Élt 43 évet...

15 hozzászólás

2017.12.02. 11:38

Ki a felelős mindezért? Tudom, hogy az orvosok nem istenek, de hogy emberek se legyenek, az rendjén van? Fog-e felelni ezért valaki?

“Egy kicsit zizzent, egy kicsit zseni!!! Mély érzésű, empatikus személyiség, nem volt a világon olyan dolog amihez ne tudott volna hozzászólni. Tele volt tervekkel, millió dologról beszéltünk. Egyáltalán nem tört össze, annál intelligensebb volt. Pikk-pakk újratervezett - írta egy barátja tegnap éjjel Gáborról.

Gábor az unokatestvérem volt, hat évvel fiatalabb nálam. Késői, egyetlen gyerek volt, szülei szeme-fénye. Elkényeztetett, akaratos, önző és kezelhetetlen. Emlékszem, hogy 10 évesen - ő négy volt - én voltam az egyetlen, akivel nyugton maradt, mert én mesét mondtam neki...

Édesanyja, aki már 40 éves elmúlt, amikor Gábor született, erején felül harcolt, hogy felnevelhesse a fiát. Kilenc évig kezelték lumbágóval, amikor leállt mindkét veséje. Mert nem a lumbágó okozta a derékfájását. Vidéken laktak, kétnaponta kellett volna mentővel Budapestre jönnie a dialízisre, ami nagyon fárasztó lett volna, így sokat volt nálunk. Végignéztem az évekig tartó küzdelmét, a transzplantációt, az újra leálló szerv miatti elkeseredést, az állandóan újraéledő reményt, a többszöri, halál széléről való visszatérését. Addig nem volt hajlandó meghalni, amíg a fia fel nem nőtt, pedig sorra fogytak a betegtársak, és már csak ő volt életben. A fiából merítette az energiát. Amikor a fia betöltötte a 18-at, feladta. Felneveltem, jó kezekben lesz, mondta, és meghalt. A temetésén találkoztunk utoljára Gáborral. Viselkedését döbbenettel néztük, infantilis volt, mint gyerekkorában. Vihorászott, komolytalan volt, mintha nem is érintené meg az anyja halála. Nem csoda hát, ha a kapcsolat megszakadt. Hosszú évek óta nem találkoztunk, 25 év telt el.

Néhány hete egy üzenetet kaptam a Facebookon, Gábor talált meg, és váltottunk néhány mondatot.

·         
Gábor: Szia! Hú, de örülök hogy megtaláltalak. Mostanában költözöm haza Szombathelyről Petőfibányára, elég káosz most a helyzet. De egyszer a közeljövőben beszélhetnénk, ha benne vagy. :)

·         Andi: Ma fenét csinálsz Petőfibányán???? Lesz ott munkád?

·         Gábor: Most szakítottunk menyasszonyommal. Itt albérlet kéne, ami nem nagyon van, ha van is, mocsok drágán, és utálok itt lenni. Újra akarom kezdeni a dolgokat. És apám 82 éves és teljesen egyedül van, jobb, ha a közelében vagyok.

·         Andi: Jogos, és meg is értem. De melód hogy lesz?

·         Gábor: Nem tudom még. Keresek és remélem majd lesz valami. Nagyon homályos a jövő most még. Ez az egész 1 hete történt.

·         Andi: Szurkolok, mert nem lesz egyszerű dolgod.

·         Gábor: Tudom, sajnos, nehéz időszak jön. De bízom benne, hogy megoldódnak majd a dolgok.

·         Andi: Az tuti, csak kérdés, lesz-e azon a környéken olyan meló, ami neked való, és amit szívesen csinálsz. Petőfibánya azért nem egy világváros.

·         Gábor: Hatvan környékén talán lesz valami. Vagy valahol, ahová kocsival be tudok járni.

·         Andi: Igaz, ott több eséllyel próbálkozol.

·         Gábor: Azért remélem, majd összefutunk egyszer, és átbeszéljük, mi történt az utóbbi 300 évben :)

·         Andi: Benne vagyok. :-) Majd összehozzuk!

·         Gábor: Oké, amint lezajlik ez a rémálom, majd összepattintunk egy időpontot :)

Kíváncsi lettem rá. Érdeklődve kattintgattam végig az oldalát. Új emberré vált, felnőtt, mérnök lett, szenvedélyesen íjászkodott. Már nyoma sem volt annak a rémes, ellenszenves kiskölyöknek, aki volt. Vártam a találkozást - türelmesen. Nem zavartam, gondoltam, ír, ha itt az ideje. De már hiába várom, hogy jelentkezzen. Tegnap megdöbbentő üzenetek kezdtek megjelenni az idővonalán:

“ Nyugodj békében Gábor ! Egy igazi egyéniség voltál ... egy olyan ember akit soha nem lehet elfelejteni “

“Te vagy a legrégebbi gyerekkori barátaim egyike. Szomszédság, együtt játszás olyan játékokkal, amik csak neked voltak. :-) Remélem most végre beültél egy X szárnyúba! Isten veled! “

“ Kivételes humora és intelligenciája volt! A családomat köszönhetem neki!”

Lefagytam! Nem akartam látni, tudomásul venni a sorokat. Ez valami rossz tréfa, gondoltam. Kétségbeesve írtam az oldalára, hogy valaki mondjon valamit. Hárman is írtak estére... A hír igaz, Gábor halott.

Halála a magyar egészségügy szégyenfoltja, egy olyan halál, amely elkerülhető lett volna, de az emberi mulasztás, a lelkiismeretes munka hiánya és még ki tudja mi miatt örökre elvesztettük őt.

Lovas íjászkodás után leszállt a lóról, de rosszul lépett, és egy kis csontdarab levált a térdéből. Bement a kórházba (oda, amelyik az édesanyját is félrediagnosztizálta anno), ahol azt mondták, egy apró műtétre lesz szükség, de ne aggódjon, ez egy rutinműtét. Altatást nem akart, félt tőle, így érzéstelenítésben oldották meg. Két nap múlva erős lábfájdalomra panaszkodott, és nem a műtét helye fájt. Az orvos megrántotta a vállát, majd flegmán azt mondta, ha fájdalomcsillapító kell, menjen le a gyógyszertárba. A nővér is kioktatta, hogy már nincs szüksége műtét utáni vérhígítóra. Nem sokkal később fulladni kezdett, rosszul lett, levitték az intenzív osztályra, de már nem tudták megmenteni. Tüdőembólia... 43 évesen, a XXI. század Magyarországán.

Annyiféle érzés tombol most a lelkemben.... Düh, harag, kétségbeesés, tehetetlenség, hiányérzet, fájdalom, bosszúvágy.... És mindez egy nagy katyvaszt alkot a fejemben! Szeretnék visszamenni az időben, és mellette lenni a kórházban! Figyelni az orvos és a nővér minden mozdulatát... Ellenőrizni, hogy megkapta-e a vérhígítót, melyet ilyen műtéteknél kötelező adni. De már nem tehetem meg. A férjem 30 napig kapta az Achilles-műtétje után, hogy ne következhessen be tragédia! Gábornál a személyzet hanyagsága és nemtörődömsége miatt bekövetkezett.

A hívására vártam, ahelyett, hogy azt mondtam volna, most azonnal találkozzunk. És már soha nem fogom megismerni azt az embert, akivé vált. Akire így emlékszik egyik barátnője: “Olyan személyiség, akire örökre emlékezett mindenki, aki megismerte, annyira briliáns elme, egyedi és meghökkentő volt. Nagyon sokat tanultam tőle, sokat változott a világlátásom, és gondolkodásmódomra egy életre rányomta a bélyeget. Afféle, aki olyan szerelmeslevelet írt, amiben atomtámadás, űrlényinvázió és világvége is volt, mégis megható és a maga módján még romantikus is volt. “

Már sosem fogom megismerni ezt az új, okos, egyedi és intelligens Gábort, a humorát, a világnézetét, az életfelfogását. Nem tudom, csak érzem, mekkora veszteség ért.

Egy kolléganője így emlékezett: “ Tőled kaptam a valaha volt legjobb becenevem... Valamikor 2006-ban, még a Samsungban. Hogy is volt? - Szia, Gábor vagyok, elvileg neked kellene megmutatnod a tesztereket. - Szia, én meg Nikoletta, de mindenki Nikinek hív. - Ha mindenki úgy hív, én tuti nem úgy foglak. Mától nekem Letta vagy, az királyabb, és így csak én hívlak."

Elvesztettelek, mielőtt visszakaphattalak volna. Ki a felelős mindezért? Tudom, hogy az orvosok nem istenek, de hogy emberek se legyenek, az rendjén van? Fog-e felelni ezért valaki? Megváltozik-e ettől az orvos és a nővér hozzáállása? A kórház sürgeti a hamvasztást, több sebből is vérzik ez a történet. Nyilván indíthatna a 82 éves édesapa pert, ha lenne hozzá ereje. De a pénz, amit kaphatna, már nem kelti életre az egyetlen fiát. Így csak skandálja keservesen: Miért nem én mentem el helyette? De senki sem ad neki választ.

K. Andrea

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anjo19 2017.12.02. 16:47:16

Kedves K.Andrea!

Osztozom nagy bánatodban. Fogadd őszinte részvétemet.

Remélem az orvosok és az ápolónők megkapják méltó büntetésüket.

Gábor nyugodjon békében.

Válasz erre 

Alick 2017.12.03. 12:27:26

Hasonló helyzetben - a saját felelősségemre - az ambuláns ellátást választottam a műtét helyett és minden bizonnyal jól döntöttem.

Válasz erre 

Hórukk 2017.12.03. 12:42:42

Tragédia. A trombózisból kialakuló tüdőembólia gyakran halálos. Hogy milyen műtéteknél meddig alkalmaznak vérhígítót, azt szakmai protokollok szabályozzák, kétlem, hogy ne tartották volna be. Nyilván van, aki az előírt vérhígítási idő után kap trombózist. Ritka, de van ilyen. Ahogy olyan is van, aki a vérhígító hatása alatt kap agy- vagy gyomorvérzést, amit egyébként nem kapott volna. A kérdés inkább az, hogy a kontrollon megvizsgálták-e, amikor fokozódó panaszokról számolt be. Ha ezt nem tették, akkor az volt a nagy hiba.
Az édesanyja halála kapcsán már előítéletesnek tűnsz - hacsak nem tudsz annál sokkal többet, mint amit leírtál. Igen, 9 évnyi krónikus lumbago után is lehet veseelégtelensége valakinek - egészen más okból. (Sok esetben a túlzásba vitt bizonyos fájdalomcsillapítók okoznak ilyet.)

Válasz erre 

várom a levelet 2017.12.03. 13:02:49

én azt szerettem volna,ha altatnak a térdműtétem alatt.de nem,mert sok beteg hány az altatás után.ki takarítaná föl?

Válasz erre 

Attamatta 2017.12.03. 15:02:24

Szomorú történet, valahol érthető a tehetetlen dühöd.
Engem is az fog el, valahányszor azokra a "drága" futballarénákra nézek. Erre van pénz, miközben ósdi gépekkel végeznek vizsgálatokat, műtéteket, beteg gyerekeket hurcolásznak életveszélyes állapotban kórházak között, mert nincs gép.

Válasz erre 

Peter Gruber 2017.12.03. 15:13:09

Olvasd és gyönyörködj. Most elégedett vagy? Balogh, nem ember de miniszter.

Válasz erre 

Nívea 2017.12.03. 15:50:21

@Anjo19: Minek írsz hülyeségeket, ki és miért kapná meg a büntetését? Nem szokták megkapni! Majd talán Te feljelented őket és akkor majd megkapják?

Válasz erre 

Schmetterlingi 2017.12.03. 16:02:32

@Anjo19: mégis miért kapna ápolónö büntetést?? Vérhígító elrendelése nem a növér kompetenciája, az meg szubjektív, hogy itt azt írták, hogy a növér kiokatatta, elképzelhetö, hogy csak tájékoztatta... A növér azt fogja mondani és tenni amit az orvos elrendel.

Alapvetöen azt sem tudjuk, hogy milyen mütét volt, mennyire volt a beteg mobil a mütét után, hogy valóban szükséges lett volna-e a vérhígító alapból.
Rengeteg fiatalt láttam már trombózissal, tüdöembóliával, nem mütét után, hanem csak úgy kialakult, sokaknak genetikai háttere van, amiröl addig nem is tud az ember, amíg tüdöembóliát nem kap...

Azt sem gondolom hogy ennek a történetnek köze lenne az eü szar helyzetéhez. Ha valaki hanyag volt, akkor az a kezelö orvos, de nem ítélkezem, mert nem ismerünk minden részletet.

Válasz erre 

élhetetlen 2017.12.03. 16:23:44

Én azt látom az egyik problémának, hogy nincsen meg egy műtét után az „utógondozás”, akár kisebb problémákra is odafigyelés. Elgázoltak, eltört a sípcsontom, felszúrta, szétroncsolta a térdemet. Minden elismerésem a sebészé, aki egész rendesen összerakott, mármint amennyire a érdem maradéka engedte. Hanem utána. Ott feküdtem a gipsz tepsiben fél lábbal, fordulni nem tudtam, mondtam, hogy nagyon fáj, ég a seggem. Senki nem nézett rá, behozott a nővér egy Pantenol kenőcsöt. Csak annyi történt, hogy a seggem alá berakott tenyérnyi elektróda beleégett a húsomba, és mire hazajöttem, el is gennyesedett. Bőrgyógyászhoz nem tudtam elmenni, ki meg nem jön házhoz pénzért sem egy sem, és hetekig, már gipszben, ha fel kellett kelnem, ezen a tenyérnyi seben kellett átfordulnom. Hát szenvedtem. Végül egy barátom unokaöccse éppen hazajött Belgiumból, és szívességből kitakarította, rendbe tette, (a tenyérnyi bőrhiba ott van, de ez az én koromban már nem számít). Ezzel tényleg nem a sebésznek kéne foglalkozni, csak nem láttam embert, akinek ezzel foglalkozni kéne.
Egy év múlva csavarok kiszedése. Vágás közvetlenül a térd alatt, az alsó csavar meg a boka fölött, tehát egy jó mély zsebnyi húslefejtés a csontról. Az alsó csavart nem találják, doki szövege, benőtte a dudva, kicsit sokáig voltam kikampózva, egyik mozgató ideg kiszállt a játékból. Másnap mondom a dokinak, hogy nem tudom mozgatni a lábfejemet. Ez így marad? Válasz, reméljük nem, és ott hagyott. Egy hónap tuskóláb üzemmód, aztán a körzeti küldött el egy elektromos idegújraélesztő kurzusra. Mi lenne, ha ezeket a járulékos sérüléseket ott, helyben elkezdenék kezelni?

Válasz erre 

Utó Pista 2017.12.03. 17:27:21

:(
Legyen könnyű neki a föld!

Válasz erre 

2017.12.03. 19:04:02

@Hórukk: Igen, ez pont így van. Édesanyám is nehezen mozgatta a bal karját. Kezelték is az orthopédián. Sajnos a hasnyálmirigy-rák nem reagált rá...

Válasz erre 

axolotl77 2017.12.03. 19:09:57

Bár nem vagyok egészségügyi dolgozó, de ahogy olvastam a poszter cikkét és elértem oda, hogy műtét utáni lábfájdalom és "nem a műtét helye fájt", egyből a trombózisra gondoltam. És ezt pusztán azért, mert volt már a családban mélyvénás trombózis.
Egy orvosnak ez miért jelent problémát? Talán mert nem ismeri a trombózist? Nyilván nem azért. Hanem mert ilyen a hozzáállása.

Válasz erre 

Hórukk 2017.12.03. 21:08:35

@élhetetlen: Mindkét dolog súrolja a műhiba határát szerintem, az égett sebet nehezebb megmagyarázni, persze ott valószínűleg nem a sebész hibázott közvetlenül, hanem a beteghordó, vagy a műtős. Bizony a sebész dolga volna a műtét sebészeti jellegű szövődményinek kezelése, ill. a nem sebészeti szövődmények esetén a megfelelő szakterületre továbbutalás.

Válasz erre 

Parajpuding 2018.01.09. 16:28:20

Aki ma bekerül a magyar egészségügy sötét bugyraiba, az jobb, ha felhagy minden reménnyel.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: