A nővérek egy halott nő mellett vihorásztak

2015.10.08. 06:27

gyertyak-gyasz-4.jpgNem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni, de nem hinném, hogy ez, ahogy mi ezt végignéztük, ez emberséges lenne. A betegekkel, a hozzátartozókkal szemben sem, de az elhunyt felé is borzasztóan tiszteletlen volt ez az egész. Még szerencse, hogy a néhai hölgy családja nem volt éppen jelen, mert bele sem merek gondolni, mit éreztek volna. 

Tisztelt Praxis blog!

 

A Bajcsy Kórházban voltam az alábbi események szemtanúja. Annyira ledöbbentett, hogy még mindig nem tértem napirendre, pedig az eset már jó fél évvel ezelőtti. Most találtam az önök oldalára. A kórházba nem én, hanem az édesanyám került, tumor gyanúval, amely sajnos később be is igazolódott, de hála Istennek még időben lett elcsípve, így műthető volt. A kezelései most is tartanak, remélhetőleg csak pozitív irányú változások lesznek, az egész család ezért imádkozik. Ugyanakkor a kórteremben, ahova anyukám is került még tavasszal, nagyon rossz állapotú, végstádiumban levő betegek is voltak. Ez persze a jobb állapotú betegeket eléggé megviselte, de jól tudom, hogy nem lehet szegregálni, vagy legalábbis nem szoktak.

 

Ami mély és felejthetetlen nyomot hagyott bennünk, az egy körülbelül 60 év körüli hölgy haláltusája volt, illetve a halála utáni állapotok. Az egy dolog, hogy most először szembesültünk azzal, milyen állapotba kerül egy morfiummal és ki tudja mivel leszedált haldokló ember, már ez is önmagában megrázó. A gyermekei és a férje minden nap bementek hozzá látogatni, szegény már nem volt magánál. Az arca megnyúlt, szinte minden emberi vonás eltűnt róla, azt kell mondanom, döbbenetes volt és szíven ütött minket. Sajnos, amikor a hozzátartozói nem voltak ott éppen, nagyon ritkán néztek rá, az infúzióit is volt, hogy órákig nem cserélték le, holott már rég lecsepegett, tisztába is csak akkor rakták, ha már többen kérték, hogy jó lenne végre, mosdatni pedig szinte egyáltalán nem mosdatták. Persze, nyilván tudták, hogy csak pár napja van szerencsétlennek a legjobb esetben is, de azt gondolom, hogy ilyen helyzetben is törődni kellett volna vele tisztességgel. egész biztosan jobb lett volna számára egy hospice intézményben, de erről a családja tudna nyilatkozni, miért nem ott volt szegény.

 

gyertyak-gyasz-4.jpg

 

Sajnos éppen mi is a kórházban tartózkodtunk, amikor a hölgy élete elszállt. Egészen döbbenetes élmény volt látni, leírni sem lehet szavakkal. Szóltunk a főnővérnek, aki értesítette az orvost. Aki ki tudott menni, azt kiküldték, egyébként ebédidő volt éppen. Aki nem, az bent maradt és végignézte az ilyenkor szokásos ügymenetet.Majd letakarták ugyan a hölgyet, de ami igazán megrázó volt számunkra, órákon keresztül nem vitték el szegényt és még egy paravánt sem tettek elé, az ágyak pedig igen csak közel voltak egymáshoz. Ott ettek, járkáltak az emberek egy halott nő mellett. Szürreális volt és megrázó kimondhatatlanul. A többi beteg és a látogatók halkan, szinte suttogva mertek beszélni, mindenkit szíven ütött, a nővérek viszont, mintha mi sem történt volna, viháncoltak, nevetgéltek. Kivétel nélkül mindenki kegyeletsértőnek találta a szituációt, meg volt rökönyödve az egész kórterem, köztük mi is.

 

Nem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni, de nem hinném, hogy ez, ahogy mi ezt végignéztük, ez emberséges lenne. A betegekkel, a hozzátartozókkal szemben sem, de az elhunyt felé is borzasztóan tiszteletlen volt ez az egész. Még szerencse, hogy a néhai hölgy családja nem volt éppen jelen, mert bele sem merek gondolni, mit éreztek volna. Elveszítettek valakit, aki számukra a legfontosabb volt, közben pedig annyit nem tettek az ott dolgozók, hogy az emlékének legalább a minimális tiszteletet megadják. Nevetgéltek, hangosan, egy halott ember mellett. Nyilván, nekik a halál egy megszokott esemény a kórházban, nem olyan rendkívüli, mint nekünk, akik jó esetben csak életünkben 1-2 alkalommal látunk ilyesmit. Mégis azt gondolom, semmi sem adhat felhatalmazást ahhoz, hogy így viselkedtek.

 

Azóta is elfog a hidegrázás, ha eszembe jut mindez. Édesanyámat is nagyon megviselte, ahogy a többi beteget is. Bennünk is felmerült, mi lesz, ha mi is ilyen helyzetbe kerülünk. És csak bizakodhatunk, hogy velünk sokkal kegyesebb lesz a sors és nem kell mégegyszer még csak hasonlót sem átélnünk.

 

Üdvözlettel,

Takács Ágnes

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Braincelle 2015.10.08. 09:07:48

Két órát az osztályon kell tartani a holttestet, utána kérni a szállítást, akik nem mindig tudnak azonnal jönni. Paraván persze, jó ha van.
Azt gondolom, hogy a halottat vélhetően nem érdekelte már, hogy nevetgél-e a nővérke, persze a betegtársak miatt jobb lett volna nem nevetni, mert az ott lévők már alapból is szoronganak, és a halál látványa is fokozza a rossz érzést.
Maga a beszámoló inkább erről a szorongásról szól.

yogosan 2015.10.08. 09:45:00

@Braincelle: .....a betegtarsak miatt jobb lett volna nem nevetni,mert az ott levok mar alapbol is szoronganak......
Nem csak az ott levok szorongasa miatt nem kellett volna nevetgelniuk.

qbr 2015.10.08. 13:37:55

@Braincelle:
Először azt akartam írni, hogy ugyan ez nagyon ritka, de nem értek veled egyet, de inkább úgy mondanám, hogy nehéz állást foglalni.
Nyilván nem arról van szó, hogy azonnal kössenek fekete szalagot a nővérek és járjanak lehajtott fejjel, de a nevetgélés szerintem nem való (mint mondjuk a proszektúrán szelfizés, meg hasonlók)
Másrészt viszont tudni kellene, hogy ez az egész "nevetgélés, viháncolás" hol zajlott. A kórteremben nyilván és egyértelműen helytelen. De a folyosón? Vagy egy hárommal odébb levő kórteremben? Vagy egy másik emeleten?
Volt már itt pár éve egy poszt arról, hogy valaki azt kifogásolta, hogy egy járóbeteg-rendelőn belül az asszisztenssel a doktornő nevetni merészelt valamin - abszurd volt akkor az a poszt. Ha jókedvű a személyzet, szerintem pozitív hatással van a betegekre is.

De azért akkor is vannak határok (még ha nehéz is őket meghúzni).

Braincelle 2015.10.08. 17:28:59

Azért írtam, amit írtam, mert a két dolog nem ugyanaz. A betegtársak előtt, az ő szorongásukat észre nem véve, az szakmai hiba.

Nevetni egy olyan szobában, ahol van egy halott, kérdéses kategória. Illetlenség? Fegyelmi vétség? Van nekem alapom az én kegyeleti vagy erkölcsi elveimet normának tartani?

A nevetgélés lehet zavaró vagy illetlen, de ez akkor egyértelmű, ha jelen vagy és látod a helyzezet.

A halál medikalizálódása mint jelenség, lehet riasztó, de sok minden ebből következik. Pl hogy nincs ravatalozó stb A nővérnek viszont nem feladata a gyászolás, mért gyászolna? Persze szép plusz, ha igen, de nem elvárható.

A hangos nevetés a posztban leírt helyzetben viszont nem volt szakmailag helyes.

rest of boys 2015.10.08. 18:17:06

Zorba kitáncolta magából a bánatát, a cigány temetéseken zenélnek, táncolnak és pálinkával locsolják le a sírt. A halál nem mindenn kultúrában egyenlő a zokogással és magunkba roskadással.
Ettől eltekintve, nem hiszem, hogy harsány vihorászás lett volna egy elhunyt mellett, aki látott már el elhunytat és készített elő kórbonctanra való elszállításra, az tudja, hogy épp nincs kedve az embernek nevetni.
Azonkívül, aki már látott menthetetlen daganatos beteget ágyban senyvedni, csonttá-bőrré soványodni és pokoli kínokat átélni, major fájdalomcsillapítókkal kábítva tölteni a napjait az azt mondja, hogy megváltás volt neki a halál.

A kórházban szabály, hogy két óra hosszat letakarva, elparavánozva kell az elhunytat a kórtermében hagyni.

Ezt a "Nem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni..." kezdetű mondathoz.

Hermesz Konrad 2015.10.08. 18:37:37

Betegségemből kifolyóan eddigi életem során (majdnem 40 év) gyakran feküdtem kórházban, és sok mindent tapasztaltam. Nagyon rossz és szomorú dolog a betegség, főleg a halál. De sajnos egy kórházban ez a mindennapok része. Amelyik kórházban több kisebb szoba van ott jobban megoldható, hogy haldokló embert elkülönítsenek, és így ne sokkolja az a betegtársakat ill. a látogatókat. Ahol csak nagy többágyas kórtermek vannak, ott ez nem megoldható. Természetesen nevetgélni halott mellet nem illendő, de a nővérek orvosok szinte napi szinten találkoznak halálesetekkel, és hosszú munkaéveik során akár száz, vagy még több beteget is láthatnak meghalni. Biztos nem könnyű nekik feldolgozni, de muszáj magukat távol tartani lelkileg ezektől az esetektől, különben beleőrülnének vagy kiégnének. Nem lehet mindenkinél gyászolni. Természetesen nevetgélni nem kellene, de ott gyorsan "továbblépnek" hiszen van sok kezelendő más beteg, akiknek szükségük van a lelkiekben erős és támogató ápolókra és orvosokra. Feküdtem intenzív osztályon, ahol mellettem levő üvegfallal elválasztott teremben halt meg beteg, és félszemmel végignéztem utána a procedúrát. Láttam már többször, hogy az adott osztályra, ahol feküdtem hozzák a fém koporsót, és viszik. Szörnyű volt elsőre látni, aztán én is megszoktam. Addig jó, amíg nem én vagyok benne. Valóban szörnyű végignézni egy agonizáló haldokló utolsó óráit, de ezzel nem lehet mit tenni, ez ilyen. Sajnos az emberek nagy része, aki betegségben hal meg kórházban, így fogja befejezni az életét, ezen nincs mit szépíteni. Még ha mellette is vannak adott esetben a szerettei, sokszor valószínű már nem sokat fog érzékelni belőle. Ezért ebbe jobb nem is belegondolni, és élvezni kell az életet, szeretni a családtagjainkat, barátainkat amíg lehet.

micsoda? 2015.10.08. 18:50:38

Könnyes lett a szemem annyira átéltem a helyzetet, és nagyon megértem a történet Íróját.
Erre nincs mentség. Nem "ügymenet" kérdés, hanem érzéketlenség, ha nem is a legrondább, de egyik fajtája, a másik ember iránt. Gondolom a nevetgélő alkalmazottak felháborodnak ha valamilyen ügyük folytán hasonló nemtörődömséggel találkoznak.

DarthVader 2015.10.08. 19:57:32

Van ám erre egy megoldás: otthon kell elhunyni. Régen, ugyebár, a végstádiumú beteg otthon szerettei között hunyt el. A halál az élet természetes velejárója volt. Ma pedig még ha a szerencsétlen beteg nem is vágyna rá, a hozzátartozók a végsőkig ragaszkodnak a kórházi elhelyezéshez, mert "mi van, ha itthon hal meg!" Hát igen, mi van? Kényelmetlenség, meg teendő van. A kórházban meg, ahol a személyzet naponta találkozik a halállal, és nem esnek búskomorságba, horribile dictu még valamin nevetgélni is merészelnek. Mindez otthon nem történhet meg. Tessék otthon meghalni. Mint szegény apám, aki már csak ülve tudott meglenni, egy napig agonizált, de amikor félálmából - szerencsére a haldoklás utolsó stádiuma az esetek többségében fél- vagy teljes alvó állapotban történik - felnézett, akkor minket látott, bólintott és aludt tovább, az utolsó légvételig.

Gyorgy Nagy 2015.10.08. 20:12:47

Sokat romlott a Bajcsy amiota egy párt katona az igazgató! A règi nemcsak az orvosok nevét de még a növéreket is a keresztnevükön szolitotta.Az új igazgató kettő millió forintért a régi márvány bonc asztalókat (3 -mat )kirakatta akertbe mintha egy szobrokat.A dolgozok is felháborodtak csakhàt ki mer szolni. Az új épületben a lift tőbb honapja rossz nem mükődik mert nincsrá pénz Pap igazgató urat vissza sirjàk a dolgozók pedig kemémèny ember volt .

Boka1 2015.10.08. 21:01:05

"Öreg halottkém a hulla hasán vacsorázik...."

Moldova György: A rövid élet titka

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.10.09. 08:22:39

Jajj mekkora egy álszent érzelgős nebántsvirág a posztoló. Egyem a kis szívét, hogy ő nem lát halált, csak talán egyet-kettőt életében. A nővérke viszont hetente vagy egy tucatot.

Mégis kinek képzeli magát ez a szájtáti kutyafattya, hogy beleugat abba, hogy mennek a dolgok egy szegény szerencsétlen ország KÖZkórházában, amit azért üzemeltetnek, hogy ne a dögkútra kelljen hordani a senkiházi fajtáját. A növéreknek ez egy munkahely, KÖZÜZEM, ahol a legfontosabb a hatékony működés (gyógyítás!), nem pedig az efféle kényeskedő senkik lelkének pátyolgatása.

Még csak nem is a saját hozzátartozúja, de képes ország-világ előtt panaszkodni, hogy "vihorásztak" az elhunyt jelenlétében. Hát nem is fognak gyászévet tartani, minden eltávozott paraszt tiszteletére az biztos. Becsülje inkább meg magát, hogy van kórház és vannak nővérek akik a munkájukat végzik. Lehet, hogy egy drága magánkórházban, vagy a remek svédeknél van paraván, meg népes legénység, hogy az elfajzott, világtól védett kis lelkecskéjének ne kelljen szembenéznie a rideg valósággal, de nyilván a képességei nem kvalifikálják arra, hogy ő ilyen helyre vihesse a szeretteit.

Akkor pedig vegye tudomásul, hogy a kórház nem halottasház, hanem a NÉP ellátására szolgáló közüzem, ahol sok mindenre nincs mód és teljesen felesleges. A többi beteg is nagyon jól tudja, hogy lehet bizony holnap ő a következő. Készítse is fel így a lelkét, hogy holnap már ő állhat a Teremtője elé. A látogató pedig látogasson és becsülje meg magát, hogy van hova vinni a látogatni valót, ha pedig olyasmit lát, ami nem a kórház működéséhez kapcsolódik akkor tartsa a nagy pofáját, ha nem akarja, hogy kutyakorbáccsal veressék ki.

rejtjel 2015.10.09. 09:18:40

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: akkor is ezt írnád, ha a te édesanyád halt volna meg ott? Szégyelld magad, rég olvastam ilyen érzéketlen és bunkó hozzászólást. Te nem jobbágy vagy, hanem szimplán paraszt.

Macropus Rufus 2015.10.09. 09:35:03

@Braincelle:
"Azt gondolom, hogy a halottat vélhetően nem érdekelte már, hogy nevetgél-e a nővérke, persze a betegtársak miatt jobb lett volna nem nevetni"
hát ez a baj. Hogy nem érdekelte már. Egy ilyen embernek nincs helye az EÜ-ben.
A saját anyja mellett röhögjön amikor az haldoklik. De ezek a patkányok, akkor kikelnek magukból ha más azt csinálja amit ők csináltak mással. Szar arcok. Szar emberek.

zünüke 2015.10.09. 12:03:53

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Jó nagy tapló vagy akár ki is vagy!

zünüke 2015.10.09. 12:24:13

Tapló Vajk a Vitéz Várjobbágy: írásához az ellenpélda.

Azt hiszem én már egyszer ezt leírtam,de most helytálló megint.
2003-ban a nagymamám a Péterfy kórház intenzív osztályán feküdt,sajnos már Ő sem volt magánál.A kórteremben egy idős bácsi éppen akkor haldoklott,szörnyű volt látni is,és hallani is.A nővérek két paravánt húztak a kisöreg ágya két oldalára,majd az egyik nővérke szorosan a bácsi fejéhez ült,és fogta mindkét kezét.Engem annyira megfogott ez a szörnyű látvány,hogy nem tudtam a szemem levenni a bácsiról.Halkan megkérdeztem az egyik férfi ápolót,hogy ilyenkor mi történik? Az történik-mondta,hogy náluk az a szokás,ha valaki haldoklik és nincs ott vele rokon(vagy nincs neki)akkor a nővérek közül valaki addig vele van,fogja a kezét míg elmegy.Aztán udvariasan kiküldtek minket gondolom ez a szabály.Lementem a földszintre és vártam vagy 20 percet majd visszamentem de addigra a kisöreg elment.Le volt takarva,a fehér paravánok még körülötte voltak és a kórteremben néma csend,mindenki végezte a dolgát.A nővérek az ő dolgukat a látogatók meg a saját betegeiket rendezték.

Tehát akkor ezt embere válogatja..

defné 2015.10.09. 12:32:17

@rest of boys:

"nem is fognak gyászévet tartani,minden eltávozott paraszt tiszteletére,az biztos"

Értem.Akkor neked te büdös paraszt minden eltávozott beteg egy paraszt,sőt egy senkiházi fajta,aki tulajdonképpen a dögkútra való.

Remélem most már a moderátor ide dugja a képét,és az ilyeneket mint te, úgy bassza innen ki,hogy a nyaka kiszakad reptében.Egyébként van egy sejtésem te büdös paraszt,hogy ki lehetsz mert rálehet ismerni a stílusodra.

defné 2015.10.09. 12:35:56

Vaóóóóó milyen érdekes.

Én a vélemyényemet@Vajk a Vitéz Várjobbágy:-nak írtam.Erre mi történt? Na mi?@rest of boys:-hoz került a kommentem.

Hogy is szokták az ügyvédek mondani a tárgyalásokon?

Köszönöm,nincs több kérdésem.

Gyorgy Nagy 2015.10.09. 12:39:23

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: A RÀK EGYENMEG te PATKÀNY de mèg a hozzátartózoidat is.Primitiv BUNKÓ GÖRÉNY.

valkyre 2015.10.09. 12:45:44

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
jajj, te kis érzelgős nebáncsvirág, de meg lett bántva a kicsi szíved. Nem nő elég virág a várban mi?!

Na, és te mégis kinek képzeled magad...? mert egyedül te vagy az aki itt ugatsz, te fattyú, de még ezzel a kifejezéssel is felminősítettelek! Nem a véleményeddel van a baj, mert még éppen ki is lehet belőle hámozni a lényeget, sőt több ponton egyet is lehet/tudok vele érteni, hanem azzal ahogy viselkedsz, meg úgy egyébként kinek kell lenni ahhoz, hogy vki elmondhassa a véleményét? ha te is megteheted azt a fenti stílusban, hmm? Kívülállóként talán nem zavarhatja a jelenség? Te még csak ott sem voltál, akkor téged mi jogosít fel a vélemény formálásra? Talán a Vitézség? szánalmas

Szerintem is, inkább csak a posztoló, illetve az adott kórtermi környezet lehetséges szorongásáról van szó, valamint annak a lehetőségekhez képesti tiszteletben-, vagy tiszteletben nem tartásáról. Valóban nem lényegtelen a helyzet megítélése szempontjából az sem, hogy pontosabban hol zajlott a halotthoz képest a röhögcsélés, mégha ridegnek is tűnik ez a szempont. Mint, ahogy SAJNOS a te tuskó stílusodban rejlő rideg szempontokat is SAJNOS jelen egészségügyi helyzetünkben meg lehet bocsátani.

A paraszt stílusodat viszont nem! Függetlenül attól, hogy hol történik a haláleset, vagy hol fekszik a halott. Annak ellenére is, hogy még közben akár te magad is elismered, hogy nem várhatsz adott esetben egy bizonyos zónában a halottad körül feltétlen és kizárólagos 'tiszteletet', mégis közben azért rosszul esik vagy eshet az valakinek,akár kívülállónak, ha az környezet érzéketlenül viselkedik, nem? Mit nem lehet megérteni ezen? Hangsúlyozom, függetlenül attól, hogy mi az adott környezet! Ehhez, nem kell nebáncsvirágnak lenni.

Tudom, sejtem, hogy te minden ilyet korbáccsal kísérnél a Taigetoszra, de hidd el a te fajtád van kisebbségben. Aztán a projekted végén csak a csúnya belterjesség maradna. Sokkal nagyobb veszélyt jelentesz a társadalomra mint akárhány nebáncsvirág meg kiégett ápoló együttvéve.

valkyre 2015.10.09. 12:52:52

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
ja, igen azért nekem is szólhatsz, ha ősanyád eltávozott, mert mennék röhögcsélni, de csak, ha kórházban halt meg. Csak, hogy következetesek maradjunk :) aztán a pofádnak meg kuss. Bár, őszintén kinézem belőled, hogy téged az sem érintene meg különösebben! de azért a kutyakorbács ott fog lógni az oldalamon.

A nick neveded, meg érdemes lenne megváltoztatni, mert még a legradikálisabb jobbosra, meg fideszes bértroll-ra is szégyent hozol.

swiss blend 2015.10.09. 14:01:42

Én úgy tudom,hogy 1-2 órát a kórteremben marad az elhunyt letakarva.Ez a szabály.
Viszont "nevetgéltek hangosan a halott ember mellett" ezt nem tudom hová tenni.Mint azt sem,hogy a végstádiumos asszonyt csak akkor tették tisztába amikor már a betegek fuldoklottak a szagtól.(ez is megérne egy misét)
Én pontosan már ezért nem foglalok álláspontot a kormány és az egészségügyisek közti harcban.Sokan megérdemelnének a munkaköri javulást,de sokan vannak azok,akiket két lábbal kellene kirúgni hiába kevés a szakápoló.

swiss blend 2015.10.09. 14:09:14

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Becsülje inkább meg magát,hogy van kórház és vannak nővérek akik a munkájukat végzik.

Biztos végzik?

forge 2015.10.09. 17:53:22

A posztoló leírásából én arra következtetek,hogy a nővérek az elhunyt közvetlen közelében vihorásztak,ami tényleg nagyfokú tiszteletlenség volt a részükről.Jó,persze nem kell könnycseppeket morzsolgatni minden egyes halálesetnél,meg ezért nem lemenni ebédelni,de egy pár perccel azelőtt elhunyt súlyos beteg ember mellett aki ennyit szenvedett,hangosan vihogni nem ildomos.Legalább is intelligens ember ilyet nem tesz,még ha megszokott dolog is a halál.

yogosan 2015.10.09. 20:44:00

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

"A nővéreknek ez egy munkahely KÖZÜZEM,ahol a legfontosabb a hatékony működés (gyógyítás!)-említi igen indulatosan.

-Most mondta meg Vitéz uram az igazat,MUNKAHELY! Ezért kellett volna néha-néha a betegek külön figyelmeztetése nélkül is tisztába tenni azt az asszonyt,aki tudja az ég mióta lehetett a saját ürülékében.
-Ezért kellett volna Vitéz uram néha-néha lemosdatni a szerencsétlent,és az infúzióját is ellenőrizni mert ez egy MUNKAHELY egy KÖZÜZEM,ahol a legfontosabb a HATÉKONY MŰKÖDÉS,ami a NÉP ELLÁTÁSÁRA SZOLGÁL!

"Akkor pedig vegye tudomásul,hogy a KÓRHÁZ nem HALOTTASHÁZ hanem a NÉP ELLÁTÁSÁRA SZOLGÁLÓ KÖZÜZEM.

-Milyen igaza van megint nagyuram a kórház tényleg NEM HALOTTASHÁZ,de nem is KABARÉ egy olyan kórterem,ahol egy frissen elhunyt fekszik.

yogosan 2015.10.09. 20:45:40

@swiss blend:

Ezek szerint a Bajcsi kórház ezen osztályán nem nagyon.

rest of boys 2015.10.10. 00:32:17

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Kedvemre szólál.

@defné: B@szódj meg. Úgy, magyarosan.

neduddki21 2015.10.10. 09:55:30

Tempus.Anh = rest of boys = Vajk a vitéz Várjobbágy

Ennek mi az értelme? Ha az egyik nick vállalhatatlanná vált, jöhet a másik? Vagy egy személyiség több kivetülése? Bár mindhárom elég bunkó stílusban szokott megnyilvánulni, úgyhogy ezt nem hiszem.

she_wolf 2015.10.10. 11:03:46

@neduddki21:
"Tempus.Anh = rest of boys = Vajk a vitéz Várjobbágy" Hiányérzetem van a mondatvégi kérdőjel miatt:)
(Tempus-Anh=rest of boys és Vajk a Vitéz Várjobbágy relációban gondolkodj, ne az esetleges hasonlóságokban!;)
Ugyanis némileg aggódnék, ha kiderülne, hogy Tempus-Anh egyik nickje vállon veregettetné magát egy hozzászólás után a másik nickjével ugyanazon poszthoz hozzászólván.
Nem gondolnám, hogy aránylag hosszas hallgatás után "önmagával kötelékben támadna",:)
Ha mégis tévednék, legalább van saját recepttömbje és gógyija is, hogy kikúrálja magát (vállvonogatós szájli):)

De azt mindenesetre érdekes látni, hogy mik alapján vonnak párhuzamot az emberek olyan személyek között, akikkel csak felületesen és kizárólag nem bizalmon alapuló írásban kommunikálnak...

neduddki21 2015.10.10. 11:43:17

@mig54: Azt, hogy Tempus.Anh ugyanaz a személy, mint rest of boys, saját maga ismerte el egy korábbi kommentfolyamban, amikor gyermeke anyja ezt szóvá tette. Még azt is elmondta, hogy miért rest of boys, csak arra már nem emlékszem. A rest of boys és Vajk ... egyezőséget pedig l. fentebb defné hozzászólásánál. Nem érdekel különösebben a dolog, talán egy kicsit és csak abból az aspektusból, amit említettem is: miért van rá szükség?

defné 2015.10.10. 12:16:01

@mig54: @neduddki21:

Ugye nem azt akarjátok mondani,hogy még véletlenül sem láttok a két nick pontosabban a három nick név alatti kommentekben feltűnő véleménybeli hasonlóságokat?
Fura.

mig54

Azért vonok párhuzamot,mert magára a stílusára könnyen rálehet ismerni.Ehhez nem kell virtuálisan havernak lenni.Aki értelemszerűen elolvasta a fenti Várjobbágy (micsoda idióta nick)gyalázatos írását,annak (normális esetben)rögtön a beugrik a másik két nick.

defné 2015.10.10. 12:27:18

@neduddki21:

Megmondom miért van erre szüksége.
Azért,mert amit @Vajk a Vitéz Várjobbágy: nick néven ideokádott, (nem tudok szebb kifejezést erre)nem hiszem,hogy ezek után bárki is szívesen társalogna vele.Egyébként teljesen logikus is.

she_wolf 2015.10.10. 14:51:33

@defné:
Ha most egyszerre 10 ember ugyanolyan stílusban írná le a véleményét ide, és a mondanivaló lecsupaszított lényege is ugyanaz lenne, akkor ennek az lenne a konklúziója, hogy ez nem is 10 ember, hanem csak 1?
Ne érts félre, nem kötekszem, és nem is protestálok. És fogadatlan prókátor sem vagyok:) Senkié!
Csak elvi síkon, és a vita kedvéért mondtam, amit.
(Nota bene: vita, nem vitatkozás!:))
A tévedés jogát természetesen fenntartom magamnak!:)

she_wolf 2015.10.10. 15:10:56

@neduddki21:
Igen, emlékszem rá. Arra is, hogy a kitiltása miatt jött vissza másik nick alatt. Igaz, visszatérhetett volna az eredetivel is később, ő tudja, miért nem tette. Engem különösebben nem érdekel.
Mint ahogy az sem érdekfeszítő a számomra, hogy tulajdonképpen ki kicsoda, vagy ki kivel van.
Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ennek az oldalnak mindene úgy működik, ahogyan kell. Emlékeztetnék a korábbi nickes problémákra:)

she_wolf 2015.10.10. 15:15:22

@mig54:
Kieg.: ha minden kommentemet úgy küldeném el, hogy csak a kezemre hagyatkozon, és nem nézem, mi jelenik meg a monitoromon, már nekem is lehetne vagy 800 nickem, és mivel az útvonalelérések nem egyirányúak, senkit ne téveszen meg, ha másnál jelenik meg a -re, mint akihez eredetileg szánta (legalábbis régebbről így emlékszem).

EZAZ 2015.10.10. 15:37:07

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Most komoly ez az ocsmányság, amit ideírtál? Vagy csak egy rossz vicc? De tényleg, felmerült bennem, hiszen valaki ennyire undorító nem lehet...
Ha tényleg te vagy Tempus és tényleg orvos vagy... jááájjjj...

bubbii 2015.10.10. 16:16:28

@neduddki21:
"Tempus.Anh = rest of boys = Vajk a vitéz Várjobbágy"

Meggyőződésem, hogy igazad van, a stílus, a nézőpont, a hozzászólásokból áradó gőg, a betegek lenézése, az e.ü-dolgozók védelme bármi áron: mind ugyanaz. De alapvetően semmi jelentősége nincs, mindegy, hány nick-en jön vissza, nem tudjuk megakadályozni.

Kezelni viszont lehetne:elég mindenkinek azt az elvet követni, hogy egy bizonyos szint alá nem süllyedünk a diskurzusokban és innentől kezdve beszélgetőpartner nélkül marad, és ha nincs reakció a kommentjeire, akkor megunja, hiszen így már semmilyen 'kielégülést' nem nyújt a fröcsögés.

rest of boys 2015.10.10. 18:43:54

Tempus = rest of boys, a többiről nem tudok.

De Várjobbággyal egyetértek.

asztalosani 2015.10.10. 19:39:20

1. exitus után paravánnal minimum el kellett volna választani a halottat

2. illet volna lekommunikálni az ott tartózkodókkal, hogy x óráig ott kell tartani, ez előírás.
(ez kb 5 másodperc lett volna csak)

már megint az a fránya kommunikáció, illetve annak a hiánya!!!

Braincelle 2015.10.11. 14:08:29

@Macropus Rufus:

A haldokló mellett persze, hogy nem szabad vihorászni. De a posztban a panasz nem is arról szólt, hogy a haldokló mellett vihorásztak.

A gyászolók előtt sem szabad vihorászni. Erről sem szólt a poszt.

A halott rendbetétele közben nem illik vihorászni. Erről sem szólt a poszt, lévén, hogy a betegeket és családtagokat, leírja, kiküldték erre az időre, ami rendben van.

Egy olyan kórteremben, ahol van egy két órája lepedőbe takart halott, valószínűleg tényleg nem illik vihorászni, bár inkább az a probléma a dologgal, hogy a többi, megrendült, szorongó beteggel kellett volna foglalkozni és nem nevetgéléssel.

Ugyanakkor a posztból az sem derül ki egyértelműen, hogy a nővérek a kórteremben nevetgéltek-e. Ahogyan az sem, hogy mit jelent a vihorászás, erre írtam, hogy jelen kellett volna lenni a megítéléshez.

A poszt olyan mértékben "drama queen" stílusban íródott, hogy nehéz objektivizálni. A dráma egy jelentős része a kórházban meghalásnak és az ettől való szorongásnak szól. Ami érthető szorongás, de nem racionális egy az egyben a nővérekre tolni.

ui.: ha én halnék meg egyedül a kórházban, akkor, amennyiben a haldoklásom alatt normálisan bántak velem, akkor nem érdekelne, hogy a holttestem jelenlétében nevet-e valaki, sőt, jobban szeretném, ha életerős nővérkék nevetnének a gyerekeik aranyköpésén, vagy a legújabb netes ökörségen, vagy bármint; mint sem, hogy suttogó, megrendült emberek legyenek ott, akik közül az egyik egy ilyen hangvételű posztot ír rólam. Ha az édesanyám, vagy bárkim halna meg, akkor sem hiszem, hogy bármit is befolyásolna az, hogy ki és min nevetett, akkor, amikor már órák óta nem élt.

Braincelle 2015.10.11. 14:10:22

@Macropus Rufus:
Persze, de kik a szar arcok, patkányok és szar emberek?
Takács Ágnes novellájának főhősei? Vagy annyira bízol az ismeretlen Takács Ágnesben, hogy vállalod az ő beszámolója alapján az ő általa látott ismeretlen emberek patkánynak titulálását?

zsebibabi 2015.10.11. 15:28:15

Én is azok közé tartozom, akik nem értenek egyet @Vajk a Vitéz Várjobbágy: hozzászólásával.
Kapott is miatta rendesen. Csak halkan jegyzem meg, hogy az övénél sokkal, de sokkal visszataszítóbb kommenten (Gyorgy Nagy: A RÀK EGYENMEG te PATKÀNY de mèg a hozzátartózoidat is.Primitiv BUNKÓ GÖRÉNY) senki sem akadt ki.

Helyénvaló dolog valakinek (és hozzátartozóinak) a halálát kivánni csak azért, mert valamiben eltér a véleményünk?

drontal 2015.10.11. 16:46:49

Nekem meg az tűnik fel,hogy két posztolón kívül senki nem említi a nagybeteg asszony ellátatlanságát amit a posztoló tapasztalt.

Braincelle 2015.10.11. 17:08:46

Én azért nem említettem, mert valaki olyan mesélte el, aki napi 2 órát volt jelen és nagyrészt további, általam sosem làtott emberek elmondására hivatkozik.

zünüke 2015.10.11. 17:09:43

@drontal:

Valóban nem,igazad van.

zünüke 2015.10.11. 17:22:05

@Braincelle: Hogy mennyi időt töltött a poszter naponta az édesanyja mellett ezt nem tudhatjuk,lehet akár fél napot is.
Hol olvastál te olyat,hogy Takács Ágnes mások elmondására hivatkozna??

neduddki21 2015.10.11. 18:14:23

@Braincelle: Napi két órai, több napon át tartó ottlét alatt is jól le lehet szűrni, hogy milyen állapotok vannak egy adott osztályon (bár a két órát nem tudom, honnan veszed, mert a posztban nincs róla szó). A posztoló leírta a tapasztalatait. Nyilván nem fog hozzá videót mellékelni, vagy tanúk közjegyző által hitelesített vallomásait, hogy meggyőzzön: valóban azt látta, amit leírt. Miért nem lehet abból kiindulni, hogy igazat mond? Miért kell nyakatekert érveléssel fehérnek beállítani a feketét? Vagy hadakozni, hogy amit látott, azt rosszul látta? Pláne, hogy sajnos egybecseng mások tapasztalataival is. Semmi másról nincs szó, csak emberségről, ami nem pénzkérdés.

neduddki21 2015.10.11. 18:23:49

@zsebibabi: Előtted a pálya. Nem emlékszem, hogy te "kiakadtál" volna erre a hozzászólásra, ami egyébként nyilvánvalóan csak egy hirtelen haragból eredő, túlzó reakció volt a minősíthetetlen Vajk...-féle kommentre.

yogosan 2015.10.11. 18:40:54

@Braincelle:

Az 'általad sosem látott emberek' azok a betegtársak akiknek semmi okuk nincs arra,hogy olyat állítsanak ami nem igaz.

2015.10.11. 19:08:00

@EZAZ: Dr Mengele személyesen.

2015.10.11. 19:31:04

No.
Mindenkinek joga van a méltó halálhoz!
Ebbe beletartozik az is, ami felett itt sokan elsiklottak, egy két embert kivéve.
Egészen pontosan joga van mindenkinek emberhez méltó körülmények között meghalni.Nem napokig állni a szarban, nem úgy haldokolni hogy közben van egy jókora nézőközönség ( szobatársak , látogatók) , nem úgy, hogy az utolsó napjait a teljes érzéketlenség lengje be és úgy bánjanak vele, mint a kivert kutyával.
Csak mert már nem fizetőképes, vagy azért mert már neki tökmindegy úgy is.

Ezek ellen kell és kötelessége mindenkinek küzdeni, minden létező módon, akár egészségügyi dolgozó akár nem!
A kiégettség ellen, az érzéketlenség ellen és az embertelenség ellen!
Sőt,minden embernek joga van a gyászhoz a vigaszhoz és annak elutasításához is!
Ez is egészségügyi alapjog!

drontal 2015.10.11. 19:57:31

Megint kezd a poszt elmenni abba az irányba,hogy a posztoló túloz,nem mond igazat,túl reagálja.
Ez egyáltalán nem biztos.Ha a poszter hölgy naponta bejárt az édesanyjához akkor napi szinten láthatta,hogy a már haldokló asszony nincs ellátva.

forge 2015.10.11. 22:13:46

@DarthVader:

"...hozzátartozóik a végsőkig ragaszkodnak a kórházi elhelyezéshez mert...
Ez azért ebben a formában nem így van.

-Ha otthon ápolsz egy ilyen beteg embert és ha rosszabbodik az állapota, akkor Te köteles vagy mentőt hívni akik azonnal beszállítják a kórházba.Másnap nem fogja a kórház kiadni,de harmadnap sem.Aztán a kórház valahogy összerakja,Te hazaviszed, erre a következő napokban megint rosszabbodik az állapota, megint hívod a mentőket megint beviszik a szerencsétlent pár napra.Egy ugyanilyen eset két évvel ezelőtt történt a házunkban.

"Van ám erre egy megoldás otthon kell elhunyni" Tessék otthon meghalni"

-Hát'ha sikerül!

Braincelle 2015.10.11. 22:17:09

@yogosan: ugyan már. Ez egy poszt az interneten. Nem azt gondolom, hogy hazudik, hanem azt, hogy nem helyes szarnak és patkánynak titulálni senkit egy ilyen beszámoló alapján. Nekem olyan tapasztalatom is van, hogy a hozzátartozók azokat a nővéreket is folyamatosan ugráltatják, akik rendesen végzik a dolgukat. Csak épp az egyik ebédet oszt, a másik ekg-t csinál a most érkezett, vagy a rosszul lévő betegnek és egyik sem tud azonnal menni tisztázni. És azt is tudom, hogy vannak fölényesen viselkedő, hanyag nővérek.
Szívesen elolvasom bárki beszámolóját, de ítélkezni legfeljebb a saját tapasztalataim, a tényleg látott dolgok alapján szeretek.
Valakit patjánynak titulálni súlyos dolog.

Braincelle 2015.10.11. 22:21:08

@yogosan: nekem mindegy, hogy túloz-e a posztoló vagy nem, abból a szempontból, hogy a patkánynak nevezős kommentre írtam, amit írtam. Eredetileg pont azért nem mondtam semmit a hiányosnak bemutatott betegellátásról, hogy ne legyen az, hogy hazugnak titulálom.

Braincelle 2015.10.11. 22:25:39

@forge: nem vagy köteles mentőt hívni és a mentő sem köteles bevinni. Viszont nagyon nehéz egy fájdalmakkal küzdő haldokló otthoni meghalását végigcsinálni, fel kell készülni rá, jó háziorvos kell és megfelelő segítség,elérhető otthonápolási szolgálat stb.
Nem hiszem, hogy helyes dolog azért hibáztatni valakit, mert hozzátartozóként nem tudja bevállalni.
Aki igen, az tiszteletet érdemel.

csakmotyogok 2015.10.12. 06:56:01

@Braincelle: Nem kell hibáztatni a hozzátartozót ha a szerettét bevágja kórházba mások nyakára, de akkor nem kell kritizálni sem az ottani ellátást. Elvégre ő választotta ezt, ahelyett, hogy otthon ápolná. Mindenki tudja, hogy állam bácsi 2db (talán 3-at) tisztába rakást finanszíroz,ezért nem a nővér a hibás. Az aki ennek ellenére odaviszi a hozzátartozóját??? Vajon szereti-e aki beviszi meghalni a kórházba, mert neki komfortosabb?
Van mikor nincs elég paraván mellettem is halt meg néni,ott volt órákon át paraván nélkül mert aznap többen haltak meg. Persze a pénztelenség és eszközhiányt is könnyebb az eü dolgozók nyakába varrni. Én pl. a poszter helyében nem ide írogatnék hanem vennék a kórháznak 2-3 paravánt. Az megoldás lenne..

Braincelle 2015.10.12. 08:45:30

@csakmotyogok:
Nem könnyű haldokló ember otthoni ellátását biztosítani, főleg, ha dolgozni kell járni, ha esetleg szondája, pegje, tracheostomája, egyéb problémái vannak. A jelen eü képzettség, az emberek anyagi és emberi körülményei között ez helyzettől függően vagy nehéz vagy lehetetlen.
Nincs baj a kórházzal, csakjárjon be a család. Az úgy is éppen elég nagy stressz. Családos, dolgozó ember számára napi 2 óra kórház már nullázza az életminőségét, nem fog tudni kitakarítani, ellátni a gyerekeket, telhesíteni a munkahelyén. De azért a látogatás elvárható szerintem.

Braincelle 2015.10.12. 09:00:11

Krónikus elhelyezés más tészta. Abban gyakran valóban becstelenül járnak el az emberek, de abban is szerepe van a tájékozatlanságnak és a lehezltőségek hiányának.

zünüke 2015.10.12. 09:27:10

@Braincelle: nem hogy nem konnyu,egyenesen lehetetlen egy atlagos keresettel rendelkezo csaladban.

csakmotyogok 2015.10.12. 15:04:36

@Braincelle: Mivel én ezt már egyszer végig csináltam tudom miről beszélek. PEG-es táplálástól a váladék leszívásig. Könnyebb lett volna persze berakni a kórházba, de még mennyire,de a szeretet találékony. Édesapám mondja mindig: nincs lehetetlen, csak tehetetlen lusta ember.De, ha mégis kórházba küldi akkor mielőtt hülyeségeket ír és nagy elvárásokat támaszt tájékozódjon. A krónikus elhelyezésről és az ünnepre beadott kisöregekről pedig ne is beszéljünk.

swiss blend 2015.10.12. 15:50:16

@Braincelle:

@forge: állapot rosszabbodást említ nem azt amikor a beteg már az utolsó perceit éli meg.Akkor sem vagyok köteles mentőt hívni? Ezt nem hiszem el,nem tudom elhinni.

drontal 2015.10.12. 17:44:21

@csakmotyogok:

Általánosságban a hozzátartozók a szeretteiket nem 'bevágják a kórházba,hanem a beteg állapota és a kórház dönt erről.Én hiába szeretnék a papától 1-2 hétre egy kis nyugodalmat otthon,ha a kezelőorvosa ezt nem tartja indokoltnak.Ha a fene fenét eszik akkor sem fogják nekem ott tartani,ha meg ott tartják akkor annak oka van.Főleg egy idős embernél,akinek számos betegsége van ami otthon nem kezelhető.Nem értem honnan szeded,hogy ez ilyen egyszerű lenne.

Ez a 'mások nyakára ez valahogy egy kicsit erősre sikeredett Tőled,mert mit értünk az alatt,hogy mások nyakára? Tudtommal a kórház nem kisdedőrző hanem a beteg emberek közintézménye,ahol az ápoló személyzet és az orvosok fizetést kapnak a munkájukért cserébe.Most ne kezdjük el taglalni,hogy mennyit, mindenki szarul keres a bankárokon és a politikusokon kívül.

Azt,hogy az állam bácsi nem viszi túlzásba a pelenkák finanszírozását ezt elhiszem és tudom,de akkor a nővér tájékoztassa a beteg hozzátartozóját erről, és ha kell kérjen a beteg részére annyit amennyi szükséges.Az viszont nem egy állapot,hogy mozgásképtelen beteg emberek fél napokat fekszenek a szarban mosdatlanul.

Braincelle 2015.10.12. 20:14:36

@swiss blend: nem vagy köteles egy végstádiumú haldokló beteghez mentőt hívni, akinek ismert a betegsége. Sokszor a mégis hívott mentő, ha jó orvos vagy tiszt van rajta, segít abban, hogy megerősíti, hogy a beteg haldoklik és nincs értelme kórházba vinni, ad fájdalomcsillapítót és tanácsot. Persze nem erre van kitalálva a mentő, ezért ha valaki otthon ápolja a családtagját és azt tervezik, hogy otthon fog meghalni is, akkor célszerű ezt előkészíteni, onkológussal, háziorvossal, hospice szolgálattal egyeztetni, előre tanácsot és információt kérni.
A haldoklót mentővel bevitetni a sürgősségi osztályra, nem jó senkinek, kivéve, ha olyan probléma merül fel, amit otthon nem tudnak megoldani.

rest of boys 2015.10.13. 10:17:51

@Braincelle: Haldoklóhoz kimenve, őt a lakhelyén hagyni meghalni hatalmas bukta lehet, ezt egyetlen mentőorvos vagy mentőtiszt sem vállalja magára általában.
Senki nem fogja helyettük a felelősséget vállalni, ha netán egy hozzátartozó feljelenti őket szándékos veszélyeztetés miatt.
Utána próbálja csak meg a törvény előtt tisztázni, hogy a beteg amúgyis meghalt volna, kevés eséllyel fogja: a törvény ugyanis az életet pártolja a passzív euthanasiával szemben.
Amíg az igazát bebizonyítja, százszor meghurcolják.
Ezt senki nem fogja magára vállalni, irtó bonyulult és kockázatos ügy.

Braincelle 2015.10.13. 11:31:29

@rest of boys:
Végstádiumú, haldokló betegnél az invazív kezelés elmaradása nem passzív eutanázia, a törvény is engedi.

Magam is mentőztem, sokakat ismerek ebből a szakmából, és tudom, hogy hagynak és hagyhatnak ott ilyen körülmények között betegeket. Természetesen akkor, ha ez a család és a beteg kívánságával találkozik, megbeszélve a családdal. Egy fiatal mentőtiszt nem mer ilyet tenni, de tapasztaét rohamkocsi orvosok illetve évtizedek óta dolgozó mentőtisztek jól el tudják különíteni azokat a helyzeteket, amikor ez a helyes és kivihető megoldás.

rest of boys 2015.10.13. 13:50:14

@Braincelle: Jobb a bajt elkerülni és az egészségüggyel szemben táplált ellenérzés és előítéletek fényében a lehető legkevesebb támadófelületet kell/szabad hagyni.

she_wolf 2015.10.14. 15:02:25

@zsebibabi:
Szerintem azért nem szólt senki, hogy ne legyen belőle csata. Volt már éppen elég. De szerintem leginkább azért, mert ez a stílus már szóra sem méltó, csak magában háborog miatta az ember esetleg.
Amit ő írt az vegytiszta primitívség, és ezt a szintet már senki nem méltatja egy karakternyire sem. És ez így jó.

briggancs 2015.10.27. 09:57:22

Sajnos ha valaki elhuny egy kórteremben, akkor bizony még 3 órán keresztül ott kell tartani a testét, ez szabály. Természetesen az is szabály, hogy amennyiben megoldható, el kell választani paravánnal, vagy függönnyel a többi betegtől, de úgy látszik erre nem volt mód. Az, hogy a nővérek nevetgélve végzik a halottellátást, az gáz, de mondjuk nem lehet egyszerű minden nap ezt csinálni ép ésszel. Persze ez nem mentség, meg arra sem, hogy nincs a beteg megfelelően gondozva. Viszont annyi hülye papírmunkájuk van, ami nagyon leköti a kapacitást sajnos. Ez a dolog sem fekete és fehér, nehéz itt bárki felett is pálcát törni, ha az ember ismeri mindkét felét a dolognak. Hibás a nővér a hozzátartozó és a beteg szemszögéből, de lehet, hogy az ő szemszögéből nézve már erőn felül teljesített önhibáján kívül. Nehéz dolgok ezek, rossz a finanszírozási rendszer, nincsenek meg a munka alapvető feltételei, de mindenki csodát vár ( hozzá teszem jogosan szeretne mindenki maximális bizalommal lenni ez egészségügy iránt).
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása