Csak orvosi igazolással hiányozhat a gyerek az oviból

2016.10.08. 06:42

orvosi_igazolas_med_cert_by_galagonya5.jpgÉrtem én hogy ez azért van, mert van akit így tudnak csak oviba kényszeríteni. Értem én, hogy sokan még betegen visszaviszik a gyereket a közösségbe és ez ellen is tenni akarnak. Értem, hogy ezek létező problémák. Ellenben azt is gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal több kárt csinálnak, mint hasznot.

Tisztelt Praxis blog!

 

Bocsánat a névtelenségért, de egy általános problémát szeretnék felvetni, semmiképp sem szeretném, hogy a városunkhoz, az itteni óvodákhoz, doktorokhoz kössék. Személy szerint nagyon szeretem az óvodát, ahova a legkisebb gyerekem jár, az óvónőknél jobbat el sem tudok képzelni és a gyerekorvosunkról is csak a legnagyobb hálával és tisztelettel tudok nyilatkozni. A probléma a következő: Teljesen banális eset. 4 éves kisgyerek, észreveszem, hogy a szokásosnál hígabb a széklete. Amúgy kutya baja, jókedvű, nem fáj a hasa, nem hány, nem lázas, ellenben hiányzik egy komplett doboz gyümölcspüré a fiókból.

 

Telefonálok az oviba, hogy ez van, egy napra itthon tartom megfigyelésre, valószínűleg csak sok volt tegnap a gyümölcspüré, de biztos ami tuti. Mondják, hogy ok, de ugye tudom, hogy csak orvosi igazolással hozhatom vissza a csoportba. Mire én, hogy de hát még azt sem tudom, hogy beteg-e, pont azért tartanám itthon egy napra, hogy kiderüljön, hogy csak sok volt a gyümölcs vagy elkapott valamit. Sajnálják, ez a szabály, nem ők találták ki, és szigorúan ellenőrzik őket. szülőként pedig idéntől már csak ELŐZETES kérés alapján igazolhatok napot a gyereknek. (5 igazolatlan hiányzás után értesítik a nemtudommilyen hatóságot.ami nem tudom mit csinál akkor , valószínűleg semmi különöset de kell ez nekünk?!)

 

Innentől kezdve, ha szabálykövető magatartást folytatok, a legkisebb hasmenéssel, náthával el kell vinni a gyereket az orvoshoz.( Hacsak nincs varázsgömböm és nem tudom egy nappal előre, hogy másnap lesz egy kisebb hasmenés vagy nátha.) Értem én hogy ez azért van, mert van akit így tudnak csak oviba kényszeríteni. Értem én, hogy sokan még betegen visszaviszik a gyereket a közösségbe és ez ellen is tenni akarnak. Értem én, mindent értek. Értem, hogy ezek létező problémák. Ellenben azt is gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal több kárt csinálnak, mint hasznot.

 

Mert az egy dolog, hogy elvettek 1,5 óra + utazás időnket arra, hogy egy váróteremben üljünk, de a gyerek ki tudja mit szedett össze miközben körbetüsszögte egy zsúfolt váróteremben egy csomó valóban beteg gyerek. Ami még kivédhető, ha épp van az embernek bébiszittere és bízik benne már annyira a gyerekorvos, hogy látatlanban is kiállítja az igazolást. De még akkor is: egy csomó valóban beteg gyerekenek ennyivel is többet kellett várni az orvosra egy tök fölösleges plusz feladatot sóztunk egy amúgy is leterhelt orvos nyakába. Megéri? OK, a fűnyíró elv mindig kevesebb konfliktussl jár, de szerintem itt már átléptük a józan ésszel tolerálható határt. Szerintem. Önök szerint?

 

üdvözlettel: Olaf (épp egy Olaf figura hever itt melelttem az asztalon :-) )

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2016.10.08. 09:43:22

Régen, amikor az én fiam óvodás volt, lehet a posztot író is akkor járt óvodába. Abban az időben is orvosi igazolás kellett, ha azzal telefonálok be, hogy hígabb széklet miatt tartom egy napra otthon a gyereket. Nem tudhatja biztosan (írja is), hogy tényleg csak annyi a gyerek baja, hogy túl sok gyümölcspürét evett, esetleg a nagyobb testvérek is besegíthettek.

1,5 óra + utazásnyi időt sajnál arra, hogy biztos legyen abba, egészséges a kicsi? Annak a kockázata meg mindig fennáll, hogy elkaphatnak betegséget a rendelőben, akár az ő gyermekétől is. A gyermekrendelőben pedig, ha csak a gyanúja is fennáll, hogy fertőző lehet a betegség, külön szobába kell vinni a gyereket (a mi gyermekrendelőnknél legalábbis). Most annyival másképp van, hogy ennek a szobának a bejárata az utcáról nyílik, nem a váróból, nyílik az ajtó. Az óvodában/játszótéren, vagy éppen a nagyobb testvérektől is elkaphat betegséget a kicsi, nem csak az orvosi rendelőben. A posztoló mit tenne abban az esetben, ha mondjuk egy másik kisgyerekről kiderülne, hogy a szülő úgy vitte be az óvodába, hogy kicsit lázas a gyerek, nem lehet nagy baj majd délután elviszem az orvoshoz?

Nem tartom túlzásnak az igazolás kérését - kisgyermekekről van szó - a fejét vennék az óvónőnek, gondolom a posztot író is, ha úgy venné be a csoportban a beteg gyereket, hogy a szülő állítja nem is beteg. Annak idején én is belefutottam abba, hogy egy szombati napon úgy vittem be az akkor 4 éves fiamat (pici piros pöttyök voltak rajta), hogy doktor úr, egész nap kertben voltunk, nem volt sapka a gyereken, sütött a nap, meleg a homloka, lehet napszúrást kapott.
Azt a választ kaptam: nocsak-nocsak, nem is tudtam, hogy kolleginával van dolgom! Teljesen igaza volt, nem vagyok orvos, miből gondoltam (még ha valóban enyhe napszúrása is volt akkor.

Azt meg remélem nem gondolja komolyan a posztoló, hogy úgy kér igazolást a gyermekorvostól (bármilyen megbízható is a szülő) hogy az orvos nem is látja a gyereket. Ha meg kiderül, mégis komoly betegség van, akkor a szülő veszi leginkább rossz néven: hiszen az orvos kiadta, hogy mehet a gyerek óvodába. Az igazolást meg mindig is kellett az óvodákban.

qbr 2016.10.08. 18:26:39

Miért ide írta ezt a levelet?

gyászhuszár 2016.10.08. 19:10:05

Jogos a poszt. Az ovonok sem ugy allnak hozza. Kicsit szipog a gyerek es fujja az orrat akkor elkezdenek terrorizalni h vigyem ORVoshoz. Se laz se hasmenes semmi olyan amiert koptatni kell a 300 forintos egeszsegugyet. Annyi tapasztalata kell legyen egy felelos szulonek h tudja mikor beteg a gyereke. Az ovonoknek is igazuk van ezzel meg tudnak akar egy hetre szabadulni a gyereketol amit szinten megertek ha ebed utan hazakuldenek 5 gyereket mert nincs hely aludni a tobbinek. Ok is sakkoznak mi is sakkozunk a doki meg lekur hogy minek hoztam a betegek koze a fiamat. Regebben kicsit maskent volt pl.volt helye a gyerekenek. Itt is lassan maganovodakban lehet menekulni az egeszsegugyhoz hasonloan.

Lady Scarlett 2016.10.08. 20:44:13

Újabb gyökérség a már sok meglévő mellé. Az ellenőrzés a lényeg! Ellenőriznek, jönnek, ellenőriznek, jönnek! Aztán majd eljutunk megint a besúgórendszerig.

drontal 2016.10.08. 20:50:04

"Szülőként idéntől meg már csak előzetes kérés alapján igazolhatok napot a gyereknek"

-Ez nem teljesen így van és ha az oviban ezt mondják akkor nem tudják a jogszabályt.A szülő egy félévben 3 napot igazolhat a gyermekének akár utólag is.Kedves Anyuka fáradjon be az illetékes Önkormányzathoz,és ott kérdezze meg a hivatalos és érvényes jogszabályt.

-Ezt az egészet majdnem olyan hülyeségnek tartom,mint az általános iskola kötelező napközis rendszerét amit szeretett kormányunk vezetett be pár éve.Egy kész káosz az egész.

-Azt,hogy orvosi igazolást kérnek az óvodák akár 1 napos hiányzás után is,ez régen is így volt.

eßemfaßom meg áll 2016.10.08. 20:56:33

@gyászhuszár: "Annyi tapasztalata kell legyen egy felelos szulonek h tudja mikor beteg a gyereke"

tudja fene, kicsit taknyos volt a gyerek meg köhögcsélt, ránézésre "majd kiheveri citromosteával" aztán meg kiderült, hogy szolid arcüreggyulladás.

Nem mindenki születik DrHáznak

Garaminé Rozgonyi Ágnes 2016.10.08. 21:12:38

Óvónő vagyok, gyakorlatban tapasztalom milyen ha kicsit szipog a gyerek.. Egy hároméves még az orrát sem tudja rendesen kifujni, mi történik hát? Keni mindenfelé

élhetetlen 2016.10.08. 21:35:40

@gyászhuszár: Ne beszélj hülyeséget. „Annyi tapasztalata kell legyen egy felelos szulonek h tudja mikor beteg a gyereke”. Minden felelős szülő képzett orvos, persze. Na itt sem szülő, semmi, 18 éves voltam, mikor dolgozatírás közben nagyon melegem lett. Óra után odamentem a tanárhoz, hogy haza mennék, mert nem vagyok jól, a tükörben akkor már láttam piros foltokat, mondtam, talán csalánkiütés. Ő meg mondta, hogy ne haza menjek, hanem orvoshoz, rózsahimlő volt. Na, ezt minden felelős szülő el tudja dönteni. Ja.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.10.08. 21:57:21

@Lady Scarlett: idióta

A sok szülő ne hozza vissza az oviba a beteg gyereket, a többieket fertőzni.
Te meg ment a kemtrél elől a barlangba, mert megfigyelnek.

Treff Bubi 2016.10.08. 22:48:44

Ez ovifüggő, sok helyen elég a szülői igazolás.

Greg24 2016.10.09. 00:21:28

@élhetetlen: te sem tulekedtel az eszosztasnal akkor...egy normalis szulo igenis tudja mikor beteg egy gyerek...

cog3981 2016.10.09. 07:21:43

Szerencsere itt Daniaban akkor veszem ki a gyereket az oktatasi rendszerbol amikor akarom - akar 1-2 hetre. De munkahelyen is lehet 1 het betegszabi orvos meglatogatasa nelkul.
Mo-n ezek a szokasok a szoci besugo rendszerbol maradtak. Le veluk!

fizetekmegegysort 2016.10.09. 07:52:37

Megőrülök a "régen is így volt" típusú hozzászólásoktól. Igen, úgy volt, és akkor is hülye rendszer volt. Az esetek 98%ban ha tényleg túlevés miatt megy a hasa, a következő széklettel helyre is áll, ezért tényleg tök felesleges dokihoz vinni. És igen, van a 2%, amikor tényleg komoly baj van, és tényleg kell a doki. Mondjuk ilyenkor azért simán jelentkezik más tünet is, elég hamar. De persze, szivassuk csak a néhány százaléknyi valóban problémás eset miatt mindenkit! Ha annyiszor rohannék a gyerekeimmel dokihoz, ahányszor egy kaja miatt higabb a székletük, állandóan a rendelőben ülnénk. Háromnál ha havi egy ilyen van, már 3 felesleges doki kontakt. Megoldás lehetne pl az eü rendszer "nyugatiasítása", amikor időpontra jelentkezünk be, és szakasszisztens veszi fel a telefont, rögtön a tünetekeől is kikérdezve, így már a "startvonalnál" kiderülne, hogy nem kell dokihoz menni. Megoldás lehetne az óvodai csoportok zsúfoltságának csökkentése, azért, hogy ne legyen ennyi gyerek kis helyre zsúfolva, bacik nagy örömére. És végül megoldás lehetne, ha a magyar gyermekintézmények elkezdenék a szülőt nagykorúként és partnerként kezelni, nem kiskorú hülyeként. Persze tudom, van gyerek és szülő, akinél muszáj a gyerek érdekében tartani ezt a rendszert, de ez megint csak kisebbség. És az oktatási rendszerünk sajnos semmilyen módon nem képes kezelni a problémás családokat, ezért egy kalap alá vesz mindenkit és inkább szivatja a bőven többségben lévő normálisékat is. :(

Tempus.Anh 2016.10.09. 08:25:42

Ha a többi gyereket is megbetegíti, azokat te fogod kezelni, IQ-bajnok ?

eßemfaßom meg áll 2016.10.09. 08:55:59

Irigylem azon kommentelők gyerekeit akik ránézése megmondják a takonyról, hogy az egy pohár jeges tea vagy vírus eredménye.

prolee 2016.10.09. 10:29:30

@fizetekmegegysort: @cog3981:
Én annyira nem bírtam már ezt a rendszert, hogy 10. osztálytól magántanulók lettek a gyerekeim. Azonnal kiegyensúlyozottak lettek, ugrásszerűen javultak az eredményeik, hirtelen lett idő sportra, zenetanulásra, rajztanulásra, kisimult a család is.

A jövőben egész életemet annak fogom szentelni, hogy minél kisebb felületen érintkezzek(én és a családom) a Magyar Állammal és intézményeivel, meg a közüzemi szolgáltatással.

Lényegében ki kell vonulni a társadalomból.

jandera 2016.10.09. 10:44:52

@prolee: Hja, kérem...Akinek van rá pénze.
De a társadalomból nem lehet kivonulni! El lehet hagyni az országot, ha nem tetszik, Orbán úgy is majd (megmagyarázza) megmagyaráztatja.

she_wolf 2016.10.09. 11:17:03

@Dikusz:
Nemtom. 6 éves koromig többet voltam göthös, mint nem. Mindig minden szart összeszedtem az oviban.
Embere/gyereke válogatja. Csak azt nem tudom, mit keres itt ez a poszt, amikor köze nincs azokhoz az eseteknek, amiknek a blog helyet szokott itt biztosítani. Főszerkesztőkémnél úgy tűnik, zavar támadt az erőtérben.
Next poszt egy olyan lesz, amiben arra panaszkodik valaki, hogy beszabályozzák a só mennyiségét a közétkezetésben, és hogy azt meg "miérthogyankinek"?

Olaf verje ki a palávert az oviban, slussz.
Lapozok...

Pilotax 2016.10.09. 11:28:58

Tipikus magyar jogi megoldás! Van 1% aki tesz a társadalmi szabályokra, ezért jól megbüntetjük az összes többit. Lásd objektív felelősség "elve", vagy a kötelező biztosítási díjak emelésének indokolása, "mert voltak akik nem fizettek", soroljam tovább?

R2D2 & C3PO 2016.10.09. 11:59:58

@cog3981: ez nem igaz, a 3 napot mindenki kivehette a Horn kormány előtt. Bokros vette bele a csomagjába...

R2D2 & C3PO 2016.10.09. 12:03:14

Amúgy oviváltás.
Szerintem az intézményi lazaság nagyon fontos a gyerek lelke miatt!!!

sakkosfx 2016.10.09. 12:15:22

Zsidó barátaink tesztelnek minket gojokat, hogy meddig mehetnek el pofátlanságban! Ha az ő általuk hozott törvények és jogszabályok szerint élük az olyan mintha fogolytáborban élnénk! Persze olyan jogszabályokat nem hoznak, hogy a kórházakban emberhez méltó ellátást kapjunk!

christophe 2016.10.09. 12:43:19

@prolee: igazad van,bàr szerintem ez nem lehetséges,van egy-kèt jomodu ismerosom,ès napi szinten szembesulnek az àllam ''àldàsos''tevèkenysègèvel.Elèg autoba ulni,jol meno vàllalkozàssal rendelkezni...

christophe 2016.10.09. 12:45:39

@sakkosfx: orbàn zsido?kovèr?matolcsy,stb.?ejj-ejj jo,hogy nem migrànsok..

Rahman 2016.10.09. 12:59:13

Minek ide szabályzat? A szülő mindent tud, majd ő megmondja, hogy mikor beteg a gyerek, és hogy mikor menjen orvoshoz, meg mivel. Sőt, azt is tudja, hogy a szabályzat is hülyeség, az dolgozók is hülyék, ő meg minek utazzon 1,5 órát. Mindenki tartsa be a szabályokat, kivéve ő. Sajnos ezek szaporodnak manapság. :)

zünüke 2016.10.09. 13:25:27

Kicsit ellentmondasos ez a jogszabaly mert az altalanos iskolakban ilyen nincs. Ha a gyereknek megy a hasa,de reggelre semmi baja,nem kell vinni semmilyen orvosi igazolast. Amikor a gyerekek ovisok voltak tolunk is allandoan igazolast kertek minden szarert. A korzeti gyerekorvos se volt elragadtatva tobb alkalommal,hogy egeszseges gyerekkel lopjuk az idejet.

fizetekmegegysort 2016.10.09. 13:31:05

@eßemfaßom meg áll: nem ránézésre, bakker! Erről szól a poszt: azért tartja otthon, hogy kiderüljön, ha pedig nincs újabb rendellenes szèklet/más tünet, egy hóttkomoly gyomorrontással állunk szemben. Én meg azokat a szülőket irigylem, akik luxusmunkahellyel és/vagy korlátlan szabadidővel rendelkeznek, és egy tüsszentés után rohannak Ödönkével a dokihoz, nehogy ebolás legyen szegényke.

eßemfaßom meg áll 2016.10.09. 13:36:10

@fizetekmegegysort: ezek szerint te nem olvstad a „Annyi tapasztalata kell legyen egy felelos szulonek h tudja mikor beteg a gyereke” tartalmú hozzászólásokat.

fizetekmegegysort 2016.10.09. 13:37:02

@Rahman: ha egy szabály rossz, meg kell változtatni. A szülő nem hülye, a pedagógus és az ovi pedig nem hatóság. Az ovi az adófizető pénzén fenntartott szolgáltatás, elvárható, hogy együttműködő legyen, ne pedig felettes hatóság.

Rahman 2016.10.09. 15:06:26

@fizetekmegegysort:
"ha egy szabály rossz, meg kell változtatni"
--
És rossz a szabály? Pl. ha valakinek ilyen tünetei vannak, másnapra meg már nincsenek, akkor kizárható, hogy beteg? Szerintem nem. Az orvos tudni fogja? Nem biztos, de az ovi pont ezért (is) hivatkozik a szabályra. Nem csak azért kell igazolás, mert beteg volt a gyerek, hanem azért is, mert már nem az. Legalábbis az orvos szerint. Innentől a felelősség nem az ovié.
--
"A szülő nem hülye, a pedagógus és az ovi pedig nem hatóság."
--
A szülők éppen annyira hülyék, mint az átlagember. Azaz kb. 70%-ban. Ha valaki nem hatóság, akkor már nem lehet szabályok szerint működnie, és kérni, hogy azt betartsák?
--
"Az ovi az adófizető pénzén fenntartott szolgáltatás, elvárható, hogy együttműködő legyen, ne pedig felettes hatóság. "
--
Együttműködés=szabályok mellőzése? Érdekes felfogás. :) Ezek szerint amelyik szolgáltatás/szervezet az adófizetők pénzén van "eltartva", annak nem lehet szabályzata az adófizetők felé? Menj be egy hivatalba éjjel 11-kor, hogy intézzék el az ügyedet, hiszen a te adódból tartják el magukat, így "együttműködönek" kell lenniük. Nyilván túloztam, de érted, gondolom.

Szornyeteglajos 2016.10.09. 15:39:48

Nem kellene lázadni egy jó szabály ellen.

Az igazolatlan hiányzásokkal a szabályozás előtt olyan szinten visszaéltek szülők-és nem csupán 1%-hogy voltak óvodák, ahol gyakorlatilag tervezhetetlen volt az étkezés, illetve rengeteg iskoláskorú gyerek úgy lépte át az iskola bejáratát, hogy alapvető dolgokkal-színek, térirányok, higiéniás szokások- nem voltak tisztában. Van olyan hely, ahol az óvoda az egyetlen közeg, ami az otthoni ingerszegény, nyomorúságos környezetben némi pozitív változatosságot hoz a gyerek életében.

És ami a lényeg: köztudott, hogy az oviban sokkal többet érintkeznek a gyerekek egymással a játékok közben, mint az iskolában. Ennél fogva könnyebben terjed minden ragályos kór. Egy hányós-fosós gyerek simán kiüt 3-4 másikat, akik hazaviszik a testvéreknek, szülőknek. Lázas betegségek dettó. Világos, hogy a legtöbb munkahelyen bizonyos szabi felett megválnak az anyukától, munkajogot lesz.rják ívesen. De könyörgöm! Nem az a megoldás, hogy nem viszem a gyereket orvoshoz,leigazolok annyi napot, amennyiről elenged a főnök, aztán még meg sem gyógyulva visszaküldöm az oviba, hagy terjessze a sz.rt a többi gyerek között. Márpedig ez bevett gyakorlat volt sokáig. Ezek miatt az emberek miatt kell az orvosi igazolás, ha másért nem látja fontosnak a posztoló.
Igen, a rendelőben is be lehet szedni mindenféle betegséget. Nem olyan régi élmény még, így nagyon jól emlékszem,hogy a rendelőben a 4 év során 5x szedtünk össze valamit, ami miatt hiányozni kellett. Az oviból évente 5-8x...a betegen bevitt gyerekektől.

fizetekmegegysort 2016.10.09. 16:51:39

@Rahman: igen, persze, és az első tüsszentés után is kötelezővé kéne tenni az orvosi látogatást, nehogy vírusos tüdőgyulladás legyen. Sőt, a munkahelyeken is be kéne vezetni ugyanezt, mert különben a munkáltató felelőssége ha fertőzöl a nátháddal. Ez, hogy egy napot sem igazolhat, marhaság. Aki látott már közelről gyereket, az tisztában van pár alapszabállyal, gyanú esetén konzultál telefonon a gyerekorvossal. Gyakori, hogy maga a doki javasolja a 24 órás megfigyelést. Persze lehet mondani, hogy a szülôk 70%a satuhülye, nyilván hatalmas tapasztalatra alapozod ezt a számot. Én 3 kölkönccel 3 féle intézményt látogatva igen kevés olyan anyukával találkoztam, akki annyira hülye lenne hogy keveri a fosóshányós vírust (ahol minden jön mindenhonnan) a sima gyomorrontással. De persze ennyi erővel lehetne jogsijoz kötni a szülést, különben ki vállalja a felelősséget?
Az együttműködés pedig az ami. Nálunk pl az önkori kitalàlta, hogy központi fogkrém/fogkefe lesz az oviban. Korábban mindenki vitt a gyereknek, tök jól működött: megtanulták adagolni, kicsavarni, becsavarni. Most ugyanaz a méretű fogkefe 3 évesnek és 6 évesnek. A gyerekek persze elkezdték megutálni a fogmosást mert szar ízű a fogkrém az ellátmányban. Mi kértük a régi rendszert vissza, az ovivezető meg nem a szabályra hivazkozott, hanem azt mondta, ha minden szülő aláírja a nyilatkozatot, hogy neki ez oké, akkor maradhat minden a régiben. Ezt hívom együttműködésnek. Mondjuk ehhez kell némi jószándék és a szülők partnerként kezelése. (És igen, nálunk nem kell igazolás egy gyomorrontásról, és mégsem tizedelte még egy szörnyű járvány sem a kölköket az idióta szülők miatt pedig 160 fős intézmény)

qwertzu 2016.10.09. 17:18:30

Ezek a kommentek b+.

Nyilván nem tudja a szülő megállapítani hogy beteg e a gyerek.
Nyilván a doki sem.

Odaállít a szülő a csimótával, hogy tegnap volt egy foscsi, de amúgy tünetmentes. Most erre mit fog lépni a doki?

Akkor mi a francnak doktorhoz menni?

Bikli néni 2016.10.09. 19:11:25

@eßemfaßom meg áll: Elmesélem, nálunk mi zajlik ilyen esetben (szintén óvodás gyerekem van).
Elkezd kissé hurutosan köhögni, esetleg bedugul az orra. A doki néni megnézi, piros/nem piros, tessék a recept az efedrines orrcseppről, ekkor és ekkor tessék visszajönni, illetve "hétfőn már mehet", itt az igazolás.
Én mindig elviszem az orvoshoz a gyereket, ha valami problémát látok rajta, de olyan is előfordult már, hogy az oviban összefutottam az asszisztenssel és kértem, hogy az orrcsepp receptjét küldjék át a patikába, mert amúgy más baja nincs, és az oviban is az a policy, hogy sima taknyossággal lehet menni, csak ha már láz van, akkor nem.
A héten benyalta a gyerekem az ovis hányós vírust, értelemszerűen doki, ovit skippeltük. Mondta a doki, hogy a jövő héten már mehet. Tudtam ezt magamtól is, de természetesen a doktor nénit nem hagytuk ki.

Nehéz ügy ez, mert tényleg minden szülő attól retteg, hogy a váróban az amúgy egészséges gyereke összeszed valamit (mi ilyenkor a fertőző váróba megyünk), másrészt meg tényleg sokan viszik be a beteg gyereküket, mert nincs más választásuk. Tavasszal a gyerekem három héten belül kétszer hozott haza kötőhártya-gyulladást az oviból.

Egyébként, ha ilyen van, hogy valószínűleg nem valami baci/vírus áll a háttérben, én szoktam szólni, hogy nem megy aznap a gyerek, mert családi program van, és ha másnapra nem normalizálódik a helyzet, akkor doki. Sosem vittem be beteg gyereket oviba, pláne úgy, hogy nem látta orvos. Arra már volt példa, hogy napközben telefonáltak az oviból, hogy vigyem haza, mert rosszul van. Ezeket sajnos nem lehet kivédeni.

indapass 2016.10.09. 20:02:56

@Dikusz: Ne viccelj már, gyerekorvoshoz vírusos és bakteriális fertőzéssel viszik a gyereket, gyakorlatilag MIND fertőző. Az elkülönítőbe - nálunk - kiemelten fertőző betegség gyanújával érkezőket viszik (ótvar, bárányhimlő és hasonlók).
Napi 2 órán át rendel az orvos a betegrendelőben (ott van egy pici elkülönítő), az egészséges rendelésnek külön váró van, az heti 2x2 óra. A betegrendelőben simán össze lehet szedni bármit.
Nálunk szerencsére az ált. iskola is van annyira a rugalmas, hogy a tanítók, ill. osztályfőnök sem ragaszkodik egy ronda náthánál az orvosi igazoláshoz.

indapass 2016.10.09. 20:05:30

@cog3981: Sajnos nem abba az irányba megyünk. :-((

Ferdinandus 2016.10.09. 20:40:40

Az orvoshoz súlyos kiadásokkal terheli az államkasszát, ha lehet, ne vegyük igénybe ezt a szolgáltatást, csakis közvetlen életveszély esetén. Járjon szépen mindenki magánorvoshoz, és szokják meg az emberek, hogy a "minden ingyen van"-világnak vége van, lásd. a fejlett, nyugati államok példáit. Akinek pedig nem tudja megfizetni, az így járt, a sikertelen, kispénzű emberekért amúgy sem kár, a társadalomnak nincs haszna az ilyenekből.

sírjatok 2016.10.09. 21:01:13

@Ferdinandus: "és szokják meg az emberek, hogy a "minden ingyen van"-világnak vége van,"

Én szívesen megszoknám, csak akkor az 50% adóval, 27% áfával csináljunk már valamit, mert az meg pont ezért ekkora, hogy kb. minden ingyen legyen.

drontal 2016.10.10. 01:03:55

@sírjatok:

Valahogy úgy...

@Ferdinandus:

Sikertelen kispénzű emberekért amúgy sem kár,

de érted se nagyon te barom

Rókaregeróka 2016.10.11. 17:21:50

Vicc az egész, ahogy szülőként lavírozni kell.

Normális óvónő felfogja a szülő nehéz helyzetét, és próbál vele együtt értelmes határok közt lavírozni- értsd, ha a másik 25 is köhög, és a tied se lázas, nem kell elvinned-, de ismertem olyat is, aki dafke lesz.rta, mi a problémád, és hogy kilóg a lóláb a munkahelyeden.

Kemény világ: ez van:(

Rézvirág 2016.10.12. 15:18:16

A poszt pont arról szól, hogy NEM vitte oviba a híg székletű gyereket, megfigyelésre otthon tartotta, hogy kiderüljön, beteg-e vagy csak félreevett.

Igen, akinek van gyereke, az tudja, hogy általában milyen az adott gyerek széklete és hogy mitől lesz az adott gyereknek hasmenése. És bocs, de ha tudom, hogy a gyerek (bármilyen okból)evett olyat, amitől általában megy a hasa, és ez látszik is a székletén, én se rohanok vele a rendelőbe. Ha más tünete nincs, várok egy napot, ha a széklete is rendeződik, akkor MINEK elcibálni orvoshoz?!

A poszt is ezt a kérdést teszi fel, hogy mi értelme van ennek? Nem sugárban hányó, fenekén pisilő gyerekről van szó, akit majd a szülő kikúrál mert minek orvos, hanem egy egyszerű és egyszeri híg székletről. Egy egyszeri híg széklet miatt én is itthon tartanám a gyereket, mert még lehet belőle bármi, lehet betegség kezdete is, ami fertőzhet is, és ha az oviban/suliban tör ki a gyereken, nagyon kellemetlen helyzetbe is kerülhet.

Ha másnap is megy még a hasa, akkor értelemszerűen elviszem orvoshoz.

De ha másnap az derül ki, hogy vaklárma volt, csak sok volt mama baracklekvárjából, (Ez nem agysebészet: következő széklet rendben, se hányás, se hasfájás, semmi tünet)akkor üssenek agyon ha értem, hogy miért kellene egy gyereket orvosi rendelőbe cibálni, valódi fertőzésveszélynek kitenni, valóban beteg gyerekeket várakoztatni, az orvost ezzel terhelni...?!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása