Orvosi mulasztás miatt fog meghalni

38 hozzászólás

2015.09.08. 06:44

Azt mondta a főorvos, aki operálta, ha időbe jövünk, időbe felfedezik jó eséllyel meg tudták volna gyógyítani! Mondtam neki: Doktor úr április óta jártunk orvoshoz, vizsgálatokra. Nem elég időben? A beteg kérjen vizsgálatokat, ha az orvos magától nem utalja be sehova?

Jó napot kívánok. Végső elkeseredésemben írok. Véleményt, tanácsot szeretnék kérni, tényleg ennyire nemtörődömök az orvosok? Vagy mi betegek csinálunk valamit rosszul.  Az édesapám április óta jár orvoshoz. Minden evés után visszahányta az ételt. Májusban már a vizet is kihányta. Elment a háziorvoshoz, kapott beutalót ultrahangra, vérvételre, urológiára(!?) . A vérképében volt kisebb eltérés, az ultrahang nem mutatott semmi komoly eltérést. Az urológián közölték semmi urológiai ok nincsen az állandó hányására. 

Kapott beutalót a ceglédi kórház gasztroenterológiai rendelésére., időpontot is Július 21-re(!!??) 

Emellett kisebb nagyobb megszakitással jár a háziorvos nyakára, hogy már ha vizet iszik azt is kihányja. Jött a nyár a nagy meleg, gondoltuk mi naivak, hogy akkor esetleg beutalják kivizsgálásra, kap esetleg infuziót ki ne száradjon. Ez nem történt meg. Július elején helyettes háziorvosnál volt, szintén elmondta mi a panasza. az orvos azt mondta nem utalja be kórházba túl jó (!) fizikai állapotba van. Az édesapám 94 kg volt még április elején. Ekkor már csak 73 kg(!) 

Majd visszament a saját háziorvosához, aki nyugtatót (Jól olvassák) irt fel, mondván gyomorideg miatt hány és fogy!

Július 21-én a gyomortükrözésnél kiderült rosszindulatú daganat van a nyelőcsővén illetve a gyomorszáján!!

Augusztus 3-án mentünk CT-re ahol velünk kiabáltak miért nincs friss 1 hónapnál nem régibb vérvétel?? Mondtuk bocsánat nekünk ezt honnan kéne tudni? Talán mert egyik orvos sem küldte el!!! 

Augusztus 6-án befektették a kórházba kapott infúziót ki ne száradjon!!! Csináltak újabb szövettant, melynek eredménye : ÁTTÉT A HASNYÁLON

Közölték velünk nem műthető! Kapott a SOTE 1 számú sebészetére beutalót építsenek be neki egy nyelőcső stent. Ez meg is történt 08.27-én délelőtt beültették neki, délbe (!) hazaküldték mindenféle fájdalomcsillapító nélkül!! A háziorvos amit felir attól folyamatosan hányt újra, annyira rosszul volt hogy 29án éjszaka a ceglédi kórház sürgősségi osztályára kellett vinni. Ott úgy ordítottak velünk hol a fájdalomcsillapító amit a műtét után kapott? Mondtuk NEM KAPOTT!!

Amit szedett a háziorvos írta fel, amiről kiderült nem is szedhette volna, mert hányást okoz!?  Ott vettek vért, Ct, Röntgen. Közölték nagyon nagyfokú gyulladás van a szervezetébe, de nem tudják ez valami fertőzés vagy már a tumor miatt van. Csütörtökön (09.03) Délután meg kellett műteni több mint 3 órás műtét, kilukadt a vastagbele, illetve egy 20 cm-es szakaszon el volt halva , 4 liter gennyt szívtak le neki. Szintén nem tudják mitől. keringési probléma vagy a daganat miatt? Jelenleg infúzión van. Igazán meggyógyítani nem tudják!  60 kg. 

Azt mondta a főorvos, aki operálta, ha időbe jövünk, időbe felfedezik jó eséllyel meg tudták volna gyógyítani! Mondtam neki: Doktor úr április óta jártunk orvoshoz, vizsgálatokra. Nem elég időbe? Azt mondta az orvos is ezt nem hiszi el? Hol volt idáig?? A beteg kérjen vizsgálatokat, ha az orvos magától nem utalja be sehova???

A választott orvos egy bunkó volt és csak a markát tartottat

16 hozzászólás

2015.09.02. 07:17

Közröhej a sürgősségi néven futó halálgyár

82 hozzászólás

2015.08.05. 08:30

Aki anno kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy ROBOT hordja ki lifttel az ételeket.

Pár évvel korábban férjem nagymamája került oda és akkor volt szerencsém 12 órát lehúzni ott a sürgősségin és azóta semmit sem változott a helyzet. Szó szerint egy halálgyár. Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. Fulladásos rohammal mentő által behozott idős nénikét többi beteg pátyolgatta a váróban, úgy hogy többször majdnem leesett a magas hordágyról, félrebeszélt rohama volt, majd 2x-i felszólításra, mikor már szó szerint úgy kellett levágni a ruhát a nénikéről a sokktalanítóban és küzdeni az életéért, na, akkor már eltolta onnan a morcos nővér.

Na és ami a legszebb volt, hogy férjem nagymamáját, mint egy teniszlabdát átpasszolták a Szent Lászlóba, ahonnan 3 nap múlva azok visszapasszolták. Akkoriban egy kis mitugrász (kisbetűvel) doktor S. A. volt ott az atyaúristen a sürgősségin, aki leugatott engem, hogy nem úgy van az. Lényegében a nagyinak volt egy nyílt seb a lábán, ami miatt szó szerint lefolyt vérről, mire megtaláltuk, már alig élt és a mentősök is úgy vitték el, hogy azonnal vért kell kapnia.

Na S. doki azt mondta, hogy nincs nagy vérveszteség és rámutatott a nagyi lábára, amit ők varrtak össze , hogy nézzem meg, most sem folyik a vére!!! (csak azért mert ő dr. én nem vagyok hülye) de mit tud ilyenkor tenni az ember lánya? Nem úgy van az, hogy felkapom az alig életképes hozzátartozómat és viszem másik kórházba. Nem ám.  Én mondtam neki, hogy 1 m magasságban odahaza mindent bevérzett és már nem volt magánál, ki volt fehéredve mikor rátaláltunk és keringése is alig volt, majd egy órát dolgoztak rajta a mentősök, hogy el tudjanak vele indulni, de S. doki meg az ő H. doki társa megnyugtattak, hogy a nagyinak nincs szüksége vérre.

Áh, ez egy hosszú sztori még most is alig merem leírni......inkább hagyjuk, mert újra felkavar. Ami még ott akkor feltűnt, hogy miért van 4 vizsgáló, ha csak 1 doki dolgozik? Egyedül a sokktalanítóban lévő 1 max 2 beteggel foglalkoznak, az összes többi le van sz.rva odakint. Az egyszem vizsgálóba meg, ha meg is állapítják valakinek, hogy mi a baja, akkor fogják és kiültetik a folyosóra. Közröhej az a sürgősségi néven futó emberi szeméremérzetre fittyet hányó halálgyár. Súlyos, sokszor bepelenkázott betegeket több órányi várakozás közben a család által lefizetett nővér egy ÜRES vizsgálóban rakja tisztába.

Aki anno kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy ROBOT hordja ki lifttel az ételeket. És ez a robot illedelmesen figyelmeztetett, amikor útjába tévedtem. Illedelmesebben, mint bármelyik orvos vagy nővér (tisztelet a kivételnek, mert azért akad) a DÉLTEPSIBEN. IGEN :::Dél-TEPSI-ben::: mert erre felénk csak így hívják az emberek.

Legközelebb hagynak meghalni?

36 hozzászólás

2015.07.31. 07:41

Sajnos mostantól attól félek, ha bármi történik velem, csak a családomra, vagy magamra számíthatok. Egy szívrohamnál, vagy agyvérzésnél is arra kell felkészülnöm, hogy nem fognak segíteni a bajban? Soha nem voltam komoly beteg, nem történtek velem balesetek, de 40 évig dolgoztam tisztességgel és fizették utánam a járulékokat. Csak nem értem, akkor miért kell ezek után így bánni velem. És attól tartok, nem én vagyok az első, akivel hasonló történt.

Tisztelt Praxis!

Örülök, hogy újra működik az oldal, mert a saját rossz élményemet le szerettem volna már írni nagyjából egy hónapja, de nem tudtam, hogy végleg leálltak-e a munkával. Történt ugyanis, hogy június utolsó hétvégéjén egy családi összejövetel végén, amikor a romokat takarítottam el, megcsúsztam az unokám egyik eldobált játékán és bevertem a fejem a lépcsőbe. Pillanatokra elveszítettem az eszméletemet, majd éreztem, hogy folyik valami a fejemből, természetesen csupa vér volt körülöttem minden. Még soha, 63 év alatt egyszer sem történt velem hasonló sem, így nagyon megijedtem. Mivel már mindenki elment, ezért csak magamra számíthattam, ezért elég nagy erőfeszítések árán valahogy feltápászkodtam és leültem egy székre, a vért pedig próbáltam felitatni, egy abrosz volt csak a közelemben, azt tekertem a fejemre.

A telefonom a zsebemben volt, ezért nem kellett nagyon mászkálnom, szerencsére, hiszen a fájdalom mellett erősen szédültem is. Első körben a mentőket hívtam, hogy segítsenek. Az ijedtségtől és a fájdalomtól nyilván nem voltam túl összeszedett, de azt gondolom, érthetően elmondtam, mi történt velem. Ennek ellenére, vagy épp ezért, de azt a választ kaptam, hogy nem elég komoly a balesetem, ezért sajnos nem áll módukban mentőt küldeni. Én teljesen meg voltam illetődve, mert hát akkor mikor kell mentőt hívni, ha ez sem elég komoly indok hozzá.

Természetesen a család volt a második, akiket hívtam, a vejem vette fel a telefont, végül neki kellett visszajönnie több, mint 120 kilométer távolságról, hogy segítsenek nekem, mert egyedül alig bírtam lábra állni, annyira szédültem és rosszul éreztem magam. Elég hamar visszaért hozzám, gyorsan elsősegélyben részesített, a vérzés ekkor már nem volt annyira intenzív, de azért nem állt el. Beültünk a kocsiba és a kórházba hajtottunk, ahol azonnal szörnyülködni kezdtek és megszidtak minket, hogy miért nem szakemberrel jöttünk, miért nem a mentőket hívtuk. Persze mondtuk, hogy mi hívtuk őket, de szinte nem akarták elhinni. Azonnal kezelni kezdtek, végül majdnem egy teljes hetet kellett bent töltenem az agyrázkódásom miatt. A kórházban (Debrecen) nagyon kedvesek és szakszerűek voltak, az, hogy milyen volt az étel és a körülmények, az nyilván a pénzhiánynak tudható be.

Sajnos mostantól attól félek, ha bármi történik velem, csak a családomra, vagy magamra számíthatok. Egy szívrohamnál, vagy agyvérzésnél is arra kell felkészülnöm, hogy nem fognak segíteni a bajban? Soha nem voltam komoly beteg, nem történtek velem balesetek, de 40 évig dolgoztam tisztességgel és fizették utánam a járulékokat. Csak nem értem, akkor miért kell ezek után így bánni velem. És attól tartok, nem én vagyok az első, akivel hasonló történt. Legközelebb hagynak meghalni?

Katasztrofális helyzet a magyar egészségügyben!

55 hozzászólás

2015.07.30. 06:41

Kihalnak az igazi jó orvosok!! Ha valaki igazán a hivatásának érzi a munkáját, a szívvel lélekkel csinálja,s azt a betegek is meghálálják!Itt nem volt gond azzal, hogy kinek adjunk pénzt,mert a munkához ,s  betegekhez való hozzáállás ennél alacsonyabb szintre már nem süllyedhet! Kedves Dr. Ralovich Zsolt Főigazgató , ennél lejjebb is süllyedhet még a betegellátás? Miért nem tesznek valamit?

Tisztelt Oldal!

Dél Pest Jahn Ferenc Kórház Sürgősségi Osztálya:

Édesanyámat pitvar fibrilláció miatt ( 35 pulzussal) az Örkényen található ügyelet beutalta a fent nevezett Kórház " sürgősséginek nevezett osztályára!

kb.16 órakor állítólag az ügyeletes orvos megrendelte a mentőt,de  19 órakor még nem érkezett meg Táborfalvára. Hozzáteszem anyukám nagyon rosszul volt. Azért csak az élet "motorjáról" van szó, s nem egy hasmenésről. Nagyon idegesek voltunk,de 19.20 órakor megérkezett a várva várt mentő.

Én Budaörsről mentem a kórházhoz,s ott vártam a mentőt, ami éppen előttünk parkolt be az osztály bejáratánál.(20 óra volt) A mentőben már jobb értékeket mértek,s picit jobban is volt. A megérkezésünkkor kb. 7-8 beteg várakozott. A hordágyról egy székbe ültették anyukámat,s a mentősök leadták a felvételen a papírokat. A váróterembe 5 hányás folton jutottunk be, melyet az orvosok is vidáman kerülgettek! Felháborító, vérlázító! Azt a sok unott fejű betegápolót,s fekete és minden színű pólóban, szaladgálónak nem mondható valakit ,akit ott láttam az valami borzalom.

Amikor elindult a "folyamat" mit sem sejtve bizakodva vártuk a fejleményeket.Azért csak egy életveszélyes dologról van szó!! 20 perc elteltével elkezdődött az első vizsgálat. 

Természetesen azt még nem említettem, hogy a várakozóban 38 fok, egyetlen víz adagoló, mely üres, a szükségletek elvégzése után, nem sikerült megmosnunk a kezünket, mert a mosdón nem volt csap. Papír az luxus, ehhez már hozzászokott az ember!!!

Első ajtón be aztán ki. Egy aprócska vizsgálat orvos a közelben sem.

Kitolták édesanyámat,a váró közepére,ahonnan én egy picit odébb toltam.. Kaptam is érte leb...t. Visszatoltam a többi betegágyon várakozó mellé.

15 perc elteltével újabb ajtó nyílt: betolták,s egy vérvétellel megspékelték az estét. Orvos sehol! 

Aztán ezután ami jött az egy rémálom! 20.40 perctől 03.40 percig egy soha véget nem érő várakozás!! Vártunk , vártunk, és vártunk étlen, szomjan. Édesanyámat nem azért vitte be a mentő,mert éppen nem volt jobb dolga, hanem azért ment sürgős megfigyelésre, ellátásra lett volna szüksége, mint annak a többi betegnek akik ott várakoztak.

 A várakozás ideje alatt összesen 2 olyan beteget hoztak a mentők akiket esetleg intubáltak, illetve az életükért küzdöttek, állapotukat stabilizálták! Tehát a 7 óra alatt összesen 2 sürgős eset volt!!!! Ki van írva nagy betűkkel hogy nem érkezési, hanem sürgősségi sorrendbe látják el a betegeket. 

Nagyon sok idős ember feküdt a betegágyon. Az embereket tárgynak, egy darab fának tekinti, orvos és betegápoló egyaránt. 

Felfoghatatlan ennyire közönyös, érzéketlen TUSKÓ hogy dolgozhat az egészségügyben????!! 

TEHETETLENÜL VÁRTUNK ÉS VÁRTUNK MINDANNYIAN!

Az egyik idős nénit a mentősök beültették egy tolószékbe,de szegényt úgy tették bele, hogy 3 perc után már a Földön csúszott. Nekem kellet szólni valakinek, hogy segítsen felültetni újra.

Őrület ami az egészségügyben van!!! Emberek, hogy lehet ez?????

Természetesen orvost nem nagyon láttam az idő előrehaladtával sem!! A várakozás ideje alatt érdeklődtem a többi betegtől, illetve hozzátartozótól mióta várakoznak?

Volt olyan aki déli 12 óra óta tartózkodik a sürgősségi osztályon. Felfogod ??? 10 órája!!!! Egy másik idős bácsi, aki szintén 12 órakor érkezett mentővel, 22 órakor arra vár, hogy hazajusson(mentővel). A mentő nem érkezik!!! Türelmes,de a többiek egyre türelmetlenebbek!!

Édesanyám azt mondja kérjük el a papírjait,s menjünk haza. Ezt nem lehet idegekkel bírni!!!! Egy beteg embert így megalázni, semmibe venni, életét kockáztatni!

Nagyon sok időnkbe telt mire megtudtuk, hogy egyáltalán itt ki az orvos?? Hát ki más lett volna, mint egy igazi tuskó nő, akinek az orvosláshoz nem sok köze van!

A várakozás ideje alatt jól szórakozott, betegápoló,s orvos egyaránt, természetesen a beteg volt a legutolsó!

Létezik még IGAZ ORVOS aki szívből a hivatásának érzi a munkáját,és empatikus a betegek felé?? Ezalatt az este alatt ilyennel nem találkoztam!

A hosszú várakozás ideje alatt mindenkinek "forrt a vére". De tehetetlenül vártunk,mintha tudatosan csinálnák, hogy megunja az ember,s hazamenjen.

Volt egy kanülös, nikotin függő néni.(elég rossz állapotban volt) akinek már visszafele fojt a vére az infúzióba,de senkit nem zavart,s miután 6 óra után sorra került,s ránéztek a "távolból"megkérdezte a doktornő(hajnali 2 órakor), hogy haza tud menni egyedül? Mire Ő közölte, hogy nem ,s nincs senkije, mert egyedül él. Ezek után nagy kegyesen felvették az osztályra! EMPÁTIA TERMÉSZETESEN SEHOL, SEMMIKOR!

Egy hosszabb cigiszünet után miután eltűnt  mindenki,s egy baseballos beteg tologató közölte ott néhány emberrel, hogy most a rendszer bedöglött, mert adatmentés van!! Kérdés meddig? Azt sajnos már nem tudta megmondani. Orvos, betegápoló, nővér a friss levegőn(persze eddig sem törték össze magukat), a beteg meg vár!!!

Aztán  mikor már a kötélből lévő idegeim is kezdték felmondani a szolgálatot, még vagy újabb egy óra.. Hajnal 2 óra után , a cigi szünet, vihorászás végén a betegfelvételen lévő összes beteg papírját egybe fogták,s bevitték az orvosi szobába, ahova mi is várunk már egy fél napja. Ekkor összedőlt bennem a világ, mert előtte már majdnem sorra kerültünk volna ( a betegfelvételen lévő Hölgy szerint),de most összekeverik a papírokat,s soha nem jutunk be.

Elindult valami,Szólítottak ,de nem bennünket Addigra anyukám már nagyon ki volt idegileg, ami aztán nem hiányzott. Attól féltem újra rosszul lesz.

Aztán szólították,de már alig voltak a várakozóban.

Ekkor egyszerre volt bent talán 2 unott fejű orvos,s egy nővér a szobában, mely 2 helyiségből állt,de összenyitható. Egyikben még bent volt egy fiatal lány" hasfájással-érted hasfájással, na meg persze a várakozók között volt egy beteg lány aki meg azért jött be szegény, mert pöttyös a lába!!

Tehát bejutott anyukám,s elkezdte mondani a doktornőnek,hogy élete legborzasztóbb napja,s hogyan tudnak így bánni a betegekkel,s miért kell 7-8 órát várakozni egy sürgősségi osztályon????Erre a sok okos "gyógymadár" kioktatta az anyukám, hogy ez itt megszokott dolog. Megszokott dolog,s nem tesznek semmit azért, hogy ez ne így legyen??? Nekik ez a természetes??? Abba belegondol, hogy neki kellene veszélyes állapotban 7-8 órát tölteni egy sürgősségi osztályon, Ő mit tenne???? Nem , hogy szép szavakkal elnézést, és megértést tanúsítan. még kioktat!!! Örkényben az ügyeleten 2 orvos utasítására került be az osztályra, melyet a kedves doktornő megvétózna!! Azt közölte édesanyámmal, hogy nem is kellet volna bejönnie, mert jó a pulzusa, Persze egyszer jó egyszer nem!!! Rákérdezett, hogy rosszul volt-e?  NORMÁLIS EZ????? Akkor nem lenne itt!!!

Miután a gyógymadarak okoskodtak a türelmesen várakozó beteggel, kezdett kint felmenni a pumpa bennem! Kimentem az udvarra,s a sötétben jól láttam amint az édesanyám éppen nevetett a doktornő irányába!

Mikor kijött elmesélte, hogy 10 perc beszélgetés után vette észre a doktornő, hogy nem is az ő aktáját nézte, hanem egy teljesen más betegét!! Ő EGY ORVOS???!!!!!Azt sem tudja kit vizsgál!! Tulajdonképpen semmi nem érdekli őket, nem foglalkoznak semmivel, csak vannak, hogy kitöltsék a munkaidőt!!

Kihalnak az igazi jó orvosok!! Ha valaki igazán a hivatásának érzi a munkáját, a szívvel lélekkel csinálja,s azt a betegek is meghálálják!!

Itt nem volt gond azzal, hogy kinek adjunk pénzt,mert a munkához ,s  betegekhez való hozzáállás ennél alacsonyabb szintre már nem süllyedhet!!!!

Kedves Dr. Ralovich Zsolt Főigazgató , ennél lejjebb is süllyedhet még a betegellátás???? Miért nem tesznek valamit??????

 Mi elhagytuk a kórházat,de az idős bácsi még 04 órakor is várta a mentőt,s miután megkérdezte közölték, hogy csak reggel 8 órakor fog jönni érte. Szegény nem tudom haza jutott-e már??!!!!

A jászberényi kórház két arca - elvesztettük a nagymamát

24 hozzászólás

2015.07.29. 06:49

Borzasztó, felháborító es elkeserítő, hogy a jászberényi kórház belgyógyászati osztályán a nővérek és orvosok szeme láttára ez tud történni egy sebbel.... Meg tud történni, hogy nem veszik észre: a beteg nem alszik, hanem a cukra miatt eszméletlen. Szégyellje magát a belgyógyászati osztály es Y.A. "doktor úr"!!!! 

Nagymamám múlt csütörtökön került be a jászberényi kórház belgyógyászati osztályára. 84 évesen súlyos szív-és keringési problémái voltak, jelen esetben a víz miatt nagyon bedagadt lábai miatt került be, szivárgott a víz a lábából... Egy nagyon beteg, magatehetetlen, állandóan jajgató néni mellett feküdt a kórteremben, akihez jó, ha napi egyszer benéztek a nővérek. Mivel a nagymamát járóbetegnek titulálták, nem kapott sem pelenkát, sem ágytálat, Így egyedül kellett le-és felmásznia az ágyról/ágyra, ha épp nem volt ott családtag. Ennek köszönhető, hogy vasárnap hajnalban, amikor egyedül próbált kijutni a mosdóba, leesett az ágyról. Kék-zöld volt a bal oldala és a bal lábán lett egy nagyon csúnya seb.  Egy ideig nekünk, a családnak azt mondták, hogy víztől dagadt lábán nem az eséstől lett seb, hanem annyira dagadt volt, hogy szétrepedt a bőr... A hálóįng,amit vasárnap viselt, véletlenül eltűnt. (Valószínűleg eltüntették, mert annyira véres volt - az ágy is nagyon véres volt a lába miatt.) 
A belgyógyászat annyit tett, hogy 12 órával az esés után elvitték megmutatni a traumatológiára, majd bekötötték, jegelték a lábát, közben szegénykémnek iszonyatos fájdalmai voltak. 

Kedden reggel a lánya (aki 40 évig volt Eü dolgozó) amikor beért a kórházba, észrevette, hogy a nagyi nem alszik, hanem behipozott a cukra miatt. (A nővérek szerint csak aludt...) veszekedni kellett, hogy azonnal nézzenek nála vércukor szintet. Kiderült, hogy a lányának volt igaza. Kapott injekciót, infúziót, végül órák alatt sikerült felébreszteni... Közben veszekedni kellett azért is, hogy az ágynemű huzatot cseréljék ki, mert véres... 
Másnap, szerdán a lánya követelte a röntgent és hogy lássa traumatologus a sebes lábat. (De ehhez a szép szó ismét nem volt elég és fontos hozzátenni, hétfőtől csúsztattuk a nővéreknek a pénzt rendesen, ennek ellenére ugyanúgy nem kapott nagyobb figyelmet)  Közben a nagymamánk állapota egyre rosszabb lett, a fájdalmai miatt nem akart enni, egyre gyengébb volt. (Holott lassan ugyan, de saját lábán sétált be múlt csütörtökön a kórházba, abban a reményben, hogy kap erősebb vízhajtót, hogy ne szivárogjon a lábából a víz...)

Amikor Biró főorvos úrhoz került szerdán délután a nagymamánk, felvilágosított bennünket, hogy annyira csúnya a lába (ezt a belgyógyászaton nem vettek észre) hogy ha nem műti meg azonnal, akkor 24 órán belül elveszíti a lábát (!!!) és lehet, hogy az életét is.  Felkészítették a műtétre, majd fel 5-kor mar bent is volt. Az a profizmus és EMBERSÉG, amit a sebészeten Biró főorvos úr  és csapata tanúsított, leirhatatlan. A műtét jól sikerült, a doktor úr nagyon bizakodó volt. Szerdan este fel 10-kor ő maga vette fel az osztályos telefont és kedvesen, türelmesen adott tájékoztatast a nagymamank állapotáról. Éjszaka mégis összeomlott a nagymamám keringése és 1:40-kor elment. Reggel 6:30-kor Bíró foorvos úr telefonon tájékoztatta a családot, olyan emberséget és együttérzést tanúsítva, amilyennel állami kórházban ritkán találkozik az ember. 

Ezúton is köszönünk neki es csapatának, a nővéreknek a sebészeten mindent, mert abban a 12 órában, amíg az ő kezei között volt a nagymamank, többet kapott, mint 6 nap alatt a belgyógyászaton. Ott csak azt tudta makogni a Y." főorvos úr", ha kérdeztük, hogy már idős  a mama... 
Borzasztó, felháborító es elkeserítő, hogy a jászberényi kórház belgyógyászati osztályán a nővérek és orvosok szeme láttára ez tud történni egy sebbel.... Meg tud történni, hogy nem veszik észre: a beteg nem alszik, hanem a cukra miatt eszméletlen. 

Szégyellje magát a belgyógyászati osztály es Y.A. "doktor úr"!!!! 

Augusztus 20-an lett volna 85 éves... :(((((((

Felesleges és drága gyógyszereket írnak fel

215 hozzászólás

2015.07.12. 09:45

 Ha nem nézek utána a gyógyszereknek,és csak bemegyek a patikába kiváltani,csak akkor szembesültem volna a felesleges pénzkidobással ha már itthon vagyok,és a kezembe van a gyógyszeres doboz.Teljesen távol áll tőlem,hogy bárkit is rágalmazzak,de kezdem elhinni ezt a pontgyűjtő mendemondát a feleslegesen felírt drága gyógyszerek körül.

Üdvözlöm a blog olvasóit !!

Megszeretném tudni,hogy valós-e az a hír,hogy az orvosok egy része azért ír fel felesleges és sokszor méregdrága gyógyszereket,hogy a kiváltott gyógyszerek után pontokat kapjanak,vagy ez csupán rémhír. A gyanúm alapja a következő:

A minap a 10 éves gyerekem -mint mindig-éhesen jött haza a napköziből. Látván a frissen sütött rántott húst azonnal kért belőle,kétszer is.Nem kellett volna tudom,de kapott másodszorra is.Este lefekvés után nem lepett meg,hogy fájt a gyomra,tudom én tehetek róla.Szerencsémre nagyobb baj nem lett,így másnap nyugodt szívvel elengedtem a suliba.Másnap dél körül hívtak az iskolából,hogy a gyerek nem érzi jól magát,fájlalja a hasát,egész nap nem is evett semmit,ha tudom hozzam el.Természetesen siettem érte.Itthon már hányt is,és percenként szaladt a vécére úgy ment a hasa.

Persze a körzeti gyerekorvos aznap már nem rendelt,így maradt a szigorú diéta,és széntabletta.Délutánra javult,mert kezdett éhségérzete lenni,és a hasmenése is kezdett ritkulni.Reggel már teljesen jól volt,és ha nem lett volna szükség az igazolásra,el sem mentünk volna az orvoshoz.Délutánig volt időm megfigyelni-a rendelési idő elkezdéséig-jól érezte magát,semmi panasza nem volt.Délután elmentünk a rendelésre ahol az orvos megvizsgálta, majd közölte,hogy ez egy vírusfertőzés,melyre kétféle gyógyszert írt fel-legalábbis én akkor azt hittem-de nem,mert hazaérve az interneten rákerestem és a két felírt gyógyszer gyakorlatilag egy és ugyanaz.

Mindkettő erős hasmenésre van,csak az egyik egy régebbi ismert gyógyszer,a másik egy új,granulátum formájú gyerekeknek.Lementem a patikába megkérdezni a patikus hölgyet,hogy van-e értelme kiváltani két olyan gyógyszert 3200 Ft-ért amire már semmi szükség.Mosolyogva közölte,hogy semmi értelme ha a gyereknek elmúlt a hasmenése,és jól érzi magát,felesleges pénzkidobás,és mit is akarunk elállítani ha az megszűnt. Egyébként ő sem értette,hogy miért kell kiváltatni gyógyszereket több ezer forintért,hogy utána meg bontatlanul a kukába kerül.Mint ahogy a gyógyszerész sem értette,én sem nagyon értem.

Kizártnak tartom,hogy nem hallotta az orvos amikor szóltam,hogy a gyereknek minden panasza rendeződött,már étvágya is lenne ha hagynám.A mondókámat már úgy kezdtem,hogy hirtelen megevett két nagy szelet forró rántott húst krumplival,amit tudom nem kellett volna,de utána kezdett el fájni a gyomra meg a hasa.Másnap kif...ta a lelkét,hányt,de hál'istennek rendeződött. Ha nem nézek utána a gyógyszereknek,és csak bemegyek a patikába kiváltani,csak akkor szembesültem volna a felesleges pénzkidobással ha már itthon vagyok,és a kezembe van a gyógyszeres doboz.Teljesen távol áll tőlem,hogy bárkit is rágalmazzak,de kezdem elhinni ezt a pontgyűjtő mendemondát a feleslegesen felírt drága gyógyszerek körül.

Itt jelzem,hogy nem először fordul elő,hogy a körzeti gyerekorvos a lehető legdrágább gyógyszert írja fel mindkét gyerekemnek egy esetleges betegségnél,és még véletlenül sem kérdezi meg,hogy kitudom-e váltani,esetleg írjon-e fel egy olcsóbb kategóriájú gyógyszert.Legalábbis a mi gyerekorvosunk ezt még soha nem kérdezte,pedig hallottam olyan orvosról aki elsőként megkérdezi a szülőt,hogy nem gond-e ha az adott gyógyszer pl: 2-3-4 ezer forint.

Az ember ott a gyógyszertár pultjánál szembesül azzal,hogy finoman szólva grammra aranyat vett.Én most megfogadtam,hogy legközelebb "résen leszek" és elsőnek azt kérdezem meg,hogy mennyibe kerül,majd ha az árkategória több ezer forint,akkor kérni fogom az olcsóbbat.

Gusztustalan, pökhendi stílusban beszélnek az emberrel

74 hozzászólás

2015.07.10. 08:44

Gusztustalan, pökhendi, undorító stílusban beszélnek az emberrel, amikor az mozogni nem tud. Különösen arrogáns az illető, aki mai napon veszi fel a rendeléseket. A felügyeleti szerv címét nem volt hajlandó megadni.

Tisztelt címzett!

Szeretném, ha segítséget nyújtanának. Harmadik napja fekszem magas lázzal, betegen. (38,7 fok.) A haller utcai ügyelethez tartozom, a VIII. Kerületben. Háziorvosom az V. Kerületben van, M. D. Most ki fog jönni hozzám, de ez speciális eset. Az ügyelet kötelessége lenne. Teljesen felvagyok háborodva az ügyeletet illetően, 30 év alatt egyszer nem voltak még képesek kijönni. 39 fokoslázzal akarnak berángatni, de édesapámhoz se tudtak gyakran megmozdulni, aki 2002-ben rákban hunyt el.

Gusztustalan, pökhendi, undorító stílusban beszélnek az emberrel, amikor az mozogni nem tud. Különösen arrogáns az illető, aki mai napon veszi fel a rendeléseket. A felügyeleti szerv címét nem volt hajlandó megadni. Nekem a munkahelyem múlik azon, hogy mikor írnak ki antibiotikumot, mennyit fekszem itthon.... úgy gondolom a TB nem fedezi, hogy taxival utazgassak, mert egy lusta, rossz indulatú ember nem képes cselekedni.

Szeretném, ha mozdulna valamit előre a dolog, mint mondtam évek óta ezt csinálják. 18 éves korom után egyszer nem jöttek még ki, hiába volt lázam. Ez nonszensz.

Köszönöm a segítséget, ha lehet panaszom továbbítsák egy felügyeleti szerv felé névtelenül. Köszönöm, minden jót kívánok!

A blog akadozásának oka, hogy a notebookom garanciális javítását az egyik piacvezető gyártó másfél hónap alatt sem volt képes eszközölni, csere készüléket pedig természetesen nem kaptam. 

Despota 

Felesleges műtét és fájdalom

37 hozzászólás

2015.06.16. 12:02

Mennyivel jobb lenne a világ, ha senki, kiváltképp egy orvos nem engedhetné meg magának, hogy hanyagságból, figyelmetlenségből, önhittségből kárt okozzon, esetleg tönkretegye a másik ember életét!

Tisztelt Praxisblog!

Igen, van egy történetem:) Sajnos nem jó, de hiszem, hogy ha csak egyetlen embert megmentek egy hasonlóan kellemetlen élménytől, már megérte megírni. Bízom abban, hogy közzéteszik, és előre is köszönöm, ha így lesz!

Tavaly novemberben műtötte férjem visszeres lábát az A.M. vezetője, hogy 5 hónappal később, idén áprilisban újra műtsék a Honvéd kórházban, miután az első beavatkozást hivatalosan is orvosi műhibának minősítették. 

Már a kezdetek is aggodalomra adtak okot. Bár nem feltétlenül szimpátia alapján választ az ember orvost, az az arrogancia és felsőbbrendűség, amely az orvosból sugárzott, mindkettőnket megdöbbentett. Miután azonban kizárólag az A. --ban végeznek TB támogatással visszérműtétet, félretettük idegenkedésünket. Bár ne tettük volna! A "doktor úrral" csupán egyetlen alkalommal találkoztunk, amikor az első "bemutatkozó" vizsgálatot végezte. Sem a műtét előtt, sem azt követően nem látta, így nem is vizsgálta meg a férjemet, a sebkötözést, sőt, a kontrollt is egy asszisztensre (!) bízta.  Ami még döbbenetesebb, a műtét előtt egyetlen kötelezően előírt vizsgálatot sem végeztek el a klinikán, elmaradt tehát mind az ultrahang vizsgálat, mind a Trendelenburg-teszt, mind a Perthes-próba (a beteglapra viszont mindet felírta, s a TB-felé el is számolta ezek költségét), így pusztán egy 30 másodperces (túlzás nélkül), ám 15 ezer forintba kerülő szemrevételezéssel döntötte el, mely ereket kell kiműteni a férjem lábából. Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen döbbenetes hanyagság, mulasztás a – nem véletlenül – kötelező vizsgálatok el nem végzése!

Nos, a műtét természetesen nem sikerült. Már a kötés levételekor egyértelmű volt számunkra, hogy valami nagyon nem stimmel. Akkor még csak annyit észleltünk, hogy a legcsúnyább visszerek továbbra is ott virítottak férjem lábában. Bizalmunkat vesztve azonnal bejelentkeztünk a Honvéd Kórházba kontrollra. Az orvos épp csak rápillantott a férjem lábára, ám ennyi elegendő volt, máris küldte ultrahang vizsgálatra. Emlékeztetőül: ez az a vizsgálat, amelyet kötelezően el kell(ett volna) végezni az A. M-ban a műtét előtt! Nos, az ultrahangon kiderült, aminek már tavaly novemberben ki kellett volna derülnie: a fő felszín alatti véna billenytűi rosszak, így a legfontosabb feladat e véna eltávolítása lett volna. A véna azonban ott maradt férjem lábában, 5-6 egyéb, hatalmas visszérrel egyetemben. Gyakorlatilag fogalmunk sem volt sem nekünk, sem az orvosnak arról, vajon mit szedhettek ki az A. M-ban a beteg lábból. Természetesen azonnal újraműtötték a férjemet, ezúttal jóval szakszerűbben, figyelmesebben, és - nem mellesleg - jóval udvariasabb, kulturáltabb, a másikat partnernek tekintő közegben. A mérleg:

-          1 felesleges műtét

-          3 nap felesleges betegszabadság,

-          2 hónap felesleges fájdalom és mozgáskorlátozottság

-          mínusz 60 ezer forint (ugyan TB által finanszírozott műtétet végeztek az A. M-ban, de ilyen-olyan címszóval – kb. 3 órányi „hotelszolgáltatás”, betegvizsgálat - 60 ezer forintot ki kellett fizetnünk

-          rengeteg utánajárás, idegeskedés, megaláztatás

Természetesen nem fogjuk szó nélkül hagyni ezt az esetet. Hivatalos orvosi szakvéleményt kértünk a Honvéd Kórháztól, amelynek alapján pert fogunk indítani a Klinika ellen. Értelemszerűen nem az a célunk, hogy visszakapjuk a 60 ezer forintot (ami történt, azt sajnos nem lehet pénzzel helyrehozni), hanem az, hogy minden erőnkkel harcba szálljunk az ilyen önhitt, mások életével játszadozó kontárok ellen. Bár mindenki venné a fáradságot, bátorságot, hogy hasonlóképp járjon el! Mennyivel jobb lenne a világ, ha senki, kiváltképp egy orvos nem engedhetné meg magának, hogy hanyagságból, figyelmetlenségből, önhittségből kárt okozzon, esetleg tönkretegye a másik ember életét!

Üdvözlettel,
Krisztina

Kedves Olvasók! A blog átmenetileg időszakosan működik, technikai okok miatt, hamarosan újra napi rendszerességgel jelentkezünk.

Tényleg ennyire embertelennek kell lenni?

79 hozzászólás

2015.05.28. 10:08

Csak addig vagyunk fontosak amíg fizetjük a TB-t adót, stb-t. Nem csodálkozom, hogy az emberek sorra halnak meg, éppen a mai KSH jelentésben olvastam erről a szomorú statisztikáról.

Tisztelt Praxisblog !

Elolvastam a Dél-Pesti Kórházban készült apuka 18 éves fiának rémtörténetét. Nekem is van egy-két élményem, de nem az orvosokat hibáztatom, és nem csupán azért, mert évekig egy Rendelő Intézetben dolgoztam, de nem asszisztensként, hanem adminisztratív munkakörben(munkaügy+ titkárnő). 2013. áprilisában abba kellett hagynom a munkát, mivel az eszetlen Tisztelt törvényhozók, pontosan a még jó erővel és nagy tapasztalattal rendelkező orvosokat kényszerítette arra, hogy hagyják abba a munkát. Nem tudom, hogy ki volt ennek a finoman szólva is eszement törvénynek a megalkotója?!!

Kívánom, legyen beteg de olyan mint én rákos áttétes tüdőrákkal. Akkor aztán a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy milyen eszement módón, kizsigerelik azokat az orvosokat akik nem menekültek még el külföldre tripla 10-szeres fizetésért. Ki az a szakember aki a "teljesítmény volumen korlátot kitalálta, és bevezette? Persze, hogy eladósodtak és fognak is a kórházak, mert pontozásos rendszerben fizet az OEP. Nekem úgy rémlik, hogy Horváth Ágnes + kórházi tapasztalattal nem rendelkező eü.államtitkár. Ha jól tudom volt olyan eü. államtitkárunk is, aki életében nem dolgozott kórházban. Rá igaz az a mondás aki tudja csinálja aki nem az tanítja. Ki akarta MERTE kinevezni az egészségügy élére?!!! Nem véletlen, hogy itt tart a magyar egészségügy!!!! Még szép, hogy a fiatal orvosok kimennek külföldre dolgozni tízszer nagyobb munkabérért. Hogyan lehet az, hogy Londonban, Ausztriában 3-4 ezer fontot vagy eurót kap az orvos, és nem kell a hálapénzt szégyenkezve elfogadnia. Én sajnos a rákos betegségem óta egyetlen orvossal egy kézsebésszel találkoztam, aki a legnagyobb csodálkozásomra nem fogadott el hálapénzt még a műtétért sem. Óriásit csalódtam, de pozitív értelemben. Ez maga a csoda volt számomra, hogy van még olyan orvosnő, ráadásul főorvos is, aki nem fogad el hálapénzt. Ez volt 2014.novemberében.

Aztán még egyszer megtörtént ismételten a Csoda, mert a csepeli tüdőgondozóban is van egy lelkiismeretes főorvosnő. Kérem a nevét ne jelentessék meg az újságban, csak akkor, ha Ő engedi. Türelmes alapos, rendesen és lelkiismeretesen végzi a munkáját, pedig neki se könnyű, mert nagyon sok a tüdőbeteg ember. Persze Ő még azt tanulta, hogy be kell, illik betartani a Hipokratészi esküt. Ő a beteg embert látja és nem nyűgös, ha meg kell vizsgálnia egy beteget. Most jönnek a N E G A T Í V döbbenetes példák, amelyeknek fül és szemtanúja voltam: 1.) 2015.május 19-én a Dél-Pesti Kórház Kardiológiai ambulanciáján történt az alábbi eset: kb. du.14 órakor. Elengedték a kórházból a szívbeteg idősebb kb.55-60 év körülinek néztem én. Vele mármint a beteggel volt a lánya a lánya férje + egy 18 év körüli unoka. Az asszisztensnő rámordult, egy beteggel hányan jöttek, és mi a fenéért üvöltöznek? Jöttek mentek a betegek kit tolókocsiban ott is felejtettek a beteghordók, mert természetesen beteghordóból is nagyon kevés van, mert nagyon hálátlan munka, és állítólag havi nettó:80.000.-Ft-ért dolgoznak nem 168 órát, hanem 250 órát, azt nem kérdeztem meg, hogy túlóra pénzt kapnak-e? Hát néha csurran csöppen a beteghordóknak is egy kis alamizsna, de a legtöbb beteg olyan állapotban van mind fizikai mind anyagi értelemben, hogy nem nagyon tud jattot adni.

Folytatom tovább a történetet, a kezelő orvos már hazament, jött az osztályos orvos akit" letámadtak" szó szerint, mivel kiderült csupán csak a vérhígító injekció adagját kellett volna a recepten átírni. Hosszas kiabálás alkudozás után a letámadott orvos ezt válaszolta: asszonyom csak nem gondolja, hogy itt a folyosón meg fogom Önt vizsgálni, meg se várta, hogy a hozzátartozó kinyögje, mi a problémájuk hát csak annyi volt: csak a receptet kellett volna átírni illetve egy újabb kisebb adag vérhígító injekciót felírni a szerencsétlen betegnek aki menni se tudott ketten támogatták. Már-már feladta az asszony lánya az értelmetlen küzdelmet amikor jött egy jobb érzésű nővér és a műszakot kezdő orvost megkérte írjon már fel az asszonyságnak egy vérhígítót. Mindez a tortúra tartott kb. kedd délután 14.00 órától 15,20 ig. Tényleg ennyire embertelennek kell lenni? Mi a fenéért ment az orvosnak, akinek nyűg még kettő percre is meghallgatni a beteg panaszát?!! Ja ennek az "esetnek" kb. 25-30 an fül és szemtanúi voltunk, és mindenki csak nézett és nem akarta elhinni, hogy létezik ilyen betegellátás. 2.) a másik eset velem történt meg. 2015.május 21-én csütörtök éjjel iszonyúan fulladtam és a tüdőrák miatt levegőt sem kaptam.

Én eléggé tűröm a fájdalmat, de ez a csontokig tetőtől talpig egész testemet átjáró fájdalmat, ilyen intenzív fájdalmat eddig még nem tapasztaltam. Pedig átestem már jó pár műtéten. Kínomban, félig sírva, dadogva elnyögtem az ügyeletes orvosnak, - ( szerintem pályakezdő volt), hogy mi a problémám. Első kérdése azt volt, nagyon fiatalos a hangom hány éves vagyok, mondom hogy 64. éves és rákos beteg. Erre Ő, mármint az ügyeletes férfi hang ,( mert be sem mutatkozott, doktoréknál ez már nem DIVAT, ) pedig illett volna megmondania, x.y doktor vagyok. Ehelyett azt mondta a telefonban: nem tudok mit kezdeni magával, nem is tudok segíteni, ( szerintem nagyon álmos volt) és egyébként is az OEP megmondta, hogy a nyugdíjas beteghez nem szabad kimenni az ügyeletnek. Ha nem a saját fülemmel hallom és még jó pár ismerősömtől is, kb. hasonló történetet -( akiknek elmeséltem ) - ezt a " vérfagyasztó mai történetet" nem hiszem el.

Ugye ez képtelenség? Sajnos nagyon is igaz a dolog, és több mint felháborító!!!! Még azt mondta, a doktor úr", hogy vegyek be dupla fájdalom csillapítót és az is lehet, hogy biztosan az időjárás miatt vagyok rosszul. Most jön a még döbbenetesebb mondata: ha nagyon erősködök, akkor, esetleg ha éppen lesz ideje a kolléganőjének , akkor esetleg, talán mégis? Kijön a lakásomra és ad majd valami fájdalomcsillapító injekciót. Na ekkor 190 lett a vérnyomásom és letettem a telefont, Viszont megfogadtam, hogy minden újságnak meg fogom írni ezt a velem történteket. Nagyszerű dolog ugye? Csak addig vagyunk fontosak amíg fizetjük a TB-t adót, stb-t. Nem csodálkozom, hogy az emberek sorra halnak meg, éppen a mai KSH jelentésben olvastam erről a szomorú statisztikáról.

Kérem adják le és vizsgálják ki a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább. Megálljt kiáltok és igenis kell lennie még tisztességnek, emberségnek ebben a számomra, még így is oly mélyen szeretett imádott hazámban, amelynek neve: Magyarország!!!!

Fiktív fogászati kezelések TAJ-kártya adatok lopásával

56 hozzászólás

2015.05.27. 08:55

Szeretném, hogyha minél több emberhez időben eljutna az az információ, hogy a TAJ-kártya számával és személyes adatokkal az OEP és az Ügyfélkapu oldaláról is lekérdezhető ez a betegéletút, ami tételesen jegyzi a kapott és az állam által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat.

Tisztelt Praxis blog szerkesztők!

Nemrég egy hivatalos ügyben az egészségügyi biztosításom ellenőrzésére volt szükségem online az Ügyfélkapun keresztül. Közben megláttam az OEP a funkciójának a felületén egy úgynevezett "betegéletút" nevű gombot, amelyet kíváncsian megnyomtam, mert érdekelt, hogy milyen egészségügyi szolgáltatások igénybevételét jegyzi az OEP a részemre.

Az ellátásokat a rendszer 2000-től jelzi. Az én listámon az első egy gyermekfogászati ellenőrzés volt, mivel az említett évben 14 éves voltam. Ez még belefért, talán voltam a gyermekfogászaton, de ami ezután következett a listán teljesen megdöbbentett.

2000 és 2007 között, amíg végig tanuló voltam és nem vettem igénybe a TB-vel fogorvosi ellátást, a nagyváros egyik legnépszerűbb fogorvosa az én adataimmal - amit a már említett középiskolai fogászati ellenőrzésen szerezhetett be - virtuálisan 32 fogat tömött be: 22 fogat amalgám töméssel, 10-et esztétikus töméssel. Ezenkívül polírozás, finírozás, fehérítés is van még a listámon úgy, hogy összesen csak 27 maradó fogam van jelenleg, amelyek már 29 éve lekopogom, elég jók. Belőlük csak négy tömött (NEM MIND A 32) - a saját magánfogorvosom által -, amit bizonyítani is tudok az OEP felé egy szimpla röntgennel.

Nos, ami miatt a Praxis bloghoz fordulok az ügyben a következő.
Először is felháborítónak tartom, hogy valakinek az adataival annak tudta nélkül visszaéljenek, főleg ilyen esetben, amikor valaki pénzt is szerez ebből az állam rovására. Igazából azért még nem lennék mérges, ha csak azt látom, hogy egy kórház egy sürgősségi ellátást vett igénybe utánam, mert valakit hirtelen TAJ-kártya hiányában nem tudtak ellátni, de az mégiscsak felháborító, hogy valaki éveken át, szinte minden hónapban betömte, polírozta és fehérítette képzeletben a fogaimat.

Szeretném, hogyha minél több emberhez időben eljutna az az információ, hogy a TAJ-kártya számával és személyes adatokkal az OEP és az Ügyfélkapu oldaláról is lekérdezhető ez a betegéletút, ami tételesen jegyzi a kapott és az állam által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat.

Hogy miért írom, hogy időben? Ugyanis az én esetem az OEP irányából már nem valószínű, hogy a fogaimról készült röntgenen kívül mással ellenőrizhető lenne. Az információim és az OEP által kiadott közlemények alapján az ilyen ügyek ellenőrzése csak 5 éven belül biztosított és az ügyem sajnos már több, mint 5 éve történt.

Hiába jogos a kérésem, hogy ellenőrizzék a lopott adatokkal dolgozó, jelenlegi is aktívan praktizáló, magánrendelést végző fogorvost. Valószínűleg semmi hatása nem lesz már a panaszomnak, akkor is, ha a fogorvos pénzben nagyon is sokat vett el az államtól az adataimat felhasználva.

Ami számomra szomorú, hogy nem tudom, hogy ha egyszer mégis csak szükségem lesz TB által finanszírozott fogászati ellátásra, ha például idős leszek, akkor nem fognak-e azzal a kifogással élni az orvosok, hogy papíron már a nem létező fogaimat is betömték vagy túl sok ellátás fogászati ellátás van a nevemen. 

Nem jött a betegszállító a mozgásképtelen beteghez

59 hozzászólás

2015.05.22. 13:21

A kórházi osztály betegszállítást rendelt a délelőtti órákban haza szállításához, a Borsod Mentőtől.

A betegszállítók délutánra igérték a szállítást. 17 óra körül meg is jelentek, de miután kiderült, hogy a betegnek húgyúti fertőzése van megtagadták a szállítást.

A nővérhiány csak az első lépés

55 hozzászólás

2015.05.14. 07:05

Az egészségügy az utolsó szocialista nagyvállalat

160 hozzászólás

2015.05.10. 10:37

Mitára a leszarom az ügyfelet hozzáállás szinte kizárólag az állami hivatalokban és az egészségügyben fordul elő. Ennek pedig az az oka, hogy ők azok akik akkor is megkapják a pénzüket, ha az ügyfél akiből végsősoron élnek finoman szólva is nem teljesen elégedett az általuk nyújtott szolgáltatással.

Igazából az a baj ezzel az egésszel, hogy a kórházak és általában az egészségügy az egyik utolsó szocialista nagyvállalat ami még a Kádár-rendszerből itt ragadt. Aki még emlékszik rá az tudja, hogy anno az egész rendszer ilyen volt: ha bementél Pl. egy boltba akkor unott, a vevőt magasról leszaró, fásult eladók fogadtak, akik max. akkor váltak valamennyire készségessé, ha a borítékot a zsebébe dugtad. Mert hogy anno nem csak az egészségügy működött hálapénz alapon, de a kereskedelemben is ezt kellett tenni, ha valami ritkábban beszerezhető termékre fájt a fogad.

Mára a leszarom az ügyfelet hozzáállás szinte kizárólag az állami hivatalokban és az egészségügyben fordul elő. Ennek pedig az az oka, hogy ők azok akik akkor is megkapják a pénzüket, ha az ügyfél akiből végsősoron élnek finoman szólva is nem teljesen elégedett az általuk nyújtott szolgáltatással.

Persze ez csak az állami intézményeknél van így: a magánrendeléseken általában embernek nézik a beteget, én legalábbis ott még nem találkoztam bunkó alkalmazottal.

Erre az egészre csak egy megoldás lehet: az egészségügy privatizációja. De nem a pénztárakat kell privatizálni, ahogy anno az MSZP akarta - ez nem oldana meg semmit. Az intézményeket kell privatizálni, és versenyeztetni a betegekért. A beteg pedig a lábával szavaz: oda viszi a pénzét (azaz a TB pénzét), ahol a legjobb szolgáltatást kapja. Azok az intézmények pedig ahol amatőrök az orvosok, bunkók a nővérek, és szarul dolgozik az adminisztráció, és általában nem ügyfélközpontú a rendszer, szép lassan csődbe mennek.

Ez amúgy a munkájukat jól végző, arra igényes egészségügyi alkalmazottaknak is az érdeke lenne - ez ugyanis az egyetlen módja annak, hogy a jobb munkáért jobb fizetés is járjon, és annak is hogy az intézmények ésszerűen működjenek, Pl. az orvos ne kódexmásoló legyen, és ne papírokkal szaladgáljanak a népek emeletről emeletre egész nap.

Megaláztak és megkínoztak a Merényiben

90 hozzászólás

2015.05.08. 06:34

Megértem, hogy van aki egy idő után belefásul, megértem, hogy kevés az a fizetés amit kapnak, teljesen együtt érzek velük és én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek. Pökhendik voltak és mindenkit lenéztek. 

Zsófi vagyok, 18 éves és szeretném megosztani veletek a történetem egy bokasérülés után.
Röviden az előzményekről: Röplabdáztam és rosszul érkeztem a padlóra ezért kiment a bokám.  biztonság kedvéért elmentünk a sebészetre, hogy nincs e komolyabb bajom. Megröntgeneztek ám az orvos azt mondta ebből ő nem látja, hogy elszakadt e a bokaszalagom és erre neki pedig erős gyanúja van, ezért beutaltak a Merényi Gusztáv Kórházba a leleteimmel és a röntgen felvételemmel együtt.  Nos a történet izgalmas része innen kezdődik.

Hideget és meleget is hallottam már a kórházról, de nem feltételeztem először róla semmi rosszat ez azonban szertefoszlott mikor bejelentkeztünk.Egy nő fogadott minket aki látva  a papírjaimat és a cd-re kiírt röntgent elfintorodott. Meglepett a reakció, de úgy voltam vele biztos a mai nap folyamán én vagyok a sokadik beteg ilyennel érkezve. Fél óra várakozás után  (senki sem volt előttünk) behívtak, hogy megvizsgáljanak. Apukám jött volna be velem ugyanis lábra se tudtam állni csak segítséggel. Ekkor azonban egy pökhendi pokerface megkérdezte ő ki, mire elmondtuk hogy az apám. Erre megkérdezte undok közönyösséggel, hogy hány éves vagyok. Mikor megmondtam a korom flegmán kiküldte apukámat a teremből (nem szívesen de eleget tett a kérésnek). Ezután megvizsgálta a lábam amit úgy hajlítgatott hogy a könnyem is kicsordult. Természetesen értem , hogy neki is látnia kell, de az előző orvos aki ide küldött kevesebb fájdalom mellett is megtudta ezt tenni. A vizsgálat után bicegve kiküldött a "narancssárga székre", hogy ott várjak. Menni nem tudtam de még az ajtót se nyitották ki nekem. (Tudni kell hogy itthon is a dédim mankójával közlekedtem, ha nagyon muszáj volt).

Hát leültem narancssárga székre és vártam...és vártam...és vártam. Magunktól kilogikáztuk, hogy újra megfognak röntgenezni, még jó hogy szóltak róla. 45 percet vártunk erre.Előttünk egy ember várakozott még elmondása szerint már egy órája. Eközben bentről nevetgélést hallottunk és rengeteg beszélgetést. Lehet nem tudták, hogy ott várunk?

Eközben volt időm felmérni a terepet. Mindenki rengeteget sétált fel s alá, de hát biztos dolguk van. Ám amikor ugyan azzal a papírral 6 kört megtettek elgondolkoztam, de biztos én nem értek hozzá hiszen nem látok bele teljesen  a rendszerbe. Mikor hoztak egy beteget tolókocsiba háromszor tolták fel le mert nem tudták hová küldjék őt. Láthatóan rosszul volt de csak betolták egy sarokba és otthagyták (vele akkor foglalkoztak mikor mi már indultunk). Mikor már nem bírtam úgy fájt a lábam (mivel felpolcolni se tudtam) apa úgy döntött elég volt, haza megyünk. Ekkor aztán behívtak. Egy nő röntgenezett meg. Se mosoly, se kedvesség, se segítség ahhoz hogy bevánszorogjak a terembe. Még be sem értem épp csuknám be magam mögött az ajtót amikor undok hangon megszólal, hogy "Jó napot! " Itt felment bennem a pumpa, hogy rám se néz, nem is segít még alpárin is viselkedik -mint a többi kollégája- de azért udvariasan és kedvesen visszaköszöntem (nem mintha nem tettem volna meg amúgyis is, de első célom az volt hogy bejussak a terembe a legkisebb fájdalommal).

Miután elvégezte amit kellett csak annyit mondott a már megszokott közönyös lekezelő hangnemben hogy kint várjon. Eleget tettünk a kérésnek nagyjából fél óráig mikor kétségbeestem. Fáradt voltam majd' leszakadt a lábam és amit láttam az elborzasztott. Ezek összhatására majdnem sírni kezdtem, de inkább csak nevettem az egészen. Ezt apa látva rajtam úgy döntött inkább hazamegyünk. Mikor visszakérte volna a leleteimet csak ennyit mondtak neki : " jó mindjárt" és rácsukták apára az ablakot. 

Nem elég, hogy ilyenkor az ember ilyenkor kiszolgáltatott, fél, fáradt és fájdalmai vannak de még itt vannak a kedves ápolók és még mások akik így bánnak az emberrel. Emellett koszos volt minden.  Én egészségügyi szakközépbe járok nem véletlen. Úgy érzem nekem ez a hivatásom és tudom hogy a szakma iránt alázattal kell lenni a beteggel empatikusnak kell lenni és a lehető legjobb körülményeket kell nekik biztosítani. Itt nem ez történt. Megértem, hogy van aki egy idő után belefásul, megértem, hogy kevés az a fizetés amit kapnak, teljesen együtt érzek velük és én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek. Pökhendik voltak és mindenkit lenéztek.  Voltam már a Honvéd Kórházban is. Ott aztán volt pörgés, volt munkájuk az ott dolgozóknak de ott senkinél sem láttam azt, hogy egy-egy kedves mosolyt ne ejtettek volna meg a várakozó betegek felé vagy ne kérdezték volna meg hogy vagyok nem érzem e magamat rosszabbul.
Leszögezem kivételek természetesen mindenhol vannak lehet én csak a rossz napjukban lévőket láttam akkor,de ez akkor is nonszensz.

És még nem is meséltem mikor apukám a térdével került be és már fél órája feküdt a vizsgáló ágyon mert a kedves úrfi az angol barátnőjével beszélgetett telefonon. Akármi történik is majd velem könyörgök mindenkinek hogy ne a Merényibe küldjenek mert ott nekem végem lesz. És más is imádkozzon, hogy ne oda kerüljön.

Istentelen élmények a Szent János Kórházban

84 hozzászólás

2015.05.06. 06:32

Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem. Háromszor vették fel az összes adatunkat, kórelőzményt, ahol mindenhol elmondtuk, hogy másfél hete náthás, és hogy novemberben a náthája fülgyulladásba fordult. Mindezek ellenére egy szűk nap alatt ez nem tűnt fel egyetlen orvosnak sem.

Szombat este Dávid belapátolta a megszokott adag kajáját, aztán elkezdtem altatni. Nagyon vergődött, aztán elcsitult és azt hittem túl is vagyunk rajta. Ilyenkor még a karomban marad, amíg a nővére is elalszik, csak aztán teszem a kiságyba. Most hirtelen felriadt és egetverő, panaszos sírásba tört ki. Időről időre fájdalmasan sírt, panaszkodott. Látszott rajta, ahogy hullámokba érkezik a fájdalom. Aztán hányt egyet és mi kezdtünk komolyan aggódni. Zsófi feltúrta az internetet, hogy mit mond az ilyen panaszokról, mindkettőnkben a vakbél gyulladás félelem mozgolódott. Nem tudom jó-e a sok webbeteg oldal, mert az ember hajlamos a legkisebb, legegyszerűbb hascsikarásban is vastagbél rákot látni, de ha a kezedben visít a gyerek, azért megnézed, hogy most mi van.

Végül a becsatlakozó nagymamával hárman úgy döntöttünk, hogy bevisszük a Jánosba az ügyeletre. A gyerkőc elaludt a kezemben, beburkolva a vastag pokrócokba és nem tűnt kimondottan betegnek, mindkettőnkben felmerült, hogy forduljunk meg és menjünk haza vele. De ha már ott voltunk, akkor megmutatjuk egy orvosnak, győzött a józan ész. Az ügyeleten Bár végig azt gondoltam, hogy biztos hülye-aggódós szülőnek néznek majd, az ügyeletes orvos kedvesen megvizsgálta a gyerkőcöt, aki elég hangos nem tetszését fejezte ki az atrocitások ellen. Elkérték az adatait, Zsófi adatait, a gyerek kórtörténetét. Miután az orvos mindezt bepötyögte a számítógépbe felénk fordult és mondta, hogy ő puhának találja a hasát, szóval nem irányíthat át a gyerek sebészetre, de azt ajánlja, hogy az ő papírjával azért próbáljunk bepofátlankodni, mert a szimptómák alapján lehet bélbetüremkedés is. (Remélem jól emlékszem a betegség nevére, az a lényeg, hogy a kisgyerek izomzata még nem elég fejlett és a bele, mint a ruha ujja, magába visszacsúszik. Elég vacakul hangzik.) Megmutatta melyik épület, majd elindultunk. Ez volt az a pillanat, mikor újra elgondolkodtunk, a vidáman nézelődő Dávidot látva, hogy szükség van-e az egészre egyáltalán. Aztán újra a már fenti logika szerint döntöttünk, ha már itt vagyunk csináljuk végig.

Bekerülünk a rendszerbe A gyerek sebészeten hamar fogadtak és nem érdekelte őket a beutaló hiánya, megnézték Dávidot. Nekik is gyanús volt az ügy és alapos vizsgálódás után a doki azt javasolta, hogy maradjunk bent a gyerekkel, mert ha ez tényleg bélbetüremkedés, vagy mi, akkor szükség lehet sürgős beavatkozásra. Ki kell vizsgálni, kizárni, satöbbi. Kicsit hezitáltunk, de kedvesen rábeszéltek, végül az döntött, hogy ők az orvosok, csak jobban tudják. A vizsgálat után felvették az adatokat, Dávid, Zsófi, lefutottuk újra ugyanazt a kört: kórelőzmény, allergia, satöbbi, satöbbi. Mivel Dávid Zsófinál volt én írtam alá, és egy kis ajtón átvezettek a fekvőbetegekhez. Én maradtam bent első éjszaka Dáviddal, aki kapott egy infúziót és mondták, hogy tegyem le aludni. Jó vicc volt, Dávid altatós baba, szóval leültem egy kis fotelbe, odahúztam az infúziós állványt és elringattam a vizsgálatok megpróbáltatásaitól zilált kölyköt. Nagyon sajnáltam szegényt és nagyon aggódtam érte. Közben Zsófi mielőtt elindult volna harmadszor is elmondott, kitöltött és aláírt mindent.

Az éjjel fennmaradó 5-6 órája egy megadott minta ismétlődésével telt, elaltattam Dávidot, megpróbáltam letenni, de a bekötött infúzió miatt az első fordulásnál felébredt és óbégatott. Ekkor ki az ágyból, elcsitít, elaltat, és újra. A harmadik alkalom után elaludtunk ketten a fotelben, Dávid a kezemben, a nyakam hátrabicsaklott, szóval 40 perc múlva erős tarkótáji fájdalmakra ébredtem, folytattuk tovább a fenti programot. Így talált a reggel, Zsófi korán érkezett vissza, a vizit előtt leváltott. Az én éjszakám se volt egyszerű, Dávidé sem, de tisztelettel figyeltem a nővéreket, akiknek megállásuk sem volt, állandóan sírt valaki, jött új beteg, segítettek mindenkinek. Ismerve az anyagi helyzetüket, meg az egész rendszer szörnyű állapotát, amiben dolgoznak nap, mint nap: le a kalappal előttük. Fázósan sétáltam ki a kora-májusi reggelbe, éjjel csak egy pólót és egy vékony pulóvert vettem az autóúthoz, ami most nem volt elég. Kisétáltam a Fogas felé, de a tábla szerint 24 percet kellett volna várnom rá, szóval elindultam hegynek fel. 22 perc múlva már otthon voltam, közben ki is melegedtem, azt hiszem azért is jó döntés volt, mert egy megfázást sikerült kikerülnöm így. Igaz, egy porcikám se kívánta a hegymenetet akkor.

Otthon lezuhanyoztam és örömmel nyugtáztam, hogy Cili még vidáman alszik, bebújtam mellé az ágyba és másfél boldog órát aludtam a lányom mellett. Arra ébredtem, hogy közelről az arcomba bámulva a testvéréről és az anyjáról érdeklődik. Az egész éjszakai hercehurcából semmire nem emlékezett. Reggeli után játszottunk kicsit a kisvonattal, rajzoltunk anyák napi ajándékot Zsófinak, majd elmentünk a játszótérre, ahol én leginkább ücsörögtem egy fatörzsön míg ő fel-alá rohangált. Elég nyúzott voltam. Délután a János kórházban

Ebéd után váltottam Zsófit a János kórházban, Dávid már lekerült az infúzióról és nagyon vidámnak tűnt. Az, hogy nincs bélbetüremkedése már a délelőtti röntgenen kiderült, az ultrahangot ezért le is mondták: vírusfertőzés lesz. Miután átvettem a kölyköt elég nehéz délutánom volt, mert szegényke mászkált volna. Szóval fel-alá sétálgattam a karomon a gyerekkel aki hangos nyögésekkel és heves kézmozdulatokkal instruált, hogy merre akar menni. Aztán két kézen fogtam és jó fél órát maga totyogott a hosszú folyosón. Egyet nem bírt 5 percnél tovább: megülni a rácsos ágyban.

A körök alatt kiismertem az osztályt és a jó benyomásom fokozódott. Látszik, hogy nincs sok pénzük, de kedvessé igyekeztek tenni a környezetet. Vidám színek, sok rajz, játszó szoba, az épület előtt játszótér. Látszik, hogy amit tudnak, azt megteszik. Valószínűleg Dávid már nem volt túl érdekes eset, hisz alapvetően úgy tűnt nincs baja, de nekem egyre gyanúsabb volt, hogy lázas. Jeleztem a nővéreknek, egy idő után került egy lázmérő, de az nem mutatott rossz értéket. Gyanakodva pusziltam meg újra a homlokát, aztán annyiban hagytam. Elaludt a gyerkőc és amikor felébredt még mindig melegnek tűnt. Addig rágtam a személyzet fülét míg került egy lázmérő, amit a kezembe nyomtak, hogy én mérjem meg a gyerek fenekében vele a lázát. A nővér állt mellettem. Ez nekem fura volt, oké, otthon megmérném én, dehát azért vagyunk kórházban, hogy ők csinálják. Mindenesetre láza volt, amit felírtak.

Azt furának tartom, hogy nélkülem a hőmérés nem jutott volna eszükbe. Morgolódtam is Anyámnak, aki bejött meglátogatni az unokát. A másik furcsaság az volt, hogy a három (és fél) foggal rendelkező, pár nap híján egy éves gyereknek reggelire vajas zsemlét, vacsorára májkrémes kenyeret adtak. Egyszerűen esélytelen, hogy ezen megéljen a kekszeket nemrég kezdte rágcsálni, de leginkább csak pépesíti és kiköpdösi. Vittünk be neki mindent, hiszen semmit nem tudtak adni, így aztán kaját is, de gyakorlatilag a kórház csak orvosi ellátást tudott biztosítani, egyebet nem. Akkor ez mégis fülgyulladás

Az az igazság, hogy egy idő után én már kezdtem hülyének érezni magam, a gyereknek valami egyszerű vírusos baja van, aztán itt bohóckodunk vele a kórházban. Ennyi erővel otthon is lehetnénk. De olyan 5 körül, az egyre nyugtalanabb és nyűgösebb Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem. Háromszor vették fel az összes adatunkat, kórelőzményt, ahol mindenhol elmondtuk, hogy másfél hete náthás, és hogy novemberben a náthája fülgyulladásba fordult. Mindezek ellenére egy szűk nap alatt ez nem tűnt fel egyetlen orvosnak sem. Ha ehhez még hozzáveszem a lázméréses tapasztalatokat, akkor azért az ellátás színvonala sem olyan rózsás, mint ahogy elsőre éreztem. Nem nagyon foglalkoztak aztán azzal, hogy most kifolyt a cucc a gyerek füléből, ja akkor fülgyulladás jött az első reakció.

Nem akarok túl nagy feneket keríteni a dolognak, valószínűleg mi is túl pánikoltuk kicsit, de ez érthető talán ha ott ordít a gyereked és nem tudod mi a baja. Emellett az ügyeletről, de legkésőbb a sebészetről át kellett volna irányítani a Heim Pál füll-orr-gége ügyeletre és nem felvenni tök feleslegesen Dávidot. Aki végül hétfő reggel jutott el egy szakorvoshoz, két éjszakával a panasz után, egy éjszakával az után, hogy az egész ellátás okafogyottá vált. Kapott antibiotikumot és jöjjön vissza pár nap múlva, erre minek a befekvés, az infúzió, az egész hacacáré. Szóval sok baj van az egészségüggyel, kevés a pénz is, de az ellátás is hagy kívánni valót maga után. Ambivalens élményeim voltak a János kórházban, hol nagyon ügybuzgónak tűntek, hol meg úgy éreztem, hogy le vagyunk szarva. Ha ehhez hozzávesszük a körülményeket, az aggódást meg a fáradtságot: istentelen vacak egy élmény volt az egész.

Hagyták meghalni és nem segítettek

54 hozzászólás

2015.05.04. 06:00

"Mélységes fájdalom és harag van bennem, mert hagyták a férjemet, akivel már 34 éve voltunk házasok meghalni. Nem érdemelte meg azt, hogy az egészségügy így bánjon vele és magára hagyja. Én nem tudtam segíteni rajta, akinek pedig kellett volna, nem segített. Hogyan fordulhat elő, hogy a bajba jutott emberhez nem jönnek ki és hárítják a felelősséget?"

Tisztelt Praxis!

Mélységes fájdalom és harag van bennem, mert hagyták a férjemet, akivel már 34 éve voltunk házasok meghalni. Nem érdemelte meg azt, hogy az egészségügy így bánjon vele és magára hagyja. Én nem tudtam segíteni rajta, akinek pedig kellett volna, nem segített. Hogyan fordulhat elő, hogy a bajba jutott emberhez nem jönnek ki és hárítják a felelősséget? Április 25-én a férjem rosszul lett. Előtte soha semmi baja sem volt, orvosnál, ha évente egyszer járt, sokat mondok. Elkezdett szédülni és erős fejfájása volt, majd hányt is. Előzőleg nehéz ételeket ettünk, mert vendégségben voltunk a húgomnál, ennek tulajdonítottuk a dolgot. Szépen lefektettem, borogattam a fejét, de egyre zavartabban kezdett viselkedni, remegett is. Majd úgy tűnt alszik, de közben látszott, hogy nagyon rosszul van. Így hívtam a mentőket. Nekünk nincs kocsink, külterületen élünk, így nem volt senki, akihez segítségért fordulhattam volna, hát maradtak a mentők.

Akik miután elmondtam, a férjemmel mi a helyzet, azt mondták, nem az ő dolguk egy sima rosszullét, hívjam az ügyeletet. Így is tettem, de az ügyelet a városokban is elég lassan érkezik meg, külterületre még annál is lassabban. A férjem folyamatosan rosszabbul lett, félrebeszélt, dadogott. Én próbáltam tartani benne a lelket, de nem tudtam segíteni neki. És az idő csak ment, több, mint 2 és fél órán át hiába vártam az ügyeletet. Majd végül kiértek, először nagyon indulatosak voltak és lekezelőek, de miután meglátták a férjemet, azonnal észlelték, amit már én is mondtam nekik is és a mentőknek is, a férjem nagyon rossz állapotban van. Ők riasztották a mentőket, akik ekkor már nem kerestek kifogást, hanem indultak. Kérdezgettem az orvost, mi lehet a baj, agyvérzésre gyanakodott. És igaza is volt.

A mentők kiérkezés után nálunk elkezdték a férjemet kezelni, de szinte egyáltalán nem reagált már. Miután tudták, betették a férjemet a mentőbe és a megyei kórházba szállították. Én is velük mehettem, közben tudatosult bennem, hogy szegény férjem mennyire rossz állapotban, életveszélyben van. A kórházban intenzív osztályra vitték és gépekre kötötték, majd a kezelőorvosa néhány órával később, amikor tudott rám időt szakítani elmondta, imádkozzak, ha van hitem. Ekkor már ki voltam borulva és zokogni kezdtem. Még aznap este, miután nagy nehezen haza értem, jött a telefon, a férjem nem sokkal azután, hogy haza indultam, eltávozott. Mintha minden egy pillanat alatt szétszakadt volna, összetörtem. És én is rosszul lettem. 34 év egy pillanat alatt szakadt meg. Ráadásul a lányunkat is értesítenem kellett, aki a férjével Németországban él.

Nem tudom, ha másnap nem jött volna haza hozzám, mi lett volna velem, nem bírtam volna elviselni. Még mindig nem vagyok képes úgy élni, mintha mindez valóság lenne, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ő már nincs. Pedig a temetés még hátra van. De ha a mentők kijönnek, megmenthették volna. Miért nem akartak segíteni? Hát ki szorul rá, ha nem az, aki épp a halálán van? Miért nem hittek nekem, amikor a férjem állapotáról beszéltem nekik? Az ügyeletes szavára persze jöttek, de nem akkor kellett volna. Nem tudok nekik megbocsátani. Elvették azt, aki nélkül már semmi sem lesz soha szép. Bocsássanak meg nekem, de ezt nem lehet soha elfelejteni és kiheverni. Esélyt sem kapott tovább élni és az én életemet is tönkre tették.

P.

Használd KÓRHÁZÉRTÉKELŐNKET, vagy keress ORVOSAINK között!

A tahó orvosnak másdszorra sem sikerült a porckorongsérv műtét

szólj hozzá

2015.05.01. 06:00

                                                             "Azt a vaskos borítékot nem kellett volna kétszer ennek a hentesnek a zsebébe tömni, helyette inkább elutaztunk volna.  Két utazás élményeivel lennénk gazdagabbak, így viszont a tahócskánk utazását támogattuk."

Szívatnak a táppénzzel

15 hozzászólás

2015.04.30. 06:49

"Ha nekem van egy látleletem, miszerint centit nem tudok (szabadna) mozdulni péntek reggel óta, milyen jogon bírálja felül döntésével egy megyei kórház egyértelműen leírt "terhelési tilalom; műtétre javaslat, ha nem javul"-t azzal, hogy hát bocs.. "nem jelentél meg időre" jelszóval valaki? Tényleg nem ugrálni szeretnék, csak nem értem, hogy akkor most ez itt hogyan is megy? Egy egészségügyi intézmény kiad valamit, a másik meg úgy veszi, hogy... ha-ha-haaaa.. nem kúsztam be vele időre? Ennyire flottul működik nálunk minden?!"

Tisztelt Praxis Blog!

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy állást foglalni szíveskedjenek az esetemben, mert én már magam sem tudom, hogy normális-e az, ami velem történt.

A történet április 23-án kezdődött, amikor is a kora esti órákban egy szerencsétlen mozdulat következtében elvétettem egy lépcsőfokot, és egyet "lejjebb csúsztam" és rosszul nehézkedtem a lábfejemre.

Akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb dolgot, különösebben nem is fájt (na jó, éreztem, hogy fáj, de nem éreztem vészesnek), haza is sétáltam valahogy; azt hittem, csak meghúztam kicsit.

Másnap péntekre viszont iszonyatosan bedagadt, gyulladt volt. Szóltam a főnökömnek bőven a munkaidő megkezdése előtt, hogy bajok lesznek... Ő el is vitt a közeli kórházba. Ránézés után röntgen, ami megállapította, hogy törésem van.

Kaptam fekvőgipszet azzal az áldással, hogy ha mire visszamegyek nem javul, akkor ez műtét lesz.

Eddig OK minden.

Ez történt pénteken délelőtt. Édesanyám vidéken lakik, szóltam neki, jöjjön fel, ha tud, mert kb. 10 métert nem tudok mászni se nagyon, jó lenne egy kis segítség.

Hétvégén készített nekem a puszta fennmaradásomhoz szükséges élelmet, stb.. majd hétfőn hazament, hogy a háziorvosomnál bejelentse: nem hogy munkaképtelen vagyok, gyakorlatilag ágyhoz vagyok kötve. Vitte magával a látleletemet is.

Mire odaért volna: ZÁRÁS. Kedden újrapróbálkozva: 24 órán belül kellett volna bejelenteni a dolgot. A péntekem ugrott, hétfőtől írt ki az orvos.

Megjegyzés: valahol azt olvastam, hogy: "Táppénzt visszamenőleg legfeljebb 6 hónapra lehet igényelni, azaz az ellátást legkorábban az igénybejelentés napját megelőző 6. hónap első napjától lehet megállapítani."

NA ITT JÖN amit nem értek.... Nem is az az egy nap kiesés érdekel, hanem a hozzáállás!
Ha nekem van egy látleletem, miszerint centit nem tudok (szabadna) mozdulni péntek reggel óta, milyen jogon bírálja felül döntésével egy megyei kórház egyértelműen leírt "terhelési tilalom; műtétre javaslat, ha nem javul"-t azzal, hogy hát bocs.. "nem jelentél meg időre" jelszóval valaki?

Tényleg nem ugrálni szeretnék, csak nem értem, hogy akkor most ez itt hogyan is megy? Egy egészségügyi intézmény kiad valamit, a másik meg úgy veszi, hogy... ha-ha-haaaa.. nem kúsztam be vele időre? Ennyire flottul működik nálunk minden?!

Nem várok jogsegítséget. Nem várok sajnálatot. Lesajnálom az egy nap mínuszt. De megijedtem, hogy nálunk ez így megy.  Csak világosítsanak már fel, ha megkérhetem szépen, hogy:

1. Én miben hibáztam, mit kellett volna tennem
2. Tényleg ennyire mellébeszél manapság az egészségügyben orvos és orvos?!

Köszönöm.

Tisztelettel,

1. B.

Használd KÓRHÁZÉRTÉKELŐNKET, vagy keress ORVOSAINK között!

Káromkodott és a beteg kislányt rángatta a gyermekorvos

87 hozzászólás

2015.04.28. 08:23

"Aki ennyire nem ért sem a gyerekek, sem a szülők nyelvén, akinek ekkora nyűg a munkája, az jobb, ha más pályát választ. Nem hiszem, hogy a viselkedését bármi is menthetné, mert nem rángathat egyetlen beteg gyereket sem, nem káromkodhat előttük és egyszerűen nem teheti meg, amiket velünk. Én sem kezdtem panaszkodni, hogy a munkahelyemen kilóg a lóláb és hogy csökkent a fizetésünk, hogy mennyi családi problémánk van, mert nem oda tartozott.Igazából azt az egyet remélem, hogy nem sérült annyira a lányom, hogy a jövőbeli orvos látogatások során félelemmel kelljen állandóan küzdenie."

Sziasztok!

Korábban, talán másfél éve írtam nektek egy pozitív beszámolót a Heim Pál kórházról. Most sajnos az érem másik oldalával is szembesültünk, ezért ismét jelentkezem. Nem vagyok elfogult, bármilyen eü. intézménybe megyek, először igyekszem a pozitívumokra fókuszálni. Többnyire sikerül is. sajnos most legutóbb a gyermekorvosi rendelőnkben bármennyire is szerettem volna, nem tudtam kellemes dolgokat találni. A gyerkőc sokat nőtt az eltelt idő alatt, szerencsére a kisebb megfázásokon kívül semmi baja nem volt, így orvosnál sem nagyon jártunk. De április elején sikerült beleesnünk az influenzába, pedig már elméletben túl voltunk a járványon, mikor máskor kellene hát elkapnunk. Levittem a kislányomat a rendelőbe, és ott tudtam meg, hogy a nagyon kedves doktor bácsink már nem rendel jó fél éve, elment nyugdíjba. Erről mi nem tudtunk, és nagyon sajnáltam, mert szerintem nála kedvesebb és figyelmesebb és alaposabb gyermekorvos nem nagyon volt még. Ugyanakkor nem gondoltam, hogy ez nagy probléma lesz, pedig bizony az lett. Zuglóiak vagyunk emberemlékezet óta, én is ebbe a rendelőbe jártam gyerek fejjel, csak jó tapasztalataim voltak. Egészen eddig.

Az új doktornő ugyanis nem tudom szépen megfogalmazni, de egyáltalán nem való a pályára. Nem az orvosi képességeit szeretném én megkérdőjelezni, hiszen lehet, hogy kiváló szakember, de a gyerekekhez nem ért és még csak a leghalványabb kedvesség szikrája sincs benne. Ellenkezőleg. Bementünk hozzá, bemutatkoztunk, pontosabban én, mert a kislányom a magas láztól elégé bágyadt volt, nem volt túl kommunikatív. Otthon is sírdogált, mit tesz isten, a rendelőben is elkezdte, nem volt jól, fájt a feje is. Ne egy hisztiző gyerkőcre gondoljatok, aki elkezdi magát a földön csapkodni, amiért nem kapott csokit a boltban, szép csendesen pityergett. Na ez valamiért annyira felháborította az orvos hölgyet, hogy rögtön az elején nekünk támadt és rám ripakodott, hallgattassam el, mert így nem fogja megvizsgálni, ameddig hisztizik. Teljesen ellenséges és idegbeteg volt, én pedig egyáltalán nem tudtam ezt mire vélni. Ő volt az első gyerek, akit látott? Nem hinném. Mondtam a tüneteit, hogy nincs jól, fáj a feje és lázas, ezért érzékeny, egyébként nem szokott ilyen lenni. Hát ez őt nem érdekli, egy gyereket nevelni kell, meg hasonló dolgokkal dobálózott.

Aztán elkezdte vizsgálni. Amikor a torkát akarta nézni és a spatulát használta, a gyerek öklendezni kezdett és próbálta elhúzni a fejét. Erre korábbi doktor bácsinknál is így reagált, de ő tudta, hogy csak meg kell kérni, hogy nagyra nyissa a száját és úgy is meg tudta vizsgálni. Én próbáltam erre felhívni a hölgy figyelmét, de elengedte a füle mellett, mert ő jobban tudja. A gyerek persze öklendezik, húzza el a fejét, a doktornő meg olyan agresszívan rángatta a fejét, hogy muszáj volt közbe szólnom és kértem, ezt lehetőleg ne tegye. Kivette a gyerek szájából a spatulát, lecsapta és idegesen és persze jó hangosan azt mondta, akkor tanítsa meg viselkedni a gyerekét. Itt vitatkozni kezdtünk, mert már kezdtem elveszíteni a türelmemet, a gyerek nyilván nem reagált erre jól, még jobban sírni kezdet. A konklúzió az lett, hogy én hülye vagyok, a gyerek is hülye, feltartjuk, egyébként is keveset keres és elege van mindenből. Mivel szabadulni akartam, főként a kislányom miatt, a recepteket kértem és közöltem, többet hozzá nem jövünk. A távozásnál még kaptunk egy szép kis káromkodást is, mert ugye egy kisgyereknek feltétlenül ezt kell hallania.

Többet egész biztos nem megyünk ehhez a hölgyhöz. Aki ennyire nem ért sem a gyerekek, sem a szülők nyelvén, akinek ekkora nyűg a munkája, az jobb, ha más pályát választ. Nem hiszem, hogy a viselkedését bármi is menthetné, mert nem rángathat egyetlen beteg gyereket sem, nem káromkodhat előttük és egyszerűen nem teheti meg, amiket velünk. Én sem kezdtem panaszkodni, hogy a munkahelyemen kilóg a lóláb és hogy csökkent a fizetésünk, hogy mennyi családi problémánk van, mert nem oda tartozott. Igazából azt az egyet remélem, hogy nem sérült annyira a lányom, hogy a jövőbeli orvos látogatások során félelemmel kelljen állandóan küzdenie. Én továbbra is azt hiszem, és remélem, hogy ez csak egy egyedi eset és igyekszem a jövőben is elsősorban a pozitív tapasztalatokra figyelni. Ígérem, írni is fogok róluk. De ezt most nem tudtam lenyelni.

K-né Ildikó

Németországban is a kártya a fontos, nem a beteg élete

72 hozzászólás

2015.04.27. 06:42

Üvöltenem kellett a német doktornővel, hogy vágja már bele a srácba az injekciót, mert mindjárt megfullad!

Németország,2011 nyara. Logisztikai ügyintézőként dolgoztam egy 800 hentest foglalkoztató cégnél. Feladatom volt orvoshoz vinni a henteseket,pl vágott sérülés,2havonta labor stb.
Egy alkalommal jött a telefon hogy az egyik húsüzemben darázscsípés ért egy kollégát,már kocsival hozzák a cloppenburgi kórházba,menjek én is az Ambulanciára.

10perc múlva ott voltam,a srác már kiütésekkel tele ült egy tolószékben.Mivel méhész vagyok tudom mi az elsősegély eljárás: calcium(már megkapta a húsüzemben) illetve adrenalin injekció.

Az ügyeletes doktornő(német) hozzá sem nyúlt,mert az AOK kártya(német TB) a srác öltözőszekrényében maradt az irattárcájában. De már úton voltak vele a kollégák 15km-ről.
Üvöltenem kellett a német doktornővel, hogy vágja már bele a srácba az injekciót, mert mindjárt megfullad!!!! Erélyes fellépésemnek volt köszönhető hogy a doktornő ezt megtette.

Kb 15perc múlva pedig ott volt az AOK kártya, beolvashatta a chipet.
Németországban is ez van sajnos, akár át is lépnek valakit,amíg nincs ott a kártya, addig nem foglalkoznak a beteggel.

Az ügyelet hagyta meghalni a beteget, mert nem volt TAJ kártyája

300 hozzászólás

2015.04.26. 07:57

A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak.

Kedves Praxis!

Egy szomorú és tragikus történettel jelentkezem, a szomszédasszonyunk férjének tragikus haláláról írnék pár sort. Az úr 54 éves volt, két hete volt a temetése. A halál oka szívroham, az út, amely a halálhoz vezetett, több, mint elkeserítő. Április 4-én rosszul lett, hányt, fájt a gyomra és kicsit nehezen kapott levegőt. A felesége, aki arra kért, írjuk le ezt a történetet, mert nincs internetük, felhívta az ügyeletet, mert szombati napról beszélünk. A néhai férje nem igazán volt nagy orvoshoz járó, ezért ő ellenkezett, de a felesége hajthatatlan volt. Fontos részlet, hogy a férjének a TB kártyája elveszett, de ezt a telefonban nem mondták el, csak miután kiérkezett az ügyelet. Viszont nagy baj lett a dologból, vélhetőleg ez vezetett a halálhoz is.

Miután megérkezett az ügyelet és kérték a személyes iratokat és a TB kártyát, közölték, hogy az sajnos nincs, de a számot tudják fejből és mivel a férj dolgozik, így jogosult az ellátásra is. Na, ebből vita kerekedett, végezetül az ügyeletes orvos kijelentette, hogy a kártya nélkül márpedig nem hajlandó megvizsgálni az urat, egyébként is egy „gyomorrontáshoz” nem kell az orvos, majd jobban lesz. Mindezt elég indulatosan mondta, néhol alpári kifejezésekkel megtoldva, nagyon idegesek voltak, végül el is viharzottak. A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kórházba nem tudta vinni, a férje nem volt olyan állapotban, nem is akart volna menni, kocsijuk sincs. Hozzánk próbált átjönni segítségért, de sajnos nem tartózkodtunk mi sem itthon. Mindez olyan délután 14-15 óra között történt, de 18 óra környékére nem hogy nem javult a férj állapota, egyre rosszabbul lett. Elkezdett szorítani a mellkasa is a többi szűnni nem akaró tünet mellé.

Ekkor a szomszédasszony már a mentőket riasztotta, látván, hogy nagyobb a baj, mint hitték. Ők jöttek is körülbelül 10-12 perc után. Megvizsgálták és azonnal látták, hogy a szívével vannak gondok, így vitték is a kórházba az urat, de sajnos már menet közben bekövetkezett a tragédia, hiába próbáltak küzdeni az életéért. Mindez a felesége szeme láttára, hiszen ő is a mentőben utazott. A férje mellette halt meg a kocsiban. A boncolás, amelyet végül a kórház és a szomszédasszony is kért megállapította, hogy súlyos infarktus volt a halál oka.

A szomszédasszonyunk teljesen összezuhant, ami érthető, azt gondolom. Sem ő, sem mi nem értjük, az ügyeletes orvos miért nem volt hajlandó megvizsgálni őt. Csak ránézett, és megtagadta az ellátást. Valóban nem volt TB kártyája, de mint kiderült, már akkor életveszélyes állapotban volt. Ha esetleg veszik a fáradtságot és a hivatásuk és az esküjük szerint járnak el, megmenthették volna. De nem, mert nem volt kártyája. Persze biztosítva volt, de elveszítette, ez pedig az életébe került. Ez megengedhető ma Magyarországon, hogy biztosítással rendelkező, életveszélyes állapotban levő betegeket a sorsukra hagynak, csak mert elveszítik a kártyájukat? Ha nem lett volna biztosítása, akkor is felháborítana az eset, mert az orvos nem hatóság, nem bíróság, hogy ítélkezzen, a gyógyításra tesz fogadalmat, életek megmentésére. Ehhez képest volt biztosítása, de semmit sem ért, mert hagyták meghalni. Ki fogja ezért a felelősséget vállalni? Ki fogja megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen? Egy élet ennyit ér?

A szomszédasszonyom feljelentést fog tenni az ügyben és azt gondolom, jól is teszi. Csak sajnos félő, hogy a következmények nem lesznek egyensúlyban a történtekkel. Már ha egyáltalán lesznek következmények, mert sokkal valószínűbb, hogy az egészet szépen besöprik a szőnyeg alá és hallgatnak majd róla.

K. I.

Újabb kikötözés az Orosházi Kórházban

55 hozzászólás

2015.04.24. 05:56

Szomorú vagyok és csalódott...Tényleg nem értem. A kikötözéses módszer mióta megengedett?

Tisztelt Mindenki, újabb orosházi story..újabb kikötözéssel!

Szomorú vagyok és csalódott... Tényleg nem értem. A kikötözéses módszer mióta megengedett?
Szeretném megtalálni az erről szóló jogszabályt, de sajnos csak fórumokon tudtam véleményeket,
hozzászólásokat olvasni. Édesapám története nem annyira brutális, mint a korábbi cikkben említett
demens nénié.

A tata sem nem demens, sem nem pszihiátriai kezelés alatt álló beteg. Csak elesett
szegény és combnyaktörést szenvedett. Igaz már napok óta nagyon zavart, nem érti, mi történik vele,
de azt igen, hogy gorombák a nővérek. / persze mindig van kivétel és minden tiszteletem az övék /
Nem tudom mi történt, mi jogosította fel az ápolókat, hogy a papát kikötözve lássam. Érdekes módon
az ügyeletes orvos kedvességére az édesapám egyből készségesen reagált. Nocsak! Mégsem annyira
bolond az öreg!? Annyi helyen olvasom, hogy kedvességgel és verbális megnyugtatással sokkal gyorsabb a gyógyulás. De erre ugyebár nincs kapacitás.

Hiszen több időbe telik kedvesnek lenni, mint lekezelőnek. Arra viszont nagyon is van kapacitás, hogy nap, mint nap a kicsi kuckójukba behúzódva cseverésznek, dohányozzanak az ápolók. Nem vicc, saját szememmel láttam, mint ahogy szembesültem a kikötözéssel is. Szegénykém...kiszáradt torokkal..elvékonyodott hangon beszélt hozzánk. Megitattuk a kislányommal és  nem írtuk alá a nyomtatványt, amit az orrunk alá dugtak, hogy hozzájárulunk a barbársághoz. Természetesen mindezt a beteg érdekében, tetszik tudni..

Szomorú vagyok és csalódott...ismét orosházi kórház...ismét egy story, ami tényleg jó story is lehetne, egy kicsivel / csak egy kicsivel / több humanitással.

Köszönöm, hogy megírhattam a történetünket. Remélem, hogy legalább egy olyan ember is elolvassa majd ezt a cikket, aki talán tesz is valamit annak érdekében, hogy minimum olyan jogokat élvezhessen a kiszolgáltatott, ágyhoz kényszerült beteg, mint az ember által bántalmazott jószág.

Jó egészséget kívánok, üdvözlettel

Van visszaút az SM(sclerosis multiplex)-ből

szólj hozzá

2015.04.23. 06:30

Sorstársaimmal együtt a legkülönfélébb alternatív gyógymódok esetén gyakran tapasztaltunk kezdeti váratlan javulást, majd hosszú távon a megszokott lassú romláshoz való visszatérést.

Kedves Praxis blog és Sorstársaim!

1999-es diagnosztizálást követően kezdetben relapszáló-remittáló, majd kb. 2007 óta szekunder progresszív szklerózis multiplexben szenvedek.

2012 karácsonya óta, tehát több mint két éve csaknem folyamatosan használok egy Magneter Professsional készüléket. Higgadt és tárgyilagos mérnökemberként az ilyenkor szokásos lelkendező-hálálkodó beszámolóktól eltérő stílusban, de nem kevésbé pozitív tartalommal írom meg tapasztalataimat.

A Magneter készülék kedvező hatásán túl azt is értékelem, hogy a vásárlást megelőző tájékozódás során nem hangzott el semmiféle, hiú reményeket keltő túlzott ígéret, a készülék túldicséréséről szó sem volt.

Prognózisként: rendszeres Magneter-használat mellett várható eredményként a betegségre jellemző lassú, de biztos rosszabbodás megállítása hangzott el.

Nos, az elmúlt 2 év során állapotom valóban nem rosszabbodott, a betegségre jellemző kisebb-nagyobb hullámzások kissé tompítva ugyan, de megmaradtak. Tárgyilagosan pozitív beszámolómmal azért is vártam hosszabb ideig, mert a betegséget ismerők számára csak így lehet hiteles.

Sorstársaimmal együtt a legkülönfélébb alternatív gyógymódok esetén gyakran tapasztaltunk kezdeti váratlan javulást, majd hosszú távon a megszokott lassú romláshoz való visszatérést. Szükség volt erre a 2 évre, hogy biztonsággal állíthassam, a Magneter igen nagy valószínűséggel valóban hatásos hosszú távon is. Remélem, megbocsátják, hogy nem szándékozom ellenpróbát végezni, nem kívánom kipróbálni, hogy Magneter-terápia nélkül is megmarad-e a stagnáló állapot, vagy elkezd romlani. Inkább kitartóan használom tovább!

Érdeklődő betegtársaim számára még egy, nem is jelentéktelen apróság:

az "SM Spasticus paresis" kezelések rövid távú, azonnali hatása is van, közvetlenül használat után mintegy 20-30 percig a legerősebben bénult jobb lábammal néhány olyan mozdulatot is végre tudok hajtani, amit általában nem.  Azt hiszem, a legtöbb krónikus betegség esetén nincs ilyen azonnali hatás, ez talán segít néhány betegtársamnak a Magneter megkedvelésében, de lényegesebb a hosszú távú hatás!

Mindannyiuk munkáját megköszönve, tisztelettel

Bodnár Miklós

Természetesen ezeknek a tapasztalatoknak az eredeti kivonata illetve továbbiak a www.magnetermed.hu oldalon megtalálhatóak.

További hasznos információkért kérjük látogasson el a www.magnetermed.hu oldalra, vagy keressen elérhetőségemen:

Bokk Zoltán

Magneter szakértő-tanácsadó

06-20-440-8000

A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót

vagy kérdezze meg Orvosát, Magneter szakértőjét!

Azt akarják, hogy minél előbb meghaljon?

74 hozzászólás

2015.04.23. 06:18

Nem tudom, mivel tudnám felgyorsítani a dolgokat, sem ismerősöm, sem rokonom nincs az egészségügyből, ráadásul pénzzel sem áll módomban kicsit motiválni, mert sajnos nagyon kevés van belőle.

Kedves blog!

Nagyon el vagyok keseredve a nagymamám miatt, közben pedig dühös is vagyok. Szeretnék hangot adni véleményemnek, személyeskedés nélkül, tárgyilagosan, de sajnos indulatoktól nem mentesen. A nagymamám itt él velem, gyakorlatilag ő nevelt fel, a szüleim kisgyermek koromban egy balesetben meghaltak. Még nagyon fiatal a nagymamám, 63 éves lesz májusban, már ha megéri szegény. Három és fél héttel ezelőttig semmi baja sem volt, dolgozni is eljárt, aktív életet élt. Aztán egyik napról a másikra ledöntötte a lábáról valami, amiről azt sem tudtuk először micsoda. Csak azt láttam, hogy szegény folyamatosan fekszik, fáj a feje és fél óránként jár a wc-re (aztán már oda sem, maradt a vödör) hányni. Valami fertőzésre gyanakodtunk, a nagymamám pedig mondogatta, ne aggódjak, jól lesz.

Eltelt egy nap, majd kettő, végül három, de semmi javulás nem történt. Enni és inni nem tudott, így én attól féltem, hogy kiszárad a szervezete, ezért folyamatosan kérleltem, hívjuk ki a háziorvosát, de nem akarta, majd a harmadik napon, amikor végre beadta a derekát, kiderült, a saját orvosa szabadságon van, a helyettes pedig nem hajlandó (?) kijönni. Ezt végképp nem értettem, de nem kezdtem vitatkozni, mert felesleges lett volna. Az ügyeletet hívtam végül szombat reggel, a 4. napon. Ők sem mutattak nagy hajlandóságot arra, hogy segítsenek, végül 14 perc (!) győzködés után, amikor már túl voltam a könyörgésen is hajlandóak lettek rá. Még 5 órát vártunk, és meg is érkeztek. Megvizsgálták a nagyit, a vérnyomása az egekben volt. Kapott is gyógyszert, majd azt mondták, inkább kórházban kellene vele foglalkozni, mert nincs jó állapotban, így be is vitték ide a megyei kórházba.

Nem részletezem az állapotokat, meg a hozzáállást, mert akkor az ígért tárgyilagosságomat nem tudnám tartani. A lényeg, hogy több, mint 2 héten át nem történt semmi javulás. És ami nagyobb baj, igazából több, mint másfél hétig érdemi vizsgálat sem. Nézték a vérképét, cukrát, kapta a hányáscsillapítót, de nagyjából ennyi. És nem lett jobban egy hangyányit sem szegény. Aztán utána végre voltak érdemi vizsgálatok, többek közt CT is. Kiderült, hogy folt van a tüdejének bal felén. Szóval nagy valószínűséggel daganat. Most hétfőn pedig egy koponya ct is el lett végezve, amiből megállapítást nyert, agyi áttét a szomorú helyzet. Erre a diagnózisra vártunk majdnem 3 egész hetet. Utána olvastam a tüneteknek és szinte mindenhol elsőre ezt a rettenetes párosítást dobta ki a kereső, de nekünk 3 hetet kellett rá várni és arra is, hogy szteroidokkal elkezdjék csökkenteni az agyában levő nyomást, hogy ne hányjon. Addig csak iv kapta a tápanyagot, persze teljesen lefogyott és összeesett szegény.

Most arra kell várnunk, hogy reagáljon a szervezete a gyógyszerre, hogy utána el tudják kezdeni esetlegesen kezelni, de nem tudjuk, hogy ennek mekkora az esélye, így teljes mértékben kétségek közt vagyunk. A nagymamámat borzasztóan megviselte a betegség fizikailag és természetesen lelkileg is. Megmondom őszintén, fel vagyok készülve a legrosszabbra is, de ez a bizonytalanság a legnehezebb. És persze az, hogy hiába kérdezek, próbálok részletesebben informálódni, vagy azért küldenek el, mert épp nincs idejük rám, vagy csak kedvük, türelmük nincs az adott pillanatban. Nem kívánom senkinek ezt a helyzetet. Minden nap úgy alszom el, hogy görcsöl a gyomrom az idegtől. És rettegek a holnaptól. És rengeteg idő elment, pedig azt hiszem, a mi helyzetünkben minden másodperc számít. Mégis úgy tesznek, mintha ez lenne a legtermészetesebb a világon. Mintha csak arra várnának, hogy szegény meghaljon, és ne kelljen tovább foglalkozni vele. Egyszerűen kétségbeejtő. Nem tudom, mivel tudnám felgyorsítani a dolgokat, sem ismerősöm, sem rokonom nincs az egészségügyből, ráadásul pénzzel sem áll módomban kicsit motiválni, mert sajnos nagyon kevés van belőle.

Maya

Aljas gyilkosnak nevezett a nőgyógyász, mert el akartam vetetni a gyermekemet

650 hozzászólás

2015.04.18. 08:14

Olvasónk hiába szedte a fogamzásgátlót, teherbe esett. A nőgyógyász, aki a tablettát is felírta aljas gyilkosnak nevezte, mert el akarta vetetni a gyermeket.

Kedves Szerkesztő!

Most fedeztem fel a Praxis blogot, látom, elég régen működik már. Kicsit olvasgattam a korábbi cikkeket, de hozzám hasonló történettel nem igazán találkoztam. Első éves egyetemista vagyok, és mióta egy komoly kapcsolatban élek a párommal, fogamzásgátlót szedek. Már nagyjából fél éve, hogy felírattam a tablettát és februárig minden rendben is volt, szedtem, ahogy kell, szerencsére az előzetesen a tájékoztatóban írt mellékhatások sem jelentkeztek nálam.

Viszont február közepén késni kezdett a menzeszem. A barátnőim, akik szintén ezt a fajta tablettát szedik megnyugtattak, hogy ez nem ritka dolog, ne ijedjek meg. Így nem is görcsöltem rá túlzottan, de azért volt bennem egy kis félsz, de próbáltam elhessegetni magamtól a gondolatot. Aztán, miután már közel egy hónapja nem jött meg, elmentem a nőgyógyászomhoz, aki a tablettát is kiírta nekem és beszámoltam neki a fejleményekről. Magán rendelésen voltam, tehát nem a TB alapú ellátást vettem igénybe, de azt hiszem túlságosan naiv voltam, mert azt gondoltam, a fizetős egészségügyben csak jó szakemberekkel és jó emberekkel hoz össze az élet.

Miután megvizsgált a doktor úr, csináltunk egy ultrahangot is, gratulált, mert az 5. hétben voltam. Először csak kerekre nyíltak a szemeim, mert fel sem fogtam, hogy mit jelentenek a szavai. Abszolút letaglózott, hogy teherbe estem, hiszen rendesen, kihagyás nélkül, az előírtaknak megfelelően szedtem a gyógyszert. Kérdeztem, hogy biztos-e benne, hogy tényleg terhes vagyok, erre megismételte, hogy egészen biztos. Nem akartam elhinni és szinte nem is voltam magamnál. Egyáltalán nem voltam/vagyok abban a helyzetben, hogy most, minden háttér nélkül fel tudjak nevelni egy gyermeket, iskolába járok, a szüleim segítségére sem számíthatok, a párom szintén hasonló cipőben jár, mint én. Talán egy kicsit pityeregtem is szótlanul, de mivel az egész sokkhatásként ért, ebben már nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy kérdeztem az orvost, miként lehetséges, hogy teherbe estem, hiszen a tabletta az egyik legbiztosabb fogamzásgátló módszer, de csak annyit mondott, előfordul. Hát köszönöm szépen.

Azt kérdeztem ekkor, hogy mégis akkor most mit csináljak. A válasz pedig annyi volt, mit csinálnék, megszülöm a gyereket és még egyszer gratulált az orvos. Totál összezavarodtam, mert, mintha nem akarta volna megérteni, hogy teljesen kétségbe estem. Mondtam, hogy nem tudom felnevelni a gyereket és kértem, mondja meg, mi a teendőm ebben az esetben, merre kell tovább mennem. Igen, a terhesség megszakítás már ott megfogalmazódott bennem, mint egyetlen megoldás. Nem azért, mert nem szeretnék gyereket valamikor. De nem 19 évesen, zűrös családi háttérrel, pénz, lakás, munka és minden egyéb lehetőség nélkül. Éppen ezek miatt kezdtem fogamzásgátlót szedni. De az orvos csak erősködött, hogy márpedig nekem kutya kötelességem megszülni azt a gyereket, ha már így alakult. Próbáltam kétségbeesetten magyarázni neki a helyzetemet, de meg sem hallgatott és egyre indulatosabbá is vált menet közben. Nem emlékszem minden szóra, hiszen tényleg teljesen össze voltam zavarodva, de arra tisztán és világosan, hogy többször is emelt hangon szajkózta, ha az abortuszt választom, akkor egy „aljas gyilkos” vagyok. Más sem hiányzott persze, mint hogy ilyeneket vágjanak a fejemhez, amikor érzelmileg a padlón voltam. Végül kijelentette, hogy amennyiben így döntök, rá semmilyen formában ne számítsak. Ezzel engedett utamra, persze a vizsgálati díj kiegyenlítését követően.

Egy egész hétvégén át őrlődtem a helyzeten, nem tudtam aludni, rémálmaim voltak, ha épp mégis elaludtam egy kis időre. Aztán felhívtam a páromat és kértem, találkozzunk, mert beszélnem kell vele. A beszélgetés nem volt épp egyszerű, ő is fal fehér lett, miután részletesen elmeséltem neki az egész szitut. És ő is azon az állásponton volt, mint én, hogy egyelőre sem mi, sem a körülmények nem adottak a gyerekvállaláshoz. Azt meg szinte alig hitte el, amit a nőgyógyászom művelt. Végül abban maradtunk, hogy szépen utánanézünk a továbbiaknak és a nőgyógyászomhoz, aki egy ilyen nehéz helyzetben segítség és megnyugtatás helyett aljas gyilkosnak nevez, többé soha még csak be sem teszem a lábam.

A továbbiakról nem szeretnék beszámolni, mert igen csak megviseltek a dolgok érzelmileg, jelenleg problémáim vannak a tanulással, a koncentrációval, rosszul is alszom, azt mondta egy barátnőm, akinek volt hasonló tapasztalata, hogy ez sajnos velejáró dolog. Ha ez állandósul, pszichológushoz kell fordulnom. Csak azt nem tudom megérteni az egészből, hogy egy nehéz helyzetben lévő, érzelmileg sokkolt pácienssel, vagyis velem miért kellett így bánnia egy orvosnak. Az egy dolog, hogy úgy ítélkezik, hogy nincs tisztában az életemmel, a lehetőségeimmel, de még ha nem is ért velem egyet, esetleg ellenzi a döntésemet, hogy teheti meg, hogy rám förmed, és gyilkosnak nevez majdnem kiabálva? Mondhatta volna akár azt is, hogy nem segíthet rajtam, mert ellenkezik az elveivel, szóval lehetett volna ezt kulturált formában, emberségesen tálalni. Egyszerűen érthetetlen.

Köszönöm, ha elolvassátok a levelemet, remélem sikerült valamennyire indulatmentesen megírnom. Nem volt célom senkit megbántani vele, vagy általánosítani, csak szerettem volna elmesélni, milyen nehézségekbe futhat bele egy kiszolgáltatott, fiatal lány. Nevet pont azért nem írok, mert nem célom, hogy sárral dobálózzak, ha valakit annyira érdekel, az elérhetőségemet a blog szerkesztői tudják. Remélem, hamarosan újra tudok majd teljes és nyugodt életet élni, de egyelőre folyamatosan kavarog bennem ez az egész.

Zita

Az ügyeletes anyázott és nem segített a beteg gyermeken

34 hozzászólás

2015.04.16. 06:00

Ha a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése.

Tisztelt Praxis!

Az én esetem szerencsésebb kimenetelű, mint másoké, akik önöknek írnak, de egyben felháborító is. Nemrég egy márciusi hétvégén kiskölyök belázasodott, majdnem 40 fokig ment a láza. Csak a feleségem volt otthon, én külföldön élek és csak 2 havonta megyek haza. Beszéltünk telefonon, megnyugtattam és mondtam, hogy elsődlegesen csináljon neki hűtőfürdőt és itasson vele sok folyadékot. Nem mintha ezt magától nem tudná, de aggódó típus, ilyenkor a szíve és nem a józanész vezeti. Beszéltünk újra kb. 2 órával később, a gyerek még mindig rosszul van, kijött belőle minden folyadék, folyamatosan bömböl, semmivel sem rózsásabb a helyzet, mint délelőtt. Na, mondom, akkor ügyeletet kell hívni, egy 2 éves gyereknél hirtelen jöhet bármi, szóval jobb, ha orvos látja.

Feleségem nemsokára sírva hívott vissza és elég sokáig tartott, mire megértettem, hogy mi is történt. Szóval hívta az ügyeletet, elmondta a panaszokat, hogy mivel csillapította a lázat, és hogy szemernyit sem lett jobban a gyerek. Először vagy vonalhiba, vagy egyéb okok miatt lecsapták a telefont. Másodszor újra hívta őket, ismét elmondta a gyerek állapotát és az előzményeket, ekkor pedig egy kimért nő elkezdett szívózni vele. Nem tudom másnak nevezni, mert tényleg szívatás volt minden, amit kérdezett a nejemtől. Például afelől érdeklődött, miért nem munkanapon a háziorvoshoz vitte, majd miután harmadszor mondta, hogy nem vihette előbb, hiszen pár órája kezdődtek a tünetek, ismét a tüneteket kérdezte, valamint azt, hogy hány éves a gyerek. A feleségem megjegyezte, hogy ezeket a dolgokat már többször is kihangsúlyozta, amire az volt a válasz, hogy „legyen már közreműködő, mert megint leteszem a telefont”.

A feleségem amúgy is érzékeny, már itt kiborult és valószínűleg némileg hangosabban, ugyanakkor megtörve próbált valami megoldást, segítséget találni, de vélhetőleg nem is akart a nő segítőkésznek mutatkozni, mert ekkor azt mondta, idézem „anyuka kussoljon már, ilyen egy hisztis nőt még nem láttam”. És letették a telefont. Így, ezekkel a minősíthetetlen szavakkal. A feleségem ezek után hívott engem sírva, hogy most mit tegyen, mert a gyerek állapota egyre rosszabb. Nagy nehezen sikerült elmondanom neki, hogy kérje meg a szomszéd hölgyet, vigye be őket kocsival a kórházba, ha kell, fizesse ki, taxi az nem annyira jó, de ha más nincs, akár az is lehet megoldás. Végül szerencsére a szomszéd otthon volt és mivel elég jóban vagyunk, be is vitte őket.

Miután megnézték a gyereket, megdicsérték a feleségemet, hogy bevitte, mert ki volt száradva és végül kiderítették, hogy egy elég csúnya fertőzés okozta a tüneteket. És szerencsére el tudta intézni a feleségem, hogy ott is maradhatott a fiunkkal, aki egyébként nagyon meg volt ijedve, mivel korábban nem volt még hasonló kaliberű betegsége sem. Úgyhogy érthetetlen számomra, az ügyelet mégis mi a francnak van és az olyan emberek, akik ott dolgoznak, hogy jönnek ahhoz, hogy egy beteg gyerek édesanyjával így beszéljenek és hagyják szenvedni a beteget, aki kezelésre, valamint kórházi ellátásra szorul. Mindenféleképpen jogi útra fogom terelni a dolgot, mert a hangfelvételt gondolom kötelesek megőrizni, abból pedig és a gyerek zárójelentéséből világossá válik, hogy milyen bánásmódot kellett eltűrnünk. Ez a gyógyítás? No meg az elhivatottság? Gusztustalan egyszerűen. Ha a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése. Ha viszont valaki ezt megpróbálja megmagyarázni, annak azt hiszem nincs ki mind a négy kereke.

Üdv,

Csaba

A német egészségügy lényegesen jobb a magyarnál

110 hozzászólás

2015.04.15. 06:00

Az egészségügyi alkalmazottak nincsenek a végletekig leterhelve, minden rendelő olyan, mint egy szállodai recepció, mindenki türelmes és kedves.

Nekem egy kis hasi görccsel 3 napot kellett kórházban maradnom Bajorországban és nemrég némi telefonálgatás után másnapra kaptam szakorvosi időpontot Berlinben, arról nem is beszélve, hogy mivel itt nincs állami társadalom biztosi tás, mindenki magáncégeknél fizeti a járulékot, pl. AOK.

Az igaz, hogy pl. a háziorvosnál, ahol interneten lehet előre időpontot kérni, táblázatban lehet kiválasztani a még szabad időpontokat, lehet, hogy aznapra, vagy arra a hétre nincs időpont, de akkor is oda lehet menni aznap és igenis fogadnak, rendesen megvizsgálnak, hiszen itt pl. van ultrahang is egy sima háziorvosi rendelőben. Egyszer velem is volt olyan, hogy hasi görcsökkel bementem az ügyeletre, ahol éppen nem volt nőgyógyász, ezért este tíz és hajnali 1 között a többi beteggel együtt várakoztam, de akkor is felajánlotta az ügyeletes nővér, hogy felvesznek az osztályra, aludjak a körházban és várjam meg ott, mire reggelre lesz szakorvos.

Magyarországon, ha nem magánorvoshoz megy az ember 10-15000 ft-ért, hanem állami rendelésre, ott igenis 3-6 hónapokat kell várni egy időpontra. Arról nem is beszélve, hogy mind a munkamorál, mind a felszereltség fényévekkel jobb itt. Az egészségügyi alkalmazottak nincsenek a végletekig leterhelve, minden rendelő olyan, mint egy szállodai recepció, mindenki türelmes és kedves, a kórházi kosztról nem is beszélve, vagy arról, hogy a nővérke egy nap után rám szólt a kórházban, hogy miért nem csengetek sosem, ha valamire szükségem van, miért csinálom meg egyedül a teámat.

És igen, várni itt is kell, itt is sok az idős, és van olyan háziorvos, akinek annyi betege van, hogy újakat már nem tud fogadni a rendszer, de egy kis utána nézéssel ez megoldható, van google, van telefon, próbálkozni kell, lehet, hogy egy másnapi időpontért hármat is telefonálni kell, de az ellátás színvonala összevethetetlenül jobb.