Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház

2015.11.06. 05:10

jahn-ferenc-korhaz_1_1.jpgSemmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, de egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel.

Tisztelt Praxis!


Csak megerősíteni tudom azt, amit itt olvastam.

 

http://praxis.blog.hu/2015/11/03/orakig_szivatjak_a_betegeket

Sőt! Két alkalommal ennél sokkal durvább dolgokat láttam először 73 éves édesanyámmal, utána 18 éves fiammal.

 

Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház és semmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, hanem a magyar egészség(?)ügy borzalmas helyzetét.

 

Először 7, majd 9 órát ültem végig, mint kísérő. Estétel hajnali, illetve reggelig.

 

A folyosókra kitolt, magára hagyott betegek, idős emberek mindennapi látványt nyújtanak. Vakbélgyanús, görcsölő gyerekemet a regisztráció után több mint másfél órával (!) látta először orvos, akkor is csak a szokásos "beutalókat" kaptuk meg, amelyeket hajnal 3-ra már teljesítettünk is (ultrahang, vérvétel stb.). Reggel fél nyolc körül látta olyan orvos, amelyik meg is vizsgálta. Addig a hajnalban lehűlt váróban, kényelmetlen koszos, műanyag székeken vártunk.

 jahn-ferenc-korhaz_1_1.jpg

Mindkét alkalommal tanúja voltam a magára hagyott, széken kuporgó vagy gurulós ágyra fektetett idős, folyosón hagyott betegeknek. Annak is tanúja voltam, amikor egy ilyen gurulós ágy oldalsó támláját elfelejtették feltenni és a valószínűleg belgyógyászati problémákkal bekerült idős bácsi lezuhant a gurulós ágyról - immár fejsérülésekkel, csakhogy a sebészetnek is legyen dolga.

 

Ott találkoztam volt tanítványommal, aki németországi brazil származású huszonéves srácnak tolmácsolt, aki kapuérázott és sportsérülést szenvedett. Egy ágyra fektették, órákat várt kínzó derék és hát fájdalmak mellett, de nem ez volt a legborzalmasabb. Az ágy mellett volt 2 bőröndje (reggel utaztak volna haza). Egy rendkívül agresszív nővér (?), kórházi alkalmazott kiabálva, káromkodva viharzott ki, majd magyarul ordibálva kezdett kommunikálni a szemmel láthatóan minden mozdulatra felnyögő, ágyon fekvő sráccal. Mivel magyar nyelvtudás hiányában a srác nem reagált azonnal (tolmácsolni kellett neki), az agresszív alkalmazott káromkodva belerúgott bőröndjébe, illetve ezzel az ágyba, majd elrohant.

 

Órákon keresztül szagoltuk a terjengő bűzt a folyosón, az állandóan nyíló-csukódó ajtó által generált huzatban ültünk. Semmi információt nem kaptunk, azon kívül, hogy "Várjunk türelemmel".

 

 

Egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel.

 

Tisztelettel:

Bálint István

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rest of boys 2015.11.06. 13:42:42

Ha egy brazil is megsérül capoeira közben, akkor egy európai mit szóljon?
Az edzést nagyon egészségesnek írják le, eszerint mégsem az, valami mást kellene kitalálni helyette, ha ilyen kockázatai és mellékhatásai vannak.

/Ez a kapuéra nagyon mókás átírás, valamiféle kapukorszakra asszociál. Kapu éra.../

A posztról kb. ennyit.

swiss blend 2015.11.06. 14:15:21

Ez a srác most hazament Brazíliába és gondolom meséli fűnek-fának,hogy Magyarországon milyen "kedves" ápoló személyzettel hozta össze a balszerencséje.

alfacharlybravo 2015.11.06. 14:18:25

Na most képzeld el én mint törzsvendég a múlt évben kipróbáltam a Német egészségügy vendégszeretetét immár harmadszorra. Van ott valami ami vonz ehhez.
Először egy megyeszékhely Rems-Murr Kreis közkórházát, majd Stuttgart Bethesda intézményét tavaly a Madeburg-Uniklinik volt soron. Erős hasi fájdalmakkal hányással kerültem be az ottani elfekvőbe, kis bonyodalom a hiányzó EU-Card miatt amit sikerült pótolni ha nem akkor fizetős lett volna, de így a cehh nagy részét az AOK beteg biztosító fizette, így nem volt akadálya egy a kórháznak jól fizető hasi műtétet megcsinálni. Van önrész ami nem sok csak 60 EUR, a mentő az már drágább érdemes taxival menni 450EUR, volt utasbiztosításom így ezeket az fizette. Felvétel a kórházba vizsgálatok, vakbél gyulladás jobb vese hasnyál mirigy epe hólyag reflux mind egyszerre na melyik a fő baj? Doki, tudja a tököm volt a válasz, egy nap gyógyszeres kezelés labor eredmény radikálisan javul, persze antibiotikum infúzióban. Másnap egy kis ultrahang has nyomkodás, doki még mindig gőzöm sincs mi van. 10 perc múlva hoz egy műtéti ismertetőt és kér egy nyilatkozatot a műtéthez hozzájárulok és minden felelősség az enyém nyugodtan kísérletezzenek a medikusok, aláírom vagy kiraknak az utcára. Na de milyen műtét lesz, az majd a műtő asztalon kiderül. Közben ott felejtettek a folyosón a műtét előkészítésekor. Ébredés fuldoklás elhaló hangon kérdezem mit vettek ki belőlem az epehólyag nézett ki rosszul azt vették ki. Elbocsátáskor kaptam egy pár Clexanne kórházi kivitelű alvadásgátló injekciót. Egy sötét bőrű migráns doki mondja, hogy neki nem tetszik a labor eredményben a hasnyálmirigyre vonatkozó adat, meg ad néhány tanácsot, majd rákérdez az injekciókra ezek balfékek adjam oda neki majd hoz rendes automata verziót. Az elfekvő kemény volt, dilis öreg lányok fazonok éktelen bűz a folyosón haldokló betegek stb. Ez az ország ugyi az álom ország? A propaganda szerint. Persze van még pénz ott van WC papir folyékony szappan fertőtlenítő kézmosó, meg németül nem tudó takarítónő, meg nővérek meg ostoba hozzá nem értő német dokik, de van egy két profi migráns orvos is. A Waiblingeni közkórházban a bal láb hüvelyk új körmét szedték le, német doki nem tudta elérzésteleníteni hívot egy ázsiai dokit, akinek sikerült közben mondja hülyék ezek itt. az osztályos doki jobban beszélt magyarul mint én Budai sváb volt.

Palkovics Ede 2015.11.06. 14:38:15

Szintén Jahn. Kontrollra mentem vissza, 9-kor kezdődött a szakrendelés. 10-kor mentem be. Leültem, vártam.Volt ott egy kiscsaj, ő pont 9-re érkezett. 13órakor kijött egy asszisztens hozzá, mondta, hogy az "orvosa hazament, de úgy néz ki magának nincs panasza", hazaküldték.
Én vártam még egy órát, majd mivel senki sem jött, hogy bú vagy bá, eljöttem.
Vérvétel: telefonos érdeklődésre mondták, hogy van pénteken is. Pénteken el, becsekkolás a betegirányítóban a vérvételhez. Felcaplatás, ahol közlik, hogy pénteken nincs vérvétel.(!) Se a telefonos ügyintéző, se a betegirányítóban nem tudják.
Még a wc-t meg kell említeni: folyik, úgy néz ki, mint amit 3éve nem takarítottak, wc papír nincs, mosdókagylóról leszerelték a csapot, az ajtókat 2pánt tartotta a 4-ből.
Folyosó tele betegjogi képviselő elérhetőségével, és propaganda a sorszámbehívó rendszer kiépítéséről, amit már évek óta átadtak. Látta már valaki működni? Én nem.

rest of boys 2015.11.06. 17:34:11

@alfacharlybravo: Deutschland sem a világ közepe, bár most a Bundesmutti arabizáló áldásos tevékenysége valószínűleg telepakolja csupa Avicennával a német egészségügyet, így jelentősen javul annak állapota és eléri- teszem azt - az Emírségekét...

Arról hallottam, hogy nem nagyon használják az agyukat, inkább a paraklinikumra, a gépekre hagyatkozva kórisméznek.

Még mindig a magyar beteg jár a legjobban.
Tök ingyen gyógyítják egy veszteséges, alulfizetett ágazatban, ezeken a blogokon pedig rinyálhat, mint a fürdőslotyó, ha túl nagy a kliens farka.

she_wolf 2015.11.06. 19:04:04

@rest of boys:
Már megint durváskodol!:)
Hát ja! A kicstárnok elsikította a zsét, a ménes szétszaladt, a puskák meg besültek.
Így szertefoszlott a "pénz-paripa-fegyver" alapú holivúdi álom.

Ezzel együtt, ha egy bővérke velem így beszélne/bánna (noha nem adtam rá okot), csak leszakítanám az arcát, miháncst hat a fájdalomcsillapító. Bocs'!
Mert tudod: amilyen a mosdó...Igaz, nem értük és nekik vagyok beteg, de nekem mindig jólesik, ha valaki tőlem kér segítséget. Ugyanis ezzel bizalmat szavaz meg nekem. És eléggé elvetemült ember lehet az, akit hidegen hagy, ha valaki bizalommal, segítségért fordul hozzá. Ne mondd, tudom: bizalomért nem kap kenyeret. Az igazság megint az emberségben lakozik. Jó mélyen.

Capoeira. Az jobb lenne, ha törött orral, sakál részegen kerülne be valaki, mert lefejelte a sörcsapot, amikor kézenállva szlopált belőle? Na ugye!:D
A fájdalom pedig fájdalom. Ilyen alapon megszületni sem lenne szabad, mindjárt kevesebb baj lenne a Földön;)

alfacharlybravo 2015.11.06. 19:52:18

@rest of boys: Rengeteg az orvosi műhiba, a házi orvos tök debil és lopnak csalnak. Egy példa egy hólyag hurutot kaptam a német háziorvos vizsgált és gyakorlatilag semmit sem csinált kezdet totális begyulladni a vesém is olyan halálomon voltam. Volt egy kis gyógyszer készletem amit egy orvos ismerős állított össze felhívtam ő elmondta, hogy mit szedjek és hogyan pár nap alatt meggyógyultam csak a jobb vesém károsodott az ultrahang tavaly ki is mutatta, visszamentem a német háziorvoshoz aki megvizsgált és azt hitte, hogy jó a módszere és ő egy csoda doktor. Bakker egy tök hülye volt. Németországban szakmailag tovább fejlődni nagyon nehéz magadra vagy utalva az információkat tudást mindenki féltékenyen őrzi nehogy a konkurens megszerezhesse. Szar egy világ individualista elidegenedett.

Dwokfur 2015.11.06. 21:29:26

Ismét egy eklatáns példa arra, hogy miért is teljesen hamis a "sürgősségi" elnevezés. A sürgősségi helyett a valódi funkcióját a "beteg-fel-nem-vételi osztály" tudná visszaadni. A sürgősségi is olyan, mint néhány politikai eszme: elméletben tetszetős, de a gyakorlati megvalósítása ettől jelentősen eltér. Félreértés ne essék: a Vészhelyzetben láttot kórház sürgősségi osztályán is vár egy beteg vagy 6 órát - hacsak nem kell nyomban újraéleszteni.

Gyorgy Nagy 2015.11.06. 22:04:07

Ki kell rugni aTEHESÉGTELEN igazgatót és minden ilyen esetben BALOGH miniszternek levél.Akkor végre előbb utobb rend lesz a DÈl-pesti HALÁL GYÁRBAN.

blackshíp 2015.11.06. 22:37:17

@Dwokfur: az emberek azt felejtik el,h ogy a sürgősségiben a sürgős szó nem azt jelenti, hogy neki sürgős-e, hanem, hogy sürgősségi betegellátásban kezelendő. Azt meg végképp nem jelenti, hogy gyors, hiszen pont az a lényege, hogy itt nincs előjegyzés - mert azt nem lehetne kivárni - tehát ki kell várni a sort mindenkinek. És ha olyan is odamegy, akinek nem sürgősségi ellátásba tartozik a panasza, akkor tovább lassítja a rendszert...

Schiff Barbara 2015.11.11. 09:50:17

Én csak 8és fél órát vártam a sürgősségi két évvel ezelőtt,ráadásul hétköznap este 5től. Teljes bal oldali zsibbadással, látáskimaradással... És mielőtt bárki megnézett volna,szóltak hogy már csak a leleteimet kell aláírni és mehetek...

asztalosani 2015.11.11. 12:18:30

@Schiff Barbara:
és ezt miért nem tudtad annak idején az ÁNTSZ felé jelezni, hm?!

asztalosani 2015.11.11. 12:22:12

@Gyorgy Nagy:
az BALOG (h nélkül)

ezt csak azért írom, mert a minisztériumba képesek arra, hogy keressenek egy balogH nevezetű takkert és neki adják át :P :D

amúgy meg:
dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár

Igazság, hol vagy? 2015.11.11. 18:14:55

@Schiff Barbara: Ne haragudj,milyen leletekre vártál,ha rád sem néztek?Nem rosszindulatból kérdezem,tényleg kíváncsi vagyok.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása