Magyarországon a műfogsor luxusnak számít

2016.04.28. 08:17

fogaszat-arak-felelem.jpgNem nagyobb mű melleket szeretnék, nem ráncfelvarrást, mert talán arra azt mondhatnánk, hogy luxus. De, sajnos a jelenleg úgy tűnik kicsi országunkban a fogsor, szemüveg és meg sorolhatnám, szintén luxus kategóriába tartozik.


Tisztelt Praxis!


Nem szoktam írogatni soha sehova, de most megosztanám a kálváriám történetét másokkal, mert gondolom, nem vagyok egyedül a problémámmal. Hosszú az en történetem, de megpróbálom kiragadni belőle a főbb momentumokat.


Gyenge minőségű fogakat örököltem jó szüleimtől, amik azután hamar elkezdtek romlani. Korán eljött az életemben az az idő, amikor a fogaim nagy részére korona került. Doktor úr, amikor panaszkodtam neki, hogy folyamatosan gyulladt az ínyem, legyintett, hogy nem kell kényeskedni, ez alkati sajátság...

 

Néhány hónaponta kihúzott egy-egy fogamat, mert szerinte az mar menthetetlen volt. Mire eszbe kaptam, elveszítettem a fogaim nagy részét és megértettem, hogy a háttérben az volt az egész mozgató rugója, hogy "implantáljunk".Mert drága doktor úr miért is dolgozna néhány ezer forintért, amikor dolgozhat akár milliókért is.

 

fogaszat-arak-felelem.jpg


Saját indíttatásból elmentem a kórházba és allergia vizsgalatot kertem fogászati anyagokra. Kiderült, hogy a legmagasabb szintű nikkel és egy kicsit kevesebb, de kobalt allergiám van. Amikor ezt bemutattam a fogászomnak, kidobott vérig sértve, azzal a felkiáltással, hogy "hátba támadtam "őt.

 

Most ott tartok, hogy összesen hat fogam maradt alul és hat felül. Allergiás vagyok a fogászati fémekre. Ha fogakat akarok, azt csak titánim, vagy platina alappal kaphatok, vagy cirkonból. Mind mind több milliós tétel. A társadalombiztosító nem támogatja, holott évtizedek óta fizetjük családilag.

 


Egészségesen élek, nincsenek karos szenvedélyeim. Nem értem, mi a büntetésem? Nem mentem el egy kilo allergiát venni magamnak, és ott tartok 52 évesen nem a saját hibám, hogy nem lesz fogam. Nem nagyobb mű melleket szeretnék, nem ráncfelvarrást, mert talán arra azt mondhatnánk, hogy luxus.


De, sajnos a jelenleg úgy tűnik kicsi országunkban a fogsor, szemüveg és meg sorolhatnám, szintén luxus kategóriába tartozik.


Ha, valaki tud megoldást  a helyzetemre, kérem, jelezze. Köszönöm!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2016.04.28. 08:36:44

" Mire észbe kaptam, elveszítettem a fogaim nagy részét"

???

asztalosani 2016.04.28. 08:52:50

@qbr:
na megint kötözködsz?

mit nem értesz ezen, magyarázd már meg...

rest of boys 2016.04.28. 09:22:51

"A szüleimtől gyenge minőségű fogakat örököltem vs. 52 éves koromra elvesztettem a fogaim nagy részét."
Amiből egy párat a fogorvos menthetetlennek ítélt és kihúzott...

Megsúgom, hogy egy fogorvos számára a fog megmentése kb. annyi értékkel bír, mint egy más szakterületű orvos részére az élet megmentése. Nem sportból vagy kedvtelésből rángatja kia szádból a fogakat, hanem mert menthetetlennek ítéli. Menthetetlen, szétrohadó fogakkal a szájban élni pedig nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes is.

Aztán ismét egy aberrált, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő poszt arról, hogy valaki ingyen implantátumot szeretne. Úgy pár milliós nagyságrendben. Mert neki jár.
Úgy könyökig belemarkolva a tb. kasszába.

És nem, nem a luxust követeli.
Nem műmell kell neki 2 X háromszázezerért, hanem fogimplantátumok kellenek milliókért.

És még mondja valaki, hogy Abszurdisztánt nem az abszurd gondolkodású lakosai teszik azzá.

Ja és a kirúgás jogos volt. Remélem, hogy nem csak az illető fogász gondolkodik majd így.

asztalosani 2016.04.28. 09:52:01

@rest of boys:

látom a szövegértelmezési problémáid nálad is előjött:

" amikor panaszkodtam neki, hogy folyamatosan gyulladt az ínyem, legyintett, hogy nem kell kényeskedni, ez alkati sajátság..."

VAGYIS A BETEG NULLA SZAKMAI ISMERET NÉLKÜL JELEZTE A TÜNETET ÉS SZÓLT AZ ORVOSNAK. AZ ORVOS MAGASBÓL SZART RÁ. ÉS MÉG VÉDED? ESZEDNÉL VAGY?

Ad.1. mert ugye az orvosnak a gyulladást nem kell se csillapítania, se utánajárnia, hogy mitől van, pancserkám, igaz?? akkor mi a f*szomtól orvos?

Ad2.az ilyen sintér orvosokat, akik nem szednek fogkövet, nem figyelnek a pácienseikre, fel kellene lógatni a pöcsük, vagy a pinájukon keresztül. had szenvedjenek. de csak azután hoyg az általuk okozott kárt megtérítették.

mert gondolom a fent említett trehány orvos, nem mondta el azt sem a betegnek, hogy a kihúzott fog helyén a csontállomány leépül, így a későbbi implantálás már nem lesz egyszerű (vagy már eleve ellehetetleníti) , hanem csontbeültetéssel kell kezdeni, aminek grammja 100.000 forint, amihez kell 3 D-s CT ami darabja 20.000 ft, és amihez sablon is kell...

Anteris001 2016.04.28. 10:13:41

@asztalosani: Nyilván, persze, a beteg éveken át bízott sorvadozó ínnyel a fogorvosban, és eszébe sem jutott esetleg máshová menni.

Létezik olyan, hogy parodontológia szakellátás, csakhát azért beutalóval felszerelve el kell menni oda, és a csontpótlás akkor sem lesz túl olcsó, ha az oep támogatja is.

Karban tartható a dolog némi C vitamin, Klion vagy tetrán segítségével, de csak egy darabig, utána zsebbe kell nyúlni...

A kedves implantátum igénylők figyelmébe még annyit, hogy a fogászati kassza jelenleg 27 mrd körül van, ami ugyebár 2700 ft / honpolgár / év.

Összehasonlításképpen pl. háziorvosra 12.300 ft jut évente fejenként.

Lehet rajta gondolkozni...

szabidoki 2016.04.28. 10:44:47

Nem készül implantátum nikkelből, majdnem mind titán anyagú, a legújabbak kerámia.

rest of boys 2016.04.28. 13:33:13

Anci, te már megint lehánytad magad

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.04.28. 15:03:06

Kedves Posztolo! En nem szeretnek arra reagalni, hogy megint az orvos a hibas a multkori posztban leirtam errol a velemenyemet. Illetve arrol sem szeretnek velemenyt nyulvanitani, hogy 12 fogad maradt mire feleszmeltel, hogy ez nincs rendjen.
A lehetoseged, hogy elmesz a lakhelyed szerinti onkormanyzathoz. Megerdeklodod, hogy hol melyik osztalyon intezik a fogaszati tamogatasokat es az idei ketetbol van-e meg. Az ev kozepere szokott elfogyni. Ott elmondjak mit kell tenned, hogy kifizessek a fogaszati ellatasod. Persze itt ne az implantatumra gondolj. Vannak nikkel mentes femkoronak stb, szoval nem csak ezek a lehetosegeid amiket felvazoltal. A kis papirkaddal meglatogatod a fogorvost aki keszit egy kezelesi tervet arajanlattal. Ezt beviszed az onkormanyzathoz es ok elbiraljak ( nekunk ezzel soha nem volt gondunk), majd ha a kezedben a pozitiv elbiralasrol a papir akkor kezdi az orvos a munkat. A hatranya a dolognak, hogy neked kell kifizetned es a szamlaval mesz az onkormanyzathoz ahol 30 nap alatt fizetik vissza neked. Ennel jobb megoldas nem jutott eszembe. Nalunk ez mukodni szokott.

apanna 2016.04.28. 17:31:29

AZ aranyfogat kifelejtette a listából. Az a legtartósabb, és allergiamentes.

rest of boys 2016.04.28. 18:17:32

@apanna: Ezzel kapcsolatban egy érdekes élmény: egyik betegünknek valahol valamelyik szovjet utódállamnban helyezték fel az arany metszófogait, de úgy, hogy pontosan KÖZÉPRE egyet-egyet felül és alul. A többi metsző pedig sehol. Érdekes látvány, érdekes munka...
Két fog elől, de viszont arany :)

varisztor 2016.04.28. 19:03:12

@apanna: Valamint szép lesz a mosolya.

micsoda? 2016.04.28. 20:00:30

Nem értem, végül is mi a problémája a posztolónak? A száj, és a mellnagyobbítást sem a kassza fizeti. A fog beültetés fontos lenne, de ott még anyagilag nem tartunk, meg a fogápolási higéniánk is le van maradva.

Netuddki. 2016.04.28. 20:46:34

@rest of boys: Qrva anyádat, és a hozzád hasonló "orvosoknak" is!

Jolka40 2016.04.28. 20:47:17

Protézis. Az sem olcsó, de mégsem milliós. Meg lehet szokni. Ráadásul kiválóan tisztítható.

rest of boys 2016.04.28. 20:55:13

@Tibi !: Ne játszd meg magad, faszfej...

veresspal 2016.04.28. 21:24:13

Hála az égnek, hogy legalább ezt nem fizetik az én adómból. A poszt elolvasása után számomra az is kétséges, hogy a szerzője jogi értelemben cselekvőképes-e. Vaze, az milyen, hogy valaki akkor jön rá, hogy córesz van, amikor összesen 12 foga marad? Miközben havonta húztak egyet.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.04.28. 21:33:39

Na és akkor mi van? Nálam nagyjából hasonló volt a helyzet (örökölt foggyengeség), összeszorítottam a maradék fogam és úgy döntöttem megéri kicsengetni, akár tetszik, akár nem.

she_wolf 2016.04.28. 21:52:19

@vacsad:
Jók a képeid:) A farkasosból puzzlet csinálok:)

she_wolf 2016.04.28. 21:56:34

Ha már fogazunk: tud valaki személyes tapasztalat alapján jó szakembert implantálásra?
Hátulmélben jöhet, köszönöm!

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.04.28. 22:08:15

@she_wolf: Wow, köszi, el is felejtettem már az indafotót, lassan csinálok egy frissítést ha már eszeembe juttattad :D

she_wolf 2016.04.28. 22:31:23

@vacsad:
Légy szíves!:) Jókat, sokat, állatosat. Farkasosat! Holdasat, csillagos egeset....jó, visszaveszek;)

Nzoltan 2016.04.29. 04:56:01

A műfogsor tőlünk nyugatabbra is luxus cikk.

2016.04.29. 07:00:35

Hát, sok gyökér ember van. Szerintem azért fizetjük a TB-t, hogy ellátást kapjunk. Ha nem így van, akkor hagyjuk a fenébe! Én gyakorlatilag már csak magándokihoz járok, mégis vonják a TB-t? Mire? Kérdem én! Egy implantátum alsó hangon 150-200e HUF. Ennyi pénzt egy dolgozó embernek itthon megspórolni álomvilág. És ez csak egy fog! Mi van, ha többet kell pótolni? Nem szabadna, hogy elérhetetlen luxus legyen az ember foga!

Netuddki. 2016.04.29. 08:25:53

@rest of boys: Azt hiszed okos vagy. Nem vagy.

csepke 2016.04.29. 08:25:56

@abcd1234: "Nem szabadna, hogy elérhetetlen luxus legyen az ember foga! " nem is az. mindenkinek szériatartozék min. 28 db. és 50-60 évnyi fogkefe költség sincs még sehol sem egy implantátumhoz képest. ;) aki nem tud spórolni implantátumra az szíveskedjen rendesen, vagy! egyáltalán valahogy fogat mosni élete során.

Muad\\\'Dib 2016.04.29. 08:56:27

@csepke:
Azt azért ugye sejted, hogy az ínysorvadás okai között öröklöttek is lehetnek, amit legfeljebb lassítani lehet, de gyógyítani jelenleg nem (pláne nem fogmosással megoldom módon).

Lángharcos 2016.04.29. 08:59:52

@csepke: El tudod képzelni, hogy rendszeres ápolás mellett az egyik embernek tönkremennek a fogai, míg a másiknak nem? Mert bizony létezik.

Anteris001 2016.04.29. 09:10:00

@abcd1234: Azért különbség van a magán fogorvos/bőrgyógyász stb. tarifája között és a magán szívátültetés között. Ezért vonják tőled a TB-t.
Másrészt jogod van kiegészítő biztosítást kötni, illetőleg egészségpénztárban pénzt gyűjteni adókedvezménnyel(!!!) ha látod a rút jövőt mondjuk a fogaid terén, és nem éred be a hagyományos megoldásokkal.

csepke 2016.04.29. 09:20:36

@Muad\\\'Dib: @Lángharcos: igen van ilyen, de közel sem akkora arányban mint ahányan erre hivatkozva járkálnak félméteres lepedékkel és fogkővel a fogaikon.

Jolka40 2016.04.29. 09:27:11

@csepke: Van olyan ínybetegség, ami nem előzhető meg fogmosással. Kérdezz meg egy szakorvost.

Dorinda41 2016.04.29. 10:56:24

@csepke: Nagymamám 97 évesen a 32 szép egészséges fogával egyetemben halt meg. Soha az életben nem volt még csak fogkeféje sem. Én gyerekkorom óta mosom a fogaimat napi 3-szor és egész életemben gond volt vele. A terhességeim alatt, pedig teljesen tönkrementek, hiába jártam fogorvoshoz. Ő is csak annyit tudott mondai, ez sajnos alkati kérdés. Na ennyit a fogmosásról.

DarthVader 2016.04.29. 11:28:01

@Dorinda41:

Pontosan. És még 1: nagyobbik lányom 8 éves korig kapta a fluorpótlást. 30 fölött egy rossz foga nincs, (nekem már gyerekkoromban a tejfogaimat kellett huzogatni 4 éves koromban, pedig akkoriban csokit nem hogy nem ettünk, hanem nem is nagyon láttunk) sőt a tejfogai egyike-másikát ugy kellett eltávolitani, mert időnként két sor foga volt mint a cápának, nem akart kiesni. A kisebbik már csak 3 éves korig kapta, neki már van foghiánya 30 évesen. Nekem meg, aki artézi vizen nőtt fel, amiben fluor helyett inkább arzén van, 14 éves koromban az összes frontfogamat tömni kellett.

Úgyhogy a fogszuvasodás nem annyiból áll, hogy mossál fogat napi negyvenszer. Akkor lehet hogy öt évvel később lesz annyi fogad, mint mosás nélkül. Számos más tényező áll a háttérben. A parodontozis meg megint egy másik kérdés, elvesztheted a fogaidat úgy is hogy teljesen épek. Azt szintén nem lehet fogmosással megelőzni, max. elodázni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása