Mentős és mentős között van különbség

2015.03.27. 06:00

mento2_mn_szb.jpgTizenkétszer mentették meg a páromat, a tizenharmadik alkalommal azonban egy idegen kórházba vitték. Ezt már nem élte túl.

Sajnos volt alkalmam megtapasztalni, hogy mentős és mentősök között is van különbség. 18 hónap alatt 12 szer a mentősöknek és az orvosoknak, nővéreknek köszönhetően szív és COPD beteg Párom életét megmentették.

13. alkalom sajnos az utolsó is lett. A mentősök nem a megszokott terápiát a kézi intubálást alkalmazták és nem is a saját orvosunk kórházába szállították (Dél-pesti) ellenkezésem ellenére. Mély altatásba gépi lélegeztetőre tették és egy számunkra vadidegen kórházba (Péterfy ) szállították. Miután az orvosok így darab darab számba vették és majdcsak nem azt mondták, hogy csak foglalja a helyet a lélegeztető gépen, mert erről már nem igen tudják levenni.

 

mento2_mn_szb.jpg

 

Csak megjegyzem a team-ben működő orvos és nővércsoport, kedvesen mindig megköszönte ajándék vagy kp. -ban napi két látogatás alkalmával lerótt hálám, nem felhánytorgatás, csak még azt sem lehet mondani, hogy nem volt motiváció a hozzá állásukra.) 4 nap után közölték lassan búcsúzzak el tőle. Ennyi volt.

 

Sajnos azóta is 2 hónapja bánt, hogy elkeseredésembe leblokkoltam és nem tettem semmit. 130/70/70 vérnyomás és teljes normál vese működés és lélegeztető gép által 97 oxigén szint mellett állítólag 2 nap múlva leállt a keringése. Holott így utólag már előttem van a kép, békésen aludt keze puha meleg és arcszíne sem a végzetre utaló volt.

 

Viszont visszagondolva már felkészítve volt a távozásara, hisz, hogy kivették a karjából kanült és az oxigén ellátást sem mutatta már a gép, mikor de. 9 órakor közölték, hogy már így is 1/2 órával tovább maradhattam, vége a látogatásnak. 10 óra 45 telefonon közölték, hogy mit, azt már nem tudom, mert onnan, hogy a hang bemutatkozott dr.......... és sajnos rossz hírt.... elhangzás után nekem elsötétült a világ

 

Még 2 hónap eltelte után sem vagyok képes feldolgozni elvesztését, és az érzést, hogy lekapcsolták a gépről. Az érzés, hogy ha a megszokott módon a mentősök saját orvosához viszik, lehet, hogy ma is még mellettem lenne, még inkább nehezíti fájdalmam elviselését. Miért nem vettem fel a harcot velük szembe? Kicsit hosszúra sikeredett hozzászólásom, de ki kellett írjam magamból.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

töpörtő 2015.03.27. 09:05:55

Mintahogy posztolo irta ö hozzà szólt,komentelt az elözö poszthoz.Mért lett eböl külön poszt?Mért pont az ö hozzà szolàsa?Nem érkezett be akàr pozitiv vagy negativ poszt,hogy kilehessen tenni?Vagy nem volt kedve Despotànak pàrsoros valamit kitenni hagy ràgodjonak rajta a kedves olvasok?

Despota 2015.03.27. 09:51:36

@töpörtő: nem komment, fb oldalunkon üzenet

mnika88 2015.03.27. 15:11:14

Mélyen átérzem a posztoló fájdalmát és megértem az érzéseit.Sajnos eljön egy súlyos betegségben az a pont,amikor már semmit nem lehet tenni,max a maradék időt lehet és kell is a beteg számára elviselhetővé tenni.
Az intenzív osztályoknak van egy olyan íratlan szabálya,hogy akinek sem az életminőségén sem az életkilátásain nem tudnak javítani,azokat nem veszik át.Ez nem gonoszság,aljasság.Egyszerűen nincs értelme,valakit,aki haldoklik most x hónapokig gépi lélegeztetni,miközben úgyis vagy az alapbetegségébe hal bele,vagy elviszi valami osztályon összeszedett kórokozó.
Az én 30 éves testvéremnek 21%-os oxigen mellett voltak relatíve jó vérgáz értékei,normál vérnyomása stb.Ő is COPD-s volt,nem bírta tovább,nem tetettük gépre,mert a véget nem kerülhette volna el.Légzéskönnyítő gyógyszert kapott,fájdalomcsillapítót.Nem élte meg,hogy fullad (ez a legfontosabb!!)szépen,békésen elaludt.Én is azon agyalok mai napig,mi lett volna,ha...
Szóval megértem az érzéseit,kívánom,hogy meg tudjon nyugodni,nekünk fájdalmas csak,ők már nem szenvednek.

Tempus.Anh 2015.03.27. 18:28:32

Felmerül az a kérdés, hogy az átkozottnak titulált Dél-Tepsinek becézett kórház mégiscsak megfelelőnek bizonyult?
Csak mert korábban halálgyárnak volt titulálva.

Egy 12 alkalommal újraélesztésre szoruuló betegnél esélyes, hogy egy újabb alkalommal ez nem lesz sikeres.
Azonkívül ha nincs spontán légzése, azt New Yorktól Vlagyivosztokig lélegeztetőgépre teszik, és meghatározott ideig ott tartják.
Amúgy a 97 %-os saturatiot GÉPPEL érték el, ezt ne feledjük el.

Ezzel kapcsolatban: van egy olyan team, amelyik agyhalottnak nyilváníthatja a beteget és dönthet a lélegeztetőgépről történő levételről illetve arról, hogy szervdonornak megfelel-e az agyhalott elhunyt.
A törvény szerint ha ez ellen életében írásban nem tiltakozott, akkor szervei - he épek, megfelelnek a szervdonációs kritériumoknak - kivehetők donációs céloknak.
Itt nyilván erről nem nagyon lehetett szó.

Azonkívül, ha egy beteg spontán nem lélegzik, az a lélegeztetőgépről történő levételt követően röviddel meghal.
Bostonban is, Tokioban is és Johannesburgban is.
Pesten is.

Ez van.
A mentősöket hibáztatni, hogy mért ebbe vagy amabba a kórházba vitték a nyilvánvalóan esélytelen beteget, a haláláért felelőssé tenni az ITO-t, nem vall jó realitásértékre.

Nincs "mi lett volna, ha".
Beletörődés van és ésszerű belátás, a valós helyzet elfogadása.

CPR 2015.03.27. 20:15:21

Egy intenzív osztályon korlátozott ágyszám van, ha mind foglalt nem tud több beteget fogadni, mert minden lélegeztetőgép használatban van, ezért a mentő arra az intenzívre viszi ahol van még hely. A mentő részéről nem történt mulasztás. Ennyire egyszerű.

2015.03.27. 20:38:58

@Tempus.Anh: Mitől van az , hogy a légzés nem tud visszaállni a defibri után annak ellenére, hogy a szív beindul ? Összeesik a tüdő ?

2015.03.27. 20:43:37

@CPR: Még sem az intenzív a legrosszabb hely egy kórházban , igaz ?
Sok esetben a krónikus bel is hospiceként működik .

Tempus.Anh 2015.03.27. 21:01:25

@Diorella Queen: Valószínűleg a nyúltagyi légzőközpont bénulása okozza.

2015.03.27. 21:03:04

@Tempus.Anh: Ez semmivel nem kezelhető probléma ?

2015.03.27. 21:11:45

Agytörzs és gerincvelői motoros neuronok összeköttetésének
megszűnése a légzőmozgások azonnali megszűnéséhez vezet
n. phrenicus (belégző) rekeszizomhoz futó ideg
n. intercostalis internus (kilégző) külső bordaközti izmokhoz futó
ideg

De mitől szűnik meg az ingerületátvitel ?
És ha bénulás okozza, akkor hogyan lehetséges hogy ez a bénulás nem minden esetben okoz exitet ? Mitől szűnik meg spontán ?

Katoci 2015.03.27. 21:21:15

Sajnos nem. Az agy nem regenerálódik, ha elpusztult a légzőközpont, az már jó eséllyel úgy is marad. De itt az én olvasatomban nincs szó újraélesztésről, pusztán csak egy végstádiumú, halálos betegségről, ami a tüdő mint gázcserélő szerv pusztulásával jár.

2015.03.27. 21:54:10

Köszönöm a választ Gábor .
A valódi ok tehát agykárosodás .

csakmotyogok 2015.03.28. 07:33:06

@töpörtő: Igen 1 facebookos hozzászólásból lett poszt. Mondjuk ilyen erővel azt a hozzászólást is kitehették volna amineb az egyik mély-sötét 2 bites agysejtű a másik vitázónak lóremiszervet kívánt:)).

min 2015.03.28. 13:41:51

@Tempus.Anh: Látod, tudsz te ha akarsz tárgyilagosan, a betegebe vagy annak hozzátartozójába való rugás nélkül is írni.

Braincelle 2015.03.28. 14:45:29

@Diorella Queen:
Arról van szó, hogy egy végstádiumú COPD-s (tüdőbeteg) betegnél, akinek a tüdeje már alapból nem működik, előbb-utóbb kritikus állapot alakul ki, fullad, oxigényhiányos, megáll a szíve stb.
Ha lélegeztetőgépre teszik, akkor a nem működő tüdejét a lélegeztetés pótolja, De gép nélkül az a tüdő már soha nem lesz működőképes. Addig fog élni, amíg lélegeztetik.
Utolsó stádiumú COPD-s beteget nem indokolt, sőt adott esetben kontraindikált lélegeztetőgépre tenni, hanem addig kell más eszközökkel küzdeni, amíg csak lehet, utána megfelelő palliatív terápia kell és hagyni meghalni.
A nehézség az, hogy amikor egy ilyen végstádiumú beteghez kihívják a mentőt, akkor gyakorlatilag információ és a beteg ismerete nélkül azonnali, sürgős döntéshelyzetbe kényszerül a mentős. Ilyen helyzetben nagyon ritkán lehet felvállalni, hogy a beteget ne tegye gépre, egyszerűen, mert előbb kell cselekedni, mint ahogy lenne idő a szükséges információkat megszerezni arról, hogy kell-e cselekedni, másrészt mert nem ő a kezelőorvos, nem ismeri a beteget, hogy is tudna arról dönteni, hogy elengedi.
Ha nem teszi gépre és meghal ott helyben a beteg, azt már nem lehet visszacsinálni. Ha intubálja, lélegezteti, elviszi intenzív osztályra, akkor majd lesz valami, mások fognak több információ, több idő, több kommunikációs lehetőség birtokában döntést hozni.
Ugyanakkor nehezíti a helyzetet, hogy Magyarországon megkezdett lélegeztetést nem lehet abbahagyni, mert az eutanázia (csak akkor lehet, ha valaki agyhalott). Még akkor sem, ha értelmetlen. A legjobb, amit csinálni lehet, hogy kiveszik a tubust, amikor úgy néz ki, hogy épp stabil állapotban van (nem azzal a céllal, hogy megöljék, hanem azért, mert épp az a pillanat alkalmas lehet erre, jobb úgysem lesz, örökké úgysem lehet gépen), aztán nem intubálják vissza, amikor kiderül, hogy képtelen gép nélkül lélegezni (ezt már engedi a törvény: végstádiumú beteget, akinek érdemi ideje és életminősége már nincs hátra, lehet nem tenni gépre).
De akárhogy is, ha a családdal nincs együttműködés, vagy a család nem érti meg és fogadja el, hogy az a helyzet, ami, akkor nagyon nehéz a helyzet (itt is, tizenháromszor hívtak mentőt ehhez a beteghez. Nem gondolták, hogy egyszer lesz egy végpont? Csak valaki hibáztatásával lehet feldolgozni azt, hogy egy menthetetlenül súlyos beteg ember meghal?)

Braincelle 2015.03.28. 14:50:01

Ugyanakkor egy súlyos tüdő, következményesen szívbeteg embernek gépi lélegeztetés mellett is megállhat a szíve.

Braincelle 2015.03.28. 14:51:45

A posztoló nem írta, hogy a 12 alkalom vagy akár a 13. során újraélesztés is lett volna. Lehet, hogy csak annyira súlyos légzési elégtelen volt, hogy lélegeztetés volt szükséges.
De ha reanimáció is volt, akkor az is reális, amit fentebb írtak.

mikka7 2015.03.28. 16:29:06

@Braincelle: "Utolsó stádiumú COPD-s beteget nem indokolt, sőt adott esetben kontraindikált lélegeztetőgépre tenni, hanem addig kell más eszközökkel küzdeni, amíg csak lehet, utána megfelelő palliatív terápia kell és hagyni meghalni."
Amikor Édesapám eljutott az utolsó stádiumba(COPD és minden, ami ezzel jár), hazahozattuk a kórházból. Pontosan tudtam mi vár ránk, nem akartam lélegeztetőgépen látni, mert tudtam, hogy menthetetlen. Nagyon örült, hogy a közöttünk élheti utolsó hónapjait, boldog volt. Pontosan láttuk a férjemmel, hogy mikor érkeztünk el az utolsó napokhoz, tudtuk az utolsó estén, hogy reggel Apukám már nem lesz közöttünk. Ha Ő lett volna az első beteg, akit haldokolni látunk, lehet hogy elbizonytalanodunk. Részvétem a posztolónak, átérzem a fájdalmát, de ez a betegség gyógyíthatatlan.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.28. 16:48:21

"18 hónap alatt 12 szer a mentősöknek és az orvosoknak, nővéreknek köszönhetően szív és COPD beteg Párom életét megmentették."

Az elmúlt másfél évben átlag HAT hetenként akart elmenni. Gondolom, nem minden hatodik héten egyszer, hanem először ritkábban, majd egyre sűrűbben.

Nem jobb így mindenkinek, hogy végül elmehetett?

Mókus ős 2015.03.29. 07:20:16

@Tempus.Anh:
Realitaserzek, esszeru belatas:) A gyaszmunka utolso szakaszaban igen. Ez meg az ertetlen fazis.

Tempus.Anh 2015.03.29. 08:59:47

@Mókus ős: Annyi energiája azért maradt a gyászmunka ellenére is, hogy alaptalan vádaskodásba kezdjen egy fórumon.
Ehhez azért nem volt túl nagy ama gyász...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.03.29. 12:01:08

@Tempus.Anh: Nem élesztették újra 12-szer. Zavaros a szöveg, de azért kihüvelyezthető, hogy mi történt. Nyilván súlyos COPD-beteg volt, aki többször is átmeneti lélegeztetésre szorult (a "kézi intubáció" valami effélét jelent). Utoljára viszont elvégezték rajta az RSI-t, ami az OMSZ néhány vezetőjének legújabb őrültsége, és súlyos szövődményekkel, gyakran halállal jár. Ráadásul a dolgozókat suttyomban kötelezik az RSI-re (kifelé azt kommunikálják, hogy választható az eljárás, de a valóság nem ez).

Ilyenkor relaxációval intubálnak, és - teljesen fölöslegesen - hosszú hatású relaxánst is adnak. Persze hogy ezután a COPD-beteget nem lehet a gépről levenni, az az egy-két óra elég a megszokáshoz.

Pont a COPD és a szívelégtelenség az, amikor az RSI-nek tilosnak kéne lennie (épp azért, hogy hamar le lehessen venni a beteget a lélegeztetésről). Ugyanígy a stroke esetén is, mert az meg kimegy a lízisidőből, hiszen relaxálva vizsgálhatatlan. Ehelyett az eljárás kötelező, és gyakorlatlan mentőtiszteket is "kiképeznek" rá, akiknek aztán mélyaltatott, relaxált beteget kéne szállítás közben észlelniük, holott ebben semmi gyakorlatuk nincs.

A beteg halálát ezúttal is az RSI okozta. Ha azt nem végzik, lett volna esélye.

Tempus.Anh 2015.03.29. 12:13:38

@Molnárgörény: Az RSI-t nálunk tréfásan úgy nevezik, hogy Reméljük Sikerül Intubálni :).
Egy alkalommal az SBO orvosa egy ilyen beteg vizsgálatakor odaszólt, vigyázzak, mert a tarkóhajlításkor leeshet a feje...:) A beteg neurológiai vizsgálata ilymódon valóban abszolút téves fizikális leletet ad.
Érdekes, hogy ennek ellenére mégis elfogadták, mint általános gyakorlatot.

Hogy valamelyik gyógyszercég inspirálta-e őket erre, hogy jobban fogyjon a méregdrága izomrelaxánsa, nem lehet tudni.

Braincelle 2015.03.29. 20:17:21

@Molnárgörény:
Nem hiszem, hogy az RSI okozta volna a halálát. Elvileg a hosszú hatású relaxáns is 30 percig hat csak, van, akinél elhúzódóbban, és lehetne is vitatkozni az RSI-ről, de ennek a végstádiumú COPD-betegnek kizárt, hogy ez okozta volna a halálát, még azt sem hiszem, hogy közrejátszott benne. Mentők tudják, hogy egy súlyos COPD-beteget csak végső esetben szabad intubálni, ezek szerint itt már elérte ezt a végső esetet, akkor meg nem az intubáció módja döntött.

@Tempus.Anh:
Megvannak az előnyei az RSI-nek és az egész eljárásrendnek. Kritizálni is lehet több ponton, de nem véletlenül lett az kitalálva.

Braincelle 2015.03.29. 20:21:39

Amennyiben a kézi intubálás alatt az intubálás majd ballonos lélegeztetést érti, akkor ráadásul az egész felvetésnek nincs is jelentősége, mert akkor minden alkalommal intubálták, csak nem mindig géppel lélegeztették (vagy nem a lakáson tették respire, hanem lenn az autóban).

Tempus.Anh 2015.03.29. 21:38:42

@Braincelle: Egy klasszikus neurológia tanításai szerint kórisméző régi professzor szerintem kiherélné a mentősöket, ha ilyen állapotban szállítanának be beteget hozzá.

Mindez addig fog tartani, amíg egy-két beteg ENNEK következében exitálni fog, onnan tovább megváltozik a szemlélet.

2015.03.29. 21:51:38

@Braincelle: A posztot én magam is egy gyászreakciónak gondolom, ami a megváltozhatatlan helyzettel jár együtt és a tehetetlenséggel . Ezért nem kell az eü dolgozóknak az ilyen posztokon megsértődni szerintem .

Braincelle 2015.03.29. 21:51:48

@Tempus.Anh:
van erről véleményem, de nem szeretném ezt itt elmondani, ha nem baj :)

Tempus.Anh 2015.03.29. 23:10:40

"Köszönöm az eü. dolgozóknak, amit halálosan beteg férjem életéért megannyiszor megtettek, az OMSZ-nak, hogy utolsó alkalommal újraélesztette, az ITO-nak, hogy utolsó percig életben tartani próbálta."

Ez egy istenfélő, korrekt, józan gondolkodású, racionális felfogású hozzátartozó véleménye - lenne - a fenti esetről.

A MÁSFAJTA hozzátartozó számalmas hozzáállása pedig fentebb olvasható.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.03.31. 01:59:47

@Braincelle: Az RSI csak az OMSZ-vezetés szerint nemzetközi aranystandard, ez valójában nem így van. Koponyasérült esetében a relaxáns (a rövid hatású!) hasznos lehet, egyszer-kétszer én is adtam. Nem véletlen, hogy Angliában csak erre használják.

Az eljárásnak éppen elég halottja van már. Csak titkolják. Nálunk az ITO-ra helyezett RSI-n átesett betegek többsége meghalt, ami a sima intubációra nem igaz. Nem is félóra a hosszú relaxáns hatása, hanem egy-másfél, de sokszor még több.

Nagyon is van különbség a tubuson át végzett ballonos asszisztálás és az RSI között. Én anno rohamos koromban már rég nem arra voltam büszke, hogy tudok intubálni, hanem arra, hogy a beteg állapotát is tudom javítani. COPD-nél ez éppen úgy ment, hogy ha muszáj volt, rövid időre (persze nem relaxálva!) tubusoltuk, asszisztáltuk, de aztán ki is vettem, és már spontán légzéssel, tubus nélkül vittem be. Ezek a betegek így leginkább megmaradtak, míg RSI után a COPD-beteg az halott lesz az esetek többségében. Az RSI-nek belgyógyászati indikációja nem létezik, COPD és szívelégtelenség esetén kizárólag hátrányai vannak, előnye semmi.

A legfőbb baj az, hogy miután már nem tudnak a mentősök intubálni, nem azt tanítják meg (nincs is, aki megtanítsa, a vezetés se tud), hanem gyorstalpalón RSI-re tanítanak. Ez körülbelül olyasmi, mintha valakit, aki a 2x2-t nem tudja, a másodfokú egyenlet levezetésének megtanításával próbálnál feljavítani. Nem életképes ötlet...

Tempus.Anh 2015.03.31. 12:56:20

@Molnárgörény: Szívesen megnézném, a hogy succinylcholint, pancuroniumot, rocuroniumot, stb. gyártó cégek képviselői közül hányan jártak az OMSZ vezetőségénél, mielőtt az "aranystandarddá" nyilvánította volna nagy harsányan az RSI-t.

Ebben is qrvanagy üzlet van, mint annyi minden másban.

Lőrincz Mártonné Kriszti 2015.06.27. 17:23:14

Sziasztok!2 hónapja tudom h.ez a betegségem.Tudnátok nekem többet írni a betegségről?sajnos a doktornő semmit nem mondott!!nincs idelye a betegekre!!Köszi!!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása