Megalázták a volt nővért az intenzíven

2016.05.11. 08:36

205sal1.jpgAz osztályos intenzív őrzőben a nővérek többször megalázták és pár órával a műtét után bosszúból elvették tőle az oxigént, mert meg merte kérdezni, nem baj-e, hogy a mellkasából kivezető cső a padlón kúszik.

Tisztelt Praxis!

 

Édesanyám nővérként és később asszisztensként nyugdíjazásáig az egészségügyben dolgozott. Nyáron tüdődaganattal , lebenyvesztés árán operálták. Az osztályos intenzív őrzőben a nővérek többször megalázták és pár órával a műtét után bosszúból elvették tőle az oxigént, mert meg merte kérdezni, nem baj-e, hogy a mellkasából kivezető cső a padlón kúszik.

 

Mondhatom, azon imádkoztam, hogy élve kijusson és nem azt éreztem, hogy biztonságban van. Szerintem, nem ezt érdemelte, ráadásul a mai napig rajongva mesél a munkájáról, édes, emberi történetei vannak. A balesetsebészeten dolgozott és 9 hónapos terhesen a főorvos zavarta haza, amikor a szennyeszsákokat emelgette, hogy már elég lesz. Könnyes szemmel képes mesélni a leforrázott kislányról, akit nem tudtak megmenteni és a tetanuszgörcsös néniről, aki túlélte.

205sal1.jpg

 

Arany János szavait hiszem: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben..." Ezt soha, semmiért nem szabad elfelejteni, főként annak, aki kiszolgáltatott, rémült emberekkel foglalkozik.

 

Ahhoz nagy szeretet és alázat szükséges. És mindenki maga dönt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rest of boys 2016.05.11. 09:59:48

Kevesebb alázást és több alázatot.

A megfogalmazás, a "lebenyvesztés árán megoperálták" című nagyon körmönfont szószerkezeten túl, eléggé hiányos és megtévesztő.

Tüdődaganatot általában épben kimetszve, sokszor az érintett tüdőlebeny egészét eltávolítva operálnak. Emiatt tehát nem a mellkassebész, nem a beteg és nem a műtősfiú a hibás, de még a kórházi portás sem.

A kiszolgáltatott emberrel viszont valóban szépen, előzékenyen, együttérzően és nagyon tapintatosan beszélünk. Mi volt az alázás lényege? Oxigént nem tagadnak meg önkényesen, olyan nincs, hogy valakit nem lélegeztetnek vagy nem kötnek rá oxigént "bosszúból".
Senki nem játszik az állásával, nem gyilkolászik csak úgy, felindulásból az ITO-n, ez nonszensz.

Szelid sunmalac 2016.05.11. 12:42:37

@rest of boys: Meg ha igazad is van, az arrogans stilusod miatt az ember legszivesebben pofan baszna. Es meg te beszelsz alazatrol? Ilyen tenyrbeaszo kommentet is ritkan olvasni, pedig en aztan politikai blogokat olvasok.

DIEGO_HU 2016.05.11. 13:31:44

@Szelid sunmalac: pedig igaza van ám.

Te faszarcú troll.

halaloszto 2016.05.11. 13:37:40

@rest of boys: majd amikor odakerülsz, megtudod.

Szelid sunmalac 2016.05.11. 13:42:08

@DIEGO_HU: Faszarcu a jo edes anyad! Megegyszer elmondom, mert az erto olvasas nem az erosseged: "Meg ha igazad is van", magyarul nem tudom igaza van-e, de hogy ertsd: kurvara nem is erdekel. Ettol meg egy arrogans valasz volt.
Te meg kulonben is ki a fasz vagy, hogy belepofazz? Hozzad szoltam?

(remelem ebben a stilusban tudunk tovabb tarsalogni, es igy talan kozelebb all a szivedhez a mondanivalo)

she_wolf 2016.05.11. 14:10:24

@rest of boys:
Valóban nagyon hiányos.
Egy beteg azonban akkor is beteg, és egy lobektómia azért megterhelő.
Elég szkszav poszt.

Sir Galahad 2016.05.11. 14:27:10

Valahol igaza van az előttem szólóknak, hiszen a poszt címe az, hogy Megalázták..., és pont az nem derül ki belőle, hogy mit tekint a szerző megalázásnak. Csak céloz rá, hogy történt ilyen (az oxigénelvétel, ha történt, már más kategória).

Reszelő Aladár 2016.05.11. 15:27:41

Csak azt érteném már meg, hogy a bunkóságra mi a magyarázat. Aki gyökér, az milliós fizetéssel is gyökér.

georgenius 2016.05.11. 15:31:03

@Szelid sunmalac: A trágár hozzászólásod Téged minősít. Inkább szerezz be egy magyar ékezetes billentyűzetet. Vagy esetleg ez nemi izgalmat okoz?

georgenius 2016.05.11. 15:32:45

A poszt valóban elég rövid, és nem derül ki az igazság. Ráadásul nem is írja alá az illető. Még becenevet sem ír. Kedves noname: én nem hiszem el a történetét.

she_wolf 2016.05.11. 15:34:10

@rest of boys:
Nem mindegy? Még politikai blogokat is olvas! Úgybizám!:D
(Gondolom, ez magyarázza a nívót. Ignoráld, oszt kalap!)

Igazság, hol vagy? 2016.05.11. 15:34:16

Index előzetes:"Bosszúból elvették tőle az oxigént pár órával a műtét után.Mert meg merte kérdezni,nem baj-e hogy a mellkasából kivezető cső a padlón kuszik avolt nővér."Így már nem is csodálkozom a cím választáson.

rest of boys 2016.05.11. 15:38:49

@she_wolf: Általában én vagyok ilyenkor a szalonképtelen, de állatbarát lévén, tisztelem a hozzászólót. Egy sünitől már ez is valami :)

she_wolf 2016.05.11. 15:40:53

@Igazság, hol vagy?:
A címek mindig hatásvadászok. Hype-ra gyűl a mai vad, nem vérszagra.

she_wolf 2016.05.11. 15:44:41

@rest of boys:
Szoktál vaskosakat mondani, de ebben az esetben valami kurvára nem jön át nekem -ezek szerint. Semmi kifogásolhatót nem találtam ugyanis az első hozzászólásodban, pedig meg szoktam hallani az esetenkénti felhangot.

rest of boys 2016.05.11. 16:03:45

@she_wolf: Szerintem sün-anyó volt túl tüskés az éjszaka és valami nem jött össze neki, amiatt gondolta, hogy jobban kielég, ha beszól nekem.
Fogok javasolni neki egy drótkefét.

Az a sünik műnője ugyanis :)

Beer Monster 2016.05.11. 16:05:03

@rest of boys: Te meg a kórházi portás, mi?
Ennyi majmot...

kitchen 2016.05.11. 16:06:54

Elvettek bosszubol az oxigen palckot....ennek igy nem sok ertelme van am. Mert ha azt irnad kedves posztolo,hogy onnantol kezdve folyamatosan baszogattak,nem torodtek vele,az mas. De ez a palackos dolog ez hiheetlen.

rest of boys 2016.05.11. 16:11:49

@kitchen: Ezt nevezik Münchhausen tünetcsoportnak: ha nem elég zaftos a sztori, költünk egyet, hadd szóljon. :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.05.11. 16:26:00

@rest of boys: látszik, hogy nem vagy képben... és akkor finoman és optimistán fogalmaztam.

Szelid sunmalac 2016.05.11. 16:46:44

@georgenius: Te baratom! Te elolvastad azt is, mire irtam igy?

Hogy a fenebe gyulik ossze ennyi ertelmifogyatekos egy helyen?

rest of boys 2016.05.11. 17:56:56

@Szelid sunmalac:
Az utolsó kérdésedre a válasz: nem tudni, hogy a fenébe...
De jó volt a kérdés.
@Hóhér az utolsó barátod:
Te képben vagy, sőt kitöltöd az egész keretet. Bezony.

Beer Monster 2016.05.11. 18:23:57

Ez most már a te visszabeszélős blogod úgy látszik, használd egészséggel.

she_wolf 2016.05.11. 21:46:15

@rest of boys:
Milyen gatyát vettél fel reggel, hogy ki akarnak fordítani belőle?:DD

rest of boys 2016.05.11. 22:16:07

@she_wolf: Ócska Brenner-t hordok, vagy J.Press-t, nem sokat adok magamra.:)

ultraelite 2016.05.11. 22:22:57

@rest of boys: A Brenner tök kényelmes. A beírás pedig netto baromság.

she_wolf 2016.05.11. 22:47:01

@rest of boys:
A J.Press-t ismerem;) Meg van némi Puma, CK (nagy kedvencem:D), miazmás.
Ő nem ad(na) sokat magára, én öltöztetem:P

ultraelite 2016.05.11. 23:08:25

@she_wolf: Évekig hordtam J.Press-t, utána jött a Brenner. Annyira bejött,hogy itt megálltam a fejlesztéssel. A Brennernél egy kényelmesebb van, egy specko Vanucci motoros alsógatya. Ez egy minimál varratos cucc. Mentem benne egyszer 15 órát. Sehol nem vágott. Csak ugye az ára kicsit húzós.

she_wolf 2016.05.11. 23:45:28

@ultraelite:
Nem hordok alsógatyákat, mocisat meg pláne nem, én csak a szememet legeltetem:)
Azért a Brennerre lehet hogy elcsábulok, ha ennyire dícséritek. Legfeljebb a fejemre húzza életem jobbik fele:)
(Szét lesz rúgva az bugyingóba valónk, mert totálisan szétdíboljuk a témát holmi férfidivattal:D)

varisztor 2016.05.12. 00:01:21

@Szelid sunmalac: Vonzod őket, azt hiszem. Túl okos vagy és kemény. Gondolom, mert politikai blogokat is olvasol...vagy mert macskád is van, Babettával jársz és anyáddal élsz.

pacagánycsök 2016.05.12. 00:06:29

rest of boys aka Tempus.Ahn mindig is egy rosszindulatú (ő úgy mondaná, hogy malignus, ez egyike a kb kéttucatnyi latin kifejezésnek amit helyesen le tud írni) kisstílű tróger volt, aki a logikai gondolkodás hiányát primitív tagadással és lekezelő bunkósággal pótolja. Az ilyen egységsugarú gondolkodás ellen nincs fegyver.

rest of boys 2016.05.12. 00:26:30

@pacagánycsök: Képes voltál fent maradni éjfélig, hogy ezt ideböfögd, faszfej? :D

scavengario 2016.05.12. 07:17:00

Be kell kenni canestennel, oszt' jóvan.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.05.12. 10:24:26

az intenzíven levő beteg monitorozva van, a gép meg regisztrálja a paramétereket. ha a beteg oxigénszaturációja esik akkor ugye csilingel is. magyarán ha elveszem egy beteg zoxigénjét, pedig kellene neki, akkor az nagyon hamar kiderül mert riaszt a gép és jön az intenzíves orvos és tökön rúgja a nővért (arról ne is beszéljünk, hogy ha véletlenül meghal a beteg akkor a regisztrált adatok alapján az ügyész is igencsak kellemetlen kérdéseket tesz fel a nővérnek).
lehet, hogy nem is kellett neki már az oxigén és leállították azt, hogy ne száradjanak ki a légútjai a túl sok oxigéntől.

zsoci 2016.05.12. 11:30:45

@DIEGO_HU: Na látom te vagy másik tirpák, aki nem tud viselkedni

karcsibácsi 2016.05.12. 11:55:19

@pacagánycsök: Azok a dühöngő elmebetegek, akiket a zárt osztályra szoktam szállítani, nagyságrendileg okosabbak és kedvesebbek nálad...

she_wolf 2016.05.12. 12:05:20

@pacagánycsök:
Köszi hogy felvilágosítottad a nagyérdeműt arról, hogy @rest of boys (ny)aka Tempus-Anh fejét tartja.
Most már mindenki tudja, hogy kiféle, miféle, kefél-e. Mivé is lennénk. Nélküled. Köszönjük. Lapozhatsz. A minősítő jelzőidet se hagyd itt.
A pavlovi reflex ily módon történő prezentálása ellen sincs még sem fegyver, sem bogyó.
(De én megértelek, hasonló csukát hordván.)

she_wolf 2016.05.12. 12:07:47

@karcsibácsi:
Az csak jó ha dühöng, rögtön látszik, hogy mi a bigyó. A csendesek már más kategória....

abecede 2016.05.12. 18:27:51

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Vagy az is lehet, hogy határértéken tartva jobban el van foglalva a lélegzéssel, mint a csövek helyzetével. Ha baj van, visszakapcsolják, addig meg elvan takarékon.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.05.13. 09:42:13

@abecede: ha elfárad akkor elkezd esni a szaturáció és beriaszt a gép

NoOne 2016.05.13. 15:50:52

Érdekes, hogy jónéhány blogon a poszt stílusa, tartalmi hiányossága, helyesírása nagyobb figyelmet kelt, mint a leírtak lényege. Azt még megértem, ha negatív vélemény születik, mert teljesen érthetetlen, vagy kevéssé hihető a "sztori", és a kommentelők ennek - jogosan - hangot adnak.
De itt a posztból nekem az jött le, hogy nem az a lényeg, hogy konkrétan milyen jellegű orvosi beavatkozás történt (nem orvosi tanácsot kért), hanem az, hogy egy volt eü-s dolgozót, aki megemlített egy vagy több hiányosságot a műtét utáni kezelés során, azt a hozzátartozó szerint az ott dolgozók nem igazán kezelték a "helyén". Azt sem értem, hogy miért is kellene erről részleteiben írnia. A blog nem bíróság, ahol minden részletről be kellene számolni, és gyanítom a poszter inkább a megdöbbenését, frusztrációját akarta kiírni, nem a "szennyest" - úgy ahogy van - kiteregetni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása