Hagyták volna meghalni a földön fekve

31 hozzászólás

2015.11.09. 08:23

Amit sérelmezek, a visszakövethető és leellenőrizhető hívás ellenére a mentők semmiféle segítséget nem nyújtottak számára a bajban, hagyták volna meghalni, ha nincs szerencséje és a szomszéd jóindulatú figyelme.

Tisztelt szerkesztők és olvasók!

A célom semmiképpen nem az egészségügy szapulása, vagy az általánosítás, viszont nem szeretnék abba a hibába sem esni, hogy a minket ért sérelmeket szó nélkül hagyom. Az eset miatt hivatalos panasszal is éltem, levelem megírásáig semmiféle választ nem kaptam. 2015. október 18-án vasárnap idős, 83 éves édesanyám vidéki házában megbotlott a konyhában és elesett. Idős kora és fizikai állapota miatt valószínűleg megszédült, a fején és a lábán sérült meg komolyabban. Szerencsének volna mondható, hogy a kötényében volt a mobiltelefonja, amelyet a kezdeti sokkhatás után meg is talált, és hívta a mentők telefonszámát. Elmondta a történteket, a címét és hogy segítség nélkül meg sem tud mozdulni. Sajnos, hogy mit válaszoltak neki nem tudjuk, mert édesanyám mindkét fülére nagyothall, emelt hangon kell vele a telefonban is beszélni, úgy megérti, amit mondanak neki.  Valószínűleg nem sikerült neki elmagyarázni a központból, hogy mi fog történni, ő abban a hiszemben tette le a telefont, hogy érkezik a segítség.

Ezek után a sérülések és a fájdalom miatt többszöri eszméletvesztés történt nála, nem volt magánál hosszú órákon át, ráadásul a telefonja is kikapcsolt, a vezetékes készülék pedig elérhetetlen távolságban volt tőle, így csak nyöszörgött szegény, hátha meghallja valaki. A ház és az ajtók is nyitva voltak, végül ennek köszönheti, hogy a szomszédja nagyjából 7-8 órával a történtek után figyelmes lett a szokatlan állapotra és bement hozzá, majd megtalálta véresen, rettenetes állapotban. Ő azonnal riasztotta a mentőket ismét, akik ezt követően 47 perccel később a helyszínre érkeztek. Közben értesített engem is, én már a kórházba siettem, lévén 2 órányira élek tőle.

A megyei kórházban kiderült, combnyaktörés, koponya sérülés, agyrázkódás is történt, amennyiben még egy kicsit tovább ellátatlan maradt volna, akár az életébe is kerülhetett volna ez a baleset. Természetesen műteni kellett azonnal, azt meg nem kell nagyon ecsetelnem, egy combnyaktörés mekkora kockázati tényező ilyen idős korban. Szerencsére a műtét sikeres volt, ugyanakkor monstre hosszúság rehabilitációs időszak vár majd rá és egyáltalán nem garantált, hogy valaha újra járni fog még. Mindez természetesen lelkileg is teljesen összetörte, elveszítette korábbi töretlen jókedvét és magabiztosságát, attól félünk, hogy bár a fizikai sérülések még javulhatnak, de lelki állapota és letörtsége akár az életét is veszélyezteti, ezért folyamatosan igyekszünk lelket önteni belé és mellette lenni.

Amit sérelmezek, a visszakövethető és leellenőrizhető hívás ellenére a mentők semmiféle segítséget nem nyújtottak számára a bajban, hagyták volna meghalni, ha nincs szerencséje és a szomszéd jóindulatú figyelme. A diszpécsernek kötelessége lett volna felmérni a helyzetet és leszűrnie azt is, hogy egy hallássérült, idős emberrel kell kommunikálnia, aki a súlyos helyzetében kér segítséget. Mindez nem történt meg, és ez akár nagyon sokba is kerülhetett volna.

Várom az önök véleményét, illetve az illetékesek hivatalos válaszát is az eset kivizsgálását illetően. Egyelőre ők semmilyen csatornán nem voltak hajlandóak reagálni, holott azt gondolom, az eset után ez minimum kötelességük volna.

Tisztelettel,

Árpád

Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház

15 hozzászólás

2015.11.06. 05:10

Semmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, de egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel.

Tisztelt Praxis!

Csak megerősíteni tudom azt, amit itt olvastam.

http://praxis.blog.hu/2015/11/03/orakig_szivatjak_a_betegeket

Sőt! Két alkalommal ennél sokkal durvább dolgokat láttam először 73 éves édesanyámmal, utána 18 éves fiammal.

Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház és semmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, hanem a magyar egészség(?)ügy borzalmas helyzetét.

Először 7, majd 9 órát ültem végig, mint kísérő. Estétel hajnali, illetve reggelig.

A folyosókra kitolt, magára hagyott betegek, idős emberek mindennapi látványt nyújtanak. Vakbélgyanús, görcsölő gyerekemet a regisztráció után több mint másfél órával (!) látta először orvos, akkor is csak a szokásos "beutalókat" kaptuk meg, amelyeket hajnal 3-ra már teljesítettünk is (ultrahang, vérvétel stb.). Reggel fél nyolc körül látta olyan orvos, amelyik meg is vizsgálta. Addig a hajnalban lehűlt váróban, kényelmetlen koszos, műanyag székeken vártunk.

Mindkét alkalommal tanúja voltam a magára hagyott, széken kuporgó vagy gurulós ágyra fektetett idős, folyosón hagyott betegeknek. Annak is tanúja voltam, amikor egy ilyen gurulós ágy oldalsó támláját elfelejtették feltenni és a valószínűleg belgyógyászati problémákkal bekerült idős bácsi lezuhant a gurulós ágyról - immár fejsérülésekkel, csakhogy a sebészetnek is legyen dolga.

Ott találkoztam volt tanítványommal, aki németországi brazil származású huszonéves srácnak tolmácsolt, aki kapuérázott és sportsérülést szenvedett. Egy ágyra fektették, órákat várt kínzó derék és hát fájdalmak mellett, de nem ez volt a legborzalmasabb. Az ágy mellett volt 2 bőröndje (reggel utaztak volna haza). Egy rendkívül agresszív nővér (?), kórházi alkalmazott kiabálva, káromkodva viharzott ki, majd magyarul ordibálva kezdett kommunikálni a szemmel láthatóan minden mozdulatra felnyögő, ágyon fekvő sráccal. Mivel magyar nyelvtudás hiányában a srác nem reagált azonnal (tolmácsolni kellett neki), az agresszív alkalmazott káromkodva belerúgott bőröndjébe, illetve ezzel az ágyba, majd elrohant.

Órákon keresztül szagoltuk a terjengő bűzt a folyosón, az állandóan nyíló-csukódó ajtó által generált huzatban ültünk. Semmi információt nem kaptunk, azon kívül, hogy "Várjunk türelemmel".

Egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel.

Tisztelettel:

Bálint István

Inkább lökjenek a villamos alá

8 hozzászólás

2015.11.04. 05:28

A minap bevitte a mentő az egyik ismerősömet, erre a belgyógyászatra pedig kérte ide ne. Hívott taxit és haza ment! Sajnos nagyon sok rossz tapasztalatom van erről az osztályról, lehet, csak egy ember pozícióját kellene megváltoztatni és jól működne minden! 

Tisztelt Praxis!

Őszinte leszek, az Édesanyámmal szinte majdnem így jártam, amikor mentem anyukámhoz látogatni, éppen a nővérke ordibált vele, folyamatosan leszedálták, pedig szepszissel került erre az osztályra...( a szepszis ebben a kórházban kapta meg egy vizsgálat alkalmával ) a betegek ápolták anyukámat, amíg nem értem vissza a kórházba. Sajnos hiába kéri ki bárki is a kollégái nevében az általánosítást, én is egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és ha a családalapítás miatt, nem tudok egészségügyben dolgozni, hiszen nem fért bele a 12 órázás az anyai teendőimbe. 

Amikor a kollegina megtudta, hogy szegről végről az egészségügyben jártas vagyok, anyukám lett a kedvenc beteg... ez is csak idéző jelben amíg látogatni voltam. Vese betegként pl: a meg mért vizelet mennyiséget nem írta be másnap anyukámnak 6 ampulla vízhajtót adtak volna be, ha nem érek oda a vizitre és nem mondom, hogy amikor kiürítette a nővérke éppen 1.5 liter vizelete volt anyumnak! És sorolhatnám, az osztályon bűz, kosz, a tányérját levitték a konyhába, a mai napig várhatnám a nővért, hogy visszahozza. Még sorolhatnám, én még fényképeket is készítettem az egyik 92 éves néni ágyáról, aki napok óta nem tudott aludni, mert nyomta az ágy! Hiába szólt inkább benyugtatózták.

Aztán anyukámnak is inkább tapaszokat ragasztottak, mint meg vizsgálták volna mi is a baj, egy hatalmas decubitus alakult ki a keresztcsontjánál. Semmi hosszú napokig kértem, hogy kezeljék süket fülekre találtam. Aztán, jött a telefon a főorvos asszonytól, ezzel a kérdéssel...--- hova postázzuk az anyukáját?..... Ja letelt az 5 hét amit aktív osztályon tartható egy ilyen beteg... nem ők intézték, hogy ápolási osztályra kerüljön anyukám, nekem kellett. Felvetettem előjegyzésbe, de a mai napig senki nem hívott ez mind Júliusban történt. 

Haza került anyukám, és egy volt munkahelyemen sikerült elintéznem, hogy felvegyék, mert nagyon rossz állapotban volt és kéz műtét előtt álltam nem tudtam gondozni anyumat.
A két kórház ég és a föld. Azonnal decubitus matracot kapnak azok a betegek, akik fekvők, amikor megérkeztünk azonnal kötözték a decuját, és az ápoló azonnal hívta az osztályos orvost, aki el volt hűlve a látványtól, hogy ki és miért adta ki az anyukámat, ha nem gyógyította meg, és miért nem intézett neki ápolási osztályt, hogyan engedhette haza?

 
Anyukám ezen az osztályon egy kicsit jobban lett, hiszen gondozták ápolták, evett is magától, de sajnos a decubitus által okozott szepszist nem élte túl! Itt hagyott örökre pedig még fiatal volt, és én is azt kértem a mentős unokatestvéremtől, és a rokonaimtól, ha ebbe a kórházba akarnak vinni, mert belgyógyászatilag ide tartozom, inkább lökjenek a villamos alá. De én ide nem!  A minap bevitte a mentő az egyik ismerősömet, erre a belgyógyászatra pedig kérte ide ne. Hívott taxit és haza ment! 

Sajnos nagyon sok rossz tapasztalatom van erről az osztályról, lehet, csak egy ember pozícióját kellene megváltoztatni és jól működne minden!

Sajnálom, hogy ilyen hosszúra kerekedett, és nem az összes megalázó, dolgot írtam le! 
Sajnos ez a történet igaz, és nagyon sok tanúm van, és sajnos a betegjogi képviselőnek hiába írtunk, válasz sehol, állítólag nem kapta meg a levelet! 
Itt kell elnézést kérnem, ha valaki úgy érzi általánosítva lett, nem szándékos, nekem ezzel az osztállyal van problémám!

Csatlakoztunk a Blog Angyalokhoz

szólj hozzá

2015.11.03. 06:35

A Blog Angyalok legfőbb vállalása, hogy szabad hirdetési felületüket egy általuk választott civil, vagy jótékonysági szervezetnek ajánlják fel. 

Csatlakoztunk a Blog Angyalok közösségi kezdeményezéshez és felajánlottuk az egyik hirdetési helyünket jótékony célra. Első körben a Bátor Tábor bannerét tettük közzé, de terveink szerint folyamatosan, havi szinten fogjuk cserélni a kreatívokat, így minden hónapban más-más szervezetet igyekszünk a magunk módján támogatni. 

A Blog Angyalok legfőbb vállalása, hogy szabad hirdetési felületüket egy általuk választott civil, vagy jótékonysági szervezetnek ajánlják fel. 

A közösség további tervei között szerepel többek között civil és jótékonysági szervezetek bemutatása, népszerűsítése, események és rendezvények beharangozása, a jó ügyek felkarolása. Minél többen leszünk, annál többet tudunk valóban segíteni a közösség erejével.

Amennyiben te is szívesen csatlakoznál hozzájuk, látogass el a blogangyal.blog.hu oldalra!

Órákig szívatják a betegeket

18 hozzászólás

2015.11.03. 04:48

6,5 órát ültük a váróban, közben több beteget is behoztak mentővel, félholtan szintén a váróba tolták a többi ember közé, és 2 óra elteltével se nézett rájuk a kutya se.

Tisztelt Praxis!

82 éves nagymamámat tüdőgyulladással és bevizesedett tüdővel kezelték a Dél-pesti Kórházban úgy, hogy az intenzív osztályról kitolták egy huzatos hideg folyosóra, és takaró gyanánt volt rajta egy vékony lepedő. Rá 2 hétre meghalt.

Párommal sürgősségire be kellett menni egyik éjjel, felháborodva megkérdezték, hogy miért nem szakrendelésre mentünk, mire én közöltem, hogy ha nem lenne sürgős, nem lennénk itt, majd pofákat vágva sarkon fordult a nővérke és elviharzott. 6,5 órát ültük a váróban, közben több beteget is behoztak mentővel, félholtan szintén a váróba tolták a többi ember közé, és 2 óra elteltével se nézett rájuk a kutya se. A nővérszobában láttam, hogy 4 nővérke lábukat felpakolva, kényelmesen elhelyezkedve, vidáman beszélgettek, még hangosan vihorásztak is, plusz nyomkodták a telefonjukat...

A csecsemő osztályon a csecsemős leüvöltötte a fejemet, mert mit képzelek én magamról, hogy nem tudom a házirendet, mikor mi van, és hogy képzelem, hogy kérdezni merek tőle, az már csak zárójeles hogy semmit nem mutattak meg még kérésre sem. A műtét alatt pedig igen csak hentes munkát végeztek, úgy szét szabdaltak.

Akinek nem tetszik, amit leírtam, az lapozzon tovább. Nem kívánom senkinek, hogy átélje ezeket! Rá lehet fogni ezt a helyzetet a birka emberekre, politikára. Stadionra, új utca, terek, reptér nevek változtatására van pénz, egészségügyre nincs, vagy csak nagyon kevés. Ez mondjuk minden kormánynál így van.

Ennyi....igyekeztem finoman fogalmazni.

Ennyit az orvosokról

146 hozzászólás

2015.11.02. 06:00

Nem akartam ilyen hosszú siránkozást írni, de tényleg elképesztő, az ember milyen akadályokkal találja szembe magát, ha egy náthánál komolyabb dologgal van dolga. 

Tisztelt Praxis!

Nekem is vannak már kellemetlen tapasztalataim a magyar egészségüggyel. Sajnos nem is egy.  Vidéken járok gimnáziumba, ezért kollégista vagyok. Még tavaly tavasszal esett meg, hogy borzalmasan fájni kezdett a torkom, és egyre rosszabb lett, a végére alig ettem. Felkerestem a kollégium orvosát, aki megvizsgált, ajánlott szopogatós cukrot és méltóztatott adni egy cataflamot. Azonban az állapotom tovább romlott ezért másnap ismét elmentem az orvoshoz. Kis fehér hólyagokat látott a torkomon, de még mindig nem tudta mi bajom lehet, Szerencsére jött a tavasz szünet és haza tudtam menni. Otthon is panaszkodtam a fájdalomra, és édesanyám tüszős mandulagyulladásra kezdett gyanakodni. Kiderült, hogy igaza van, meg is kezdtük a hólyagok ecsetelését, hogy a sebeket megtisztítsuk a gennytő. De addigra olyan rossz állapotba kerültem, hogy 5 napig képtelen voltam enni. 

Persze egy orvos is tévedhet, megértem, de azt már nehezebb volt, hogy amikor később megbetegedtem, miért állt az orvosnak és a nevelőknek feljebb, hogy miért nem voltam hajlandó bemenni be a doktornőhöz. (Főleg, hogy télen is mikor panaszaimmal felkerestem hét elején, majd pénteken ismét, és megállapította, hogy arcüreg gyulladásom van, megjegyezte, hogy több vitamint kéne szednem, mivel látja, hogy, a hét elején is a rendelőben voltam, túl sokszor vagyok beteg. Persze biztosan egy hét alatt két egymástól független betegségem volt...)

Egy másik kellemetlen élményem még mindig tart. Évekkel ezelőtt kezdődött, hogy futás közben a lábszáramban bekeményedtek az izmok, hetedikes-nyolcadikos koromra már egy kúpert sem tudtam lefutni, annyira fájtak a befeszült izmok. Végül időpontot kértünk egy ortopéd orvoshoz (és valamikor jó messzire kaptunk is, lévén, hogy magánklinika). Ott megállapították, hogy gyulladt mindkét boka ízületem. Különféle kivizsgálások után sem jöttek rá okára, de azért lézerkezelést és gyógyszereket kaptam (gyakori mellékhatások közt szívrohamot írtak WTF?!) de ezek után is fent állt a baj. Majd tavaly ilyentájt jött a ráadás, rosszul léptem le az útpadkáról. A bokám borzalmasan bedagadt, alig bírtam ráállni. Kollégiumunk zseniális orvosa nem volt rest, mikor meglátogattam, jegelést ajánlott, és ha nem javulna, másnap látogassak vissza. Mikor ismét meglátogattam már diagnosztizált is, teljesen biztos benne, hogy nem tört el de a szalagszakadást nem zárná ki el kéne mennem röntgenre. (Persze hivatalosan nem mehettem egyedül, bölcs nevelőm szerint pedig lesétálom azt a pár utcát a kórházig.) A rezidens orvos a röntgen alapján megállapította, hogy csak rándulásom és húzódásom van, de szakadt szalag nincs. 

Egy ideig nem is volt baj, aztán nyáron rosszabbodni kezdett a helyzet, így ismételten felkerestük az ortopédiát, injekciót kaptam a korábban sérült bokámba, és mindkettőre lágylézel kezelést írtak fel, a gyulladásra. Átmenetileg javult a helyzet, de az iskola kezdete óta egyre rosszabb lett, mindenféle terhelés nélkül is kínlódtam a bokámmal. Október közepén ismételten felkerestük az ortopéd orvost, aki megállapította (egy évvel a baleset után!!) hogy egy szalag el van szakadva a bokámban, És meg is mutatta, hogyan képes az ízületem könnyű szerrel elmozdulni. Újabb injekció (a túlterhelés miatti gyulladásra) és ajánlottak nyárra (nyárra!?) egy szalagpótló műtétet. Ismerve ezt a diagnózist, utánanéztünk, Így kiderült, hogy a szalagok teljes gyógyulása fél-egy évig is tarthat, tehát jelen állás szerint másfél-két évig nem sportolhatok. (Legalábbis bokát terhelőt. Kár hogy hobbyból lovaglást és korcsolyázást választottam.) És ezek után is ott van az ismeretlen eredetű gyulladás, amiről az orvos már szót sem ejtett...

Nem akartam ilyen hosszú siránkozást írni, de tényleg elképesztő, az ember milyen akadályokkal találja szembe magát, ha egy náthánál komolyabb dologgal van dolga. 

Gyalázatos állapotok a magyar egészségügyben

21 hozzászólás

2015.10.30. 08:01

Nem az 500 Ft-os NET adó miatt kell utcára vonulni, hanem értük, értünk, a dolgozókért, a betegekért, az idős megfáradt kórházba kényszerült szüleinkért, a gyerekeinkért, unokáinkért, a súlyos fogyatékkal élő hozzátartozóinkért.

Tisztelt Praxis!

Sajnos, szappanoperát tudnák írni a mai gyalázatos, béka segge alatt levő egészségügyről, a nívó alatti ellátásokról. Vannak tapló orvosok, még taplóbb nővérek, de vannak köztük bizony normálisak is, akik erejükön felül látják el a sokszor hisztis betegeket. A betegek zöme azt hiszi, csak ő fekszik az osztályon, és csak velük kell foglalkozni. A hozzátartozók leszarják, hogy reggel 6 vagy este 10 óra van, csapatostul ülnek, állnak, a beteg ágya körül, hangosan vitatják meg a pletykáikat, miközben ott reggeliznek, ebédelnek, vacsoráznak, a kisebb gyerekek üvöltenek, futkosnak...stb.

E közben a beteg csukott szemmel pihen, mert unja, és mert fáradt, de legfőképp beteg, akinek pihenésre lenne szüksége. A többi beteg nem mer kikelni az ágyból, ágytálat még véletlenül sem mer kérni, mert a hozzátartozók fel vannak háborodva, ha a nővérek ilyen esetben kiküldik őket. A WC-k, fürdők zöme koedukált, villany nincs, akasztó az ajtókon nincs, és bizony borzasztó kellemetlen, ha fürdés közben a másik nem közül valaki besétál.

Gyógyszert jobb, ha mindenki minden eshetőségre tart magánál, mert sokszor még algopyrin sincs az osztályokon. A sürgősségit, aki kitalálta, kívánom neki, hogy mielőbb minél több hozzátartozója tapasztalja meg azt a fejetlenséget, a leszarom stílust, a majd csak megdöglik a beteg hozzáállást. Tök mindegy, hogy valaki krónikus, súlyos beteg, vagy épp csak szeretné magát kivizsgáltatni, 3-8 hónap a várakozási idő. Hiába megy időpontra, jobb, ha hideg-meleg élelmet visz magával, de sokat ne igyon, mert a régi latrinák is tisztábbak voltak a járóbeteg rendelésen található angol WC-k-nél.

Az elfekvőkben, a krónikus belen ...stb... szintén nővér függő hogy a magatehetetlen beteget megetetik-e, megfürdetik-e, vagy csak épp akkor tüsténkednek, egy kis ajándék reményében, mikor a hozzátartozó megjelenik. Az orvosok futószalagon, normára műtenek, ezért egyre több a műhiba. Perelni kevesen tudnak, mert a betegeknek, hozzátartozóknak olyan papírokat kell aláírni, hogy zömében a tök hülye hozzá nem értő orvos is védve van. Sorolhatnám a jó és rossz tapasztalatokat, de azok, akiknek fingjuk nincs az egészségügy kritikán aluli teljesítményéről, azok ezt nem fogják egész addig felfogni és megérteni, míg oda nem kerülnek. De tapasztalatból írom, ők lesznek a legrosszabb, leghisztisebb, legarrogánsabb betegek. Nekik üzenem: a diliházban, a börtönben és a kórházban mindenkinek van 1 téglája, ami rájuk vár.

Aki meg átéli és tapasztalja ezeket a dolgokat, azok maximálisan tisztában vannak a fent leírtakkal, és még ennél sokkal többel is! Senki számára nem mentség, hogy orvos és nővér hiány van! Az esküt letették, és tudásukat kamatoztatva lássák is el a betegeket minden paraszolvencia nélkül! Az intenzív és szubintenzív osztályokról,orvosaikról,nővéreikről, ahol én feküdtem, kizárólag csak jókat tudok írni! Nem igazán szeretnék politikát belemagyararázni, de sajnos kihagyhatatlan. Nem az 500 Ft-os NET adó miatt kell utcára vonulni, hanem értük, értünk, a dolgozókért, a betegekért, az idős megfáradt kórházba kényszerült szüleinkért, a gyerekeinkért, unokáinkért, a súlyos fogyatékkal élő hozzátartozóinkért.. stb...-

Még sok minden másért sem ártana lázadoznunk, de most a jobb emberközpontibb Magyar Egészségügy a téma -aminek javítása elsősorban a mindenkori kormány kutya kötelessége lenne! Amit magas lesről leszarnak!

Szégyen a magyar egészségügy

20 hozzászólás

2015.10.29. 11:15

Köszönöm Jászberényi kórház, hogy annyiszor rámb*szták az ajtót, mikor mentem kezelésre, és köszönöm, hogy egy életen át, viselhetem a fül orr gégészet hanyag, nemtörődöm orvosainak a nyomát, az arcomon. 

Tisztelt Praxis Blog! 

Nem sűrűn osztom meg véleményemet, és tapasztalatomat a nagyközönségnek, de amik a jászberényi kórházban történnek, az felháborító! 

Nyáron, minden ok nélkül feldagadt az egész arcom, már terjedt a nyakamra is, mikor a háziorvosom kiküldött a jászberényi korház, fül orr gégészeti osztályára. Ki is mentünk. Első próbálkozásnál, azonnal el is hajtottak, mivel nem egyezett meg a beutalón, és a taj kártyán lévő szám, mert a háziorvos elírta véletlen. Visszaküldtek, hogy cseréltessük ki vele a beutalót, és holnap jöjjünk vissza, mert mire visszaérünk végé a rendelésnek. Azért megjegyezte, hogy milyen csúnyán fel van dagadva az arcom. Oké, rendben, itt még nem is nagyon ment fel a pumpa. 

Másnap visszamentünk édesanyámmal, mert ő kísért el, rendelési idő kezdetére, azaz reggel 8 órára. Már szinte tömve volt a rendelő, épp hogy le tudtunk ülni! 

Valakinek időpontja volt, valaki, mint például én, beutalóval érkezett. Tudni illik, úgy működik, hogy az asszisztens kijön, és beszedi a papírokat. Na, igen! Mindezt meg is tette, fél 10-kor! Kérdem én, hogy ha 8 óra van kiírva rendelési idő kezdetére, másfél óráig mit csináltak? Édesanyám, úgy ereztem a világ legtürelmesebb embere volt aznap, és egy szót sem szólt. 

Várakoztunk tovább. 11 órakkor behívtak végre engem is. Bemegyek, szokásos kérdezz, felelek játék, azután megvizsgált. Majdnem elküldött fogorvoshoz, csak miután belátta hogy a számat se bírom kinyitni csak alig, mert szájzáram van, elküldött ultrahangra. (Kismama voltam, röntgenre nem bírtam menni) 

Oké. Ultrahangra papír beadás, várakozás ismét. Fél 1-kor oda is bekerültem. Megvizsgáltak, mondták, hogy fel kell nyitni, veszélyes betegség és a többi. 

Rendben, gondoltam én, hogy akkor befektetnek, és még ma megműtenek. Ehelyett közölte, hogy üljek vissza a fül orr gégészetre, és majd szólítanak. A várakozástól fáradtan, megint visszaültünk és vártunk. 

Újabb fél óra elmúltával ismét behívott, és elmondta az orvos, hogy ezt most fel fogja nyitni. Beküldött, hogy feküdjek le, elmondta, hogy nyaki tályogom van, és gennyes, amit azonnal ki kell szívatni. Megcsinálta a műtétet, mindezt rendelési idő alatt, amig a többi beteg, kint várakozott, és bizonyára szidta az összes a pofámat, hogy miért vagyok én bent olyan sokáig. Vége lett a műtétnek, mondta a doki, hogy lehívtak egy szülész, nőgyógyászt, mert nem hiszik el hogy állapotos vagyok. Lázadni nem bírtam, annyira fájt az arcom, az érzéstelenítő semmit sem csinált.

Oké, lejött az orvos, megvizsgált, rájöttek, hogy nem kamuztam a terhességet. Elmondta, hogy örüljek, hogy mentem, mert 2 napot adott volna, és meghalok, mert ráment volna a torkomra. 

Kérdem én? Ha tudták, hogy életveszélyes állapotba vagyok, miért küldtek el? Miért várakoztattak addig? 

Pár hétig járkáltam vissza kezelésre, mikor az utolsónál közölte velem, hogy plasztikáztatni kell a sebet, mert kifordultak a sebszélek, és nem is varrja össze, menjek Szolnokra át. 

A sebem magától forrt össze, ne is mondjam, hogy milyen csúnya, és piros állapotba. 

Köszönöm Jászberényi kórház, hogy annyiszor rámb*szták az ajtót, mikor mentem kezelésre, és köszönöm, hogy egy életen át, viselhetem a fül orr gégészet hanyag, nemtörődöm orvosainak a nyomát, az arcomon. 

Remélem a szülészet ennél értelmesebb, és ott nem lesz gond...

Kétarcú magyar egészségügy

17 hozzászólás

2015.10.28. 06:35

A hatvani rémségekről direkt visszafogottan próbáltam írni, de azt hiszem a korábban említett kettősség így is érzékelhető. Mi volt a bányászok jelszava? Szerencse fel! Az kell a mai magyarországi egészségügybe való bekerülés esetén is!

1. Praxis!

Gondolkodtam sokat, hogy írjak-e arról az iszonyú kettősségről, ami a mai egészségügyben tapasztalható? Történt, még 2014 Mikulás napján, hogy a lakásomban áramütést szenvedtem, majd a bal vállamra-karomra estem. Ismerős vitt be az épp most "kistafírozott" hatvani kórház sürgősségi rendelőjébe, ahol a flegma orvos meg sem nézte a sérült karomat, csak elküldött a röntgenbe. Az ottani áldatlan állapotokról egy szót sem, mert az ott dolgozók a borzasztó körülmények ellenére szívüket, lelküket kiteszik a betegekért.

Szóval, az én dokim ránézett a felvételre, közölte, hogy kis mértékben ferde törés van a felkarcsontomon, menjek a kötözőbe. Kaptam egy rögzítő kötést, meg egy cetlin egy javaslatot, valamiféle fájdalomcsillapítóra. Nem részletezem, 2015 tavaszán, végső elkeseredésemben (folyamatos fájdalom, tehetetlen bal kar) a Péterfy S. kórház és Baleseti Központhoz fordultam segítségért. Az ott végzett alapos és lelkiismeretes vizsgálatok után kiderült, hogy a vállam még mindig ki van ficamodva, az addigra gyógyult törésen kívül, van egy un ficamos törésem is, feltétlenül műtétre szorulok.

A vállprotézis beültetésével együttjáró korrekciós műtétet követően ma már gyógyultnak mondhatom magam, a bal karom működési korlátaival együtt. Az OBSI. minden rendű és rangú dolgozója olyan barátságos, családias légkört teremtett a betegek körül és olyan lelkiismeretesen végzi a feladatait, ami engem, a sok rossz tapasztalat után szinte áhítattal tölt el. Sajnos egyéb problémáim következtében júliusban stroke-ot kaptam, amiből a kerepestarcsai Flór F. kórház SBO-ja és Neurológiai Osztálya hozott vissza, szintén hálára kötelező módon, de az egy más történet.

A hatvani rémségekről direkt visszafogottan próbáltam írni, de azt hiszem a korábban említett kettősség így is érzékelhető. Mi volt a bányászok jelszava? Szerencse fel! Az kell a mai magyarországi egészségügybe való bekerülés esetén is!

Lente Gábor

Így lettem skizofrén

185 hozzászólás

2015.10.27. 08:50

A történet 23 hónapja kezdődött, amikor célponttá váltam a lakásmaffiának, szervezett bűnözéshez kapcsolódóan. Egy ismerősöm kávéval kínált meg, senki nem gondolna rosszra, magamat sem tudom emiatt hibáztatni. Utólag okosabb az ember! Nos a kávéban volt valami, amitől kába állapotba kerültem.

A tortenet 23 honapja kezdodott, amikor celpontta valtam a lakasmaffianak, szervezett bunozeshez kapcsolodoan. Egy ismerosom kaveval kinalt meg, senki nem gondolna rosszra, magamat sem tudom emiatt hibaztatni. Utolag okosabb az ember! Nos a kaveban volt valami, amitol kaba allapotba kerultem. Ez az allapot olyan volt, hogy eszembe sem jutott, hogy hu most en el vagyok kabitva, menekulnom kellene, mert itt valami keszul. Ismerosom hazavitt, a lepcsokre mar nem tudom, hogyan mentem fel, forgott velem a vilag. Szerencsetlensegemre a gyermekem nem volt otthon, innentol szabad volt a palya, az ismerosom azt csinalt velem, amit akart. Meg kiabalni sem jutott eszembe, olyan allapotba kerultem. Hasra fekudtem az agyon ruhastol, kicsivel kesobb tuszurast ereztem hatul a nyakam es vallam kozti reszen. Ekkor jutottam el odaig, hogy tiltakozzak, nem akarok semmilyen injekciot, de itt mar keso volt. Azzal magyarazta, hogy igy majd ellazulok, kulonben is felet sajat maganak adta be, ugyanazzal a tuvel szurta belem a masik felet. Heroin volt. Ekkor elkezdodott a vallatas. Hol a penz? Kerdes hangzott el, mire csak annyit tudtam valaszolni, hogy nekem nincs penzem. Ordibalt, hogy hazudtal!! Sosem mondtam, hogy nekem penzem lenne! Akkor elveszem a lakasod, ez volt a valasz.

Innentol kezdve igazi vallatas kovetkezett. Tobbszor kertem, amennyire erom engedett, hogy hagyjon beken, de ő tokeletesen elvezte a szerepét. Mindenrol kivallatott, ami csak letezik. Anyagi helyzetemen kivul, csaladom, rokonaim anyagi helyzete, kinek mi a betegsege, ki hol tartja megtakaritott penzet. Rokonaim felsoroltatasa kovetkezett nev, helyseg, utca, hazszam, telefonszam, auto rendszam alapjan.Mi a pin kod a bankkartyamnak, milyen jelszokat hasznalok interneten. Az osszes ismerosi koromet kikerdezte nev szerint, kivel milyen kapcsolatban allok, van- e rendor ismerosom, milyen orvosokhoz jar a csalad, rokonsag. Valamikor e kozben kaptam egy masodik injekciot is par cmrel arrebb az elsotol, majd kesobb egy harmadikat is, aminel mar ordibalt, hogy ne izegjek, mozogjak, mert beletorik a tu. Ez a harmadik mar felcsuszott a nyakamra. Talan szerencsem, hogy nem utoeret talalt? Ekkor mar mindent tudott rolam egeszen gyerekkoromtol kezdodoen, az egesz elettortenetem, hibaim, gyenge pontjaim. Kertem, hogy hagyjon, nem hagyott. Azt kiabalta, hogy minek valtam el a ferjemtol. Miert? - mondtam, akkor ezt kell csinalni? Ekkor elmondta, hogy bunszovetkezetbe kerultem, a haverjaival ezt szoktak jatszani, egyedulallo, ingatlannal rendelkezo ferfiakat es noket celoznak meg, mint ahogy engem is, elore kitervelten, celpont voltam. Rendor, orvos, ugyved, apolo haverok mind ezt jatszak az aldozatokkal. Altalaban tarskereso oldalakon szedik aldozataikat. Hiba teszek barmit is, elveszik a lakasom, szuleim lakasat, penzet, foldjet, mindent. 2 evre bezarat es mire kijovok senkim es semmim nem lesz, kiirtja a csaladot. Gyogyithatatlan beteg leszek, nem birok majd intezkedni, rakos is leszek, egesz eletemben gyogyszert kell, hogy szedjek majd es soha nem fogok tudni dolgozni. Nem lesz penzem, amibol fenntartsam magam. En ezt nem hittem meg talan nevettem is rajta, hiszen soha semmilyen betegsegem nem volt, teljesen egeszseges voltam. Hogy csinalod? kerdeztem, mire azt valaszolta, hogy azt az anyja tudja, o iranyit, o adja a penzt mindenre. Mindent el tud intezni, ok szelhamosok. Ahogy lesznek az esemenyek korulottem, ugy fogok egyre jobban megbolondulni. Neki mindenre kulon embere van, akiket az anyja fizet.

Mai nap mar tudom, hogy lehet ezt emberekkel megcsinalni, ugy, hogy semmi bizonyitek, semmi gyanu, tanu ne legyen. Kormonfontan, elore kitervelve minden egyes apro reszletet. Profi, gyakorlott szinten, igen lehetseges!

Ekkor meg nem volt eleg, hogy mar mindent tudott rolam, sorban kikerdezte, hogy mitol felek a lakasban, milyen esemenyektol, allatoktol, karambolrol, keselesrol beszelt. Elmondta, hogy ezutan fogom nezni ha utcara lepek, hogy kovetnek- e, mert figyeltetni fog. Pontosan elmondta, hogy 2014. februarjatol indul az egesz musor, akkor mar nem fogok tudni dolgozni, korhazba kerulok. Barhova megyek az orszagban, megtalal. Mivel bizonyitekom nem lesz ellene, hiaba fordulok rendorseghez. Egesz eletemben nem hagy beken, csak akkor menekulok meg, ha kulfoldre menekulok. Nagyon beteg leszek, ha nem kezeltetem magam meghalok, de nem engedi, hogy kezeljenek! Neki annyi penze van, hogy barmit el tud inteztetni, hiaba fordulok birosaghoz, az anyja az ugyeszsegen dolgozott regen, a pert ha lesz is ok nyerik. De per sem lesz. Sok minden elhangzott meg, mindent nem gyozok felsorolni, de irasom kozben majd csatolom a hianyossagokat. A napi tortenet vegen feher ragacsot nyalatott velem, mondvan, hogy emlekezzek vissza majd jol mindenre. (Lsd???) Elhangzott: " itt vege az eletednek!"

Ekkor mar azt kertem, inkabb oljon meg most, hogy mindazt a borzalmat at kelljen elnem, amit felsorolt. Itt mar szo volt a gerincem seruleserol is, de ezt majd kesobb. Rohogott, hogy nem ol meg, vegig fogja nezni, ahogy szenvedek. Elo musorban!

Megkerdezte, hogy mit fogok ezutan csinalni, de hiaba soroltam fel, hogy atiratom mas nevere a lakast, elkoltozok, szuleimet elkoltoztetem, felelem a vagyont, mindenre azt mondta, hogy mar keso barmit is tennem, mar bekerultem a bunszovetseg halojaba, nem menekulok. Ha felelem a vagyont, akkor pedig egyszeruen csak megol, mert sokat tudok. Egy papirt nyomott elem, hogy irjam ala a szerzodest. Milyen szerzodest? kerdeztem, de nem valaszolt, ordibalt, hogy irjam ala, alairtam, de hozzatettem, hogy birosag ezt nem fogadja el, mert normalis allapotomban nem igy irok.

Az injekcioknak igy visszagondolva kulonbozo hatasai voltak, mikor mire volt szuksege, vagy csak ugy igazitotta a kerdeseit, nem tudom. De emlekszem, hogy ellagyult allapotban kicsikarta belolem azt a mondatot, hogy vigyel mindent, neked adom. Amikor rokonsagommal, ismeroseimmel valo kapcsolatomrol beszeltetett, akkor pedig kifejezetten gonosz voltam, ha jol emlekszem mindenkiben a hibat lattam, rosszakat mondtam. Ennek annyi a jelentosege, hogy jo par embernek a kapcsolataimbol, szerintem hangfelvetelen lejatszotta, amiket mondtam roluk, hogy ezaltal elforduljanak tolem.

Nos ezek utan nem tudom mi tortent, vagy sokkot kaptam, vagy csak a sok injekcio hatasara, de elaludtam. Masnap delutan ebredtem fel...Es az egeszbol semmire sem emlekeztem!!! A gyermekem hazajott,, kerdezett valamit, kis nyavogo hangon tudtam csak valaszolni neki. Ismerosom nem tunt el a lakasbol, gondolom orzott, nehogy eszembe jusson drogtesztre menni.

Harmadnap dolgozni mentem, nem emlekeztem semmire, csak fura allapotba kerultem. Nem tudtam mi bajom van! Depresszio, felelmek. Karacsony kovetkezett... Nem voltam jol,de nem betegseg volt, hanem valami mas. Szuleim mar ekkor kerdeztek mi bajom, de nem tudtam ra valaszolni.

Ismerosommel nem beszeltem ezt kovetoen ha jol emlekszem kb masfel hetig, majd szilveszter elotti napokban jott oda hozzam, hogy az anyja azt kerdezi, mi van a kettonk kapcsolataval. Nekem meg ekkor sem volt se kep, se hang a tortentekrol. Nem is talalkoztunk, a szilvesztert egyedul toltottem, fura allapotban voltam.

2014. januarjaban 2-3 hettel az eset utan, mar emlekkepek ugrottak be a tortentekrol, de meg csak kepek, foszlanyok, kezdtem kapisgalni, hogy valami nem stimmel. Ekkor a nyaki reszen hatul 3 seb volt, ami nem akart gyogyulni, de meg ekkor sem emlekeztem ra, hogy az injekcio helye, amelyek elfertoztek es nem akarnak begyogyulni. Ekkor kezdtem figyelni, mi a fene tortenik velem. Ismerosommel kb meg 4 szer talalkoztunk januarban, mindig hozzajuk csalt el, mondvan, hogy az anyja, nagyanyja beteg, nezzem meg oket. Nem tudtam, hogy ez is a tervhez tartozik!

Ekkor mar az ismeros es az anyja szajabol ugyanolyan mondatok hangzottak el, mint elkabitasom idejen, sot az anyja haloinget, kontost akart adni, ha korhazba kerulok, arra az esetre. Nem ertettem a dolgot, meg mindig nem tudtam mirol van szo! Probaltam figyelni miket mondanak, de ugy kanyaritottak mindent, hogy semmire nem jutottam. Az anyja foldhivatalra celozgatott, meg , hogy a fia elad mindent, ok pedig felelik. Gondoltam, oke, azt csinalnak amit akarnak, nekem ahhoz mi kozom. Tobbszor elhangzott, hogy az anya az ugyeszsegen dolgozott valamikor.

Kb. ekkor januarban kerulhetett sor a bealtatasomra, szinten kave altal, + valami, de nem tudom mi, ami szerintem mutetekhez hasonlo altatasos allapotot hozott letre nalam, mert csak annyira emlekszem, hogy utest es talan rugast kaptam a gerincemre, ahogy fekszem az agyon es nagyon fajt. Kertem is, hogy ne bantsanak mar, de erre azt a valaszt kaptam, hogy minek jottel ide, tudtad, hogy veszelyes! Reggel megint csak nem emlekeztem semmire sem, nem volt fajdalmam, beinjekcioztak. Fenykepet mutogatott a telefonjan arrol, hogy vernyomasmero van a karomra csatolva es fekszek az agyon.

Januarban meg dolgozni jartam, de munka kozben sorban jottek elo az emlekkepek, emlekszem, volt olyan, hogy valamiert dadogtam is! Januar utolso elotti heteben szinten ismerosom magukhoz hivott( ekkor voltam ott utoljara), az anyja egy elore elkeszitett bonbont adott a kezembe, ( holott egy talban az asztalon volt tobb is). Szerencsetlensegemre meg ezt is megettem! A bonbon ukrajnabol szarmazhatott valoszinuleg, nagyon fura keseru, kocsonyas allagu volt. Megtapadt a gyomromban, majd masnap szabalyosan ereztem, hogy szetterul ott, lefutott egeszen a vesemig. ( Lsd???? Ujbol?) Nos valami volt a bonbonban, mert ettol kezdve vilagosult ki a kep, percrol percre elkezdtem mindenre emlekezni, hogy mi is tortent valojaban!

Tarkomerevsegem volt es ajulasszeru allapotom, az ereim a csuklomon szinte rezegtek! Enyhe sokkot kaptam, ahogy visszatert az emlekezetem. Szabadsagot kertem rosszulletre hivatkozva. Elso dolgom volt, hogy a Foldhivatalba menjek, betekintest kerni a lakasom tulajdoni viszonyarol, majd irany egy elso utamba kerult ugyvedi iroda ( miert is ne az, akit ismerosom megnevezett, hogy oda menjek majd, mert o is benne van az ugyben). Pszichesen kovettem a beinjekciozott esten elhangzottakat, de talan ösztön is volt benne. 

Lakasom egy reszet hugomra irattam, lesz ami lesz alapon, kesobb masik ugyveddel edesanyamra a tobbit, haszonelvezet a gyereknek es nekem. 4 nevre kerult a lakas. Este rendorsegen bejelentest tettem, de mivel a rendor azt mondta, hogy a beinjekciozas ragalmazasnak minosul, inkabb alkohol fogyasztasat irjuk, hat ezt irtuk. Gyorsan mindent akartam egyszerre, csak mentsem a lakast. A rendorsegen ugyanis elhangzott, ha felveszik a bejelentesem es gond akad a lakassal kapcsolatosan, akkor a bejelentes alapjan ok egybol leallitjak az ugyet. Na gondoltam, nekem ennyi eleg egyenlore, csak legyunk tul rajta. A rendor szajabol mar elhengzott, hogy keso barmit is tennem, de ekkor meg ez nem nagyon erdekelt. Hittem, hogy nem keso.  Rendor kerdezi mi tunt el a lakasbol, egy tusfurdot nem talaltam, ezt mondtam is, de erdekes modon, amikor a rendorsegtol hazamentunk tusfurdo a felmosovodorben a felmosorongy alatt megtalalhato volt. Ezt az ido alatt rakta oda valaki, amig gyermekemmel a rendorsegen voltunk. Mivel a drogfogyasztast maskeppen nem tudtam bizonyitani, irany a surgossegi, drogteszt, gondoltam en naivan. Nos ez nem egeszen ugy mukodik, ahogy en kepzeltem. Vizeletminta elobb, amibol valami gyogyszer mar kimutathato. Doki azt mondja, menjunk at a pszichiatriara, ott majd vesznek vert, amibol kimutathato, ha van drog. Nem gondolkodtam, hogy minek is oda atmenni, de atmentunk. Ó csodak csodaja, miert is ne, a pszichiater, aki ugyelt, mar mosolyogva var, biztonsagi ort az ajto ele allitva, hogy ugye tudom, mar nem megyek ki innen? Az egyik tarskereso oldalrol felismertem az orvost fenykepe alapjan, ekkor mar tudtam csobe vagyok huzva, ez az a bunszovetkezet, amirol ismerosom beszelt nekem. 41 evesen egy perc alatt skizofren lettem az orvos altal, mert vervetelt szerettem volna, hogy bizonyitsam, drogot kaptam. Vervetel nem tortent, sokkot kaptam, hogy miert is kell engem bezarni, hiszen semmit nem csinaltam. Elajultam, reggel a pszichiatria agyaban ebredtem fel! Skizofrenia kezelesere hasznalatos gyogyszereket kaptam, amitol kaba voltam, szinte vegigaludtam a benn toltott egy hetet. Az orvos kerult egesz heten, hozzatartozoim nem talaltak, nem tudtak vele beszelni. Mindegy is 1 het mulva kiengedtek, mondvan, hogy 2 evig szednem kell a gyogyszert, skizofren vagyok, amit mondtam a lakasmaffiaval kapcsolatban es a bedrogozasomrol, az nem igaz, csak kitalaltam. Húú! Szuper, a kis rohadek, drogos ezaltal megmenekult, aki mindezt tette velem.

Mivel skizofren lettem hirtelen, az azt jelenti, hogy nem vagyok szavahiheto. Isteni, tehat innentol barki barmit is tesz velem, az nem gond, az a lenyeg el vagyok hallgattatva, hiszen beteg vagyok. Nyugodtan csinalhat barki barmit velem, a bolond ugyis en vagyok. 

Azt gondoltam, megyek dolgozni egy hetes kenyszerbezarasom utan, de rosszulleteim felerosodtek, nem stimmelt valami, a nyakam olyan volt, mint akit jol kupan vagtak, az ereim tovabbra is huzodtak. Par napot dolgoztam csak, aztan tappenz, mert joforman csak fekudni birtam, fajdalmaim voltak a hatamnak, gerincemnek. Panikrohamok, orvostol orvosig valo maszkalas, koponya ct, nyugtatok, panikgyogyszer... Ez jellemezte ezt az idoszakot. Szerettem volna gerincrontgent, hogy ugyan ha mar hatbavertek nezzuk mar meg mi lehet, hiszen nagyon fajt,de mivel a szamitogepes egeszsegugyi nyilvantartasban az szerepelt, hogy skizofren lettem, igy rafogtak, hogy csak pszichesen faj a hatam, nincs semmi bajom. Latlelet ugrott. Ujbol rendorsegi bejelentes, lakasmaffia temaban, rendorseg nyomozast nem indit....

Itt kezdodott a kovetesi idoszak, amikor orvostol orvosig jartam, deritsuk mar ki mi es hogyan, mi bajom. Valoban kovettek tobbszor, bar nem figyeltem tudatosan, de ugy csinaltak, hogy nem lehetett nem eszrevenni. Talan akkor meg az lsd kimutathato lett volna a szervezetembol, talan latlelet megmutatta volna, hogy igenis jol szetvertek a gerincem, de mindez megsemmisult. Nem jutottam elorebb. Mar ekkor el voltam lehetetlenitve. Pszichesen is nagyon megviselt az egesz, belefaradtam, hogy nem jutok semerre. Fajdalmaim nagyok voltak es mai napig nagyok.

Mivel a tappenzt kimeritettem, a fajdalmak es felelmek miatt nem tudtam dolgozni, fel kellett, hogy mondjak a munkahelyemen. Azt tudom, ha fajdalmaim nem lettek volna es mai napig nem lennenek, a felelemmel nem torodnek, jarnek dolgozni ugyanugy ha hagynak. De sajnos a fajdalom erosebb.. Ez pedig hozza magaval a felelmet is.

A kovetesekkel nem merult ki a megfelemlites, volt par ismeretlen telefonalo, kapucsengo nyomas, kutyauszitas, pókok a lakasban, maghaj bedobva a sarokba, mindez csak azert, hogy lassuk valoban nem hagynak beken. Gazszivargas, mergezesi kiserlet, csak hogy a jelentosebbeket emlitsem. 

Elkoltoztunk. Hatha jobb lesz, nincs gaz, tavfutes, nem kell gazrobbanastol felni. A koltozes nem hianyzott az idegeimnek, sem a gerincemnek, de tuleltuk.

Nos, hogyan leszek en rakos? Gondoltam, ha mar az lsds esten elhangzott, tuti jon az is, hiszen gerincserules megvan, munkahely mar nincs, most jon a rák.

Mivel nagy a fajdalom, rontgenkerelem mas varosban, hatha ott komolyan vesznek.  Kovettek, oke, de nem tudom, hogy miert. Rontgen, asszisztens egy fem szinu golyot raragaszt a lapockamra, miert is?? O jobban tudja. 4 db rontgen kesz, szetperzselt teljesen, utana hanyingerem lett, basszus ez nem olyan volt, mint egy tudorontgen, de biztos ilyennek kell lennie. Nos a golyo helye besebesedett, elol egy barna szinu kor lett a mellkasomon. Szinte perzselt a rontgensugar, kiszaradtam. Elgondolkoztam, a rontgensugar akar elindithat egy rakosodasi folyamatot! Magasabb dozis, mint ami szukseges, egessuk szet a beteget, ugysem tudja bizonyitani. A rontgen nem tavozik a szervezetbol, csak osszeadodik. Szuper, mar nem sok kell a rakhoz, ugyis dohanyzom, kipipalva a rak is. Minden bejott.

Folyt.köv.

Nem kórház, halálgyár

65 hozzászólás

2015.10.25. 06:00

Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. 

Tisztelt Praxis!

Pár évvel korábban férjem nagymamája került a Dél-pesti Kórházba és akkor volt szerencsém 12 órát lehúzni ott a sürgősségin és azóta semmit sem változott a helyzet. Szó szerint egy halálgyár. Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. Fulladásos rohammal mentő által behozott idős nénikét többi beteg pátyolgatta a váróban, úgy hogy többször majdnem leesett a magas hordágyról, félrebeszélt rohama volt, majd 2x-i felszólításra, mikor már szó szerint úgy kellett levágni a ruhát a nénikéről a sokktalanítóban és küzdeni az életéért, na akkor már eltolta onnan a morcos nővér.

Na és ami a legszebb volt, hogy férjem nagymamáját mint egy teniszlabdát átpasszolták a Szent Lászlóba, ahonnan 3 nap múlva azok visszapasszolták. Akkoriban egy kis mitugrász doktor volt ott az atyaúristen a sűrgősségin, aki leugatott engem, hogy nem úgy van az. Lényegében a nagyinak volt egy nyílt seb a lábán, ami miatt szó szerint lefolyt vérről, mire megtaláltuk, már alig élt és a mentősök is úgy vitték el, hogy azonnal vért kell kapnia. Na a doki aztat mondta, hogy nincs nagy vérveszteség és rámutatott a nagyi lábára amit ők varrtak össze , hogy nézzem meg, most sem folyik a vére! (csak azért mert ő dr. én nem vagyok hülye) De mit tud ilyenkor tenni az ember lánya? Nem úgy van az, hogy felkapom az alig életképes hozzátartozómat és viszem másik kórházba. Nem ám.

Én mondtam neki, hogy 1 m magasságban odahaza mindent bevérzett és már nem volt magánál, ki volt fehéredve mikor rátaláltunk és keringése is alig volt , majd egy órát dolgoztak rajta a mentősök, hogy el tudjanak vele indulni, de a doki meg az ő társa megnyugtattak, hogy a nagyinak nincs szüksége vérre. Ami még ott akkor feltűnt, hogy miért van 4 vizsgáló, ha csak 1 doki dolgozik?

Egyedül a sokktalanítóban lévő 1, max 2 beteggel foglalkoznak, az összes többi le van sz.rva odakint. Az egyszem vizsgálóba meg ha meg is állapítják valakinek, hogy mi a baja, akkor fogják és kiültetik a folyosóra. Közröhely az a sűrgösségi néven futó emberi szeméremérzetre fittyet hányó halálgyár. Súlyos, sokszor bepelenkázott betegeket több órányi várakozás közben a család által lefizetett nővér egy üres vizsgálóban rakja tisztába. Aki annó kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat, az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy robot hordja ki lifttel az ételeket. És ez a robot illedelmesen figyelmeztetett, amikor útjába tévedtem. Illedelmesebben, mint bármelyik orvos, vagy nővér.

Ttisztelet a kivételnek, mert azért akad a Déltepsiben. Igen. Dél-TEPSI-ben, mert erre felénk csak így hívják az emberek.

Mindenki kerülje el a Péterfyt

102 hozzászólás

2015.10.24. 07:31

A nővérek hozzáállása a betegekhez az megengedhetetlen, szörnyű, ahogy beszélnek velük, több esetnek fültanúja voltam. Amikor a mamám meghalt, az fűzte hozzá gúnyosan,hogy ez kész, meg hogy ezért érdemes volt tiszta ágyneműt húzni.

Tisztelt Praxis!

A nagymamám az említett Péterfy belgyógyászatán (földszint) feküdt 1,5 hétig. Köhögéssel és mellkasi szorítással vitte be a mentő, hozzátenném ,hogy 2 napig nem is küldték semmilyen vizsgálatra addig csak vízhajtót kapott, köhögésre semmit.Majd kiderült , hogy vérszegény, akkor vérre kellett várni, persze vért nekünk kellett szerezni, mert ott nem volt. Megkapta a vért, de nem lett jobb a vérképe.

Ami a legszörnyűbb, hogy 2 napig nagyon erős nyugtatókkal szedálták le, hogy a nővéreknek ne legyen gondjuk vele. Nem tudtunk vele addig beszélni, majd szóltunk, hogy soha többet ne adjanak neki nyugtatót. Természetesen megint "véletlenül"megint adtak. Majd 3.nap végre kitisztult, de nagyon gyenge volt. Kérdeztem, hogy mi történt vele, hogy ennyire rosszul van. A válasz: sajnos kapott egy tüdőgyulladást, kritikus helyzet következik, mondták. Boldogságunkra úgy tűnt, jobban van, de a 3. napon elment örökre.

A nővérek hozzáállása a betegekhez az megengedhetetlen, szörnyű, ahogy beszélnek velük, több esetnek fültanúja voltam. Amikor a mamám meghalt, az fűzte hozzá gúnyosan,hogy ez kész, meg hogy ezért érdemes volt tiszta ágyneműt húzni. Mert az anyukám fél órával előtte volt bent és gyönyörűen tisztán hagyta ott!

Ezt a mellette lévő betegtársától tudtuk meg, amit a "kedves"nővér hozzáfűzött. Mindenkinek azt ajánlom, hogy kerüljék el ezt az osztályt, ha lehet, mert jóra nem számíthat senki ,csak megalázást fog ott kapni segítséget nem!

Nem vagytok istenek!

36 hozzászólás

2015.10.22. 07:02

Kicsit több alázatot kellene tanúsítani a betegek és hozzátartozóik irányába, és elismerni, hogy az orvosok és ápolók között is bizony akad kiégett, lecsúszott egyén szép számmal, akik nem istenek, nem tévedhetetlenek, ugyanolyan gyarlók, mint mindannyian mások. és követnek el hibákat, bűnöket, akár a betegek sérelmére is.

Tisztelt blog szerkesztő, kedves olvasók!

Sokszor olvasom az önök oldalát, valódi játszótér, ahol a betegek leírják szomorú tapasztalataikat, az egészségügyi kommentelők pedig legyen szó bármilyen tragikus, vagy épp felháborító esetről, kivétel nélkül azon ügyködnek, miként lehet a felelősséget maguktól fényév távolságra hárítani. Előfordul, hogy bizonyos dolgokban még egyet is tudok érteni velük, hiszen az általuk választott hivatást nem kellő megbecsülés lengi körül idehaza, ugyanakkor sokszor a képzeletbeli bicska nyílik ki a zsebemben, amikor a védhetetlent próbálják megmagyarázni. Bízom benne, hogy ez csupán a blogban hozzászólók személyiségét tükrözi, és nem az egész magyar egészségügy általános álláspontját. Kicsit több alázatot kellene tanúsítani a betegek és hozzátartozóik irányába, és elismerni, hogy az orvosok és ápolók között is bizony akad kiégett, lecsúszott egyén szép számmal, akik nem istenek, nem tévedhetetlenek, ugyanolyan gyarlók, mint mindannyian mások. és követnek el hibákat, bűnöket, akár a betegek sérelmére is.

A hálapénz is szóba kerül önöknél időről időre. ilyenkor általában megkezdődik a mutogatás a betegekre és a családjukra, amiért belekényszerítik őket a korrupcióba. Legyünk már őszinték, legalább önmagunkhoz, kedves uraim és hölgyeim! Önök is fogadtak már el borítékot, vagy egész biztosan ismernek olyan kollégát a szakmán belül, aki rendszeresen zsebre teszi, vagy akár el is várja a paraszolvenciát. Egy szülésnek ma már jó előre kikalkulált és többségében előre lerendezett ára van. Még úgy is, hogy nem ritkán a pénzt elfogadó doktorok és doktornők végül a szülés idején a vajúdó kismamam, vagy akár a kórház közelében sincsenek. De hogy ne csak általánosságban beszéljek, elmesélek egy személyes tapasztalatot is önöknek.

Kisebb rutinműtét a megyei kórházban, fiatal felnőtt, egyetemista lányom 3 napra a kórház vendégszeretetét élvezi. Látogatjuk, szörnyülködünk bizonyos kórházi állapotokon, de semmi különleges, ezt mindenki (sajnos) magyar valóságnak tudja be, már-már természetesnek veszi. Harmadik napon a lányka haza jöhet, zárójelentésre vár. Ez az első alkalom, hogy épp senki sincs bent nála, mindenki várja, hogy haza érjen, naivitás a köbön, hogy ez egyhamar meg is történik. Délelőtt 9-kor kiültetik a folyosóra cókmókostól, ne foglalja a többiek elől az ágyat. Mindez még rendben is volna, ha nem délután fél 6-kor kapná kézhez az áhított zárót. Addig ülhet ott étlen-szomjan, elcsigázottan. Közben szállíngóznak haza a szerencsésebb, vagyis a jobban informált betegtársak. Délután 2 óra magasságában a lányom rákérdez, mikor számíthat végre a papírokra. A válasz egyszerű, ugyanakkor cinikus, "majd". Végül kibújik a szög a zsákból, a pénz, ami felgyorsítja a csigatempójú folyamatot. Akik már kora délelőttől időben megkapták a papírokat, mind lerótták hálájukat az orvosnak, akit nagyjából kétszer 2 percig láttak a kórházi üdülés alatt.

Telefon haza, mindenki a haját tépi, míg végül kora este elengedik. Szinte odavakkantanak egy mondatot és mehet isten hírével. Nos, így mennek ezek a dolgok. Persze, ha mindezt mi is tudjuk, lehet, másként cselekszünk. Nem azért, mert helyénvalónak tartjuk ezt a zsarolást, hanem, mert szeretjük a gyerekünket. És azért, mert nem hagynak más lehetőséget. Akkor kérdem én, mégis ki a felelős ezért a helyzetért? Ha nem fizetsz, pórul jársz. Választhatsz, de a te bőrödre megy a játék.

Kedves mindenki! Azt gondolom, mindenekelőtt szálljunk már magunkba egy kissé. betegek és egészségügyi dolgozók egyaránt. Vizsgáljuk meg, mi magunk miben vagyunk felelősek a kialakult áldatlan állapotokért. Megadtuk-e a kellő tiszteletet, nem pénzben, vagy anyagi javakban, hanem gondolatban, szóban és cselekedetben egymásnak. Hiszen egymásra vagyunk utalva. Ha pedig úgy látjuk, mi vagyunk a hunyók, lehetőleg ne a másik félben keressük a hibát.

Üdvözlettel,
egy apa

Nem képesek segíteni rajtam

25 hozzászólás

2015.10.21. 06:21

Már mindenféle neurológiai vizsgálaton többször is átestem, nem hiszem, hogy új eljárást találtak azóta, nekem a koordinációs képességem romlott el, azért nem tudok menni. Ezen kéne segíteni. hogy legalább a kertbe, vagy a kapuig ki tudjak menni. Amikor megkérdeztem a háziorvosomat, hogy most már a halálomig így kell élni, azt válaszolta, hogy igen.

Tisztelt praxis blog !

Miután mostanában a csapból is a magasavérnyomás betegség és azzal kapcsolatos megelőzés, bekövetkezésekor a sürgős teendők, valamint az eset utáni rehabilitáció áll, szükségesnek találtam az én esetemet leírni mert az "orvosi gondoskodás" következményeit a mai napig szenvedem.

2005 őszén, egy reggel fölébredtem és elég furcsán éreztem magam. Egyedül voltam otthon, összekészülődtem és bementem dolgozni. Amikor beértem a munkahelyemre, akkor derült ki, hogy nagyon furcsán beszélek. Dadogtam, elkentem a szavakat, mintha részeg lennék. Pedagógusok között dolgoztam, bár furcsállták a dolgot, a lényeg az volt, hogy elvégezzem a munkámat, iskolatitkárként dolgoztam.

Munka után a kisebbik lányomékhoz mentem, segíteni kellett nekik, ott volt a férjem is, szintén e célból. Bár feltűnt nekik a furcsa beszédem, többször megkérdezték, hogy ittam e (nem szokásom), mert úgy beszéltem, mint egy részeg ember. Eszükbe se jutott, hogy más bajom van, pláne orvos, mentő, ugyan. Ekkor már ugye, sok órája tartott az állapotom.

Munkánk végeztével, hazamentünk a férjemmel, aztán a szokásos esti teendők után lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel a férjem korán elment munkába, utána én is felkeltem és szinte azonnal nekikezdtem magamban, hangosan beszélni, továbbra is dadogtam és elkentem a szavakat. Majd csak lesz valahogy, elindultam dolgozni. Délelőtt felhívott a kisebbik lányom, hogy hogyan vagyok, persze neki is csak „részegen” tudtam válaszolni, viszont, akkor már mondta, menjek orvoshoz, mondtam, hogy nem megyek. Ezt követően felhívta a nővérét, Ildit, és aztán az Ildi és a férje értem jöttek az iskolába és elmentünk a kerületi ideggyógyászatra, addigra szereztek beutalót is.

A kerületi ideggyógyászaton persze egymillió ember volt, de a vejem áttörte az emberhegyet és bekopogott a rendelőbe. Természetesen, nagy felháborodva kijött az asszisztensnő, hogy ki az, aki kopogással zavarja őket, a vejem mutatta a beutalót és nyomatékosan mondta, hogy vizsgáljanak meg.

Ezután nagy kegyesen behívtak, majd következett a szokásos ideggyógyászati vizsgálat, eztán a doktornő továbbutalt a Jahn Ferenc Kórházba, szintén sürgősséggel. Hazamentünk, összeszedtünk pár cuccot és indulás a kórházba. Ekkor, kb.1 óra volt. A kórházban átadtuk a beutalót, egy nővér kikérdezett – mi a bajom, panaszom stb. -, aztán közölte, hogy üljünk le a váróban, majd jön az orvos. Az orvos este 7-re került elő, ekkor már majdnem két napja történt az agyammal valami. Eddigre, már nem láttam az éhségtől, kissé nehezen beszéltem, borzasztóan ideges voltam, valamint beszedtem hat szem xanaxot.

A doktornő kikérdezett, megvizsgált, – csak ötször hívták el közben – végül közölte, hogy nem tudja, hogy mi a bajom, de azért maradjak ott éjszakára, aztán majd holnap…. Eszembe se volt ottmaradni és ezt mondtam is neki. Erre tájékoztatott, hogy elenged, azzal a feltétellel, ha másnap reggel visszamegyünk.
Másnap reggel ott is voltunk, ismét pár órácskát vártunk rá, amikor előkerült azt se tudta, hogy ki vagyok és, miért vagyok most ott nála.. Amikor beugrott neki a tegnap esti történet, felírta az aszpirint és adott beutalót MRI-re, valamint közölte, hogy a többit intézzem el a háziorvosommal. Láthatóan elege volt az egész ügyből.
A háziorvosom felvett betegállományba, de se az ideggyógyász se ő nem mondta, hogy végülis mi történt velem.

MRI-re két hónap utánra kaptam időpontot. Oda már a férjemmel mentem el, elkészült a felvétel, ki is értékelték, két lehetőség volt, vagy SM, vagy kisérbetegség. Pont.
Amikor, a lelet birtokában felhívtam az ideggyógyászt, mondta, hogy vigyem be hozzá, bevittem megnézte és semmi, illetve mondta, hogy az ilyen leletek értelmezéséhez jár a kórházba, egy hónapban egyszer XY ideggyógyász professzor a diagnózist az ő segítségével állítják fel. Tehát hívjam fel őt ismét, kb.egy hónap múlva, addigra konzultál XY-nal. Amikor felhívtam a hónap elteltével, tájékoztatott, hogy a professzor úr nem jött.

Látszólag ez az ügy be volt fejezve, továbbra is a háziorvosom kezelt, illetve írta fel a gyógyszereimet, én pedig visszamentem dolgozni. 2006-ben derült ki, hogy a férjemnek tüdőrákja van, operálhatatlan, agyi áttétellel.
Tehát 2007. tele óta egyedül élek, millió betegségem lett közben, lelki és fizikai.
Többször voltam kórházban is, de a Nootropil infúzió kúrán kívül - ami nem javított azon, hogy már egyáltalán nem tudok járni - mást nem történt.

Most a háziorvosom ismét kórházi kivizsgálásra utalt be, ugyanoda, a neurológiára. Már mindenféle neurológiai vizsgálaton többször is átestem, nem hiszem, hogy új eljárást találtak azóta, nekem a koordinációs képességem romlott el, azért nem tudok menni. Ezen kéne segíteni. hogy legalább a kertbe, vagy a kapuig ki tudjak menni. Amikor megkérdeztem a háziorvosomat, hogy most már a halálomig így kell élni, azt válaszolta, hogy igen.
Ez az én történetem, most 66 éves vagyok. Ez az én életem.

Üdvözlettel:
Kassai Györgyné

Ráférne az orvosokra egy kis lecke

26 hozzászólás

2015.10.20. 06:12

Ráférne az orvosokra egy kis lecke, csak mindenki fél de  nem tudom mitől ? Sok jó orvos van és ha az egyikben csalódsz találsz másikat ,csak utána kell nézni.  Azért is írtam ezt le hogy merjünk bátrak lenni és ha nem kapunk megfelelő ellenszolgáltatást ne hagyjuk hogy a pénzünk odavesszen. 

Kedves Blog!

Én egy nőgyógyász orvossal történt tapasztalatomat szeretném megosztani veletek . Méh polipot diagnosztizáltak nálam ,és eü. küretre küldött a dr.nőm ,mivel problémáim voltak . Én szerettem volna ha jó kezekben vagyok, így megkerestem a legjobb ultrahangos orvost , akivel ezt a műtétet el szerettem volna végeztetni. Persze első vizsgálatra maszekban menetem hozzá, majd ott berendelt a klinikára egy bizonyos napra hogy mindent pontosítsunk. Hozzá kell tennem még soha nem volt 57 éves létemre sem abortuszom ,és semmiféle nőgyógyászati műtétem. a klimax miatt lettek ezek a problémáim.

Mikor bementem hozzá a klinikára, először is várakozni kellett ,majd mikor sorra kerültem kapkodva rohangáltunk a uh. szobába, majd onnan át kellett menni egy másikba, de még oda is várnom kellett. Addigra már eléggé kivoltam borultam, mert mit nem mondjak megviselt a tudat hogy be kell feküdnöm egy ilyen beavatkozásra. Mikor behívott a szobába össze vissza kapkodott , többször kikellett javítanom hogy az előzmények hogyan voltak amikor az asszisztensnek diktálta .Már a sírás kerülgetett mert úgy éreztem magamat mint egy rongy akit ide oda rángatnak. Ekkor megkaptam a papírokat a vérvételre hogy menjek le oda és majd jelentkezzek 3 nap múlva reggel a műtétre.

Kifelé menet már elsírtam magamat elég szépen , és látta a doki is hogy nagyon megviselt az egész procedúra és a viselkedése és elkezdte mondogatni hogy ez egy rutinműtét és hogy több ezren estek át ezen stb. Közben egy borítékot adtam át neki , amit el is fogadott ,de közben csak mondta hogy nem kell ettől félni de már az esze nem nálam járt ahogy láttam. A borítékból gondolhatta hogy ha már őt kértem meg hogy legyen az orvosom akkor majd még utána is kap valamit. Lementem a vérvételre ,persze zokogva. Ott azt mondták a nővérek nem tudják mi van ma a vizsgálóban, de majd mindenki bőgve jön le. Megtörtént a vérvétel hazamentem. Közben én itthon utána olvastam hogy ezt a műtétet nem is kürettel kéne végezni hanem egy bizonyos hysteroszkópiaval -magyarul méhtükrözés- során a vizsgáló orvos számára láthatóvá válik a méh és a méhnyak belső felszíne, sőt, bizonyos esetekben terápiás beavatkozásokra is sor kerülhet a vizsgálat során. De ez drágább vizsgálat és erre nincs pénz a kórházban ,hanem helyette küretet végeznek. Milyen orvosi ellátás az ahol évekig fizetem a TB.-t és nem kaphatom meg a nekem járó eljárást?

Ezért úgy döntöttem hogy felhívom az orvost és lemondom a küretet. A dokit sajnos 3 napig nem tudtam elérni , de be sem mentem a kórházba,és eldöntöttem hogy személyesen beszélek vele és megmondom adja vissza a pénzemet mert nem tett érte semmit. 5. napon végre elértem és megbeszéltünk egy személyes találkozót ahol már tudta hogy én visszakérem a pénzt ,mert ezt a telefonban közöltem vele. Pontosan ott volt a megbeszélt helyen. Kedvesen betessékelt a szobájába és elmondta,hogy elnézést kér igazam van, nem így kellett volna hozzáállnia a dolgokhoz, és mindent el kellett volna magyaráznia erről az egész betegségről és az elkövetkezendő eseményekről, hibázott. Mondtam lehet hogy neki ez a 10000.-dik ilyen esete ,de nekem ez lett volna az első, és nagyon megviselt az egész. Visszaadta a borítékomat és szépen elváltunk.

Még azt is mondta a citológiát feltétlenül vigyem el neki majd ,mert kíváncsi rá. Amúgy egy jó nevű orvos ,csak sajnos ezek is már nem tudom hogy harácsolásból vagy mi okból annyikra túlvállalják magukat, hogy a beteg totálisan elsikkad a rendszerben. Nagyon nincs ez így jól ,és azt hiszem az én fellépésem kissé ráébresztette arra hogy másképp kellene a betegekkel bánni!

Sajnos nem sokan merik ezt megtenni manapság , pedig ráférne az orvosokra egy kis lecke, csak mindenki fél de nem tudom mitől ? Sok jó orvos van és ha az egyikben csalódsz találsz másikat ,csak utána kell nézni. Azért is írtam ezt le hogy merjünk bátrak lenni és ha nem kapunk megfelelő ellenszolgáltatást ne hagyjuk hogy a pénzünk odavesszen. Azért azt díjaztam hogy belátta milyen lekezelően viselkedett ,ezt a szemébe is mondtam hogy ezt nagyra értékelem , mert nem mindenki képes a hibáját belátni.

 SZ .D .né

Utazás a vakbelem körül – avagy a magyar egészségügy 2015-ben

62 hozzászólás

2015.10.19. 06:00

A gasztroenterológiai vizsgálatra a várokozási idő közel négy hónap! De addig mi lesz? Mi történik, ha ezalatt még rosszabbul, netán végzetesen rosszabbul leszek? Tudom: akkor már jogosult leszek azonnali, sürgősségi ellátásra. De könnyen lehetséges, hogy akkor már minek?

Nem vagyok igazán híve a blognak és az olvasói levélnek, most azonban úgy vélem-személyes megtapasztalásom alapján - szolgálhatnék némi „közhasznú” információval a magyar egészségügy jelen helyzetéről és állapotáról. Sőt! A történtek alapján talán nem is tanulság nélkül. Átlagosnak mondható, magyar nyugdíjas vagyok, aki az életkorával járó, de elviselhető egészségügyi problémákkal küzd és él együtt. Viszonylag aktív életet élek. (Fotózás, videózás és vitorlázás) A következő eseménysorozat egy Budapest-közeli nagyvárosban „játszódott” velem. Úgy érzem, hogy, szó szerint! Egy március végi nap délutánján, otthonomban, váratlanul alhasi fájdalmat éreztem. Nem volt elviselhetetlen, de az idő előre haladtával egyre nyugtalanítóbbá vált. Mivel a fájdalmak órák múltán sem csillapodtak, feleségemmel úgy döntöttünk, ezzel bizony már orvoshoz kell fordulni. Este 9 óra lévén, már csak a városi orvosi ügyeletre mehettünk, kényszerűségből taxival.Az orvosi ügyeleten alaposan megvizsgáltak, vérnyomást mértek, kikérdeztek. Mindezek eredményeképpen az ügyeletes orvos azonnal beutalt a helyi kórház sürgősségi osztályára. A mindössze kb. 150 méteres távolság ellenére indokoltnak látta a mentős (!) szállítást.A kórház sürgősségi osztályán még alaposabb vizsgálat: EKG, vérvétel, infúzió. Ezt követően egy külön szobába toltak megfigyelésre.

A feleségemmel közöltem: menjen haza nyugodtan, felesleges mellettem üldögélnie. Itt már „jó kezekben” vagyok. Amíg az infúziós folyadék lassacskán csöpögött egy nővérkeidőnként benézett hozzám. Mintegy órányi idő után áttoltak egy orvosi szobába, ahol újra megvizsgáltak, ismételten kikérdeztek, nézegették a laborleleteimet, 1 majd közölték: nem mehetek haza, sürgősségi eljárással felvesznek a kórház gasztroenterológiai osztályára.Úgy éjfél táján már egy ötágyas, úgynevezett „megfigyelő” szobában találtam magam. Az ottani, éjszakai ügyeletes orvos szintén megvizsgált, majd végre fájdalomcsillapító gyógyszereket kaptam. (Úgy éreztem, ennek már nagyon itt volt az ideje.) A szoba egyébként több sajátossággal is bírt, például két bejárati ajtaja is volt. Az „extrább ajtó közvetlenül a nővérszobába nyílt, a szobát pedig egy kicsit raktárnak is használták. Érdekessége volt még egyébként a szobának az is, hogy „koedukált” volt. Egy a későbbiekben idefektetett nő beteg ezt már nem igen tolerálta és nem kis botrányt okozva kikövetelte magának, hogy őt a női osztályon helyezzék el.(Ha jól meggondoljuk, ez talán nem is olyan természetellenes igény.) Másnap délelőtt, immár sokadszorra, újólag megvizsgáltak, kikérdeztek, vért vettek, röntgen és ultrahang vizsgálatra küldtek, pontosabban ágyastól a helyszínekre toltak. Eredmény semmi! Étel semmi! Csak folyadék és infúzió! No, és persze a fájdalom! Később közölték, előkészítenek egy másnapi gyomortükrözésre.

Megtörtént a gyomortükrözés, amelynek részleteit mellőzném. Senkinek sem kívánom. Eredmény: semmi rendellenesség. Visszavittek a megfigyelőbe. Étel semmi, fájdalom annál inkább, de még elviselhető. A délutáni vizit során közölték, hogy előkészítenek egy következő napi vastagbéltükrözésre. Ennek végrehajtási módjáról szintén nem beszélnék.A napok óta történő koplaltatás és az előkészítés során alkalmazott „béltisztító” procedúra váratlan eseményeket okozott. Az éjszaka folyamán szívproblémáim jelentkeztek szívritmus zavar formájában. Támadt is miatta körülöttem egy kis zűrzavar! Az éjszakai ügyeletes doktornő vezényletével aztán - néhány óra alatt – megszüntették a szívritmuszavart, az infúziós tasakba 2 injekciózott különféle gyógyszerek segítségével. Az ágyam mellé telepített különféle orvosi készülékek és a filmekből jól ismert defibrillátor látványa lelkileg is megviselt kissé. Nagyon jól esett, hogy a rám felvigyázó nővér szóval tartott és elterelvén sötét gondolataimat, jót beszélgettünk a minőségi kávékról és a lefőzési technikákról. Ha jól emlékszem Márta nővér felirat volt a kitűzőjén. Bizony ilyenkor ezek az „apróságok” is sokat számítanak. Ez fajta hozzáállás később már sajnos nem volt jellemző. Sőt az orvos - beteg verbális kommunikáció is kezdett közeledni a zéró szinthez. Utólag aztán kiderült, hogy kihajtották belőlem a káliumot, amelynek drasztikus csökkenése okozta a bajt. Mindez nem következett volna be, ha figyelembe veszik ismert kórelőzményemet és az általam rendszeren szedett gyógyszereimet. Sajnos, vélhetően, ezt nem vették figyelembe.Az éjszakai események miatt törölték a vastagbéltükrözést.

Ennivaló továbbra sincs. Fájdalom van, de még mindig elviselhető. Délelőtt viszont – kb. 10 óra körül – hirtelen, rendkívül erőssé vált az alhasi fájdalom, amely aztán az elviselhetetlenség határáig fokozódott, majd állandósult. Azonnali orvosi vizsgálatok (ki tudja hányadik), sürgősségi röntgen és ultrahang. Eredmény? Igen, ismét semmi! A fájdalom iszonyú! A lehetséges, vagy legalábbis gyanítható diagnózissal kapcsolatban semmi információ. Bő egyórás várakoztatást követően 13 óra tájékán átszállítottak a sebészeti osztályra. Ez bizony műtétgyanús előkészületet sejtetett! Itt aztán megint vért vettek, sokadszorra is megvizsgáltak.(Több orvos is megnézett) Ezt követően végre valami információval is szolgáltak. Közölték: pillanatnyilag még nem mindig tudják panaszaim konkrét okát, ezért aztán egy feltáró jellegű műtétet végeznek rajtam.Újabb infúzió, erős fajdalmaim mit sem csökkentek. További két órás várakozás után jött egy nővér, hogy ismételten vért vegyen. Kínomban szinte fogcsikorgatva tájékoztattam, hogy ezt már megtette. Igen - válaszolta -, de 3 sajnos nem találják a vércsoportomat a számítógépes rendszerben. Ezért kell a pótlólagos vérvétel és annak vizsgálata. Elgondoltató és érthetetlen. Az intézményben ugyanis már több alkalommal is operáltak, illetve altattak.Megint hosszú órák, melyek számomra már egyenlőek voltak az örökkévalósággal. A mellettem ülő, sorsomért egyre jobban aggódó feleségem – a tétlen, idegőrlő várakozást már tovább nem bírván – elment megtudakolni a hosszú késlekedés okát. Kiderült, hogy nem áll rendelkezésre a szükséges vér! Egy nagy kórház sebészeti osztályán! Később aztán „megnyugtattak”, a vért már megrendelték a transzfúziós állomásról, legyek türelemmel. Nem tudtam! Este 6 óra után körül kerültem a műtőbe.

A közel kétórás műtét után az orvos röviden tájékoztatta feleségemet: egy előzetes endoszkópos műtéti vizsgálattal kiderítették, hogy igen előrehaladott vakbélgyulladásom van. Ráadásul már több napja(!!) perforálódott és a gyulladás, egyebek mellett már a vastagbél egy kis szakaszára is átterjedt. Ezek ismeretében már elvégezték az „igazi műtétet” is. Feleségem azt sem tudta, hogy megijedjen, vagy némileg megnyugodjon. Talán jogosan merül fel a kérdés: miként lehetséges a XXI. században az, hogy egy jólfelszerelt kórház több osztályán 72 óra alatt sem tudtak egy perforált vakbélgyulladást diagnosztizálni. Ami azonban a lényeget illeti: három lyukkal az oldalamon, kb. 30cm-es hasi vágással feküdtem a műtőasztalon. De élve! Túléltem! Ezért őszinte köszönet a műtétet végző orvosoknak és segítőiknek.És hogy ez a „túlélés” egyáltalán nem volt olyan magától értetődő, a későbbi vizitek megjegyzéseiből álljon itt néhány szó szerinti idézet.”Épp, hogy megúszta”, „Nem semmi volt”, ”Cudar dolgok voltak a hasában!”,”Van egy kis fém a hasában, ha röntgenezik, ezt majd jelezze!”, ”Rehabilitációs idő 3 hónap, haskötővel!” (Egy apróság az ambuláns varratszedésemről: Adott napra, pontos időpontra megjelenvén, 4 teljes órát várakoztattak…)4 Az egyik kontroll vizsgálat során a sebészeti ambulancián jeleztem, hogy időnként kisebb, de nagyon kellemetlen hasi fájdalmat érzek. Elküldtek vérvételre és hasi ultrahang vizsgálatra. A leletek alapján közölték, hogy műtétileg ugyan rendben vagyok, de az ultrahang vizsgálatot végző orvos talált valami rendellenességet. Ismételt gasztroenterológiai vizsgálatot javasolt.

A lelettel, mint „ajánlással” naiv módon visszamentem a gasztroenterológiai osztályra. Mit mondjak, simán elzavartak! „ Tessék elmenni a háziorvoshoz, kérjen egy beutalót, majd a beutalóval kérjen időpontot a gasztroenterológiai ambuláns rendelésre!” Nos, az eddig már igen sokat kibíró „cérna” itt szakadt el nálam! A gasztroenterológiai vizsgálatra a várokozási idő közel négy hónap! De addig mi lesz? Mi történik, ha ezalatt még rosszabbul, netán végzetesen rosszabbul leszek? Tudom: akkor már jogosult leszek azonnali, sürgősségi ellátásra. De könnyen lehetséges, hogy akkor már minek?

Hajrá magyar egészségügy!

Azért halt meg az édesapám, mert nem volt elég pénzünk

46 hozzászólás

2015.10.16. 06:20

Egyre jobban azt érzem ÉN, Mi hibáztunk, hogy abba a kórházba vittük, hogy nem kértünk mi vizsgálatokat. Hibáztunk, hogy nem vittük magán orvoshoz, úgymond fizetős vizsgálatokra, mert nem tehetjük meg. Nincs rá pénzünk.

Jó napot kívánok, Kulcsár Erzsébet vagyok.  Írtam már ide egy történetet 09.08-án. Az édesapámmal kapcsolatban, aki hosszú ideje (4 hónap) járt orvoshoz mire kiderült nyelőcső, gyomorszáj  rosszindulatú daganata van hasnyálmirigy áttéttel. 

Mikor a beültetés után rosszul lett 2 napot otthon szenvedett (mondták 1 hetet tágul, addig fájhat),  bevittük a sürgősségire szombat éjszaka, csütörtökig tanakodtak (elnézést hogy ezt írom, már nem tudok milyen szót használni), hogy vajon mi a baj? 09.03 - án csináltak CT-t amin kiderült kilukadt a nyelőcsöve a sten lukasztotta ki. Ezzel nem foglalkoztak! A vastagbele is kilukadt azt megoperálták. 10 nap múlva azt mondták igaz felállni nem tudott a gyengeségtől, hogy hazaengedik következő hétvégén. Még aznap este  elkezdett hányni, mint kiderült szétszakadtak a beleiben a varratok! Megműtötték, de napról napra gyengébb lett, végül a műtét utáni 4. napon meghalt. 
A stent beültetés után  ott van a papírján azonnali onkológiai terápia megkezdése!

Kapott beutalót onkológiára, egy olyan kórházba ahol NINCS! Onkológia ráadásul nem sürgős!
Öcsémmel szintén a sürgősségin ordítottak, tudja mit jelent? Honnan tudná? Azt, ha mi kérünk időpontot az hónapok! Ha az orvos kéri meg akkor max 2 hét!

Kértem kórboncolási jegyzőkönyvet. Hát érdekes dolgokat írtak benne. Hogy szerintük mikor ő jelentkezet a beültetés után még akkor csináltak CT-t, rövid előkészítés után meg is operálták.
Nem tudom, lehet, csak én keresek válaszokat, keresem hol hibáztunk MI? Hibáztak e az orvosok? Mondták vasárnap valami nagy gyulladás van, de nem tudják mi az! Persze mert CT-t csak 09.03-án csináltak, Édesapám 08.29-én került kórházba. Addig gyönyörű hashártyagyulladást, és mint később kiderült vérmérgezést kapott, amit sajnos a legyengült szervezete nem bírt legyőzni. 
De azért az orvosok megnyugtattak: Ha ezt a fertőzést illetve műtét utáni állapotot túl is éli ott van az alapbetegsége. Hát köszönöm. Ezt sose felejtették el közölni velünk, hogy nagyon beteg, végstádiumos stb. Mintha hülyék lennénk, és nem tudnánk. 

Volt olyan orvos, akitől mikor érdeklődtem az állapotáról, megkérdezte tőlem: Mit vár egy súlyos beteg embertől?

Egyre jobban azt érzem ÉN, Mi hibáztunk, hogy abba a kórházba vittük, hogy nem kértünk mi vizsgálatokat. Hibáztunk, hogy nem vittük magán orvoshoz, úgymond fizetős vizsgálatokra, mert nem tehetjük meg. Nincs rá pénzünk. Arra jutottam MI hibáztunk. Kerestem lehetőségeket, hová lehetne menni? Hová tudnám elhelyeztetni kemoterápiás kezelésre, sajnos arra már nem kerülhetett sor. Keresem a válaszokat ennek tényleg így kellett történnie? Beviszek egy "öreg" 67 éves embert, aki még tervekkel volt tele, és a műtét után látni, hogy rohamosan egy emberi múmiává aszalódik.

Egy dolog, ami talán vigaszt jelen: Nem szenvedett, nem voltak olyan nagy fájdalmai. Talán ez ad nekünk vigaszt. 

Ha kórházba kerülsz, jobb, ha felkészülsz a halálra

59 hozzászólás

2015.10.15. 07:36

Vérlázító volt, ahogy egymás közt nevezték az egyes beteg embereket. A „cigány”, a „húgyos debil”, „a beszarós” és a „zsírdisznó”, hogy csak néhányat idézzek. Mindezt diplomás, jól képzett emberektől, akik elméletben a gyógyításra tették fel az életüket.

Tisztelt Praxis!

Nemrég Dél pesti Kórház vendégszeretetét élveztem és rá kellett jönnöm, ha az ember kórházba kerül, előtte mindenképpen végrendelkezzen és készítse fel önmagát és a szeretteit a halálra, mert igen könnyen a túlvilágon találhatja magát. Gyakran hallani (és olvasni önöknél is) az egészségügy válságos helyzetéről, de igazán csak akkor szembesül ezzel az egyszeri beteg, ha a saját bőrén kénytelen megtapasztalni. Trombózis gyanúval kerültem be a fent nevezett intézménybe és már az első pillanatokban elszörnyedtem a látottakon. Nem az lepett meg, hogy milyen a higiénia és a kórtermek állapota, hanem a közöny és az a fajta szemlélet volt számomra döbbenetes, amelyet az orvosok és a nővérek részéről tapasztaltam. Egy darab kutyapiszoknak több becsülete van, mint egy betegnek.

Már az első pillanatban éreztették velem, hogy egyszerű munkadarab vagyok, akinek nem lehetnek kérdései, igényei, és a legjobb az lesz, ha befogom a számat. Nem aranyrudakkal megtömött zsebbel vonultam be, így szíven ütött, hogy már az első napon a képembe vágták, mindennek külön ára van és kinek mennyi a tarifája. Minden szívbaj nélkül tudatták, hogy az orvosom mennyire számít és a nővérkéknek mi az igényük a figyelmes és féltő kezelésért cserébe. nem a betegektől tudtam meg, egy huszonéves nővérke világosított fel, miközben a vérhígítómat szúrta belém. Pont olyan stílusban, ahogy a piaci kofa kínálja a portékáját. Már-már zsarolásnak éreztem, aminek nem tudtam, de nem is akartam engedni. Talán ez volt a szarvashiba, amit elkövettem.

Attól kezdve, hogy kiderült, nem én fogom szponzorálni a hálapénz áramlást és a kórházi korrupciót, mindig valamilyen kellemetlenség ért. Le se tojtak, hogy finom legyek, ha kérdeztem, ignoráltak. Nem én voltam az egyetlen. Pénz beszél, kutya ugat, úgy látszik, a befizetett TB nem számít fabatkát sem. Volt alkalmam többekkel beszélni, nem igazán kedélyes társalgásra kell gondolni. Ha csak a fele igaz mindennek, akkor óriási bajban vannak a magyar betegek. Saját szememmel láttam, ahogy egy fájdalomtól üvöltő beteg mellett úgy mentek el több ízben, hogy rá sem néztek. De ami még ennél is vérlázítóbb volt, ahogy egymás közt nevezték az egyes beteg embereket. A „cigány”, a „húgyos debil”, „a beszarós” és a „zsírdisznó”, hogy csak néhányat idézzek. Mindezt diplomás, jól képzett emberektől, akik elméletben a gyógyításra tették fel az életüket. Kérdem én, mindez elfogadható? Rendben van ez így? Legközelebb, ha ne adj Isten újra kórházba kell vonulnom, előtte felkészítem a családomat és magamat is a végső útra. lehet, hogy jobb is, ha meghal az ember, mintha ezeknek a kezébe kerül.

Dr. T. János

Nővérként alap és kötelesség a beteg tisztelete

17 hozzászólás

2015.10.12. 05:42

Nővérként alap és kötelesség a beteg (legyen az élő vagy halott) tisztelete. És a beteget már legalább pár nappal a halál bekövetkezése előtt külön helyiségbe kellett volna elhelyezni. Igenis a nővérnek mutatnia kell együttérzést mind a beteg, mind a hozzátartozók felé.

Növerkent alap es kötelesseg a beteg (legyen az elö vagy halott) tisztelete. Es a beteget mar legalabb par nappal a halal bekövetkezese elött kulön helyisegbe kellett volna elhelyezni.

Igenis a növernek mutatnia kell egyutterzest mind a beteg mind a hozzatartozok fele.
A fent leirt törtenetben etikailag es erkölcsileg nem megfelelöen Bantak beteggel. Mert minden embernek joga van a tisztesseges es fajdalommentes halalhoz.

AZ hogy az egeszsegi dolgozok nagy resze szembesul a halallal nap mint nap, nem jogositja fel arra hogy erkölcsileg sertöen es illetlenul viselkedjen .

Mindenegyes beteg halala egyedulallo.

Javasolnam a korhazi dolgozoknak a növeri gyakorlat alappilleret

'International council of nurses: ethics in nursing practice:
-ethical responsibilities of the nurse.

1.promote Health. 2prventing Health 3.restoring health. 4alleviating suffering

NOVER ES A BETEGEK:
1.serving people who need nursing care - responsibility
2.individual versus collective good
3.respecing values and spiritual beliefs
4.PROTECTING HUMAN RIGHTS AND DIGNITY

Mindenki elmondhatja a sajat velemenyet. De a növeri gyakorlat etikaja elöirja minden egyes beteg tiszteletet.

Növerkent szegyellem magam 'kollegaim neveben' Mint az elhunyt beteg ,mind az esemenyt atelt Betegek reszeröl.

Eddigi növeri munkam soran sok haldoklorol es Betegegröl gondoskodtam.

De minden betegem megkapta a vegtisztesseget, tiszteletben tartva a többi beteg erzeset a haldoklo betegeket 99%ban kulön szobaban helyeztuk el. Igy a hozzatartozok is nyugodtan vegsö bucsut mondhadtnak szerettuknek.

Remelem hogy a törtenet irojanak sikerul feldolgoznia a törtenteket. Isten nyugasztalja az elhunytat.

-Registered Nurse

A nővérek egy halott nő mellett vihorásztak

71 hozzászólás

2015.10.08. 06:27

Nem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni, de nem hinném, hogy ez, ahogy mi ezt végignéztük, ez emberséges lenne. A betegekkel, a hozzátartozókkal szemben sem, de az elhunyt felé is borzasztóan tiszteletlen volt ez az egész. Még szerencse, hogy a néhai hölgy családja nem volt éppen jelen, mert bele sem merek gondolni, mit éreztek volna. 

Tisztelt Praxis blog!

A Bajcsy Kórházban voltam az alábbi események szemtanúja. Annyira ledöbbentett, hogy még mindig nem tértem napirendre, pedig az eset már jó fél évvel ezelőtti. Most találtam az önök oldalára. A kórházba nem én, hanem az édesanyám került, tumor gyanúval, amely sajnos később be is igazolódott, de hála Istennek még időben lett elcsípve, így műthető volt. A kezelései most is tartanak, remélhetőleg csak pozitív irányú változások lesznek, az egész család ezért imádkozik. Ugyanakkor a kórteremben, ahova anyukám is került még tavasszal, nagyon rossz állapotú, végstádiumban levő betegek is voltak. Ez persze a jobb állapotú betegeket eléggé megviselte, de jól tudom, hogy nem lehet szegregálni, vagy legalábbis nem szoktak.

Ami mély és felejthetetlen nyomot hagyott bennünk, az egy körülbelül 60 év körüli hölgy haláltusája volt, illetve a halála utáni állapotok. Az egy dolog, hogy most először szembesültünk azzal, milyen állapotba kerül egy morfiummal és ki tudja mivel leszedált haldokló ember, már ez is önmagában megrázó. A gyermekei és a férje minden nap bementek hozzá látogatni, szegény már nem volt magánál. Az arca megnyúlt, szinte minden emberi vonás eltűnt róla, azt kell mondanom, döbbenetes volt és szíven ütött minket. Sajnos, amikor a hozzátartozói nem voltak ott éppen, nagyon ritkán néztek rá, az infúzióit is volt, hogy órákig nem cserélték le, holott már rég lecsepegett, tisztába is csak akkor rakták, ha már többen kérték, hogy jó lenne végre, mosdatni pedig szinte egyáltalán nem mosdatták. Persze, nyilván tudták, hogy csak pár napja van szerencsétlennek a legjobb esetben is, de azt gondolom, hogy ilyen helyzetben is törődni kellett volna vele tisztességgel. egész biztosan jobb lett volna számára egy hospice intézményben, de erről a családja tudna nyilatkozni, miért nem ott volt szegény.

Sajnos éppen mi is a kórházban tartózkodtunk, amikor a hölgy élete elszállt. Egészen döbbenetes élmény volt látni, leírni sem lehet szavakkal. Szóltunk a főnővérnek, aki értesítette az orvost. Aki ki tudott menni, azt kiküldték, egyébként ebédidő volt éppen. Aki nem, az bent maradt és végignézte az ilyenkor szokásos ügymenetet.Majd letakarták ugyan a hölgyet, de ami igazán megrázó volt számunkra, órákon keresztül nem vitték el szegényt és még egy paravánt sem tettek elé, az ágyak pedig igen csak közel voltak egymáshoz. Ott ettek, járkáltak az emberek egy halott nő mellett. Szürreális volt és megrázó kimondhatatlanul. A többi beteg és a látogatók halkan, szinte suttogva mertek beszélni, mindenkit szíven ütött, a nővérek viszont, mintha mi sem történt volna, viháncoltak, nevetgéltek. Kivétel nélkül mindenki kegyeletsértőnek találta a szituációt, meg volt rökönyödve az egész kórterem, köztük mi is.

Nem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni, de nem hinném, hogy ez, ahogy mi ezt végignéztük, ez emberséges lenne. A betegekkel, a hozzátartozókkal szemben sem, de az elhunyt felé is borzasztóan tiszteletlen volt ez az egész. Még szerencse, hogy a néhai hölgy családja nem volt éppen jelen, mert bele sem merek gondolni, mit éreztek volna. Elveszítettek valakit, aki számukra a legfontosabb volt, közben pedig annyit nem tettek az ott dolgozók, hogy az emlékének legalább a minimális tiszteletet megadják. Nevetgéltek, hangosan, egy halott ember mellett. Nyilván, nekik a halál egy megszokott esemény a kórházban, nem olyan rendkívüli, mint nekünk, akik jó esetben csak életünkben 1-2 alkalommal látunk ilyesmit. Mégis azt gondolom, semmi sem adhat felhatalmazást ahhoz, hogy így viselkedtek.

Azóta is elfog a hidegrázás, ha eszembe jut mindez. Édesanyámat is nagyon megviselte, ahogy a többi beteget is. Bennünk is felmerült, mi lesz, ha mi is ilyen helyzetbe kerülünk. És csak bizakodhatunk, hogy velünk sokkal kegyesebb lesz a sors és nem kell mégegyszer még csak hasonlót sem átélnünk.

Üdvözlettel,

Takács Ágnes

Kiveszett az emberség a magyar egészségügyből

29 hozzászólás

2015.10.07. 06:14

A laikus azt hinné, az orvoslás, gyógyítás nem egy tucatszakma, ahol gépként teszik a dolgokat a benne dolgozók és mégis. A jó beteg fekszik, nem mászkál, nem kérdez, nem jajgat és még véletlenül sem eszik, iszik és emészt, mert mindezekkel csak a baj van.

Tisztelt Praxis!

Sajnos olyan folyamatokkal kell szembesülnie a magyar betegeknek, amik évről évre egyre negatívabb képet mutatnak. Jómagam sajnos sűrűn vagyok kénytelen orvoshoz járni, kórházakban tölteni az időmet, az esetleges gyógyulás reményében, ami igazából mindinkább kezd kiveszni belőlem. Épp olyan ütemben, mint ahogy az emberség veszik ki a magyar egészségügyi dolgozókból, tisztelet a kivételnek. 10 évvel ezelőtt, ha orvoshoz fordultam, még köszöntek, megkérdezték a panaszokat, estleges változásokat és többnyire azon ügyködtek, hogy az állapotom valamilyen módon javulni tudjon. Természetesen akkoriban is voltak nemtörődöm orvosok, nővérek, de úgy vettem észre, jóval kisebb számban.

Mi van manapság? Friss példa, háziorvos beutal a János Kórházba. Kérdezem udvariasan, mire számítsak, mire készüljön a család, mi a teendő, ha kijövök (ha!). A válasz azonnali és kíméletlen, valamint rendkívül arrogáns, ne okoskodjak, majd megtudom, csináljam, amit ő mond. 30+ éveiben jár, fiatal doktornő így, ilyen stílusban minden további nélkül beszélhet egy 60+ emberrel. Mert ő megteheti. Tájékoztatni, a beteget megnyugtatni, empátiát gyakorolni, na azt nem kell.

Kórházban a gyakorlat szinte ugyanaz. Ha kérdez az ember, azonnal letolják, ne üsse bele az orrát. Majd ők tudják mi, hogyan lesz, a betegnek kuss a neve. Tűrjön, ha tud bizakodjon, de ne faggatózzon a saját sorsával kapcsolatban, mert ugye ahhoz neki semmi, de semmi köze. Közönyösség, ami talán még ennél is riasztóbb. A nővérek úgy mennek el a hörgő, olykor sikítozó betegek mellett, mintha meg sem látnák és hallanák őket. Ha éheznek, legyen rokon, aki megeteti őket, ellenkező esetben csak néha szentelnek ennek a feladatnak időt és energiát. Ha pedig valaki figyelmezteti őket a kötelességükre, még ha kedvesen és egyáltalán nem számonkérően is, akkor kezdődik a haddelhadd.

A laikus azt hinné, az orvoslás, gyógyítás nem egy tucatszakma, ahol gépként teszik a dolgokat a benne dolgozók és mégis. A jó beteg fekszik, nem mászkál, nem kérdez, nem jajgat és még véletlenül sem eszik, iszik és emészt, mert mindezekkel csak a baj van. A jó beteg vagy azonnal meggyógyul, vagy a lehető leghamarabb átköltözik az árnyékvilágba. Úgy van vele a legkevesebb probléma.

E.

Tragikus állapotok a Péterfy Sándor utcai Kórházban

88 hozzászólás

2015.10.01. 06:00

Összegezve elég kaotikus és szomorú a helyzet az osztályon, ugyanúgy a kórházi, mint az ellátó személyzet szempontjából nézve. Több haldokló beteget láttunk, akiknek nem voltak bejáró hozzátartozóik, volt, hogy egy újabb rosszalló megjegyzést kellett bevállalnunk, mert szólni mertünk, hogy a katatón állapotban fekvő és másfél órája nyöszörgő bácsira végre ránézzenek, hozzátéve, hogy több alkalommal látták a nővérek, de simán elmentek mellette.

Tisztelt blog és kedves hozzászólók!

Utolsó kórházi emlékeinket küldöm most a blog olvasóinak, tanulságul, vigyázzanak. Helyszín a Péterfy Sándor utcai Kórház diabetologiai részlege a keleti pályaudvartól nem messze. Időpont idén augusztus, a menekültválság kellős közepe.  A főszereplő nyugdíjas apukám, aki 3 napos rosszullét után hétvégén került be az ellátásba. Folyamatos hányás és fejfájás után az ügyelet hívott mentőt, amikor kiderült, hogy extrém magas vérnyomása volt. Az ügyelet egyébként egész korrekt módon járt el, a közel négy órás várakozás azt hiszem nem egyedi, nyilván nem 2 helyre kell kijárniuk egy adott napon. Vizsgálat után azonnali kórházi ellátást javasoltak és a Péterfybe vitték az apámat. Ő természetesen riasztott minket, így már aznap volt „szerencsénk” szembesülni a kórházi osztályon uralkodó állapotokon. Azért nem mondom, hogy az egész kórházban, mert korábban több más osztályon is jártunk beteglátogatóban, ahol a körülményeket egész elfogadhatónak találtuk, épp ezért döbbentünk meg, hogy akad olyan része a kórháznak, ami nem, hogy nem európai jellegű, de egyenesen balkáni állapotok uralkodnak.

A kopott, szocreál hangulatot árasztó épület és a rideg, sivár kórtermek még hagyján, de toalettek és mosdók koszos, elhanyagolt állapota már sokkal nagyobb problémát jelent, hiszen beteg, hozzátartozó egyaránt kénytelen igénybe venni. Az ápolók munkája sajnos szintén kritikán aluli volt azalatt a bő 2 hét alatt, amelyet apám bent töltött. Köszönés a hozzátartozók felé nincs, ellenben, ha udvarias kéréssel fordul feléjük az ember, szájhúzogatás és megjegyzések a reakció. Igaz, pénzt nem adtunk nekik, lehet, ezzel nem voltak megbékülve. A kezelőorvos (legalábbis a miénk) annyira sem méltatott bennünket, hogy a szemünkbe nézzen, amikor egy gyors kérdést intéztünk felé, a válasza pedig semmitmondó volt, valójában nem is igazán tudta, ki a mi családtagunk, akit akkor már másfél hete kezelt. Pénzt neki sem adtunk.

A biztonsági állapotok szintén tragikusak, 4 olyan nap is volt, amikor belső rendészeti intézkedésre volt szükség a különféle értéktárgyak eltulajdonítása miatt. Volt ordibálás, fenyegetőzés, szóval minden, ami nem éppen egy egészségügyi intézménybe való, de egyáltalán nem úgy tűnt, hogy kezelni tudnák az ilyen jellegű eseteket. Édesapám már a második nap megkért minket, hogy vigyük haza a pénztárcáját, és minden értékét, mert nem megoldott a személyes tárgyak bármilyen megőrzése. Egy szekrény sem volt, ahova a ruhákat és ezen holmikat el lehetett volna zárni.

Összegezve elég kaotikus és szomorú a helyzet az osztályon, ugyanúgy a kórházi, mint az ellátó személyzet szempontjából nézve. Több haldokló beteget láttunk, akiknek nem voltak bejáró hozzátartozóik, volt, hogy egy újabb rosszalló megjegyzést kellett bevállalnunk, mert szólni mertünk, hogy a katatón állapotban fekvő és másfél órája nyöszörgő bácsira végre ránézzenek, hozzátéve, hogy több alkalommal látták a nővérek, de simán elmentek mellette. Nem volt más gondja épp szegénynek, minthogy a saját székletében feküdt jó ideje. ami neki is igen kellemetlen lehetett még ilyen állapotban is, de mondanom sem kell, a többi beteget és látogatót is igen rosszul érintette.

Végül néhány elhalasztott vizsgálat után sikerült az édesapám állapotát a lehetőségekhez mérten rendbe hozni, stabilizálni a vérnyomását és kialakult cukorbetegségét. Ugyanakkor lehetett volna ez is sokkal hatékonyabb és gyorsabb is. Szegény apám azóta is emlegeti a bent töltött napokat és azt mondogatja, soha többé nem akar visszafeküdni oda. Őszintén szólva teljesen meg tudom őt érteni.

Üdvözlettel,

Takács Péter

5000 forintért hajlandó a beteghez menni

118 hozzászólás

2015.09.29. 06:00

Szinte még végig sem hallgatta a doktornő, máris jelezte, hogy nem megy ki (ilyenkor az eskü nem számít?), mert erre neki nincs ideje, sem kedve, csak, ha a néni (édesanyám, akinek van neve is) legalább 5000 forintot kifizet. . Jelzem, édesanyám kisnyugdíjas, neki 5000 forint igenis komoly összeg, még úgy is, hogy erőnkhöz mérten mi próbáljuk anyagilag is támogatni, de mi sem vagyunk jómódúak.

Tisztelt Praxis!

Nem szokásom ilyen blogokban panaszkodni, azonban édesanyámat olyan szinten sikerült kikészítenie a háziorvosnak nevezett gazembernek, hogy úgy gondoltam, itt az ideje, hogy én is hallassam a hangomat. Édesanyám 71 éves volt januárban, és mint idős ember, elég sok egészségügyi problémája van. Többek között cukorbeteg és több mozgásszervi megbetegedéssel is küszködik. Így elég sűrűn kénytelen háziorvoshoz is fordulni, gyógyszerek, beutalók miatt. A háziorvosa, akihez korábban járt, nyugdíjba vonult az év elején és a helyére egy fiatal doktornő került. Nem a kortól lesz valaki jó orvos, ugyanakkor fontos elmondani, a korábbi doktor, aki évekig volt édesanyám háziorvosa, egy rendkívül tapasztalt és nagyon emberséges orvos volt, sokat segített édesanyám betegségeinek kontrollálásában.

Ez az új doktornő egész más mentalitású. A korábbi orvos kedves, türelmes volt, tudta, hogy egész más hang és tónus való egy idős beteggel szemben, mint egy 20 évessel. Ez az új doktornő egyáltalán nem érti, vagy érzi, mi a megfelelő, állandóan siet, szinte meg sem hallgatja rendesen a betegek panaszait (legalábbis édesanyámét) és egyfajta szalagmunkaként próbál túllenni az adott feladaton.

Ha ez lenne mindösszesen a problémánk vele, azt mondom, nem pazaroltam volna időt rá, hogy megírjam mindezt, nincsenek ugyanis tévképzeteim az egészségüggyel kapcsolatban. Az egyik legjobb barátom röntgen asszisztens, tudom, mik zajlanak a színfalak mögött, tudom, mekkora az elégedetlenség. Ugyankor, ahogy édesanyámmal viselkedett a háziorvosa, azt nem menti fel a nehéz helyzet, és nem ad feloldozást, hogy nincs megbecsülve a tisztelt orvos társadalom sem kellőképp. Ugyanis édesanyám, 40 fokos lázzal felhívta a háziorvosát, hogy amennyiben nem nagy probléma, tegye meg, hogy kimegy hozzá, mert ő nem tud ilyen állapotban a rendelőig sem elvánszorogni. Amúgy is nehezen mozog, de az állapota még inkább meggátolja ebben, ennek ellenére szeretné. ha vetne rá egy pillantást és írna fel neki gyógyszert.

Mondom, 40 fokos lázról beszélünk, nem pedig egy kis hőemelkedésről. Miután mindezt elmondta a telefonba, szinte még végig sem hallgatta a doktornő, máris jelezte, hogy nem megy ki (ilyenkor az eskü nem számít?), mert erre neki nincs ideje, sem kedve, csak, ha a néni (édesanyám, akinek van neve is) legalább 5000 forintot kifizet. Jelzem, édesanyám kisnyugdíjas, neki 5000 forint igenis komoly összeg, még úgy is, hogy erőnkhöz mérten mi próbáljuk anyagilag is támogatni, de mi sem vagyunk jómódúak. Édesanyám próbálta megmagyarázni mindezt, de nem volt foganatja, így hát szomorúan konstatálta, a segítség ilyen formában nem fog megérkezni hozzá. Mi ugyan viszonylag messze élünk tőle, de miután megtudtuk a történteket, természetesen siettünk hozzá és elláttuk gyógyszerrel és figyelemmel (feleségem ott is maradt nála pár napig).

Miután az állapota javult, most azon törjük a fejünket, mi a teendő ebben az esetben. Mármint a jövőt tekintve. Ha édesanyám  ugyanennél a doktornőnél marad, nyilván a későbbiek folyamán is hasonló bánásmódra, és nemtörődömségre kell felkészüljön, márpedig egy idős és beteg ember számára az nagyon komoly következményekkel járhat. csakhogy a környezetében nincs másik orvos, így választási lehetősége sincs. Szóval adva van a kérdés, mi a teendő ilyen esetben? Régi igazság, pénz beszél, kutya ugat, de mi nem tehetjük meg, hogy súlyos ezreket szórjunk el.

Üdvözlettel,

Tibor

Nem számít, ha a beteg szenved?

75 hozzászólás

2015.09.23. 08:36

Édesanyám 92 évesen fekszik combnyaktörést követően a Hódmezővásárhelyi kórház Krónikus osztályán, ahol nem sikerült megakadályozni a felfekvés kialakulását, de ha már nem sikerült akkor miért kellet megvárni, hogy a karján is kialakuljanak olyan súlyos sebek, amelyek már szagosak és levedzenek?

Tisztelt Cím!

Tudom, hogy az élet múlandó, a korral jár a betegségek elleni védekezés gyengülése, de ha már kialakul a súlyos probléma nem kellene egyéb járulékos elváltozásokkal tetézni a bajt.

Írom ezt azért, mert édesanyám 92 évesen fekszik combnyaktörést követően a Hódmezővásárhelyi kórház Krónikus osztályán ahol nem sikerült megakadályozni a felfekvés kialakulását,de ha már nem sikerült akkor miért kellet megvárni hogy a karján is kialakuljanak olyan súlyos sebek, amelyek már szagosak és levedzenek- mondom a karján!!!!????

Hogy fürdették, hogy pelenkázták, ha ilyet nem vettek észre?

A vizitek alkalmával hogy nem derült ez ki, mivel Ő már nem tudja mondai, legyengült állapota miatt nem tud beszélni, csak a fájdalmat jelzi az arca eltorzulásával.

Úgy gondolom ez nem pénz kérdése, hanem a hanyag munkavégzés eredménye.

Tisztelettel: Gézabá

Nem akartak mentőt küldeni az eszméletlen nőhöz

76 hozzászólás

2015.09.15. 08:11

A feleségemnek egyébként súlyos agyrázkódása volt, ráadásul a fejét ért seb is elég mélyre sikeredett, így nem engedték haza, csak több nappal később. Vagyis valóban kórházi ellátásra szorult, tehát nem szórakozásból kértük mi a mentőket, hogy legyenek kedvesek segíteni nekünk. Mégis látatlanul úgy döntöttek kétszer is, hogy nem tesznek eleget a kérésünknek.

Tisztelt blog!

Olvastam legutóbbi cikküket a mentők lassú reagálásáról, sajnos velünk is történt hasonló augusztusban. Biciklizni voltunk, amikor baleset érte a feleségemet. Megcsúszott és egy kisebb lejtőn elveszítette az irányítást és lerepült a bicikliről. Elég nagyot esett, így mondanom sem kell, megijedtem, amikor láttam, hogy vérzik a feje és az eszméletét is elveszítette egy rövid időre. Hozzáteszem, természetesen bukósisakban tekertünk, mindig igyekszünk megelőzni, illetve kiküszöbölni az esetleges baleseteket, ennek ellenére megtörtént a baj. Az eszméletvesztés nem tartott szerencsére sokáig, talán, ha fél perc lehetett, de tudtam, hogy azért ez nem tréfadolog, így hívtam a mentőket.

Háromszor kellett beszélnem velük, mindhárom alkalommal el kellett mondanom részletesen a történteket, ugyanis az első két esetnél érdemben nem voltak hajlandóak segíteni. elmondtam, hogy mi történt, hogy vérzik a párom feje és azt is, hogy bár fel tud állni segítséggel, de a balesetnél elveszítette az eszméletét és finoman szólva sincs jó állapotban. Az első beszélgetésnél annyit tanácsoltak, hogy menjünk haza és pihenje ki a feleségem a történteket. Ugyan magyaráztam, hogy szerintem azért ennél többről van itt szó (vérzés, ájulás), de konkrétan belém fojtották a szót, majd megszakadt a vonal. Másodszor sem volt nagyobb sikerem, ekkor annyit mondtak, ha nem lesz jobban a nap folyamán (mitől lett volna?), vigyem be kocsival a területi kórházba. Végül megpróbáltunk haza indulni, de ez biciklit tolva, vérző fejjel és szédülésekkel tarkítva nem ment épp zökkenőmentesen. Így harmadszor is telefonáltam.

Lehet, hogy én szúrtam el az első két esetben, mert túlságosan kedvesen, udvariasan igyekeztem a segítséget kérni, harmadszor sokkal határozottabb voltam. Ugyan ismét próbáltak lerázni, mondván nem indokolt a mentő küldése, de már eléggé ki voltam akadva, így semmiképp nem voltam hajlandó beletörődni, hogy elutasítják a bajba jutottak segítségkérését. Ezért mondtam, hogy már kétszer telefonáltam, hogy a feleségem állapota továbbra is aggasztó és mindenképpen küldjenek orvost és kocsit, ellenkező esetben jogi lépéseket fogok tenni. Így hát sikerült elérnem, hogy bő 20 perccel később megérkezett a segítség.

A helyszínre érkező mentők tényleg kifogástalanul bántak a feleségemmel, sőt, még meg is jegyezték, hogy jól tettem, hogy értesítettem őket. Nem számoltam be nekik arról, hogy ez komoly erőfeszítésbe került, hiszen nem ők tehetnek arról, hogy nem tartották fontosnak a bejelentésünket a központban. A feleségemnek egyébként súlyos agyrázkódása volt, ráadásul a fejét ért seb is elég mélyre sikeredett, így nem engedték haza, csak több nappal később. Vagyis valóban kórházi ellátásra szorult, tehát nem szórakozásból kértük mi a mentőket, hogy legyenek kedvesek segíteni nekünk. Mégis látatlanul úgy döntöttek kétszer is, hogy nem tesznek eleget a kérésünknek.

Vajon ez így helyénvaló? Ezt simán le kell nyelni? Jó, persze, az ember látva és mérlegelve a helyzetet, tud változtatni, hogy célt érjen, ahogy én is módosítottam a hangnemen. Ugyanakkor mi történik azokkal, akik kétségbe vannak esve, vagy alapvetően nem tudnak így reagálni stressz okozta környezetben? Nem könyörögni kell, hogy kijöjjenek, hanem minél határozottabban, elszántabban lépni fel, csak ez lehet a hatékony.

János

Könyörögni kell, hogy mentőt küldjenek

14 hozzászólás

2015.09.14. 07:37

Vártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem tud küldeni, de ha ennyire nagyon sürgős nekünk, akkor hagyjuk ott a férfit. És ha lehet, fejezzem be a számonkérést.

Tisztelt Praxis!

Egy nem olyan régen történt esetet szeretnék megosztani.  A párommal épp egy közös programra tartottunk Kispesten keresztül, autóval, amikor megláttunk egy földön fekvő férfit a járdán. Az illető egy nagyáruháztól nem messze, az emeletes házak közelében feküdt. Ott olyan a füves rész kialakítása, hogy van a járdához képest nagyjából 50 cm szintkülönbség. Természetesen van lépcső, de aki toronyiránt rövidít az egyszerűen le- illetve fellép itt. A férfi helyzetéből (számomra) egyértelműen látszott, hogy megbotlott és leesett, pechjére arcra (szó szerint pofára esett). Először én is bizonytalan voltam, hogy megálljunk vagy se, de aztán szóltam a páromnak, hogy forduljunk vissza, ha nem mozdul, nézzük meg, mi van vele. Elég gyér volt a forgalom éppen, járókelőt nem láttunk. Óvatosan megnéztem közelebbről is, mozdítani persze nem mertem. Eszméletlen volt, de lélegzett, a feje körül vértócsa, orra láthatóan lehorzsolva, fülénél is egy kis vér, de úgy tűnt nem a füléből szivárgott.

Tiszta, ápolt ruházata volt, alkoholszagot nem éreztem (gondoltam a mentősök is máshogy állnak hozzá a dologhoz, ha nem egy részeghez kell kimenni, hallottam már ilyen történeteket). Párom elővette a mobilját és tárcsázott, a 112 továbbirányított a mentősök központjába, ahol egy hölgy vette fel a telefont. Elmondtuk mit látunk, pontosan hol vagyunk. A högy első kérdése az volt miből gondoljuk, hogy eszméletlen. Párom mondta, hogy abból, hogy szólongatásra nem reagál, természetesen nem rázogattuk, légzése van, egyenletesnek tűnik, szeme csukva. Ígérte, hogy küld egy mentőt, ha gondoljuk, várjuk meg a helyszínen. Vártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem tud küldeni, de ha ennyire nagyon sürgős nekünk, akkor hagyjuk ott a férfit. És ha lehet, fejezzem be a számonkérést.

Elmondtam, hogy ez utóbbi eszem ágában sincs, azt pedig ugye nem gondolja komolyan, hogy egy magatehetetlen embert, aki mellett ott vannak az ingóságai is (elejtette a táskáját) majd csak úgy otthagyok egy vértócsában? Én hülye még elnézést is kértem, ha félreérthető volt a hangnemem, de ideges vagyok, mert még soha nem voltam ilyen szituációban (remegett kezem-lábam). Erre egy szó nélkül lerakta. Újabb negyed óra múlva a párom megelégelte a dolgot és felhívta a rendőrséget, elmondta a férfi helyzetét illetve, hogy már hívtunk mentőt, de nem jönnek. A férfi közben lassacskán kezdett magához térni, bár ekkor még csak nyögdécselt. Úgy öt perc múlva magához is tért, próbált felállni, de összecsuklott. Borzasztó zavarban volt amiatt, hogy az ájulás közben eleresztett a hólyagja és ennek látható jele is van, de nyugtatgattuk, hogy semmi gond. Elmondtuk, hogy hívtunk mentőt, ne aggódjon, ne mozogjon. Ebben a pillanatban a párom észre is vette a szirénázva közeledő mentőt, úgy tűnik mégis akadt egy (lehet a rendőrök is hívták) - ami teljes gázzal elsüvített mellettünk. Kétszer.

A szirénázó rendőrautóval már rutinosabbak voltunk, mikor láttuk, hogy jön párom leintette őket (megjegyzem senki más nem volt az utcán, egy kereszteződésnél álltunk és nincsenek rálátást akadályozó tereptárgyak sem, villogott az elakadásjelzőnk, nem eldugott utca, hanem kétsávos út melletti nyílt terület). A mentő épp a harmadik kört tette mikor meglátták a rendőröket, akkor sikerült nekik is leparkolni. Míg a mentősök odamentek a férfihoz és elkezdték kérdezgetni a rendőrök felvették a párom adatait, majd mondták, hogy elmehetünk. A mentősök pedig közölték a férfival, hogy: "Bevisszük, na, szálljon be". Csak akkor segített egyikük mikor megtántorodott és félő volt, hogy a mentőkocsi oldalának esik. 

A történtek minősítése nélkül nekem csak egy kérdésem van: miért kell szabályosan kikönyörögni, hogy egy rosszul levő emberhez kijöjjön a mentő?

Bunkó helyettesítő orvos

81 hozzászólás

2015.09.10. 06:00

Amikor bejutott hozzá a barátnőm, vele is bunkó módon viselkedett. Miután elmondta, hogy lázas és mik a panaszai, első körben megjegyezte, hogy nem látszik betegnek (mert ez ugye csupán látszat kérdése), másodsorban nem írt fel semmiféle gyógyszert. Még egy nyamvadt köptetőt sem, annyit mondott, igyon teát és kész.

Tisztelt Praxis!

Orvoshoz mentünk augusztus végén, mert a párom elkapott valamit. Köhögés, láz és minden, ami kell. Elég sokan estek ebbe bele a környezetünkbe, kollégák, barátok, lehet, hogy máris járvány van? A lényeg, hogy nem tudott bemenni a munkahelyére, ezért mindenképpen le kellett vinnem a háziorvoshoz, egyrészt a gyógyszerek miatt, másrészt ugye a táppénz miatt is azonnal be kellett jelentkezni.

A gond azzal volt, hogy a háziorvos szabadságon volt, ezért egy helyettesítő hölgyhöz kerültünk, aki nem állt épp a helyzet magaslatán, sem emberileg, sem orvosilag, úgy gondolom. Már várakozás alatt kiderült, hogy nem lesz egyszerű a helyzet, mert minden egyes beteggel pokrócként bánt. Csapkodta az ajtót, amikor ki-kinézett, és nagyon csúnyán nézett mindenkire.

Amikor bejutott hozzá a barátnőm, vele is bunkó módon viselkedett. Miután elmondta, hogy lázas és mik a panaszai, első körben megjegyezte, hogy nem látszik betegnek (mert ez ugye csupán látszat kérdése), másodsorban nem írt fel semmiféle gyógyszert. Még egy nyamvadt köptetőt sem, annyit mondott, igyon teát és kész. Nem küldte laborba, nem nézte meg a torkát, semmi. És a hangnem olyan volt, mint egy munkatábor felügyelőjének stresszesebb munkanapján.

Nem nagy dolog az egész, a barátnőm azóta jobban van, de mondjuk a másfél hetes otthoni gyógyulás idejét talán kissé lecsökkentette volna, ha esetleg pár perc figyelmet szán rá a doktornő és megvizsgálja, netán felír valamit. Szóval elvégzi a munkáját, amiért fizetik. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy elvárás volna, ha mégis, akkor én kérek elnézést. Mindenki nehéz anyagi helyzetben van, senkit sem becsülnek meg, mégsem mindenki teheti meg, hogy a munkáját félvállról vegye és még emberi hangnemet se üssön meg.

Megjegyzem, alapvetően nincs bajom az egészségügyi dolgozókkal, sokan erőn felül teljesítenek, de épp az ilyen oda nem való egyének rontják a többség renoméját. Nem tudom, mi a megoldás, az ilyen orvosnak nem való személyek kiszűrésére, de nem ártana valamit lépni a többség érdekében.

Üdv,

B

Meg kell várni, míg az ember helyzete súlyossá válik?

2 hozzászólás

2015.09.09. 06:00

Akkor ezek szerint meg kell várni, míg a panaszkodó beteg ember helyzete súlyosabbá válik? Avagy megint el kell menni magánrendelésre, ahol pontos felvilágosítást adnak a miheztartás végett? Szeretném tudni a betegséggel kapcsolatos tennivalókat. 

Tisztelt Címzett!

2 tip.cukorbeteg vagyok.Tablettát szedek, a vérnyomásomra is. Tavasszal volt egy hiatus hernia műtétem a Semmelweis Egyetemen. 

A házi orvoshoz rendszeresen járok. Sajnos a műtétre is úgy került sor,hogy magánrendelés keretén belül derült ki - addig refluxszal kezelt - hogy mi a probléma. Nos, ez megoldódott.Szeretném megjegyezni,hogy soha életemben nem fájt a lábam, nem is végeztem nehéz munkát, mindig oda figyeltem az egészségemre. Ezért a cukorbetegségem is rendben van a megfelelő tartományom belül. 

Pár hónapja a lábamban először a jobb vádliban majd a bokában szúró,nyilaló fájdalmat éreztem ami később a combomra is átterjedt. Elmentem a háziorvoshoz. 

Elküldött uh-ra. Ott megállapították,hogy állítólag ciszta van a bokámban. Kérdeztem,hogy most ilyenkor mi van? tekintettel arra,hogy elég gyakran járás közben is meg kell állni a fájdalom miatt pár percre avagy nagyon-nagyon lassan szinte húzva a jobb lábam elindulok, de csak lassan. 

A térdemben állítólag porckopás van. Pontosan nem derült ki. Tehát az ízületi nedv kevés.

Aztán a hajszálerek itt-ott meggyarapodtak. Erre kaptam kenőcsöt - amit a gyógyszertárban készítettek el, több mint négyezer forintot fizettem -., és másik krémet ami lábfrissítőként hat. 

Kérdeztem a házi orvost,hogy hogyan tudnék a végére járni a betegségnek. 

Legalább tudjam konkrétan,hogy mi is a probléma. 

Elküldött nyaki uh-ra, mondja,hogy ez kimutatja  az ér elmeszesedést. Pontosabban ebből is meg lehet állapítani az erek állapotát. 

Kértem,hogy szeretnék elmenni doppler vizsgálatra - tekintettel arra,hogy nem vagyok már éppen fiatal 68 éves nő beteg vagyok - szeretném tudni a betegséggel kapcsolatos tennivalókat. 

Mondja,hogy doppler vizsgálatra csak azokat küldik el akiknél már súlyosabb az érszűkület. 

Akkor ezek szerint meg kell várni, míg a panaszkodó beteg ember helyzete súlyosabbá válik? Avagy megint el kell menni magánrendelésre, ahol pontos felvilágosítást adnak a betegségről pontosabban a mihez tartás végett?

Elnézést a kissé hosszúra sikeredett írásért de szeretnék a fentiekre választ kapni. 

Válaszukat megköszönve: Darabos Erzsébet