Egy dolgos élet után ez a méltó halál?
Elhagyatva, egyedül, 1,5 hónap szenvedés után, katéterezve, meztelenre vetkőztetve. Tisztelt Praxisblog! Hosszú vívódás előzte meg a levelemet, amit Önöknek írtam. Hónapok óta gondolkodom, hogy el merjem-e mondani a történetet. Elsősorban a szakmai véleményükre lennék kíváncsi. Édesapámat…
Rutinműtétre ment, szörnyű halált halt az ópályi asszony
Szomorú, hogy így kellet meghalnia... Tisztelt Címzett! Elküldöm Önöknek a testvérem szomorú halálának történetét, ahogy az ATV újságírója megírta és megjelentette az ATV honlap, az eleje az én kommentem a cikkhez, amikor megosztottam ismerőseimmel a facebookon a cikket. Meg kívánom…
Elvették a családtagunk életét
Megengedhetetlen, hogy csak a fizetséget tegye el az állam és ha baj van, akkor az állampolgárt magára hagyják. Tisztelt Címzett! Azért kérnénk segítségüket, mert hozzátartozónk lassan két hete elhunyt (májsejtrák) és megalapozott álláspontunk szerint ehhez az OEP és a kezelést végző kórház…
Amputálták a lábát, majd tüdőembóliában meghalt a beteg
Vagy négy órát váratták az előtérbe, tolószékbe parancsolták, ivás, pisilés nuku, végre vizsgálatok, úgy ahogy és az eredmény vigyem haza, túl van egy trombózison, otthon ágynyugalom és fel se írtak semmit. Mindenkinek üdvözletem! Az élet kiszámíthatatlan és váratlan…
Élt 43 évet...
Ki a felelős mindezért? Tudom, hogy az orvosok nem istenek, de hogy emberek se legyenek, az rendjén van? Fog-e felelni ezért valaki? “Egy kicsit zizzent, egy kicsit zseni!!! Mély érzésű, empatikus személyiség, nem volt a világon olyan dolog amihez ne tudott volna hozzászólni. Tele volt tervekkel,…
A kórház hibázott, a beteg meghalt
Többsoron hibázott a kórház, amit a Nagypapám szervezete sajnos már nem bírt ki. Elvettek tőlünk egy csodálatos embert, aki szerető férj, szerető Édesapa, szerető Nagypapa és szerető Dédnagypapa is volt egyben. Nagypapám 2017. Október 6-án pénteken került be a szentesi…
Jobb lett volna, ha otthon hal meg édesanyám
Alig etették, mi próbáltuk táplálni.Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni.Az utolsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól. Tisztelt Praxis! Édesanyánkat még június elején agyi infarktussal szállították a Gyöngyösi kórházba, mert Egerben nem tudták…
Gyógyítás helyett A Nagy Duettet nézte az ügyeletes orvos
Egyébként éjjel a kórházban meg is halt a néni. Úgy gondolom, ilyen súlyos betegnél elvárható lenne a teljes odafigyelés és lelkiismeretes ellátás. Tisztelt Praxis! Többször volt már szó a gödi orvosi ügyeletről pozitív és negatív előjellel is. Most egy megdöbbentő esetet hallottam. A…
Rosszindulatú agydaganatra fejfájás-csillapítót ajánlottak
Most rendszeresen járok MR vizsgálatra, és várom a halálos ítéletemet. Mindezt egy kontár miatt a dél-pestiből. Tisztelt Praxisblog! Valószínűleg már csak néhány nap van hátra az életemből (legalábbis tiszta tudattal), és úgy gondolom, megosztom Önökkel/veletek az én dél-tepsis…
Tisztességtelen halál a Dél-pesti Kórházban
A Dél-pesti kórházat, déltepsinek hívják, de rá is szolgált a hírére. Édesanyám volt életem központja. Nagyon bánom, hogy bevittem a kórházba. Ha nem viszem be, még mindig itt élne velem. Kedves tisztelt cím, köszönöm a lehetőséget, hogy írhatok önöknek. Az esetleges segítségüket is kérném levelem…
Nem érdemelt ilyen kegyetlen halált
A boncolási jegyzőkönyv a halál okaként gócos tüdőgyulladást nevezett meg. Ez lehet, hogy így van, ugyanakkor bennem továbbra is ott a kétely, az alapján amit mondott az intenzíves orvos, meg a lázlapon szereplő hiányosságot miatt. Tisztelt Praxis olvasók! Én is szeretném megosztani egy…
Nem tettek semmit, hogy megmentsék az életét
Az elhunytat szólították meg, a levél tartalmában pedig úgy írtak mintha a felesége, az édesanyám halt volna meg. A levelet egy vidéki országgyűlési képviselő ügyvéd irodájából küldték, de a kérdésünkre nem kaptunk kielégítő választ. …Nagyon nehezen szántam el magam e blog megírására… Az eset most…
A betegek életét veszélyeztették
A műszakvezető a beteg osztályra küldésére utasított az én mellkasi angio-CT vizsgálat javaslatom elutasításával, ezután műszak közben elhagytam a Sürgősségi Osztályt, mivel nem voltam hajlandó a továbbiakban ebben részt venni. A beteg életét vesztette…
Mindenki kerülje el a Péterfyt
A nővérek hozzáállása a betegekhez az megengedhetetlen, szörnyű, ahogy beszélnek velük, több esetnek fültanúja voltam. Amikor a mamám meghalt, az fűzte hozzá gúnyosan,hogy ez kész, meg hogy ezért érdemes volt tiszta ágyneműt húzni. Tisztelt Praxis! A nagymamám az…
Azért halt meg az édesapám, mert nem volt elég pénzünk
Egyre jobban azt érzem ÉN, Mi hibáztunk, hogy abba a kórházba vittük, hogy nem kértünk mi vizsgálatokat. Hibáztunk, hogy nem vittük magán orvoshoz, úgymond fizetős vizsgálatokra, mert nem tehetjük meg. Nincs rá pénzünk. Jó napot kívánok, Kulcsár Erzsébet vagyok. Írtam…
Nővérként alap és kötelesség a beteg tisztelete
Nővérként alap és kötelesség a beteg (legyen az élő vagy halott) tisztelete. És a beteget már legalább pár nappal a halál bekövetkezése előtt külön helyiségbe kellett volna elhelyezni. Igenis a nővérnek mutatnia kell együttérzést mind a beteg, mind a hozzátartozók…
A nővérek egy halott nő mellett vihorásztak
Nem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni, de nem hinném, hogy ez, ahogy mi ezt végignéztük, ez emberséges lenne. A betegekkel, a hozzátartozókkal szemben sem, de az elhunyt felé is borzasztóan tiszteletlen volt ez az egész. Még szerencse, hogy a néhai…
Hagyták meghalni és nem segítettek
"Mélységes fájdalom és harag van bennem, mert hagyták a férjemet, akivel már 34 éve voltunk házasok meghalni. Nem érdemelte meg azt, hogy az egészségügy így bánjon vele és magára hagyja. Én nem tudtam segíteni rajta, akinek pedig kellett volna, nem segített. Hogyan fordulhat…
Nem ismerték fel az agyvérzést, a beteg meghalt
Mire beért a kórházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el édesanyám. Tisztelt Praxis! Édesanyám lassan 1,5 éve agyvérzést kapott. Nagyon fájt a feje, hányt. Azonnal hívtuk a mentőt és elmondtuk, hogy Éppen mi történik. Vonalban voltak,…
Az orvosoktól 2 méterre halt meg
Miközben a folyóson ültek, a nővérem meghalt, bár orvosok voltak tőle 2 méterre. Tisztelt Praxis blog! Előre szeretném bocsátani, hogy ismerőseim egy része egészségügyben dolgozik. De ez konkrétan a rendszerváltás után történt, mikor még tűrhetőbb volt az…
Haláltábor a 21. században
Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni. Édesanyám betegsége január elején kezdődött. Nem volt étvágya, néha hányt, de fájdalma nem volt. Háziorvosunk vett tőle vért, mely vashiányt, és vérszegénységet mutatott. Be akarta…
Húsvét előtt halt meg az édesanyám
Miért kell az idős embert megalázni? Megkerestük a betegjogi képviselőt, ő is csak csodálkozott, hogy hogy lehet így bánni egy beteggel, és intézkedni fog. Tisztelt blog! Édesanyámat a házi orvosa beutalta a kórházba tüdőgyulladás gyanúval, a Szombathelyi Markusovszky…
Mentős és mentős között van különbség
Tizenkétszer mentették meg a páromat, a tizenharmadik alkalommal azonban egy idegen kórházba vitték. Ezt már nem élte túl. Sajnos volt alkalmam megtapasztalni, hogy mentős és mentősök között is van különbség. 18 hónap alatt 12 szer a mentősöknek és az orvosoknak, nővéreknek…
Rossz a törvény, vagy halálos mulasztás történt?
Az egészségügy oldaláról azzal védekeznek, hogy akkor sem az orvosnak kell segítenie, ha a beteg a kórháztól két méterre esik össze. Üdvözlöm a blog olvasóit! Megszeretném kérdezni az itt posztolóktól, hogy a pár napja történt Honvéd Kórház bejárata előtti…
Tényleg nem bűncselekmény a pszichiátrián szülő édesanya esete?
A kórház érintett főorvosa szerint azért nem tolták át a vajúdó nőt a pár méterre lévő szülészeti osztályra, mert nem ez volt a "vezető kórképe", vagyis másodlagos dolog volt, hogy a beteg állapotos. Tisztelt Praxis! A minap olvastam egy cikket, ami mélységesen…
Kis műtétből szívhalál
Sajnálom a gyerekeimet, akik elveszítették apjukat és az anyósomat, aki elveszítette a gyermekét, és hogy harcolnia kell egy bocsánatkérésért. Tisztelt Praxis! Egy éve halt meg a gyermekeim édesapja a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Kis műtétre ment, sajnos nem kis betegséggel.…
Hamarabb halt meg, mert mérget szedettek vele
Felháborító, hogy Magyarországon az orvosok nagy része egy felelőtlen pöffeszkedő IQ- nulla, aki emberek ezreit teszi tönkre a téves diagnózisaival! Kedves Praxis blog! Édesanyám hamarabb halt meg, mint kellett volna, mert Dipankrint szedetett vele a helyi kardiológus. Ő ügyelt…
Hamarabb fog meghalni az orvosok miatt
Kerülget a félelem a kétségbeesés, de egyelőre nem hagytam, hogy eluralkodjék rajtam. Kedves Praxisblog! Az elkeseredésemből fakadóan írtam meg a történetemet. Üdvözlettel, József Csupán néhány kérdés, illetve gondolat, amire valószínű soha…