Embertelenül bántak a betegekkel

2017.02.05. 10:14

korhaz_02_nagy.jpgElhiszem, kevés az orvos rengeteg a beteg, de amikor kivagyunk szolgáltatva az orvosoknak, betegek vagyunk egy kis emberség jól esne, vagy ha az nincs, legalább megalázás, ordítozás ne lenne.

Tisztelt Praxis!

 

Férjemet február 2.-n beutalták agyérgörcs gyanúja miatt az Állami Egészségügyi Központba. P. Doktornő rendelt. Mire végre több órás várakozás után férjem bejutott a" kedves" doktornő szó szerint így kezdte: Ki az a hülye, aki magát ideküldte? Elkezdődött a vizsgálat. Férjemnek magas volt a vérnyomása így kapott egy vérnyomáscsökkentőt. Kis várakozás, de sajnos nem vitte le. Adtak neki még egyet! Várakozás, de se vitte le. Adtak neki még egyet! Várakozás, de az se vitte le!

 

Úgy gondolták akkor megkapja anegyedik ugyan olyan számára valószínű hatástalan vérnyomáscsökkentőt! Ezt már férjem testvére nem engedte hisz nyilvánvaló volt ez a gyógyszer nem segít és 4 vérnyomáscsökkentőt, ami nem hat beadni majd talán kipróbálni egy másikat talán kockázatos. A kedves doktornő erre mérgesen megkérdezte férjem testvérét ugyan mit ért hozzá, hol diplomázott? Nem hiszem, hogy orvosnak kell ahhoz lenni, hogy gyanítsuk 4 vérnyomáscsökkentő, ami nem is hat talán nem túl jó a szervezetnek. A gyógyszert végül nem adták be.

 korhaz_02_nagy.jpg

Doktornő megkérdezte a férjemet, szokott-e szívtájéki fájdalma lenni. Férjem mondta a lapockájánál szokott fájni erre a doktornő leüvöltötte a fejét és kioktatta a szíve elől van, hátul nem fájhat! Kérdem én, a hátsó fali infarktus akkor hol fáj? Leírások alapján a lapocka részen. Egy öreg néni is ült a váróba egyedül (meg még 100 másik beteg sajnos), akinek az egyik oldalon az arca láthatóan le volt bénulva.

 

Kiderült már legalább 6-7 órája ott volt és orvos még nem látta. Sógornőm ezt szóvá tette hajnali 2-3 felé mire a válasz - Ja, a néni már tegnap kapott strokot. Így úgy gondolta a kedves doktornő tud még várni a néni.

 

 Sógornőm erre már nagyon mérges lett, kiabált mire láss csodát kis idő múlva jöttek és a nénit eltolták a vizsgálóba. Miközben eltolták sógornőm mellett a kedves kis öreg hölgy megköszönte, hogy kiállt érte.

 

Elhiszem, kevés az orvos rengeteg a beteg, de amikor kivagyunk szolgáltatva az orvosoknak, betegek vagyunk egy kis emberség jól esne, vagy ha az nincs, legalább megalázás, ordítozás ne lenne. Nagymamám mindig azt mondta, úgy bánj az emberekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak.

 Doktornő kívánom, úgy bánjanak magával, ahogy ön bánt a férjemmel és a kedves kis öreg hölggyel. Mondanom se kell 6 órát töltött ott a férjem ebből 5 és felet a váróba. Azért még azt is ideírom, amikor férjem megkérdezte hol lehet panaszt tenni egy igen bunkó mentős azt mondta, a Jóistennél! Gratulálok ehhez a kedves kollégához is.

Szégyelljék mind a ketten magukat! Bár az ilyen emberek sajnos nem szégyellik, sőt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2017.02.05. 11:01:25

Ha a doktornőnek diplomája van, akkor feltételezhetően tud olvasni.
Ha tud olvasni, akkor azt is tudja, ki küldte oda a beteget. Innetől rövidre lehet zárni a dolgot: fel kell hívnia a kollégáját, és vele kell üvöltöznie. Semmiképpen nem a beteggel, és/vagy a beteg előtt.
Továbbá a beteg nem ismeretterjesztési előadást vár az orvostól, hanem kezelést, beavatkozást, a kínjai enyhítését. Ha ez megvan, utána ki lehet esetleg térni magyarázatra, prevencióra tett javaslattal.

platelet 2017.02.05. 11:44:44

A beteg előtt a kollégákat szidni valóban nem helyes és nem taktikus. Ennek ellenére a mérhetetlen mennyiségű felesleges sürgősségire való beutalásokat figyelembe véve megértem sürgősségis orvos frusztrációját. A beteget kioktatni, kiabálni vele egyáltalán nem szabad, a legkevésbé se viszi előre a helyzetet.

"kapott egy vérnyomáscsökkentőt. Kis várakozás, de sajnos nem vitte le. Adtak neki még egyet! Várakozás, de se vitte le. Adtak neki még egyet! Várakozás, de az se vitte le!"

Mi a ....-t képzel a posztoló, hogyan máshogy vigyék le a vérnyomását? Érvágással? Ez a módja, gyógyszer, kivárjuk a hatást, újra ellenőrizzük, gyógyszer, kivárjuk a hatását, stb... Ki a ....-nak képzeli magát a posztoló testvére, hogy "nem engedi", hogy az orvos a gyógyító munkáját végezze?

"Egy öreg néni is ült a váróba egyedül (meg még 100 másik beteg sajnos), akinek az egyik oldalon az arca láthatóan le volt bénulva.

Kiderült már legalább 6-7 órája ott volt és orvos még nem látta. Sógornőm ezt szóvá tette hajnali 2-3 felé mire a válasz - Ja, a néni már tegnap kapott strokot. Így úgy gondolta a kedves doktornő tud még várni a néni."

Ha tegnap kapott stroke-ot, akkor annak már nincs azonnali kezelési módja. Így előbb azokat vizsgálják meg, akik 2 órája kaptak stroke-ot (vagy átment rajtuk a villamos és mindjárt elvérzik, stb.), mert rajtuk még lehet segíteni. Ez a triage-olás (sürgősség szerinti osztályozása a betegeknek). Igazi rosszindulattal szövődött tudatlanság a posztoló és a sógornője részéről ez a megnyilvánulás. Azt azért leírják, hogy még 100 beteg ott várakozik, mint egy súlyosbító tényezőt, de az már nem esik le, hogy talán a várakozási idő és rengeteg beteg között van valami összefüggés...

És a poszt végén még a mentőbe is belerúg egyett, aki láthatóan nem akart vitatkozni ennyi ignoranciával, ahhoz meg túl fáradt volt, hogy elmagyarázza neki. De honnan tudná egy mentő a Honvédkórház panaszirodájának helyét???

mechanikus körte 2017.02.05. 12:03:26

Minden kórház tele van plakátolva a betegjogi képviselő nevével, elérhetőségeivel, megtalálható az interneten is, akárcsak ez a blog.:-) Lásd: www.honvedkorhaz.hu/cikk/50 Tessenek hozzá fordulni a panasszal. A többit platelet leírta.

Tempus.Anh 2017.02.05. 12:12:33

Ízléstelen történet :(

Greg24 2017.02.05. 13:21:32

Te jo eg az ilyen posztoloktol frusztraltak az orvosok!!miaz h nem vitte le 2-3 tbl a vernyomasat akkor az hatastalan??es errol meg ki is oktatja az orvost,tenyleg mintha neki is orvosi diplomaja lenne...a dozis-rol mint fogalom maga hallott mar?!?!
Majd leiirja,hogy 100-an voltak a varoba de nekik 4-5 orat varni kellett...LOL!!mit gondolt mindenki 2 perc??
Az oreg neninek idon tuli stroke-ja volt,valamint meg oreg is akivel azonnali teendo nsilvan nem volt,helyette nem a 3 gyerekes csaladapat infarktussal vagy a fiatal tudoembolias not kene megmenteni??A legszebb pedig h a kedves sogorno elkezdte triage-olni a betegeket laikuskent,megmondta kit kene elore venni...Jezusom es ezek koztunk elnek...

Greg24 2017.02.05. 13:33:49

@ericghar: ezekszerint maga megis tulelte valahogy egy infarktussal es strokkal

karcsibácsi 2017.02.05. 14:54:20

Mindegyik kórház halálgyár, mér pont a honvéd lenne kivétel?
Ha a beteg életben akar maradni, semelyik kórházba se szabad menni, legbiztosabb, ha egyáltalán nem fordul orvosoz.

platelet 2017.02.05. 19:56:12

FB-os Bozsár Gabriellának, ha már ilyen szép indirekt módon megszólított:

Ez az internet, szokj hozzá, hogy a legtöbb ember névtelen.

Ettől eltekintve észrevetted, hogy a kiabálást, kioktatást, más ellátó kritizálását én is elítéltem a hozzászólásomban? Legalább egy egyetérteket nyomhattál volna...

Valóban, egyenrangú felek a beteg és az orvos. Ez nem kérdés.

És igenis, rosszindulattal szövődött tudatlanság, hogy azt feltételezik, hogy passzióból váratják az időn túli stroke-os beteget. Leírtam az okát, a sürgősebbet előre veszik, és sok a beteg. Miért olyan nehéz ezt megérteni?

Ha pedig valaki egy netes posztban véres szájjal kritizálja az egészségügyet és nagy mellénnyel elmondja, mit kellett tenni, ne kezdjen el sírni, ha a válaszban a hozzászólás szakzsargont tartalmaz (nem értem, miért kell idézőjellel írni a szót...) Amúgy szerintem a hozzászólásom laikusok számára is érthető volt, persze, ha valaki valamit nem ért, lehet kérdezni, szívesen válaszolok.

vernon 2017.02.05. 21:49:18

@platelet: Lehet, ha a doki nem járatja le magát rögtön az elején akkor talán komolyan vették volna. Tudod, aki egyből ordíbál a beteggel és indokolatlanul (netán még tévesen is) kioktatja, az nem éppen bizalomgerjesztő, és érthető, ha intelligens emberben kétségek merülnek fel vele szemben.
Sajnos jónéhány orvos van akire ráférne egy kis alázat, de ők inkább játszák a Dr. House-t, mintha ettől a szakértelmük is akkorára nőne. Bár azt elismerem, hogy sokszor önhibájukon kívűl, a munkakörülmények sem megfelelőek, de ezt más munkavállalók is elmondhatják az ő területükön.
Az meg hogy a végén a mentőst is mentegeted, az elfogultságodról árulkodik. Nyilván nem a pontos telefonszámot vagy címet kellett volna fejből tudnia, de valószínűleg csak hallott már a betegjogi képviselőről (ha nem, akkor ki kell rúgni), és ezt azért köteles lett volna megemlíteni. Egyébként pedig a poszt szerint, ezt a tájékoztatást nem a sógornő, hanem maga a beteg kérte.

elemes 2017.02.05. 22:20:10

"Elhiszem, kevés az orvos rengeteg a beteg, de amikor kivagyunk szolgáltatva az orvosoknak, betegek vagyunk egy kis emberség jól esne, vagy ha az nincs, legalább megalázás, ordítozás ne lenne"

Kedves poszter, az orvosokkal szemben a következő a MINIMUM elvárás:
- legyen fáradhatatlan (0-24)
- legyen tévedhetetlen
- legyen mindentudó

Ezt akkor egészítsük ki azzal, hogy (ámbár túl vannak terhelve és alul vannak fizetve), legyen még emberséges és türelmes is.

Realitásérzékből hányas voltál?

platelet 2017.02.05. 22:24:19

@vernon: a stílus és a szakmai hozzáértés nem függ össze, de megértem, hogy a bizalom megrendülhet.

Alázat? Most viccelsz? Ki felé legyen alázatos az orvos? A beteg felé? Ugye ezt nem gondolod komolyan... Ahogy fent is írtam, itt egyenlő felekről van szó. Én személy szerint egészen kínosan érezném magam, ha orvoshoz fordulva alázattal találkoznék... Udvariasság és a másik ember tisztelete az alap (de a beteg részéről is).

Persze, hogy elfogult vagyok, de csak annyira, mint te, a posztoló, vagy a többi hozzászóló... Miért lett volna kötelessége a mentőnek megemlíteni a betegjogi képviselőt? A kötelessége a beteg ellátása, mentőszállítása. Ha pedig a beteg csak úgy leszólította a folyosón, akkor végképp semmi kötelessége nincs, nehogy már azt is elvárjuk, hogy minden random beteget tájékoztassanak egy tőlük teljesen független ellátóintézmény panaszkezelési rendszeréről...

Greg24 2017.02.05. 22:27:13

@elemes: Nyugodj meg, ha egy orvos egyszer hibázik azt szétszedik...az hogy mellette megment napi 5-10 életet az le van sz...va..Fel se merül bennük, hogy az orvosnak meghalt a hozzátartozója, beteg valakije, családi problémája van, nem, egyszer kiabált kioktatott, kész...adja vissza a diplomáját, tiporjuk el, szemét orvos...

vernon 2017.02.05. 22:43:37

@platelet: a mentős is egészségügyi dolgozó (és így közfeladatot ellátó személy is). Mint ahogy írtam, nem a képviselő konkrét nevét kell tudnia, vagy a panaszt felvenni, de a beteg szándékos félrevezetése nem elfogadható.

platelet 2017.02.05. 22:54:05

@vernon: szándékos félrevezetés? ez már a vicc kategória... Nem kötelessége a beteg ellátásán túl kiszolgálni vagy információval ellátni a beteget.

vernon 2017.02.05. 23:04:34

@platelet: Szándékos félrevezetés, mert tudja a választ, de nem mondja meg neki, sőt a válasza lényegében úgy értelmezhető, hogy nincs gyakorlati lehetőség panaszt tenni, ami nyilvánvalóan nem igaz. És hogy miért lenne köteles erre válaszolni az többek közt az Eütev. számos rendelkezéséből levezethető. Ezen a ponton én befejeztem a vitát, mert láthatóan nem vagy tájékozott ebben a tekintetben.

platelet 2017.02.05. 23:30:17

@vernon: "Ezen a ponton én befejeztem a vitát, mert láthatóan nem vagy tájékozott ebben a tekintetben."

Én is pont ez akartam írni.

drontal 2017.02.05. 23:33:13

Valahol Európában valahol Magyarországon egy messzi messzi kis város (Karcag) sürgősségi ügyeletén: "Sajnos édesanyám állapotáról nem tudtam információt kapni.A kezelőorvos nem volt bent,de az ügyeletes doktor nem tudom milyen információk alapján,de azt mondta a nővéremnek,hogy kóros veseelégtelenség,és bélfertőzés...
Akkor kezdem az elején:
Megérkezem Karcagra,kocsiba be, egyből a karcagi kórházba a belgyógyászatra.Keresem az ügyeletes orvost,hogy adjon tájékoztatást az elvégzett CT és endoszkópiás vizsgálatokkal kapcsolatban,mivel tumor-gyanúja miatt utalták be.
Rákkutatóként rögtön egy világ omlott bennem össze.Végre eljutottam oda,hogy személyesen is bemenjek.Az ügyeletes orvos kapásból lekezelően kezdett el velem beszélni,azt sem tudta konkrétan ki az édesanyám,tőlem kérdezi a szobaszámot.Folytatja tovább,hogy ő már adott felvilágosítást korábban,érjük be azzal.Mondom neki,hogy most jöttem Debrecenből,s én még semmit sem tudok,legyen szíves felvilágosítani.Azt mondta hát Debrecen nem a világ vége,bármikor tud jönni,meg amúgy is had végezze a dolgát,és beb@szta rám az ajtót.Kicsit később kijön,leülünk az asztalhoz és odahozza a kórlapot,amin test hőmérsékletet és tápanyag ellátottságot jegyzik,illetve a vizitek idejét.Mondom neki,hogy szeretném látni az elvégzett vizsgálatok eredményeit,erre a kórlapot nyomja az orrom alá,és ezt mondja:-olvassa el,ha érti! Meg amúgy is ki maga és miért kér ilyet? A pumpa már az egekbe,de megpróbáltam visszafogni magam:elmondtam neki,hogy ki és mi vagyok és mivel foglalkozom,és higgye el,hogy értem,de ezekből nem derül ki a vizsgálatok eredménye.Tovább nyomta a lekezelő dumáját,és felálltam és megmondtam,hogy hová tegye a kezelőlapot! A folyosón tovább folytatódott a dolog,olyan szintig,hogy az orvos PÁROS KÉZZEL MELLBE LÖKÖTT!!! Felháborító,hogy ez megtörténhetett!! Emberek megmentésére felesküdött ember!!

A facebookon megosztott posztot nem linkelem ide mert ismerősöm, és nem szeretném a kilétét felfedni.Ő nem a praxison osztotta hanem a fészen ahol rohamosan terjed a története.

Greg24 2017.02.06. 00:01:47

@drontal: Újabb kedvenc story: 1. Bejön a hozzátartozó hétvégén az osztályra, ahol ügyeletes orvos van. A hozzátartozó azt hiszi minden beteg nevét (60-70 beteg) tudja az ügyeletes fejből és azt is hol fekszik:D Akkor elmondom!! A ebnt lévő ügyeletes orvos a saját 10-15-20 betegét ismeri rendesen a többit nem!!! Akkor avatkozik be, és azért van ott ha valami baj van!
2. Maga nem nézhet bele az orvosi dokumentációba, ugyanis a kórház a beteggel áll jogviszonyba nem a hozzátartozóval. Lehet kikérni a jogi osztályon maximum, de így is baromi rendes volt az orvos, hogy megmutatta és ezzel kockáztatta, hogy Maga ki fogja ezt esetleg posztolni ország-világ előtt...
3.Kinek adott korábban felvilágosítást?? Karcag tényleg nem a világ vége, kb 60km, azt hiszem ha annyira érdekel valakit az ÉDESANYJA állapota, bemegy amikor tud beszélni a kezelőorvossal...dehát ugye kinek mi a fontos...

A vége persze nonszensz, ilyet egy orvos nem csinálhat! No persze a beteg sem mondhatja meg ,,hova tegye a kezelőlapot"

mariskanéni 2017.02.06. 00:06:43

Ha történetesen annak az orvosnőnek a mamája lenne a beteg, neki is 10-12 órát kellene várnia a folyosón? Érthető a betegek és a hozzátartozók feszültsége, agyrém ami ott van!Ha több pénzt kapnának az orvosok , több türelmük lenne? Akkor mégiscsak van köze az olimpiának az ottani állapothoz! Ha a kórházban több lenne az orvosok fizetése, mert nem olimpiára, stadionokra költenék a rengeteg pénzt, több orvos lenne ott és nem külföldön, hamarabb sorra kerülnének a betegek, nem lennének feszültek a betegek és az orvosok! Én is ott várakoztam 11 órát a férjemmel, aki még szerencsésnek volt mondható, mert fekve várta ki a sorát, de nagyon sokan ülve várakoztak. Éjjel 1 óra után közölték velünk, hogy nem veszik fel a férjemet, nem tartozik ide.Belügyi nyugdíjas, de mivel nem budapesti, majd 6 órán belül mentővel átviszik egy másik kórházba. Inkább átvittem én, ne kelljen a halálos beteg férjemnek még esetleg 6 órát ott várakoznia. Azóta meghalt szegény, 2,5 héttel ez után a tortúra után. 3 óra körül került ágyba. Nem lehet valamivel emberségesebben intézni mindezt? Csak a rokonoknál, barátoknál van kivétel, azokat soron kívül vizsgálták! Míg ott várakoztunk egy külföldi fiatalember hangosan jajveszékelt kb. 6 órán keresztül, senki meg sem kérdezte tőle mi fáj! Órák múlva kapott egy infúziót, amitől elcsendesedett. Ezt a fájdalomcsillapítót mondjuk hamarabb is megkaphatta volna. 3 mentőautó állt az ajtó előtt, nem értem, hogy a pár km-nyire lévő kórházba miért nem vihette át a férjemet az egyik, csak kb 6 órán belül? Csak ajánlani tudom mindenkinek, eszükbe ne jusson a sürgősségire menni, nem jelenti azt, mint ahogy mi is hittük, hogy sürgős ellátásban részesül, sőt! Ha előr e tudjuk mi vár ránk, és, hogy nem veszik fel ma sem értem miért?? egyből az I. Belklinikára vittem volna! Ott azonnal felvették, ellátták, lefektették, haláláig tökéletes ellátásban részesült! Hála nekik érte!

mariskanéni 2017.02.06. 00:25:20

Nem írtam, hogy mindez a Honvéd kórházban történt. Mikor már vagy 8 órája ott várakoztunk, a nővérpulthoz mentem, hogy megkérdezzem, vajon mikor kerül sorra a férjem, rám mordult az egyik, jó estét! Köszönni nem szokott? És ott hagyott. Ott ültem az orra előtt sok órája, mikor érkeztem köszöntem, mi a fenének köszöntem volna még egyszer? Mindenki idegbeteg ott, csak a biztonságiak röhögnek és hármasával sétálgatva vigyáznak ránk. Esznek-isznak, elvannak. Aki nem hiszi, menjen oda egyszer este felé, áll a kés a levegőben! Ha megéhezik valaki és ugye ennyi idő alatt megéhezik, van egy automata, kornyadt szendvicsekkel 4-500 Ft-ért! A régi BM kórházat visszasírom, ég és föld a két kórház között a különbség!

Greg24 2017.02.06. 00:27:39

@mariskanéni: Nem azért vannak ennyien az SBO-n mert ennyi beteg van, vagy mert kevés az orvos, hanem azért, mert az emberek nagy részének semmi egészségügyi belátóképessége nincs. Az egy hetes torokfájással, hasmenéssel, hőemelkedéssel SBO-ra mennek!! Nem a háziorvoshoz, mert ott ,,sokat kell várni", nem az ügyeletre, haenem egyből a kórházba...Az SBO meg sajnos senkit nem hajthat el, pedig nagy részével azt kéne! Ilyenek miatt nem jut az Ön férjére és sok más komoly betegre idő, és a 10 torokfájos után már persze, hogy frusztált az orvos... és mégegyszer a Sürgősségi Osztály nem jelenti azt, hogy gyorsan látnak el!!!! Az azt jelenti, hogy olyan esetekkel megyünk oda ami nem várhat reggelig (háziorvosig, ügyeletig), mert a beteg addig meghal/súlyos károsodást szenved...tehát torokfájással és menstruációs görccsel nem megyünk SBO-ra!!
A mentőknél sajnos ugyanez a helyzet, rengeteg a felesleges, eltulzott panaszok miatti riasztás, ezért nem érnek rá a Maga súlyosan beteg férjét átvinni a másik kórházba...sajnálom

mariskanéni 2017.02.06. 00:32:52

@Greg24: Ha megment egy orvos naponta 8-10 beteget, hát az a munkája! A péktől is elvárják, hogy minden kenyér jó legyen amit csinál, nem csak egy része. Ha valaki selejtet csinál, rosszul végzi a munkáját, azért nem megértés jár, hanem bizony ha "szétszedik" teljesen jogos!Kíváncsi lennék, ha az az orvos egy szétlapított kiflit kapna, megértően elvinné-e, azzal, hogy a többit biztos ügyesen csinálta a pék.

Greg24 2017.02.06. 00:38:19

@mariskanéni: :D kedves hasonlat...ha egy pék elront egy kiflit kidobja..15ft elveszett..vagy Maga elviszi otthon kidobja, elbukott 15ft-ot...egy emberi életet is eldobunk?! Gondolja, hogy a pék nem hibázik????? csak tetszik tudni azt nem dobják fel a pékblogra,meg facebookra és írják le, hogy visszasírjuk a szocializmusos pékárut...ez a különbség...Egy életet nem lehet összhasonlítani egy szakmabeli hibával sem!

mariskanéni 2017.02.06. 01:09:01

@Greg24: Lehet, hogy igaza van, én most voltam először a Sürgősségin. Nem tudom ki milyen panasszal jött, de a körülöttünk lévőkkel vagy szóba elegyedtünk, vagy hallottuk a beszélgetéseiket, nem volt torokfájós. A férjemet mentő vitte oda, én kocsival mentem utána szerencsére, így legalább át tudtam vinni a másik kórházba. Bár előbb vittem volna, magamat hibáztatom, hogy 1-2 óra után nem mentünk el onnan, de akkor még azt gondoltam oda veszik fel. Sajnálom magamat is, ha lejár az én időm is, egyedül fogok ott ülni/állni/feküdni 10-12 órát, nem lesz aki átvigyen,meg kell várnom a mentőt aki majd kb. 6 órán belül elszállít. Sajnos, mivel 71 éves vagyok, nem valószínű, hogy sokat változik az egészségügy addigra. Üdvözlöm.

Greg24 2017.02.06. 01:21:44

@mariskanéni: nagyon sajnálom, de tessék nekem elhinni az SBO-s/ügyeletes esetek 60-70%-a indokolatlan! Sajnálom, hogy a komoly betegekre nem jut idő emiatt. Ami nem sürgős eset, tehát várhat annak hívnak 6 órás mentőt, aki sürgős annak azonnalost ezek a variációk. Sajnos addig valóban nem fog javulni az egészségügy sem az emberek egészségműveltsége...

mariskanéni 2017.02.06. 01:31:12

@Greg24: Téved uram! Igenis össze kell hasonlítani! Egy orvosnak ugyanúgy "selejtmentesen" kell végeznie a munkáját, mint egy péknek, vagy bárki másnak. Különbséget ott lehet, sőt kellene tenni, hogy a könnyebb, kis felelősséggel járó munkáért kevesebb pénzt kapjon az a munkás. Az orvos kapjon akár sokkal többet, de neki is 100%-ot kelljen teljesíteni! Szerintem.
Üdvözlöm.

g0826 2017.02.06. 07:40:27

@mariskanéni: A pék rengeteg selejtet gyárt. Megetetik velünk. Az orvos 200-300% teljesít, mert 3-4 ember munkáját látja el.

g0826 2017.02.06. 07:43:01

@Greg24: Igen, igazad van. Nem váltotta ki a gyógyszerét, ezért rosszul van és megy az SBO-ra. Nem akar várni UH-ra CT-re 3 hónapot, megy az SBO-ra.

g0826 2017.02.06. 07:47:15

@mariskanéni: Nekem a férjem orvos. Perforált vakbéllel vártam a folyosón többet, mint a mezei bunkó beteg. Igen az orvos mamája is vár a felesége is. Csak nem teli pofával követelőzik, mert nem bunkó, mint a magyar betegek többsége.

g0826 2017.02.06. 07:51:23

@Greg24: A tavaly nyáron volt 1 eset, mikor tornatanár apuka pont menstruációs görcsökkel vitte a lányát SBO-ra 1 órán belül kapott UH-t labort és mivel nem rohant az ügyeletes sebész megnézni a drága csemetéjét telekürtölte a netet milyen rohadékok a dokik.

g0826 2017.02.06. 08:00:15

@drontal: Debreceni rákkutató...ez most vicc? Nem orvos az illető az 100%.Ügyeletben nincs joga a hozzátartozónak vizsgálatokat számon kérni (semmikor sem) , ha olyan okos akkor tudhatná a vizsgálatok eredményeit gépen tárolják és csak az az orvos látja akinél fel van véve. Ha másik szeretné látni akkor neki is fel kell venni, ami szabálytalanság és fegyelmit kaphat érte. Ismerősöd bűncselekményre akarta az orvost rávenni. Ha aggódik akkor nem ügyeletben kérdezősködik, hanem a kezelő orvosánál napközben.

g0826 2017.02.06. 08:06:52

Ja itt van 1 szemtanú leírása.
Sajnos szem- és fültanúja voltam az esetnek, amit Hősünk ír magáról szemenszedett hazugság. Teljes rémület volt az osztályon, tudósunk többször megütötte az orvost, ami már a korkülönbség miatt is felháborító. Az volt hihető, hogy az olaszliszkai esett ismétlődik meg, mert csapatostul támadtak. Szégyen, hogy ilyen emberek taníttatására költjük a pénzt. Nem tudnak ezek viselkedni, azoknak kell szégyenli magukat, akik ítélkeznek mások felett az igazság tudása nélkül. A karcagi kórház nem jobb és rosszabb a többi kórháznál, ha elviszem édesanyámat más intézetbe nem az orvosok miatt viszem el, hanem az ilyen hulladék emberek viselkedése miatt. Érdekes módon jeleztem Karcag büszkeségének, hogy láttam a viselkedését és rögtön le is tiltott, akkor ki is hazudik. Mindenesetre köszönöm én azokat a kutatási eredményéket, amit Ő tár fel, aki így hazudik, annak a munkája is hazug.

she_wolf 2017.02.06. 08:16:52

A kedvencem eddig a pék és az orvos munkájának egyenlő szintre emelése:)

sZulamith 2017.02.06. 10:26:08

@g0826: Nem mondom a stílusod választékos:-)

Ahogy az oktatási kér külön tárcát, az egészségügynek is ez hiányzik. Vagy a korház, kapujában ezzel a felirattal fogadja a beteget. "Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel", és akkor minden panasz megszűnik:-)

defné 2017.02.06. 11:21:08

@Greg24: Nincs joga tudni a hozzatartozonak azt,hogy mi a konkret baja az edesanyjanak? Ehhez a jogi osztalyhoz kellene fordulni? Ne csinald mar.

defné 2017.02.06. 11:28:45

@g0826: Ne beszelj mar ostobasagot,hogy az orvos buncselekmenyt kovet el azzal ha a kozvetlen hozzatartozoval kozli a vizsgalatok eredmenyet ami jelen esetben tumor gyanus. Te mit szolnal ha nem adnanak felvilagositast arrol,hogy az edesanyadnal elkezdodott e egy halalos betegseg folyamata,vagy errol szo sincs.

she_wolf 2017.02.06. 11:50:28

@defné:
A betegről annak adható ki információ, akit a beteg megnevez kapcsolattartójaként.
Betegjog, orvosi titoktartás. Etikai vétséget követ el az az orvos, aki ezt nem tartja be.

"Az Ön egészségügyi ellátásában résztvevő személyeknek az ellátás során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (orvosi titok) bizalmasan kell kezelniük, és azokat csak az arra jogosultakkal közölhetik. Kik jogosultak az Ön orvosi titkait megismerni? Elsősorban azok, akiket Ön erre feljogosít. A kórházba történő felvételekor meg kell, hogy kérdezzék arról, kinek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki az egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből. (Amennyiben erről nem rendelkezik, akkor a közeli hozzátartozóit tájékoztatják.)"

Forrás:
www.szoszolo.hu/03jogok_kot/Betegek_jogai.htm

Ez így működik, személyes tapasztalat.

mariskanéni 2017.02.06. 12:39:25

@she_wolf: Nem állítottam, hogy a pék és az orvos egyenlő szintű munkát végez. Azt mondtam és mondom, mindkettő munkát végez, mindkettőnek 100 %-ot kellene teljesíteni és mindkettőnek annyi bért kellene kapni, amennyit megérdemel, amennyi jár neki. De teljesíteni mindkettőnek úgy kell, ahogy az emberhez is méltó, nem csak a szakmához. Sajnos Magyarországon csupa sértődött idegbeteg dolgozik és betegeskedik. A beteg türelmetlen, az orvos fáradt és egymásra borítják a sérelmeiket. A betegeknek semmi köze nincs ahhoz, ha egy orvos 2-3 helyett dolgozik, nem kellene, hogy rajta csattanjon az az ostor, amelyiknek kicsit feljebb kellene csattannia!A legnagyobb baj az, hogy mi magyarok nem szeretjük egymást, kiölték belőlünk a szeretetet, csak irigység és sértődött támadás van mindenfelé. Kár.Mennyivel szebben is élhetnénk, ha hagynák, ha elégedett emberek lehetnénk!

mariskanéni 2017.02.06. 12:42:03

@g0826: perforált vakbéllel egy percet sem lett volna szabad várnia. Ez is hiba! Szerintem.

Medgar 2017.02.06. 12:56:09

@mariskanéni: Kicsit primitívnek tetszik lenni. A pék adott receptből adott eljárással adott terméket készít. Az orvos gyógyítani próbál több-kevesebb sikerrel. Tudomásul kell venni, hogy mindenható orvos nem létezik, illetve ha igen a templomban található meg.

she_wolf 2017.02.06. 13:02:58

@mariskanéni:
"Sajnos Magyarországon csupa sértődött idegbeteg dolgozik és betegeskedik."

Vagyis beteg országban beteg emberek élnek. Szép diagnózis, gratulálok!
A kívánalmakról pedig csak annyit, hogy a hely neve Magyaroszág, nem pedig Utópia.
Ott nem lenne kérdés, hogy egy orvos, vagy bármelyik egészségügyi szakdolgozó mennyivel teljesít többet annál, minta amennyi a felelős munkavégzéshez kell.
Kiszipolyozott, kifacsart, leharcolt emberektől milyen jogon várható el, hogy tévedhetetlen és empatikus legyen?
A lényeg, hogy áradjon a szeretet...

(A munkáját hanyagul ellátó pék elmegy más pékségbe és ott görbíti egérfarokkal a kiflit, nagy cucc. Vagy beint és beáll a multihoz pultba.
Egy orvos merjen vérnyomást csökkenteni vérnyomáscsökkentő tablettával, és máris címlapot csinálunk belőle.)

benőjenő 2017.02.06. 13:03:45

Sajnos az orvosin nem oktatják, hogy hogyan kell a betegekkel kommunikálni. Hogy partneri viszony van, az orvos nem áll a páciens felett, az orvos szolgáltató, és végzi a munkáját. A betegnek pedig van beleszólása, hogy mit tesznek a testével, kérdezhet és jár neki a normális, emberi hangvételi magyarázat, úgy, hogy megértse. És ezen ne sértődjön meg az orvos. A kiszolgáltatott beteg ember bizalma nem jár automatikusan a fehér köpenynek. Köztük is pont annyi kókler és szar szakember van, mint bármely más szakmában. Sajnos nagyon észnél kell lenni, mert itt nem csak a pénztárcám bánja a gyatra munkát, hanem az egészségem vagy az életem.

livibaba 2017.02.06. 13:32:57

@g0826: 1.: a hozzátartozó jogosult teljes felvilágosítást kapni, amennyiben a felvételi adatlapon ezt a beteg engedélyezte. /az utóbbi 5 évben kb 60 ilyen adatlapot töltöttem ki, onnan tudom./ 2.: érdekes, nekünk az osztályos nővérünk is be tudott lépni a rendszerbe, sőt leletet is kinyomtatott és oda is adta, ha kértem...

platelet 2017.02.06. 14:46:49

@benőjenő: két lehetőség van: 1. elvégezted az orvosit, csak nem figyeltél eléggé, amikor ezeket oktatták; 2. olyanról nyilatkozol, amiről fogalmad sincs

benőjenő 2017.02.06. 15:13:02

@platelet: Mert, oktatják? Ha igen, az nagyon-nagyon dicséretes, csak sajnos nem sok foganatja van, úgy látszik. Valószínűleg rossz a módszertan és/vagy nem veszik elég komolyan sem az oktatók, sem a hallgatók. Vagy épp ők nem figyelnek eléggé, vagy eleve alapból alkalmatlanok arra, hogy emberekkel foglalkozzanak. Pláne nyűgös, beteg emberekkel. Nem vagyok orvos, de olyan területen dolgozom, hogy belelátok egy kissé az orvos-beteg viszonyrendszerbe. De elég csak a szokásosnál gyakrabban látogatni az eü. intézményeket, hogy az ember előtt kirajzolódjon az a csúnya felsőbbrendűségi tudat az orvosok részéről, amelyről beszéltem, és amely alapvetően hibás. Olyan orvostanhallgatót is ismertem, aki kerek-perec megmondta, h ő azért akar orvos lenni, mert akkor hatalma lesz az emberek felett. Nem tudom, azóta mi lett azzal az őrülttel, valahol biztos praktizál sajnos. Tisztelet természetesen a kivételnek számító empatikus és korrekt orvosoknak, mert persze sokan vannak ők is, én mindkét félével találkoztam már.

hdnctrl 2017.02.06. 15:54:11

@drontal: miért csodálkozik a büdösbunkó beteg (vagy hozzátartozó) ha az orvos is az?

platelet 2017.02.06. 18:03:20

@benőjenő: Nem tudom, milyen területen dolgozol, de biztos vagyok benne, hogy azonnal kirajzolódik a csúnya felsőbbrendűség tudata a részetekről, tisztelet persze a kivételnek. Ja, hogy általánosítani nem szép dolog?

De komolyan, nem tudom, hova jártok orvoshoz, de én igen ritkán találkoztam ilyesmivel. Mondjuk, hogyha orvoshoz megyek, nem is szoktam követelőzni és megmondani neki, hogyan végezze a munkáját, meg megrendelni az ellátást mit a pizzát a neten...

Nem tudom, az az orvostanhallgató pontosan hogy értette, de - mindamellett, hogy az orvos és beteg egyenlő felek - ha valaki ott fekszik előtted eszméletlenül, igenis hatalmad van felette, ugyanakkor kötelességed van felé (ez a kettő elválaszthatatlan). Ez ott és abban a pillanatban egy aszimmetrikus viszony. Ezt egyensúlyozzák ki az egészségügyi törvényben megfogalmazott betegjogok, az etikai alapelvek (meg az orvos lelkiismerete, de hivatalosan a lelkiismeret nem számít). Ha valaki ezt a kettősséget nem szereti, nem sok örömöt tud a szakmájában találni, akkor meg mi értelme művelni?

Greg24 2017.02.06. 18:06:11

@defné: sajnos te beszélsz ostobaságot...ha a beteg nem jelöli meg kinek lehet felvilágosítást adni, akkor bizony nem lehet a gyereknek sem...és én nem a felvilágosításról írtam, hanem arról, hogy odavitte az orvos a kórlapot/lázlapot és megmutatta, na azt nem lehet semmilyen körülmények közt, csak jogi irodán keresztül hivatalos esetben!

drontal 2017.02.06. 20:31:27

@she_wolf:

A fiatalember édesanyja a napnál is világosabb,hogy a fiát jelölte meg kapcsolattartónak,ezzel szemben az orvos nem említette,hogy ennek hiánya miatt nem ad felvilágosítást a vizsgálat eredményeiről.Egyszerűen nem adott és kész.

drontal 2017.02.06. 20:35:25

@Greg24:

Akkor ismétlem: a fiatalember édesanyja a napnál is világosabb,hogy a fiát nevezte meg kapcsolattartónak,csak csűrjük csavarjuk itt ezt a témát a végletekig.Az orvos nem mondta,hogy ennek hiánya miatt nem adja ki az onkológiai vizsgálat eredményét.Így ez a lehetőség kilőve.

drontal 2017.02.06. 20:37:30

@livibaba:

Végre egy hozzáértő személy!!!

dayue 2017.02.06. 21:19:06

@drontal:

"csak csűrjük csavarjuk itt ezt a témát a végletekig"
-még annál is tovább

she_wolf 2017.02.06. 21:19:35

@drontal:
Mitől lenne a napnál is világosabb, hogy a beteg a fiát jelölte meg felvilágosítható személynek? Mert ez nem szerepel a leírásodban. Ha még mindig a facebookos esetről van szó, abban szerepel, hogy a beteg lánya (a panaszos nővére) viszont kapott felvilágosítást.
"Egyszerűen nem adott és kész."
Ezt értelmezzem úgy, hogy egy ügyeletes orvosnak kötelező a beteg összes, és különböző időpontokban megjelenő hozzátartozóját felvilágosítani mindenre kiterjedően?

Továbbá az ügyeletes orvostól hiába is vársz bármit is, teljeskörű felvilágosítást a kezelőorvos adhat.
(Legalábbis én így tudom.)

drontal 2017.02.06. 22:02:46

@she_wolf:

Mitől lenne a napnál is világosabb,hogy az anyja a fiát nevezte meg felvilágosítható személynek?

Onnan,hogy ez egy összetartó tisztességes roma család.
A fiúnak az anyja a világ közepe,a mamának meg a gyerekei, de főleg a fia akire méltón büszke.Teljességgel kizárt,hogy nem a gyerekei vannak megjelölve kapcsolattartónak és felvilágosítható személyeknek.

A beteg lánya kapott felvilágosítást igazad van,csak éppen kóros veseelégtelenségről és bélfertőzésről tájékoztatta az orvos.A fia viszont nem erre volt kíváncsi,hanem a tumor vizsgálatok eredményeire ami miatt gyakorlatilag beutalták.

Nem köteles az összes,különböző időpontokban megjelenő hozzátartozónak felvilágosítást adni,de itt többről szó sincs egy ember volt előtte..És azt sem mindenre kiterjedően.

Így van,csak a kezelőorvos adhat felvilágosítást de ezt lehet kulturáltan is közölni a hozzátartozóval ugyebár.Ez a fiú nem egy buta 80-as IQ-val rendelkező mindenáron balhét kereső romagyerek és egészen biztos,hogy elkerülhető lett volna a Karcagi kórházban történő botrány ha az ügyeletes orvos nem így viselkedik az első perctől fogva vele.

g0826 2017.02.06. 22:28:03

@drontal: Ó igen, mind a 20-nak adjon az orvos egyszerre és egymás után is. Az egész verekedő csürhének míg lökdösik. A TÖBBI BETEG FORDULJON FEL. Így gondolod? Szerinted miért van az ügyelet?

g0826 2017.02.06. 22:35:28

@defné: Nem beszélek ostobaságot. Másik orvos betegét nem tudja részletesen lekérdezni. Ez így van a debreceni klinikán. Ezt tudhatná az a laboráns. Illetve bocsi rákkutató. Arca van neki

she_wolf 2017.02.06. 22:52:04

@drontal:
Én megértelek téged is, és őket is. Meg még az orvost is.
Az orvos nem ismeri, és nem is kell hogy ismerje a beteg családi viszonyait, maximum annyiban, hogyha nemkívánatos látogató érkezik, a beteg érdekében járjon el.
Gondolom én.
(Mi például szintén egy nagyon összetartó család voltunk, de a kezelőorvosom nem adhatott felvilágosítást a férjemen kívül senkinek! Tehát nem evidencia az, hogyha szerető család, akkor mindenki tudhat mindent.)

Ha ügyeletes orvos volt bent, akkor normál munkaidőn kívüli a történet. Vagy este, vagy hétvége. Az ügyeletes orvos pedig az ügyeleti ideje alatti történésekről tud felelősen nyilatkozni.
Bár teljesen irrelevánsnak gondolom a hozzátartozó származását, pláne az intelligencia hányadosát, de én a magam szerény IQ-jával a következőket tettem volna: beszélek a nővéremmel, ezt követően megkérdezem az orvost, hogy mikor beszélhetünk, és ha ez nem vezet eredményre, akkor munkaidőben megkeresem a kezelőorvost.
A többi pedig mindezek függvénye.

mariskanéni 2017.02.08. 18:47:49

@she_wolf: többségében a betegek is "kiszipolyozott, kifacsart, leharcolt" emberek, 10-12 óra várakozás után meg pláne összekócolódik az agyuk! Lehet köztük valóban torokfájós, hasfájós is, de az egy idióta, aki végig ül vele ott sok órát inkább, mint, hogy a háziorvoshoz menne.

forge 2017.02.08. 20:41:47

@mariskanéni:

Szerinted van olyan hülye aki 10-12 órát beül egy műanyag padra a sürgősségire úgy,hogy nem komoly a panasza? Aligha. Baromi ellentmondások vannak a praxison ezzel kapcsolatban,olvass utána.Pár ember teljes bizonyossággal állítja,hogy márpedig a sürgősségik tele vannak indokolatlan esetekkel utána meg azt írja,hogy a 10-13 órás várakozás az orvoshiány miatt tök normális.Ezek után megkérdezem tőlük,hogy ki az az agyatlan barom aki oda beül olyan bajjal, amit a nappali szakrendelésen negyed idő alatt megvizsgál egy orvos.

mariskanéni 2017.02.08. 20:52:23

@forge: Ezt írtam én is! Menstruációs fájdalmakkal és torokfájással mennek oda és egyéb indokolatlan bajokkal. Szerintem is, ha oda is megy valaki, a 2. óra után távozna! Ami ott megy az egy őrület! Míg ott ültem a férjemmel 11 órát!! 2 doktornő kb 10 beteget látott el előttünk. Azért 1 óra betegenként enyhe túlzás!Nincs az az őrült tempó, ellenben volt egy-két soron kívül bevitt beteg, akinek nem az állapota indokolta a soronkívüliséget! A férjem állapota pedig mindenképp indokolta volna, de hívták be, 2,5 hét múlva meghalt! Én a lábam nem teszem be oda soha többé az tuti!

she_wolf 2017.02.08. 22:15:25

@mariskanéni:
Az idióták nagy része pedig itt köt ki habzó szájjal a Praxison, hogy mi az, hogy 4 napja tartó izéség után ennyit kell várakozni a sürgősségin, hát az azért van, vagy nem? Hát nem!
Aztán jön 1-2 nagyon okos, aki azt is leírja, hogy ő bizony nem szokott cicózni holmi időpontokkal, meg háziorvoshoz császkálni beutalóért, hanem iccaka gyía az SBO, ott kutyakötelességük ellátni.

Na, ilyenek miatt szívnak azok a szerencsétlen betegek, akinek valóban sürgős ellátásra lenne szükségük.
És ha ezeket a kapacitást indokolatlanul leterhelőket egy-egy sárga csekkel bocsátaná el kezelés után az orvos, akkor lenne csak hápogás!

mariskanéni 2017.02.09. 08:26:41

Amikor bemegyünk az SBO-ra a felvételi pultnál talán meg lehetne már szűrni azokat, akik "izéséggel" érkeznek. Tudom, ők nem orvosok, de ha valaki valami nem oda tartozó panasszal jön, el lehetne küldeni. Ezzel még az a bajom, nem értem miért nem jobb annak a betegnek a párszáz méterrel a lakóhelyétől, max 1 óra várakozással megoldani a problémáját a háziorvossal. Miért jobb éjjel, bemenni egy távolabbi helyre sok-sok órát várni?? Valamilyen probléma lehet a háziorvossal is ,talán ő is túlhajtott, idegbeteg. A mienknek is volt egyszer egy kiszólása: mindenki velem akarja meggyógyíttatni magát? Tényleg, talán a trafikba kellene menni, ott kevesebben vannak, gyorsabb a kiszolgálás. Pedig csak a kardiológiáról küldtek minket oda decemberben azzal, hogy mivel csak márciusra tudtak időpontot adni vizsgálatra, addig a háziorvos is el tud látni. 140-es pulzussal!! Nem tudott!Elmentünk egy másik kardiológushoz, de ezt nem mindenki tudja megtenni, az hazamegy szépen a 140-es pulzusával, aztán vagy megmarad, vagy nem. Valami nagyon nagy a baj itt!!Hidd el sok beteg dönt rosszul, hogy hova is menjen, ha baja van, de sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs, mikor, hova kellene menni, ahol nem zavarják el. Az egész rendszer fel van borulva, a legnagyobb baj ott van!

forge 2017.02.09. 20:59:21

@mariskanéni:
Én még mindig nem hiszem,hogy a sürgősségiken ennyi indokolatlan beteg ücsörögne 10-12 órákat.Kizárt.Nem vitatom,hogy vannak ilyen hülyék,de ennyi nincs amennyiről itt írnak.

mariskanéni 2017.02.09. 21:30:39

@forge: Én sem hiszem! Egyetlen egyszer voltam csak ott, adja a jó sorsom, hogy soha többet ne is lássam belülről! Akik körülöttünk ültek, a beszélgetéseikből kiderült, ki miért van ott, azok bizony eléggé indokoltnak tűntek. Mi pedig még soha nem voltunk előtte ott, most is a háziorvos küldött be mentővel, nem is tudtam, hogy oda beutaló nélkül is be lehet menni. Az biztos, hogy én, ha egy mód van rá, sosem fogok oda menni! Szerintem a háziorvosunk sem tudta mi vár ott ránk, különben nem küldött volna oda.Gondolom, de nem tudom.

mariskanéni 2017.02.09. 21:42:02

@Medgar: Nem tartom magam zseninek, de primitívnek semmiképpen! Lehet, hogy te nagyon képzett vagy, de intelligensnek nem mondanálak. Semmiképpen nem mondanék ilyesmit valakinek akit nem ismerek, de ha elolvastad amiket fenn írtam a tapasztalataimról és, hogy néhány napja temettem el a férjemet, akivel a keserű tapasztalatainkat ott szereztük az SBO-n, talán durva dolog ilyesmit írni nekem válaszként.Bármikor, de most mindenképpen.

Medgar 2017.02.10. 09:02:46

@mariskanéni: Végig olvastam a kommentjeit, és sajnálom de még mindig primitívnek tartom.

mariskanéni 2017.02.10. 12:07:42

@Medgar: Akkor ne herdálja a drága idejét egy ilyen primitív nőre.

she_wolf 2017.02.10. 16:51:37

@forge:
Nem az a baj, hogy indokolatlanul van ott = nem beteg. Egészséges ember nem megy SBO-ra, csak mert unatkozik otthon.
Mindenki, aki ott van, okkal van ott. És többnyire azért, mert idióta. Mert elnyomja a tüneteket mindenféle kegyszerrel, amíg a végén már úgyis csak az marad, hogy éjjel 2-kor ügyelet, vagy SBO.
Elküldeni pedig nem fogják, mert nem tehetik. Beteg nem maradhat ellátatlanul.

Anyósomhoz kijött az ügyelet, aki mentőt hívott rá, SBO, majd több mint 11 órán keresztül fektették a folyosón, hordágyon. Közben néhány vizsgálat, belecsöpögött némi infúzió, és láss csodát, kaphattuk a hónunk alá, vihettük haza. Dg.: ki van száradva a mama. Szívesen megkérdeztem volna a dokit, hogy mégis hogyapicsábaerőszakoljam bele a folyadékot, ha nem hajlandó inni, enni, én pedig nem infundálhatom? Háziorvossal megoldottuk. Ha közben nem hallottam volna, hogy kik és milyen indokokkal voltak ott, egy kurva szót sem szólnék. És anyósomat is hazavihettük volna 2-3 órán belül.

forge 2017.02.11. 23:17:48

@she_wolf:

Egy ilyen helyen még 2-3 óra is sok.Azt meg nem értem még mindig,hogy az ilyen szir-szar tünetekkel ott megjelenőket miért nem lehet 2 percen belül kihajítani a vizsgálóból? Azt azért az orvos csak látja,hogy ez nem sürgős eset nem?

she_wolf 2017.02.12. 16:24:30

@forge:
Ha fájdalmad van, 10 perc is soknak tűnhet:(
Azért nem lehet kihajítani a nem sürgős eseteket, mert beteg nem maradhat ellátatlanul, mert valami oka kell hogy legyen az ottlétének, és ha valami fölött elsiklanak, akkor az később nem vár komplikációkat, a beteg állapotának rosszabbodását okozhatja (önvédelem, túlbiztosítás), és mert megszokott az "ami jár, az jár".
Egy normális orvos sem fog konfrontálódni a beteggel, inkább megvizsgálja, megírja, felírja, mint idegbajos legyen, hogy Önérzetes Micike hisztizik vele, amiért elhajtják a hajfájásával.
Csak ezek hiába csak perceket vesznek el, órákká duzzadnak, a pár fős beteglétszám pedig tömeggé, ahogy megyünk bele a hajnalba, másnapba:(

Azért azt megnézném, hogy a sürgősségin az indokolatlanul megjelenő akárkit a pulttól hogyan hajtanak haza mosolyogva azzal a javaslattal, hogy a hajfájásával rendelési időben keresse fel a háziorvosát beutalóért!
Eddig csak az orvosk jácctak istent a közvélekedés szerint, innentől a triage-nővér is azt fog, nyugi!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása