Kiabálva dobott ki a rendelőből az orvos

2017.02.11. 06:00

angry-scream-doctor-point-chart.jpgA megfelelő lépéseket azonnal megtettem, de elfogadhatóan hogy egy kiszolgáltatott embert ilyen módon meg lehet alázni.

Tisztelt Praxis.

 

 Elöljáróban le szeretném írni, hogy 25 éve dolgozom az egészségügyben, kétkedve olvastam eddig a sok rémtörténetet orvosokról, ápolókról. Soha nem hittem volna, hogy egyszer velem is történik olyan felháborító és példátlan eset, ami miatt "feljelentgetős, ide-oda írogatós" páciens lesz belőlem is.

2017.02.07.-én a Csepeli Rendelő fogászatán Dr. D. Miklós rendelésén azonban olyasmit tapasztaltam, amit legmerészebb álmaimban sem hittem volna. Az orvos első perctől nem volt igazán partner, de nem is foglalkoztam vele, gondoltam „elég, ha jól csinálja a dolgát, nem kell velem kedvesnek lenni „Gyökérkezelést kezdett, röntgen után rengeteget vártam, miközben több beteg fel is adta, a rendelőbe több mint 20 percig senki nem is lett szólítva.

 angry-scream-doctor-point-chart.jpg

 

Mire bejutottam, a fájdalomcsillapitó hatása nagyon gyenge volt már. Ezt jeleztem is, de reakció az orvos részéről nem volt. Majd egyszer csak kiabálni kezdett „nyissa már ki a száját... Hát nem fogja fel, amit mondok, maga agyatlan?, 35* kell elmondanom, hogy, megértse, miért húzzuk el ezt a mocskos kezelést? "Közben dobálta az eszközöket. Minden erőmmel feszítettem szét a számat és próbáltam másra gondolni. Megalázó és ijesztő érzés volt! Az iszonyatos fájdalmat hagyjuk, az szubjektív dolog. Olyan érzésem volt, hogy szinte élvezi, ahogy minősíthetetlen hangnemben üvölt velem, én pedig nem tudok tenni semmit.

 

 Mikor végre felkelhettem a székből, azonnal szóltam, hogy a beszélgetés egyoldalú volt, mivel én nem tudtam reagálni, de felháborító a stílus, ahogyan velem beszélt és ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ezen méginkább kiborult, olyan erővel csapkodta az eszközeit, hogy valami "turbina" el is tört. A rendelőből kiabálva tessékelt ki és semmiféle felvilágosítást nem adott, hogy mikor kell visszamennem, mit csinált velem stb.

 

A megfelelő lépéseket azonnal megtettem, de elfogadhatóan hogy egy kiszolgáltatott embert ilyen módon meg lehet alázni. Komolyan mondom, ha nem én éltem volna át, nem hinném el!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bibi81 2017.02.12. 15:45:06

Azt azért ne felejtsük el, hogy mindannyian emberből vagyunk. Mindenkinél elszakadhat a cérna. Hol az egyik oldalon állunk, hol a másikon. Nem kell rögtön világvégét kiáltani.

she_wolf 2017.02.12. 16:12:53

"Hát nem fogja fel, amit mondok, maga agyatlan?"

Valószínűleg itt fordultam volna ki én is a számon, utána meg az ajtón.

@Bibi81:
Bocs, de az ilyen viselkedésre nincs mentség! Nincs az a mértékű frusztráció, ami kicsinyítheti egy ilyen minősítés hatását. Fogdokinak biztosan van kedves rokona, lesz kedves őt leagyatlanozni!
Tőlem ilyet még itt nem lehetett olvasni itt, de ha a doki nem bírja a gyűrődést, szedjen bogyót, vagy tényleg nyergeljen át máshová.

Semper Fidelis 2017.02.12. 16:54:09

@Bibi81: Nem, nem szakadhat el a cérna. Legalábbis nálunk, a versenyszférában nem. Kiordítom magam az asztalomnál, de az ügyfél előtt viselkedni kell. Mindig.

2017.02.12. 17:14:47

@Semper Fidelis: egyetertek, nem szakadhat el a cerna. Ha kozbejott valami, ami az orvost kiboritotta, akkor kellene legyen annyi onismerete, hogy tart egy kis szunetet, vagy elmegy. Vegulis egy orvosnak mindig jo kifigas felvenni a kis fekete taskajat es elrohanni, a noverke pedig ad uj idopontokat a varakozoknak.

Sajnos Magyarorszagon nagyon keves szo esik az onismeretrol, a kiegesrol es az agresszio-kezelesrol. Ezeket ugyanugy tanitani kellene, mint a matematikat. A semmisegekrol beszelegetos osztalyfonoki orak helyett lehetne peldaul az erzelmekrol, duhkitoresrol, stresszrol is beszelgetni, es arrol hogyan ismerheto fel, hogy tulporigtek az erzelmek es baj lesz, mert szakad a cerna, es mit lehet tenni. Sok szakmaban, ahol emberekkel foglalkoznak es nagy a valoszinusege a kiegesnek pl orvosok, tanarok eseteben kotelezo kepzesi elem jellene legyen, de mas szakmakban is jol johetne legalabb egy-ket napos kepzes formajaban egy tudatosito trening, amely eszkozoket is ad: relaxacio, meditacio stb. Tenyleg olyan dolog ez, amivel foglalkozni kellene, mert sok felesleges duhkitores tapasztalhato a mindennapokban: kozlekedesben, postan sorban allaskor, orvosi rendeloben stb. Az emberek ingerultek, turelmetlenek, indulatosak. Nincs ez jol.

Zsuzsi25 2017.02.12. 18:09:59

@Bibi81: ebben a szituacioban erre nincs mentseg. A fogfajasnal nincs szarabb! - Voltam ugyanilyen szituban. Elmult a hatas mire bejutottam.....elajultam a fajdalomtol....az orvos nem akart mentot hivni....meg neki allt feljebb. A szomszedban levo doktorno hivra a mentoket. Mondanom sem kell, hogy azota rettegek a fogorvostol, tobb fogtomesemet altatasban kellett vegezni. Mert maskepp nem megy, ugyanis szajzarat kapok a sokktol.

Hórukk 2017.02.12. 18:37:56

@Kishableany: Gondolod te, hogy könnyű elrohanni. Egy körzetben ki gyógyítja meg azokat, akiket ott hagyok? Másnap dolgozhatok duplán, frusztrált és még rosszabb állapotban lévő betegekkel. Vagy az éjszakai ügyeletes kolléga fog szidni, amikor este kínlódhat az én nappali betegeimmel. Gondoltam már párszor, hogy úgy szeretnék kicsit kiégni és pihenni, csak sajnos nem tehetem meg, mert ugye csak végszükségben van helyettesítés, amit viszont vissza kell adni, idegen rendelőben, idegen asszisztenssel, nem ismert betegekkel, a saját betegeim után - azaz min. dupla stresszt okozva magamnak.

BiG74 Bodri 2017.02.12. 18:58:32

A dokit lehetett volna gyökérként kezelni. Amúgy meg mit lehet, vagy nem. Kaphatott volna egy hasonló idegbeteg pácienst, akit a fogfájás már megkínzott, oszt lehet, nem lehet, pofán vágta volna a nagybecsű doktorurat.

she_wolf 2017.02.12. 19:25:57

@Zsuzsi25:
"A fogfajasnal nincs szarabb!"
De van. Az égés.
Tessék maszekhoz járni, aki ismeri minden rezdülésedet, oszt kalap!

Feketepéter 2017.02.12. 22:40:43

Mennyire szabályos az,hogy az orvos jól beazonosítható?

FAQlyás Menyét 2017.02.12. 23:11:24

@Feketepéter: Van a blognak olyan szabálya hogy titokban kell tartani azt hogy ki volt aki visszaélt a beteg kiszolgáltatott helyzetével?

she_wolf 2017.02.12. 23:26:04

@Feketepéter:
Semennyire. Most már. A blogszabályzat 2015-ig volt érvényben, nagyjából azóta nem törődik vele a kutya sem. Itt mindent lehet.

@FAQlyás Menyét:
Nincs, nem is volt. Mégpedig azért, mert jogi kategória. Bárki, akit név szerint megemlít egy poszter, jogi ellenlépést tehet mind a poszt írójával, mind a blogot üzemeltetővel szemben -gondolom én, lehet, hogy rosszul.
Azt is gondolom, a legtöbb egészségügyi dolgozónak, vagy intézménynek lövése sincs erről a szemétdombról.

Ezt a posztert mindez valószínűleg nem érinti, mert mint írja: "A megfelelő lépéseket azonnal megtettem, de elfogadhatóan hogy egy kiszolgáltatott embert ilyen módon meg lehet alázni."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.13. 02:54:05

"felvilágosítást nem adott, hogy mikor kell visszamennem"

Nem mennék vissza.

MrX84 2017.02.13. 20:27:18

Kedves Mária Bencsits!

Mielőtt mások hülyeségéről, illetve bukdácsolásáról írsz, talán tanulj meg helyesen írni!
Jó dolog az érettségi, hidd el, de hát na....
Legalább írni megtanítottak volna....

swiss blend 2017.02.14. 00:51:30

Sajnos gyerekfogorvosból is van ilyen dühöngő bolond nem is egy.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása