Németországban is a kártya a fontos, nem a beteg élete

2015.04.27. 06:42

injekcio.jpgÜvöltenem kellett a német doktornővel, hogy vágja már bele a srácba az injekciót, mert mindjárt megfullad!

Németország,2011 nyara. Logisztikai ügyintézőként dolgoztam egy 800 hentest foglalkoztató cégnél. Feladatom volt orvoshoz vinni a henteseket,pl vágott sérülés,2havonta labor stb.
Egy alkalommal jött a telefon hogy az egyik húsüzemben darázscsípés ért egy kollégát,már kocsival hozzák a cloppenburgi kórházba,menjek én is az Ambulanciára.

 


10perc múlva ott voltam,a srác már kiütésekkel tele ült egy tolószékben.Mivel méhész vagyok tudom mi az elsősegély eljárás: calcium(már megkapta a húsüzemben) illetve adrenalin injekció.

 injekcio.jpg


Az ügyeletes doktornő(német) hozzá sem nyúlt,mert az AOK kártya(német TB) a srác öltözőszekrényében maradt az irattárcájában. De már úton voltak vele a kollégák 15km-ről.
Üvöltenem kellett a német doktornővel, hogy vágja már bele a srácba az injekciót, mert mindjárt megfullad!!!! Erélyes fellépésemnek volt köszönhető hogy a doktornő ezt megtette.

 

 

Kb 15perc múlva pedig ott volt az AOK kártya, beolvashatta a chipet.
Németországban is ez van sajnos, akár át is lépnek valakit,amíg nincs ott a kártya, addig nem foglalkoznak a beteggel.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2015.04.27. 08:15:25

na majd 2 nap múlva megjelenik egy cikk néhány urbanlegenddel,miszerint ez hülyeség és a német eü 5*

(ennyire nem mernek már a panaszosok beírni? no vajon mi oka is lehet?)

Rotoxis 2015.04.27. 08:23:46

Kedves posztolo, bar lattam meheszetet, es tudom, mi az eljaras, megsem jut eszembe elkerni a plebaniarol a füstölöt. Amihez nem ertesz, abba maskor ne üvölts bele.

csakegybeteg 2015.04.27. 09:58:25

Miért érzem azt, hogy fizetett posztolók kontráznak egy-egy esetre?

rest of boys 2015.04.27. 10:36:26

A blogot már csak pár izmos troll tartja életben, ld. az abortuszos, hatszázvalamennyi kommentet megért posztot, máskülönben meghalna.
A pro- és kontra cikkek mintha egymás cukkolására születnének.

she_wolf 2015.04.27. 11:48:34

@rest of boys:
Tudna érdekelni, hogy ki, és milyen szempontokat szerint működteti ezt a blogot.
És hogy miért nincs egy épkézláb moderátora:(
A pro és kontra cikkekre pro és kontra hozzászólások születnek. Az egyik külföldre szakadt hazánkfia azt mondja, hogy kártya nélkül is, mert akut életveszély...a másik ugyanilyen azt mondja, hogy kártya nálkül sírásót keresni.
Nálunk ugyanez van, ezen nincs mit csodálkozni: X. doki egy szent, ugyanaz a doki egy pokolfajzat. Tégy igazságot! Nem tudsz, emberek vagyunk:(

A poszthoz: egy (vagy 1-2) ilyen csípés az arra allergiás embert simán megölheti, ha nem allergiás, akkor egy raj támadása esetén kb. ugyanez lehet a helyzet. Szervezete válogatja. A darázs utálatos állat, és imád véres húson szteppelni:(

zünüke 2015.04.27. 11:49:06

@csakegybeteg:

valahogy én is így érzem...:D

thoma24 2015.04.27. 12:39:53

"Üvöltenem kellett a német doktornővel" - te egy hős vagy!

tarara 2015.04.27. 12:44:09

ugye mindenkinek világos, hogy azért ez az alapreakció, mert főleg a bevándorlók többsége csal, sumákol, okosban oldaná meg az egészségügyi járulékot.
Ez esetben - kivételesen - most nem az orvosra kell haragudni, hanem azokra a tömegekre, akik ki akarják kerülni a járulék,- biztosítás fizetési kötelezettségüket, ha nincs szigorú ellenőrzés.

Sajnos természetes már ennyi és ilyen gyakori csalási kísérlet megtapasztalásával, hogy nem akarnak eltekinteni a jogosultság ellenőrzésétől, még mielőtt hozzáfognának a gyógyításhoz. A csalás már német területen is rendszeressé vált, és ez - akár tetszik, akár nem, - a bevándorlók arányának drámai mértékű megnövekedésének következménye ott.
Nálunk pedig régóta az okosban való megoldás a kultúránk alapköve. Szomorú, de nekünk kell változtatni rajta, de erre nem sok hajlandóság látszik a nép körében.

csakegybeteg 2015.04.27. 12:45:11

@Rotoxis: Biztosan az vagyok :) Ráadásul még soha nem üvöltöztem egyetlen orvossal sem pedig volt afférom :)

micsoda? 2015.04.27. 13:36:28

Hallomásból tudom, hogy a magyar orvosok mindig előrébb voltak a német orvosoknál tudásban, és bánásmódban is. Persze ez már a múlté.

A blogra márpedig szükség van. A troll azért izmosodhat, mert mindig van aki ugrik, és válaszol. Sőt, oda-vissza:)

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.04.27. 13:39:04

Ez izgi, ezek szerint a németek sem elégedettek a fizetéssel?

she_wolf 2015.04.27. 13:49:00

@micsoda?:
"Persze ez már a múlté."
Erre azért ne vegyél mérget. Mármint a tudással kapcsoltaban írottra. Az orvosképzésünk híresen jó, csak az a szomorú, hogy az ebben képzésben részesülteknek jelentős százaléka fordít hátat az országnak, és erősíti tudásával más országok egészségügyi hátterét. Most (azt hiszem) a rezidensek kb. 70%-a mondja, hogy külföldön óhajt dolgozni.
(Remélem, jól emlékszem a cikkre)

A blog jó (is lehetne). És vannak trollok, akiknek nem lehet nem válaszolni, mert megfulladsz a benned rekedt mondandótól:(

♔bаtyu♔ 2015.04.27. 13:50:52

"Hallomásból tudom, hogy a magyar orvosok mindig előrébb voltak a német orvosoknál tudásban, és bánásmódban is. Persze ez már a múlté."

Ami egyébként amúgy egy méretes baromság, alkalmam volt kipróbálni mindkettőt. Teljesen embertől és helyzettől függő a dolog (ha pofátlan vagy, ha nagyon sok a beteg, ha kifogtad a doki rossz napját, stb.), szakmailag pedig mindkét helyen ugyanolyan jók, amúgy is ugyanaz az "iskola".

Ha fizetsz érte Mo. jobban kinyalják itthon a segged, de az ellátás mindkét helyen gondos.

DavidDr 2015.04.27. 14:06:06

1. A Ca igazából nem ér semmit
2. Szteroid előbb mint az adrenalin
3. Csalánkiütések (allergiás reakció esetén) nem egyenlőek az életveszéllyel.
4. Ha az orvos életveszélyesnek ítélte volna a helyzetet, közbelép.
5. Attól h valaki méhekkel foglalkozik, nem orvos. Attól h valaki orvos, nem ért a méhészkedéshez.
6. A tudatlanság következtében fellépő félelem nem jogosít fel ordibálásra, szakemberrel szemben főként.

rest of boys 2015.04.27. 14:50:25

@DavidDr: Eléggé gyakori errefelé - az ikunuku izomagyúak részéről főleg -, hogy fenyegetőznek és kb. a saját barlanglakó szintjüknek megfelelően próbálnak kezelni konfliktusszituációkat.
A 40 éves szovjet éra maradványa, az "odacsap, ahova köll"-öntudat, az "én építem a szocializmust, tehát minden jár nekem" égisze alatt kifejlődött jakobinus-reflexek utózöngéje.

Ezt exportálják aztán Nyugatra is, gondolván, hogy ott ugyanaz a lábszagú tuskó-tempó elfogadott, mint itthon a rendelőkben.

csakmotyogok 2015.04.27. 16:23:18

@rest of boys: Nem értem miért nem dobatta ki a doktornő őket. Jó hírünket viszik a világban az ilyen bunkók:(((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 16:53:44

@mig54: akkor jo lenne ha ott is tanulnanak....

Szelid sunmalac 2015.04.27. 17:00:08

Nomarmost vagy fullad, vagy kiuteses. Az AOK egy a biztositok kozul, ezenkivul van ezeregy masik, de az AOK-s kartya nem egyenlo a nemet betegbiztositasi kartyaval. tudom, mert nekem is az van. Egyebkent meg most fulladt, vagy a kiutesektol volt eletveszelyben?
Ettol fuggetlenul bunkok ugyan mindenhol vannak, de a nemteknel igencsak meghurcoljak, ha a rendeloben halna meg, nem ugy, mint nalunk. ezert (bar nem voltam ott) legalabbis ketseges, hogy eletveszely allt volna fenn.

rest of boys 2015.04.27. 17:09:32

@csakmotyogok: Valószínűleg Német Délnyugat-Afrika szülötte volt ő is, valahonnan Lüderitzből :)

csakmotyogok 2015.04.27. 17:29:56

@Szelid sunmalac: Nálunk is meghurcolják, a németek ügyesebben védik magukat.

she_wolf 2015.04.27. 17:37:57

@hagyma:
Nem ez a megoldás. Gondolkodj! Ha ott is tanulnak, ott is maradnak. Több ugyanis a kötődési pont. Rossz ötletet adsz.

she_wolf 2015.04.27. 17:39:07

@♔bаtyu♔:
Hm. Ugyanaz az "iskola", ugyanaz a metódus?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 17:44:50

@mig54: 70% ki akar menni, Te montad
ha itt tanulnak es cask dolgozni mennek, akkor nem maradnak ott?
nem latom a logikat
\abban van logika, hogy itt olcsobb jelentosen a diploma, ott jelentosen tobb a jovedelem
innne amerikabol nem nagyon huznak el az orvosok, de eg itt is tanulmanyi kedvezmeny fejeben orakat, honapokat eveket kotelezo a munkajuk mellett ingyen klinikakon dolgozniuk
otthon erre azt mondtak roghoz kotes...

she_wolf 2015.04.27. 18:04:10

@hagyma:
Nem mindenki marad ott, sőt! Ott dolgozik, közben pedig hazajár. Ez a logika. Hazajön a szülőhöz, férjhez/feleséghez, gyerekhez. Mert a családot nem vitte magával. Ha kint tanul, nagy eséllyel kint házasodik, haza meg csak sátoros ünnepeken jön szülőkhöz, rokonokhoz.
Magyarországon is kötelező dolgozniuk, így szereznek gyakorlatot. A Kútvölgyiről 100%-os biztonsággal tudom, hogy oktató kórház, mert bemennek a medikusok a betghez, anamnézis vesznek fel, és különböző gyakorlati tevékenységeket végeznek: vérvétel, vérnyomást mérnek, fizikálisan megvizsgálnak, sb....Előtte megkérdezik, hogy megengedem-e!?
Nem tudom, hogy ezért a magyar medikák/medikusok kapnak-e tanulmányi kedvezményt.
Ha amerikában lennék orvos, én sem húznék el onnan ld.: amerikai kereset/kiadás vs. magyar kereset/kiadás.
A röghöz kötés egy baromság. Kap bruttó(?) 100-200 ezer forinttal többet és évekig itthon kell szívnia. Röhej:( És nem elfelejtendő: Magyarország 1 állam, Amerika 52 tagállamból áll. Ott lehet költözködni vidáman, az USA-n belül maradsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 18:17:19

nem megyek bele
magyarorszag protestorszag, mindenki reklamal es tuntet
magyarorszag az EU tagja, tehat nem egy allam, szabad munkavallalas van eu-n belul
a gyakorlat az mas, az kotelezo nem arrol beszeltem
ha valaki kedvezmenyesen vagy ingyen tanul az dolgozzon le utana ennek fejeben 3-5 evet otthon, vagy tanuljon eleve kint
europaban is lehet koltozkodni vidaman
az USA-ban 50 tagallam van, nem 52

she_wolf 2015.04.27. 18:27:02

@hagyma:
Hawaii és Washington DC (mint szövetségi kerület)?
Teljesen más az EU szabályozás, mint az USA-é. Ha az EU-n belül költözöl, más ország munkavállalója leszel, Idővel állampolgárságot is kérhetsz. Az amerikai mindenhol amerikai függetlenül attól, hogy melyik államban él. A magyar magyar, a német német, a francia francia, és sorolhatnám.

she_wolf 2015.04.27. 18:38:08

@csakmotyogok:
:) Most mennem kell kaparásra:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 18:41:41

@csakmotyogok: hawaai benne van az 50-ben
Washington dc szovetsegi kerulet, nem tagallam
van meg egy tarsult allam Puerto rico, ami tarsult allam, de nem tagallam
szoval az USA-nak 50 tagallama van
hat istenem mas orszag munkavallaloja leszel, de az EU-n belul es szabadon mehetsz, ahova akarsz
ezert is utalom, hogy kivandorlasnak hivjak meg gazdasagi menekulteknek, akik elmennek pl angliaba
ezt akartatok
tetszettek volna nem rendszert valtani:)
minden orvos otthon maradna

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.27. 19:06:09

úgy hazugság ahogy le van írva.
németországban a kalcium adása allergiás reakcióra ismeretlen fogalom (magyarországon kívül szerintem semmilyen más országban nem adják ilyen céllal), tehát a húsüzemben garantálom, hogy senki nem adott erre kalciumot. esetleg fenistil gélt, vagy fenistil tablettát. itt az a menő. érdekes módon az újabb generációs antihistaminikumok (levocetirizim) nincsenek annyira elterjedve.
Mivel méhész vagyok tudom mi az elsősegély eljárás: calcium (már megkapta a húsüzemben) illetve adrenalin injekció. ezt nem kellene nagyon hangoztatni, egyik sem adekvát terápia. A kalcium azért mert semmit nem ér, az adrenalin meg ugye már az újraélesztéshez kell. rosszul adagolva akár szívrohamot is okozhat vele az ember vagy helyi nekrózisokat ha nem az érbe megy.
a beteg először a nővérnél jelentkezik (nem az orvosnál). a nővér eldönti, hogy bejöhet-e vagy sem, ha már orvos látta akkor az vagy ellátja, vagy megfelelő helyre továbbküldi. ha valakinek nincs kártyája akkor aláír egy bizonylatot és utána önbiztosítottként fut (selbstzahler). 1 héten belül be kell mutassa a biztosítási jogviszonyát vagy megkapja a számlát.
konkrétan onnan is tudható, hogy hazudik a levélíró és soha egyszer nem foglalkozott a német egészségüggyel, hogy van 2-3 német konzervatív magánbiztosító aminek nincs egyáltalán egészségbiztosítási kártyája (pl Debeka), ezeknél a beteg mindig számlát kap amit benyújt a biztosítónak, nagyobb összegeknél meg kérheti, hogy egyből a biztosítónak küldhessék. tehát ha valakinek nincs kártyája az még messze nem azt jelenti, hogy adott esetben nem a világ egyik legmenőbb biztosításával rendelkezik.
a kedves levélíró be sem mehetett volna a beteggel mert ugye nem rokon, esetleg behívhatták ha tolmácsolni kell. ha viszont elkezd üvöltözni az orvossal akkor itt rövid útaon kihívják a biztonsági szolgálatot (ordnungsamt) vagy a rendőrséget

Zúzd Anna · http://autizmusesmas.blog.hu/ 2015.04.27. 19:25:54

Még az ősidőkben történt, hogy asztmás rohamot kaptam Frankfurtban. A háziorvos látott el, azonnal adott inhalátort hörgőtágítóval. Valahogy nehezen hiszem el, hogy visszafejlődtek volna a kalciumig. Hacsak nem magyarok dolgoznak kizárólag abban a húsüzemben. Beleértve az üzemorvost.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.27. 19:30:37

@hagyma: ez így nem igaz. társult állam nincs, ezt magyarországon szokás hibásan így mondani puerto ricora, de nem társult mert ilyen jogi státus nincs.
van két jogi státus ami a tagállamon kívül létezik:
1 incorporated-unincorporated
2 organized-unorganized territory
illetve ezek kombinációja
incorporated-organized az gyakorlatilag a tagállam
incorporated-unorganized (bekebelezett-szervezetlen), ebből egy van: Palmyra Atoll
unincorporated-organized -ebből van 4 darab: Guam, Northern Mariana Islands, Puerto Rico, U.S. Virgin Islands)
unincorporated-unorganized- ebből van 10 darab: American Samoa, ú.n. United States Minor Outlying Islands - 9 van belőle
te mintha azt mondtad volna, hogy állampolgár vagy? ez vizsgatéma, vagy ennyire elfelejtetted?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 20:00:45

@csak néha benézek ha marhaságot látok: igen az vagyok
a Magyar nyelveben igy terjedt el, igy egyszeru is
amit leirtal azt nem akartam korulirni
amugy nem volt vizsgatema, de ha nem tudnam is 2 perc a googleban
a lenyeg az, hogy azert helyesbitettem mert 52 tagallamot irt ami 50

Gyorgy Nagy 2015.04.27. 20:27:32

Itthon meg feldobta volna a bakancsot mert kritikán aluli az ellátás.Nekünk! A fideszes kdnps "vezetök" ezt nem érzik a kutvölgyiben vagy a honvédban.bekik is a délpesti vagy a János járna.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.27. 20:51:25

@hagyma: azért nem akartad körülírni mert fogalmad sem volt róla, másképp nem írtad volna ezt a marhaságot: "van meg egy tarsult allam Puerto rico". ha igaz lenne amit írtál akkor 14 társult állam lenne és van egy ugye fontosabb statusban mint puerto rico (Palmyra Atoll).
nem vizsgatéma???? nézzük csak a kérdésgyűjteményből ami az állampolgársági vizsgára kell mi is a 23.?

23
What is the status of Puerto Rico?

ááááá, ugyan már, dehogy vizsgatéma

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 22:42:49

@csak néha benézek ha marhaságot látok: jajj ne erolkodj mar
most bizonyitani akarod hogy semmit nem tudok az USA-rol
eennek ellenere elsore levizsgaztam itt elek 15 eve
10 eve hivatalosan
jo par eve allampolgarkent
de cask oktass
de meg egyszer
nem akartam az egesz USa tortenelmet berendezkedeset, politikailag es teruletileg felvazolni
helyesbitettem
nem 52 tagallam van hanem 50
ennyi

/a magyatrok Magyar nyelven egyszeruen tarsult allamnak hivjak, ami kb fedezi a valosagot/
de cask szenvedj
de ha neked jo, semmirol sincs fogalmam, de en szeretek itt elni, hulyulok hozza az amerikaiakhoz, az okos magyarok tavolodnak, hat valamit valamiert:)/
joejt:)

she_wolf 2015.04.27. 22:47:51

@csakmotyogok:
Necarjbe! Megkezdődött az újkumpri szezon:D
(Nagyon finom volt, és ilyenkor hetente többször van nálunk kaparás:))

she_wolf 2015.04.27. 23:01:12

@hagyma:
Leesett, hogy nem neki írtad.
Nem mehetek szabadon az EU-ban, mert - igaz, hogy az én hibám -, nem beszélek minden európai nyelvet. Ellentétben az amerikaiakkal, akik angol 1.0-t beszélnek, és pöpecül megértik őket mind az 50 (legyen neked!) államban.
Én nem fogok megtanulni franciául, németül, lengyelül, lettül, meg mit tudom én hogyul, csak mert Európa unióvá avanzsált. Tehát az olyan császkálás, mint ami Amerikában van, itt bukik nagyon sok ember számára.
British english-t brekegek valamennyire, de pl. Franciaországban a sóhivatalig nem jutnék vele.

Gratulálok az új hazádhoz, meg a @csak néha benézek ha marhaságot látok: -nak válaszodhoz (irónia szmájli).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.27. 23:07:41

@mig54: na OK
en 100 dollarral es nulla angollal jottem 16 eve:)
buszke is vagyok ra hogy Magyar-amerikai allampolgar vagyok
2 kedvenc orszagom:)
/nem legyen nekem, ami 50 az 50:)/

she_wolf 2015.04.27. 23:19:22

@hagyma:
Ha 50, akkor 50. Te biztos jobban tudod, büszke magyar-amerikai állampolgárként.
És akkor most hogy is van ez a szabad izé az EU-ban? Sikerült megértetnem veled, miért nem olyan egyszerű ez, mint nálatok?
A leendő kivándorló (igen, kivándorlásnak, elvándorlásnak hívjuk magyarul ezt a jelenséget) orvosaink már célzottan tanulnak társalgási és szaknyelvet az egyetemeken, mert már most tudják, hogy melyik országban akarnak dolgozni. Mi pedig, akik itt maradunk magyar páciensekként csak lesünk, hogy miért nincs orvos az országban.

rikitiki 2015.04.28. 00:09:59

@csak néha benézek ha marhaságot látok: az adrenalin injekció teljesen adekvát, amennyiben im. az injekció. Valódi anaphylaxia esetén csodás anyag, mert több támadásponton is az allergiás reakciók és hatások ellenszere. Iv. adagolása valóban csak tapasztalt kézbe való, ugyanakkor im. adagolás biztonságos és elhúzódó, ami többnyire előnyös (iv. adagolás esetén akár többször is ismételni kellhet)
A világ nagy részén elsőként választandó, és ráadásul előre elkészített fecskendők állnak rendelkezésre az im. adáshoz (epipen)

she_wolf 2015.04.28. 10:30:21

@hagyma:
Bocs, de mióta olvastam az egyik sorodat, azóta ficereg bennem a válasz. Nem akartam semmi bántót írni, és inkább aludtam rá egyet. Viszont a rossz érzésem azóta sem múlt el, így megírom, mi böki a csőrömet:

"ezt akartatok
tetszettek volna nem rendszert valtani:)"

Igazad van, nem kellett volna rendszert váltani. El kellett volna mindenkinek menni Amerikába, mint ahogy te tetted, büszke magyar-amerikai állampolgár!
Itt kellett volna hagyni ezt a tetves országot, és Amerikából kéne megmondani, hogy itt mit csináljanak! 16 éve, hogy útilaput kötöttél a talpadra. Mikor volt a rendszerváltás? Nem tetszett netán, hogy nem kérünk többé a múlt rendszerből, hogy demokráciát akarunk (amit végülis nem kaptunk meg)? Mert Amerika aztán nem arról híres, hogy -kis túlzással- mindenki azt csinál, amit akar, áááá....véletlenül sem (irónia smiley).

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.28. 16:22:33

@rikitiki: én már láttam súlyos lokális nekrózist adrenalintól. nem tudom ha im beadatnám magamnak, pláne nem hígítás nélkül, talán valahol kinn a puszta közepén ahol egy napon belül nincs kórház. most őszintén kórházban te egy allergiás reakciót adrenalinnal kezelsz?

rest of boys 2015.04.28. 16:53:38

Az anaphylaxiás shock urticariaval, pruritussal jellemzett I. súlyossági foka esetén még nem adunk adrenalint. Az enyhébb fokú esetekben krisztalloid oldat, Solu-Medrol vagy Di-Adreson adagolandó, esetleg antihisztaminikumok.
A vérnyomáseséssel jellemzett esetben igen, ott mehet a katekolamin (is), ha a systolés érték 90 Hgmm alá esik, persze hígítva.

rest of boys 2015.04.28. 16:56:34

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Puerto Rico amolyan névleges "estado libre", amit az USA kb. arra használt föl eddig, hogy onnan jobban sakkban lehetett tartani Kubát :)

rikitiki 2015.04.28. 19:51:33

@csak néha benézek ha marhaságot látok: hígításban adják, nyugodtam megnézheted az angol/amerikai/ausztrál stb... újraélesztési protokollokat, és anaphylaxia kezelési protokollokat, amik szinte minden falon ki kell legyenek téve, 1.-nek választandó az im. adrenalin.

Én kórházban iv. adom, mert én a tapasztaltak közé tartozom, de beadom im. is, ha éppen olyan a szituáció, de ha más adja nekem, én az im.-re szavaznék...
persze, lokális nekrózist okozhat im. adagolva is (iv. is ha para megy) de egy iv. adrenalinnak tapasztalatlan kézben sokkal rosszabb mellékhatásai lehetnek, szóval átlag kézbe inkább im. fecskendőt - ez a logika a protokollok mögött és teljesen egyetértek.

rikitiki 2015.04.28. 20:00:14

@rest of boys: azért hívják shock-nak, mert vérnyomáseséssel jár, az allergies reakcióknak vannak enyhébb stádiumai, de ha már shock, akkor mehet katekolamin...

persze laikus szövegkörnyezetben ez kevésbé különül el

rest of boys 2015.04.28. 20:12:13

@rikitiki: Az USA stroke-ellátási protokolljaiban pl. hajmeresztő 200 Hgmm-es systolés érték is megengedett ischaemias stroke-ban, mi ezt azért kissé fenntartásokkal kezeljük, főleg abban az esetben, ha systemás thrombolysist is végzünk (ott az előírás szerint kötelező 180 Hgmm alá vinni a tensiot).

A shock többi típusaival ellentétben az anaphylaxiában nem a vérnyomásesés dominál illetve nem tartozik a kezdeti tünetek közé a hypotensio, durván fogalmazva: a beteget nem elsősorban ez öli meg...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.28. 21:27:47

@rikitiki: amíg a beteg nem sokkos (és itt a leírás szerint nem volt az) addig én 2 nagy kaliberű branüllel, 250-500mg solu medrollal (HHC vagy éppen milyen néven fut), antihistaminikummal és folyadékkal indítok.
ha itt a beteg túlélt már legalább negyed órát és éppen üldögél akkor a helyzet nem kritikus és lehet a terápiát tervezni.
természetesen ha a sokk dominálja a képet akkor nem szarakszik az ember (pláne, hogy valami evidence based study is van arra, hogy az adrenalint kapott anaphylaxiás sokkosok nagyobb százalékban élik túl az esetet), adtam én már egyszer adrenalint endotracheálisan is (nem is élte túl a beteg, de nem a 10 ampulla adrenalin vitte el amit adtam neki)
az amerikai studykkal meg nagyon vigyázni kell, nagyon komoly study látszik mostanában megbukni a BMP-ről (azt rebesgetik, hogy a legerősebb pro studyk közül 90%-ot az a cég finanszírozott amely ezt gyártja), a HAES-t is gyakorlatilag visszavonták a piacról pedig nagy csodaszer volt. nagyon nagy ott a gyógyszer lobbi (mondjuk konkrétan az adrenalinban nincs semmi pénz)
ezért sem szeretik átvenni az európaiak ezeket a megdönthetetlen amerikai teóriákat, persze lehet, hogy változik majd a helyzet

rikitiki 2015.04.28. 21:42:38

@csak néha benézek ha marhaságot látok: az én véleményem szerint a protokollok elsősorban a kétes szakmai háttérrel rendelkező személyeknek készülnek, aki okos és nagy tapasztalatú, az csinálja, ahogy szerinte a legjobb (aztán védje meg a protokolltól eltérő lépését), de az xy országból érkezett nővér ne mulassza el egy kétes súlyosságú esetben adni az im. adrenalint. Teljesen jó a te választásod (amíg tényleg nem súlyos az eset), de ha egy szudáni nővérke benyomja az im. adrenalint, azzal sem fog rosszat lépni.

Megjegyzem, az igazán komoly anaphylaxiában az im. adrenalin sem lesz elég, de legalább időt nyerhetnek, amíg odaér valaki, aki iv. benyomja 5 percenként is az 1mg-ot, ha kell...

rikitiki 2015.04.28. 21:48:01

@rest of boys: ha nem a vérnyomásesés dominál, hanem a légút, gyógyszerek közül ott is az adrenalin lehet az életmentő, a solu-medrollal csiklandozhatod hiába a légútjait. Akár valódi shock alakul ki, akár más életveszély, az adrenalin jó lesz, éppen mert több támadásponton is hat. Ezekre az esetekre tökéletes az im. adagolás, mert kisebb adag, és elhúzódó felszívódású, azaz életveszélyes mellékhatásokat nem fog okozni, viszont sokáig életben tartja a beteget a reakciók ellensúlyozásával.

Nem véletlenül lett így része a protokollnak, laikusabbak is beadhatják, ezzel életet mentve, akár shock, akár légút dominál, életveszélyt meg nehéz okozni 0,5mg im. adrenalinnal.

karcsibácsi 2015.04.29. 08:51:19

@hagyma: Egyszer már leírtam, de valahogyan eltűnt: turistaként szorultam sürgősségi ellátásra USA nyugati parton. A kórház recepcióján "megállapították", hogy az itthon kötött biztosításom nem érvényes, csak azután engedtek be a vizsgálóhelyiségbe, hogy befizettem x dollárt. Addig nem látott orvos. A kezelési költséget szintén ki kellett fizetnem, az már ezres nagyságrendű volt. Ha nincs nálam pénz (creditcard), ott halok meg. A nemzetközi szervezetnél kötött biztosításról utólag is bebizonyosodott, hogy érvényes volt, vissza is térítették a pénzt. De ez a lényegen nem változtat.

karcsibácsi 2015.04.29. 08:54:59

@rikitiki: "aki okos és nagy tapasztalatú, az csinálja, ahogy szerinte a legjobb (aztán védje meg a protokolltól eltérő lépését) "
Ez a hozzáállás nagyon ingoványos talajra vezet. Ha gond van, a protokoltól való eltérést, off label alkalmazást nem tudja meg/kimagyarázni, és ez komoly kártérítéssel vagy akár büntetőjogi következménnyel is járhat.

rest of boys 2015.04.29. 13:24:25

@karcsibácsi: Sajnálatos módon olyankor nyer bizonyítást az a tény, hogy sokszor egy intézményben a portás a legnagyobb úr, lobogtathatok én akármilyen papírost, ha ő azt mondja, hogy nem megyek be abba az intézménybe, akkor nem megyek be, ott az ő kezében van a döntés.
Ahogy az USA-ban is, ha ők úgy döntenek, hogy nincs érvényes biztosításom, akkor shit happens. Utólag előfordulhat, hogy már nincs, aki panaszt tegyen.

rikitiki 2015.04.29. 17:28:17

@karcsibácsi: Teljesen egyetértek. Baj esetén nem lesz mentség. Ezek szerint félreérthető voltam, a zárójeles rész is hangsúlyosnak volt szánva...

Esetünkben arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy az anaphylaxia esetében a világon mindenhol (bár a német protokollokat nem láttam, de meglepődnék, ha ott nem így lenne)
az (im.) adrenalin az elsőként választandó szer minden protokollban. Ez nem is véletlen, de a farmakológiai részletekbe nem kívántam belemenni.

A szteroid az adott reakcióban semmilyen szerepet nem fog játszani, már csak a hatás kifejtéséhez szükséges idő miatt sem, tehát profilaktikusan a bifázisos, többfázisos késői reakciókra lehet legfeljebb hatással, az antihisztamin teoretikusan jó, gyakorlatilag a fene tudja, mert nincs rá elfogadható eredmény, az adrenalin meg biztosan jó, 150 éve vizsgált és bizonyított, és azonnali hatású, ami anaphylaxia esetében mindennél fontosabb...
Alfa hatása is, beta hatása is közvetlen és közvetett módon is az anaphylaxia hatásos ellenszere.

Ki lehet hagyni, és szteroidot vagy antihisztamint választani, de ha baj van, nehéz kimagyarázni, hogy miért nem lett adva.
Az esetleges mellékhatásokat meg nem kell magyarázni, de szerintem egyébként sem olyan súlyosak, hogy emiatt tartózkodni kellene tőle, ha ésszel alkalmazzuk.

rikitiki 2015.04.29. 17:37:35

Az adrenalin esetében nem feltétlenül az alfa-receptor mediált vazopresszor hatás a lényeg, a vasoconstrictio pl. a mucosális odemát csökkenti (légút!), a beta hatások pedig egyrészt bronchodilatatio-val szintén segítik a légutat, másrészt beta hatás a hízósejtek és mastocyták és hisztaminfelszabadulás gátlása, azaz direkt módon az anaphylaxiás reakciót okozó mediátorok és kaszkádok gátlása.

Intenzív osztályon komoly légúti és/vagy hemodinamikai következménnyel nem járó, urticariát okozó gyógyszerreakció esetén is gyakran minimális dózisú adrenalint adnak (amennyiben sedált/eszméletlen a beteg), mert látványosan, azonnal megszünteti az urticariát.

rikitiki 2015.04.29. 17:39:52

@rikitiki: Még egy apróság: kb. az 1950-es évekig (egészen addig, amíg szelektív beta agonistákat nem fejlesztettek ki) az asztma gyógyszere az adrenalin volt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.30. 13:33:39

azt azért elmagyarázhatná nekem valaki, hogy a jelen betegnél miért is kategorizáljuk be az esetet anaphylaxiás reakciónak és miért osszuk napok óta, hogy akkor adrenalinnal kellett volna indítani vagy sem? az egyedüli infó, hogy kiütései voltak és ülni tudott, meg a levélíró aggódott, hogy nehogy megfulladjon, de erre utaló tünetről nem ír semmit. szerintem simán kiütései lettek és ágyúval vadászunk verébre esete forog fenn. figyelmetekbe ajánlanám a nemzetközileg elfogadott guidelinet a tünetek besorolására:
Clinical Criteria for Diagnosing Anaphylaxis
Anaphylaxis is highly likely when any one of the following three criteria is fulfilled
1. Acute onset of an illness (minutes to several hours) with involvement of the skin, mucosal tissue, or both (eg, generalized urticaria, itching or flushing,swollen lips-tongue-uvula)
AND AT LEAST ONE OF THE FOLLOWING:
A) Respiratory compromise (eg, dyspnea, wheeze-bronchospasm, stridor, reduced PEF, hypoxemia)
B) Reduced blood pressure or associated symptoms of end-organ dysfunction (eg. hypotonia, collapse, syncope, incontinence) OR
2. Two or more of the following that occur rapidly after exposure to
a likely allergen a for that patient(minutes to several hours)
A) Involvement of the skin-mucosal tissue (eg, generalized urticaria, itch-flush, swollen lips-tongue-uvula)
B) Respiratory compromise (eg, dyspnea, wheeze-bronchospasm, stridor, reduced PEF, hypoxemia)
C) Reduced blood pressure or associated symptoms (eg, hypotonia, collapse, syncope, incontinence)
D) Persistent gastrointestinal symptoms (eg, crampy abdominal pain, vomiting) OR
3. Reduced blood pressure after exposure to known allergen for that patient (minutes to several hours)
A) Infants and children: low systolic blood pressure (age-specific) or greater than 30% decrease in systolic blood pressure
B) Adults: systolic blood pressure of less than 90 mm Hg or greater than 30% decrease from that person’s baseline
www.csaci.ca/include/files/WAO_Anaphylaxis_Guidelines_2011.pdf

rikitiki 2015.05.01. 01:06:15

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
ad1: a szöveg alapján nehéz bekategorizálni, akár hogy anafilaxia, akár hogy nem az...ez alapján azt sem mondhatod, hogy nem anafilaxia

mellesleg a szövegben lévő "mindjárt megfullad" a fene tudja, mit is jelent a valóságban.

ad2: a részedről az adrenalin inadekvát besorolása nem abból adódott, hogy anafilaxia, vagy sem, hanem hogy azt csak újraélesztéskor, legyen elég annyi, hogy anafilaxia ellátása során az elsőnek választandó szer az adrenalin, és nem a szteroid, vagy antihisztamin.
Azok adjuvánsok.

A szteroid órák (1-6) múlva fog hatni, peak effect kb. 8 óra, és a hatás 24-36 óráig is elhúzódhat.
Teljesen jó a néhány óra, vagy 12 óra múlva múlva jelentkező enyhébb második allergiás reakció kivédésére (egy esetleges bifázisos anafilaxiában), de az akut reakció tekintetében semmit nem fog érni.

A konkrét eset meg lehet hogy anafilaxia volt, lehet hogy nem.
A rovarcsípések után többnyire 10-20 perccel érik be az anafilaxia, ez éppenséggel beleillik a történet időrendjébe.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.05.01. 09:54:06

@rikitiki: fenn is tartom az elméletet és adrenalint csak akkor adnék ha a beteg állapota arra utal, hogy az élete veszélyben van.
tudsz erre egy cikket ahol azt írja, hogy a gyors steroidok 8 óra alatt érnének el egy maximális koncentrációt? emlékeim szerint sokkal gyorsabbak

rikitiki 2015.05.02. 01:55:28

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Az is túl sok az első reakció kezeléséhez. Ráadásul ez nem az a szer, amit iv. gyors bolusban illik adni, eleve minimum 10 perc a javasolt adása ilyen adagoknak, addigra már így, vagy úgy, túl is vagy az életveszélyen...

Anafilaxia (és általában életveszélyes helyzetek, mint pl. status asthmaticus) indikációjával csak adjuváns terápia, 'because of delayed onset'.

Braincelle 2015.05.02. 10:33:19

@rikitiki: Most vitatkozol, megmondták, hogy calcium kell és adrenalin, nem???? :P

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.05.02. 11:59:36

@rikitiki: ? nem bólusban? én csak bólusban láttam eddig. adtam én még a szép időkben 2-3 grammot is bólusban súlyos koponya meg gerincvelői traumákban (ezt azóta már nem ajánlják, de akkor divat volt 30mg/tskg-ot adni bólusban)
az életveszélyes állapotokról egyébként már megegyeztünk, most az enyhe és közepes allergiás reakciókról volt szó (kiütés, viszketés hasonlók, mint jelen esetben is)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.05.02. 12:02:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok: egyébként most is szoktunk 40mg-ot iv. bólusban adni gerincműtéteknél, illetve 100mg-ot bólusban cementezett protéziseknél és kyphoplastikákban a cement befecskendezése előtt közvetlenül.

Braincelle 2015.05.02. 13:32:53

Prehosp protokol szerint:
I-II. stádiumban antihisztamin és szteroid indokolt (1-2mg/ttkg methypr. iv); III. stádiumtól adrenalin + folyadék. III. stádium: dyspnoe, deszaturálódás, hypotonia, sokk, tudatzavar. IV. stádium: CPR + agresszív volumenterápia.
szteroid célja a bifázisos reakcó megelőzése.
Calcium: nincs indikációja.

rikitiki 2015.05.04. 18:34:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok: na most, amire válaszoltam, ott 250-500mg-ot adtál...

cement mellé 100mg bolust beküldeni más, mint 2 vastag branülön 500mg-t...

250mg-ig, min. 5 perc javasolt, 250mg felett 30 percet javasol pl. ez az alkalmazási javallat
www.shpa.org.au/lib/pdf/publications/aidh4/methylprednisolone_sodium_succinate.pdf

az ok a cardiovaszkuláris mellékhatás lehetősége nagy mennyiségű (250mg-tól) és gyorsan beadott bolus esetében, bradycardiát, és keringésösszeomlást emleget elsősorban az irodalom, de más arritmiák, stb... is előfordulhat

szívbetegeknél különös figyelem, és még lassabb beadás javasolt

cementes protézisek beültetésénél javasolják az adását, csak azt nem tudni, hogy a keringésösszeomlás (láttam már párat) a ragasztással, vagy a preventive adott szteroid bolussal van összefüggésben. Ott az adag persze kisebb, de azért bennem legalábbis felmerült a kisördög, és jobb az óvatosság, lassan is lehet adni (főleg mivel nem gyorsan hat, tehát akkor minek a sietség a beadással?)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.05.04. 21:00:12

@rikitiki: én adtam mint írtam 2-3 grammot is bolusban :) volt régebben 1000-es kiszerelés, gondolom pont ilyen célra :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása