Könyörögni kell, hogy mentőt küldjenek

2015.09.14. 07:37

213.jpgVártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem tud küldeni, de ha ennyire nagyon sürgős nekünk, akkor hagyjuk ott a férfit. És ha lehet, fejezzem be a számonkérést.

Tisztelt Praxis!

 

Egy nem olyan régen történt esetet szeretnék megosztani.  A párommal épp egy közös programra tartottunk Kispesten keresztül, autóval, amikor megláttunk egy földön fekvő férfit a járdán. Az illető egy nagyáruháztól nem messze, az emeletes házak közelében feküdt. Ott olyan a füves rész kialakítása, hogy van a járdához képest nagyjából 50 cm szintkülönbség. Természetesen van lépcső, de aki toronyiránt rövidít az egyszerűen le- illetve fellép itt. A férfi helyzetéből (számomra) egyértelműen látszott, hogy megbotlott és leesett, pechjére arcra (szó szerint pofára esett). Először én is bizonytalan voltam, hogy megálljunk vagy se, de aztán szóltam a páromnak, hogy forduljunk vissza, ha nem mozdul, nézzük meg, mi van vele. Elég gyér volt a forgalom éppen, járókelőt nem láttunk. Óvatosan megnéztem közelebbről is, mozdítani persze nem mertem. Eszméletlen volt, de lélegzett, a feje körül vértócsa, orra láthatóan lehorzsolva, fülénél is egy kis vér, de úgy tűnt nem a füléből szivárgott.

 

Tiszta, ápolt ruházata volt, alkoholszagot nem éreztem (gondoltam a mentősök is máshogy állnak hozzá a dologhoz, ha nem egy részeghez kell kimenni, hallottam már ilyen történeteket). Párom elővette a mobilját és tárcsázott, a 112 továbbirányított a mentősök központjába, ahol egy hölgy vette fel a telefont. Elmondtuk mit látunk, pontosan hol vagyunk. A högy első kérdése az volt miből gondoljuk, hogy eszméletlen. Párom mondta, hogy abból, hogy szólongatásra nem reagál, természetesen nem rázogattuk, légzése van, egyenletesnek tűnik, szeme csukva. Ígérte, hogy küld egy mentőt, ha gondoljuk, várjuk meg a helyszínen. Vártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem tud küldeni, de ha ennyire nagyon sürgős nekünk, akkor hagyjuk ott a férfit. És ha lehet, fejezzem be a számonkérést.

 213.jpg

Elmondtam, hogy ez utóbbi eszem ágában sincs, azt pedig ugye nem gondolja komolyan, hogy egy magatehetetlen embert, aki mellett ott vannak az ingóságai is (elejtette a táskáját) majd csak úgy otthagyok egy vértócsában? Én hülye még elnézést is kértem, ha félreérthető volt a hangnemem, de ideges vagyok, mert még soha nem voltam ilyen szituációban (remegett kezem-lábam). Erre egy szó nélkül lerakta. Újabb negyed óra múlva a párom megelégelte a dolgot és felhívta a rendőrséget, elmondta a férfi helyzetét illetve, hogy már hívtunk mentőt, de nem jönnek. A férfi közben lassacskán kezdett magához térni, bár ekkor még csak nyögdécselt. Úgy öt perc múlva magához is tért, próbált felállni, de összecsuklott. Borzasztó zavarban volt amiatt, hogy az ájulás közben eleresztett a hólyagja és ennek látható jele is van, de nyugtatgattuk, hogy semmi gond. Elmondtuk, hogy hívtunk mentőt, ne aggódjon, ne mozogjon. Ebben a pillanatban a párom észre is vette a szirénázva közeledő mentőt, úgy tűnik mégis akadt egy (lehet a rendőrök is hívták) - ami teljes gázzal elsüvített mellettünk. Kétszer.

 

A szirénázó rendőrautóval már rutinosabbak voltunk, mikor láttuk, hogy jön párom leintette őket (megjegyzem senki más nem volt az utcán, egy kereszteződésnél álltunk és nincsenek rálátást akadályozó tereptárgyak sem, villogott az elakadásjelzőnk, nem eldugott utca, hanem kétsávos út melletti nyílt terület). A mentő épp a harmadik kört tette mikor meglátták a rendőröket, akkor sikerült nekik is leparkolni. Míg a mentősök odamentek a férfihoz és elkezdték kérdezgetni a rendőrök felvették a párom adatait, majd mondták, hogy elmehetünk. A mentősök pedig közölték a férfival, hogy: "Bevisszük, na, szálljon be". Csak akkor segített egyikük mikor megtántorodott és félő volt, hogy a mentőkocsi oldalának esik. 



A történtek minősítése nélkül nekem csak egy kérdésem van: miért kell szabályosan kikönyörögni, hogy egy rosszul levő emberhez kijöjjön a mentő?

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mnika88 2015.09.14. 20:31:33

Ehhez nem tudok mit hozzászólni....eszméletlen,utcán fekvő,vérző fejű emberhez ilyen későn jöjjön a mentő...azért ez durva.Még ha hajléktalan v. alkoholista is lett volna az illető,akkor is.
Értem, hogy lélegzett,de azért ez még nem a minden.S ha diabos lett volna,aki épp bekómált?
Hm.Szomorú.
Én egyszer hívtam mentőt egy collabált de magához tért nőhöz,ott is a diszpécser első mondata az volt,h biztos részeg,végig sem hallgatott. Mondom ja, az acetonos lehelete, meg a kussmaul légzése is a felestől van biztos..:)

yogosan 2015.09.14. 20:49:43

@mnika88: Én meg pont ennek az ellenkezőjét láttam valamelyik nap csodálkoztam is.A kapunkban (belváros) egy láthatóan részeg ember feküdt bepisálva.Amikor kinyitottam a kaput megkérdeztem tőle,hogy "jól van papa"?- "minden rendben?" Az öreg intett,hogy minden oké.Gondoltam alszik egy pár órát aztán majd elindul tovább.Felértem az emeletre csak annyira nyitottam ki az ajtót,hogy a kutyámat kihívjam,és már mentünk is vissza.Mit látok? Három piros ruhás mentős+ ambulanciás kocsi (azt hiszem az volt)állnak a kapuban,és aggódva figyelik a támolygó embert,aki még hátra is intett nekik,hogy köszöni jól van.Vajon ez idő alatt hány súlyos helyre nem ért ki a mentő? Még belegondolni is rossz.Aki kihívta az öregre a mentőket azt nem mondhatta,hogy eszméletlen,mert nem volt az.Nyilvánvalóan látszott,hogy olyan részeg mint az állat és ledőlt egy kicsit pihenni de a diszpécser mégis küldött autót.

kgaben 2015.09.14. 22:05:11

Azért azt ne gondolja, hogy azért nem küldték ki, mert mind bent kávézott vagy fetrengett az állomáson.... Az nem lehet, hogy azért késtek, mert más betegnél voltak? Vagy épp a tüdő osztályon keresték a tüdőbeteget,a akit aztán sok idő múlva dohányozva a kórház udvarán találtak meg? Vagy azért nem érnek ki, mert olyan "beteget" szállítanak, akit a betegszállító nem volt hajlandó elvinni, mert túlsúlyos, vagy mert időre kell menni, és költséghatékonyság miatt a betegszállító nem szaladgál egy "beteggel", de az a szerencsétlen mentő elviszi..... A másik (és valószínű ez akkor Önöket nem érinti, de ez is saját példa, és még kell említsem), hogy mi volt, hogy 3-4-szer is elmentünk a bejelentő mellett, mert annyi esze nem volt, hogy a szép vagy a csúnya kezét felemelje és intsen, csak állt mint egy birka.... És ezek csak saját példák voltak. És még tudnám sorolni.... És mindannyian sorolhatnánk a felháborítóbbnál felháborítóbb dolgokat, eseményeket....
A másik. Igen, nem minden kedvesek azok a hölgyek, férfiak, akik felveszik a telefont, de..... Egyszer ajánlanám mindenkinek 1-2 napra üljön be oda. Szerencsére Magyarország tele van okos, tanult, intelligens emberekkel, akik a "küld ki a kurva anyád" nagyon jól megtanulták... Úgy kb 10-ből 6-7-8 rendszeresen alkalmazza is... Megnézném Önök 1-2 óra után hogy kezelnék ezeket a helyzeteket.... És nem, nem kötelesek elviselni ezeket a dolgokat, a munkaleírásban sincs benne, hogy a gyalázkodást tűrni kellene. Ezt csak azért mondom, jogi bár Önök ezek szerint nem így beszéltek, de előttük sokan még igen.... És a türelem véges.
Szóval tényleg, tisztelet illeti Önöket, amiért megálltak és segítettek egy embertársuknak, de higgyék el, nem azért nem mentek időben a mentők, mert nem volt jobb dolguk.

2015.09.14. 23:07:44

@kgaben: Köszönöm. Megspóroltál jó pár mondatot.

Első körben a mentősöket kritizálóknak hívnám fel a figyelmét arra, hogy aki ezt a szakmát választja, annak azzal kell szembesülnie, hogy...
- Fizetése nagyjából a vicc kategóriába sorolható
- Nem egy esetben szembesül azzal, hogy a beteg (tényleg beteg) összehányja az autót, amit a személyzetnek kell takarítani
- Mindenki elképesztően okos, amikor valakihez mentő kellene, de akkor nem gondolnak rá, amikor minden rendben van, hogy ez egy olyan szolgáltatás, ami életet menthetne, de valójában állami szinten sem tartják fontosnak. Mert ha az lenne, akkor lenne megfelelő felszereltség és autópark.

Lehetne sorolni a hasonlóan érdekes történeteket, de én nem fogok azon csodálkozni, hogy egy olyan emberre van bízva az életem, aki havi szinten annyit keres, ami sok embernek még a napi megélhetést is veszélyes kategóriába sorolná.

Ráadásul semmi nem garantálja, hogy egy pihent ember fog vizsgálni másnap.

she_wolf 2015.09.14. 23:51:37

Attól tényleg nagyon sok függ, hogy mi hogyan hangzik el a telefonban. Sokan vannak, akik fejben tökéletesen tudják hogy mit, és hogyan kell tenni, de élesben ez már másképp fest. Erről egy bejelentő nem tehet. Mint ahogy most a poszter is megemlítette, hogy ideges, feszült volt, életében először csöppent ilyen helyzetbe. Egy rutinos diszpécsernek azért illene felismernie, hogy a bejelentő segítségre szorul a kommunikáció terén.
Nekem vegyesek a tapasztalataim velük, mert míg a családtagjaimmal való bánásmódjuk kifogástalan volt, addig engem kaptak már le úgy a kocsiról, mintha egy oda nem illő darab lennék, annak ellenére, hogy szóltam, hogy kicsit lassan tudok mozogni, mert mozgásszervi problémám (is) van.

A fizetésük pedig csak baksis. Mint ahogy ez igaz a tűzoltókra, a katasztrófevédelemben dolgozókra, és igen, a mezei rendőrökre is. Meg az eü.-s dolgozókra, és gyakorlatilag mindenkire, aki nem a pénzügyi szektorban vagy versenyszférában dolgozik. És igen, a mentősök is kevesen vannak.
Köszönet a poszternek az emberségért, és jó lenne azért ha tudná, nem mindenki olyan, mint a posztban szereplők!

Ez azért sokat elárul:
"Az egyik fővárosi mentőápolónak az elmaradt pótlékok miatt áprilisban 95 ezer forinttal kell beérnie, ezért 196 órát dolgozott, tehát órabérre lebontva 485 forintot keresett. Ez a gyorséttermi órabéreknél is alacsonyabb összeg."
Forrás: hvg.hu/gazdasag/20150409_Gyorsettermi_orabernel_kevesebbet_kapnak
Jó lenne, ha az ország vezetői elgondolkodnának azon, hogy beteg, ellátatlan emberekkel, és frusztrált, mélyen alulfizetett szolgálókkal mégis hogy gondolják a gazdasági fellendülést?

she_wolf 2015.09.15. 00:02:49

@mnika88:
Írtam korábban arról az esetről, amikor közel a SOTE II. Belgyógyászatához rosszul lett egy férsi. A szívinfarktus klasszikus tüneteit hozta tankönyvszerűen. Mivel hányt is, az emberek részegnek hitték, és simán kikerülték, átléptek rajta.
A beteg mindezek alatt tudatánál volt, és később elmesélte, hogy nem hitte volna, hogy tényleg ilyenek az emberek. De mint ahogy a posztban, úgy akkor is volt olyan ember, aki felismerte hogy baj van, és segítséget kért.

asztalosani 2015.09.15. 12:56:53

"csak egy kérdésem van: miért kell szabályosan kikönyörögni, hogy egy rosszul levő emberhez kijöjjön a mentő?"

mert megtehetik.

ugyanis semmilyen következménnyel nem jár a részükre.

be kell jelenteni az ántszhez IS az esetet, aztán majd legközelebb megválogatják az általuk használt szavakat IS.

asztalosani 2015.09.15. 12:59:57

@agyramegy:
hagyjuk máááár ezt a fizetés dolgot...

akinek nem tetszik az menjen el szalag mellé.

kgaben 2015.09.15. 13:27:34

asztalosani: mindig öröm az építő jellegű és okosságokkal teli hozzászólásait olvasni..... :-D

she_wolf 2015.09.15. 16:15:09

@asztalosani:
Ez az! Kiskutyám, harapd meg! Megint hozod a formádat. Te vagy a világegyetem egyetlen stabil pontja. Vegyél fel tiszta ruhát, mert ma megint lehánytad magad:(

2015.09.17. 23:47:36

@asztalosani: Remélem kerülsz olyan helyzetbe, amikor szükséged lesz gyorsan, szakszerű ellátásra, de a környezetedben senki nem tudja ezt megadni Neked.

Ekkor majd szembesülni fogsz azzal, hogy vannak mentősök, akik megfogadták a tanácsodat és elmentek szalag mellé dolgozni, mert jobban keresnek ott.

Igaz, hogy képesek lennének megmenteni az életed, de sajnos őket nem lehet majd elérni, hiszen már nem mentősök.

Egy ilyen szituációban már nem biztos, hogy később lehetőséged lesz véleményt nyilvánítani a történtekről, mert csak egy statisztikai adat leszel, akihez emberi erőforrás hiányában nem értek ki időben.

De adja Isten, van olyan szerencséd, hogy mégis időben érnek ki hozzád, másként tekintesz majd a világra.

Most csak egy kis h...e, kö...g vagy, de nagyot tud változni az ember, ha kap egy új lehetőséget.

2015.09.28. 07:58:10

Na a poszt írójától is simán meghalhatnának az emberek, annyira nincs tisztában azzal, hogy mit kell csinálni a mentő híváson kívül.

2015.09.28. 08:04:43

Eszméletlen beteg.Stabil oldalfekvés már nem is kell, hisz pofára volt esve amúgy is. A légutakat nem ártott volna azért megnézni hogy szabadok e. A nem kommunikáló ember még nem biztos hogy eszméletlen is.Percenként 8 alatti légzésszámot úgy kell tekinteni, mint ha nem is lélegezne. Meg kell kezdeni az újraélesztést.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása