Ebben az egészben az a poén, hogy pár éve még azt írták egyes lapok, a családon belüli erőszakot többször követik el nők, mint férfiak. (Nem tudom, ez valóban igaz, vagy csak brit tudósok kategória)

Marketing...

@pythonozok: Nőkre a verbális, férfiakra a fizikai erőszak jellemző jobban.

Személy szerint nagyon mélyen lenézem azt, aki fizikai erőszakot alkalmaz egy nálánál gyengébb családtagjával szemben, vagy fizikai erőszakkal reagál a verbális erőszakra. Az előbbi az erkölcsi, az utóbbi pedig a szellemi és erkölcsi alacsonyabbrendűségről tesz tanúbizonyságot.

Mindenkit arra buzdítva,hogy vásároljon tetoválást...

És ha most zsákszámra elkezdik vásárolni a tetoválásokat akkor javul a helyzet?

Nem tudom, hogy tudnék-e olyan szerelmes és kitartó lenni, hogy eltűrjek bárminemű bántalmazást. És nem tudom, hogy valaha is tudnám-e fizikailag vagy pszichésen bántani a társamat.
Hangos szó előfordul, mert holtimoglan-holtodiglan heppiség a mesében meg a lányregényekben van, de ha ennél több akár csak gondolatban is felmerül, az már a vég kezdete.
Műtetkó...műbalhé:( Ha a hatósághoz fordulok hogy fenyegetettségnek vagyok kitéve (és gyerekről még nem is beszéltem!), akkor lesznek szívesek figyelni rám, nem pedig azzal elintézni, hogy majd megyünk, ha vér folyik.
De ha valahol "zsák a foltját" alapon működik a társválasztás, akkor azzal nem nagyon van mit tenni.

@mig54: Az én felfogásomban ezekben a helyzetekben nem elsősorban szerelemről, hanem függőségi viszonyról van szó. Pl. lehet lelki, financiális, lakhatási, vagy gyermek-elhelyezési függőség (ha két felnőtt kapcsolatáról beszélünk); amelyekből nem mindig könnyű kitörni, még erősebb egyéniségű embernek sem.

@Irkutszk:
Ez kétségtelen. Tudom, hogy az általad felsorolt helyzetek nagyon sok ember életét megkeserítik.
Én inkább azokra gondoltam, akiknél nincs ilyen nehezítettség, hanem csak a csodavárás van, hogy kutyából mégis lehet szalonna. Pedig nem. Van ismerősöm (nő) aki helyében már időben előkaptam volna az ember flintáját, és homlokon lőttem volna álmában (ha másképpen nem tudok pontot tenni mindazon bántalmazások végére, amiket el kell szenvendnem). Már szabadulnék:(
Igen, tudom, nagy a pofám, és csak jár...és azt is tudom, hogy túl egyszerűen látom ezt az egészet a -szerencsére- tapasztalatlanságom okán.
Tudom, sablon duma, hogy az erőszak semmit nem old meg (ha mégoly igaz is). Amikor az egyik fél már nagyon menne, de a másik minduntalan keresztbe tesz neki különböző eszközökkel, ésnéha brutálisan. A hatóság pedig gyakran nem tud (néha pedig nem is akar) beavatkozni.
De ez a "vegyé' tetkót oszt minden megoldódik, mer' jól odatesszük magunkat az ügy mellé" óhéber szöveg egy légbőlkapott, hirtelen agymenés....

Manapság már a férfiakat kéne védeni, mert a válóperes bírónők több férfit küldenek utcára, mint az alkohol. De ez nem divat, holott ideje volna a kemény antifeminista fellépésnek.

Hozzáteszem, nem váltam el, és nem is tervezem. Nem vagyok szenvedő alany, de nagyon sok férfit láttam lenullázni, sőt, látom, hogy sok nőt már erre nevel az anyja.

Ami meg a tetoválást illeti: kár erre költeni. Szívesen felajánlom, hogy aki nőstény celeb efféle férfiellenes kampányban kíván részt venni, ingyen és bérmentve lekenek neki egy igazi pofont, hogy legyen mit fényképezni...

@Molnárgörény: Tökéletesen egyetértek.
Megértük azt, hogy a feminista mozgalmak egyfajta reziduáltermékként kezelik a férfitársadalmat, ha pedig ez ellen felszólalunk, akkor előkapják a fentebb
belibbentett kártyát a családon belüli erőszakról.
Érdemes pár ilyen feminista hőscincér weboldalát felkeresni.
A női rafinéria és aljasság a férfiakét messze veri, ha létezik a világon ravasz, alantas szándékú, bestiális lény, akkor a nő az tud lenni.

Tisztelet a kivételnek, tenném hozzá, mert léteznek angyallelkű nők is.

@Tempus.Anh:
Soha nem értettem ezt a családon belüli erőszakot. Mármint azt, ami a férfi és a nő között megtörténik. Azt nem értem, hogy miért történik/történhet meg...ha az én férjem hirtelen vaddisznóvá válik, és bántalmaz, akkor annak oka van. Mert vagy benne van a hiba, vagy bennem. Ok nélkül a normális ember nem bántja a másikat. Ha már nem képesek megbeszélni a dolgokat és a másik igazát elfogadni, akkor minél hamarabb el kell válni, hogy esélyt adhassunk egymásnak és persze magunknak egy új életre, monokli nélkül. Ha pedig azt mondom, hogy 1-2 füles belefér, akkor én vagyok a hülye, és meg is érdemlem, ha már annyi energiát feccöltem bele, hogy végül kiharcoltam magamnak.
A nő szeret gyámoltalanul független lenni, lehetőleg szoros kapcsolatban. Fából vaskarika:(

Azért Ti sem mentek a szomszédba, ha rafinériáról van szó, és én ezt mélyen elítélem. Egy férfi legyen tökös férfi, ne hálót szövögető pók!
A hapsik tarsolyában is van 1-2 "remekmű"! Aztán ha nem megy szép szóval, akkor megy zsarolással, és ha úgy sem, akkor a férfi mivoltomat enyhébb esetben csak tenyeressel, komolyabb balhé esetén eszközzel juttatom érvényre. Ettől meg hányok. A nő pedig (amennyiben alkalmas rá) persze, hogy verbálisan aláz, amikor csak lehetősége van rá. Az ilyen kapcsolat kínszenvedés. Van szánk, amit nem csak evésre lehet használni!
A angyallelkű nőktől pedig Isten óvjon! Az ő gardróbjuk van tele szeretőkkel, az ágyuk alá pedig besöpörve minden olyan dolog (adásvételi szerződés, tulajdonlap, házassági szerződés stb..), amivel az aktuális partnert ki lehet csinálni, ha úgy hozza úri kedve:P

@mig54: A pofonig eljutásnak is megvannak a maga sajátos útjai. Férjecske alázgatása, a folyamatos puncimegvonás mindenféle ürüggyel (mert a feminista idióták a szexnél odáig jutottak, hogy erről egyedül a nő dönthet, és ha a férjet folyvást elutasítja, az neki normális joga, míg a férj joga a kielégítetlenségre terjed ki), a férjet idegesítő szokások folyamatos produkálása. Elég mentőst láttam ezt megszívni - ráadásul az ápolók, gépészek, mentőtisztek gyakran vesznek el doktornőt, aki aztán később akkor is magasabb pozícióban érzi magát, ha a férje kulturált-művelt úriember (az enyémmel összemérhető könyvtára például csak egy mentősofőrnek volt ismerőseim között). Így a konfliktusok szépen érnek-éregetnek, míg végül a férfi húzza a rövidebbet. Ha közben meg eldobja az agyát és odacsap, lehet rohanni látleletért.

A szocializmus kitermelte a válásélősködő nő fenotípusát, sajnos. Neki már az anyja is úgy jutott komplett házhoz, hogy elvált 2-3 gyerek után. Arra nevelte a kislányát, hogy csak addig kell elviselnie a férfit, amíg meg nincs a lakás-kocsi-nyaraló, és akkor ha legalább két pulya van, ki lehet hajítani.

Az ilyen fúriákat agyon kéne csapkodni, de érdekes módon ezeket semmilyen szeretetszolgálat nem cseszegeti.

@Molnárgörény:
De miért kell alázgatni? Beszólogatni, bántó módon célozgatni valamely hiányosságra, és a többi...? Ha bajom van, elmondom, hogy mi nem tetszik. Láttam/hallottam ismeretségi körben, hogy az öntelt hím tag, hogyan alázgatta kizárólag verbálisan a feleségét csak mert úgy érezte, megsértették hiúságában. A magyarázat egyszerű volt: az asszony sokkal több zsét vitt haza, mint ő. Ismerősünk ezt úgy adta elő, hogy nem baj, majd ez a szekér is elakad, és hát mire való a férfi, ha nem arra, hogy olyankor kisegítse az asszonykáját? És hozzá az a kaján, magára erőszakolt vigyor, amiről jól tudtuk, hogy inkább vicsor akar az lenni.
Nem lett szerencsés vége a házasságnak:(
Anyámtól nem kaptam útravalót a "fiúzást" illetően, apám pedig csak a másik féllel beszélgetett el komolyabban, nekem csak annyit mondott: "Ki milyen virágot szakít, olyat szagol."
Voltak pasik, és ha már az első hónapokban sorakoztak a kérdések, és már nem a tündér herceget láttam, akkor roló le. Mert abból nem lesz épkézláb kapcsolat. A veszekedős-kibékülős, szüneteltetgetős kapcsolatokat nem nekem találták ki, rövidnek tartottam mindig az életet ilyesfajta próbálkozásokra.
24 éves voltam, mikor a férjemet megismertem. Bár voltak viharfelhők, és mindketten vastagon tettünk azért hogy vége legyen, nem lett. Mert volt, hogy én húztam vissza az életbe őt, és fordítva.
Van, hogy elhangzanak nem túl jól megfogalmazott gondolatok, és ezek néha kicsapják a biztosítékot annyira, hogy "választékosan" fejezzük ki magunkat, de ezek soha nem egymás személyének, hanem a helyzetnek szólnak. Azt minősítjük, nem egymást.
Amikor szegény emberem azon agyalt, hogy meggyűrűz, akkor megkértem, hogy nagyon gondolja át. Mert ha nekem valami nem tetszik, azt nem fogom nyeldesni évekig, hogy aztán egy másik szituációban ezzel támasszam alá az érveimet mondjuk 10 év múlva. És ezt elvárom tőle is. Tartom magam annyira kommunikáció- és kooperációképesnek ahhoz, hogy ne kelljen fizikai erővel alátámasztania a mondanivalóját, mert az csak egyszer történhet meg. Aztán vagy a válóperes ügyvédhez megyek, vagy a sittre.
Kaptam én annyit kölökkoromban és vétlenül, hogy felnőttként senkitől nem tűröm el az erőszakot. Ezért nehéz nekem megérteni, hogy mások miért tűrik el. Persze, lehet ezt tűrni, de legfeljebb ideiglenesen, amíg game overt nem mond a válóperes bíró.
Aki pedig a szexet fegyverként használja, csak egy rideg, számító, manipulatív dög lehet, akár férfi, akár nő.
A szex jó, a szerelem szép. A szex heve valamelyest enyhülhet, de a szerelemé, és a társunk iránt érzett tiszteleté soha. Egy jó házasságban:) Boldognak vallom magam, mert ilyenben élhetek:)