Nem képzeli, hogy a maga gyerekéhez kimegy az ügyeletes kocsi?

2010.07.06. 12:11

Sziasztok!

 

Olyan felháborító eset történt velem pár éve, hogy muszáj kiírnom magamból.


Szenteste hat éves kislányom belázasodott. Másnapra magasabb lett a láza, felment egészen 39, 5 fokig, még a gyógyszer sem vitte le neki, így langyos ülőfürdőbe kellett dugnom az éjszaka közepén. Egész éjjel mellette ültem, és a lázát figyeltem.

 

Karácsony másnapján is reggel 38 fokos lázzal ébredt. Úgy gondoltam, hogy felhívom a z ügyeletet reggel, és majd délutánra kiérnek, írnak valami antibiotikumot a kislánynak. A telefonvonal másik végén a hölgy elkérdezgette, hogy mit adtam neki, mekkora a láza, stb. Én válaszolgattam, majd kinyögte, hogy akkor vigyük be a kislányt.


Megkérdeztem, nem lehetne-e, hogy kijöjjenek. Erre Ő:-Nem képzeli, hogy a maga gyerekéhez kimegy az ügyeletes kocsi? Tudja mi van itt? Jöjjön be, és várja ki a sorát!


Köpni- nyelni nem tudtam. Megköszöntem , és lecsaptam a telefot. A sírógörcs keringetett. Később felhívtam a körzeti gyermekorvost, akihez járunk, es megkértem, hogy jöjjön ki.

 


Hála Istennek kijött, és ellátta a kislányomat.

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.06. 22:43:22

Najó mondjuk az egyik lurkóm focizás közben 1,5 év alatt 3-szor törte el a kezét.A másik egyszer.
Már szégyelltem traumára menni, aztán kértem is egy beutalót egy csontritkulásos vizsgálatra, hál istennek nem volt semmi baj.

dottornéni 2010.07.06. 22:44:36

@mothe: és azt hiszem, az is sokat elmond, hogy anyuka csak egy hónapja kapta vissza a gyereket, mert eddig nem ő volt a gyámja...de ha így folytatja, nem is sokáig lesz...

adamantium 2010.07.06. 22:47:16

@pcr: tőlem is kérnek aggódó szülők csontritkulásra beutalót gyermektörések után, szerintem fölösleges, nagyon ritka és ha van csontritkulása akkor sem tudjuk miért, mert ugye gyerekkorban valamilyen betegség okozza nem normális, én eddig össz-vissz egy osteogenesis imperfectaban szenvedő gyereket és egy parathormon hiányosat láttam akiknek ugye gyanúsan könnyen tört a csontjuk, a következő kategória ami gyakoribb azok a csontciszták és daganatok, de ez általában látszik a röntgenen amit készítesz. szóval én ilyenkor a dexat nem javaslom, inkább labor ha már nagyon akarja az anyuka

Állítsuk meg a ......... 2010.07.06. 22:48:06

@adamantium:
Mondjuk a mi esetünkben 3 szülészorvos 2 szülésznő meg egy neonatológus volt ott, mert becsúszott egy kis gikszer, a szülészek engem láttak el, a neonatológus meg a kicsit élesztgette.

dottornéni 2010.07.06. 22:51:23

@mothe: meg ha már mindenképp bántani akarjuk a másikat, a szakmád csúcsa lehetsz, ha ennyi tapasztalattal nem találsz munkát...
a szívnek meg kell szakadni érted...

mothe 2010.07.06. 22:52:49

@adamantium: komolyan azt hiszed, hogy csak neked van felelősséged? engem is simán be lehet perelni, ha nagyon hibázom, és mondjuk a cég elesik miattam a nyereségétől. rám lehet verni többszázezer forintos hibát, ha úgy jön ki az anyag a nyomdából, hogy nem vettem észre rajta egy elütést.
minden szakmának megvan a maga kockázata. ezért az ember megpróbálja a lehető legjobban végezni a dolgát, és ha hibázik, igyekszik azt alázatosan kijavítani.

eltekintve az orvosoktól.

@dottornéni: elmondom, hogy miből képzem át magam, csak hogy képben legyél.

vásároltam egy szakkönyvet ahhoz a szoftverhez, amit kiegészítésképpen meg kell tanulnom, 9000 Ft körüli volt az összeg. előfizettem egy netes oktatószolgáltatásra (kb. 10000/hó. nem tudom pontosan, 45 dollár egy hónapra). a szoftvernek, amit tanulok van starving artist kiadása, az 40 dollárba kerül, nem készíthetek vele dolgokat eladásra, de otthoni tanulásra korlátlanul használhatom. Mivel most nincs állásom, nem veszek bérletet, ennek a költségéből megvan a Digital Tutors havi előfizetése. A másik két tételt kinyögtem valahogy. A végén kénytelen leszek tenni egy szakmai vizsgát, az most nem tudom pontosan mennyibe kerül, de átlagosan 30.000 forint körül szokott lenni az ilyesmi.

Ha te holnap úgy döntesz, hogy nem orvos, hanem inkább szakácsnő szeretnél lenni, elmehetsz munkanélküli segélyre, és az állam kifizeti az OKJ-s képzésedet. Te ti. kapsz munkanélkóli segélyt, mert be voltál jelentve. Ezt viszonylag kevés grafikus mondhatja el magáról, és hidd el, soha nem én választottam, hogy csak minimálbérre vegyenek fel.

További kérdés?

mothe 2010.07.06. 22:54:57

@dottornéni: te is kiváló orvos lehetsz, ha soha senki nem ad jattot.

na, most jól odamondtunk egymásnak anélkül, hogy BÁRMIT tudnánk a másik szakmaiságáról.

mehetünk lejjeb is, ha ehhez van kedved, szívem.

dottornéni 2010.07.06. 22:55:48

@mothe: tévedsz, nem fizeti az OKJ-s képzésemet az állam, mert az annak jár, akinek nincs szakmája (van munkaügyes a családban, innen tudom, mert szerettem volna ezt az utat bejárni...)
Egyéb kifogás?

mothe 2010.07.06. 22:57:12

@dottornéni: akkor kénytelen leszel te is szakmai továbbképzésre költeni a bérletpénzedet. mert gondolom, kocsid nincs, ugye.

adamantium 2010.07.06. 22:57:35

@mothe: azért ritkán hallottam pereket grafikus körben, viszont minden orvos ismerősöm érdekelt valamilyen perben, átlag félévente feljelentenek legalább a betegjogi képviselőnél (legutóbb azért mert a beteg hihetetlenül sokat, egy órát kellett várjon az ambulancián, azt is kifogásolta még a kedves feljelentő, hogy a mentős betegeket eléje vettem), azonkívül én egy beteg életét vagy egészségét nem százezrekben mérném, mert nem is annyiról szólnak a kártérítési perek, egyébként nekem is van technikai rajzoló a családban meg építőmérnök és építész is, a rajzokat mindig lektorálja egy tapasztalt erre a célra külön engedéllyel rendelkező kolléga, így a felelősség sem kizárólag a tied ha a lektor is aláírta

Állítsuk meg a ......... 2010.07.06. 22:58:06

@adamantium:
Ezt mondta a szakember is, kellett valami vizeletgyűjtés 24 órás, meg a sima rtg-ket nézte meg, laborvizsgálat volt, de a csontdozometriát nem ajánlotta, mert szerinte ez nem volt kóros.
Csak elég volt már a törésekből, nagyobbik a lábát is eltörte egyszer a suliban (zöldgally törés).Na a tanítónéni ott is elfelejtett telefonon hívni, a mentőállomás meg a szomszédban volt oda sem volt ereje átszólni, az orvos meg engem vett elő, hogyha a suliban történt a dolog, miért került 5 körül traumára.
Aztán kértem a sulitól egy baleseti jegyzőkönyvet.
Évente többször megjártuk a traumát, hol varrás, hol törés.

mothe 2010.07.06. 22:58:48

@adamantium: az eszedbe jutott, hogy te azért hallasz orvosi perekről, mert orvosok között dolgozol, én meg azért hallok reklámszakmabeli perekről, mert én meg ott dolgozom?

vagy neked alapból jobban kell értened az én szakmámhoz is?

dottornéni 2010.07.06. 22:59:19

@mothe: a szívem már alszik, nem hinném, hogy ő írogat...
www.mno.hu/portal/208502
2004-es cikk, arra hívnám fel a figyelmed, hogy a hálapénz 80%-t az orvosok 20%-a kapja...
És bocs, hogy nem vagyok az a 20 %, fiatal vagyok, de szeretnék normális fizetést hat év egyetem után, normálisan végzett munkáért.

dottornéni 2010.07.06. 23:01:18

@mothe: de van, egy 15 éves orosz csoda, amit a szüleimtől kaptam, és valami gondja mindig akad...és azok közé tartozok, aki tömegközlekedéssel jár dolgozni... (ami vidéki városról lévén szó, csak fél óránként jár...)

adamantium 2010.07.06. 23:01:36

@mothe: egyébként ha már a költségeknél tartunk szerintem az orvoslásban messze nagyobbak: a legutóbbi kongresszus amin voltam mivel külföldön volt nem találtam rá szponzort, bármily furcsa nem, nem visznek ki a gyógyszercégek thaiföldre, az európai kézsebészeti kongresszuson a részvételi díj, meg szálloda több mint 100 ezer volt, és saját pénzen mentem oda is. a legutóbbi szakkönyv amit vettem az 399 euró volt, ugye több mint 30 ezer

adamantium 2010.07.06. 23:03:09

@pcr: nem kell ezt sorscsapásnak venni, és nem kell feltétlenül nagy bajt keresni, egyszerűen vannak peches periódusok minden gyerek életében

dottornéni 2010.07.06. 23:03:40

@adamantium: még csak külföldi sem kell...a szakma éves hazai kongresszusa 45.000 Ft (plusz-mínusz 1-2 ezer).
Egy szakvizsga 30e Ft

dottornéni 2010.07.06. 23:04:44

megyek aludni, mert valakinek dolgoznia is kell holnap...
1 óra, és egy pocsék napnak megint vége....

Állítsuk meg a ......... 2010.07.06. 23:07:18

@adamantium:
Ha én leírnám az összes bajukat, betegségüket, akkor az kb 20 családnak megfelelő átlagot hozna:)))
és akkor még a férjemet még nem számítottam bele....

mothe 2010.07.06. 23:08:05

@adamantium: jó, versenyezhetünk ám, hogy kinek drágább, de megint nem látod a lényeget.

nekem egyetlen szakképesítésemet sem finanszírozta a magyar állam. dottornéniét igen, és most úgy érzi, neki rossz, mert a másodikért már fizetnie kellene.

egyébként nézd meg, mennyibe kerül egy belépő a siggraphra vagy az E3-ra, vagy az évente megrendezett Gnomon Masterclasses-ra, aztán nézd meg, hogy mennyibe kerül egy szimpla szoftverkezelői tanfolyam itthon, és szívesen elküldöm neked a linkeket az én 20-30 ezer forintos szakkönyveimről, amik általában 1-2 évente elévülnek és ki lehet őket dobni.

szerintem full felesleges ezt a dolgot elvinni az énapukámnakmegcascójavan irányba, mert nem ez a lényeg.

az a lényeg, hogy ha nem tetszik a szakma, nem lehet vele keresni, nem becsülnek meg, válthatsz. nem a mártírszerűen végighaldoklom az életem, mert én hű maradtam a szakmámhoz a legjobb megoldás.

arról meg tényleg hadd ne én tehessek, hogy melyik orvos kap jattot és melyik nem. ezt játsszátok le egymás között.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.06. 23:09:03

Jóéjszakát!
@dottornéni:
Miért nem mész ki körzetbe?

mothe 2010.07.06. 23:12:26

én is elmegyek aludni, mert ennek így a világon semmi értelme.

bocs mindenkitől az indulatos stílus miatt.

jó éjszakát, szebb napokat, (nálam) kedvesebb kommentelőket!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.06. 23:29:29

@mothe:

Azért egy hangyányi különbség van egy szabadpiacon mozgó grafikus és egy állami alkalmazott orvos között.

Mind fizetésben, mind felelősség tekintetében, mind a képzettség elsajátításához szükséges lexikális ismeretek mennyiségében. Arról nem is beszélve, hogy mennyire kell az egérkattintáshoz a személyiséged legmélyét is beletenned.

Ja, húszezer forintos szakkönyv... az nekem a vékony füzetke kategória, a rendes összefoglaló könyvek 80-100 ezerbe kerülnek.

És felteszem, te is 600-800 forintos bruttó órabérért csinálod a munkádat.

adamantium 2010.07.06. 23:33:49

@radiologus.hu: van ahol nincs annyi az órabér, pláne ha 16 órát dolgozol mondjuk hétfőn és csak 8 at fizetnek ki belőle, olyan címszóval, hogy mivel ügyelet után kötelező hazamenni, kedden nem dolgozod le a 8 órát

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 00:04:39

@adamantium:

Arra emlékszem, amikor kezdtem a pályát, valamivel kevesebb volt az órabérem, mint a McDonald's-ban a kezdő eladónak. Akkoriban nagy plakátokon kerestek embereket, onnan tudom, mennyi volt a hamburgeresnél.

aesculap 2010.07.07. 00:29:50

Néhány hónapja egy zártkörű orvosi portálon jelent meg ez a segélykérés. Kb 1 millió ft-ot sikerült összedobni, a kilakoltatástól megmenekült a kolléga, de azóta is lényegében éhezik, betegen dolgozik. Kora és betegsége miatt nem tud külföldre menni dolgozni.

"Kedves Kolléganők és Kollégák!

35 éves folyamatos munkaviszony áll mögöttem. .... .... főorvos vagyok. Végveszélybe kerültem. Nagyon szépen kérlek Benneteket, segítsetek!

Közvetlenül Húsvét után ki kell ürítenem és el kell hagynom családommal önkormányzati bérlakásomat- Bírósági végzést hoztak, a fellebbezésemet elutasították, 18 000 forint perköltséget kell 5 napon belül kifizetnem- a következők miatt:

Tavaly áprilisban záródott el artériám mindkét alsó végtagomban combtőtől, jobb lábamban térdig, bal lábamban combközépig. A jobb oldali hirtelen, ez azóta hideg, zsibbad és minden lépésnél rettenetesen fáj, alig tudok járni. Bal oldali fokozatosan záródhatott el, nem is tudtam róla, nem fáj, csak gyengébb a lábam, fokozatosan kialakult a mellékkeringés az elzáródott ér mellett. Azt mondták meg kell műteni mindkettőt . Táppénzre sem tudok elmenni, mert a fizetésem rámegy az önfenntartásra így is.

Így dolgozom továbbra is, látom el feladataimat egyre nehezebben, már-már alig elviselhetetlen számomra; Régebben volt egy-egy maszek páciensem, mára már nem bírom erővel gondjaim és betegségem miatt.

Élettársamnak megszűnt közalkalmazotti állása és banki tartozásait nem tudta tovább fizetni. Ezért én is vettem fel hiteleket, mely által adósságcsapdába kerültünk és mára kétségbeejtő, kilátástalan helyzetbe. 3 millió forintot meghaladó személyi kölcsön és közüzemi számla tartozásunk van.

Bírósági végzést hoztak lakásunk kiürítéséről, a fűtésszezon végétől nincs hol laknunk! A fizetésemet le fogják tiltani a köztartozások miatt, nem lesz miből élnünk.
Hátralékaink részleteinek fizetése nem fér bele tárgyhavi számláink mellé ezért a büntetőkamatokkal, mintegy lavina, a tartozás hónapról hónapra nagyobbra duzzad

15 éves autómat el kellett adnom. Most buszozok és gyalogolok fájós lábammal.

Végső, utolsó kétségbeesett kiáltás ez a kérés Hozzátok, Kolléganőkhöz és Kollégákhoz, utolsó remény. Sem az Önkormányzat, sem a munkahelyem nem tud segíteni rajtam."

Szóval, van ilyen. Saját ismeretségi körömben is több kolléga mindennapos anyagi gondokkal küzd, hóvégén gyakorlatilag zsíroskenyeret esznek.

Nem egyszerű a világ.

mothe 2010.07.07. 08:41:31

@radiologus.hu: értettem, Napólajos bácsi.

igyekszem fájdalmasan és lassan, de orvosi segítségre nem szorulóan megdögleni, mert a szakkönyveim ára alacsonyabb, mint a tieidé és a reálórabérem magasabb, mint a tiéd.

de azt, hogy neked sokkal többet kell tudnod a saját szakmádról, mint nekem az enyémről és a te megszerzett tudásod jóval értékesebb, mint az enyém, valamint azt, hogy nekem kevésbé kellene szívvel-lélekkel végezni a munkámat, mint neked, visszautasítom. semt téged, sem engem nem kényszerítettek ugyanis fegyverrel arra, hogy épp ezt a szakmát válasszuk. amíg úgy érzed, hogy lenézheted mások hivatását, addig csak azt tudom tanácsolni, hogy szarjál sünt, aztán lásson el téged valamelyik okos, kedves, jóképű és nem utolsósorban felsőbbrendű kollégád.

A többi önkéntes kisistent meg csókoltatom.

mothe 2010.07.07. 08:46:14

@aesculap: bár ez minden bizonnyal nem általános eset, hiszen ahhoz nagyon szerencsétlennek kell lenni, hogy az ember meg a felesége meg a gyereke is keresőképtelen legyen, de a történet példa értékű.

bevallom, nem gondoltam volna, hogy az orvos társadalom képes összefogni és segíteni egy öreg, bajba jutott orvoson, és ez figyelmeztetett arra, hogy oda kell figyelnem az általánosításra, ami dühből táplálkozik a fejemben.

és mi lett történet vége?

Twisk 2010.07.07. 09:29:39

@szabidoki: " több megoldás is létezik, de nem az egészségügy feladata megoldani a te szociális problémádat, azt neked kell elrendezni. Az ellátórendszer betegek gyógyítására van kitalálva, és jelenleg még ezzel is elég nehezen birkózik meg."

Az én "szociális problémáim" megoldódhatnak. Ezen a mentalitáson viszont semmi nem segít. Az embert magát - nem lehet kicserélni.
Szívem szerint azt írnám, h. kérlek jelezd merre kerülhetlek el, de sajnos ez a hozzáállás gyakori. Bárhol és mindenhol ebbe botlom.
Volt anno a gyermekeimnek egy orvosa. Igazi, vérbeli profi gyerekorvos. Főorvosként ment nyugdíjba és utána fogott magánpraxisba. Minden nap 2x rendelt, előtte - közötte házhoz ment. Volt fix vizit díja és kimenő díja. DE. És itt jön az EMBER: volt rá eset, h. minden nap jött injekciózni a gyerekemet és nem vett el pénzt. Egy fillért se. Ha egy mód volt rá, nem küldte kórházba a gyermekeimet, inkább megbeszélte velem mit tehet ő és mit tegyek én. Hatalmas tudású és vérprofi orvos. És EMBER. Azt gondolom/remélem, ez a hozzáállás még nem halt ki teljesen. Vagy újraéled? Talán.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.07. 11:02:38

@radiologus.hu: Rohadt jó, hogy ti mindenre rá tudjátok mondani, hogy nem jár. Nem jár a vérző fejsebű kisgyereknek mentő, nem jár a lázas gyereknek ügyeleti kocsi, nem jár normális ellátás a kórházban fekvőnek, nem jár normális hangnem az orvostól, nem jár semmi, de semmi, mert az a pénz nincs is amit mi befizetünk, az egy kalapszar, és örüljünk, hogy a "szabidoki" urak elküldenek a halálfaszára. Mert nekik viszont minden járna.

szabidoki 2010.07.07. 11:43:11

@Twisk: miért olyan nehéz elfogadni, hogy az egészségügynek van egy feladata, nevezetesen az egészségügyi problémák (=betegségek) kezelése, és más gondok megoldása nem tartozik a feladatok közé, ilyesmire nem is képes. Nem az én szemléletem a rossz, hanem a tiéd, mert te még mindig a szocializmusban élsz, akkoriban volt divat, hogy állam bácsi vigyázott rád, gondolkodott helyetted, hogy neked ne kelljen megerőltetni magadat, és rálőcsöltek az eü-re egy csomó szociális gondot. Ma már viszont más világ van, mindenki magáért felel, és állam bácsi sem segít annyit, mint régen.

Twisk 2010.07.07. 12:05:51

@szabidoki: Olvasod is amit írok? Az az érzésem, h. elővételeztél egy képet és folyamatosan arról beszélsz. Pont abban a kommentben írtam le az egyik pozitív tapasztalatomat. Utolsó kísérlet: magam tartom el magamat és a gyermekeimet. Magam gondoskodom beteg édesanyámról. Senkitől nem kapok egy fillért sem. Sem segélyben, sem ellátásban. BÉRÉRT dolgozom. EMBER vagyok. Ezt nem lehet elfogadni? Sírok, amikor meglátom a fizetéspapíromon, h. mit vonnak le tőlem. És dühöngök, amikor nemtörődöm, arrogáns, önelégült és embertelen megoldásokat látok. Ezt miért olyan nehéz elfogadni? NEKEM meg kell erőltetnem magamat, mert ha nem teszem, senki nem teszi meg helyettem. NEKEM nincs gazdag szülőm, gazdag családom és gazdag egzisztenciám. Valaki említette itt a dédikéjét (minden tiszteletem az övé), h. sok gyereket nevelt fel a háború alatt, stb. Igen. Az én nagymamám is. És nem fizetett TB-t. Cserébe vitt a doktorúrnak egy hízott kacsát. Az ellátás minősége egy dolog. Arról nem minden esetben tehettek. De az emberi tényező rajtatok múlik. Amíg nem veszitek a betegeket emberszámba, ne csodálkozzatok a felháborodáson. Mert a gyógyítás a ti dolgotok, ha kondás vagyok, ha miniszter. Ezt miért olyan nehéz elfogadni?:)

Fekete Dália 2010.07.07. 12:23:48

Én nem értem itt egyes orvosok miért is nyúlnak vissza az átkos időkhöz, meg a szocializmushoz, mert akkoriban még méltányosssági alapon is meg lehetett oldani a szociális és egészségügyi problémákat.
Ja, hát kérem a nyugatmajmolás az nagyon megy, mert pl. ha Dr.Shepard Kaliforniában elhajtja a beteget, mert nincs elég pénz a biztosítási számláján, akkor nem jár neki szívműtét, meg sokminden egyéb vizsgálat, legyen az egy 30 éve dolgozó munkás, vagy akár egy kisgyerkőc, ami nem jár az nem jár és kész.
Műtéti előjegyzéseket módosítanak ma orvosok, aki fizet zsebbe, annak megy akár 2 héten belül, akinek nincs pénze az meg várhat a sorára.
Ez a gusztustalan!
Mondjátok orvosok, nektek ez a pozitív példa?
Vajon mikor és miért romlott el MINDEN?

Biztos a betegek hibáztak

mothe 2010.07.07. 12:56:22

@fehérzaj: csakis mi, betegek hibáztunk, összefoglalnám a fent leírtak alapján:

nem szavaztuk meg, hogy az orvosok okosabbak, felsőbbrendűek és nekik több minden jár, mert hat éven keresztül tanulniuk kellett, és még utána is néha tovább kell képezniük magukat és tulajdonképpen szívességet tesznek azzal, hogy bemennek dolgozni.

mi, a társadalom alja (értsd: nem orvosok) pedig nem érdemlünk meg semmit, mert a TB-fizetést az Apeh felé küldjük, nem az ő magánbankszámlájuk felé

egyébként is ostobák vagyunk, mert bármilyen szakmánk is legyen, összehasonlíthatatlanul kevesebbet kell tudnunk hozzá, mint egy orvosnak

akár nyolc általánossal is lehet autónk, ami felháborító

és van, hogy többet keresünk, mint ők, de ha nem, akkor is mindenki több jattot kap, mert az a 100 milliárd forintra becsült éves hálapénz, amit kifizetünk nekik, az sose az ő zsebükbe megy, hanem a másik, gazdagabb (tehát gonosz, tarkónlőnivaló) kollégájuk zsebébe.

és kussoljunk, mert már nincs szocializmus, tehát állam bácsinak nem kötelessége semmi, és az, hogy állam bácsi a mi adónkból finanszírozza az egészségügyet, az nem számít, ettől még az orvosnak nem kell szolgáltatnia, de joga van felháborodni, ha felkeltik éjszaka, és minősíthetetlen stílusban szólhat bárkihez, hiszen végülis felsőbbrendű, mert 6 évig járt egyetemre. ingyen, de ez megint csak nem számít.

Emberek! Kövessünk el tömeges öngyilkosságot, ezzel is segítsük orvostársaink életszínvonalának javulását!

Fekete Dália 2010.07.07. 13:09:52

@mothe: :)))))

Tömeges öngyi?
Ugyanmár, akkor meg a kórboncnokok háborognának.

Most bemásolok ide egy szülészblogos hozzászólást:
tapasztalat
Én 7 hónapja szültem a Klinikán. Tapasztalatom az, hogy minden orvos úgy vállal el, hogy reménykedik a busás honorálásban. A szülésznők is azt mondják, jó pénzért mindent elvállalnak. Tudok dokit aki kerek perec kimondja a busás összeget(120000Ft), a szülők vagy bevállalják vagy nem. Volt olyan anyuka aki 50 órát volt szülőszobán mert nem volt orvosa. Viszont hallottam, hogy az egyik nődoki a de. folyamán vitt haza CSAK 500000Ft-ot. Jó mi? Szomorú, hogy itt jár az egészségügy és ha nincs pénzünk mehetünk az elfekvőbe vagy vajúdhatunk napokat. SZOMORÚ, hogy ennyi egy ember és egy születendő új élet.

Twisk 2010.07.07. 13:15:39

@fehérzaj: Na erre kaptam meg tegnap kerek-perec, h. ha magánorvost = méltányos ellátást akarok, akkor igenis fizessek.Sokat. Mert x összeg alatt rám sem néznek. Oké, h. a havi fix nem sok (bár ez is relatív), de abból nem fussa egy röpke ránézésre?

szabidoki 2010.07.07. 13:20:30

@Twisk: ez így nem megy, elbeszélünk egymás mellett...
@fehérzaj: az, hogy valaki pénzért előrébb kerül a várólistán, semmmiképp sem pozitív példa, nem is állított ilyet senki. A probléma az, hogy jelenleg nincs kellően elválasztva a magán- és állami egészségügy. Vannak ugyan magánrendelések, de mondjuk egy komolyabb műtétet már nemigen lehet magánúton elintézni, mert kevés és drága a magánkórház, ezt csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. Van viszont egy olyan réteg a betegek között, akiknek igénye és pénze is van arra, hogy az állami ellátásnál "többet" kapjon (de annyi nincs, hogy elmenjen a Telkibe), ők elmennek hát a főorvos magánrendelésére, meg fizetnek a várólistán előbbre kerülésért. Nem szép, de ez van, jelenleg ez a kereslet-kínálat alapú piac egyik szép példája. Épp ezért "belülről" soha nem fog megszűnni, a szabályozónak kell másfajta környezetet teremteni, hogy ez a jelenség eltűnjön. Az eddigi eü-kormányzatok viszont nem csináltak rendet, mivel az igen sokba kerülne. Hogy a mostani mit lép, majd kiderül, de nagyon nem kell reménykedni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 13:21:27

@batgirl:

A szakmailag indokolt dolgok járnak.

De amíg vérző fejsebű, felszínes horzsolásnál kissé nagyobb sérülést elszenvedett, meg egy szem lázcsillapítót beadni képtelen szülők miatt jár a mentő, addig a szívinfarktust kapott apukádhoz nem fog kimenni, mert a vérző fejsebhez meg a lázhoz korábban érkezett a hívás.

Az általad, mint társadalom által befizetett összeg fényében meg nagyon örülj, hogy egyáltalán van kórház, ahová befekhetsz, és van sebész, aki összerak.

Fekete Dália 2010.07.07. 13:22:36

@Twisk:

Mert ők nem ezt érdemlik, hogy a betegek háborgassák őket, csak akkor nem tudom miért választották ezt a szakmát.
Normális esetben az egészségügy a betegellátásból áll.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 13:24:21

@szabidoki:

A kórházi hivatalos várólistákat szigorúan ellenőrzik, azon nem lehet csak úgy zsebbe pénzért hipp-hopp előrekerülni.

Twisk 2010.07.07. 13:24:45

@szabidoki: Most fogok pezsgőt bontani. Végre nem én vagyok egyedül hülye. Igen, igen, igen. ElbeszéLÜNK. Ez volt eddig számomra a legnagyobb mondatod. Irónia nélkül mondom: köszönöm.

mothe 2010.07.07. 13:33:03

@radiologus.hu: ROFL.
hát hogyne.
a jatt után meg minden orvos adózik.
és te a 140.000-es nettó fizetésedből veszed a 400 eurós szakkönyvet és abból mész konferenciára szállodával.
az én anyukám meg az Elizabeth Taylor.

szabidoki 2010.07.07. 13:35:45

@radiologus.hu: nyilván nem a transzplantos listára gondolnak itt az emberek, hanem X főorvos filofaxára.

Twisk 2010.07.07. 13:35:50

@fehérzaj: Normális esetben. De ami itt megy, az már maximálisan a tyúk - tojás problémakör. Mi volt előbb? Az elégedetlen orvos vagy az elégedetlen beteg? Hol az eleje? Melyik az ok és melyik az okozat? Minden dolgozó ember életében van olyan nap és van olyan óra, amikor azt mondja elég, nem csinálom ezt tovább. Aztán elmúlik. Nálunk az egyik alkalmazott kijelentette: amíg fizetgetést kap, addig csak dolgozgat. Erre mondtam én, h. jó, de ezt kérem írásban is. Szerinted megtette?.)

Fekete Dália 2010.07.07. 13:37:20

@mothe:
Akkor mi rokonok vagyunk, mert az én papim a Richard Burton volt.:))

Fekete Dália 2010.07.07. 13:40:05

@mothe:
Ja és az unokahugim grafikus.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.07. 13:50:02

@radiologus.hu: Nem baj, ha nem örülök??? Mert kölyök koromban is utáltam, ha azt mondták, hogy örülj, hogy neked jut spenót, máshol éheznek..Akkor sem örültem.

Fekete Dália 2010.07.07. 13:53:38

@szabidoki:
Igen olvastál a gondolataimban arra gondolunk, arra a kis zsebnaptárra.

mothe 2010.07.07. 13:56:36

@fehérzaj: ó, a szegény pára. ő is csak így kattint az egérrel, oszt kapja a nagy lóvét, mi? :)

egyébként szólj, ha tud egy állást. :)

Fekete Dália 2010.07.07. 13:59:07

@mothe:
Kattint az egérrel, oszt kapja a lóvét, és falja a jó pasikat:)

Számítógépes grafikával foglalkozol?

mothe 2010.07.07. 14:01:52

@fehérzaj: azzal, csak nem kapok állást, mert elég szar grafikus vagyok, ahogy dottornéni is megmondta.

Twisk 2010.07.07. 14:06:40

@mothe: No eggen. És itt várod, h. a cociális problémáidat megoldja ja zállambácsi, meg a zegészségügy. :)

Fekete Dália 2010.07.07. 14:10:08

Nahát, nahát
Grafikusnak csakis a rosszul rajzoló képzőművészpalántákat veszik fel:))))

mothe 2010.07.07. 14:13:37

@Twisk: dehátakkormégishováforduljak? ja, tudom. fel.

Twisk 2010.07.07. 14:20:39

@mothe: Na máááá..... Tessék magadat megerőltetni, nah.:)

mothe 2010.07.07. 14:22:27

@Twisk: azt nem lehet, mert még a végén sérvet kapok, és azzal nagyon leterhelném a magyar egészségügyet és beperelhetnének gondatlanságból elkövetett beteggé válás miatt.

Fekete Dália 2010.07.07. 14:24:18

@mothe:
Rajzold meg a DNS láncot, vagy az egyik rektor arcképét készítsd el, oszt add el nekik feláron.

Twisk 2010.07.07. 14:31:05

@mothe: Igaz.:( De van egy ötletem... Ha úgysincs melód, képezd magadat és akkor majd meg tudod magadat műteni a konyha asztalon. Az mondjuk ócsó, nem?

Fekete Dália 2010.07.07. 14:32:26

@mothe:
Hány szeme a lesz a rektobácsinak?

Twisk 2010.07.07. 14:34:33

@fehérzaj: Höhö. Hát ahányért fizetnek! :)

mothe 2010.07.07. 14:44:11

@Twisk: sajnos azt nem lehet, mert én nem vagyok elég okos, én az a karcsi vagyok, akiről Weöres Sándor ír, nem az a gyerek, aki a történet elbeszélője és feltehetőleg orvos lesz, ha felnő:

Karcsi hüje.
Panni hüje.
Csak én vagyok okos, mert nekem a segembe is felyem van.

Twisk 2010.07.07. 14:53:17

@mothe: Hmm.... Szal magyarul popsibuksi?

mothe 2010.07.07. 14:56:12

estelg=esetleg. mondom, hogy hüje vagyok.

Twisk 2010.07.07. 15:04:41

@mothe: :) Ne hülyézzé, mer' a végén még agybélzést kapsz.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 15:49:20

@mothe:

Én magánorvos vagyok, semmi közöm borravalóhoz meg effélékhez. :-)

Aki gyorsan szeretne megbízható diagnózist, az szépen kifizeti a díjamat.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 15:52:21

@szabidoki:

Egy filofax meg egy filofax, olyan, mint a viccben a medve halállistája.

Egyébiránt manapság már a piszlicsáré beavatkozásokhoz is kötelező a nyilvános várólista.

Konkrétan: CT-előjegyzés a neten.
www.uzsoki.hu/node/82

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 15:54:01

@batgirl:

Ez van.

Megoldható, hogy kevesebbet fizess - ha a szabályok nem változnak, akkor még az sem lesz, ami most.

Rontani mindig lehet.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 15:55:58

@fehérzaj:

A zsebnaptár meg a fizetős dolgokra való.

Akinek több pénze van, vesz egy autót és megy az autópályán. Akinek kevesebb, az meg felül a sárga buszra.

Mindketten eljutnak a célig.

mothe 2010.07.07. 16:07:53

@radiologus.hu: akkor végképp nem értem, hogy milyen alapon meséled el, hogy merre hány méter az állami eü-ben.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 18:32:11

@mothe:

11 éve praktizálok, azaz 17 éve van rálátásom az állami egészségügyre.

Nézd meg, hogy hol rendelek. :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.08. 07:21:22

@radiologus.hu: Tudod, ha elkezdünk sokan nem fizetni, hiszen tudjuk, hogy van másik lehetőség is, akkor annak az lesz az egyik következménye, hogy ti még ennyi fizetést sem fogtok kapni, az egészségügy teljesen összefog roppanni, beláthatatlan következményei lesznek. Szóval úgy érzem, hogy nem azokat kell fikázni, hogy milyen kevés az a pénz amit befizetnek, hanem ellenkezőleg. Akinek TAJ száma azt el kell normálisan látni, hogy az emberek, igenis kedvet kapjanak ahhoz, hogy bérük nem kevés %-át oda adja az államnak. De ha ennyire undorító az egészségügyben az ellátás, csak olaj a tűzre. Csak megjegyzem, hogy találkoztam már normális hozzá állású orvosokkal, nővérekkel. A jó szó, és a mosoly nem kerül semmibe, és ezt ők is tudják.
Tiszteletem a nagy tudásnak, MINDEN tudásnak, nem csak az orvosinak. Bármilyen szakma megérdemli, hogy az emberek tiszteljék a ráfordított tanulási időt. Minden munkára szükség van, tehát nem kell lefikázni egymás szakmáját. Én is tanultam vagy 12 évet, és folyamatosan kell képeznem magamat, ahhoz hogy eltudjam látni a munkámat. És nekem is pénzbe kerül minden. Szakkönyv, szoftverek, tovább képzések.Felelősség hatalmas. Ha azt nézzük egy ácsnak hatalmas a felelőssége, mert ha azt a tetőt nem csinálja meg rendesen, az ember életet követelhet. Szóval ne basztassuk egymást, hogy ki mekkora isten. Utóiratban: tisztelem az orvosok, és nővérek tudását.És szeretném tisztelni az emberekhez való hozzáállásukat is.Itt magyarországon, fáradtan és fásultan, és nem túl jól megfizetve.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.08. 07:55:23

Húú..vissza olvasva, előbb kellett volna még egy kávét innom. Reggel van:)) Bocs, emberek:))
Javítások: "Szóval úgy érzem, hogy nem azokat kell fikázni, akik rendesen fizetnek...."
"Akinek van TAJ száma, azt el kell normálisan látni, hogy az emberek, igenis kedvet kapjanak ahhoz, hogy bérük nem kevés %-át oda adják az államnak.."
Szóval még egyszer bocs a hibákért:))

Fekete Dália 2010.07.08. 08:08:07

@radiologus.hu:

A filofaxnak nincs helye az állami egészségügyben, azért mert neked magánrendelőd van és nálad fizetős a vizsgálat, attól még a közkórházakban ez törvénytelen dolog.
Állami pénzen, állami eszközökkel, munkaidőben magánbetegeket pénzért ellátni a többi kárára büntetendő cselekmény.
Ezért IS kellene kutakodni az eü táján.

Nyilvános lista, meg ami igaz belőle, hagyjuk már.:)

Fekete Dália 2010.07.08. 08:52:25

@radiologus.hu:

"Akinek több pénze van, vesz egy autót és megy az autópályán. Akinek kevesebb, az meg felül a sárga buszra.
Mindketten eljutnak a célig. "

Mindenképpen eljutnak a célig, hát a temetőbe előbb-utóbb eljut mindenki.
Az utóbbi sajnos hamarabb.
Senki sem közölte, hogy ez a iránycél az egészségügyben.

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.08. 10:18:47

@radiologus.hu:

A betegek többsége nem tehet az orvos és a nővér fizetésének méltánytalanul és embertelenül alacsony voltáról. A TB-t és egyéb járulékokat tisztességesen fizető embernek gyakran az az érzése, hogy valami olyanért szivatják, ha egyszer orvoshoz kell mennie, amihez semmi köze nincs.

Az pedig nem működik, hogy csak az egyik oldal (beteg, kormányzat, akármi) felelős azért, hogy minden szar. Az orvosi szakma rossz általános megítélésben bizony - és sajnos - nagy szerepe van azoknak az orvosoknak, akik pl. úgy bánnak a betegekkel, mint a kutyával, vagy kedvesen, de nem nagy odafigyeléssel kezelik (félre.)

adamantium 2010.07.08. 15:48:44

@Droidfigyelő: szóval nem azért említem de amikor a MÁV alkalmazottak sztrájkoltak akkor is a nép szívott, pedig nyilvánvalóan nem a nép volt a az akit meg akartak hatni a sztrájkolók (vagyis közvetve igen, mert a nép elégedetlensége nyomást gyakorol a kormányra) akkor miért csodálkozol, hogy az elégedetlen egészségügyi alkalmazott a népre fejt ki nyomást? mégis kire tenné? csak az a különbség, hogy a MÁV sztrájkot a nép szimpátiával viselte, addig az egészségügyre mindenki fúj, megnézném ha egy hónapig az orvosok se látnának el csak életmentő beavatkozásokat és emiatt meghalna vagy 10 ezer ember akkor mit szólna hozzá a nép? más országokban megtették és lásd milyen orvosi fizetések vannak mondjuk lengyelországban

Fekete Dália 2010.07.08. 19:04:54

@adamantium:
Belehalni?
Gondolkozz már el légyszi!
Egy utazási szolgáltatás szüneteltetése egészen más dolog, mint egy egészségügyi szolgáltatás.
Azt gondolod, hogy egy szrájk miatt itt milliókat fogtok kapni?

Tudod mikor járnátok jól ti rovosok, ha nem lenne egy darab beteg sem,legalább akkor munkátok sem lenne.

Annyira ki akartok emelkedni a többi közül, hogy az már elképesztő.

adamantium 2010.07.08. 20:51:36

@fehérzaj: miért ha olyan helyen laksz ahol csak vasúttal tudsz közlekedni és emiatt a sztrájk miatt nem tudsz munkába menni akkor éhen hal a család ugye? az az igazság, hogy megérdemelnétek egy rendes sztrájkot csak túl jószívű az orvostársadalom és nem akar kib@szni a néppel pedig a többség (ahogy te is) megérdemelné, hogy meglássa milyen is bajban lenni és nem kapni segítséget csak akkor amikor már halálodon vagy

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.09. 06:07:15

@batgirl:

Nyugi, nem kell félteni az orvosokat.

Ha az állami ellátás összeomlik, akkor majd lesz magánellátás - ez olyan, mint a kenyér, mindig szükség van rá.

Ha meg visszamegyünk a középkorba, akkor meg barter lesz: hipertónia beállítása 2 birka.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.09. 06:11:14

@fehérzaj:

Láthatólag halvány fogalmad sincs a kórházi várólisták mibenlétéről és szabályozásáról.

Ez nem baj, de legalább ne büszkélkedj a tudatlanságoddal.

:-)

A filofax meg flofax, egy orvosnak van joga jegyzetelni a betegieről.

Az állami infrasturktúrán történő magánellátás megítélésében egyetértünk.

Egyébként a tisztelt betegek hozzáállása is érdekes - "nehogy már ki kelljen várni a soromat, inkább fizetek".

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.09. 06:16:00

@fehérzaj:

Nem a sztrájk miatt lesz rendes fizetés.

Mint a lengyeleknél: annyi lengyel orvos ment el Angliába, hogy az ellátás veszélybe került.

Tehát a lengyel állam kénytelen annyit fizetni, mint az angolok, hogy visszamenjenek az orvosok.

Piac van, valahogy azon senki nincs kiakadva, hogy egy bankár mennyit keres.

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2010.07.09. 12:51:45

@adamantium:

a MÁV- és BKV-sztrájkokat egyáltalán nem övezi általános szimpátia.

és van némi súlybeli egyenlőtlenség az utazóközönségnek okozott kellemetlenség illetve a beteg szivatása között, vagy szerinted nem?

egyetlen jóérzésű ember sem örül annak, hogy az orvos szív és méltatlan helyzetben van. de amikor valaki megbetegszik (most nem azokra gondolok, akik mentők hívnak, ha rosszul vágták le a körmüket), akkor nincs lehetősége mérlegelni, hogy "ok, az orvosok szarban vannak, akkor várok két évet, hátha jobb lesz a helyzet, addig majd nem fáj."

azt kívánom minden eü dolgozónak, hogy keressen hússzor többet holnaptól. megérdemlik. de a kutyamindenit, nehogy már a vétlen, szerencsétlen páciens sorsa múljon azon, mennyire frusztrált az orvos. ma orvoshoz menni lutri: vagy kifogsz egy becsületes, elhivatott embert, aki törődik veled, a körülények ellenére, aki kedvesen szól, pedig marhára leterhelt stb., és akinek szívesen teszed a borítékot a zsebébe. vagy belefutsz egy mészárosba, bocs. aki vagy azért utál téged mint beteget, mert rossz orvos, vagy azért, mert elege van mindenből. és ez annyira azért nem biztató a gyógyulásod szempontjából. lásd a korábbi posztomat az apám haláláról.

szerintem a fizetésről szóló folyamatos polémia, valamint az egész ügynek abbéli megközelítése, hogy minden rossz innen fakad, semmi értelme, bármennyire is jogos a tisztességes fizetés elvárása.

egyébként én nagyon szívesen fizettem ki a vizitdíjat, amikor még volt.

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.09. 12:54:16

@adamantium:

bocs, a fenti nick is én vagyok, de egy másik blog idióta moderátorának tiltása miatt csináltam egy másikat.

Fekete Dália 2010.07.09. 13:17:14

@radiologus.hu:

Azt nem tudhatod, hogy nekem van-é rálátásom arra listára.

Na most akkor vedd úgy, hogy én kiakadtam a kijelentéseden, miszerint piac van.
Ti akkor kofák vagytok, akik mint őstermelők áruljátok a portékáitokat?
Az egészségügy nem erről szól, nem erről kellene, hogy szóljon.

A bankárok fizetésén ki nincs felháborodva szerinted?

Fekete Dália 2010.07.09. 13:19:21

@adamantium:
Köszi!
Rendes vagy.
Az mááá biztos, hogy hozzád nem fordulnék segítségért, ha orvos lennél.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.09. 13:45:09

@adamantium: Basszus, szégyen hogy te is orvos vagy. Én kérek elnézést miatta.

adamantium 2010.07.10. 00:33:21

@batgirl: az meg szégyen, hogy te magyar állampolgár vagy ezzel a mentalitással bantusztániában kellene éljél, ott majd kigyógyítana egy sarlatán a bajodból miután kifizetted a két birka+3 kecske árat a vizsgálatért és a 2 tevét a gyógyszerért

mothe 2010.07.10. 07:52:28

@radiologus.hu: ha odateszed egymás mellé az ingyen kenyeret, ami csak holnapután érkezik, meg a drága kenyeret, ami ott illatozik és te ki tudod fizetni, várnál az ingyen kenyérre pusztán azért, hogy erkölcsi magaslatra kerülj?

csak azt lehet megvenni, amit eladnak.

mothe 2010.07.10. 07:58:21

kicsit olyan ez az orvosi fenyegetőzős aggyápézt hozzáállás, mint a vegyél dvd-t, ne töltsd le a filmet propaganda.

megvettem az egyik kedvenc filmemet 3 DVD-s díszdobozos kiadásban, nem kevés pénzért. ha beteszem a lejátszóba, közel másfél percen keresztül több nyelven végigolvashatom, hogy hogyan fog lemészárolni a mindenki, ha lemásolom a filmet. utána meg kell néznem 3 vagy 4 logót, egy reklámfilmet, ami elmondja, hogy ha autót meg tv-t nem lopsz, akkor filmet se tölts le, mert az is lopás. ezeket a részeket NEM LEHET kiiktatni a lejátszásból. így aztán a díszkiadás kikerült a polcra, majd letöltöttem a filmet a netről, és ha meg akarom nézni, csak klikkelek és 3 másodperc múlva elkezdődik a film. na, többek között ezért tölt le az is, aki egyébként vásárolna.

csak én látom az analógiát?

embalu 2010.07.10. 11:59:00

OK, úgy látom itt mindenki beárazta az orvosokat

a kérdés a következő: szerinted mennyit kéne fizetni egy 30-40 éves szakorvosnak havonta? bruttó/nettó is jöhet!

a havi átlagbér ma Mo.-on bruttó 200e ft

Mille38 2010.07.11. 22:07:16

@radiologus.hu: Nagyon gáz: a nőgyógyászat több mint fele művi abortusz. Tényleg ezért tartunk fenn drága kórházakat, képezünk orvosokat?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása