Haláltábor a 21. században

2015.04.04. 11:26

Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni.

Édesanyám betegsége január elején kezdődött. Nem volt étvágya, néha hányt, de fájdalma nem volt. Háziorvosunk vett tőle vért, mely vashiányt, és vérszegénységet mutatott. Be akarta küldeni kivizsgálásra, de anyukám nem akart kórházba menni. Elvittük egy magánklinikára, ultrahangra, de nem találtak semmi bajt. Kérdeztem a doktornőtől bevigyük-e a kórházba, de azt mondta „csak oda ne”! Ajánlott egy belgyógyászt, hozzá vittük el. Az úton rosszul lett az autóban. Megvizsgálta a doktor úr, de azt mondta, vigyük be a kórházba, mert ínfúzióra van szüksége, fel kell erősíteni. Bementünk a sürgősségire, ott már újra hányt, és hasmenése is volt. Végre ránk került a sor, az orvos megvizsgálta, és az infektológiára küldte, hiába mondtam, hogy azért hoztuk be, mert nem tud enni. Végre felkerült az osztályra, és ínfúziót is kötöttek be. A nővér mondta, hogy orvost ne várjunk, mert öt osztályon van egy ügyeletes. Másnap mentünk, a doktornő fel volt háborodva, hogy anyunak nem ott lenne a helye, mert neki nem ilyen jellegű baja van. Ezt mi is tudtuk, de hiába mondtuk, a sürgősségin. A doktornő mondta ha meglesznek az eredmények, és lesz hely a belgyógyászaton, át fogják vinni. Minden negatív lett, és négy nap múlva, átkerült az 1-es belre.

Délután mikor mentünk, akkor vizsgálta egy fiatal orvos. Elmondta, hogy az eddigi vizsgálatok, semmi ijesztő dologra nem utalnak. A tüdején hall valamit, majd egy mellkas röntgent is csinálnak. Kérdeztem tőle, hogy akkor nincs életveszélyben az anyukám? Ő azt felelte, hogyan lenne. Ez már péntek volt, semmit nem csináltak vele. Szombaton mentünk, teljesen zavart volt. Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy az időseket megviseli a helyváltozás. Vasárnap mentünk, már másik szobában volt, mert verekedett a nővérrel. Szobatársa szerint, annyit mondott a nővérnek, hogy ne szorítsa meg a kezét, mert fáj. Alig vártuk a hétfőt, hogy talán valamit megtudunk. Mikor oda értem, akkor jött az orvos, aki pénteken vizsgálta, de csak annyit mondott sajnálom nem én lettem a kezelő orvosa. Megkerestük az orvost. Levágta elém anyu 2007-es zárójelentését, hogy mi nem mondtuk meg, hogy anyukámnak volt egy agyi infarktusa és ő azóta folyamatosan leépült. Mondtam neki, hogy semmi más baja nem volt, mint hogy enni nem tudott. Másnap elmondta, hogy csináltak egy mellkas ct.-t, és volt egy tüdő embóliája, de azt nem tudja, hogy mikor kapta. Kérdeztem tőle, meg tudják-e gyógyítani? Azt felelte, igen a mai orvos tudománynak köszönhetően megtudják, csak képzeljek el lyukas vödröt, amibe felülről öntik a vizet, lyukon meg ki folyik. Anyu is így van, valahol van egy daganata, amit meg kell keresni.

Csinálnak gyomor, bél, urológiai és nőgyógyászati vizsgálatot. Ideggyógyász meg vizsgálta, és kérte koponya ct elvégzését, de ezt a kezelő orvosa nem tartotta fontosnak, mert csak a daganatot kereste. 11 nap után elvégezték a gyomortükrözést, 18 nap után a béltükrözést. Ekkor a kezelőorvos azt mondta, hogy negatív lett az eredmény, még lesz egy nőgyógyászati vizsgálat, és beszélhetünk hazabocsátásról, és a vérhígítást is meg kell beszélni, mert az nem lesz egyszerű, és elfutott. Volt hogy órákat vártam rá, nem jött ki a szobájából. 24 nap után a nőgyógyászati vizsgálatot is megcsinálták, az is negatív lett, daganat sehol. Közben felfekvései lettek a lábszárán, sarkain. Én minden nap mentem, és kenegettem, etettem, itattam. Vettem neki sarok gyűrűket, decubitusz párnát, de még arra sem voltak képesek, hogy arra tegyék a lábait. Egyik nap jól volt, másik nap, beszélni sem tudtunk vele. Itthonról vittem minden nap a teát, és az enni valót. Minden nap megvártam a vacsorát, és megetettem, beadtam a gyógyszereit. Volt, hogy úgy tele volt nyugtatózva, hogy fel sem tudtam kelteni, csak perceket volt ébren. Megkértük a nővért, ha éjjel nem alszik, altatót adjanak neki, ne nyugtatót, de ő azt felelte majd az éjszakások eldöntik, mire van szüksége. Egy hónapig volt bent, de én ez alatt mit éltem át, nem kívánom senkinek. Ami ezen az osztályon folyik, az nem emberhez méltó.

Hallottam ott a betegektől, hogy „haláltábornak” hívják. Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni. Mielőtt este eljöttem tele öntöttem a poharát teával, az másnap ugyan úgy volt. Amíg olyan szobatársai voltak segítettek neki, de ezt az utolsó esélyt is elvették, mert mindenki fekvő beteg volt. Mentünk a tesóimmal vasárnap, nem voltak meg a sarokgyűrűk, sem a párna. A nővér azt mondta, azt hitték a kórházé, és elküldték a mosodába. Akkor mondta a nővér, hogy már anyunak péntekre ki volt állítva a zárójelentése, de nekünk senki nem szólt. Hétfőn mentem, de a kezelőorvosa nem volt, állítólag beteg lett, vagy csak velem nem akart találkozni?!

A doktornőnek mondtam, hogy szeretném hazahozni anyukámat. Mondta, hogy nem fogom tudni itthon ápolni, de mondtam neki, hogy megoldom. Megegyeztünk, hogy szerdán haza hozatja. Kérdeztem tőle milyenek a felfekvései, azt mondta, hogy csak felületi sebei vannak, mert már azt is bekötötték, hogy ne lássuk. Anyukám nagyon fáradt volt, csak aludt. Kedden elmentem a ruháiért, még beszélgetett, de azt mondta nagyon fáradt. Szerdán vártuk a betegszállítót, négy órakor hozták meg, de hogy milyen állapotban, azt leírni nem lehet. Láttam a betegszállítók is szégyellték, de talán örültek, hogy addig életben maradt, míg hazaértek. Letisztítottam az arcát próbáltam itatni, de nem tudott. Nedvesítettem a száját, de nem reagált semmire. Este már be is lázasodott szóltam a testvéreimnek, kihívtuk az ügyeletet. Megvizsgálta az orvos, és azt mondta beküldi a kórházba, de mondtam neki, hogy pár órája hozták meg a bel-ről. Csak annyit mondott, sajnos tudom, mi van ott. Kérdeztem tőle, hogy Celldömölkre nem lehetne-e? Erre elmondta, hogy akárhova küldi, meg fog halni, mert teljesen ki van száradva, vérszegény, nincs oxigénje, tüdő gyulladása van, és a felfekvései miatt is lehet lázas. Ezt a kórházban senki nem vette észre. Olyan felületi sebei voltak, hogy az ökleim belefértek volna, de azok sem bekenve sem kezelve nem voltak. Másnap fél 11-kor elhunyt. Panaszommal megkerestem a betegjogi képviselőt, elmondtam a történetünk, de nem kaptam választ. Azt mondta neki anyu kezelőorvosa, hogy azért beszélt velem úgy, mert én minden nap zaklattam. Egy orvosnak hogy lehet így beszélni, mert, ahogy ő beszélt velem, és a betegekkel, azt hallani kellett volna! Nagyon sok mindenre szerettem volna választ kapni, leginkább arra, hogy mi baja volt anyukámnak, mert annyit tudunk, hogy daganata nem volt. A zárójelentésén olyan betegségek vannak, amik eddig is megvoltak, és jól volt. Vérszegény volt, de vért nem kapott, igaz a zárójelentésén rajt volt, de biztos valamelyik magán betegnek adták.

Az utolsó héten már az infúziot is elvették tőle, nem etették nem itatatták. Nem csináltak koponya ct-t. Építhetnek akármilyen új tömböt, ha így állnak a betegek mellé. Egyik nővér megígérte, hogy a párnákat beleteszik egy zsákba, valaki menjen be érte, de nem emlékeznek rá, hogy valakinek elveszett volna. Ha tudnám, hogy betegnek adták, nem is érdekelne, de gondolom már valaki haza vitte. Egy olyan ápolónővel találkoztam, aki kedves volt a betegekhez (Kati) neki köszönöm, de én a helyében elmennék onnan. Voltak ott olyan betegek, akik sokat voltak más osztályon, és mondták ott nem így bántak velük. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy elvittem, és nem tudok belenyugodni, hogy a 21. században ilyen megtörténhet. Már bánom, hogy nem jelentettem fel a kezelő orvosát. Talán könnyebben beletörődnék, és másokat megmenthetnék ettől az orvostól. Vigyázzatok magatokra!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2015.04.04. 12:09:42

Részvétem a poszternek az édesanyja halála okán.
Senkit nem szeretnék magamra haragítani, de felmerült bennem néhány kérdés, amire reményeim szerint az itt néha érdemben kommentelő orvosok válaszolni tudnak majd.

A kezdeti vérszegénység és vashiány okának megállapítása miatt kellett volna kivizsgálásra kórházba feküdnie a betegnek? Ha igen, és ez a beteg berzenkedése miatt elmaradt, én azt nagy hibának tartom. Milyen UH készült, mire irányult konkrétan a vizsgálat?
Hasmenés-hányás, infúzió...kiszáradás? Infektológia? Korábbi stroke? Kapkodom a fejem, mert valahol biztosan van egy szál, amin el lehetne indulni kibogozni ezt a történetet:(

"A zárójelentésén olyan betegségek vannak, amik eddig is megvoltak, és jól volt."

Mik voltak ezek a betegségek? Ez lenne a lényeg az egészben, nem az, hogy egy beteg "halálgyárazik". Halálos betegséggel a szervezetben is jól lehet lenni. Egy ideig:(

"Vérszegény volt, de vért nem kapott, igaz a zárójelentésén rajt volt, de biztos valamelyik magán betegnek adták."
A vérszegénység nem feltétlenül követeli meg a transzfúziós terápiát, az pedig, hogy a trafót "biztos valamelyik magán betegnek adták" alaptalan vád, hiszen ez azért jóval nagyobb kockázattal jár, mint pl. az, hogy valaki másnak adjuk oda a beteg görcsoldóját...

Költői kérdés a kedves poszterhez: ha Kati helyében Ön is elmenekülne onnan, akkor ki marad....?
Nem szeretnék kegyeletsértő lenni, de boncolás történt/történik? Mert a választ az adná meg.

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog