Közröhej a sürgősségi néven futó halálgyár

2015.08.05. 08:30

jahn-ferenc-korhaz_2.jpgAki anno kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy ROBOT hordja ki lifttel az ételeket.

 

Pár évvel korábban férjem nagymamája került oda és akkor volt szerencsém 12 órát lehúzni ott a sürgősségin és azóta semmit sem változott a helyzet. Szó szerint egy halálgyár. Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. Fulladásos rohammal mentő által behozott idős nénikét többi beteg pátyolgatta a váróban, úgy hogy többször majdnem leesett a magas hordágyról, félrebeszélt rohama volt, majd 2x-i felszólításra, mikor már szó szerint úgy kellett levágni a ruhát a nénikéről a sokktalanítóban és küzdeni az életéért, na, akkor már eltolta onnan a morcos nővér.

 jahn-ferenc-korhaz_2.jpg

 

Na és ami a legszebb volt, hogy férjem nagymamáját, mint egy teniszlabdát átpasszolták a Szent Lászlóba, ahonnan 3 nap múlva azok visszapasszolták. Akkoriban egy kis mitugrász (kisbetűvel) doktor S. A. volt ott az atyaúristen a sürgősségin, aki leugatott engem, hogy nem úgy van az. Lényegében a nagyinak volt egy nyílt seb a lábán, ami miatt szó szerint lefolyt vérről, mire megtaláltuk, már alig élt és a mentősök is úgy vitték el, hogy azonnal vért kell kapnia.

 

Na S. doki azt mondta, hogy nincs nagy vérveszteség és rámutatott a nagyi lábára, amit ők varrtak össze , hogy nézzem meg, most sem folyik a vére!!! (csak azért mert ő dr. én nem vagyok hülye) de mit tud ilyenkor tenni az ember lánya? Nem úgy van az, hogy felkapom az alig életképes hozzátartozómat és viszem másik kórházba. Nem ám.  Én mondtam neki, hogy 1 m magasságban odahaza mindent bevérzett és már nem volt magánál, ki volt fehéredve mikor rátaláltunk és keringése is alig volt, majd egy órát dolgoztak rajta a mentősök, hogy el tudjanak vele indulni, de S. doki meg az ő H. doki társa megnyugtattak, hogy a nagyinak nincs szüksége vérre.

 

Áh, ez egy hosszú sztori még most is alig merem leírni......inkább hagyjuk, mert újra felkavar. Ami még ott akkor feltűnt, hogy miért van 4 vizsgáló, ha csak 1 doki dolgozik? Egyedül a sokktalanítóban lévő 1 max 2 beteggel foglalkoznak, az összes többi le van sz.rva odakint. Az egyszem vizsgálóba meg, ha meg is állapítják valakinek, hogy mi a baja, akkor fogják és kiültetik a folyosóra. Közröhej az a sürgősségi néven futó emberi szeméremérzetre fittyet hányó halálgyár. Súlyos, sokszor bepelenkázott betegeket több órányi várakozás közben a család által lefizetett nővér egy ÜRES vizsgálóban rakja tisztába.

Aki anno kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy ROBOT hordja ki lifttel az ételeket. És ez a robot illedelmesen figyelmeztetett, amikor útjába tévedtem. Illedelmesebben, mint bármelyik orvos vagy nővér (tisztelet a kivételnek, mert azért akad) a DÉLTEPSIBEN. IGEN :::Dél-TEPSI-ben::: mert erre felénk csak így hívják az emberek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2015.08.05. 11:39:42

Megint egy csomó észrevétel, kérdés. És megint rossz helyen.

"Ami még ott akkor feltűnt, hogy miért van 4 vizsgáló, ha csak 1 doki dolgozik?"
Talán azért, mert amikor az intézmény felépült, még mind a 4 vizsgálóban lázas munka folyt. Megnyugtatnám a posztert, hogy a Honvéd sem a Kánaán, jó ideje már. Akik pedig ezekkel az ún. reformokkal szórakozgatnak, teljesen más világban élnek, látszat intézkedéseket hoznak, és felelőtlenül ígérgetnek. Napról-napra hazudtolják meg önmagukat, és kenik egymásra vastagon a fekáliát.
Nem azokat az egészségügyi dolgozókat kellene elszámoltatni, akik a körülmények ellenére még mindig itthon, és a saját szakmájukban dolgoznak, hanem azokat a hereverő szemétláda faszkalapokat, akik ilyen helyzetbe hozták őket!
Egy kicsit is előrelátóbb fiatal ma már úgy választ pályát, hogy előre tudja, melyik külföldi egyetemen fog tanulni, és hova fog gyakorlatra járni. És nem mondható, hogy nincs igazuk, nem vádolhatók azzal, hogy hazafiatlanok.

qbr 2015.08.05. 13:50:06

kep alapjan ez a flor ferenc, ugye? szuleszetrol nem tul jo emlekeink vannak (szemben az uzsokival, nekik egy oriasi udv ezuton is).

viszont a honvedben ez a robotos sztori nem komoly, ugye? farsang volt, es egy apolo c3po-nak oltozott? vagy konkretan tenyleg egy ROBOT dolgozik ott? orulet, mik vannak.

a del-pestit pedig akkor is del-tepsinek hivnak, ha bekoltozne a Mayo klinika az epuletbe. tul jol hangzik ez a nev ahhoz, hogy az emberek leszokjanak arrol, hogy igy hivjak...

marand22 2015.08.05. 14:21:58

@qbr:
Ad 1. Nem a Flór Ferenc, hanem a Jahn Ferenc Kórház.
Ad 2. mno.hu/belfold/robotok-lifteznek-a-honved-korhazban-1058728
Ad 3. Főleg, hogy korábban (2002-2012) kórboncnok volt a főigazgatója.

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.05. 16:30:04

Nekem nincs más kívánságom, mint az, hogy aki kitalálta a sürgősségi ellátást, az szenvedjen balesetet, legyen szívrohama, vagy valami olyan betegsége, ami miatt ide kell szállítani, és tapasztalja meg. A rokonának meg mondják azt, amikor keresi, hogy a számítógép szerint már otthon van.

NEM A SÜRGŐSSÉGI DOLGOZÓK TEHETNEK A RENDSZERRŐL, DE ARRÓL IGEN, HOGY MILYEN A HOZZÁÁLLÁSUK.

Azért ha szerveznének a betegek hozzátartozói ezen rendszer ellen egy tüntetést, szívesen vinnék ott egy táblát.

she_wolf 2015.08.05. 16:59:10

@qbr:
A képi illusztrációnak nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani, sokszor köze sincs a poszthoz.

@marand22:
Az Ad 3.-ról eszembe jutott formed. Nekem hiányzik:(

@látjátok feleim szümtükkel:

"NEM A SÜRGŐSSÉGI DOLGOZÓK TEHETNEK A RENDSZERRŐL, DE ARRÓL IGEN, HOGY MILYEN A HOZZÁÁLLÁSUK."
Neked milyen lenne a hozzáállásod egészségügyi dolgozóként (pl.: nővér, laborasszisztens, rtg. asszisztens), ha minden szarért téged egyelnének a betegek, és a hozzátartozók, csak mert fehér köpeny van rajtad?
Kaja, férőhely hiány, retek, illemhelyek felháborító állapota, eszköztelenség (mindenhol). Tökmindegy, mi a hasfájás, az első kórházi dolgozóba (pl.: te!)bele kell állni, és neki (Pl.: neked!) óbégatni, hogy mindenért ő (te vagy!) a felelős, a hibás.
Milyen lenne tehát a hozzáállásod?
És nagyon szépen kérlek, ne gyere azzal, hogy nem kötelező ott dolgozni, mert ezt már egyre komolyabban veszik az eü.-s szolgák!
Nagyon komoly orvoshiány van, ez pedig azt segíti elő, hogy azokat az orvosokat is megtűrik maguk között a többiek, akiknek még szerintük sincs semmi keresnivalójuk a pályán:(
Itt tartunk, és nem vagyok optimista.

Braincelle 2015.08.05. 17:10:07

Sajnos amíg a konkrét osztályok igen korlátozott ellátási kapacitásokkal rendelkeznek, az orvosi ügyelet és a mentők sokszor mellélőnek abban, hogy milyen baja van a betegnek (ezt a helyszínen sokszor nem egyszerű megítélni), plusz a mentők fel vannak a háborodva a kórházból kórházba és a vizsgálatokra szállítás ellen, ezenkívül Budapesten a betegek egyrésze a város külön felébe tartozik mondjuk belgyógyászatra és neurológiára, addig az SBO-nak van jogosultsága.

Mert az egy kész horror, amikor a neurológiai ügyeletbe behozzák a szédülőt, aki mondjuk azért szédül, mert szívritmuszavara van, vagy azért mert hasmenése van és kiszáradt vagy az idős nénit azzal, hogy nem bír lábra állni (stroke?) és 80-at szaturál, köhög, lázas és persze pneumoniája van, meg a lumboischialgiást, akinek tényleg fáj a lába, csak ép fehér, hideg és nincsen tapintható pulzus rajta; és a neurológus ügyeletes órákat vakul rajta, mire kideríti és igazolja a betegséget, ellátja sürgősségileg, lebeszéli és megszervezi az áthelyezését (majd az érkező mentő elküldi az anyjába, hogy mért kell folyton szállítani, és mért is kell ma és mért is kell neki omsz (de mondjuk én már így is pótágyra fektettem, és a nagy területünkről jövő, szakmailag is idetartozó beteget már hová teszem)), miközben én nem azért vagyok ott, hogy SBO-t játsszak és miközben sorra jön és velem veszekszik a többi beteg, hogy mért kell várni (ne is beszélve arról, amikor tényleg neurológiai sürgősségi eset érkezik), és nekünk nincs infastrukturánk sem finanszírozásunk, sem plusz betegszállítónk sürgős érsebészeti, belgyógyászati konzíliumba, hasi képalkotókra satöbbi, másnap még ki is kapok, hogy akkor ki fogja fizetni a sürgős hasi CT-t e neurológiai osztályon. Folytassam még? Az ügyeletek nagy százaléka ilyen kardozásokkal telik és közben csúszik és sérül az a betegellátás, ami az intézmény feladata, amire a személyzet mennyisége és kapacitásai is szabva vannak.

Ehhez képest azt SBO-n minden van, a másik ajtóban van az ultrahang, nem tíz percet kell gyalogolni, hogy eljusson a vér a laborba, bejáratott konziliáriusi rendszer van, elég betegszállító; ott külön és extra erőfeszítések nélkül, szakmai feladat részeként és a finanszírozott ellátás részeként megállapítják a bajt, és már oda helyezik tovább a beteget, ahová való.

Az, hogy várni kell, az részben felháborító részben nem, ez a világon mindenhol így van. Akinek 12 órás kivizsgálás alatt labor, EKG, röntgen, ultrahang készül és három szakorvos konziliálja, akikhez amúgy több hónap a várakozási idő, attól nem fogadom el, hogy csak várt és nem történt vele semmi.

Hogy az SBO-k terhelése irreálissá vált és emiatt olyan betegek is várnak, akiknek nem lenne szabad, és a négy vizsgálóra már csak egy csokor személyzet maradt, azt értem, az valóban baj.el nem illik odamenni. Nagyon hiányos az alapellátás is, ami pufferelhetné és megszűrheti a beteganyagot helyes beutalásokkal. Az embereknek meg fogalmuk sincs, mire való egy SBO, mivel illik és miv Évek óta cry for help-el az eü személyzet, éveken át az volt a válasz, hogy b---uk meg és tűrjünk, hiszen hivatás meg eskü meg minden, a hatalomnak (minden melyik párt) úgyis mindegy, mi lesz a kisemberekkel, hát valóban elkezdett omlani a rendszer és már azok is menekülnek belőle, akik nem akartak. De ha ezt a betegmennyiséget a spec. osztályokra zúdítanák, főleg ha random módon, inadekvátan, akkor ugyanott tartanánk (és tartunk is).

Szerintem az SBO jelen körülmények között szükséges "rossz" és tisztelet mindenkinek, aki bírja, igazi nagyhalál és pár év alatt felőrli és tönkreteszi a benne dolgozókat.

Katoci 2015.08.05. 17:12:10

Hogy a Délpestiben rossz a helyzet, ez tényleg nem újdonság. Ami miatt a poszt mégis megíródott, az az, hogy a nagyi nem kapott vért, pedig a mentős, és a hozzátartozó is úgy gondolta. A legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy a vérátömlesztés gyakorlatilag egy szervtranszplantáció, és az, hogy már régóta, és viszonylag jó sikerrel végezzük, még nem jelenti azt, hogy nem lennének igen csak súlyos szövődményei. Megvannak a transzfúziónak az igencsak jól meghatározott szabályai, és nincs köztük, hogy hány méterig vérezett össze valaki mindent, és az sem, hogy mit gondol a mentős. Az ész nélküli transzfúzió, divat volt egy időben, de vsz ebben az esetben sem véletlen, hogy nem a posztoló a doktor (így, csupa kisbetűvel, mert egyébként is így helyes)

she_wolf 2015.08.05. 17:13:22

Ja, hódolatos kézcsókom a blogszerkesztőnek, hogy megint sikerült élnie a blogszabályzatban megfogalmazott előjogával, és posztként közzétennie egy hozzászólást, amit "garnélarák" nick alatt írt valaki a
"Katasztrofális a helyzet a magyar egészségügyben!" című poszthoz:(

hajatsermuta 2015.08.05. 17:24:28

@mig54: nemcsak közzétette posztként a hozzászólást, hanem kijavította a durva helyesírási hibákat (pl. közröhely, lefollyon, stb.), ami szerintem nem korrekt eljárás. Változtatás nélkül kellene közzétenni a leírtakat.

she_wolf 2015.08.05. 17:25:09

A blogszerkesztőtől azért megkérdezném, hogy moderáció esetén csak a posztra vonatkozik, hogy belejavíthatnak a szövegbe (vagy visszaküldhetik a poszternek javításra), vagy a hozzászólások esetében is? Ugyanis azért figyeltem erre fel, mert a posztban nincsenk néven említve az orvosok, a korábbi hozzászólásban viszon név szerint szerepelnek.
Csaxólok....

she_wolf 2015.08.05. 17:26:58

@hajatsermuta:
Látod? Nemcsak a helyesírásra figyelt oda...

Tapmancs 2015.08.05. 17:51:56

@qbr:

Ezek szerint nem láttad anno az Attraktor erről szóló részét. TÉNYLEG robotok dolgoznak abban a kórházban:

index.hu/video/2012/09/22/a_korhaz_ahol_a_robotok_az_urak/

Veszéjes Tomi · http://veszejestomi.blog.hu 2015.08.05. 17:55:10

@mig54: A Honvéd is echte mészárszék, persze tele van zsozsóval, mert a sztárokat, sportolókat meg nagy embereket oda viszik. A pórnépet csak ímmel-ámmal látják el, gondolom őket is csak azért, hogy leteszteljék rajtuk a műszereket, hogy működnek-e még rendesen, hogy ha jön egy nagy hal, akkor ki lehessen iziben nyalni a picsáját.

slowMotion 2015.08.05. 18:06:37

Nektek stadion kellett, nem kórház.

hajatsermuta 2015.08.05. 18:18:09

@slowMotion: Van itt kórház bőven, több is, mint kellene. Nem véletlenül záratta be Fletó a Szabolcs utcát meg a Lipótot..

qbr 2015.08.05. 19:54:46

@marand22: @mig54: @Tapmancs:
pardon, még a kép is a dél-pesti...felületesen nézek és olvasok :)

Robotok...megáll az ész, mik vannak. Erről tényleg lemaradtam, pedig már több éves történet, ahogy nézem. Tiszta 21.század.
Pár év, és mennek ők is tüntetni, ilyen táblákkal, hogy "Több olajat", meg "WiFit akarunk!"

miaturo 2015.08.05. 19:59:29

És akkor még nem beszéltünk a vidéki kórházakról! A személyzet, amint teheti, kimegy Ausztriába, Angliába. A maradék, feltehetően piacképtelen állomány tapasztalatom szerint csak a hálapénzre hajt, meg a gyors betegfluktuációra. Ezzel egyben kielégíti kormányunk hátsó szándékát. (Hulljon a férgese)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.08.05. 21:02:38

A sürgősséginen az a legszebb, amikor egyedül van bent egy rezidens...

CPR 2015.08.05. 21:08:22

Kívánom, hogy a tisztelt posztolót és a hozzátartozót lássák el ezentúl robotok az egészségügyben! Kitartást kívánok az összes magyarországi egészségügyi dolgozónak, aki még otthon húzza az igát azok között a körülmények között. A tisztelt magyar társadalom és az összes itt megnyilvánuló pedig pocskondiázás helyett legyen inkább hálás, hogy van még eü. dolgozó Magyarországon. Bár megérdemelnék, hogy ne is legyen egészségügy. Akkor pisloghatnának és írogathatnának a blogokra.

MEDVE1978 2015.08.05. 21:12:59

János kórház a másik fele. Emlékszem, majdnem levágtam az ujjamat egy éve (ízületig vágtam szerencsére), mindenesetre a seb túl nagy volt az otthoni kezeléshez. PErsze mikor: péntek este. Bár én nem akartam, apósom rábeszélt, hogy húzzak a sürgősségire, majd összevarják. Vérző kezű néni átvérzett kötésekkel, bokaszalag szakadásos srác, rengeteg vágott, tört sérült. Kb. 50-en. Leülök egy bácsi mellé várni, hiszen TB kártyát sincs kinek adni. Bácsi mondja, hogy fél kilenckor már négy és fél órája ül és még be sem hívták.... Kijön nővér, unott arccal kéri mindenkinek a TB kártyáját, szarva arra, hogy kinek mi baja van. Újonnan érkezők megrohamozzák, adják a kártyákat. Én kérdezni akarok tőle, sarkon fordul és unottan visszamegy a rendelőbe....

Eljöttem, szerencsére volt más kórházban ismerősöm, aki némi hálapénz fejében leszólt a sürgősségire, hogy figyeljenek már oda rám. Így megúsztam 3,5 órányi várakozással, 10 perc vizsgálattal és tetanusszal, majd 10 perc varrással. Ha a Jánosban maradtam volna kb. 6-8 óra legalább lett volna, amíg sorra kerülök....

2015.08.05. 21:32:49

Újra csak azt tudom mondani mint a múltkor, hogy az eügy dolgozók azért küzdenek hogy a betegek NE kerüljenek be a kórházakba, csak ha nagyon indokolt,mert nem tesz jót a embereknek a környezet, míg a betegek azért küzdenek, hogy BÁRMI ÁRON, de bekerüljenek a rendszerbe, egy kis bugyulgatásra, gondoskodásra,figyelemre .
Aztán miután megkapják szépen hazamennek és szidják tovább az egészségügyet.:)

has 2015.08.05. 22:23:07

@marand22: A korboncnokkal nincsen smmi baj, hiszen a belgyógyász nem ért semmihez és nem csinál semmit, a sebész sem ért semmihez, de mindent csinál, a kóboncnok mindenhez éert mindent csinál, csak már későn.

she_wolf 2015.08.05. 23:47:24

@qbr:
:) Nyugi, 3Cipóék hamarabb kapnak olajat, WiFi-t, sőt, hologram személyzetet, mint humán megfelelőik bérrendezést, kellő felszereltségű munkahelyet, családra fordítható szabadidőt:(

she_wolf 2015.08.05. 23:52:47

@CPR:
Te sem itthon vagy?:( Eddig nem tűnt fel, igaz, nem is nagyon figyeltem.
Arra azért szeretnélek megkérni, hogy gyakorolj némi önkritikát, mert az "összes itt megnyilvánuló" között ugyanúgy van orvos, mint az ő munkájukat elismerő egykori, jelenlegi, és jövőbeli páciens. Röviden, és magyarul: Ne általánosíts, kérlek!
Köszönöm, és béke!

Dikusz 2015.08.06. 00:07:09

Medve1978- Hidd el tapasztalatból beszélek, tudom, hogy a János kórházban valóban így van. Az utóbbi években többször jártam ott. Nekem is inkább rossz tapasztalatom van, kevesebb, de van jó is. Azt is elhiszem, hogy 50 beteg van, láttam ilyet. De gondold el, ha ügyeletes a kórház, akkor egész Buda hozzátartozik, legalább is a nem belgyógyászati rész, mert az mindenkinek a saját területi kórháza, akkor nem küldik tovább az SBO-ról, ha belgyógyászati panasza van. Aztán meg az van (budaiak vagyunk), ha a Szent Imre Kórház az ügyeletes a budai oldalon, a traumatológiai eseteket akkor is átküldik a Jánosba, mert a Szent Imre Kórházban ügyeleti időben sincs traumatológiai sebészet, még nappal sem,saját tapasztalat, kísérőként. Ha nem jól tudom, akkor remélem az esetleg hozzászólni akaró orvosok majd kijavítanak(örülnék neki). A tapasztalataimból több poszt is íródhatna.
Az utolsó bekezdésedhez csak annyit, hogy te mit szóltál volna akkor, ha a János kórházban a két órával utánad jövő beteget, aki ugyanúgy elvágta az ujját, egy orvos ismerőse bekíséri, miután már 3,5 órája ülsz a rendelésen.
Egyébként a válaszomat ne vedd kötekedésnek. Amit leírtál, valóban így van, ha egyszerre ötven ember akarna tőlem csak egy kicsit kérdezni, én sem tudnám hogyan szóljak türelemmel mindenkihez, ha tudom, hogy az adatokat rögzítenem kell, esetleg segíteni az orvosnak is. Jártam már én is úgy, hogy átnézett rajtam orvos, nővér, de volt olyan is, hogy épp egy SBO-n átrohanó orvostól kérdeztem, hogy mikor kerülünk sorra, kiderült, hogy osztályról hívták le.

sunblind 2015.08.06. 08:19:20

Nekem ugyanitt nem vették észre, hogy el van törve a bokám.
Két röntgenből.
Betekerték fáslival, javasoltak fasztumgélt, és kérték a következőt. A kérdésemre, hogy a jobb lábamon miért lett egy B bokacsontom is kicsit lejjebb, azt mondták, hogy ja, hát úgy néz ki egy komoly zúzódás, borogassam.
Ígyhát szarul forrt össze, sportolni eléggé problémás, meg hosszabb távokat gyalogolni is. El kéne fűrészelni és összerakni rendesen, de ezt egyelőre nem kértem.

CPR 2015.08.06. 08:19:49

@mig54: Igazad van! Tisztelet a kivételnek, de sajna ők a kisebbség :(

Rövid G. atya 2015.08.06. 08:34:34

@CPR: te is "orvos" vagy, ugye? Sajnos alig maradt orvos az országban, a maradók többsége épp olyan gyökér, mint te lehetsz. :(

♔batyu♔ 2015.08.06. 10:06:08

Szóval a halálgyárakban még infúzió is volt.

♔batyu♔ 2015.08.06. 10:10:25

@mig54: Mondjuk, ott azért nem véletlenül nincs háziorvos.

Láttam nálunk is itt psten, hogyan lép fel egy cigánycsalád. Pedig ezek nem csórók, polgárosodtak.

Durva. Zárásképpen fél óráig sorolták miket írjon fel az orvos természetesen "közgyógyra". Na ha az orvos itt bemondásra ír fel vagy 70 féle gyógyszert, mi lehetett akkor ott. Szerintem neki még ott fizetni is kellett.

Ami a poén, hogy legalább heten voltak a váróban és mindenki teljesen természetesnek vette, hogy a cigánycsalád valószínűleg eladásra írat fel gyógyszereket.

miaturo 2015.08.06. 11:25:15

@CPR: Abban igazad van, hogy az egészségügyiek (is) alulfizetettek. De a magyar társadalom szerintem igenis azt érdemelné, hogy a szinte világbajnok elvonásokból (adók, járulékok) normális egészségügyi ellátást kapjunk.

she_wolf 2015.08.06. 12:51:50

@♔batyu♔:
Erre nehéz bármit is mondani, mert bár általában törekszem a pártatlanságra, vaksi azért én sem vagyok:)
Sokan abba hibába esnek, hogy azt hiszik, az orvosok mindent megtehetnek, hiszen ők az Istenek, golyó sem fogja őket. Pedig ez nagyon nem így van.
Szorongatják az ő tökeiket is rendesen. A betegek és/vagy hozzátartozóik, a protokoll, a törvény, még az őket foglalkoztató intézmény gazdasági igazgatója is.
Szarér'-húgyér', erkölcsi elismerés híján, csak a másik orca odatartásáért dolgoznak nagyon sokan, és sokat.
Azon, hogy az említett helyeken nincsenek háziorvosok, egy pillanatig sem lepődtem meg. Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezek az idióták (ti.: a politikusok) azt hiszik, hogy megvillantanak pár millát és az orvos önként és dalolva vágóhídra megy érte határozott idejű szerződéssel. A patkón kívüli világot abszolut nem ismerő, abban nem élő dilettánsok mondják meg a tutit?
Magamra nézvést is kötelezőnek tartom az általánosítás mellőzését, ezért sietve hozzáteszem, hogy azzal viszont abszolut nem értek egyet, hogy pusztán a létszám miatt megtűrjenek az egészségügyi dolgozók maguk közt olyanokat, akik nem valók közéjük!

Egyébként ha már említetted a témát, mai indexes cucc (kommentekre érdemes odafigyelni):
kapos.hu/hirek/kek_hirek/2015-08-05/balhe_a_belvarosban.html

Az élet elrendezi a dolgokat.

she_wolf 2015.08.06. 13:05:11

@sunblind:
Pedig szerintem jó lenne, ha nem halogatnád túl sokáig. Ortopédus is szokott itt néha kommentelni, Ő le tudná írni neked, hogy miért, de szerintem úgyis tudod:)
Papírod megvan az előző ellátásról? Mert anélkül egy tapodtat sem tennék, és bár nem vagyok véresszájú (annyira!), azért némi jogorvoslatnak utánanéznék, ha szükséges:(

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.06. 13:23:59

@mig54:

No akkor ezt gondold végig.

Férj sürgősségire kerül délután, feleség este ott hagyja. Másnap megy és kérdezi a sürgősségi recpción, hol a férj, válasz átvitték az x belre. Asszony el, belen közlik, volt róla szó, de ide nem jött. Asszony vissza, recepciós, de a számítógépes nyilvántartás szerint ott van. Asszony mondja, most jött onnan, ott nincs. Akkor nem tudják, a gép ezt mutatja. Asszony: és ha időközben kivitték a temetőbe, akkor a gép azt nem mutatja? Talán maguknak kellene utána járni, hogy hol is van. Telefon után kiderül, sürgősségin két ajtóval arébb pont élesztgetik a szív újraindításából. No ehhez nem kell sem pénz, sem főnök, sem jogszabály, csak nem kell a beteg hozzátartozóját hülyének nézni. Ez tisztán hozzáállás kérdése. Vagy nem?

Isten az a számítógép, hogy olyanokat írnak bele, ami nem is igaz? Ez meg a főnök hozzáállását kérdőjelezi meg. Vagy ragadós a hazudunk reggel-délben, meg amikor ráérünk mindig?

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.06. 13:31:00

Egyébként meg ez velem történt:

Kézműtétre vártem, olyan egy naposra. Reggel beraktak egy ágyba, majd közölték, hogy még dél előtt megműtenek, ezt módosították, csak 14 óa körül kerülök sorra. No de még ez előtt a nővér behozott egy lepedőt, és közülte sajnos ing nics, ezt tekerjem magamra, abban kell menni a műtőbe. Közben be akarta az infúziót is kötni, de mondtam, hogy az biztos ráér a módosított időpont miatt, így szerencsére nem kötötte be. Közben a lepedőbe csavarodva többször ki kellett menni a wc-re ( bele is gondoltam, még jó hogy az infúzt oda nem kell magammal cipelni:) ), majd ebben a lepedőben elvittek a műtőbe. Ezek után kérdésem, miért nem vihetnek a saját ruhámban műteni, ha a wc látta lepedőben vihetnek?

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.06. 13:33:27

@mig54: 'Magamra nézvést is kötelezőnek tartom az általánosítás mellőzését, ezért sietve hozzáteszem, hogy azzal viszont abszolut nem értek egyet, hogy pusztán a létszám miatt megtűrjenek az egészségügyi dolgozók maguk közt olyanokat, akik nem valók közéjük!"

Belőled sem lenne sem jó párttag, sem jó képviselő/politikus.:D

she_wolf 2015.08.06. 14:28:11

@látjátok feleim szümtükkel:
1: Akkor zanzásítva:
ma a magyar egészségügyben akkor kupleráj van, hogy a fal adja a másikat!
Ezzel nem árultam el semmilyen újdonságot, köztudott. Az is köztudott, hogy nálunk nem divat vezető posztról lemondani. Tisztességesebb helyeken ha szó éri a ház elejét, a delikvens feláll, és farokbehúzva elhúz a retekbe. Itt ez nem divat, mint ahogy felelősséget elismerni sem, bocsánatot kérni sem. Magyarok vagyunk, legyünk hát büszkék rá!:(

2: Mindig a rossz hír hozóját büntetik.
Postásnak szar a fizetése.
Vagy mentél volna pucéran klotyóra, vagy szóltál volna, hogy cseréljenek rajtad lepedőt, mert összeklotyólevegőzted:) Bocs, tényleg nem tudok mit mondani, kínomban vigyorgok itten...(Egyébként műteni tényleg lepedőben szokás vinni az embert -asszem, mindig, de lehet, hogy tévedek.)

3: Párttag/képvizelő/politikus? Nincsenek szuicid hajlamaim:)

she_wolf 2015.08.06. 14:46:05

@látjátok feleim szümtükkel:
Kikerülted viszont a kérdésemet: Te mit tennél, ha eü. dolgozóként boldog-boldogtalan a te köpnyedbe, gatyádba kapaszkodva állítana meg, hogy olyasmit kérjen számon rajtad, amihez közöd nincs? Ha Marika néni terheléses cukrát intézed, és közben valaki lestoppol, hogy nővérke/doktorka, nagyon bedolgozott a hashajtó, tessen már valamit csinálni, jajkedveském tegnap rózsaszín drazsét kaptam, mostan meg mi ez a kicsi sárga? És te éppen egyedül vagy. Milyen lenne a hozzáállásod? Mosolygós, kedves, empátiával teli?
Bizony pénz kell, nem kevés. Hogy legyen megfelelő létszámú ember. Hogy információk ne keveredjenek, ne sikkadjanak el. Főnök is kell, aki ezt az egészet rendben tartja. A megfelelő jogszabályok figyelembe vételével.
Túl komplex ez az egész ahhoz, ne ámuljunk azon, hogy nincs aki képes lenne (vagy merne!) rendet rakni benne már sok évtizede.

rest of boys 2015.08.06. 18:15:40

Egyetlen orvos dolgozik és egyszerre csak egy beteggel foglalkoznak.
A sokktalanítóban. Aha.
Talán mert azok a betegek vannak KÖZVETLEN életveszélyben.

Nem tudom, te egyedül hány súlyos beteggel tudnál egyszerre foglalkozni.
És azt sem, hogy -250-es IQ-jú, seggtudatlan fehérnépek mért osztják errefelé az észt...

CPR 2015.08.06. 21:50:55

@látjátok feleim szümtükkel: "élesztgetik a szív újraindításából" mi van??? azért ennyire ne legyél már laikus, ezt olvasni is rossz :P

hajatsermuta 2015.08.07. 09:02:25

@látjátok feleim szümtükkel:
Nevetséges ez a rinyálás: sikeresen újraélesztik a hirtelen meghalt embert, és akkor azon verik a nyálukat, hogy abban a pillanatban nem tudják megmondani, hogy hol van - gondolom, a belosztályra tervezték feladni, amikor leállt a szive, és felháborító módon nem azzal töltötték az időt, hogy a számítógépet baszkurálják, hanem a beteg életét mentették...

she_wolf 2015.08.07. 11:53:23

@CPR:
Olyan egy kis izé vagy!:) Attól, hogy a szíve már újra dobog, még lehet egy marék fűcsomó agyice:(

@hajatsermuta:
Bár nem szül jót a múlton révedezni, de eszembe jutottak a régi "Gizikék", akik számítógép nélkül is tudták, hogy hányas a dokik lába, mikor van a főnök feleségének a szülinapja (és erre decensen fel is hívták a főnök figyelmét), hogy melyik beteg éppen hol van. Vizsgálaton, másik kórteremben, műtőben, vagy tepsiben. Vagyis mindent!
Csakhogy Gizikék már nincsenek, kartotékrendszer sincs. Van személytelen számítógép, amiben nem frissülnek maguktól az infók, pláne, ha az az egy-két orvos a gyógyítással foglalkozik -mert az az elsődleges feladata- az adminisztráció helyett.
(Ezzel együtt nekem nem ellenségem a számítógép és a vele dolgozó ember sem:) )

Az meg hogy a hozzátartozó mindent tudni akar, érthető. Csak eközben lehetőleg ne tartson fel senkit. Nagyon szar érzés a kiszolgáltatottság annak ellenére, hogy eszembe sem jutna feltételezni bármilyen szándékosságot benne.

she_wolf 2015.08.07. 11:56:16

@rest of boys:
"Talán mert azok a betegek vannak KÖZVETLEN életveszélyben."

Ezen kár rugózni, mindenkinek a maga baja a legnagyobb, és ilyenkor logikus gondolkodást elvárni hiú ábránd.

rest of boys 2015.08.07. 17:46:08

@mig54: Igen, ezt szokták szemforgatással megspékelt önzésnek nevezni, aminek a nevében születnek ezek az igen magas impaktfaktorú posztok.

2015.08.07. 19:49:22

A kormány ott cseszte el alapból, hogy a televízióban levetítették a Fekete Erdő klinika nevű marha sorozatot, meg a többi német kórházas sorozatot, és most minden magyar ugyan olyan színvonalú ellátást szeretne kapni, mint amit a tv-ben látott.
Na ezt cseszték el, de nagyon.
Egy fekete afrikai kórházról szóló sorozatot kellett volna és akkor most nem lenne ilyen gyogyi blog.

2015.08.07. 19:56:03

@látjátok feleim szümtükkel: Ezek után kérdésem, miért nem vihetnek a saját ruhámban műteni, ha a wc látta lepedőben vihetnek?
Válasz erre ;
Azért, mert a kh-ban a wc is olyan steril mint a műtő .
Speciális, csak kh-ban használatos vegyszerekkel van minden kezelve .

she_wolf 2015.08.08. 00:16:34

@Diorella Queen:
"Azért, mert a kh-ban a wc is olyan steril mint a műtő ."

A végén még kiderül, hogy humorod is van?
Azért ha megengeded, én inkább műtőben operáltatnám meg magam.

"Speciális, csak kh-ban használatos vegyszerekkel van minden kezelve ."

Aha...A klotyóban is minden beteg minden WC használata után rohannak a műtőssegédek, takarítók fertőtleníteni. Meg persze a klotyóban is germicid/UV/sterilizáló (a neked tetsző aláhúzandó) lámpa derengő fénye világít, amikor használaton kívül van. Meghitt...
Mitől lennének pl. a Brado-termékek csak kórházban használatosak? Simán hozzáférhető szerek, neten is rendelhetők. Tudom, mert nekem is van egy rakattal, pedig nem vagyok kényszerbeteg. Viszont kifejezetten a kutyák miatt még Bode Sterillium is van itthon, biztos, ami tuti:P

she_wolf 2015.08.08. 00:24:35

@rest of boys:
Örülök hogy látlak:)
Önző világban élünk, és gyakran látszólagos csak az önzetlenség, mert valami önös érdek szinte mindig van mögötte:(

rest of boys 2015.08.08. 07:58:11

@mig54: Én is örülök Neked. Valóban, az önzetlenség mímelése legalább annyira visszataszító, mint a nyílt önzés.

mnika88 2015.08.10. 17:03:28

"Fulladásos rohammal,mentő által behozott idős nénikét a többi beteg pátyolgatta...félrebeszélt rohama volt,majd 2x-i felszólításra,mikor már szó szerint úgy kellett levágni a ruhát a nénikéről a sokktalanítóban és küzdeni az életéért,na,akkor már eltolta onnan a morcos nővér..."

Tehát a betegek hősiesen, ruháját leszedve küzdöttek a néni életéért a sokktalanítóban?Majd 2x-i felszólításra után eltolta onnan a nővér...hova? Sokktalanítóból vissza a folyosóra a fal mellé??
Tudtam,hogy hiányzik nekem a praxis...

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.10. 18:15:03

@hajatsermuta:

Leállították szívet, hogy újra indítva helyes ritmusban verjen. Örülj hogy te még nem hallottál ilyet.

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.10. 18:16:45

@Diorella Queen:

Ja. Láttam a steril wc-t, az ülőke lejárt, eltőrt a rögzítő csavarja, és ez egy sebészeti osztályon volt. Mellesleg kurva büdös is volt a budi.

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.10. 18:18:09

@mig54:

Részben igazad van. de annyit még az is el tud mondani, aki egyedül van, hogy most más a dolgom, majd ha lesz időm, akkor megbeszéljük. Én is szoktam volt dolgozni, és oda is jártak ügyfelek.

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.10. 18:20:06

@mig54:

No te éppen a háromból az egyik mindig ráérő-e vagy?

she_wolf 2015.08.10. 20:06:34

@látjátok feleim szümtükkel:
Az ügyfél ügyfél. Vár. A beteg nem. Mert beteg, fáj neki, folyik belőle, mert halik megfele, akkor is, ha nem is.
Ha egyedül vagy és megállsz a betegek koszorújában, aznap már nem dolgozol. Egyszer, és legelőször elmondhatod udvariasan, hogy bocs, most nincs időm. Azt pedig, hogy ha majd lesz időd mgbeszélitek felejtsd el, mert nem lesz! Időd. Csak úgy mondom.
Ez ugyanis az általános. Lehet szépíteni, empátiát hiányolni, fújolni. Meg belátni is lehetne, hogy nincs kitől kérni. Lassan már belerugdosni sem lesz kibe, és akkor lesz aztán feladva a lecke, hogy talán azokat kellett volna a falhoz állítani legelőször, akiknek a jelenlegi -és jövőbeli- helyzet köszönhető (mutáció a humán genomban = szakbarbár politikus, álomtitkár, és sleppje).

"No te éppen a háromból az egyik mindig ráérő-e vagy?"
Én nem bántottalak téged, úgyhogy simítsd le a farktollaidat! "No te!"

"Ja. Láttam a steril wc-t, az ülőke lejárt, eltőrt a rögzítő csavarja, és ez egy sebészeti osztályon volt. Mellesleg kurva büdös is volt a budi."
Ha kalapács vagy, mindent szögnek nézel:) Mint a királylány.

she_wolf 2015.08.10. 20:08:10

@mnika88:
Hiányoltalak. Remélem, jól vagy!:)

mnika88 2015.08.10. 20:15:20

@mig54:
Aham,nem írtál vissza ....:)

CPR 2015.08.10. 21:00:38

@látjátok feleim szümtükkel: Na ilyen ökörséget sem hallottam még. Bár az előző beszólásodból gondolhattam volna. Mindenki maradjon a kaptafánál. Olyat ne magyarázz senkinek, amihez nem értessz. A szívet nem szokták leállítani, az orvosok sem. Ha leállt,magától, akkor pedig nem defibrillátort használnak.

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.10. 21:26:05

@CPR: Olvass egy kis "ökörséget".

"Ritmuszavarok megszüntetésének további lehetősége, a szív elektromos működésébe közvetlenül történő beavatkozás. Filmekben előszeretettel ábrázolják az orvosokat defibrillátorral a kezükben, mely valóban még ma is fontos életmentő , ha időben és megfelelően használják. Ennek alapelve, hogy a páciens rövid altatása mellett a mellkas külső felszínén két nagy méretű elektróda segítségével alkalmazott egyenárammal, elektromosan újraindítják a szívet, mely igen gyakran megszünteti a nem kívánt ritmuszavart."
www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/szivritmuszavarok/170

látjátok feleim szümtükkel 2015.08.10. 21:32:33

@mig54: "Ha kalapács vagy,..."

Persze, ha egyik kezed nyakig gipszbe, és ilyen ülőkéjű helyre kellene menned, másként beszélnél.

Mellesleg te írtad, hogy " 3: Párttag/képvizelő/politikus? Nincsenek szuicid hajlamaim:)", melyből talán lehet következtetni. Ha már nincs ilyen irányú hajlamod. Ha van, se látni, de amit írsz, azt lehet olvasni. Ha megsértődsz akkor is.

CPR 2015.08.10. 21:48:38

@látjátok feleim szümtükkel: a házipatika nagyon "hasznos", de a szív megállításáról a cardioversio nevű eljárásnál sincs szó, mert hogy ezt az eljárást írja le pontatlanul, mert nem indítják újra a szívet, csak áramütést alkalmazva a helytelen ritmust próbálják megváltoztatni, de van hogy nem válik be vagy csak rövid időre, de van, hogy helyreáll a normál ritmus. Ha tényleg érdekel a téma szakirodalmat javaslok olvasni. A házipatika nem teljesen az.

she_wolf 2015.08.11. 13:22:14

@látjátok feleim szümtükkel:
A "ha kalapács vagy...." kezdetű kiszólás a királylánnyal folytatott beszélgetésedre vonatkozott, az ő szemszögéből. Azért volt ott a vigyori:)

A párttag/képvizelő/politikus pedig arra, hogy jelezted, szerinted nem lennék jó egyiknek sem. Szerencsére nem is vagyok, különben már felkötöttem volna magam:)
Sőt, sértődős sem vagyok, inkább beszélgetős. Abban a stílusban, ahogy velem teszik.
Ezzel pedig "No te éppen a háromból az egyik mindig ráérő-e vagy?" kesztyűt dobtál. Ennyi történt, nem több.

Legközelebb érthetőbben fogalmazok:)

she_wolf 2015.08.11. 13:24:18

@mnika88:
? Akkor zavar támnadt az erőtérben?:o
Majd utánanézek, hogy miabigyó!:)

asztalosani 2015.08.11. 23:28:52

@látjátok feleim szümtükkel:

azért ne mehetsz a saját ruhádban, mert az nem "steril".

ez volt a hivatalos válasza annak a beteghordónak arra a kérdésünkre, amikor az ismerősömmel közölték, hogy vetkőzzön meztelenre, mi meg visszakérdeztünk, hogy ugyan mi szükség van arra, ha nem hasi műtét lesz? (szájsebészeti volt) Fehérnemű miért nem maradhat? (mi tudtuk a választ, csak olyan teszt volt ez tőlünk)

a válasz után eléggé elképedtünk: egy beteghordó/műtősfiú ennyire nincs tisztában a "steril" fogalmával? egy meztelen segg mitől is lehet steril, meg amúgy az emberi test (felszíne)? ha már steril az már rég rossz... nem csalódtunk a további ellátás során sem, hozták ezt a színvonalat: a padlóra leesett (amire korábban a beteg szomszéd hányt, és természetesen amit a látogatók utcai cipőben is összepacsáznak) tablettás gyógyszer felvétele és azzal a mozdulattal lelkiismeretfurdalás nélkül odaadása az ismerősömnek (nesze neked előírás), eszközfertőtlenítős tabletta semmilyen utasítás nélküli otthagyása az éjjeli szekrényen azzal a felkiáltással, hogy használja! (mégis hogy? nyelje le? napokkal később meg kiderült öblögetni kell vele, de az hogy mégis hány deciben feloldva az megint el lett felejtve, ja és hozzáteszem annak a fertőtlenítős tablettának a használati utasításában az szerepelt, hogy NEM alkalmazható szájfertőtlenítésre és szigorúan TILOS lenyelni. most gondoljátok el: műtöttek, ti éppen ébredtek, fáj mindenetek, meglátjátok az éjjeli szekrényen ezt a tablettát és mellette egy poharat... 99,9% hogy arra gondoltok: fájdalomcsillapító -beveszitek, lenyelitek), a röhej az volt, amikor a műtét után tejes, joghurtos ételt hoztak. ismétlem: szájsebészeti beavatkozás volt: nyílt sebbel a szájban. de még ezen is túltettek azzal, amikor átállították tápszerre: napi 150 (!) kalóriával akarták kiszúrni a szemét! NEM. nem elírás: 150 kalória / nap!!! és nem is túlsúlyos egyén, sőt ellenkezőleg... ezt fokozva: attól az itókától hasmenése is lett. vagyis ahogy magába töltötte úgy jött is ki belőle. amikor ebédnél szóvá lett téve, hogy miért nem kapott ebédet, arra az volt a válasz, hogy reggel már kapott egy tápszeres itókát ami 2dl-es kis üvegben volt (150 cal) ossza be egész napra!!! és ez egy olyan kórházban történt, ami előtte "az év kórháza" volt, agyonajnározva a főorvosal. azt már meg sem említem, hogy az ott dolgozó ápnők összekeverték a mandibulát a maxillával osztályos átadásnál... és hogy a jelzett szájzár ellenére reggelre kenyeret és joghurtot akartak etetni vele...

2015.08.19. 13:28:20

@CPR: Na ez pont érdekel.
Akkor mit használnak, ha nem a defibrit ? Ráugrik tán vigyáz állásból a mellkasára a doki ?
És akkor minek a defibri ha nem azért, hogy a szívnek újra elektromos impulzust adjon ?
Placebo dísz a kórházakban hogy megnyugodjanak a betegek hogy né má' ilyen is van itt, akkor már tuti meg nem halhatok ?

2015.08.19. 13:33:03

@asztalosani:Nem is értem mit vársz egy többnyire 8 általánost végzett, egészségügyhöz köze nincs embertől aki csak azért van ott, hogy ide oda pakolássza az ágyról legurult betegeket . Mellesleg én ha kórház igazgató lennék, soha nem vennék fel abszolút laikust ilyennek, de minimum egy gyors tanfolyamot tartanék neki a szepszis antiszepszis lényegéről . És arról, hogy a gumikesztyűt húzza fel és ne hordja a fertőzést egyik betegről a másikra , na meg önmagára .
És képzeld, a segédápolók dettó ugyan ez a kategória és ők még pelenkáznak is .

CPR 2015.08.19. 22:17:36

@Diorella Queen: a leállt szívet mellkaskompresszióval indítják újra, kézi erővel, van ugyan egy gép is, de azt most nincs kedvem magyarázni és talán egy vagy kettő van nálunk, ill. a mentőknél. Ha a betegnél életveszélyes szívritmuszavar, pl.: kamrafibrilláció áll fenn, akkor defibrillálunk - asynkron - üzemmódban, ha pitvarfibrillációt akarunk megszűntetni - ilyenkor van a beteg rövid altatásban, szigorú monitor ellenőrzés és aneszteziológus mellett - akkor is defibrillátort használunk, csak synkron üzemmódban. Remélem kielégítő volt.

marand22 2015.08.20. 09:09:19

@Diorella Queen:
www.resuscitationcentral.com/defibrillation/history-science/
"This depolarizes a critical mass of the heart muscle, terminates the arrhythmia and allows normal sinus rhythm to be re-established by the sinoatrial node."
Tehát nem újraindítja a defibrillálás a szívet (azt a normálisan működő sinus-csomó teszi a defibrillálás után), hanem az elektromos sokk együttes összehúzódásra készteti az egész szívizmot, ez megszünteti a ritmuszavart, utána pedig a szív saját pacemakere (a sinus-csomó, mint a legnagyobb frekvenciájú kisüléseket produkáló góc) indul el, és szabályozott működésre készteti a szívet (ahogy az normál esetben is zajlik).

marand22 2015.08.20. 09:23:49

@CPR:
A mellkaskompresszió nem indítja újra a szívet, csak helyettesíti a kamrafibrilláció következtében összerendezetlenül működő szívizomzat összehúzódásait: a mellkas összenyomása kipréseli a vért a mellkasból, a felengedés pedig beengedi a vért. Az ököl-pace eredményezheti a kamrafibrilláció megszűnését.
www.physio-control.com/LUCAS/

2015.08.20. 15:31:34

@marand22: ököl -pace ?
Mik vannak már !
Őrület!

asztalosani 2015.08.20. 21:05:50

@Diorella Queen:
ez mind szép és jó, és amit leírtál annak a 99%-ával egyet is értek... de a legszomorúbb az volt, hogy az ápolók felsőoktatást (fősulit / egyetemet) végzettek voltak. :/ és azt még nem is írtam, hogy fulladó beteget vízszintesen fektették, szegény szerencsétlen ahányszor fel akart ülni, annyiszor visszanyomták az ágyra, hogy maradjon már nyugton...na az ilyeneknek kívánom azt hogy csak egyszer az életben őket is nyomják vissza vízszintbe amikor fullad... 3:)

eltaláltad! a beteghordó valóban nem eü-s volt, hanem az építőiparban dolgozott (bár fizikumra nem látszott rajta, de ez legyen a legkisebb baj). viszont másnap csakhogy nem feltűnt (no vajon miért is???? kapott egy szóbeli köszönömöt, nem biztos hogy örült neki ) amúgy nagyon rendes volt (empátia valóban nem hiányzott belőle, csak a szakmai ismeretek, ami mondjuk nm is biztos hogy az ő hibája)

CPR 2015.08.21. 20:34:30

@marand22: Akkor te mit csinálsz asystole esetén? Imádkozol? :P

marand22 2015.08.22. 11:17:59

@CPR:
Mint VF/plVT-nél, kivéve defibrillálás, antiaritmiás szerek.

she_wolf 2015.08.26. 08:05:47

Látom, pörög a topik veszettül....
Mai frissensült:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/novemberben_bezar_a_kovetkezo_korhaz.602212.html

Cígölhet megint mindenki, lesz ebből még kupleráj!:(

she_wolf 2015.08.26. 08:09:53

@Diorella Queen:
Őrület, mi? Szerintem egyszerű fizika. Az meg annyira új, hogy már az ember megjelenése előtt is létezett.
Tényleg: te tanulsz a nővérképzőben fizikát?

dioda 2016.04.05. 16:29:59

@Braincelle: "Ehhez képest azt SBO-n minden van...bejáratott konziliáriusi rendszer van,... és a finanszírozott ellátás részeként megállapítják a bajt, és már oda helyezik tovább a beteget, ahová való." Jó az ilyen SBO, de ismerek olyat is, ahol a hasfájós beteget meg se nézik - vigyék át a sebészetre! (másik épület, helyben adott konzílium nincs), a sebész aszongya -"dehátezegynő! előbb lássa nőgyógyász!" - oszt az megint másik épület és akkor erre kapott az intézet 10 éve 300 milliót. Oszt csináltak belőle a belgyógyászatra egy táblát "Sürgősségi Osztály" felirattal. Traumatológia meg nincs, az egy másik kórházban van...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása