Szükség van-e a védőoltásokra?
69 hozzászólás
2015.03.09. 09:11
Hogyan döntsünk hát felelősségteljesen és tegyük a legjobbat a gyermekünkkel?
Tisztelt Praxis!
Gyakorló édesanyaként nem sok időm marad, ennek ellenére szoktam önöket olvasni és most a segítségüket szeretném kérni egy olyan témában, amely egyelőre számomra igen képlékeny. Az oltásokkal kapcsolatban annyi mindent lehet olvasni, ráadásul egymásnak homlokegyenest ellentmondó információk tömkelege kering mind az interneten, mind pedig az emberekben, így viszont igen nehéz egy anyának, de akárki másnak is eldöntenie, mit csináljon a gyermekével, vagy épp saját magával.
Természetesen a kötelező oltások köre az nem kérdéses, ott az ember bármilyen ellenérzéssel viseltetik (nem magamról beszélek), nem tehet mást, beoltatja a gyermekét. De vannak az úgynevezett kampányoltások, ezek pedig nem kötelezőek, itt már a szülőknek alaposan át kell gondolniuk, mit tegyenek. Válasszuk, vagy ne válasszuk az oltásokat? Persze, egy szülőnek nem kellemes, ha gyermekét megszúrják, de ez a legkevésbé lényeges szempont. Az önök egyik korábbi cikkében olvastam, hogy egy szintén kisgyermekes anyuka várta, hogy a gyerkőc bárányhimlős legyen, pedig ugyebár ez ellen is létezik védőoltás, a Varicella, de kérem, javítsanak ki, ha tévedek.
Viszont olyanokat olvasni, hogy ezekkel az oltásokkal teljesen meg lehet bolygatni a beoltottak immunrendszerét, és emellett számos olyan jelentős mellékhatást is kiválthatnak, amelyekre nem igazán, vagy egyáltalán nem hívják fel a figyelmünket. Azt is mondják, hogy azzal, hogy a gyerekek nem esnek át bizonyos betegségeken, nem hogy óvjuk őket, de kifejezetten rosszat teszünk nekik evvel. Azt is olvastam, hogy nincsenek az oltásokkal kapcsolatban nincsenek hosszútávú és jelentős tanulmányok. Ez tényleg igaz? Mert, ha igen, az elég furcsa volna, hiszen az egészségügyben világszinten irdatlan pénzek mozognak, mégis egy ilyen alapvető dologra nem fordítanak eleget?
Hogyan döntsünk hát felelősségteljesen és tegyük a legjobbat a gyermekünkkel? Mi már túl vagyunk ezeken, amiket kaphattunk, megkaptuk, viszont az én kisfiam még számos választható oltás előtt áll és nem tudom, mi volna a helyes irány, oltatni, vagy nem oltatni… Arra kérném önöket, próbáljanak valamilyen konkrét információval ellátni, hogy a jelenlegi oltás ellenes hangulat miért alakult ki és miként dönthetünk mi szülők felelősen a gyermekeink érdekében.
Segítségüket előre is köszönöm!
Erika
Nőnapi nyereményjáték
2015.03.08. 11:32
A hölgyeknek kedveskedve játszani fogunk és kisorsolunk köztetek egy példányt a Karikázza be, ahol fáj - Egy Lyme beteg megfigyelései című könyvből.
Nagyon boldog Nőnapot kívánunk minden kedves hölgy olvasónknak! Eme jeles nap alkalmából Nyereményjátékot tartunk, amelynek keretében kisorsolunk egy példányt a Karikázza be, ahol fáj - Egy Lyme beteg megfigyelései című könyvből.
A nyereményjáték menete:
- Lájkold a Praxis blog és a hamarosan induló Praxis Online egészségügyi és életmód magazin közös Facebook oldalát
- Nyomj egy "tetsziket" az alábbi posztra
- Írd meg a cikk alatt (Facebookon), kinek szánod a könyvet. Természetesen saját magadat is megjelölheted, feltéve, ha a hölgy olvasóink egyike vagy.
Sorsolás ma este 18:00 órakor! Sok sikert!
Nem adott 72 órás tablettát és még meg is alázott a nőgyógyász
2015.03.07. 06:00
Arra szó szerint emlékszem, hogy kis k***-nak nevezett, és arról beszélt, hogy biztos már rengetegszer kellett ilyen tabletta nekem
Tisztelt blog!
Egy ideje olvaslak titeket, de most sajnos saját magam is kénytelen vagyok írni egy történetet. Nőgyógyászati problémáim akadtak, amiért is felkerestem a kerületi szakrendelést. Korábban magánrendelésre jártam, de anyagi nehézségeim most nem teszik lehetővé, hogy magánrendelést válasszam. Nem voltak sem előítéleteim, sem rossz előérzetem, mindössze annyi volt bennem, hogy elmegyek és kész. Így szerdán elmentem múlt héten a csepeli rendelőbe.
Megérkezve láttam, hogy rengetegen várnak, így bejelentkezés után én is várakoztam. Sokat kellett várni, ez azonban számomra nem volt meglepetés és megértem, hogy ha sok a páciens, akkor időt kell fordítani mindenkire. Mellesleg a kedvenc nagynéném az egészségügyben dolgozik Cegléden, szóval nem vagyok elfogult, az egészségügyi dolgozók helyzetével tisztában vagyok és meg is értem őket.
Amikor én következtem, akkor kicsit emelkedni kezdett a vérnyomásom, de azt hiszem, aki először jár egy nőgyógyásznál és még nem ismeri, az tudja, miről beszélek. Szóval én következtem, majd a kötelező körök lefutása után, mint a köszönés és bemutatkozás, elmondtam, mi a problémám. 72 órás tablettára volt szükségem, egy óvszerbaleset miatt, nem szerettem volna kockáztatni. Nem részletezném az okokat, de nem szeretnék még teherbe esni, mivel nem érzem késznek magam a gyermekvállaláshoz, főleg, hogy a barátom egyelőre tanul, és 2-3 hetente látom.
Szóval elmeséltem a bajomat, de mintha vörös posztót lebegtettem volna a doktorom előtt, mert teljesen elképedt. Mintha mondjuk Csepelen én lennék az első, aki ilyen tablettáért folyamodott. El sem tudtam képzelni, miért van ezen megrökönyödve, hiszen nem abortuszt akartam csináltatni, épp azt szerettem volna elkerülni, hogy idáig fajuljon a dolog. A lényeg, hogy konkrétan nem kaptam meg tőle a segítséget, mert nem volt hajlandó felírni nekem, ráadásul olyan bunkó dolgokat is a fejemhez vágott, amit egy normális ember nem mond egy nőnek, egy orvos végképp nem. Például arra szó szerint emlékszem, hogy kis k***-nak nevezett, és arról beszélt, hogy biztos már rengetegszer kellett ilyen tabletta nekem. Jelzem, ez volt az első eset és ezt már a kezdetnél közöltem is vele.
Nem vagyok egy picsogós lány, aki mindenből nagy ügyet csinál, de mivel a helyzettől is ki voltam bukva és még az orvosom is rúgott egyet rajtam, elbőgtem magam és eljöttem. Receptet nem kaptam. Csak másnap sikerült bejutnom egy másik orvoshoz, ekkor viszont már több, mint 24 órával voltam túl a „baleseten”, így most meg azon emésztem magam, mi lesz, ha így már nem lesz olyan a szer hatása, amilyet szeretnék. Pár napon belül úgyis kiderül… Mindegy, majd megírom azt is, hogy alakul a dolog, ha frászban leszek. Viszont, marhára ciki, hogy most ezen aggódhatok és hála a doktor úr jóságának, majd azon agyalhatok, hogy mit tegyek a továbbiakban. Mi lesz, ha terhes leszek a nőgyógyász miatt? Nem lett volna egyszerűbb, ha tette volna a dolgát? Szégyenletesnek és abszolút embertelennek tartom a viselkedését. És azt, hogy az én életem felett próbált ítéletet mondani, úgy, hogy nem ismer. És ahogy beszélt. Tízből mínusz egy pontot érdemelne.
Melinda
NŐNAPI NYEREMÉNYJÁTÉK! NYERD MEG A KARIKÁZZA BE, AHOL FÁJ! CÍMŰ KÖNYVET. A RÉSZLETEKÉRT KATTINTS!
Rángatta és ordítozott az 5 éves kisfiúval az orvos
2015.03.06. 09:18
Az orvos ordítozása miatt a gyerek elkezdett sírni, én pedig egyáltalán nem tudtam jól kezelni a helyzetet, mert egyszerre csitítani egy 5 évest és kikérni magadnak a stílust az orvosnál, eléggé megoldhatatlan feladat.
Kedves Praxis!
Édesanyaként számomra a kisfiam a legfontosabb, ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Sajnos idén nem volt túl nagy szerencsénk eddig, a kisfiam többször belázasodott és több ízben kellett orvoshoz fordulnunk. Volt ilyen és olyan tapasztalatunk is, legutóbb sajnos egy igen rossz élmény jutott nekünk. Pedig ugye nem kell mondanom, mindig ugyanahhoz a gyermekorvoshoz mentünk, aki már több, mint 2 éve a mi orvosunk, mióta az elődje elköltözött. Tudni kell róla, hogy erősen hangulatember, vagy nagyon kedves és aranyos, vagy teljesen kimért és zárkózott. A gyerekem, mint a legtöbben fél a doktor bácsitól, de a mostani esetünk után ezen senki sem fog csodálkozni.
Fontos még, hogy a fiam elég halk szavú gyerek, nem suttog, de azért oda kell figyelni rá, hogy értsük, mit szeretne mondani. Beszéltünk már vele sokszor erről, hogy nyugodtan emelje feljebb a hangját, de nem. Szakembert is kérdeztünk erről, de szerinte nem kell emiatt aggódnunk. Hogy a lényegre térjek, utolsó orvos látogatásunk alkalmával épp a bal lábbal felkelő orvosunkkal találkoztunk. Ugyanakkor ez nem mentheti fel őt a viselkedése alól! Én is nyugtalan voltam, mulasztottam a munkámból, mert a gyerekre vigyázni kell, a nagyit meg csak másnapra tudtuk mozgósítani, ettől függetlenül eszembe sem jutott volna az orvoson, vagy bárki máson levezetni.
Amikor megérkeztünk a rendelőbe és a sorunkra vártunk, már akkor láttam, hogy nem a legjobbkor érkeztünk. A doktor úr ugyanis többször ki-be járkált, de hiába köszöntünk neki mi is és más várakozók, semmi reakciót nem váltott ez ki belőle. Hát jó, van ilyen, mindenesetre többen is elégedetlenkedtek emiatt, miközben vártunk. Aztán sorra kerültünk. A gyermek rendelések azért jóval gyorsabban zajlanak, mint nálunk felnőtteknél. Szépen bementünk, majd köszöntünk és kezdtem volna részletezni a gyerkőc panaszait. De nem jutottam el még egy fél mondatig sem, mert az orvos ráförmedt az amúgy is félénk kisfiamra: „Te nem tudsz köszönni? Nem tanítottak jó modorra? Nem szégyelled magad?”Mindezt kifejezetten fenyegető hangsúllyal és olyan hangerővel, amelyet egész biztosan meg lehetett hallani a váróban is. És kérdezte úgy, hogy amint azt említettem, a drága doktor úr volt, aki nem köszönt már kint sem senkinek, de azért a jólneveltség szobrát szerette volna magáról mintázni. A fiam pedig köszönt, mint mindig és mindenhol, csak halkabb az átlagnál. De ezt eddig is tudta, hiszen már őt is kérdeztük erről a dologról. Ha esetleg méltóztatott volna gondolkodni, akkor nem ugrik nekünk, ráadásul ok nélkül.
Na, „meglepő” módon az orvos ordítozása miatt a gyerek elkezdett sírni, én pedig egyáltalán nem tudtam jól kezelni a helyzetet, mert egyszerre csitítani egy 5 évest és kikérni magadnak a stílust az orvosnál, az eléggé megoldhatatlan feladat. Így ekkor nem voltam képes kellően megvédeni magunkat. Amikor azonban sürgetésként az orvosunk elkezdte a kezét húzni a fiamnak, és láthatóan elég durván,fájdalmat okozott neki, meg ugye egy zaklatott gyermeknek pont az ám a megnyugtató, ha egy amúgy is agresszív állapotú ember ráncigálja, húzza, na, akkor kifakadtam, és mint egy sziszegő mérges kígyó megmondtam a doktor úrnak, hogy még egy hasonló és azonnal feljelentem mindenhol. Mert így egyetlen orvos sem bánhat a betegével, de egy gyermekorvos különösen oda kell figyeljen, hogy viselkedik. Én nem kiabáltam, nem használtam csúnya szavakat, de olyan lehettem, mint egy fúria. A doktorunk kapcsolt is, hogy átlépett egy határt, szabadkozni kezdett, de ez már nem érdekelt. Mondtam, hogy ha lehet minél előbb legyünk túl az egészen, írjon gyógyszert, amit kell és Isten áldja. Aztán eljöttünk.
Szerencsére jobban lett a kisfiam, de amennyire eddig szorongott, ha orvoshoz kellett mennie, most sokkal jobban retteg. Köszönhetően egy embernek, aki gyermekorvosnak ment, de fogalma sincs, mit engedhet meg magának egy gyerekkel szemben. Nem fogunk többet hozzá menni, ezt már akkor eldöntöttem. Sokat gondolkodtam rajta, hogy feljelentsem-e, végül abban bízva, hogy egyszeri kirívó alkalomról volt szó és hogy megértette, amit ott mondtam neki, nem tettem. A nevét sem írom le, legyen elég annyi, hogy a 3. kerületben praktizál. Mindenesetre mi a továbbiakban nem kérünk belőle.
A magyar egészségügy a béka feneke alatt van
2015.03.05. 07:49
A legáltalánosabb dolog, hogy ha időpontot kapok egy rendelésre, a minimum az, hogy az időponttól számított minimum 1-1,5 órával később kerülnek az emberek sorra.
Tisztelt Praxis!
Most ez vicc akar lenni, hogy megváratják-e az embert, hogy miként bánnak az emberekkel? A legáltalánosabb dolog, hogy ha időpontot kapok egy rendelésre, a minimum az, hogy az időponttól számított minimum 1-1,5 órával később kerülnek az emberek sorra. De volt olyan is, hogy a körzeti orvosom a panaszomra közölte, hogy mit csináljak én most magával? Igaz nem volt nagy dolog, mert csak a könyököm fájt akkor is, és most is, de mindegy...
Aztán meg itt van a kötelező védőoltások sora. A fiam konkrétan az ENGERIX- B oltás után vált járó képtelenné, amit természetesen nem ismert el senki, és ha a kisebbik gyerekem nem szeretném beoltatni addig, ameddig meg nem vizsgálják, hogy lesz-e valami baja az oltástól, akkor az ÁNTSZ-től kapom a fenyegetőző leveleket, hogy ha nem oltatom be, akkor akár rendőri kísérettel is, de beoltják! Már elnézést kérek, de ez milyen eljárás?
Sajnos a Magyar egészségügy a béka feneke alatt van! Régen sokkal jobb volt!
Üdv, F.
Nem akarom a gyermekemet elveszíteni!
2015.03.04. 09:25
Gyermekem, Danku Zsolt (2006. 06. 16.), születési rendellenességgel jött a világra, hiányzik a hasfalhártyája, így nincs, ami tartsa a hasi belső szerveit. Versenyt futunk az idővel, mert amint elkezdődik a serdülőkori növekedés, az számára végzetes lehet.
Gyermekem, Danku Zsolt (2006. 06. 16.), születési rendellenességgel jött a világra, hiányzik a hasfalhártyája, így nincs, ami tartsa a hasi belső szerveit. Versenyt futunk az idővel, mert amint elkezdődik a serdülőkori növekedés, az számára végzetes lehet.
Ezt a rendellenességet egy ausztriai magánklinikán állapították meg, és a műtétet csak Németországban tudják elvégezni. Magyarországon erre nincs lehetőség, ennek ellenére sem kap a család társadalombiztosítási támogatást! A műtét költségét a 7 millió forintot (22.100 eurót, 25.200 $) magunknak kell előteremteni!
Nem akarom a gyermekemet elveszíteni!
Mindent elkövetek, ezért kérem az anyagi támogatást, a műtét az egyetlen esélye a kisfiamnak. A születési rendellenesség mellett még a következő problémákkal kell megküzdenünk, amik azóta alakultak ki Zsoltikánál: reflux, asztma, kétüregű vese, rekeszizomsérv, púp környéki kitüremkedés, nyirokcsomó nagyobbodás (3-7 mm), gyomorfekély, rejtett cukorbetegség. Ezekkel a terhekkel éljük a mindennapjainkat.
Tartalékainkat már az eddigi vizsgálatokra, külföldre utazásokra, a műtét után elengedhetetlen steril szoba kialakítására felhasználtuk, és az elkülönített számlán a műtét költségére nagyon lassan gyűlik a pénz.
Kedves jó szándékú segíteni kész ismeretlenek, az Önök segítségére is számítunk. Minden adományt nagy tisztelettel fogadunk, és hálás szívvel köszönünk!
Danku Zsolt 8 éves kisfiú nevében, Danku Ferencné édesanya
https://dankuzsolt.blogspot.com
Az rendelő elől zavarták el az idős nénit
2015.03.03. 07:55
Szeretnénk tudni azt is, hogy ki volt ez a hölgy, aki a szendvicset ette és közben elküldte édesanyámat?
Tisztelt cím!
A levelemet a következők miatt írtam:
A 73 éves édesanyám február 26.-án csütörtökön szájsebészeti műtéten volt. A seb a szokásosnál sokkal nagyobb volt, ami fertőzésveszéllyel járhat. A fogászaton felírtak az édesanyámnak antibiotikumot: Aktil duo 875/125 mg., és arra utasították, hogy 7 napig kell hogy szedje. Külön figyelmeztették, hogy az antibiotikum kúrát végig kell csinálni!
Édesanyám az első gyógyszert csütörtökön (február 26.) vette be, este. Hamarosan hasmenése lett, görcsölt a hasa. Pénteken is rendszeresen bevette a gyógyszert, és szombaton reggel is.
A hasmenés nem múlott el, a hasa fájt és görcsölt, ezért kezdett aggódni. Mivel a gyógyszer tájékoztatójában olvasta, hogy ilyen esetben haladéktalanul tájékoztatni kell az orvost, szombaton este 18 és 19 óra között (február 28.-án) elment az orvosi ügyeletre a 1173 Bp. Egészségház u. 3. címen.
Az orvosi ügyeleten nem várakozott senki, a helyiség üres volt. Édesanyám elmondása szerint, az ajtónál megjelent egy "nagy testű hölgy szendviccsel a kezében" aki folyamatosan evett és evés közben megkérdezte, hogy mi a panasza.
Édesanyám a rendelő ajtajánál állva kellett, hogy elmondja a panaszait ennek a hölgynek, aki nem mutatkozott be, és nem tudjuk, hogy egyáltalán orvos-e. A hölgy a szendvicset rágcsálva megjegyezte, hogy az antibiotikum, amit az édesanyám kapott "nagyon erős, mert van benne penicillin" és ezért hagyja abba a szedését, mert ez a két nap szerinte elegendő volt!
Édesanyám ismét tájékoztatta a hölgyet, hogy neki azt mondta az orvos a szájsebészeten, hogy 7 napig kell szedni a gyógyszert. Megkérte, hogy - ha a hasmenés miatt - nem szedheti ezt az antibiotikumot, akkor esetleg írjanak fel neki másikat.
A hölgy válasza: "Nem írhatunk mi fel semmit!"
Ezután elküldte édesanyámat azzal, hogy: "Vegyen magának valami hasfogót".
A történtekről édesanyám értesített. Ezt a levelet azért én írtam, mert ő idős, beteg, és a számítógépet sem tudja használni.
NEM ÉRTEM: az édesanyám miért nem mehetett be a rendelőbe? Elmondása szerint, ez a "nagytestű hölgy" az ajtóba állt, ott beszélt vele, és onnét küldte el.
Ha ez a hölgy esetleg nem orvos, akkor milyen jogon dönti el azt, hogy az antibiotikumos kúrát valaki 2 nap után abba hagyja?
Tudomásom szerint, az orvosi ügyeleten nyilvántartást kell vezetni a betegekről, akiket ellátnak. Édesanyám miért lett elküldve orvosi tanács nélkül, miért nem kapott semmilyen iratot arról, hogy ott járt, és egyáltalán miért nem látták el?
A szívbetegsége miatt nagyon fontos, hogy ne fertőződjön el a műtéti seb, mert egy ilyen betegség nagyon megterhelné a szervezetét.
Szeretnénk tudni azt is, hogy ki volt ez a hölgy, aki a szendvicset ette és közben elküldte édesanyámat?
Tisztelettel: H. Erika
Meg fog halni a kisfiam?
2015.03.02. 09:27
A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal.
6 éves fiacskám december 30-án felébredt, majd mikor jött a reggeli pusziért megláttam a nyakacskáján, a pocakján és a hátán pici hólyagos foltocskákat… Bizony! Elkaptuk végre a 4 éve hőn várt bárányhimlőt! Én nagyon boldog voltam, mert szerettem volna, ha még iskolás kora előtt túlesik rajta. A következő napokban, ahogy az a nagy könyvben is meg van írva szépet jöttek ki a himlők sorjában, volt, ami már pörkösödött, de a 4. napig jelentek meg friss hólyagok is. Nem vakarta, nem nyavalygott. Az 5. napon már szinte csak pörk volt a testén, így kijelenthettem, ezen is szerencsésen túl vagyunk. 2015. január 3-án Tomi erős fejfájásra kezdett panaszkodni, és estére hányt is miatta 2-3 alkalommal. A gyógyszerek hatására sem szűnt a fájdalma, és kezdett egyre jobban legyengülni. Féltem, hogy ha így folytatja, akkor kórház lesz a vége, mert kiszárad. Este nagy nehezen elaludt, majd egész éjjel panaszmentesen, csendesen pihent. Január 4-én kérte a már jó bevált módszer alapján elkészített meleg 3 dl kakaót. Odaadtam kisfiam miután megitta azzal a lendülettel meg is locsolta vele a szőnyegét….
Szinte másodpercek töredéke alatt mind a 3 dl kakaót kihányta. Közben nagyon erős fejfájásra panaszkodott Én csak ott álltam az előszobában, és gondolatok ezrei futottak át az agyamon. Mi lehet a kisfiam baja??? Mitől hány? Miért fáj ennyire a feje szüntelenül, és miért nem hat rá a fájdalomcsillapító. Mi lesz, ha kiszárad, meddig várjak, hogy oldom meg a kicsit tesót, ha csak kórházba kell menni. 10 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a gyermekem újra hány. Egész kis teste beleremegett, szinte nem volt olyan porcikája, ami ne feszült volna meg. Nagyon sajnáltam, és mindent megtettem, ami tőlem telt. 5 percenként adtam neki fecskendővel 5 ml vizet. Hányások után 1 óra szünet majd kezdtem előröl. De mind hiába. Kora délutánra már 12 hányáson voltunk túl és iszonyat erős fejfájás kísérte. Úgy döntöttem, nincs, mese be kell menni a László kórházba. Bepakoltunk a kocsiba, fiúkat beültettük és irányba vettük a kórházat. Mikor odaértünk, bejelentkezés után fel kellett mennünk a gyermekfertőző részlegre és a váróban csücsülni, míg megvizsgálják a szentem. Nem telt el 10 percnél több és egy nagyon kedves nővérke jelent meg az ajtóba, majd engem és hányós kisfiam beinvitált a doktor bácsihoz. Közel 30 perces vizsgálat és kérdések sora után, kiderült számunkra, hogy innen bizony már csak a Mama és az Öcsi mennek haza. Drágaságom erősen ki volt száradva. 6 szúrás után tudtak neki végre vénát szúrni és bekötni az infúziót. Addigra már szédelgett és ataxiás (részeg) járása volt. Akkor még azt gondoltam, hogy a sok hányás a gyengeség és a kiszáradás miatt. Pedig tegnap még evett ivott…. Fél nap alatt így tönkremenni. Nem is értettem, hogyan. Így történt, hogy Január 4-én Vasárnap délután 14:00-kor befeküdtünk a Lászlóba. Fekvés, infúzió, saját szoba saját fürdővel és Tv-vel… Tiszta wellness. Aznap már nem hányt többet, és mivel másnap délelőtt sem, így 24 órás benntartózkodás után 2015. január 5-én HÉTFŐN délben hazaengedtek minket, mondván tünetmentesek vagyunk. Hogy mi volt a bajunk…. Nem tudni. Ők sem tudják, de a lényeg, hogy elmúlt nem?!
Másnap január 6-án, kedden is remekül érezte magát. A bárányhimlői már teljesen el is múltak, gondoltam akkor következő héten hétfőn már mehet is oviba. Szerdán január 7-én ismét fájlalni kezdte a fejét….. 2. napja voltunk otthon…. Adtam neki gyógyszert, de nem használt. Kezdtem aggódni, hogy ez már megint micsoda. Majd következett a folytatás. Ismételten erősödő fejgörcsök melyeket hányás kísér. Szédülés, kettős látás és ataxiás( részeg) járás. mondom ennek a fele se tréfa, azonnal vissza a Lászlóba, mert nem gondolnám, hogy ebből bármi jó is kisülhetne… Elmentem a házi gyerekorvoshoz, hogy azért nézzen rá ő is, és egyértelműen azt a választ kaptam, hogy vissza a kórházba, de mindenképp mondjam meg nekik, hogy ne csak a bárányhimlő szövődményeire koncentráljanak, hanem mélyebben nézzenek utána a dolgoknak. Így is tettem. Gyerekorvostól hazajöttem, most már bőröndbe pakoltam a cuccost. Délután 16:00-kor már bent is voltunk. Ismét a váróban ültünk, majd újfent egy nagyon aranyos és kedves nővérke beinvitált minket az orvosi szobába. újabb 20-25 perces vizsgálat és beszélgetés után, a doki meggyőződött a saját szemével róla, hogy a gyermek tényleg szédül, tényleg hány és fáj a feje, majd megírta a kórházi felvételi lapot és elkísértek minket a lakosztályunkba, ahol már nem voltunk egyedül. Se egy vérvétel nem volt, se egy infúzió a sok hányás véget. Teltek múltak a napok. Cserélődtek a szobatársak, más és más betegségekkel, ami vagy bárányhimlő, vagy valami olyan, ami elvileg nem fertőző. Én pedig napról napra ingerültebb és idegesebb lettem. Vasárnap január 11-én eljutottam egy pontra, ahol kikeltem magamból. Kértem a nővérkéket, hogy hívják ide az orvosokat, mert beszédem van velük. Mikor megjelentek kiosztottam őket, hogy mégis mi a fenéért vagyunk mi itt? Ezt otthon is tudjuk csinálni. Mivel semmi vizsgálat nem történik, csak fekszünk még infúziót se kapunk. Néha benéz ránk egy nővér és aranyosan megkérdezi, hogy mennyit ivott és mennyit hányt a gyerek… A válasz kisagyi gyulladás miatt, ami a bárányhimlő szövődménye. De azt tudni kell erről a szövődményről, hogy a bárányhimlő után lép fel, hirtelen lerombolja a központi idegrendszert, bénulttá válik a gyermek, majd 2-3 hét alatt teljesen regenerálódik. Tehát 2 nap alatt eléri a legrosszabb csúcspontot, majd napról napra javul. A doki elmondása szerint nekünk nem típusos tüneteink vannak, hiszen mi azt a játékmódot választottuk, hogy egyik nap tök jól vagyunk másnap és harmadnap visszaesünk a mélyére. Aztán megint jobban és megint rosszabbul…
Napi 1 hányás garantált, de a napi 6 sem kizárt. Sőt inkább a jellemző. Január 4. óta folyamatos fejfájás, ami hullámokban, napszakokban és pozíciótól függőn erősödik. Besorolás a kicsit fáj, a közepesen fáj, és a hányásig fáj. Majd miután kihányja, magát a gyerek a feje megkönnyebbül megint a következő hullámig. A fejfájás ugyan nem szűnik meg teljesen, csak az első stádiumba ugrik, a kicsit fáj-hoz. Visszatérve a témához, mondom a dokinak, hogy rendben, hogy kisagyi gyulladás miatt vagyunk itt! DE ezt mivel támasztja alá? Se egy vérkép… se egy vizelet… se egy koponya MR.. Semmi nincs a kezében! Mégis mivel akarja nekem indokolni? Mikor még a tüneteink sem típusosak???? Azonnal kérek egy MR vizsgálatot, mert szerintem itt más van a dolgok mögött, és valami akadályozza az agyvíz elfolyását…. Egy vérrög vagy akármi…. Tudom is én. Csak csinálják meg a vizsgálatot, és legyen akár negatív is. Bánom én, legalább megnyugszom! De így, hogy nem is néznek rá azon kívül, hogy 5+2 napja itt fekszünk és minden nap 3x bejön egy nővérke és megkérdezi, hogy mennyit ivott mennyit hányt….. Mondtam a dokinak, hogy történjen már valami érdemben is, vagy legalább lássam azt MINTHA történne, mert kezd nagyon elegem lenni, és a végén elviszem magán úton én a gyereket vizsgálatokra, de ha ott kiderül valami, a kórház gatyáját is perelni fogom!!! Erre a válasz az volt, hogy nem kell a magán út, hisz van fizetve TB, és az által ingyen elvégzik. Majd holnap HÉTFŐN, jön a neurológus és felveti neki a témát. Majd megvizsgálja a kisfiam és meglátjuk, hogy hogyan tovább! Hát köszönöm. Ettől se lettem se okosabb se kevésbé ideges, de nem volt mit tenni. Vártam Hétfőig. 6+2 nap január 12. Hétfő. Eljött a neurológus és mivel látta mennyit hány a gyerek, és napról napra rosszabb a járása, megállni már nem is tud, közölte, hogy akkor kér egy MR vizsgálatot, amit anya kíván, de hozzáteszi azért nem akartak csinálni, mert nincs olyan tünete a gyereknek, ami ezt a vizsgálatot indokolná… NINCS… persze persze…. kettős látás, ataxiás járás, szédelgés, napi min. 6 hányás 10 napja tartó folyamatos, gyógyszerre nem reagáló fejfájás…. Tényleg nincs olyan tünet, ami indokolná… Már nem szóltam be neki, de érdekelt volna, hogy akkor melyik az a tünet ami indokolja…. A neurológus folytatta a mondanivalóját: MR vizsgálatot akár már aznap délutánra is tud kérni, de sajnos nem megoldható, mert ugye ahhoz altatás kell, és nincs most altató orvos aki el tudná vállalni, mert rengeteg a meló. Leghamarabb Pénteken január 16-án lesz, de lehet, hogy csak az azt követő hétfőn január 19-én….. Teljesen kiborultam. Veszekedni kezdtem vele… Mi az, hogy nincs altatóorvos???? Mi az, hogy még egy hetet várjak arra a nyomorult vizsgálatra, miközben azt látom, hogy a gyerekem szépen lassan napról napra elfogy a karjaimban???? Azt mondta, vannak sürgősebb esetek, is mint a fiam, és örüljek, ha péntekre sikerül orvost és asszisztenst keríteni…. Erre majd akkor gondolj, vissza mikor olvasod a későbbieket. Hogy vannak sürgősebb esetek, is mint a kisfiam….
Miután kiment a szobából, folytatódtak a mindennapjaink. Fejfájás… hányás… nem evés…. 7 dl ivás 10 dl hányás/ nap… De továbbra se kaptunk se infúziót, se hányás csökkentőt, se fájdalomcsillapítót…. Semmit. Mindig az volt a válasz, hogy majd pénteken az MR után okosabbak leszünk. És egyébként is jó lenne a kisfiamat mozgatni, levinni, sétálni az udvarra, mert már 7 napja nem kakált (máshol 3 nap tán beöntés), és ha megmozgatom a beleket, akkor biztosan sikerülni fog. Jó anya ilyenkor mit csinál?? Engedelmeskedik, ők a szakemberek, igazuk van, viszem! Természetesen senkit nem érdekelt, hogy mozgatásra hányt a gyerek, hogy a napsütés zavarta és jobban görcsölt tőle a feje…. Szorgosan vittem, mozgattam és szuper játékokat játszottunk az udvaron. Csütörtökön január 15-én ismét felmérgeltem magam, és megint orvost hívattam. Aznap is 7x hányt a gyerkőc és már ülni sem tudott, nemhogy állni. Követeltem, hogy tegyenek be neki egy infúziót, mert holnap úgyis altatják a vizsgálat miatt. Tök mindegy, hogy holnap szúrják meg, vagy ma…. De ki van száradva és ez így nem mehet tovább!!!!! A doki azt mondta, meglátja, mit tehetünk. majd bő 2 óra múlva megjelent egy nővérke és kérte, hozzam a kicsit magammal és bekötik az infut… Hála az égnek! Végre esemény!!! Vittem is a törpét. És jééééééé mit vettek észre? Hát persze, hogy ki van száradva… Csodálkoznak, kérdem én? 9+2 napja vagyunk itt, csak hányunk és ne lennénk?.... Alig vártam már a másnapot. Kisfiam aznap éjféltől már nem ehetett, nem ihatott az altatás miatt. Eljött a várva várt nap január 16. PÉNTEK! Reggel szóltak, hogy jön értünk egy mentő 12:00 fele, ami majd átszállít minket a Semmelweis Egyetemi klinikára az MR vizsgálatra. Étlen, szomjan vártuk a percek múlását, de üres pocakkal nehéz volt.
Természetesen hányni így is tudott a kicsikém. Majd megérkezett a hordárfiú egy camping-székkel. azért írom azt, hogy camping szék, mert tényleg olyan volt, csak lábak helyett kerekei voltak. Addigra én felöltöztettem a fiúcskát és rendbetettem az ágyát, mert altatás után könnyebb csak belehelyezni, mint akkor igazgatni. A kórterem fele a cuccainkkal volt tele. Legók.. ruhák.. meg minden, ami kell egy normális életvitelhez a 10+2. napon, amit ott töltöttünk. szóval elindult a guruló camping szék és leértünk a „mentő” – höz ami átszállít majd minket. itt szembesültem először az egészségügy csodás helyzetével. Egy lerobbant, rozsdás koszos Barkasz….. Mi volt benne? SEMMI! Hátul 2 ülés és a hordágy helye meg kosz. Még az ablakot se lehetett feltekerni. Felirat az oldalán, sürgősségi betegszállítás… Kérdeztem ez?? ezzel megyünk? Ez mi? Az orvos mondta, hogy sajnos most csak ez van. ezt kórházon belül az udvaron szokták használni, de nincs szabad kocsi így ezzel kell beérnünk. Berakták a gyermekem hátra a hordágy helyére a camping székével együtt, majd beült mellé a doki és ő fogta a széket, hogy menet közbe ne guruljon el és ki ne zuhanjon az egyébként is már majdnem magán kívül lévő fiacskám. Beültem melléjük mikor is felvilágosítottak, hogy hazafele az altatás után majd az ölemben kell hoznom, mert akkor már nem ülhet… Köszi!!!! Szép kilátások. Mindegy. már minden mindegy volt, csak érjünk oda, essük túl rajta. Legyen meg az eredmény, derüljön már ki a fájdalmak oka és menjünk hazafele! Nem telt bele 10 perc és megérkeztünk. A camping székkel feltolták a gyereket az MR vizsgálati váróba, majd ott átültették egy másik, immáron modern székbe, mert a camping-re szükség volt egy másik betegnél…. Közel 40 perc várakozás után felszabadult a vizsgáló. elköszöntem a drágámtól és betolták. Mondták, hogy 20 perc körülbelül a vizsgálat. utána jönnek addig várjak. Semmi rosszat nem sejtve megkezdtem a várakozást. Körbenéztem, hogy hol is vagyok. Fura kiáltásokat és őrjöngéseket hallva megpillantottam egy táblát a pszichiátria… neurológia… tovább már nem is néztem. Nyílt az ajtó és kiszólt az altató asszisztens, hogy picit várjak még, mert leállt az MR gép és meg kell várni, míg újra, indul. De nyugodjak, meg a gyerek már alszik, jól van. Pár perc késéssel, de meglesz a vizsgálat. Nem volt mit tenni ittam egy. 40 perc után kiszólt egy másik altató orvos, hogy 2 perc és hozzák a gyerkőcöt. Felkészültem a fogadására, mert ugye azt mondták hazafele karban viszem. Az idő csak telt, de nem jöttek ki. Már eltel 1 óra….. 1 óra és 10 perc…. 1 óra és 30 perc…. Kezdtem ideges lenni, de semmi rosszra nem gondoltam. Az járt a fejemben, hogy biztos megint leállt a gép és idő, míg beindul, meg a kiértékelést mire kinyomtatják stb…. Majd nyílt az ajtó 1 óra és 35 perc után. Kilépett az orvos és így szólt: Anya jöjjön félre kérem, mondanom kell valamit. Na én akkor nagyon nagyon leírhatatlanul nagyon rosszat éreztem. Másodpercek töredéke alatt átfutott az agyamon, hogy leállt a légzése altatás közben, hogy nem tudták újra éleszteni, hogy oxigénhiányos lett és kómában van…
Nem is tudtam, hogy bír ennyi történet és verzió lefutni ennyi idő alatt. De nem!!!! Egyik sem volt a megfelelő válasz. A doki nyitotta a száját és a következő mondat hangzott el! Találtunk valamit a fejében. Egy tumort ami terjeszkedik. Hirtelen csípőtől bokáig görcsbe rándultam, könnyek szöktek a szemembe és annyit tudtam válaszolni, hogy MEG FOG HALNI???? A válasz: Anya, higgye el, mindent megtesznek majd érte. A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal. Már megrendeltem az intenzív mentőt, mert speciális szállítást igényel! (barkasz ölben) Nem tudtam mit válaszolni csak remegtem teljes testemben és a fejem üres volt. Cikáztak bennem a gondolatok, de nem fogtam fel. Azok a szavak jutottak eszembe, hogy nem kell MR mert nincs olyan tünet, ami indokolná…. meg, hogy vannak a fiamnál sürgősebb esetek is……
Haza zavarták a kórházból a haldokló asszonyt
2015.02.28. 07:57
Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat.
Tanyán lakom Bács megyében. A legközelebbi település 5 km, ahol van orvos, meg ügyelet. Itt felénk, mivel szórvány tanyák vannak, kell a jármű, mert ha nincs, bizony megdöglik az ember. No, az én kis történetem arról szól, ha nincs valakinek kocsija.
A napokban délben felhívott a szomszédasszonyom, aki bizony, hogy is mondjam, elég egyszerűen él. Mondta, hogy rosszul van, segítsek, mert mindjárt elájul, annyira fáj a feje, meg szédül. Kocsija nincs. Férje, családja nincs, egyedül él egy nagyon szerény kis putriban és várja a halált, tüdőrákos lévén.
Mivel nekem se volt otthon az autóm, így kihívtam az ügyeletet a legközelebbi településről, ami mint leírtam öt kilométerre van. Rendes volt a doktor. Jött is a terepjáróval és csekély három óra alatt stabilizálta a szomszéd 220-as vérnyomását 140-re, aztán mentőt hívott és bevitette a 20, kilométerre levő súlyponti kórházba/Kecskemétre/, hogy vizsgálják meg a beteget magasabb szinten.
Nos, a történet tulajdonképpen itt kezdődik. A szomszédot háromtól este hétig vizsgálták a sürgősségin. Volt vérvizsgálat, EKG délután, csupa rutin dolog. Kapott infúziót és a 140-es vérnyomás leballagott 110-re. Hurrá, mondhatnánk, ha tudta volna bárki is, miért volt az a magas vérnyomás, ami a szédelgést és fejfájást okozta. Mert ugye szakvizsgálat nem történt. Gondolok itt egy pl, CT-re. Aztán este hétkor mondták, hogy lehet hazamenni!
Mondja a szomszéd, hogy nincs már busz, mire az orvos, hát hívjon taxit, itt nem maradhat, mert Ön járóbeteg. Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat. Szerencsétlennek volt ezer forintja a nyugdíjig, az volt nála. Ott állt a kórházban a sürgősségin kezében a szatyra, amiben a hálóruha volt, mert a mentősök azt mondták, hogy benn fog maradni néhány napot, és nézett a fejéből kifelé, mit csináljon, hogy menjen haza?
Ennyi a történet. A végszó az, hogy visszahívást kért tőlem, lévén elfogyott a pénze a telefonról és megkért jöjjek be érte és vigyem haza. Este nyolckor öltöztem és elmentem érte. Mikor elköszöntem tőle, a markomba nyomta az ezrest. Tessék, itt van, talán kifutja az üzemanyagot!
Rettenetesen szorongok
2015.02.27. 07:14
Diagnosztizáltak engem már bipolárisként, paranoid pszichotikusként, pánikbetegként és generalizált szorongóként is.
Kedves Parixis Blog!
Teljes kilátástalanságom és kiúttalanságom végett írom meg kedves blogszerkesztőnek a levelemet, segítségkérés gyanánt. Sajnos, képtelen vagyok megtalálni a megoldást, és a külső beavatkozások sem segítettek/-nek. Igaz, nem valami lédús iromány, de mint a Praxisblog olvasója, súlyos és komoly helyzetben jutottam el oda, hogy egy levelet írjak a blogszerkesztőnek.
20 éves, felsőoktatásba felvételizni szándékozó, most májusban emelt érettségiző fiatal vagyok.
"Súlyos" pszichiátriai/pszichológiai problémával küzdök, továbbá diagnosztizált szívritmus-zavarom van.14-15 éves koromban, (az egyébként megszokott és tipikus) iskolai miliőben bizonyos dolgokat úgy éltem meg-saját belátásom szerint a zaklatást, megszégyenítést és piszkálódásokat- hogy ebből az iskola elöli bujkálás, félelem, rettegés, otthonmaradás, teljes bezárkózás, elszigetelődés és végül-közvetlen oka az otthoni feszültségek miatti dühkitőrés- kórház lett, pszichiátriai osztály,17-18 évesen.
Előtte a mérhetetlen szorongást megannyi gyógyszerrel próbálták ambulánsan kezelni, mint Truxal, Fevarin, Aurorix, Quetilept,Frontin és még egyebek, kevés sikerrel. Kórházban Haloperidolt adagoltak, lóadagban, cseppek, por (?), tabletta és injekció formájában is. Több mint két hónapot voltam bent, nagyon sok gyógyszert kaptam, lítiumot is ezekkel együtt. Állapotom végül is javult, buszra/villamosra/egyébre szálltam, társas/párkapcsolataim is lettek, gyógyszert viszont 6 hónapi tabletta adagolás után-mellékhatásaitól félve-tudatosan elhagytam.
Többször voltam sürgősségi osztályon, mellkasi panaszokkal, több kardiológiai kivizsgáláson is, tizenévesen szívzörejjel vizsgáltak, ez most már "Hiperkinetikus Circulatio"-ra változott, egyik helyen Mitralis Prolapsust is látni véltek, másik helyen (egy időben) már nem láttak semmi (ilyen) eltérést.
Utóbbi negyedévben megannyi pszichiáternél voltam, többségüknél magánpraxisban, olykor 45 perce 15.000 egységet elkérőknél is, kevés sikerrel.
Jelenleg Truxalt szedem, de jóformán semmit nem segít, májusban számonkérés, és sajnos nem tudom, hogy addig miként tudnám például magamat konszolidálni. Sajnos sokszor megfordul a fejemben a haloperidol gyógyszer, de, mivel Holter EKG-n is regisztrált ritmuszavarom van,-24 óra alatt körülbelül 7-8000 VES és rengeteg SVES,+ éjjeli órákban sinus tachikardia, bradychardia- nem tudom mitévő legyek, a legnagyobb baj, hogy mind pénzügyileg, mind időben, mind egészségügyileg szorult helyzetben vagyok.
Csak a haloperidol segített, nem volt különösebb (érezhető) mellékhatása, viszont a ritmuszavarom miatt nemigen van bátorságom ezt alkalmazni, más megoldást viszont nem látok, pszichoterápia addig értelmét veszíti, amíg az utcára nem tudok kijárni mindenféle halálfélelmes testi tünetek nélkül.
Eddigi orvosaim szerint valamilyen különösen terhes személyiségzavarom van, bár, ha hogy őszinte legyek, diagnosztizáltak engem már mániásként/bipolárisként, paranoid pszichotikusként, pánikbetegként, és -ami szerintem inkább közelít a valósághoz-generalizált szorongóként.
Teljesen stagnál minden, sőt, inkább rosszabbodik, egyre komolyabb testi panaszaim vannak, főleg szíves dolgok, de egyéb más is.
Kérem, segítsen.
Van úgy, hogy az ember értékteremtő akar lenni, de nem tud, mert egyszerűen a SAJÁT teste feletti kontrollt elvesztette, hogy tudjon hát így egyáltalán előre nézni, ha még a hátország sincs rendben? Látszólag senki nem érti mi bajom, hallucinációm (szerencsére) sincs, tudatosan felülvizsgált komoly téveszmém sincs, de borzasztóan szorongok emberi lények társaságában, mintha szörnyetegeket látnék, nagyon terhes.
Esetleges segítségét előre is megköszönöm
Egy fiatal
A politikusok miatt haldoklik az édesanyám
2015.02.26. 08:00
Nem az orvosok miatt történik mindez, mert ők is egy hülye kényszerhelyzetben vannak. Hangsúlyozom, ők mindent megtennének.
Sziasztok!
Rövid, de annál szemetebb történetet osztanék meg az olvasókkal, ami a valóságban mégsem oly' rövid. Jelenleg is tart, mint valami kísérleti szappanopera, ahol csak az első részt vetítik hétről-hétre a tv-ben... Tehát: Anyámnál áttétes agydaganatot diagnosztizáltak két héttel ezelőtt a szegedi klinikán, pontosabban az új egészségügyi "játékszabályok" értelmében a Sürgősségi Osztályon, ahol már ömlesztve vártak a különféle betegek valamire. Ez időben kifejezve a mi esetünkben 12 óra volt. Ez eddig, gondolom, egy szokványos történet, nem címlapra érett.
Ami viszont azután történt, történik már az: Kiderült, hogy szerencsére műthető a dolog, ezért felvették az anyámat az osztályra és jelezték az orvosok, mivel súlyos az eset, másnap megműtik. Ja, vagy nem. Pedig orvos van, műtő és szakértelem is. Csak egy apróság hiányzik a történethez. Műtét utáni hely az intenzív osztályon. Aztán jöttek a naponkénti ígérgetések, majd holnap. Aztán a másnaponkénti elutasítások: nincs hely az intenzíven.
És akkor fent leírt szemétség részletezve: azért nincs elég ágy Szegeden, amit azért mindenki ismerjen el, hogy országosan egy elég jó város, mert összevonták azokat, központilag. Úgy áll a dolog, a mi esetünkben lassan két hete, hogy anyám egészsége folyamatosan romlik, alig tud beszélni, már egyedül felállni is képtelen. A betegségéből és abból a stresszből adódóan, amivel két hete szórakoznak vele, hogy mindjárt műtik. És most minden állj! Nem az orvosok miatt történik mindez, mert ők is egy hülye kényszerhelyzetben vannak. Hangsúlyozom, ők mindent megtennének.
Hanem vajon mi miatt? A tetű politika miatt. És most tekintsünk el ennek a pontos nevesítésén. Inkább köszönjük meg ezt a mindenkori tetű politikai elit személytelen ámokfutásának. Illetve azoknak, akik most valós időben részt vesznek ebben. Miközben kifelé megy a tündéri propaganda, befelé meg az "urambátyámozás", ezalatt az anyám, akkor sem írom le, de "azt" csinálja. Mert nincs, ahová vigyék 2015-ben egy agyműtét után. Mert egy inkompetens minisztériumi f@sz kitalálja, mint egy hároméves, hogy vonjuk össze az intenzívet.
Hogy ne lehessen előre tervezni egy komoly műtétet, mert bármikor behozhatnak egy súlyos balesetest, aki nyílván előnyt élvez. Miközben Szegeden üresen rohad a régi körintenzív, miközben az illető háromévesnek a sofőrje éppen levillog valami cselédet az autópályán, hogy odaérjen valami méltóságosoknak rendezett cirkuszra.
Szűkül a kör... Kedves Zombor államtitkár úr, szarok az egész pártpropagandára és a mindenkori elit által kitermelt kápókra, csinovnyikokra. Ha Te nem tartod magadat ezek közül valónak, akkor szeretettel várlak a szegedi idegsebészeten, hogy belekukkants a valóságba. Csak siess, mert az anyám nem bírja sokáig!
Üdvözlettel: Varga Bálint
Megalázták a nyugalmazott mentőtisztet
2015.02.25. 07:52
Később a kórteremben megcsördült a telefonom éppen, amikor a doktor úr belépett. Kiabálva rám förmedt, hogy "kapcsolja ki azt a szart, de azonnal.
Tisztelt Praxis Platform!
Érszűkület miatt mindkét lábam amputálták, ezért kerekesszékben élem minden napjaim.
Hogy a betegségem tovább ne tudjon terjedni, szinten tartása miatt Angiológus és Érsebész együttes véleménye alapján 3 havonta infúziós kezeléseket kellene kapnom. 2005-től folyamatosan meg is kaptam Budapesten A Péterfi S.uti kórházban. 2013-ban Zala megyébe költöztem.
A nagykanizsai kórház főigazgatójával felvettem e.-mailban a kapcsolatot. Tájékoztatott, hogy van lehetősé itt is megkapnom a szükséges ellátást. A sebészet ov.főorvosa Dr.Sz...nek nem nyertem el a szimpátiáját (véleményem szerint boríték híján) ezért aztán meglehetősen arrogánsan viselkedett és beszélt velem.
Következő alkalommal felvételre berendeltek reggel 7 órára. A folyosón várakoztam, majd 10,30 táján a vizit végén megszólalt a nevezett főorvos és utasította a beosztottait, hogy kezdjenek valamit (idézem: "azzal a kocsis emberrel").
Később a kórteremben megcsördült a telefonom éppen, amikor a Dr. Úr belépett.
Kiabálva rám förmedt,(idézem"kapcsolja ki azt a szart, de azonnal"). Megjegyzem a felszólítás nélkül is elutasítottam volna a hívást, pontosan arra való tekintettel, hogy bejött az orvos. Tájékoztatásul közlöm Önökkel, hogy 40 évet voltam eü. dolgozó.1986.ban végeztem a Sote.Orvos Továbbképző Intézet Főiskolai karán,Mentőtiszti Szakon.
30 éven át voltam az Omsz.tagja.
Úgy vélem, hogy ilyen viselkedést, beszédet nem engedhet meg a szóban levő orvos.
Emberi mivoltomban alázott porig ez az ember.
Tisztelettel kérem Önöket, tegyék közzé panaszomat, hogy embertársaim olvashassák, mi folyik egyes kórházakban.
Tisztelettel:
Kisgyörgy József.
Nyugalmazott Mentőtiszt.
Mélyvénás trombózis 16 évesen
2015.02.23. 08:38
A Belgyógyászaton egy osztályon töltött éjjel után az intenzívre kerültem, "megfigyelésből", később elmondták, hogy életveszélyben voltam, ezért volt szükséges az intenzív.
Január 15-én fájlalni kezdtem a derekam. Mindenki azt mondta: "biztos rosszul mozdultál". Egyre erősödött a fájdalom és 18-án már lábra sem bírtam állni. Hétfőn elmentünk a háziorvoshoz, mikor beléptünk a rendelőbe elájultam, így azonnal sorra kerültem. Vizeletvizsgálatra küldtek, ami alapján vesegyulladást diagnosztizáltak.
Estére viszont a bal lábam megdagadt es bíbor lila lett, ezért kihívtuk az ügyeletet. A doktornő rögtön megmérte a lábam és az I. Sz. Sebészeti Klinikára küldött. Este 11 órakor értünk oda. Az orvosok megvizsgáltak, vért vettek, nevetgéltek, úgy tűnt semmi komoly. Majd megjelent az osztályvezető és ultrahangra küldött és CT vizsgálatra. A trombózis egy dolog, na meg a tüdőembóliám is, ami egy időzített bomba volt, és napokig mászkáltam életveszéllyel mit sem sejtve. Mondták, hogy a trombózis nem friss, 1-2 hetes. Az embóliának ugyan volt tünete: 3 hete köhögtem akkor, de mivel asztmás is vagyok a köhögés nem tűnt furcsának. Ezek után komolyság áradt mindenkiből. Hajnali 4-kor jött a mentő, az első kérdésük volt, hogy szedek e hormonális fogamzásgátlót, mert nem az első ilyen esettel találkoznak. Azt nem értem, akkor miért nincs erre egy kicsit jobban felhívva a figyelem. A nőgyógyász kért vérvételt, de sajnos nem vizsgálta meg, pedig akkor kiderül, hogy nem is szabad szednem.
A Városmajori Érgyógyászatra vittek. Ott a kezelés nem volt indokolt, ezért délelőtt 11-kor mentőt hívtak és a II. Sz. Belgyógyászatra irányítottak. A mentő délután 5 óra körül érkezett meg. Kivettek, betoltak a portára, majd elirányított az ügyeletes orvos az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikára. Arra hivatkozva, hogy túl fiatal vagyok, sok az idős, rossz a helyzet. A gyerekklinikán a pulmonológiára kerültem. A fűtéssel valami gond volt, de csak abban a kórteremben, hárman voltunk a szobában és szörnyen meleg volt. Január 19. estétől január 23-ig feküdtem egy olyan ágyban, amitől már mindenem fájt, a közepe teljesen be volt süppedve. 23-án ultrahangoztak, kiderült, hogy rosszabbodott az állapotom, mondta a doktornő, hogy visszaküld a II. Sz. Belgyógyászatra, mert itt nem tudnak ellátni, irreális az ottlét. Hívták a mentőt délben, azt mondták maximum három óra és kiérnek. Nem olyan jó tüdőembóliával várakozni, mert akkor már négy napja várakoztam kórházban. A mentő persze nem ért ki háromra, négyre, ötre se. Ekkor édesanyám elvesztette türelmét, ő maga telefonált a mentőknek, hogy azonnal küldjenek egy autót, mert ha meghal a gyereke, akkor rossz vége lesz a dolognak. Tíz perc se kellett, jöttek értem.
A Belgyógyászaton egy osztályon töltött éjjel után az intenzívre kerültem, "megfigyelésből", később elmondták, hogy életveszélyben voltam, ezért volt szükséges az intenzív. Itt első nap nyolc vérvételem volt. Figyeltek rám. Vizsgáltak. Aztán minden reggel vért vettek. Ultrahangoztak. Kiderült, hogy rettentő vashiányom van. Két hetet töltöttem itt, várva, hogy végre a saját ágyamban alhatok. Február 5-én haza engedtek.
Alapvetően mindenhol kedvesek voltak, az orvosok és a nővérek is, és koromra tekintettel láttak el, ami nem volt könnyű, mert 41 kiló vagyok, és tanácstalanok voltak, hogy mekkora adagokat is kell kapnom.
A felháborító a várakozás volt, és amikor a Belgyógyászatról máshova irányítottak, úgy éreztem nem vesznek komolyan, pedig előttem van az egész életem. A lábaimat fáslizni kell, de a klinikának nem volt fáslija, miért lenne, de ameddig bent fekszem, addig nem is írhatják fel receptre, úgyhogy elég sokba került, hogy fásli legyen a lábamon, ami ér és tart is valamit.
A Belgyógyászaton már éreztem a biztonságot. Az intenzíves nővérek előtt le a kalappal. Hihetetlen az odaadásuk, amilyen elkötelezetten csinálják a dolgukat. Az intenzív egy külön élmény volt. Megéltem itt sok dolgot ennyi idősen, amit talán nem is kellett volna. Alig várom, hogy vihessek nekik valami apró ajándékot, és mindent megköszönjek.
Már itthon vagyok, végre felállhatok, járkálhatok. Szedem a vasat és a vérhígítót. Holnap mehetek kontrollra, szerencsére van érsebész ismerősünk, nem tudom, merre indulnék nélküle. Kicsit átalakulnak a dolgok az életemben, de bármit csak ezt mégegyszer ne.
"Magát már élve felboncolták”
2015.02.21. 04:49
Tisztelettel kérem Önöket, Orvos Hölgyek és Urak, boncoljanak virtuálisan tovább, így hátha elkerülöm az igaz boncolást. Legalább is egyelőre.
Tisztelt Praxisblog!
A fenti idézet Házi Orvosomtól származik.
Tisztelettel kérem Önöket, Orvos Hölgyek és Urak, boncoljanak virtuálisan tovább, így hátha elkerülöm az igaz boncolást. Legalább is egyelőre.
2011. óta krónikus hasi fájdalmakban szenvedek, ez mellé párosul még a súlyos mozgásszervi betegségem is. Fájdalmaim olyan mértékűek, hogy a fájdalom ambulancia javaslatára Durogesic 25 mkg/ó tapaszt kell használnom ahhoz, hogy mozogni tudjak.
„A Fentanil sokszorosan erosebb, mint a Morphine egy OPIATE ANALGESIC..
Verebey professzor ur valasza.
tt a problema az, hogy a holgy sok eros gyogyszeren van Specialisan a Fentanilon, ami sokszorosan potencialisabb, mint az eros Morphine”.
Hasi fájdalmaim kísérő jelensége a napi hányinger, amire B6 vitamint szedek. A fájdalom és a hányinger kora hajnalban jelentkezik először, étkezéstől függetlenül. Mindezek mellett gyakoriak az éjszakai verejtékezések (arcom, tarkóm, hátam), és a csontfájdalmak. (Csípő és alsó lábszárcsont)
Az utóbbi két hónapban a hasi fájdalmak, hányingerek, verejtékezések felerősödtek. Megfigyeltem, ha leülök, olyankor érzek ezen kívül fájdalmas nyomó érzést is az alhasamban.
Elkezdtem a nappali kórházban egy rehabilitációs kurzust, de légzési elégtelenségek miatt abba kellett hagynom. E hónapban volt DOBET vizsgálatom, ugyan is a szorító mellkasi fájdalmakat kifejezett fulladások kísérik. Ez a jelenség visszatérő, 2012-től minden évben egyszer légzési nehézségekkel visz be a mentő az SBO-ra.
Kardiológiai eredmény: „Mitralis insufficientia: jelzett.” Nemsokára két vizsgálatom lesz, egy nyugalmi és egy dypiridamol terheléses szívizom szcintigraphia.
A nappali kórházban vettem észre, vízi torna utáni zuhanyzáskor, illetve törülközéskor, hogy a törülközőn rózsaszín friss vér keletkezett. Ez mindkét nap előfordult. Hepatológus kézzel megvizsgált, de nem tapasztalta a vérzést.
Ezek a fizikai jelenségek.
Sokféle vizsgálat történt, házi orvosom azt mondta, hogy engem már "élve felboncoltak"!
Ennek hatására már félve megyek orvoshoz, attól tartok, hogy hipochondernek tartanak.
2001.07.10.-én műtötték a pajzsmirigyemet. A műtét során a jobb pajzsmirigy lebenyt teljes egészében elfoglaló tyúktojásnyi, tokos adenomát távolítottak el, ezen az oldalon ép parenchyma alig maradt hátra. A bal lebenyben kisebb göbök foglaltak helyet, de ezek a lebeny subtot. Resectiojával eltávolítódtak. (A zárójelentést szó szerint idéztem, hogy ne maradjon ki semmi lényeges belőle.)
Előzmények: pajzsmirigy túlműködés, a jobb lebeny alsó felét egy tojásnyi göb tölti ki, a bal lebeny is a nagyobb a normálisnál.
Pajzsmirigy vizsgálati eredmény 2013-ban:
Műtét utáni állapot (2001) A pajzsmirigy mindkét lebenyét resecalták. A pajzsmirigy jobb lebenye kb. 14x15x21 mm, benne egy kb 17 mm legnagyobb átmérőjű centrálisan echoszegényebb göb ábrázolódik. Ettől centrálian egy 20 mm legnagyobb átmérőjű keskeny echószegény szegéllyel körülvett, elsősorban pajzsmirigygöbnek imponáló képlet ábrázolódik. A bal lebeny kb. 8x8x17 mm-es, benne göb nem figyelhető meg.
Cytol 2013.06.18. :
Cytol 2013.06.13. : Mikroszkópos vizsgálattal a vizsgált kenetekben nagyrészt szemcsés cytoplazmájú, részben barnás haemosiderint tartalmazó macrophagok láthatók. Néhány kisebb sejtcsoportban benignus megjelenésű folliculus hámsejtek is megfigyelhetők. Vélemény: Jobb pajzsmirigy lebeny göb FNA: Benignus jellegű folliculus hámsejteket és cystasejteket tartalmazó kenetek. A minta cysticus degeneratiót mutató strumagöbből származhat. Diagnózis: Nem toxikus többgöbös golyva.
Mellékvese:
Jobb mellékvesében kb 20x18 mm-es echószegény képlet – mellékvese adenoma
Voltak hormonvizsgálataim, amiről az endokrinológus orvosom azt írta: „…a CT vizsgálat a jobb oldalon 22 mm-es adenomát igazolt, mely miatt cortisol meghatározás történt, ami ugyan beszükült ritmust, de normális értéket igazolt. Aldoszteron és rennin meghatrozás ill. katekolamin nem történt mert hypokalaemia, ill. pheochormocytomára utaló klinikai tünetegyüttes nem jelentkezett.
Epehólyag műtét:
Az epehólyag kórszövettani leletét leírnám, mert nekem egy kicsit gyanús, de nem értem teljesen.
„ Az epehólyag kimetszésekben dysplasiamentes nyálkahártya látható, nagy területen antralis metaplasia. A lamina propriában lymphocytás infiltráció. Az epehólyagnyaki kimetszésben megfigyelhettünk egy nyirokcsomót is: ebben megtartott alapszerkezet figyelhető meg, enyhe sinus histiocytosis látható. Malignitás jelét nem láttuk.
Diagnózis/Vélemény
Cholecystitis chronica calculosa. Reactív , tumormentes, epehólyagnyaki nyirokcsomó.
Idült epehólyag-gyulladás.”
Mellkasi CT:
Mellkasi eredmény: Jobb oldalon a felsőlebeny területén mediastinalisan subpleuralisan kb. 33 mm-es cystosus képlet figyelhető meg. Bal oldalon dorsalisan mérsékelt, egyenetlen pleuramegvastagosodás mutatható ki. A bal basis felett kb. 3 mm-es meszes nodulus ábrázolódik. Egyebütt a tüdők tiszták. Mellkasi folyadék vagy nagyobb nyirokcsomó nem látható. A jobb oldalon a III-as segmentumban 42x20 mm-es emphysemas bulla ábrázolását állapítható meg.
Hepatologus véleménye : nincs végig víve
Hasi UH: A máj csak bordaközből vizsgálható, a látótérbe hozható részei echó dúsak.
Gastrocopia szövettan:
GERD LA-A, polypus subcardialis, erosív antrum gastritis.
Colonoscopia szövettan:
Noci haemorrhoidales.
Tüdőgyógyász véleménye a fulladásról, légzési elégtelenségről: kardiológiai casus.
2012-2013-2014-es évben minden évben egyszer SBO-ra kerültem légzési elégtelenség, fulladás, mellkasi fájdalmak miatt. Infarktus azonnal kizárva, de minden évben a D-dimmer kvantitatív magas volt (0,73, 0,97 uq/ml, GFR2 60. eGFR 57 ))
Magánúton csináltattam egy-két vérvételt, amik a következők voltak:
DHEA 1,7 nmol/l (7,9-24,8), DHEA-S 0,38 umol/L (0,3-7,0) , Renin 37,6 ng/ml , Aldoszteron 288 pmol/l, A-Dion 1,2 nmol/l, 4Dion 1,2 nmol/l.
ALP 360-411 U/L közötti a mozgás.
Parathormon 2,5 pg/ml (12-88), Total 25-OH D-Vitamin 21,8 nmol/L ( 75-500). Három hónapon keresztül szedtem heti 50000 NE D3 vitamint, utána ez az érték 109,1 lett.
Kalcitonin kisebb, mint 0,59 pmol/L , Tireoglobulin 0,37 ug/L ( 1,10-35,0)
Kromogranin A CgA 1./ 546 ug/L, PPI elhagyása után 2013-ban 79 ug/L, 2015-ben 109,3 ug/L (20-98)
TSH 0,2-0,51-ig mozog.
béta-hCG (66 éves nő vagyok) hCG 2012-ben 3,4 IU/L, 2014-ban 4,5 U/L, 2015/ben 7.5 U/L /ref. kisebb, mint 2.7/
"hCG Here rák, trofoblaszt rák"
"Csak nagyon kevés olyan tumor marker van, melyet a betegség szűrésére lehet használni
(hCG"
"Nem-seminomás csírasejtes tumorok, choriocarcinomák, seminomák,hydatidiform mola"
"A fetális mellékvese régióból DHEA-S szabadul fel, amennyiben hCG hatásnak teszik ki, így a hCG-nek a fetalis agyalapú mirigy eredetű és a placentalis eredetű ACTH-val együttesen adrenocorticotrop hatása is van.”
"A β-hCG a choriocarcinoma igen jó, érzékeny markere. Referencia tartomány 0-2 U/L."
Endokrinologus véleménye: “Eredményei kiválóak.”
Házi Orvos véleménye: “Magát már élve felboncolták.”
Onkológus véleménye és üzenete:
Igazából kellene Önnek egy orvos, aki a kivizsgálását és a kezelését irányítaná. Másként nem fog előrejutni. Szeretettel: L.
Én meg továbbra is csak szenvedek a fájdalomtól, éjszakákon keresztül „úszom a verítékben”, és rettegek, hogy mikor fulladok meg.
Kérem Önöket, szedjenek ízekre, hátha közben lesznek használható ötletek, javaslatok, és talán idős koromra lehetnek még fájdalmatlan napjaim is.
Tisztelettel és köszönettel:
Mária
Kiegészítő adatokat szeretnék írni, ami még informatív lehet.
További betegségeim:
Hipertonia, 2-es tipusú diabetes neuropathia, szövődményekkel, súlyos mozgásszervi betegségek.
Lényeges elem: 2014-ben augusztusban és novemberben ülő helyzetben leestem a székről. Az esést szédülés és erőtlen érzés előzte meg.
Normál esetben minden alkalommal az esés megelőzése és a fájdalom miatt 2 nordic walkinggal közlekedek.
Szedett gyógyszereim:
Letrox, Caduet, MicardisPlus, Nootropil, Cardura, Talliton, Velmetia, Aspirin Protect, Tenaxum, Durogesic fentanil tartalmú tapasz.
Ha nem adunk hálapénzt, elmaradhat a műtét?
2015.02.20. 07:49
Többen is jelezték, hogy ne lepődjünk meg, ha a műtét előtt az orvos közölni fogja a „tarifáját” és ha nem fizetünk, elmarad a férjem műtéte.
Tisztelt Praxis!
Majdnem fél évvel ezelőtt kapott a férjem időpontot az egyik budapesti kórházba egy igen rég húzódó egészségügyi problémájának orvoslására, egy ortopédiai műtétre. Most végre közeledik a műtét esedékessége, konkrétan a jövő hétre van kiírva. Beszélgettem ismerősökkel, illetve az interneten olyanokkal, akik hasonló műtétre vártak és ugyanott végezték el rajtuk. Többen is jelezték közülük, hogy ne lepődjek meg, ha a műtét előtt az orvos közölni fogja a „tarifáját” és ha nem fizetek, akkor az is megeshet, hogy különböző indokokra hivatkozva elhalasztják, így végeredményben elmarad a férjem műtéte.
Őszintén megmondom, eléggé kiakadtam és már-már páni félelem lett úrrá rajtam. Nem elég, hogy a műtét is ijesztő azoknak, akik amúgy nem szoktak nagyon kórházba és orvoshoz járni, és akkor most még arra is fel kell készülnünk, hogy pénz hiányában tovább húzódhat a férjem kálváriája. Így is nehéz körülmények között élünk, 2 kisgyermeket nevelünk, minden forintnak meg van a helye és mivel a műtét után van lábadozási időszak is, a férjem pedig táppénzen lesz, így a bevételeink is elég drasztikusan csökkennek majd, pedig így sem keresünk sokat.
Mit tegyek, ha megtörténik az eset és tényleg előre pénzt fognak kérni tőlünk egy TB által finanszírozott műtétért? Hogyan érjük el, ha mindez megesik, hogy ne találjanak ki valamit és ne sztornózzák a műtétet? Nem vagyok rosszhiszemű, sőt, alapvetően optimistának tartom magam, de most nagyon összejöttek a dolgok, lehet, hogy emiatt is görcsöltem rá nagyon a dologra. Viszont tényleg személyes közeli ismerőseink is előhozakodtak hasonló esetekkel, szóval komolyan mondom, már teljesen bizonytalan vagyok. Kérem önöket, hogy ha lehetséges, próbáljanak nekem abban segíteni, miként előzzem meg a leírtakat. Az volna a legjobb, ha el tudnák oszlatni a kétségeimet és ezt a rettegést, amit most érzek, de erre sajnos most nagyon kicsi az esély.
Előre is köszönöm a hozzászólásokat és az esetleges segítő szándékú tanácsokat.
Egy 2 gyermekes anyuka, aki a férjéért aggódik
Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, a gyógyszereit beadni
2015.02.18. 05:30
Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.
Tisztelt Praxis!
93 éves édesapámat fulladásos panaszokkal vitték be a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika sürgősségi részlegére, immár harmadszor. Minden alkalommal legalább 6-8 órát, vagy még több időt vett igénybe, mire eldöntötték, mi lesz vele. Minden esetben felkerült a kardiológiai osztályra, mivel szívelégtelenséget állapítottak meg nála, mozgáskorlátozottsága révén segítségre szorult.
Megdöbbenten láttam a nővérek hozzáállását, pofákat vágtak és megjegyzéseket tettek, hogy már megint visszakerült ide.
Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, megitatni, a gyógyszereit beadni neki, mert másképp rá sem néztek volna, sőt amikor a segítségüket kértem a pelenkázáshoz, pofátlanul hozzám vágták a kesztyűt, meg a pelenkát és közölték velem, hogy ez nem ápolási osztály. A kezelőorvos is sajnos ugyanilyen formában beszélt velünk, közölte, hogy az apám meg fog halni, nem tudnak rajta segíteni, azon lesz, hogy minél előbb hazaadják, mert nem azért kell bevinni oda a beteget, hogy ott halljon meg. Ha ilyen az orvos akkor nem csoda, ha a nővérek is így viselkednek.
Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.
Sz.
Ribancnak nevezett a nőgyógyász
2015.02.17. 10:17
Nem tudtam elfogadni, amikor kvázi ribancnak nevezett a vizsgálat után az orvos, amiért elkaptam egy fertőzést.
Tisztelt Praxis!
Egy nő életében az egyik legfontosabb ember a nőgyógyásza. Igazi bizalmon alapuló pozíció. Nekem sajnos elég sok idő kellett, mire sikerült megtalálnom azt az orvost, aki betölti ezt a szerepet. Előtte elég kellemetlen élményeim voltak a nőgyógyászokkal kapcsolatban, mondanom sem kell, kivétel nélkül SZTK, TB által finanszírozott rendelésen értek ezek a rossz tapasztalatok. Egy közülük igen kirívó volt, ezt szeretném megosztani az olvasókkal.
Körülbelül 2 évvel ezelőtt tavasszal történt, hogy munkahely váltás miatt költöznöm kellet. Az ország nyugati szegletéből egyik napról a másikra Budapestre kerültem. Persze mikor legyen nőgyógyászati problémám, ha nem akkor, amikor amúgy is fenekestül felfordult az életem. Sikerült ugyanis összeszednem valami nyavalyát, amelyet most nem részleteznék, a lényeg, hogy kénytelen voltam felkeresni új lakóhelyem szerinti szakrendelést. Mentem volna én magánrendelésre is, ha lett volna kihez, ahhoz meg nem volt elegendő időm, hogy alaposabban feltérképezzem a budapesti nőgyógyászokat, vagy utána olvassak a neten, kit ajánlanak. Így felkerestem a körzeti nőgyógyászt.
Mivel minden új volt, nem éreztem teljesen komfortosan magam, de a várakozás közben arra gondoltam, hogy a vizsgálat után jobban leszek és kapok gyógyszert, másrészt legalább hosszú idő után újra kipróbálom a nem fizetős rendelést. Ez utólag nagy hibának bizonyult. Azt még benyeltem, hogy elég faragatlan stílusban tessékeltek be a rendelőbe és azt is, hogy mogorván, lekezelően beszélt hozzám a doktor úr, mindig azt szoktam mondani, hogy a lényeg a szaktudás és a gondos ellátás, nem pedig a mézesmázos stílus, Dr. House sem véletlenül népszerű. Viszont azt már nem tudtam elfogadni, amikor kvázi ribancnak nevezett a vizsgálat után az orvos, amiért megfertőződtem. Azt meg pláne nem, hogy úgy beszélt velem, mint egy buta kis fruskával, 31 éves fejjel nem annyira tolerálom, ha elkezdenek oktatni, pláne arra, hogy ne feküdjek össze mindenkivel. Leginkább pedig azért, mert az élet úgy hozta, hogy egy balesetben 28 éves koromban elveszítettem a férjemet és az eset történtekor már 3 éve nem voltam úgy együtt senkivel.
Szépen felvilágosítottam a doktor urat a helyzetről, aztán a lehető leggyorsabban távoztam is és azóta sem jártam nála, de nem is fogok, az biztos. Nem elég, hogy megalázott, feltépte a sebeimet, de miután elmondtam neki, hogy téved, annyit sem mondott, hogy elnézést. Néha úgy érzem, egyes orvosok olyan magas lovon ülnek, ahonnan a beteg számukra már csak egy pici pontnak látszik. Miért jó bunkón viselkedni, másoknak kellemetlenséget, fájdalmat, bosszúságot okozni? Én nem voltam sem udvariatlan, sem rátarti, igyekeztem egyrészt együttműködőnek mutatkozni, másrészt mindenben segíteni a munkáját. Nyilván, nem fizettem külön a vizsgálatért, mert úgy gondolta, teszek egy próbát, mi jár nekem a befizetett TB után, sajnos olyan kevés, hogy többet biztos nem megyek. Azóta szerencsére már van jó nőgyógyászom, nála ilyen nem fordulhat elő, de akkor is kiakasztó ez a 2 éves történet, sokszor eszembe jut még mindig. Nem is igazán bosszant már, csak a bizalmam veszett el egy kissé.
Zsuzsanna
Meghosszabbítják a feleségem életét
2015.02.16. 12:28
Az utóbbi időben többfelé jártunk kórházba, de sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint itt.
Tisztelt Praxis!
A kórházak működéséről és az ott dolgozó orvosok, nővérek munkájáról sok rosszat lehet hallani. Ezért szeretném megosztani a mi történetünket, amely bizonyítja, hogy vannak még jól működő osztályok is. Feleségem több éve daganatos betegségben szenved, egy véletlen folytán kerültünk Szegedre, a 2-es kórház belgyógyászatára melyet Dr. Piros Györgyike Főorvosnő vezet. Ez az osztály azóta átköltözött, az újonnan épült klinika épületében kapott helyet.
Az utóbbi időben többfelé jártunk kórházba, de sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint itt. Sajnos több alkalommal vittem feleségemet az osztályra, jelenleg is itt ápolják hosszabb ideje. A főorvos asszony szakmailag is és emberségből is jelesre vizsgázott minden alkalommal, ezzel meghosszabbítva a feleségem életét. Most is a lehető legjobb kezelésben részesül a párom. Az osztályon dolgozó orvosokról is csak jót tudok mondani, mindegyik lelkiismeretesen végzi a munkáját. Természetesen a betegellátásában és a gyógyulásban nagy szerepet játszik a nővérek által végzet lelkiismeretes munka is.
Minden nővér lelkiismeretesen, a beteggel szépen bánva végzi a napi munkájukat. Még szólnom kell Szilvi Főnővér munkájáról, itt bátran kijelenthetem, hogy ő az osztály egyik meghatározó személyisége. Jártunk sok osztályon láttam sok főnővért, így tudok különbséget tenni főnővér és főnővér között. Bátran kijelentem, hogy ilyet még sehol sem láttam, mint a Szilvi, amit csinál. Kézben tartja a dolgokat, mindent elintéz és nagyon beteg barát. Itt az osztályon dolgozók kedvét még a jelenleg ki alakult problémák sem befolyásolják, ami az egészségügyet jelenleg nehezíti.
Hálával és köszönettel tartozom Dr. Piros Györgyi Főorvosnőnek és az egész osztály dolgozóinak, alázatosan végzet munkájukért. Az osztály további munkájához, kitartást és jó egészséget kívánok mindenkinek.
Novák Zoltán
Aki beteg, az egyből táppénz csaló is?
2015.02.14. 10:46
Nem tudom, mennyire általános ez a jelenség, amely engem most utolért, ahogy azt sem ismerem, mennyien ügyeskednek a táppénz miatt, nálunk ez nem szokás.
Tisztelt Praxis!
Múlt hét szerda hajnalban voltam olyan peches, hogy belázasodtam, ezért munka helyett kénytelen voltam a háziorvosomat felkeresni. Habár már jó pár éve ő az orvosom, nem sűrűn látom, szerintem, ha az utcán találkoznánk, ő fel sem ismerne. Na, mindegy, ebből gondolom kiderült, szerencsére ritkán vagyok beteg, kisebb bajjal pedig nem zaklatom az egészségügyi leterhelt dolgozókat, viszont a majd 40 fokos lázam mellett és az állandósuló köhögés miatt úgy gondoltam, muszáj lesz felkeresnem a rendelőt, mert ugyan jobban esett volna otthon feküdni és kihívni, úgy hiányzott a készülődés és utazás (még ha csak 10 perc is), mint púp a hátamra. Teljesen gyenge voltam és elesettnek éreztem magam, de nem is vagyok tisztában azzal, mi indokolhatja, hogy kihívjuk az orvost, így inkább valahogy erőt vettem magamon.
Persze várnom kellett eleget, jó 1 és negyed órát körülbelül, de ez egyrészt nem volt számomra újdonság, másrészt meg volt ülőhelyem, így nem panaszkodhattam nagyon. Aztán sorra kerültem és köszönés után elmondtam a panaszaimat, persze kiadós köhögések közepette. Amúgy a feleségem szerint úgy néztem ki egész nap, mint a mosott sz*r. Ennek ellenére, - mai napig nem értem miért, hiszen mint mondottam, nem igazán szoktunk a doktornővel találkozni – nekem esett verbálisan. Ugye hogy furcsa? Gondolom, ti sem értitek, hát én sem tudtam hova tenni, végül nagy erőfeszítések árán valahogy kikövetkeztettem a mondókájából, hogy azzal van baja, hogy táppénzre kell kiírnia. Tudjátok, a doktornő az a fajta hölgy, aki ha belelovalja magát valamibe, elkezd emelt hangon hadarni, így, ha nem lettem volna a kelleténél is tompább a betegségtől, akkor is nehezen dekódolhattam volna a szavait. Szóval, végül csak összejött és leesett nekem is a tantusz. Tehát a táppénz miatt vagyok én egy utolsó ***, mert nem akarok dolgozni, meg lopom a napot, bezzeg ő… Hát anyám borogass! Kezdtem volna védelembe venni magamat, de a köhögés és a doktornő tovább szőtt monológja ezt lehetetlenné tette, így végighallgattam. Hogy neki mennyire elege van az „ilyen” betegekből, mint én, akik „állandóan a saját hülyeségeikkel zaklatják őt”, minden sz*rért rohanunk hozzá, és így tovább, legalább 6-8 percen keresztül.
Miután vége lett a hegyi beszédnek, közöltem, hogy egyrészt kikérem magamnak ezt a kioktató és helyenként alpári stílust, másrészt disztingváljon, és ne keverjen össze senkivel, nyugodtan megnézheti, hányszor jártam nála az elmúlt 5 évben és ezalatt hányszor is voltam táppénzen. Egész konkrétan egyetlen egyszer, még 2011 decemberében, amikor sikeresen eltört a lábam, ráadásul a melóhelyen, szóval nem mondanám, hogy a táppénz intézményét olyan hű de sűrűn vettem volna igénybe. Arról nem is beszélve, hogy ha már én tisztelettel és kellő udvariassággal fordultam hozzá, ráadásul ugye a láz is erősen kivette az energiámat, mégis felkerestem őt, hogy tegye, amire felesküdött, amiért, ha szerényen is, de igenis fizetnek neki, akkor legyen oly drága és ne oktasson, ne emelje fel a hangját és lehetőleg ne rabolja a többi beteg és az én időmet sem, mert szeretnék minél hamarabb az ágyamba visszakerülni. Teszem hozzá azonnal, mindvégig nyugodt és visszafogott voltam, nem használtam illetlen szavakat és még csak nem is kiabáltam. Persze nem is tudtam volna, mert a hangom is tovatűnőben volt már, de a lényeg, hogy tényleg emberi hangon reagáltam a doktornőnek. Habár nem reagált semmit, csak elkezdett receptet írni, meg intézni az adminisztrációt, de látszott rajta, hogy sikeresen megértette, nem abba kötött bele, akibe kellett volna. Amikor megkaptam a receptet, papírokat, akkor annyit mondott, ne haragudjak és viszontlátásra. Mivel nem vagyok haragtartó, és udvariasságra is megtanított édesanyám, én annyit válaszoltam, „nem tesz semmit, minden jót”.
Mivel csak ritkán fordulok meg rendelőkben, nem tudom, mennyire általános ez a jelenség, amely engem most utolért, ahogy azt sem ismerem, mennyien ügyeskednek a táppénz miatt, nálunk ez nem szokás. Nem mondom, hogy nem hagyott bennem némi ellenérzést a doktornő, de legalább a végén bocsánatot kért.
Üdv,
L.
Élőben a Péterfy Sándor utcai kórház sebészetéről
2015.02.13. 15:07
Ma délután élőben jelentkezünk majd a Péterfy Sándor utcai Kórház sebészetéről és beszámolunk a tapasztalatainkról.
Ma délután élőben jelentkezünk majd a Péterfy Sándor utcai Kórház sebészetéről és beszámolunk a tapasztalatainkról.
Magával már nem foglalkozok, menjen a háziorvoshoz!
2015.02.13. 12:55
Az egészségügy nehéz anyagi helyzetéhez a mindenféle abszolút hatástalan gyógyszerek kiírása is hozzájárul. Ez csak a gyógyszer gyártóknak hasznos az egészségügynek nem.
61 éves vagyok, az alábbiak történtek velem 2015. Januárban. Mindig is hajlamos voltam a meghűléses náthás fertőzésekre, amióta van influenza elleni védőoltás szerencsére influenza és annak szövődményei tekintetében nem kell szenvednem, mert azelőtt minden évben ezekkel is szembesültem menetrendszerűen.
Januárban elkezdtem köhögni, ami rendkívül erős torokfájással enyhe hőemelkedéssel párosult. Nem szeretek rögtön orvoshoz menni gyógyszerért, igyekszem erősíteni házi praktikákkal a szervezetem, mégiscsak jobb, ha a saját immunrendszerem győzi le a betegséget. Nem múltak a panaszaim, kb. 10 nap elteltével már beszélni sem tudtam, kínzó torokfájás gyötört, az állandósult görcsös köhögésrohamok teljesen legyengítettek. Mivel 2015. Február 5.-én köldöksérv műtétre volt időpontom kórházban aggódtam a helyzet miatt és bementem a kerületi orr- fül-gége szakrendelésre segítségért. Elmondom, én tisztában vagyok az egészségügy és az orvosok helyzetével, megalázóan alacsony fizetés stb. Korom miatt találkoztam már nagyon sok végtelen áldozatkész lelkiismeretes a gyógyítást hivatásának tekintő orvossal. Nagy a tűrőképességem, nem szóltam az orvosnőnek semmit, aki éppen annyit engedett mondani el nekem a rendelésen "nagyon fáj a torkom." mert belém fojtva a szót a válasza:" nyissa ki a száját!" Belenézett és már írta is a gyógyszert, Flector Rapidot. Közölte napi egyet szedhetek be és csak 5 napig. Mondják a stílus maga az ember, úgy beszélt velem, mint egy kutyával, durván és megalázóan.
Ez persze a legkisebb probléma, mert attól még lehetne egy nagyon jó orvos, engem a végeredmény érdekel. A gyógyszer hatása volt a nagy semmi, elolvasva az utasítást láttam napi adagja felnőtteknek 1-3 tasak és emeltem az adagot háromra. Kb. a gyógyszer bevétele után 1 órán keresztül egy picit csökkent a fájdalom, de utána még jobban rákezdett. 5 nap után bementem az orvosnőhöz, aki elbocsájtott előtte a maximum 5 napig szedheti paranccsal (szó szerint katonai stílusban) Amikor meglátott felháborodva kérdőre vont" Magával már nem foglalkozok, minek jött ide, menjen a háziorvoshoz!" Köpni, nyelni nem tudtam, de természetesen egy rossz szót nem szóltam, mert orvossal veszekedni aztán tényleg nincs értelme. Megszégyenülten elmentem, felkerestem a háziorvost, aki viszont valóban egy barátságos a beteg érdekében tényleg maximálisan eljáró ember. Megadta a diagnózist: nem lehet kísérletezni most már magával a kórházi beutalója és a láza miatt és kiírok egy erős antibiotikumot, amit az utolsó szemig be kell szednie. Öt nap után elmúltak a panaszaim, természetesen beszedtem az összes tablettát és be tudtam menni a kórházba, megtörtént a műtétem.
Szeretném megjegyezni az egészségügy nehéz anyagi helyzetéhez a mindenféle abszolút hatástalan gyógyszerek kiírása is hozzájárul. Ez csak a gyógyszer gyártóknak hasznos az egészségügynek nem. Újból el kellett mennem orvoshoz, szerencsére a körzeti orvos tudásának köszönhetően nem történt további súlyos szövődmény nem kellett újabb gyógyszereket beszednem!
A történtek helyszíne VIII. ker. Auróra utca Rendelőintézet.
5 órát várakoztatták tüdőembóliával
2015.02.11. 11:04
Bennem fortyogott a düh, hogy ha nem egyetlen orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehetett volna intézkedni.
Kedves Praxis blog!
Az alábbi történet egy vidéki kórház sürgősségi osztályán történt a mai napon. Édesanyámat a háziorvos a közelünkben lévő vidéki, kisvárosi kórház sürgősségi osztályára irányította át miután erős mellkasi nyomásra, légszomjra panaszkodott, mely az utóbbi időben többször is jelentkezett nála.
A betegfelvételre való bejelentkezést követően megkezdtük a várakozást a sürgősségi osztályon. Rövid időn belül szólították is édesanyámat, EKG-t végeztek, vért vettek tőle, branült helyeztek be és előre szóltak, hogy a vér eredményekre másfél-egy órát kell várni, ezután tudnak többet mondani. Így hát felkészültünk a várakozásra, amire a doktornőn kívül már előre jó nagy tábla is figyelmeztetett. Fél óra elteltével ismét szólították édesanyámat, mert a korábban levett vért nem tudták használni, újat vettek le. Gondoltuk innen újra indul a másfél-egy órás várakozás, majd szerencsésen kiderült, hogy semmi komolyról nincs szó és mehetünk haza... Nem így történt.
A második vérvételre 11:30 környékén került sor, majd hirtelen körülbelül 5-6 új eset is érkezett, gondoltuk súlyossági szempontból természetes, hogy ez megnöveli a várakozási időt. Ezt követően édesanyámat a véreredmény miatt 16:00 magasságában szólították és közölték, hogy az értékei tüdőembóliára és vérrögökre utalnak a szervezetében. Innentől nem állhatott fel, rögtön mentőt hívtak, hogy a legközelebbi diagnosztikai központba CT vizsgálatra szállítsák. Hirtelen minden nagyon komoly lett, annak ellenére, hogy korábban közel 5 órát töltött várakozással a rendelő előtt, innentől úgy éreztük minden másodperc számít...
Bennem pedig egyre fortyogott a düh, hogy ha nem EGYETLEN orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehet intézkedni. Mindenesetre a várakozók között eddigre már nagyon baráti viszony alakult ki, így integetve ültünk a mentőbe, ami szintén nagyon hamar érkezett. A mentősökről és a diagnosztikai központ személyzetéről is csak a legjobbakat tudom mondani, rendkívül barátságosan, profin fogadtak bennünket.
Az orvos ideje drága - a betegé nem
2015.02.10. 09:40
Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) – hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig – ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van.
Tisztelt praxis blog!
Múlt péntek este a vérnyomásom és a pulzusom elkezdett viccesen viselkedni, így felhívtam az ügyeletet. Ők kijöttek, alaposan megvizsgáltak. Akut ellátást nem igényeltem, hétfőig elláttak gyógyszerrel, és mivel az EKG-n láttak eltérést, javasolták, hogy keressem fel a háziorvosom, mert egy kardiológiai kivizsgálás indokolt. Kalapot le előttük, minden szempontból csak jót tudnék róluk mondani.
Hétfőn reggel újra rendetlenkedett a vérnyomásom, de a gyógyszerekkel formába hoztam magam, hogy el tudjak menni dolgozni. Munka után, ½ 6-kor érkeztem a háziorvosi rendelőbe, ahol 15 ember volt előttem. Gondoltam, nem várom végig, kérek szerda délutánra egy időpontot. Ekkor az asszisztensnő közölte, nem adnak időpontot, mert influenza járvány van. Nem értettem az összefüggést – miért jó ha influenza járványban egy nem influenzás órákat tölt influenzások között? – de csak megismételtem, hogy szerdára szeretnék egy időpontot kérni. Elsősorban nem az influenza járvány miatt, hanem mert 8 órát dolgozom mielőtt ide érkezem (nem négyet mint a doktornő), nem érzem magam csúcsformában, ezért azt a néhány órát, amit megspórolnánk ezzel az ésszerű lépéssel, inkább otthon tölteném pihenéssel, nem egy hideg, kényelmetlen széken gubbasztva a kabátommal az ölemben, a kefét rágva, hogy mikor kerülök sorra..
Mondta az asszisztens, beszéljek a doktornővel. Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) – hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig – ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van. Ezen a ponton feladtam, kértem néhány receptet, amivel kihúzom addig, amíg találok egy másik háziorvost. Egészségügyben dolgozó barátnőm megkeresi ma nekem a kardiológust, aki fogad beutaló nélkül. És természetesen nagyon sokat fizetek be havonta abba a rendszerbe, amiből az időmmel/egészségemmel szórakozó doktornő él.
A cérna most szakadt el, de volt, amikor kivártam a sorom, elég kellemetlen helyzetben – vizeletelakadás, katéter – és a mikor sorra kerültem, a doktornő először a férjével telefonált 20 percen keresztül a lányuk nevelése volt a téma, utána majdnem el tudtam mondani, miért jöttem, mert megérkezett az anyósa személyesen, megbeszélni a karácsonyi menüt. Ez három éve volt, azóta inkább megoldottam nélküle, ha volt gondom, de most már elég volt.
Üdvözlettel:
Kata
Nem a pénz kevés, hanem a gőg és pénzéhség a nagy
2015.02.07. 06:00
Emberként viselkedni, orvosként megérteni nem pénzkérdés.
A János egy külön tanulmány. A röntgenen én is jártam és bár időre mentem azért az nem számított. Akkor is hoztak betegápolók több beteget is tolószéken és volt mindegyiken pokróc nem voltak durvák velük. Az igaz, hogy az ottani személyzet kimért és nyers, mintha haragudnának a betegre valamiért. Ultrahangon én is egy orvosnőhöz kerültem, de a nyerseségén kívül nem volt sértő, és amikor én is kértem, hogy a két éve kimutatott cisztáimat nézze már meg, hogy nőttek-e megvannak-e még, megnézte.
A vizsgáló asztal (fekvő) elhelyezkedése olyan, hogy ahogy fekszem, csak balra lehet leszállni, mert jobbra felül egy nagy doboz van a falon és bevernéd a fejed, és ott ül az orvos, és ott vannak az eszközei is, pl a monitor, ami még régebbi típus, jó nagy és nehéz is lehet. Tehát csak egy irányban lehet felkászálódni és leszállni is az ágyról. Persze mesélhetnék az egyébként fennálló sok sok szemétségről, a sok szívatásról, a rosszindulatú megjegyzésekről, és a pénzéhes orvosokról.
Véleményem, nem a pénz kevés, hanem a gőg és pénzéhség a nagy.
Emberként viselkedni, orvosként megérteni nem pénzkérdés. Távol keleten alig volt gyógyszer, nehéz körülmények viszont bőven, de a személyzet és főként az orvos embersége, sugárzó jóindulata, ahogy beszélt, ahogy megvizsgált az többet segített, mint egy János kórház teljes személyzete együttesen. Ott megmentették az életem, itt csak gyógyítgatnak, és közben nézik a pénztárcám a lelki szemeikkel.
Kevés a jó orvos, de ez már egy másik történet.
Fejetlenség a Debreceni Egyetem Klinikai Központban
2015.02.06. 10:14
Sokan csodálják a német szervezettséget, precizitást, de sok területen nem látom jelét, hogy mi magunk is tennénk a szervezettebb környezetünkért, mindnyájunk számára élhetőbb lakhelyünkért.
Tisztelt Praxis!
Az alábbi írást mellékelem annak reményében, hogy talán tanul belőle az, aki változtatni tud.
A sorsom úgy hozta, hogy szakrendelésre kellett mennem Debrecenbe a Klinikákra endokrinológiai szakrendelésre. Felkészítettek, hogy várni kell,mondották a bennfentesek,hogy az Úr malmai lassan őrölnek.
Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire lassan. De nem igazán ezért írok. A rendelő ajtaja felett van egy tájékoztató lámpa, amely arra volna hivatott, hogy a betegek/paciensek tudják, hogy hányas sorszámú betegnél tart a rendelés, nem működött. Sehol sem azon a szinten. Többi szintről nincs információm.
Az a lámpa azért lett kitalálva, hogy ha valaki jön, sorszámot húz, a lámpa pedig jelez, hogy hányadik sorszámú paciens van bent a rendelőben, tudja még hány sorszám van hátra a jelenéséig. Így tudna tervezni, esetleg addig tudna mást is csinálni kikalkulálva az idejét.
Mondjuk ki tudna menni a büfébe,vagy újságot venni. Sokan csodálják a német szervezettséget, precizitást, de sok területen nem látom jelét, hogy mi magunk is tennénk a szervezettebb környezetünkért, mindnyájunk számára élhetőbb lakhelyünkért.
Üdvözlettel:
S.I.
Megrángatta a kínzó fájdalommal küszködő beteg
2015.02.05. 08:38
Az egészségügyi dolgozó leterheltsége ismert számomra. De a felelőtlenségnek, a kiabálásnak és a tettlegességet súroló durváskodásnak ez a foka teljesen felháborító és elfogadhatatlan
Tisztelt szerkesztőség!
A mai napon, február 4-én, a páromat hat napja tartó kivizsgálás részeként, diagnosztizált kezdődő derék porckorong sérvvel vitték a János kórház központi röntgen-ultrahang vizsgálójába. Ez a betegség olyan hasító fájdalommal jár, hogy ő többszörös bajnok, sportedző létére a napokban többször elsírta magát. Minden mozdulat egy percekig tartó kínszenvedés. Bár az osztályon, ahol fekszik jó ellátásban részesült, a röntgen-ultrahnag vizsgálóban elképesztő nemtörődömséget és szadisztikus magatartást tapasztalt. Pokróc nélkül szállították többszáz méteren át az udvaron (a mai hidegben) és pokrócot kérésére sem adtak az azt követő két órában, mondván, hogy nincs.
Továbbá tanúja volt, ahogy egy tolószékben ülő idős úr a nehezen járó, vizsgálatra váró öregasszonynak akart segíteni, hogy szólításra bejusson a vizsgálóba. Erre a szállító ráordított, hogy az öregasszony tud járni. Az idős úr szabadkozott, hogy ő a feleségének akart segíteni - tolószéke ellenére. Hosszas várakozás után az áthaladó doktornőnek mondta a párom, hogy nagyon fáj. (Hozzá kell tennem, hogy a derékbántalmaknál a legelviselhetetlenebb pozíció éppen az ülés.) A doktornő rákiabált, hogy ne hisztériázzon. Ezekkel a szavakkal. Ezek után a vizsgálóban a hasüreg ultrahangos vizsgálatának végére érve, amit a napok óta nem csillapodó láz miatt rendeltek el a neurológián, párom megkérdezte, hogy nem akar-e lejjebb is vizsgálódni, amire a doktornő azt mondta, hogy arra "nincs idő". Majd újabb kérésre megvizsgálta és egyből kiderült, hogy két cisztája is van a petefészkén, az egyik kimondottan nagy, ami ha gyulladt, akár oka is lehet a láznak.
Miután párom kérdésére újból durva stílusban jelezte, hogy igen is tudja mi a diagnózis és egy kis porckorong sérv nem olyan nagy ügy (ezekkel a szavakkal), a párom azt kérte, hogy szállhasson le ezen az oldalon az ágyról, mert a fájdalom úgy enyhébb. A doktornő azt mondtam, hogy ő viszont azt akarja, hogy azért is a másik oldalon szálljon le. Majd megrántotta a karjánál fogva a minden milliméternél erős fájdalmat érző beteget, aki a leszálláshoz legkevésbé fájdalmas pozíciót kereste.
A visszaszállításnál a párom vissza akarta fordítani a kifordult házikabátját, de a szállító azt mondta, hogy erre a mozdulatra "nincs idő". Az egészségügyi dolgozó leterheltsége ismert számomra. De a felelőtlenségnek, a kiabálásnak és a tettlegességet súroló durváskodásnak ez a foka teljesen felháborító és elfogadhatatlan.
Köszönettel,
Sz-G M
Amikor egy idős beteg már nem mer szólni, mert tudja, hogy nincs kinek
2015.02.04. 09:11
Én már csak azt remélem, hogy a nagymamám nem fog sokat szenvedni, és mivel nem sok esély van a felépülésre, abban is reménykedem, hogy békésen tud majd távozni.
Tisztelt Olvasók!
Számos itt megjelent panaszlevelet olvastam már végig. Éppen ezért kételkedek abban, hogy érdemes-e ide kiírni bármit is magamból. Ugyanis legtöbbször azt tapasztalom, hogy a kedves panaszt író által közölt érdemi információkkal nem foglalkoznak a hozzászólók. Sokszor a laikus, egészségügyi képzettséggel nem rendelkező emberek igyekeznek megosztani Önökkel az egészségügyben fájdalmasan megélt tapasztalataikat. És ezen tapasztalatok nagy része sajnos elvész, mivel jön a magát védő orvos, vagy a magyar egészségügyi ellátást már csak azért is utáló hozzászóló. Soha nem maradunk a témánál és a lényeges információnál, melyet az író szeretett volna közölni velünk. Így kissé aggódom, hogy a lényeges mondanivalóm nem fog eljutni hozzátok, kedves olvasók. Mert majd jön az első hozzászóló, aki személyes támadásnak véli az írásomat, már csak abból kiindulva, hogy az említett személy éppen ezen a területen dolgozik. Azt előre elárulom, hogy én is közel tíz éve egészségügyi területen dolgozok. Így azt hiszem, kellően tisztáztam azt a helyzetet, hogy nem egy egészségügyet lenéző emberke vagyok. Így szeretném azt kérni, hogy ne értelmezzük félre az általam leírt dolgokat, és ne próbáljuk kiforgatni a szavaimat. Egyszerű elkeseredettség vezetett ahhoz, hogy végül megírtam ezeket a sorokat. Nehéz tehetetlenül bámulni egy általunk szeretett személy gyors ívű leépülését, amely kimondatlanul is a halálhoz vezet.
Előre tisztáznám, hogy a nagymamám állapotával tisztában vagyok, és nem is hibáztatok érte senki. Sőt, fontos kiemelni, hogy a nagymamámat ellátó orvosi gárdának örökké hálásak leszünk a családommal. Úgy hiszem, ezek az orvosok a lelkiismeretes munkájukkal megadtak minden olyan szükséges kezelést nagymamám számára, amivel az állapotával járó kínokat enyhíteni lehetséges. A nagymamám kezelése alatt többször kapott vérkényszítményeket, állandó fulladása miatt mellkascsapolás történt, illetve az időközben leálló veséi miatt dialízis kezelésben részesül. A kezelése során számos beavatkozás történt, amivel tényleg csak azt szerettem volna elmondani, hogy az orvosok, akár a kezelőorvosa, akár a hétvégi műszak alatti ügyeletes orvos, mind-mind példamutatóan és elhivatottan végezték munkájukat. És ezt még én is – aki egészségügyben dolgozik – nagyon ritkán látom.
Viszont ilyen orvosi háttérrel rendelkező osztályon olyan nővéri teammel kellett találkoznunk, amire csak azt tudom mondani: a szakma legalja. Amikor elkezdtem dolgozni, én úgy véltem a nővéri munka jelentősége a beteg szükségleteinek kielégítése mellett arról szól, hogy a beteg állapotában bekövetkező változásokat jelzem az orvosnak, ezzel elérve, hogy az orvos a beteg ellátásához szükséges minden információval rendelkezzen. Sokszor támadjuk az orvosokat, ennek oka is van, de azt fontos tisztázni, hogy nem minden percben lehetnek a beteg mellett. Ezért is fontos, hogy a beteg ellátásában résztvevő további képzett szakemberek pontosan dokumentáljanak minden fontos adatot.
De itt van a probléma. Az itteni nővérek szerintem erre a feladatra tökéletesen alkalmatlanok. Többek között azért is, mert ha egy beteg meg meri nyomni a nővérhívót, akkor azt a dolgozó személyes támadásnak véli. Történt ugyanis, hogy nagymamám szobatársa négyszer próbálkozott egy éjszakás műszakban a nővérhívó megnyomásával. A nővérke hamarosan meg is érkezett, mind a négyszer, majd közölte, ha lesz ideje, akkor visszajön. Azóta eltelt két nap, és azon az éjszakán nem érkezett vissza, így fájdalomcsillapító nélkül aludt el a beteg. Várom előre a kommenteket, mi szerint, akkor nem is lehetett nagy fájdalma, ha el tudott aludni.
Ezen az osztályon reggel történik a betegek mosdatása. Az egyik magatehetetlen beteg, nem beszél a néni, csak fekszik az ágyában, és nézi a plafont, egyik este a székletét a pelenkájába engedte, ami amellett, hogy a többi szobatársnak kellemetlen szagú volt, még a beteg bőrének sem tett jót. A szobatársak jelezték ezt, majd a nővérke felhajtotta a paplant, valószínűleg olyan közelről neki is kellett volna éreznie a szagokat, majd távozott azzal a mondattal, hogy jönnek. Ez volt kora este, mint mondtam az érintett néni jelezni nem tud, hiszen magatehetetlen. Másnak reggel érkeztek vissza a nővérkék a mosdatáskor, és akkor cserélték ki a beteg alól a tegnap este széklettől szennyezett pelenkát. Sok egészségügyi dolgozó azt gondolja, hogy a betegek buták, mert idősek vagy vidékiek. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy ezek a betegek alig várják, hogy ezeket a panaszokat elmondhassák valakinek. Így szinte minden reggel egy ilyen történet vár ránk, amelyeket nem is áll szándékomban kétkedve fogadni, hiszen én is ilyen szakmaiatlanságot tapasztalok hetek óta.
A következő dolgokat nem csak a szobatársak, de én is tapasztaltam. Nagymamám egy hatágyas kórterembe került elhelyezésre – közel három hete, hetente változik a szobatársak aránya - , négy ágyon teljes ellátást igénylő beteg fekszik jelenleg. Az étkezés alkalmával mindig tálalják a konyhások az aznapi „fogásokat”. Azonban ebédidőben egyetlen nővérke sem érkezik a kórterembe, amiben ismétlem négy olyan beteg fekszik, aki mozgáskorlátozottságából, állapotából kiindulva képtelen az önálló étkezésre. Így általában vagy egy másik szobatárs megeteti a betegeket, vagy a család, ha éppen bent van, és a legrosszabb esetben elviszi a konyhás anélkül az ebédet, hogy bárki ránézzen a betegekre. A vacsora kiosztása pedig fenomenális. Történt ugyanis, hogy egyik nővérke kidobálta az éjjeliszekrényekre a kenyér és májkrém párosítást, majd tíz perc múlva bejön egy másik, megkérdezi, kér-e valaki vacsorát. Négy betegből kettő alszik, azok a kérdést sem hallják, a maradék kettő meg a májkrémet látva inkább visszautasítja a szíves invitálást. Ekkor a nővérke megfogja és összeszedi a vacsorát, nem akarok szemtelen lenni, de gondolom műszakváltás előtt még gyorsan gyűjtögető életmódot élt. Egy óra múlva az egyik alvó néni felkel, és mondja a szobatársaknak, hogy éhes. Bizony ez az a néni, akit senki nem látogat, így az éjjeliszekrénye üresen áll, hiszen a kórházi vacsorát egy lelkes nővérke már eltávolította.
A következő momentum, ami ugyancsak a nővéri gárda hozzá nem értését magyarázza. Nagymamám sokat fullad, így oxigén-terápiában részesül. Vasárnap délután öt körül jeleztük, hogy a párásító részből hiányzik a desztillált víz. Másnap reggel - tehát hétfőn - reggel hétkor már nagymamám mellett voltunk, és feltűnt, hogy a tartály most is üres. Később az egyik szobatárstól – aki ép tudatú, megbízható – megtudtuk, hogy a vasárnapi jelzésünk süket fülekre talált. Édesanyám a nővérpulthoz sétált, újra jelezni, hogy mi is a problémánk. Annyit kapott válaszul, hogy majd ha lesz időnk megyünk. Azt szeretném megemlíteni, hogy akkor az osztályon négy nővér tartózkodott. Körülbelül egy óra múlva sikerült megoldani ezt a problémát.
Nagymamám járó-betegként került be a kórházba, közben sajnos az állapota rosszabbodott, így fekvőbeteg lett. Minden reggel hét óra körül megyünk hozzá, és az éppen aktuális családtagunk segít mamának a tisztálkodásban, így elmondható, hogy még ezt a terhet sem rójuk a nővérekre. Azonban azt tapasztaltuk ahogyan teltek a napok, hogy ágyneműt nem cserélnek a beteg alatt. Aki dolgozott már fekvőbeteggel az jól tudja, hogy a decubitusok megelőzésének egyik fontos lépése a tiszta, ráncmentes ágynemű biztosítása. Úgy vélem, hogyha ez az ágyneműcsere akár négy vagy öt napig nem történik meg, akkor nem biztosított a beteg számára a ráncmentesség. Mivel fekvő, így az ágyában étkezik mama, nyilvánvalóan étvágya alig van, így nincs egy kiló morzsa a háta alatt, ami ugyancsak a felfekvés kialakulását segítené elő, de akkor is izzad, főleg fulladás közben. Így mondhatni, hogy ráncos, sokszor nedves ágyban fekszik. Emellett a jobb kezébe behelyezett branül helyén egy igen szembetűnő gyulladás alakult ki. Eleinte megkértek minket a nővérek, hogy a saját törülközőjét nedvesítsük be, majd azzal borogassuk a kezét. Akkor még gondolhattuk, hogy ez múlni fog, hiszen nem minden branül helyén alakul ki súlyos szövődmény. Egy hét elteltével nagymamám keze olyan dagadt lett, hogy behajlítani képtelen, ami azért is súlyosbítja az állapotát, mivel a bal keze egy korábbi sérülése miatt szinte használhatatlan. Az előbb említettem, hogy itt nem igazán szokták megetetni a betegeket, így ezen időszak után nagymamám egyedül már enni sem volt képes. Akkor jut egy kis ételhez, vagy egy kis vízhez, amikor meglátogatjuk, vagy éppen van egy járó-beteg szobatársa, akiben annyi emberség van, hogy ezt megteszi, amikor nem vagyunk mellette.
Még egy problémát megemlítenék. Jeleztem nagyinak, hogy nem kell a beteghordó fiúnak minden alkalommal pénzt adni, ha elviszik egy vizsgálatra. A fiókjába mindig kéri mama, hogy legyenek ötszázasok, melyet aztán odaadhat – keze használhatatlansága miatt, megkéri az adott dolgozót, hogy vegye ki a pénzt a fiókból - azt remélve, hogy így emberszámba fogják venni. Én próbáltam meggyőzni, ugyan, ez nem szükséges, mert én komolyan azt hittem, hogy nem kell. El sem tudom képzelni, milyen ember az, aki egy ilyen elesett állapotú betegtől elszedni napi szinten a pénzét. De ez már az én naivitásom. Körülbelül egy hét alatt meggyőztem mamát, és a következő dialízis alkalmával nem adott pénzt a beteghordónak. Aki ennek következtében elfelejtett nagymamáért menni a kezelést befejezését követően. A dialízis egyébként sem két perces beavatkozás, és mama utána még órákat várt, mire valaki érte ment. Mondanom sem kell, hogy ideges lett, fulladni kezdett, a vérnyomása egyébként is hajlamos a kilengésekre. Még aznap megbeszéltük ezt mamával, és a szobatárs nyilván hallotta, miről beszélünk, mivel közbeszólt. Elmondta, hogy őt is dialízisre hordják, és ha nem fizet, akkor ő is órákat vár, ha fizet, akkor viszont rövid időn belül megérkezik hatalmas mosollyal a beteghordó.
Lassan három hete, hogy nagymamám bekerült az osztályra. Azt szeretném elismételni, hogy az orvosi munkával elégedettek vagyunk. És csak dicsérni tudom ezeket a szakembereket. Ezért is ide írtam, nem pedig panaszlevelet az igazgatóságnak. Mert nem akarom, hogy az osztályvezetőt is elővegyék egy olyan dolog miatt, ami tulajdonképpen véleményem szerint a főápoló hibája. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy az osztályvezető orvos hibája is ez, hiszen nem lehetne megengedni ilyen dolgokat.
Én már csak azt remélem, hogy a nagymamám nem fog sokat szenvedni, és mivel nem sok esély van a felépülésre, abban is reménykedem, hogy békésen tud majd távozni. Egyre nehezebben viseli a kórházi létet, megterhelőek számára a kezelések, és rettentően fáj neki ez az érdektelenség, már szólni sem mer.
A dolog érdekessége az, hogy a főnővért ismerem, lehetne azt mondani, hogy alig fél éve még nemcsak munkakapcsolatban álltunk, hanem barátok voltunk. Szólnék neki – megjegyzem nagymamám már kétszer feküdt az osztályon, akkor is jeleztem néhány dolgot, persze süket fülekre talált – de félek, hogy a haldokló nagymamámon csattanna, ha az unokája okoskodna. Csak nagyon nehéz látni, hogy egy nyolcvan évet megélt, tisztesség néni – attól függetlenül, hogy rokonom, vagy sem – ilyen méltatlan körülmények között kell töltse az élete utolsó heteit. Piszkos ágyneműben, sokszor szomjasan, a családot várva, hogy valaki igazítson a párnáján annyit, hogy kényelmesebbnek érezze az ágyat, ami a börtönévé vált.
Amennyiben helyesírási hibákat vétettem elnézést kérek, csak a düh és tehetetlenség annyira intenzíven átjár, hogy nehezen tudok másra koncentrálni.
Egy tehetetlen rokon
20 ember várt rá, de rendelés helyett politizált és cigizett az orvos
2015.02.02. 13:14
Ahogy ott állt és mondta a magáét, látszódott rajta, hogy tisztában van vele, hogy ő most munkaidőben, elkésve dohányzik és beszélget magánjellegű dolgokról, de ő ezt következmények nélkül megteheti.
Sziasztok!
Én valójában érdeklődni szeretnék, hátha az olvasók és hozzászólók tudnak nekem valamilyen értelmes magyarázattal szolgálni. Azzal kezdem, nekem alapvetően semmi bajom az orvosokkal és egészségügyben dolgozókkal. Tisztelem az elhivatottakat és tisztában vagyok az anyagi nehézségekkel, amik az ágazatban napi szinten jelen vannak, mégsem értek mindent. Van ugyanis nekem egy háziorvosom, hölgy az illető és bár egy hölgy esetében nem illik ilyesmivel foglalkozni, de az 50-es évei közepén járhat. Budapest egyik központi kerületében rendel, s, bár nem a személyének szól, szerencsére ritkán látom, mert nem vagyok nagyon beteges alkat. Azért nagyjából kétszer egy évben mégis kénytelen vagyok felkeresni, sőt, a tavalyi évben negatív csúcsot döntöttem, 9 alkalommal voltam nála.
Mindebben semmi érdekes nincsen, abban viszont annál inkább, ami a rendelési idejét illeti. Heti 2 nap 8-10 óráig, ugyancsak 2 nap délután 16-20 óráig, pénteken pedig felváltva hetente. Ez még mindig nem az izgalmas rész. Azért az elmúlt néhány évben sikerült minden napot kihasználnom, ami az orvos látogatást illeti és valahogy mindig kivétel nélkül ugyanúgy jártam. Szeretek időben érkezni és a lehető leghamarabb távozni a rendelőből. Ezért mindig legalább ¾ órával hamarabb szoktam érkezni és az első 3-ban mindig benne vagyok. Csakhogy, ameddig mondjuk szakrendeléseken ennek tényleg van jelentősége, mert hamar sorra kerül az ember, ergo hamar távozhat, itt a háziorvosomnál nincsen. Először is kivárom azt a nagyjából ¾ órát, majd miután elkezdődne a rendelés, még egy jó 1 másfél órát, mert a doktor nő notórius késő. És ez nem csak személyes tapasztalatom, mivel a várakozás összehozza az embereket az orvosnál, több korai érkező is jelezte, hogy ők sűrűbben járnak hozzá, de pontosan talán még soha sem érkezett a doktornő.
Miután a sorszámot megkaptam legutóbb a múlt héten és már jócskán a rendelési időn túl voltunk, közelebb a 17 órához, mint a 16-hoz, lementem a rendelő elé csillapítani nikotin éhségemet. Na, akkor lepődtem meg rendesen, mert nem más cigarettázott és beszélgetett egy másik fehér köpenyes hölggyel elmélyülten, mint az én háziorvosom. Annyira belefeledkezett a beszélgetésbe, hogy még köszönni is elfelejtett, persze érthető, hiszen kézzel lábbal gesztikulált, nagyon mondták a magukét. Igen, politizáltak, de ez teljesen lényegtelen szempont. Én álltam ott, hallgattam őket, majd azon vettem észre magam, hogy már be is fejeztem a füstölést, de ők még mindig mondják a magukét és a doktornő rágyújtott még egy cigire. Mivel elég hideg volt, inkább visszamentem a váróba és nézni kezdtem a vekkeremet. 17 óra és 24 percet mutatott, amikor a doktornő végre megérkezett és 17 óra 41, amikor az első beteg bemehetett hozzá. Vagyis majdnem 2 óra telt el a rendelési idő kezdetétől számítva, ameddig egyetlen beteg sem lett megvizsgálva.
Na már most, én megértem, ha valaki munkakezdés előtt kiéli még gyorsan káros szenvedélyét, mert jó esetben 4 órán keresztül kénytelen lesz ugye mellőzni. De, ha már alapból igen jelentős késésben vagyok, akkor urambocsá nem állok le jó fél órát még pöfékelni és politizálni a kolléganőmmel, akkor sem, ha fontos a mondanivalóm. Mert ott van 15-20 ember, aki arra vár, hogy foglalkozzanak vele, ráadásul vannak köztük idős, legyengült emberek is, akiknek nem mindegy, hogy csak 1, vagy 2-3 órát kell várakozniuk. Arról nem is beszélve, hogy a doktornőnek ez a munkahelye, nem presszó, vagy pub és azért kapja a fizetését, másoknak pedig az idő pénz. És ha valaki kevés fizetésért dolgozik, nincs kellően honorálva, az még nem jelenti azt, hogy félgőzzel végezheti a rábízott dolgokat. Vagy mégis? Én biztos nem tehetném meg, hogy rendszeresen késsek a munkahelyemről, akkor sem, ha egyébként a munkámat jól végzem. Mert 1-2 alkalom után szépen elköszönnének tőlem. És én egyátlagos orvos fizetésénél még kevesebbet is viszek haza, és paraszolvencia (mert ha tetszik, ha nem, egyáltalán nem elhanyagolható tényező) sincs számomra.
Kíváncsi volnék, szerintetek megengedhető viselkedés ez az orvosom részéről? Hangsúlyozom, ha egyedi esetről beszélnénk, akkor egész máshogy állnék én is hozzá, mert persze, nagy ritkán összejöhetnek a dolgok. De! A saját tapasztalataim, a többi beteg véleménye azt mutatja, szinte minden napja így zajlik. És ahogy ott állt és mondta a magáét, világosan látszódott rajta, hogy teljesen tisztában van vele, hogy ő most munkaidőben, elkésve dohányzik és beszélget magánjellegű dolgokról, de ő ezt következmények nélkül megteheti. És ez a legnagyobb baj.
Krisztián
PRAXIS
"Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben. Orvosnál jártunk és nem ment minden zökkenőmentesen? Netán megaláztak, megvárattak vagy félrekezeltek? Vagy éppenséggel lelkiismeretes, segítőkész egészségügyi dolgozókkal találkoztunk? Ide megírhatjuk. Miért is? Mert az orvostársadalom máris nyomon követi a bejegyzéseket, olykor pedig hangot is adnak álláspontjuknak a kommentekben. De ha nem vagyunk mesélős kedvünkben, a kórházértékelővel is kinyilváníthatjuk véleményünket." - hvg.hu
Médiaajánlat
