Véleményt nyilvánítani lehet, rágalmazni tilos!

90 hozzászólás

2016.06.16. 05:40

Nagyon sok kolléga a füle botját sem mozdítja a blogon található, olvasható, zömében csak alaptalan, eltorzított, a valóságot megsem  közelítő irományokra. Én vettem a  fáradtságot és "felvettem a kesztyűt" a posztoló mocskos hazugságával szemben.

„Tisztelt Praxis Blog!

Egy korábbi (2015.01.26.-án) megjelent cikkükre (Drogosnak nevezett az ügyeletes orvos)reagáltam egy 2015. 01.29.-én kelt cikkben (Állítása szerint nem nevezte drogosnak a beteget az ügyeletes orvos http://praxis.blog.hu/2015/01/29/nem_nevezte_drogosnak_a_beteget#commentform)

Akkori ígéretemhez híven megtettem a feljelentést, melyben jogerős határozat született.Kérem a következőket megjelentetni szíveskedjenek: Bizonyára sokan emlékeznek még az immár 1 éve (2016.01.26.-án) megjelent cikkre,melynek a "lángoló elméjű firkász" azt a címet adta, hogy: "Drogosnak nevezett az ügyeletesorvos". 2016.01.29.-én reagáltam is rá Dr, B. aláírással. Nagyon sok kolléga a füle botját semmozdítja a blogon található, olvasható, zömében csak alaptalan, eltorzított, a valóságot megsem közelítő irományokra. Én vettem a fáradtságot és "felvettem a kesztyűt" a posztolómocskos hazugságával szemben, mint a válaszomban említettem éltem a feljelentéssel. A vizsgálatok lezárultak, az ítélet jogerős.

Őszintén mondva, látni kellett volna a "firkászukat".Szánalmas volt. A többségük csak akkor merész, okos és odavágó, amíg kettesben van akifuserált laptopjával és mást kell mocskolni. Amint a körmére koppintasz és felelősségrevonod, rögtön meglazulnak a záróizmai és csak a párolgó és büdös "autogramja" marad,amibe a "mig54"-el egyetértve bele kell verni a pofáját.Megjegyzem, hogy nagyon sok posztoló értelmes jegyzetét olvastam (mindet nem sorolnámfel), de ezek közül mig54, Pollito81 a messzemenőleg a legobjektívebb és legértelmesebb. Dea "veresképű" sfincterani, illetve asztalosani egy agyzúzalék maradvány.

Ugyanúgytisztázatlanul mocskolódik "pontagyával", dönt, javasol, véleményez. Ettől sokkal enyhébbtünetekkel is pszichiátriai osztályokon kezelődnek.Végezetül bemutatom az ítéletet az "észkombájnnal" kapcsolatosan. Ajánlom sfincterani,bocsánat asztalosanihoz hasonlóknak és a többi meggondolatlan firkásznak.

Üdv.:Dr. B.”

A folyosón hagyták az idős beteget

112 hozzászólás

2016.06.13. 05:49

Ha tudják, hogy nincs kapacitásuk emberi időben elszállítani, akkor talán nem kellene kirakni egyedül, minden felügyelet és segítség nélkül a folyosóra, mint egy darab hagy ne mondjam mit.

Tisztelt Praxis!

Édesanyám közel két hétig vendégeskedett a Toldy Ferenc Kórházban Cegléden. A kórházi állapotokat most inkább hagyjuk is, egész más okból írok Önöknek. Június 7-én a kezelőorvosa közölte vele, hogy másnap, vagyis 8-án haza mehet. Természetesen telefonon folyamatosan tartottuk édesanyámmal a kapcsolatot, de mivel az ország túlsó felén élünk, személyesen nem volt módunk meglátogatni.

A lényeg, hogy megkérdezték tőle azt is, kér-e betegszállítást. Mivel 80 év felett van, autója nincs és vezetni sem tud, és mi sem tudtunk neki ebben segíteni így hirtelen hétköznap, igennel felelt. Egy kis faluban lakik, ahova a busz napi 4 alkalommal jár mindösszesen, így teljesen evidens volt, hogy kérte a haza szállítást.

Másnap kora reggel kipaterolták a helyéről és kiültették a folyosóra. A reggelit már nem kapta meg. Délután negyed 4 fele már aggódva hívtuk, hogy mégis mi a helyzet, mert nem jelentkezett. Ekkor közölte, hogy még mindig a betegszállítókra vár ugyanott a folyosón, ahova reggel a cuccaival együtt kitették. Innentől kezdve óránként hívtuk, hogy mégis mi a helyzet, de egészen este negyed tízig nem jöttek érte, vagyis több, mint 12 órán keresztül, étlen-szomjan hagyták kint ülni a folyosón, azt sem kérdezték meg tőle, hogy érzi magát.

Mivel idős emberről beszélünk, a mosdóba is csak a betegtársak jóindulatával tudott kimenni, akik vigyáztak a kis értékeire, valamint ők mentek el neki ételt hozni a büfébe, még jó, hogy maradt nála valamennyi pénz. Azt gondolom, a több, mint fél napos várakoztatás, ráadásul a jelzett körülmények között minden, csak nem elfogadható. Ha tudják, hogy nincs kapacitásuk emberi időben elszállítani, akkor talán nem kellene kirakni egyedül, minden felügyelet és segítség nélkül a folyosóra, mint egy darab hagy ne mondjam mit, hanem szépen ott kellett volna hagyni az ágyánál, ahol tud esetleg pihenni. és talán a magyar egészségügy nem abba az egy adag reggelibe, ebédbe és vacsorába rokkant volna bele, amit édesanyámtól megvontak. Egy épp gyógyulófélben levő beteggel talán másként kéne viselkedni.

Üdvözlettel,

István

Hétvégén nem lehet beteg a gyerek

103 hozzászólás

2016.06.06. 08:05

Most itthon vagyok, aggódok a lányomért, közben pedig azt nem értem, mégis mire való az ügyelet. 

Tisztelt blog!

Azért fordulok önökhöz, hogy a velünk megesett problémáról mások is értesüljenek. Egyedülálló anyuka vagyok, két kiskorú gyermekkel. A nagyobbik lányom 6, a kisebbik mindössze 2 éves. Nem könnyű koordinálnom a családi dolgokat és volt férjemre semmiféle helyzetben nem számíthatok, a gyerekeket sem látogatja, kötelességeinek sem tesz eleget.

Egész múlt héten itthon kellett lennem, mert a kisebbik gyerekem betegeskedett, szerencsére a gyógyszerek és az ápolás az állapotát elég hamar javította, így hétvégén ő már sokkal jobban volt. Nem úgy a nagyobb, ugyanis hétvégére ő is belázasodott, már pénteken sem volt a legjobban. Méghozzá elég magasra felment a láza, 39 fok fölé, sem a recept nélkül kapható és gyerekeknek is adható csillapító, sem a hűtő borogatások nem vitték le a lázát, ez pedig nagyon meg is viselte, mellette párhuzamosan hasmenés is társult hozzá.

Még szombat kora délután az ügyelethez fordultam segítségért, hogy a gyereknek ne kelljen hétfőig mindenféle ellátás nélkül szenvednie. A telefonos beszélgetés során azt is elmondtam, hogy a másik gyerkőc is beteg volt, de ő már jobban van, most a nagynál állt elő a gond. Miután meghallgattak, mindenféle kérdés nélkül közölték, hogy ezért nem fognak hozzám kijönni, hűtsem a gyereket, ahogy tudom, kapjon sok folyadékot, és ha nem javul, vigyem hétfőn orvoshoz. Miután elmondtam, hogy sem a hűtés, sem a gyógyszer nem használt, azt javasolták, adjak neki a másik gyereknek felírt gyógyszerből, mert "nyilván ugyanaz a baja, mint a másiknak volt". Mindezt persze látatlanul, minden vizsgálat nélkül. No, hát én ezt azért mégsem gondoltam jó dolognak, ezért próbáltam puhatolózni, mi mást tehetnék.

Azt továbbra is kategorikusan mondták, nem fognak kijönni hozzánk, ha nagyon akarom, vigyem el a kerületi ügyeletre én magam. Elmondtam, hogy ott van velem egy épp gyógyulófélben levő 2 éves kisgyerek, sem autóm, sem senkim, aki be tudna segíteni, de egyáltalán nem érdekelte őket. Nem tudtam mit csinálni.

Miután a lányom egész éjszaka ébren volt, egy percet nem aludt, ráadásul folytatódott a hasmenése, enni és inni sem nagyon bírt, ma, azaz vasárnap nagy nehézségek árán a másik gyerkőccel együtt összekészítettem, majd nagy nehezen elbumliztunk a rendelőhöz. Egy épp gyógyulófélben levő és egy beteg gyerekkel a tömegközlekedésen, nem volt épp egyszerű. Az ügyeleten megnézték, megvizsgálták, a lázát is megmérték, majd az orvos, aki nagyon segítőkész volt, kórházba utalta. Bizony, azonnal beutalta, mert nem tudta 100%-os biztonsággal diagnosztizálni a betegséget és egyrészt a kiszáradás veszélye miatt, másrészt a másik gyermek lehetséges megfertőződése miatt a kórházba küldött minket. Ott elég gyorsan felvették a kislányomat, kérdezték, hogy mellette maradok-e, de a pici miatt sajnos nem tehettem.

Most itthon vagyok, aggódok a lányomért, közben pedig azt nem értem, mégis mire való az ügyelet. Többször olvastam önöknél, hogy a mentőket kihívni szinte lehetetlen, vagy legalábbis nem minden esetben hatékony. Persze itt a mi helyzetünkben ez nem is lett volna indokolt. De az ügyelet nem éppen arra lett kitalálva, hogy rendelési időn túl is foglalkozzanak a betegekkel? És jöjjenek, ha hívják őket, mert szükség van rájuk? Persze, biztosan sokan teljesen feleslegesen zavarják őket, de mi azt gondolom nem íg tettünk. Főleg, ha a kényelmetlenségek és nehézségek után a gyereket az orvos kórházba küldte. Szóval azt hiszem nem ártana, ha valaki, akinek ehhez joga van, jobban megvizsgálná az ügyeleti rendszert. Vagy akkor szüntessék inkább meg ebben a formában.

Krisztina

Mire megérkeztek a mentők, a beteg már nem élt

6 hozzászólás

2016.06.03. 07:56

Sokan tanácsolták, hogy pereljek, de nem akarok, nem is akartam. Ez nem adja vissza nekem életem párját. 

Tisztelt olvasók!

Nem célom az egészségügy szapulása, vagy bárkinek a megbántása, tudom, ez nem hozza vissza a férjemet már soha. Viszont leírom a mi tragédiánkat, hátha mások tanulnak belőle. A férjem 57 éves volt, amikor tavaly augusztusban rosszul lett. A szívével már korábban is voltak problémák, mellé magas vérnyomás betegség is társult, gyógyszereket kellett szednie, le volt százalékolva. Aznap, amikor jött a rosszullét, nagyon meleg nap volt és ez mindig megviselte szegényt, de nem gondoltunk eleinte semmi különösre. Aznap is bevette a gyógyszereit és vártuk, hogy jobban legyen. Sajnos nem így alakult, ezért estére, amikor az állapota még rosszabb lett, ki szerettük volna hívni a menőket.

Sajnos nem jártunk sikerrel, mert nem érezték indokoltnak, hogy autót küldjenek, inkább az ügyelethez irányítottak bennünket. Az összes tünetet türelmesen és udvariasan felsoroltam a telefonban, ahogy a férjem alapbetegségeit is, ennek ellenére utasítottak el bennünket. Így maradt az ügyelet. Ők természetesen ígéretükhöz híven ki is érkeztek, majdnem 3 órával a hívást követően. A férjem közben feküdt, izzadt és nagyon rossz állapotban volt, de úgy volt vele, hogy ha jön az ügyelet, akkor minden rendben elsz remélhetőleg. Végig azon gondolkodtam, hogy valahogy be kellene vinni őt a kórházba, de egyrészt ezt sajnos technikailag sem tudtam volna megoldani, nincs autónk és a szomszédok is idősek, ebben nem tudtunk rájuk támaszkodni, másrészt nem akartam keresztbe szervezni, ha egyszer jön az ügyelet.

Amikor kiérkeztek, még élt a férjem, de az ügyeletes orvos látta, hogy nagy a baj, ő azonnal elkezdte az ellátását, amennyire tudta, és riasztotta a mentőket is. A következő percek fennforgását nem szeretném nagyon részletezni, a lényeg, hogy amikor a mentők megérkeztek, már újra kellett éleszteni a férjemet, ugyanis leállt a szíve. Mindent megpróbáltak ekkor, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

Elveszítettem azt az embert, akivel jóban és rosszban is együtt voltunk több, mint 30 esztendőn át. A gyász elején annyira kiborultam, hogy idegösszeroppanást kaptam, kórházba is kerültem. Még ma sem tudtam teljesen túljutni az eseményeken. Sokan tanácsolták, hogy pereljek, de nem akarok, nem is akartam. Ez nem adja vissza nekem életem párját. Sajnos én is felelősnek érzem magam a történtekért és ezt nem tudom magamnak megbocsátani. Mert nem szabadott volna feladnom, miután a mentők elutasítottak. Újra és újra hívnom kellett volna őket, akkor talán, talán mégis segítettek volna. Sajnos ezt már soha nem fogom megtudni. De mindenképpen azt szeretném javasolni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, legyenek sokkal rámenősebbek, akadékoskodóbbak akár, ne hagyják magukat. Bele kell kapaszkodni az utolsó szalmaszálba is. Én nem tettem sajnos. Azt hittem, hogy bízhatok azokban, akiknek életek mentése lenne a dolguk, de ma már tudom, magamban kellett volna és a megérzéseimben. Senkinek nem kívánom, hogy mindezt meg kelljen tapasztalnia.

Ilona

Részeg orvos a magánrendelésen

16 hozzászólás

2016.06.02. 06:08

Hogy milyen italról lehetett szó, nem tudnám megmondani, de valami erős és intenzív szagú tömény alkohol lehetett a kedves doktorban. Ez pedig szó szerint letaglózott. 

Kedves blog!

Minden egyes alkalommal, amikor önökhöz tévedek, a hozzászólások között megtalálom a magánrendelésre való buzdítást, mert sokak szerint az államilag támogatott rendelésekkel szemben ott az embert megbecsülik, és rendesen el is látják. Én vagyok az élő példa rá, hogy ez nem, vagy nem mindig igaz. Hosszú ideje próbálom visszanyerni valaha volt egészségemet, számos problémám mellett neurológiai gondokkal is küszködök, a részletektől most tekintsünk el. Böngésztem egy darabig az internetet és végül kiválasztottam egy rendelőt, természetesen fizetőset, majd bejelentkeztem. Ami tényleg azonnal szembetűnő volt, hogy 2 napal későbbre már kaptam is időpontot, ilyen gyorsaságra nem számítottam.

Pontosan érkeztem, és időben sorra is kerültem, ez volt a második meglepetés. Viszont a pozitívumok itt véget is értek. Az orvos, akihez mentem ugyanis semmivel sem volt jobb, kedvesebb, mint a sima tb-s rendelőkben, rezignáltan fogadta és viszonozta köszönésemet, majd máris a közepébe csaptunk. Elmondtam, hogy mi a gond, előzmények, végig a laptopját bámulta, nagyon nagyon személytelen volt az egész. Véleményt mondott, majd 3-4 féle vizsgálatra tett javaslatot, hogy a probléma gyökerét fel tudjuk tárni, persze mind horror áron, de ugye az ember egészsége nem pénz kérdése kell, hogy legyen, így természetesen ezekre rábólintottam.

Amikor közelebb lépett hozzám a doktor, akkor tűnt fel, hogy valami nem az igazi. Mert hát a végig unott hangon való beszéd és rezignáltság és bágyadtság ugyan furcsa volt, de az oka csak ekkor kezdett világossá válni számomra. Ugyanis nagyon furcsa szaga volt az orvosnak, és nem gyógyszer, vagy más megszokott rendelői szagról volt szó. Nem is esett le egyből, csak miután eltelt 1-2 perc, hogy az bizony alkohol kérem szépen. Hogy milyen italról lehetett szó, nem tudnám megmondani, de valami erős és intenzív szagú tömény alkohol lehetett a kedves doktorban. Ez pedig szó szerint letaglózott. Mert mégis ki a fene számít arra, hogy egy orvos, rendelési időben be van nyomva rendesen. Pláne egy drága és jó hírű magánrendelőben.

Ekkor már tudtam, hogy nem itt fogom kivizsgáltatni magam, ebből köszönöm, de nem kérek. Megbeszéltünk ugyan egy következő vizitet és a vizsgálatokat, de ezek után eszem ágában sem volt hozzá vissza menni. Még a tanulópénzt megfizettették velem, elég borsosan és távoztam.

Azóta alaposabban utánaolvastam fórumokban és nem én voltam az első, aki ezt tapasztalta ennél az orvosnál. Egyszerűen elképesztő. Azóta találtam egy másik helyet, szintén magánrendelés és fizetni kell, de ég és föld a különbség. Én midnezek után csak azt nem értem, hogy ahol kemény tízezrek repkednek a vizsgálatokért, hogy engedhetik meg, hogy egy orvos, ahogy kiderült nem is egy alkalommal részegen, de legalábbis alkoholos befolyásoltság alapján rendeljen és diagnosztizáljon. Ilyet még állami rendelésen sem hallottam, nem hogy fizetős helyen.
Anna

Az orvosomtól akár meg is dögölhetek

106 hozzászólás

2016.06.01. 06:12

Nem azt sérelmezem, ahogy beszélt velem, ahogy viselkedett, bár az ember azt gondolná, azért van egy szint, amely alá mégsem kellene leereszkednie senkinek, hanem azt, hogy mindezek mellett még el sem látott rendesen. 

Tisztelt Praxis blog!

Azért írok önöknek, mert nagyjából 10 évet követően első ízben kellett igénybe vennem a magyar egészségügy szolgáltatását és azonnal sikerült is belefutnom egy rettenetesen rosszindulatú és bunkó orvosba, már az első körben. Utoljára még a gimnáziumi időkben jártam rendelésen, amióta dolgozok, az üzemorvost leszámítva szerencsére egyszer sem volt szükség rá, hogy felkeressem a háziorvosomat. Valójában azt sem tudtam, kihez tartozok éppen, azért a 10 év alatt sok minden változott, a korábbi orvosom is eltűnt, így az interneten keresztül próbáltam kideríteni, kit kell keresnem a problémámmal. Már ez sem ment egyszerűen, jó néhány oldalt végig kellett böngésszek, mire sikerült valahogy megfejtenem a dolgot, persze az én háziorvosomhoz pont nem tartozott telefonszám. Na bumm, a központi számot hívtam, ők kapcsoltak, de a telefont csak harmadik alkalommal sikerült felvenni. Remek volt.

Azért gondoltam, hogy ilyen hosszú idő után mégis csak orvoshoz kellene mennem, mert ekkor már napok óta fájt az oldalam (bal oldalon, lent), és hátul a fejem a tarkóm felett és a közérzetem sem volt igazán túl jó, bizonytalan is voltam, fáradékony is, nem éreztem jól magam. Éreztem, hogy a pulzusom is magasabb a kelleténél, így hát nem volt más választásom, irány az orvos.

Megérkeztem, kivártam a sorom, hallgattam a többi beteg méltatlankodást, hogy mindenki milyen sokáig van bent, majd sorra kerültem. Szépen bemutatkoztam, majd elmondtama panaszaimat. Az egy dolog, hogy a doktor nem köszönt, hogy szinte keresztül nézett rajtam, valójában olyan pocsékul voltam, hogy ez ott és akkor nem is nagyon érdekelt. Ha bunkó, hát bunkó, csak legyen jó a szakterületén, nagyjából ez járt akkor a fejemben. Sajnos, nem nagyon volt az a megítélésem szerint.

Ugyan megvizsgált, a vérnyomásomat is megmérte, a stílusát itt sem ecsetelném inkább, majd közölte, hogy a vérnyomásom ugyan jó, de a pulzusom 140 nyugalmi állapotban. Te jó ég... Arra gondoltam, hogy ezek után, valamint a panaszaim miatt csak elküld néhány vizsgálatra, de nem így történt. Egyáltalán nem! A "pontos és alapos vizsgálat után" közölte, hogy az összes tünetem (pulzus, hátsó fejfájás, hasi puffadás, hasmenés, oldal fájás, mindkét borda alatti fájdalom, rossz közérzet, fáradékonyság, mellkasi nehéz légzés) mind stressz és pánikbetegség tünetei, így felírt Betalocot és Frontint és ennyiben hagyott. Amikor kérdeztem, esetlegesen nem volna-e szükség alaposabb kivizsgálásra, azt válaszolta, nem. Előírt másfél hét pihenőt, majd visszarendelt.
Közben szedtem a gyógyszereket, a pulzusom normalizálódott, ugyanakkor a hasi gondok, a hátsó kellemetlen fejfájás (inkább lüktető jellegű, nem állandó, nem nyomásszerű, pedig már gydaganatra is gondoltam) és az időnkénti oldali fájdalom maradt. Nem mondom, hogy nem lettem azért jobban, de nem múltak el a tünetek. Amikor visszamentem hozzá, ezeket természetesen vele is közöltem, ő újfent lekezelően közölte velem, szedjem tovább a bogyókat és majd elmúlik.

Itt tartok most, hiába szeretnék teljesen jól lenni, egyszerűen nem akar velem a saját orvosom érdemben foglalkozni. Nem vagyok teljesen jól és mivel folyton ezeken a tüneteken agyalok, mindig észre is veszem őket. Már mindenre gondoltam egyébként, de elméletben ez nem az én dolgom volna, ha alaposabban járna el a háziorvos. De őt mindezek után sem érdekli. Felőle meg is dögölhetek, ha úgy alakul, szerinte elég a két gyógyszer és minden jó lesz majd. Nem azt sérelmezem, ahogy beszélt velem, ahogy viselkedett, bár az ember azt gondolná, azért van egy szint, amely alá mégsem kellene leereszkednie senkinek, hanem azt, hogy mindezek mellett még el sem látott rendesen. Szomorú, hogy mindez nagy valószínűséggel nem is egyedi példa, egész biztos mások is szembesültek már hasonlóval. Ha pedig feldobom a talpam ilyen fiatalon, maximum megvonják a vállukat, egyel kevesebb és kész. Ez lenne a magyar egészségügy? El vagyok ragadtatva...

Bunkó nővérek a Heim Pál Gyermekkórházban

42 hozzászólás

2016.05.31. 06:11

Volt olyan szülő, akinek jutott matrac az ágy mellett, én egy széken töltöttem el azt a 3 napot, ameddig bent voltunk. Tragikus volt.

Tisztelt blog!

Felháborodott szülőként szeretném megosztani önökkel a mi kis történetünket. Egyedülálló szülőként a legfontosabb az ember számára, hogy a gyermekével minden a lehető legnagyobb rendben legyen, ez hatványozottabban igaz akkor, ha a gyermek sajnos elég sokat betegeskedik. Sajnos Panka már 2 éves kora óta folyamatosan a mandulájával és annak állandó gyulladásával és a velejáró kellemetlenségekkel küszködik. Most múlt 5 esztendős, 2-3 havonta egész biztos, hogy fel kellett keresnünk az egyébként nagyon aranyos doktor bácsinkat ezzel a mandula problémával. Idén év elején jutottunk el odáig, hogy a jövőre nézve az lesz a legjobb, ha kivetetjük azokat a fránya mandulákat. Persze a műtétre várni kellett, egészen május elejéig. Meg lett az időpont (május 10), a helyszín (Heim Pál) és a részleteket is megbeszéltem az orvosokkal. A lányomat igyekeztem felkészíteni a kórházra, a vele járó kellemetlenségekre, magára a műtétre, minél jobban eloszlatni a félelmét, amennyire csak lehet. Egy felnőtt ember is viszolyog a kórháztól, pláne egy műtéttől, ez egy kisgyermeknél még inkább így van.

Elérkezett a műtétet megelőző nap, felutaztunk Budapestre és megérkeztünk az intézménybe. Már a betegfeklvételnél gondok adódtak, óriási volt a fejetlenség, ráadásul azt mondták, éhgyomorra kell bemenni,bár ezt nem értettük, hiszen csak másnap volt a műtét. Reggel fél 8-tól várakoztunk a kórházban egészen negyed 2-ig, mire sikerült elhelyezni a kislányomat és végre foglalkoztak vele. Nyilván nyűgös is volt, gondolom nem kell ecsetelnem nagyon, miért. Próbáltam a lehető legjobban csitítgatni. Természetesen előre meg volt beszélve, hogy én is ott maradhatok a gyerkőccel, de az előre leegyeztetett szülő-barát kórteremben valamiért nem volt hely, ezért egy sima 6 ágyasba kerültünk, ahol olyan tömegnyomor volt, hogy az valami borzalom. Hiába mondtam, hogy nem erről volt szó, csak vonogatták a vállukat, hogy ez van.

Az orvosokra ugyan csak jót tudok mondani, mindenki aranyos volt, nem úgy a nővérkék. Az még hagyján, hogy bármit kérdeztem, semmire sem tudtak rendesen válaszolni, de emellett flegmán, bunkón válaszoltak nekem, a lányommal pedig szintén úgy bántak, mint egy tárggyal. Rángatták a karját, amikor a vérnyomását ellenőrizték, felemelték a hangjukat és megszidták, ha éppen elmozdította a hőmérőt, és így tovább. Amikor ezt szóvá tettem, ismét csak bunkó módon elküldtek melegebb éghajlatra. És ez nem csak az én lányommal volt így. Jó, persze biztosan a leterheltség ennek a fő oka, no de kérem, egy gyermekkórházról beszélünk. Pici, megriadt gyerekek várnak vizsgálatokra, műtétekre, talán épp az ilyen helyzetben kellene kedvesnek és empatikusnak lenni, nem? Az egyik síró kisfiút például rendesen leordították, pedig csupán annyi volt a problémája, hogy nem akart bepisilni, szeretett volna kimenni a mosdóba, ezért egy teljesen vadidegen szülő segített neki, mert a nővérke nem volt erre hajlandó. Neki ugyanis nem tudott ott maradni vele a papája.

Volt olyan szülő, akinek jutott matrac az ágy mellett, én egy széken töltöttem el azt a 3 napot, ameddig bent voltunk. Tragikus volt. Az egyetlen pozitívum a történetben, hogy a műtét zökkenőmentesen zajlott és az orvosok tényleg nagyon profik voltak és mindamellett aranyosak, kevesek is. Ahogy a betegszálíltó is, aki a kislányomat hurcibálta. Neki nagy ölelést küldünk ezúttal is! A nővérekbe pedig tényleg, mintha az ördög bújt volna, abszolút érthetetlen mindez számomra és teljességgel elfogadhatatlan.

Most, május végén már szerencsére csak rossz emlék Pankának az egész tortúra, viszont amikor megyünk vissza a saját doktor bácsinkhoz, vagy kontrollra, látszik, hogy retteg és meg is jegyzi, hogy nem akar visszamenni a kórházba. Szomorú, hogy mindezt néhány rosszindulatú, vagy érzéketlen nővér miatt van így. Remélem olvassák a megfelelő helyen a soraimat és a jővőben változtatnak a dolgokon!
Egy anyuka

Kioktatott és feljelentéssel fenyegetőzött az orvos a veszprémi kórházban

30 hozzászólás

2016.05.28. 09:01

Olvassa egyáltalán e betegpanaszokat valaki "illetékes" aki tesz is valamit az ilyen visszataszító megnyilvánulások ellen?  Az egészségügyben feszülő gondok nem igazolhatják a dolgozók embertelen betegellátás terén előforduló anomáliákat!

Tisztelt Praxis!

Dializált végstádiumú veseelégtelenségben és társult betegségeiben szenvedek. Tegnap egyik nephrológus szakorvos felkeresett a kezelés alatt (a veszprémi kórházban) és nyilvánosan meg nem engedhető hangnemben "kioktatott és feljelentéssel

fenyegetett meg".

Betegtársaim is felháborodtak a doktornő embertelen, diplomás emberhez méltatlan kirohanásán egy 84 éves - nem demens! - beteggel szemben. Ugyanis 2 éve nézeteltéréseink vannak gyógyszerelésében - melyek több problémát okoztak már nekem, és a közgyógyellátás terén jogainak ismereteinek hiányosságaival kapcsolatban. Értékeli a havonta készített laboreredményeinket, annak megfelelően változtat a szükséges terápiában. Mivel azonban orvos-beteg kapcsolat nincs, így a betegtől sincs visszajelzése gyógyító szándékú munkásságáról.
A tv képernyő előtt ülő "csodadoktor" is hasonlóképpen küldi energiáit 100 km-re lévő gyógyulni akaró pácienseinek, az eredmény kétséges! Ugyanis az intézményvezető főorvos Úr által rendelt gyógyszeremet nem volt hajlandó közgyógyra felírni amit csak szakorvos írhat fel receptre. A későbbiekben felírta receptjeimet és durván közölte, "csak nem képzelem, hogy Ő váltja ki helyettem a gyógyszereimet?

E gyógyszer kiváltásához nem volt fedezetem a gyógyszerkeretemben, s erről írásban tájékoztattam az adjunktusnőt, mivel ilyen bonyolult ügyet a receptintéző nővéren keresztül nem tartottam elegendőnek szóban közölni. Ezt kaptam idős beteg létemre egy fiatal orvosnőtől a beteget megnyugtató biztató szavak helyett melyre a gyógyító munka mellett joggal elvárhat a beteg. Olvassa egyáltalán e betegpanaszokat valaki "illetékes" aki tesz is valamit az ilyen visszataszító megnyilvánulások ellen? Az egészségügyben feszülő gondok nem igazolhatják a dolgozók embertelen betegellátás terén előforduló anomáliákat!

Kidobtak a kórházból minden ok nélkül

24 hozzászólás

2016.05.27. 07:19

Odamentem az információs pulthoz, hogy kérdezzek valamit, a kishölgy, aki a számítógépnél ült megrémülve elbújt, közben odahívtak egy orvost, aki szó szerint kizavart a kórház területéről. 

Tisztelt Praxis!

Hasonlót én is átéltem a Hondvédkórházzal kapcsolatban. Egy sürgősségi vizsgálat után sokat vártam, de nem tudtam, miért. Egyszer csak jött egy betegszállító, hogy elvigyen egy másik kórházba. A beszálláskor sírásos pánikroham jött rám, ekkor szóltam, hogy nem megy a dolog, nem tudok beszállni. A betegkísérő ledobta a csomagomat a földre, és kiabált velem.

Odamentem az információs pulthoz, hogy kérdezzek valamit, a kishölgy, aki a számítógépnél ült megrémülve elbújt, közben odahívtak egy orvost, aki szó szerint kizavart a kórház területéről. Alá akartak íratni velem egy papírt, hogy saját felelősségemre távozok. Nem írtam alá, mert nem én akarta távozni.

Infarktus után, magas vérnyomás beteg vagyok, akkor épp 190 volt, szédültem, fájt a mellkasom stb. Ráadásul meg voltam ijedve, de nagyon.De kiraktak sajnos. Bíztam bennük, mert ott már újraélesztettek, többször is vitt oda a mentő. Így jár sajnos az, aki a lábán megy oda.

Katalin

Kicsalta az idős néni pénzét az orvos

132 hozzászólás

2016.05.24. 11:14

Végül megmondtuk neki, hogy a jövőre nézve legyen kedves és ne ösztökélje anyámat arra, hogy több pénzt hagyjon nála, ne ijesztgesse, ha pedig megtudjuk, hogy ez történik, a létező összes helyen fel fogjuk jelenteni.

Tisztelt Praxis!

Régen jártam az önök oldalán, sajnos időm nem mindig engedi, hogy olvassam, viszont most olvasóból levélíró kell hogy legyek, mert édesanyám háziorvosa olyan minősíthetetlen módon bánt édesanyámmal, hogy az nem maradhat szó nélkül. Kisnyugdíjas asszony, nemrég múlt 78 és bizony ebben a korban kezdenek előjönni a betegségek, ha kell, ha nem. Sajnos nincs vele sem másként, ráadásul több más apróbb-nagyobb betegség mellett sajnos az időskori demencia jelei is meglátszanak már rajta. Elfelejt dolgokat, nem figyel rendesen, nem raktároz el bizonyos információkat és ezzel sajnos akadnak, akik vissza élnek. Kezdve az ügynökkel, aki tiltásunk ellenére is visszament hozzá, amikor már nem voltunk ott és eladta neki több százezerért, persze "kedvező hitelre" azt a bizonyos csoda ágybetétet, egészen a doktor úrig, aki már évek óta kezei édesanyámat. Mindkettő megbocsáthatatlan, azzal a minimális különbséggel, hogy egy ügynök a hasonló átverésekből él, egy orvos nem. Elvileg nem...

Az történt ugyanis, hogy amikor legutóbb megérkeztünk édesanyámhoz, láttuk, hogy elég csehül áll, étel, mosószerek dolgában. Kérdeztük természetesen, mi ennek az oka, hiszen amellett hogy van a nyugdíja, mi is igyekszünk a magunk módján támogatni. Ehhez képest hónap közepén, amikor kiérkeztünk hozzá, mindössze 4 ezer forintja volt, mi pedig nem értettük, az hogyan lehetséges. Hosszas beszélgetés, faggatózás, nyomozás után kiderült, hogy hát ő bizony volt két alkalommal is háziorvosnál és mindkétszer otthagyott 10-10 ezer forintot hálapénzként. Na most képzelhetik, mennyire kiakadtunk mindezen. Persze, ezerszer mondtuk már édesanyámnak, hogy ne, vagy csak valami jelképes összeget adjon, de mintha a falnak beszélnénk, mindig, ha orvoshoz megy, viszi a borítékot is. Volt ebből vitánk, veszekedésünk, de beláttuk, egy idős beteg asszonyt az észérvek nagy valószínűséggel sajnos nem fogják meggyőzni. Mindig ott is hagyott az orvosnál 1-2 ezret, havonta volt, hogy akár 4-5-öt is, de ez a 20 ezres "hiány" szembeötlően sok volt. Addig faggatóztunk tovább, míg kihámoztuk, hogy az orvos szépen finoman jelezte, hogy az alkalmankénti ezer forint kissé kevéske. Ettől édesanyám úgy megijedt (beteg, idős ember, nem racionalitást kell benne keresni), hogy legközelebb egy 10-est hagyott a dokinál, majd rákövetkezőleg egy újabbat. Azt hittük nem hallunk jól, vagy elment a mi eszünk. Mivel ugye fenntartásokkal kezeltük édesanyám beszámolóját, másnap felkerestük az orvosát.

Az egészben az volt a legszebb, hogy egy szóval sem tagadta le a történteket, csak azt hajtogatta, hogy az édesanyám volt aki adta, így hát elfogadta. magyaráztuk, hogy kisnyugdíjas, demens is, amit nyilván az orvosaként ő tud a legjobban és hogy mennyire tisztességtelenül járt el, de csak a vállát vonogatta. Azt az egyet bánom, hogy nagy indulatosságomban nem jutott eszembe rögzíteni a beszélgetést, mert megért volna egy misét. Végül megmondtuk neki, hogy a jövőre nézve legyen kedves és ne ösztökélje anyámat arra, hogy több pénzt hagyjon nála, ne ijesztgesse, ha pedig megtudjuk, hogy ez történik, a létező összes helyen fel fogjuk jelenteni. Ebben maradtunk.

A legnagyobb baj, hogy a bosszújától is tartunk, amely nem minket, hanem anyukámat érintheti. Nem vizsgálja meg alaposan, félrekezeli, vagy nem kezeli, sajnos minden eshetőség benne van a pakliban. A megoldás talán az lesz, már fűzzük anyukámat egy ideje, ha hozzánk költözik. Akkor új orvost is választhatunk neki és jobban tudunk ügyelni is rá.Szomorú, hogy egy pénzhajhász orvosnak nevezett rabló így kihasználhat beteg, öreg embereket és elszedheti a pénzüket. És az én anyukám csak egy beteg a sok közül, ki tudja hánnyal bánik még így.

F.

Honvédkórház: Mennyből a pokolba

109 hozzászólás

2016.05.23. 07:39

Aki ilyen pökhendi, bunkó, agresszív módon képes csak beszélni egy beteg, várandós fiatal nővel, az menjen inkább szénhordónak.

Tisztelt Praxis Blog!

Régóta elszörnyülködve olvasom a történeteket. Szerencsére mindezidáig semmi rossz szavam nem lehetett az egészségügyre. Mindenhol kedvesek, segítőkészek, empatikusak voltak. Egészen máig. A történet péntek reggel kezdődik. Egy 13. kerületi társasházban lakom, reggel boltba indultam, amikor elestem a ház előtt, ráestem a bokámra. Nagy nehezen felbicegtem a lakásba, majd a párommal elmentünk az ÁEK sürgősségi betegellátó részére. Ott fogadtak, elküldtek röntgenre, azt mondták, nem tört el, valószínűleg otthon is meggyógyul, de ha már itt vagyok, kapok egy gipszet egy hétre.

Persze trombózis ellen injekcióznom kell magam.Többször megkérdezték, hogy nem vagyok e terhes, mondtam, hogy nincs kizárva de elképzelhető. Mondta az orvos, hogy ha mégis kiderül valami, vagy valami baj van, megyek vissza nyugodtan. Mindenki nagyon kedves volt, le a kalappal előttük. Ma reggel csináltam egy tesztet, ami pozitív lett. Be a kocsiba, vissza a Honvédba. Ott volt egy nagyon fiatal orvos (gondolom még rezidens) és egy "nagyon kedves " asszisztensnő. Elmondtam a problémám, hogy nem tudom folytatni lehet e az injekciózást így terhesen. Erre kiakadt az orvos, hogy persze nem muszáj majd jól belehalok a tüdőembóliába. Majd kérdeztem, hogy nem fog e ártani, hogy a gipszben, mivel csak ugrálni tudok, nagyon rázkódik az alhasam. Erre elkezdte minősíthetetlen hangnemben kifejteni, hogy ő az én felelősségemre leveszi a gipszet, de akkor oda többet ne menjek bármilyen bajom is lesz. Erre már sírva fakadtam. Közben telefonon hívták.

A hívás után megkérdezi, hogy most mi van. Mondtam neki, hogy én csak tudni szeretném, hogy terhesen folytathatom e az injekciót. Azt mondta jól van telefonál, de egyszerre csak egy telefont tud intézni. Azt mondta keres telefonon egy nőgyógyászt, addig menjek ki. Persze nem talált senkit, felhívtam A Bajcsy szülészetét ahol egy nagyon kedves hölgy elmondta, hogy nem lesz semmi probléma. Ezúton is köszönöm neki!

A Honvédból segítség nélkül távoztunk, de legszívesebben elmondtam volna az orvosnak, hogy ha még rezidens, most gondolja meg, mielőtt több időt és energiát fektet a szakvizsgájába, mert teljesen alkalmatlan orvosnak. Aki ilyen pökhendi, bunkó, agresszív módon képes csak beszélni egy beteg, várandós fiatal nővel, az menjen inkább szénhordónak.

Műhibák miatt kellett meghalnia

52 hozzászólás

2016.05.17. 06:06

Spontán kilyukadt a hasában lévő tályog és 58 éves korában meghalt a beteg.

Tisztelt Praxis!

Unokahúgomnak a helyi kórházban méhnyakrákot állapították, ahol a szövettani vételnél kivágták a húgyhólyagját .Azt hittük, hogy fertőzést kapott ezért úgy döntött,hogy a műtétet a SOTE nőgyógyászati klinikáján egy jó nevű úgynevezett professzorral.Aki mellesleg urológus szakorvos is. Sajnos a műtét utáni napon az unokahúgom úszott a pisiben a katéter mellett is.

Ráfogták a katéter labdájára.A következő katéter sem volt jó.A drága professzor úrnak nem volt szabad szólni mert a főnővér szerint nem szereti a problémákat. mikor két nap múlva az unokahúgom kiborult,pszichológust akartak hozzá hívni.Mikor nagyon rosszul érezte magát az egyik ápolónő egy lavór gennyes vizeletet nyomott ki a friss hasi sebből.Utána mikor már biztos volt,hogy valami nem stimmel elvitték mentővel a SOTE urológiájára ,ahol három órát várakozott a járóbetegek között .Folyt mindenütt.Mikor megvolt a vizsgálat kimutatta,hogy 2cm vágás van a hólyagon.De ez még nem minden a mentősök ott felejtették. Délután 2 kor már el akart indulni gyalog mire szereztek gyorsan egy mentőt. A híres prof egyetlen egyszer sem ment hozzá,hogy megbeszéljék a kialakult helyzetet.Elment szabadságra úgy,hogy még a varratot is más szedte ki.Mivel sugárkezelésre volt előjegyezve a hólyag maradt úgy ahogy volt a katéterrel együtt.10 hónapig azzal élt és pelenka nadrággal,mert a katéter hólyagból vezeti el a többi folyik világba. két hetente cseréltetni kell és persze fizetni a katétert.Ez volt az első tragédia. Utána jött az Uzsoki. Megkapta a négy sugár kezelést és utána naponta kapta volna a kezelést amire már befeküdt volna kórházba.Közben volt egy Mr-en.Csomagokkal megérkezik a kórházba(120km) lakunk, közli az orvos,hogy az Mr-alapján gyógyult,menjen haza.

De inkább menjen el PET vizsgálatra, majd onnan fognak telefonálni,hogy mikorra van időpont.Másfél hónapra kapott időpontot.A PET már kimutatta,hogy a vizelettől mely a hasüregbe folyt tályog keletkezett,de más nem volt kimutatható.Az orvos ezzel nem tudott mit kezdeni ,hogy daganat maradvány vagy tályog.Majd konzíliumot fog kérni egy másik orvostól és fogja telefonon értesíteni.Azóta is hívja.!!!!Mi 16 szor próbáltunk telefonálni,de soha nem vették fel a telefont ,pedig előtte többször beszéltünk vele.Az urológián kilátásba helyezték, hogy a katétertől veseelégtelensége lehet és a vizelettől állandó bakteriális fertőzés.A fertőzés az állandósult.Azt elfelejtettem,hogy a műtét vágásán a köldök táján libatojás nagyságú sérv keletkezett. Még közel sem vagyunk a megpróbáltatások végén. Most már itt helyben próbáltunk a PET eredmény végére járni ,mondhatom sikertelenül.Azt mondta az orvos ,hogy ő bizony nem nyúl hozzá,meg sem vizsgálta,jöjjön akkor ha fájdalma lesz.A másik azt mondta,hogy itt már nincs olyan aki ezt megtudná műteni mert nagyon összetett probléma,de tud Budapesten olyan orvost aki privátban csinál ilyen műtétet.( kb 1.5 millió )Közben az unokahúgom egyre rosszabbul van,sűrűn van a sürgősségin.Spontán kilyukadt a hasában lévő tályog.

Erősen maró folyik belőle mely alulról teljesen szét marja. Felkerestük az onkológust aki elküldte Mr-re ami borzalmas dolgokat tárt fel. Már nem tudom folytatni,de ami az utóbbi három hónapban történt orvosi műhiba műhiba hátán, az sokkal borzalmasan az előbbieknél. Sajnos ma délben 58 éves korában meghalt.Erikának hívták.

A beteg fel is fordulhat tőlük

66 hozzászólás

2016.05.13. 08:36

Első döbbenet akkor ért, amikor a hölgy közölte, 2017. januárjára tud időpontot adni.

Tisztelt Praxis !

Kálváriámat szeretném megosztani ami itt Dunaújvárosban történt velem. Hasi ultrahangra szeretettem volna időpontot kérni, góc kutatás végett, amit a kezelő orvosom irt ki, ezzel a lelettel kell menni amúgy Urológiai szakrendelésre is, meg a kezelő orvosomnak vissza kell vinnem. 2016. 05. 09. felkerestem Dunaújvárosi Kórház Radiológiai osztályát időpont kéréssel Hasi ultrahangra. Első döbbenet akkor ért, amikor a hölgy közölte, 2017. Januárjára tud időpontot adni.

Mondtam neki mi végett kellene a vizsgálat, de nem érdekelte, sőt, a kezembe nyomott egy gépelt listát, hogy menjek el magánrendelésre, ott csináltassam meg az ultrahang vizsgálatot. Vissza mentem a háziorvosomhoz, aki ráírta a vizsgálat kérő lapra, hogy a beteg keresőképtelen állományba van és miért kéri a vizsgálatot. 2016. 05. 10. ismét felkerestem Dunaújvárosi Kórház Radiológiai osztályát időpont kéréssel hasi ultrahangra.

Ahol a hölgy elolvasta mit ír a háziorvosom és utána közölte, hogy a háziorvosom kérhet időpontot a ultrahangos orvostól. Kevés az orvos, azt még hozzá fűzte, ő nem adhat időpontot. Így most már másodjára jártam meg ezt az utat. Az tudni kell, hogy volt egy nagy műtettem és egy könyökmankóval közlekedhetek. Ismét elmentem a háziorvosomhoz, aki felhívta a ultrahangos orvost, és ő sem kapott időpontot, mivel nem életbe vágó sürgős vizsgálatról van szó.

És teszem azt ha pont ez a vizsgálat mutat ki olyan betegséget, amit időben lehet még gyógytani, de itt úgy látszik a beteg fel is fordulhat tőlük?!

Nem vették észre, hogy haldoklik

32 hozzászólás

2016.05.12. 09:13

A daganatot nem is keresték hol van, mindegy volt.

Tisztelt Praxis!

Én is elvesztettem a páromat 7 hete! A saját lábán ment az orvoshoz és a mentő vitte a kórházba azonnal! Egy óra múlva a vérvizsgálatokból, laborokból kiderült, hogy utolsó stádiumú rákos! Kit hibáztassak, azt az orvost, aki pár héttel azelőtt labort írt ki és nem figyelt fel, hogy nem jó? Kit hibáztassak, hogy elvették az állandó gyógyszereit és tüneti kezelést kapott? A daganatot nem is keresték hol van, mindegy volt.

Sok az áttét, azt mondták. Ő 63 éves volt. Január 1-től nyugdíjas lett, 46 évet dolgozott. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat. Haza akartam egy keddi nap hozni és már indultunk volna, mikor telefonáltak, hogy meghalt, elaludt. Előtte nap készült hazajönni.

Itthon pár héttel azelőtt csináltattak labort. A nyár végén jogosítványt hosszabbítottak Neki, szakorvosi javaslattal. Mit kellene akkor ott lépni, és bárhol? A kezelőorvos a folyosón mondta,meg hogy nincs sok hátra meg fog halni.

Boncolás: Tüdőrák, máj áttétekkel. Semmi jele nem volt. Nem ivott, nem dohányzott...

Megalázták a volt nővért az intenzíven

44 hozzászólás

2016.05.11. 08:36

Az osztályos intenzív őrzőben a nővérek többször megalázták és pár órával a műtét után bosszúból elvették tőle az oxigént, mert meg merte kérdezni, nem baj-e, hogy a mellkasából kivezető cső a padlón kúszik.

Tisztelt Praxis!

Édesanyám nővérként és később asszisztensként nyugdíjazásáig az egészségügyben dolgozott. Nyáron tüdődaganattal , lebenyvesztés árán operálták. Az osztályos intenzív őrzőben a nővérek többször megalázták és pár órával a műtét után bosszúból elvették tőle az oxigént, mert meg merte kérdezni, nem baj-e, hogy a mellkasából kivezető cső a padlón kúszik.

Mondhatom, azon imádkoztam, hogy élve kijusson és nem azt éreztem, hogy biztonságban van. Szerintem, nem ezt érdemelte, ráadásul a mai napig rajongva mesél a munkájáról, édes, emberi történetei vannak. A balesetsebészeten dolgozott és 9 hónapos terhesen a főorvos zavarta haza, amikor a szennyeszsákokat emelgette, hogy már elég lesz. Könnyes szemmel képes mesélni a leforrázott kislányról, akit nem tudtak megmenteni és a tetanuszgörcsös néniről, aki túlélte.

Arany János szavait hiszem: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben..." Ezt soha, semmiért nem szabad elfelejteni, főként annak, aki kiszolgáltatott, rémült emberekkel foglalkozik.

Ahhoz nagy szeretet és alázat szükséges. És mindenki maga dönt.

Le a kalappal az egészségügyi dolgozók előtt

17 hozzászólás

2016.05.10. 06:16

Soha ennyi orvos nem kérdezte még tőlem, hogy hogy érzem magam, nagyon figyeltek rám, a nővérek is nagyon kedvesek voltak.

Tisztelt Praxis blog!

Én kivételesen egy pozitív tapasztalatot szeretnék megosztani.

Március 1-jén szültem meg a kisfiamat a székesfehérvári Szent György Kórházban. A terhesség alatt nem is a szüléstől féltem leginkább, gondoltam, a gyerek valahogy csak kikerül belőlem, és volt fogadott orvosom, pont azért, mert benne megbízom. Amitől rettegtem, azok sokkal inkább a körülmények, hogy majd minden nővér bunkó lesz velem, semmit sem úgy csinálok majd, ahogy kell, senkit nem fog érdekelni, hogy lisztérzékeny vagyok. Hát nagyot tévedtem.

A 36. héten befektettek a terhespatológiára, hipertóniával, ödémával és fehérjevizeléssel. A nővérek meglepetésemre nagyon kedvesek voltak, egy szavam nem lehetett rájuk. Szóltam, hogy lisztérzékeny vagyok, mire fél órával később megjelent egy nagyon jókedvű és mosolygós dietetikus doktornő, és elmondta, hogy kétnaponta fognak küldeni egy egész kenyeret (elég-e, mert ha nem, küldenek naponta), ami gluténmentes, illetve arról is tájékoztatott, milyen tésztát használnak, mivel sűrítik a főzeléket...azt mondta, aznapra már nem tud kenyeret süttetni, de másnaptól lesz. Ennek ellenére már az aznapi ebédhez is kaptam, ráadásul kifejezetten finom gluténmentes kenyeret. Reggelit-vacsorát pedig ugyanúgy kaptam, mint a többiek, csak az enyémhez nyilván nem adtak kenyeret, de minden egyes alkalommal megkérdezte a nővérke, hogy ugye nekem van hozzá kenyerem. Ebédre pedig minden nap kaptam levest, tésztával, és a főételek is változatosak voltak, hoztak tésztát, tarhonyát is. Pedig ezek az alapanyagok tényleg elég drágák, én nem háborodtam volna fel, ha pl. a kenyeret magamnak kellett volna biztosítanom, sőt erre is számítottam.

A vérnyomásomat nagyjából beállították, én azt hittem, mehetek is haza, de még a 37. héten is bent tartottak, ami kezdett gyanús lenni, mert én úgy gondoltam, semmi bajom nincs már, csak időnként olyan érzésem volt, mintha a baba bele szeretné állítani a gyomromat a tüdőmbe, amit meg is említettem a viziten, de az orvos azt mondta rá, ez normális.

Aztán a március 1-jén volt egy nőgyógyászati vizsgálatom, ahol szintén megemlítettem ezt a fájdalmat, amit itt már bordaív alatti fájdalomként emlegettek, és az orvos közölte velem, hogy most megyek szülni. Mint kiderült, HELLP-szindrómám volt, és mivel gyorsan romlottak az eredményeit, altatásos császármetszéssel született meg a kisfiam. Utólag megtudtam, hogy azért volt olyan gyanús nekem, hogy minek tartanak bent "feleslegesen", mert a fogadott orvosom nem engedte, hogy szóljanak nekem bármiről is, nehogy még feljebb menjen a vérnyomásom. Utólag nagyon hálás vagyok neki ezért, mert bár derült égből villámcsapásként ért, hogy baj van, sokkal jobb volt így, hogy nem is volt időm felhúzni magam. A párom is megnyugtatónak tartotta, hogy amikor cselekedni kellett, nem sokat vaciláltak, így sem a kisbabámnak, sem nekem nem lett semmi bajunk.

A műtét után másfél napot töltöttem az intenzíven. Senkinek sem kívánom ezt a magatehetetlen érzést, de a nővérek a lehetőségeikhez mérten ezt a helyzetet is próbálták elviselhetővé tenni. A műtét utáni este már vacsoráztam volna, de az intenzívre gondolom lassabban ért oda az információ a lisztérzékenységemről. A nővérke viszont valahonnan kerített nekem egy kefirt és egy szelet sajtot. Egyébként nem szeretem a kefirt, de elmondhatatlanul jól esett. Másnap reggelire hoztak nekem joghurtot, ebédet pedig már kaptam.

Aznap még kérdéses volt, hogy visszamehetek-e az osztályra, de már nagyon szerettem volna látni a kisfiamat, és úgy éreztem, kezdek becsavarodni az ágyhoz kötöttségtől. A nővérke hozott nekem újságot és rádiót, ami nagyon sokat javított a közérzetemen.

Délután visszavittek az osztályra. Egyébként attól is tartottam, hogy valamilyen holmim biztosan eltűnik, ehhez képest az intenzívről még a papucsomat is utánam hozták. A szüléskor minden csomagomat az öltözőben kellett hagynom, annak egy részéről is lemondtam, de mindenem hiánytalanul megvolt.

Soha ennyi orvos nem kérdezte még tőlem, hogy hogy érzem magam, nagyon figyeltek rám, a nővérek is nagyon kedvesek voltak. Első éjszaka még az őrzőbe kerültem, a második éjjel pedig a csecsemősök a kérésemre vigyáztak a kisbabámra, hogy legalább egy éjjel alhassak csövek és katéter nélkül. Elismerem, hogy az adott helyzetben jobban örültem volna egy anyabarát kórháznak, de én választottam ezt a kórházat, tudtam, hogy bababarát lesz (azt nyilván nem tudtam, hogy ilyen komplikált lesz a szülésem). Bármit kértem, kérdeztem, segítettek, olyan is volt, hogy azért nyomtam meg a hívógombot, mert lefolyt az infúzió, mégsem kaptam meg, hogy miért nem tudok várni.

Persze ettől még nagyon nehéz volt ellátni a kisfiamat, napokig úgy éreztem magam, mintha valami köd ült le volna körülöttem. A szülés után még 8 napot a kórházban kellett töltenünk, a gyerekorvos nem is értette, mit keres még itt egy egyhetes baba (mert hogy a kisbabámnak - szerencsére - semmi baja nem volt). Nyilván nem volt jó érzés kórházban lenni, de a dolgozók hozzáállása nekem nagyon sokat segített, hogy átvészeljem azt a hetet.

Úgyhogy le a kalappal azok előtt, akik ilyen fizetés mellett tudnak mosolyogni és mindig van egy-egy jó szavuk az emberhez, amit ezúton is szeretnék megköszönni.

Felesleges hívni a mentőket

92 hozzászólás

2016.05.03. 06:09

Nekem nem jöttek ki, a rendőrségnek igen. Nézzük meg, hogy él-e a bácsi, és ha úgy látjuk, hogy nem, akkor hívjuk megint.

Tisztelt Praxis!

Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy az alattam lakó néni a nevemet kiabálja,kimentem a folyosóra megnézni mi történt. A néni elmondta, hogy a falszomszédjával nagy valószínűséggel valami baj történt, mert a szomszéd bácsi a fotelban ül hiába kiabál neki, csenget, kopog, nem reagál rá, ezért megkért, hogy hívjam ki a mentőket, vagy a rendőrséget. Felhívtam a 112-öt, ott egy diszpécser felvette az adataimat (bár nem értem minek ha nem küldött segítséget), majd közölte, hogy kapcsolja a mentőket. Jó, kapcsolja. Bemutatkoztam megint, hol lakom, miért hívom őket. Sajnos ők nem tudnak ebben az esetben mentőt küldeni tájékoztatott a vonal végén ülő hölgy, fogjam meg magam, vagy magunk, és menjünk be a lakásba mi, mint szomszédok. Nézzük meg, hogy él-e, és ha úgy látjuk, hogy nem, akkor hívjuk megint.

A hölgy szavába vágva közöltem, hogy az nem fog menni, mert senki nem vállalkozik erre, többek közt én sem. Az idő alatt míg itt oktatásban részesülök a folyosón, az idő alatt már a mentő félúton lehetne, és lehet még időben. Majd kérdőre vont, hogy mi az, hogy nem megyünk be? Mégis hogy képzeljük, hogy egy ilyen esetben nem vagyunk hajlandóak megnézni a (már lehet halott bácsit), illetve a mozdulatlan szomszédot. Láttam nem érdemes a diszpécserrel tovább vitázni újból hívtam a 112-öt és kértem a kerületi Rendőrkapitányságot, talán sikerrel járok. Nem túlzok, 5 perc alatt kint voltak és mondták,hogy már jönnek a mentősök is. Nem voltam rest megkérdeztem, hogy ők hívták a mentőket? Azt válaszolták, hogy igen,ilyenkor a rendőrségi diszpécser a mentőket is hívja.

Bementek a lakásba, de a bácsi sajnos halott volt már. Megint nem telt el 2 perc és megérkeztek a mentősök, méghozzá négyen.Tehát nekem nem jöttek ki,a rendőrségnek igen. Engem be akart küldeni a mentő diszpécser a lakásba, a rendőr diszpécsernek ez eszébe sem jutott. Azért úgy elgondolkodtam a dolgon, hogy ha történetesen egy még élő és segítségre szoruló ember van odabent, és történetesen nincs vállalkozó arra, hogy bemerjen menni az ingatlanba, akkor elsőként végig kell telefonálni az összes segélykérő vonalat, míg végre kiderül kinek is kell, és érdemes szólni elsőként. A mentősöknek semmiképpen, ahogy az ábra mutatja.

Üdvözlettel: Annamária

Magyarországon a műfogsor luxusnak számít

33 hozzászólás

2016.04.28. 08:17

Nem nagyobb mű melleket szeretnék, nem ráncfelvarrást, mert talán arra azt mondhatnánk, hogy luxus. De, sajnos a jelenleg úgy tűnik kicsi országunkban a fogsor, szemüveg és meg sorolhatnám, szintén luxus kategóriába tartozik.

Tisztelt Praxis!

Nem szoktam írogatni soha sehova, de most megosztanám a kálváriám történetét másokkal, mert gondolom, nem vagyok egyedül a problémámmal. Hosszú az en történetem, de megpróbálom kiragadni belőle a főbb momentumokat.

Gyenge minőségű fogakat örököltem jó szüleimtől, amik azután hamar elkezdtek romlani. Korán eljött az életemben az az idő, amikor a fogaim nagy részére korona került. Doktor úr, amikor panaszkodtam neki, hogy folyamatosan gyulladt az ínyem, legyintett, hogy nem kell kényeskedni, ez alkati sajátság...

Néhány hónaponta kihúzott egy-egy fogamat, mert szerinte az mar menthetetlen volt. Mire eszbe kaptam, elveszítettem a fogaim nagy részét és megértettem, hogy a háttérben az volt az egész mozgató rugója, hogy "implantáljunk".Mert drága doktor úr miért is dolgozna néhány ezer forintért, amikor dolgozhat akár milliókért is.

Saját indíttatásból elmentem a kórházba és allergia vizsgalatot kertem fogászati anyagokra. Kiderült, hogy a legmagasabb szintű nikkel és egy kicsit kevesebb, de kobalt allergiám van. Amikor ezt bemutattam a fogászomnak, kidobott vérig sértve, azzal a felkiáltással, hogy "hátba támadtam "őt.

Most ott tartok, hogy összesen hat fogam maradt alul és hat felül. Allergiás vagyok a fogászati fémekre. Ha fogakat akarok, azt csak titánim, vagy platina alappal kaphatok, vagy cirkonból. Mind mind több milliós tétel. A társadalombiztosító nem támogatja, holott évtizedek óta fizetjük családilag.

Egészségesen élek, nincsenek karos szenvedélyeim. Nem értem, mi a büntetésem? Nem mentem el egy kilo allergiát venni magamnak, és ott tartok 52 évesen nem a saját hibám, hogy nem lesz fogam. Nem nagyobb mű melleket szeretnék, nem ráncfelvarrást, mert talán arra azt mondhatnánk, hogy luxus.

De, sajnos a jelenleg úgy tűnik kicsi országunkban a fogsor, szemüveg és meg sorolhatnám, szintén luxus kategóriába tartozik.

Ha, valaki tud megoldást  a helyzetemre, kérem, jelezze. Köszönöm!

Hogyan tett tönkre egyetlen antidepresszáns

220 hozzászólás

2016.04.26. 07:50

Az elmúlt 8 hónapban 4 öngyilkossági kísérletem volt, elveszítettem a barátaimat, megromlott a párkapcsolatom, nem tudok autót vezetni, sem dolgozni, de még csak egy tv műsort sem fog fel az agyam

Fiatal, értelmes, életvidám lány voltam. Történetem talán ott kezdődik, hogy 3évvel ezelőtt kaptam egy pánikrohamot. Akkoriban több munkahelyen dolgoztam, talán ez válthatta ki. Ezután elkezdődött egy folyamatos szorongás, félelem a következő rosszulléttől, és úgy döntöttem pszichiáterhez fordulok. Több orvost is megjártam, többféle antidepresszánst kipróbáltak, de mindegyiktől csak rosszabbul voltam, remegtem, hánytam, vagy éppen leszedálva néztem ki a fejemből... Volt olyan orvos, aki szó szerint azt mondta: a Xanaxot szedhetem úgy mellé, mintha tictac cukorka lenne, még jó hogy nem hallgattam rá. (köztudott hogy erős függőséget okozhat már pár hét után is, a leszokás pedig maga a pokol, már akinek sikerül.) Hónapokig nem szedtem gyógyszert, aztán 2015 nyarán annyira fokozódott a szorongásom, hogy befeküdtem a Péterfy Sándor kórházba, ahol elkezdtek kezelni a Mirtazapin nevű antidepresszánssal.

Nagyjából egy hét után vettem észre, hogy eltűntek az érzelmeim, nem éreztem se ízt se szagokat, a testem és a nemi szervem kezdett érzéketlenné válni, figyelni pedig alig tudtam valamire, volt, hogy alig találtam vissza a szemközti kisboltból a szobámba. Amikor ezeket megemlítettem a kezelőorvosnak, természetesen azt mondta, hogy ezek nem lehetnek a gyógyszertől, és hogy akkor ő nem tud velem mit kezdeni, ha nem akarom szedni ezt a gyógyszert. Hazamentem, és fokozatosan elhagytam, gondoltam ennél az érzelmi közömbösségnél és elbutulásnál még szorongani is sokkal jobb. Vártam hetekig, hónapokig, hogy visszajöjjön a személyiségem, és az összes többi dolog, amit a Mirtazapin elvett. De hiába, a tüneteim nem javultak, alig tudtam ellátni magam, csak túléltem a napokat, pedig akkor már hónapok óta nem szedtem semmit. Februárban már annyira nem bírtam elviselni ezt az állapotot, hogy elmentem egy lakhelyemhez közeli vidéki kórházba, gondoltam csak vissza tudják csinálni ezt az állapotot valahogy.

A doktornő természetesen nem hitt nekem, elkezdett antipszichotikumokkal kezelni (Haloperidol, Risperdal, Kventiax, hogy csak a durvábbakat említsem), mondván hogy téveszméim vannak, és hülyeségeket beszélek, mert mindent a Mirtazapinra fogok. Miután többször elájultam a gyógyszerektől, 180-as pulzus, beszélni nem tudtam, fürödni is nehezen, a szemem alig bírtam kinyitni úgy le voltam szedálva, úgy döntöttem kezelőorvost váltok, annak ellenére, hogy azt mondta a bunkó, flegma doktornő, hogy hülye és buta maradok, ha nem hallgatok rá, és folyton röhögött rajtam... Átkerültem egy másik osztályra, itt már javult annyit az állapotom, hogy tudtam beszélgetni és ellátni magam (hurrá, már ennek is örülök, főiskolával a hátam mögött), a tüneteim azonban nem akartak szűnni. Jelenleg egy másik budapesti kórházban kezelnek, egyelőre sikertelenül. Az elmúlt 8 hónapban 4 öngyilkossági kísérletem volt, elveszítettem a barátaimat, megromlott a párkapcsolatom, nem tudok autót vezetni, sem dolgozni, de még csak egy tv műsort sem fog fel az agyam. Eltompult a szaglásom, ízérzékelésem, hallásom, a memóriám szörnyű, érzelmeim, vágyaim, motivációm, kreativitásom pedig továbbra sincs.

Azóta több emberrel beszélgettem, akik hasonló cipőben járnak, olyat is ismerek, akinek mindössze 1-2 szem antidepresszánstól van évek óta szexuális diszfunkciója, vagy érzelmi közömbösség. Hogy maradandó károsodásom lett e 1 hónap antidepresszáns szedése miatt, azt senki sem tudja megmondani, ahogyan azt sem, mi az oka annak, hogy több ezer ember szenved hasonló tünetektől hónapokkal vagy évekkel azután is, hogy elhagyták a gyógyszert.

A szegény embereknek nem telik műfogsorra

180 hozzászólás

2016.04.25. 07:40

Ilyenkor a Hippokratészi eskü jut eszembe, nem tudom, azoknak a magánrendelő tulajdonosoknak eszébe jut-e, akik több 100 százalékos haszonkulccsal dolgoznak?

Tisztelt Praxis!

Arra lennék kíváncsi, miután több implantátumot forgalmazó cég árait megérdeklődtem/pl.mini implantátum protézis rögzítéshez, ez a legolcsóbb/,minden magán fogorvos szerint egy óra alatt mind a 10 beültethető. Az implantátum ára átlag 20.000HUF, a beültetés ára/darab 80.000- 150.000 HUF, ha a legolcsóbbat számolom, levonom az implantátum árát, akkor minimum 600.000 HUF-s órabérben dolgozik az a szegény vérszívó pénzéhes rabló, akit fogorvosnak csúfolnak!

Önök szerint egy magyar szegény ember/minimálbér, rokkantnyugdíj, nyugdíj stb./ hány év alatt tud ennyi pénzt összespórolni? Van legalább fogalmuk róla? De a TV-ben igen tudnak nyilatkozni, hogy növekszik a szájüregi rák, és egyéb fogatlanság okozta betegségek száma, meg nem járnak fogorvoshoz az emberek! Miért, ha elmegyek, belenéz a számba, kinő a fogam? A protézist annak adnám a szájába, aki kitalálta, mert három gyomorvérzésem volt a részleges, páncélozott protkótól, pedig voltam olyan barom, hogy kétszer is csináltattam, reménykedve hátha jobb lesz ,de ha a számba tettem állandóan citromlevet kellett innom, mert a saját nyálam kihánytam, enni soha nem ettem vele, csak azért hordtam, hogy lássák, hogy van fogam.

Most felül hála két barom fogorvosnak már egy fogam sincs, de aminek szájpadlása van, olyan nem kell, ha utánam dobálják sem! Igaz már én sem értem mit beszélek, meg turmixolt kaját eszek csak, de az nem kell! Itt annyi fogorvos van, kísérleti nyúlnak jelentkezem bármilyen implantátum kipróbálására, tesztelésére! Vagy a jótékonysági szervezeteket is várom, nemcsak külföldön, gyerekeket, esetleg szegény magyar embereket is lehetne támogatni egy ingyenes fogászati ellátással, mivel nem az én hibámból nincs fogam, az alsó mind meg van.

Semmilyen jövedelemmel nem rendelkezem,2016.01.01-töl azt írta az orvosszakértői maffia egészséges vagyok, előtte 16 évig voltam leszázalékolva, spóroltam 200.000 HUF-t, de azóta sajnos el kellett költenem, mivel semmilyen jövedelmem nincs, hiába írták, hogy egészséges vagyok, a gyógyszereimre ugyanúgy szükségem van, mint amig beteg voltam és a TB-t is magam fizetem.

Kíváncsi vagyok, van-e ebben az országban csak egy magát milliomosra kereső fogorvosok között, aki tud jótékonykodni, bár minél több van valakinek, annál több kell, és akinek van pénze, az soha nem segít a szegényeken!

Köszönöm, ha elolvasták a keserűségem, bánatom, jó munkát a fogorvosoknak a milliomosok szájában, aki szegény meg dögöljön meg, mert igy dolgozni sem vesznek fel sehova!

Ilyenkor a Hippokratészi eskü jut eszembe, nem tudom azoknak a magánrendelő tulajdonosoknak eszébe jut-e, akik több 100 százalékos haszonkulccsal dolgoznak?

Betegalázás a Zalaegerszegi Sürgősségi Osztályon

55 hozzászólás

2016.04.21. 05:55

Tudom, hogy ők fáradtak, kihasználja őket a kórház, de ez a stílus, hangnem nem megengedhető egy sürgősségi osztályon. Már többször is jártam ezen az osztályon, de soha még ilyen alpári hangot egyetlen egy ott dolgozó nem ütött meg a betegekkel.

Tisztelt Praxis blog!

Név nélkül szeretném megosztani a tapasztalataimat a Zalaegerszegi Sürgősségi osztályon tapasztalataimat. Belgyógyászati problémával  mentem be egy hétköznap este az osztályra. A felvétel az orvosi vizsgálat viszonylag gyorsan túlestem. Infúzió bekötés után kezdődtek a gondjaim.

Elküldtek ultrahangra, egy ápoló kísért, akire ráüvöltött a fő ápolónő (akinek a hozzá állását osztanám meg), „te hülye, ne úgy vidd az infúziós palackot, mert bele szárad a vér. Erre ott is hagyott a kísérő ápoló, ugye tudja tartani és vinni a palackot, természetesen megtettem. Visszatérve a pihenőbe jött a „fő ápolónő” és közölte megmondtam ennek a hülyének, hogy ne úgy vigye a palackot, mert bele szárad a vér, ez sikerült is. Átment a velem szembe ülő bácsihoz, hogy ki vegye a katétert a kezéből.

Következő beszélgetés történt:

„fő ápolónő”: bácsikám magának mindig remeg a keze vagy Parkinson kórós ?

Bácsika: mindig remeg sajnos. „fő ápolónő”: akkor majd Parkinson kórja lesz, vagy az alkohol elvonási tünetek jelentkeztek. Bácsika: szóhoz se jutva , megszégyenülve elmegy , feje lehorgasztva

Belgyógyászati vizsgálatom végén a lehívott szakorvos közli, hogy szedessem ki az kanült a kezemből, mehetek haza

Én irány a nővér pult ahol kifogtam a „fő ápolónő”-t. Elmondom neki, hogy mit mondott a doktornő. Válasz: Menjen vissza a pihenőbe, majd én megmondom, hogy mikor mehet haza, arrogáns kioktató hangon. Nem a lehívott szakorvos dönt magáról, hanem a mi orvosunk. Visszakullogtam, 5 perc múlva jön, hogy mehet haza. Ha éppen nem olyan állapotba lettem volna elmondtam volna, hogy kivel szembe beszéljen úgy, mint velem.

Tudom, hogy ők fáradtak, kihasználja őket a kórház, de ez a stílus, hangnem nem megengedhető egy sürgősségi osztályon.

Már többször is jártam ezen az osztályon, de soha még ilyen alpári hangot egyetlen egy ott dolgozó nem ütött meg a betegekkel.

Csak okulásért írtam, osztottam meg Önökkel a tapasztalataimat.

Nagy ívben tesz a betegekre a háziorvos

25 hozzászólás

2016.04.19. 05:03

Kértük, hogy írjon beutalót kardiológiára, amire annyi volt a válasza, idézem: "Minek?! Úgysem jutnak be!"

Emberek, sajnos a magyar egészségügy tényleg rémes állapotban van, és bár ha nem is a teljes sztorit, de a nagyrészét el tudom képzelni a magyar orvosokról, akik itthon maradtak. 
Lássuk az én sztorimat, amit objektíven fogok leírni, főképp azért, hogy lássák, nem a lelki sérelmeim vezérelnek.

Nagymamám (75 éves) asztmás, szívbeteg. Nénikém 55 éves, asztmás, leszázalékolt.
Mindkettőjüknek ugyanaz a háziorvosuk, a helyi orvos.

A gyógyszerek terén van némi probléma, hiszen mindent azzal akar megoldani nagymamámnál, anélkül, hogy kivizsgáltatna bármit is. Hiszen minek? Kértük, hogy írjon beutalót kardiológiára, amire annyi volt a válasza, idézem: "Minek?! Úgysem jutnak be!" De igen! Bejutna, mert ugyebár itt minden a kapcsolatokon múlik, és ott éppenséggel akad.

De ne ragadjunk le, januárban szanatóriumba járnak, évközben erre tesznek félre, amennyit tudnak. És mire a szanatóriumba került, addigra már nem nézett ki túl jól, de azért lementek, hisz ott azért mégis figyelnek rájuk a nap nagyrészében. Az első héten még jól volt, de utána elkezdett hallucinálni, és kómába került.

 Az orvosok rohammentővel vitték az Ajkai kórházba, ahol kiderült, hogy nátrium-klorid (egyszerű konyhasó) hiánya van! És a vérnyomásproblémáit is okozhatta. Okozta is. A Tapolcai szanatóriumnak és az Ajkai kórháznak köszönhetjük, hogy nagymamám még velünk van. Ott még vannak tisztességes orvosok.

Nénikém sztoriját rövidre fogom. Ő kérte, hogy egy másik gyógyszert legyen szíves beállítani neki a doktor úr, amelyet gyógyszerészünk ajánlott, mire annyit mondott, hogy nem fogja, mert az macerás.

Tisztességtelen halál a Dél-pesti Kórházban

192 hozzászólás

2016.04.14. 07:56

A Dél-pesti kórházat, déltepsinek hívják, de rá is szolgált a hírére. Édesanyám volt életem központja. Nagyon bánom, hogy bevittem a kórházba. Ha nem viszem be, még mindig itt élne velem.

Kedves tisztelt cím, köszönöm a lehetőséget, hogy írhatok önöknek. Az esetleges segítségüket is kérném levelem végén. Édesanyám helyzetéről szeretnék írni, és majd kérdezni. Édesanyám 95 éves volt, és a lába egy kicsit bepirosodott. Kihívtam az orvosi ügyeletet, nézze meg édesanyám lábát, mivel 13 évvel ezelőtt volthasonló pirosodása, de akkor 7 nap alatt rendbe hozta egy szír orvos. Most édesanyámnak antibiotikumot írtak ki, de ez nem vált be. Ezért a Mária utcai bőrklinikára vitte be a mentő. Ott megállapították, hogy nincs orbánca, amit az ügyeletes orvos állított, hanem felületi trombózis. Ez lehet egy kis ér megpattanásától. Édesanyámat bevitette a Jahn Ferenc délpesti kórházba, ahol három nap alatt meghalt, itt hagyva engem árván.

Amikor bevitték, megkérdezték tőle, hogy milyen gyógyszerekre allergiás. Édesanyám elmondta, hogy mindenféle pirinekre. Azzal kezdték, hogy be akartak neki kötni infúzióban algoipirin gyógyszert. Erélyes fellépésemre nem kötötték be neki. Ellenben másnap infúzióban  kétszer egy tabletta furosemid vízhajtót kapott. Ugyanaznap ezt megismételték, de édesanyám a második infúziónál már bogarakat látott a plafonon. Ezt jeleztem a nővérnek, mivel orvost nem láttam azóta, amióta édesanyámat a kórházba bevittem.

Másnap a betegek mondták, hogy édesanyám éjszaka kiabált. Valószínű, hogy a sok vízhajtó ártott meg neki. Én már másnap, amikor bevittem a kórházba, haza akartam vinni. De az orvosok minden eszközzel meggátolták ezt. A harmadik napon, amikor bementem édesanyámhoz a kórházba, nagyon csöndes volt. Azt hittem, hogy az éjszakai nem alvást pihente ki. Nem így volt. Aznap mégis kijött egy mentő, és a mentős vette észre, hogy édesanyámnak fenn akadt a szeme. A nemrég benn volt orvosi ügyelet ezt nem vette észre. DE nem is akarta édesanyám kora miatt.

Az egyik orvosnő gyorsan EKG t tett édesanyámra, és azt mondta, szerencse hogy ilyen a szíve. A vérnyomása viszont katasztrofális lett 50 es vérnyomást mértek nála. Én puszilgattam, simogattam szeretgettem édesanyámat, és a vérnyomása felment 75 re. Utána viszont már kómált.

Másnap telefonált az orvosnő, hogy édesanyám hajnali 4 kor meghalt. Ez a halál teljesen indokolatlan volt, mivel édesanyám  idős kora ellenére elfogadható egészségi állapotban volt. Mivel  az egész kórházi tartózkodása tisztességtelen dolgokból állott, ezért feljelentettem a kórházat a Tisztifőorvosi hivatalnál és az Orvosi kamara etikai bizottságánál. A Tisztifőorvosi hivatal válasza az volt, hogy édesanyámat korrektül gyógyították. És leírták, hogy édesanyám kapott vérnyomáscsökkentőt, bár tudták, hogy a vérnyomása alacsony. A kapott vízhajtó mennyiségét nem tisztességesen írták le, hanem csak a beadott felét. A beadott 4 db vízhajtó intravénásan a vérnyomását elintézte a vérnyomás csökkentővel együtt. Nem beszélve arról, hogy a nyugtató, amit kapott a kiabálás után, szintén lejjebb vitte a vérnyomását. A Tiszti főorvosi hivatal ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyta.

Az igaz, hogy édesanyámnak a szervezetében volt víz, de ez otthonában is volt, és semmi probléma nem volt vele. Az hogy kapott vízhajtót, az nem baj, csak a mennyiségére kellett volna felelősséggel odafigyelni a vízhajtót kiíró főorvosnak. Az orvosi kamara etikai bizottságának azért írtam, mivel édesanyám helyzetét nem könnyítették meg, sőt gátolták.

A hátán volt egy felfekvés, és kértem, hogy tegyenek rá tapaszt. Semmi sem történt. Édesanyám mielőtt a kórházba ment, B 12 injekció kúrán volt, mivel alacsony volt a vörösvérsejt száma. Régebben is nagyon jól helyre hozták ezzel a módszerrel. Most kérésemre felírt B 12 injekciót a kezelő rezidens orvos elfelejtette beadatni. Az én erélyes kérésemre adták csak be neki. A rezidens kezelő orvos nem mondta meg kérésemre, hogy édesanyám vérének milyen az állapota .

A mentőt hiába akartam kihívatni másnap, mivel láttam az ellátás színvonalát, meggátolták. Ezek a dolgok  miatt írtam az orvosi kamarának, ahol azt a választ kaptam, hogy mivel nem írtam le az általam felelősnek tartott személy nevét, nincs kit felelősségre vonni. Én leírtam, hogy igenis leírtam a felelős nevét. így kaptam egy levelet, hogy újra tárgyalják a dolgot. De a Tisztifőorvosi hivatal hallgat, bár azoknak is írtam egy levelet, amiben az általuk leírt dolgok valótlanságára hívtam fel a figyelmet. Mindkét helyről azt írták vissza, hogy fellebbezésnek nincs helye.

Szeretném megkérdezni, milyen lehetőségem van nekem, hogy édesanyám tisztességtelen halála miatt hol és kinél tehetnék panaszt, ahol tisztességesen meg is vizsgálnák az általam leírtakat, összehasonlítva azzal, amit ők állítanak? Hét emberrel beszéltem, akiknek az édesanyjuk mind a délpesti kórház 3 belosztályán haltam meg szintén vízhajtó túladagolás miatt.

A délpesti kórházat, déltepsinek hívják, de rá is szolgált a hírére. Azért kérem önöket tisztelettel, ha tudnának nekem olyan lehetőségről ahol tisztességesen kivizsgálnák édesanyám halálának körülményeit. Én itt vagyok árván, senkim sincs. Édesanyám volt életem központja. Nagyon bánom, hogy bevittem a kórházba. Ha nem viszem be, még mindig itt élne velem.

Gondoltam, hogy feljelentem a kórházat bíróságon, de most nekem csak havi 22800 ft aktív korúak járadéka van. Ebből nem tudok pereskedni. Viszont jó lenne olyan fórum, ahol kivizsgálnák a panaszomat. Elnézést a hosszú levélért, de csak így tudtam mindent leírni. Várom esetleges válaszukat, tisztelettel

L. I.

Bunkók voltak és a betegek idejét rabolták

18 hozzászólás

2016.04.13. 08:43

Csak bízni tudok benne, hogy mindez egy szerencsétlen és egyedi alkalom lehetett, de azt hiszem, legalábbis a megnyilvánulásokból erre lehet következtetni, hogy sajnos ebben az esetben a nagy általánossággal sikerült találkoznom.

Kedves Praxis!

Az indulás óta figyelemmel követem a blogot, bár nem szoktam rendszeresen hozzászólni. Inkább csendben figyelem az eseményeket, úgy hittem, mindenre fel vagyok készítve, ami az egészségügyi állapotokat illeti. Sokszor kissé túlzónak találtam az itt megjelenő történeteket, ehhez képest a saját bőrömön kellett megtapasztalnom egy egyszerű vérvétel alkalmával, mennyire rosszul áll a magyar betegek szénája. Az előzményhez tartozik, hogy a háziorvosom egy két hete húzódó hasmenéses nyavalya miatt beutalt a területi szakrendelőbe laborra. A háziorvosomról csupa jót tudok mondani, mindig alaposan megvizsgál, ha szükséges és nem csak arról szól egy-egy vizit, hogy gyorsan felír valamit és már lép is tovább a következő beteghez. Emellett nagyon empatikus, figyelmes, valószínűleg ez vezethetett tévútra és ebből kiindulva feltételeztem naivan, hogy a többi egészségügyi szakember is hasonlóan áll a betegekhez.

A laborra reggel 7 órára érkeztem meg, 7-9 óra 30-ig van rá lehetőség, így is sokadik voltam a sorban. Egy szerdai napról beszélünk egy hosszú hétvégét követően. A legfeltűnőbb az volt, hogy fél 8 tájékán még nem kezdődött el az érdemi munkavégzés, az orvosok, asszisztensek folyamatosan szállingóztak. De ahelyett, hogy az érkezést követően azonnal nekiláttak volna a dolguknak, csak a traccsolás, beszélgetés volt terítéken. Megbeszélték a betegirányítással a hétvégi eseményeket, egymás közt nevetgéltek, miközben legalább 50 ember türelmetlenül várta, hogy végre történjen valami. Oda se bagóztak, nevetgéltek, láthatóan kiválóan érezték magukat. Ez önmagában persze nem volna probléma, mindig jó, ha az ember jó kapcsolatot ápol a munkatársakkal, ha jó a munkahelyi légkör, ugyanakkor közel egy órán át várakoztatták a betegeket és ezt tették olyan természetességgel, mintha jobb dolguk nem volna. És akkor még csak a labor részlegről beszélünk, de ugyanez volt a helyzet a többi részlegen is.

8 óra fele végre megkezdődtek a vizsgálatok, elindult a sor, én 9 óra magasságában kerültem be a vérvételre. Menet közben az egyik beteg hangot adott nemtetszésének, mivel munkaidő előtt szándékozott elintézni a vizsgálatokat, ő is velem nagyjából egyidőben érkezett, rögtön rápirítottak nem épp irodalmi stílusban, gyakorlatilag a többi beteg előtt alázták meg jó hangosan és intették lekezelő stílusban türelemre. „A beteg dolga, hogy kivárja a sorát, ne hőzöngjön, más is kibírja” – szólt az intés. Én csak nyeltem egyet és azon tanakodtam, ha a beteg dolga a türelmes várakozás, akkor vajon mi a dolga az ott dolgozóknak? Nem a hatékony és gyors ellátás?

A vérvételnél külön leteremtettek, hogy nem iszok elég folyadékot, ezért nem tudtak vénát találni rendesen, csak többszöri próbálkozás után, amely alapvetően nem igaz, hiszen nem először voltam efféle vizsgálaton, jó előre megittam minimum 1 liter vizet, de oda se neki. Nem álltam le vitatkozni, hiszen világosan látszott, hova kívánnának, épp csak a szemembe nem mondták. Örültem, hogy letudtuk az egészet és mehettem utamra. A történet végül azzal zárult, hogy másnap délre rendeltek vissza a leletért, amely nem készült el kellő időben, így adtam az ördögnek egy utat és rákövetkező napon mehettem be újra. Persze annyit sem tudtak mondani, hogy sajnáljuk, hogy az idejét vesztegettük, vállukat vonogatták, hogy ez van.

Az a dühítő az egész szituációban, hogy úgy csináltak végig, mintha ez az egész eljárás egészen természetes volna, kvázi mintha szívességből ültek volna ott, a beteg pedig visszaél ezzel a szívességgel, mert hozzájuk merészel fordulni. Gyakorlatilag több tucat ember idejét rabolták, vesztegették, és amikor ezt valaki szóvá merte tenni, rá mert kérdezni, mégis miért, nekik állt feljebb. Pedig nem tolakodóan, vagy ki, ha én nem stílusban tette mindezt, hanem udvariasan, érdeklődve és teljesen jogosan.

Csak bízni tudok benne, hogy mindez egy szerencsétlen és egyedi alkalom lehetett, de azt hiszem, legalábbis a megnyilvánulásokból erre lehet következtetni, hogy sajnos ebben az esetben a nagy általánossággal sikerült találkoznom. Még csak azt sem mondhatom, hogy gépiesen zajlottak az események, hiszen amellett, hogy ellenséges módon álltak hozzánk betegekhez, az egész ellátás akadozott. Persze, a pénztelenség és az elvégzendő munka mennyisége nyilván nincs túlontúl jó hatással a morálra, az általános hangulatra, viszont ahol munkaidőben munka helyett mással foglalkoznak, ott valami más is lehet a háttérben. Nem tudom, kinek volna a felelőssége, hogy ezeket a részleteket nyomon kövesse, ellenőrizze, de teljesen úgy tűnt, senki sem kompetens.

Tisztelettel,

B.

A magyar egészségügy maga a káosz

92 hozzászólás

2016.04.12. 09:17

Míg az ember mentálisan a helyzet magaslatán van addig tán él, de amint már öregszik és szellemileg sincs a toppon, abban a pillanatban ott a veszély, hogy nálam sokkal egészségesebb emberek jóval kevesebb gonddal banális hibák miatt mennek el!

Sajnos sokat voltam kórházban (46x) mivel gyerekkorom óta vesebeteg vagyok, egy vesével élek, az is beteg, és az ehhez járó összes kardióvaszkuláris betegséggel, gerincsérvel, sokizületi betegséggel, igen komoly vastagbélgyulladással, és egyéb emésztési gondokkal. Nagyon sok jó tapasztalatom van orvosokról, ápolókról egyaránt! Persze negatív is akad. De más szakterületeken dolgozók is hibáznak. De ami az elmúlt 4-5 éve van az egészségügyben, az maga a káosz!

Semmi rendszer, egy-egy szakorvos napközben 3-4 magánrendelésen rendel, oktat, vizsgál, azt sem tudja hol a feje. Nem értem, hogy miért, és hogyan lehet az, hogy egy klinikai főorvos már délben nincs a klinikán, aznap 2- este 9 -ig 3 helyen rendel magánban. 10 év után nem tudja, ki vagyok, és azt mondja, tessék parancsolni, holott ő rendelt be egy műszeres vizsgálatra, amihez anesztes kell. Ja persze, miután elmondom megdöbbenve, ki vagyok, miért jöttem, milyen betegségeim vannak, anesztes orvost felhív, altatnak, vizsgálat kész, és ha a magánrendelőjébe nem érem utol, akkor még ma sincs eredmény. Amit igencsak előbb kellett volna kezelni, aminek nagyon hosszú idejű kezelés vetett véget az intenzív szakban. Persze krónikussá vált, a mai napig kezelnek vele, és ha azt akarom, hogy elérjem Őt, akkor futhatok a magánba. Ha megtalálom időben, akkor tán egy fél évvel előbb gyógyulok. És minden területen ez van!

63 éves nagyon súlyos beteg vagyok, és itthon próbálom kitalálni, mi lenne a jó, és egy másik szakrendelésre pedig azért kellett visszamennem, mert főorvos úr elnézte a leletemet, és a nagyon rossz eredményt elfelejtette közölni, mivel rohant, és lehet most dializálni kell! Itthon néztem meg az eredményt a neten, mert ott volt a jelzés, hogy nem jó, de ő nem hívta rá fel a figyelmemet, mivel nem vette észre. Köszönöm magyar egészségügy!

Teljes természetességgel mondják, hogy most azonnal menjek hasi uh.ra, persze magánba, mert nagyon rossz a tapintási lelet. UH ra el, hiszen a saját érdekem, 12000. És aki nem tudja kifizetni, az mit csinál? Öregségi nyugdíjas vagyok, de előtte hosszú ideig rokkantnyugdíjas voltam.

Családban élek. De lassan a család tartalékéit is felélem. És már a magánrendelőkben, és klinikákon is ugyanez van, arról nem is beszélve, hogy a kórházak gépjeit használja a magán rendszer, és ezért is vannak ilyen hosszú várólisták, na meg a volumenkorlát! Félek, inkább sehova nem megyek, itthon várom mi lesz, a család meg szid, hogy nem akarok orvoshoz menni!

Míg az ember mentálisan a helyzet magaslatán van addig tán él, de amint már öregszik és szellemileg sincs a toppon, abban a pillanatban ott a veszély, hogy nálam sokkal egészségesebb emberek jóval kevesebb gonddal banális hibák miatt mennek el! A minap pont erről beszélt Sándor Mária, én meg a saját bőrömön érzem!

A kutyáknak is jobb dolguk van, mint a betegeknek a kórházban

8 hozzászólás

2016.04.11. 08:36

A katéter kivétele után azonnal küldték, és arról sem győződtek, meg hogy van-e vizelete. Most itt az este még mindig nincs. Intézkedni kell, hogy a szuper kórházi ellátás után ez a gond megoldódjon.

Tisztelt Praxis!

A férjemet a mai napon engedték haza a kórházból, ahol életmentő műtétet végeztek rajta. Hazaengedték, de hogyan? A katéter kivétele után azonnal küldték, és arról sem győződtek, meg hogy van-e vizelete. Most itt az este még mindig nincs. Intézkedni kell, hogy a szuper kórházi ellátás után ez a gond megoldódjon. A fekvő beteget járóbetegként adták le a betegszállítónak.

Úgy kellett két embert keríteni, hogy a lakásba be tudják hozni. Egyébként reggel, mikor mentem fürdetni, közölték velem hogy vihetem haza. De hogyan? Egy 120 kg férfit, aki egy hetes műtött, legyengült állapotban egyedül? Mit kezd ezzel a helyzettel a nő? Ez a magyar egészségügy, nálunk a kutyáknak is jobb dolguk van, mint a betegeknek a kórházban.

A fiatal ápolónők úgy beszélnek, mint kocsis a lovával. Felháborító és még sorolhatnám tovább az embertelen ellátást és körülményeket.

H. Ilona

Emberterlen körülmények Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján

45 hozzászólás

2016.04.09. 06:27

Itt nincs orvoshiány, nincs nővérhiány, a folyosón szinte nem lehetett haladni tőlük. Csak nagyfokú szervezetlenség, fejetlenség, és embertelenség.

Kedves Praxis blog!

Egészen friss a történetem. Húsvét vasárnap reggel Mentő vitt a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájára. Éppen fuldokoltam. A Mentősök profik és EMBEREK!

No persze ünnep lévén ügyelet, pedig akkor is fuldokolnak emberek, meg meghalnak, meg hasonlók. No de fő a bizalom, kibírom, majd jön a hétköznap, és megoldódik minden. Óriási tévedtem. 2 napig nyomnak belém vénásan akármit (nem közlik mit és miért). Beindul a nagyüzem. Megjelenik a kijelölt orvosom--6 másik kíséretében-- vizsgálat nincs, kommunikáció nincs. Ekkor megkérem, vizsgáljon meg, és vázolja a lehetőségeket. Válasz: " Erre nincs időm"! Mondom, más baj van, szétrobban a fejem, szó nélkül kimegy. Délután nővéreket kérem meg szóljanak az orvosnak. Visszaüzen: "nincs rám ideje"

Estére már nagy a baj, én a beteg kérek vérnyomásmérést. Merthogy az nincs a kórházban, meg lázmérés sincs--Tüdőklinikáról beszélünk--.

Nagy futkosás, tényleg nagy a baj. Az éjszakás nővérnek köszönhetem, hogy nem kaptam agyvérzést. Másnap reggel sem láttam az orvosom. Saját felelősségemre kijöttem, még mielőtt tepsiben hoznak ki.

Itt nincs orvoshiány, nincs nővérhiány, a folyosón szinte nem lehetett haladni tőlük. Csak nagyfokú szervezetlenség, fejetlenség, és embertelenség. Nem csak az én orvosom ilyen ott. 4 nap alatt azt láttam, hallottam, hogy idióta debilnek nézik a beteget. Magas lóról, megalázóan odavetnek 2 szót, és annyi. A sok idős kiszolgáltatott beteg nem mer szólni, csendben tűr, szenved és belepusztul.

Esetemben konkrétan szakmailag megkérdőjelezhető az egész. Milyen Klinika az, milyen orvos az, akik elindítanak egy kezelést és nem gondolnak arra, az mit okoz, annak mi a következménye, mit kell tenni ennek kivédésére, illetőleg, hogy be se következzék. Milyen szakmai tudás ez? Hol van itt az orvos, akiben bízunk, akitől segítséget várunk.

A szakmai alázat, az emberi tisztesség, az empátia nem pénzkérdés!

Ezt a klinikát néhány elhivatott, empatikus nővér tartja életben nettó 110.000.-Ft,ért.

Üdvözlettel

Márta

Nem törődtek a hatalmas sérvvel

6 hozzászólás

2016.04.08. 05:09

Már gyermekfej nagyságú volt, amikor az általános sebészeten is azt mondta a szakorvos, hogy nem probléma, nem kell operálni.

Tisztelt Cím!

Röviden leírom a történetemet. Jó magam is egészségügyben dolgozom, sőt, az említett kórház  dolgozója voltam (Kecskeméti Kórház). Decemberben derült fény arra, hogy zsákvesém alakult ki, januárban megoperáltak. Ki kellett venni az egyik vesémet, melyet laparoszkópos eljárással távolították el. 

3 hét múlva hasi sérvem kezdett kialakulni. Visszamentem az operáló orvoshoz, azt mondta, hogy ez nem nagy baj, átküldött egy hasi ultrahangra, ott is azt mondták, hogy ez semmi. Nem hagyott a dolog nyugodni, mert napról napra egyre nagyobb lett.

Már gyermekfej nagyságú volt, amikor a z általános sebészeten is azt mondta a szakorvos, hogy nem probléma, nem kell operálni. Lementem Szegedre, a transzplantációs osztályra és láss csodát: valóban gyermekfej nagyságú hasi sérvem lett, az előző műtét hegében nyitott sérvkapuval......

Április 20-án operálnak. Természtesen nem Kecskeméten, hanem Szegeden.

Üdv: Bella