrendeléseken és kórházi rendeléseken is számtalanszor jártam, de bárhova mentem, sehol nem vettek komolyan, s mindig rosszabb állapotba kerültem a sorozatos félrekezelések miatt.

 

Sajnos 2000 év nyarán felkerestem egy csontkovácsot Teleky Sándort, enyhe felső háti és egy régi sportsérülésből eredő nyakcsigolya-elcsúszás panaszokkal. Ő bivaly erejével, 1 mozdulattal elnyomta a helyéből a jobb oldali csípőlapátomat, előre, befelé, felfelé, úgy hogy a másik oldalt lefogta.

 

Jelenlegi panaszaim ekkor kezdődtek.

 

Jobb csípőlapátom szeméremcsontom előrejött, egész jobb felemmel együtt, vállam előre lebillent, ágyékomban az íny kb 1,5-2 cm-t megnyúlt. Elvesztettem egyensúlyom, megrövidült a jobb lábam s befelé fordult, két felemet külön éreztem, mintha kihúzták volna a gerincemet középről, csavarodó érzéssel húzott az izomtónus… eldeformálódtam.

 

Nem tudván kihez forduljak a háziorvoshoz mentem. Összehasonlító röntgen készült, amely nem jelzett változást. Megjegyzem, láb csípő és derékfájdalom híján, lumbális gerinc-felvétel azelőtt sosem készült rólam, s ma sem tudom mit-mihez hasonlítottak.

 

A pszichiátriára kerültem, mert ez iszonyú szinte elviselhetetlen érzés volt. A lelki gyógyszerek nem oldották meg a problémát. Innen a reumatológiára irányítottak, de a kezelések általános gerinc-torna csak fokozták a kínjaimat. Próbáltam kialakult mozgás-korlátozottságommal, becsavarodó fullasztó érzéseimmel együtt élni, életvidám optimista természetem a visszájára fordult. Sajnos nem mertem tovább menni problémámmal, mert rám sütötték, hogy képzelődöm


.
2004-től 2010-ig (a drasztikus kezelések és méregdrága táplálék-kiegészítők ellenére) folyamatosan kiújuló mellrákkal kezeltek. A 9-ik kiírt daganateltávolító műtétemet 2010-ben visszautasítottam, mert elegem lett.

 

2014-ben gerinc-panaszaimmal, jobb ágyékba, jobb hátsó combba ülőgumóba sugárzó fájdalmaimmal felkerestem egy gyógymasszőrt aki a 3-ik kezelésen egy rövid vibrációs masszírozással tovább billentette a jobb csípőmet előre, s szinte felcsavarta a gerincemet.

 

Az ideggyógyászaton majd az ortopédián MR vizsgálat készült: gerincen lumbálisan jobbra convex scoliosis fokozott sagittális görbületek, L4 csigolya hátsó alsó pereme alatt a középvonalban mindkét szekvencián 15x10 mm átmérőjű degeneráció, Th9-12 csigolya csavarodása, porckorong deformitás, csípőízületen kezdődő kopás… megint csak a lényeg maradt le.

 

Ekkor sem vették észre a keresztcsonti-csípő mozgatóideg sérülésemet, s a reumatológián ezután kiírt újabb kezelések, tornáztatás, úszás, gyógyfürdő csak fokozták a kínjaimat, instabilitásomat.

 

2015. februárban a jobb csípőmre kapott interferencia, ülő helyzetű mágnes kezelés után, nagyot roppant egy csigolyám a csípőm alján, s a jobb csípőlapátom még előbbre billent szeméremcsontom még előbbre jött. Áprilisban, tornázás közben a gerinc-csavarodástól, nagy durranással kijött a helyéből a jobb lábam, néhány nap múlva az egész csípőm is éreztem balra tolódik, majd megtalálta új helyét a lábam. Azóta a bal csípőm sokszor roppan, kattog. Sokáig az alsó és felső felemet külön éreztem. A traumatológián 10 nap múlva egy röntgen felvételből megállapították, hogy helyén van a lábam. Aztán már nem foglalkoztak velem, mondván nekem nincs mozgás-sérülésem, bár látszott a jobb ágyékom teljes előre esése. Tény, hogy így is minden tökéletesen kimozgatható volt, az örökletesen laza szerkezetű ízületeim kötőszöveteim miatt. Újra az ortopédiára küldtek ahol 3-szor visszarendeltek majd újra lepattintottak.

 

2015. októberben az ideggyógyászaton újra kiírt MR vizsgálaton végre kiderült a jobb keresztcsonti 2 szelvény 7 mm-es degeneratív elváltozása, ami már előzőleg is ott volt, csak nem írták le. A jobb combnyak mentén laterálisan folyadéksávot jeleztek, a háti gerincen két irányú csavarodást.

 

A rokkantosításomat kezdeményeztem, mert munkaköröm lakóhelyemen megszűnt s felmondtak.

young-sad-woman_1.jpeg

2015. november 7-én Győrből haza felé rehabilitációs felülvizsgálat után a vonaton elfeküdtem, majd oldalfekvésben felkönyököltem, s nagyot roppant a gerincem kb. a derekam fölött is. Mikor ezután lábra álltam, jobb lábamat befelé húzta a görcs, s bal lábammal akaratlanul keresztbe léptem. Akkor úgy éreztem combfejnél csigolyán át valami megcsavarodott, mindkét oldalt érintve. Iszonyú érzés volt. Azóta napról napra egyre rosszabb állapotba kerülök. Úgy érzem, feszítő érzéssel először kibillen jobbra-előre a jobb csípőlapátom, mire a csigolyáim szétnyílnak, majd oldal mozgásra egymásba csavarodnak.

 

2016. januárban a budapesti gerincklinikán kértem vizsgálatot. 6 óra várakozás után az ott készült röntgenfelvételekből nem állapítottak meg műthető elváltozást, vagy csípőproblémát ami a csigolyáim kóros egymásba csavarodását egyáltalán jelezte volna. Enyhe ívű lumbális scoliosist írtak le s a reumatológiára irányítottak újra. (Egy várakozó betegtársam akivel beszélgettem megjegyezte: látom előre esett a jobb lábad)

 

2016. márciusban a balfi reumatológiára csak orvosi szakvéleményért mentem a megítélt B1 kategóriás rehabilitációs ellátásom módosíttatására. Gerinc és csípőtornára, villanykezelésre kaptam újra beutalót.

 

A villanykezelést már nem mertem, de 1 egyéni gyógytornát sajnos bevállaltam június 23-án.1 gyakorlat után (gerinc-csípő csavarás oldalfekvésből felhúzott térddel) jobb combfejnél éles felszúró, gerincemben alulról a hátam közepéig éles csavaró, hasító fájdalmat éreztem, ami felnyomta a gerincemet, gyomromat, hányinger jött rám, elsírtam magam (közben a gyógytornász engem cseszegetett, hogy azért tartok itt mert semmit nem akarok végig csinálni, s a lapos cipőmet bírálta amiben a legjobb volt a járás) Pár nap múlva a feszítő érzés módosult, csigolyáim elmozdultak, kórosan csavarodnak tovább, csak már nincs hova (átfordult vagy eltört a csigolyám?) Úgy érzem szétmegy a gerincem, hátulról nézve több helyen megtöredezettnek látszott a hátam közepéig, elvékonyodott. Mindkét combtőnél elkötő érzés volt. Azóta nem tudok nadrágot, zoknit felvenni, mert a mozdulattól kibillen kifordul előre-oldal-kanyarban a jobb felem. Majd éreztem combjaimról letekeredtek az izmok, térdem felett összetorlódtak megkeményedtek. Jobb ágyékban összeakadó elviselhetetlen érzés szúró fájdalom van, amely a szeméremcsontomat húzza előre lefelé a jobb oldalon, néha mindkét ágyékomat húzza előre. Jobb lábam a szeméremcsont alatt előre akar kifordulni alólam, bal lábam a bal oldalamon kifelé. Lábaim combjaim elgyengültek elváltoznak. Minden csípő és combizmom rosszul húz, mintha a lábtartó csigolyám összeakadt volna lábaimmal. Jobb csípőm előre, bal csípőm oldalra, jobb vállam általában előre záródik ki, jobb mellkasommal együtt. Mindenem fáj, több irányban húz, csontjaim ropognak. Instabil és mégis gúzsba kötő, kitekeredett, csavaró, rángató érzéseim vannak, szétrepedek. Kóros gerinc és csípő-csavarodásom szétszedik belső szerveimet is. Ideges nyugtalanság gyötör pszichés zavarokkal, melyeket pirulákkal elnyomni nem lehet.

 

Újra ideggyógyász és ortopéd orvos vizsgálatát kértem, bár tudom, hogy segítség már nincs, csak azt szeretném elérni, hogy B1 kategóriás ellátásomat kedvezőbbre módosítsák.

 

2016. júliusban készült röntgen már nagy ívű mérs fokú jobbra c scoliosist mutatott. Szeptemberben újabb gerinc és csípő MR, majd a diagnosztizált csigolya-elváltozások miatt kontrasztanyagos gerinc MR vizsgálat készült. A Th9 és 12-es az L1 és 4 csigolyán, az S2 szelvényen anyaghalmozódás látható. Összességében az alsó háti és lumbális csigolyatestekben a keresztcsonti 2 szelvényen a hátsó régiókon, mindkét oldalt érintő kisebb nagyobb elváltozások vannak, melyek méretei a 8 mm-től a 17 mm-ig terjednek. Az L4 csigolya 17 mm-es elváltozása a széli részén gyűrűszerű. Vélemény: Discopathia intervert, ThX-XII, és az elváltozások növekedése miatti daganat-gyanú.

 

A csípőben a jobb oldali combfej-nyak határon gallér osteophyta van. Jobb oldalon 3 helyen, a bal oldalon 1 helyen látható T1-n jelszegény, T2-n mérs jelszegény csontelváltozás ami az 5 mm-től a 10 mm-ig terjed, s a gócok zsírlenyomásos képeken mérsékelten jeldúsak.

 

Csontizotópos vizsgálatra küldtek kórelőzményeim miatt, de ott a daganatos eredetet kizárták. A vibrax masszírozástól már futó daganataim 2014-ben az ortopédián felírt Xilox fájdalomcsillapítótól felszívódtak.

Nem tudom ki lenne az az igazságügyi orvosszakértő, aki végre legalább elismerné, hogy ez nem 45%-os egészségromlás, amivel nem hogy dolgozni, lassan már létezni sem tudok. Rettenetes így vegetálni, 36 év munkaviszony után havi 34015 Ft-ból élni. Érthetetlen számomra, ha már segíteni nem tudnak, miért nem lehet eutanáziát kérni, hogy az ember szabaduljon a szenvedéseitől.

 

Állítólag az a baj, hogy hibás csípővel születtem. Csak akkor azt magyarázza el nekem valaki, hogy szertornáztam velem született koordináció-zavarral 7 évig versenyszerűen, és még 21 évig különböző kondi-tornákon? Soha derék csípő és láb fájdalmat a csontkovács kezelése előtt nem ismertem, nagyobb terhelésre, cipekedéskor jelentkező felső háti és nyaki panaszaim voltak. 39 évesen szuper-hajlékony voltam hátrahajlásban elértem a lábaimat, minkét oldali spárgába lementem fájdalom nélkül.

 

Persze én azért sejtem mi lehet a bajom: -A csontkovács kezelése után, fel nem ismert keresztcsonti-csípő és mozgatóideg sérülés utáni, nem megfelelő kezelésektől és tornától már többszörös további sérülések miatt, az L5 csigolyám combnyaknál összeakadt a jobb lábammal s a csavarodás megroppantotta a gerincemet. A folyamatosan nyúló sérült csípőízület szalagja az izmok sorvadása elváltozása az idegek sérülése miatt, rácsavarodnak az L5 csigolyára mindkét oldalt érintve, s kihúzzák a helyéből. Az utolsó gyógytornán végzett gyakorlat hatására, az elmozdult s rögzült újabb statikai változás már kibírhatatlanná vált, eltöri a csigolyáimat, szétrepeszti a csípőmet, s már a vállamat, nyakamat az agyamat is húzza csavarja.

 

Ha valaki mégis tudna segíteni abban, merre folytassam, megköszönném, mert így nem lehet élni. Bár nehezen tudok távolabbra eljutni már, mert ülni egyáltalán nem, állni és sétálni is csak rövid ideig sikerül. Persze feküdni sem jó már, főleg utazás közben nem, mert szétrázza a gerincemet.

 

Üdv: H.I.

Örült az orvos, hogy nem kellett ellátnia a betegeket

2016.12.10. 10:32

maxresdefault_1.jpgUgyanakkor az én ott tartózkodásom, megvárakoztatásom ideje alatt a Johnson&Johnson egyik ügynöke 2x20 percet vett el az időpontra érkezett betegek idejéből.


Tisztelt Praxis!

 

Bevezetés:

 

2016.03. hóban háziorvosi beutalóval két hónapi gerincfájdalmi panaszokkal elmentem egy Bp. közeli kisváros kórházának szakrendelőjébe egy ideg,-és gerincsebész szakrendelésére.

 

Néhány rutinkérdés feltétele, megválaszolása után megírta az ambuláns kezelő lapot. Ebben semmi információ nem szerepel, nem is szerepelhet, hiszen semminemű vizsgálat nem történt, csak szemre vételezés, meg „emelje fel az egyik lábát, segítek, s emelte ó is, 47°-os szögben még nem fájt, 48°-os szögben már igen, vélhetően felállított sajátmagának valamilyen diagnózist, velem, a beteggel még a gyanúját sem közölte. Sajtpapírra vetve ajánlott néhány vitamin beszedését. Az ambuláns kezelő lapra még ráírta, hogy beutal a Honvéd kórházba, MRI vizsgálatra. Adott egy telefonszámot.

maxresdefault_1.jpg

Tárgyalás:

 

Márciusban. Felhívtam a kórházat. Márciusban. A telefonban közölte velem egy európai női hang, hogy április 23-án tárcsázzak újra, mert akkor kezdik osztogatni OKTÓBERRE!!! a vizsgálati időpontokat. Áprilisban kaptam is időpontot októberre. Gondolom, 33 év TB járulék fizetése után hálás kellene, hogy legyek. Októberben elvégezték a vizsgálatot. Írásos leletben adtak ki felvilágosítást az eredményről. Öt munkanap elteltével jöjjek be érte! 2x210 km-es újra útiköltség megint engem, a beteget terhelte. A „magyar egészségügy”nek ingyen, még rosszabb, hogy természetes volt. Mármint, hogy a napi ca. 11- 15 vizsgálatról nem ad aznap ca. 25-30 mondatos (8 óra megírni) írásos eredményt. Vagy természetes a középkori magyar egészségügynek pl., hogy nem küldi el postai úton, utánvéttel, 5 munkanap elteltével, maximum 800 Ft-ért. Nem. Jöjjön a beteg újra, közel 11.000 Ft útiköltséggel.

 

Megszereztem a leletet.

 

Felháborító, vérlázító kibontakozás, befejezés:

 

A lelet birtokában kinyomoztam dr.(?) V.Á. ideg,-és gerincsebész fellelhetőségét. Merthogy időközben (eltelt néhány hónap, a magyar egészségügy nem villámgyors, két vizsgálat között néha meghal a beteg), az „orvos” pánikszerűen eltűnt a kisvárosból, mert zsíros beosztást kapott a Fővárosban. Megtaláltam. Adott előjegyzési időpontot a budapesti rendelésére. Időre érkeztem. Egy óra negyven percet vártam a behívásra, mire behívott vizsgálatra. A több mint másfél óra várakozásom alatt kétszer jött ki a felesküdött doktor(?) névsorolvasásra. Ez idő alatt 7, szintén előjegyzésre érkezett BETEG hagyta ott kezeletlenül a rendelést, mert nem haldoklók, hanem járó betegek voltak, akiknek az idejével úgy játszott az „orvos”, mint ahogyan a sajátjával nem. Mind a hét eltávozott BETEG neve után hozzátette, idézem: „isten tartsa meg jó szokását”. Örült, hogy a BETEGEK kezeletlenül távoztak a rendelőjéből. Egy orvosról van szó. Felesküdött orvosról.

 

Egy kontrollos beteg, aki 155 km-ről érkezett tömegközlekedéssel délelőtti(!) jegyzett időpontra, 16 ó 10-kor azt nyilatkozta a háborgó betegek körében, hogy ha fél órán belül nem jut be a rendelőbe, akkor kénytelen haza indulni, mert „megy a vonata”. Szerencséjére időre bejutott.

 

Én 1ó 40 perces késéssel bebocsátást nyertem, nevezzük most már egyszerűen csak „cár atyuská”-hoz. Amikor meghallotta, hogy abból a kisvárosból érkeztem, ahonnan Őt száműzték, illetve ahol a praxisát egy zsírosabb kedvéért otthagyta, mint Szent Pál a bojnyikokat, arra hivatkozással, hogy neki idézem:”nincs ideje újra vizsgálatra, anélkül, hogy belepillantott volna abba az MRI vizsgálati leletbe, amelyet Ő kért be hónapokkal korábban, gyakorlatilag kirakott a rendelőjéből. Értetlenül álltam az eset előtt, (én azt hittem, hogy felesküdött orvos, nem tudtam, hogy helyi cáratyuska. Napokkal később tudtam meg róla még nagyon sok negatív információt. Az egyik BETEG, amelyik több mint két órás várakoztatás után ott hagyta a rendelést, -valaki felhívhatta,-a cinikus, orvosi eskühöz méltatlan megjegyzése miatt (erre vállalkozó tanuk vannak) jogi lépéseket kíván tenni. Ugyanakkor az én ott tartózkodásom, megvárakoztatásom ideje alatt a Johnson&Johnson egyik ügynöke 2x20 percet vett el az időpontra érkezett betegek idejéből.

 

Ja, kérem, az üzlet, az üzlet, még a cároknak is.

Rendőrrel fenyegették a hozzátartozót

2016.10.19. 06:00

406987-33eaec8a-5269-11e4-8ebd-38fc15edf7b4.jpgEkkor bekerítenek, közém és az automata közé állnak és a rossz zsarut játsszó főnök emígyen szól: -Be kell tartani a házirendet a kórházban ,és ha meg akar gyógyulni, szerényen kell viselkedni!

Tiszteltek! Alábbi történetemet a fészbúkoldalamon (https://www.facebook.com/faragozsuzsa) osztottam meg, ott javasolta valaki, hogy küldjem el önöknek.

 

Íme: Kórház. Sürgősségi osztály. A férfi, akit tolószékbe ültettek és nincs jól és oxigéncső lóg az orrából, megkéri a nőt, akivel él, hogy, ugyan, hozzon már neki egy pohár vizet. Állapota erős szájszárazsággal is jár és amúgyis, nagyon hirtelen, eleve szomjasan, ásványvíz nélkül indultak el otthonról.

 

A nő, aki erős empátiával azt gondolja, hogy sok minden nincs ma egy magyar kórházban, ami kéne, azt nem is kér tehát, eszébe se jut, de egy pohár meg egy csap tán még akad, óvatosan bedugja a fejét a felvevő iroda nyitott ajtaján, hogy megkérdezze, honnan is szerezhetne egy poharat. Büfé már zárva, elmúlt hat óra. Odabent ügyeletes ápolónők, és orvosok, öten.A fiatal ügyeletes orvosnő, aki épp egy beteggel beszélget ugyanott az ajtóban, ő bent a szobában, a beteg kint a folyosón vagy két méternyire, félbeszakítja saját magát: - Üljön le, asszonyom, hamarosan sorrakerül!

 

- Köszönöm szépen, már sorrakerültem -mondja az élettársnő- most csak egy pohár vizet próbálok szerezni.

-Üljön le! -emelődik a hang.

-Nem ülök én le, amíg azt a pohár vizet meg nem szereztem!

 

-Nem?

-Nem.

- Jó, akkor hívom a biztonságiakat! - És ott hagyva faképnél saját betegét, emeli is a telefont és bizony, hívja a biztonságiakat. Az élettársnőnek közben más, rutinos hozzátartozók megmutatják az ásványvizes automatát és ő elindul felé.

 

Jártában két fekete ruhás morc ember csatlakozik hozzá

-Mi a problémája?

-Nekem semmi.

-Akkor mit akar?

- Egy pohár vizet szeretnék és most fogok is venni, mindjárt egy egész üveggel

-Akkor mért balhézott?

-Nem balhéztam.

-Igen? Akkor mért telefonált nekünk a doktornő?

-Kérdezzék talán a doktornőt.

 

Ekkor bekerítenek, közém és az automata közé állnak és a rossz zsarut játsszó főnök emígyen szól:

-Be kell tartani a házirendet a kórházban ,és ha meg akar gyógyulni, szerényen kell viselkedni!

-Szerényen?

-Szerényen! -már kiabál.

- Odaengedne az automatához?

-Nem. És ha tovább balhézik, még a rendőröket is kihívom!

-Tegye! -és kikerülvén a két feketeruhást végre kétszáz forint ellenében egy üveg ásványvízhez jutok. Szerényen.

 

Üdvözlettel: Faragó Zsuzsa

 

Csak orvosi igazolással hiányozhat a gyerek az oviból

2016.10.08. 06:42

orvosi_igazolas_med_cert_by_galagonya5.jpgÉrtem én hogy ez azért van, mert van akit így tudnak csak oviba kényszeríteni. Értem én, hogy sokan még betegen visszaviszik a gyereket a közösségbe és ez ellen is tenni akarnak. Értem, hogy ezek létező problémák. Ellenben azt is gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal több kárt csinálnak, mint hasznot.

Tisztelt Praxis blog!

 

Bocsánat a névtelenségért, de egy általános problémát szeretnék felvetni, semmiképp sem szeretném, hogy a városunkhoz, az itteni óvodákhoz, doktorokhoz kössék. Személy szerint nagyon szeretem az óvodát, ahova a legkisebb gyerekem jár, az óvónőknél jobbat el sem tudok képzelni és a gyerekorvosunkról is csak a legnagyobb hálával és tisztelettel tudok nyilatkozni. A probléma a következő: Teljesen banális eset. 4 éves kisgyerek, észreveszem, hogy a szokásosnál hígabb a széklete. Amúgy kutya baja, jókedvű, nem fáj a hasa, nem hány, nem lázas, ellenben hiányzik egy komplett doboz gyümölcspüré a fiókból.

 

Telefonálok az oviba, hogy ez van, egy napra itthon tartom megfigyelésre, valószínűleg csak sok volt tegnap a gyümölcspüré, de biztos ami tuti. Mondják, hogy ok, de ugye tudom, hogy csak orvosi igazolással hozhatom vissza a csoportba. Mire én, hogy de hát még azt sem tudom, hogy beteg-e, pont azért tartanám itthon egy napra, hogy kiderüljön, hogy csak sok volt a gyümölcs vagy elkapott valamit. Sajnálják, ez a szabály, nem ők találták ki, és szigorúan ellenőrzik őket. szülőként pedig idéntől már csak ELŐZETES kérés alapján igazolhatok napot a gyereknek. (5 igazolatlan hiányzás után értesítik a nemtudommilyen hatóságot.ami nem tudom mit csinál akkor , valószínűleg semmi különöset de kell ez nekünk?!)

 

Innentől kezdve, ha szabálykövető magatartást folytatok, a legkisebb hasmenéssel, náthával el kell vinni a gyereket az orvoshoz.( Hacsak nincs varázsgömböm és nem tudom egy nappal előre, hogy másnap lesz egy kisebb hasmenés vagy nátha.) Értem én hogy ez azért van, mert van akit így tudnak csak oviba kényszeríteni. Értem én, hogy sokan még betegen visszaviszik a gyereket a közösségbe és ez ellen is tenni akarnak. Értem én, mindent értek. Értem, hogy ezek létező problémák. Ellenben azt is gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal több kárt csinálnak, mint hasznot.

 

Mert az egy dolog, hogy elvettek 1,5 óra + utazás időnket arra, hogy egy váróteremben üljünk, de a gyerek ki tudja mit szedett össze miközben körbetüsszögte egy zsúfolt váróteremben egy csomó valóban beteg gyerek. Ami még kivédhető, ha épp van az embernek bébiszittere és bízik benne már annyira a gyerekorvos, hogy látatlanban is kiállítja az igazolást. De még akkor is: egy csomó valóban beteg gyerekenek ennyivel is többet kellett várni az orvosra egy tök fölösleges plusz feladatot sóztunk egy amúgy is leterhelt orvos nyakába. Megéri? OK, a fűnyíró elv mindig kevesebb konfliktussl jár, de szerintem itt már átléptük a józan ésszel tolerálható határt. Szerintem. Önök szerint?

 

üdvözlettel: Olaf (épp egy Olaf figura hever itt melelttem az asztalon :-) )

El akarta vetetni a gyermekünket

2016.10.03. 06:00

p9030088a.jpgA nagy öröm és babavárás közben azonban nem tudtunk elmenni amellett a tény mellett, hogy D. László el akarta venni a gyermekünket a hanyag hozzá nem értése által.

Tisztelt Praxisblog,

 

A mi sztorink a következő: Külföldről hazaköltöztünk pár évvel ezelőtt, hogy gyermeket vállaljunk. Dr. D. László-t választotta feleségem sajnálatos módon egy szimpla vizsgálatra amikor már javában próbálkoztunk a babával. Ez a drága "orvos" azt közölte vele, hogy cisztája van és lehet meg is kell műteni. Természetesen nem örültünk az eredménynek, de bíztunk benne, ez nem befolyásolja babával kapcsolatos terveinket. Mivel feleségemnek nem jött meg a következő hetekben, így újra felkereste D. urat. A válasz az volt, hogy bizonyára a ciszta eredménye ez és kilátásba helyezte a műtétet.

 

Mivel már korábban hallottunk érdekes történeteket vele kapcsolatban így úgy döntöttünk, hogy barátunk tanácsára felmegyünk Budapestre dr. Sz. Andráshoz! A vizsgálaton kiderült, hogy cisztának nyoma sincs, csak egy apró életnek, melynek szívverését hallhattuk is a vizsgálat során! A doktor úr nem kívánta kommentálni a kolléga diagnózisát, csak annyit javasolt, ha gondoljuk járjunk hozzá a továbbiakban. Természetesen hónapokkal később egészséges gyermekünk született a doktor úrnál és teljes lett az életünk! A nagy öröm és babavárás közben azonban nem tudtunk elmenni amellett a tény mellett, hogy D. László el akarta venni a gyermekünket a hanyag hozzá nem értése által. Jelenleg Dr. D. László főorvos osztályvezető helyettes a kórház ezen osztályán!

 

Jászberényben egyébként a nők többsége hallott már hasonló történetet az érintett "orvosról" (méhen kívülinek nézett egy normál terhességet; nem vette észre, hogy a köldökzsinór a babát fojtja azért állt meg a szülés; hiába hívták szüléshez még úgy gondolta korán van, így nem is volt jelen stb stb stb) Tisztelet a berényi kórház dolgozóinak, akik csendben alázattal és becsülettel teszik a dolgukat, mert ismerem jó néhányukat.

 

u.i.: A neveket direkt írtam ki! Amennyiben valamiféle személyiségi jogokat sértene megjeleníteni őket kérem vegyék ki!

© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása