Az orvosok bűne miatt halt meg a feleségem

2017.02.08. 06:00

shutterstock_119949292_375_1.jpgTöbb orvos balfaszsága, bűne kellett hozzá, hogy szeretett feleségem meghaljon.

„A bűn mindent beszennyez. Mindent elborító bűz ez, megrontja a szeretetet, megfertőzi a házastársak szobáját, az újszülöttek bölcsőjét, még a napmelegben bágyadozó virágokat, még a rügyeiket fakasztó fákat is. A föld úszik ebben a tisztátalanságban, melynek legkisebb cseppjéből is gyalázat virága sarjad.”

 

A 2008. szeptember 27-én elkészült szövettani lelet szerint 1.5 ml szürkésbarnás kaparék, továbbá 13X19X17 cm-es terhes méh és jércetojásnyi jobb petefészek ill. függelék érkezett vizsgálatra, július 2. ill 3-án, utóbbi fixálatlanul (!), azaz formalinba nem helyezve. A kaparékban a mikroszkóp alatt vizenyősen fellazult simaizom-elemek mellett vérzésekkel tarkított „nekrotikus terhességi szövetmaradványok” látszottak, utóbbiakban nagy tömegben mutatkoztak Gram pozitív baktériumfelhők, főleg coccus láncokból és csoportokból.

 

shutterstock_119949292_375_1.jpg

 

A PAS festés egy-egy kisebb érben, „fibrinmirigy rögképződést” mutatott. Mindez alapján gyulladást véleményeztek. A méh hátsó falában egy 3,5X3,5 cm-es submucosus myoma-göb volt, a méh fala átlagosan 3 cm vastag, belfelszínén 1-2 cm vastag, fellazult decidua, a myoma mögött a fundusban „bolyhos szövetmaradvány” is mutatkozott. A méh falán folytonosság-megszakadást, sérülést nem írtak le. A cervix területében bevérzések voltak, ezek mellett a mikroszkópban gyulladásos beszűrődés is látszott, itt is voltak tömeges, Gram pozitív coccus láncokból, szőlőfürtökből álló baktériumfelhők. A méhben másutt kiterjedten vizenyős fellazulást, szövet-nekrózist, a kis erekben nagyszámú coccust látták. A „ bolyhos” területben is nekrotikus terhességi szövetmaradványok látszottak, vizenyős fellazulással és coccusok tömegével.

 

 Mindezek alapján kiterjedt vizenyővel, szövetnekrózissal járó bacteriaemiát véleményeztek, azzal a megjegyzéssel, hogy a gyulladásos sejtes reakció „szinte teljesen” hiányzik. A petefészekben kiterjedt vizenyős fellazulás és foltozottan bevérzések látszottak, amik a vélemény szerint DIC részjelenségének megfelelnek. (A meghallgatási jegyzőkönyvekben is szerepel utalás arra, hogy a műtéti preparátumokat több napig formalin nélkül, szobahőmérsékleten tárolták…) A fent hivatkozott orvosi iratok szerint az újszülött ( Greiner Ramóna) az 5. életnaptól magas CRP ( 85) miatt Claforan-t és Gentamycin-t kapott. Vizelettenyésztése negatív lett (vizeletében antibiotikum volt), a köldökéből E. coli tenyészett. A kórlefolyás 07. 02. 14:30-as bejegyzése szerint „új információ, hogy anya halálának a hátterében szeptikus folyamat állt.” Mi történt, magyarra fordítva Leegyszerűsítve elmondanám, hogy mindenki értse. Gyulladás, vérmérgezés végzett Eszterrel, amely a nem körültekintésnek, kielégítő kezelésnek köszönhető.

 

Több orvos balfaszsága, bűne kellett hozzá, hogy szeretett feleségem meghaljon. Méhlepény darabot hagyott bent Iványi, ebből kifolyólag a vérmérgezés olyan kémiai folyamokat indított el, amelyet a Bumm kanalas vizsgálat csak felgyorsított. Ez a felesleges beavatkozás, Eszter szervezetében megnyitotta a fertőzés tovább terjedésének lehetőségét. Dr. Iványi olyan méhüri betapintást végzett, amit az általa kiállított papírok nem igazolják! A főbűne, hogy a jódos betadinos öblítést ez után nem végezte el. Ezt az orvosi papírok igazolják, hiába szeretne szóban máshogy emlékezni! Az ügyeletes Jónás, nem ismerte fel, hogy antibiotikumos kezelést meg kellene kezdeni, nem érdekelte Eszter, mert nem az ő betege volt.

 

Dr. Jónás, mivel Eszter nem az ő betege volt, június 28. 16 órától (ekkor Eszternek 39,9 fokos láza volt) június 29. 03. 35-ig, több mint 11 órán keresztül nem nézett Eszterre. (Ezt igazolja az orvosi dekurzus lap, amelynek utólagos meghamisítását a Hatósági írásszakértő igazolta.) Berbik, asszisztált emberei sarlatánságához és a bizonyítékok megsemmisítésének kísérlete, a kórlapok meghamisítása mind az osztályáról állít ki bizonyítványt, arról nem is beszélve, hogy milyen összefonódásai vannak a „független” orvos szakértőkkel, szakfelügyelőkkel! De erről majd később!

 

Greiner Tamás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2017.02.08. 13:53:35

Olyan poszt, aminek sajnos teljesen jogos a címe:(

Legőszintébb részvétem Greiner Úrnak!
(Biztos, hogy a legvégsőkig is elmnennék.)

Rotoxis 2017.02.08. 16:38:47

Kilenc év alatt véget ért a büntető per. Mi áll az ítéletben?

Anjo19 2017.02.08. 16:42:59

Őszinte részvétem Greiner Úrnak!

she_wolf 2017.02.08. 17:20:15

@Rotoxis:
Örülök, hogy látlak!:)

Nem szólnék bele ebbe az egészbe, ha van időd, és érdekelnek a történtek, megtalálod az eseménysorozatot az alábbi linken:
felelnetekkell.blogger.hu/2015/03/24/mitol-fel-dr-berbik-istvan

Az archívumban minden ott van, iratok fotóival összerendezetten:(
Nagy anyag, sok idő és türelem kell hozzá.

karcsibácsi 2017.02.08. 20:36:20

Én is úgy gondolom, hogy a XXI. században, kórházban egy egészséges fiatal nőnek szülés után egy nappal nem szabadna meghalni, vagy legalábbis mindent meg kell tenni az életben maradásáért.
Szorosan monitorozni kell a vitális paramétereit, és ha baj van, azonnal beavatkozni!

Nem tudtam végigolvasni a blogot, de - ha jól értelmeztem - , a szülést követő napon halt meg az édesanya az intenzív osztályon, előtte éjszaka pedig megoperálták. Nekem úgy tűnik ez alapján, hogy figyeltek rá.
Mindenképpen szörnyű tragédia,amit nem lehet feldolgozni. Teljes szivemből együttérzek a családdal.

Utánanéztem a megnevezett orvosoknak is, az osztályvezető főorvos már évek óta nyugdíjas, az alábbi részlet egy 2011-es intejúból való:

"Meg lehet számolni, így a 65.-ik születésnapodon, hogy hány gyermeket segítettél a világra, hány műtétet végeztél el?

- Ezen elgondolkodtam. Sajnos a sikerekre való emlékezést megzavarja, hogy manapság egyre többször méltatlanul kell szembesülnünk panasztevőkkel, feljelentgetőkkel, akik mentális problémáik vagy kimondottan anyagi előnyszerzés miatt citálnak minket a hivatalos szervek elé. Meggyőződésem, hogy egyetlen esetben sem indokoltan.
Ha végiggondolom, hogy esztergomi pályám során 20 ezer körüli lehet a sikeres szülések, műtétek száma, amihez közöm volt, mégis ezek beárnyékolják napjainkat.

Voltak emlékezetes eseteid? Mi a kórházban tudunk olyanról, amikor mentőautóban végeztél császármetszést.

- Sajnos az általad említett eset nem végződött jól. Tüdőembóliával hozta a mentő a kismamát és a kocsiban a klinikai halál állapotában kellett császármetszést végeznem.
A zseniális az akkori kórházi főműtősnő volt, aki „véletlenül” a kórházudvaron volt a mentő közelében és amikor az újraélesztés közben azt kérdeztem, kinél van egy szike? Ő egy frappáns mozdulattal előhúzott a zsebéből és kezembe adott egy egyszer használatos steril szikét."

Rotoxis 2017.02.08. 20:38:32

@she_wolf: Azért itt vagyok, ha ritkán is szólok hozzá.
Megnéztem a linket. Egy kétségbeesett ember két könyvnyi anyagot szedett össze, hogy vélt, vagy valós igazát bizonyítsa. Képtelenség elolvasni.
Két, általa sarkalatos téma azonban megragadta a figyelmemet, bár nem értek különösen a témához. Én csak az altatószert töltögetem a betegbe, amíg a nőgyógyászok odalent dolgoznak. (Napi szinten program a kézi placenta leválasztás és a bent maradt darabok eltávolítása).
Azonban itt, Ausztriában még nem láttam olyat, hogy akár egyetlen alakommal is méh öblítést végeztek volna, viszont a kanalat minden alkalommal használják. Hosszú évekkel ezelőtt írott tankönyvi idézeteket nem lehet összehasonlítani a való világban működő trendekkel.
Várjuk csak meg azt az ítéletet.

she_wolf 2017.02.08. 21:40:57

@Rotoxis:
Köszönöm:)
Amiért beleolvasgattam a történetbe az az, hogy konkrétan szülészettel, nőgyógyászati beavatkozásokkal kapcsolatosan van talán a legtöbb ismeretem az összes egészségügyet érintő terület közül.
Mindenképpen mulasztást érzek a dologban, amire szerintem az obszerváció során fény kellett volna, hogy derüljön.
Laikusként írok, úgyhogy úgy értelmezd, kérlek!
A blogbejegyzésben előkerültek olyan adatok -nem a poszter tollából-, amik itt nem szerepelnek, és csak emiatt érzem, hogy gondatlanság történhetett.
Valószínű, hogy a poszter is így érzi, ezért van azon még mindig, ennyi idő után is, hogy valamiféle elégtételt kapjon.
Kimondhatatlanul sajnálom a veszteségért.

(Nagyon sok szülésen részt vettem, és igaz, hogy az emlékeim már nem olyan élesek, de méhűri öblítésre én sem emlékszem, azonban a Bumm kanál minden esetben előkerült spontán szülésnél, hiszen azzal biztosítható, hogy semmi nem marad bent, aminek nem szabad ott lennie. Császármetszésnél rémlik fiz.sós öblítés.
A kismamát egy ideig szülőszobán figyelik meg, ahol a szülésznő folymatosan jelen van, majd osztályra kerül, ahol a szintén állandóan körülötte kell lenni, és bármilyen gyanú esetén orvost kell értesíteni. Legalábbis bennem még így él.)

mertezműanyag (törölt) 2017.02.08. 21:52:48

Őszinte részvétem. A soraidat olvasva a sírás fojtogat.
(Velem is majdnem ez történt. Orvosi figyelmetlenség és lelkiismeretlenség miatt majdnem mindketten rámentünk... Soha sem fogom tudni feldolgozni, pedig már 13 év telt el azóta. Újraélesztettek és a fiam is rendbe jött végül. Antónia uteri majd hypogastrica ligatura. Azt - a szüléssel ellentétben - egy nagy tudású és tapasztalt orvosnak köszönhetem. Mert el tudták érni időben. Ott volt és ő mindent megtett. De a történethez az is hozzá tartozik esetemben, hogy nekem módon volt megtapasztalni még kétszer, a lányaim születésénél, a gondoskodó, alapos, emberséges szülész orvosi minőséget, amiért viszont szintén hálás vagyok.)

mertezműanyag (törölt) 2017.02.08. 22:26:32

@mertezműanyag: bocs, atónia helyesen. Nem ritka. De súlyos esetben halálos. Mint a gyermekágyi láz...:(

Hórukk 2017.02.08. 23:34:37

Súlyos fertőzéses kórkép, hiperakut lefolyással. A kanalas betapintással keresték a bennmaradt méhlepénydarabot, ezt így szokták csinálni. A jódos méhöblítésről megoszlanak a vélemények, ha megcsinálják, akkor is csak a felületet öblögeti. Sajnos nem tudtak segíteni a betegen, halállal végződött. Mindnyájunknak ez lesz a sorsa, kinek előbb, kinek utóbb. A posztolónak pszichiátriai segítségre volna szüksége a tragédia feldolgozásához.

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.09. 10:13:29

@she_wolf:

Emlékeidet nem vitatva: megharapta a gyerekemet egy kutya, és altataásban meg kellett műteni. nagon szépen végezták a műtétet és azzal nem is volt semmi baj. Viszont a bokájába volt egy infúzió bekötve, és ez bezony begyulladt. Kedden mááűtötték, én szombaton látogattam meg, és láttam a gyulladt eret. Kértem egy vizes ruhát a nővértől, hoyg azzal borogassa a gyerek. Később mondta, hoyg a borogatástól nem múlt el, és erő antibiotikumot adtak, továbbá emiatt több nappal később engedték haza. Én nem hibáztatom azokat, és a posztban írt intézméyn dolgozóit sem. Mert hibák, vétlenül is előfordulnak.

Azon viszont el kéne gondolkodni, hogy az ember 60 éves kora körül és afelett már nem olyan aktív, sem fizikailag, sem szellemileg, és sokkal nagyobb a vétlen hibázás lehetősége. Az orvos is ember, és ő is pont ugyan úgy fárad, mint a beteg sőt, még beteg is lehet, és meg is hal. Mint mindenki más. Csak ezt a beteg, és hozzátartozói nem akarják meglátni.

Mindemellett részvétem a posztolónak, de a felelős hajszolása helyett én inkább a gyerekemmel foglalkoznék.

karcsibácsi 2017.02.09. 10:35:41

@látjátok feleim szümtükkel:
" az ember 60 éves kora körül és afelett már nem olyan aktív, sem fizikailag, sem szellemileg, és sokkal nagyobb a vétlen hibázás lehetősége. Az orvos is ember, és ő is pont ugyan úgy fárad, mint a beteg sőt, még beteg is lehet, és meg is hal."

A 60 év feletti orvos az oszt.vez. főorvos, akinek a bűne, hogy "asszisztált emberei sarlatánságához ", ő érdemben nem vett részt a beteg ellátásában, "csak" vezetőként szakmai-etikai értelemben felelős az osztályon folyó gyógyítás színvonaláért.
A tényleges ellátást végző orvos 50 körüli, ez manuális szakmában a pálya csúcsán levőnek számít (még nem öreg, de már kellően tapasztalt).

she_wolf 2017.02.09. 11:42:32

@látjátok feleim szümtükkel:
Természetes, hiszen az orvos is ember, s mint olyan, nem tévedhetetlen.
Ha van valaki, aki ezt ki szokta emelni, akkor az én vagyok:)
Ami ebben az egészben a kényelmetlen érzést okozza nekem az az, hogy nem egy végzetessé vált akut esemény okozta a szerencsétlenséget percek alatt (mert az ellen valóban nincs mit tenni), hanem szepszis, ami nem higiéniai eredetű.
A szepszist pedig a leírtak alapján gondatlanság. Még ez is védhető lenne -gondolom én.
Az viszont nem védhető, hogy a dokumentációba utólag piszkáltak bele. Ha ezt megtették (márpedig ha hinni lehet az írásszakértőnek, akkor megtették), akkor annak mi volt az oka?

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.09. 11:42:32

@karcsibácsi:

Ez rendben, de az osztályvezető ha nem néz bele minden betegbe, akkor honnan tudhatná, hogy az hibázott? Továbbra is fenntartom a korral kapcsolatos álláspontom. Egy bizonyos kor és sok évi munakvégzés után minden ember fárad, de nem akkor és ott, ahol előrják neki. Ötven évesen is lehet már fáradni. Az orvos is ember, neki is joga van az elfáradáshoz. Sőt a szakmája nem tudásához is. Ha 50 éves koráig ez nem derült róla ki, akkor első sorban nem vele van a baj.

Lehet, hogy a sok baj gyökere nem az orosokban keresendő?
index.hu/mindekozben/poszt/2017/02/08/barbegy_magyar_orvosno_angliaban_jott_ra_hogy_amit_magyaroszagon_tanult_es_csinalt_az/

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.09. 11:51:06

@she_wolf:

Nem írtam még soha orvosi dokumentációt, így csak vélelmezhetem, előfordul amikor írják elfelejtenek valamit beírni, olyat amit be kellett volna. Olyat viszont már láttam, hogy a számítógép a vizsgálat után sémára írja a véleményt, és olyat írt, hogy tamponálás, ami ugye vérzést feltételez. Olyan meg nem volt, csak nem vették ki a nyomtatandó anyagból. Ez most akkor gondatlanság-szándkosság-lustaság?

Tudod felmerült most a buszbaleset kapcsán, hogy éjszaka ne utaztassanak ennyi embert. Persze ennek miértjét csak olyan ember érti és érzi, aki már maga is vezetett sok-sok éjszakát, vagy dolgozott ( nem ügyelt ) sok-sok éjszakát és tudja, van egy olyan időszak, amikor minden ember holtpontra ér. Mármint az agya. Nos az orosnak is az agya adja az irányítást, ott pedig sok minden akaratunkon kívül történik. Van amit utólag lehet reparálni, van amit nem. Ez a poszt most utóbbiról szól. A gondatlanság lehet egy ilyen pillanat eredménye, de ezt nem tudja senki bebizonyítani. Csak keresztre tudunk feszíteni. Mi emberek.

she_wolf 2017.02.09. 12:55:09

@látjátok feleim szümtükkel:
Nem akarok senkit keresztre feszíteni, hiszen valóban emberek vagyunk. Fáradtak, néha tőlünk teljesen független körülmények miatt kevésbé összeszedettek, bármikor tévedhetünk.
Igazából nem is tisztem megkeresni az ügy felelősét, vagy azt kideríteni, hogy hol csúszott el ennyire minden (hol vagyok én ehhez?). Én csak azt látom, amit már fentebb írtam, az utólagos javításhoz pedig létezik egy hivatalosnak tekinthető forma, amivel jelölik hogy mit javítottak mire, és a javító a kézjegyével ellátja.
Ami miatt ennyire azon a véleményen vagyok hogy gondatlanság, vagy hanyagság történt az az, hogy team-munkáról van szó. Ha az egyiknek nem tűnik fel gyanús részlet, mert.... akkor a másiknak fel kellene:(
Őszintén kívánom a poszternek, hogy találjon megnyugvást, hiszen a veszteségén felül is van teendője bőven, fel kell nevelnie a gyerekeit.

Amit @karcsibácsinak linkeltél, azt olvastam én is tegnap. Akkor is, és most is azt mondom azonban, hogy ha kell, hason csúszva jönnék haza egy angol kórházból a magyar orvosokhoz:) Ezt bármikor ki merem jelenteni!

Dikusz 2017.02.09. 13:39:38

@she_wolf: az utolsó bekezdéseddel én is egyetértek, magam is ezt tenném.

Sándor Máriáról az index-cikket olvastad?

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.09. 13:50:32

@she_wolf:

Ne jöjjön haza, hanem tanuljon, és ha úgy ítéli meg, hogy ott jobban tud élni, és a szakműjában boldogulni, akkor maradjon ott ( pedig én is rászorulok már az orvosokra ). Szemléletváltás viszont nagyon kellene itthon. Elsősorban nem a kórházakban, hanem az országos irányításban.

velvet.hu/elet/2017/02/08/futo_gabor_egeszsegugy/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

she_wolf 2017.02.09. 14:17:55

@látjátok feleim szümtükkel:
Valóban szemléletváltásra lenne szükség, és valóban országos szinten. Mondhatjuk, hogy az ún. egészségügyi reform csúnyán megbukott azon, hogy dilettánsok kezébe adták a megszervezését. És azóta is csak döglődik, mert épkézláb tervezetet eddig még senki nem prezentált.
Korábban már írtam, most is megteszem: a reform nem azt jelenti az én értelmezésemben, hogy a régit kikukázni, hanem a már jól beváltat és nem egy esetben az alapjában helyes metódust bővíteni, a mai kor számára megfelelővé tenni.
Ez vonatkozik mind magára az orvosi tevékenységre, mind a financiális és adminisztratív folyamatokra.

Olvastam (szintén még tegnap) ezt a cikket is, és hiszed, vagy sem, évek óta magam szervezem a családommal és magammal kapcsolatos egészségügyi teendőket. Ha a hegy nem megy Mohamedhez....
Talán még egy hasonló esetben sem lennék mások döntésére kényszerülni, és ily módon kiszolgáltatottá válni, de gikszer bármikor becsúszhat.
Ezért kellene, hogy megfelelő emberek megfelelő létszámban a megfelelő helyen legyenek.
Csak hát amilyen a gazda, olyan a porta:(

she_wolf 2017.02.09. 14:20:36

@Dikusz:
Olvastam. Mit mondjak, ha nem akarok vitát generálni, és nem akarok megbántani akaratlanul sem egy olyan embert, aki azt gondolta, hogy valami talán elindulhat?

she_wolf 2017.02.09. 14:21:45

@Dikusz:
Bocs, elfelejtettem: Neked írtam:(

Borsia 2017.02.10. 17:55:08

Őszinte részvétem a felesége miatt. Értem én hogy az orvos a hibás, csak azt kérdezném, hogy orvos nélkül mi lett volna. Ki élte volna túl.

swiss blend 2017.02.10. 19:13:42

@Borsia:
Ezt vajon vigasznak szántad?

Borsia 2017.02.10. 19:47:17

@swiss blend: Nem annak.Arra nem ez a blog való. A véleményemet írtam. Orvos nélkül annak idején ki élte volna túl. Lehet a sokat szidott orvos nélkül is élni. Vagy meghalni

ultraelite 2017.02.10. 20:08:45

Hogy mi az igazság, az kiderül az ítéletből.
De ezt a "mindenki szembejön az autópályán","hülye a szakértő, mert nem veszi figyelembe a múlt század első feléből való szakkönyv idézeteket" hangvételű blogot az ítéletig jegelni kellene, ui.ha a posztoló bukja a pert, akkor a rágalmazott orvosok kiperelik a gatyájából. Az erre fordított energiát talán a gyerek nevelésére kellene fordítani.

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 10:06:19

A szakma visszaszólt a doktornőnek, aki angliai tapasztalatai alapján megkritizálta a hazai gyakorlatot. Mert ha valaki kritizál ( bárhol, bármit és bárkit ), akkor azonnal lekaraktergyilkolják, ahelyett, hogy gondolkodnának. De most lyukra futottak.

index.hu/tudomany/egeszseg/2017/02/10/itthon_is_megbukott_volna_az_angliai_tapasztalatait_megoszto_orvosno/

g0826 2017.02.11. 10:40:43

@látjátok feleim szümtükkel: A csaj hülye legalább 20 éve nem adnak kalciumot vagy még több, de van mikor a beteg kiköveteli, de a protokoll szerint nem a kalcium a megoldás sajnos nem enged képet feltölteni a blog különben be tudnám rakni azt az oldalt amin le van írva mi a teendő.
A szakvizsgán általában átengedik az ilyen libákat is, hiszen ha elvégezte az orvosit akkor nagyon szarvas hibát kell vétenie, hogy megbukjon ott. Nem szokás szakvizsgán buktatni, persze ha akkor előadta volna a kálciumos ötletét, lehet kivágják.

swiss blend 2017.02.11. 14:11:47

@Borsia:
"Lehet a sokat szidott orvos nélkül is élni.Vagy meghalni"

Ez nem lehet egy állásfoglalás.Itt emberek életéről van szó.Egyre több a hiba amik tragédiával végződnek.

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 15:57:35

@g0826:

Az én tapasztalásom szerint igaza van. Gyerekkoromban nem adtak semmit az allergiás kiütésre( bekentük ecettel, vagy esetleg rázókeverékkel ), majd csak a hetvenes években kezdték a kalciumot és a szuprasztint. Most a kalciumot már recept nélkül eheted, orrba-szájba hirdetik, nem kell még orvos sem hozzá.

ultraelite 2017.02.12. 19:21:36

A nyolcvanas években volt egy hatásos antihisztamin injekciós formában, a neve: Sandosten-Calcium. Volt benne kálcium és antihisztamin. Volt sima tablettása formában is Sandosten néven - az Alkaloida gyártotta. A 90-es években megszűnt mindkettő. Kijött viszont a Calcium Sandoz pezsgő tabletta, ami csak kálciumot tartalmazott, antihisztamint nem.

kheiron 2017.02.14. 00:47:36

@ultraelite:

És a Calcium-Sandoz pezsgőtabletta terápiás javallata:

"4.1 Terápiás javallatok
- A kalciumhiány megelőzése és kezelése
- Csontritkulás megelőzésének és kezelésének célzott gyógyszerelését kiegészítő kalciumpótlás céljára
- Rachitis és osteomalacia, a D3–vitamin-kezelés kiegészítésére"

Ennyi.

Semmi allergia meg effélék.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2017.02.14. 17:38:14

@g0826: de nem annyira mint te. amikor még magyarországon dolgoztam protokollszerűen adták a calciumot még anafilaxiás sokkban meg Quincke ödémában, első vonalban. amikor mondtam, hogy hülye vagy te barátom, 1 gramm cortisont kellene adni (akkor még az menő volt, nem az adrenalint adtuk elsőnek) meg antihisztaminikumokat akkor meg lehurrogtak, hogy nem tudják hol végeztem az egyetemet ha még azt se tudom, hogy a calcium milyen hatékony erre. ez olyan magyar specialitás, pont mint a Dömötör prof féle: tűződróttal meg lehet operálni minden törést nem kell ahhoz drága szögletstabil lemez. még kongresszusokon is bemutatják, a szakma "nagyjai" meg mosolyognak hozzá.
ismerősöm nem rég szakvizsgázott és mondott egy műtéti megoldást ami nemzetközi szinten elfogadott, rögtön le is hurrogták, hogy pedig már el kellene olvasni a Rennert mert abban van leírva hogyan kell, hiába nyugaton nem csinálja senki úgy vagy 30 éve de ez magyar specialitás. A combnyaktörést is hajnal 3-kor csavaroztuk mert Manninger úgy gondolta, hogy úgy jobb, nyugaton csak röhögnek rajta. Magyarországon ha kritizálni mered szentségtörésnek tartják.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása