Nem kórház, halálgyár

2015.10.25. 06:00

jahn-ferenc-korhaz_1_1.jpgAgyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. 

Tisztelt Praxis!

 

Pár évvel korábban férjem nagymamája került a Dél-pesti Kórházba és akkor volt szerencsém 12 órát lehúzni ott a sürgősségin és azóta semmit sem változott a helyzet. Szó szerint egy halálgyár. Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. Fulladásos rohammal mentő által behozott idős nénikét többi beteg pátyolgatta a váróban, úgy hogy többször majdnem leesett a magas hordágyról, félrebeszélt rohama volt, majd 2x-i felszólításra, mikor már szó szerint úgy kellett levágni a ruhát a nénikéről a sokktalanítóban és küzdeni az életéért, na akkor már eltolta onnan a morcos nővér.

 

Na és ami a legszebb volt, hogy férjem nagymamáját mint egy teniszlabdát átpasszolták a Szent Lászlóba, ahonnan 3 nap múlva azok visszapasszolták. Akkoriban egy kis mitugrász doktor volt ott az atyaúristen a sűrgősségin, aki leugatott engem, hogy nem úgy van az. Lényegében a nagyinak volt egy nyílt seb a lábán, ami miatt szó szerint lefolyt vérről, mire megtaláltuk, már alig élt és a mentősök is úgy vitték el, hogy azonnal vért kell kapnia. Na a doki aztat mondta, hogy nincs nagy vérveszteség és rámutatott a nagyi lábára amit ők varrtak össze , hogy nézzem meg, most sem folyik a vére! (csak azért mert ő dr. én nem vagyok hülye) De mit tud ilyenkor tenni az ember lánya? Nem úgy van az, hogy felkapom az alig életképes hozzátartozómat és viszem másik kórházba. Nem ám.

 

jahn-ferenc-korhaz_1_1.jpg

 

Én mondtam neki, hogy 1 m magasságban odahaza mindent bevérzett és már nem volt magánál, ki volt fehéredve mikor rátaláltunk és keringése is alig volt , majd egy órát dolgoztak rajta a mentősök, hogy el tudjanak vele indulni, de a doki meg az ő társa megnyugtattak, hogy a nagyinak nincs szüksége vérre. Ami még ott akkor feltűnt, hogy miért van 4 vizsgáló, ha csak 1 doki dolgozik?

 

Egyedül a sokktalanítóban lévő 1, max 2 beteggel foglalkoznak, az összes többi le van sz.rva odakint. Az egyszem vizsgálóba meg ha meg is állapítják valakinek, hogy mi a baja, akkor fogják és kiültetik a folyosóra. Közröhely az a sűrgösségi néven futó emberi szeméremérzetre fittyet hányó halálgyár. Súlyos, sokszor bepelenkázott betegeket több órányi várakozás közben a család által lefizetett nővér egy üres vizsgálóban rakja tisztába. Aki annó kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat, az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy robot hordja ki lifttel az ételeket. És ez a robot illedelmesen figyelmeztetett, amikor útjába tévedtem. Illedelmesebben, mint bármelyik orvos, vagy nővér.

 

Ttisztelet a kivételnek, mert azért akad a Déltepsiben. Igen. Dél-TEPSI-ben, mert erre felénk csak így hívják az emberek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ördi ke 2015.10.25. 06:59:45

Ezt a poszt màr valahol volt,vagy legalàbis hozzà szolàskép mindenképpen megjelent.

Dikusz 2015.10.25. 07:53:17

@ördi ke: igazad van, ez a poszt augusztus 25-én már megjelent.

kekex 2015.10.25. 09:00:53

Talán-tán van valamicske összefüggés aközött, ahogy nem látják el rendesen a betegeket és 1 doktor van 4 vizsgálóra. Mert ha esetleg lenne NÉGY doktor, akkor jobban mennének a dolgok. De a másik háromnak több esze volt, és a lábával szavazott a nagyonszarnyaló magyar egészségügyről.

szabidoki 2015.10.25. 09:51:12

@kekex: +1
Nyilván sem az agyvérzéses sem a kiszáradt beteg nem azért várt olyan sokat mert a személyzet közben kártyázott hanem vélhetőleg tele voltak munkával...
Amúgy ha a kiszáradt mamát a családja itatta volna a folyosón akkor a 6. óra végére már nem is lett volna kiszáradva és lehet infúzióra sem lett volna szükség.

Főgebra 2015.10.25. 11:12:50

Semmi újdonságot nem látok a helyzetben!
A feleségem beleesett(beleseggelt) egy 2,5 méter mély gödörbe. Valahogy kiszedtük és beszállítottam a helyi klinika ügyeletére. Hat órát hentergett egy tolókocsin, míg kiderült, hogy csigolyatörése van. Innen már sínen volt az ügy és a beszállítást követő hét óra múlva már a megfelelő osztályon feküdt!

Mindez 27 évvel ezelőtt történt, amikor még idilli állapotok (állítólag)voltak a magyar egészségügyben, az orvosoknak még eszébe sem jutott kivándorolni, bőségesen volt szakszemélyzet és az egész egy egyetemi klinikán történt!!!

Dulifuli Dulika 2015.10.25. 11:19:17

Teljesen jogos! Miért nem itatta a család a mamát..Meg egyáltalán,miért viszik orvoshoz, miért hívnak mentőt, miért nem látják el ők otthon...Értem én, hogy kevés az ember az egészségügyben és sok a munka, de akkor miért nem becsülik meg azokat, akik ezt a munkát erő felett ,szívből végzik/végeznék/...Hogyan is várhatná el egy kiszolgáltatott,rémült beteg, hogy emberszámba vegyék és normális hangnemben kommunikáljanak vele..nem baj, hogy egy életen át mindenféle címszó alatt fizeti a TB-t..Amugy más munkakörökben sem érdekel senkit, hogy hány ember munkáját végzi el egy ember..a munkát el kell végezni és ennyi, természetesen egy fizetésért és egy fillér borravaló vagy hálapénz nélkül..

she_wolf 2015.10.25. 11:27:30

@Dikusz:
Így lehet újabb hozzászólásokat begyűjteni, hiszen egy újszülöttnek minden vicc új. Ezt megírhattam volna Neked mélben is, de ezt az egy hozzászólásomat nem sajnálom a számlálóból, verje kavics, nagylelkű vagyok. De ezzel be is fejeztem...legalábbis ehhez a témához.

szabidoki 2015.10.25. 12:15:17

@Dulifuli Dulika: stroke gyanúval nyilván kórházba kell menni de a kiszáradást nem annyira nehéz megelőzni ha a család odafigyel a nagymamára...
Persze lehet arra számítani, hogy nem foglalkoznak a rokonok a nagyival és majd a kórházban "feljavítják" de ez nem igazán tesz jót egy idős embernek...
Az meg valahol nyilván jogos igény hogy az élethosszig fizetett tb ellenében lássák el rendesen a betegeket de sajnos ma Magyarországon a kormányzat (sem a mostani sem a korábbiak) nem látta ebben a prioritást és folyamatosan forrásokat vontak el az egészségügytől. Ennek issza mindenki a levét, ezért vannak a kórházak lepusztulva, ezért menekül a személyzet. Ha úgymond tenni is akarsz valamit, akkor érdemes írni az országgyűlési képviselődnek (jó eséllyel fideszes, szóval kormánypárti, tud is tenni valamit) hogy rakják rendbe az egészségügyet vagy legközelebb a munkáspártra szavazol - ha elég sok ember írna egy ilyen levelet akkor előbb-utóbb odafönn is rájönnének hogy valamit lépni kell.

pirimogyoró 2015.10.25. 13:47:28

@szabidoki: Lehet, hogy semmiképp nem akart inni. Erőszakkal pedig nem tudja megitatni egy családtag. De ennyi erővel adhattak volna neki infúziót és meg is műthették volna a folyosón, hiszen ők a családja, nem igaz?

Anonimouse Zeno 2015.10.25. 16:54:10

A feleségemet beküldte az orvos 28-as vércukor szinttel, inzulin, és gyógyszerbeállításra.
Normális esetben, ilyenkor a kórházi tartózkodási idő minimum egy vagy másfél hét!

Mikor a mentő bevitt minket, délután négyre értünk be, és éjfél elmúlt mire végre felkerült a belgyógyászati osztályra.

Már másnap, küldték volna haza, csak nem jött meg a mentő!

Amikor megmutattam a zárót a háziorvosnak, és a helyi diabetológus szakorvosnak, elszörnyedtek, hogy hogy lehet, ilyen rosszul beállítani az inzulint, és egy olyan gyógyszert is fel írtak a kórházban a záróra, amit nem is szedhet, amit nem is írhattak volna fel.

Napi kétszer kell inzulint beadnia, és a kórházi zárón csak egyszeri szerepelt, az sem olyan mennyiség, amire szüksége van, hanem kevesebb

Hogy azért ne csak rosszat írjak, éppen a délpestiben van egy jó belgyógyászati, és diabetológiai osztály, és egy nagyon lelkiismeretes, jó diabetológus szakorvos, Mátyus Áron.

Sajnos amikor ez az eset történt, akkor a feleségemet nem oda vitték, mivel bár régen oda tartozott, már helyileg nem oda tartozunk, hanem szintén a délpestibe, de másik belgyógyászati osztályra.

Egy másik eset a délpesti kapcsán.

Bekerült a feleségem a pszichiátriára, és kifogott egy lelkiismeretes, rendes doktornőt.
Ezzel nem is lett volna semmi gond, de egyszer szintén azon az osztályon egy olyan orvost sikerült kifognia, aki nem törődött, nem foglalkozott a betegeivel.
Amikor ezt a lelkiismeretes doktornőt sikerült kifognia, akkor a hazaküldésekor, a doktornő, akihez addig tartozott, éppen szabadságon volt.
Az az orvos helyettesítette, aki előzőleg, amikor hozzá tartozott, nem igazán foglalkozott vele.

A feleségem mozgáskorlátozott, mentőre lett volna szüksége, mivel szinte még a wc-re se tudott egyedül eljutni.

Amikor szóltam az orvosnak, hogy mentő kellene, akkor nem úgy viselkedett, mint egy orvos, hanem mint egy pszichiátriai beteg, akin rajta van a hisztériás roham.

Artikulálatlan hangon ordibált, hogy a feleségem tud járni, hogy ez egy vicc, ez egy vicc!

Mentőt nem volt hajlandó hívni!

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2015.10.25. 18:42:26

Óh, a Dél-Tepsi Kúrház? Na, az tényleg egy mocskos halálgyár. Pontosan a posztban leírtakat tapasztaltam személyesen is 2010-ben. Azóta a lábam nem teszem oda.

ultraelite 2015.10.26. 08:31:05

És ez a sztori miért most jutott eszedbe, miért nem pár évvel korábban ?

bElannaTorres 2015.10.26. 11:16:29

ez a sors vár ránk sajnos. Kisebb dolgokban is pórul jársz az egészségügyben, én már direkt fizetőset kerestem az is átbaszott.

Parajpuding 2015.10.26. 11:19:15

A Dél-pesti már évtizede hírhedt. Van néhány orvos és nővér, aki kilóg ebből a képből, de a személyzet többsége folyamatosan azon dolgozik, hogy a "déltepsi" elnevezés hű legyen. A véleményem pedig az, hogy egy közösség, egy szervezet, egy intézmény csak olyan, mint a vezetői.

Gyorgy Nagy 2015.10.26. 11:27:04

Már régen kikillet volna rugni az igazgatót és azokat akik nem a betegeket SZOLGÁLJÁK! Ha nem gyogyitani akarnak TAKARODJANAKEL. Ha kevès a pènz reklamàljanak a papnál ( eu miniszter ) vagy kicsi Viktor stadion épitőnél.

Mészáros Laci 2015.10.26. 11:39:39

12 dolláros biztosításért mit vár a kedves beteg?

Mészáros Laci 2015.10.26. 11:40:54

12 dolláros biztosításért mit vár a kedves beteg?

Mészáros Laci 2015.10.26. 12:12:12

@bElannaTorres:

A fizetősben EXPLICIT azt kapod, amit fizetsz. Havi 300-400 dolláros biztosítással már elég jó vagy, ha nem fenyeget komoly betegség. Persze bizonyos ellátásoknál van 10-20% önrész (tehát egy komolyabb kemoterápiás ellátásra így is rámehet a ház).

Mészáros Laci 2015.10.26. 12:14:07

@Fyall:

"12 dolláros biztosítás? Kinek van olyan?"

Bocsánat, nem voltam naprakész, 6930 forint, az már 24 dollár.

bElannaTorres 2015.10.26. 12:22:10

@Mészáros Laci: hát tudod milyen a magyar fizetős :)
az a tipikus félmaszek - magánrendelés pénzes, műtét meg kórházban fekete pénzes.

marczy 2015.10.26. 12:30:43

Ennek a helynek már legalább negyedszázada Dél-Pesti Hullagyár a csúfneve.
A János Kórház sem sokkal jobb, ott egy ismerősömnek a törését kezelték félre.
A Szent Imrének a sürgősségi osztálya érdekes módon sokkal emberibb volt, jött egy fiatal, kedves doki (aki, gondolom, még nincs kiégetve), anyám vérnyomáskiugrását két lórúgásszerű gyógyszerrel gyorsan helyrehozta, meg beállította a rendes gyógyszeradagját.

Mészáros Laci 2015.10.26. 12:44:53

@bElannaTorres:

Hát ami eleve úgy kezdődik, hogy az orvos csal, attól tényleg nem érdemes sokat várni.
De vannak jó fizetős biztosítások itthon is, de havi 50 ezer alatt nem érdemes csodákat várni.

bElannaTorres 2015.10.26. 12:48:31

@Mészáros Laci: értem én nagyon szuper, csak sajnos én se azt a fizetést kapom amit németbe kapnék, ahol simán megengedném magamnak. Ezért alakult ki ez a félmaszek rendszer.
fizessék meg tisztességesen a mérnöki munkát is, nem terem annyi jófejű gyerek hogy könnyen pótolhatóak lennénk. akkor mi is tudunk fizetni komolyabb biztosítást. érted. sehogy se jó.
Orvos azt mondja örüljek hogy Mo-n dolgozik én is csak azt tudom mondani, hogy örülhet mindenki más is hogy mi többiek is itt dolgozunk. Ahelyett hogy elhúztunk volna míg nem köt ide sok minden.

Mészáros Laci 2015.10.26. 12:57:43

@bElannaTorres:

ha _ÚGY_ dolgozol, hogy németbe megkapnád a német mérnökök bérét, akkor menj ki németbe.

de valójában az átlag magyar munkájának minősége messze elmarad az átlag némettől. ott van az a kurva merga gyár mekméten, ugyanazok a gépsorok, mint brémában, valahogy mégsem ugyanaz. sokkal több felügyelet, sokkal több ellenőrzés kell a magyar melósok fölé stb.

Mészáros Laci 2015.10.26. 12:59:51

@bElannaTorres:

"Orvos azt mondja örüljek hogy Mo-n dolgozik"

tudod fura az, amikor az elismert specialista kimegy svédországba tízszeres fizetésért és fél év múlva lógó orral visszajön, és csak apránként derül ki, hogy 1. fennhordta az orrát, tekintélyt akart építeni 2. alázta a nővéreket. az előbbit rosszul viselték a munkatársai utóbbiért viszont büntetőeljárás indult és közös megegyezéssel szerződést bontottak.

bElannaTorres 2015.10.26. 13:00:52

@Mészáros Laci: úgy dolgozok, sőt lehet jobban. de nem tud mindenki menni hidd el, van mikor már sok minden ideköt.
most egy példa csak: beteg szülő akire nem elég havonta ránézni,
ezer meg egy ok lehet.
persze egyetértek veled az átlag magyar hozzáállásáról ettől függetlenül. de tudjuk az átlag azt jelenti hogy vannak felette is meg alatta is :-)

bElannaTorres 2015.10.26. 13:09:17

@Mészáros Laci: na nem küldte el. Igen úgy dolgozom, ha nem jobban. de igazat adok neked az átlag magyar hozzáállásáról. én is ezt látom.
úgy tud működni, hogy vannak akik bőven átlag felett vannak :D ők azok akikre azt mondják, hogy azt a lovat kell hajtani amelyik húz. Emiatt van azokba a legnagyobb keserűség akik kötelességtudóak, gyorsak és precízek.
de nem tud mindenki elhúzni, amire több oka is lehet, egy példát mondok csak - beteg szülő akire nem elég ránézni havonta egyszer.

Mészáros Laci 2015.10.26. 13:13:00

@bElannaTorres:

Megértem az ezer meg egy okot. Magyarországon beosztott mérnökként kereshetsz kb 200 ezer és 1 millió 200 ezer között (bruttóban). utóbbi (vásárlóerőparitáson) már elég jónak számít.

tomcsicsi 2015.10.26. 13:28:36

Igenis meg kell követelni ami jár: emberi bánásmód, szakszerű ellátás.. A doki is csak ember.. Ugyanúgy szarik, kiveri vagy Barátok köztöt néz. Semmivel sem több. Erre azonnal fel kell hívni a figyelmét, mielőtt rajtunk próbálná tovább növelni isteni mivoltába vetett hitét.
Egy rokonom időpontra ment egy komoly beavatkozásra. Fél óra után szóltam, hogy legyen már kedves behívni. Negyed óra múlva újfent udvariasan megkértem, hogy igen rosszul van már...talán ha sorrakerülhetnénk. Újabb fél óra múlva bementem a kezelőbe és mondtam, hogy addig rugdosom amíg szuszog, ha nem látja el. Ennyi.

bElannaTorres 2015.10.26. 13:46:44

@Mészáros Laci: persze, de azért az a felső is ritka. Szakterület, beosztás függő. Vannak olyan területek ahol a kereskedő több pénzt keres mint a tervező attól még nem dolgozik többet.

bElannaTorres 2015.10.26. 13:59:51

@Mészáros Laci: "az elismert specialista kimegy svédországba"
meg se lepődök az ilyen példákon. Nagyon rossz tapasztalatom volt egy specialistával, aki még tanít is az egyetemen. Mikor én is utánaolvastam a témának, kiderült, hogy alaphibát követett el.
de nekünk nem szabad tudni semmit, nem szabad kérdezni mert ha gondolkodó ember vagy, akkor simán hipochondernek bélyegeznek :) akkor is ha semmi nincs annyira távol tőled, minthogy direkt betegségeket keressél, mert mondjuk összeszarod magad eleve is a saját sok munkád alatt.

mondjuk nagy nehezen rájöttem miért van ez. Azért nem szeretik ha kérdezel mert félnek hogy nem tudnak majd válaszolni. Pedig szerintem az is korrekt válasz, hogy ennek utána kell néznem. De ehhez túl egoisták.

calvin&hobbes 2015.10.26. 16:22:36

@Gyorgy Nagy: Nagyon ritkan szolok hozza a kommentekhez,vagy a posztokhoz, de azert ez egy csoppet kiakasztott.

Mar ne haragudj, de sem az orvosok sem a noverek, sot semmilyen egeszsegugyi dolgozo (legyen az a karbantarto vagy takarito) nem azert van ott, hogy a betegeket "SZOLGÁLJÁK"...

marczy 2015.10.26. 18:00:32

@Mészáros Laci:

>> ha _ÚGY_ dolgozol, hogy németbe megkapnád a német mérnökök bérét, akkor menj ki németbe.

>> de valójában az átlag magyar munkájának minősége messze elmarad az átlag némettől. ott van
>> az a kurva merga gyár mekméten, ugyanazok a gépsorok, mint brémában, valahogy mégsem
>> ugyanaz. sokkal több felügyelet, sokkal több ellenőrzés kell a magyar melósok fölé stb.

Nem is az a réteg dolgozik a gyárban Magyarországon, mint Németben!
Magyarországon a gyári melónak nincs presztízse, az előrejutás sem úgy megy, mint kint, de nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy szakmunkástanulónak nálunk az megy, aki máshonnan kibukna, rengetegen vannak fél lábbal a börtönben, és az apja sem ismert mást, csak a mucsai ordibálást a gyerekkel (ez Németben azért már sokkal kevésbé dívik, mint nálunk), műveltség persze zéró, régen legalább az egyház készenlétben állt, hogy tudja orientálni a gyerekeket a megfelelő helyekre. Manapság lásd Déva, Böjte atya asztalosműhelye, arra van igény, az értelmesebbje meg megy Kolozsvárra az egyetemre.

>> tudod fura az, amikor az elismert specialista kimegy svédországba tízszeres fizetésért és
>> fél év múlva lógó orral visszajön, és csak apránként derül ki, hogy 1. fennhordta az orrát,
>> tekintélyt akart építeni 2. alázta a nővéreket. az előbbit rosszul viselték a munkatársai
>> utóbbiért viszont büntetőeljárás indult és közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Mi a "tekintély"? Ha a szaktudásból ered, akkor OK. Ha csak a státuszból adódik, akkor nem az. És itt nyilvánvalóan ez utóbbiról van szó. Ugyanaz a mucsai feudális mentalitás és az ehhez kapcsolódó kommunikációs "kultúra". Ez Svédben nem működik, egy svéd joggal kéri ki magának, ha nem partnerként bánnak vele. (Elárulom, mindenki más is.) A demokratikus gondolkodás valahol itt kezdődik. Volt hozzá szerencsém normálisabb országokban is, itthon is.

Az Amerikát megjárt magyarokkal is az a legnagyobb bajom, hogy önbizalmat, becsvágyat szereztek Amerikában, de ha a kommunikációs kultúrájuk ugyanúgy zéró (ez sokakra igaz sajnos), akkor a világ legveszélyesebb állatai kerülnek ki közülük. Fék nulla, a rossz jellemvonások szabadjára engedve. Az Ausztriát megjártaknak szimplán csak a pofájuk nagy, kivéve, ha jó és szeretetteljes nevelést kaptak, nos, akkor normálisak.

Nem mondom, hogy én nem tudok néha mucsai lenni, meg hogy még értelmesebb magyar családok is hogy kommunikálnak... de legalább ott van előttem az a néhány jó példa, akire legalább mint emberre fel tudok nézni.

NoOne 2015.10.26. 18:48:48

@Mészáros Laci: "ha _ÚGY_ dolgozol, hogy németbe megkapnád a német mérnökök bérét, akkor menj ki németbe.

de valójában az átlag magyar munkájának minősége messze elmarad az átlag némettől. ott van az a kurva merga gyár mekméten, ugyanazok a gépsorok, mint brémában, valahogy mégsem ugyanaz. sokkal több felügyelet, sokkal több ellenőrzés kell a magyar melósok fölé stb."

Ez egyáltalán nem igaz. Semmivel sem rosszabb a magyar munkavállalók munkája és annak minősége sem, azonos munkakörülmények között. Sőt... A "németbe" szó/kifejezés használata viszont "minőségi" mutató. Nagyon nem pozitív.

Ata Arany Tóth 2015.10.26. 21:03:00

Ez a züllesztés egy szándékos folyamat évek óta... mondjuk ki végre a jól bevált, igaz közmondást; FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL! Amelyik kormány ezt a halálgyártást elnézi eszközzel a kezében, és nem tesz ez ellen semmit, Bűnös! NEM SZABAD ELHALLGATNI SZÓTLANUL. Másra mutogatni mindig? Tehetne, de nem tesz. Ők a hóhérok, a többi meg a végrehajtó közreműködő.

Ata Arany Tóth 2015.10.26. 21:07:04

Ez a züllesztés egy szándékos folyamat évek óta... mondjuk ki végre a jól bevált, igaz közmondást; FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL! Amelyik kormány ezt a halálgyártást elnézi eszközzel a kezében, és nem tesz ez ellen semmit, Bűnös! NEM SZABAD ELHALLGATNI SZÓTLANUL. Másra mutogatni mindig? Tehetne, de nem tesz. Ők a hóhérok, a többi meg a végrehajtó közreműködő.

Sony Xperia™

Ata Arany Tóth 2015.10.26. 21:07:51

Ez a züllesztés egy szándékos folyamat évek óta... mondjuk ki végre a jól bevált, igaz közmondást; FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL! Amelyik kormány ezt a halálgyártást elnézi eszközzel a kezében, és nem tesz ez ellen semmit, Bűnös! NEM SZABAD ELHALLGATNI SZÓTLANUL. Másra mutogatni mindig? Tehetne, de nem tesz. Ők a hóhérok, a többi meg a végrehajtó közreműködő.

Sony Xperia™

Ata Arany Tóth 2015.10.26. 21:09:12

Ez a züllesztés egy szándékos folyamat évek óta... mondjuk ki végre a jól bevált, igaz közmondást; FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL! Amelyik kormány ezt a halálgyártást elnézi eszközzel a kezében, és nem tesz ez ellen semmit, Bűnös! NEM SZABAD ELHALLGATNI SZÓTLANUL. Másra mutogatni mindig? Tehetne, de nem tesz. Ők a hóhérok, a többi meg a végrehajtó közreműködő.

Sony Xperia™

she_wolf 2015.10.26. 22:04:57

Bloggazdi! Halihó!
Loop alarm!

n3spr3ss0 2015.10.27. 10:12:11

@szabidoki: Vagy szar a kávéfőzőjük,és arra várnak míg mindenkinek lefő.

szabidoki 2015.10.27. 10:49:16

@nespresso: nyilván...
@tomcsicsi: ilyesmiért Angliában rádhívják a rendőröket, vasra verve visznek el aztán lehet magyarázni a bírónak hogy csak rajtad volt az ideg...
@Mészáros Laci: nem lehetetlen hogy történt ilyen, én is hallottam kollégáról aki nem vált be Angliában de a túlnyomó többség köszöni szépen jól elvan külföldön, és egyre több orvos vállal külföldön munkát, úgyhogy valóban, tessék örülni hogy még van orvos Magyarországon - ahogy a dolgok állnak nemsokára már a piócás emberhez kell menni...
Amúgy ha büntetőeljárás indult akkor nem közös megegyezéssel szokás távozni hanem rendőrökkel - ha közös volt a megegyezés akkor jó eséllyel nem volt büntetőeljárás.
@bElannaTorres: ennek az az oka, hogy a magyar ember nem szereti teljes áron kifizetni a maszek orvost - lásd csődbe ment a Telki Magánkórház - de azért némi pénzért szeretne előrébb jutni a sorban és a mindenkori kormányzat támogatja ezt a fajta félmaszek-félállami de egészen korrupt rendszert. Pillanatok alatt rendet lehetne rakni csak ennek az is velejárója lenne hogy rendes fizetést kellene adni az eü dolgozóknak csak az ugye sok pénzbe kerül, amiből stadiont is lehet építeni.

Mészáros Laci 2015.10.27. 11:03:36

@szabidoki:

A körülményeket ugyanabban a kórházban dolgozó másik fiatalabb orvostól tudtuk meg.
A svédeknél drákóiak a férfi-nő inzultusra vonatkozó törvények (a férfiak kárára).
Úgy tudjuk, a nővér visszavonta a feljelentést (szóbeli interakciót sérelmezett).
Mindenesetre tanulságos - az itthoni kvázi feudális viszonyoknak ott nyoma nincs.

Mészáros Laci 2015.10.27. 11:16:27

@NoOne:

"Semmivel sem rosszabb a magyar munkavállalók munkája és annak minősége sem, azonos munkakörülmények között"

De, sajnos igen. Meg nem nevezett magyarországi autógyárban a szalagnál kb kétperc egy munkafázis. Ha Kovács János véletlenül megkarcolja vázat, körülnéz látta-e valaki és ha nincs tanú, akkor úgy tesz mintha mi se történt volna. Pár fázissal később, legrosszabb esetben a sor végén Herr Günther vagy Mijazaki-szan vagy akárki aki ott grasszál mögöttük és nézi a minőséget: észreveszi a karcot, a darabot kiveszik a sorból.

Ha ugyanez a gyár Brémában van, és Kurt megkarcol egy darabot, vagy Shirakawában és Tanaka megkarcol egy darabot azonnal jelez Herr Hansnak vagy Nakamura-szannak. A brémai vagy a shirakawai gyárban is kárt okoz a karcolás, de kb tizedannyit, mint a magyar gyárban. A brémai gyárban Kurt is ugyanakkora feketepontot kap a karcolásért, mint Kovács János. Csak Tanaka és Kurt egy olyan országban nőtt fel, ahol a sumákolás szégyen.

Mészáros Laci 2015.10.27. 11:18:14

@kekex:

"De a másik háromnak több esze volt, és a lábával szavazott a nagyonszarnyaló magyar egészségügyről"

a magyar egészségügybe jelenleg BEFIZET kb 3 millió biztosított, viszont 10 millióan vannak, akik ingyenes ellátást szeretnének.

tomcsicsi 2015.10.27. 11:44:57

@szabidoki: Nem az ideg miatt.., de értem, hogy ilyen esetben - ami Angliában nem történne meg - teljesen mindegy a motiváció. Nálunk kevésbé balkáni országokban kevésbé balkániak a körülmények..kevésbé balkáni a hozzáállás a betegek iránt, kevésbé tekintenek rájuk, mint egy állatra..minden emberséget és jószándékot figyelmen kívül hagyva. Sőt a kiszolgáltatottságra sem erősítenek rá, hogy az általunk fizetett egészségügyisek az egekig tornásszák a már így is végtelen egójukat.

csakmotyogok 2015.10.27. 12:17:23

@tomcsicsi: Tényleg nem a rokonod kapott volna Angliában 6-12 hónap múlvára időpontot.Akkor hogy hőzöngenél? Ja azt ott nem lehet ,mert kivágnak mint macskát...

bElannaTorres 2015.10.27. 12:23:32

@szabidoki: nem mi tehetünk róla hogy alig van orvos magyarországon, majd szép lassan elhúzunk mi is mérnökök azt még áram se lesz.

tomcsicsi 2015.10.27. 12:38:57

@csakmotyogok: Nem értem ezt az angliázást.. Persze lehet hasonlítgatni más országokkal piciny hazánkat, de abszolút értelemben is meg kell követelni ami JÁR. Nem hőzöngök, csak igyekszem nem beálnni - többek között melléd - a birkák tömegébe.

csakmotyogok 2015.10.27. 13:24:07

@tomcsicsi: Hát ez az nem JÁR, de mégis megkapod.Te utaltál arra, hogy Angliában nem fordulhatna elő.Nem, mert ott szinte semmit nem kap az átlag ember ,csak a gazdagoknak JÁR olyan eü. mint amit nálunk bárki megkaphat.
A dokinak is járna fizetés a munkájáért ,az ápolónőnek is a túlóráért,de nem kapja meg, épp azért ,hogy a többség akinek NEM JÁR kapjon egészségügyi ellátást.Majd ha mindenki fizet eü járulékot minden egyes forintja után és nem a dolgos tisztességes,termelő sokat adózó ,mint én fizeti a hőzöngők egészségügyét akkor majd JÁR.

csakmotyogok 2015.10.27. 13:26:14

@bElannaTorres: Dehogynem. Senki nem ment tüntetni az eü-sök fizetésemeléséért. Természetes, hogy egy BKV-s mérnök a többszörösét keresi, mint 1 osztályvezető főorvos, pedig minimum annyit kellene kapnia.

bElannaTorres 2015.10.27. 13:44:12

@csakmotyogok: az a baj, hogy aki bejelentett rendes fizetése után fizeti a tb az se kap rendes ellátást. Én is magánhoz járok ha valami van. Mondom ott is van aki átbasz de mindegy.
és még menjek tüntetni - még ha lenne jó tapasztalatom... én megfizetem a magánt, aztán ha agyvérzésem vagy bármi komolyabb lesz úgyis meghalok! Azt már ugye nem tudnám megfizetni úgyse.
nem is azért fizetek hogy előrébb jussak a sorba, hanem azért hogy komolyan vegye a munkáját!

csakmotyogok 2015.10.27. 15:03:58

@bElannaTorres: Én kedves vagyok, jólnevelt és nincs panaszom.Tapasztalataim szerint komolyan veszik a munkájukat, még akkor is mikor állam bácsi 1 büdös petákot sem fizet nekik érte.Pedig ha nem teszünk valamit csak rosszabb lesz,más országokban megmozdulnak az emberek az egészségügyisekért...

bElannaTorres 2015.10.27. 15:32:21

@csakmotyogok: jó mindegy egyáltalán nem értelek. Az indulatosság egy fórumon ha valaki sokszor pórul járt még normális, attól még nem bunkó az ember az orvossal. érted? én már rendesen félek hogy meg is öl, úgyhogy én is nagyon kedves vagyok mosolygós.
és fizetek is ahogy kell, ha zsebbe úgy, ha magánként számla nélkül akkor úgy . lényeg hogy tegye a dolgát, hogy én is minél hamarabb tudjak dolgozni menni, amiből adózok.
mozduljon az akivel nem basztak ki ennyiszer. Én már jóra nem is számítok csak reménykedek.
hagyjuk is.

bElannaTorres 2015.10.27. 15:47:09

ráadásul néhány jó bunkó orvossal is találkoztam, minél bunkóbb volt annál biztosabb volt hogy valami van a háttérben. Mint a gusztustalan altatóorvos aki azért eltette a pénzem, aztán elmaradt a műtét, de annyi nem volt benne, hogy mikor felhívtam rendesen tájékoztatott volna. "én most nem érek rá erre" ja bazd nem volt két perce, mert nem tudta mi a picsát beszéljen mellé míg nem egyeztetett az orvossal.
sok más történet is lenne, ami sokaknak van, nem is írom.

bElannaTorres 2015.10.27. 16:24:03

Összesen 60.000 forintom és egy évem ment rá a semmire. miután átmentem egy másik magánorvoshoz, nem merem elszólni úgy félek már, de szerintem benne bízhatok. de csak remélem, ki is nyalom a seggét ha ez kell hozzá.

macihagyma 2015.10.27. 19:36:44

Szerintem a 102 éves mamikának mentőhelikoptert kellett volna hívni és elszállítani valamelyik svájci klinikára.
Valaki megnyomhatná már azt a gombot, mert annyira degenerált már a "fejlett Európa", hogy ezt már nem lehet fokozni.

macihagyma 2015.10.27. 19:39:10

@szabidoki: Bocs, de milyen "élethosszig" fizetett tb-ről beszélsz?

macihagyma 2015.10.27. 19:42:23

@tomcsicsi: Persze, kis mesemondó! Rokonod időpontra ment, komoly....de nagyon komoly beavatkozásra és úgy volt időzítve az időpont, hogy tudták mikor lesz rosszul. Nem előtte két nappal...

tomcsicsi 2015.10.27. 20:40:20

@macihagyma: A betegségéből adódóan napok óta volt igen rossz állapotban. Épp azért mwnt a lehető legközelebb kapható időpontra, hogy az okot megszüntessék vagy a tüneteket legalább csökkentsék. Egy egyszerű példa, hogy Te is megértsd: Napok óta úgy fáj a fogad, hogy már a falat kaparod. Bejelentkezel, majd a kapott időpontra elballagsz. Kerek?
Ami a mondókám lényege: Az orvos is ember. Nem több egy mérnöknél vagy közgazdásznál. A tanultakat és az évek folyamán felszedett tapasztalatait és az újabb ismereteit alkalmazza. Nem kell és- szabad hanyatt esni a fehér köpeny láttán. Igenis meg kell követelni az emberi bánásmódot, hacsak nem patológus.., de még akkor sem, mivel a tepsibe kerülteket is megilleti a tisztelet. Ha ez nem a sajátja, akkor nem való erre a pályára. Ha még vissza is él a pozíciójával, akkor meg pláne nem. Végtelen a dillettáns, nemtörődöm, kihaénnem attitűddel megáldott orvos.. Persze van kivétel.. Minden Tiszteletem az Övék!

2015.10.30. 18:14:45

@bElannaTorres: Pénz nélkül is komolyan veszi mindegyik a munkáját.Minden emberben van némi felelősségérzet a másik ember iránt.Tehát ha nem adsz semmit,akkor is ugyan úgy el leszel látva, csak nem lesz hozzá mosoly és boldogság.
Szóval inkább javaslom kipótolni az egészségügyisek szégyenletes munkabérét,hogy mindenkinek jó napja legyen.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása