Nincs baj a magyar kórházakkal

2015.03.30. 07:44

hospital_1.jpgHálát adok a jó sorsomnak, hogy nem egy német, vagy egy olasz kórházban kellett feküdnöm.

Lehet-e ezen a blogon jó véleményt mondani?  Németországban élek, és sajnos már volt alkalmam megtapasztalni az itteni kórházi körülményeket, szerencsére nem saját bőrön.  Februárban síelni voltam a családommal Olaszországban, utána még pár napot a fiaméknál töltöttem Székesfehérváron. Az ő lakásukban ért a  baleset, leestem egy székről és onnan nem tudtam lábra állni. 

 

Már az, hogy egy panellakásban voltam egyedül, mégis jött segítség a jajgatásromra, az sem semmi, mert ugye mindig azt lehet olvasni, hogy nem segítő készek az emberek. De itt az idős nyugdíjas szomszéd jött segíteni.  Mentőt hívtam, mondja a menyem, hogy tuti 2-3 órába is bele telik mire jönnek, de nem, nagyon hamar ott voltak, pedig mondtam, hogy nem vagyok életveszélyben, nem vérzek, nem vesztettem el az eszméletemet. 

 

A Szent Györgybe vittek. Azt leszámítva. hogy majdnem sikerült elejteniük, amikor a hordágyról átpakoltak, igazán nem mondhatok semmit, de ezt sem fogtam fel tragikusan. Végül is nem történt baj.  Kedvesek, segítő készek voltak.  A sürgősségin készséggel elláttak, annak ellenére, hogy csak egy ideiglenes betegkártyám volt, az is rosszul kitöltve, minden vizsgálatot, úgy is, mint röntgen, egy CT, megkaptam. 

 

10 napig feküdtem, az osztályon, nem küldtek haza varrat szedésig, mert nem tudtam volna a fiamék lakásában magamat ellátni. Egy kétágyas szobában feküdtem, többnyire egyedül. 

Megkérdezték, hogy mit szoktam enni, mondtam, hogy lisztes-tésztást ha lehet nem, amúgy meg folyamatosan fogyókúrázom. Tényleg nem lehetett panasz a kosztra sem, mert ha az enyém kímélő menü volt, vajon mi lehetett a roboláló étrendben.

 hospital_1.jpg

Na jó, a kaja mire hozzám került már langyos volt, de hát a folyosó végén volt a szobám, egyébként meg az ágyban fekvéshez nem kellett nagy kaja.  Nagyon kedves gyógytornászt kaptam, aki segített talpra, az az mankóra állni.  Az ápoló személyzetre egy szavam nem lehet. 

 

Maga a műtét egy elég hosszú és bonyolult valami volt, de az itteni orvosok is elismerően nyilatkoztak róla a röntgen kép alapján. Egy kedves, fiatal adjunktus operált. A varrat szedéskor szabadságon volt, mondta, hogy bejön. Mondtam, hogy ezért nem érdemes, ezt egy rezidens is meg tudja csinálni, és így is volt. A végén minden felvételt megkaptam egy DVD-n, még fizetni sem kellett érte. 

 

A betegkártyám másolatát csak az utolsó napra sikerült elküldetnem e-mailben, ennek ellenére mindent meg kaptam, sőt megnyugtattak, hogy ha nem tudom beszerezni, akkor kiállítják a számlát nekem, és majd én nyújtom be a biztosítónak. 

 

Hálát adok a jó sorsomnak, hogy nem egy német kórházban, vagy nem egy olasz kórházban kellett feküdnöm.  Én úgy látom, hogy olyan nagy baj nincsen a magyar kórházban, már ha a többi is ilyen. A probléma szerintem a munka szervezésében van. 

 

Csak egy példa: olyan ágyneműt kaptam, amit folt hátán folt. Én meg tudtam becsülni: azt a foltozás többe került, mint egy új paplan huzat, szerintem azt gazdaságosan nem lehetett megjavítani. 

 

Szerintem sok feladatot ki lehetne szervezni, és az ápolókat tehermentesíteni, mert pl, szerintem luxus hogy egy képzett ápoló húzza az ágyat. 

 

 Ezzel együtt nagyon meg voltam mindennel elégedve. Egy rossz szót nem tudnék mondani. Összehasonlítva az itteni kórházakkal, hát lehet, hogy az ágynemű foltozott, de  az ellátás sokkal jobb. 

 

Csak egy példát mondok: itt pl minden nap más és más volt a menü, a  10 nap alatt nem volt 2x egyforma. A német kórházban általában minden nap ugyan az kapja a beteg. Sorolhatnám még hosszasan a különbséget, de nem akarok messzemenő következtetést levonni abból a 3-4 német kórházból, amit ismerek, és csak remélni tudom, hogy a magyar kórházak mind hasonlatosak a Szent Györgyhöz, és akkor olyan nagy baj nincsen. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2015.03.30. 08:35:08

"betegkártyám másolatát "

az nem betegkártya, hanem TB igazolvány, egyébként rá van írva, hogy hogy hívják
_____________________________________

"Már az, hogy egy panellakásban voltam egyedül, mégis jött segítség a jajgatásromra, az sem semmi, mert ugye mindig azt lehet olvasni, hogy nem segítő készek az emberek"

általánosítás. essen össze az utcán, majd meglátja mennyien mennek majd segíteni
________________________________________

"leestem egy székről...minden vizsgálatot, úgy is, mint röntgen, egy CT, megkaptam. "

érdekes leesés lehetett a székről, ha CT készült... vajon mit is csinálhatott azon a széken, hogy utána egy százezres nagyságú diagnosztikai eljárást alkalmaztak?? vajon akkor is vállalta volna a ct-t ha saját zsebből kell ott helyben kifizetnie???
____________________________

"10 napig feküdtem, az osztályon, nem küldtek haza varrat szedésig, mert nem tudtam volna a fiamék lakásában magamat ellátni"

aha, máshol frissen operáltakat 72 órán belül elbocsátják, függetlenül attól, hogy önellátó-e vagy sem, mivel a kórház nem megőrző sem nem szociális intézmény... vagyis ilyen erővel mondhatnánk azt is hogy ön foglalta a helyet más elől...
___________________________

"sürgősségin készséggel elláttak"

aha, megint csak nulla konkrétum...
_____________________________

" az enyém kímélő menü volt"

ohhh....valaki dietetikus....
___________________________

"Az ápoló személyzetre egy szavam nem lehet. "

aha, szóval ha nem tudta magát ellátni, akkor mégis mit csinált az ápoló személyzet... megint nulla konkrétum.
_____________________________

"Maga a műtét egy elég hosszú és bonyolult valami volt, "

betegtájékoztatás nesze neked: "bonyolult valami volt".
ismét nincs semmi konkrétum: milyen fajta műtét volt...stb.
______________________________

" az itteni orvosok is elismerően nyilatkoztak róla"

igen így szoktak kezdődni a műhibaperek... könyörgöm, mégis mit várt? hogy egymás munkáját fikázzák maga előtt?
______________________________

"Egy kedves, fiatal adjunktus operált."

és ezt miért kellett kiemelni? az öregek már nem jók? vagy mi?
_______________________________

" A varrat szedéskor szabadságon volt, mondta, hogy bejön"

nyilván nem ingyen és bérmentve ment volna be...hisz ha önzetlenül ki akarta volna szedni a varratokat, akkor magácskának nem mondta volna el, hogy szabadságon lesz, hanem egyszercsak feltűnik, kiszedi a varratokat és eltűnik...
___________________________

"Én úgy látom, hogy olyan nagy baj nincsen a magyar kórházban, már ha a többi is ilyen"

általánosítás... bár több ilyen cikket nyomjunk le a praxison, és akkor az emberek tényleg elhiszik hogy az orvos társadalom csak rinyál, hogy mennyire túl vannak terhelve... és csak pénzéhesek...
___________________________

" szerintem luxus hogy egy képzett ápoló húzza az ágyat. "

nyilván azért ő húzza át az ágyneműt, mert közbe meg tudja figyelni a különböző lepedőn lévő foltokat, fel tudja mérni a beteg állapotát (-> mozgatás), és szemrevételezni tudja magát a beteget. nyilván ezt egy nem szakképzet nem tudja megcsinálni, ez is fontos része az ápolói feladatnak.
___________________________

"de az ellátás sokkal jobb. "

mert pl? mit nem kapott meg a másik két helyen és mit kapott ezen a helyen, mi az amit többet kapott?
na ezek nélkül az infók nélkül is csak általánosítás az egész iromány...
_________________________

"a foltozás többe került"

ohhh,...látta a számlát a foltozásról?

♔bаtyu♔ 2015.03.30. 09:23:44

@asztalosani: Aláírom, hogy nem a magyar kórházak a világ legjobbjai, de az is biztos, a magadfajta bárhol nagyon szarul érzi magát már csak azért is, mert mindenki egyformán rühelli, portástól a főorvosig.

neduddki21 2015.03.30. 09:28:08

Tényleg kell ez a kötözködés?

SD9 2015.03.30. 09:40:32

@asztalosani:
Miskolcon, a Megyei Kórházból sem küldik el pl. az ortopédiai műtéten átesett betegeket 72 órán belül. Sőt, 7-10 napig is bent szoktak maradni bütyökműtét után, térdtükrözés esetén is legalább 5 napig nyomják a kórházi ágyat, stb. Sorolhatnám még.
Egyébként abban a kórházban is nagyon rendesek szoktak lenni a nővérek és az orvosok.
Az ápolószemélyzet ott is le van terhelve, de általában nagyon vigyáznak a betegekre.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.30. 09:47:21

Németországban élek"

Innen kezdve szép a világ.
Lett volna magyar tb kártyád, rögtön nem csinálnak CT-t. Hány órát várakoztál a sürgősségin, jelezted hogy német biztositásod van?
A német biztositónak majd jól felszámolnak mindent.
Mondom ezt úgy, hogy a ami napig kimondottan rossz tapasztalatom nem volt kórházakrol, eltekintve az ügyintézéstöl/betegfelvételröl

forge 2015.03.30. 09:48:26

"varratszedéskor szabadságon volt,mondta,hogy bejön...
"....mondtam,hogy ezért nem érdemes,ezt egy rezidens is megtudja csinálni,és így is volt.

-Ezen jót nevettem. Csóri dokinak biztos legörbült a szája amikor tudatosult benne,hogy hiába tette ki szívét lelkét egy ruppót nem kap.

"....az ellátás sokkal jobb.

-Talán szíveskedjék befeküdni más kórházakba 1-2 napra.Tudnám javasolni főleg a Budapesti kórházak 98%-át tesztelni.

propaganda az egész poszt

reepach 2015.03.30. 09:57:02

Kedves Posztoló! Örülök, hogy jó tapasztalatokat szerzett sérülésének ellátása kapcsán a Szent György Kórházban. A kor követelményeinek megfelelő hotel komfort és a jó infrastruktúra, sajnos, a magyar kórházakban még nem általános, a kiváló szakmai színvonal viszont igen. Én több kórházban megfordultam az Egyesült Államokban, az volt a benyomásom, hogy a csili-vili külsőségek mögött sok esetben nincs meg az a színvonalú szakmai ellátás, mint akár egy lerobbant magyarországi kórházban. Persze, a beteg azt látja, hogy mindenhol szőnyegek, virágok, meg színes TV-telefon-internet az egyágyas, fürdőszobás kórteremben, de hogy milyen a tényleges diagnosztikus- és gyógyító munka azt már nem.
Egy volt évfolyamtársam az egyetem után rögtön Németországban telepedett le, már 20 éve német állampolgár volt, amikor néhány éve ott diagnosztizálták malignus vérképzőszervi betegségét (DLBCL). Hazaköltözött a betegsége gyógyítására, néhány év kemény kezelés (R-CHOP, R-DHAP,ASCT), számtalan kórházi bentfekvés után meggyógyult. Amikor kérdeztem tőle, hogy miért nem Németországban kezeltette magát, azt mondta, hogy ott dolgozó kórházi orvosként elég jól megismerte ahhoz a német kórházakat, hogy ne ott kezeltesse magát. Az biztos, hogy ha nekem kellene kórházi kezelés, én is magyarországi kórházat választanék német, angol, vagy amerikai helyett.
Önnek további jobbulást, sikeres lábadozást kivánok, és a jövőben se habozzon, ha a magyar egészségügyben szerzett jó benyomásait meg szeretné osztani a blog olvasóival!

asztalosani 2015.03.30. 10:15:28

@SD9:
na pont a bütyökműtét az ami után az embereket kvázi kivágják az kórházból 24 óra alatt, mivel egynapos sebészet, menjen haza gyógyulni és sokféle fajta beavatkozás fut "egynapos sebészet" címszó alatt.

sőt máshol már a műtét után 6-8 órával:
www.arsmedica.hu/butyok-mutet-butyok-kezelese-korrigalasa-butyok-korrigalo-mutet-arak-kepek.html

a leírásban szereplő 6-8 óra után távozhat a beteg ne tévesszen meg senkit, mert ez azt jelenti, hogy megírják a zárót és kalap kabát. Hozzáteszem a fenti link OEP által finanszírozott műtét.

tudok olyanról akinek a térdműtétje után az egyik bp-i kórházból műtétet követően 3 nappal kivágták, annak ellenére hogy jelezve lett, hogy nincs senki aki hazavihetné. erre mi volt a válasz: hívjon taxit... nem, és nem is közölték egy nappal előtte, hanem reggel mondták neki, hogy itt a záró, menjen haza

továbbá: mindenhol kérnek az eü. dok másolatért pénzt, cd-n, dvd-n kiírva kb 500 Ft-ot, majd nem képzelitek, hogy valakinek csak úgy odaadják a másolatokat? XD Ne vicceljünk már gyerekek :) ... rá lett nyomva a külföldi biztosítóra az összeg, azért mert ilyen esetben a hazai OEPnek a szája már habozna... és pont ezért lett bent tartva 10 napig, mert többet tudnak külföldi biztosító felé elszámolni

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.30. 10:21:17

A német kórházban általában minden nap ugyan az kapja a beteg. "

Oh, ezen átsiklottam
Vadász vadász....

www.bkh-kufstein.at/patienteninformation/essen-und-trinken
Egy másik kórház "ajánlatábol"
Täglich bieten wir drei verschiedene Menüs und einen Salatteller zur Wahl. Für Diabetiker bieten wir zusätzliche leichte, vegetarische oder Diätkost an.

Sollten Sie Fragen bezüglich einer verordneten Diätkost haben, haben Sie die Möglichkeit, eine Diätberatung durch unsere Diätassistentin im Haus in Anspruch zu nehmen.
NAgyjábol:
3 menüböl választhat a beteg, melyben saláta is van
A másnapi kivánságot a személyzet rögziti, leadja a konyha számára
Diétás és vega étrend is van. Ha nem biztos benne milyen diéta kell, a személyzet segit ebben

asztalosani 2015.03.30. 10:22:59

@♔bаtyu♔:
ez nem igaz. van olyan hely, ami olajozottan működik és példát vehetnének az ügyintézés menetéről, az ügyféllel való kommunikációs kapcsolattartásról, és még sorolhatnám. az a baj, hogy ezek az esetek 1%-a, a többi 99%-a meg rohad. erre meg ugye nem lehetünk büszkék. ez kb. olyan mint amikor adnék neked egy banánt aminek 1%-a ép a másik 99%-a rohad: fintorognál, vagy mosollyal az arcodon megennéd?

lsd: cikkíró írja: ""Maga a műtét egy elég hosszú és bonyolult valami volt, "

betegtájékoztatás nesze neked: "bonyolult valami volt".
ismét nincs semmi konkrétum: milyen fajta műtét volt...stb."

szóval erre igazán nem lehet büszkének lenni, bocs: a beteg azt sem tudja mibe egyezik bele, és miután megtörtént a műtét azt sem tudja mit csináltak? na neeee....

ez egy nagyon szépen megírt marketingszagú cikk, azzal hogy semmi konkrétumot nem írtak le, mert nehogy vissza lehessen keresni, hogy ez milyen műtét volt és ki írhatta. nyilván azért nem mert ilyen műtét, ilyen beteg nem is volt. csakhogy beledőltek a saját kardjukba azzal, hogy azt írták " bonyolult valami volt". De akinek ezt már így kell magyarázni...

régebben értelmes cikkek voltak itt a praxison. most már csak ezek a marketingszagú valamik... jelzésértékű mindenképpen.

honapos retek 2015.03.30. 10:38:19

èn is voltam osztrák meg magyar korházban egy egy hetet elötte németországban korházi szofware ce´gnél dogloztam akik egyben tervezték is azokat
azt hogy az urral mit tettek fehéva´ron szakmailag nem tudom ellenörizni,
amit kosztrol ir az egyszerüen nem igaz az osztrák korházakban többféle menü közül választhatsz, külön föznek betegcsoporotoknak ebédet a vacsora is minimum 2 féle a reggeli meg ha járokepes vagy önkiszolgálo az osztály egy elkülönitett szobájában választhatsz, tizorai és uzsonna is jár rendszerint gyümölcs. Tudom hogy gazdagabb orszagok többet megendgedhetnek maguknak, es ezt el kell sajnos fogadnunk de az ilyen propaganda izü cikkek igencsak irritálnak

Dr.Démonmac1 2015.03.30. 10:52:07

Feküdj be a Nyírőbe, ha szerencséd van nem nyitják rád az ablakot (télen), és ha este elesnél a szobában, ne csak reggel találják meg a testedet.

Dr.Démonmac1 2015.03.30. 10:56:23

Vega kaja: Zsemle + 1 bögre (langyos!) tea. Péterfy S.utcai betegkivégezde.
(a kórház az túlzás) Bár ezt a menüt a Nyírőben is ismerik és alkalmazzák.

Mészáros Laci 2015.03.30. 11:01:07

@asztalosani:

Köszönöm, ez példa értékű hozzászólás volt, minden betűje kincs .-)

Peetee 2015.03.30. 11:01:57

Kicsit sántít a történet, mert:
- külföldi tapasztalatai nincsenek, de tudja, hogy külföldön minden roszabb.
- Magyar tapasztalatai sem voltak, de most már tudja, hogy itt mézzel folyik a tej.

Én inkább azt valószínűsítem, hogy 100év után hazajött, némi akcentussal beszélte/affektálta a magyart, a jólétének minden formáját kinyilatkoztatta, amire segítő kezeket kapott.

luis5 2015.03.30. 11:05:43

Mint eü dolgozó: a bp-i kórházak tragédia, infrastruktúra is de emberileg is. Vidéken mindkét teruleten sokkal jobb a helyzet. A Merenyiben barmikor leforgathato egy elso világháborús film. A 2. VH mar elorelepes lenne....

Ms Diane Choksondik 2015.03.30. 12:13:38

@asztalosani: 2015.03.30. 10:15:28 "mindenhol kérnek az eü. dok másolatért pénzt, cd-n, dvd-n kiírva"

nem

asztalosani 2015.03.30. 12:22:02

@Ms Diane Choksondik:
na akkor meséld el, te pontosan hol, mikor találkoztál azzal hogy ingyen és bérmentve kiadják cd-n, dvd-n?
- kórház neve
- osztály
- cd vagy dvd-n kaptad meg és
- mit: mri, ct, rtg, uh...
- és miről: koponya, mellkas, has
- illetve oep-es vagy magánban nyomtad? :)
- mennyi időn belül kaptad kézhez?

nyilván azért kérem a kórház nevét, mert példaértékű az eset, és nehogy már a jó tettük eltitkolva maradjon

Ms Diane Choksondik 2015.03.30. 12:28:17

@asztalosani: 2015.03.30. 12:22:02

-budapesti kórház
-radiológia
-kb az összes amit felsoroltál
-több, mint amennyit felsoroltál
-oep
-1 cigit szívtam el + 5 perc

asztalosani 2015.03.30. 12:42:20

@Ms Diane Choksondik:
kórház neve?
mert ugye Bp-en egy rakat kórház van...

nyugodtan írd ki, mert ha ez tényleg igaz, akkor nem csak te kaptad meg, ezáltal beazonosíthatatlan maradsz még

Ms Diane Choksondik 2015.03.30. 12:45:44

@asztalosani: 2015.03.30. 12:42:20

nem szeretném ha bárhogyan beazonosítható lennék én. meg szerintem ezen kár pörögni, van olyan ahol ingyen kiadják a képalkotó vizsgálatokat és a leleteket is

Mókus ős 2015.03.30. 12:46:30

Ez a poszt az állami AgitPropHírTV reklámosztályának torzszülöttje.

@asztalosani:
Egyetértek.

@horex:
Nekem is az egyik nyálzópont a kaja volt. Kímélő - ja, bazmeg, kímél, mert 1. üres a tányér 2. ha lenne rajta valami, azt se ennéd meg.

apanna 2015.03.30. 12:52:51

Tehát ha pozitív a kritika akkor hazudik, és troll. Miért nem lehet elégedett az ember?

VT Man 2015.03.30. 12:55:42

"10 napig feküdtem, az osztályon, nem küldtek haza varrat szedésig, mert nem tudtam volna a fiamék lakásában magamat ellátni"

Ez valóban vicces. Ha egy szállodában egy szoba napi 10-15-20 ezer Forint (oké, persze az az egyágyas szoba), akkor mennyibe kerülhet ugyanez egy kórházban? Ahol orvosokat, ápolókat, stb. is kell fizetni.

Számoljunk csak 10 ezer Forinttal, így a TB-nek ez mondjuk 100 ezer Forintjába került. De jó, hogy az illetőnek egy fillért se kellett költenie valami babysitterre, ápolóra...

VT Man 2015.03.30. 12:57:29

Ha dícsérni kell a magyar egészségügyet a külföldivel szemben, akkor maximum az lehet egy jó érv, hogy itt olcsóbb plusz szolgáltatást kapni.

Lehet, hogy ha pl. 2 nővér van, és mindenki kap zsebbe egy 10 ezrest, akkor 20 ezerből meg van oldva az emelt szintű kiszolgálás :-)

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.30. 13:02:44

@asztalosani:

Te vagy itt a "vicsorgóani"? Vagy milyen neved van itt a törzsolvasók körében?

2015.03.30. 13:03:46

Elég kamuszagú cikk. Egyedül a helyesírási hibák miatt gondolom, hogy igaz történet lehet.

qbr 2015.03.30. 13:03:50

A Szent Györgyön a világ (és az államtitkár) szeme :)

CsakMintTe 2015.03.30. 13:14:49

@asztalosani:
"aha, máshol frissen operáltakat 72 órán belül elbocsátják, függetlenül attól, hogy önellátó-e vagy sem, mivel a kórház nem megőrző sem nem szociális intézmény... vagyis ilyen erővel mondhatnánk azt is hogy ön foglalta a helyet más elől..."

Nos, édesanyámat a Fiumei úton szintén nem rakták ki 10 napig, mikor elesett, csípőjét törte, és megműtötték. Utána se haza küldték, hanem át a rehabra. És mindezt általános szabályként mondták el nekem az első napon, nem mint spec. esetet.

De sebaj, kislány, egy merő élvezet volt olvasni, ahogy mondatról mondatra ízekre szeded a posztot, és még az élő fába is belekötsz, "mert csak". A dietetikusnál már hangosan röhögtem :) (Igaz, az adjunktus vs. öregek témánál kifogytam a humorérzékemből, bár dühöngés helyett inkább sajnálni kezdtelek. Milyen szomorú és nehéz lehet neked, hogy a fejedben egy ilyen megkeseredett liba lakik... Részvétem.)

És igen, pont úgy tekints erre a hozzászólásomra, mint amit a minap írtam. Tudod: hab, torta, ebédidő...

magam adom 2015.03.30. 13:14:55

@Ms Diane Choksondik: @asztalosani: A posztoló egy szóval sem mondta, hogy másokatokat kapott. Azt írta: a végén mindent megkapott dvd-n, stb. Az eredeti lelet, cd/dvd, zárójelentés a beteg tulajdona, ingyen, bérmentve. Ettől függetlenül én magam is adtam már ki másolatot térítés nélkül, - és nem, nem ismerősnek, és nem, nem is egyszer.

alprazolam 2015.03.30. 13:14:59

Jó kis posztot írtál, Tempi, Ani ugrott is rá, ahogy vártad.

EZAZ 2015.03.30. 13:22:17

@SD9: Engem ortopédiai műtét után 48 órával már hazaengedtek (nem Miskolc, Budapest), térdszalag műtét volt. Mondjuk nem bántam.

EZAZ 2015.03.30. 13:26:32

"csak remélni tudom, hogy a magyar kórházak mind hasonlatosak a Szent Györgyhöz, és akkor olyan nagy baj nincsen. "
Lehet, hogy nem véletlenül van ennyi panasz és negatív történet. Örülök, hogy a posztírónak volt egy jó tapasztalata, nem sajnálom tőle. De biztosíthatom, hogy nem minden magyar kórház hasonlít a Szent Györgyhöz. De igen, nagy baj van sokszor.

komplikato 2015.03.30. 15:32:07

@Ms Diane Choksondik: Ismerek olyan helyet ahol kiadják ingyen, jellemzően ugyan itt 5 perc konzultáció a dokival és vagy gyógyszer felíratás 30.000.

"leestem egy székről...minden vizsgálatot, úgy is, mint röntgen, egy CT, megkaptam. "
Helyey művész úr meg tüdőembóliával kapott 6 hónapos várólistát a CT-re.

Ildiko Espinas 2015.03.30. 15:35:56

CT egy székről való leesésné? Baromság az egész, hülye propaganda, egy szó sem igaz a történetből.

deneskata 2015.03.30. 15:36:13

Én is voltam már német kórházban, Berlinben. Magyarban is, itthon. A berlini azért klasszisokkal jobb ellátást biztosított: megvalósult az SZDSZ álma, a menüválasztás,adnak evőeszközt (!), higiénikus a mellékhelyiség, kényelmes és modern ágy. Igaz, ott is volt várakozás a folyosón, míg felszabadult az osztályon egy ágy, de utána ment minden, mint a karikacsapás. A nővérek kedvesek és gondoskodóak, egyiken sem látszott a rohanástúlhajszoltság. Hálapénz szóba se jön - nem szabad elfogadniuk. Ha adakozni akarsz- ki van írva - adakozz a többféle alapítványuknak, vagy szívesen fogadnak el virágot.
Szóval, nem értem a német kórházak feletti borongást.

Angaga 2015.03.30. 15:41:04

@SD9: térdtükrözés esetén 5 napig??
Nekem 2009-ben mütötték a térdemet, artroszkóposan, mütét utáni napon haza mehettem. Mondjuk örültem is neki, hogy ilyen hamar kidobtak, mert katasztrófálisak voltak a körülmények. Ez Pesten volt, a Szent Jánosban...

Egyébként nem tudom melyik német kórházakban tapasztalt ilyet a posztoló. Én német kórházban dolgozom, de igen változatos az étrend, méghogy minden nap ugyanaz a kaja...

Prinzessin Erbsen 2015.03.30. 15:43:59

@pityókabor sommelier: sajnos nem kamu, még mindig itt vagyok sarkig gipszben

@Mókus ős: annyi kaját kaptam, hogy nem bírtam megenni. Én egy egész sült csirke combot nem tudok lenyomni a torkomon, úgy hogy nem mozgok egész nap. Na ilyenből volt többször is.

@Peetee: Németországban több városban és több kórházban voltam, de nem mint beteg, hanem látogató, sok időt kellett töltenem a beteg mellett, volt alkalmam megfigyelni sok mindent.

@reepach:.remélem nem lesznek újabb tapasztalatok, ha ezt kiheverem :)

Nem hiszem hogy valakit érdekelt volna, de olyan szerencsétlenül sikerült a székről leesni, hogy a sípcsontomról letörött a térdízület. Az az op. orvos egy szakirodalomban már ismert, de itt még nem alkalmazott műtéti technikát alkalmazott, egy több órás műtét során. (ja és kapott borítékot, mert tudom hogy ez itt így szokás, nem egy eget verő összeget, mert előtte tájékozódtam. )Én nem nagyon értek hozzá, a lényeg, hogy van benne néhány csavar és egyébb kötőelem:

Változatlanul állítom, hogy nagyon rendesek voltak, mind az orvosok, mint az ápolók. Az ágy lehetett volna ugyan kényelmesebb, de amúgy egy szavam nem lehet, köszönet a kórháznak.

Angaga 2015.03.30. 15:53:54

@deneskata: azért ez így nem igaz. Minden kórház maga szabályozza, hogy el lehet-e fogadni hálapénzt.
Nálunk, én egyetemi klinikán dolgozom No-ban, el lehet.
Van egy kávékassza, amibe a betegek elég bökezüen szoktak adakozni távozáskor (természetesen nem mindenki, és aki igen, azok is különbözö összegeket, 5-50 euro között a legáltalánosabb, és leginkább a magánbiztosított betegek adnak). A miénk elég nagyforgalmú osztály, jönnek-mennek a betegek, egy jobb hónapban szerintem 1000 euro körül kerül a kasszába.
Csak azért írtam le, mert elég sokszor olvasom, hogy No-ban nincs ilyen. De van.

lutria 2015.03.30. 16:35:26

Kíváncsi lennék milyen változatos menüt kaphatott abban a kórházban-ezek szerint nem darált húst pohárban 1 szelet kenyérrel-1 szelet sajt két szikkadt zsemlével stb.-mint pl. ami a Kórházi koszt Fb oldalon látszik...

forge 2015.03.30. 16:41:37

@Peetee:

Valahogy úgy történhetett ahogy írod.Másként nem nagyon ment volna..

Netuddki. 2015.03.30. 17:19:52

Pontosan ezt akartam írni én is, hogy egy magyar bezzeg CT-re ki tudja hány hónapos várólistára került volna fel. Ha kifizeti persze egy magyarnak is rögtön megcsinálják a CT-t. De biztos megvan az oka annak, hogy egy német állampolgárnak a seggét is kinyalják, a magyar betegre meg rá se bagóznak. Tisztelet a kivételnek, ha van olyan...

swiss blend 2015.03.30. 17:20:08

Kedves posztíró!

Én minden szavát elhiszem kivéve azt,hogy egy Magyarországi kórház élelmezésben lekőrözne Németországi kórházakat.Kint dolgoztam öt évig.Voltam ápolt is voltam látogató is,de a napi élelmezés felért egy kisebbfajta szállodai étrenddel.A reggelire a friss gyümölcstől a presszó kávéig mindenből lehetett választani.A péksütemények még langyosak voltak.Ebédre napi szinten friss saláta,párolt/főtt húsok 3-4 féle körettel,friss gyümölccsel vagy lezárt dobozban desszert.Ha ez nem változatos,akkor nem tudom mi az.

Netuddki. 2015.03.30. 17:23:28

@Angaga: Kedvesem! A magyar "hálapénzt" az orvos borítékban, zsebbe kapja, adómentesen. Csak szólok ha netalántán a norvég kávékasszával akarod összehasonlítani. Ja és ha átszámoljuk ojróra akkor az is néha megvan 1000...

apanna 2015.03.30. 17:26:51

@Ildiko Cserhati: "CT egy székről való leesésné? Baromság az egész, hülye propaganda, egy szó sem igaz a történetből."- Ha jól sejtem a poszt írója, nem fiatal, így bizony megeshet, hogy leesett a székről, és combnyaktörést szenvedett. Mivel a nők változókorba lépnek megkezdődik a csontritkulás, így egy székről leesés is komoly törést okozhat.
Persze, propaganda....

apanna 2015.03.30. 17:28:23

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Pontosan ezt akartam írni én is, hogy egy magyar bezzeg CT-re ki tudja hány hónapos várólistára került volna fel" - Ez nem igaz. Sürgősséggel mindenhol megcsinálják a CT vizsgálatot..

Gyorgy Nagy 2015.03.30. 17:49:40

Vittek volna a Budapesti JÀNOSBA vagy a HALÀL GYÁRBA a DÉLPESTIBE.

Prinzessin Erbsen 2015.03.30. 18:18:13

@swiss blend: Bonnban a St Jozefben szinte csak lencse leves volt bockwursttal. Nürnbergben a Nord-ban és a Südben is csak valami darált hus szósszal, csak a gemüse változott hozzá, igaz kávét az korlátlanul lehetett inni. A Südbe 1 hónapig jártam be, már én untam, pedig nem is nekem kellett megenni. A betegnek otthonról vittem kaját, hogy ne fogyjon 40 kiló alá.

@apanna: nincs csontritkulásom, és a térdem tört el. A műtéthez kellett a CT, mert azt mondták, hogy a röntgen ahhoz kevés, kell hogy lássák, mert gondolom én, mégsem lehet kicsontozni, hogy kiderüljön, hogy mégis hol van a törés, és hol vannak a darabok.

Egyébként meg nincs semmi közöm a Szent Györgyhöz, nem is vagyok fehérvári, és nem vagyok német állampolgár sem, csak német biztosításom van. Egyébként meg csak egy egyszerű idős nő vagyok még kicsivel a 60-on innen.

Azért írtam amit írtam, mert olvasva ezt a blogot, sokkal rosszabbra számítottam.

Prinzessin Erbsen 2015.03.30. 18:18:13

@swiss blend: Bonnban a St Jozefben szinte csak lencse leves volt bockwursttal. Nürnbergben a Nord-ban és a Südben is csak valami darált hus szósszal, csak a gemüse változott hozzá, igaz kávét az korlátlanul lehetett inni. A Südbe 1 hónapig jártam be, már én untam, pedig nem is nekem kellett megenni. A betegnek otthonról vittem kaját, hogy ne fogyjon 40 kiló alá.

@apanna: nincs csontritkulásom, és a térdem tört el. A műtéthez kellett a CT, mert azt mondták, hogy a röntgen ahhoz kevés, kell hogy lássák, mert gondolom én, mégsem lehet kicsontozni, hogy kiderüljön, hogy mégis hol van a törés, és hol vannak a darabok.

Egyébként meg nincs semmi közöm a Szent Györgyhöz, nem is vagyok fehérvári, és nem vagyok német állampolgár sem, csak német biztosításom van. Egyébként meg csak egy egyszerű idős nő vagyok még kicsivel a 60-on innen.

Azért írtam amit írtam, mert olvasva ezt a blogot, sokkal rosszabbra számítottam.

deneskata 2015.03.30. 18:30:43

@Angaga: Nagy tapasztalatom nincsen, mint írtam, én csak Berlin egy kórházában szereztem őket. Ott így volt. De azért különbség van a kávékassza, meg a boríték között. Nálunk is van kávékassza, a kedves beteg abba is tesz, mert az meg a nővéreké...:)

Kaptabakta 2015.03.30. 19:46:11

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Ez nem pont így van. Volt egy koccanásos balesetem (hátulról beleszálltak a kocsimba). Nem volt komoly a baleset, de a fejem visszacsapódott a fejtámlába és a papírozás után elkezdett iszonyatosan fájni a fejem.
Feleségem bevitt a Honvédba, ahol ugyan sokat kellett várni az SBO-n (ügyeletes kórház volt, olyanokat hoztak be, hogy a balta kiállt a hátából, tehát érthető a várakozás), de előbb-utóbb sorra kerültem és egyből küldtek is CT-re amit pikk-pakk megcsináltak, a radiológus pedig nagyon gyorsan végignézte és szerencsére nem talált semmit.
Nem mondom, hogy az orvosok vagy a szakápolók kedvesek voltak, viszont bunkók sem voltak. Ellenben baromira nyúzott volt a fejük. Ott voltam kb. 6 órát és iszonyatos mennyiségű beteget hoztak a mentők illetve jöttek be saját lábon.
Minden tiszteletem az övék.

apanna 2015.03.30. 20:28:14

@Prinzessin Erbsen: Értem:) Egyébként mindenkinek a területileg illetékes kórház a legrosszabb:) Azért örülök, hogy vannak jó tapasztalatok is.

krisz-nagy 2015.03.30. 21:10:41

Veszprémi kórházban, késő este, ügyeleti időben, 10 perc alatt kiadták a gyerek törött kezéről a röntgenképet CD-re írva, nulla forintért. Csak azért, mert amúgy nem ottani lakosok vagyunk, és így meg tudjuk majd mutatni a "saját" kórházunkban a kontrollon.
Szóval mégis van ilyen.

mikka7 2015.03.30. 21:20:23

@asztalosani: "na akkor meséld el, te pontosan hol, mikor találkoztál azzal hogy ingyen és bérmentve kiadják cd-n, dvd-n?
- kórház neve
- osztály
- cd vagy dvd-n kaptad meg és
- mit: mri, ct, rtg, uh...
- és miről: koponya, mellkas, has
- illetve oep-es vagy magánban nyomtad? :)
- mennyi időn belül kaptad kézhez?"

- pl. Uzsoki, Diagnoscan központok, OITI
-radiológia
-cd
-CT, MRI
-amiről az orvos a vizsgálatot kérte(pl.: térd,koponya, gerinc, has,stb.)
-OEP,
-hely függvénye, néhány óra és néhány nap között

Tempus.Anh 2015.03.30. 22:39:03

Az eredeti képalkotó leletet ingyen kiadják. A másolatért kell fizetni.

asztalosani 2015.03.31. 06:55:34

@mikka7:
na akkor őket fel lehetne tenni egy pozitív listára. :)

az eki-ben csak azért hogy eleve kérsz egy oldal a4-es másolatot, azért eleve elkérnek x ezer ft.ot, aztán oldalanként + x ft. Pl.: (ez csak papír:)
www.eki.hu/betegdok.html

de tudnék más számtalan kórház szabályzatát is linkelgetni :P

Ms Diane Choksondik 2015.03.31. 09:19:03

@magam adom: 2015.03.30. 13:14:55

én is eredetit kaptam.

@komplikato: 2015.03.30. 15:32:07

én szoktam valami ajándékot adni az orvosoknak, könyvet, italt, nőknek virágot. utólag. senki nem kötelezett még rá, magamtól teszem. én ebben nem látok semmi kivetnivalót, más "szakmákban" is van jatt.

2015.03.31. 09:30:51

@Prinzessin Erbsen: Elnézést a gyanusításért, és jobbulást kívánok. Azt kell viszont mondanom, hogy a figyelmesség egyrész a borítéknak ("a professzor úr betege" jelenség) és a külföldi "TB kártyának" szólt. Mezei magyar beteggel általában nem így bánnak, sajnos.

Prinzessin Erbsen 2015.03.31. 10:52:15

@pityókabor sommelier: mint mondtam, még csak érvényes kártyám sem volt, úgy küldték utánam e-mailben, bár adtam hála pénzt - mindenki ad - de csak utólag, és szerintem mindenkivel ugyan úgy bántak, hisz láttam a betegtársakat. Nem kaptam különleges elbánást, hisz a műtétre várnom kellett, mert hétvégén az M7 -es ellátta a traumatológiát, én pedig nem voltam életveszélyben.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.31. 18:11:03

@mikka7: Diagnoscan központok, ingyen CD?
Nem egyszer jártam ott tb és magánbetegként. Ha magánbetegként mész benne van a díjban, ha odairányit a szakrendelő akkor 500Ft

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.31. 18:18:09

@Mókus ős:
Bocs, de nekem más tapasztalatom van a magyar kórházrol, Péterfy és a Gottségen
Idáig, kopp-kopp, nem volt rossz a kaja
Hajdanán, még az átkos Kádár rendszerben viszont jobb volt, sajnos akkoriban többször is bekerültem és tapasztaltam, az meg az OPNI volt

mikka7 2015.03.31. 22:44:45

@horex: Akkor nem tudom. Betegek még sosem jelezték, hogy fizetniük kellett volna. Én sem fizettem a sajátjaim után, családtagjaim sem, ez biztos.

csakmotyogok 2015.04.01. 06:31:21

@mikka7: Én viszek CD-t, mert volt már azért nem tudtak írni, mert nem volt. Úgy tuti ingyenes.

csakmotyogok 2015.04.01. 06:32:44

Lentre. Lehet szülni sok képzett radiológust és lesz hamarabb ultrahang. Valahogy nem maradnak itthon a doki azért a sok szóbeli hálapénzért.

Igazság, hol vagy? 2015.04.01. 10:21:07

@asztalosani: Bocs,hogy én válaszolok erre.MR.felvétel eredménye CD-én kiadva ingyen és bérmentesen ez is a Szent György kórház diagnosztikai részlegén történt.Ha kételkedsz benne,utána lehet járni és utána kérdezni .Ha érdeklődnél vagy uram bocsájtsd meg érdeklődnél is az itt elhangzó panaszok után,akkor talán reálisabb képet kapnál és nem ilyen hozzászólásokat írnál.Tudod,ha én nem vagyok ott és nem tudom hogy mi miért történt akkor nem írok semmit.Irigyellek,hogy Neked ennyi erőd és energiád van erre a blogra.

asztalosani 2015.04.01. 13:04:25

@Tempus.Anh:

jaj tempuszka... még ezt sem tudod?

eredeti rtg-t nem adhatják ki, mert az EÜAK. szerint irattárazási kötelezettségük van, ha nem tudnád: rtg tekintetében több éven (évtizeden) keresztül.

törvény szerint az eü szolgáltató KÉRHET költségtérítést a másolat kiadásáért. Sok helyen kérnek, sőt sok helyen már illegálisba is mennek oldalankénti ezer forintos tételekkel...

asztalosani 2015.04.01. 13:05:50

@Igazság, hol vagy?:
semmi gond, örülök neki, hogy vannak ilyen helyek

(nem vagyok ántsz, nem fogok más panasza után koslatni :P )

Falatkányi 2015.04.03. 20:42:04

@asztalosani: makoi korhaz, a betegrol keszult osszes felvetel, oep finanszirozas, azonnal, ingyen

asztalosani 2015.04.03. 21:18:43

@Falatkányi:
kösziiii! :)
jó erről olvasni!
kár hogy ezeket nem gyűjtik ki egy helyre pozitív listát állítva :)

amúgy:
Heim Pál Kórház, TB fin, doksi másolat kikérése:
A/4 - 35 ft/oldal (ami még reális is)
rtg, ct másolatok cd-n: első felvétel kb. 750 Ft, minden további felvétel kb. + 430 Ft... (na ehhez már no komment) nyugodtan lehet ellenőrizni!, aki akarja :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása