Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, a gyógyszereit beadni

2015.02.18. 05:30

old20sick20man.jpgMinden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember. 

Tisztelt Praxis!

 


93 éves édesapámat fulladásos panaszokkal vitték be a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika sürgősségi részlegére, immár harmadszor. Minden alkalommal legalább 6-8 órát, vagy még több időt vett igénybe, mire eldöntötték, mi lesz vele. Minden esetben felkerült a kardiológiai osztályra, mivel szívelégtelenséget állapítottak meg nála, mozgáskorlátozottsága révén segítségre szorult.


Megdöbbenten láttam a nővérek hozzáállását, pofákat vágtak és megjegyzéseket tettek, hogy már megint visszakerült ide.

 

old20sick20man.jpg

Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, megitatni, a gyógyszereit beadni neki, mert másképp rá sem néztek volna, sőt amikor a segítségüket kértem a pelenkázáshoz, pofátlanul hozzám vágták a kesztyűt, meg a pelenkát és közölték velem, hogy ez nem ápolási osztály. A kezelőorvos is sajnos ugyanilyen formában beszélt velünk, közölte, hogy az apám meg fog halni, nem tudnak rajta segíteni, azon lesz, hogy minél előbb hazaadják, mert nem azért kell bevinni oda a beteget, hogy ott halljon meg. Ha ilyen az orvos akkor nem csoda, ha a nővérek is így viselkednek.

 

Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.

 

Sz.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2015.02.19. 13:40:22

@reepach:
" Elnézést az idegenszavak miatt, ezeknek tényleg nincs magyar megfelelőjük"

örülök neki, hogy átment az üzenet és legalább igyekszel :-) (komolyan)

she_wolf 2015.02.19. 13:41:15

@asztalosani:
Jó, nyertél, feladom. Veled tényleg nem lehet...:(
Despotát ne keverd bele! Én pedig nem írok a praxisblogra a yahoo-n keresztül, ha a fene fenét eszik sem. Ezzel az információval kezdj amit akarsz, de megsúgom: nem tudsz:P
Dementia? Nekem legalább van miből veszíteni. Meg mnika88-nak is, mert neki lejött az, ami neked nem.
Tényleg idióta vagy és tényleg fejezzük be.....

asztalosani 2015.02.19. 13:43:27

@mnika88:
na még egy kicsit gondolkozz rajta ;-)

she_wolf 2015.02.19. 13:46:23

@asztalosani:
Hagyd már a G pontodat, finomat ebédeltem, nem akarom kihányni:( Neked nincs is olyanod, neked "G" faktorod van:(
(Bocs, ez még az előzőhöz tartozott volna, csak lemaradt:D)

asztalosani 2015.02.19. 13:49:21

@mig54:
nem én keverem bele, hanem te keverted bele pár napja.

nem fogom megkeresni, mert nekem drága az időm és nem akarnám ilyenekre elpazarolni, de te írtad ide a közösbe, hogy írtál neki emailt és hogy megkapta-e? Despota meg vissza írt, hogy nem kapott tőled semmit. erre erőszakoskodtál hogy márpedig te igen, majd megint írt ide a közösbe neked D. hogy nem kapott semmit sem tőled. aztán előálltál azzal, hogy te nem is a praxison keresztül írtál a részére, hanem azt megkerülve, amire D. azt írta, hogy olyan nincs, hogy te csak úgy megkerülve üzengess neki. keresd vissza, ha tényleg ennyire nem emlékszel rá :)

jaj jaj ez tényleg demencia lesz :)

asztalosani 2015.02.19. 13:50:37

@mig54:
na látom már megint féltékenykedsz, mert nekem van valamim ami neked nincs :P :) :D

mnika88 2015.02.19. 13:50:40

@asztalosani:
Szval semmit,oké,gondoltam.:D Nincs több kérdésem.;)

asztalosani 2015.02.19. 13:53:33

@mnika88:
oh, dehogy nem. :)

ilyen hamar feladod az önálló gondolkodást?

hát, kitartóbbnak hittelek! :)

mnika88 2015.02.19. 14:03:11

@asztalosani:
Ááá,nem,kitartó vagyok én.:D De tudod,aminek nincs értelme,meg a kitalálója(te)sem tudja az értelmét,azon én nem járatom magam.
De ugye nincs harag? ;) :))

reepach 2015.02.19. 14:07:51

@asztalosani: " ezt az egészet írd le úgy, hogy a posztoló (legyen akár postás, vasutas, rendőr, tanár...stb.) is megértse"
"EMBERI NYELVEN LEÍROD"

Rossz hírem van: emberi nyelven írtam, úgy, hogy a "postás, vasutas, rendőr, tanár...stb" is megért(het)i, ha akarja.

De akkor leírom hülyéknek is, hogy mit tehet a hozzátartozó:
1. adja az orvos által felírt/javasolt gyógyszereket.
2. Egyebekben is követi az orvos utasításait.
3. Ha a fulladás fokozódik, rácsatlakoztatja az oxigént.
4. Megfázástól (széltől is) óvja.
5. Eteti, itatja, mosdatja, szeretgeti.
6. Ha bekakil, bepisil, tisztába teszi.
7. kiveri a (saját) fejéből azt a doxasmát, hogy szíre-szóra kórházba akarja
vitetni.
8. Ha a kórházi orvos azt mondja, hogy nem tudunk érdemben segíteni, akkor ezt
tudomásul veszi, nem rinyál.

Remélem, ezt még te is érted...

she_wolf 2015.02.19. 14:07:53

@asztalosani:
Figyelj, utoljára írok neked úgy, mintha normális embernek írnék:
Írtam Despotának egy levelet, amit nem kapott meg. Azért nem kapta meg, mert nem a Praxis oldalán lévő e-mail címre kattintva írtam, hanem a saját "levelezési rendszeremen" keresztül beírtam a yahoo-s címet, és úgy küldtem el.
(Nem mennék bele abba, hogy elmagyarázzam neked a különbséget a "rákattintós" és külön kezelt levelezés között, mert úgysem értenéd meg.)
Erre írta Despota azt, hogy nem kapta meg, amin nem is csodálkoztam, tulajdonképpen számítottam rá:(
Mivel nálam elküldöttként szerepel még mindig az a levél, átküldtem mégegyszer úgy, hogy a hozzászólások között rákattintottam Despota nevére. Erre nem jött a mai napig válasz.
Despota egy szóval sem írta azt, amire most hivatkoztál: "...amire D. azt írta, hogy olyan nincs, hogy te csak úgy megkerülve üzengess neki."
Innentől kezdve engem a Praxis belső levelezési rendszere nem érdekel, Ja, neked is írtam ugyanilyen módon, te sem kaptad meg (mondod te). Amit neked írtam nem tudom újra előbányászni, mert eltűnt a praxis levelezési rendszerében. Csak az marad meg nálam, ami címet én levélküldéskor a saját hófehér kis kacsóimmal begépelek.
Remélem, tudtál valamit kezdeni az infókkal, mert ahhoz már nincs türelmem, hogy az e-mail kliensek és szerverek közötti kapcsolatokról fejtágítsak egy orvosi témájú blogon.

asztalosani 2015.02.19. 14:10:02

@mnika88:

ha többször használnád az agysejtjeidet önálló gondolkodásra, akkor azok között kapcsolat épülne ki, így gyorsabban is gondolkoznál és több mindenre lennél képes :)

de ha te tényleg arra vársz hogy más mondja meg helyetted, hogy mire gondolj, mert nincs egy önálló gondolatod sem... nos egye fene: akkor szívem-lelkem rajta :)

she_wolf 2015.02.19. 14:15:26

@asztalosani:
Nekem jobbam van: férjem! Odaadó, figyelmes, gyengéd:)

asztalosani 2015.02.19. 14:19:44

@reepach:
nem nem érti meg, mert eleve elakad azon, hogy honnan a jó édes fenéből szerezzen "oxigén-t" (sic!) :D de látom megint csak makacskodsz... :)

amúgy elég érdekesen válaszolsz egy egyszerű kérdésre, így szólt a kérdés:
"tehát emberi nyelven: mit csináljon a szerencsétlen hozzátartozó, ha éppen azt látja, hogy az apja fullad. "

ezt meg te válaszoltad rá:
"4. Megfázástól (széltől is) óvja.
5. Eteti, itatja, mosdatja, szeretgeti.
6. Ha bekakil, bepisil, tisztába teszi.
7. kiveri a (saját) fejéből azt a doxasmát, hogy szíre-szóra kórházba akarja vitetni.
8. Ha a kórházi orvos azt mondja, hogy nem tudunk érdemben segíteni, akkor ezt tudomásul veszi, nem rinyál. "

nos, ha egy fulladó betegen az segít, hogy tisztába teszi és szeretgeti...stb., akkor basszus, de te feltaláltad a spanyol viaszt! :D nagyon nem hiszem hogy a cikk írója azért (vitette be vagy ment be vele) a kórházba, hogy ott aztán az ápolók jól tisztába tegyék és szeretgessék...

no látod: egy egyszerű kérdésen te is mennyire hamar el tudsz csúszni: megy a mellébeszélés, a "még magasabbra az orr" c. projekt.

(személyes megjegyzés csak azoknak akik olvassák és kívülállók: nem hiszem hogy jó ötlet egy fulladó beteggel beszedetni a tablettás gyógyszereit, mert könnyen félrenyelhet és megakadhat a torkán...)

mnika88 2015.02.19. 14:21:45

@asztalosani:
Akkor már értem,te hol akadtál el ebben a folyamatban.Sajnos akkor tőled tényleg nem várhatunk értelmes gondolkozást,hozzászólást urambocsá',pláne nem!
Nem,én arra várok,hogy azt mond meg,te mire gondolsz.:) De megértem,hogy nem akarod újfent beégetni magad,de ne izgulj,a Praxis Majma címet már senki nem bitorolja el tőled.;):*

asztalosani 2015.02.19. 14:23:01

@mig54:
mondom én hogy féltékenykedsz! :)

cseszheted ha nincs G pontod :)
nekem van bi-bi-bí! :D

sőt, ha azt vesszük nekem több mindenem van, mint neked :)
pl.: nagyokat tudok kirándulni barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel :)
szeretnéd még folytatni? :)

asztalosani 2015.02.19. 14:24:02

@mnika88:

gondolkodjál, tudod az még soha nem ártott meg senkinek, neked sem fog!

she_wolf 2015.02.19. 14:27:00

@asztalosani:
Inkább felkötném magam, mint féltékeny legyek a nyomorult életedre:(

Ám elolvstad-e, megértetted-e, és tudtál-e valamit kezdeni, amit korábban írtam?
Erre gondoltam:2015.02.19. 14:07:53

she_wolf 2015.02.19. 14:28:35

@asztalosani:
Nem modod, hogy te átestél a női kasztráción:(((
Akkor már mindent értek, bocsáss meg nekem:(

she_wolf 2015.02.19. 14:35:37

@mig54:
Ajjaj, mellényúltam: női körülmetélés akart az lenni. Nagyon nem ugyanaz:(

mnika88 2015.02.19. 14:42:52

@mig54:
Brrr,olyat 1x láttam tv-ben...végtelenül barbár,fájdalmas,veszélyes és teljesen fölösleges eljárás.

sunabajnok 2015.02.19. 15:32:44

@mnika88:
10-én megyek Pestre. Bambiznék egyet :D

she_wolf 2015.02.19. 15:52:22

@sunabajnok:
10.-én? Akkor van a névnapom, és ha nem utasítasz el, akkor meghívlak arra a Bambira:) Mnika88 valamikor jön majd Budapestre, de még nem tudja hogy pontosan mikor. És igazából nem is igazán jönne szegény, csak kűdik:( Vele már zsírozunk egy randit (remélem, nem haragszik, hogy kikotyogom):)

mnika88 2015.02.19. 18:29:44

@sunabajnok:
10.-éig még sok víz lefolyik a Dunán...:)

@mig54: Hát még tényleg nem tudja mikor,de annyira nem is töröm magam érte,az is igaz.Nem gond,de ennyi infó ide bőven elég,el ne mond,miért megyek.:)

csakmotyogok 2015.02.19. 18:53:21

@mig54: Nekem is:)). De nálunk uncsi tesó találkozó van. A családunkban nagyon kevés lány született és azok,mint ugyan azt a keresztnevet kapták.Pedig megnéztelek volna ám benneteket:)).

she_wolf 2015.02.19. 20:01:42

@csakmotyogok: Szerintem gyönyörű nevünk van (én legalábbis nagyon szeretem):)
Nyugi, ami késik, az jön!:)

csakmotyogok 2015.02.19. 20:20:57

@mig54: :)) Tudod mivel a családban én voltam a harmadik nem örültem nagyon, de utánam is lett még 2 lány. Akkor barátkoztam meg vele. Eleinte idegesített, hogy nálunk aki nőnemű,azt mind ugyan úgy hívják:)) most már nem bánom.Vicces helyzeteket eredményezett, uo. vezetéknév+ keresztnév.

Tempus.Anh 2015.02.19. 21:21:49

@csakmotyogok: Az uncsi tesó nem azonos az uncsitesóval, természetesen :)

micsoda? 2015.02.19. 21:27:43

Talán az lehet vigasza az idős apának, hogy ilyen gyereke van. A mai aktívak, akik a majdani nyugdíjukért kiabálnak, egy dologra nem gondolnak, hogy mi lesz velük ha beteg idős emberek lesznek. Nem valószínű, meg az irány sem arra mutat, hogy valamelyik szerette ott lesz mellette.

Szerintem mindenki azt kapja vissza, amit ad. Aki ilyen arrogánsan viselkedik a tehetetlen beteg emberrel, az a magánéletben is hasonló stílust visel, nem irigylem a családját:)

Jolka40 2015.02.19. 22:07:50

75 éves vagyok és asztmás. Nagyon félek a rám váró akárhány évtől.

Fergio 2015.02.19. 22:36:26

@reepach:
1. adja az orvos által felírt/javasolt gyógyszereket.
2. Egyebekben is követi az orvos utasításait.
3. Ha a fulladás fokozódik, rácsatlakoztatja az oxigént.
4. Megfázástól (széltől is) óvja.
5. Eteti, itatja, mosdatja, szeretgeti.
6. Ha bekakil, bepisil, tisztába teszi.
7. kiveri a (saját) fejéből azt a doxasmát, hogy szíre-szóra kórházba akarja
vitetni.
8. Ha a kórházi orvos azt mondja, hogy nem tudunk érdemben segíteni, akkor ezt
tudomásul veszi, nem rinyál.

2 kérdésem lenne az általad vázolt lehetőségekkel kapcsolatban:

1. A napi 8 órát dolgozó hozzátartozó a fent említett tevékenységeket a nap mely szakában végezze? (Elég csak este 6 után?) Elfekvő, nyugdíjas otthon nem jöhet szóba, mert minimum fél éves várakozási idő van...
2. A 6. pontra reagálva: ha az orvos azt mondja, hogy nem tud érdemben segíteni, az nem azt jelenti, hogy nem is lehet. Csak annyit jelent, hogy valószínűleg nem fizettél eleget. Ha eleget fizetsz az idős bácsit minden nap 5-ször tisztába teszik, ha kell, ha nem. Tapasztaltam.

swiss blend 2015.02.19. 23:54:27

@Fergio:

Ezek olyan kérdések a hozzátartozó részéről,amire a következő választ fogod kapni.
Most konkrétan nem @reepach:-ra gondolok a válaszadást illetően.

-Old meg a Te gondod !!!

Fergio 2015.02.20. 00:40:33

@swiss blend:
Örülök, hogy Te lettél reepach szócsöve. (Ez biztos jó Neked is.) :o))
Senki sem várja, hogy más oldja meg az idős szülőkkel kapcsolatos problémákat. A kérdéseim a nagyképű, és fellengzős észosztás miatt íródtak, mivel tény, hogy bármennyire is rossz állapotban vannak kórházak, és nincs elég orvos, és stb., akinek van pénze, mindent megoldhat egy kórházban. Tehát nem kell ez a maszlag arról, hogy csak otthon lehet a végső stádiumban lévő, vagy tehetetlen nagypapát, mamát ápolni. (Sok esetben szakértelmet is kívánó ellátásra van szükségük az idős embereknek, ami otthon egyáltalán nem biztos, hogy megoldható a hozzátartozók által.) De jó lenne az egymás anyázása-, a filmekről történő bájcsevej- illetve a G-pont megvitatása mellett esetleg a poszt eredeti jelentésére is némi időt szánni. Ugyanis sok ember nem biztos, hogy képes otthon ellátni - még ha nem is dolgozik - beteg hozzátartozóját, mert esetleg még magát sem tudja... (gondolok itt értelmi fogyatékos gyerekekre, vagy ugyancsak beteg hozzátartozókra) Tehát még egyszer: felmerül a kérdés, hogy azokban az esetekben, amikor nem triviális a beteg apuka, mama kezelése otthon, milyen más lehetősége van az embereknek? Az "old meg a Te gondod" amolyan magyar hozzáállás, egy blogban pedig különösen hasznos tanács...

reepach 2015.02.20. 05:46:14

@Fergio:
Úgy illik, hogy válaszoljak kérdéseidre.

1. Nehéz kérdés, de ez a probléma nem egészségügyi, hanem szociális, ezért a megoldást sem az eü., hanem a szoc. ellátórendszernél kell keresni. Sok gonddal küzdő, forráshiányos egészségügyi rendszerünkre zúdítani szociális gondokat, ennek az az eredménye, hogy az eü. helyzete tovább romlik, ahogy fentebb is már írtam, a bekakáló-bepisiló aegroták miatt nem marad idő/hely/eszköz/ember/energia a fiatal, egyébként gyógyítható infarktusos-, vagy a szívműtőből kihozott, sikeresen operált beteg ellátására.
Ezt akarjátok?

2. Mindenki magából indul ki. Helytelen álláspont eleve rosszindulattal fogadni a szakembertől egy szakmai információt (a beteg életkilátása, gyógyíthatósága). Én, ha kórházi orvoskémnt a hozzátartozónak azt mondom, hogy " nem tudunk érdemben segíteni", az azt jelenti, hogy nem is lehet. Nem azt, hogy nem fizetett eleget. Az általam vezetett aktív osztályra a csak ápolást igénylő idős embert nem fogjuk felvenni, bármennyit is fizet(ne) a hozzátartozó

she_wolf 2015.02.20. 05:58:25

@Fergio:
Két hozzászólásomban is említést tettem arról, amit te is firtatsz.
Való igaz, hogy egy tisztességes társadalomban úgy kellene működnie a dolognak, hogy idős szerettemet én gondozzam, amikor arra már rászorul.
Az itteni posztokból nem szokott kiderülni az esetek háttere, hiányoznak alapvető információk is. Ezért aztán érdembeni hozzászólások is csak csekély számmal jelennek meg. Én ezért szoktam megpróbálni "kötekedni:)" azokkal, akik az "oldja meg" válasznál kötnek ki, mert magam is hasonló cipőben járok anyósom okán. Igyekszem azok nevében megszólalni, akik nem tudják magukhoz venni a gondozásra szoruló családtagot, mert:
maga is dolgozik,
gyerekeket nevel,
más, gondozásra/ápolásra szoruló családtag is van (netán ő maga),
vagy egész egyszerűen nincs hely (igen, legyen adott egy kétszobás panel, négy tagú család, és akkor egy krónikus, esetleg mozgásában korlátozott fekvőbeteget hová tegyen?)

Azzal, hogy a Praxison írnak ilyen problémákról a poszterek, nem oldódik meg semmi.
A gyatra szociálpolitika és az egészségügy mostani -egyre romló- helyzete csak súlyosbít mindezen.
Nekünk ilyen szempontból "szerencsénk" volt, mert mire anyósom gyógyszerezését beállították, az alatt az idő alatt találtunk neki egy olyan helyet a közelünkben, ahol úgy viselik gondját, ahogy mi azt elképzeltük. Állandó orvosi felügyelet, szabad látogatás (most spec. nem), figyelmes gondozók. Nem tudom, ezt hogyan oldanánk meg ha nem Budapest és vonzáskörzetéről lenne szó:(
De valóban nagyon sok olyan ember (legalábbis rendszertanilag odasorolt) van, aki inkább lepattintaná az idős nyűgöt valahová, csak ne lássa, jó lesz majd a hagyatéka, csak menne már minél hamarabb, közben pedig a temetkezési cégek árlistáit böngészi. Ez pedig gyomorforgató:( Mert hiszen emberek vagyunk. Ilyenek és olyanok....

Ha valamennyire figyelemmel kíséred ennek a blognak az életét, szerintem nem csoda, ha néha a filmeknél, zenéknél kötünk ki:(
A G pont pedig egy black out volt egy ...izétől:)

she_wolf 2015.02.20. 06:28:22

@csakmotyogok:
Okos szülő ilyenkor a hagyományok megőrzése mellett ad a gyermeknek egy másik keresztnevet amiből a gyerek majd választ. Egyszerű. Sőt, ha zavarja, hogy ő a családban a nyolcadik Pista, akkor van lehetőség névváltoztatásra is (tudomásom szerint), legfeljebb a fejére vonja a többi Pista haragját:)
Nem tudom honnan, és milyen engedély kell hozzá egyébként...

csakmotyogok 2015.02.20. 06:42:45

@mig54: Nálunk is így van:)) mivel még a vezeték nevünk is azonos.Az elején zavart minket ,de felnőttként már másképp látjuk,senki sem akart változtatni.S kamaszként volt 1-2 vicces helyzet is amivel már tényleg nem offolnék tovább.

csakmotyogok 2015.02.20. 06:45:35

@Tempus.Anh: Nem:)) így van:))Khmm ezért nem is lettem magyar tanár/gépírónő (van még olyan?)

asztalosani 2015.02.20. 08:17:05

@mig54:
a G pontomat ti hoztátok fel, ha megint gondjaid vannak az emlékezéssel...

de örülök, hogy ma is szóba került :)

asztalosani 2015.02.20. 08:39:30

@Fergio:
itt csak az esetek elenyésző részében kaphatsz segítséget
(tudod holló hollónak nem vájja ki a szemét)

a témára visszakanyarodva pedig az okok a kormányzásban keresendő (vagyis akikre lettek szavazva "rezsicsökkentés" címszó alatt, mert ugye a magyar az minden ilyet benyel, miközben azt sem tudja mi történik a háttérben, nézzük):
- megszüntették az EBF-et 2010-ben, helyette egy csökevény "szervezetet" állítottak fel két év késéssel, nevezetesen az OBDK-t. (nyilván te erről semmit sem tudsz, mert hát nem volt gondod eddig az eü-ben, de ne is legyen, hogy megtapasztald miféle "szervezet / hatóság" ez az OBDK...
- az "új alkotmányba" (aka alaptörvény) bevették a "szülőeltartás" fogalmát.
- nem TB járulékot fizetsz már pár éve (mert azért neked kötelesek is lennének szolgáltatást nyújtani), hanem ADÓT (na ezért már nem)
- most nyirbálták meg az otthon ápolást is (házi segítségnyújtásra szorulók szociális támogatása...stb)
- most nyirbálják meg (ja bocs, "alakítják át", de hát ezt mindenki tudja mit jelent) az eü.-et konkrétan a kórházi férőhelyeket
- nőnek a várólisták hossza (most tök mindegy hogy zombika mit jelent be vagy mit nem, mert OV-tól tudjuk, hogy ne higgyünk annak amit mond, hanem annak amit tesz)
- mentőautók "hasznos élettartamát" 9-10 évről 13-14 évre növelték
stb.

talán kicsit fel kellene ébredni és követni kellene a változásokat, nem most kérdezni ilyeneket

"Tehát még egyszer: felmerül a kérdés, hogy azokban az esetekben, amikor nem triviális a beteg apuka, mama kezelése otthon, milyen más lehetősége van az embereknek?"

tehát, még egyszer röviden:
semmilyen, old meg egymagad (mert törvény kötelez rá (lsd. szülőtartás), mert az államnak nem felelőssége a betegek ellátása (lsd. TB ADÓ)...stb. magyarán: ha már öreg vagy, inkább pusztulj, mert a társadalom terhére vagy (nem keresel pénzt, nem fizetsz adókat, nem költesz, hanem rád költenek: nyugdíj, eü. ellátás).

hogy te mit tehetsz? nos lehet menni tüntetni, vagy leveleket írogatni az EMMI-nek, az OBDK-nak, AJBH-hoz (én az utóbbit ajánlanám) és csatlakozni egy FB csoporthoz, hogy jelenléteddel is nagyobb legyen a táboruk, mert a mai világban egyvalaki egyedül sz@rt sem ér (bocs, csak őszinte vagyok), vagy tovább nyelsz és fizetsz egy valag pénzt... de tudod a pénz is egyszer elfogy...

[visszatérve a G pontra: ezt a témát nem én hoztam fel, csak ha már ennyire érdekelte miget és társait, hát gondoltam tájékoztatom őket arról, hogy megvan és köszöni szépen jól van :P :))

swiss blend 2015.02.20. 12:21:37

@Fergio:

:D:D
Nem lettem reepach szőcsöve,csak felvázoltam nagyjából milyen választ fogsz kapni a kérdésedre.

Nem tőlem,én tökéletesen megértem azokat a családokat akik NEM tudják megoldani az idős beteg családtag ápolását otthon,mivel az nem is olyan egyszerű mutatvány.

reepach 2015.02.20. 16:11:54

Mégis igaza van azoknak, akik szerint asztalos meg swiss ugyanaz. Nem hiszem, hogy van még egy ember az országban rajtuk kívül, aki az "oldd meg"-et "old meg"-nek írná. Aki gyönyörű magyar nyelvünket ilyen módon töri kerékbe, az minden gaztettre képes...

Tempus.Anh 2015.02.20. 17:23:29

@csakmotyogok: Csak tréfa volt, nyilván, de adta a szójáték :)

she_wolf 2015.02.20. 18:38:26

@reepach:
asztalosinas nem ismerni nagybetű (kivételt képeznek a szigorúan aktakukaci ninőségben megismert rövidítések), mak-mak magyar nyelvtan, -ba;-be;-ban;-ben következetes tévesztése, szenvedő alak következetes és indokolatlan használata a magyar nyelvtanban (brrr..), igekötők helytelen használata és még sorolhatnám..:( Hozzá képest swiss blend guruja a magyar nyelvtannak.

"oldd meg" vs. "old meg" nem old meg semmit sem, sajnos, főiskolát végzettek is belebonyolódtak már a felszólító mód írásbeli kifejezésébe:(

zünüke 2015.02.20. 19:03:17

@reepach:
Köszönöm a választ.
Nagyjából most kezdem megérteni anyu halálának az okát,de a lelkiismeretem még mindig gyötör,hogy nem voltam erőszakosabb a kivizsgálásával.Sokszor agyalok azon,hogy ha elrángatom az orvoshoz,ott megállapítják,hogy a szívével gond van,gyógyszereket kap,rosszabb esetben meg kell műteni,ha nem is olyan aktívan mint amilyen volt,de lehet ma is élne?
Még egyszer köszi a válaszodat.

asztalosani 2015.02.20. 19:35:06

@mig54:
na már megint: másba már nem tudsz belekötni, igaz?
ennyire fáj, hogy MA MEGINT beleszaladtál egy olyan szakmai részbe, amihez még halvány lila gőzöd sem volt? :)
még hogy álmos?
délelőtt 11-kor?! :)
az állítólagos "otthon munkád mellett"???
na persze! :D
na ne etess! XD

tudod, még egy általános iskolás is tudja, hogy mi az a vérátömlesztés, mivel foglalkoznak az ortopédián és hasonló dolgok, amikről te nap mint nap tanúbizonyságot teszel, hogy nem tudod.
még hogy te az eü.-ben dolgoztál?!
(max. takarítóként)

a nevem pedig asztalosani, de úgy látom már a másolással is gondjaid vannak: csak nem megártott az esti itóka?

és még te oktatsz ki itt embereket?! hisz még olvasni de még másolni sem tudsz rendesen...
hát megszakadok a nevetéstől XD

she_wolf 2015.02.20. 19:39:18

@asztalosani:
Igen, ma 11 körül ébredtem, van, amikor korábban, van, amikor később. A magam ura vagyok.

Egyébként pedig: .I..

szsuzsanna 2015.02.21. 10:52:14

@reepach: Hála a jó istennek, mostanában nem volt a kezemben kórházi "záró"...
Nem tudom, hogy "divat-e még", ráírni, "hogy otthonában jav".: -felsorolva a javasolt gyógyszereket, stb.?
A háziorvos fölírhat-e "mindent", legalább "gyógyszerileg", -ami szükséges ahhoz, hogy otthon is tűrhetően legyen? -vagy be kell "nyühülni" a beteget szakrendelésre, stb-re, hogy ott fölírják?

-(tudjátok-e, hogy, pl., PELENKÁT SEM! írhat föl a háziorvos?!)

she_wolf 2015.02.21. 13:01:12

@szsuzsanna:
"-(tudjátok-e, hogy, pl., PELENKÁT SEM! írhat föl a háziorvos?!)"

Sajnos, tudom:( Ráadásul még a szakorvos is csak meghatározott mennyiséget írhat fel, ha pedig a beteg kórházba kerül X időre, akkor azt is figyelembe kell vennie.
Úgyhogy mi egy idő után már nem is görcsöltünk ezzel, mentünk vény nélkül a patikába, és vehettük teljes áron.
Amikor elszörnyednek az emberek azon, hogy egy otthonban történő elhelyezésen mi kerül annyiba, akkor nem gondolnak bele, hogy az ár java részét az ilyesmik teszik ki:(

reepach 2015.02.21. 13:04:38

@szsuzsanna: Nem divat, hanem kötelező ráírni a zárójelentés végére a javaslatot, amit egyébként a háziorvos - saját belátása szerint - vagy elfogad, vagy felülbírál.
Pelenkát felírhat a háziorvos, csak szükséges hozzá szakorvosi javaslat, amit belgyógyász/urológus/neurológus/nőgyógyász/rehabilitációs szakorvos egy éves időtartamra adhat.
Naponta adok ilyen javaslatot a betegeinknek, aminek alapján a háziorvos felírhatja a pelenkát.
Van néhány nagyhatású, és potenciálisan komoly mellékhatást is okozó és/vagy nagyon drága gyógyszer (egyes alvadásgátlók, vérzsír-csökkentők, szívgyógyszerek, antidiabeticumok, kábító
fájdalomcsillapítók, daganatellenes gyógyszerek, stb.), amihez szintén szükséges szakorvosi javaslat, de akkor már a háziorvos is írhatja. Ha ilyen gyógyszert javaslunk a betegnek otthonába, a zárójelentés mellé a szakorvosi javaslatot is átadjuk a kórházból történő távozásakor.

reepach 2015.02.21. 13:05:37

@mig54: Ha túl sok a kidobni való pénzetek... Egyébként kérjetek szakorvosi javaslatot a felsorolt szakorvosok valamelyikétől.

she_wolf 2015.02.21. 13:17:04

@reepach:
Csak a magunk tapasztalásait írtam le. Hihetetlen, mit összematekoztak vele, és biztos vagyok abban, hogy ez nem így működik mindenhol, ahogy nálunk. Lehet, hogy van erre egy meghatározott irányelv, amitől alkalomadtán eltérhetnek az orvosok.
(Azt tudom, hogy a Lyricámra vonatkozó szakorvosit évente meg lehet hosszabbítani (ha szükséges), és a háziorvos írja fel a továbbiakban.)

Anyósom idősek otthonában van, a pelussal már nincs teendőnk:(

Fergio 2015.02.21. 13:34:51

@reepach:
Akkor illendőségből, mert egyébként Te biztos jobban tudod:
Nem azt írtam, hogy kórházakban kell ápolni az idős embereket mindenáron, hanem a Te fellengzős és átgondolatlan 8 pontodra írtam válaszként. 1 hét 24 órás pelenkázás, fürdetés, etetés, fulladás elhárítás, szeretgetés és ápolás után sírva rohannál, hogy segítsen valaki... Ne haragudj, de fingod sincs a kis 8 pontos esszéd alapján egy beteg, magatehetetlen ember otthoni ápolásáról.
A púder pedig nem kell. Igen, tudom, hogy nincs pénz az eü-ben, éppen ezért vannak a kivételek, de ezt Neked kellene a legjobban tudnod. És persze hálapénz sincs. Na hagyjuk ezt a maszlagot.

reepach 2015.02.21. 14:35:29

@Fergio:
" fingod sincs a kis 8 pontos esszéd alapján egy beteg, magatehetetlen ember otthoni ápolásáról."

"Fingom" valóban nincs, de a betegek ápolásáról (közel 40 év kórházi munka után) valószínűleg többet tudok, mint az itt jelenlevők összesen.
A " fellengzős és átgondolatlan 8 pontom" azonban nem a betegek otthoni ápolásáról szólt, hanem asztalosnak arra a kérdésére volt válasz, hogy tudom-e, hogy mit lehet tenni orvosilag egy szívelégtelenségben szenvedő, fulladós beteggel.
("TE MIT IS TANÁCSOLSZ a szerencsétlen hozzátartozónak, hoyg ugyan már mit csináljon ha é.apja fullad??? ?)
Erre válaszoltam, nem az otthoni ápolás problematikájára. Utólag is azt gondolom, hogy a válaszom korrekt volt - fulladós betegnek a a megfelelő gyógyszereket, oxygent kell adni, ahogy azt írtam. Néhány kommenttel feljebb a szükséges gyógyszereket (hatóanyagokat) nevesítettem is, de fasztalosani ezt is kifogásolta.
" az egészet írd le úgy, hogy a posztoló (legyen akár postás, vasutas, rendőr, tanár...stb.) is megértse, kezd ott, hogy ___lerövidíted __és EMBERI NYELVEN LEÍROD___,...
tehát emberi nyelven: mit csináljon a szerencsétlen hozzátartozó, ha éppen azt látja, hogy az apja fullad."
Bár a kifogásolt válaszom is emberi nyelven íródott, erre született a lerövidített,
" postás, vasutas, rendőr, tanár" számára is érthetően megfogalmazott, "fellengzős és átgondolatlan 8 pont"

Nem igazán értem, hogy miért rossz válasz arra kérdésre, hogy mit csináljon a hozzátartozó, ha látja, hogy édesapja fullad, az a tanács, hogy adja neki a fulladás elleni gyógyszereket és az oxygént?

Fergio 2015.02.21. 15:37:42

@reepach:
Ha egy szívelégtelenségben szenvedő, idős, fulladós betegnek azt javaslod, hogy otthon ápolják, és amikor fullad adjanak neki oxigént; nincs több kérdésem.

Fergio 2015.02.21. 15:53:20

@reepach:
"7. kiveri a (saját) fejéből azt a doxasmát, hogy szíre-szóra kórházba akarja
vitetni."
Egy szívelégtelenségben szenvedő beteggel mégis mi a francot csináljon a hozzátartozója, ha rosszabodik az állapota?????? Ja, adjon neki még több oxigént... vagy nézze végig a haláltusáját. Csak nehogy hasonló helyzetbe kerüljön, aki ezt normális megoldásnak gondolja...

reepach 2015.02.21. 17:30:02

@Fergio: Utolsó két hozzászólásod a teljes tájékozatlanság mellett rosszindulatról is árulkodik.
"A nincs több kérdésem" helyett tisztességesebb lett volna, ha azt mondod, hogy "Hülye vagyok a témához, fogalmam sincs, hogy milyen egy szívelégtelenség, mik a kezelési lehetőségei, mi a prognózisa, de azt hiszem, hogy én vagyok a faszagyerek, ha kapásból kontrázom a szakember véleményét.

Feladom, nekem nincs több válaszom. Beszélgess asztalossal, biztosan jól megértitek egymást.

Fergio 2015.02.21. 22:00:20

@reepach: Nem vagyok orvos, valóban. De a Te 8 pontod a "szakember" legnagyobb bukása. Figyelj, teljesen mindegy, hogy mi a prognózisa a szívelégtelenségnek... a poszt nem erről szólt. Hanem arról, hogy az idős, BETEG embereket kib@sszák a kórházból, mert "nem tudnak érdemben segíteni", Te pedig oldd meg valahogy a kezelését, akár hetekig 24 órán keresztül otthon egy f@szkalap orvos hirtelen ötletei alapján. Ha az állapota súlyosbodik - tök mindegy mi miatt - nem viheted be a kórházba, hogy szakszerű kezelést kapjon, hiszen újra kicsapnak... Az apám rákos volt, az utolsó 2 hetet a KÓRHÁZBAN töltötte, és csak morphium injekciót tudtak adni neki, hogy a fájdalmait csökkentsék. (Zsebbe adott pénzért természetesen...) Otthon hogyan adtam volna be neki a morphium injekciót, szakember? Vagy már mindegy, hiszen tudtuk, hogy úgyis meghal, napok kérdése... szenvedjen? Nem hallottad a nyöszörgését minden nap... Te valószínűleg egyedül soha nem töltöttél még egy napot sem egy idős beteggel, és fogalmad sincs arról, milyen nehéz egyedül megfürdetni egy magatehetetlen embert, állandóan figyelni rá még éjszaka is, etetni, beadni a gyógyszereit, és közben ellátni a családot is, meg a gyerekeket. Ja és valahogy legyen közben pénz is, mert a gyógyszereket, meg a kaját nem adják ingyen a boltban. És közben szeded a nyugtatókat, hogy ne bőgd el magad 10 percenként... Te, szakember, Te...

she_wolf 2015.02.21. 23:12:02

@Fergio:
Szerintem két különböző dologról beszéltek, aminek sajnos - mindent egybevetve - az egymásra mutogatás a vége.
A kórházak kapacitása és ellátási kötelezettsége vs. a beteg és/vagy a rokon egyéni helyzete.
Ha nincs hely, nem tudják a beteget benntartani, pláne a posztban leírt előre megjósolt kilátással. Ha a posztban szereplő orvos pénzéhes lett volna, biztosan talál valami megoldást. Vagy nem, mert neki is van felettese, aki elszámoltatja. Ennek eredménye, hogy a beteget haza kell vinni, mihelyt olyan állapotba hozzák, hogy otthonában is ápolható. A szerencsétlen hozzátartozó pedig vakarja a fejét tehetetlenségében, mert bár szeretné, nem tudja megoldani az otthoni ápolást.
Sajnálom, hogy édesapád betegsége miatt átestél mindazon a tortúrán, amit leírtál:(
Van rá lehetőség, hogy házhoz kijárjon ápolónő, a helyi önkormányzathoz kell fordulni.
(Saját tapasztalat: nekem fekvőbetegként im. injekciót kellett kapnom 2 hétig. Bár tudom magamat szúrni im. és iv. is (a férjem is, mert megtanítottam), szó sem lehetett róla, mert nincs róla papírom, és a felelősség az orvosé.
Megint csak ismételni tudom magam: nagy hiány van az olyan otthon(szerű) létesítményekből, ahol az ilyen, gyakorlatilag végstádiumú betegeket mindenki számára megnyugatóan el lehetne helyezni. Ez nagyon szomorú, és ezért a betegeknek és hozzátartozóiknak nem az orvosokat, kórházakat kellene okolni (és ugyanez áll fordítva is!), hanem azokat, akik a magyar egészségügyet - és ennek folyományaként -, a magyar embereket ilyen helyzetbe hozták:(
A poszternek javasolnám, hogy forduljon a helyi önkormányzathoz (a szociális irodán általában empatikus, rendes emberek dolgoznak), és kérdezze meg tőlük, hogy milyen lehetőségeik vannak, milyen segítségre számíthatnak.

reepach 2015.02.22. 08:07:08

@Fergio:
"Otthon hogyan adtam volna be neki a morphium injekciót, " A ma már hozzáférhető per os- és bőrön keresztül felszívódó morfium készítmények mellett nincs szükség injekcióra - ha bármely megfontolásból, kivételesen mégis, beadja a háziorvosi szolgálat.
A vita onnan indult, hogy az idős, ápolásra szoruló beteget kell-e, szabad-e aktív kórházi osztályra vinni, pl.kardiológiára, mint a posztbéli esetben. A válasz nagyon határozott, egyértelmű NEM. Ezt ép ésszel megkérdőjelezni sem szabadna, nem hogy végsőkig hajtogatni a "DE igen"-t, védeni próbálni a védhetetlent. Ez akkor is így van, ha "zsebbe adott pénzért" vannak (fő)orvosok, akik felveszik az ilyen betegeket osztályukra, ez éppúgy elítélendő, mint aki pénzt kért a műtétért. Ez korrupció, törvénytelenség, erőforrások nem engedélyezett célra történő fordítása, költségvetési csalás, közokirathamisítás (az OEP felé nyilván hamisan akut betegséget kódolt, hogy hozzájusson a finanszírozáshoz) és igen, veszélyezteti a valóban aktív betegségben szenvedő, gyógyítható betegek ellátását.
Ennyi. A többi rizsa.
És nem kell személyeskedést belevinni, de ha már elkezdted: jóval több, mint 100.000. beteget kezeltem (kezeltünk a vezetésem alatt álló osztályokon) és végigasszisztáltam saját szüleim halálát. Amikor pl. egyértelművé vált, hogy édesanyámon nem lehet segíteni, hazavittem a kórházból, több mint 2 hétig ápoltuk és haláláig mellette voltam (pedig nem 93, hanem "csak" 82 éves volt). És nem szedtem nyugtatót, igaz, néha küszködtem a könnyeimmel.

De belátom, hogy téged és asztalost nem lehet meggyőzni, ezért tényleg megígérem, hogy ebben a témában többet nem reflektálok, bármit is írjatok.

Nem az a buta ember, aki nem tud valamit (vagy rosszul tud), hanem aki nem látja be a tévedését.

csakmotyogok 2015.02.22. 08:42:55

@mig54: Az apósom otthon halt meg. Gyomor és nyelőcső rákban. Akkor tudtam nem sokára vége, mikor a megkért ragyogó napsütésben, kapcsoljam fel a villanyt, mert olyan félhomály van nem tud olvasni.
A nagyapám is rákban halt meg otthon... Igen fárasztó és megterhelő otthon ápolni 1 rákos /bármilyen beteget, de minket is fárasztó volt felnevelni. Ezzel tartozunk.Azok ilyen dühösek és haragosak akik a szívük mélyén tudják nem tettek meg mindent a szerettükért, nem voltak ott mellette. Könnyű utálni a kórházat, az orvost az ápolónőt, mennyivel könnyebb ,mint magunkba nézni.
Azzal megfogtál mikor írtad mi van ha mi a gyermekek betegszünk le és nem tudja ápolni a szülőt. Nos, ez az egyetlen indok amit eltudok fogadni. Bízom benne egészségesek leszünk, hogy az én szüleim mellett is ott tudjak állni az utolsó időszakban és ne idegenek nyakába dobjam.De azt hiszem elkezdek nézelődni keresgélni, hol jó 1 idős embernek ha még sem bírjuk fizikailag.
Azon is morfondírozom, hogy lehet az ,hogy valaki a saját apját/anyját nem bírja emelgetni, de elvárná egy hatvankilós ápolónő naponta 50-60 emberrel tegye ezt meg. Ugye más bírjon 50-60x annyit ,mint ő mogyoróért.Nagyon sokan meglepődnek, mikor mondom ez nem az ápolónő dolga.
A legkönnyebb azt szidni ,aki semmiről nem tehet. Nem tehet az orvos az ápolónő arról, hogy a kórház akut esetekre van és nincs nálunk idösápolásra' megfelelő szociális háttér, ha már a család nem tud és akar. Sokan nem is akarnak gondoskodni. Zűr van az emberek fejében.Kell az idős pénze vagyona, csak az idős ember nem kell. Az apósom ápolása egy felső közép kategóriás autóba került. EQ nulla emberek hülyének tartanak minket , én őket:))

csakmotyogok 2015.02.22. 08:47:33

@reepach: Olcsón lehet venni emelőgépet, és olcsón lehet venni ágyat is amire a beteget átemelve le lehet zuhanyoztatni. Sokan ezt sem tudják, amit sajnálok nem igen látok ilyet kórházi osztályokon, igaz azokat akut esetekre tartanák fent, lehet ezért nincs.Ápolási osztályon nem jártam, nem is szeretnék. Sokszor az az érzésem az emberek jó része a belgyógyászati/tüdő osztályokat afféle "emberledobónak" tartják.

she_wolf 2015.02.22. 10:14:40

@csakmotyogok:
Az emberi érzések, és a kötelességtudat csak egy része a dolognak.
Ilyen posztok esetén mindig magamból indulok ki: mit tennék, ha..?
Elmondom: nagyon, de nagyon nagy bajban lennék. Nem tudnám megoldani otthon anyósom ápolását. Jómagam beteg vagyok, néha napokon keresztül csak úgy alszom, mint a delfinek, részben kikapcsolt állapotban. A férjem hetente több napig egyfolytában vidéken van. Örülök, hogy van az a megoldás, ami.
Anyósom betegségének vége nem prognosztizálható, ugyanúgy távozhat akár ma, mint évek múlva. Neki igyekszünk minden segítséget megadni ahhoz, hogy többé-kevésbé méltósággal viselhesse azt, amit a sors neki szánt. Igen, úgy érezzük, ezzel tartozunk neki. De többet nem tehetünk, ezt próbáld megérteni, kérlek.
Sokan még ennyit sem tudnak megtenni, mert nincs rá keret, vagy az egyéb körülmények nem teszik lehetővé. Pl.: ingázó szülők, 1-2-3 gyerek, egérlyuknyi lakás, az is olyan, amilyen. Egy ilyen helyzetet nem tudsz elképzelni? Ez számodra nem elfogadható indok? Vagy mint nálunk: van anyósom, a férjem, én, és senki más, mert a világ és az ország minden sarkába jutott a családtagokból.
Most arról szól a nagy tervezet, hogy megyénként egy súlyponti kórház (vagy hogy a pékbe híjják?), a falvakban, kisközségekben uram bocsá' tanyákon élőket meg sem említem....gyászos helyzet:(
Nem véletlen, hogy az eü.-vel és a szociális hálóval történő meló helyett minden mással foglalkozik a mindenkori kormány:(

Ugyanakkor megértem a Te berzenkedésedet is, mert számtalan példa bizonyítja, hogy az idősektől való megszabadulás egy külön szakággá fejlődik:(
A beteg idősek jövedelmének gátlástalnul öncélra való felhasználása pedig....nincs rá szavam, bocs:(

szsuzsanna 2015.02.22. 10:15:56

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e, ez ügyben...
Kedves "vezérhozzászólók"!
Lehet, hogy én, egy "őskövület vagyok", de, jó néhány hozzászólásotok elképesztően undorító.
Egyre inkább, azt hiszem, hogy valószínűleg, én is, (az egyre kevesebb!) naiv hülye vagyok, -aki, azt hiszi, hogy van értelme "normálisan" ide írni...
Egyszerűen nem értem, hogy bármilyen hozzászólás ürügyén, hogy lehet "lemenni ilyen szintre?"
Írhatok ilyet, mivel, évtizedekig a "végeken szolgálva", állandóan ki voltunk téve a "legmélyebb söpredéknek" is..., -de, "fésztufész" tudtuk, próbáltuk "kezelni", -anélkül, hogy, "lementünk volna az ő szintjükre"...
Kérlek, ne csináljátok ezt!
Mert, így, hiába írtok "rendes", és segítő hozzászólásokat is, -azok, -ezek mellett hiteltelenné válnak.

she_wolf 2015.02.22. 10:28:05

@szsuzsanna:
Pedig hidd el, van, hogy néha alá kell szállnunk, még akkor is, ha utána esetleg szégyelljük magunkat:(
A javaslatom az lenne, hogy talán célozd be a bloggazdát, és neki mondd el, mi nyomaszt. Egyébként teljes mértékben megértelek. Én próbáltam "face to face" rendezni a saramat, nem találtattam együttműködésre alkalmasnak. Innentől csak annyit mondhatok: sajnálom.

"Mert, így, hiába írtok "rendes", és segítő hozzászólásokat is, -azok, -ezek mellett hiteltelenné válnak."
Engedd meg nekem, hogy ebben kételkedjem:)

csakmotyogok 2015.02.22. 10:31:29

@mig54: Én ezt megértem, de az aki acsarkodik mi az ördögért nem érti meg , hogy erről a doki még annyira sem tehet, mert ez nem az ő dolguk? Mindent megértek, addig amíg nem mást kezd el valaki lejáratni, átkozni a saját tehetetlenségéért. Bár apum mindig, azt mondja nincs leheleten csak lusta ember. S épp azért amiért írtad, kezdtem el gondolkozni, mi van ha a saját betegségünk miatt nem tudjuk ápolni a hozzátartozónk? Én tuti 1000 levelet írnék mindenhová és szervezkednék, de nem az eüsök ellen, hanem mellettük + azok ellen akik ezt a gondot kivetik a nyakukból.Szociális probléma ez és nem egészségügyi ott kellene verni a tamtamot, de könnyebb a dokikat ekézni mit tenni vmit.

she_wolf 2015.02.22. 11:04:28

@csakmotyogok:
A beteg és a hozzátartozó a dokikkal találkozik, beszél. Az orvos mondja meg nekik széttárt karokkal, hogy sajnálom, nem tudok mit tenni. Evidens, hogy rajtuk csattan az ostor:(
A másik dolog, amit nem értek: itt van ez a nyamvadt internet. Annyi mindenre lehet használni, hogy az egy csuda!
Mondjuk tájékozódásra, keresésre. Én biztosan fülig benne lennék a córeszban ha kirántanák alólam. Nem tartom ugyan függőnek magam (noha erőteljes hajlamom van a függőségre), de eddig még minden velem kapcsolatos eü. probléma esetén ennek segítségével találtam meg azokat, akik eddig foglalkoztak (és remélhetőleg ezek után is foglalkozni fognak) velem.
Amikor arról van szó, hogy az ellátásra panaszkodnak, akkor miért az a legegyszerűbb, hogy most majd jól megírom a Praxisba, hogy rám néztek a tikok, nem pedig az, hogy ott, helyben jelzem az elégedetlenségemet, vagy felügyeleti szervhez fordulok?
Ha erre nekem valamki épeszű és elfogadható magyarázatot tud adni, akkor annak én most itt, helyben, és ahogy akarja.....

csakmotyogok 2015.02.22. 11:08:30

@mig54: :DD
Nem szabad könnyelmű ígérteket tenni:))

she_wolf 2015.02.22. 11:11:27

@csakmotyogok:
"Én tuti 1000 levelet írnék mindenhová és szervezkednék, de nem az eüsök ellen, hanem mellettük + azok ellen akik ezt a gondot kivetik a nyakukból."

Hol élsz, angyalom? Egy olyan országban, ahol "dögöljön meg a szomszéd tehene is" majd kiáll valaki a másikért?:(

she_wolf 2015.02.22. 11:14:04

@csakmotyogok:
Márpedig én feltartott bal kézzel, jobbal a szűmön: eskü!:)

she_wolf 2015.02.22. 11:15:23

@mig54:
Ja, az nem ér, ha nem is akarja hogy rendeződjenek a sorai, mert akkor megint elfelejtem az úrinő stílt!:/

szsuzsanna 2015.02.22. 11:15:58

A "post-hoz": -nagyon sajnállak, nyilván, neked, nagyon nehéz ezt átélni, hogy már többedszer, órákba telik , amíg "elhelyezik" a kórházban az édesapádat...-DE, sajnos, az Ő korában, állapotában, hidd el, a tőlünk gazdagabb országokban sem, percek alatt, tudnák elhelyezni...-csoda, hogy a SÜRGŐSSÉGI KARDIOLÓGIÁN mindig találtak ágyat neki...
Bármennyire rosszul esik, -de, -ha őszintén belegondolsz, egy intenzív kardiológiai ágyat, tényleg, nem szabad(na) a szükségesnél, hosszabban "lefoglalni"...
-Ehhez, persze, kellene egy "másik ágy", -ahol, még "megtángálják", kezelik, stb., -akár fizetősen, -de, nem "zsebbe"...

Fergio 2015.02.22. 11:20:00

@reepach: Nem kell válaszolnod, én is csak azért írok, mert van egy-két dolog, amit tisztázni szeretnék.
Apám 10 éve halt meg, nem most, akkoriban nem volt bőrön keresztül adható morphium, vagy ha volt, nem tudtunk róla.

Ha úgy gondolod, hogy a pénzért történő, nem leadózott orvosi szolgáltatások törvénytelenek, és büntethető, akkor nagy baj van, mert ma már egy műtétet sem végeznek el hálapénz nélkül. Mindenki tartja a markát. Csak azt nem értem, hogy hogyan tisztelje az ember azt a szakmai társaságot, akik 80%-a korrupt, adót csal, törvényt szeg és közben olyan hangnemben ír kommenteket, hogy az embernek feláll a szőr a hátán a stílus miatt??? Ezen azért el kellene gondolkozni. Én informatikus vagyok, minden adót befizetek (EVA-sként nincs más lehetőségem), és nem osztom a hozzá nem értő embereket, csak azért mert én biztosan jobban tudom. Mert tudom, hogy senki sem úgy született, hogy ért az informatikához. De azért tapasztalata lehet, és jó meglátása is. Ezen a blogon ilyen hozzáállást orvostól, még nem tapasztaltam. (Ezt nem épp Rád értem, de vannak ezen a blogon olyan orvosok, akikre illik a leírás.)

Nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy akik nem tudják otthon ellátni az utolsó stádiumban lévő hozzátartozóikat ilyen-olyan okból, azokkal mi legyen, ha a kórházban kategórikusan tilos BETEG, és ápolásra szoruló embereket kezelni. Az olyan nyugdíjas otthonokban, ahol ezeket az ápolásokat egyáltalán vállalják, minimum fél éves várakozás van, a másik lehetőség ápolónő felfogadása, 24 órás ápolásnál kb. 10.000 Ft-os díjért. Nem mindenki tudja megfizetni. Tehát értem én, hogy oda ne, és más lehetőség nincs, akkor mi legyen? Az állam lesz@rja - ahogy többen is írták - az idős betegeket.

Ha átélted az idős szüleid otthoni ápolását, miért írsz valótlanul könnyűnek beállított otthoni ápolásról???? Egyébként elárulom - de erről is írtam -, hogy nagyon sok szanatóriumban kezelnek utolsó stádiumban lévő betegeket, ahol ugye általában nincs az a probléma, hogy az aktív betegségben szenvedő betegek ellátása csorbulna. Erről miért nem írsz, ha ennyire ismered ezt a helyzetet??? Még talán mig54 értette meg a leginkább a problémát, az ő kommentjeiben van válasz ezekre a kérdésekre. Az orvosok ugyanazt szajkózzák: ne a kórházba, mert túlterhelt, ápold otthon, oldd meg. Kössz a segítséget.

Tempus.Anh 2015.02.22. 11:22:14

@szsuzsanna: Ez a megtángálják "eltángálják" formában fut valahol a keleti országrészünkben (értsd: Erdély) és "elverik" jelentése van.

A "megtángálják" mit is jelent? Mert számomra ez így új és ebben a vonatkozásban kissé groteszk.

Tempus.Anh 2015.02.22. 11:24:29

@Fergio: Vannak ápolási osztályok, krónikus belgyógyászati vagy krónikus sebészeti részlegek, ahol viszonylag hosszú időn keresztül, orvosi felügyelet mellett kezelnek és ápolnak betegeket.

Fergio 2015.02.22. 11:27:42

@csakmotyogok: Amiket leírtál, a hozzáállás azt tükrözi, hogy fogalmad sincs arról, hogy nem minden ember gonosz, de sajnos a dolgok nem olyan egyszerűek, mint azt egy kicsi intelligenciával megoldott ember gondolja. Egy teljesen általános eseten keresztül: adott egy még csak nem is idős házaspár, a férj 58, a feleség 56 éves, nincs gyerekük. Rokonaik messze. Az asszonyka agyvérzést szenved, a férjnek csípőprotézise van, asztmás, cukros és nemrég volt egy tüdőembóliája. Szeretném Tőled megkérdezni, hogy a kórházból kiadott, bal oldalára lebénult, az orvosk szerint már nem menthető asszonykával mit csináljon a férj? (Panelben laknak, az asszonykának még nincs nyugdíja, tehát egy fizetésből élnek...)

csakmotyogok 2015.02.22. 11:29:29

@Fergio: milye nszanatórium az ahol végelgyengüléses beteget ápolnak államilag azaz ingyen? Melyek ezek? Komolyan érdekelne.
Másik kérdés ha valaki otthon nem tudja megoldani az idős hozzátartozója ápolását, miért várja el hogy ezt más oldja meg , akinek NEM ez a dolga? A kórház gyógyításra van nem haldoklásra.

Fergio 2015.02.22. 11:32:36

@Tempus.Anh: Köszönöm a választ. Tehát van megoldás a "kórházban" történő ápolásra olyan emberek számára, akik orvosi kezelésre szorulnak. (Gondolom szűkös férőhellyel.)

csakmotyogok 2015.02.22. 11:34:22

@Fergio: Kérdéssel tudok válaszolni. Mit csináljon vele a kórház? Aktív ágyon fektetni, nem szabad, kell annak aki gyógyítható, hogy ne jusson olyan állapotba, le kell róla mondani:((.
Az o.v. főorvos ha túl sok ilyen pénzt nem hozó beteget tart az osztályon,akkor állhat a szőnyeg szélén.Majd büntetést kap és stb. Első lépésben talán, önkormányzat, házi beteg ápolás, rokkant nyugdíjat kellene igényelni, de ehhez nem értek és ezen nem vitatkozom.

Fergio 2015.02.22. 11:34:53

@csakmotyogok: mátraházai Tüdőszanatórium, budakeszi Tüdőszanatórium, de nem ingyen. És nem hónapokig. Részleteket nem tudok, hívd fel őket.

csakmotyogok 2015.02.22. 11:35:34

@Fergio: Az ápolási osztályról már elég sokat és sokszor írtak, de az nem ingyenes napi 3-4000 Ft körül van.

csakmotyogok 2015.02.22. 11:36:59

@Fergio: Ja , ezt tudtam:(( azt hittem valami új. Azért köszönöm.

Fergio 2015.02.22. 11:43:26

@csakmotyogok: Nem írtam, hogy kórházban kellene kezelni, onnan adták ki. Rokkant nyugdíjjal nincsenek kisegítve, csak részlegesen. A 24 órás ápolás nagyon sokba kerül, hogy az önkormányzat esetleg támogatja-e azt nem tudom. A gond az, hogy a férj is valamennyire "ápolásra" szorul, amit eddig az asszonyka valósított meg. Szóval ez duplán gáz. De elárulom a megoldást: találtak egy "kórházat", ahol idős embereket kezelnek, itt Budapesten. 60.000 Ft-ot kellett fizetni havonta. Az asszonyka meggyógyult, rengeteg gyógytornának és a főorvos asszony lelkiismeretességének köszönhetően. A férjnek nehéz volt a kb. 1 év önellátás, de valahogy megoldotta. A feleség egyedül jár le a boltba vásárolni, lépcsőzni nem tud, mert a bal lába nem gyógyult meg teljesen.

Tempus.Anh 2015.02.22. 11:53:40

@Fergio: Az ápolási osztályok viszonylag sok hellyel rendelkeznek az aktív osztályokhoz képest is, az utolsó 10 évben a rehabilitációs és krónikus osztályokat jócskán kibővítették, ennek ellenére eléggé túlzsúfoltak és nehéz még a belső áthelyezéseket is elérni, emiatt gyakoriak a hozzátartozó-aktív osztályos orvos-krónikus osztályos orvos háromszögben a konfliktusok.

szsuzsanna 2015.02.22. 11:54:23

@csakmotyogok: -hát pl., -ez az, -van, amikor az "ápoló" hozzátartozó, -attól fo&ik, hogy ő, előbb lerokkan -mivel, kénytelen a saját, komoly testi bajait lesz@rni...

csakmotyogok 2015.02.22. 12:09:00

@Fergio: No látod inkább az ilyen infókat kellene megosztani.
Valahogy így: kedves poszter van Budapesten olyan kórhát.. itt ..és itt.
Szeretem ha valaminek jó a vége.

csakmotyogok 2015.02.22. 12:10:42

@csakmotyogok: javítva:kórház...de elütésben bajnok vagyok:))

she_wolf 2015.02.22. 12:13:18

@Fergio:
Az önkormányzatnál kezdeném, a szociális irodán/osztályon. Az összes létező orvosi dokumentációmmal a kezemben, hátizsákomban.
Te is csak zanzásítva írtál. Az aszonynak a rokkantsági ellátás magasan sanszos.
Első körben ezzel kezdeném. Ahogy @csakmotyogok: is írta.
A problémát az idő okozza, mert nem instant az ügyintézés:(

she_wolf 2015.02.22. 12:15:36

@mig54:
Hú....látom, hogy amíg én tetvészkedtem, alakultak a dolgok:)

yogosan 2015.02.22. 12:48:38

Kedves posztoló !!

Az önkormányzatokhoz feleslegesen fordulsz,mert ilyen esetben segíteni ott nem tudnak.Igen,létezik az önkormányzat által biztosított házi betegápoló,de max.1-2 órát van a beteg mellett,és az sem ingyenes.Tehát a nap többi része ugyanúgy megoldatlan.
Itt csak az marad,hogy felkeresed a kerülethez tartozó krónikus belgyógyászati,vagy ápolási osztály vezetőjét,és ott kérsz segítséget.Lehet az sem lesz teljesen ingyen,de még mindig jobb megoldás mint elmenni ápolásira ami max.30.000 Ft havonta,és ráadásul a munkahelyednek is lőttek.Az ápolási segélynél figyelembe veszik az ápolt nyugdíjának az összegét is ezért az nem megoldás,mivel akkor a nyugdíjból + az ápolási segélyből kellene megélnetek.
Borzasztó dolog ez,hogy ma egy idős beteg magát ellátni képtelen embernek sehol nincs helye ebben a ku@va országban,ez probléma az ország egyik vezető szégyene.

she_wolf 2015.02.22. 15:37:12

@yogosan:
Ha az önkormányzatnál csak eligazítanak már az is haladás, és ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ennyivel meg kell elégedni:(
Muszáj talpalni, és valóban csak az marad, hogy minden fórumot bejárni, amit csak lehetséges.
Szégyen, ahogy mondod. Ha a beteg korát veszem alapul nagy valószínűséggel átdolgozta az egész életét, ahogy most a gyerekei és unokái teszik (merem feltételezni, mert miért ne tenném?), és ebben a kurva országban ez csak romlani fog, ha csak a kivándorlási hajlandóságot vesszük alapul. A kőművestől kezdve a divatszakmákon át az orvosokig. De akiknek ezen kellene agyalniuk, azok jól dagonyáznak a maguk posványában, és soha nem fognak arra kényszerülni, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mindez mit is jelent:(

szsuzsanna 2015.02.23. 09:24:41

Nem akarok megint ezen nyígni, de vidéki nagyvárosban, még "gürcebb" bármit intézni, találni, stb. Pl. gyógypedikűröst is hosszú, kitartó nyomozás után leltem...

Segédeszközök, stb.:-mi is, mindent "teljes áron" vettünk, de, legalább mostanában lett annyi eszem, hogy előbb a net-en keresgéljek...

Szerintem az ápolás komoly SZAKMA, és ahhoz, hogy otthon úgy tudjuk csinálni, hogy a betegünknek a lehető legjobb legyen, és mi se rokkanjunk bele, nagy szükség lenne, arra is, hogy megtanuljunk egy csomó "szakmai trükköt"...
Aki csinált(ja), az tudja miről beszélek, sokszor "apróságnak" tűnnek, de, nem azok: -etetés, itatás, mosdatás, fölültetés, öltöztetés, pelenkázás, lepedőcsere fekvő alatt, meg még millió teendő, amikhez egy szakember rengeteget tudna segíteni...
(ezer éve volt egy filmsorozat erről a tévében, és ott láttam, mennyi jó "szakmai trükk" van, amivel jelentősen megkönnyíthető az ápolás)

Szerintem, rengetegen hálásak lennénk, ha lenne egy "fórum" a net-en, ahol, az "otthon ápolóknak" segítenének hozzáértők, és egymásnak is segíthetnének. -(ha tudtok ilyet, kérlek írjátok meg!)
Sajnos, tudom, hogy ez is, legföljebb önzetlen "civil" alapon valósulhatna meg...
Pedig, biztos, szép "kimutatások vannak" arról, hogy erre is mekkora pénzeket költöttek el...

she_wolf 2015.02.23. 10:13:00

@szsuzsanna:
A helyzet sehol sem rózsás, akár vidék, akár a főváros.
Mi mmár meguntuk, hogy "többe került a leves, mint a hús" mind idő, mind pénz vonatkozásában, ezért a helyi patikában quasi leadtuk a rendelést, és mentünk a cuccért (teljes áron).
Azt, hogy az ápolás mennyire komoly szakma, a tűzhöz közeliek tudják igazán:( Meg azt is, hogy hány középkorú és néha még annál is fiatalabb nővér szorul ilyen-olyan gyógyszerre a fizikai károsodások miatt, és hogy a fizetésen (bakfitty) kívül nem kap semmit (még időt sem!) arra, hogy a saját egészségét óvni tudja, hogy minél tovább maradhasson ezen az embert próbáló pályán.
A beteg és a hozzátartozó pedig ebből csak annyit lát, hogy a nővér a társalgóban kávézik, mert telepatice nem tud róla, hogy a beteg éppen most pisilt be (a nővérhívó meg éppen sztrájkolt).

szsuzsanna 2015.02.26. 12:16:28

@szsuzsanna:-Hááát, akkor "erről ennyit"...
-Bocs., -de, nekem, nagyon elkeserítő, hogy az "otthon ápolás téma", -úgy látszik, itt a kutyát sem érdekli...

isuzu 2015.02.28. 20:27:38

Ez nagyon durva, amit lelejtettetek. 1-2 hozzászólót leszámítva ki lehet jelenteni, hogy szégyelljétek el magatokat, de nagyon! Ami az indító hozzászólás, és ami erősen hibáztatható a kialakult dialógusért, az userresu0328 hsz-a, olajat öntött a tűzre, de úgy tűnik, hogy ez sok "szakembernek" igen csak tetszett. -- userresu0328: "nyilván az a beteg kerül akár óhatatlanul előnybe, akinek távlatos életesélyei vannak és megmentésének nagyobb társadalmi haszna van, .." Na menjél kedves a jó .....! Szerinted az a gyógyász, akinek elkezdenie sem lett volna szabad emberekkel és gyógyítással foglalkozni, annak van társadalmi haszna? Nem rájuk kihegyezve a kérdést, ugyan ki mondja meg, hogy a jövőben kinek mekkora társadalmi haszna lesz? És, ha az ellátás vezérfonala ez, akkor a sok szerencsétlen, "haszontalan" embertől mekkora pofa kell elvárni, elfogadni a hálapénzt? -- "...ez sajnos egy gyakorlatias kiválasztódás az aránytalan terhek ellenében."- Kinek képzeli magát egy orvos, hogy kiválasztást eszközöl ő egyedül és/vagy munkatársai társaságában? Annyit talán tudnak, hogy bármennyire is Istennek képzelik magukat, oda fogják elhantolni, mint bárkit, a föld alá. Szóval életükben az embereknek, még az eü-i dolgozóknak is, emberként kellene viselkedniük ahhoz, hogy tiszteljék és megbecsüljék őket. A posztoló története épp erről szól. Az embertelenségről. Bár, ehhez diploma sem kell, hogy valaki megértse.

csakmotyogok 2015.02.28. 20:42:44

@isuzu: Itt arról van szó,a gyerek nem akar gondoskodni az apjáról és más nyakába varrná,hogy teljesítse a gyermeki kötelességét. Persze fel lehet öltöztetni más ruhába a dolgot, de kilóg a lóláb. Akinek ez nem tetszik, ugyan olyan hulladék ember akinek jó amíg kap a szüleitől, de ha gondoskodni kell egyből a köz nyakába varrná. Megtehetné, hogy befizeti egy helyre ahol ápolják,de ugye az nem ingyen van, és egyből nem szimpi.Szegény bácsi, ilyen gyerek jutott neki.

asztalosani 2015.03.01. 00:17:24

@csakmotyogok:
na látom megint elkezdted szarozni a posztolót, és kened a felelősséget másra.

drága!
ha a gyerek leszarná az apját, akkor nem lett volna mellette, nem látta volna azt hogy vágják a pofákat, nem tette volna tisztába, nem adta volna be a gyógyszereit és végül nem jött volna ide, és nem írt volna posztot.

szerintem te csak örülnél annak ha ilyen gyereked lenne...
mi meg örülnénk annak, ha te tudnál olvasni is :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása