Az orvos ideje drága - a betegé nem

2015.02.10. 09:40

2013-02-14-waiting-for-your-doctor_1.jpgMikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) – hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig – ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van.

Tisztelt praxis blog!

 

Múlt péntek este a vérnyomásom és a pulzusom elkezdett viccesen viselkedni, így felhívtam az ügyeletet. Ők kijöttek, alaposan megvizsgáltak. Akut ellátást nem igényeltem, hétfőig elláttak gyógyszerrel, és mivel az EKG-n láttak eltérést, javasolták, hogy keressem fel a háziorvosom, mert egy kardiológiai kivizsgálás indokolt. Kalapot le előttük, minden szempontból csak jót  tudnék róluk mondani.

 

Hétfőn reggel újra rendetlenkedett a vérnyomásom, de a gyógyszerekkel formába hoztam magam, hogy el tudjak menni dolgozni. Munka után, ½ 6-kor érkeztem a háziorvosi rendelőbe, ahol 15 ember volt előttem. Gondoltam, nem várom végig, kérek szerda délutánra egy időpontot. Ekkor az asszisztensnő közölte, nem adnak időpontot, mert influenza járvány van. Nem értettem az összefüggést – miért jó ha influenza járványban egy nem influenzás órákat tölt influenzások között? – de csak megismételtem, hogy szerdára szeretnék egy időpontot kérni. Elsősorban nem az influenza járvány miatt, hanem mert 8 órát dolgozom mielőtt ide érkezem (nem négyet mint a doktornő), nem érzem magam csúcsformában, ezért azt a néhány órát, amit megspórolnánk ezzel az ésszerű lépéssel, inkább otthon tölteném pihenéssel, nem egy hideg, kényelmetlen széken gubbasztva a kabátommal az ölemben, a kefét rágva, hogy mikor kerülök sorra..

2013-02-14-waiting-for-your-doctor_1.jpg

Mondta az asszisztens, beszéljek a doktornővel.  Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) – hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig – ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van. Ezen a ponton feladtam, kértem néhány receptet, amivel kihúzom addig, amíg találok egy másik háziorvost. Egészségügyben dolgozó barátnőm megkeresi ma nekem a kardiológust, aki fogad beutaló nélkül.  És természetesen nagyon sokat fizetek be havonta abba a rendszerbe, amiből az időmmel/egészségemmel szórakozó doktornő él.

 

A cérna most szakadt el, de volt, amikor kivártam a sorom, elég kellemetlen helyzetben – vizeletelakadás, katéter – és a mikor sorra kerültem, a doktornő először a férjével telefonált 20 percen keresztül a lányuk nevelése volt a téma, utána majdnem el tudtam mondani, miért jöttem, mert megérkezett az anyósa személyesen, megbeszélni a karácsonyi menüt.  Ez három éve volt, azóta inkább megoldottam nélküle, ha volt gondom, de most már elég volt.

 

Üdvözlettel:

 

Kata

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus.Anh 2015.02.10. 12:15:57

@csakolvasok11: Ezt beszéld meg a háziorvosoddal, ha működik, akkor sok sikert. Egyebekben nem hozzád szóltam, kisfiam.

yogosan 2015.02.10. 12:18:06

Véleményem szerint tök felesleges az időpont egyeztetés,én még egyszer sem jutottam be a megadott időpontban.De sok helyen ki is van írva,hogy az időpontra érkezett betegektől elnézést kérnek bla bla.
Sajna muszáj kivárni a sor végét.Ez van.

Tempus.Anh 2015.02.10. 12:20:41

"Egészségügyben dolgozó barátnőm megkeresi a kardiológust, aki fogad beutaló nélkül". Nem is vagy korrupt, Katám. Ki is itt a szabályszegő, törvénymegkerülő?

csakolvasok11 2015.02.10. 12:29:50

@yogosan: Fél-, egy órát várok szó nélkül. Még akkor is, ha időpontra megyek, mert valóban lehet csúszás, nem kiszámítható. De hogy esélyt se kapjak arra, hogy 2-3 óra várakozás nélkül kapjak egy nyamvadt beutalót, az kiakaszt. Most egy darabig influenza járvány lesz, a rendelő dugig lesz minden nap. De a doktornő amúgy is élvezi, ha tele van a várója.

csakolvasok11 2015.02.10. 12:31:44

@Tempus.Anh: Szabályszegő? Törvénymegkerülő? Ha szabályosan nem lehet, te inkább meghalsz?

Tempus.Anh 2015.02.10. 12:52:24

@csakolvasok11: Bárhol, akár a kollegámnál is, ha sor van előttem, kivárom. Akárhol lehet influenzás beteg. Postán, bankban, boltban, fogászati rendelő várójában.

she_wolf 2015.02.10. 13:01:32

Honnan tudja a poszter(ina), hogy a doktornő napi négy órát dolgozik?

csakolvasok11 2015.02.10. 13:21:58

@Tempus.Anh: Túl vagyok az idei influenzán. Még csak a háziorvoshoz sem mentem el vele, mert minek. Pusztán az összefüggést nem értem az influenza járvány van, és a nem adunk időpontot között. Egy jogosítvány hosszabbításhoz pl. miért kell EGÉSZEN BIZTOSAN megfertőződnöd influenzával? Egy beutaló megírásához (bruttó 3 perc) miért nem lehet egy időpontot adni? Ettől senki nem szenved kárt. És azért a bruttó 3 percért miért kell 3 órát várni? Szerinted ez normális?

Arról van valami véleményed, hogy benn ülsz az orvosnál, és hosszan beszél a férjével telefonon, utána elkezded mondani a bánatodat, és bejön az anyósa a rendelőbe, és mindezek után ő úgy gondolta, hogy nem elakad a vizeleted, hanem azért jöttél, mert sokat pisilsz, és szedjél vörösáfonyát?

töpörtő 2015.02.10. 13:32:49

@mig54: magànnyomozóval figyelteti nyivànvalóan,vagy titkosszolgálat.

she_wolf 2015.02.10. 13:35:38

@csakolvasok11:
Sokra mehetsz a matekkal, ha nem csak ott rendel.

Tempus.Anh 2015.02.10. 13:36:16

@csakolvasok11: Én a telefonomat is kikapcsolom a kórházi benntartózkodásom/munkaidőm alatt, a rendelési időm alatt anyós nem hívhat fel :), a witwatersrand-i gyémánttelérem napi kitermelési adatait sem nézem meg :)
Nem értek egyet a mások idejének rablásával, de ha várni KELL akkor várok, mert másként nem tehetek. Nem vágom magam a földhöz, mint egy nyavalyatörős, nem habzik véreset a szám és nem anyázok.
Csak ha muszáj.:)

Tempus.Anh 2015.02.10. 13:38:37

@csakolvasok11: Tőzegáfonyát, ja. Az beválik húgyúti panaszokban. De a Flugabwehrkanone jobban működik koriander, földimogyoró, kesudió és tökmag hatására.
:)
/Nyilván a leghatásosabb egy 21 éves jamaica-i félvér nő :)/

she_wolf 2015.02.10. 13:42:32

@Tempus.Anh:
Dzsomékka? Meg Morgan kapitány!:)

she_wolf 2015.02.10. 13:47:31

@csakolvasok11:
Akkor király, és alattvalói vannak, akik eltartják. Más lehetőséget nem nagyon találok.

she_wolf 2015.02.10. 13:50:50

Napi 4 óra rendelésért mennyi fizu járhat, ha valóban ez az össz melója?

RMO 2015.02.10. 13:51:27

Hogy miért nem jut be a posztoló? Az influenza (természetesen ez az esetek 0,000000001%-ban bizonyítható) járvány normális esetben nem járna "dugigvanaváróval". De mivel annyira minimális az emberek önellátó képessége, ezért egy kis láz és izomfájdalom máris a rendelőbe csábítja az összeset, mintha ilyen még sosem fordult volna elő vele, és nem ezeknek a tüneti szereivel lenne tele az összes tv reklám. Maga a panasz, hogy nem kap időpontot jogos, mert valami ilyesmivel lenne jó inkább foglalkozni a sok életképtelen sejtkupac helyett. Az pedig, hogy milyen remekül megkerüli utána a rendszert.. megint oda vezet, hogy máshol lesz sor, akik miatta várnak (pedig lehet időpontra jöttek) Ha az ellátási piramis alsó és legszélesebb sávja, a self-care működne...no ott lenne élvezhetőbb a honi EÜ. Amíg minden apró szarral megkapjuk a lehetőséget, hogy orvossal találkozhassunk... addig olyan lesz, mint a középiskolai nyelvóra... sok van belőle csak semmit nem ér, mert nem tudjuk mennyit ér.

csakolvasok11 2015.02.10. 15:17:09

@RMO: Kb. ezen gondolkodtam tegnap, hogy akár szórólapokat oszthatna az asszisztens az influenzás tünetekkel jelentkezőknek, miszerint C vitamin, orrcsepp, láz-, köhögéscsillapító. És máris lenne világosság. Érdekes, az éppen rendelő másik orvosnál két ember várt, lehet, nála nincs járvány.
Miattam meg nem fog senki várni, pusztán egy ember telefonszámát kaptam meg, akitől természetesen időpontot kérek, és akkor megyek, amikorra kapok.

cobre 2015.02.10. 15:19:49

A többség leszavazta a vizit díjat, pedig amíg volt, normális időn belül be lehetett jutni az orvoshoz.

cobre 2015.02.10. 15:27:45

@csakolvasok11: Lehet, hogy vele nem lehet kedélyesen elbeszélgetni, így onnan a beszélgetős páciensek inkább átmennek egy másik dokihoz. Vagy lényegesen rosszabb híre van, mint a másiknak. :)

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.02.10. 16:14:53

Aki annyira elfoglalt, hogy meghalni sincs ideje, az nem szokott hosszú életű lenni.

Gyorgy Nagy 2015.02.10. 16:35:12

A vizit dijnál ez nem volt! Köszönhetitek a felcsuti törpének.

reneszansz 2015.02.10. 16:50:58

@RMO: Könyörgöm, ha egyszer nincs más választása, mert el kell mennie a táppénz igazolásért. Pl az én háziorvosom ilyenkor csak annyit kér hogy telefonáljunk oda, és a papírért ugorjunk be ha meggyógyultunk. De aki bérből él, annak sokszor nincs más választása, mint betegség elején és végén is elmegy...

recommented 2015.02.10. 17:26:34

@Tempus.Anh: Minimális szervezési munkával el lehet érni, hogy ne órákat kelljen várni egy beutalóért. Igaz, ezt sehol nem oktatják, józan ész meg némi logika kell hozzá.
De való igaz, minek foglalkozzon vele az orvos, amikor a beteg úgyis ott van, a praxisában, akkor is ugyanazt a pénzt kapja érte, ha feleslegesen vár órákat, meg akkor is, ha nem kell várnia.

Tudatosulnia kell betegben is, orvosban is, állam bácsiban is: az egészségügy nem kegy, hanem egy fizetős szolgáltatás. Én pl. szívesebben adnám a pénzemet egy biztosítónak vagy magánklinikának, mint hogy egy feneketlen kútba öntsem. És nem, nem szeretem, hogy ugyanannyit fizetek, mint az, aki rendszeresen nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt vagy erős dohányos, úgy, hogy közben én jelentős összegeket költök sportra, egészséges táplálkozásra. A jelenlegi rendszer korlátozottan működőképes és igazságtalan.

efi 2015.02.10. 17:39:32

@Tempus.Anh:
Ki a francot érdekel, hogy influenzajárvány van? Attól, hogy nem ad időpontot, csak sorban lehet bemenni, attól talán kevesebben lesznek majd, akit el kell látnia? Pont ugyanannyian.
Én kötelezővé tenném az időpontkérést. Legelőször is neked, hogy fogadd. Akinek épp most fájdult meg a hasa, az is kérjen időpontot, semmivel sem lesz hátrébb vele, mintha kivárná a helyszínen ugyanazokat.
Egyébként meg valóban sokan csak 4-6 órákat dolgozgatnak. Kisebb településeken és a környékén pontosan lehet tudni, hogy a háziorvos hol és mikor rendel, majd egy egyszerű összeadással meg lehet állapítani, hogy messze a heti 40. Időnként nagyon.

csakmotyogok 2015.02.10. 17:55:38

@recommented: Egyetértek,sőt én azt sem szeretem, hogy sokkal többet fizetek, mint a nagy átlag és ua kapja mindenki.

Mókus ős 2015.02.10. 18:09:15

@Tempus.Anh:
A poszt nem erről szól.

Tulajdonképpen mi a bajod, mi fáj, ki bántott meg ennyire, miért vagy ennyire szerencsétlen?

csakolvasok11 2015.02.10. 18:20:27

@cobre: A vizitdíj nagyon nem volt hülyeség.
Van olyan nyugdíjas szomszédom, aki közli, ha nem megyek át hozzá, amíg megméri a vérnyomását, bemegy a sürgősségire. Mert megijed, ha magas. A 140/80 már magas neki.
És hiába mondom, hogy a nevében is benne van: sürgősségi. Nem érti meg.
Most konkrétan hülyének néz, mert szerinte szombaton be kellett volna mennem a sürgősségire, ott jól megvizsgáltak volna. Nem érti, hogy ha akut ellátást nem igénylek, akkor ez nem működhet.
Miattuk várunk. Mert nekik ezek járnak. Összegyűlnek a rendelés kezdete előtt a rendelőben, és jól elvannak, dolgozó ember csak akkor kerülhet sorra, amikor már mind megmérették a vérnyomásukat, és kiaggódták magukat, hogy nem kakiltak ma reggel. Időpontot ritkán kérnének, mert a telefon is pénzbe kerül. Félig kiválthatná a vizitdíjat, csak az orvos nem tudna fejleszteni belőle.

Tempus.Anh 2015.02.10. 18:21:13

@recommented: A rendszer úgy sz@r, ahogy van, minden a mi idegrendszerünkön csapódik le, ez az ütközőzóna, ez az, ami még életben tartja az egész tákolmányt.
@efi: Kórházi orvos vagyok, nem baj? Nálunk nincs időpont, beutalóköteles szakrendelőink vannak.
@Mókus ős: Nem tudom, valami ősi fogak rágnak :). Mint Ratatosk az Yggdrasil gyökerét a germán mitológiában...

asztalosani 2015.02.10. 18:27:07

@Tempus.Anh:
"Kórházi orvos vagyok, nem baj? Nálunk nincs időpont, beutalóköteles szakrendelőink vannak."

ööööö.... bocs csak egy kérdés: szakrendelőbe nem kell időpontot kérni?
(mert nálunk kell: F-O-G, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, fogászat, urológia, ortopédia...)

asztalosani 2015.02.10. 18:28:05

@asztalosani:
(mármint még akkor is ha van beutalód? Mert ha igen tuti máskor én sem várok 3-4-5 hónapot)

mnika88 2015.02.10. 18:29:36

@Tempus.Anh:
Nincs nálatok időpont?Nálunk pont a neurológia az egyik olyan szakrendelés,ahol véresen komolyan veszik,hogy csak időpont (meg persze beutaló ) ellenében fogadnak.Azt hittem ez máshol is így van.

CsakMintTe 2015.02.10. 18:35:37

@RMO: Ahogy már korábban írták, a táppénzes papírért akkor is el kell menni, ha amúgy nem vársz semmilyen receptet a dokitól, mert tudod magadtól is, hogy ágy, tea, vitamin, kézrátétel, vudu, akármi. Ha meg az a baj, hogy táppénzre megy az ember egy kis lázzal meg izomfájdalommal, akkor közlöm: semmi sem felemelőbb, mint mikor egy prüszkölő kolléga mindenáron dolgozni akar, aztán csinál egy tucat prüszkölő kollégát, és két nap alatt elnéptelenedik az épület...

asztalosani 2015.02.10. 18:36:30

@mnika88:
:)

jó érzés, hogy nem csak én vagyok ennyire kíváncsi :)

[még a végén megszeretem a praxis.hu-t, hogy olyan infókat olvashatok 'itten, ami miatt érdemes lesz visszajárni :D ]

asztalosani 2015.02.10. 18:38:42

@mnika88:
:)

jó érzés, hogy te is ennyire kíváncsi vagy!

[nos, lehet megszeretem még a praxis.hu-t és lehet érdemes lesz visszajárnom, ha olyan infókhoz jutok 'itten ami még hasznos is?! :) ]

jogalany 2015.02.10. 18:38:46

@Gyorgy Nagy:
Te meg menj a fenébe a vizit díjaddal és a Szdsz -del együtt

efi 2015.02.10. 18:41:39

@jogalany:
Egy jobboldali érvelést hallottunk...
Köszönjük, Emese!

jogalany 2015.02.10. 18:41:57

@csakolvasok11:
Amig volt a vizit dij (átok volt ahogy van)egy orvos sem a berendezéseit fejlesztette beőle, hanem zsebre tette. A pénzéhségük sokkal erősebb, mint a hivatástudatuk.

jogalany 2015.02.10. 18:44:38

@efi:
Ez nem azt jelenti, tévedzs. Amiért egyszer fizetek, azért mégegyszer fizettetni nem szégyen már, hanem bűn, vagyis igazságtalan. Lehúzás. Rablás. Mószerolás. stb.

Mókus ős 2015.02.10. 18:44:46

@Tempus.Anh:
Persze, lehet végtelen szellemesen azt mondani, hogy inkább azt az jelenséget vélem felfedezni benned, amit az óangol irodalmi emlékek a 'medve, baszd meg a létrádat" címmel írtak körül Hódító Vilmos előtt kb. 100 évvel, és amit ma trollkodásnak hívnak. Vagy azt is lehet mondani, hogy modern kommunikációelméleti megközelítésből a reputáció menedzsment nem az erősséged.

De a kérdés nem ez volt, hanem hogy mi fáj? Mert valami nagyon-nagyon rossz neked.

reepach 2015.02.10. 19:10:12

@Gyorgy Nagy: "A vizit dijnál ez nem volt! Köszönhetitek a felcsuti törpének"
A vizitdíj eltörlését nem a "felcsuti törpének ", hanem a magyar embereknek köszönhetjük, akik nagy többséggel (90% körül) leszavazták.

Tempus.Anh 2015.02.10. 19:19:21

@Mókus ős: Nem tudom, ba@szd meg, de gondolkodóba ejtettél. :D

"- Botsáska cimbi, igazán nem tudtam, hogy a csajod. És még én mesélek neked vadászatról. De figyelj, van ám nálam másvalami is. - mondta Sanyi bizalmasan.
- Ha hangos a szomszéd... - és Sanyi előhúzott egy automata pisztolyt.
- Vagy odaszarik az ajtód elé...- előhúzott egy nagyobb kaliberű pisztolyt.
- Ha meghúzza a verdádat...- még egy pisztoly a kézben.
- Netán a csajodat...- előhúzza a legnagyobb kaliberű pisztolyt - Érted..."

Melyik filmből idéztem ? :)

Tempus.Anh 2015.02.10. 19:22:50

@asztalosani: @mnika88: Nálunk nincs időpont. Beutalókötelesek vagyunk, de hivatalos időpont gyakorlatilag nincs. Vannak kollegák, akik viszont rendelnek vissza betegeket saját előjegyzési listájuk és megbeszélés alapján.

efi 2015.02.10. 19:26:45

@reepach:
Ez nem jelent semmit. Ilyesmiről hülyeség megkérdezni a népet. Biztos lehetsz benne, ha most arról népszavaznánk, hogy kell-e SZJA, akkor 99,99%-kal nyernének az igenek. Tehát Orbán törölje el, nemde ?
Amúgy meg 50% 82%-a szavazott ellene. Vagyis 41%.

efi 2015.02.10. 19:29:45

@Tempus.Anh:
És miért nincs? Nincs egy üres kockás füzet sem?

efi 2015.02.10. 19:30:30

@efi: *kell-e SZJA, akkor 99,99%-kal nyernének a nemek.

Tempus.Anh 2015.02.10. 19:36:08

@efi: Én arról tartanék népszavazást, hogy "beismerjük-e, hogy nem mi vagyunk a legszebb és legokosabb nemzet a Földön, és megígérjük-e, hogy azért törekszünk erre?"

csakmotyogok 2015.02.10. 19:46:19

@efi: Szerintem nyugodtan eltörölhetnék az ország max 20% fizeti úgy is a csak, a többi csal. Bele kellene építeni a fogyasztásba jobban járnánk.

she_wolf 2015.02.10. 19:56:51

@mnika88:
Nálunk meg úgy van, hogy panasz esetén háziorvos, majd az ő javaslatára beutalóval a szakrendelésre.
A beutalón szerepel a szakrendelő telefonszáma, felhívom, megkérdezem, kell-e időpontot egyeztetni. Ha kell, megtörténik, ha nem kell, akkor a beutaló érvényességi idején belül felkeresem a szakorvost.
Ha "bejáratott" szakorvoshoz kérek beutalót, akkor a papírt eleve neki címzi a háziorvos, és oda kötelezően kell időpontot kérni (kivéve a neurológusomat, ott sorszám van beutalóval is), különben szívok, mint a torkosborz:)
Itthon meg felkerül az ezredik post-it vagy a gép mellé, vagy a konyhaszekrényekre, hogy mikor, hova, ecetetrá....:)

Gyanítom, hogy infulenciás dömping idején azér' nincs "csakírokegybeutalót" eksön, mert a lázas, izomfájdalmak közt több órája vergődő beteg némileg prioritást élvez az ellátásban.
Azt azonban nem hiszem, hogy az ilyesmit ne lehetne rugalmasabban megszervezni:(

Amit hiányolok a posztból: a poszter nem írta, hogy az ország mely területéről van szó, illetve hogy miért adott neki aggodalomra okot a vérnyomás "vicceskedése". A 120/80 p.72 ugyanis nem szentírás, csak egy számított, optimális érték, optimális alapesetben.

Tempus.Anh 2015.02.10. 20:01:09

Az átkos Horthy rendszerben a valutánkat (megverettetésünk, felnégyeltségünk, megsarcoltságunk ellenére) az európaiakkal együtt jegyezték a tőzsdéken, a kontinens egyik legértékállóbb és legerősebb pénze volt a pengő.
Totalitárius világ volt, de az erkölcs, a tudás hatalma, a rangkórságon is átütő tisztelet, a rend szeretete, a fegyelem, a törvényesség betarttatása elsőrendű fontosságú volt.
Ha két kakastollas csendőr végigvonult egy falun, ott még a kiskutya se pisszent, puskavesszővel osztogatták az emberi jogokat, a kecsua polgártársak féltek is tőlük, mint a tűztől, nem volt ekkora kib@szott lepcses pofájuk, nem volt ennyi gyilkosság, erőszak, lopás.

csakolvasok11 2015.02.10. 20:07:48

@mig54: 180/100 p.130 volt. Kanapén tv-t nézve, és ment felfelé. Ez Budapesten nekem nem volt annyira optimális. Lehet, felétek még elmegy. Csak zsibbadt a fél oldalam is.

Persze, hogy ráér a beutaló, a láz és izomfájdalomhoz mindenképpen kell az orvos, mert nélküle ugyanannyi idő alatt gyógyul, mint vele.

Az vicces, hogy a velem egykorú barátnőm már nem élne, ha férje nem éleszti újra? Pár nappal azelőtt volt a háziorvosánál, mielőtt megállt a szíve otthon. Mondta neki a jó doktor, hogy a hátfájdalma izomfájdalom.

she_wolf 2015.02.10. 20:12:26

@Tempus.Anh:
Kocka vagy. Merev, és rugalmatlan. Ezekért a szavakért most bocsánatot kérek Tőled.
Nincs vagy-vagy. Az értékeket (bármineműt!) okosan átmenteni, kiegészíteni a világban tapasztalható, számunkra profitot jelentő tendenciákkal.
Megkövülni nem szabadna, de régen bevált alapkövekre építkezni igen, sőt, kívánatos lenne/lehetne.

Cosmopolis megvolt Neked? Én most ébredezem belőle.

she_wolf 2015.02.10. 20:20:12

@csakolvasok11:
Nem írtad, ezért kérdeztem rá. Nem ismerlek, van, aki már minimális eltérés esetén is végrendelkezik:) Ne légy velem cinikus, én nem bántottalak, tehát nem jó helyre címezted a csipkelődést.
Ezzel a tenzióval és pulzussal nem nagyon van mit vicceskedni. Vedd igénybe az ismert kardiológus segítségét, kerüld meg a rendszert. Én ilyen esetben ezt tenném.

Nem volt célom beléd állni, te se tedd velem.

Tempus.Anh 2015.02.10. 20:32:45

@mig54: Ez így van, egy más világ szülötte vagyok, egy még éppen a XIX. században született nagyapa unokája és egy 33 évvel később született apa gyereke, nem is lehetnék más.

A film után nézegettem az imént, David Cronenberg neve nagyon biztató, én ezt a filmet valamikor a megjelenése évében, három éve megpróbáltam leszedni valahonnan, talán sikerült is, de sosem néztem meg, valahogy elsikkadt.
Köszi, hogy felhoztad, megszerzem ismét.

she_wolf 2015.02.10. 20:36:20

@csakolvasok11:
Semmi gond, csak sima farktollakkal talán konstruktívabb a társalgás:)

she_wolf 2015.02.10. 20:44:48

@Tempus.Anh:
MEGVETTEM!!! Nem kellett volna, olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek:)
Blu-Ray-en nem tudom van-e valahol, egyelőre nem találtam, és nekem hiányoznak az "adalékok". Ez csak sima deveda, de meglesz a BD is....meg ám:)
Másik hasonló "nehézvíz" az Országúti bosszú. Átverekedtem magam rajta, assenem tudtam, hogy most jön vagy megy, a végén meg suttogtam egy halk "qurvanyátok"-at, és bőgtem:( És a kutyámmal aludtam.
Ha már Cronenberg: Maps To The Stars....

mnika88 2015.02.10. 20:51:59

@mig54:
Ez a sorszámosdni,tiszta középkori (szerintem)..emlékszem kicsi lányka voltam,kb.6 éves,amikor mamám elvitt magával vmi szemészeti rendelésre valahol Pesten.Ott sorszámozás ment,az asszisztens 8-kor kijött egy doboznyi sorszámmal,aztán a betegek vércse módjára ugrottak rá a számokra,aki kapja,marja alapon.Mamám tudván ezt odaállított az ajtóhoz és kiadta az utasítást,hogy gyorsan kapja ki majd egy számot.Kijött az asszisztens,ugrottak a népek,én gyorsan ki tudtam kapni a 2-es sorszámot,amit egy laza mozdulattal kitéptek a kezemből,majd engem,a 6 éves gyereket a földre löktek.Úgy sírtam és még mamám is letolt,hogy többé nem bíz rám semmit...Gáz ez a sorszámozás.

Mondjuk egy influenzát járvány alatt 2 mondatból 2 perc alatt lehet diagnosztizálni (sztem), olyan irgalmatlanul sok időt nem vesznek el.Nálunk asszisztensnő megkérdezi,ki hova kér beutalót,aztán hozzák.Lázas,köhögős betegek barra,receptre,beutalóra várok jobbra menjenek.Ennyi.

mnika88 2015.02.10. 20:56:26

@mnika88:
Megint nem tudok írni,asszem' ideje lenne nekem is öngyinek lennem...

she_wolf 2015.02.10. 21:01:18

@mnika88:
Ó, én azt szeretem, amikor a kedves beteg sorszámot húz, szétnéz a váróban, és elhúz közért iránt, majd felháborodik, hogy de én csak...és mi az, hogy...
Két egyforma kartonra/papírra tól-ig írt sorszámot ne keress, az a kedves betegek kukájában/zsebében/táskájában van. Ottan felejtődött, miután meggondolta magát, és nem ment vissza. Evvan....

Tempus.Anh 2015.02.10. 21:02:49

@mig54: Az Országúti bosszú az az antiutópisztikus ausztrál film?
Cronenbergtől zenei CD-m is van, a filmzenéi jegeces, horrorisztikus hangzásúak.:)
Blu-Ray lejátszóm nincsen, a belevaló lemezt drágállom :) Tudom, hogy borotvaéles a kép és kristálytiszta a hangzás, de mégis, inkább a downloading :)

she_wolf 2015.02.10. 21:04:08

@mnika88:
De hülye vagy!!:DDDDD
Neked le merem írni, mert nem értesz félre, és tudod, hogy nem ténymegállapítok:*

csakolvasok11 2015.02.10. 21:10:49

@mig54: Ez így van. Csak feldühít, hogy sokan természetesnek tartják azt a gyakorlatot, ami oda vezet, hogy idő előtt halunk rakásra, mert egy kivizsgálás kész tortúra. Az orvosoknak fontos, és felelősségteljes a munkája, de más foglalkozásoknál is előfordulhat ilyesmi, én meg még szeretem is a munkám. Ha egy kicsit ésszerűbben működne a rendszer, a prevenció is hatékonyabb lenne. Az elfoglalt ember is jobban vigyázna az egészségére, ha kiszámíthatóan be tudná illeszteni a napirendjébe a szükséges orvosi viziteket.
A másik, ami még nagyon zavar, ha mégis bejutok egy rendelésre, hogy kevés kivételtől eltekintve többször a nyelvemen volt már, hogy drága doktor beteg vagyok, nem hülye. Egyszer már ki is mondtam.
Tehát a két fő problémám: ha orvosi segítségre van szükségem, miért feltételezik rólam rögvest, hogy egyrészt időmilliomos vayok, másrészt gyengeelméjú?

mnika88 2015.02.10. 21:12:25

@mig54:
:)) <3 ^*^
Neem,de komolyan,annyi helyesírási hibát vétek mostanság,hogy a volt magyar tanárom elsírná magát,ha látná, aztán visszavenné az ötös magyar érettségim.

she_wolf 2015.02.10. 21:15:34

@Tempus.Anh:
Igen, az országúti bosszú olyan.
Kopasz deveda vs. BD: Olyan 1 éve, hogy elkezdtük mondogatni itthon, hogy avét klarinét a cucc, mi sem fiatalodunk, meg különben is...vakulunk, siketülünk, nyelvet sem nagyon szeretnénk felejteni, kéne valami. Oszt így lett, ami. LG. Azért ezzel sem tövig marcipán az élet, mert a BD sem mindegy (hogy a Sony menne ahová dondolom!).
A dánlóddal meg úgy vagyok, hogy okés, aztán ha úgy gondolom, meg is veszem a minőséget az extrákkal, audiokommentárokkal, francokkal. Akkor viszont már nem is olyan nagyon-nagyon húzós.

she_wolf 2015.02.10. 21:23:21

@csakolvasok11:
Magyarországon ritka nagy kupleráj van mindenhol. Nem csak az eü-ben, de egy egyszerű okmányirodában is. Nem tudja a egyik kéz, mit csinál a másik, és ezen kell valahogy átverekedni magunkat nap mint nap, ha nem akarunk a vigyorgóba menni, pereskedni, beledögleni.
Ésszerűséget, józan gondolkodást te itt ne keress, hiánycikk. Ha mégis találsz, nagyon vigyázz rá!
Nem mondtam semmi okosat, csak a véleményem bukott ki belőlem. Ha folytatnám, megint csak ott tartanánk (ok-okozati összefüggések taglalása), amit már ezerszer kiveséztünk ezeken az oldalakon, és semmi értelme nem lenne. Bár van, akiket a balhé éltet.

Tempus.Anh 2015.02.10. 21:30:02

@mig54: A magyarországi "kuplerájjal" szemben ajánlanám mondjuk a keleti nagy szomszéd, Olájország hivatalait.
Ahhoz képest itt a a Berlin Prinz-Albrechtstrasse 8.-i Staatspolizeileitstelle van, patikatisztasággal, feszes fegyelemmel és precizitással, udvarias kiszolgálással, előzékeny hivatalnokokkal.
Egy röpke napot kell odaát eltölteni egy hivatal várójában és szembesülni az ottani hivatalnokokkal, hogy meg tudja az ember becsülni a hazai jót.

she_wolf 2015.02.10. 21:44:42

@Tempus.Anh:
Minden viszonyítás kérdése, de ez engem hadd ne akadályozzon meg abban, hogy ésszerű kereteken belül a jobbat akarjam:)
Nem ott élek, nem is Brunei Szultanátusban, és nem Indiában. Itt! Mindig itt éltem, nem vágytam máshová, legfeljebb turistaként. Itt szeretnék élhető életet élni, baszgatásmenteset, félelem nélkülit, ahogy bárki más. De attól tartok, túl sokat kérünk:( Emberi gyarlóság, hogy inkább a jobbat, a nyugodtabbat választjuk. Persze, kell néha némi anarchia is, az viszi előre a világot. Csak mérlegelni kell, hogy mennyit nyersz és veszítesz vele....

she_wolf 2015.02.10. 22:17:57

@Tempus.Anh:
Tudom;) Szűkebb lakóhelyemet szívesen lecserélném, és szerintem ami késik, az jön!:)
Az északi Bakonyba, vagy vissza a Zemplénbe vágyom....
Talán megöregedtem, világmegváltó terveim nincsenek az elkövetkezendő max. 15-20 évre. Nyugalmat akarok, persze nem ellenkezem, ha valami bekavar az állóvízbe, csak ne fájjon. Igen, tudom, önző vagyok, és nagyon sokat akarok.

Tempus.Anh 2015.02.10. 22:40:35

@mig54: Zirc környéke, a ciszterciek apátsági temploma, a cseszneki várhegy töve : ott állítólag ifjúsági táborok voltak anno :)

she_wolf 2015.02.10. 23:14:54

@Tempus.Anh:
A táborok. Nagyon jók voltak, imádtam:) No de arccal a vasút felé, és előbb-utóbb sínen leszünk, mint József Attila (ha így megy tovább).

EZAZ 2015.02.11. 07:13:43

@Tempus.Anh: " Erre szokták azt mondani, hogy "Fiam, tanultál volna!""
Szerinted aki nem orvos, az már hülye? Mellesleg szerintem elég egyértelműen és korrekten leírta a problémáját. Nem szeretné elkapni az influenzát, ezért menjen orvoshoz, hogy még több baja legyen?
"Nem négyet, mint a doktornő..." - ha a tisztelt sokat tanult doktornő nem trécseléssel, vihogással meg (étel)recept cserélgetésével töltené az idejét, akkor talán hamarabb eltűnne a váróból az a sok tanulatlan bunkó.

EZAZ 2015.02.11. 07:18:21

@yogosan: Ez igaz. De néha mégis működik, mikor hogy alakul. Jártam sokáig egy orvoshoz, ott csak időpontra lehetett menni. Odamentem 5-10 perccel korábban, 2-3 órákat vártam. Aztán jött egy új asszisztens, csinált valami okosságot, azóta percre pontos minden.

EZAZ 2015.02.11. 07:26:05

@Tempus.Anh: ""Egészségügyben dolgozó barátnőm megkeresi a kardiológust, aki fogad beutaló nélkül". Nem is vagy korrupt, Katám. Ki is itt a szabályszegő, törvénymegkerülő? "
Azért azt szeretném megkérdezni, hogy ugye az orvosok nem élnek vissza a helyzetükkel? Felhívod a helyi SZTK-t, bemondod a neved "dr" nélkül és időpontot kérsz 3 hónapos várakozási idővel. Ha súlyos a bajod és sürgős lenne, akkor utolsó jócselekedetként elnézést kérsz, hogy raboltad a drága idejüket a szaros életed érdekében és nyugati béreket kívánva a kollégáknak jobblétre szenderülsz.

Tempus.Anh 2015.02.11. 07:29:09

@EZAZ: Lásd fennebb. Értő olvasás rulez.

cobre 2015.02.11. 11:03:23

@efi: 2015.02.10. 19:26:45
"Amúgy meg 50% 82%-a szavazott ellene. Vagyis 41%."
50% 82%-a nem 41, hanem 20,5% a 100%-hoz viszonyítva.

szsuzsanna 2015.02.11. 12:12:21

@Tempus.Anh: -csendőrileg: -de, sajnos, köztük is voltak, bőven, büdös bunkók is, -(mint minden "szakmában", mindig)...
Pl. -családi történet: - kerítésen belül! -ugató, komondort, -a kerítsen át, megszúrta, egy idióta csendőr -(a kutyát, muszáj volt "alkalmazni", -mert, többször kirabolták a portát)...
-IGAZ, hogy, az a bizonyos csendőr, -akkor! -meg is kapta a magáét, -vagyis, elítélték ezért, bíróságilag!

Tempus.Anh 2015.02.11. 12:42:18

@szsuzsanna: Kedves Zsuzsanna, tudom, hogy egy nő számára egy vessző is fallikus szimbólum lehet, de Nálad óriási dömping van belőle - nem megbántásképp mondom :)

Szóval a csendőr, ha végigment egy falun és benézett egy portára, annak a portának ragyognia kellett, mert ha nem volt kitakarítva, kiseperve, kiganézva, bement és a gazdát figyelmeztette, hogy magyar porta így nem nézhet ki, tessék nekiállni és megoldani rögvest.

Kutya szigorú, kemény világ volt, de rend volt és az életnek volt egy iránya.

szsuzsanna 2015.02.11. 12:46:06

-Bocs., -már megint, -muszáj, hogy írjam: -Kedves, -"fő-, és nagyvárosi" lakosok!
Az ország lakosságának (nagy) része nem "ott lakik"...
-HANEM: -pl. -ÖRÜL! -ha, -jut neki-, -heti néhány órában háziorvos...

-DE, -kár tagadni, hogy bizony a "háziorvosnak", -(és "tudásának"),-gyakorlatilag, szinte, teljesen ki vagyunk szolgáltatva...
-És, sajnos, jelenleg, sok helyen, abszolút "szerencse kérdése", hogy ki Ő...

Tempus.Anh 2015.02.11. 13:08:55

"Állatok Ír- és Angolhonban, zászlóm alá jöjjetek! Én egy szebb jövőt ígérek, én leszek vezéretek. Fényesebbek lesznek mezőink, tisztábbak a patakok, ha az embert eltiporjuk, nem leszünk többé rabok!"
(Napoleon Boulevard)

szsuzsanna 2015.02.11. 13:21:07

@Tempus.Anh: A stílusomon, írásjeleimen nyugodtan gúnyolódj, -ahogy szoktad...

-Ott, tévedsz, hogy pl., -a mi családunk, -sok száz évre visszamenőleg, dunántúli, "echte", sváb, később, sváb-magyar is, -de, a mai napig is, -"tiszta porta-rendes ház-" stb. + "egyebekben is", -azon régi "sémák" szerint élt-halt, -és él... -(így, aztán "sose vittük semmire", -de, ez "egyéni szoc. problem"...

-Az általam leírt, "csendőrös ügyből", azért nem volt, -az elkövetőnek, "komoly" baja, mert, a -"köztiszteletben álló családunk", nem akarta.

Tempus.Anh 2015.02.11. 13:42:21

@szsuzsanna: Én ha valakit malignusan ráncba próbálok szendni, az másképp fest, a Neked címzett fallikus mondat csak egy kedveskedő megjegyzés volt, nem gúnyolódás.:)
Ahogy a csendőrös példa a tiszta portáról sem annak szólt, hogy netán nálatok a háztájon ne lenne minden rendben.
A dél-dunántúli svábokat jól ismerem, a kékfestős népviseletükkel,keseszínű selyemhajukkal, zöldeskék ragadozószemeikkel, kis szeplőikkel, csontos-csinos alakjukkal, echte német érzelmeikkel, pontosságukkal, precizításukkal egyetemben.

she_wolf 2015.02.11. 13:48:20

@Tempus.Anh:
Nem is tudom....valahogy nagyon nem szeretem, ha valaki a pozíciójánál fogva csk úgy passzióból szorongatja a nemlétező tökeimet. Minden kötelességemnek eleget teszek, hadd ne kelljen már félelemben élnem! Tudod: aki keres, talál. Vagy a pincében, vagy a padláson, de valahol tuti hogy van, ami miatt megfingathatnak. Végső érvként pedig csak abból merítenek, hogy az erősebbik kutya baxik, szél ellen meg húgyos leszel.
És én esztet nagyon nem szeressem....megfelelek a velem szemben támasztott elvárásoknak, és én elvárom azt, amiről tudom, hogy megillet. Sem többet, sem kevesebbet.
Az pedig hogy valaki a szexuális frusztrációját a bárki/bármi által felruházott (vagy annak vélt) hatalmával enyhíti, egyenlő a szegénységi bizonyítvánnyal. Legalábbis számomra. Nekem tökmindegy hogy egy impotens/többszörösen megcsalt/asszony által kutyába se vett hím ivarúval, vagy egy apenia dolorosa-ban megsavanyodott nőneművel hoz össze a sorsom, még nem vesztettem csatát, úgy gondolom:)

Summa summárum: utálom, nem tűröm, ha minden ok nélkül meg akarnak félemlíteni. Mert akkor nálam a kalcsör kifakja a fjúzt:)) Nem leszek rá büszke, de ami jár, az jár.

Tempus.Anh 2015.02.11. 14:54:03

@mig54: A csendőr ez nem hatalmi visszaélésből tette, hanem mert ezt KELLETT tennie, ez volt a feladata, a figyelmeztetett gazda sem duzzogott emiatt, hanem megtette, ami a kötelessége volt és amire figyelmeztették. Akkoriban minden ember tisztában volt a saját feladatával és a saját határaival, ismerte a saját képességeit és ami fő, ismerte a másik ember határait is és tiszteletben is tartotta.

A ganéslábú komcsik kellettek ahhoz, hogy aztán Ratkó-korszak lumpeneivel megtöltsék Magyarországot, akik egy se Istent, se embert nem ismerő, hőzöngő, saját magukat más fölé helyező pökhendi réteget termeltek ki, a tisztelet és a reális belátás, a valóság érzékének teljes hiányával.
Erre csak hab volt az újabb korszak csótány-liberalizmusa, ami nagyon jó táptalajra hullott az előző generáció neveletlen gyerekeiben.

she_wolf 2015.02.11. 15:13:16

@Tempus.Anh:
Megint csak ott tartunk, hogy amilyen a mosdó...:)
Nem tudok, és nem is akarok vitába szállni Veled. Minden korszaknak megvan a maga rákfenéje, és valakik valahogyan mindig jól járnak/jártak. Hodie mihi cras tibi.
Ezen nem lehet de szerintem nem is kell változtatni, ettől marad meg az egyensúly.
Gondolom én:) Csupán hely és idő kérdése az egész. Hogy hol és mikor élsz. Ezen pedig ha megfeszülsz sem tudsz változtatni. Ha a mikrokörnyezetedben megtalálod a számításodat, már hatalmas lépést tettél, és csak jól sülhet el a dolog. Aztán lehet(ne) ezt bővíteni. Elvben. A gyakorlatban már bukta, pontosan a "ma nekem, holnap neked" elv alapján. Emberi tényező. És jót tesz a bolygónak is:)

efi 2015.02.11. 18:33:29

@cobre:
Szerinted.
100-ból 50 ember elment, az 50 ember 82%-a szavazott nemmel, az sajnos már általános iskolában is 41 ember. 100 emberből 41 ember az meg 41%, leülhetsz egyes.

Gyorgy Nagy 2015.02.12. 14:45:47

Jogalany! A vizit dijból a rendelőnkbe vettük egy sziv ultrahang gèpet.Nem veszed észre hogy a felcsuti törpét csak a stadionok érdeklik és nem az emberek!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.02.12. 17:00:21

@Gyorgy Nagy: mivel a vizitdíj 300 forint volt és egy jó ultrahang az úgy 10 millánál kezdődik, megnéztetek 30.000 beteget. mert ugye korrekt módon egy rendelőben 8 óra alatt 8x4=32 beteget lehet megnézni, így ez kb 1000 munkanapig tarthatott, ez úgy 4 év. annyi ideig nem is volt érvényben a vizitdíj

efi 2015.02.12. 21:02:10

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
És az egyébként nagy baj lett volna-e, ha csak 4 év után vettek volna egy ilyet? (Mármint, ha maradt volna a vizitdíj)
Most hány év után vesznek? 200 ?

szsuzsanna 2015.02.13. 11:01:08

@mig54: -"az északi Bakonyba, vagy vissza Zemplénbe vágyom"...

-Hááát, a "rossebb tudja", -bocs.,
Sajnos,(már, most is) meglehetősen "romos" vagyok. Ezért, télen, pl. nagyon tudom értékelni az "összkomfortos panelt"..., +(a 87 éves, ápolandó anyósnál, pláne, -szerencsére 5 percre lakik)...
-bocs., -szép a "nosztalgia", -csak van az úgy, hogy "pofánvág" a realitás...
Nagyon nehezen törődök bele, hogy télire "szobamacska" lettem, -én, aki, alig várta a havat, síelés, túrázás = fél méteres hóban, barátokkal szalonnasütés, stb-stb...-brühü-brühü...
Bocs.,-csak azt akarom kinyögni, hogy pl. az északi Bakonyban, -az idén is, sok helyen, néhányszor, "ki kellett ásni a hóból" magukat..., -és, hol a bolt, orvos, patika stb.

-Igaz, van olyan is, pl. Zemplénben, csöpp, "világvégi faluban": -az összes öreg! -"szem előtt van",---(helyi asszony a polgármester!)
-pl.: -nevetségesen olcsón, finom ebéd, ha kell, kiszállítva...
-"falumikrobusszal" szállítás: ide-oda, pl. szakrendelésre, kórházba, stb.
-DE, a bolt messze, a havat el kell takarítani, -és pl. fűteni...-stb-stb.
Mélységesen elnézést kérek, főleg mig54-től, meg mindenkitől...-írtam itt össze-vissza, bocs.
A lényege az lenne, hogy szerintem, jelenleg, itthon, -ha nem vagy "fitt és egészséges", naggggyon nem mindegy, hogy hol laksz...

she_wolf 2015.02.13. 18:46:09

@szsuzsanna:
Nincs miért elnézést kérned "szobamacska":)
Addig jó, amíg ennyire különbözőek, ám mégis együttműködésre képesek vagyunk!:)
Más az, hogy mit szeretnénk, HA...és megint más hogy mit lehet/szabad, HA...no és hogy mire van píz, ugye:(

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.02.13. 21:51:32

@efi: nem lehetsz ennyire rövidlátó. mielőtt bevezették a vizitdíjat elvontak annyi finanszírozást amennyit a vizitdíjjal csak idealizált esetben lehetett volna összeszedni, tehát összesítésben a vizitdíjjal rosszul jártak a kórházak.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása