Az ágytálat sem ürítették

2010.06.27. 06:00

Engem szilveszter éjszakáján vittek be a Jánosba, eltörtem a lábam. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy duhaj buli és ivászat következtében, nem: krónikus izületi beteg vagyok, lement a vérnyomásom, elájultam.


Egyórai várakozás után megvizsgált az orvos, közölte műtét, összecsavarozzák a lábam. Én meg közöltem, hogy nem: magas vérnyomásom van, csontritkulásom, csak konzultáció után. De ha adnának egy algopyrint, azt megköszönném. Nem adtak, betoltak egy műtőbe, átfúrták a sarkamat, és betoltak egy hatalmas kórterembe, súlyt akasztottak a lábamra, aztán szevasz.
Másnap reggel jött a műtős, közölte én vagyok a második a műtőben, összecsavarozzák. Elismételtem a gondjaimat, erre rámrontott egy orvos, hogy ne hisztizzek.


Mondtam, ő még azt nem hallotta, amikor én hisztizek, de feltételezem, hogy akaratom ellenére nem tolhatnak be a műtőbe. Megadtam a kezelő orvosom nevét, aki 100 m-re volt a Jánostól /Kútvölgyi/, telefonszámát, beszéljenek vele, mondja meg ő.
Na ezzel elindult a bosszúhadjárat.Az, hogy fogat csak akkor moshattam, ha a családom bejött, az egy dolog. Az, hogy az ágytálat nem mosták ki, hanem közölte velem a kedves kis nővér, hogy fér még abba, és letette a földre, amiért súllyal felkötött lábbal kellett letornáznom magam, és óriási mákom volt, hogy nem öntöttem magamra, hát az is egy dolog.


Én ennyi bunkó nővért és orvost még nem láttam. Kikapcsolták éjszakára a csengőket, nehogy már zavarjuk őket. Volt, akit este műtöttek, infúziója volt, és nem tudtunk csöngetni.Ott zokogott szerncsétlen.Szerintem Fekete Afrika jobban ellátott, kosz, mocsok mindenhol. És ezek mind nincsenek kapcsolatban az egészségügy pénztelenségével, ezek csupán embertelenségek, ezeknek az embereknek egy csöpp jóindulat nem jutott. Az ágytál kimosása szerintem nem kerül vagyonokba, sőt e felfekvések elkerülése sem. Néha forgatni és mosdatni kell a kedves beteget.
Harmadnap szóltam, hogy fáj a sarkam. Kibontották, összenézett orvos, nővér, visszacsomagolták.


Húsz napig voltam bent, addig minden nap szóltam, hogy fáj a sarkam, kaptam injekciót, aztán kész. A huszadik napon közöltem, hogy én megyek haza, ebből elegem van, megbolondulok a fájdalomtól Közben egy nővér megsajnált, és mondta, nagy palávert csináljak, mert. direkt nem segítenek, inkább kábítószer erősségű fájdalomcsillapítót adnak. Levették a gipszet, rohadt a sarkam a felfekvéstől.


Kitoltak az ággyal együtt, csak éppen bennehagyták a sarkamban a súlyt, amit mivel leakasztották, már csak a sarkam husa tartott. Órákig itt hagytak, azt hittem megőrülök a fájdalomtól és senki nem segített, pedig csak ki kellett volna akasztani a súlyt. Azután mondta az orvos, hogy a felfekvést csakis bőrátültetéssel lehet helyrehozni. Mondtam, köszi, lehet, de itt nem. Begipszelték a lábamat, hazamentem. Másnapra feketedtek az ujjaim, mert rosszul gipszeltek be.


Családom elvitt egy másik kórházba /Honvéd/ , levették a gipszet, lekezelték a sebet, mondta az orvos, csak egy vízzel teli gumikesztyűt kellett volna a sarkam alá tenni, és akkor nem lenne felfekvésem. A hátamon tenyérnyi felfekvés. A gipszet hátul ki kellett végni, így kezelhető volt a seb. És a János traumáján ezt mind nem tudták.


Júniusig kezeltek, addig gipsz is volt a lábamon. A másik doki azt mondta, ha megcsavaroztak volna, a gipszlevétel után az első lépésnél tört volna el a lábam a csavarnál. A sarkam fele hiányzik, de a lányom segítségével megúsztam a bőrátültetést. Egy vagyonomba került ez a kis lábtörés, de helyrejöttem. Tulajdonképpen egy idióta vagyok, fel kellett volna őket jelentenem, megnyertem volna a pert.


Azóta mindenkit figyelmeztetek, csak ne a Jánosba. De tudom, hogy más erre meg tud egy másikat. Nekem sajna ez jutott.

ER

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2010.06.27. 22:29:22

@Jim Raynor: először is meg kellene érteni, hogy minden bajságot frissiben lehet kezelni a legjobban. feltételezem, hogy ott se hülyék dolgoznak, az operáló orvos meg az anesztes eldöntik, hogy a beteg jelen állapota lehetővé teszi-e a műtétet. hidd el, hogy sok olyan beteg van amelyikre a belgyógyász azt mondja minden ok az anesztes mégis kötözködik, tehát ha ezt a beteget operációra alkalmasnak találták akkor az műthető is volt, csak hát az első nap után mondjuk már nem voltak megfelelőek a körülmények, ez olyan mintha egy kicsit rohadt almát adnak neked ebédre, azt mondod, hogy konzultálnál a dietetikusoddal róla, mire másnap megvan az eredmény az alma már teljesen elrohadt és nincs mit enni

trimalchio 2010.06.27. 22:30:14

@szabidoki: Én nem vagyok orvos, így minden szakmai érveteket elfogadom. De miért vagytok benne olyan biztosak, hogy részeg volt a posztoló? Én magam estem már el, többször voltam már gipszben (megjegyzem soha nem hívtak vissza másnap és nem is figyelmeztettek semmilyen szövődményre), pedig tökéletesen absztinens vagyok és voltam.

adamantium 2010.06.27. 22:30:18

@Dike: ha kifele volt benne 30 fok akkor az még hagyján, persze nem akceptábilis de sokkal jobb mint a befele mert akkor összeakad a lábad :)

pakesz (törölt) 2010.06.27. 22:32:08

@szabidoki: "Aztán persze elindul a hiszti, a majd én jobban tudom, meg a kútvölgyiben van az orvosom..."

en nem vagyok otthon csak amikor a politikusok mondogatjak hogy millyen tutti jo az egeszsegugyi ellatas hat a forumokon allandoan azzal jonnek, hogy lehet nekik jo mert nekik ott a Kutvolgyi...
tehat ez az a Kutvolgyi amivel a politikusokat osszehozzak?

Tökmindegy1234 (törölt) 2010.06.27. 22:33:00

Rossz hely, mindenképpen javaslom, hogy kerüljétek el. Ami engem illet - ez komoly! - hivatalos nyilatkozat és családtagjaim számára útmutatás az a dokumentum, amiben kifejtem, hogy semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó abba a kórházba menni. Több nagyszülőmet, barátomat és rokonomat tették el láb alól OTT, és saját bőrömön is tapasztaltam, mire képes a műintézmény. Ja igen, sajnos az a tapasztalatom, hogy tisztességes, európai színvonalú szolgáltatást csak magánklinikán lehet kapni. Érdemes erre félretenni pénzt, mindenkinek, aki teheti. Én attól rettegek, hogy mi lesz, ha komoly problémám van és nincs pénzem normális orvosra, kórházra, kezelésre.

bakela 2010.06.27. 22:35:11

@Irise:
Ὄμνυμι Ἀπόλλωνα ἰητρὸν, καὶ Ἀσκληπιὸν, καὶ Ὑγείαν, καὶ Πανάκειαν, καὶ θεοὺς πάντας τε καὶ πάσας, ἵστορας ποιεύμενος, ἐπιτελέα ποιήσειν κατὰ δύναμιν καὶ κρίσιν ἐμὴν ὅρκον τόνδε καὶ ξυγγραφὴν τήνδε.
Ἡγήσασθαι μὲν τὸν διδάξαντά με τὴν τέχνην ταύτην ἴσα γενέτῃσιν ἐμοῖσι, καὶ βίου κοινώσασθαι, καὶ χρεῶν χρηίζοντι μετάδοσιν ποιήσασθαι, καὶ γένος τὸ ἐξ ωὐτέου ἀδελφοῖς ἴσον ἐπικρινέειν ἄῤῥεσι, καὶ διδάξειν τὴν τέχνην ταύτην, ἢν χρηίζωσι μανθάνειν, ἄνευ μισθοῦ καὶ ξυγγραφῆς, παραγγελίης τε καὶ ἀκροήσιος καὶ τῆς λοιπῆς ἁπάσης μαθήσιος μετάδοσιν ποιήσασθαι υἱοῖσί τε ἐμοῖσι, καὶ τοῖσι τοῦ ἐμὲ διδάξαντος, καὶ μαθηταῖσι συγγεγραμμένοισί τε καὶ ὡρκισμένοις νόμῳ ἰητρικῷ, ἄλλῳ δὲ οὐδενί.
Διαιτήμασί τε χρήσομαι ἐπ' ὠφελείῃ καμνόντων κατὰ δύναμιν καὶ κρίσιν ἐμὴν, ἐπὶ δηλήσει δὲ καὶ ἀδικίῃ εἴρξειν.
Οὐ δώσω δὲ οὐδὲ φάρμακον οὐδενὶ αἰτηθεὶς θανάσιμον, οὐδὲ ὑφηγήσομαι ξυμβουλίην τοιήνδε. Ὁμοίως δὲ οὐδὲ γυναικὶ πεσσὸν φθόριον δώσω. Ἁγνῶς δὲ καὶ ὁσίως διατηρήσω βίον τὸν ἐμὸν καὶ τέχνην τὴν ἐμήν.
Οὐ τεμέω δὲ οὐδὲ μὴν λιθιῶντας, ἐκχωρήσω δὲ ἐργάτῃσιν ἀνδράσι πρήξιος τῆσδε.
Ἐς οἰκίας δὲ ὁκόσας ἂν ἐσίω, ἐσελεύσομαι ἐπ' ὠφελείῃ καμνόντων, ἐκτὸς ἐὼν πάσης ἀδικίης ἑκουσίης καὶ φθορίης, τῆς τε ἄλλης καὶ ἀφροδισίων ἔργων ἐπί τε γυναικείων σωμάτων καὶ ἀνδρῴων, ἐλευθέρων τε καὶ δούλων.
Ἃ δ' ἂν ἐν θεραπείῃ ἢ ἴδω, ἢ ἀκούσω, ἢ καὶ ἄνευ θεραπηίης κατὰ βίον ἀνθρώπων, ἃ μὴ χρή ποτε ἐκλαλέεσθαι ἔξω, σιγήσομαι, ἄῤῥητα ἡγεύμενος εἶναι τὰ τοιαῦτα.
Ὅρκον μὲν οὖν μοι τόνδε ἐπιτελέα ποιέοντι, καὶ μὴ ξυγχέοντι, εἴη ἐπαύρασθαι καὶ βίου καὶ τέχνης δοξαζομένῳ παρὰ πᾶσιν ἀνθρώποις ἐς τὸν αἰεὶ χρόνον. παραβαίνοντι δὲ καὶ ἐπιορκοῦντι, τἀναντία τουτέων.

igyugyaz 2010.06.27. 22:36:03

@pakesz:

Micsóda mimóza kis bimbók ezek a dokik, hogy így megsértődnek azon ha valakinek van máshol saját orvosa.

adamantium 2010.06.27. 22:39:26

@igyugyaz: mi az, hogy saját orvos? talán te fizeted? vagy a te tulajdonod? abba kellene hagyni ezt a fennhéjazást, attól, hogy valaki kezel téged és időnként odadobsz neki egy koncot még nem lesz a tied. meg aztán a jelen esetben a betegnek talán belgyógyásza volt ami ugye gyakran operál törött lábakat

trimalchio 2010.06.27. 22:39:44

@bakela: Esküszöm nem kötözködni akarok, csak kiváncsi vagyok. Ezt csak idemásoltad, vagy el is tudod olvasni és érted is?

pakesz (törölt) 2010.06.27. 22:41:07

@igyugyaz: figyuzz, ha az a kutvolgyi az a politikusi kutvolgyi, akkor nagyon jol tettek az orvosok hogy kemenyen befenyitettek
egy mocskos geci goreny az aki az egyik helyen fizet a masikon meg nem, es raadasul meg kerkedik is vele

szabidoki 2010.06.27. 22:42:11

@trimalchio: az szokott rendkívül erősen védekezni a szeszelés vádja ellen, aki iszik. Eléggé árulkodó, hogy rögtön védekezett, holott ha nem említi, fel sem merül.
Ha nem hívtak vissza másnap gipszellenőrzésre, az komoly baj.
@Dike: a 30 fokos rotációs eltérést valóban illik korrigálni, bár abban is van igazság, hogy ha esetleg a beteg nem akar második műtétet, el lehet vele élni.
@Jim Raynor: a beteg hisztériázott, cirkuszolt. Ha valakihez az állapota miatt belgyógyász kell, akkor azt úgyis kérnek automatice (mellesleg ha az anesztes elfogadta műtétre, akkor túl sok kétség nem lehet), ha meg valaki második szakvéleményt akar mert nem bízik a kezelőorvosában, akkor azt a betegnek kell intéznie. Feltételezem, hogy ízületi beteget nem baleseti sebész kezel, úgyhogy a kútvölgyis kolléga véleménye eleve nem sokat számított volna.

FakezuVakeger 2010.06.27. 22:43:34

@kutya vacsorája:
Elmebeteg gondolat -bocs.
A professzorúrnál állnak sorba előjegyzés alapján a betegek. A mi kórházunk (vidéki) egy sürgősségi műszakban (12 óra) megjelenő betegek száma 80-180. Erre 3 orvos jut. Kisérgessék a mamát???
Ha tudták volna hogy ott dekkol, betolta volna professzor is, és lehet, hogy kirúgták már a hibás beteghordót is.
De - azt mondom- pénz kérdése, hogy milyen emberekre vagy kénytelen életedet/egészségedet bízni. Vagy a vakszerencse.

igyugyaz 2010.06.27. 22:46:41

@adamantium: ezt pakesznak valahogy elfelejtetted kifejteni, de most hogy már más a leányzó fekvése persze rögtön sürgős lett.....

@pakesz: Azt honnan tudod, hogy a posztoló kinek mennyi pénzt ad? Én azt olvastam, hogy megadta a kezelő orvosa nevét, hisz a két orvos nyilván jobban meg tudja beszélni, hogy mi a helyzet a beteggel és mi lenne a megfelelő kezelés.

FakezuVakeger 2010.06.27. 22:51:17

@trimalchio:
Az eredeti 1. rész:
Esküszöm az orvos Apollónra, Aszklépioszra, Hügieiára, Panakeiára, az összes istenre és istennõre, õket híva tanúul, hogy erõmhöz és belátásomhoz mérten teljesíteni fogom eskümet és alábbi kötelezettségemet.

Az orvostudományban mesteremet ugyanolyan tiszteletben részesítem majd, mint szüleimet; megosztom vele megélhetésemet, és ha nélkülöz, gondoskodni fogok ellátásáról; fiait saját fivéreimnek fogom tekinteni, és ha õk is elakarják sajátítani az orvostudományt, fizetség és szerzõdés nélkül megtanítom majd nekik.

Gondom lesz rá, hogy a tudományt, a szóbeli és minden más felvilágosítást ismertessem fiaimmal és mesterem gyermekeivel, valamint azokkal a tanítványokkal, akiket szerzõdés és az orvosi törvény alapján tett eskü kötelez, de (rajtuk kívül) mással nem.

Az életmódra vonatkozó szabályokat a betegek hasznára kamatoztatom majd erõm és belátásom szerint, megóvva õket a bajtól és kártevéstõl.

Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sõt még csak ilyen tanácsot sem adok neki. Hasonlóképp egyetlen asszonynak sem adok magzatelhajtó méhgyûrût.

Tisztán és szeplõtelenül fogom eltölteni életemet, gyakorolni mesterségemet.

Nem alkalmazok vágást még akkor sem, ha az illetõk kõtõl szenvednek is; az ilyen feladatot azoknak hagyom meg, akik ebben szakemberek.

Bármely házba lépek is be, azért megyek oda, hogy hasznára legyek a betegeknek, tartózkodva minden szándékos jogtalanságtól és kártevéstõl, fõleg attól, hogy nemi visszaélést kövessek el nõk vagy férfiak testén, legyen szó akár szabadokról, akár rabszolgákról.

Foglalkozásom gyakorlása közben vagy azon kívül bármit is látok, illetve hallok az emberekkel való érintkezés során, aminek nem szabad nyilvánosságra kerülnie, arról hallgatni fogok, és azt, mint titkot õrzöm.

Ha teljesítem és nem szegem meg eskümet, adassék meg nekem, hogy örömömet lelhessem életemben és hivatásomban, mindig elismerésben részesülhessek minden ember részérõl; ha viszont fogadalmamat megsértem és hamisan esküszöm, akkor az ellenkezõ sors jusson nekem osztályrészül.

Mr.Brooks 2010.06.27. 22:52:18

"Közben egy nővér megsajnált, és mondta, nagy palávert csináljak, mert. direkt nem segítenek, inkább kábítószer erősségű fájdalomcsillapítót adnak. "

Szerintem ez egy orbitális nagy kamu.

FakezuVakeger 2010.06.27. 22:52:49

@FakezuVakeger:
Az egyik ma (Szeged)
Én, (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelõzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlõ figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Az orvosi mûködésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy az orvostudomány, valamint a Semmelweis Egyetem jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését elõmozdítsam.

trimalchio 2010.06.27. 22:55:27

@FakezuVakeger: Köszönöm a fordítást! Egyébként csak kiváncsi voltam Bakela tud-e ógörögül (olyan kevesen tudnak). Te tudsz ógörögül?

pakesz (törölt) 2010.06.27. 23:03:30

@igyugyaz: "Azt honnan tudod, hogy a posztoló kinek mennyi pénzt ad? "

ne legyunk naivak ok?
persze akkor biztosan leszopta a dokit, max ezt tudom elkepzelni, bocsi de tudod az orvosnak is vannak emberi elvarasai, o halabol nem tud kenyeret venni...

Behajtó70 2010.06.27. 23:06:15

Olvasok itt pár varázsszóval kábítani próbáló, kollégáját védő orvost!

Ezeknek üzenem: aki a szar szolgáltatást próbálja védeni, az maga sem különb az említettektől!

parrre 2010.06.27. 23:22:30

Anyukámat karácsonykor vittük be korházba, 1 héttel várva várt első unokájának születése után. Az orvos közölte (pikirt módon) vigyék haza, meg fog halni 1-2 nap. Hazavittük. Mindez 4 éve történt, anyukám mai napig él és virul. De az orvosnak és családjának minden karácsonykor hasonló szép ünnepeket kívánok.

igyugyaz 2010.06.27. 23:24:34

@pakesz:

Ok az, hogy a beteg a kezelés után hálapénzt ad az egy normális dolog. Mondjuk jó lenne ha nem ez lenne a rendszer, de ez egy másik kérdés. Az viszont nincs rendben, hogy ha az orvos le se szarja a beteget addig amíg nem kapja meg a pénzt. Te is felháborodnál ha a pincér a tányérodba köpne ha nem fizetnél előre borravalót, pedig a pincér abból a pénzből vesz aztán kenyeret. Tenném hozzá, könnyen lehet, hogy kaptak volna hálapénzt a Jánosban is ha emberségesebben viselkednek. Értem én, hogy nyílván nagy sokként éri az orvosokat, hogy munkájuk a valóban tetemes orvosi tudáson kívül újabban megköveteli a megfelelő kommunikációt és az emberekkel való jó bánásmódot is és ezért cserébe sokan közülül nem kapnak megfelelő fizetést, de ez a munka amire vállalkoztak.

kutya vacsorája 2010.06.27. 23:34:55

@FakezuVakeger: könyörgöm, miért? nem mondtam én,h.tegyék a profok dolgává a betegtologatást, dehogy. csak azt,h.ha észreveszi, történetesen segíthet ő is. (nb.a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény még laikusok részéről is szélsőséges esetben. felszentelt orvosi mivolt súlyosító körülmény.) nem tudom, mi a végzettséged (na jo, sejtem), beosztásod, de ugye nem lennél képes elmenni valaki mellett, aki szenved, és elfordítani a fejed, csak azért, mert nem a te fizetési kategóriád segítséget nyújtani? ha télleg ez az általános és követendő hozzáállás a részetekről, miért csodálkoztok,h.a betegek?fogyasztók?tb-fizetők? közül sokan azt gondolják, amit gondolnak a dicső kasztról, amelybe tartoztok?

Blindmouse 2010.06.27. 23:38:04

Egy átlagos este a szentjánosban...

onnantól hogy tudtam melyik kórházról szól a sztori, pontosan erre számítottam. :D

pakesz (törölt) 2010.06.27. 23:39:31

@igyugyaz: ebben igazad van nincsen rendben hogy nem latjak el

de itt nem az volt...
kerkedett azzal, hogy oneki van egy kulon bejaratu dokija, akinek vaskos boritekokat ad
(Kutvolgyi == csak ez lehet, bocsi de tenyleg nem tudom a kulonbseget mar kerdeztem elozoleg is hogy ugyan mar ez tenyleg orvosi korokben kivagja-e a biztositekot es erre csak itt erkezett ertekelheto valasz: FakezuVakeger 2010.06.27. 22:38:38)

de meselek neked ok?
vannak bizonyos betegsegtipusok amiknel tenyleg SAJAT ORVOS KELL
de ott ugy van, hogy a doki ajanlja azt a masik orvost, es tudod, ne sertodj meg de hulye vagy ha azt hiszed hogy masodszorra is normalis dokit ajanl a sajat doki miutan egyszer a delikvens nem tejelt egy megelozo kiajanlas soran (elegge ertheto voltam? tehat a sajat orvos ajanl egy masikat es utana visszajelzik neki hogy okes volt-e a beteg :) )

tehat ebben az esetben ez valojaban halapenz, csak tudod lehet tudni elore hogy lesz-e halapenz :)))

kutya vacsorája 2010.06.27. 23:39:51

@Irise: te nem érted. az imént pökhendien közölted,h.jobb hagyni a hüjéket,h.azt csinálják, amit akarnak, még ha tudod is,h.káros neki, a lényeg,h. vigyorogj rájuk, mert akkor nem perelnek be, hanem még elégedettek is lesznek. ez nem uaz, mint amit most terelsz. viszont vérlázító egy nyilvános blogon. kollégák között egy kocsmában talán elmegy.

Boeing 2010.06.27. 23:44:29

János kórházhoz nekem is volt szerencsém. Ételmérgezéssel kerültem be, vakbéllel akartak operálni vagy két napig, majd belátták, hogy nem az a gond. Az éjszakás nővér egy tapló volt, félájultam kerültem be, szóltam, hogy nem tudok ülni, folytam le a székről, úgy akart vért venni. Majd a folyosón egy padon tudtam lefeküdni a nővér odajött és ott csapolt le. Majd órákon át cipeltek vizsgálatokra úgy a lábamon, hogy nem voltam magamnál. Ja és velem is közölték, hogy ne hisztizzek, mikor menni se tudtam. Szerencsére nem vakbél gond volt, mert már nem élnék. Egy perforált vakbéllel ezt nem lehetett volna végigcsinálni, aki tudja kerülje el ezt a kórházat. Soha többé nem szeretnék oda kerülni.

kutya vacsorája 2010.06.27. 23:46:33

@igyugyaz: miért normális? adózatlan baksis az én adózütt jövedelmemből azért a "szolgáltatásért", amit ezerszeresen kiköhötem/kiköhögött már a munkáltatóm? emelje fel a kezét, akinek (ha nem orvos) tömnek bármit is a zsebébe csak azért mert normálisan elvégezte a munkáját? (két pincért látok jelentkezni...) szerintem pedig nettó köztörvény, olyan mint hagyómiklós nokiája.
ha "hála" lenne a motiváció, adnának házisütit, kézimunkát. na ezzel próbálkozz a nőgyógyásznál...bruhaha

roadrunner 2010.06.27. 23:47:27

Sajnalom ami veled tortent.
Ez a magyar valosag.
A problemak nem penzhianybol adodnak hanem a magyar tarsadalombol fakadnak.
A noverek ,orvosok is koztunk elnek es csak azt mutatjak milyen az egyes emberek gondolkodasa.
Nem ertem miert nem pereltel.
Ezert azt kell mondjam hulye vagy.
Miert hagyod es hagytad magad???

kutya vacsorája 2010.06.27. 23:53:20

@FakezuVakeger: ja, és NEM (igen, ordítok) "mama", hanem hölgy. esetleg "idős hölgy", de utóbbi már lehet sértő. és nem "mari néni", amit előszeretettel használtok stb.stb. illemóra nem volt az egyetemen, bár ezeken is átjön,h.kb.mennyire tisztelik az orvosok a betegeket.

adamantium 2010.06.27. 23:57:27

@kutya vacsorája: pincér, benzinkutas, fodrász, borbély, taxis, postás, rendőr és még sorolhatnám

Irise 2010.06.28. 00:02:17

@kutya vacsorája: de ,ez halál ugyanaz. Te kötözködtél, ezért elmagyaráztam,hátha így megérted.
Nem hozhatunk a beteg helyett döntést. Ha hülyeséget csinál, szíve joga. És olvasd el a hozzászólásokat: tényleg az a fontos a betegeknek,hogy hogyan mondjuk.

Bakela: nem beszélni szanszkrit, mégcak konyganyelv latin sze. Occo kici kinai doktor, félti szeggét jogászoktól-betegektől, az van,amit beteg akar. Felnőtt ember, szíve joga baromszágot cínálni. Egyeszegyedül szaját kici kinai magamért nomeg a pulyámért vok felelősz. Még a zuramé sze.
Béke, nyugalom, bódottág van, Hyperkráter meg legyen nyugodtan ventillátor a mennyei konyhán.

Irise 2010.06.28. 00:06:33

@kutya vacsorája: plusz még évvégi/ünnepi ajándék jár az óvónéninek, tanárnéninek, zenetanárnak, borravaló a fagyisnak, pizzásnak, plusz általában a boltban sem szoktuk elkérni a visszajárót tökéletesen pontosan...
de ők nyilván az életed mentették meg.. vagy várjunk csak, nem is?.. vagy az ő munkájuk fontosabb,mint az eüsöké? vagy talán egyenrangú? de akkor miért vagyunk úgy felháborodva az eüsök borravalóján???

szabidoki 2010.06.28. 00:06:43

@kutya vacsorája: pincer, pizzafutar, egyaltalan a vendeglatasban, idegenforgalomban mindenki, taxisofor, postas, rendor, hazhoz hivott szerelok, fodrasz, kozmetikus, stb. Mind borravalos szakma, es megsem haborog senki, csak az orvosi halapenz miatt. Meg ugy sem, hogy egyes ettermekben mar kiszamlazzak a "szervizdijat". Erdekes.

kutya vacsorája 2010.06.28. 00:09:35

@adamantium: szép csapat, büszkék lehettek magatokra. ilyen,h.borbély létezik még? és melyiknek mérnek tízezres-százezres nagyságrendben? ha a rendőr kap, azt elviszik az ügyészek - ez a legjobb példa, talán eljön a perc...
@Irise: szánalmas

adamantium 2010.06.28. 00:12:33

tényleg a múltkorában egy vendéglőben láttam a következő feliratot: "a számla a 10%-os szervízdíjat is tartalmazza" és ha nem vagyok megelégedve a szolgáltatással? akkor miért kell fizessek?

kutya vacsorája 2010.06.28. 00:13:41

@szabidoki: szervízdíj adóköteles. eübaksis=súlyos tízezrek, nem néhány tizes kerekítéséről a legközelebbi egész számig. ráadásul nem adja senki "hálából", hanem aztért, mert félti a seggét. vagy a szeretteit. szégyelje magát, aki eltesz egy fillért is.

Irise 2010.06.28. 00:14:13

@kutya vacsorája: Te kutya (és mindazok,akik nem szeretik az eüsöket):

Ha nem bíztok az orvosokban - ne menjetek oda.
Ha nem bíztok a nővérekben - ápoljátok magatokat.
Ha nem bíztok a kórházakban -ne menjetek oda.

Kész.
(Valljuk be, ez azért megoldás lenne mindenkinek.)

adamantium 2010.06.28. 00:14:54

@kutya vacsorája: sok kicsi sokra megy, meg aztán egyesek egyenlőbbek mint mások ugye? szánalmas vagy te, ha már mérünk akkor egyenlő mércével, nem az összeg számít hanem a tett, és míg egy pincér a vendégek 95%-ától kap valami addig én az ambulancián a betegek 1%-ától (és attól se tízezreket), megnézném ha összeadjuk akkor ki kap többet?

pakesz (törölt) 2010.06.28. 00:33:52

@kutya vacsorája: egy kicsit rosszul latod a dolgokat...
nem mindig a nogyogyaszokat kellene nezni(amugy ott valojaban szet kellene csapni!!!) hanem az altalanos orvosokat pl.
azok alig kapnak, ami undorito!!!
es akkor a sok hulye magyar meg meltatlankodik, hogy elmennek az orvosok kulfodlre

amugy en orvosnak legtobbszor utolag adtam!!! halapenzkent
es ha megfogadod a tanacsom mindig keveset adjal, nem kell sok, csak tudod ha pl. egy 8+ millas autoval allsz meg es a doki pl. latja is ezt akkor legalabb azt a penzt add oda neki, amennyibe neked az odajutas kerult!

tudod rossz latni orvosoknak hogy a kocsog ujgazdag pofazik meg kovetel meg ugat, ezert jol kibasznak vele, es a mai nap ezt jol is teszik (azert irtam ezt ide, mert valoszinusitem, hogy a poszt iroja is ezt tette :) )

Laser11 2010.06.28. 00:39:18

@Irise: az a gyanúm valószínűleg fel sem fogtad mit válaszoltál, de a válaszod alapján te az az eü.-s dolgozó vagy akinek a keze alá sosem kerülök, remélem.

jean sol partre 2010.06.28. 00:40:07

azért nem perel az ember egy orvost, mert az igazságszolgáltatás sem működik jobban az egészségügynél

a jog a rendszer védelmét, fennállásának sérthetetlenségét szolgálja, az "egészségügy" a rendszer ugyanolyan fontos része, mint a bankok, a nagyvállalatok, vagy a politikusok

a jog rendszerében sem marad meg sokáig az ighazságtalansággal szembeszálló ügyvéd, vagy ügyész, mint ahogy emberséges orvosok is egyre kevesebben találhatók már ez egészségügyi intézményekben

szerencsére azért még vannak
és odaadó ápolók is

köszönet nekik
mert pénzt többnyire nem fogadnak el

és kedves Irise:
ezekben az orvosokban, nővérekben, és azokban a kórházi osztályokban, ahol nagyritkán fellelhetők megbízunk
ezeket keressük

és azért jó ez a blog, mert a tapasztalatokat megosztva mind többen fogják tudni, hova érdemes menni és hova nem

az ide író orvosok többségének keze közé szerintem épeszű ember nem adná magát, még ha nobel díjas is az illető doki

katasztrófa ez az embertelen turboego hozzáállás,amit nyomtok

Laser11 2010.06.28. 00:42:56

@Irise: talán az olyanok hozzáállása miatt nem bíznak sokan az eü-sökben mint te, elég csak megnézni a hozzászólásidat.
tudod mit? az lenne jó sokaknak ha inkább valamilyen más foglalkozás után néznél, hm?

igyugyaz 2010.06.28. 00:46:34

@Irise:

Mondjuk ez a "ha nem tetszik akkor nem kell menni" dolog egy kicsit sántít nemde? Ha az egyik étterem nem tetszik megyek másikba, ez az egészégügyben már nem feltétlenül ilyen egyszerű.

Egyébként meg az nem biztos, hogy a legjobb hozzáállás, hogy akinek nem tetszik az dögöljön meg.

Irise 2010.06.28. 00:47:58

@Laser11: Ó,jaj, kardomba dőltem.

Irise 2010.06.28. 00:49:43

@igyugyaz: Én nem azt mondtam,hogy akinek nem tetszik,az dögöljön meg. Az nyugodtan keressen más gyógymódot illetve gyógyhelyet. A magánklinikáktól kezdve a más városbeli kórházakon keresztül a szenteltvízivással dúsított tarkamalacfű-tabletta szedése is rendelkezésére áll mindenkinek.

Irise 2010.06.28. 00:51:03

@Laser11: "Szintúgy néked is, jó lovag."

Irise 2010.06.28. 00:53:51

@jean sol partre: Jó,azokat keressétek fel. De a többit ne! :D

igyugyaz 2010.06.28. 00:54:16

@Irise: Azt mondod, miért nem vallod be?.
A kritikán el lehet gondolkozni és megpróbálni változtatni ha szülség van rá vagy lehet azt csinálni amit te propagálsz, leszarni mert neked úgyis mindegy, hogy hogyan csinálod a pénzt végül úgyis megkapod mert nincs másik étterem. Merthogy annak aki nem akar homeopátia címén vizet inni, vagy nem tudja kifizetni a magánklinika számláit annak nincs más lehetősége.

Edecker Bürger 2010.06.28. 00:54:44

Úgy látszik, a Jánosban valami másik mozit néztem nemrégiben. A fiam vakbélgyulladással került be hétvégén, hirtelen. Az ágyát érkezése után kb. 2 órával imételten áthúzták, így a műtét után már friss ágyneműje volt. A nővérek és az ápolók - igaz, nem vigyorogtak folyamatosan mint a vadalma, ahogy itt egyesek elvárnák - kedvesek és segítőkészek voltak. Kényes vagyok a tisztaságra, egyszerűen nem találtam kifogásolni valót, pedig gondosan ellenőriztem mindent a büdös kölke miatt! Az ételt (jó, nem egy házikoszt) is meg tudta enni, bár elég válogatós. Naponta, különböző időpontokban voltam látogatni, a nővérek folyamatosan pörögtek, dolgoztak, mosták az ágyakat, éjjeliszekrényeket, stb. Az operáló orvos semmilyen formában nem jelezte, hogy igényt tart a hálapénzre, amit végül a kontrollvizsgálaton adtunk át neki, tényleg hálánk jeléül. Összegezve: csak pozitív dolgokat tapasztaltunk.

Valamint: eddig semmilyen dolgom nem volt a Jánosban, és nem dolgozik senkim sem az egészségügyben.

Az eredeti témával kapcsolatban: nem vitatom, hogy valamilyen problémája lehetett a posztolónak. Mikor először elolvastam az írását a kommentek nélkül, kételkedtem jópár dolog valóságtartalmában (mondjam azt, nem hittem el nagy részét?), és egy kiállhatatlan személyiség jelent meg előttem. Végülis azt ír, amit akar, a kommentekre sem reagált.

jean sol partre 2010.06.28. 00:58:33

@Irise:
és ti kihez fordultok majd, ha gondotok lesz?

bárki bármikor kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, de így viselkedni, ilyeneket mondani, mint ti, csak olyan tud, aki maga még nem volt kétségbeesett és magatehetetlen egy betegség, vagy baleset miatt

rimtom 2010.06.28. 01:01:02

Nem mondom, hogy a János hullagyár, de szar hely. Eddig minden rokonom és én is élve jöttem ki, DE:
Egy strummát nem tudtak megállapítani, konzíliummal sem. A Kútvölgyiben már a műtét is ki volt írva, a Jánosban csak utána lett volna az ultrahang... no comment
A neurológiai osztályról szintén nincsenek jó tapasztalataink.
És jöhetnek sorba: szemészet, gyerek sebészet, ...
A trauma pedig szerintem egész normális, nekem nem voltak rossz tapasztalataim.

Összegezve a Szent János Kórház, ha eltekintünk attól, hogy kórház, nem jó hely. Az elégedetlenség általános evvel a kórházzal kapcsolatban.
Ezt ellensúlyozva az ortopédiáról kifejezetten jó tapasztalatom van. Van ott egy szuper jó fej orvos :)

Más kórházak sincsenek csúcson. Viszont, ha mégis jobb ellátást akar az ember, azt meg kell fizetnie. Ezt nagyon sokan nem tehetik meg.
Nincs kifejezetten pozitív tapasztalat a ÁEK-ról sem. Elit kórháznak mondják a Kútvölgyit, de ott is döcög azért valami.
A Budai Irgalamsrendi pedig egészen más hely. Talán tényleg érződik a hely szelleme, egészen más.
Persze ezek szubjektív vélemények, az viszont tény: a János nem jó kórház, a betegek a legtöbb esetben jogosan elégedetlenkedhetnek.

Reo 2010.06.28. 01:04:45

Hogyisvanez?! Akkor most a tanároknak is kéne csúszópénz diákonként? Vagy zsarolják meg a diákokat, hogy nem mennek át, ha nem kompenzálják?!

Gusztustalan ez a hozzáállás úgy ahogy van (és nem csak a pénz miatt, szar emberek mindenhol vannak). Az orvosnak jobban ki vagyunk szolgáltatva mint egy benzinkutasnak, de ettől éppenhogy érzékenyebben kéne a témához állni.

Mellesleg ha erről az osztályról ez a vélemény, akkor mit lehetne írni a csecsemőosztályukról? Na az egy halálgyár, ráadásul még nem is téged intéznek el, hanem a gyerekedet... :S
Oda ne vigyétek.

jean sol partre 2010.06.28. 01:06:20

@Edecker Bürger:
akkor most egy kicsit az ide író orvosok stílusában:
ez a bejegyzés egyszerűen hülyeség
olyan kijelentéseket tartalmaz amik nem lehetnek köszönőviszonyban sem a valósággal
ott bukik le a komment írója, hogy frissen áthúzott ágyneműről beszél, hiszen mindenki tudja, hogy naponta csak 1 ágyneműre van pénz betegenként és, maximum, ha 80%-ban összeszarta, vagy összevérezte, akkor lehet cserélni
ezek után a komment valóságtartalma elég megkérdőjelezhető
(mellesleg viccet félretéve alap, hogy műtét után friss ágynemű)

Edecker Bürger 2010.06.28. 01:22:42

@jean sol partre: Hát én sem hittem el, de így volt. És nem csak neki, hanem pl. a "szobatársának" kijárt, éppen ott voltam akkor is. Lehet, valami küldöttséget, vagy bizottságot vártak? Mert erre is gondoltam. Én nem azt mondom, hogy az a hodály egy szuper hely, de ez tényleg így volt. Abban benne vagyok, hogy kritizáljuk, amit kell, legyenek elvárásaink az ellátással szemben, és ha nem kapjuk meg a minimumot sem, ki kell verni a palávert. Mégegyszer: a kommentem minden szava igaz, ugyanakkor nem vitatom, hogy az egész intézményben azok a dolgok történnek, amiket a többiek leírtak.

Edecker Bürger 2010.06.28. 01:27:22

@jean sol partre: Úgy látszik, ott alap, mert azt írtam, a műtét után már az új cucc volt. Elég rendezkedős, harcos típus vagyok ha az élet úgy hozza vagy indokolja, de nem volt okom rá.

phaszfej 2010.06.28. 01:33:55

A jánosba tényleg ne. 8 daeabra tört koponyával 4 órán át várakoztam, mire eluntam a dolgot. de legalább a parkolópénzt beszedték a gecik.

jean sol partre 2010.06.28. 01:54:11

@Edecker Bürger:
mindenhol alap (kellene hogy legyen)
még csak nem is úgy, mint a tiszta abrosz az étteremben (mert az egy luxus szolgáltatás kényelmi összetevője), hanem, mint a tiszta kifutópálya a reptéren
nem szoktak hálálkodni miatta

huss 2010.06.28. 01:55:52

Gusztustalan százezerért dolgozni is, főleg ilyen munkát és ennyi órában. Az eü pénztelensége igenis számít a problémában, mert így pl. sem a fizetések, sem a munkaórák beosztásai nem változnak. Egy pedagógus - nagyon helyesen - 22 óra körül tanít egy héten, egy sebész meg néha 12 vagy 24 órázik egyfolytában??? Szeretnél bárkihez kerülni, aki huszonharmadik órája van talpon, akármilyen profi is? És még legyen kedves is....

Ez persze nem indok mindenre és nagyon is szorongató gondolat, hogy betegen és kiszolgáltatottan van esélyed, hogy egy utálatos, nemtörődöm helyen kezeljenek és kiszolgáltatottan szenvedj, esetleg életre szóló nyoma maradjon. Szörnyű, hogy vannak ilyenek, és nem lehet ellene tenni - vagyis megszoktuk, hogy nem teszünk ellene. Végül ugye a posztoló sem tett semmit.

Saját élményem a télről van egy pár: a Honvéd nagyon jó kórház, korrektek, tiszták, segítőkészek, normálisak. Akkor balesetezzetek, amikor az az ügyeletes:)
A Balesetiben is normálisak voltak az ügyeleten, és pl. nem sértődött halálra az orvos, hogy nem engedtük a javasolt műtétet. Begipszelte, azt mondta gondoljuk meg, és keressük ha mégis úgy döntünk.Kissé megemésztve a helyzetet úgy döntöttünk, és őt kerestük:)
A gyerek részen pedig a Heim Pál is nagyon jó, csak a bürokrácia kissé nehézkes.

2010.06.28. 03:56:31

Kórházban csomó embernek kell tejelni, és mindegyiknek kicsit többet, mint a pizzásnak...
Remélem sosem leszek beteg és ha meghalok akkor hirtelen lesz, aki meg az én tb pénzemből kap az költse gyógyszerre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.28. 06:49:08

@szabidoki:
vazze azert irta mert szikveszter ejjelen tortent amikor a fel vilag iszik

paprika007 2010.06.28. 07:32:00

S akkor még nem tudjátok mi van a Jánosban a kórboncon.
Jatt, halottak a földön, az Rtl is csinált egyszer egy rejtett kamerás felvételt.

bakaohki (törölt) 2010.06.28. 07:41:35

@szabidoki: remélem nem az egészségügyben dolgozol, bár a magadfajta "empatikus" férgekben úgy tűnik, ott nincs hiány.

cicavirag 2010.06.28. 08:03:14

@Dike: azt hiszem, nekem akkor bazi mázlim volt, ugyanis CSÁ mondta, tavaly májusban motorral elesett és ugyanígy eltört a lábszára és pont ugyanígy műtötték, ahogy most engem, ezért -remélem- odafigyelt. Egyelőre nem tűnik ferdének a lábam (bár az elején kényelmesebb volt kicsit kifelé tartani a bokám, de most, 10 nap után ok) de most még be van kötve.
A nővérek közül egy (Kati, szemüveges dundi) nagyon aranyos volt, eg szőke nagy darab elég gáz, az éjszakás meg kifejezetten az, bár a 2. éjszaka után normálisabb volt. Mondjuk az is igaz, nekem nem voltak problémáim, viszonylag fiatal vagyok (30as) és mindig mondtam, éreztettem, tudom, hogy bazi túlterheltek, kooperáljunk, így mindenkinek jobb. Pl. a 3 éjszakára elértem, hogy este odaadott egy fájdalomcsillapítót, hogy ha fáj hajnalban, vegyem be (hiszen csengő nem működött) és mégis jobb, mint 2 órát arra várni, hogy odaérjen, hiszen egyedül volt 24emberre. Persze tudom, ez vsz. nem szabályos és nem is lehet mindenkivel megcsinálni, de szükség törvényt bont és így jobb volt mindenkinek.
Persze azt mondta (a rossz fej) éjszakás nővér, hogy fejétől bűzlik a hal és a főnővér tényleg rossz fej és a főigazgatóról is csak rosszatt hallottam.

BKV reszelő 2010.06.28. 08:04:16

@szabidoki: Te tényleg nagy prosztó vagy. Ha engem te az akaratom ellenére műtögetni akarnál, kitépném a gumigerincedet a hátadból és feltolnám a helyére a seggeden keresztül. Vedd tudomásul te paraszt hentes, hogy a testével mindenki maga rendelkezik és neked nem az a dolgod, hogy a feje fölött dönts róla, hanem az, hogy az alternatívákról felvilágosítsad a beteget, aki majd dönt a saját sorsáról. Ne adja neked az isten, hogy valami rokonommal előadd ezt a tahó magatartásodat, mert széttéplek. Az pedig, hogy te látatlanban eldöntöd, hogy ki volt részeg vagy ki nem, hát....találkozhatnánk valahol ? Van egy beutalóm a számodra a János kórház traumatológiájára te büdös cigány.

cicavirag 2010.06.28. 08:11:56

@Dike: még egy kérdés: mennyi idő után lettél teljesen rendben? nekem CSÁ azt mondta, 6 hétig ne terheljem, ez júli 30án jár le. amikor kérdeztem a biciklitúráról (aug 22-én mennénk, balaton köré, gyerekekkel, szóval szoft, napi 40-50 km max) elsőre azt mondta, nem, aztán azt, végül is lehet. Szorgalmasan emelgetem itthon a lábam (gyógytornász azt mondta, 6. hétre napi 1000et el kell érni, most kezdem a napi 400at) és feszítem a bokám (ez még nem megy jól) és hajlítom a térdem (ez jobban).

javier (törölt) 2010.06.28. 08:17:48

5 évvel ezelőtt ez ominózus kórházban a hazai(utóbb megtudtam más országokban már nem javallt!!!) protokoll szerint eltávolították a pajzsmirigyem felét, mint kiderült feleslegesen!(egy vérvizsgálat elég lett volna a tumormarkerek méréséhez).
Ám a műtét következménye -számomra aki a hangjából él- súlyos: a lebénult fél hangszalaggal megtanultam újra beszélni.
Sajnos mindenre érzékeny gége maradt vissza, eleinte egy vírusos téli fertőzés elég volt ahhoz, hogy kialakuljon a stridoros légzés:magyarul fuldokolva ébredjek az első mélyalvásos óra után.Első alkalommal pechemre a kihívott mentők az akkor ügyeletes János k. gégészetére vittek be... Nos ekkor, itt tapasztalhattam meg a magyarok istenét...(Napokig hörögtem, éjszaka nővér rámordított, h ne tegyem mert zavarom a betegeket, de legfőképpen őt , mert nem tud aludni. Harmadnapra került elő egy allergológus aki a beadott steroiddal visszafogta a folyamatot.....Közben találtam szemközt magam azzal a gégésszel aki korábbi években ellátot szükség esetén, de már csak "műteni jár vissza nyugdíjasként" -magánbetegeit-...közölte!)
Kapás utcai orr-fül-gége: egy rossz téli epizód idején a gégészeten a modortalan orvos jóddal gargalizáltatta volna a torkomat(pajzsmirigyeseknek ez végzetes!).
Szerencsém volt.Ma már az Irgalmasrendi kórház kiváló endokrinológusa kezel, de a félrekezelések/nem kezelések következményei visszafordíthatatlanok!!!

cicavirag 2010.06.28. 08:17:57

@Mr.Brooks: ez szerintem is. legalábbis én örültem volna a műtét után kábítószer erősségű fájdalomcsillapítónak, de donalgint és contramalt adtak, műtét után 24 óráig szuriban, de utána tablettában.

harigyuri 2010.06.28. 08:18:21

a jánosnál ocsmányabb, szarabb, embertelenebb hely nincs. Trágya, szar orvosok, bunkó nővérek, kosz, piszok, fos az egész. egyszer vasárnap mentem be az ügyeletre, megnéztek, mondták nincs semmi bajom, biztos zabáltam valamit. mondtam nekik, hogy nem, de azt mondták, most már menjek haza. másnap egy klinikán az utolsó pillanatban sz7edték ki a gyakorlatilag perforálódott vakbelemet. mázlim volt. egyszer meg a lányomat látták el a traumán, képzetlenek voltak, gecik és nemtörődömök, a lányom máshová került, ahol még megmentették. a jános kórház orvosa könyörgött, hogy ne jelentsem fel, s én voltam olyan segg, hogy nem tettem meg. innen üzenem: rohadjon meg a jános kórház ott, ahol van!

vadliba1 2010.06.28. 08:31:40

Most fordítsunk, ki tud jót mondani egy kórházról? (ne a Jánosról, arról tényleg nem lehet)

trimalchio 2010.06.28. 08:40:11

@vadliba1: Nekem például nagyon jó véleményem van a "Kékgolyóról" (Országos Onkológiai Intézet).

NaEzAz 2010.06.28. 08:49:25

Sajnos mostanában volt szerencsém a János kórházhoz. A nővérkék aranyosak, kedvesek voltak, az orvosok szaktudását nem akarom kétségbe vonni, mert okom nincs rá, de mindenre csak utólag mondták, hogy "ja! ezt így kellett volna". Nem akkor amikor aktuálisan még mondhatták volna ...
Maga az intézmény meg egy disznóól. Az épületek már küllemükben is omladozóak, a takarítás nulla körüli, a wc-k szarosak, hugyosak, a nőiek még véresek is időnként, a műszaki állapot fos. Pl. nincs minden ágyhoz nővérhívó (legalábis üzemképes).
Úgy undorító az egész János kórház ahogy van. A magyar kórházak szégyene.

bakkerbasszer 2010.06.28. 08:49:51

Előre közlöm,igen,személyesen érintett vagyok a témában,ugyanis a párom éppen ott,a traumán dolgozik ápolónőként.Rengeteg igazság,de még több sértett és légbőlkapott véleményt olvastam a kommentekben.
Nem hinném hogy a Jánosban rosszabb lenne a helyzet,mint bármely más hazai eü.intézményben.Szó sem esik arról,mekkora terület tartozik a kórházhoz,mennyi beteget látnak el naponta,és mindehhez milyen feltételek adottak.Amit tudok:20-28 beteg jut egy ápolónőre,napi 12 órában,a betegek kb.20%-a nem traumás eset,de kénytelenek fektetni,mert mondjuk elesett,de a pszichiátria nem veszi át kényelmi okokból,ágytálmosó rossz,gumikesztyű és maszk hiánycikk.Ezt a "néhány" beteget hőmérőzd,gyógyszereld,mérj vérnyomást,vércukrot,köss be infúziót,figyeld is kinek mikor folyt le,adj transzfúziót(ami amúgy orvosi feladat!!!),és ha mindent megtettél,jön a kedves hozzátartozó,aki sérelmezi,hogy miért nem állsz vigyázzba a rokona ágya mellett egész nap... És hó végén büszkén veheted át mindezért azt a kb.92-96 ezer forintot,amiben minden túlórád és pótlékod is benne van.
Amúgy dr.D.Z. prof. "úr" tényleg egy arrogáns f*sz,aki megalázza a beosztott orvosait,az ápoló személyzetet is,arról nem is szólva,hogy szinte minden általa operált beteg a szeptikus elkülönítőben köt ki,vmilyen sebfertőzés miatt.
A bunkó orvosokat és nővéreket lehet nevesíteni,lehet ellenük panaszt tenni,de ne általánosítsunk,mert én és a gyerekünk élünk együtt a párom hivatástudatából eredő örömével,bánatával,és mindennapi fáradtságával.

nyílméregbéka 2010.06.28. 08:54:11

Ezt most az itteni orvosoknak címzem, és nem bántásból.
NEKTEK hogy esne, ha így bánnának veletek valahol máshol, ahol nem doktor urak / hölgyek vagytok, hanem ügyfelek vagy állampolgárok? Ha mondjuk az APEH embere viselkedne ilyen stílusban veletek, aztán mikor tiltakoztok, hirtelen kitalálja, hogy hoppá, inkább még a kutyaólat is megadóztatjuk, és ezért fizettek plusz sokezer Ft adót? És mikor megírjátok a neten elkeseredésetekben, a többi apehos kommentelő úgy reagál, hogy ja, biztos részeg, nagypofájú ügyfelek voltatok, és tkp. úgy kell nektek. Legközelebb menjetek egy magán adószedő céghez, vagy tegyetek feljelentést (miközben jóltudjuk, hogy az orvos és az apehos ember feljelentése 1. eredménytelen, 2. hosszú távon az állampolgáron csattan majd).

Ezt NEM ehhez a konkrét poszthoz írtam, csak úgy általánosságban. Ti is ügyfelek vagytok máshol, ahol ti is elvárjátok min. az emberi hangot.

BKV reszelő 2010.06.28. 08:56:29

@bakkerbasszer: Ettől még a jános kórház disznóól maradt. Még szarni sem térnék be oda.

javier (törölt) 2010.06.28. 09:01:47

Miközben fenti kommentemet írtam többször megálltam, gondolkodtam, jól teszem e.Bántok e pl. embereket mindezzel stb.
Nem szeretek destruktív dolgokkal foglalkozni, és pocsék (megélt)helyzeteken rágódni.
De: ott először a János kórházban volt halálfélemem napokig.....és nem kellett volna így lennie!
Talán tanul is az ember ezekből a helyzetekből(valószínű)de azóta is elkerülöm ezt az intézményt, még gondolatban is.

versiro 2010.06.28. 09:04:20

Én is jártam jánoséknál, szerencsére nekem rendes és jó orvos jutott, bár ebben a mentősök is segítettek, hogy hozzá kerüljek, ne máshoz. Viszont, ami a kórházi körülményeket illeti, az valóban afrikát idézi. Valami iszonyat. Aki nem járt kórházban, el se hinné. És bizony keményen a többi intézmény színvonala alatt van. Én kéztöréssel voltam, volt egy 80 év körüli bácsi, szintén kéztöréssel, sajnos nem nagyon tudtunk neki segíteni, de konkrétan vagy 2 napon át se inni, se enni nem kapott, amíg a lánya be nem jött és meg nem etette. Betolták a kaját meg kitolták. Ja hogy nem tudott felkelni az ágyon és hozzányúlni? Az nem érdekelte őket. Néha egy egy pohár vizet tudtunk neki adni, mi se voltunk sokkal jobban, de pár nap alatt az életerős, jókedélyű öregúrból egy haldokló fekvőbeteg lett, rossz volt nézni. Mellesleg épp ezekben a napokban olyan járvány volt az osztályon, hogy felváltva hánytunk és hasmenésünk volt..

Dike 2010.06.28. 09:05:06

@Edecker Bürger: Ugye nem a traumatológián voltatok a vakbélgyulladással? Mert ott nem hogy naponta, de inkább hetente húznak ágyneműt. A 2. műtétem reggelén szóltam a nővérnek, hogy elpakoltam az ágyból, hogy át tudják húzni, míg én a műtőben vagyok. "Miért, koszos?" Mondom, végülis egy hete fekszek benne, vérfoltok tarkítják, éjszakánként csatakosra izzadtam (hála a krva nylonnak a lepedő alatt). Ja, jó, akkor adnak másikat.

BKV reszelő 2010.06.28. 09:12:41

@versiro: Azért, mert bakkerbasszer neje szabin volt ! Egyébként még a koszt is jobb lett volna. :)

versiro 2010.06.28. 09:18:21

Volt amúgy kedves, segítőkész nővér, kb. minden második. De amikor egymás után sorozatban nem ők kerültek sorra, akkor gáz volt.

Getz 2010.06.28. 09:26:56

Gyerekkorom óta csak sintértelepnek hívom az "intézményt".

Első lesújtó élményemet még tizenéves koromban szereztem (a '80-as évek elején), amikor kiszáradással párosult tüdőgyulladással kerültem be és élveztem a vendégszeretetüket hat hétig. Ezalatt egy hónapig nem kezeltek penicillin alapú készítménnyel, mert anyám allergiás volt rá! (ezt azóta sem értem). A folyamatos infúzió miatt branült kaptam, jobb karomban nem találtak vénát, és a jobb bokám sem tűnt sikeresnek, így állapodtak meg a bal karomnál. Mind három helyen 5 centis varrt heg maradt, és mai napig magyarázkodnom kell, hogy nem öngyilkossági kísérlet. Jobb oldalamon szintén heg a szívás eredménye, mivel a nem-penicillin alapú gyógyszerek nem vezettek eredményre és a folyadék csak gyűlt a tüdőmben. Miután végeztek allergiatesztet, teletömtek semicillinel, és 30-as süllyedéssel kivágtak a kórházból a szabadsághegyi tüdőszanatóriumba, ahol újabb másfél hónap alatt tettek helyre.

Második esetem ~8 éve történt, amikor focibaleset következtében részleges achilles ín szakadást szenvedtem. Gipsz levételekor 6 óra várakozás, a személyzet 4. kávé és 10. cigaretta elfogyasztása, és kb. 3 beteg ellátása után rám sem hederítettek, ismerősömmel a nála lévő szerszámokkal a parkolóban leszedtük a gipszet. Demonstratíve betámasztottuk a ajtajuk elé és vártunk még két órát az orvosnál a zárójelentésre.

Engem ott többet önként csak a proszektúrán látnak páciensként.

Peetee 2010.06.28. 09:57:08

Ha nekem sok a munkám, akkor is elvégzem, maximum nem mosolygok....
De az mégsem hozzáállás, hogy ha sok a munka és nincs kedvem akkor simán lesz@rom. A nővérek EMBEREKKEL foglalkoznak, én meg papírokkal. Van külömbség, mégis ők probléma nélkül csinálnak tenyérnyi felfekvéseket, én meg akkor is elvégzem a melót rendesen, ha 1-2órával később végzek....
Csak hozzáállás kérdése!

szabidoki 2010.06.28. 11:04:14

@bakaohki: @BKV reszelő: a stílus maga az ember, a kommentetek titeket minősít... Amúgy ha esetleg elolvastad volna, amit írtam, épp arról értekeztem, hogy ha a beteg nem akarja a műtétet, akkor gipsz és mehet Isten hírével, nem kell erőltetni a műtétet. Dehát hülyeség ellen nincs orvosság...

FakezuVakeger 2010.06.28. 11:24:53

@kutya vacsorája:
Te nézd csak vissza! Nem valami ilyesmit írtam?
:)

FakezuVakeger 2010.06.28. 11:32:30

@kutya vacsorája:
Ne hergeld magad. Nem volt pejoratív szándékom a beteggel szemben.
Olyan kaszthoz tartoznak az orvosok, akik nagyon hosszú ideig bonyolult összefüggésekben tanulnak dogkat betegségekről, élettanról.
Olyan összefüggések, kapcsolatok - asszociációk vannak amiket ti már bocs de igenis laikusok nem tudtok 2-3 nap alatt internetről, könyvekből kiolvasni.
Az orvoslás bizonyítékékon alapuló tárgyi tudásanyagra épűlő intuitív tevékenység, gyakran művészet.
Igenis kaszt, ha úgy tetszik. Persze nem mindegyik orvos tartozik a kaszthoz mert nincs a fentiek birtokában. Ezeket lehet szidni jogosan.
Dehogy egy műtétet miért javasolnak, és ennek mindenre kiterjedő hatásait nincs idő gyakran elmagyarázni a leterheláés miatt az igaz. Persze neked kevés. De ez van. Több idő kellene jusson betegre. A rokonokra. Ez csak a magánban megy manapság.
:/

FakezuVakeger 2010.06.28. 11:34:43

@BKV reszelő:
Te. Egy egy pöcs hozzászólás...
:)

Dike 2010.06.28. 13:14:31

@FakezuVakeger: "Dehogy egy műtétet miért javasolnak, és ennek mindenre kiterjedő hatásait nincs idő gyakran elmagyarázni a leterheláés miatt az igaz. Persze neked kevés. De ez van."
Tehát tök normális pl., hogy a nagymamám colostoma műtéte előtt, után és a 2 kontrollnál se jutott idő és figyelem megemlíteni azt az aprócska "mellékhatást", hogy a stoma mellett a végbélen keresztül is lehet széklet. És amikor a többhetes, besült széklettel bemegyünk a dokihoz, az rángatja a vállát, közli, hogy ez tök normális (és minek szóltak volna?), mindenféle érzéstelenítés nélkül szétszaggatja egy 78 éves beteg nő ánuszát és többszöri rákérdezés után is mindössze az a megoldás jut eszébe, hogy időnként menjünk be a kórházba beöntésre. Aki szerint ez normális, az sz@rjon sünt, már bocsánat. És mindez a Kútvölgyiben, 2010-ben.

FakezuVakeger 2010.06.28. 19:19:10

@Dike:
Tévedsz kedves Dike.
Nem mondtam, és szerintem sem normális.
Azt mondtam: ez van.
Mi megy itt normálisan Magyarországon?

Egyébként: többféle stoma van. Sokféle indikációval sokféle kürölmény adja, hogy milyen típusú stomát kell kialakítani. Leggyakrabban: "végsztóma" ha a bélkivezetés utáni teljes bélszakasz kiirtásra kerül, vagy alatta a maradék bél váladéka ürülni tud: akkor nem tud széklet a sztóma alatti szakaszba menni. A mésik alapsztóma a "kacs" vagy "kélumenű" sztóma: mikor a bélkacsot előemelik, és a bőr fölé elő hozott bélen mintegy oldalnyílás-szerű lukat készítenek. Ez akkor készül, ha pl. kivehetetlen daganat elzárja a lejjebb levő szakaszt, és annok ürülését biztosítani kell. Ezen az "oldalluk" mitt több-kevsebb széklet át tud jutni alulra, és az bizony "be tud sülni". Ezt tényleg át kell beszélni a beteggel. De. Nagyobb kórházakban - szerintema a magasságos Kútvölgyiben is van proctologia- és stoma szakrendelés, stomaterápiás nővér, aki ezekben a dolgokban segítenek. Vállrángatás helyett ezt kellett volna elmondani a sebésznek - ha nem is vastagbélspecialista.
ennyi pár monddat. A stomák ápolásáról kb. 400 oldalas könyv létezik, ha nem személyre szólan mondja el sebész, nem tudsz kiokosodni egymagad.
Ez nem egy porlasztó, vagy biztosíték szintű dolog.

ilonamaria 2010.06.29. 13:24:54

Lehet, hogy nagyon rossz helyen járok, és itt csak pocskondiázni lehet az egészségügyet és obscén szavakkal illetni a benne dolgozókat....
Mélységesen meg vagyok döbbenve a sok buta,primitiv,félmüvelt,fél igazságokat tartalmazó hozzászóláson...ami az elégedetlenkedöket jellemzi!
Nekem nagyon is jó tapasztalatom van a János Kórházzal kapcsolatban, és akinek tudom csak ajánlhatom.
A kardiologián kezelték az apukámat és megmentették az életét, szinte kicserélték, igaz mire oda kerültünk kb 3 év telt el és addig szenvedett.
A traumatológiával is szerencsénk volt a szerencsétlenségben, amikor 5 éve anyukám elcsúszott a hóesésben és oda került combnyaktöréssel.Nem mondom hogy nem kellett várni, de az ember belátja hogy száz ember vár az ambulancián és nem lehet mindenkivel egyszerre foglalkozni, hanem valamilyen szakmai sorrendet be kell tartani.Egyébként az ambulancián is mindenki nagyon kedves volt és ahogy tudtak, segitettek,igaz h anyukámat le kellett vetköztetni a vizsgálathoz de betakarták hogy ne fázzon.
A műtétet DZ Tanár Úr végezte másnap, mert annyi sérült volt h aznap nem került sorra anyukám.Nagyon kedvesen odajött anyukámhoz és bemutatkozott h ő fogja operálni(azelőtt sose találkoztunk vele).A műtét nagyon jól sikerült,a Doktor Úr délután is ránézett hogy minden rendben van-e meg este 9-kor is, mielőtt elment haza.Csőkivétel után már tudott járni az anyukám és hamar haza is engedte, varratszedésre kellett visszamenni meg még kontrollra.Nem mondom hogy nem kellett várnia kontrollon,mert legalább 15 beteg ült nála mindkét alkalomkor, de minden ment flottul, és ennyire emberséges nagy tudású és udvarias emberrel ritkán lehet találkozni és megérte a várakozást. Ezzel a többi betege is egyet értett mert jöttek hozzá vidékről,nagyobb Magyarországunkról is és csodaszámba menő eseteket hallottunk.Más kórházból is jöttek hozzá betegek, akiket máshol elszúrtak és a Tanár Úr helyrehozta.Még annyit a történethez h senki nem hiszi el h anyukámnak combnyaktörése volt olyan jól mozog h lehetne a János Kh reklámja is.
Arról a személyzet nem tehet hogy az épületeknek millyen állaga van, egy kopott öreg épületet akárhogy takarítanak az sosem fog olyan tisztának látszani mint az új.Viszont el kell mondani hogy az épület zord külseje ellenére nagyon jó éjjeliszekrények és távirányítóval mozgatható ágyak voltak.
És arról sem tehet a személyzet h kevesen vannak és sok beteg jut rájuk.Ezt a nehéz munkát ennyi fizetésért kevesen vállalják, és azt a keveset is inkább megbecsülni kellene és köszönettel tartozni érte.
Egyébként nekem is volt afférom az egyik nővérrel mert nem akart adni fájdalomcsillapítót az anyukámnak műtét másnapján csak kapszulában és szerencsére ott volt még a Tanár úr este 8 kor és lejött és megmutatta a nővérnek h a lázlapra is rá van írva, csak az nyilván nem ért rá vagy lusta volt beadni az injekciót.Más betegnek több baja is volt a növérekkel(ágytál későn jött, jeget nem kapott,stb)gondolom más beteg is élt panasszal a Tanár Úr felé, akinek nagyon nehéz dolga lehet sokszor ha olyan nővér dolgozik a keze alatt mint akinek a férje a bakkerbasszer v milyen nevet tudja nyilván ehhez illő intelligenciával viselni a blogban.Az biztos h a Tanár Úr szigorú,és ezt sokan nem szeretik,de láttam h szívét-lelkét kiteszi a betegekért és a kórházért mert állandóan ott van.
Boldog lehetne Magyarország ha más kórházak is ilyen jól működnének és illyen jó szakmai csapat gyülne össze!

mothe 2010.06.29. 19:14:37

@FakezuVakeger: Nem emlékszem, hogy Magyarországon kasztrendszer volna. És nem is szeretném. Az, hogy nektek van sajátos szakmai hierarchiátok, az rendben van. A beteg ebbe NEM TARTOZIK BELE. Azt meg, hogy valaki milyen bonyolult összefüggéseket képes megérteni, meg ne te/ti döntsd/döntsétek már el. Komolyan, ti intravénásan kapjátok az öntudatot, vagy mi?

FakezuVakeger 2010.06.30. 09:33:50

Igen. Több- kevesebb munkával töltött év után kialakul egyfajta szakmai öntudat, önbizalom - ugyanakkor egyfajta alázat is a betegségekkel szemben.
Tudjuk, hogy majdnem minden lehetséges- és majdnem mindennek az ellenkezője is.
Ezért minden eset más- és más. Ezért frusztrál fáradtan dolgozni, mert akaratlanul a könnyebb ellenéllás irányába - leegyszerűsíteni igyekszünk eseteket, és abból van a tévedés.

Egyébként arroganciádra: kabbe.
Egyszer elmondtad hogy milyen körökben forogsz másik topicban. Van "kasztrenszer" Magyarországon. Csipás a szemed v. buta vagy és nem látod.

bakkerbasszer 2010.06.30. 12:07:29

@ilonamaria: Egy nickből tudsz IQ tesztet készíteni?? :) Gratulálok! :D
Ha a kedves mama távirányítós ágyban feküdt,akkor a V.I.P. kórteremben volt,külön pénzért,hát persze hogy mindennel meg volt elégedve!
Aki viszont kb 8 éve szinte minden nap ott húzza az igát,mint a párom,picit mást is lát,és másképp lát,mint egy V.I.P. beteg,és a kedves hozzátartozó.
A személyzet felkészültségéről és hozzáállásáról pedig nyilatkozzon az,aki próbálta már ezt a munkát.

Dike 2010.06.30. 14:02:37

@ilonamaria: "Viszont el kell mondani hogy az épület zord külseje ellenére nagyon jó éjjeliszekrények és távirányítóval mozgatható ágyak voltak."
Akkor az vagy fizetős szoba volt, vagy azóta elvitte ezeket az ágyakat és szekrényeket a cica. Nekem most márciusban kb 50 éves ágyam volt, rettentő ócska matraccal (a szoba 4 ágyából nem volt 2 egyforma), az éjjeliszekrény fiókjának alja pedig egy kartonlap volt.
Időközben megnéztem, hogy DZ "doktorúr" specialitása a rosszul összeforrt törések, lehet arra játszott, hogy pár hónap után megunom a bénakacsa járást és megműttetem vele magam (és persze tejelek mint a riska). Ja, jeget pl egyetlen orvosnak se jutott eszébe javasolni, az osztályon nem is volt, csak amikor hozattam be magamnak.

nemazvagyok 2010.06.30. 22:58:06

Hmmm...sok butaságot és hozzá nemértést olvastam már itt a János Kh.Trauma kapcsán.Olvastam sok okos dolgot is,de a legtöbb hozzászólás olyanoktól érkezik,akik valami miatt sértettek,megalázottak.Ezt szívből sajnálom!Viszont az éremnek 2 oldala van,mint tudjuk.Legyen most (és mindig) a felső a beteg(és a családja),az alsó(mint mindig)a dolgozó személyzet.
A betegnek mindig(vagy legalábbis legtöbbször)igaza van.

Csak egyszer dolgozzon végig valamelyik panaszos hozzátartozó 3*12 órát mosolyogva és vidáman a kedves családtagja mellett(a többi 20-on egynéhányat nem sóznám a nyakába. :)
Mindjárt rájönne,hogy napi 12 órában nem lehet mosolyogni... :D Kedvesnek lenni és figyelmesnek azt igen! )

Turboanyu 2010.07.01. 11:00:06

@szabidoki:
"pincer, pizzafutar, egyaltalan a vendeglatasban, idegenforgalomban mindenki, taxisofor, postas, rendor, hazhoz hivott szerelok, fodrasz, kozmetikus, stb. Mind borravalos szakma, es megsem haborog senki, csak az orvosi halapenz miatt."

Érdekes, a fizetési papíromon nem találtam olyan levonást, hogy: "vendéglátási hozzájárulás X % ", "fodrász és kozmetikus hozzájárulás", stb. Szinte már mindenért fizetek, hogy tisztességes ellátást kapjak: szülésért, fogtömésért, bőrgyógyásznak, műtétekért, stb. Akkor minek vonnak le a fizetésemből????

Egyébként a rendőr mióta borravalós szakma? Azt nem borravalónak hívják, hanem megvesztegetésnek és büntetendő, ne vedd egy csoportba mondjuk egy pincérrel.

ilonamaria 2010.07.03. 13:30:24

@bakkerbasszer: Kedves uram, nem őriztünk együtt disznót (én nem szoktam), úgyhogy tartózkodjunk a tegeződéstől! Valószínű tényleg tévesen ítéltem meg az intelligenciáját, ha már egyáltalán hallott IQ tesztről, akkor talán kicsit jobb a vártnál. Sosem készítettem IQ tesztet, azzal forduljon szakemberhez.
Ön egy végtelenül keserű és szomorú sorsú ember lehet, ha mindenről csak negatívan tud gondolkodni, őszintén sajnálom.
Ha a kedves felesége annyira nem érzi ott jól magát, és ennyire rossz véleményük van a saját munkahelyükről akkor miért dolgozik ott? Máshol nem talál munkát?
A kedves felesége talán különbséget tesz VIP beteg és nem VIP beteg között? Szomorú...
Talán külön nővér van a VIP betegekkel, aki VIP nővér és a felesége a közelükbe sem kerül?
Nem gondolom, hogy az édesanyám VIP kórteremben volt és külön nővér foglalkozott volna vele, nem tudtunk róla hogy van ilyen lehetőség és nem kértünk külön bánásmódot, de valószínű ha tudunk róla se tudtunk volna vele élni mert a szüleim nyugdíjasok és nem hiszem hogy megengedhettük volna magunknak. A kórteremben 4 beteg volt, vízcsap viszont nem, csak elötte a folyosón, a vizesblokk a folyosó végén és a nővérnek 5 v 6 kórterme volt összesen. Erre gondolt,hogy VIP?
Nem kértek a kórteremért külön pénzt se, fel sem merült ez a kérdés.
Arról, hogy az épület és felszerelése milyen, nem tehetnek az ott dolgozók. Tényleg távirányítós ágy volt a kórteremben, ami valóban nagy könnyebséget jelentett. Azt írtam hogy mi mindennel meg voltunk elégedve, egy pici afféron kívül. Továbbra sem vagyok hajlandó pocskondiázni az ott dolgozókat, mert nem érdemlik meg. A többség lelkiismeretesen végezte a dolgát és tapasztalatom szerint jól.
Aki ma az egészségügyben dolgozik, azt a kitartásáért hála illeti szerintem.
Persze ha valaki nem szereti ezt csinálni, akkor valóban jobb ha más munka után néz.

calvin&hobbes 2010.07.03. 13:40:00

@BKV reszelő: Ez mekkora... fenti hozzaszolo meg azert pampogja le a masik orvost mert rahagyja a betegre, hogyhanem akarja nem csinalja hanem mosolyogva rabizza! Es meg a eskut is beollozza nagy okosan persze ogorogul mert fikcsizni azt kell!

Marha jo hogy mindenki elvarja hogy a kedve szerint orvosoljon az orvos... :S

ilonamaria 2010.07.03. 14:06:09

@Dike: A mi tapasztalatunk az volt amit leírtam. Mi nem kértünk külön bánásmódot, azt kaptuk amit jutott.
Máshol nekünk se volt ilyen szerencsénk, de itt nincs panaszra okunk.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása