Jobb lett volna, ha otthon hal meg édesanyám

2017.10.04. 06:49

services-bereavement.jpgAlig etették, mi próbáltuk táplálni.Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni.Az utolsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól.

Tisztelt Praxis!

 

Édesanyánkat még június elején agyi infarktussal szállították a Gyöngyösi kórházba, mert Egerben nem tudták fogadni, holott a megyei stroke központ ott található. A mentősöktől semmit nem kapott, még infúziót sem! Nem volt náluk!

 

Beszállították a sürgősségire, ahol egy tapasztalatlan orvos fogadta. Aki elküldte koponya Ct-re. Mondanom sem kell, ott sem kapott semmilyen gyógyszert, pedig 4 órán belül beértek vele és kapnia kellett volna vérhígítót, ami oldja a vérrögöket.És persze vérnyomáscsökkentőt is, mert 200/110 volt a vérnyomása.Fél oldalára lebénult és már nem tudott beszélni sem! Ezután fölküldték a belgyógyászatra és annyi.

 

services-bereavement.jpg

 

Mivel ez pénteken történt, így egész hétvégén senki nem foglalkozott vele. Tíz napot töltött ott, majd egy arrogáns doktor közölte, hogy nem rehabilitálható, ezért átteteti a krónikus osztályra, magyarán elfekvőre. Mi ezt nem engedtük, kértük hogy, vegye át az ápolási osztály, azt megtették. Az is fizetős hely napidíjjal. Ott még öt hétig szenvedett, persze meg sem forgatták, így tiszta seb és fölfekvés lett a háta és a feneke.

 

Alig etették, mi próbáltuk táplálni. Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni. Az útólsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól. Láttam meghalni, szörnyű volt látni és hallani! Még elbúcsúztam tőle, de nemsokára meghalt. Még csak 72 éves volt, nem akart még meghalni, életerős ember volt tele tettvággyal!

 

Talán jobb lett volna ha otthon meghal, nem szenvedett volna ennyit, rossz belegondolni is ebbe az egészbe.Szinte fölfoghatatlan, úgy beszéltek róla mint egy darab fáról, pedig nekünk ő volt az édesanyánk. Aki fölnevelt minket és megtett volna értünk mindent!  És nagyon fáj, hogy csak ennyit érdemelt a magyar egészségügytől és az orvosoktól!

 

Emléke szívünkben örökre megmarad! Köszönöm hogy mindezt elmondhattam!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zizi77 2017.10.04. 11:16:02

Részvétem! Sajnos van, amikor tényleg nem tudnak semmit tenni a betegért, de át sem segíthetik. Ez a kórházban mindennapos, csak nekünk családtagoknak felfoghatatlan. :(

Gitram 2017.10.04. 13:09:42

Az a beteg,aki kiszolgáltatott, nem tudja magát ellátni, a vízért sem tud elnyúlni, enni sem képes magától, az kórházban halálra van ítélve. Tapasztalatból mondom. De a határon túli magyarok el vannak látva milliárdokkal, mig a Magyarországon élő magyarok nem. Vietnámba kell a kórház a magyar kórházakba meg betelepülnek a patkányok, leszakad a menyezet, nincs orvos, ápolónő, műszer. Millárdok óvoda építésre, továbbképzésre,és a magyar óvodák.szeretem őket, mert ők is magyarok, de nem ide fizetnek adót, nem itt élnek, nekik nem annyiba kerül a kenyér, mint nekem. Hát így élünk.

Hart&Soul 2017.10.04. 14:05:15

A magyarok kórházaitól ments meg uram minket!!! Anyukámnak kellene kapnia a cukorbetegsége meg annak szövődményei miatt valamiféle infúziós kezelést ismét. Már kétszer kapott, mindkétszer kalici fertőzéssel küldték haza a végén. Most már -mivel egyre gyengébb-, erősen elgondolkodtunk. A kezelés jó lenne, hasznos lenne, de lehet, még egy kalicit nem bírna ki. Hát így élünk mi itt Mo-n. Végül is, úgy is lehet spórolni z egészségügyön, ha mindenkit távol tartasz. Saját példából tanulva pedig rájöttem, hogy a legfeleslegesebb szakma/orvos az onkológus. Totálisan felesleges -legalábbis nálunk- mert csak azt adhatja amit az OEP megenged, illetve a PROTOKOL tartalmaz. Ez aztán az érdemi munka. Gondolkodtam, hogy vietnámba kéne vinni, hátha ott több járna nekünk.

sutyerák 2017.10.04. 15:16:28

van kórház ahol a hozzáállás is sokat segít,a sok gond ellenére.-már ahol van ilyen.

sutyerák 2017.10.04. 15:17:27

@sutyerák: ui.:hozzállásra gondoltam,nem a gondra

Dikusz 2017.10.04. 15:22:25

@Hart&Soul: Ha a férjemnek a cukorbetegsége, szövődményei kezeléséhez csak infúzióra lett volna szüksége, akkor megtettem volna azt (akár Vietnamba is elvittem volna), hogy itthon kaphassa az infúziót, akár fizetősen is.

Az meg amit az onkológusokról írtál, felháborító. Mivel saját példát említettél, megtennéd azt hogy leírod miért gondolod ezt? Másrészt: ne gondolkodj, vidd Vietnamba, ha ez segít rajta.

stukov1 2017.10.04. 15:32:35

@Hart&Soul: minden orvosi szakmában OEP gyógyszereket és szakmai protokoll szerinti beavatkozást, eljárást szabad és kell alkalmazni. Ötletelés nincs.
A CT vizsgálat szükséges, a leletekből, zárójelentésből kiderül, hogy mit kapott vagy mit nem. Pl vérzésnél nem fog kapni vérhígítót. Sajnos egy nagy agyvérzés csak igen ritkán túlélhető.

zizi77 2017.10.04. 16:30:21

@Hart&Soul: Nálunk segített az onkológus. Sajnálom, hogy nálatok nem volt megoldás, de ettől még nagyon sok ember köszönheti nekik az életét.

látjátok feleim szümtükkel 2017.10.04. 17:42:35

@stukov1:

Nem vagyok orvos, de az agyi infarktus talán nem azonos az agyvérzéssel. Posztban agyi infarktust írtak. Azzal egyet kell érteni, hogy ötletelésnek helye nincs, pontos diagnózis kell a kezeléshez. Gondolom a CT valami olyasmit mutatott, amire nem volt megoldás.

www.egeszsegkalauz.hu/stroke/stroke-agyverzes-agyi-infarktus-mik-a-tuneteik

Blais 2017.10.04. 17:57:38

Ha vérzés van, akkor nem lehet gyógyszeres vérrögoldás, a CT az első dolog amit el kell végezni. Hogy mit láttak és mit lehetett csinálni az másik történet.

Krutzifix 2017.10.04. 18:57:21

@zizi77: Egyébként igaz, de... ettől még alkalmazhatnának fájdalomcsillapítási módszereket, és táplálási módszereket is, valamint a szó jó értelmében ápolni is lehet a nem rehabilitálható beteget! Nem sajnálkozni, és belenyugodni kell abba, hogy ha már átsegíteni nem szabad, akkor simán hagyják emberhez nem méltó halált halni!

Krutzifix 2017.10.04. 19:02:58

Semmi baj, lesz új atlétikai stadion! Mert ahogy minap államtitkár úr elmondta, a rákot sem gyógyítani kell, hanem megelőzni ... gondolom, az infarktus, stroke jellegű dolgokkal is így van a mélyen letisztelt hozzáértő állami vezető! Már csak azt várom, hogy arról is nyilatkozzon, mindez hogyan is lehetséges?(Közte az is, hogy ő az egészségügy területén kapott vezető tisztséget...)

zizi77 2017.10.04. 20:11:31

@Krutzifix: jelen pillanatban is van olyan családtagunk, aki folytonos ellátásra szorul 2 hónapja. Ez Szt Imre. Megetetik a beteget, el is látják, de ha ott van a családtag, akkor bizonyos feladatokat, pl az etetést ráhagyják a családtagra. Én ezt nem látom problémásnak, mert addig másik beteggel tudnak foglalkozni, akihez nem megy be senki. Szívem szerint ott lennék egész nap vele, de minden nap van bent nála valaki, mert a lelkének-lelkünknek is szükséges. Egyébként szintén stroke, csak idősebb.

Weißkopf 2017.10.04. 20:34:13

Fő, hogy pártunk & kormányunk Vietnamban épít kórházat ottani daganatos betegeknek. Miközben nálunk (ahogy az RTL híradó mutatta a napokban) egy emlőrákos nő hetekig várhat a diagnózis és a kezelés megkezdése között. Rohadjon meg ez a kormány, hogy idáig süllyesztette a magyar egészségügyet!

Goldvikes 2017.10.04. 21:05:09

az én Édesanyám úgy halt meg a szolnoki Hetényiben januárban, hogy észre sem vették az ott dolgozók... neurológiai subintenzív osztály....

Hórukk 2017.10.04. 22:34:03

Kevés orvos, kevés nővér, akik vannak azok is sokszor alulképzettek, többségük nulla empátiával, alkalmatlanok a pályára, de nem lehet elküldeni őket, mert nincs aki annyi pénzért csinálná helyettük. Ez az eredménye az egészségügy tartós alulfinanszírozásának. Ha ez gyökeresen változna, akkor is csak 10-12 év múlva mutatkoznának a javulás jelei, ezért nem ruháznak be ilyen távra. Inkább ellopják. Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra! A népnek marad helyette Soros meg a foci.

apanna 2017.10.06. 08:38:50

@Gitram: tényleg nem kezeltek téged megfelelöen a pszichiátrián.

apanna 2017.10.06. 08:42:43

Kedves elvtársak, egy korty víz, egy falat kemyér, nem azon múlik hogy vietnámban gazdasági beruházást eszkozol a kormány. Annál inkább az ápoló hozzáállása empátiája a munkához.

Gitram 2017.10.06. 13:44:09

apanna! Ápoló hozzáállása! Nagyon kevés az ápolónő, miről beszélsz? A pszichiátrián téged kellene kezelni, én ugyanis nem feküdtem ott, sőt kórházban sem, édesanyám viszont igen, akihez mindennap bementem a kórházban megebédeltetni, mert különben még 2 órakor sem került volna rá sor, és nem a nővérek hibájából.

BBea24 2017.10.06. 19:37:35

Az én nagypapám tüdőgyulladással került be... nem kapott semmit, se infúziót se oxigént, csak antibiotikumot... hétvégén arra mentünk be hogy azt se tudja hol van és kiabál holott előtte való nap még rendesen beszélgettünk... kihoztuk a kórházból mert azt. mondták az otthoni környezet segít majd... otthon nem tudtuk rendesen ellátni, pelenkázni kellett és semmi ereje nem volt...rá sem. lehetett ismerni...sajnos otthon nem tudtuk annyi itatni se mert nem akart inni így teljesen kiszáradt és már a szemét se tudta kinyitni és nem tudtuk felébreszteni... ismét mentő vitte be, majd rá 3 nappal meghalt...én úgy gondolom hibáztak a kórházban, és meg lehetett volna menteni... ez a gyöngyösi kórház.

2017.10.24. 21:23:41

@Blais: Lehet hogy emiatt nem kapott infúziót sem?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása