Elviselhetetlen fájdalommal kell élnie

30 hozzászólás

2015.04.13. 13:06

Sajnos a fájdalomcsillapítóktól van, hogy rosszabbul érzi magát, pedig már nagyon sok fajtát kipróbáltunk.

Tisztelt Praxisblog,

Profi ortopéd sebészt keresek, édesanyámnak Magyarországon, aki minél jobb a szakmában, vagy ötleteket, hogy hol keressek. Köszönök minden segítséget.

A sztorija: 

2006. 04. 29. szombaton történt a baleset-combnyaktörés. Csak május 2.-án műtötték meg a szentesi Bugyi István Kórházban (mivel ünnepnap volt), mint utóbb kiderült, a törés szilánkos volt, protézis kellett. 2007-ben újra meg kellett műteni, mert a protézis szár kilazult. A protézis kemény műanyag, cementtel ragasztott, majdnem a térdig elér. 2008-ban újra el kezdett fájni neki, de a röntgen nem mutatott lazulást. Az izotópos vizsgálat viszont lazulást mutatott ki mind két részében. Most, 2015. április 13.-án viszem egy újabb izotópos vizsgálatra.

Aki az első két műtétet hajtotta végre, legutóbb nem merte 3.jára megműteni, már beadták anyának az infúziót is, amikor megnézték a röntgenképet, és lefújták a műtétet. Másik orvoshoz fordultunk, ő azt mondta (2014-ben!) Hogy minimum 6 évnek el kell telnie a legutóbbi műtét óta, várjunk még vele...hátha javul az állapota, és hogy szedje csak a fájdalomcsillapítót.

Sajnos a fájdalomcsillapítóktól van, hogy rosszabbul érzi magát, pedig már nagyon sok fajtát kipróbáltunk. Két bottal jár, de még így is mindennapos a fájdalma, ami elviselhetetlen. Olyan orvost szeretnék találni, aki komolyan veszi a problémát, az embert, és meg szeretné oldani azt. Bármire hajlandó vagyok, hogy meggyógyuljon! Köszönöm szépen. 

Remélem, közzé teszitek, mert tényleg szeretnék egy profit találni, mert már nagyon félek rábízni bárkire i

Nem ismerték fel az agyvérzést, a beteg meghalt

68 hozzászólás

2015.04.11. 09:55

Mire beért a kórházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el édesanyám.

Tisztelt Praxis!

Édesanyám lassan 1,5 éve agyvérzést kapott. Nagyon fájt a feje, hányt. Azonnal hívtuk a mentőt és elmondtuk, hogy Éppen mi történik. Vonalban voltak, miközben eszméletét vesztette. Ez este fél9 körül történt. Majd kb. 2óra múlva kijött az ügyelet (mi mentőt hívtunk) hogy na, hol van az a hányásos hasmenéses beteg? Csak néztünk, hogy miről beszélnek. Ezek után elkezdték rugdosni a földön a hányást undorodva.

Nem ismerték fel az agyvérzést, azt hitték epilepszia. Hívták a rohammentőt, akik szintén nem ismerték fel, hogy mi baja van édesanyámnak ott álltak körülötte nézegették... Nem hordágyon vitték ki a mentőautóba. Az egyik a kezénél fogta, a másik a lábait és V alakban vitték ki. Ahogy az autóba értek vele kapott még egy agyvérzést. Éjfél után ért be vele a mentő.

Hívtuk a diszpécsert, mert mi már rég ott voltunk a kórházban és vártuk, de azt a választ kaptuk, hogy nem tudják, merre vannak, és mi van vele. Mire beért a korházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el. 43 éves volt. Feljelentést tettünk, de nem foglalkozott az üggyel senki, mert nem vallottak egymás ellen sem az ügyeletről jövő orvosok, sem pedig a mentősök.

Az AIDS-szel veszik el a kedvet a véradástól

47 hozzászólás

2015.04.10. 11:21

Közlik velem, hogy potenciálisan HIV pozitív vagyok, üljek a seggemen még 2 hónapig, majd utána vesznek vért és ellenőrzik. A minimum lenne, hogy ilyenkor felajánlanak egy azonnali újabb tesztet.

Jó estét, az alábbi történetet szeretném elküldeni. Kérem, hogy csak a monogramom jelenleg meg, a történet sajnos minden porcikájában igaz. Rendszeres véradó vagyok. Ezeken az alkalmakon midig hallom, hogy egyre kevesebb a véradók száma, a városban közlekedve értetlenséggel látom a sürgősségi vérszállító autókat szirénázva. Azt gondolom, hogy minimális PR-rel lehetne ezen segíteni.

Azonban úgy tűnik, hogy nem jelenlegi Véradó Szolgálattal. Hátborzongató történetem múlt héten kezdődött, amikor megkaptam a Vérellátó levelét arról, hogy múlt havi véradásom során a véremben olyan anyagot találtak, amely egészségemet veszélyezteti, menjek be hozzájuk megbeszélni az eredményt. A múlt hetet végigaggódtam és a héten az első utam oda vezetett. Közölte velem a doktornő, hogy ne ijedjek meg, de a tesztem reagált a HIV fertőzésre. Azt is mondta, hogy mostanában sok ilyen levelet küldtek ki, mert érzékenyebbre állították a vizsgálati szűrőt.

Ezen felül még annyit mondott, hogy fáradjak vissza a véradásomtól számított 3 hónap múlva, akkor újra értékelik az eredményemet, addig kizárnak a véradásból. Ennyi. Közlik velem, hogy potenciálisan HIV pozitív vagyok, üljek a seggemen még 2 hónapig, majd utána vesznek vért és ellenőrzik. A minimum lenne, hogy ilyenkor felajánlanak egy azonnali újabb tesztet.

Nem, én mentem el 2 nap nem alvás után tesztre egy másik intézménybe, amely negatív eredményt hozott. Felháborítónak tartom ezt az eljárást, ők azzal, hogy kizártak a véradásból 3 hónapra, részükről megoldottnak tekintették az ügyet. Feltételezem, hogy hozzám hasonlóan azok járnak vért adni, akik nem tartoznak veszélyeztetett csoportba, rémálmukban sem képzelnek efféle fertőzést.

Ilyen embereket megijeszteni anélkül, hogy azonnal felajánlanának egy újabb mintavételt vérlázító. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a véradás ellen kampányoljak, de amíg nem érkezik reakció erre az ügyre, én vért nem fogok adni.

Még egyszer: semmi problémám azzal, hogy védik a leendő vérátömlesztetteket, de ha egy donornál gondot –és utólag kiderült – inkorrekt módon jelez a vizsgálatuk, a minimum az, hogy azonnali megismételt vizsgálatot ajánlanak. Ezek az emberek szó szerint a donorok véréből élnek, kicsit talán jobban meg kellene becsülniük őket. Nem kell túlragozni, de azért jártam eddig vért adni, hogy tudjak segíteni akárkin. A legjobb motivációt kaptam érte.

K.G.

Lázasan akarták elküldeni az Alzheimer-kóros, szívbeteg nénit

30 hozzászólás

2015.04.09. 05:54

Anyukámat magán kívül találtam, nem volt magánál. Mint kiderült, egész nap nem kapott folyadékot és a nap még mindig tűzött rá. Az ágyban betakarva, ruhástól feküdt. Az arca tűzpiros volt.

Tisztelt Praxis!

2011. legforróbb júniusa. Édesanyám, aki Alzheimeres beteg, szívbeteg és magas vérnyomásos, rosszul lett. Mentő vitte be otthonról a Dél-pesti kórházba a sürgősségire kb. de11 órakor. Mentem autóval utána. Vérvétel, rutin vizsgálatok után befektették a sürgősségi megfigyelőjébe az ablak alá, ahol kintről tűzött rá nap. Kinti hőmérséklet 35 fok. Kértem adjanak neki folyadékot, mert mint Alzheimeres betegnek, fontos a vízfogyasztás. Ott volt a 2 l ásványvíz mellette.

Haza küldtek, hogy du 3-ra menjek vissza akkora lesz meg az összes vizsgálati eredmény. Anyukámat magán kívül találtam, nem volt magánál. Mint kiderült, egész nap nem kapott folyadékot és a nap még mindig tűzött rá. Az ágyban betakarva, ruhástól feküdt. Az arca tűzpiros volt. Tiltás ellenére bementem a szobájába, megfogva kezét, lázasnak találtam. Kértem, mérjék meg a lázát, mert szerintem lázas. "Jönnek" volt a válasz. Ez ment du 17 óráig. Addig beletöltöttem anyukámba majd két liter folyadékot és végre megszólalt,"hol vagyok?"

Lázmérőt úgy kaptam, hogy a végén kivertem a cirkuszt, hogy lehet ilyet csinálni." megfigyelő szobában, állandó nővéri és orvosi jelenlét mellett nem veszik észre, hogy egy Alzheimeres maga tehetetlen beteg kiszárad, megsül a melegtől és a láztól? Ugyan is 39,5 fokos láza volt. Mire 38,7-re lemert a láza, és úgy ahogy kommunikálni tudtam vele, este 8 óra lett.

Ekkor jött a sürgősségi osztályvezető orvos kb 1/29-kor, hogy vihetem haza anyukámat, menjek, írjam alá a zárójelentést. 38,7-s lázzal. Na, itt szakadt el igazán a cérna nálam. közöltem: Amennyiben bele írja, hogy kiadja 38,7-s lázzal és vállalja a felelősséget az esetleges későbbi komplikációkért, aláírom és haza viszem. Ellenkező esetben addig nem viszem haza, amíg láztalan nem lesz és ki nincs vizsgálva, mitől lázasodott be. Na, azt látni és hallania kellett volna, milyen stílusban kezdett velem beszélni és ijesztgetni, hogy haza viteti betegszállítóval.

Váltottam én is és kikértem magamnak a hozzáállását és közöltem: anyukám lázasan marad! Ha jön a betegszállító, küldöm a drága jó anyukájához és viheti, ahova akarja. Ja és ilyen hangon is az édesanyjával beszéljen. Megkerestem a kórházvezető, ügyeletvezető főorvosát és elmondtam neki a panaszomat.

A Belgyógyászatra fektette fel az anyukámat este 10, 25-kor. A láza ekkor 38,3 volt. Egy hétig kezelték az osztályon és adták haza u.m. Egészségesen. Ennyit a rémtörténetekről. Ja, igen! Az ominózus zárójelentés a mai napig nincs aláírva. Sem az orvos, illetve kórház nem írta alá, pecsételte le, sem én!

A magyar egészségügy fényévekkel jobb, mint a német

135 hozzászólás

2015.04.08. 04:17

Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol.

Sokan tévedésben vannak a külföldi egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban nálunk.

Németországban tanulok és dolgozom több mint 3 éve. Itt fizetek egészségügyi járulékot is. Mikor ide kerültem még vizit díjat is (10 euró).

Januárban, délután mikor hazamentem minden előzmény nélkül elkezdtem hányni.

Éjfélig folyamatosan hánytam, elestem, elájultam. Ezután édesanyám német ismerőse kórházba vitt. Itt nem szokás ilyesmiért mentőt hívni. Előtte a kocsit kibélelte és lefedte festőfóliával. Körbetekert kukazsákokkal. Folyamatosan hánytam az úton is. Megérkeztünk a kórházba. Itt kerekesszéket kerített és eltolt az SBO-ra. Indokoltnak tartották a megjelenésem, ezért 5,5 órát vártam. Végig hánytam öklendeztem ekkor már csak nyálat. Az orvos megvizsgált, poénkodni próbált. Lefektettek egy vizsgáló ágyra EKG-t és vérnyomásmérőt csatoltak rám. Branült raktam a kézfejembe, kaptam hányás csillapító injekciót. Két óra múlva azt mondták nem tudnak felvenni kórházi osztályra. Ekkorra az ismerős már elment.  Ha rosszabbodna az állapotom, akkor menjek vissza, de most menjek haza. Kis faluban élünk nincs  busz, és itt erre célra nem lehet beteg szállítást kérni. Feküdtem még 1 órát a vizsgáló ágyon. Majd felöltöztem, kerestem valakit, aki kivette a kezemből a branült.

Kimentem a távolsági busz állomásra megvártam az első buszt és haza utaztam. Öklendeztem, de már nem volt mit hánynom. Az ismerős férje kijött elém a buszállomásra. Mivel 3 napig hánytam, ha fél dl-nél több vizet ittam elmentem a háziorvoshoz. Ő azt mondta diétázzak és kanalanként fogyasszam el a napi folyadék mennyiséget, amire szükségem van. Mivel Magyarországon a nevelőapám orvos, azt mondta érjem el, hogy vizsgáljanak ki, legalább 1 CT-t kérjek. A német házi orvosom nem igazán akarta, de a nevelőapám felhívta telefonon megvitatták az estem és kaptam egy beutalót CT-re. Kerestem radiológiai centrumot. Mindenütt 3-8 hétre vállalták csak a CT-t. Kivéve, ha privát biztosított lennék, akkor 1 héten belül. Kivártam a 3 hetet, folyamatosan hánytam, csak 1-1 falatot ettem és 1-1 korty vizet ittam.

3 hét után elmentem a CT-re. Után az egyik orvos elmagyarázta mi a bajom. és gyógyszert írt fel.

Nyáron hazajövök és kivizsgáltatom azért magam. Itthon 35-40 000 forintért megvehetek egy vizsgálatot és azonnal el is végzik. Édesanyám és a nevelőapám is azt mondta itthon 1 héten belül kaptam volna CT-vizsgálatot, mint bárki más, és ilyen állapotban nem küldnek haza senkit, mert már másnap az összes híradóban és az ombudsmannál ott lenne a hírekben a kórház vagy az orvos. Itt Németországban az a szokásos, amit én leírtam. Nincsenek nyelvi problémáim, mielőtt bárki is azt hinné. C2-es Németországban szerzett nyelvvizsgám van, és itt járok főiskolára. Gondolkozom, ha végzek, átmegyek Ausztriába orvosira, ott ingyen lehet tanulni és mellette tudok dolgozni, hogy megéljek. A célom: orvos leszek Németországban, vagy Svájcban. Nem fogok hazajönni fillérekért dolgozni, rossz munkakörülmények közé, családot szeretnék és nem heti 80-90 óra robotot. Megbecsülést. Németországban, a kórházban vagy orvosi rendelőben a betegeknek nem szabad úgy viselkedni, mint nálunk.

Ha valakinek nem tetszik, a magyar egészségügy próbálja ki a németet sírva könyörögne az itthoniért. Nemrég volt itt egy felmérés arról, hogy mennyi idő alatt lehet szakorvoshoz jutni. Riportot is készítettek. A riportban 2 szereplő volt 1 privát biztosított és egy állami. Az állami biztosított 6 hónapra privát biztosított 1 hétre kapott időpontot nőgyógyászhoz. Olyan, mint nálunk, nincs. Itt azonnal nem lehet szakorvoshoz jutni semmiféleképp, ha csak nem a halálán van valaki. Valóban a halálán.

6-12 hónap a várakozás a szakorvosi vizsgálatokra, reumatológushoz, endokrinológushoz inkább 9-12 hónap. Nem az orvosokat szidja senki. Tudomásul veszik a privát beteg előrébb való. 5-6 ezer eurós jövedelem fölött lehet valaki privát biztosított, ezért is szeretnék orvos lenni így én és a családom majd az lesz. A levelet azért írtam, mert a családom nőtagjai olvassák ezt a blogot időnként. Én is beleolvastam. Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol.

Majdnem halálba segítették az apámat

38 hozzászólás

2015.04.07. 12:07

A legtöbb orvos sajnos az állam hóhérja. Nyilván vannak kivételek, becsüljétek meg!

Tisztelt Praxis és olvasók!

Apámmal a történtek előtt 6 évig nem beszéltem, édesanyám tartotta a kapcsolatot vele, egy faluban élnek. Édesapám bekerült a ceglédi kórház belgyógyászatára, ahova pedig bőrproblémával ment be. Hétfőn. Kedden kivizsgálták, szerda este anyukám már nem érte el őt telefonján. Csütörtökön miután betelefonált a kórházba, közölték vele, hogy életveszélyes állapotban van, levitték a pszichiátriára. Apám festő, fizikai munkás, bivaly, semmi sem teríti le, egyszer kért meg és kísértem el a mellékhelyiség ajtajáig és azonnal hívtam a mentőt, mert tudtam, nagy a baj (2002)! Akkor több mint 50% tüdőembóliája volt épp. Kijött, simán belőle!

Tehát közölték, életveszélyben van. A párom elment anyámért, azonnal vitte a kórházba. Addigra a belgyógyra visszavitték. Velük alig közöltek valamit. Mikor hívtam a doktornőt, egyszer rám tette(?). Semmit nem mondott telefonon, csak hogy delíriumos és le kellett gyógyszerezni! Megígérték szólnak, ha újra le kell vinni, itt még majdnem hittem is nekik, de mikor másnap megtudtuk újra a pszichiátriára vitték anélkül, hogy szóltak volna (3db telefonszámot adtunk meg), minden egyértelművé vált számomra is. Ekkor már tényleg félrebeszélt a nyugtatóktól.

Felhívtam az osztályvezetőt, persze az is mondott mindent, hogy megkergetett egy nővérkét. Ilyet biztos, hogy nem tenne! Tudtuk, hogy ki kell hozni! Estére tettem magam szabaddá (3 hónapos babával voltam itthon, akit nem vittem volna sehova), hogy megyek vidékre apámat lehozni a gyógyszerekről. Anyámmal vonalban voltunk mikor a konzíliumnak vége lett, és hallom könyörög. Negyven éve ismerem, mondta, soha nem volt ilyen állapotban, engedjék ki, hazaviszem! Erre az orvosok, azt merték mondani, hogy nem viheti, mert életveszélyes az állapota!

Igen az lett, mert szétgyógyszerezték, és nem adtak neki enni! Lekötözték, bepelenkázták, se enni, se inni nem kapott szerda este óta, csak amit anyám sebtiben adott neki. Az egy majd 2 méteres szikár embernek a nagy büdös semmi! Pláne úgy, hogy tele nyomják erősebbnél erősebb gyógyszerekkel! Pénteken mikor hallottam, a telefonon keresztül, hogy hogyan beszél félre, egyből leesett, hogy ez minimum egy haloperidol! Sajnos ismerem. Mikor így rákérdeztem, érdekes a főorvos úr hirtelen mondhatott gyógyszerneveket telefonon. És mondott azon kívül még másik kettő erős nyugtatót, amit adtak neki! Itt egész este azon imádkoztunk, hogy túlélje.

A hajnali első vonattal mentem. Senkinek sem kívánnám, hogy hasonlót átéljen! Amikor megláttam, sok év után azt a nagy testet, hogy a feje, másfélszer akkora, mint a mellette lévő ágyon fekvő betegnek, hiába van lefogyva, hiába nem szép a bőre, hiába nem volt jó apa, de az apám az és a haláltusáját vívja. Igen, azt!

Alig tudott levegőt venni, remegett, rögzítettem. Nagyon közel volt. Szóval nővérke fosott, mert nem kicsi, és ez épp elég is ahhoz, hogy megöljenek valakit! Először kétségbeestem, aztán érdeklődtem. Azt merték mondani, hogy azért alszik, mert az eddigi gyógyszerek felhalmozódtak.

Találkoztam egy kezdő doktornővel, aki tényleg segíteni akart, beszélgettem vele és közölte, hogy akkor leveszi a szedatív szerekről!

Miről pofázott akkor addig az a gerinctelen? A vérem, nekem nem mondja meg, sőt, a pofámba hazudik? Altatókat kapott nyugtatókkal, ami egy elefántot is leterítene! Némi infúzió, de csak látogatási időben! Beszélgettem a szobatársakkal! Du. 3 órára ébredt fel! Azt mondta járt a pokolban! Jah, a novemberi időben a szoba ablak nyitva volt, éppen csak egy vékony lepedő volt rajta, az ágya vizes volt, pelenka félrecsúszva. Mindent elintéztettem, amiért szó szerint pofákat vágtak. Remegett! Azt mondta a nővér, azért mert derivál! Akárki lett volna ott, abban a hidegben akkor mindenki derivált volna. Kértem takarókat. Étlen, szomjan, legyógyszerezve, kiszolgáltatva.

Senkit, egyik szeretetteket se engedjétek kórházba (, pláne ha nyugdíjas), ha nincs orvos családtag, vagy nem nagyon közeli ismerős az orvos! Szombat vasárnap egész nap etettük, itattuk és érdekes, hétfőre semmi baja sem volt! Mert a kezdő doktornővel megbeszéltük, mindent abbahagyat! Ugye?

Ki okozta az életveszélyes állapotot? Azért vitték a belgyógyra, mert kiderült ismét trombózisa van. Csakhogy erről egyik nővérke sem tudott. Nem kaptak róla tájékoztatást, sem papírt. Semmit! Nekem pedig nem hittek. Ez csupán annyit jelent, hogy egy rossz mozdulattal megölhették volna.

Remélem felfogtátok! Nem jó kedvemben írtam, hanem azért, hogy figyelmeztesselek benneteket. Ha elkezd félrebeszélni a családtagotok a kórházban, legyen gyanús. Bealtatni ne hagyjátok, bármit be tudnak adni nektek, hogy így meg úgy, ne legyetek hülyék, nem kell mindent elhinni. Apámba erőszakkal tuszkolták bele az első nyugtatókat. Lefogták többen, több férfi.

Nagyon nehezen hoztuk ki. Hétfőn a régi a doktornője kissé Isten komplexusos, úgy beszélt hozzám, mintha egy pondró lennék vagy mi.. kb. Ezek nem emberek már... Rengeteg "tepsi" mozgott, mert gyógyítás az nincs, inkább halálba segítés. A legtöbb orvos sajnos az állam hóhérja. Nyilván vannak kivételek, becsüljétek meg!

Az orvosoktól 2 méterre halt meg

4 hozzászólás

2015.04.06. 11:20

Miközben a folyóson ültek, a nővérem meghalt, bár orvosok voltak tőle 2 méterre.

Tisztelt Praxis blog!

Előre szeretném bocsátani, hogy ismerőseim egy része egészségügyben dolgozik. De ez konkrétan a rendszerváltás után történt, mikor még tűrhetőbb volt az egészségügy. Először nevelő anyám került érszűkülettél kés alá. Műeret raktak a combjába, amit 1 évig (!) kötözték át, mert gennyesedet! Havonta járt kontrollra. Majd az orvosa szabadságra ment és a prof. helyettesítette. Egyből műtét lett megint belőle. De sajnos már addigra késő volt.Jött az amputáció, majd a halál

Másik eset a nővérem volt. 5 gyerekes családanya. A sok TB csaló miatt közölték, hogy ha nem jelenik meg a felülvizsgálati bizottság előtt elveszik a rokkant nyugdíját.

Mikor jelezte, hogy olyan beteg hogy nem utazhat akkor csak elintézték azzal, hogy ilyen fiatalon nem lehet ilyen nagyon beteg, mint ahogy a papírjain áll (szívbeteg volt!). Így, mivel kellet a pénz, felutaztak a városba, ami több mint 2 órás út volt. Ott, miközben a folyóson ültek, a nővérem meghalt. Bár orvosok voltak tőle 2 méterre.

Azóta csak rosszabb lett a helyzet reformoknak hála a rendszer. Ma már inkább nem járok orvoshoz, főleg, mióta volt, hogy az orvost a nővér tolmácsolta, mert nem értettem mit kérdez és csak reméltem, hogy érti, mit válaszolok.

Szó szerint nem egy nyelvet beszéltünk. 

Haláltábor a 21. században

37 hozzászólás

2015.04.04. 11:26

Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni.

Édesanyám betegsége január elején kezdődött. Nem volt étvágya, néha hányt, de fájdalma nem volt. Háziorvosunk vett tőle vért, mely vashiányt, és vérszegénységet mutatott. Be akarta küldeni kivizsgálásra, de anyukám nem akart kórházba menni. Elvittük egy magánklinikára, ultrahangra, de nem találtak semmi bajt. Kérdeztem a doktornőtől bevigyük-e a kórházba, de azt mondta „csak oda ne”! Ajánlott egy belgyógyászt, hozzá vittük el. Az úton rosszul lett az autóban. Megvizsgálta a doktor úr, de azt mondta, vigyük be a kórházba, mert ínfúzióra van szüksége, fel kell erősíteni. Bementünk a sürgősségire, ott már újra hányt, és hasmenése is volt. Végre ránk került a sor, az orvos megvizsgálta, és az infektológiára küldte, hiába mondtam, hogy azért hoztuk be, mert nem tud enni. Végre felkerült az osztályra, és ínfúziót is kötöttek be. A nővér mondta, hogy orvost ne várjunk, mert öt osztályon van egy ügyeletes. Másnap mentünk, a doktornő fel volt háborodva, hogy anyunak nem ott lenne a helye, mert  neki nem ilyen jellegű baja van. Ezt mi is tudtuk, de hiába mondtuk, a sürgősségin. A doktornő mondta ha meglesznek az eredmények, és lesz hely a belgyógyászaton, át fogják vinni. Minden negatív lett, és négy nap múlva, átkerült az 1-es belre.

Délután mikor mentünk, akkor vizsgálta egy fiatal orvos. Elmondta, hogy az eddigi vizsgálatok, semmi ijesztő dologra nem utalnak. A tüdején hall valamit, majd egy mellkas röntgent is csinálnak. Kérdeztem tőle, hogy akkor nincs életveszélyben az anyukám? Ő azt felelte, hogyan lenne. Ez már péntek volt, semmit nem csináltak vele. Szombaton mentünk, teljesen zavart volt. Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy az időseket megviseli a helyváltozás. Vasárnap mentünk, már másik szobában volt, mert verekedett a nővérrel. Szobatársa szerint, annyit mondott a nővérnek, hogy ne szorítsa meg a kezét, mert fáj.  Alig vártuk a hétfőt, hogy talán valamit megtudunk. Mikor oda értem, akkor jött az orvos, aki pénteken vizsgálta, de csak annyit mondott sajnálom nem én lettem a kezelő orvosa. Megkerestük az orvost. Levágta elém anyu 2007-es zárójelentését, hogy mi nem mondtuk meg, hogy anyukámnak volt egy  agyi infarktusa és ő azóta folyamatosan leépült. Mondtam neki, hogy semmi más baja nem volt, mint hogy enni nem tudott. Másnap elmondta, hogy csináltak egy mellkas ct.-t, és volt egy tüdő embóliája, de azt nem tudja, hogy mikor kapta. Kérdeztem tőle, meg tudják-e gyógyítani? Azt felelte, igen a mai orvos tudománynak köszönhetően megtudják, csak képzeljek el lyukas vödröt, amibe felülről öntik a vizet, lyukon meg ki folyik. Anyu is így van, valahol van egy daganata, amit meg kell keresni.

Csinálnak gyomor, bél, urológiai és nőgyógyászati vizsgálatot. Ideggyógyász meg vizsgálta, és kérte koponya ct elvégzését, de ezt a kezelő orvosa nem tartotta fontosnak, mert csak a daganatot kereste. 11 nap után elvégezték a gyomortükrözést, 18 nap után a béltükrözést. Ekkor a kezelőorvos azt mondta, hogy negatív lett az eredmény, még lesz egy nőgyógyászati vizsgálat, és beszélhetünk hazabocsátásról, és a vérhígítást is meg kell beszélni, mert az nem lesz egyszerű, és elfutott. Volt hogy órákat vártam rá, nem jött ki a szobájából. 24 nap után a nőgyógyászati vizsgálatot is megcsinálták, az is negatív lett, daganat sehol. Közben felfekvései lettek a lábszárán, sarkain. Én minden nap mentem, és kenegettem, etettem, itattam.  Vettem neki sarok gyűrűket, decubitusz párnát, de még arra sem voltak képesek, hogy arra tegyék a lábait. Egyik nap jól volt, másik nap, beszélni sem tudtunk vele. Itthonról vittem minden nap a teát, és az enni valót. Minden nap megvártam a vacsorát, és megetettem, beadtam a gyógyszereit. Volt, hogy úgy tele volt nyugtatózva, hogy fel sem tudtam kelteni, csak perceket volt ébren. Megkértük a nővért, ha éjjel nem alszik, altatót adjanak neki, ne nyugtatót, de ő azt felelte majd az éjszakások eldöntik, mire van szüksége. Egy hónapig volt bent, de én ez alatt mit éltem át, nem kívánom senkinek. Ami ezen az osztályon folyik, az nem emberhez méltó.

Hallottam ott a betegektől, hogy „haláltábornak” hívják. Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni. Mielőtt este eljöttem tele öntöttem a poharát teával, az másnap ugyan úgy volt. Amíg olyan szobatársai voltak segítettek neki, de ezt az utolsó esélyt is elvették, mert mindenki fekvő beteg volt. Mentünk a tesóimmal vasárnap, nem voltak meg a sarokgyűrűk, sem a párna. A nővér azt mondta, azt hitték a kórházé, és elküldték a mosodába. Akkor mondta a nővér, hogy már anyunak péntekre ki volt állítva a zárójelentése, de nekünk senki nem szólt. Hétfőn mentem, de a kezelőorvosa nem volt, állítólag beteg lett, vagy csak velem nem akart találkozni?!

A doktornőnek mondtam, hogy szeretném hazahozni anyukámat. Mondta, hogy nem fogom tudni itthon ápolni, de mondtam neki, hogy megoldom. Megegyeztünk, hogy szerdán haza hozatja. Kérdeztem tőle milyenek a felfekvései, azt mondta, hogy csak felületi sebei vannak, mert már azt is bekötötték, hogy ne lássuk. Anyukám nagyon fáradt volt, csak aludt. Kedden elmentem a ruháiért, még beszélgetett, de azt mondta nagyon fáradt. Szerdán vártuk a betegszállítót, négy órakor hozták meg, de hogy milyen állapotban, azt leírni nem lehet. Láttam a betegszállítók is szégyellték, de talán örültek, hogy addig életben maradt, míg hazaértek. Letisztítottam az arcát próbáltam itatni, de nem tudott. Nedvesítettem a száját, de nem reagált semmire. Este már be is lázasodott szóltam a testvéreimnek, kihívtuk az ügyeletet. Megvizsgálta az orvos, és azt mondta beküldi a kórházba, de mondtam neki, hogy pár órája hozták meg a bel-ről. Csak annyit mondott, sajnos tudom, mi van ott. Kérdeztem tőle, hogy Celldömölkre nem lehetne-e? Erre elmondta, hogy akárhova küldi, meg fog halni, mert teljesen ki van száradva, vérszegény, nincs oxigénje, tüdő gyulladása van, és a felfekvései miatt is lehet lázas. Ezt a kórházban senki nem vette észre. Olyan felületi sebei voltak, hogy az ökleim belefértek volna, de azok sem bekenve sem kezelve nem voltak. Másnap fél 11-kor elhunyt. Panaszommal megkerestem a betegjogi képviselőt, elmondtam a történetünk, de nem kaptam választ. Azt mondta neki anyu kezelőorvosa, hogy azért beszélt velem úgy, mert én minden nap zaklattam. Egy orvosnak hogy lehet így beszélni,  mert, ahogy ő beszélt velem, és a betegekkel, azt hallani kellett volna! Nagyon sok mindenre szerettem volna választ kapni, leginkább arra, hogy mi baja volt anyukámnak, mert annyit tudunk, hogy daganata nem volt. A zárójelentésén olyan betegségek vannak, amik eddig is megvoltak, és jól volt. Vérszegény volt, de vért nem kapott, igaz a zárójelentésén rajt volt, de biztos valamelyik magán betegnek adták.

Az utolsó héten már az infúziot is elvették tőle, nem etették nem itatatták. Nem csináltak koponya ct-t. Építhetnek akármilyen új tömböt, ha így állnak a betegek mellé. Egyik nővér megígérte, hogy a párnákat beleteszik egy zsákba, valaki menjen be érte, de nem emlékeznek rá, hogy valakinek elveszett volna. Ha tudnám, hogy betegnek adták, nem is érdekelne, de gondolom már valaki haza vitte. Egy olyan ápolónővel találkoztam, aki kedves volt a betegekhez (Kati) neki köszönöm, de én a helyében elmennék onnan. Voltak ott olyan betegek, akik sokat voltak más osztályon, és mondták ott nem így bántak velük.  Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy elvittem, és nem tudok belenyugodni, hogy a 21. században ilyen megtörténhet. Már bánom, hogy nem jelentettem fel a kezelő orvosát. Talán könnyebben beletörődnék, és másokat megmenthetnék ettől az orvostól. Vigyázzatok magatokra!

Húsvét előtt halt meg az édesanyám - A kezelőorvos válasza

79 hozzászólás

2015.04.03. 19:30

Sajnáltam a nénit, ha valamit másképp csinálnék most, az az lenne, hogy az első lehetséges alkalommal hazaengedném, hogy ne keseredjen úgy bele a kórházi létbe.

Tisztelt Hozzátartozók és Hozzászólók!

Szeretném a beteg kezelőorvosaként elmondani, én hogy láttam ezt a szomorú történetet.

Akkor kezdjük az elején a koszos WC ügyével. Kb 10 perccel azelőtt, mielőtt a néni és családja megérkezett, kísértem ki a szobában fekvő másik beteget a WC-re. Szintén nehezen mozgó, idős néni volt, nem tehet róla, hogy úgy hagyta ott a WC-t ahogy. A takarítónő meg erről a feladatáról még nem is értesülhetett. Talán egyszer majd lesz szemetes is a fürdőkben, most örüljünk annak, hogy minden szobához saját WC és zuhanyzó tartozik, hiszen most költöztünk az új épületbe, rosszabb körülmények közül.

Nekem is az első perctől kezdve az volt a véleményem, hogy a nénit nem kellett volna felvenni az osztályra, meg is állapodtunk a családdal, hogy egy-két nap múlva hazamegy. Az, hogy mégis ott ragadt, annak volt betudható, hogy egy ennyi idős emberben, ha jobban megvizsgálja az orvos, mindig lehet több-kevesebb kezelendő eltérést találni.Így, ha a hozzátartozó és maga a beteg nem elég határozott, az orvos azt látja, a család nem bánja, ha a beteg még marad, találunk indokot arra, hogy maradjon. Valahogy így volt ez az említett beteg esetében is, eleinte az alacsony nátriumszint szorult korrekcióra, máskor étvágytalanságra panaszkodott, megint máskor arra, hogy nem javul a köhögés. Nyilván nem is ivott eleget, ezért kellettek az infúziók. Itt hadd térjek ki arra, hogy az infúziók mennyiségének és összetételének meghatározása orvosi feladat, higgyék el, megvan az oka, hogy mikor mennyit adunk. Egyébként a néni 4 litert sosem kapott egy nap, talán 4 palackra emlékszik a hozzátartozó, ezek viszont fél literesek voltak.

Az infúziókat valóban nem veszik le azonnal a nővérek és a pelenkát sem cserélik minden esetben azonnal. Attól tartok, ez így is marad még egy ideig, hacsak nem jut jóval több nővér egy betegre. Erre viszont mostanában semmi esélyt nem látok.

A nővér amúgy nem cseléd. Sem az orvos, sem a beteg, sem a hozzátartozója utasítására nem fog jobban dolgozni. Minél durvábban szólnak hozzá, annál kevésbé. Viszont, ha kedvesen szólnak hozzá, szívesebben megteszi, amit kérnek tőle. Általában csak akkor azonnal, ha az tényleg halaszthatatlan dolog. Természetesen mindenkinek a saját dolga a halaszthatatlan, így ebből sok nézeteltérés szokott lenni.

Egyébként, ahogy lehet, segítettük a beteget. Amint a szobában felszabadult egy alacsonyabb ágy, átköltözhetett arra, közelebb a WC-hez is. A tüdőgyulladás diagnózisa a 3. röntgenfelvételkor született meg, ekkor persze ismét nem lehetett hazaengedni a beteget, hiszen le kellett telnie az egy hetes antibiotikum kúrának. Én nagy változást a köhögés, nehézlégzés terén nem láttam a néninél. Annyival volt rosszabbul, mint előtte, hogy már kezdett belefáradni az egészbe. Elkezdte fejébe venni, hogy ő már meghal, nem kerül innen haza, nem is várja otthon senki. Ezen mindig csodálkoztam, hiszen naponta látogatta a család és tudtam, hogy várják haza. Próbáltam vígasztalni, de hajthatatlan volt. A halála előtti napon hosszasan siránkozott a viziten azon, hogy 42 évig lakott ugyanott, de most nem mehet oda vissza, mert a lányához kell költöznie és a fiáé lesz a lakás. Ismét vigasztalni próbáltam, hogy nyilván azért kell a lányához költözni, hogy ő segíteni tudjon neki, ne legyen egyedül, hiszen nem tudná ellátni magát. Mondtam azt is, hogy örüljön, hogy a fiáé lesz a lakás, nem idegené. Mondtam, örüljön, hogy a lánya magához veszi és nem kell idősek otthonába menni. Nem tudtam megvigasztalni, kijelentette, hogy itt fog meghalni. Látszott, hogy ki kell őt mozdítani ebből a kórházi környezetből, úgy terveztük hétvégére most már tényleg hazaengedjük. Másnap reggel viszont ébreszthetetlen volt, az eredményei alapján lélegeztetésre szorult, ezért kértünk intenzives konzíliumot. Ott helyet kellett csinálniuk (kihelyezni más beteget), mire lett volna helyük, betegünk elhúnyt. Ha átkerül, még lehet, hogy pár napig él, de tapasztalatom szerint azt már kevéssé lehet életnek nevezni.

Sajnáltam a nénit, ha valamit másképp csinálnék most, az az lenne, hogy az első lehetséges alkalommal hazaengedném, hogy ne keseredjen úgy bele a kórházi létbe.

Tisztelettel: dr. Ágota Katalin

Reggelig hagyták meztelenül feküdni

77 hozzászólás

2015.04.02. 09:13

Nem számított, hogy megfázik, hogy mindez rettenetesen megalázó, csak az volt a lényeg, hogy ne kelljen vele annyit törődnie a nővérnek és ne zavarja őt állandóan.

Tisztelt Praxis!

Nemrég kórházba kellett feküdnöm egy kivizsgálás miatt. Nem is ez a lényeges, mert nem a saját problémámat szeretném nagydobra verni. Már öt napja bent feküdtem, amikor a mi kórtermünkbe hoztak egy idős, szellemileg majdnem öntudatlan nénit. Befektették az ágyba, bemonitorozták, hogy a szívritmusát és a többi testfunkcióját mérni lehessen. A néni teljesen öntudatlan volt, ugyanakkor nem volt teljes mozgásképtelen, de egészen késő éjszakáig nem volt vele komolyabb probléma.

Éjjel azonban elkezdett mocorogni, ficánkolni az ágyban és vetkőzni, ennek következtében valahogy sikerült letornásznia magáról a műszert, pontosabban az egyik tapadókorongot. A gép sípolni kezdett, ami nyilván nem kellemes hang, ezért az éjszakás nővér is hamar megérkezett. Először hangosan veszekedett („A franc egye meg magát, megint mit csinált?!”) a demens nénivel, aki ugye ebből egy kukkot sem értett sajnos, majd fogta és leszedte róla az összes korongot egyenként, hogy az éjszaka további részében nyugta legyen tőle.

Ez sem egyszerű, de a néni ugye félmeztelenre levetkőzött menet közben és reggelig úgy is maradt, a nővér váltás után öltöztették csak fel. Nem számított, hogy megfázik, hogy mindez akkor is megalázó, ha egyébként éjszaka van és a kórteremben csak mi, a többi beteg fekszünk és a néni amúgy sem fogta fel, ami vele és körülötte zajlik. Csak az volt a lényeg, hogy ne kelljen vele annyit törődnie a nővérnek és ne zavarja őt állandóan.

Hát kérem, ilyen a hozzáállás a mai egészségügyben, tisztelet a kivételnek persze. Ha idős vagy, elesett, ha segítségre szorulsz és a családod nem tud ott lenni veled reggeltől estig, akkor erre számíthatsz. Megaláznak, úgy beszélnek és bánnak veled, mint egy állattal és örülhetsz, ha legalább a gyógyszereidet megkapod. Nem hiszem, hogy ezekre a dolgokra mentség lenne a kevés pénz. Az, hogy az idős és magatehetetlen betegeket is embernek tekintsék, talán elvárható lenne. De arrogancia, az van. Úgy beszélnek sokan a nővérek, néha az orvosok közül is, mintha a hátsó felükből rángatták volna ki a betegeket. Aztán csodálkoznak, ha a tisztelet már megkopott irántuk. El kéne már gondolkodni azon, ha a társadalom nagy része ilyen feketének látja az egészségügyet és benne a dolgozók egy részét (megint tisztelet a kivételnek), akkor esetleg nem a társadalom a korlátolt és csőlátású. Kicsit magukba kellene nézni!

E. Katalin

Húsvét előtt halt meg az édesanyám

39 hozzászólás

2015.04.01. 10:28

Miért kell az idős embert megalázni? Megkerestük a betegjogi képviselőt, ő is csak csodálkozott, hogy hogy lehet így bánni egy beteggel, és intézkedni fog.

Tisztelt blog!

Édesanyámat a házi orvosa beutalta a kórházba tüdőgyulladás gyanúval, a Szombathelyi Markusovszky kórházba, ahol végül kiderült a röntgen után, hogy erős bronchitisze van, már a sürgősségin azt kérdezte az orvos minek vittük be. Nagy nehezen felkerült az I belgyógyászatra, ahol újabb sok ért bennünket, édesanyámnak pisilni kellett, benyitottunk a vécébe, ami tiszta kakis volt az ülőke, a járólap. A sógornőm kiment a takarítónőt megkeresni, akit meg is talált, EBÉDET osztott. Kért vödröt, kesztyűt és kitakarította a vécét, ekkor ért az újabb meglepetés a szobában, a vécében nem volt szemetes, otthon betett szemetes zsákot neveztünk ki szemetesnek.

Végre édesanyám letudott feküdni, másik naptól kapott napi 4 liter káliumos infúziót, neki egy veséje volt, és az is zsugorodott. 34 üveg infúziót kapott. Ha  lefolyt az infúzió és csengetni, mert megkérdezték tőle hova siet, mozi jegye van? Eltelt egy hét, még rosszabbul volt, mint mikor bevittük, ő az ablaknál feküdt, és egy csütörtöki napon lefolyt az infúzió csengetett, de senki be se ment, szegény be volt pelenkázva, de nagy volt rá a pelenka, bepisilt, kifolyt az ágyra, a hálóingére és a pelenka is csupa pisi lett. Eltelt 3,5 óra mikor sírva telefonált menjünk be, mert megfagy, akkor még látogatási tilalom volt a kórházba. Az öcsém rohant be és leteremtette a nővéreket, akkor mentek be tisztába tenni. Az öcsém elmondása szerint kint üldögéltek a nővér szoba előtt.

Ekkor kapott tüdőgyulladást, egyre romlott az állapota. Jeleztük a főorvos felé hogy mi történt, de ő a főnővérhez küldött bennünk azzal ő nem foglalkozik ilyen dolgokkal, beszéljük meg a főnővérrel, amit meg is tettünk. Édesanyám oly mértékben köhögött, hogy nem tudott lefeküdni, mert megakart fulladni, csak ülni. Többször beszéltem az orvosával, ő szerinte az állapota kielégítő volt, és azt mondta hazaengedi március 27-én. Március 26-án jött a telefon menjünk, mert nagyon rosszul van, és az intenzív osztályra viszik át. Hajnalban kómába esett, {ezt a zárójelentésből olvastam ki} de a 3 nővér szerint még reggel beszéltek vele. 9 óra 50 perckor eltávozott. Tudom, hogy a nővérek leterheltek, kevesen vannak, de könyörgöm, mikor tudják, milyen betegről van szó akkor csak lett volna 2 perce, míg lekapcsolja az infúziót, hogy az a beteg kitudjon menni elvégezni a dolgát!

Még egy egészséges vesével is 4 liter folyadék után ki kell menni nem egy beteg vesével!  Az édesanyámnak nem kellett volna meghalnia hisz a saját lábán ment be a kórházba, a végén olyan gyenge volt, hogy még az ülés is nehezére esett. Megkerestük a betegjogi képviselőt ő is csak csodálkozott, hogy hogy lehet így bánni egy beteggel, és intézkedni fog, mindez a most átadott új belgyógyászati tömbbe történt. Azért írom le, hogy ez mással ne történhessen meg, a hozzátartozó figyeljen a legkisebb panaszra a beteg részéről, mert amit mondanak igaz. Senkinek sem kívánok olyan húsvétot, mint amilyen nekünk lesz!

Nagyon kérem, önöket tegyék közzé, hogy más tehessen ellene, ne legyen ilyen értelmetlen tragédia!                

Tisztelettel: Bársonyné

Használd KÓRHÁZ ÉRTÉKELŐNKET és NYERD MEG az értékes ajándékokat! Fődíj egy Sony Playstation 4!

Brutálisan kötözték ki a magatehetetlen beteget

52 hozzászólás

2015.03.31. 09:21

De kérdem én, emberrel ezt meg lehet tenni? Micsoda őrült fájdalommal járhatott ez, szegény anyukámnak?

Kedves Ismerőseim, és kedves Ismeretlenek, akikhez eljut ez a néhány gondolatom!

Nem szoktam saját életem gondjaival terhelni a közösséget, de most úgy érzem, meg kell osszak Veletek egy történetet. Nem segítséget kérek, de ha van valakinek jó gondolata, azt megköszönöm. Inkább a figyelmet szeretném felhívni valamire, amivel sajnos nem tudom, mit lehet tenni! Le kell írjam a történetet, mert nem tudom magamban tartani.

Nem rég külföldön voltam egy hétig. Ez idő alatt beteg édesanyám tüdőgyulladással kórházba került. Idős, demens emberről beszélünk, aki már sajnos nincs egészen tisztában cselekedeteivel, és avval sem, ami körülötte történik. Amikor haza értem és meglátogattam őt a kórházban, már jobban volt, és mondták, hét végén ki is engedik. Speciális ellátást igénylő betegsége miatt Ő egy otthonban él, ahová most szombaton vissza is vitték. Tegnap mentem hozzá meglátogatni őt! És itt "sokkolódtam".

A gondozó nővérke felemelte a takaróját, és a lábára mutatott: "Tetszik ezt látni? Így kaptuk vissza a kórházból" - mondta nekem zavart, és részvét teli arccal. A bokája fölött a lába szára fél kerületén mély, (egy gyermek ujját kb. bele lehetne tenni) seb tátongott! Elborzadtam. "Ugye tetszik tudni, mitől van ez?" - monda újra a nővérke! "Mi mindig mindenkit átnézünk, hogy kapjuk vissza a kórházból, és jegyzőkönyvezzük" Hmmmmmm, ezek szerint van mit!

Ha valaki számára még nem világos igen, kikötözték! Nem vagyok orvos, így nem áll módomban megítélni, hogy ez-e az egyetlen mód, egy együttműködni már nem tudó beteggel szemben.
De azt tudom, ha egy állatot így kötnek ki, hogy a húsába vág mélyen, amivel kikötötték, az kimeríti az állatkínzás fogalmát - amiért ugye az állatvédelmi törvény értelmében akár börtönbüntetés is járhat. (imádom az állatokat, egyetértek a törvénnyel!)

De kérdem én, emberrel ezt meg lehet tenni? Micsoda őrült fájdalommal járhatott ez, szegény anyukámnak? És mindenki másnak, akivel ugyan ezt teszik! Azért, mert valaki magatehetetlen, és nem tudja megvédeni magát, avval így kell bánni? Ilyen emberhez méltatlan megalázó módon? Ha már nem találtak más módot a beteg csillapítására, akkor talán a kikötözés módjára kellett volna!
Ez az emberi méltóság lábbal tiprása!

Kedves Ismerőseim, Barátaim! Mit lehet tenni, hogy ez mással, máskor, velünk ne történjen meg? Ezt szó nélkül kell tűrni? És nem konkrétan egy "személyi" felelőst keresek, mert a "balhét" könnyen rá lehetne verni 1 orvosra, vagy 1 nővérre! De szerintem itt sokkal többről van szó! Általános hozzáállásról, ami még csak nem is pénzkérdés!

És még valamit! Aki ismer engem, tudja, hogy nem általánosságban írtam, nem orvos ellenes vagyok! Már csak azért sem, mert egyetlen Kislányom orvos és igen csak kiakadt Ő is a történeten. Igaz, Ő Európa civilizáltabb felén dolgozik, ahol nem lehet így bánni a beteggel, de még a halottal sem!
Természetesen nem akartam megbántani senki, hivatását szívből és szeretettel végző Orvost, vagy Egészségügyi dolgozót!

Csak méltóságot szeretnék magunknak embereknek, mindenkinek, azoknak is akik már sajnos nem aktív hasznos tagjai társadalmunknak!

Aki viszont ilyet tesz, jól gondolja meg! Ő is kerülhet egyszer ilyen helyzetbe! (És hogy senki ne általánosítson: a történet Orosházán játszódott! Orosházi kórház)

Köszönöm annak, aki elolvasta és vigyázzunk magunkra!

Ennyi erővel a sarokba is hugyozhatnánk

13 hozzászólás

2015.03.30. 11:17

"Jól tükrözi a magyar egészségügy jelenlegi állapotát ez a fotó, ami a Baleseti sebészet férfi mosdójában készült. Amint az jól látszik a képen, mindkét piszoárnak hiányzik a szifonja! Így gyakorlatilag az ember a saját lábára pisál!"

"Jól tükrözi a magyar egészségügy jelenlegi állapotát ez a fotó, ami a Baleseti sebészet férfi mosdójában készült. Amint az jól látszik a képen, mindkét piszoárnak hiányzik a szifonja! Így gyakorlatilag az ember a saját lábára pisál! Ennyi erővel a sarokba is hugyozhatnánk... "

Nincs baj a magyar kórházakkal

71 hozzászólás

2015.03.30. 07:44

Hálát adok a jó sorsomnak, hogy nem egy német, vagy egy olasz kórházban kellett feküdnöm.

Lehet-e ezen a blogon jó véleményt mondani?  Németországban élek, és sajnos már volt alkalmam megtapasztalni az itteni kórházi körülményeket, szerencsére nem saját bőrön.  Februárban síelni voltam a családommal Olaszországban, utána még pár napot a fiaméknál töltöttem Székesfehérváron. Az ő lakásukban ért a  baleset, leestem egy székről és onnan nem tudtam lábra állni. 

Már az, hogy egy panellakásban voltam egyedül, mégis jött segítség a jajgatásromra, az sem semmi, mert ugye mindig azt lehet olvasni, hogy nem segítő készek az emberek. De itt az idős nyugdíjas szomszéd jött segíteni.  Mentőt hívtam, mondja a menyem, hogy tuti 2-3 órába is bele telik mire jönnek, de nem, nagyon hamar ott voltak, pedig mondtam, hogy nem vagyok életveszélyben, nem vérzek, nem vesztettem el az eszméletemet. 

A Szent Györgybe vittek. Azt leszámítva. hogy majdnem sikerült elejteniük, amikor a hordágyról átpakoltak, igazán nem mondhatok semmit, de ezt sem fogtam fel tragikusan. Végül is nem történt baj.  Kedvesek, segítő készek voltak.  A sürgősségin készséggel elláttak, annak ellenére, hogy csak egy ideiglenes betegkártyám volt, az is rosszul kitöltve, minden vizsgálatot, úgy is, mint röntgen, egy CT, megkaptam. 

10 napig feküdtem, az osztályon, nem küldtek haza varrat szedésig, mert nem tudtam volna a fiamék lakásában magamat ellátni. Egy kétágyas szobában feküdtem, többnyire egyedül. 

Megkérdezték, hogy mit szoktam enni, mondtam, hogy lisztes-tésztást ha lehet nem, amúgy meg folyamatosan fogyókúrázom. Tényleg nem lehetett panasz a kosztra sem, mert ha az enyém kímélő menü volt, vajon mi lehetett a roboláló étrendben.

Na jó, a kaja mire hozzám került már langyos volt, de hát a folyosó végén volt a szobám, egyébként meg az ágyban fekvéshez nem kellett nagy kaja.  Nagyon kedves gyógytornászt kaptam, aki segített talpra, az az mankóra állni.  Az ápoló személyzetre egy szavam nem lehet. 

Maga a műtét egy elég hosszú és bonyolult valami volt, de az itteni orvosok is elismerően nyilatkoztak róla a röntgen kép alapján. Egy kedves, fiatal adjunktus operált. A varrat szedéskor szabadságon volt, mondta, hogy bejön. Mondtam, hogy ezért nem érdemes, ezt egy rezidens is meg tudja csinálni, és így is volt. A végén minden felvételt megkaptam egy DVD-n, még fizetni sem kellett érte. 

A betegkártyám másolatát csak az utolsó napra sikerült elküldetnem e-mailben, ennek ellenére mindent meg kaptam, sőt megnyugtattak, hogy ha nem tudom beszerezni, akkor kiállítják a számlát nekem, és majd én nyújtom be a biztosítónak. 

Hálát adok a jó sorsomnak, hogy nem egy német kórházban, vagy nem egy olasz kórházban kellett feküdnöm.  Én úgy látom, hogy olyan nagy baj nincsen a magyar kórházban, már ha a többi is ilyen. A probléma szerintem a munka szervezésében van. 

Csak egy példa: olyan ágyneműt kaptam, amit folt hátán folt. Én meg tudtam becsülni: azt a foltozás többe került, mint egy új paplan huzat, szerintem azt gazdaságosan nem lehetett megjavítani. 

Szerintem sok feladatot ki lehetne szervezni, és az ápolókat tehermentesíteni, mert pl, szerintem luxus hogy egy képzett ápoló húzza az ágyat. 

 Ezzel együtt nagyon meg voltam mindennel elégedve. Egy rossz szót nem tudnék mondani. Összehasonlítva az itteni kórházakkal, hát lehet, hogy az ágynemű foltozott, de  az ellátás sokkal jobb. 

Csak egy példát mondok: itt pl minden nap más és más volt a menü, a  10 nap alatt nem volt 2x egyforma. A német kórházban általában minden nap ugyan az kapja a beteg. Sorolhatnám még hosszasan a különbséget, de nem akarok messzemenő következtetést levonni abból a 3-4 német kórházból, amit ismerek, és csak remélni tudom, hogy a magyar kórházak mind hasonlatosak a Szent Györgyhöz, és akkor olyan nagy baj nincsen. 

Mentős és mentős között van különbség

33 hozzászólás

2015.03.27. 06:00

Tizenkétszer mentették meg a páromat, a tizenharmadik alkalommal azonban egy idegen kórházba vitték. Ezt már nem élte túl.

Sajnos volt alkalmam megtapasztalni, hogy mentős és mentősök között is van különbség. 18 hónap alatt 12 szer a mentősöknek és az orvosoknak, nővéreknek köszönhetően szív és COPD beteg Párom életét megmentették.

13. alkalom sajnos az utolsó is lett. A mentősök nem a megszokott terápiát a kézi intubálást alkalmazták és nem is a saját orvosunk kórházába szállították (Dél-pesti) ellenkezésem ellenére. Mély altatásba gépi lélegeztetőre tették és egy számunkra vadidegen kórházba (Péterfy ) szállították. Miután az orvosok így darab darab számba vették és majdcsak nem azt mondták, hogy csak foglalja a helyet a lélegeztető gépen, mert erről már nem igen tudják levenni.

Csak megjegyzem a team-ben működő orvos és nővércsoport, kedvesen mindig megköszönte ajándék vagy kp. -ban napi két látogatás alkalmával lerótt hálám, nem felhánytorgatás, csak még azt sem lehet mondani, hogy nem volt motiváció a hozzá állásukra.) 4 nap után közölték lassan búcsúzzak el tőle. Ennyi volt.

Sajnos azóta is 2 hónapja bánt, hogy elkeseredésembe leblokkoltam és nem tettem semmit. 130/70/70 vérnyomás és teljes normál vese működés és lélegeztető gép által 97 oxigén szint mellett állítólag 2 nap múlva leállt a keringése. Holott így utólag már előttem van a kép, békésen aludt keze puha meleg és arcszíne sem a végzetre utaló volt.

Viszont visszagondolva már felkészítve volt a távozásara, hisz, hogy kivették a karjából kanült és az oxigén ellátást sem mutatta már a gép, mikor de. 9 órakor közölték, hogy már így is 1/2 órával tovább maradhattam, vége a látogatásnak. 10 óra 45 telefonon közölték, hogy mit, azt már nem tudom, mert onnan, hogy a hang bemutatkozott dr.......... és sajnos rossz hírt.... elhangzás után nekem elsötétült a világ

Még 2 hónap eltelte után sem vagyok képes feldolgozni elvesztését, és az érzést, hogy lekapcsolták a gépről. Az érzés, hogy ha a megszokott módon a mentősök saját orvosához viszik, lehet, hogy ma is még mellettem lenne, még inkább nehezíti fájdalmam elviselését. Miért nem vettem fel a harcot velük szembe? Kicsit hosszúra sikeredett hozzászólásom, de ki kellett írjam magamból.

Megsértődtek, mert nem vett hallókészüléket

35 hozzászólás

2015.03.25. 09:33

Lehetséges, hogy már a háziorvos is bele van keverve a hallókészülék bizniszbe?

Tisztelt Praxis!

Édesanyám a háziorvosa tanácsára felkereste a Pestszentlőrinci Hallásközpontot. Nagyon kedvesek voltak vele addig a pontig, amíg a hallókészülék javaslatukat elutasította mivel a korához képest 70+ évesen elég jól hall, nem érzi a szükségét egy hallókészüléknek.

Meglepődött azon is, hogy a tájékoztatót, amit elé raktak árak nélkül voltak a feltüntetve a készülékek és igen agresszív ügynöki taktikákkal próbálták rábeszélni "digitális" hallókészülékre.

Az elutasítása után rendkívül barátságtalanul beszéltek vele, olyan volt, mint ha a nem sikerült üzlet miatt megsértődött volna az ápolónő. A történtek után egy környékbeli ismerősével beszélgetve kiderült, hogy hasonló szituációt élt át ugyanabban a Hallásközpontban.

Érdeklődnék, hogy kinek mi a tapasztalata ezekkel a "Hallásközpontokkal". Lehetséges, hogy már a háziorvos is bele van keverve a hallókészülék bizniszbe?

Üdvözlettel

G.S.

Haldokolni kell, hogy orvoshoz jusson az ember

20 hozzászólás

2015.03.24. 10:24

Miután eljutott az orvoshoz az ember, újabb két lehetőség van, vagy belehal betegségébe, sérülésébe, bajába, vagy vár tovább, hogy eljuttassák a megfelelő kórterembe.

Tisztelt Blogíró, Blog-felelős-szerkesztő!

Egy jó ismerősöm ajánlotta az Ön oldalukat, hogy frissen szerzett tapasztalataimat, mint hozzátartozó,  megosszam Önökkel, mert nem tudom szó nélkül hagyni. Már betegjogi képviselőhöz is fordultam az ügyben.

Bizonyára köztudomású, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház beceneve: Dél Tepsi.

Igazából eddig, azt gondoltam, hogy annyira rossz orvosok vannak ott, de meglepődve tapasztaltam, hogy nem emiatt kapta ezt a nevet.

Arra jutottam, hogy tulajdonképpen, aki eljut egy orvoshoz egyáltalán, annak két oka van:

1. haldoklik

2. ki kell várnia, mert nem tud mást tenni.

Miután eljutott az orvoshoz az ember, újabb két lehetőség van:

1. belehal betegségébe, sérülésébe, bajába

2. vár tovább, hogy eljuttassák a megfelelő kórterembe

Nos, mi, édesanyámmal, aki fekvőbeteg lett közel 10 órát vártunk, mire eljutottunk egy orvoshoz, aki szakorvoshoz irányította. Addig viszont volt egy műszakváltás és most másnap délelőtt háromnegyed 11-kor még nincsen semmi eredmény. Közben volt egy rohama (epilepsziáshoz hasonló, de nem tudják megállapítani, hogy milyen eredetű) és kapott infúziót estére.

Körülöttünk is szörnyűségeket láttam, egy beszédképességét elveszített (később kiderült agydaganata van) férfival és nejével beszélgettünk, hogy ez mindig így van. Ezt a részét egyszerűen nem lehet megkerülni. Mi a 10 órás várakozásunkkal még enyhébb esetnek számítottunk; egy idős házaspár reggel fél10-től várakoztak. Amikor én, hajnali fél1-kor elmentem, még mindig ott vártak. Számukra már nem is az volt a kérdés, hogy mikor jutnak be valahova, hanem hogy hogyan megy haza a feleség, ugyanis vidékiek voltak.

Az ápolónők arra panaszkodtak, hogy csak két orvos dolgozik, és valóban össze-vissza szaladgáltak, egyáltalán nem lustálkodtak.

Mi is, körülbelül 7 óra várakozás után  kerültünk egy fiatal neurológus doktornőhöz, aki barátságosan, türelmesen meghallgatott minket. Ekkor azt hittük már sínen vagyunk, mert ő azt mondta, hogy konzultál egy főorvos asszonnyal, aztán megtudja mi lesz. De nem történt semmi, egészen éjfélig, azaz további 3 óra várakozás után. Ekkor betolták mindenestől édesanyámat egy kórterembe a sürgősségi osztály mellé és most is ott van. Állítólag belgyógyászra vár.

A betegek között rengeteg öreg volt. Egy bácsi sokáig hiába könyörgött, hogy valaki segítsen neki WC-re menni, süketnek tették magukat az ápolók és a bejövő mentősök is. Nagyon sokára, amikor már káromkodott és átkozódott hangosan, akkor sikerült egy fiatal ápolót megkérni, hogy tolja ki és segítsen neki. Édesanyám pedig nem mert inni, pont ezért, illetve a WC állapotától való félelmében, mert ha elesik, akkor a vizelettől ragacsos padlóval érintkezik. Azért sikerült meggyőznöm, hogy menjünk el, el is toltam a hordágyat a WC-ig, rosszul is lett, de sikerült megtartanom. A takarítónő segített a hordágyat visszatolnom, ami nagyon jól esett. 

Sokan szidták a kormányt és egyes minisztereket ott a környezetünkben. Nem tartom ezt se megoldásnak, mert ettől biztosan nem lesz még jobb. Másrészt nem csak ez alatt a kormány alatt nem működött ez a kórház.

Viszont ezekre az óriási mulasztásokra megoldást kell találni, nem csak véleményem szerint.

Más kórházakban is kell várni, de még soha nem vesztettem el a türelmemet, csak itt.

Az ápolók, orvosok munkáját nagyra értékelem. Akivel találkoztunk kedvesek és segítőkészek voltak, de a szervezéssel, a hatékonysággal elbukik az egész kórház becsülete.

Kérem, ha tud, terjessze fel panaszomat, panaszunkat az illetékes szerveknél!

Köszönettel és reménykedve:

Viktória

Egy mentős vallomása - A felelősség hatalmas, a fizetés alacsony

95 hozzászólás

2015.03.23. 10:18

Az elégedetlenség, párosítva a híresen alacsony fizetéssel, a nagy szakmai felelősséggel, az OMSZ vezetőségének morált romboló intézkedéseivel, kipusztítják az önbecsülést és a munka iránt érzett bármilyen szeretetet.

Tisztelt Praxis!

Levelemmel a korábbi, "Trágár, bunkó mentők Miskolcon" című cikkükhöz szeretnék hozzászólni, azaz inkább némi háttérinformációt fűzni hozzá, ha névtelenül is (az ember félti az állását, akármilyen keveset keres is ott), Borsod megyei mentődolgozóként.

Először is szeretném elmondani hogy nem mentegetni szeretném kollégáimat, szerintem sincs mentség az ilyen viselkedésre, még ha az ember meg is érti miért mondhat valaki ilyet, a bocsánatkérés hiánya végképp elfogadhatatlan. Amiről írni szeretnék, inkább azt világítja meg a laikus számára hogy mi az -pontosabban egy dolog a sokból-, ami ennyire negativisztikussá teszi a mentőket, mi az ami kiváltja belőlük a munka-, sőt időnként az életundort is.

A tavalyi évig Miskolc város lakói részére a Semmelweis Kórház nyújtott sürgősségi ellátást, a városban először ott alakult Sürgősségi Osztály (SBO), amelynek feladata a bármilyen (kivéve trauma, fertőző esetek ill. szülészeti-nőgyógyászati problémák) panaszokkal jelentkező ill. beutalt betegek első kórházi ellátása volt. Itt történt meg a betegek "osztályozása", azaz a triage, az első orvosi vizsgálat, az esetleges képalkotó- és laborvizsgálatok kérése ill. értékelése, majd ezek eredményétől függően a beteg vagy a kórház egyik osztályára került, vagy hazamehetett ellátás után, a további teendőkre tanáccsal ellátva.

Természetéből adódóan egy ilyen osztály eléggé forgalmas, és a magyar "betegkultúra" hiánya (a betegek legtöbbjének fogalma sincs arról hogy mikor kell orvosi ügyelethez, sürgősségi osztályhoz, mentőkhöz fordulni, és mi az amivel a háziorvoshoz kellene menni, illetve milyen betegségeket képes otthon, akár vény néküli gyógyszerekkel akár "népi gyógyászattal" kezelni) plusz terhet ró a dolgozókra, valamint növeli az amúgy sem csekély várakozási időt a páciensek számára. Egy ilyen osztályon fontos a kellő számú ellátó személyzet, a megfelelő műszeres- és eszközös ellátottság, a zökkenőmentes betegirányítás. Tipikusan magyar módon persze mindenen spórolnak az egészségügyben amin lehet, ezért is van hogy a sürgősségi osztályok rendszere hazánkban nem sikertörténet, hanem sokak szerint egy felesleges megálló az ellátási rendszerben, amit ki kellene iktatni és a régi rendszert visszaállítani. Jómagam ezzel nem értek egyet, én inkább szeretnék jól felszerelt és simán működő sürgősségi osztályokat, ami a mentők munkáját is egyszerűbbé teszi. Egy bonyolultabb esetnél például nem kell a mentőnek mérlegelnie hogy ez inkább sebészeti vagy belgyógyászati eset-e, esetleg urológiai, vagy nőgyógyászati ellátás lenne a fontosabb, hanem a sürgősségi osztályra szállíthatja a beteget, ahonnét orvosi vizsgálat és ellátás után a megfelelő helyre irányítják majd tovább. A mentőegység pedig felszabadul, optimális esetben sokkal rövidebb várakozás után, ami nagyon sokat jelent egy bizonyos terület mentővel fedettsége szempontjából.

2014-ben azonban változott a rendszer Miskolcon. A Megyei Kórházon belül létrejött új "Csillagpont Kórház", egészségügyi dolgozók által viccesen, a kórházigazgató nevére utalva Csiba-palotának vagy Csiba-plázának nevezett új épületegyüttes, ami több kórházi osztály mellett egy sürgősségi osztályt is magába foglal, amelynek a feladata a megye területéről érkező betegek ellátása helyett -ami a megyei kórház elsődleges feladata-, a Miskolc területén élők sürgősségi ellátása, vagyis a korábban Semmelweis Kórházban lévő, ezzel megszűnő  SBO feladatát vette át. A probléma, amit minden beteg és mentődolgozó ezzel kapcsolatban érez abból adódik, hogy az itt ellátott betegek végleges elhelyezése továbbra is az 5km-re lévő Semmelweis Kórházban történik, a megfelelő osztályokon, így az új sürgősségi osztályra érkező betegeknek ellátás és vizsgálat után át kell menniük a másik kórházba, ahol felvételre kerülnek. Aki ezt saját erőből nem tudja megoldani, annak betegszállításra van szüksége. A megyei kórház szerződést kötött valakivel az OMSZ-tól (hogy kivel, és pontosan milyen szerződést, milyen kötelezettségekkel és milyen ellenszolgáltatásért azt nekünk egyszerű mentődolgozóknak nem kötötték az orrára. Ahogy azt sem, hogy erről egyáltalán az OMSZ budapesti vezetősége tud-e vagy az egész a hátuk mögött zajlott?), hogy minden ilyen átszállítást az OMSZ fog végezni a kórházi, ill. kórházközi betegszállítók helyett. Ennek a módszernek jó néhány eredménye lett. Először is a betegek többet várnak. Az OMSZ mentőgépkocsi-állományát a betegszállítási feladatkörök leadása óta annyira karcsúsították, ami a mentőfeladatok ellátásása (hellyel-közzel) még elegendő, de ilyen mennyiségű kórházak közötti átszállításra már nem. Másodszor a területen riasztható mentőegységek száma csökken amíg a mentőkocsik az átszállításokat végzik, ami logikus mert nem tudnak egyszerre két helyen lenni. Emiatt a mentésben is előfordulnak késések, aminek jó eséllyel előbb vagy utóbb ismét "nem jött ki időben a mentő, a beteg meghalt" stílusú híradófelvételek lesznek az eredményei. Harmadszor, a megnövekedett terhelés miatt vidéki kocsikat rendeltek be a megyeszékhelyre, kimondottan az átszállítások elvégzésére ami a megyében okozhat ellátási nehézségeket. Negyedszer pedig ezt a megoldást minden mentődolgozó a háta közepére kívánja, mert a munkaterhük jelentősen növekszik, gyakorlatilag minden beszállított beteget később még egyszer tovább kell szállítani, ami jelentős plusz munka, és adminisztrációs feladat. Egyik oka ez lehetett annak, ahogy a mentő érzett a fenti esetben is, amikor egyszerre három ilyen beteget kellett vinnie, és gondolom nem ők voltak aznap az elsők, és nem is az utolsók akiket ezen csodás új rendszer miatt kellett szállítania. Sokan a mentődolgozók közül is úgy érzik szakmailag degradáló feladat az ilyen, bár nem értek velük egyet, de az való igaz hogy ezen betegek döntő többségének csakugyan elegendő lenne a betegszállító, mentőfelügyeletre állapotuk miatt szükségük nincs. 

Ez az elégedetlenség, párosítva a híresen alacsony fizetéssel, a nagy szakmai felelősség miatt érzett nyomással, az OMSZ vezetőségének morált romboló intézkedéseivel (ellenőrző csoportok felállítása, melyek egyetlen célja hogy a dolgozót szekálják jó pénzért, növekvő elvárások, átalakított, nagyobb követelményeket támasztó oktatási- továbbképzési- és vizsgarendszer, ahol a képzéseket úgymond "saját időben" sokszor önköltségen kell elvégezni, stb.) hatásosan kipusztítják a munkakedvet, az önbecsülést és a munka iránt érzett bármilyen szeretetet és büszkeséget azokból a mentődolgozókból is, akikből eddig még nem sikerült.

Egyelőre még nem tudatosult senkiben "odafent", hogy nem jó dolog, ha az életünk alulfizetett, alulmotivált, túlterhelt, sokszor életunt emberek kezében van. Remélem, nem lesznek sokan azok, akik egészségükkel, Isten ments életükkel fognak fizetni ezért.

J.

Talán jobb, ha az ember otthon meghal

92 hozzászólás

2015.03.21. 08:11

24 óra étlen-szomjan, betegen, 65 évesen. Ez borzasztó! Az ember végigdolgozza az életét és ez jár?

Bár nem gondolom, hogy következményei lesznek a történésnek, amit leírok, de muszáj megtennem a saját nyugalmam érdekében. 2015. március 16-án reggel 8-9 között mentőt hívtam az exférjemhez, mert úgy ítéltem meg, hogy súlyos az állapota. Fájt a feje, vérzett az orra, nem tudott beszélni és elferdült a szája. Én a stroke tüneteit véltem felfedezni.

A mentő elég gyorsan kijött. (Ez volt az egyetlen pozitívum a történtekben) Egy fiatalember, aki be sem mutatkozott és egészen biztosan nem orvos, elkezdte vizsgálni, majd közölte velem, hogy csak magas a vérnyomása. Elég lett volna a körzeti orvos. Ennek ellenére ragaszkodtam hozzá, hogy kórházi ellátásra van szüksége. Beleegyezett, hogy bevigye. Úgy becsapta előttem az ajtót, hogy köszönni sem tudtunk egymásnak. Egész nap várakoztunk, gondoltam vizsgálják.

Délután 4 óra után már felhívtam telefonon, mert sokalltam a várakozást. Sajnos csak a tizedét értettem a beszédnek, amiből sikerült kihámoznom, hogy a sürgősségi osztályon ül és várakozik. Még nem vizsgálták meg. Nagyon dühös lettem. Miért mondják akkor, hogy azonnal hívjunk mentőt, ha egy napig várakoztatják?!

5 órakor felhívtam a kórházat, ahol azt mondták, sok a beteg és rangsorolnak, eldöntik, kit kell előbb vizsgálni. Szerintük nem volt sürgős. Azt gondolom, ez a mentőstől származó információ volt. 6 órakor a fiam telefonált. Azt a választ kapta, hogy ha stroke-ja lenne már az osztályon feküdne. Biztos nem az van. Este 7 órakor vizsgálták meg. Egy másik várakozó hívott fel, mert már egyáltalán nem tudott beszélni. Megállapították, hogy stroke-ja van, ezért azonnal CT vizsgálatot kell végezni. 9 óra 30 perc körül beszéltem vele újra. Csak annyit sikerült megértenem, hogy már meg volt a vizsgálat, de még mindig a széken ülve várakozik.

Már bele sem merek gondolni, mi várható ma!

Talán jobb, ha az ember itthon meghal szép csendben. Ez a tortúra egy egészséges embert is megvisel. 24 óra étlen-szomjan, betegen, 65 évesen. Ez borzasztó! Az ember végigdolgozza az életét és ez jár?!

Mindezért felelősnek tartom a mentővel érkező fiatalembert, a kórházat, de tisztelt kormányunkat is,mert nem tett semmit azért, hogy ez ne történhessen meg. Nemsokára nem lesz orvos ebben az országban, mert aki maradt, nem fogja bírni a terhelést. Nem új kórházat kell építeni, hanem a színvonalat emelni a már meglévőekben és az orvosokat megbecsülni. Pláne nem magánkórházat, amit az átlagember nem tud megfizetni.

Vállalom a nevemet és szeretném, ha minél több fórumra el tudnám juttatni ezt az írást.

Üdvözlettel

Szabó Éva

Trágár, bunkó mentők Miskolcon

33 hozzászólás

2015.03.20. 11:37

Megengedhetetlen, trágár hangnemben beszéltek a betegekről a Miskolci mentők.

Tisztelt Praxis!

 Bocsánat, ha kicsit hosszú lesz. Apukám súlyos beteg, hétfőn nem tudott menni sugárkezelésre, mert, menni nem bírt, nem érezte jól magát. Kedd délutánra befulladt, kékült hörgött, ügyelet kihívva, 1 "rosszul látó " orvos, aki a húgomat kérte meg, hogy melyik ampullára mi van írva, mert nem látta nem tudta elolvasni (bármilyen hihetetlen, de így volt). Adott 2 injekciót apának majd elment, 5 óra múlva újból ügyelet, ugyan az az orvos kikérdezve a fuldokló apámat, hogy mit érez(?)- mikor anyukám rá szólt, hogy ma már járt nálunk, meglepődve tudatosult benne és rákérdezett, hogy valóban, beadta ugyan azon injekciókat és távozott. (Mind ez egy eldugott faluban, Miskolctól 30 km re )- amire csak emlékezhetett volna, de szerintem neki csak darab darab.

Szerdán mentő és nyomatékosan kérve, hogy ne ügyelet jöjjön, bekerült a kórházba, ahol az orvos, nagyon lelkiismeretesen, bár kicsit letolva anyukámat " miért nem látta orvos apát eddig?"- mikor elolvasta az ügyeletes papírjait, meglepve kérdezte miért nem utalta egyből be? Kapott infúziót, oxigént, majd szólt anyukámnak, áttudjuk e vinni saját kezűleg egy másik kórházba? Délután 5 kor kaptam a telefont, mentünk, hogy átvigyük, amikor az orvos közölte, hogy mégis csak mentővel kéne vinni, mert közben is kapnia kell az oxigént.

2 órán belüli szállításra ki van írva. (ez volt negyed 6 kor.) 8 óra előtt párperccel anyukám a recepción érdeklődött, hogy fog e jönni az a mentő, mert mi itt vagyunk és elvinnénk, meg neki is még haza kéne érnie vidékre, ahova nem jár gyakorta busz. Semmilyen érdemi választ nem kapott, csak szét tárt kezeket. Ekkor és ez a lényeg! -megérkezett két mentős, egy "baromi," jó megjelenésű, helyes fiatal srác, és a társa, oda állt a pulthoz és közölte, minősíthetetlen, és soha meg nem engedhető szavakkal " "3 FASZT Viszek! "- ( a férjem egyből szólt, hogy, "-Hogy beszélsz?"- persze ő ezt nem hallotta, töltögette a papírokat, és ami eközben a száját elhagyta, az nyomdafestéket nem tűr! /" Mi a geciért nekem kell ezt csinálnom?" stb.stb. -majd eltűnt, de a társa maradt-és ekkor szólítottak hogy Sallai bácsi hozzátartozóit kérik a pulthoz, ahol közölte, a kis hölgy hogy apa szállításra kerül.

Muszáj voltam beszólni, hogy " tudom az apám az egyik „f@sz". Ekkor a kis hölgy elvörösödött majd újfent széttárta kezeit, hogy ő erről nem tehet. Vissza jött a jóképű, de romlott egyéniségű mentős, akinek megjegyeztem, hogy én vagyok az egyik "f@sznak" a lánya, akit majd szállít, és legyen kedves vigyázni rá. Na, itt még neki állt feljebb, nem, hogy elnézést kért volna, vagy fáradtságra túlterheltségre hivatkozva, valami értelmeset mondott volna, egyszerűen 1 mondattal letudott, hogy "Nem erről volt szó" (gondolom nem a betegekről beszélt) -mert bővebben nem fejtette ki. Viszont nem is tagadta, hisz ott volt a férjem a kislányom, az anyukám, én, és a váróterem megdöbbent hallgatósága.

Természetesen apukám, saját lábán beszállt a mentőben, természetesen oxigén nélkül, amit a mentőben sem kapott. Félóra múlva érkeztek meg a másik kórházba, ahol, amikor a beteg felvétel volt folyamatban, még a mentős, volt az, aki lesújtó pillantásokat vetett rám, és tetőtől, talpig, végig mért, engem a lányom és az egész családom. Kedvem lett volna számon kérni, de nem mertem, féltem, hogy apának lesz rossz, ha mi haza megyünk. Szerettem volna megkérdezni (de anyukámnak megígértem, hogy már nem szólok) Pl. ha az ő édes apjáról beszélnének így, akkor ő mit érezne? (valószínűleg semmit, mert nincs lelke) ha tegnap kint lett volna a tévé, és ma leadnák, igen nagy közfelháborodást okozna a felvétel, mert a mienk "csak" 1 eset volt a sok közül.

Amit tegnap ott láttunk, tapasztaltunk, 3 beteget a folyosón szedáltak le, igen "érdekesen" majd otthagyták őket közszemlén. Egy orvos este 8 kor ordibálva hívta az irányítót, hogy mit keres az a beteg ott azon az osztályon, ( valamilyen Róbert- ennek is biztos nyoma van), amikor délután 4 kor ő utalta be mentővel a körzetéből a neurológiára, hogy bírálhatja felül 1 mentős az orvos döntését, és viszi a sürgősségire?

Ha meg beteg ápoló, akkor meg főleg! 1 bácsi tolószékben ülve a recepció előtt egyfolytában hányt, amit úgy oldottak meg, hogy a takarítónő körbemosta a széket, és kapott egy vese tálat a kezébe, hogy úgy várakozzon tovább. Persze ez még nem minden... ezen a sürgősségi osztályon senkinek nem volt sürgős semmi ! Igen nagy a fejetlenség, pedig csak 3 órát voltunk ott, mi lehet egész nap, és akikkel nincsenek hozzátartozók?

"Mi a geciért nekem kell ezt csinálnom?" - Hangzott el a fiatal mentő szájából.

Rossz a törvény, vagy halálos mulasztás történt?

116 hozzászólás

2015.03.18. 04:20

Az egészségügy oldaláról azzal védekeznek, hogy akkor sem az orvosnak kell segítenie, ha a beteg a kórháztól két méterre esik össze.

Üdvözlöm a blog olvasóit!

Megszeretném kérdezni az itt posztolóktól, hogy a pár napja történt Honvéd Kórház bejárata előtti haláleset miatt kit terhelhet a felelősség?

 Aki nem hallott az esetről röviden: Az esti órákban egy hajléktalan ittas férfit szállítottak be a Honvéd Kórház X osztályára, Hogy miért az nem derült ki, de a beteg kora reggel saját felelősségére eltávozott. Gondolom-joggal-nem sírtak az osztályon a beteg önkényes távozása miatt, ami érthető a kórház részéről. A kórház bejáratától alig pár méterre a férfivel viszont valami történt, mert az utcán vérző fejjel feküdt, segítségért kiabálva. Hulla részeg már nem lehetett, mert előző este történt a kórházi felvétele, és a kora reggeli órákban történő eltávozás közt eltelt egy pár óra, ami alatt valamennyire kijózanodhatott.

Egy a kórházba igyekvő hölgy, aki látta a földön fekvő vérző fejű embert, beszaladt a kórház recepciójára jelezni, hogy kint a földön egy vérző ember segítséget kér. A recepciós közölte, hogy tudnak az esetről (!!??) és a férfit nem régen engedték ki. A segítséget kérő hölgy két óra múlva már csak a letakart holttestet látta, ahogy helyszínelnek körülötte. Mint kiderült, egy  arra járó idegen hívta a mentőket, akik pár percen belül kint voltak, de segíteni már nem tudtak rajta. Meghalt.

Az egészségügy oldaláról azzal védekeznek, hogy akkor sem az orvosnak kell segítenie, ha a beteg a kórháztól két méterre esik össze. Hihetetlen, hogy ilyen szabályok vannak, de állítólag vannak. A kórházon kívüli "járda" már közterület, és ott a mentősök dolga a betegeket ellátni.

Dr. Magyar György ügyvéd szerint viszont foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés történt, mely halált okozott. Hogy a beteg megmenthető lett volna, az egy másik szakértői kérdés.

Kérdések:

1. Az orvosok nem mehettek ki a szabályzat szerint, vagy tényleg foglalkozás körében elkövetett gondatlanság történt?

2. Lehetett köze a segítségnyújtás elmaradásának ahhoz, hogy a vérző férfi egy ápolatlan hajléktalan volt?

3. Esetleg a recepció hibázott?

4. Ilyen esetekben a mentőket muszáj még jobban leterhelni, hogy a közterület a mentőké?

5. Ha az átlagembert megbüntetik a törvény szerint HA elmulasztja a tőle elvárható segítségnyújtást, akkor ez jelen esetben vonatkozik az épületben lévő, és az esetről tudó egészségügyi dolgozókra is? Vagy itt életbe lép az a szabály, hogy a kórháznak semmi köze a közterülethez?

Gabriella

Orvos helyett egy adminisztrátor dönt a betegek életéről

72 hozzászólás

2015.03.16. 07:01

Az adminisztrátor a felelős, ha elküld olyan beteget, aki később belehal, mert nem látta orvos?

Tisztelt Praxis!

A békéscsabai sürgősségi osztályon kellett várakoznunk szerda délután.

Türelemmel tettük, hiszen a kiragasztott tájékoztató felkészített bennünket: 2-6 óra a várakozás ideje. Igaz, hogy- kisebb betűkkel az is ott van: az elsődleges ellátás után.

Csakhogy akiből nem folyik vér, vagy nem mentő hozza, az csak  szerencsével, rámenősséggel  jut az egyetlen (gondolom túlterhelt) orvos színe elé, ugyanis az adminisztrátornő veszi a nagyon kockázatos bátorságot, hogy "megvizsgálja" a beteget, "nem akarom, hogy leszúrjanak, mert nem sürgősségi beteget veszek fel" - ő az, aki információs pult mögött vezeti a beérkezőkről az adatokat.

Egy idős, kb. 70 éves hölgy esete volt, amit láttam:

- mondta, hogy nagyon fáj a lábszára, erre a feltűzött hajú adminisztrátor kijött a pult mögül, leguggolt az idős nő lábához, elkezdte nyomkodni, kérdezgetni, hogy hol fáj, stb.

- kiderült, hogy az idős hölgy legutóbb tegnap is volt a házi orvosánál, és írtak is fel neki valamit, amit nem váltott ki - az okát nem értettem.

- végül mégis foglalkoztak vele.

A néni lehet, hogy nem jó helyen járt, a problémám az, hogy az adminisztrátor a felelős, ha mégsem "sürgősségi" beteg jut az orvos elé, vagy, ami horror: elküld olyan beteget, aki később belehal, mert nem látta orvos?

G

Vészhelyzet a váróban

102 hozzászólás

2015.03.14. 07:56

Az orrom előtt zajlott, hogy egy ember meghalt és egy másik ember újraélesztette, és úgy érzem, kell írni erről az oldalról is.

Tisztelt Praxis blog!

Az alábbi eset nem velem történt meg, de az "orrom előtt", ma, Kisteleken. Annyira felkavaró és lelkesítő is volt egyben, hogy még most sem tudok aludni, gondoltam, leírom. Ma délután kontrollra mentem a szakorvosi rendelőbe, a sebészetre, a bokám miatt. Szokásos tömeg, csöndes, morgolódó pusmogás. Hosszabb várakozásra rendezkedtem be, a délelőttös sebész már elment, a délutános meg még nem érkezett meg, odébb pedig egy háziorvos rendelt. Így hát a híreket olvastam a mobilomon. Egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy valaki fojtott hangon, de nagyon izgatottan, kétségbe esetten beszól a háziorvosnak, hogy a váróban egy beteg nagyon rosszul van. És tényleg, ahogy odanéztem a tolókocsiban ücsörgő nénire, a feje félre volt billenve, az arca hamuszürke volt, és valahogy érzéktelenül simák voltak a vonásai. (Elnézést, de a néni ott konkrétan, mintha halott lett volna.)

A törékeny, szőke orvosnő kijött, kirobbant a rendelőből, két pillanatig vizsgálta a nénit, ütőeret a nyakán, figyelte, hogy lélegzik-e, aztán egy mozdulattal kivette, kirántotta a tolókocsiból, le a földre, asszisztensét küldte reanimáló (?) táskáért, oxigénért (?), már rá is került a nénire egy maszk, a doktornő pumpálta, közben a többi fehér köpenyes nő cikázott, és mire felocsúdtam, a néni “fel volt műszerezve”.

Pörögtek még ezerrel, maszkot akartak cserélni, de nem volt kompatibilis (?), így a doktornő pumpált tovább, amikor végre a néni gyöngét köhécselt, kicsit jajgatni (bocsánat, valójában inkább “nyöszörögni”) kezdett. Ekkor egy táskával feltámasztották a fejét. Aztán megérkeztek a mentősök, beszálltak az ellátásba, majd hordágyra tették és elvitték a nénit. A doktornő visszament a rendelőjébe, és három perc múlva úgy nyitotta az ajtót a nővér, hogy “kérem a következőt”, mintha mi se történt volna.

Én akkor bukkantam erre a blogra, mikor nem rég szétment a bokám, és az internetet kezdtem bújni egészségügyi témákban. Annyi - bizonyára jogos - kritika éri itt az orvosokat, annyi felháborító eset kerül itt felszínre, hogy gondoltam jó, ha valaki elmesél egy másik történetet is. Lehet, hogy vannak orvosok, akik belefásultak a munkájukba, lehet, hogy türelmetlenek, lélektelenek vagy arrogánsak. De például ez a doktornő nem. Lehet, hogy azért, mert még csak 35-40 éves körüli, és még nem fásult bele, lehet, hogy azért, mert csak helyettesíti a gyesen lévő állandó háziorvost, de - mint ott a várakozók beszélték - másik rendelésről érkezett, szóval aznap már túl lehetett pár betegen.

Ahogy ott térdelt a néni mellett a földön vagy negyed óráig, járt a keze, mért, vizsgált, instruálta a személyzetet, az arcára volt írva, hogy megszűnt körülötte a világ, elszánt volt és magabiztos. Miért írtam ezt le? Mert ma este is belenéztem a blogba, és bár nem voltam érintett az esetben, de az orrom előtt zajlott, hogy egy ember meghalt és egy másik ember újraélesztette, és úgy érzem, kell írni erről az oldalról is.

Köszönöm, hogy elolvasták.

B. Gy.

Ha közzéteszik az esetet, ha lehet, ne írják ki a teljes nevemet, csak a monogramomat. Az eset a Kisteleki Egészségügyi központban történt, az említett doktornő Dr. Virág Krisztina, de nekem nem nála van a kártyám. Kistelek kis város, mindenki az egészségügyi központba jár, gondolom, a dolgozók meg ismerik a praxisblogot, hát értik. Az eset ma (szerda) történt, mint megtudtam a nénit a lánya hozta be más betegség miatt, és ő szólt a doktornőnek is

Tényleg nem bűncselekmény a pszichiátrián szülő édesanya esete?

123 hozzászólás

2015.03.13. 10:54

A kórház érintett főorvosa szerint azért nem tolták át a vajúdó nőt a pár méterre lévő szülészeti osztályra, mert nem ez volt a "vezető kórképe", vagyis másodlagos dolog volt, hogy a beteg állapotos.

Tisztelt Praxis!

A minap olvastam egy cikket, ami mélységesen felháborított, a rendőrség és a kórház véleménye az esetről még inkább.

A Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán egy beteg magára hagyva a paravánok mögött világra hozta a gyermekét, teljesen egyedül, minden orvosi segítség nélkül. Nem azért nem volt segítség, mert nem lett volna szükség rá, hanem azért, mert nemes egyszerűséggel nem hívtak, és a szomszédságban lévő szülészetre sem szállították át.

A történet tragédiával végződött, mert a baba meghalt. A kórház érintett főorvosa szerint azért nem tolták át a vajúdó nőt a pár méterre lévő szülészeti osztályra, mert nem ez volt a "vezető kórképe" vagyis másodlagos dolog volt, hogy a beteg állapotos.

A belső vizsgálat jelentése szerint a gyermek halva született, amit cáfol a szemben lévő kórteremben fekvő egyik beteg vallomása, aki hallotta a kisbabát felsírni. Így feltételezem, hogy az ellátatlanság miatt halhatott meg, mire egy nővér végre észrevette.

A csak "másnap értesített" rendőrségi szakvélemény szerint nem történt bűncselekmény, ami azért megkérdőjelezhető lenne a fent leírt tények alapján.

Sz.A.

Az egészségügyet ezek az elhivatott emberek tartják össze

22 hozzászólás

2015.03.12. 11:01

A sok negatív poszt után szeretném megosztani Önökkel a pozitív véleményemet a győri kórház általános sebészeti szakrendelőjéről.

Tisztelt Praxis Blog!

A sok negatív poszt után, amelyek itt olvashatók, szeretném megosztani Önökkel a pozitív véleményemet a győri kórház általános sebészeti szakrendelőjéről. Több alkalommal volt “szerencsém” az intézményt meglátogatni évek óta visszatérő mellgyulladás (abscessus mammae) miatt. Nem tűnik nagy betegségnek, nekem mégis megkeseríti az életemet, rendkívül kellemetlen és fájdalmas, általában évente kiújul hol a jobb, hol a bal mellben. Minden más lelet negatív, mégsem tudok megszabadulni ettől az átoktól.

Most fél év alatt kétszer is volt, antibiotikum, narkózisban feltárás, gumicsík, kötözések, hát nem kellemes.

Azokról az orvosokról, akik eddig kezeltek, csak jót tudok írni, szívesen megemlíteném őket név szerint is, csak nem tudom, hogy ezt lehet-e ezen a fórumon. A fiatal sebészek fantasztikusak, rengeteget dolgoznak, gondosak, és humánusak! Az asszisztensek és a nővérek is nagyon rendesek, sőt, a szakrendelőben egy-két kimondottan kedves, igazi angyal is dolgozik, ami igazán jól jön a fájdalmas kötözéseknél.

Az egészségügyet ezek az elhivatott emberek tartják össze szerintem.

A betegek, akik kritizálják az orvosokat, gondolkodjanak el a saját hozzáállásukon is, pl. hiába van kiírva, hogy nem érkezési sorrendben hívják be a betegeket, mégis türelmetlenkednek. Az emberek alapvető egészségügyi ismeretei erősen hiányosak, mindent az orvosoktól várnak.

 Ennyi lenne, úgy éreztem, ezt meg kell osztanom, mert méltánytalanul szidják sokan az orvosokat, ápolókat, véleményem szerint pedig sok nagyszerű EMBER dolgozik az egészségügyben, köszönet nekik!

Panka

Az egészségügyet alapjaiban kellene átreformálni!

91 hozzászólás

2015.03.10. 10:20

Mikor fogják már ember számba venni a beteget, és az Őt ápoló családtagokat?

Az egészségügyet alapjaiban kellene átreformálni! Pl. azzal, hogy az otthonaikban ápolt betegekre sokkal nagyobb gondot fordítson a Magyar Állam anyagilag! Az ápolási díjon lévők emberfeletti próbákon mennek keresztül! Pont a kórházak hibájából, ahonnan decubitussal, magatehetetlen állapotban adják ki a Rehabilitációs intézetekből az idős embereket!

A XIV., ker. Rehabilitációs Intézetéből is jó néhány ilyen esetről tudok. Közvetlenül is megtapasztaltuk az embertelenség minden formáját, az empátia készség hiányát!

Sőt, gyorsan haza adják, mikor már úgy lerontották az állapotát a betegnek, hogy nem tudnak semmit se vele kezdeni! Akkor marad a család gondozónak! Mert másra már nem számíthat a beteg. Mikor lesz már egyszer egy olyan kormány, egy olyan világ, ahol az emberi jogokat komolyan veszik!

És az ápolók védelmét is, akik otthon kényszerülnek helyrehozni, de már nem is tudják, az elszenvedett sérelmeket, amiket okoztak a kórházi kezelések szakszerű hiánya miatt!

Az állam nem törődik a magatehetetlenné vált emberekkel, sem a gondozóikkal! Magukra hagyják Őket, nem segítik sem szakápolókkal, sem anyagilag! A mostani önkormányzati szociális támogatások sem gondoltak az ilyen élethelyzetben lévő családokra, akik idős embereket gondoznak otthoni környezetben. Lásd Bp., XI. ker.XIV.ker. sem tesz semmit sem az ilyen élethelyzetbe került családok megsegítésére!

Mikor fognak már végre felébredni a törvényhozók, hogy ezt nem lehet csak a családok nyakába zúdítani az összes betegápolással járó kiadásokat! Mikor fogják végre elismerni munkaviszonyként? Mikor fogják végre legalább a minimálbérrel honorálni a munkánkat? Hiszen 3 nővért váltunk ki egy nap, egy betegápoló, aki nem a kórházban váltott műszakban dolgozik! Hanem teljes felelősséget felvállal magára egyszemélyben. Szakápolói, orvosi segítség nélkül! Mivel az nincs! Sem kéznél, sem a gyakorlatban!

Mikor fogják már ember számba venni a beteget, és az Őt ápoló családtagokat?

Illetékesek válaszát várjuk ezügyben! Főleg az egészségügyi tárca részéről!

Köszönjük előre is!

Betegápoló családtagok

Nekem is fáj! - Ismert nők sebekkel álltak ki a bántalmazottakért

12 hozzászólás

2015.03.10. 08:59

Magyarországon minden 5. nőt bántalmaznak. A problémáról beszélni kell, és mindenkinek ki kell állni azokért, akik sok esetben nem tudnak kiállni magukért.

Magyarországon minden 5. nőt bántalmaznak. Ez annak a négynek is ugyanúgy fáj, aki nem vált erőszak áldozatává, ezért nőnap alkalmából ismert véleményvezérek álltak ki a félelemben élőkért a TATZ sebesüléseket ábrázoló tetoválásai segítségével. A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, de sajnos nem mindenkinek, Magyarországon ugyanis a nők ötöde válik bántalmazás áldozatává.

Az is tény, hogy napi szinten olvashatunk olyan hírt a sajtóban, amely egyértelműen nyomatékosítja: a   problémáról beszélni kell, és mindenkinek ki kell állni azokért, akik sok esetben nem tudnak   kiállni magukért. Az ACG kommunikációs ügynökség Nekem is fáj! kampányának célja az Ökumenikus   Segélyszervezet bántalmazott családokat befogadó menedékházának támogatása mellett az,   hogy olyanok is megmutathassák együttérzésüket, akik személyesen nem éltek át hasonló   inzultust. Mindezt a TATZ limitált csomagjaiban található, foltokat és sérüléseket ábrázoló lemosható tetoválásai segítségével tehetik meg a támogatók, úgy, hogy a közösségi oldalakon fotót posztolnak magukról egy #nekemisfaj hashtaggel.

Így tett többek között Odett, Bakos Piroska, Farkas Franciska, Lukács Gabi és Szegedi Kata is, akik egy különleges portréfotózás során vállalták, hogy lila foltokkal és horzsolásokkal az arcukon állnak a kamerák elé, egyben az ügy mögé, ezzel is arra buzdítva mindenkit: vásároljon ő is tetoválást.   Mellettük szolidaritásukat kimutatva további ismert emberek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Így Csobot Adél, Herrer Sári, Kulcsár Edyna, Lola, Mádai Viven, Metzker Viki, Sarka Kata, Tóth Gabi, Hőrich Nóra és további 100 véleményvezér fényképezte le magát ideiglenes sebekkel nőnap alkalmából saját Instagram, illetve Facebook oldalán.  

A Nekem is fáj! támogatói nem csak a fotóikkal segítenek. A többek között a Mono art&design, Insitu, Printa, Kontakt, wonderLAB és NON+ boltokban, illetve a TATZ webshopjában megvásárolható csomagok teljes árával az Ökumenikus Segélyszervezet bántalmazott családokat befogadó menedékházát támogatják.  

A kampányról és tetoválások megvásárlásáról bővebben:

nekemisfaj.hu  

facebook.com/nekemisfaj

instagram.com/nekemisfaj

Hajbeültetés eredményesen

szólj hozzá

2015.03.09. 12:30

Akit zavar a kopaszodás sokszor gondolkoznak hajbeültetésen, különösen, hogy mai kifinomult módszerekkel (FUE hajbeültetés) nagyon természetes, szép eredményeket lehet biztosítani.

Hajbeültetés eredményesen

Akit zavar a kopaszodás sokszor gondolkoznak hajbeültetésen, különösen, hogy mai kifinomult módszerekkel (FUE hajbeültetés) nagyon természetes, szép eredményeket lehet biztosítani.

Az átültetett haj természetes megjelenése

A megfelelő tapasztalattal és műtéti precizitással  végzett hajátültetés-hajbeültetés után teljesen valódi és természetes hatást érünk el. Az átültetett hajszálak beültetési iránya, dőlésszöge a műtétnél szabályozott, megfelel az eredeti állapotnak az adott fejterületen. Az átültetetett terület vizsgálatakor sem távolról sem közelről nem lehet megállapítani, hogy műtéttel került pótlásra a hiányzó haj. A Sikos Hajbeültetés Klinikán olyan ultra-kifinomult műtéti eljárásokat alkalmazunk amely a hajszálcsoportok-hajtüsző egység graftok nagy nagyítással történő kivételét, feldolgozását, teljesen atraumatikus kezelését és beültetési technikáját jelenti. Ezekkel a mikrosebészeti jellegű eljárásokkal tudunk nagy graftszámot és ennek megfelelő hajsűrűséget elérni, illetve problémamentes és természetes eredményt produkálni.

Hajbeültetés férfiaknak és nőknek

Leggyakrabban a férfias típusú kopaszodásnál végzünk hajbeültetést, akit zavar a hajhiánya, kopaszodása.  Ez az állapot férfiakban és nőkben is előfordulhat. A hajátültetés (hajbeültetés) így egyaránt javasolt és sikeres lehet férfiaknál és nőknél!

Nemcsak öröklött kopaszodás miatt végzünk hajbeültetést, hanem jó eredménnyel végezhető “szerzett” hajhiányok eseteiben is. Ez elsősorban sérülés, betegség okozta (heges) hajhiány (helyreállító hajbeültetés), illetve zavaró hatású, vagy elégtelen előző hajátültetés utáni korrekciós hajbeültetés esetekre vonatkozik.

Adottságok és lehetőségek-  fontos a hozzáértő konzultáció!
Van, aki nagyon szeretne több hajat, de rossz adottságai (nagy kopaszság, kevés adóhely) alapján csak nagyon korlátozott eredmény elérése lenne lehetséges. Mások esetében viszont a jó adottságok kiváló eredmény elérését teszik lehetővé. Ki mire számíthat, miért fontos a tapasztalt szakember által végzett őszinte konzultáció?
A hajbeültetés műtét eredményességét mindig a hajas adottságok, a kopaszodás kiterjedtsége és a páciens elvárásai alapján lehet felállítani. Mivel hajbeültetésnél saját hajat ültetünk át, lényeges, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a páciens. Amennyiben a lehetőségek szűkek és/vagy az elvárás túl nagy, akkor nem érdemes műtétet végezni és ezt el is mondjuk mindig a pácienseknek. A tapasztalt szakorvos mindig a páciensei érdekét tartja szem előtt és olyan őszinte szakvéleményt nyújt az érdeklődők számára, amely reális és megalapozott még akkor is, ha többet várna valaki a hajbeültetéstől.

Jó eredmény garantálható hajbeültetéssel

Jó eredmény tudunk garantálni azoknak, akiknek hajhiányuk az átültethető hajmennyiséggel jó összhatással, kellő hajsűrűséggel kezelhető. Szintén jó eredmény várható akkor, ha ugyan a hajhiány nagyobb kiterjedésű, de a páciens részleges fedéssel is elégedett, illetve több műtéttel lehet fokozni az eredményességet.
Nagy jelentőségű az adóhely minősége, megfelelő kiterjedtsége és hajsűrűség esetében sok haj ültethető át, ellenkező esetben kevesebb. Ilyenkor mindig mérlegelnünk kell, hogy ez a mennyiség mire elég és az adott páciensnek milyen hajas fedés biztosítható vele.
Hölgyek esetében külön mérlegelés tárgyát képezi a műtéthez esetleg szükséges hajvágás vagy a műtét utáni esetleges hajhullás előfordulása. Hölgyek esetében sajnos előfordul, hogy az adóhely lehetőségei és a fedési igény között olyan nagy a különbség, hogy bár tudnánk valamennyit javítani, de biztos, hogy ez nem lenne elég a páciens elégedettségéhez, ezért inkább nem javasolunk műtétet.
Összefoglalva: a Sikos Hajbeültetés Klinikán nagy figyelmet fordítunk arra, hogy kinek javasolunk hajbeültetést, és ha igen milyen formában. Amennyiben a felsorolt feltételek alapján a várható műtéti eredmény nem javít érdemben a meglévő állapoton, nem javasoljuk a hajbeültetést.
Ha viszont elvállaljuk a hajátültetést, akkor az elvárásoknak megfelelően mindent megteszünk, és biztosítjuk az elérhető legjobb eredményt.

További információért keresse a Sikos Hajbeültetés Klinikát!