Felesleges és drága gyógyszereket írnak fel

2015.07.12. 09:45

recept1.jpg Ha nem nézek utána a gyógyszereknek,és csak bemegyek a patikába kiváltani,csak akkor szembesültem volna a felesleges pénzkidobással ha már itthon vagyok,és a kezembe van a gyógyszeres doboz.Teljesen távol áll tőlem,hogy bárkit is rágalmazzak,de kezdem elhinni ezt a pontgyűjtő mendemondát a feleslegesen felírt drága gyógyszerek körül.

 

Üdvözlöm a blog olvasóit !!

 

Megszeretném tudni,hogy valós-e az a hír,hogy az orvosok egy része azért ír fel felesleges és sokszor méregdrága gyógyszereket,hogy a kiváltott gyógyszerek után pontokat kapjanak,vagy ez csupán rémhír. A gyanúm alapja a következő:

 

A minap a 10 éves gyerekem -mint mindig-éhesen jött haza a napköziből. Látván a frissen sütött rántott húst azonnal kért belőle,kétszer is.Nem kellett volna tudom,de kapott másodszorra is.Este lefekvés után nem lepett meg,hogy fájt a gyomra,tudom én tehetek róla.Szerencsémre nagyobb baj nem lett,így másnap nyugodt szívvel elengedtem a suliba.Másnap dél körül hívtak az iskolából,hogy a gyerek nem érzi jól magát,fájlalja a hasát,egész nap nem is evett semmit,ha tudom hozzam el.Természetesen siettem érte.Itthon már hányt is,és percenként szaladt a vécére úgy ment a hasa.

 

Persze a körzeti gyerekorvos aznap már nem rendelt,így maradt a szigorú diéta,és széntabletta.Délutánra javult,mert kezdett éhségérzete lenni,és a hasmenése is kezdett ritkulni.Reggel már teljesen jól volt,és ha nem lett volna szükség az igazolásra,el sem mentünk volna az orvoshoz.Délutánig volt időm megfigyelni-a rendelési idő elkezdéséig-jól érezte magát,semmi panasza nem volt.Délután elmentünk a rendelésre ahol az orvos megvizsgálta, majd közölte,hogy ez egy vírusfertőzés,melyre kétféle gyógyszert írt fel-legalábbis én akkor azt hittem-de nem,mert hazaérve az interneten rákerestem és a két felírt gyógyszer gyakorlatilag egy és ugyanaz.

recept1.jpg

Mindkettő erős hasmenésre van,csak az egyik egy régebbi ismert gyógyszer,a másik egy új,granulátum formájú gyerekeknek.Lementem a patikába megkérdezni a patikus hölgyet,hogy van-e értelme kiváltani két olyan gyógyszert 3200 Ft-ért amire már semmi szükség.Mosolyogva közölte,hogy semmi értelme ha a gyereknek elmúlt a hasmenése,és jól érzi magát,felesleges pénzkidobás,és mit is akarunk elállítani ha az megszűnt. Egyébként ő sem értette,hogy miért kell kiváltatni gyógyszereket több ezer forintért,hogy utána meg bontatlanul a kukába kerül.Mint ahogy a gyógyszerész sem értette,én sem nagyon értem.

 

Kizártnak tartom,hogy nem hallotta az orvos amikor szóltam,hogy a gyereknek minden panasza rendeződött,már étvágya is lenne ha hagynám.A mondókámat már úgy kezdtem,hogy hirtelen megevett két nagy szelet forró rántott húst krumplival,amit tudom nem kellett volna,de utána kezdett el fájni a gyomra meg a hasa.Másnap kif...ta a lelkét,hányt,de hál'istennek rendeződött. Ha nem nézek utána a gyógyszereknek,és csak bemegyek a patikába kiváltani,csak akkor szembesültem volna a felesleges pénzkidobással ha már itthon vagyok,és a kezembe van a gyógyszeres doboz.Teljesen távol áll tőlem,hogy bárkit is rágalmazzak,de kezdem elhinni ezt a pontgyűjtő mendemondát a feleslegesen felírt drága gyógyszerek körül.

 

Itt jelzem,hogy nem először fordul elő,hogy a körzeti gyerekorvos a lehető legdrágább gyógyszert írja fel mindkét gyerekemnek egy esetleges betegségnél,és még véletlenül sem kérdezi meg,hogy kitudom-e váltani,esetleg írjon-e fel egy olcsóbb kategóriájú gyógyszert.Legalábbis a mi gyerekorvosunk ezt még soha nem kérdezte,pedig hallottam olyan orvosról aki elsőként megkérdezi a szülőt,hogy nem gond-e ha az adott gyógyszer pl: 2-3-4 ezer forint.

 

Az ember ott a gyógyszertár pultjánál szembesül azzal,hogy finoman szólva grammra aranyat vett.Én most megfogadtam,hogy legközelebb "résen leszek" és elsőnek azt kérdezem meg,hogy mennyibe kerül,majd ha az árkategória több ezer forint,akkor kérni fogom az olcsóbbat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2015.07.16. 09:51:51

@zünüke: te nem olvastad el a posztot drága, aznap amikor hazavitte a suliból(nálad ez a kedd) kifosta magát, másnapra (szerda) kutya baja nem volt, csak az igazolás miatt maradt otthon, idézem a posztot "Reggel már teljesen jól volt,és ha nem lett volna szükség az igazolásra,el sem mentünk volna az orvoshoz."

Szóval első körben néma értő olvasás gyakorlása aztán baszogass másokat

asztalosani 2015.07.16. 10:55:07

@eßemfaßom meg áll:

kíváncsi voltam kinek esik le végre már ez! :)

láthatod: az itt posztolgató kötekedők 95%-a semmit sem olvasnak, csak ész nélkül írogatnak.

apropó: még egy logikai bukfenc:
ha az iskolából hazaküldik a gyereket, nálunk nem kell igazolást vinni aznapra: hisz látták szarul van, azért is hívták a szülőt!

apropó kettő pont nulla: iskolaorvos nem divat már? pl.: iskolaorvoshoz küldeni a gyereket (kísérettel. tanerő, tak.nő. iskolai társ) , aki az iskolához a legközelebb eső gyerekorvost jelenti általában. Vele mizú is ? és mi lett azzal a 3 nappal?

érdekes hogy ezekről nincs szó

zünüke 2015.07.16. 12:39:23

@eßemfaßom meg áll:

Látom neked kezd élvezetet nyújtani ez a kötekedés,ráadásul értelmetlen is vagy.

1.A gyerek az egyik nap délután 2 kor megevett két szelet húst (forrón)amitől estére kifosta a lelkét.
2.Másnap reggelre úgy ahogy jobban lett így elment iskolába.Délben telefonáltak az anyjának,hogy vigye haza a gyereket mert nem érzi magát jól.Az anyja hazavitte a gyerek otthon már hányt is,nem csak fosott.A körzeti gyerekorvos az nap MÁR NEM RENDELT (ez dél körül volt)meg kellett várni a másnapot diétával széntablettával.Estére kezdett rendeződni a fosás és a hányás.
3.Reggelre gyakorlatilag elmúlt a gyomorrontásra utaló panasza,de az anya nem engedte így iskolába diétáztatta tovább DÉLUTÁNIG, AMIKOR IS A KÖRZETI GY.ORVOSUK MEGKEZDTE A RENDELÉSI IDEJÉT.!!!!!!!

Szóval kettőnk közül kinek is nem megy az értő olvasás?
Már megint csűröd csavarod a témát,és próbálod kikezdeni valamelyik oldalról a történetet.
A gyerek nem az igazolás miatt maradt otthon hanem azért,mert az anyja már nem merte elengedni másodszorra az iskolába amíg rendbe nem jön teljesen.Azt hogy MÁSNAP REGGELRE TELJESEN JÓL VOLT az még nem jelenti azt,hogy nem indokolt az egynapos otthon maradás és a diétázás.
Mérhetetlenül rosszindulatú vagy,és szándékosan kötsz bele egy egyébként értelemszerűen leírt posztba.

zünüke 2015.07.16. 13:56:17

@asztalosani:

Válaszként:

Szerintem hagyjuk ezeket a "kiscsillag" meg "kis szívecske" meg tudja a faxom milyen idióta megszólításokat,amikkel szoktad kezdeni a véget nem érő,a végére már totálisan logikátlan,a dühtől és rosszindulattól fröcsögő irományaidat.

De jogos volt bizony,hogy elküldött a jó büdös pi...ba,de még mennyire az volt.Szemtelen és arrogáns vagy,olyan dolgokba ütöd bele az orrodat,amihez az égvilágon semmi közöd.Ha meg valaki válaszként eligazít,forrongsz a dühtől és még pofátlanabb vagy.Nem,nem a levegőbe beszélek nézd csak vissza ezt a blogot hányan küldtek el már a pi...ba,hülyéztek-gúnyoltak-cikiztek-csúfoltak.De úgy látom téged nem lehet megsérteni,ami igazolja a mentális zavar egyik jellemző tünetét.

De hogy szó essék egy kicsit posztról,és a posztolóról is.
Nekem a szellemi színvonalammal semmi gondom nincs(mint írod)mert én értelemszerűen eltudtam olvasni a posztot és a te tudálékos véleményeidet is.Ellenben veled/veletek.

"Írt egy sztorit,ezáltal hozzájárult,hogy hideget és meleget is kapjon"

Igen hideget meleget,de ahhoz gondolom nem járult hozzá,hogy sértegetéseket kelljen eltűrnie,amit te két nap alatt maximális szintre emeltél.Ez már nem csak sértegetés szintjén áll,hanem egyenesen rágalmazásig megy.

"Színvonalon aluli" "Hogy merészelt ilyen valamit beküldeni"?
"Erre meg idejön és telefröcsög itt mindent mert az ő gyereke 2 napig fosott,holott még aznap fogadta az orvos,és gyógyszert írt fel neki"

Várjunk már egy picit asztalosani!! A blog nem a tiéd,gondolom moderátorként sem szerepelsz meg egyáltalán sehogy sem.Egy sima hozzászóló vagy mint a többiek,sem több sem kevesebb.Te hogy jössz ahhoz,hogy számon kérj itt bárkit is,hogy milyen témával vagy milyen panasszal ír ide bármit is? Nem gondolod,hogy egy kicsit messzire mész? Despota helyében úgy kivágnálak innen,hogy többet még a blog környékére sem mernél nézni az biztos.
Olyan hülye vagy mint az atom egyébként,ez a posztoló azért írt ide,hogy a gyereke fosott? Nem tudsz értelemszerűen olvasni?A fosás miatt került fel a történet? Véletlenül nem a két doboz majdnem egy és ugyanazon fosás elleni gyógyszer felesleges felírása miatt? Neked már a dühtől teljesen elment az eszed? Már nem tudsz mibe belekötni?

A többi értelmetlen össze vissza kapkodó irományaidra inkább nem is válaszolok.Ezekre már nem is lehet válaszolni semmit.Se füle se farka,tipikus asztalosani-féle véget nem érő,folyamatos mocskolódás aminek semmi alapja nincs és nem is volt.
Akartam javasolni neked,hogy tényleg keress fel egy szakembert de látom már megelőztek az ötlettel.

bubbii 2015.07.16. 14:14:02

@zünüke:
1.A napokban a kerületi SZTK egyik szakrendelésén voltam egy rendszeres ellenőrzést igénylő problémával. A doktor megvizsgált( mindketten tudtuk, hogy az állapotom a kezelés ellenére nem hogy javult volna, határozottan romlott) majd kiküldött, hogy várjak egy kicsit, majd hív. Kb . fél óra múlva visszahívott és elmondta, hogy felhívta a téma magyarországi szaktekintélyét, időpontot kért nekem a köv. rendelési napra, itt a beutaló, menjek majd a rendelésre, utána pedig hívjam fel őt és referáljak, mit tanácsolt a professzor.

2. Ma kísérőként szintén SZTK folyosóján ültem. Amíg vártam félrehúzódva, ezt a párbeszédet hallottam.
Berregés, beteg ( kb 70-nek látszó, rozoga bácsika) benyit…
B: Jó napot kívánok, kezeit csókolom! (Válasz nem hallatszik, csak az, hogy a beteg próbálja becsukni a rendelő ajtaját, de a zár hibás, folyton kipattan. A beteg ’csapkodja ’ az ajtót. )
B: Jó napot kívánok, segítenének becsukni, nekem nem megy. ( megint egy-két próbálkozás.)
O: Mit kell azt a kurva ajtót csapkodni, rossz és kész. Mi a panasza?
B: Szeretném csukott ajtónál elmondani.
O: Hát akkor bassza be, ne finomkodjon! ( megremegtek a falak, ajtó csukva maradt - feltehetően az orvosnak köszönhetően.)

A két sztori így együtt nem sematizálható, egyikből se lehet általános következtetést levonni, egyik se minősíti se az egészségügyet, se a benne dolgozókat, csak azt a két orvost, aki –vélhetően-önmagát adta.

Ez azért jutott eszembe, mert ezek a hozzászólások sem a posztot vagy a posztolót minősítik első sorban, hanem az írójukat. Vannak kekecek, rosszindulatúak,sötétek, agresszívek, de vannak konstruktívak, reálisak , páran még szimpatikusan segítőkészek is. És végtelenül irigyellek pl. téged, hogy próbálsz egy-két sötét fejben fényt gyújtani. Honnan ennyi energia és türelem? Van az a pont, amikor feladod, hogy Anival megértesd az összefüggéseket?
Üdv és kitartást!

eßemfaßom meg áll 2015.07.16. 16:20:40

@zünüke:

zünüke 2015.07.15. 22:55:38

"Másnap azaz szerdán a gyerek nem ment iskolába,de a diéta szén hatására fokozatosan javult már nem fosott nem hányt."

zünüke 2015.07.16. 12:39:23

"Estére kezdett rendeződni a fosás és a hányás.
3.Reggelre gyakorlatilag elmúlt a gyomorrontásra utaló panasza,de az anya nem engedte így iskolába diétáztatta tovább DÉLUTÁNIG"

@poszt
"Reggel már teljesen jól volt,és ha nem lett volna szükség az igazolásra,el sem mentünk volna az orvoshoz.Délutánig volt időm megfigyelni-a rendelési idő elkezdéséig-jól érezte magát,semmi panasza nem volt."

Értem én, hogy az írói vénádat a poszt folyamatos átírásában akarod kiélni, de nekem ehhez mi közöm?

asztalosani 2015.07.16. 17:36:20

@zünüke:
kiscsillag...

blablabla.
szerintem neked is széntabletta kellene .....a szófosásodra :P XD

na de viccet félretéve, akkor azt írom a cikk írójának mint a többieknek:
írjon az ántsz-nek egy panaszlevelet
(aztán ha ott is röhögőgörcsbe törnek ki, akkor én előre szóltam XD )

ja, amúgy hogy a gyereke két napig fosott, arról ő tehet (ahogy írta is), és még mindig úgy hiszem, hogy vannak ennél sokkal de sokkal komolyabb problémák is, azzal kellene foglalkozni, nem ilyen csip csup pizlicsálé hülyeségekkel. ha én tehetnék a saját gyerekem két napi rosszullétéről, akkor tuti kiváltottam volna MINDKÉT gyógyszert. de úgy látszik fukar szülőről van szó, aki más életével játszadozik, miközben doktorosdit és gyógyszerészesdit játszik. neki a gyereke egészsége nem ér meg 4.000 forintot se . és ez a szomorú, szánalmas. bezzeg ha ő fosott volna két napig tuti belehalt volna. nem bízik a saját orvosában, kibeszéli az orvosát a háta mögött. remélem olvassa a dokijuk ezt a cikket, és lesz retorzió!

nehogy én is bekopizzam, hogy te miket szoktál írogatni egy valódi panaszosnak, akinek nem az a legnagyobb gondja, hogy a gyereke 2 napig fosik. 3:)

amúgy nem érdekelnek a személyeskedő véleményeitek, még mindig nem tartom bántónak a hozzászólásaimat: egy szinten vannak a cikkíró értelmi színvonalával (direkt úgy írtam, hogy megértse 3:) )

defné 2015.07.16. 22:15:12

@asztalosani:

@eßemfaßom meg áll:

Nem unjátok még ezt a gyalázkodást,vagy nincs jobb dolgotok?

she_wolf 2015.07.16. 22:16:28

Ezek után miért is csodálkozom azon, hogy ritka, ha a poszter megjelenik?

@bubbii:
Nyugi, @zünüke: bicskája is bele fog törni, előbb-utóbb ő is legyintve feladja, mint ahogy már nagyon sokan megtettük itt.

swiss blend 2015.07.17. 00:12:00

@eßemfaßom meg áll:

Megértem én,hogy szereted a pontosságot de tulajdonképpen mire akarsz kilukadni? Mert ezidáig ez homályos.

swiss blend 2015.07.17. 00:21:23

@asztalosani:

Például milyen sokkal komolyabb problémákkal óhajtasz foglalkozni?

Hahóóó Despota @asztalosani új posztot akar!!!

asztalosani 2015.07.17. 07:03:33

@swiss blend:
értelmes kérdésre értelmes válasz:

nesznye :) , itt van egy -friss ropogós, és nem egy csip-csup két napig tartó fosikálós sztori, amiben a beteg megkapta az ellátást még aznap (!), és gyógyszert is írt fel az orvos (!), amit a szülő sóher révén nem váltott ki.

"Sokat tépelődtem, h megosszam a gondolataimat a kórházi viszonyokról, mert a téma érzékeny és mindenfajta vitára komoly okot adó. De nem tudok elmenni mellette szó nélkül. Igaz, eddig, amíg nem kellett ilyen helyre járnom, azt gondoltam, hogy a híradások nézettségének növelése miatt téma a téma vagy mert egy bátor ápolónő nagyot akart tenni. Nem így van! A probléma nagyon súlyos és az életünkkel fizethetünk érte.
Előre leszögezném, hogy nem áll érdekemben senkit megsérteni, megbántani avagy csak általánosítani sem. Hiszem és tudom, hogy vannak, léteznek rendkívül becsületes és szakképzett orvosok, ápolók és mindenféle kisegítő személyzet. Előre is elnézést kell kérjek, ha ismeretlenül és igaztalanul megbántanám, megsérteném őket, nem nekik és nem róluk szól.
(Nem Mezőkövesdről van szó!)
Sajnos pár hónapja egy hozzátartozómhoz kell bejárnom, bejárnunk pontosabban, mert súlyos szívbetegsége miatt kórházba került. A nagy ijedtség után, ahogy a a mentő visítva elvitte és beért egy bizonyos kórház sürgősségi intenzív osztályára nyugodtabbak lettünk, hisz jó kezekben van, jó helyen van, mert hát kórház.
- Siessetek, mondta a diszpécser, mert nagyon rossz bőrben van...siettünk és jó pár közlekedési szabály ellen is vétettünk bizonyára, h gyorsan odaérjünk. Oda! Itt kezdődik az első gond...az ODA nagy egészségügyi körzetesítés miatt nagyon messze esik, értelmetlen agyrém. De hát ODA kell menni. Odaérünk éjjel idegesen, feszülten...érdeklődnénk, de nincs kitől csak sokára...közben tik-tak-tik-tak...feszültség nőttön nő! Végre érkezik valaki, aki szenvtelenül mindenféle zagyvaságot mond és a többi...végre kiböki, hogy igen behozták, ott van a sürgősségin. Azt nem mondaná, h merre menjünk, kit keressünk...kérdezzük meg amott, majd ott mondanak valamit. Szinte ráéreztünk, h merre menjünk és odataláltunk. Az ottani nővérpultnál mondták, h igen itt van, bemehetünk...Probléma 2 következik. Áll ott egy fehér köpenyes kis valaki, aki nagyságát bizonygatva közli, h ide aztán nem...egyébként is magas volt a vérnyomásom...félig feltettem a falra, maradjunk annyiban...és bementünk...csövek, gépek, minden...de az első kedvességgel is itt találkoztam...az ottani nővérke végre mindent elmondott, amit tudott és nyugtatott bennünket...de a maszk nem működött, az a vacak összevissza sípolt. Hát igen, nem minden működik jól, nem minden mai darab és így tovább.....Még itt, ekkor intéznünk kellett további dolgokat, átvenni ezt, átvenni azt, aláírni itt, ott. Na és az orvossal két szót váltani...na azt nem, mert borzalmasan elfoglalt volt. Hogy átvegyük a dolgokat 3 különböző helyre kellett mennünk, ahelyett hogy a beteggel lehettünk volna...majd gyakorlatilag kidobtak bennünket. Szomorú valóság.
Aztán jöttek a szorgos látogatások, ahol szembesültünk mindennel:
- nem a beteget kezelik! hanem a betegséget! a legmegrázóbb volt számomra. Egy kedves szó, egy simogatás, még egy kedves mosoly sem ment a beteg felé. Csak ezt add neki, azt kösd be, forduljon már...már ha eltalálják a beteget. Mert ugye ITT nem mindig tudták ki kicsoda, kinek mit kell adni és miért. Nem vezetnek rendesen papírokat, h ki mikor, milyen gyógyszert vett be vagy kapott. Szó szerint így működik: Mamika reggel milyen gyógyszert adtam és mennyit? gasp hangulatjel Ja, hogy elfelejtenek infúziót bekötni, az smafu vagy ha be van kötve, ellenőrizni, h csöpög-e. A mellettünk lévő nagybeteg mami infúziója abszolut nem ment...jelzem, teljesen magatehetetlen, beszédre képtelen, szólok én, mert csöngetni ugye nem tud...nem is tudna, mert a forrasztás elengedett és nem működik...szóval szólok, semmi, megint semmi és megint semmi...hát hozzápiszkáltam én, mert neki ez életet ment. És csöpögött...500 forintokért tolják ki a mosdóba a betegeket? Vagy ha nem, hát pisiljék össze magukat, nonszensz, könyörgöm! ÁÁÁÁ, persze a legnagyobb sztori!
-Jó napot! Jó napot! Sajnos nem kap a mami ebédet, mert nem ért be 11 óráig!
Hát kínomban elkezdtem röhögni. Mondom: mi délre sem igazán terveztük, de hát bocsi, de félig-meddig majd megfullad a beteg, stb, stb.. Széttárja a kezét...és elmegy. Hab a tortán, hogy öcsém ezután lesi-nézi a falakat...és csak kiböki: klíma nincs?"

folyt...

asztalosani 2015.07.17. 07:04:48

@swiss blend:

folyt
"Bazdki, ilyen nincs, hát még kaja sincs ember!!! Igaz, a kajás hölgy visszajött és odasúgta, h tudna mégis adni egy ebédet, mert sunyiban egy jól alvó betegtől lenyúlta és ideadná. Ez az emberség kérem, de ugyanakkor elszomorító! Van kaja...hoppá: kés villa, kanál...ha nem hozol, mint az állatok. Ha gyógyszert sem hozol magaddal otthonról, akkor hajaj. És ez komoly! 100 beteg, 2X2 mosdó...az két WC és két zuhanyzó. Sorbanálláshegyek...vagy ülés vagy fekvés...és sipákolnak, ha bepisilnek a betegek. Szerencsétlen betegek alig tudnak kiérni, csoszogva, botladozva és nincs segítség. Számtalanszor átmentünk ápolókba, nővérekbe és vadidegen embereknek segítettünk. És ez a kórteremben is így van. Egymást segítik a betegek, mert nincs más...elosztják-kiosztják a gyógyszereket, amiket összekevernek, felvágják egymás ebédjét, etetik egymást, fésülik egymást...ne soroljam tovább. Minden nap, ebéd előtt beköszön egy hölgy: jó napot, papucsot, pizsamát, tököm tudja mit kínál még hangosan...te szent ég...eljutunk majd oda is, hogy kis fejfa, nagy fejfa akciósan eladó?!...ki ad ilyenre engedély? vagy kit kell megkenni, h ilyet meg lehessen tenni?...Telefon csörög a nővérpultnál...vészjelző visít szintén itt...ülnek ott vagy hatan és semmi reakció, csak megy a mit veszel fel holnap este a mittudomén milyen bulin. Szörnyű...Essék szó a dokikról is. Az akit az első alkalommal feltettem a falra, ja mert h rezidens doki volt, az készséges és úgy vágja a latint, h az csoda. Büszke is rá! Én is! Csak én nem vágom a latint...jaaaa, azt mondja...azóta latinul tanulok autodidakta módon...de ez legalább mond valamit. A többi már érdekesebb...Rohanok, szakrendelésem lesz, Hú most nem érek rá...ezek a mondatok teljesen kielégítőek a beteg állapota felől. De ezek is beszélnek legalább...és vannak a sportoló orvosok, akik folyamatosan rohangálnak, ha kérdezni akarunk valamit...és vannak továbbá a teleportáló orvosok. Döbbenet.
Ha kérdezem, h na hogy is van az a ideg-ingerület vezetési gubanc...miért, az van neki? Ne légy ideges...azt sem tudják ki kicsoda, mivel, miért, mit kap...
Van egy napló, kórlap vagy mi...Na...azon minden van mint a mesében, de nem tudnak kiigazodni rajta. Kapta, nem kapta...gyógyszer, injekció, infúzió...káosz. A betegek mondják meg bent a teremben ember, h ki mit kap, mert nem találják el. Anyámnak kétszer adták be ugyanazt a gyógyszert, két külön nővér! Ja, te már beadtad? Be! Én is! Paffff és mindenki megy dolgára...Istenem...ide nem gyógyulni jönnek az emberek? Vagy ez nem az az intézmény?
És sok minden más...Luxus betegnek lenni. Luxuskategória! Annyit fizetsz, h a gatyád rámegy. De! Fizetünk, orvosnak, nővérnek! És Igen! Elfogadják! Simán...és néha előfordul rosszalló pillantás, h ennyi? Ennyi...de azért elveszi! Luxus a bentlét és akkor sem vagy sokkal beljebb. Luxus a látogatás is, mert utazás, ez az, amaz.
Pénz...de legalább értelme lenne. Végülis az EÜ és a foci között megvan a kapcsolat. Mi temérdek pénzt...pénzt?!...milliárdhegyeket tömnek a stadionokba? És a kórházakba is! Csak azt egyből saját zsebből tesszük a másik saját zsebébe. Vajon az mennyi lenne éves szinten? Abból lehetne-e új életmentő gépet venni?
Én testnevelő vagyok, imádom a sportot...de ez a tömérdek pénz, ami a stadionokba áramlik...ha ennek töredékét az egészségügyre fordítanák, nem mondaná a beteg, hogy haza akarok menni meghalni. A focin azért a pár ezer szurkolóért ekkora hűhót kell csapni? És azért a sok betegért, gyógyulni vágyó emberért, akik élni akarnak még? Azok? Nem fontosak...csak megjegyzem, a foci csak ilyen...tegnap összefutottam egy gyerekkori jó barátommal, akinek a lánya 8, azaz nyolcszoros világbajnok a sportjában, nagy reménység, bár már bizonyított és nem talál managert, szponzort, támogatót? Azon kell gondolkodnia, hogy azeri válogatottá teszi, mert ott figyelnek erre?
Mi menjünk Ausztriába gyógyulni? Szörnyű...szörnyű ahogy a kórterembe be vannak zsúfolva az emberek, egymás hegyén-hátán, mert nincs hely...hogy kint a folyosón felejtenek betegeket...hogy a kórtermek előtt csörömpölve húzzák végig a fémládát és viszik az elhunytat benne, megállva, kicsit flörtölve közben a nővérekkel, h egy infúzió bekötéséhez 3 ember kell néha, mert nem tudja, h kell...Istenem...hogy mennyit jelent az, h melyik orvos veszi fel, melyik szintre kerül, mennyire kap ellátást? Fizette az eü hozzájárulást, tb-ét, mittudomén mit...adót...és ennyi az ember odabent?
Beszélnem kell azért a másik oldaláról is, mert ez a szívmelengető! Ha jó szintre kerülsz..."

folyt...

asztalosani 2015.07.17. 07:17:26

@swiss blend:
folyt
"A beteget kezelik! Nagyon fontos dolog, a legfontosabb: a beteget és nem a betegséget. Megszólítják kedvesen, megsimogatják, érdeklődnek, nevükön szólítják, mosolyognak. Egy mosolynak gyógyító ereje van, egy érintésnek, egy kedves szónak gyógyító ereje még nagyobb! Ilyen emberekkel is találkoztam. És mindenféle sallang nélkül teszik a nem mindennapi dolgukat, nincs unott arcuk, fáradt arcuk és nincs jó fizetésük sem, de teszik rendületlenül, lelkiismeretesen a betegért, mert ez a HIVATÁSUK! Elszorul a torkom, ha rájuk gondolok. Kevesen vannak, egyre kevesebben. Nem olyan, mint egy autóműhely, kilyukadt a kerék, megragasztom, mehet. Emberekkel foglalkoznak! Nem tárgyakkal. Miattuk vettem fel anno a fekete pólót, szolidaritást vállalva, miattuk, mert egyetértek a céljaikkal, a törekvéseikkel. Az ő nevükre emlékezni fogok évek múlva is.
Tudom én, hogy nagyon nehéz, kevesen vannak sok munkára, futószalagszerűen. Azzal is tisztában vagyok, hogy vannak brutálisan bunkó betegek is. Azzal is, hogy sokan belefásulnak, belefáradnak és sok mindent láttak már. Azt is megértem én, hogy ennyi a fizetés, amennyi...illetve ezt nem értem meg! Azt is hogy a pénz miatt a jó orvosaink elmennek és itt maradnak azok, akik vagy nagyon nagy magyarságtudattal bírnak, lelkiismeretesek, stb. De felhígultak, sok a szakképzetlen is, valljuk be! Aki nem odavaló, aki egyfajta morbid vágytól hajtva akar "gyógyítani".
Az én betegem, nem akar többé beteg lenni. Vagy meg akar halni vagy hazamenni, de többet vissza sose!
Ez normális dolog?
A Vészhelyzetben Green dokiék totál másképp csinálták...a valóság viszont itt van. Fennen hirdeti egy tábla a kórháznál, h milyen súlyos pénzek kerültek most ide...örül az ember lelke, hisz ez jó...épül-szépül-megújul... biztos? mert ebből kevés látszik...fúrnak-faragnak, poroznak...és csak nem alakul, de pénz egyre kevesebb, a rávaló fogytán...lobbik, érdekek talán?
És a csattanó! Ebben a pillanatban hívott, h túl van még egy vizsgálaton, az első olyanon, amiért bekerült, mert addig számunkra érthetetlen vizsgálatai is voltak, amelyek sehogy sem passzoltak sehová. Jobban van, de jönni akar haza...én szeretném ha jönne! Nagyon szeretném, mert itt a helye, nem ott, de gyógyultan...majd én/mi gyógyítjuk!
Elnézést kérek mégegyszer mindazoktól, akiket megbántottam. Nem szándékos és biztos vagyok benne, nem mindenhol van ez így, sőt...bízom benne.
Nagyszerű és felelős hivatás az övék minden szinten, ezt tudom, de a mai világban betegnek lenni inkább egy kórság, luxus és nagyon bátor dolog.
Csak jó egészséget tudok kívánni mindenkinek!"

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

na bszus, ez már cikk és van értelme "szétcincálni" apró kis darabokra, mert többet tanulhatunk, mint abból a cikkből, amiben a "felelősségteljes" (ugye-ugye?) sóher szülő doktorosdit játszik, és nem akarja kiváltani aZ ORVOS ÁLTAL ELŐÍRT gyerekének a gyógyszert.

a cikk író (aki nem én vagyok egyébként) ráadásul MÉG pozitív tapasztalatokat is ír: hogy hogyan kellene másként csinálni.

az ilyen embereket és cikkeket kellene megbecsülni!!!

nem pedig a pocskondiázós, doktornak képzelő fosós gyerek sóher anyja által írt cikket... 3:)

(IGEN, NYUGODTAN NEKEM LEHET MÉG ESNI, DE AZÉRT LÁSSUK MÁR BE, HOGY VAN EGY SZINT AMI ALÁ NEM KELLENE MENNI. EZ A FENTI 2 NAPIG FOSÓS GYEREK ANYJÁNAK SZÓL. ÉS ÜZENNÉM NEKI: HA UGYANAZT LEVÁGTA AZ ORVOSNÁL AMIT ITT A PRAXISON, AKKOR TELJES MÉRTÉKBEN MEGÉRTEM (!) AZ ORVOS TETTÉT. DE AZ IS LEHET, HOGY AZ EGYIK FOSELLENES GYÓGYSZERT NEM A GYEREKNEK ÍRTA FEL....HANEM AZ ANYJÁNAK SZÓFOSÁSA ELLEN... 3:) SŐT AZ IS LEHET, HOGY AZ ORVOS AZT IS HOZZÁTETTE: "A KÉT GYÓGYSZERE KÖZÜL EZT ÉS EZT VÁLTSA KI, DE ITT EGY MÁSIK RECEPT, HA ESETLEG EZ NEM LENNE AKKOR NE KELLJEN MÁR VISSZAJÖNNIÜK", CSAK HÁT LEHET AZ OKOSKODÓ KÉTOLDALÚ AKUT SZÓFOSÁSBAN SZENVEDŐ "ANYUKA", EZT MÁR KÉPTELEN VOLT MEGHALLANI, VAGY ÉRTELMEZNI. )

asztalosani 2015.07.17. 07:20:58

@swiss blend:
na mit gondolsz?
kellőképpen kimerítő posztot kaptál?
:)

asztalosani 2015.07.17. 07:24:05

@swiss blend:
vagy éppen kielégítő volt számodra?

nem gondolod, hogy ilyen komoly problémákról kellene inkább cikkezni?

(na most pedig engedelmeddel megyek aludni: 48 órája nem aludtam.)

hajatsermuta 2015.07.17. 09:29:12

@asztalosani:
"kellőképpen kimerítő posztot kaptál? "

Kevesebb több lett volna.

swiss blend 2015.07.17. 09:59:27

@asztalosani:

Hogy mit gondolok?

-Megnyerted a szófosás versenyt a praxison.

forge 2015.07.17. 10:41:09

@asztalosani:

Az anyuka mit "vágott le" itt a praxison? Én hiába olvasom el 100X a hsz-at sehol nem találok olyan bejegyzést amiben felesleges szófosás,vagy hiszti lett volna.
Ezzel ellentétben te harmadik napja tombolsz.

forge 2015.07.17. 10:47:23

@swiss blend:

Szerintem arra szeretne kilukadni,hogy arról az egy teljes napról-amikor a gyerek otthon maradt-az orvos miért adott igazolást visszamenőleg.Az istennek se érti meg,hogy az orvos délután rendelt a posztoló csak akkor tudta vinni a gyereket.

she_wolf 2015.07.17. 11:57:52

@asztalosani:
Biztosan van értelme, csak én nem látom a rengeteg felesleges adaléktól.
A hozzátartozó akut szívprbléma miatt mentővel kórházba került.
Számomra ez az általad idézett írás értelme. Nem a körítés, mert azt mindenki saját maga is megtapasztalhatja egyszer ebben, egyszer abban a kórházban. Mindennapos, tudniillik. Ez nem azt jelenti, hogy így jó, de ez van, és még te sem tehetsz semmit ellene, hiába próbálod eladni magad itt úgy, mintha te lennél a megfellebbezhetetlen atyaúristen!
Szívroham? Nagy kaland, sajnos, sokan vannak ezzel így, és ha nem vigyázol, ha minden szaron így felhúzod magad, te lehetsz a következő! A napi ötszöri rántott húsos szenyó azért ki tudja csinálni a koszorúereket.
És ne ordíts, itt senki nem siket!:)
Tudom, hogy véletlenül sem tennéd meg, de ilyen esetben jó lenne megjelölni a forrást, mert a naív ember (én) még azt hiheti, hogy azért nem alszol 48 órája, mert ezen dolgoztál (hiába hárítasz, hogy te nem is!)!
Jó tanács: a kialvatlanság is gonosz dolgokat tud ám művelni a szervezettel, úgyhogy pihenj, lehetőleg jó sokat!:)

(Személyes észrevétel: van egy "Csendes Don"-t is megszégyenítő ívű írás, ami nem fér el 10 ezer karakterben, és mindez úgy, hogy az írója azt a kurva "hogy" szócskát képtelen leírni, csak rövidítve. Biztosan így spórolt a karakterekkel. Agylobot kapok:D)

she_wolf 2015.07.17. 12:05:12

@forge:
Mint ahogy azt sem érti, hogy miben rejlik a poszt értelme. Elakadt a fostengerben, meg a papírmunkában. Pedig teljesen másról szólt a történet. Még sorok közt sem kell bogarászni, mert a poszter világosan tette fel a kérdéseit, amire határozottan megfogalmazott válasz a mai napig nem érkezett.
Én meg ezt nem értem.

forge 2015.07.17. 19:32:19

@mig54:

"....amire még megfogalmazott válasz a mai napig nem érkezett."

Ez a kérdés még Anit is megfoghatta,mivel egy oldalt sem írt róla!! (:D)

she_wolf 2015.07.17. 19:35:05

@forge:
Pontatlanul idéztél:)
Nyugi, szerintem most álmodja meg!:)

qbr 2015.07.17. 23:18:41

@mig54:
Korábban megírtam, hogy kizárt, hogy a Hidrasec felírásért bármiféle juttatásban részesült az orvos

she_wolf 2015.07.17. 23:39:10

@qbr:
Visszalapoztam és elnézésedet kérem, nem vettem észre, hogy mit válaszoltál @drappa írására. Kérlek, ne haragudj!
Engem speciel nem izgat, milyen összetevőkből áll az orvosok bére, nem foglalkozom vele.
Csakhogy meglepődnél (vagy talán nem is), hogy hány embert foglalkozat ez a kérdés. Ne kérdezd tőlem, hogy miért, mert engem csak az érdekel, hogy velem bánjon rendesen! Gyógyítson meg ha van a bajomra medicina, vagy bármilyen más orvosi mód. Ha nem jön össze, akkor pedig így jártam.

qbr 2015.07.18. 07:21:16

@mig54: a jelenseg maga letezik, ezt kar tagadni. de jellemzoen generikusok eseten, ahol ua az ar, a hatoanyag, sot gyakran a gyartohely is, csak ujra van csomagolva. es aztan a patikus meg helyettesit az aktualis nagyker akcionak megfeleloen. de a feliras maga nem felesleges, aki beteg, annak szuksege van gyogyszerre.

meg egy megjegyzes a "meregdraga"-hoz: a problema kivaltoja a rantott hus - ehhez az alapanyagok, a hus, az olaj boven megvan 2-3000 Ft. valahogy megis a gyogyszer a "meregdraga"

asztalosani 2015.07.18. 10:07:36

@swiss blend: @mig54:

egy általános iskolai felvételi teszten is elhasalnátok, kompetenciafelmérésről, szövegértelmezésről már ne is beszéljünk!

asztalosani 2015.07.18. 10:10:35

@mig54:
a saját fostengeredben te akadtál el, mert valaki már válaszolt rá, csak azt a csipás szemeddel nem vetted észre és károgsz mint a varnyú

apropó:
minek a facnak kellett leírnia a gyereke fosását rizsának, miért nem lehetett csak beküldeni egy egy mondatos kérdést?

"x gyógyszer után a gyerekorvos kap valamit?"

minek a facnak kellett nekünk megtudni, hogy a gyereke két napig fosott???

asztalosani 2015.07.18. 10:11:06

@hajatsermuta:
mint írtam: nem az én tollamból származik

asztalosani 2015.07.18. 10:18:10

@forge:
nem kis szívecske, te nem érted:
ad.1.: HOL VAN AZ ISKOLAORVOS?
ad.2.: HOL VAN AZ A 3 NAP AMIT A SZÜLŐ IGAZOLHAT?
ad.3.: MIÉRT NEM AZ ORVOSÁTÓL KÉRDEZI MEG HOGY MIÉRT AZT A KÉT GYÓGYSZERT ÍRTA FEL?
ad.4.: MIÉRT NEM AZ ORVOSÁTÓL KÉRDEZI MEG, HOGY KAP-E PÍÍÍNZT A FELÍRT GYÓGYSZER UTÁN?
ad.5.: MIÉRT A PRAXISON NYOMOZGAT AZ ORVOSA UTÁN?
ad.6.: MIÉRT NEM MERTE AZT MONDANI AZ ORVOSÁNAK (SZEMTŐL SZEMBE), HOGY NEM FOGJA KIVÁLTANI AZ ÁLTALA FELÍRT GYÓGYSZERT, MERT MÁR A GYEREKE NEM FOSIK?

3:)

asztalosani 2015.07.18. 10:18:57

@forge:
akkor minek olvasod, ha így gondolod, drága forgyi? :D

asztalosani 2015.07.18. 10:25:40

@mig54:
bszki mig: akkor legyen fosásod helyett neked szívrohamod, ha már "mindennapos dolognak" és "nagykalandnak" tartod! majd megnézem hányadik szívroham után fogsz te fosásárt könyörögni 3:)
vagy adjanak be neked a kórházban 3x egymás után ugyanolyan gyógyszer, na azt majd tarthatod "nagykalandnak", ha utána hosszan tartó eü problémád lesz!

bszki, nem hittem volna hogy ennyire mélyre lesüllyedsz!

forrás? minek? praxison nem szokás, akkor meg mit követelőzöl?

olvasd el kende könyvét, ha már ennyire kibacottul sok időd van a szófosásra. egy történet 10 oldal kb, annyit más is kibír, bár ha diszlexiás vagy, amiről nap mint nap tanúbizonyságot teszel nehezebb lesz...

forge 2015.07.18. 11:44:51

@asztalosani:

-Iskolaorvos ma már nem létezik egy iskolában sem.Te leragadtál valahol a 80'-as éveknél.
-Hogy mi van a gyereknek a 3 napjával (látom ez nagyon érdekel) erre választ nem tudok neked adni,de feltételezem így év vége felé már nem volt belőle.
-Neked amikor gyógyszert ír fel az orvos akkor széleskörű tájékoztatást kérsz arról,hogy miért az adott gyógyszert kapod?
-Ha történetesen te lennél kíváncsi a pontgyűjtés valóságtartalmára te megkérdeznéd az orvost,hogy ez igaz-e vagy csak városi legenda?
-Mit értünk a nyomozgatás alatt? Egy nyilvános,orvosi témákkal foglalkozó blogon tette fel a kérdést semmi egyéb nem történt.
-Egy beteg az orvosnak ilyet nem mondhat-legalábbis az intelligensebb réteghez tartozó beteg nem sérti meg az orvosát-hogy 'én ezt a gyógyszert ugyan nem fogom kiváltani,mert amire adta kedves doktor úr/nő az a panasz már nincs.
Mondjuk rólad simán elképzelem,hogy az orvost 10 perc alatt kikészíted a tudálékosságoddal.

defné 2015.07.18. 12:57:21

Iskola orvos már régen nincs,talán az eldugott kis falvakban még talán.Ma egy gyerek ha az iskolában rosszul lesz hirtelen, három verzió van.Ha nem súlyos telefonálnak a szülőnek vigye haza,ha baleset éri és nem tudnak várni,akkor vagy a pedagógus viszi ki az orvoshoz,vagy mentőt hív az iskola.

"Mi a facnak kellett nekünk megtudni,hogy a gyereke két napig fosott"?
Mert gyakorlatilag e köré épült a poszt lényege.A gyomorrontásból vagy vírusból adódó hasmenés,a jelentős javulás,és az ezt követő felesleges hasfogók felírása 4000 forintos árban.Megjegyzem,hogy én sem váltottam volna ki ha látom,hogy a gyerekemnek elmúlt a hasmenése mert minek? Én nem hiszem,hogy sóherágra utal az ha valaki egy szükségtelen gyógyszert nem vált ki.

she_wolf 2015.07.18. 14:40:15

@asztalosani:
A szövegértelmezésbeli hiányosságokra később visszatérek, rávilágítva arra, hogy jellemzően már megint másra (ebben az esetben újfent rám) vetíted ki a saját problémádat.

she_wolf 2015.07.18. 14:49:07

@asztalosani:
@qbr: és én kutúremberekhez méltóan megbeszéltük a dolgot, tehát nem hiszem, hogy megerősítést várt volna. Pont tőled. (már megint humorodnál vagy:D)

Azért kellett megtudni, hogy hasmenése volt a gyereknek, mert így kerek a történet. Ez vezette fel a kérdést, miszerint: kap-e az orvos bármiféle juttatást a felírt gyógyszerek után, illetve miért azt a két gyógyszert írta fel az orvos?
Szövegértés 1.0 version:)

A forrás megjelölése csak neked, és a hozzád hasonlóan gondolkodó (értsd: "leszarom!" típusú) embereknek okoz problémát, a normálisabbja közzéteszi, hogy az olvasók lássák, tudják, hogy nem saját kútfőből származik az írás. Ezzel mintegy védi is magát.

she_wolf 2015.07.18. 15:29:11

@asztalosani:
Magamat kell idézni (mert hozzád képest én már akkora ember vagyok, hogy úgy érzem, megtehetem:P):

"Nem a körítés, mert azt mindenki saját maga is megtapasztalhatja egyszer ebben, egyszer abban a kórházban. Mindennapos, tudniillik."
De idézlek téged is, nehogy diszkriminációval vádolhass:

"bszki mig: akkor legyen fosásod helyett neked szívrohamod, ha már "mindennapos dolognak" és "nagykalandnak" tartod!"
Szövegértés 2.0 version, amúgy asztalosani módra:(
Viszont sajnos valóban mindennapos a szívbetegségek miatti tragédia is:(
Vannak elkeserítő adatokat közlő pdf. file-ok, de azok túl hosszúak és bonyolultak lennének neked, azonban találtam egy rövidebb és közérthetőbb írást színes ábrával, amit még te is megértesz talán a beszűkült figyelmed ellenére:

www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/4139/halaloki-statisztika-magyarorszagon

Mi a helyzet az iskolaorvossal? Az köztudott, hogy nekem nincs gyerekem, így számomra ez az infó semmit nem jelent, és ezt az itt kommentelők zöme tudja is.
De te még mindig az a sötétben bújkáló, onnan kiköpködő ismeretlen kis nímand vagy, aki voltál.
Ezért nem tennék soha, egyetlen petákot sem a szavaidra!
Az, hogy néha igazat adok neked valamely véleményeden elgondolkodva, egy dolog. De hogy soha, egyetlen állításodat el nem hiszem (hiteles alátámasztás nélkül), arra mérget vehetsz!

she_wolf 2015.07.18. 15:34:52

@qbr:
Köszönöm!:)
A megjegyzésedhez nem fűznék hozzá semmit, feleslegesen vinné el a beszélgetést egy újabb irányba.

asztalosani 2015.07.18. 20:36:19

@forge: @defné:

árnyékra vetődtetek ISMÉT!

na itt látszik, hogy nem igazán éltek a jelen időben és fogalmatok sincs miről írtok, csak annyi a lényeg hogy a sületlenségeitekkel állandóan ellentmondásba keveredjetek velem, ami már szánalmas!

"Az iskola-egészségügyi ellátás iskolaorvos és védőnő együttes szolgáltatásából áll, amelyet fogorvos és fogászati asszisztens közreműködésével látnak el."

"Az iskola-egészségügyi ellátást az iskolaorvos teljes vagy részmunkaidőben, a védőnő teljes vagy részmunkaidőben, illetve a területi védőnő körzetéhez tartozó feladatként végezheti. Az iskola-egészségügyi ellátást végző iskolaorvos és védőnő tevékenységét a gyermek, a tanuló háziorvosával (házi gyermekorvosával), illetőleg területi védőnőjével egyeztetve és vele együttműködve végzi."

lehet googlézni kis bogaraim!!!!

asztalosani 2015.07.18. 20:44:48

@forge:
1. lsd előbbi hsz-mat
2. akkor azt is írja le, hisz úgy kerek a történet
3. ha kell (mert pl nem ismerem azt a gyógyszert) akkor igen. ez miért baj? a betegnek joga van kérdezni, az orvosnak meg kötelessége tájékoztatni.
4. igen, lehet számodra hihetetlen, de megkérdeznék ilyet tőle.
5. nyomozgatás, pl: ez. amúgy nemrég volt itt egy olyan cikk is, amelyben valamelyik orvos egy órával húzott el a rendelési idejének vége előtt. ha jól emlékszem ott az első hsz. (tempusz) volt és azt írta: mit nyomozgat a poszter az orvos után. nos ha az nyomozgatás, akkor ez mi???
6. nem mondhat? na ne vicceljünk már! az hogy nem mondja, de mégsem váltja ki, azzal nem sérti meg? jó vicc, szerintem ezt te sem gondolta végig. látni fogja hogy nincs kiváltva.
ha gerinces lenne a cikk írója, elmondta volna szemtől szemben.

nekem cuki orvosaim vannak, ismernek régóta. ha orvoshoz megyek nem körítek, elmondom mi a panaszom, mit gondolok, és utána meghagyom nekik a döntési szabadságukat. sőt tőlem a saját háziorvosom el is várja hogy így menjek be hozzá.

defné 2015.07.18. 21:24:44

@asztalosani:

Te most hogy képzeled el az iskolaorvosi szolgálatot,hogy az iskolaorvos egész hónapban hétfőtől-péntekig az iskola épületén belül ül,és várja hátha beesik egy beteg gyerek?
Esetleg a kötelező oltásoknál vagy a kötelező orvosi vizsgálatoknál van jelen,de semmi több.
Nem értem,hogy az iskolaorvos hogy került itt képbe?

defné 2015.07.18. 21:29:32

@asztalosani:

És még ha látja is az orvos,hogy a gyógyszer nem lett kiváltva,akkor sem fog semmi sem történni,mert ez nem egy antibiotikum volt ami fontos.
Nem váltotta ki mert a gyereknek már nem ment a hasa,ezt azt hiszem háromszor leírtam már.

she_wolf 2015.07.19. 01:47:15

@asztalosani:
Nem voltam rest, túrtam. Nem is kellett sokat, mert első találatnak hozta be azt, amit idéztél.
Ha már te lusta voltál, megteszem helyetted én, linkelek egyet:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700026.NM

És hogy miért nem linkelsz? Találtam mást is az iskolaorvosok által ellátandó iskola-egészségügyi feladatokra vonatkozóan, figyu!:

"4. Elsősegélynyújtás
Az iskolában bekövetkező balesetek, sérülések, akut megbetegedések elsődleges ellátása, majd a tanuló háziorvoshoz, házi gyermekorvoshoz, illetve egyéb intézménybe irányítása."
A forrás ugyanaz, és egyre világosabb, miért nem jelölöd meg őket. Kisstílű nethuszár vagy:(

she_wolf 2015.07.19. 02:33:24

@defné:
Biztosan:)
Pedig ez legyen a legnagyobb tévedése életében, merthogy itt kotlok (és fogok is egész éjjel, mert dolog van), és üresjáratok alkalmával netezek is kicsit, találtam valamit a kérdésed jogosságát alátámasztandó:

"6. Az iskola-egészségügyi ellátás körzetei

7.§ (1) Az önkormányzat az iskola-egészségügyi ellátást, - mely iskolaorvos és védőnő együttes szolgáltatásából áll, amelyet fogorvos és fogászati asszisztens közreműködésével látnak el - három iskolaorvossal, hat védőnővel és öt gyermekorvossal, illetve két gyermek fogorvossal látja el."

Ez Belváros-Lipótváros (Bp. V.Ker.) vonatkozásában értendő, ahol van hat fő gyermek háziorvos. Belőlük rögvest kicsippentünk hármat, hogy a suli területén belül csücsüljön, és hogy majd irányítsa el a kis beteget a házi gyermekorvos kolleg(in)ához.
(Most nagyon röhögök:D)
Ja, a link se maradjon le:
www.belvaros-lipotvaros.hu/_user/browser/File/egyseges_rendeletek/2014/2013-02%20egys%20eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgyi%20alapell%202014%2003.pdf

De a rossz poénokat félretéve és a posztra koncentrálva: ha elviszi @drappa a gyereket iskolaorvoshoz, úgyis átirányítja őket a házi gyermekorvoshoz, és addigra tuti, hogy szegény gyerek még a napot is lehasmente volna az égről!
Anyu így rövidre zárta a kört, más épeszű ember is ugyanígy tett volna a helyében. Szerintem:)

defné 2015.07.19. 13:41:26

@mig54:

Persze,hogy átirányította volna ezért van a körzeti gyermekorvos,ezért tartozunk valamelyikhez.Én például az iskolában rendelő iskolaorvost még tanuló koromban láttam utoljára,az pedig még "Mátyás király idejére" tehető. :D

she_wolf 2015.07.19. 13:55:07

@defné:
De most őszintén: ha a tanár látja a gyereken, hogy valami baj van, nem egyszerűbb a szülőt értesíteni, aki a már megszokott rend szerint a saját gyermekorvosához viszi a kissrácot? A gyermekorvos pedig nem véletlenül adta ki utólag az igazolást, csak úgy, bemondásra.
Vihar a biliben, akadékoskodás, jogtár kedv szerinti, és teljesen okafogyott citálgatása, szavakba kapaszkodás (no és természetesen a hozzászólók minősítése többször is tévesen leírt fogalom alapján), ésszerűség és hatékonyság helyett!
Sajnálatos, hogy ezen a blogon minden maradt a régiben, pedig nagyon bizakodva vártam a folytatást Despota készerszünete után:(

asztalosani 2015.07.19. 14:30:52

@defné:
nem vagy egy gyakorlati lény az látszik, és az is hogy nem volt soha gyereked.

a gyakorlatban ez úgy működik, hogy egy ráérő tanár, titkár, hivatalsegéd, takkernő, iskolatárs átkíséri a legközelebbi körzetis gyerekorvoshoz (aka kijelölt iskolaorvos) a gyereket és vár vele. ha végigolvastad volna, akkor kiderült volna számodra, hogy nem csücsül ott senki iskolaorvosként, hanem a legközelebbi körzetis az. bár aki nem tud olvasni és szöveget értelmezni, attól mit is várjunk?

elsősegélynyújtás: kis szívecském! tudjál már az elsősegélynyújtás és az akut ellátás között különbséget tenni, ha már egy ideje a praxisra írogatsz! e.s.ny: a gyerek tornaórán eltaknyol futás közben az aszfalton: felküldik a tanáriba, a sebét ellátják: fertőtlenítik, bekötik. ha felületi sérülés kap mellé egy ragtapaszt, ha nyílt törés és a tibia egyik fele kikandikál NEM A SZÜLŐT ÉRTESÍTIK, HOGY MENJEN MÁR BE MERT A GYEREKE ELTAKNYOLT, és nyílt törése van, HANEM KIHÍVJÁK A MENTŐKET, és mellette ÉRTESÍTIK (!) a szülőt, hogy balesete volt a gyereknek.Ez nem azt jelenti, hogy beráncigálják, hanem ÉRTESÍTIK, majd a szülő eldönti, hogy el tud-e menni vagy sem.. az hogy a szülőt berángatják az esetleges munkahelyéről hogy vigye haza, mert a gyerekre rájött a fosás, ez nonszensz, miközben ott az iskolaorvos AKI EZÉRT KAP PÉNZT. és az iskolaorvos azért iskolaorvos, mert iskolaidőben elérhető. tehát nem kell hazarángatni a gyereket, majd lerángatni az orvoshoz.... elég csak átküldeni. apropó: ígyis úgyis felírtak volna gyógyszert a kölöknek, amit ígyse úgyse váltotta ki az orvosnak képzelő szülő a gyógyszert, akkor neked nem tök mindegy?????

asztalosani 2015.07.19. 14:34:31

@mig54:

kicsi szívecském: látszik te egy percet sem dolgoztál életedben: nem mindenki teheti meg hogy 8-17-es munkarendben a gyerekért uk mukk fukk 10 kor elmenjen, majd másnap se menjen be dolgozni, mert a gyerekorvos csak délután rendel cöcöcöcö---- nem, nem egyszerűbb.

egyszerűbb a gyereket kísérővel átküldeni az iskolaorvoshoz, ahol megfelelő gyógyszeres kezelést kap (pl.. szén), vagy receptet és már recepttel együtt érkezik haza a kölök. így nem kell a szülőt tök feleslegesen berángatni, stb.

ne legyetek már ennyire infantilisan egysíkúak! gondolkozzatok már!

she_wolf 2015.07.19. 15:12:06

@asztalosani:
A hozzászólókra (különösen a rám!)vonatkozó téves elképzeléseidnek ne adj még te sem túl sok hitelt, mert randa nagy bakokat tudsz lőni, csak úgy mondom neked, merő jó indulatból!
Ki gondolkodik egysíkúan? Miből gondolod, hogy @drappa 8-17-es munkarendben dolgozik? Önéletrajzot (lehetőleg szakmait) nem vársz tőle esetleg?
És ha GYES; GYED miatt otthon van? És ha otthon dolgozik? És ha a munkahelyén ún. rugalmas munkaidőben dolgozik? És ha a főnöke, kollégái toleránsak annyira, hogy szó nélkül -és a kölcsönösség elvén- természetesnek veszik, hogy a beteg gyerekéhez menjen, és másnap is otthon maradhasson vele?
Te gondolkodsz egysíkúan!
És ha már "szabályoskodsz", meg mindenféle előíráshoz ragaszkodsz, akkor lenne egy kérdésem: a tanár miért nem egy kísérőt hívott? Miért az anyát értesítette?
A szénnel kapcsolatban pont @drappa írt valamit. Figyu, bemásolom:

"Asztalosani által javasolt széntabletta kúrához csak annyit tennék hozzá,hogy a gyerekorvos az ominózus vizsgálat közben azt mondta,hogy a széntablettát legközelebb mellőzzem,az nem gyereknek való. :0"

És ne becézgess, nem vagyok sem a szívecskéd, sem a bogarad, de sajnos az eszed sem!:(
(Csak mert olyan ostoba vagy helyből, mint más nekifutásból. De tényleg!)

she_wolf 2015.07.19. 15:21:07

@asztalosani:
"tehát nem kell hazarángatni a gyereket, majd lerángatni az orvoshoz.... elég csak átküldeni."

Átküldeni. Hmm...Hova? Ja, az iskolaorvoshoz. Esztet ércsük. De hol rendel iskolaidőben az iskolaorvos. Mármint helyileg? Hány saroknyira? Vagy hány busz-villamos kombóval városnézve egy gyomorbajos gyerekkel?

@defné-nek van gyereke, köztudott. (Asszem, nem is egy, bár ebben nem vagyok biztos.) Nekem nincs. Ez is köztudott. Hát neked van-é?? És ilyen esetben te mit tennél?
(A válaszod már előre borítékolva, mint ahogy a minősítésem is.)

she_wolf 2015.07.19. 15:22:47

@mig54:
Jav.: "De hol rendel iskolaidőben az iskolaorvos." Pont helyett "?" lenne a mondat végén...

defné 2015.07.19. 20:07:34

Ez az @asztalosani: valami mentális zavarban szenved ez most már 100%-ék.Ilyen akadékos,minden szarba belekötő,okoskodó(közben ostobaságokat író)blog kommentelővel soha még nem találkoztam,pedig egy pár éve nyomom a netet ráérő időmben.
Nála senki nem tud szöveget értelmezni,mindenki hülye,ilyen olyan,csak ő az okos-de nagyon!!

Hogy is becézett zünüke@: lexikon? 'Figyelj ide kis lexikonunk,ma 2015-ben egy iskola sem küld rosszullétre panaszkodó gyereket az iskolaorvoshoz az óra kellős közepéről.Gőzöm nincs,hogy honnan vetted ezt a hülyeséget,de látom foggal körömmel ragaszkodsz ehhez az agymenésedhez.Hová kísérné a tantestületből valaki a gyereket akinek megy a hasa,és rosszul van? Megnyugtatlak már végre,hogy ilyen nincs!Ha a gyerek panaszkodik,hogy nem érzi jól magát akkor a szülőt értesítik telefonon.Ha a szülő valamilyen okból nem tud azonnal odarohanni,és a probléma nem olyan súlyos akkor a gyereket addig a lehetőségekhez képest lefektetik bárhová,hogy nyugalomban legyen.Ha komolyabb panaszai vannak és járóképtelen,akkor az iskola mentőt hív,de semmi esetre sem "viszi vagy cipeli át"semmiféle legközelebbi gyerekorvoshoz aki lehet utcákkal arrébb van.
Istenkém""" ne gyere már nekem ezzel a folyton ismétlődő szakszövegeiddel,hogy: tudjál már az elsősegélynyújtás és az akkut ellátás közt különbséget tenni baz+!! Minek kell ilyen részletesen belemenni egy iskolában bekövetkezett baleset utáni kötelező egészségügyi ellátásba,hogy fertőtlenítik,meg bekötik,de ha nyílt a törés....Ez csak egy felesleges szófosás a részedről.Érthetően leírtam,hogy három verzió lehetséges (és még én nem tudok szöveget értelmezni)ha a nem súlyos telefonálnak a szülőnek,hogy vigye haza a gyer4eket,ha baleset éri és nem tudnak várni,akkor a pedagógus vagy kiviszi vagy mentőt hív az iskola.

Na tessék,már nekem is szófosásom lett.

defné 2015.07.19. 20:11:23

@asztalosani:

Azt lefelejtettem,hogy ha baleset éri akkor "kiviszi" de a baleseti sebészetre viszi sehova máshova nem visznek gyereket.

És van gyerekem,már nem is ovis.

asztalosani 2015.07.20. 08:13:35

@defné:
nem olvastam végig az agymenésedet, de nálunk például átkísérik, "mert ez kötelességük"- ezt nem én állítom, ők mondták.
na tessék akkor tovább fortyogni, hogy titeket ennyire hülyének néznek!

és ha tudnál szöveget értelmezni, ne adj isten jogszabályt értelmezni, akkor nálatok is átkísérnék, nem kennék a szülőre, de hát aki ennyire hülye, és hagyja magát az így járt 3:)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

és kicsi kis szívecském: újra öngólt rúgtál, de mekkorát!
NEM baleseti sebészet, hanem BALESETI AMBULANCIA!!!!!!!!!!!!!!!!!!

látom te még életedben nem voltál baleseti sebészeten, ergo semmilyen eü.-s végzettséged nincs de azért teszed az eszed a semmire és mindenbe belekéötsz!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

és tévedsz. máshová is visznek gyereket ha kell!
na erről is leríííí, hogy s*gg hülye vagy te ehhez, ugyanúgy amikor azt írtad nincs is iskolaorvos, aztán kiderült mégiscsak van, ugyanúgy amikor összekeverted az elsősegélynyújtást az akut ellátással és még sorolhatnám. szerintem most állítsd le magadat, mert innentől kezdve már csak lejjebb süllyedhetsz. 3:)

asztalosani 2015.07.20. 08:16:00

@mig54:
szövegértelmezés szívecském látom az még mindig nem megy neked!

dupla LOL

Igazság, hol vagy? 2015.07.20. 11:25:26

@asztalosani: Egy kis kiegészítés:Van baleseti sebészet."Nem kennék a szülőre":Mit vársz egy hányós,hasmenéses gyermekkel mit tud kezdeni egy iskolaorvos,netán diétáztatja meg itatja míg a szülőnek lejár a munkaideje vagy vissza küldi az iskolába ,hogy fertőzze a társait?Mit szolnál ahhoz,ha a te gyerekedet a tanerő vinné el vizsgálatra és nem értesítene erről?Akkor jönne a következő hozzászólás tőled:A szülőnek joga van...

zünüke 2015.07.20. 11:25:52

@defné:

Tényleg hagyd a francba ezt a tudálékos bolondot semmi értelme vitázni vele.Teljesen nyilvánvaló,hogy beteg ember szerencsétlen pára.

zünüke 2015.07.20. 11:31:12

@Igazság, hol vagy?:

Jaaa tényleg!! Akkor meg lökné a szöveget,hogy a szülő azonnal tegyen bejelentést az ANTSZ-nél,meg a lehető összes helyen,hogy milyen alapon merik a gyereket a beleegyezése és tudta nélkül egy idegen orvoshoz vinni.:D

Igazság, hol vagy? 2015.07.20. 11:49:53

Még kimaradt kedves asztalosani:Te minden cselekedeted a jogszabályok szabályozzák és aszerint is élsz,vagy bort iszol és vizet prédikálsz?

asztalosani 2015.07.20. 12:13:03

@Igazság, hol vagy?:

szövegértelmezés tripla LOL

idézd már be nekem, hol is állítottam, hogy NINCS bal. seb, kis szívecském!

@zünüke:
te vagy beteg, naposcsibe!

Igazság, hol vagy? 2015.07.20. 12:29:35

@asztalosani: Kis szivecském a veled egykorú és kedves családod!2015.07.08.13:35-Kérdésedre válaszolva.A poszt címe pedig ez:Felesleges és drága gyógyszereket írnak fel.Hol van itt szó iskolaorvosról,3 nap igazolásról amin te lovagolsz napok óta,mindenkit becézgetve"Aranyom" Neked is szép napot csillagom!Részemről itt lezárva bogaram.

she_wolf 2015.07.20. 12:30:46

@asztalosani:
Mégis milyen szöveget kellene "értelmeznem"?

1; Azt, hogy (mert te a nagy mindentudó eszelősani -ha már a becézgetésnél akarsz maradni mindenáron- valami képzelt előjog kapcsán megteheted) kinyilatkoztatod, hogy én soha nem dolgoztam?
(Megjegyezném, hogy valószínűleg többet, és sokrétűbbet, mint te.)

2; Netán azt, hogy te kijelented, hogy mindenki(!) 8-17-ig egy irodában izzasztja a napi öt husis szenyón hizlalt seggét (amihez egészséges köretet is tol, természetesen, élükön a majonézzel, mert mit nekem a koszorúér, hajrá koleszterin, éljen a szívroham, de azért ugatok az egészséges életmódról, mert ugathatnékom van!:D), no és mindenkinek autokrata főnöke, és undok munkahelyi környezete van, amiből lehetetlenség elszabadulni a beteg gyerekért?

3; Esetleg azt, hogy az orvosi szén -szerinted megoldást jelentő- alkalmazását maga a gyerekorvos javasolta @drappának elutasítani, erre te újfent lapátolnád a gyerekbe?

Kinek van szövegértelmezési problémája akkor, ha egy oktatásban használatos vizsgálati módszert sem bír helyesen leírni többedszerre sem? Mégis milyen alapon, milyen képzelt előjogok kapcsán merészelsz te bárkit is kioktatni olyan stílusban, hogy még a jámborabb hozzászólók zsebében is kinyílik tőle a bicska?
Másokat kérdőre vonni, minősíteni, az megy neked. Empátiáról hablatyolsz, aminek te szikráját sem mutatod.
Egyre inkább azt látom, hogy amit mások hibájául rósz fel, azt te magad szeretnéd birtokolni. Tanulni nem késő, hajrá!

Bonus track a @defnének írottakhoz:
"látom te még életedben nem voltál baleseti sebészeten, ergo semmilyen eü.-s végzettséged nincs de azért teszed az eszed a semmire és mindenbe belekéötsz!"
Oszt mé'? Neked talán van eü. végzettséged?
(Már megint nagyon röhögök:D)

she_wolf 2015.07.20. 12:31:57

@Igazság, hol vagy?:
Elfelejtetted odaírni, hogy a kérdésed költői.:)

she_wolf 2015.07.20. 12:37:46

@asztalosani:
Szomorú vagyok egyébként, mert válasz nélkül hagytad a kérdéseimet:( Megtennéd, hogy egyszer (csak egyszer!) válaszolsz egy normális, lényegi kérdésre a -te, és nem az internet!- legjobb tudásod szerint?
De asszem, naív vagyok....

Igazság, hol vagy? 2015.07.20. 12:53:09

@mig54: Bocs,igazad van,ez lemaradt .Kösz!

defné 2015.07.20. 13:01:02

@asztalosani:

Tisztelt hatalmas lexikális tudással rendelkező,szövegértelmezési szakértő asszony!

Elnézést kell kérjem,hogy ismét öngólt rúgtam azzal,hogy helytelenül írtam le a szóban forgó egészségügyi intézmény hivatalos megnevezését.

Tehát akkor az nem baleseti sebészet,hanem baleseti ambulancia...

A kettő nem ugyanaz te barom? Mi a ló..aszt szívózol itt mindenkivel már 4 napja?

Neked van bármiféle szakmai végzettséged az eü.-n belül? No..rajta várjuk a választ.

she_wolf 2015.07.20. 13:33:04

@Igazság, hol vagy?:
Igazán nincs mit!:)
(Íme, hogy lehet értelmezni egy szöveget, ha annak van értelme, de ancikánknak van mit pótolnia ezen a téren.)

@defné:
Az biztos, hogy józan esze nincs, a cucc meg már megint miatta száll el a Holdba, mert nem lehet az ostobaságait szó nélkül hagyni:(
A normális kommentelők meg inkább a kezüket vágatnák le, mintsem belefolyjanak ebbe a parttalan vitába, és igazuk is van:(
De mi sem vagyunk különbek, mert teszünk róla, hogy oka legyen tombolni, hülyeségeket írni, idegeket borzolni!

defné 2015.07.20. 16:09:59

@mig54:

Ha jól emlékszem egy pár hónapja (akkor is tombolt)valakinek volt egy jó ötlete,hogy miképpen lehetne már végre bekussoltatni:figyelmen kívül kell hagyni minden hozzászólását folytatni a blog éppen aktuális posztját,és egyszerűen nem válaszolni neki akárhogyan is próbál belekötni az emberbe.Ezzel te másképpen nem bírsz. xD

she_wolf 2015.07.20. 16:43:02

@defné:
Tudom én, és hidd el, rengetegszer megfogadtam már hogy figyelmen kívül hagyom a blődségeit, de többet nem teszem, mert úgyis megszegem:(
Az a baj, hogy az ember igazságérzete berzenkedik az ellen, hogy mindent figyelmen kívül hagyjon. Gondolok itt az akár a posztereket, akár a hozzászólókat minősítő jelzőkre. Ne tagadd, ezzel Te is így vagy!:) Észérveket sem felhozni, sem elfogadni képtelen, a maga hagymázától befolyásolva kreált birodalmában élő, azt etalonnak tekintő humanoid, aki elvárja, hogy minden úgy történjék, ahogy őt azt elképzeli.
Érdeklődően és őszintén kérdezni és a válasz által tudását gyarapítani, saját tévedését elismerni, egy-egy kiigazítást megköszönni még csak véletlenül sem, ám önmagát mindenki más fölé helyezni annál inkább kedvére való a mi ancikánknak.
Pedig többen, többször és több módon igyekeztek javítani ezen a siralmas állapoton, de úgy tűnik, már valamikor nagyon korán elromlott valamelyik alkatrész a fejében:(

she_wolf 2015.07.20. 16:47:14

@defné:
Ja, ilyeneket, hogy:
"Tisztelt hatalmas lexikális tudással rendelkező,szövegértelmezési szakértő asszony!"
ne írj, mert iróniából többször is elhasalt:) Hidd el, képes szó szerint értelmezni a szöveget (mert azt nagyon tud-ez is irónia volt:D), és komolyan veszi:)

forge 2015.07.20. 19:27:50

@asztalosani:

"....és tévedsz.máshová is visznek gyereket ha kell"

-Pl. hova, a "baleseti ambulancián" meg a félévenkénti fogászati ellenőrzésen kívül?

"...na erről is lerííí,hogy segghülye vagy te ehhez" írod@defné:-nek címezve)

-Nem,sajnos te vagy a segghülye.

"ez nem azt jelenti,hogy a szülőt beráncigálják az esetleges munkahelyéről,hogy vigye haza,mert a gyerekre rájött a fosás,ez nonszensz"

-Látod milyen mérhetetlen rosszindulat tombol benned? A posztoló azt írta,hogy telefonáltak,hogy a gyerek NEM ÉRZI JÓL MAGÁT és FÁJLALJA A HASÁT !! Nem azért telefonáltak,hogy FOSOTT,hanem NEM ÉREZTE JÓL MAGÁT,ÉS FÁJT A HASA.Hát'én nagyon meg vagyok lepve,hogy egy ekkora egészségügyi szaktudás birtokában lévő szakápoló,(?)orvos,(?)ne tudná a gyomorrontás vagy vírusos megbetegedés kínzó melléktüneteit,és ne tudná azt is,hogy ez a gyerek milyen szarul lehetett,ha már a tanárnak szól.

Szégyellheted magad.

swiss blend 2015.07.20. 20:23:30

@forge:

A félévenkénti fogászati kezelésen,és a hivatalos nevén baleseti ambulancián kívül viszik még az iskolásokat állatkertbe,kirándulni,a városligetbe,néha-néha úszni.:D

zünüke 2015.07.20. 21:25:32

Nálunk két gyerek van egy 10 éves és egy 12 éves, tehát 'gyakorló nagymamának' számítok azt hiszem,de még soha nem fordult elő,hogy akármelyik gyereket is iskolaorvoshoz vitték volna el ha valami gebasz van.

Tavaly a nyári szünet előtt nem sokkal cseng a telefon.Látom a kijelzőn,hogy az iskolából hívnak.Persze az ember ereiben ilyenkor meghűl a vér,mert minek hívnának délelőtt?Az iskolatitkár volt,hogy valaki menjen a gyerekért mert tenyérnyi piros foltok vannak rajta mindenhol,és ők nem tudják mi az.Mindenesetre addig elkülönítik a többiektől.Rohanok az iskolába a gyerek a portán ül,engem vár.Nem fájt semmije,nem volt rosszul de tényleg csúnyán nézett ki.A gyermek bőrgyógyász aznap nem rendelt,a felnőtt bőrgyógyászat meg nem fogadta.Bementünk a patikába ahol a patikus lányok azonnal ránézésre megmondták,hogy ez csalánkiütés.Ajánlottak egy kenőcsöt,meg valami gyógyszert amitől másnapra elmúlt.

Ezt csak azért írtam le,hogy én sem tudok olyanról,hogy a tanulót iskolaorvoshoz küldené vagy vinné a pedagógus.Egy baleset az más,akkor természetes,hogy azonnal a baleseti sebészetre(vagy ambulanciára?:D)kell vinni.

she_wolf 2015.07.21. 00:33:47

@zünüke:
Nagymami:)
Nem tudom, hogy az iskolaorvosi rendszer hogyan működik, nem is szükséges tudnom.
De arra gondolok, hogy ezt talán az önkormányzatok írhatják elő, vagy valósíthatják meg saját rendelkezéseik alapján, vagy hatáskörben. Ha így van, akkor ez nagyban függhet a helység területi nagyságától, népességétől, na és persze a megfelelő szakemberek ill. létesítmények számától.
De biztos vagyok benne, hogy más a helyzet Pest-megyében (különösen Budapesten), mint akár Borsodban, Szabolcsban, vagy Győr-Moson-Sopronban. Azt pedig nem tudjuk, hogy a poszter hol él a családjával.
Tényleg nem tudom, csak elkezdődött a második műszakom, és most téged olvasva ez ugrott be:) Meg még sok más dolog is, de inkább megkímélem tőle a blog olvasóit:)

yogosan 2015.07.21. 01:11:17

Nem tudok aludni mert szakad a víz rólam,elnéztem ide is (nevető smile)Basszus miről maradtam én le!! Vaooo.. (sírva röhögő smile)

she_wolf 2015.07.21. 19:49:29

@yogosan:
Semmirőlnem maradtál le, csak a szokásos cicaharc ment:)
Volt itt szövegértelmezés, meg kompetencia(fel?)mérés, és a hozzászólókat minősítő hablaty egy ezekben a témákban totálisan inkompetens izétől, oszt ennyi:)
A poszter két kérdéséből egyre érkezett válasz, ill. a másikra is valamilyen szinten, de nem túl kielégítően.
A poszt talán ha 40 hozzászólást ért volna meg normális esetben, de azért csak sikerült közel 200-ra duzzasztani.
Van kérdés?:D Azért ki tudtad pihenni magad?

yogosan 2015.07.26. 14:09:57

@mig54:

Olvastam a hsz-at némelyik tényleg gáz,de egyébként én egyenesen egy körzeti védőnőtől hallottam ezt a 'pletykát,hogy elég sok esetben a lehető legdrágább gyógyszert írja fel némelyik orvos, mert a kiváltott gyógyszerek után pontokat kapnak-állítólag.Aztán igaz-e vagy sem azt nem tudom.

csakmotyogok 2015.07.26. 20:19:00

@yogosan: Hazudik,ez tuti.Orvoslátogató vagyok,már 1 tollat sem adhatok az orvosnak, mert komoly összegekre bírságolják a céget.

yogosan 2015.07.26. 20:39:23

@csakmotyogok:

Ha te ajándékot adsz az orvosnak,vagy az orvos pontot gyűjt a felírt és kiváltott gyógyszerek után a kettő véleményem szerint más-más kategória.

csakmotyogok 2015.07.27. 07:12:44

@yogosan: Jesszus milyen pontot? Piros pontot?? Nem hiába a leghülyébbek mentek el védőnőnek..tisztelet a kivételnek...

she_wolf 2015.07.27. 10:57:22

@yogosan:
Messziről jött ember hamar elfárad:) Ebben a témában a kívülállók szerintem csak szépek lehetnek, okosak nem.
És mint említettem is korábban, engem nem igazán tud érdekelni, hogy ezzel mi a helyzet. Embere válogatja, hogy a kereslet és a kínálat hogy találkozik.

@csakmotyogok:
Pont, pont, vesszőcske..:D Egyébként meg nem mindegy ám, hogy milyen az a toll, mert ha mondjuk egy arany töltőtollról van szó cca. negyed milláért, akkor ugyi..:D

yogosan 2015.07.29. 13:12:19

@mig54:
Ez érdekes amit@csakmotyogok: írt,mivel én már többször láttam az orvosok kezében/asztalán trendi gyógyszereket reklámozó írótömböt,és golyós tollat.

Persze nem arany töltőtollról beszélek,filléres reklámtollakról.

csakmotyogok 2015.07.29. 20:21:10

@mig54: Lassan több mint 1 éve tilos még occo' reklám tollat is adni, drágát soha nem adtam/adtunk nem tudnám finanszírozni a cég pedig csak occot' adott régen. Nyilván való mikor tudtuk,hogy tilos lesz marék számra osztottuk, az pedig eltart 1 darabig.Már csak tépőtömb és prosi van...a marketing számít +vagy az orvos tudása.

she_wolf 2015.07.29. 20:45:08

@csakmotyogok:
Ott volt a mondat végén a dagi szmájli, nem véletlenül:D
Neked és @yogosan: -nak is:
szerintem az ilyen bolhából elefántot csinálással rengeteg értékes idő megy el. Ja, persze, egy seggaszalónak is kell munkát adni, hogy dolgozza ki, hogy mi lehet egy orvos asztalán, különben éhenhalik szerencsétlen?!
Ha egy gyártó kiadásába belefér, hogy szóróajándék írószereket esetleg olcsóbb mappákat, lefűzőket logóztasson, miért ne tehetné meg? Ki az az ostoba, aki elhiszi, hogy ez bármiféle pluszt jelenthet valamelyik félnek?
Ilyen alapon le kellene takarni mondjuk egy monitor márkajelzését?

De a "pontrendszerhez" (vagy miaszösz?) tényleg nem tudok mit hozzáfűzni, mert gyökkettő vagyok hozzá, mint még rengetegen rajtam kívül.

csakmotyogok 2015.07.29. 21:35:51

@mig54: :)) értem. Pontrendszerről nem hallottam most vagy csak az én cégemnél nincs (bár azért ismerek más cégnél dolgozókat is,ők sem mondták) vagy csak kitaláció, sejtés.Mint mikor azt hiszik sokan, hogy az ügyelettel betegre keresik magukat a dokik, Egy pl. most 15-től épp ezért ment Svédországba. Azt mondta, mikor 16 óra ügyeletért kap nettó 5000 Ft-ot akkor lépni kell. Most mit lehet erre mondani?? A betegnek pedig hőbörögnek, mi az hogy aludni mer ügyeltben fizetést kap érte. Az oep pedig azért fizet ennyit ,ami egy takarítónő bérének a harmada, mert úgy is alszik.Aztán megy a megdöbbenés, hogy a tüdőrákos, hónapokig nem kap semmit. Igen a tüdőgyógyászat, is hiányszakma.

she_wolf 2015.07.29. 22:34:10

@csakmotyogok:
"Azt mondta, mikor 16 óra ügyeletért kap nettó 5000 Ft-ot akkor lépni kell. Most mit lehet erre mondani??"

Azt, hogy teljesen igaza van. Még akkor is ezt mondanám, ha tudom, hogy magammal tolok ki.
Az oep nyaljon sót, mert mindenki érdeke, hogy az ügyelő orvos tudása legjavát nyújtsa! Egy szerződésben nem lehet arra hivatkozni, hogy úgyis alszol, aludj ingyen!
A beteg (hacsak nem akut a dolog) örüljön, hogy lehetőség és szükség szerint pihent(ebb) orvos foglalkozik vele. Ez természetesen felvételes helyeken nem oldható meg, ha állandósult létszámhiány van.

she_wolf 2015.07.29. 22:43:46

@csakmotyogok:
Volt itt korábban élcelődés arról, hogy miért nem merik szankcionálni az orvosokat, ha hibáznak. Akkor szóba került, hogy nyugodtan tessenek minden szarság miatt cseszegetni az orvosokat, hiszen szépen vonogatják össze az intézményeket, mert betegek ugyan lennének, de velük törődő személyzet már kevésbé, hiszen aki teheti, sovány malac vágtában húz elfele ebből az országból.
És különben is, minek annyi orvos, ha a betegek majd a netről gyógyítják magukat, meg a szomszédokat, rokonokat.
Régebben volt valami idétlen reklám a tv-ben, egy kiskrapek óbégatott, hogy: "Apa! Kezdődik! Kezdődik!"
Ez jutott ma eszembe erről:

index.hu/belfold/2015/07/29/megoperalta_magat_egy_rokkantnyugdijas/

csakmotyogok 2015.07.30. 11:26:36

@mig54: :((( nem örülök..Nem tudom olyan kis kórházban, mint Nagyatád hány szakorvos lehet, mikor Kaposváron a megyeszékhelyen sem tudják felmutatni még a minimum feltételeket sem.

defné 2015.07.31. 00:02:18

@csakmotyogok:

A tüdőrákos úriember (nyugodjon békében)nem azért halt meg mert a "tüdőgyógyászat is hiányszakma" hanem azért mert egyszerűen lexarták.Azért 9 hónap alatt csak előtudtak volna keríteni egy szabad onkológust,vagy tüdőgyógyászt aki a kezelést elkezdi.Vizsgálatról-vizsgálatra küldözgették (9 hónapig) és mire sikerült végre kivizsgálni,a daganat a tüdejében elterjedt.Itt halkan megjegyzem,hogy azután jegyezték elő az egyébként SOS műtétet,miután bekerült az ügy a médiába is.

csakmotyogok 2015.07.31. 07:52:30

@defné: Hidd azt ,egy onkológus magában nem ér semmit..kell mellé sebész,tüdőgyógyász,anesztes. Szóval hidd azt amit szeretnél könnyebb így neked és a hozzád hasonlóknak.

she_wolf 2015.07.31. 08:14:42

@csakmotyogok:
Az orvoslás komplexitása nem mindig, és legtöbbünk számára nem nyilvánvaló.
A vizsgálatok egymásra rétegzésének szükségessége pedig viszi az időt, az idő viszi/viheti az életet.
Kevesen képesek belátni ezt, mint ahogy azt is, hogy eset és eset között mindig van különbség. Nagyon kis különbség képes olyan eredménybeli tulajdonságot befolyásolni, ami a laikusok számára felfoghatatlan.

(Az önműtő betegről a mai Indexen van fent újabb cucc is, de most nincs időm (és hogy őszinte legyek, kedvem sem) foglalkozni vele, vár a szemész...)

defné 2015.07.31. 12:27:28

@csakmotyogok:
Látom a szemtelen, ráadásul ostobasagokat tartalmazó hozzaszolasaid minősége semmit nem változott a praxis kenyszer szünetete alatt sem.

"....KELL MELLÉ SEBÉSZ, TUDOGYOGYASZ, ANESZTES. SZÓVAL HIDD AZT AMIT SZERETNEL KÖNNYEBB IGY NEKED ÉS A HOZZÁD HASONLOKNAK."

Aha tehát 9 hónap alatt nem volt sem sebész, sem aneszteziológus, és tudogyogyasz sem aki elvegezte volna ezt a sürgős műtétet, ismetlem 9 hónap alatt sem. Most két lehetőség áll fent veled kapcsolatban: te tényleg egy fizetett bertollnok vagy (már valaki ezt gyanitotta regebben) vagy teljesen elment az eszed, es nem tudod milyen ostobasagokat irkalsz ide. Gyanítom, hogy ez a te és a hozzád hasonlók agyszulemenye, semmi más.
Naponta végeznek különböző kórházakban mindenféle fajta műtéteket, de szerinted 9 hónap alatt nem tudtak három fele orvost össze szedni, akik legalább meg próbálták volna ezt az embert megmenteni. Nagyon kivancsi lennék, hogy ilyen lazán venned-e a dolgot, ha te lettél volna a beteg, vagy a csaladja helyében.

csakmotyogok 2015.07.31. 13:38:08

@defné: Szemtelen te vagy, mellé rémesen alul művelt is és még osztod is az észt. A többivel nem is foglalkozom mert a plebsel már rég nem vitázom.

zünüke 2015.07.31. 15:38:31

@defné: Nos ő a másik akivel nem érdemes leállni vitatkozni. Az ostoba, hiteltelen, az igazságtól teljesen távol álló hsz-i szóra sem érdemesek. Hogy asztalosani szavaival éljek, szánalmas.

zünüke 2015.07.31. 21:39:43

@defné:

Te most komolyan elhiszed ennek a szerencsétlennek,hogy az a valós véleménye amiket ide okádik? Nagyon is tisztában van azzal,aminek pont az ellenkezőjét írja ide általában.Vegyük ezt a tényleg sajnálatos esetet,hogy szegény embernek az egész tüdejében elterjedt a tumor 9 hónap alatt kezelés nélkül.Gondolod,hogy csakmotyogok nem tudja azt,hogy semmi köze ennek az orvoshiányhoz? Csupán hangulatkeltés,semmi más.

defné 2015.08.01. 12:01:26

@zünüke:

Azon csodálkozom,hogy a másik posztban panaszkodó hölgynek még nem az volt a válasza,hogy a mentő nem azért van,hogy az egyébként tudatánál lévő járóképes beteg taxinak használja,amikor ilyen kevés a mentő meg a személyzet.

A tüdőrákban elhunyt férfi családjának őszinte részvétem,nagyon helyesen tették,hogy ügyvédhez fordultak.A 9 hónap üresjáratra semmiféle magyarázat nem létezhet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása