Kicsalta az idős néni pénzét az orvos
Végül megmondtuk neki, hogy a jövőre nézve legyen kedves és ne ösztökélje anyámat arra, hogy több pénzt hagyjon nála, ne ijesztgesse, ha pedig megtudjuk, hogy ez történik, a létező összes helyen fel fogjuk jelenteni.
Tisztelt Praxis!
Régen jártam az önök oldalán, sajnos időm nem mindig engedi, hogy olvassam, viszont most olvasóból levélíró kell hogy legyek, mert édesanyám háziorvosa olyan minősíthetetlen módon bánt édesanyámmal, hogy az nem maradhat szó nélkül. Kisnyugdíjas asszony, nemrég múlt 78 és bizony ebben a korban kezdenek előjönni a betegségek, ha kell, ha nem. Sajnos nincs vele sem másként, ráadásul több más apróbb-nagyobb betegség mellett sajnos az időskori demencia jelei is meglátszanak már rajta. Elfelejt dolgokat, nem figyel rendesen, nem raktároz el bizonyos információkat és ezzel sajnos akadnak, akik vissza élnek. Kezdve az ügynökkel, aki tiltásunk ellenére is visszament hozzá, amikor már nem voltunk ott és eladta neki több százezerért, persze "kedvező hitelre" azt a bizonyos csoda ágybetétet, egészen a doktor úrig, aki már évek óta kezei édesanyámat. Mindkettő megbocsáthatatlan, azzal a minimális különbséggel, hogy egy ügynök a hasonló átverésekből él, egy orvos nem. Elvileg nem...
Az történt ugyanis, hogy amikor legutóbb megérkeztünk édesanyámhoz, láttuk, hogy elég csehül áll, étel, mosószerek dolgában. Kérdeztük természetesen, mi ennek az oka, hiszen amellett hogy van a nyugdíja, mi is igyekszünk a magunk módján támogatni. Ehhez képest hónap közepén, amikor kiérkeztünk hozzá, mindössze 4 ezer forintja volt, mi pedig nem értettük, az hogyan lehetséges. Hosszas beszélgetés, faggatózás, nyomozás után kiderült, hogy hát ő bizony volt két alkalommal is háziorvosnál és mindkétszer otthagyott 10-10 ezer forintot hálapénzként. Na most képzelhetik, mennyire kiakadtunk mindezen. Persze, ezerszer mondtuk már édesanyámnak, hogy ne, vagy csak valami jelképes összeget adjon, de mintha a falnak beszélnénk, mindig, ha orvoshoz megy, viszi a borítékot is. Volt ebből vitánk, veszekedésünk, de beláttuk, egy idős beteg asszonyt az észérvek nagy valószínűséggel sajnos nem fogják meggyőzni. Mindig ott is hagyott az orvosnál 1-2 ezret, havonta volt, hogy akár 4-5-öt is, de ez a 20 ezres "hiány" szembeötlően sok volt. Addig faggatóztunk tovább, míg kihámoztuk, hogy az orvos szépen finoman jelezte, hogy az alkalmankénti ezer forint kissé kevéske. Ettől édesanyám úgy megijedt (beteg, idős ember, nem racionalitást kell benne keresni), hogy legközelebb egy 10-est hagyott a dokinál, majd rákövetkezőleg egy újabbat. Azt hittük nem hallunk jól, vagy elment a mi eszünk. Mivel ugye fenntartásokkal kezeltük édesanyám beszámolóját, másnap felkerestük az orvosát.
Az egészben az volt a legszebb, hogy egy szóval sem tagadta le a történteket, csak azt hajtogatta, hogy az édesanyám volt aki adta, így hát elfogadta. magyaráztuk, hogy kisnyugdíjas, demens is, amit nyilván az orvosaként ő tud a legjobban és hogy mennyire tisztességtelenül járt el, de csak a vállát vonogatta. Azt az egyet bánom, hogy nagy indulatosságomban nem jutott eszembe rögzíteni a beszélgetést, mert megért volna egy misét. Végül megmondtuk neki, hogy a jövőre nézve legyen kedves és ne ösztökélje anyámat arra, hogy több pénzt hagyjon nála, ne ijesztgesse, ha pedig megtudjuk, hogy ez történik, a létező összes helyen fel fogjuk jelenteni. Ebben maradtunk.
A legnagyobb baj, hogy a bosszújától is tartunk, amely nem minket, hanem anyukámat érintheti. Nem vizsgálja meg alaposan, félrekezeli, vagy nem kezeli, sajnos minden eshetőség benne van a pakliban. A megoldás talán az lesz, már fűzzük anyukámat egy ideje, ha hozzánk költözik. Akkor új orvost is választhatunk neki és jobban tudunk ügyelni is rá.Szomorú, hogy egy pénzhajhász orvosnak nevezett rabló így kihasználhat beteg, öreg embereket és elszedheti a pénzüket. És az én anyukám csak egy beteg a sok közül, ki tudja hánnyal bánik még így.
F.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Advanced Flight 2016.05.25. 00:43:25
asztalosani 2016.05.25. 07:58:29
öregezd anyádat, meg magadat.
öregem majd akkor tépd a szádat, mikor 3 naponta kellene cipelned anyádat orvoshoz MUNKAIDŐBEN, egy 100 km távolságú városban, ahol ő és a háziorvosa között egyébként 50 méter van, és ott dekkolhatsz 3 órákat alkalmanként BETEG EMBEREK KÖZÖTT AKÁR INFUENZAJÁRVÁNYBAN mert csúszik a rendelés kiscsillag!
ha ennyire debil anyám lenne, akkor már rég a gondnokságom alatt állna.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
másrészről megnézném, hogy ha a te anyád osztogatná a zsét és nem neked, mert ő úgy érzi neki azt kell, akkor mekkora hisztit és patáliát csapna csak azért mert te be akarsz menni vele az orvoshoz. ja és kiscsillag, egy ilyen idős ember jog szerint MÉG MINDIG CSELEKVŐKÉPES, és vannak BETEGJOGAI. tehát ha úgy dönt akkor neked semmi de semmi keresnivalód sem lenne a kezelőben, nemhogy az orvosnál.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
úgyhogy ezt a hypolást, helikopterezést hogy ti mindig mindent kib*szottul jobban tudtok és csináltok agyon fényezitek magatokat, miközben a törvényi jogszabályokat még távolról sem ismeritek, nyugodtan abba hagyhatjátok :) mert csak magatokat járatjátok le vele
asztalosani 2016.05.25. 08:01:08
"Aha, csak Ő kísérhetett anno.."
kiscsillag!
anyád azért ment be veled anno az orvoshoz, mert még CSELEKVŐKÉPTELEN VOLTÁL és jogi értelemben vett felelősséggel is tartozott érted.
Leptis Magnaq 2016.05.25. 08:07:51
asztalosani 2016.05.25. 08:11:05
"Bezzeg ha a doki, aki már évek óta (feltehetően megfelelően) kezeli az öreglányt, elfogad kétszer tízezer forintot (amit a beteg magától adott), akkor ő már maga a megtestesült sátán..."
mert aztán az orvos a havi több százezres nettója után irgalmatlanul rá van szorulva a 20-30-40-50-60 ezres nyugdíjat kapott nyugdíjas 10 ezer forintjára! ráadásul úgy hogy kiköveteli azzal, hogy 1-2 ezer forint már kevés! hát a pofám leszakad kedves!
asztalosani 2016.05.25. 08:11:37
"de ha a háziorvos 6 év egyetem, 3 év szakosodás és ki tudja hány évtized praktizálás után a multis szalagmunkás bérével megegyező fizetése mellé még elfogad pár borítékot"
nem tudom te melyik orvosi egyetemre (vagy mellé) jártál, de elég elképesztő, hogy nem ismered fel a sztoriban azt, hogy ITT EGY elesett BETEG embert HÚZTAK LE A BIZALOM JEGYÉBEN. ez pedig mint morálisan, etikailag, erkölcsileg mélyen elítélendő, bármennyire is mosnád az adott háziorvost is a sz*rból.
gratulálok!
Leptis Magnaq 2016.05.25. 08:12:14
asztalosani 2016.05.25. 08:13:33
és akkor idézném @defné: : -t:
"Olyan munkahelyen kell dolgozni aranyom ahol megteheted azt,hogy havonta 1-1 napot akkor és arra veszel ki amikor akarsz.A kirúgás veszélye nélkül.Én arról nem tehetek,hogy te valami étteremben mosogatsz,vagy nélkülözhetetlen iroda takarító vagy egy lepukkant vállalatnál.Igazán sajnállak. "
Tudod kommentelőkém, az orvosnak olyan munkahelyen kell dolgoznia aranyom ahol megteheti azt,hogy havonta annyi béremelést harcoljon ki magának a felsőbbvezetéséből, a szakszervezettől amennyit akar.A kirúgás veszélye nélkül.Én arról nem tehetek,hogy ő valami lepukkant rendelőbe ragadt,vagy a legultolsó bunkó paraszt tahó orvos aki a ranglétrán nem tudott feljebb kapaszkodni, esetleg sz*r ORVOS ÉS MÁSHOL NEM ALKALMAZZÁK.Igazán sajnálom, de ne mint egy élősködő, zsaroló, bűnöző, uzsorás fenyegesse, zsarolgassa az amúgyis elesett, segítségre szoruló beteg embereket! ha meg nem tetszik neki ahol dolgozik és amennyiért dolgozik, nem muszáj neki azt csinálnia, nyugodtan mehet nettó 60-ért is 3 műszakban 12 órában a szalag mellé
Leptis Magnaq 2016.05.25. 08:17:10
asztalosani 2016.05.25. 08:20:12
tehát akkor az egyik pénzéhes uzsorástól, lökjük át egy másik sokkal pénzéhesebb uzsorás felé.... gratulálok.
nemrégiben volt egy sztori ugyancsak itt a praxison, hogy hogyan is kezelik az idős embereket az idősek otthonában, és mi van akkor ha kórházi ellátásra szorul. szóval "nagyon" tájékozott lehetsz. arról nem is beszélve, hogy idősek otthona se egy olcsó mulatság, van belépteti díj és havi díj is (120+ e ft)... de azért nyugodtan reklámozd ám a saját idősek otthonaidat itt a praxison. olyan pedig tudtommal nincs, hogy "öröksége fejében" ilyet egyetlen egy normális épeszű intézményvezető sem találna ki, jó okkal.
amúgy írta a posztoló, hogy odaköltöztetné magához, maga mellé.
nem tudom miért gondolja azt itt mindenki, hogy akkor "szar lány" és a pénzére utazik. nyilván aki ilyet tenne és szarna az anyjára nem költöztetné magához, hanem havonta 2x megjelenne az anyja lakásán és lehúzná, mert az sokkal kényelmesebb, sőt! milliós hiteleket vetetne fel vele...
asztalosani 2016.05.25. 08:23:00
én meg erre azt mondanám, hogy felnőtt ember azt csinál amit akar :)
mert én nem a vagyonára utazom :)
nem úgy mint te. :)
mert ugye mindenki saját magából indul ki :)
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 08:33:00
asztalosani 2016.05.25. 08:53:56
ha olyan kölköm lenne mint te, aki be akarna suvasztani egy öregek otthonába, biz isten a vagyonomat inkább valami utolsó büdös, cigány, zsidó, néger, bevándorló csövesre hagynám, mint rád :)
nyman 2016.05.25. 09:03:24
Tessek kezelni az oregasszony penzet. Az orvost ebben az esetben nem hibaztatom, mert elfogadta.
A csaladban van olyan idos ember, aki nem tud banni a penzel. Minden nap ravezetunk a szamlajara 1-2 ezer forintot, amit fel tud venni automatabol. (meg mielott vki reklamalna vannak olyan szamlacsomagok, ahol ingyenes a szamlavezetes es korlatlanul lehet felvenni penzt dij nelkul). Kaja rendelve, gondozo fizetve. Ez a felvett penz jellemzoen cigire es piara megy. Persze tudom, genyok vagyunk.
Egyebkent tenyleg suttyo egy magatartas halapenzt visszakerni ilyen kis osszegnel, meg ha tevedes is volt.
nyman 2016.05.25. 09:06:49
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 09:12:43
"...Az orvost ebben az esetben nem hibaztatom, mert elfogadta..."
És nem szakad le az ég b+!
Egy demens betegtől pénzt elfogadni mindenképpen az undorítósáig legalja. Még, ha meg is teszi valaki, mert mondjuk a beteg érzelmi stabilitása miatt nem akarja visszautasítani, az lenne a minimum, hogy azonnal szól a rokonoknak és visszaadja.
Aki ezt a viselkedést védi, arra nem tudok mást mondani, mint, hogy egy patkány.
Igazság, hol vagy? 2016.05.25. 09:13:19
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 09:17:51
Figyelj, te szerencsétlen. Pechedre én azon kevesek közé tartozom, akik az úgynevezett "balekok" ebben az országban. Ugyanis normális cégnél vagyok bejelentve, teljes összeggel, nem kapok borítékba egy fillért sem, igen szép mennyiségű adót meg járulékokat fizetek. Szóval nekem néhány borítékhuszár ne okoskodjon, mert rohadtul uncsi.
varisztor 2016.05.25. 09:23:20
@she_wolf: maximálisan egyetértek. Az itt írkálók nagyrésze nem ismeri a demens hozzátartozó nevű leckét, tisztán látszik a sok hülyeségből, amit összehordanak. Amikor majd megismerik, egynek sem fog eszébe jutni ez a poszt és amit írt alá, hanem új poszttal gazdagítja a hülyesége bizonyítékait. Érdemes lenne akkor szembesíteni őket önmagukkal, bár sokukban ez semmilyen nyomot nem hagy a sima agyuk okán. :D
Igazság, hol vagy? 2016.05.25. 09:27:29
rest of boys 2016.05.25. 09:52:52
rest of boys 2016.05.25. 09:54:42
asztalosani 2016.05.25. 10:13:19
szarul tudsz szöveget olvasni, tudsz róla?
" Az orvost ebben az esetben nem hibaztatom, mert elfogadta."
kiscsillag!
nem elfogadta, HANEM KIERŐSZAKOLTA, KIZSAROLTA!
"az orvos szépen finoman jelezte, hogy az alkalmankénti ezer forint kissé kevéske. Ettől édesanyám úgy megijedt "
varisztor 2016.05.25. 10:15:41
asztalosani 2016.05.25. 10:17:40
olyan jó lenne ha időnként tudnád is, hogy mit írogatsz:
" antiszemitizmus:
zsidóellenesség, zsidók ellen irányuló eszmerendszer vagy politika. A fajelmélet szélsőséges válfaja, amely a zsidókkal szembeni faji gyűlöletet hirdet, ellenszenvet kelt. Három fő formáját lehet megkülönböztetni:
a vallási antiszemitizmus, amely a a kikeresztelkedéssel megszűnik
kulturális antiszemitizmus, amely a zsidók kulturális életében játszott szerepét kárhoztatja
politikai antiszemitizmus, amely a 19.századtól erősödött meg"
másik oldal:
"antiszemitizmus : Zsidógyűlölet, amely szélsőséges formájában durva zsidóüldözéssé, a zsidóság fizikai megsemmisítésének elméletévé torzult"
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
kiscsillag! éppen belevettem a zsidókat is, ahogy a többi népcsoportot is úgyhogy pont antiszemitizmussal nem tudnak megvádolni, de azért még írjál baromságokat.
tudsz ennél mélyebbre is lesüllyedni? :)
nyman 2016.05.25. 10:19:11
"az orvos szépen finoman jelezte, hogy az alkalmankénti ezer forint kissé kevéske. Ettől édesanyám úgy megijedt "
Ezt a szenilis venasszony mondja, meg a lanya. Ezert irtam, hogy erdekelne az orvos verzioja is.
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 10:22:17
Engem meg az érdekelne milyen erkölcsi szint az, ahol BÁRMILYEN érv is elfogadható amellett, hogy egy demens betegtől pénzt fogadunk el? Nem a rokonaitól, hanem egy olyan embertől, akiről tudjuk, hogy társas, értelmi, és érzelmi képességei hanyatlanak.
nyman 2016.05.25. 10:32:48
A venasszony onkent adta. Eddig is allitolag adott. Azt sem tudjuk,. hogy ebbol a posztbol, hogy mennyire hulye, csak sejtjuk.
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 10:36:38
Értem, szóval egy demens betegtől pénzt elfogadni az orvosaként rendben van. Mert, hogy önként adta. Ezek szerint pl. egy értelmi fogyatékost átverni is rendben van, ha önként csinálja utána a dolgokat.
Király. Balkánisztán, putriország élesben...
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 10:42:33
Igen, szerintem. Meg minden normális ember szerint, aki minimálisan is képben van a 21. századi társadalmak működésével.
Komolyan mondom szánalmas, hogy vannak olyan emberek, akikkel azon lehet "vitatkozni", hogy gáz vagy nem, egy értelmi, érzelmi és társas képességeiben visszamaradt embertől pénzt elvenni.
Lángharcos 2016.05.25. 10:54:02
asztalosani 2016.05.25. 11:04:26
"A venasszony onkent adta"
akkor az értelmi fogyatékosoknak még egyszer:
NEM ADTA ÖNKÉNT, AZ ORVOS KIZSAROLTA, KIFENYEGETTE BELŐLE:
"az orvos szépen finoman jelezte, hogy az alkalmankénti ezer forint kissé kevéske. Ettől édesanyám úgy megijedt "
rest of boys 2016.05.25. 11:05:15
rest of boys 2016.05.25. 11:06:30
rest of boys 2016.05.25. 11:09:10
Ez az oldal már nem tud újat mondani nekünk, hiába erőlködik.
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 11:12:05
Neked sem világos, ugye? TÖK MINDEGY, hogy magától adta, vagy nem. Demens embertől nem veszünk el hálapénzt. Pont. Ez annyira bonyolult?
asztalosani 2016.05.25. 11:16:59
na a másik értelmi fogyatékosnak:
"Mivel ugye fenntartásokkal kezeltük édesanyám beszámolóját, másnap felkerestük az orvosát. Az egészben az volt a legszebb, hogy egy szóval sem tagadta le a történteket, csak azt hajtogatta, hogy az édesanyám volt aki adta, így hát elfogadta"
tehát a panaszos sztoriját a HO is megerősítette azzal, hogy BEISMERTE: elfogadta a pénzt.
ezen mit nem tudsz / akarsz megérteni?!
asztalosani 2016.05.25. 11:19:16
nem, kicsi szívecském, nem azt jelenti.
googlezz már rá, ha nem vagy tisztában az általad használt fogalom tartalmával.
ajánlom egy jó minőségű értelmező szótár beszerzését.
defné 2016.05.25. 11:20:06
asztalosani 2016.05.25. 11:21:58
ja-ja persze.
ezért is írtak már többen neked is, hogy az én meglátásom a reálisabb, te meg álomviágban élsz, mi kiscsillag?
és pontosan hányszor is vitted a hátadon az öreganyádat?
rest of boys 2016.05.25. 11:24:57
Egyéb úgyse jut ki nekik.
rest of boys 2016.05.25. 11:28:44
Nyilvánvalóan a poszt érdekében rásütötték ezt a kórismét, de abból, amit elmond a posztoló, nem ez derül ki.
Neurológus/pszichiáter/pszichológus látta? Tesztekkel igazolt a dementia?
Vagy csak a tudálékos pénzsóvár hozzátartozó kitalációja az egész?
Megérdemelne egy becsületsértési pert a nyakába, hadd nyissa ki a pénztárcáját, amibe olyan szorgalmasan gyűjti az anyja nyugdíját.
asztalosani 2016.05.25. 11:29:19
mondván:
KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZEMÉLY KÖZFELADAT ELLÁTÁSA SORÁN SEMMILYEN MATERIALIZÁL, VAGY DEMATERIALIZÁLT FORMÁTUMÚ ELLENTÉTEZÉST, AJÁNDÉKOT, BÁRMILYEN ELŐNYT VAGY JOGOT NEM KÖVETELHET ÉS NEM IS FOGADHAT EL. MÁSKÜLÖNBEN VESZTEGETÉSNEK MINŐSÜL, MELY KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZEMÉLYKÉNT MINŐSÍTETT ESETNEK TEKINTI AZ ÚBTK.
BÜNTETÉSE 8-10 ÉVIG TERJEDŐ BÖRTÖN, MELYET SEM NEM LEHET FELFÜGGESZTENI, SEM NEM LEHET LERÖVIDÍTENI + A KÖZFELADATOT ELLÁTÓ CÍMHEZ SZÜKSÉGES ÖSSZES BIZONYÍTVÁNYÁT, ELISMERÉSÉT, KITÜNTETÉSÉT AZONNAL BE KELL VONNI. ORVOSKÉNT AZONNAL TÖRÖLNI KELL AZ EEKH NYILVÁNTARTÁSÁBÓL (VAGYIS KÜLFÖLDÖN SEM VÁLLALHATNA MUNKÁT, nem nyithatna magánpraxist)
Végülis a börtönlakók is örülnének 0-24 órás orvosi felügyeletnek :) így legalább ingyen tele lenne a böri orvosokkal.
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 11:34:55
Óóó, igen, jön a szokásos érv. A posztoló hazudik. Mindig, folyton.
rest of boys 2016.05.25. 11:35:59
Muad\\\'Dib 2016.05.25. 11:37:20
Mellékesen teljesen igaza van. Ezt az egészet büntetni kéne, és annyi. Ahogy más szakmákban teszik.
defné 2016.05.25. 11:42:29
Ki ad neked igazat asztalos?ki? Egy tok idegen nick aki akar te is lehetsz. Mondd te nem dolgozol igy fel 12 tajekan h igy raersz? Mielott megkerdezned en betegallomanyban vagyok kissillag es te?
rest of boys 2016.05.25. 12:01:06
Nem pártolom a hálapénzt, mert az a magyar társadalom szégyene.
Ne a zsebbe dugdossa a beteg a pénzt, hanem az orvos legyen megfizetve.
Körülbelül az illető államot minősíti az, amilyen életszínvonalon a saját értelmiségét tartja.
Ide juttatott bennünket a gulyáskommunizmus.
zünüke 2016.05.25. 12:04:58
rest of boys 2016.05.25. 13:01:21
élhetetlen 2016.05.25. 13:16:04
yogosan 2016.05.25. 14:01:06
she_wolf 2016.05.25. 14:13:21
@varisztor: @Lángharcos:
Bocs' hogy egyszerre, mindhármótoknak:)
Mivel magam is megtapasztaltam hogy milyen az élet és a mindennapok megszervezése egy demens beteggel, nagyon jól tudom, hogy min mehet át a poszter, és akkor mindezek pszichológiai vonzatát meg sem említem:(
A beteg a dementia előrehaladtával pszichésen is változik, nem ritkán mintha egy teljesen másik ember lenne, és ez nagy feladatot ró az őt segítő családtagokra.
Apósom magasan képzett ember volt, és nem részletezném hogy mi mindent meg kellett tapasztalnunk vele/általa az egyszerű "hova tettem"-től, a szinte gyerekes dackorszakon keresztül egészen a kikapcsolt tv bámulásáig, és a "műsor" végén történt megállapításig, miszerint "Chrudinák egy hülye!"
Amikor megtörtént, hogy elment autóval vásárolni a Rózsagyöngyébe (tőlük párszáz méter), és Kelenfödről kellett hazavinni, akkor egy hónapos mosolyszünet volt, hogy mi az, hogy elvesszük tőle a forgalmit, kulcsot? És igen, határozott fellépésre volt szükség az őt évtizedeken keresztül kezelő háziorvosnál, hogy következménye lesz, ha mégegyszer meghosszabbítja apósom jogsiját! Mert így ön- és közveszélyes.
(Nagy balhé volt belőle családon belül, és mi nem szoktunk balhézni.)
És megszerveztük, hogy ne legyen felügyelet nélkül, pedig nem laktunk együtt. Igaz, apósom élete utolsó évében a férjem odaköltözött, és még apósom halála után is két évig távházasságban éltünk, mert akkor anyósom omlott össze.
Igen. Az idősek törékenyek. És ha hagyjuk az időt dolgozni, akkor mi is azok leszünk.
Kíváncsi lennék azokra, akik most itt huppognak, hogy mit és hogyan tennének.
A poszthoz kapcsolódóan pedig csak ismételni tudom magam: a feljelentgetősdi helyett valóban az életük átszervezésével kellene foglalkozni, mert ez előbb-utóbb elengedhetetlen lesz!
Az orvosról nem deklaráltam minősítést, de nektek (is) átjön az, ami a sorok között ott van. Pláne, hogy nem egy olyan szakorvosról beszélünk aki egyszer vizsgálta a beteget, hanem a beteg háziorvosáról.
@qbr:
józan és elfogulatlan, tárgyilagos hangjának pedig nagyon örültem!:)
rest of boys 2016.05.25. 14:22:56
Azt sem lehet tudni, hányszor járt a mama az orvosnál és hányszor hány forintot hagyott ott. Mert ha demens volt, minden lehet, nem ? Lényegében erről szól a cikk.
Ja meg arról is, hogy vádaskodni a legkönnyebb, a szülőn segíteni pedig igen nehéz és nyűgös feladat egyeseknek (ha már ennyire demensnek tartják, akkor segítsenek rajta, ne hagyják egyedül, a végén pedig ne vádaskodjanak)...
Ez a "kicsalta a pénzét" egy tendenciózus, igen sértő, vádló megfogalmazás.
Mintha azt írnám, hogy "az unokatestvérem kicsalta a születésnapi ajándékát tőlem."
she_wolf 2016.05.25. 14:29:11
De amikor éjszaka megláttam a poszt címét az Index címlapján, valahogy sejtettem, hogy ez lesz.
Régi nemkedves ismerősök csaptak le megint, mint gyöngytyúk a takonyra: Örülsz, bloggazda?
@asztalosani:
Szai anyu!
Te meg haladjál elfele kompetencia(fel)mérés (ettől mindig olyan vidám leszek:D) iránt izibe', mer' megint olyanba ugatol bele, amiről fingod sincs, ülj le a tepsi seggedre, fogd be a tepsi pofádat, @defnének meg csak kezitcsókolommal köszönhetsz!
Nem tudok ma behatóbban foglalkozni veled, legyél jó, és viselkedj szépen a többiekkel!
A törvényi jogszabályos könyvet tegyed lefele mielőtt fejbe verlek vele, és inkább azt tanuld meg, hogy a debil nem azonos jelentésű a demenssel!
(És ne keress kákán csomót, mert az valahol a nyakad környékén van. Csaxólok:P)
she_wolf 2016.05.25. 14:43:27
A poszt tényleg túloz néhol, és nekem igazából az a bajom vele, hogy most kezdenek komolyabban elgondolkodni azon, hogy valóban magukhoz kellene venni a mamát, holott a most történteknek már jókora előzménye van.
Ezért nem tudok én teljes meggyőződéssel a poszter pártján állni. Pedig Te ismersz, és nagyon jól tudod, hogy hiába minden lojalitásom, ha az egészségügyi dolgozót hunyónak érzem, akkor nem szépítek.
Mint most sem. Továbbra is azt mondom, hogy a háziorvosnak észre kell vennie az állandó betege állapotromlását, és ha az valós, akkor nem játszhat az, hogy "adta-elfogadtam". Ha valóban beszélhetünk állapotromlásról.
Nem akarom elvinni a posztot (még jobban), de mi van, ha valaki más tanácsára emelt a néni a hálapénz összegén? Netán egy remete életét éli valahol a civilizációtól elzártan a mama, minden társas kapcsolat nélkül?
Ha pedig demens betegről beszélünk, akkor fenntartás nélkül merjük elhinni neki amit mond? (Ahogy Te is említetted.)
És itt már nem játszik az, hogy ismerem, mert az anyám/apám.
Szóval lehetne ezen még szöszölni.
DarthVader 2016.05.25. 15:01:16
she_wolf 2016.05.25. 15:21:15
"öröksége fejében"
Nem ezt írta @Leptis Magnaq:
Látom, megint étermezőre vagy állítva:D
"...anyagiakat az örökség terhére el tudja rendezni a hozzátartozó."
Ezt írta. És a kettő között kurvamarhanagy különbség van ám, feltéve ha képes vagy helyesen értelmezni őket:P
Na mégegyszer: É-R-T-E-L-M-E-Z-ni! Átment, sutyerák?
Az antiszemitizmus pedig jóval tágabb fogalom annál, mint amit valahonnan bemásoltál (vannak a Kislexikonnál átfogóbb, részletesebb magyarázattal szolgáló, elfogulatlan gyűjtemények), nem először kérem, hogy jelöld meg a forrásodat:P
Aszondod: nem vagyok antiszemita, hiszen belevettem....
És erre a hozzászólásodra hivatkozol bizonyításképpen: "...inkább valami utolsó büdös, cigány, zsidó, néger, bevándorló csövesre hagynám..."
Ez nem önelletmondás? Nem vagy antiszemita, ugyanakkor ezeket a népcsoportokat (hopp!, kihagytad az arabokat:P) dehonesztáló jelzőkkel illeted. Nohát!
Úgyhogy mielőtt azt hiszed magadról hogy valaki vagy és hogy te sütöd a Napot, inkább mássz vissza a Nagy-hasadékvölgybe, és olvasgass! Például a mitokondriális Éváról:P
NoOne 2016.05.25. 15:37:25
Azt állítja, hogy a mamánál megfigyelhető, hogy elfelejt ezt-azt, a figyelme is ki-kihagy stb. Nem azt, hogy demens, hanem, hogy a jelei (legalábbis ő annak véli), megfigyelhetők _már_ (vagyis korábban nem volt jellemző). Ezért is elfogadható, hogy még nem kísérgetik, de már "egy ideje" tervezik a hozzájuk "költöztetést", hogy figyelni tudjanak rá.
A dokit sem bántották, beszéltek vele, és kérték, hogy ne fogadjon el ennyi pénzt, és ne kérjen tőle többet (mint amit korábban kapott vagy egyáltalán? - erről nincs szó valóban), de arról nem volt szó, hogy visszakérték volna, amit korábban kapott. Márpedig ez így nem igen támasztja alá azt a teóriát, hogy a posztoló akarta "lenyúlni" a pénzt...
Alapvetően többnyire egyetértek a véleményeddel, ez a mostani eléggé előítéletesnek tűnik, ami tőled furcsa. Kár.
she_wolf 2016.05.25. 15:59:23
Szerintem a fenyegetőzésre, az alá nem támasztott vádaskodásra, valamint a zsigerből negatív feltételezésekre rágott be (ezekre egyébként jogosan).
Olyankor szokott túltolt hozzászólásokat írni, és jelzőzni:)
És ezért nem lehet rá haragudni. (Legalábbis én nem tudok.)
qbr 2016.05.25. 17:29:49
Ez kb. az a legkritikusabb 4-6 év, amikor még a legtöbbet lehetne tenni az allapotromlas lassítása érdekében.
Tragikus mind egyéni, mind családi, mind kisközösségi, mind össztársadalmi szempontból, hogy az újonnan felismert demenciak töredéke csak a korai stádiumú, a többségük diagnosztizálásra is már csak középsúlyos vagy súlyos stádiumban kerül.
Magyarországon nagyon alacsony a demencia-tudatosság
qbr 2016.05.25. 17:31:50
vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.05.25. 17:37:17
Rotoxis 2016.05.25. 18:14:22
A poszter sem azért köpköd, mert a mama hálapénzt adott, hanem mert sokat adott.
Szíveskedjenek tudomásul venni, az egészség(ügy) pénzbe kerül. Azt így, vagy úgy ki kell fizetni.
Az kezdjen el köpködni, aki már döngette a főnöke ajtaját, hogy nem fogadja el a prémiumot, vagy a jutalmat.
asztalosani 2016.05.25. 18:45:40
te hoztad szóba, úgyhogy válaszolj is a feltett kérdésemre.
másrészről meg addig ne várj a kérdésedre választ ameddig te nem írod le a kérdésemre a válaszodat, ugyanis én kérdeztem először.
de végülis most már tök mindegy mert ezek után már hazudni fogsz.
szóval maradjunk annyiba, hogy ez a "hátamon vittem nagyanyámat" ez kb. 1-2x lehetett a tavalyi évben. ez meg édes kevés, ahhoz képest amire fentebb a posztoló célzott
és meséld csak el, ha már ennyire önfényezed magad, hány km távolság is van köztetek??
mert erről is mélyen hallgatsz
asztalosani 2016.05.25. 18:47:51
kiscsillag.
a '70-80-as évek elmúltak.
ezt is tudomásul kellene végre vennetek.
bűncselekmény hálapénzt kikényszeríteni és elfogadni.
ezt a MOK EB is elismeri.
ezen fölösleges már mit pörögnöd, kapitalizmus van, nem kommunizmus!
she_wolf 2016.05.25. 19:20:35
Sajnos már megint nagyon igazad van:(
És gyakran az is súlyosbító vagy a helyzet felismerését hátráltató tényező, hogy a generációk földrajzilag távol vannak egymástól (mint ebben az esetben is).
Még napi kapcsolattartáskor sem biztos, hogy tudatosul a hozzátartozóban, hogy komoly változás történt az idős szervezetében:(
Lenne min változtatni.
Mert ahogy írod is, az időbeli csúszás nagyon komor prognózist sejtet, és ha már elengedtük, akkor csak integethetünk utána (legalábbis most még).
she_wolf 2016.05.25. 19:23:58
Majd akkor kövtelőzz, ha teljesítesz, kisköcsög!
Hogy ki miről, és mióta hallgat mélyen, arra te vagy az eklatáns példa, te paragrafusbuzi, ám rettenetesen ostoba némber!
defné 2016.05.25. 19:36:32
defné 2016.05.25. 19:58:39
...na szóval,hogy nyugodtan alukálj.
Nem kis csillag, a nagymamámat a hátamon nem a tavalyi évben és nem nem 1-2 alkalommal cipeltem a hátamon,hanem majdnem 2 éven keresztül egyik városból a másikba kezelésekre liposzarkómával.
Tudod mi az? Nem? Nézz utána.
Ha neked az önfényezés,hogy egy unoka a nagymamáját viszi hozza a kórházba,a kezelések alatt vele van majd lehetőségekhez képest utána is,akkor én erre nem tudok mit mondani és nem is akarok.Engem az anyám így nevelt és sajnálatos dolog az,hogy vannak emberek akik mindenfélére hivatkoznak csak ne kelljen a beteg és öreg mamával törődni.Nálunk ez nem divat.
Hogy hány kilométer van köztünk?
Most már nagyon sok.Én itt vagyok a földön,Ő a mennyországban csóválja a fejét az ilyen kommentekre.
varisztor 2016.05.25. 20:33:30
varisztor 2016.05.25. 20:38:16
she_wolf 2016.05.25. 20:51:11
Demens (de elsősorban Alzheimeres) apósom esetében az odaköltözés volt a megoldás, halála után pedig egy jó idő múlva anyósom esetében egy idősek otthona, ahol megkapta mindazt az ellátást és felügyeletet, amit mi nem tudtunk már biztosítani Neki.
Nálunk ugyanis létszámilag ennyi (volt) a család.
Nekünk az otthonra sem volt panaszunk, noha tudom, hogy sokan tapasztalnak visszásságokat azon a területen is, és azt is tudom, hogy ezek a visszásságok létezők:(
Úgy gondolom, hogy a teljesítésnek és az elvárásnak valahol illene egálban lennie, de az csak Utópiában létezik. A Földön, és a mindennapokban pedig minden ember és helyzet más és más, és ha megfeszülünk sem változtathatunk ezen.
she_wolf 2016.05.25. 22:17:12
Most vettem észre, hogy dezinformáltam:)
Szóval Bp. ll. ker Rózsakert, ill. Budagyöngye.
Ide járogattak/-tunk.
(Csak a pontoság kedvéért.)
NoOne 2016.05.26. 14:08:46
Bocs, nekem az olvasottakból semmi ilyen nem jött le. Nem vádaskodtak, hiszen az orvos - legalábbis a történet szerint - simán elismerte, hogy "jelezte", hogy többet szeretne, ill. el is fogadta, amikor azt megkapta. A poszter pedig kérte a dokit, hogy ezt ne tegye, nert a néni nem tud többet fizetni (nincs miből), továbbá nem fenyegetésként, hanem figyelembe veendő tényként közölte, hogy ha mégis fenntartja a nem csak jogtalan, hanem ésszerűtlen "gyakorlatot", akkor ők is lépnek.
A történtek igazságtartalmát meg lehet kérdőjelezni, az(a) (rész)információk hiányát fel lehet róni, de a posztert a leírtak alapján így minősíteni az kemény, még itt is.
Tegyük fel, hogy a posztoló jóhiszemű, láthatóan nem eü. szakmabeli (és alighanem nem állandó látogatója a blognak), és a problémáját/felháborodását szeretné megosztani/kiírni magából. Aztán egy kommentelő (aki a hozzászólásai alapján vélhetően orvos) kapásból, és elsőként ezt a véleményt írja le, az milyen benyomást fog kelteni a posztolóban, meg abban, aki nem ismeri jobban a hozzászólót?
rest of boys 2016.05.26. 16:13:26
A posztoló rövid és tömör üzenete az orvos felé az volt, hogy: "ha még egyszer pénzt fogadsz el anyámtól, ellátjuk a bajodat, te csaló".
Ezt lehet gyönyörű selyempapírba csomagolni és lepkeselyemmből készült, bíborcsigafestékkel színezett szalaggal is át lehet kötni, mégis ugyanazt jelenti.
Nyílt fenyegetés és lejáratás egy hétmilliárd ember számára azonnal hozzáférhető fórumon.
Csak úgy, csípőből, egy - máskülönben demensnek, tehát megkérdőjelezhető szavahihetőségűnek titulált - mama elmondására alapozva és a másik felet meg sem hallgatva.
she_wolf 2016.05.26. 16:35:05
Nekem viszont nem az jött le, hogy az orvos elismerte, hogy azt jelezte, hogy többet akar, hanem a szülő mondta ezt:
"...de ez a 20 ezres "hiány" szembeötlően sok volt. Addig faggatóztunk tovább, míg kihámoztuk, hogy az orvos szépen finoman jelezte, hogy az alkalmankénti ezer forint kissé kevéske..."
Erre az orvos reakciója:
"Az egészben az volt a legszebb, hogy egy szóval sem tagadta le a történteket, csak azt hajtogatta, hogy az édesanyám volt aki adta, így hát elfogadta. magyaráztuk, hogy kisnyugdíjas, demens is, amit nyilván az orvosaként ő tud a legjobban és hogy mennyire tisztességtelenül járt el, de csak a vállát vonogatta."
Magyarul: a néni -ki tudja ki, vagy mi által- vélt vagy valós presszó hatására a szokásosnál több hálapénzt adott az orvosnak, aki ezt elfogadta.
Ennyi lenne a történet, ami egyébként nem szép.
(A paraszolvencia jelenlétét én sem tartom helyesnek, noha adok, mindig személyre szabottan.)
Ami miatt a védelmembe vettem @rest of boys-t (és bármikor, bármelyik orvost, vagy egészségüfgyi dolgozót) az az, hogy a posztban valóban fellelhető a fenyegetőzés, az alaptalan vádaskodás, és a zsigerből negatív feltételezés.
A vádaskodás azért alaptalan, mert nem volt ott a poszter, nem hallotta a történteket, a fenyegetőzés azért fenyegtőzés, mert benne van a "még egy ilyen, és legközelebb...", a zsigeri negatív feltételezés pedig maga a poszt teljes, utolsó bekezdése.
És mindezek után a poszter azt sajnálja a legjobban, hogy nem vitt magával hangrögzítésre alkalmas eszközt.... (nem vagyok jogász, nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mi az állásfoglalás).
És végül a poszter minősítése: anélkül, hogy én magam megtenném (eddig sem tettem), megértem azokat, akik megteszik, hiszen itt a Praxison ez mindennapos, és elsősorban a poszterek irányából nézvést. Ha pedig támadnak, akkor a védekezés is belendül, legalább akkora vehemenciával. Ezen nincs mit rugózni.
Ritkán olvasni itt jól megírt, informatív posztot, a legtöbb nagyjából ennyi: minden orvos rohadt szemét, minden nővér lusta, pokróc, és mi, betegek ki vagyunk nekik szolgáltatva.
Én mindig örülök az üdítő kivételeknek, és most nem az egészségügyisek munkáját elismerő posztokra gondolok, hanem azokra, amelyekban komoly betegségek kapcsán komoly párbeszédek alakulnak ki itt orvosok és laikusok között.
Ezt a posztot illetően pedig maradok az első két hosszabb hozzászólásomnál, mert demens beteggel nem egyszerű az élet, sajnos:(
Számomra a legszomorúbb az egészben az, hogy mindezzel a poszter is tökéletesen tisztában van (ne keressünk racionalitást a mama viselkedésében, valamint eleve fenntartásokkal kezeljük a mama által mondottakat, valamint már korábban is csőbe húzták a nénit -többszázezres! ágybetét), mégis most, és ezen borult ki a bili?
Ez ellen már korábban el kellett volna kezdeni dolgozni, de biztos volt valami oka, hogy nem történt meg.
(És ha már itt tartok: a poszter rosszul tudja, hogy az ágybetétesre legyinteni kell, mert az ilyen lehúzásokból él. Ja, csak annak egy kicsit macerásabb utánajárni, és tenni ellene. Ismétlem: ez nem menti a háziorvost!)
Ha pedig feltesszük, hogy a poszter ismeri a blogot, netán olvasója is, akkor szólaljon meg, mondja el, térjen ki részletekre. Ha én lennék a poszter és kifogásolható hozzászólásba, minősítő hangvételbe botlanék, valószínűleg nem hagynám annyiban;)
De itt szerintem úgy néz ki a dolog, hogy az Indexhez megérkezik az írás, a szerkesztők átnyálazzák, és azt mondják, hogy eüs téma, megy a Praxisba. Kevés a hozzászólás? Fellőjük címlapra, anyánkat is a kattintásért!:(
she_wolf 2016.05.26. 16:36:45
Ezért dógoztam ilyen hosszú hozzászóláson, hogy 5 mondattal lesöpörj?:D
Olyan egy izé vagy!:)
rest of boys 2016.05.26. 17:43:26
Amit írok, nem ellened szól :)
(Éjszaka lefüggönyözött ablakú Pobeda áll meg egy hát előtt, majd bőrkabátos, komor arcú alakok szállnak ki belőle és kopogtatnak az ajtón: "Nem ellened jöttünk, elvtárs, hanem érted!")
rest of boys 2016.05.26. 17:44:49
Lángharcos 2016.05.27. 10:17:20
Én 10 órát távol vagyok minden nap, mert dolgoznom kell. Van párom, ő is dolgozik, ő is távol van, mindketten ugyanolyan időbeosztásban vagyunk. Nincs opció, hogy egyikünk otthon marad, két kereső kell, hogy magunkat fenntartsuk.
Tehát hogyan oldanám meg, hogy a demens öregem abban a 10 órában ne csináljon hülyeséget? (Tegyük fel valaki odaköltözik valakihez, vagy ő hozzánk, vagy mi hozzá.) Mivel oldom meg a felügyeletet?
Nekünk is volt a családban leépülő idős ember. Mi is végigjátszottuk ezt. Mi vettük fel a nyugdíját és beosztottuk neki, mert nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy ne fusson "szegény zokniárus erdélyi magyarba", hozzá lakásra is mentek.
Végül egy agyvérzés meggyorsította és utána fekvőbetegként töltötte az utolsó hónapjait salátaként.
Én remélem engem elvisz egy szívroham, nem tervezem megvárni ezt az állapotot.
she_wolf 2016.05.27. 13:14:53
Azt nem gondolnám, hogy akár Veled, akár a két másik két hozzászólóval ütközne a véleményünk, hiszen a párbeszédünk cáfolja ezt.
Való igaz, elsiklottam a bejegyzésed felett, ne haragudj! (Erre mondják a picihátriában, hogy : figyelme terelhető:D).
Tudom, hogy nagyon sokan küszködnek ilyen problémákkal. Az idős, akár szomatikus, akár pszichés beteggel való együttélés, gondozás sokkal több embernek jelent megoldhatatlan feladatot, mint akár csak sejteni lehet.
Erre írtam egyik hozzászólásomban, hogy minden eset és ember más és más. Az általános érvényű megoldások nem jelentenek előrelépést, mert (és most megint utálatos leszek) a mindenkori kormányok szociálpolitikája egy kalap trágyát sem ér:(
"Carpe diem" üzemmódban élnek, piedesztálra emelik a család fogalmát...elméletben:( Mert a gyakorlati megvalósításban már nem jeleskednek. Nem jönnék összehasonlító statisztikákkal, teljesen felesleges, hiszen nem Európában élünk, hanem Magyarországon.
Megoldás egy demens ember esetében? Önkormányzat szociális osztályán talán tudnak érdemben megoldást javasolni akár házi gondozásban. Tudom, hogy vannak nővérek, akik ún. másodállásként vállalnak házi gondozást, felügyeletet, míg családtag haza nem érkezik. Továbbá előrehaladottabb állapotban meg lehet célozni az idősotthonokat, de az mindenki számára nagyon megterhelő mind pszichésen, mind anyagilag.
És ha már az anyagiaknál tartunk (hiszen a poszt is erre hegyeződik ki), sokszorosan több embernek van hiteltartozása, mint megtakarítása:(
Megoldást jelenthetne még, ha nagyobb létszámú a család, mert akkor kölcsönös segítségnyújtással meg lehet szervezni a felügyeletet.
Ennél több sajnos most hirtelen nem jut az eszembe:(
Vagyis igen: aláaknázni azt a szép Duna-parti épületet, és pereputtyostul orbitális pályára állítani. Lehetőleg nem akkor, amikor 2-3 képvizelő szunyókál benne kipihenni az előző napi tivornyát.
Csak az épületet sajnálnám:(
(Most jutott eszembe anyósom nővére, aki már nagyon régóta nincs köztünk, és szintén agyi katasztrófa okán kellett újra tanítani neki sok mindent. Bementem műszakba dolgoni a SOTE-ra, és még nem tudtam, hogy a saját lakásunkba lépek le melóból, vagy anyósomékhoz megyek. Együtt laktak, anyósom már otthon tanított, a nővér gyerekkori szívműtéte miatt pedig állandóan velük élt. Megoldottuk. Muszáj igazodni a mindenkori eseményekhez, mert más nem fogja megoldani helyettünk.)
Kommentelő k.m.n. 2016.05.28. 01:19:52
@asztalosani: a hozzászólásaid 90%-a fennakad a bullshit-szűrőmön, ezért nem tudok/akarok rájuk reagálni. Viszont (innentől személyeskedéstől mentesen) leírok pár dolgot, hátha elgondolkodsz rajtuk (de más kommentelőknek is ajánlom):
Te írtad: "Tudod kommentelőkém, az orvosnak olyan munkahelyen kell dolgoznia aranyom ahol megteheti azt,hogy havonta annyi béremelést harcoljon ki magának a felsőbbvezetéséből, a szakszervezettől amennyit akar.A kirúgás veszélye nélkül.Én arról nem tehetek,hogy ő valami lepukkant rendelőbe ragadt,vagy a legultolsó bunkó paraszt tahó orvos aki a ranglétrán nem tudott feljebb kapaszkodni"
1. Szóval, ha valaki tényleg komoly összegeket akar keresni, akkor az nem kezdi el a "bérharcot" Mo-n, hogy több hónap rimánkodás után kapjon pár tízezer forintot (ha kap egyáltalán, mivel az intézmények 90%-a úszik az adósságban), hanem kimegy mondjuk Svédországba (1-2 misi/hó). De ha perverzül gennyesre akarja magát keresni, akkor USMLE-t csinál és irány az USA (5-20 misi/hó, de határ a csillagos ég).
2. Ha nem akar külföldre menni, akkor jó sok plusz melóért cserébe (értsd: a betegellátáson kívül még kutatás, oktatás, továbbképzések stb., melyek a betegektől veszik el az időt) megteheti, hogy az egyik "sztár" kórházban/klinikán helyezkedik el magyar viszonyok között jó pénzért (de pl. egy német titkárnő már húzná a száját ha csak annyit kapna), ill. magánszektorban kezd el nyomulni. Vagy otthagyja a betegellátást és a gyógyszeriparba nyergel át...
Mindkét verzióval az a bökkenő, hogy ha minden orvos úgy gondolkodna, mint te, akkor csak Budapesten és pár nagyobb megyeszékhelyen (ill. a nyugati országokban) lenne valamilyen közellátás, a többi helyen max. fizetős lenne, majdnem nyugati tarifákért cserébe. Vagyis az ország 60-70%-a teljesen ellátás nélkül maradna, ha nem lennének a "lepukkant" külvárosi/kisvárosi/falusi rendelők és kórházak a maguk "lecsúszott" orvosaival.
És valami azt súgja, hogy te nem abba a körbe tartozol, aki protekcióval 2 nap alatt bejut valamelyik "elitkórházba" vagy farzsebből kicsengetnél 15ezer/alkalom vizitdíj 10-20ezer labor, 30-50ezer/CT, ill. pár százezer-millió/műtét körüli összegeket, hogy az alkalmankénti több százezres komplikáltabb diagnosztikát/kezelést ne is említsem, ha olyan bajod támadna. Így mondjuk egy egyszerű, nem komplikált epés bajt fél misiből megúszhatnál, de pl. egy daganatnál már repkednének a (tíz)milliók...
Vagyis az érvelésedre én írhatnám ezt:
Sanikám, tudod olyan helyen kellene dolgoznod és addig jutni a ranglétrán, ahol kereshetnél annyit, hogy ne valami lepukkant rendelőben ragadt, legutolsó bunkó, paraszt, tahó orvossal kezeltesd magad vagy a családodat. Ilyen egyszerű aranyom!
Jaaa, hogy nem lehet mindenki CEO, mert valakinek az igát is húzni kell? Hogy is van ez?
És pár kiegészítés, mielőtt újra személyeskedni kezdenél:
1. Egyetemi klinikán ill. magáncégnél dolgozom (mielőtt jönnél azzal, hogy biztos azért írok ilyeneket, mert a bivalyb*sznádi SZTK-ból tyúksz*ros gumicsizmában kommentelgetek két feles között).
2. Nem fogadok el hálapénzt. Sőt, ha akarnék se tudnék, mivel "háttérszakmában" dolgozom, ezért a betegek nem is látnak.
3. Sőt, engem is idegesít a hálapénz, mert az unalomig szajkózott dolgok mellett (nem hála, hanem félelem, korrupció stb.) igazságtalan is:
Például a kezelőorvosnak csak 2 percébe kerül "kisírni" hogy egy radiológus soron kívül az előjegyzett betegeken felül sürgősként vállaljon be egy nem is sürgős esetet, ami akár fél óra pluszmunkával is jár neki, cserébe kap 0 Ft-ot (és esetleg egy "köszi"-t), míg a kezelőorvos a 2 perces telefonért cserébe kap egy tízezres borítékot, mert "ezt is elintézte"...
+1: Szerintem a jelenlegi rendszer egyszerűen fenntarthatatlan csupán az OEP (vagy ami már helyette lesz) pénzekből, és hálapénz nélkül az ellátás a kisebb helyeken hamar összeomlana. Az más kérdés, hogy lehetne helyette sokkal jobb megoldás is, csak arra nincs politikai (sőt, társadalmi) akarat, mert ahhoz először be kellene látni, hogy nincs olyan, hogy valami "ingyen jár".
szsuzsanna 2016.05.28. 09:56:48
-Ő, pl. sokáig, nagyon jól "titkolta", -DE, igazad van, azért "voltak jelek"...
Figyeljünk oda!, -ha "furcsaságokat" látunk a viselkedésükben, -szeretetből, tiszteletből, NE hagyjuk annyiban! Minél előbb próbáljunk keresni "hozzáértő" orvost, (nagyon nehéz), mert igen kevés van, -és rengeteg beteg. De, ha találunk jó "szakembert", már vannak gyógyszerek, amikkel, legalább is, késleltetni lehet a romlást. Tudom, ez nem "eccerű", -sokáig, inkább "elnézzük nekik", -nem igazán akarjuk tudomásul venni. Amikor még "időben lenne", -akkor, még, nagyon nehéz, pszichiáterhez vinni...-legtöbbször nekik ez rendkívül sértő, bántó...
Amúgy, az Alzheimer, az elhülyülés legaljasabb formája: ha "peches" vagy, hosszú éveken keresztül, "ép ésszel" éled meg, hogy egyre hülyébb vagy, -ezt Anyám mondta!
-most mit is akarok hozni?
-mit mondtál az előbb?
-most hova akarok menni?
-mi az, a székelykáposzta, stb-stb. -nem tudom...
ÉS, mindig hozzátette:-ez borzasztó, rettenetes, nem tudjátok elképzelni, hogy milyen érzés...
szsuzsanna 2016.05.28. 11:41:23
NEKÜNK kell, időben "észnél lenni"!!!
Túúúdom, nagyon nehéz:
-családilag, mindenféle "stációkat" megjártunk:
-sok minden volt:
-pl. sógornőm anyja, aki, évekig járogatott, utazgatós-árubemutatós=bóvli holmikat iszonyú pénzekért áruló "utazásokra", -és, persze, szinte MINDIG VETT VALAMI SZART, -egy vagyonér', -amiknek nagy részét ajándékba adta, a gyerekeinek, unokáinak..
-ÉS, persze, rettenetesen megsértődött, ha, bárki azt merte mondani, hogy inkább az árát adtad volna ide...
-Anyámnál, -amíg csak néhány ezres "tufferes edényekkel" hülyítették be, -az, még hagyján volt, -DE, amikor százezer fölötti, "csodal@faszt" adtak el neki, akkor, nagy szerencsénk volt, hogy a szomszéd fiatalasszonynak elmondta, aki, azonnal "intézkedett", és visszaszerezte a pénzét, -örök hálánk neki..-mert, a fiának, -az öcsémnek, aki, akkor még, csak naponta egyszer járt oda, nem merte elmondani...-(én a lánya vagyok, de, sajnos, jó 300 km-re lakom).
Nem tudom máshol hogyan "működtek" (-nek) a nyugdíjasok, de, otthon, -Győr-M..., -"kertvárosban", régebben, amikor tudták, hogy az utcába aznap jön, -a "kapuban álltak", és várták, -a "gázost", "villanyost", "vizest" stb.-(bukszával az otthonka zsebben!) -később, lehetőleg még az nap,"szaladtak", -biciklivel, gyalog, ki, ahogy tudott, a "póstára" a csekkeket befizetni...-MER', nekik, az volt a legelső...-és hát, persze, hogy persze, -amikor, már, a 3 havi csekket, egy borítékban küldték ki, -akkor már, szegénykém, azt is, azonnal egyszerre fizette be...
-a lényeg:-pl.:-a "csekkek" befizetésére figyelni, és időben intézkedni!...
-Ha, "nagyobb címletek "tűnnek el",-AKKOR, MÁR baj van!
-Akkor is, ha nem derül ki, hol a pénze nagy része, mert, sokszor "eldugdossák" ide-oda, -DE, erre már NEM fognak emlékezni, letagadják,-akkor is, ha, véletlenül megtalálod, pl., a törülközők , stb-közt...
A lényeg: -Sajnos, IDŐBEN "intézkedni" kell!, -bármennyire megalázónak tűnik!
Lehetőleg NE legyenek nála, tíz- húszezres bankjegyek, -amikor már rájövünk, hogy fogalma sincs, hogy mi mennyi...
AJ VAN
she_wolf 2016.05.28. 11:47:05
Sajnos, tudom miről beszélsz:(
Kezdetben nagyon nem egyszerű felismerni a bajt még akkor sem, ha mindennapos a kapcsolat az ilyen beteggel, hiszen egy-egy cselekedetnek lehet egyszerű, racionális oka. És a beteg habitusa sem mindegy. És igen, kezdetben éppen ezért könnyű "titkolni".
(Bár ha a beteg tisztában van azzal, hogy terel a családtagnak, akkor azzal is tisztában van, hogy baj van.)
Számunkra akkor vált bizonyossággá hogy baj van, amikor "új" szokásokat vett fel apósom, és ha ezeket szóvá tettük, akkor azt válaszolta, hogy "ezer éve így csinálom, mondom".
Nagyon nehéz ez betegnek, családtagoknak egyaránt, mert a kapcsolat egy olyan irányt vesz óhatatlanul is, amiben tiszta tudattal a beteg önérzetében megbántottnak érzi magát, hiszen szó szerint úgy kell kezelni, mint egy önállótlan gyereket:(
Ez -egy egyébként összetartó és szerető családban ia- súlyos lelki teher mindenki számára.
És a tétel: minden Alzheimeres demens, de nem minden demens Alzheimeres!
A kettő között különbséget tenni pedig egy laikus számára nem egyszerű.
szsuzsanna 2016.05.29. 08:31:19
dioda 2016.07.17. 02:06:29
A sztori hihető - egyedül az a rész hihetetlen, hogy "utólag kihámozták" mi történt (kevésnek tartotta az orvos az ezreseket és ezt tudatta is betegével). Ha ugyanis a mama ezt így elmondta, akkor nemigen demens, legalábbis annyira nem, hogy ne tudta volna mit csinál. Persze semmiképp nem etikus egy hanyatló elméjű, egyedül élő öregasszonytól pénzt (10 ezreseket) elfogadni (kicsit kétlem azért, hogy az orvos ráhatására emelkedett volna ennyire az összeg). Persze aki "több százezerért" "csoda ágybetétet" vásárol, olyan szegény nem lehet. Kérdés: mire ment el a többi pénze?
Az utolsó 100 komment: