Nem képzeli, hogy a maga gyerekéhez kimegy az ügyeletes kocsi?


Sziasztok!
Olyan felháborító eset történt velem pár éve, hogy muszáj kiírnom magamból.
Szenteste hat éves kislányom belázasodott. Másnapra magasabb lett a láza, felment egészen 39, 5 fokig, még a gyógyszer sem vitte le neki, így langyos ülőfürdőbe kellett dugnom az éjszaka közepén. Egész éjjel mellette ültem, és a lázát figyeltem.
A vesém és az ágyékom is fájt

Nem csak negatív dolog történhet!
Én először is azzal kezdeném, hogy miért csak negatív dolog miatt lehet blogot létrehozni? Én eddig soha életemben nem voltam beteg, egy éjszakát nem töltöttem kórházban a születésem óta.
Miért hívott mentőt?

1,5 éves kislányom leesett a kismotorról, nekiesett egy ház sarkának, 1 centi hosszan felnyílt a homloka, dőlt belőle a vér, a seb nagyon mélynek tűnt (utólag már tudom, hogy megdagadt a feje az ütéstől és attól még mélyebbnek tűnik a seb a valóságosnál) és persze üvöltött a gyerek folyamatosan a fájdalomtól.
Húgyban, szarban kell taposni

Kedves Praxis blog!
Édesapám történetét szeretném elmesélni Nektek, szerencsére semmi dráma, sőt az Apu azóta is a legjobb egészségnek örvend. De ami akkor történt amikor kórházban volt, soha nem fogom elfelejteni. Bocs, ha kicsit hosszú lesz.
Feleslegesen műtöttek

Sziasztok
Nekem is van egy sztorim. Néhány évvel ez előtti történet, de azt gondolom, tanulságos.
Jó néhány éve küszködtem bokapanaszokkal, mire rá mertem szánni magam, hogy orvoshoz menjek. Nem vagyok különösebben beszari típus, csak voltak már más ügyekből kifolyólag nem túl kellemes tapasztalataim. De ez most mindegy is… Szóval annak rendje és módja szerint elmentem a háziorvosomhoz, felvázoltam nekei a probléma miben létét, és kértem, hogy adjon már nekem egy beutalót oda, ahova kell. Szerencsémre volt választási lehetőségem, két szakrendelés is a rendelkezésemre állt. Én a kevésbé látogatottat választottam, ott is ugyanazok az orvosok rendeltek, akik a másikon.
Édesanyám még ma is élhetne

Sziasztok!
Meg szeretném osztani veletek az édesanyám kálváriáját, amely idő előtti halálához vezetett.
Édesanyám COPD-s beteg volt évek óta. Kialakulásában közrejátszott a dohányzás, igaz, az utóbbi 2-3 évben már nem dohányzott, valamint 16 év mosodai munka (acetongőz, gőz, stb.).
Te nem vagy több egy hülye embernél

Egyszer, néhány éve depressziós lettem, és el kellett mennem a pszichiátriára, ahol téves diagnózist állítottak fel, és azt mondták, skizofrén vagyok. Ez persze később kiderült, nem így van.
Hüvelyi ultrahang közben telefonált az orvos

Sziasztok!
Mivel nem volt még nőgyógyászom, ezért a körzetihez mentem.
Otthon csináltam 1 tesztet és terhességet mutatott, de biztos akartam lenni benne, amit láttam, ezért elmentem. Több órás várakozás után behívtak.
Egy édesapa halála

Szia, Praxisblog! Néhány hete olvasom a blogot. Minden egyes alkalommal azt érzem, hogy az isten mentsen meg a magyar egészségügytől.Mostanra annyira felgyülemlett bennem mindent, hogy szíves közlésre adom azt a levelet, amelyet sosem küldtem el apám halála után - túlságosan fájt akkor
(A neveket személyiségi jogok okán töröltük - Despota)
Gólyafrász, aggódás, gumidefekt

Kedves Olvasók!
Olvasgatom már egy ideje a blogot és arra jutottam, hogy ideje megírni az én sztorimat is. Magamról annyit, hogy huszonéves lány vagyok, nem volt jelentősebb eü. problémám.
A dolog úgy kezdődött, hogy hét éve szerettem volna fogamzásgátló tablettát felíratni, ezért felkerestem egy nőgyógyászt, (egyébként elismert, jó hírű orvos), aki felírta a gyógyszert és vérvizsgálatra küldött.
Az ágytálat sem ürítették

Engem szilveszter éjszakáján vittek be a Jánosba, eltörtem a lábam. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy duhaj buli és ivászat következtében, nem: krónikus izületi beteg vagyok, lement a vérnyomásom, elájultam.
Történet a Dél-pesti "hullagyárból"

Olvasgattam ezt a a”Rendőrrel akartak kivezettetni” című blogot és mosolyogtam. Ez is valami? A fiamat egy életre elintézték. Az eset a következőképpen zajlott.
150 ezer bruttó egy nővér keresete

20éve vagyok ápolónő.Divat manapság a leterheltségre és a pénztelenségre hivatkozni ami igaz de az embertelenségre,empátia hiányára ez nem mentség.
Rendőrrel akartak kivezettetni

Azt hiszem én is tudom öregbíteni a Bajcsy Kórház hírnevét. Tavaly nyáron, éjjel 3 óra körül arra ébredtem, hogy iszonyatosan viszketek, és mikor belenéztem a tükörbe vizes hólyagok tömkelegét láttam magamon. Az egész testemet-talpamtól,a fejem búbjáig – beborította.
Ordibáltak a betegekkel

Sajnos rossz tapasztalat nem csak a pszichiátrián terem. Édesanyámmal a neurológián esett meg az alábbi történet. Közel 2 hónappal ezelőtt sajnos stroke érte. Viszonylag hamar kórházba került, a felépülése is a körülményekhez képest gyorsan zajlott.
Tortúra 80 ezer forintért

Tavasszal egy külföldi úton elestem, Mivel nem dagadt meg semmim, gondoltam nincs is eltörve. Óriási fájdalmakkal töltöttem a napokat, de ott nem mentem orvoshoz. Hazatérve még mindig pokolian fájt a karom, de gondoltam erős zúzódás, majd elmúlik. De nem!
Mire fizettem 9000 forintot?

Két magánrendelőben megtörtént esetet szeretnék elmondani.
Az egyik tavaly nyáron történt. Hónapok óta kapart a torkom, és köhögtem, majd teljesen elment a hangom. Ettem a Tantum verdét és társait kilószámra, semmi eredmény.
Fáj bazdmeg

Sziasztok,
Az én sztorim átlagos lehet, nem vagyok rákos, nem veszítettem el egyik végtagomat sem, szerencsém van. Azonban az orvosok hozzáállása rutin műtétem során hagyott némi kivetnivalót maga után.
Pénzéhes hiéna orvos

Sziasztok!
Legutóbb egy onkológushoz mentem szűrésre, mert problémás eset vagyok. Műtöttek párszor, és 3 havonta kell ellenőrzésekre járnom. 10 ezer volt a tarifa, plusz a HPV teszt egy tízes, így fizettem 20 ezret összesen.Ez idáig rendben is volna.
Közölte:két hét, és elkészül az eredmény.
Egymás előtt kell vetkőzni

Személyes élményeim közül mindennek a teteje az volt, mikor nőgyógyászaton nem egyesével hívják be a pácienseket, hanem egyszerre többen vannak bent, akár 3-4-en is. A vizsgálóba lép be közvetlen az ember, onnan meg a vizsgálóból elkerített, lefüggönyzött részbe lehet menni, amit öltözőnek hívnak.
A pszichiátriára utalt és mocskolódott

Tisztelt Olvasók!
Nekem is van egy történetem.
20 éve van krónikus sok-izületi gyulladásom, számtalan kezelésen, vizsgálaton vettem részt.
Nem mindig voltak kedvesek, de bunkóságot ilyen szakmai hozzá nem értést még nem tapasztaltam.
Orvos kerestetik!

S.O.S!!!! Gyerektáborba (Budapest, reggel 8-16.30-ig) orvos kerestetik!!!!
A XI. kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskola az éves napközi gyerektáborába orvost keres.
Június 21-től (hétfőtől) egy hónapig, egy hetes turnusokban minden héten hétfőtől péntekig 8-16.30-ig a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban (Budapest). Nekik mindegy, hogy ezt egy valaki, két valaki vagy négy valaki csinálja, de a kérésük, hogy egy hetet egy ember csináljon, azaz maximum négy orvosra lenne szükség.
Napi 10000 Ft brutto, megbízási szerződést írnak, minden jogi-apeh dolgot intéznek, full tiszta dolog, számlát nem kell adni.
Lesz védőnő is, azaz az orvos nem lesz egyedül.
Tök mindegy milyen orvos az illető, hány éves, foglalkozik-e gyerekekkel, a feltétel a diploma (ezt meg is nézik, nem bemondásra).
Jelentkezni Homolay Károly igazgató úrnál lehet, az iskola száma: 3810673, itt mondani kell, hogy az igazgató úrnak üzenet, gyerektáborba orvos, nevet, mobilt megadni és visszahívnak.
Kérlek továbbítsátok, hirdessétek hogy ne az orvoshiány miatt ne mehessen el 450 gyerek nyaralni!
A hétfői kezdés miatt a dolog NAGYON SÜRGŐS!
Több napos húgytócsa az ágy alatt

Kedves Szerkesztők!
Egészen véletlenül tévedtem a blogra és elkezdtem olvasni a régebbi bejegyzéseket, és sajnálattal láttam a különböző rémtörténeteket. Sajnos nekem is van egy, melynem édesanyám volt a szomorú elszenvedője.
Benne hagyták a katétert

Tisztelt Praxisblog!
Nem fejeket akarok porban látni, csak megszabadulni egy lelki tehertől. Édesapámat kedden temettük. Előtte a fertőző osztályon volt egy hétig.
A hasmenés elmúltával (amit a szegedi I.sz. belklinikán szedett össze! ROTA vírus) egyszerűen betették egy mentőbe és hazahozták.
Az OEP-et nem érdekli a beteg

Kerületi rendelőintézet, nőgyógyászat
Tudom, lúzer vagyok hogy nem magánrendelésre járok, de mivel a fogamzásgátló feliratásán és az évi egyszeri rákszűrésen kívül más teendő nem igen volt eddig velem, sajnáltam rá a pénzt. Az idei rákszűrés leletem azonban váratlanul rendellenességet mutatott. P2 volt ugyan az eredmény ami úgy tudom normális, viszont gyulladás, reaktív hámelváltozással, LSIL és HPV gyanú is be volt ikszelve a papíron.
Nem hajlandó cigányoknak segíteni

Kedves Blog!
Hosszú hetekig egyfolytában hőemelkedésem volt, estére pedig mindig 38 fok fölé csúszott a lázam. Eleinte nem sokat törődtem vele, de egyre fáradékonyabb lettem, nem tudtam koncentrálni rendesen, a munkámat sem tudtam a kellő módon végezni,ezért nagy nehezen rászántam magamat, hogy elmegyek az orvoshoz.
Négy nap, 350 ezer forint

Kedves Dr. Morcz és Szerkesztők, kedves Blog!
A mi esetünk nem annyira szörnyű, és tragikus, mint az itt megszokottak, de azért szerintem botrányos. Mivel semmi maradandó (kop-kop) károsodást nem szenvedtünk, nem is tervezünk jogi lépéseket, de azért szeretném, ha más előre tudná, mire számíthat az egyik budapesti magánklinika szülészetén.
Belenyúlt a táskámba az orvos

Tisztelt Blog!
Kedves kis kálváriám a szememmel május elején kezdődött el. Sajnálatos módon egyik napról a másikra bevörösödött a szemem, könnyeztem egész nap.
Vasárnapi napon történt mindez gondoltam hétfőn első utam a szemészetre vezet majd, ha nem javul. Nem javult a helyzet, sőt rosszabb lett. Este negyed nyolcra kaptam időpontot az egyik szemészhez.
A doktor úrnak szerintem már elege lett a napi betegekből, mert nem épp abban a stílusban kezelt és foglalkozott velem, ahogy elvárható lett volna (szerintem), az, hogy belenyúlt a táskámba már más kérdés. (megjegyezném, van szemüvegem, de csak számítógép előtt kell használnom, így csak a kártyát vittem magammal, amin a szemüveg adati szerepelnek –pluszos, mínuszos stb..- ) közölte kb ránézésre, hogy kötőhártya-gyulladásom van, írt fel kenőcsöt, meg szemcseppet..
A kenőcs szadista dolog volt, a szemcsepp is marta a szemem, így úgy gondoltam, hogy nem ártok vele, ha kamillával borogatom. Múlt hét csütörtökön ismételten produkáltam a fenti tüneteket, de most kb két óra leforgása alatt sikerült nyuszi kinézetűvé válnom. Pénteken ismételten szemészet, ismételten új orvos… közölte megint, hogy kötőhártya-gyulladásom van, újabb szemcsepp, de most persze másfajta. Én meg állok értetlenül és kérdezem, hogy ezt három hetente elfogjuk játszani vagy mi lesz?
Erre közli velem nagyon édesen, hogy REMÉLI nem.. tehát még csak nem is tud biztosat mondani!!! A legszebb, hogy utaznék külföldre, de nem tudom, hogy mit vigyek magammal –kamillát, vagy esetleg a két szemcseppet…
Üdvözlettel: Mosi
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!