Mire fizettem 9000 forintot?

2010.06.21. 06:00

Két magánrendelőben megtörtént esetet szeretnék elmondani.

 

Az egyik tavaly nyáron történt. Hónapok óta kapart a torkom, és köhögtem, majd teljesen elment a hangom. Ettem a Tantum verdét és társait kilószámra, semmi eredmény.


Mikor már a férjem se tudott az éjjeli ugatásomtól aludni, rászántam magam, hogy elmegyek a fül-orr-gégészetre, de mivel az állami ellátásról van tapasztalatom, magánrendelőt választottam.

 

Kértem és kaptam időpontot. Pontosan odaértem. Úgy hatan voltak előttem, amit nem értettem, de viszonylag gyorsan haladt a sor, és egyébként se szoktam dolgokat félbehagyni.

 

Behívtak, nem tudom, lányos zavaromban hogy kezdtem a mondókámat, ilyenkor az ember egyszerre szeretne rövid, tömör, érthető, és lényegretörő lenni. Valahogy megpróbáltam elmotyogni, hogy hónapok óta köhögök.

 

- És mi történt, hogy PONT MOST kellett idejönni ?

 

Erre maximum azt mondhattam volna, hogy mostanára lett 6.000.-forintom a vizitre.


Mindenesetre ez volt az első és utolsó találkozásunk.

 

Szintén hónapok óta fáj a térdem. Tudom, hogy ha azonnal rohan az ember segítségért - közben ha várna 1-2 hetet, lehet, elmúlna a baja - az nem jó, ha meg elhanyagolja a problémáját, azért kap ki.


Módszer a szokásos: magánrendelő , időpont kérés, időben megjelenés.Odamegyek, vannak előttem, nem baj Végre bejutok, panaszkodom, orvos megnézi, megállapítja, hogy ehhez MRI-re van szükség.


MRI vagy itt a magánrendelőben akár holnap 19.000.-forintért, vagy az államiban hónapok múlva.
Gondolkodási időt kérek, az információért fizetek 9.000.-forintot, és hazamegyek.


Hirtelen nincs a dologra 19.000.-forintom, elballagok a háziorvoshoz. Mondja, hogy a traumatológiára nem kell beutaló.
Irány a traumatológia ambulancia. Kapok időpontot a szakorvoshoz, 3 hét múlva mehetek.


Ismét pontosan odaérek, vagy 2 óra várakozás után bejutok a magánrendelőből ismert "orvosomhoz". Odaadom neki a saját maga által aláirt "leletet", ami összesen annyi, hogy MRI vizsgálat javasolt.


Mosolyog, ir egy beutalót az MRI-re, és én balra el. Kérek időpontot MRI-re, kapok is, 3 hónap múlva a leletemmel majd elmegyek.... Hogy hová azt nem tudom, csak azt, hogy ehhez az orvoshoz semmiképp.

Lehet, hogy a magánrendelőben nem adhat beutalót MRI-re, de hogy annyi se férjen bele a 9 ezer forintos vizit dijába, hogy azt mondja, holnap reggel tessék bejönni az ambulanciára ott adok ?!?!?! Háááát...


A térdem természetesen változatlanul fáj, és most még azon is törhetem a fejem, mire is fizettem 9 ezer forintot ???

 

Ebből a történetből megint kiderül, hogy gond van a betegek és orvosok közötti kommunikációval. Biztosan mindkét oldalnak van javítani valója, ezt a tegnapi bejegyzés kapcsán már kivesézték kommentben. Egyértelmű, hogy az orvosok többsége sem kommunikál profi módon.


Mégis, mikor olvastam a bejegyzést, jót mosolyogtam. Ezt a kérdést ui., hogy mért pont most jött a kedves beteg, én is rendszeresen felteszem, ha hónapok/évek óta változatlan panaszokat mondanak el. Csak utána megmagyarázom, hogy ezt azért fontos tudni, hogy változott a panasza, rosszabb a helyzet, netán más betegség miatt jött, csak a teljesség kedvéért számolt be a krónikus problémáról, vagy egész egyszerűen most lett tele a hócipője az adott panasszal. Ha valaki mindezt egy mondatban akarja elmondani, akkor lehet félreértés. Azt nem hiszem, hogy a magánban akkora teher lenne, ha a beteg megjelenik. Aki mégis így érzi, az jobb, ha gyorsan szabadságra megy.


A másik történetről pár dolog. Az ugye megvan, hogy magánból az államiba nem lehet utalni? Tehát ha valaki magánrendelésen jár és térd-MRI-t kérnek neki, akkor vagy kifizeti (az államiban is), vagy megkerüli a jogszabályt (elmegy másik, állami rendelésre és ott beutaltatja magát), vagy újrakezdi a kivizsgálást az államiban. Írtam már, hogy ez így szerintem alkotmányellenes, mert a (jó eséllyel TB-t is fizető) magánbeteg és állami rendelést felkereső beteg között nem szakmai alapon diszkriminál (van-e szüksége MRI-re, vagy nincs), hanem pusztán az alapján, hogy az egyik a magánorvoshoz fordult. Addig azonban, amíg nem követelik százezrek, hogy változzon meg a helyzet, addig ez a rendszer marad. Tessenek nyugodtan az utcára menni, én nagyon örülnék neki.


Ebből a diszkriminációból persze következhetnek olyan helyzetek is, mint amivel a poszt írója szembesült. Lehet, hogy mondhatta volna neki a magánorvos, hogy jöjjön be másnap és kap beutalót, de az jóval közelebb lett volna a törvénysértéshez, mint így, hogy a beteget a háziorvos beküldi a szakrendelőbe, ahol akárkivel találkozhat.


Az is igaz, hogy a Szent Kommunikáció itt is segít, amit leírtam, azt a magán-ortopédnek el kellett volna mondania részletesen.

 

Dr.Morcz

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Despota 2010.06.21. 10:44:27

@Despota: Ja,. és júli 4-11 között csak minimális időm lesz a bloggal foglalkozni, mert elutazok, szóval (majd ki is írom posztba) keresnék egy admint, aki a moderálást megoldaná. A posztokat természetesen kiteszem majd én.

NemesekErnyo 2010.06.21. 10:44:41

@Despota: Szuper, drukkolok, hogy sikerüljön az elképzelésed :) Egyébként nagyon tetszik az új arculat!

Despota 2010.06.21. 10:46:20

@NemesekErnyo: Köszönöm, az új sablon pedig szerintem is nagyon jó lett, bár még a menüpontok nem készültek el.

Irise 2010.06.21. 10:59:58

Hali!

1. egy hosszú ideje fennálló panasz esetén nagyon lényeges tudni,hogy milyen változás állt be most. Tehát meg kell kérdezni a betegtől,hogy miért pont most jött.
-ha érdemes lett volna várni vele,és magától elmúlik, azt is megmondom a betegnek, mert akkor legközelebb,ha ugyanez a panasza lesz,nem vár feleslegesen órákat.
-ha hamarabb kellett volna jönni,azt is megmondom, hogyha legközelebb ez történik vele,akkor ne veszélyeztesse magát.

2.A térd. Orvos magánban megvizsgált, nyilván előre tudtad,hogy mennyi. Azon sem kellene csodálkozni,hogy egy másik diagnosztikai ellátás nyilván többe kerül,mint az első vizsgálat. (Mondjuk elmész magán fogorvoshoz. Húzásonként és tömésenként külön fog számolni, nem a székbe beülésért számol 5ezret, és elvégez érte mindent.)
De ha jól értettem, legfőképp az volt a beteg baja,hogy az orvos külön kezelte a magánrendelését és az állami rendelést, és nem vette előre az állami listán őt, akit magánúton már látott.

Miért van az,hogy a betegeknek egyedül az fontos,hogy ők a sor elején legyenek, valahogy a többiek elé tolakodjanak?
Miért van az,hogy az egyik posztban azért szar az orvos,mert betartja az állami szabályokat (nem hívja be előbb a magánbetegét), a másikban meg azért,mert nem tartja be (magánbeteggel foglalkozik az állami ellátás alatt)?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 11:06:17

@samcro:

A fájós térd esetében - ha a fájdalmak olyan jellegűek, hogy képalkotó vizsgálat kell a tovább lépéshez - első körben ultrahang-vizsgálat szükséges, kivéve, ha keresztszalag-sérülésre van gyanú.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 11:12:01

@jacint70:

A röntgenfelvétel lelete általában akkor készül el, amikor a páciens már árkon-bokron túl jár.

A vizgálat "kiértékelője" egyébként a radiológus. :-)

Az ultrahang után én mindig összefoglalom 1 mondatban, hogy van-e baj, és ha igen, az miben áll. Erre pont elegendő idő, amíg az illető a zselét törli magáról.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 11:17:21

@Irise:

Te is tudod, hogy - tisztelet a kivételnek - nagyon sok ember simán félrelökné a rózsával megszúrt bibis ujjacskájával a rákos kisgyereket maga elől, s ezt csak azért nem teszi meg, mert a gyerekeknek külön rendelése van.

Gyakran háborognak, hogy a mentővel érkező, többszörösen sérült embert miért veszik előrébb.

Káin 2010.06.21. 11:18:54

@radiologus.hu: Sajnos ez tényleg emberi vonás, mindenki a saját baját tekinti a legnagyobbnak és nincs tekintettel másokra.

Káin 2010.06.21. 11:22:57

@radiologus.hu: Sajnos ez tényleg emberi vonás, mindenki a saját baját tekinti a legnagyobbnak és nincs tekintettel másokra.

epres négercsók 2010.06.21. 11:30:29

MRI, Pécsi Diagnosztikai Központ: kb. két hónap az előjegyzés, mert a fél Dunántúl oda jár. De még az sem úgy működik, hogy az ember csak úgy bemegy az időpontra. Nekem volt olyanom, hogy du. ötre kaptam időpontot, este 8 után kerültem be. Az ok eléggé nyilvánvaló: túl azon, hogy rengeteg beteg van, a neurológiáról folyamatosan hozzák le a betegeket, akiket előző nap vitt be a mentő (engem is vittek már be oda soron kívül).
Én elhiszem, hogy van olyan MR, amire mázlista emberek két hét alatt bejutnak, de voltam elégszer ilyen vizsgálaton (meg a rokonok közül többen is), hogy elmondhassam: ez rohadtul nem jellemző.

epres négercsók 2010.06.21. 11:34:15

@védőanygyal: Nem unod még a magánéleted kiteregetését, meg ennek az orvosnak a fikázását? Ha nem mondta még senki, akkor én most mondom: ezzel csakis magadat minősíted, és egyrészt senki nem vesz komolyan, másrészt mindenki tökidiótának néz.
Despi, légyszíves moderálni mostmár...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 11:35:06

@epres négercsók:

Az szokott ilyenkor a háttérben állni, hogy lemondják az időpontot, és keletkezik egy luk az előjegyzésben.

Despota 2010.06.21. 11:36:35

@epres négercsók: Az előző hosszú mocskolódását, amelyben név is szerepelt már kiszedtem, most ezt is ki fogom és bár ellenkezik az elveimmel, de ki is tiltom.

epres négercsók 2010.06.21. 11:36:40

@Káin: 1-2 héttel ezelőtt valaki belinkelte, szépen időrendi sorrendben ennek a tyúknak a hozzászólásait, aki hónapok óta teleszemetel minden blogot azzal, hogy volt egy orvos szeretője, aki egyszer csak elhagyta, és (állítólag) molesztálta a gyerekeket a kórházban. A hsz-ek alapján az orvos személye egyértelműen beazonosítható volt.
Nem véletlenül mondtam a fórumgazdának, hogy gyomlálja ki sürgősen ezeket, mert simán fel lehetne jelenteni az olvtársat az ilyesmi miatt...

Despota 2010.06.21. 11:39:05

@epres négercsók: Nem csak beazonosítható, ma teljes név is szerepelt a m,ár törölt kommentben. De már kitiltottam.

gpetersz 2010.06.21. 11:39:32

Az mondjuk engem is érdekelne, hogy magánrendelésen miért kell mondjuk 1 órát várni? (nemrég esett meg)

Majdnem elmentem, végül maradtam. Orvos fáradt, ingerült (magánrendelés). Így mégcsak finom utalást sem tettem, hogy nem azért fizetek /konzultáció 8000-et, hogy várjak 1 órát. Ennek a dupláját megkapom ingyen az államiban. (mert TB-it is fizetek...)

Viszont: többet nem megyek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 11:43:49

@gpetersz:

Előfordul, hogy nem sikerül tartani az előjegyzést, mert az az átlagos esetekre van kalkulálva.

Nekem előfordul nem ritkán, hogy a kérdésözönben kénytelen vagyok megjegyezni, hogy túlléptük az időt, mások is várnak kint.

Egyébként már 1 perc csúszásnál is jelezni kell, hogy mi volt az ok.

epres négercsók 2010.06.21. 11:45:10

@radiologus.hu: "Gyakran háborognak, hogy a mentővel érkező, többszörösen sérült embert miért veszik előrébb. "

Nem feltétlenül ezen háborognak az emberek. Hanem azon, hogy korábban volt egy olyan szabály, hogy aki mentővel érkezik, az automatikusan soron kívüli ellátásban részesül. Aztán ezt elkezdték egyre többen kihasználni, és minden vacakért mentőt hívtak. Egyszer az ügyeleten a saját fülemmel hallottam azt a telefonbeszélgetést, amiben a 90 éves bácsihoz KÖVETELTÉK a mentőt, mert vmi rosszat evett, és fáj a hasa, és neki ne akarja már az asszisztens megparancsolni, hogy előbb meg kellene próbálni wc-re menni... az eszem megáll.

Szerencsére, most már ki van írva több helyen is az ügyeleten, hogy a mentővel érkezett betegek nem élveznek automatikusan elsőbbséget, és ez szerintem egy tök jó dolog. Ha valaki nagyon rosszul van, azt úgyis előre veszik, és aki ezen háborog, annak hasonló jókat kívánok.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2010.06.21. 11:45:20

@radiologus.hu:

"Kiértékelő" alatt azt az orvost értem, aki elküldött a vizsgálatra...
Nyilván ha a beteg "árkon-bokron" túl van, akkor nem igény, hogy a doki utána fusson...
Amit leírtál - pár szó, hogy nincs baj, vs. ez a baj -, na pont azt hiányolom, ez az, ami nem általános...

Most éppen egy barátom várja, hogy valami agydaganat-vizsgálatot "dekódoljon" Neki a doki, akihez csak egy héttel a lelet megkapása után lehet menni...

Irise 2010.06.21. 11:49:41

@gpetersz: Bár érthető,hogy nem szeretsz egy órát várakozni,de jó tudni,hogy nem mindig tudja a kolléga sem behatárolni,hogy meddig tart a vizsgálat. Bármi közbejöhet, esetleg a beteg több felvilágosítást kér, vagy komplikáltabb a panasza,mint a bejelentkezéskor gondolták - mégsem lökhetik ki félig ellátva,csak mert a következő beteg már megérkezett,ugye?

@radiologus.hu: tudom,de még mindig nem tettem le arról,hogy az átlagpolgárokba valahogy bele kellene oltani,hogy törődjenek egymással, a hozzátartozóikkal stb.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 11:51:42

@epres négercsók:
Hasonló jókat kívánok neked, aki azon háborog, hogy miért élveznének elsőbbséget a mentővel érkezők.
Majd megtudod.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 11:52:15

@epres négercsók:
Hasonló jókat kívánok neked, aki azon háborog, hogy miért élveznének elsőbbséget a mentővel érkezők.
Majd megtudod.

epres négercsók 2010.06.21. 11:59:25

@pcr: Látom, pont a lényege nem jött át annak, amit írtam. Képzeld, engem is többször is vittek mentővel, eszméletlen állapotban kórházba, tehát tudom, miről beszélek.
Akkor elmondom még egyszer, érthetően: azokkal van a bajom, akik VISSZAÉLNEK a mentős szolgáltatással, és - bár ezt semmi nem indokolja - csakis azért hívják ki a mentőautót, mert ők soron kívül akarják az ellátást. Életerős fiatalemberek. Nekem velük van a bajom, és nem pedig azokkal, akiknek TÉNYLEG komoly bajuk van. Őket természetesen lássák el soron kívül. De pont az ilyen "csalók" miatt van kiírva pl. a Dél-Pestiben, hogy a mentővel érkezettek NEM ÉLVEZNEK AUTOMATIKUS ELSŐBBSÉGET a többi beteggel szemben.
Így már érthető?

Irise 2010.06.21. 12:02:37

@epres négercsók: Azért általában a mentők a helyszínen hagyják azokat,akiknek nem indokolja az állapotuk,hogy bemenjenek a kórházba. És igazából külső szemlélőként nagyon nehéz eldönteni,hogy miért fekszik az az életerős fiatalember hordágyon, ő is lehet beteg, nagyon is.
De értem,hogy mit akarsz mondani! A mentők azért kiszűrik a nagyját az ilyennek.

Rotoxis 2010.06.21. 12:06:31

@epres négercsók:
Természetes, hogy a mentővel érkezők nem élveznek elsőbbséget más (súlyosabb) beteggel szemben. Az "előny" abban áll, hogy a beteg előbb jut be az első vizsgálatra. Ennek oka, hogy a beteget a mentőktől az ügyeletes orvos veszi át, mégpedig sorn kívül. A mentő nem várhatja ki a sort, hiszen egy órán belül elfogyna az összes kocsi. Ezt követően már nincs semmiféle elsőbbség.

sasa 2010.06.21. 12:21:14

Ez fantasztikus. Megint valaki leírja,hogy volt magánorvosnál, megvizsgálták, és MRI-t javasoltak.És ezért el mert kérni 9000 Ft. ot. HÁT MEGVIZSGÁLTA az orvos. Nem csak úgy az íróasztal mögül odalökte, hogy MRI.
Egyszer menj el ügyvéghez, és padlót fogsz.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 12:36:04

Én is egyébként életerős páciensről beszélek, aki az utcán lett rosszul, persze ezt megelőzte 2 és fél hét kínszenvedés és görcsölés, 6 orvos-beteg találkozó 2 háziorvosi, 2 felnőtt ügyeleti, 1 szakorvosi UH-val, két adag antibitikum, nospa, algolfex.
Sügősségin újra UH ÉS rtg amelynél semmit nem vettek észre, majd egy infúzió, aztán 3 órával a beszállítás után egy szakorvos végre újra megnézte UH-val és végre észrevette a problémát, magában szidta az összes addigi orvosi ellátást és visszaküldte a beteget rtg-re ahol végre ők is észrevették azt a "kis micsodát".

A radiológusokat nem számoltam be az orvosok közé: sorry.

sasa 2010.06.21. 12:43:55

@gpetersz:
Gondolom nem kergettek az asztal körül,hogy kötelező magánrendelésre menned.

civickutya 2010.06.21. 12:48:52

Nem régen vezstettük el egyik családtagunkat a kórházban 10..000.Ft tárolási díjat,hűtő díjat kellett fizetni.Ha 5 np alatt nem viszi el az elhunytatt a temetkezési vállalat akkor további 1000.Ft+áfa/ nap.Vajon miért nem fizeti ki ezt a Tb.Ha már meghaltunk a kórházba onnantól már nincs tisztességes eü ellátás.Ja és még 12.500.Ft kellett fizetni a boncmesternek az öltöztetésért.Jó mi egyy rókáról több bőrt mert a boncmesterek már vállalkozóként végzik az elhunytak öltöztetését.Mindez a Debreceni Kenézy Kórházban történt.

epres négercsók 2010.06.21. 13:19:51

@Irise: Ez is igaz, kívülről nem lehet látni sokszor, hogy az embernek mi baja van.
Nyilván ez egy kirívó eset, de én két éve a pécsi Honvéd Kórház ügyeletén láttam olyat, hogy beérkezett a mentő a nem mondom, milyen színű "beteggel", átadták, majd kint hagyták a hordágyon a folyosón. Persze vele volt az egész pereputtya, és kb fél óra múlva már a srác a hordágyról üvöltözött, hogy mit képzelnek, a kedves rokona, 120 kilós fukszos jóember meg fenyegette a többi beteget, meg a nővért, hogy mi lesz itt mindjárt, ha nem hívja oda az orvost. A biztonsági őr volt ugyan, valahol. Elő se mert kerülni, hiába hívta a nővér. Na, a srácot aztán soron kívül látták el (miután előkerült a doki), mindenki megkönnyebbülésére. Én is úgy voltam vele, hogy inkább görnyedek még 20 percet a folyosón, csak húzzanak már el onnan... Szóval biztos nagyon beteg lehetett a srác a hordágyon, aki így tudott ott randalírozni.
Még egyszer mondom, ez egy kirívó eset, biztos nem általános, csak jelzem, hogy láttam már ilyet is.

szabidoki 2010.06.21. 13:43:11

@epres négercsók: persze van ilyen is, de legtöbbször a mentő fekve azokat hozza, akik tényleg betegek. Akik ingyentaxit akartak, vagy nincsenek annyira rosszul, azokat általában sétáltatjuk.
Mondjuk amíg a balesetin dolgoztam, a mentős betegnek nem volt automatikus elsőbbsége, csak ha az állapota azt kívánta, egyébként automatikusan a lista végére került, csak ők nem a váróteremben várták a vizsgálatot, hanem már bent, az ambulancia folyosóján. Nyilván ebből páran azt a rossz következtetést vonhatták le, hogy előrevesszük a mentős beteget.
A poszthoz a kollégák már elmondták, hogy mi a helyzet.
@Káin: ha tetszik, ha nem, egy szakorvosi vizsgálat pénzbe kerül, és nem pár mondatért fizetett a posztoló 9000 Ft-ot, hanem azért, hogy megvizsgálták, felvázolták neki a további diagnosztika útját. Az már más kérdés, hogy a beteg most követelte volna, hogy vele kivételezzenek az állami rendszerben, mert már fizetett a magánorvosnak, de ha esetleg valaki mással kivételeznek, akkor nyilván habzó szájjal esne az orvos torkának, hogy a kórház eszközeit használja a magánpraxisához...

adamantium 2010.06.21. 13:53:54

@radiologus.hu: jellemzően nem szoktam vitatkozni radiológusokkal radiológiáról, de ha pl egy körülírt porcfekélyre megyek és hangody féle mozaikplasztikát akarok csinálni akkor érdekes lehet számomra a pótolni kívánt felület, azt az MR meg tudja mutatni de az UH azt azért kétlem, osteochondritis dissecansban is fontos lehet, vagy a meniscus hátsó szarvi szakadásaiban, ezekre is szerintem az MR jobb mint az UH

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 13:58:13

Láttam már sétáltatott beteget, több egészségügyi intézményben, de ha én orvos lennék ezzel nem dicsekednék, ugyanis sokszor 70-80 éves bácsikák nénikék voltak ők, akik többnyire maguk cipelték a táskájukat.
Szerintem az evidens, hogy egy pl.: traumán a mentő által beszállított, vérző beteget hamarabb látnak el.
Kardiológián sem értem miért engedik sétálni a beszállított beteget.

adamantium 2010.06.21. 14:33:41

a posthoz a következőket tudnám írni:
1. ha már hosszú ideje kínlódunk egy betegséggel és nem gondoljuk, hogy orvos kellene lássa majd mégis változik a véleményünk az azért érdekes lehet az orvos szempontjából: mi váltotta ki, hogy eljött hozzá a beteg, hisz hónapokig köhögött, jól bírta? talán véreset kezdett köpni, vagy gennyeset, sok minden lehet a kiváltó ok. szal nem kell ezt ennyire agresszíven venni, egyébként nem derül ki, hogy végül is megoldódott-e a probléma
2. attól,hogy valakinek van magánrendelése még nem azt jelenti, hogy ő a legjobb a szakmában, pl magyarország legjobb kézsebészének nincs magánrendelése. ha frissen ér egy térdbaleset akkor az orvos gyakran el tudja dönteni fizikális vizsgálatokkal is, hogy pl szerintem a belső meniscus elülső szarván van szakadás, ha valaki jó szakember, ez kb 90% ban jön be, de a beteg meg kell bízzon az orvosban, és mivel doktor Houset néz nem hiszi el, hogy valami drága kütyű bevetése nélkül is meg lehet határozni egy baj forrását, ha nem kérsz MRI-t akkor már komolyan se vesz. régi sérüléseknél már nem ilyen egyértelmű a dolog mert pl a leszakadt meniscus darab ladarálhatta az üvegporcot a combcsontról vagy a sípcsontról és akkor a tünetek már nem olyan egyértelműek, ilyenkor tényleg jobb MRI-t kérni, hogy lásd mégis mire vadászunk: verébre vagy elefántra, mert ugye kiegyezel a beteggel arthroskópiában, a műtét során meg kiderül, hogy kellene keresztszalagot pótolni meg mozaikplasztikát csinálni, meg lateral releaset akkor mi van? mert azt a beteg nem írta alá, bízzunk benne, hogy azt is bevállalja, de mi van ha nem? szóval teljesen korrektül megvizsgálta, biztos felállított egy valószínű diagnózist amit MRI-vel gondolt pontosítani, megadta a betegnek a lehetőségeket (fizetős MRI vagy állami, egyébként ez a 19 ezer nekem gyanús egy nyitott típusú magán MRI-re, de lehet tévedek). az állami intézményben meg kapott 3 hét alatt időpontot ami megint normális mert nem keverjük a kettőt.
a pécsi MRI-ben egyébként azért olyan hosszú a várólista mert az az egyedüli 3 Teslás MRI az országban

Irise 2010.06.21. 14:37:01

@pcr: "Kardiológián sem értem miért engedik sétálni a beszállított beteget. " Nem baj pcr, nem is várja el tőled senki. Hosszú. Úgyse hinnéd el. Úgyis mi vagyunk a hibásak. Lejátszottuk. Hagyjuk. :)

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 14:43:09

@Irise:
Neked lehet hogy hosszú az ami nekem rövid.
Tudod az én édesapám hasonlóképpen halt meg, na most röhögj.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 14:49:06

Azon is lehet pofátlanul röhögni, hogy ma Magyarországon 3 hétig tart mire kiderül, hogy egy betegnek mi a baja 2 rtg, 3 uh és kb 8 orvos kell "csak" hozzá.

adamantium 2010.06.21. 14:53:10

3 betűs kollégánkat mellőzni kellene, nem ér fel a jelen beszélgetés szintjéhez sem

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 14:57:50

Miért nem magadat ajánlod, hiszen én nem vagyok a kollegád.
Nem is beszélgettem veled, csak egyszer még anno, abban sem volt köszönet, annyit okoskodtál.
A párbeszédet akkor is te kezdted,elég lekezelő stílusban.

Irise 2010.06.21. 14:58:58

@pcr: Részvétem édesapád miatt. Sajnos vannak olyan betegek,akiknek soha nem derül ki a pontos diagnózisuk.

Egyébként -természetesen nem pcr-ról szólva- de észrevettétek,hogy vannak olyan emberek, akik bármilyen praxisos poszthoz kapcsolódóan fel tudnak mutatni egy közeli barátot/rokont, aki az orvosok miatt halt meg? Mert pl. halálra járatták/halálra váratták stb... vajon hol lehetnek mindazok,akiknek megmentették az orvosok az életét?

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 15:01:55

@Irise:
Mondjuk hiába írom le ide a pontos diagnózist egyszerűen nem hinnéd el, hogy infarktus volt.

Ha az orvosokat a hibáik miatt ostorozzák, egyből összeáll a farkasfalka.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 15:10:49

@adamantium:

Kétségtelen, a nagy átlagról írtam, nem a spéci dolgokról. :-)

De egy meniscus hátsó szarv szakadást simán lehet ultrahanggal is látni, csak gyakorlat kell hozzá. ;-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 15:13:20

@adamantium:

A 19 ezer csak egy 0,1-0,3 T-s nyitott MR lehet.

Egyébként a budapesti orvoskaron az MR Kutatóközpont 3 teslás MR-je másfél évvel előzte meg a pécsit, és oda most októberre van OEP-es időpont. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 15:16:57

@pcr:

Néha az infarktus egyszerű, ám napokig tartó gyomorpanaszok formájában nyilvánul meg.

És alig van, aki gondol rá.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 15:19:36

@pcr:

Ha csak annyi derül ki, hogy a páciens "nincs jól", de a tünetek még nem utalnak semmi konkrétumra, akkor nincs mit tenni, várni kell.

Olyan egzaktságot vársz el, ami nincs.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 15:25:01

@radiologus.hu:
Itt már a mentőorvos is diagnosztizálta, mielőtt beszállították volna, de mivel a kardi nem volt hajlandó fogadni ezért csak a belre került, mire kathéterezték volna meghalt.

Érdekes én azonnal diagnosztizáltam a férjem infarktusát, ott már én vettem kezelésbe a dolgokat, nem hagytam a belen sínylődni.Azonnal csináltattam uh-t, mert a belen csak 3 hétre adtak volna időpontot,ő már addigra túl volt a szívkathéterezésen, de ha nem lépek, lehet, hogy már nem is élne.

Irise 2010.06.21. 15:34:49

@pcr:
1. Úristen,te nő vagy?!
2. Ha a kardi nem fogadta édesapádat,akkor valószínűleg annak oka volt: pl. hemodinamikailag instabil volt, vagy más olyan társbetegsége volt,ami miatt nem csinálhatták meg a katéterezést azonnal. Ez nem olyan,hogy Kovácsnak tetszik a neve, fogadjuk, Szabónak nem, őt nem fogadjuk.
3.Gratulálok,hogy azonnal diagnosztizáltad a férjed infarktusát, neked az MTA-ban a helyed. Legközelebb azért hagyd ki az UH-t a dg-ból, könnyebben és gyorsabban is rá lehet jönni, dehát ez már neked úgyis a kisujjadban van.

Pcr for president!

gld 2010.06.21. 15:39:56

Lenne egy kérdésem... A mentőorvos hogy tudja 100%-osan diagnosztizálni, hogy infarktusról van szó? Elég ehhez az EKG-eltérés? Nem kellenek bizonyos enzimvizsgálatok? Vagy mi segíthette még őt a diagnózis felállításában az EKG-n kívül? Tényleg érdekelne. Nem kötekedés, pusztán tudásszomj :)

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 15:43:50

@Irise:
Haemodinamikailag instabil volt?
Ez hajnalban történt a mentőorvos már elvégezte az ekg-t.
10-re meg már szállítható állapotba került, a szívkathéterezésre?
A halál beállta meg 11.30 volt.

A férjem állapota is instabil volt?
Nem én végeztem az UH-t hanem egy aranyos doki, a terhelésest is ő csinálta, na abba kishíján belehalt a férjem:((.
Érdekes, hogy egy időben minden beteg instabil volt a kardinak.

Már hozzászoktam, hogy magamnak kell felállítani az iránydiagnózist, azzal megyek a házisárkányhoz, azaz a háziorvoshoz.

epres négercsók 2010.06.21. 15:50:01

Elmagyarázná valaki amúgy konyhanyelven, hogy mégis mi az a 3 Teslás MR? :) Úgy értem, mitől jobb egy 3 T mint mondjuk a 2?

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 15:50:03

@gld: Volt tapasztalata és minden klappolt , sajnos.
Egy mentős főorvos általában nem téved, ott azonnnal kell diagnosztizálni.
Enzimek, Úrrisstenn, MIELŐTT VALAKIT ÚJRAÉLESZTENÉL ENZIMEZEL?

gld 2010.06.21. 15:50:44

@epres négercsók: biztos többet "lát" :) Amúgy engem is érdekel. Nálunk "csak" 1,5-es van.

Irise 2010.06.21. 15:52:08

@gld: Bizonyos típusú infarktusnál egyértelmű az EKG alapján, de az infarktusnak is sok típusa van, van olyan is, ahol nincs EKG eltérés.
Az enzimdg nagyon jó, megmutatja,hogy van-e szívizom-elhalás, majdnem tökéletesen specifikus az infarktusra, de pozitív lehet szívizomgyulladás esetén is.
Majd Szabidoki elmondja.
Most rohanok munkába, mert mindjárt elkések, szépeket mindenkinek!

gld 2010.06.21. 15:52:11

@pcr: nyilván nem, csak utána ;) Az újraélesztés és a diagnózis felállítása szerintem két külön dolog... De Te biztosan jobban tudod, hiszen Te még UH-t is rendelhetsz :)

gld 2010.06.21. 15:52:48

@Irise: köszönöm szépen az infót :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 15:54:11

@gld:

Ismereteim szerint a mentőorvosnak nem kell 100 %-os diagnózist adnia, csak egy irányba kell elindítania a beteget.

EKG-val az esetek legalább 80 %-ában meg lehet találni az infarktust, a pontos diagnózishoz meg a szívenzimek vizsgálata is szükséges.

epres négercsók 2010.06.21. 15:55:24

@adamantium: Nah, mielőtt választ kapnék: ez a 3 Tesla valami őrült jó gépet takarhat, mert abszolút laikusként a 19 ezren felkaptam a fejem.
Amikor 9 éve a Pécsi DK-ban volt szerencsém egy koponya CT-hez és két MRI-hez, akkor mondta valami áldott lélek nekem, hogy ez több százezer forintjába kerül a tébének... Ehhez képest, egy profitorientált magánrendelésen hogy jön ki a 19 ropi? Vagy engem informáltak anno súlyosan félre?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 15:57:45

@epres négercsók:

Minél nagyobb az MR készülék teslában mért térereje, annál jobb a térbeli felbontása, és annál rövidebb ideig tart a vizsgálat.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.21. 15:57:47

@gld:
Konrétan én rendeltem, mert rá kellett valakinek lépni a farkára, hogy történjen valami, bevittem a kardira és végre elvégezték a szükséges vizsgálatokat.
Amúgy szerintem egy beteget akár instabil akár nem, nem a belre, hanem a kardira kell vinni, ha a szívével van baj.
Lehetőleg kihagyni a sürgősségit és Euromedic Diagnostics nevű céget.

epres négercsók 2010.06.21. 15:58:57

@radiologus.hu: Köszi! Ezek szerint a 3 Tesla soknak számít, ha jól veszem ki... Legalábbis Magyarországon.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 16:23:31

@epres négercsók:

A 3 teslás MR mindenütt a nagyobb gépek közé tartozik.

A legtöbb MR a világon 1-1,5 T térerejű.

gld 2010.06.21. 16:51:43

@radiologus.hu: köszi szépen Neked is az infót :)

Amúgy a kérdés részemről teljesen általános volt, egyszerű kíváncsiság.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 17:12:48

@epres négercsók:

Az MR vizsgálatok azért drágák, mert a gép drága, az esetek egy részében adandó kontrasztanyagot meg aranyárban mérik - azaz az a 10-20 milliliter kontrasztanyag (egy közepes fecskendőnyi), ami egy átlagos vizsgálathoz szükséges, vagy 20.000 forint.

gld 2010.06.21. 17:22:23

@radiologus.hu: megint erőt vett rajtam a kíváncsiság :)

Mitől függ az, hogy kell-e egy MRI-nél kontrasztanyagot használni, vagy sem? Gondolom baromi sok mindentől, de úgy nagy vonalakban :)

epres négercsók 2010.06.21. 17:23:04

@radiologus.hu: Ez oké, de akkor a szerzőnek felajánlott MR hogyhogy csak 19-be került? Azt gondolom, hogy nem volt kontrasztanyag (az nekem sem volt anno), de ha drága a gép, ez hogy jön ki? A doki hasznával együtt pláne...

gld 2010.06.21. 17:26:55

Ja, felmerült bennem egy kérdés a poszttal kapcsolatban. Ugye azt mondjuk, hogy a magánorvos akkor jár el korrekt módon, hogy ha a magánrendelésén fogadott beteget nem a kórházba tuszkolja be mondjuk MRI-re. No de mi van akkor, ha a magánpraxisában nincsenek ilyen diagnosztikus berendezések? Akkor mit kell tennie ahhoz, hogy korrekt maradjon?

trimalchio 2010.06.21. 17:27:05

@Irise: "Miért van az,hogy a betegeknek egyedül az fontos,hogy ők a sor elején legyenek, valahogy a többiek elé tolakodjanak? "
Ez így nem igaz. Én is beteg vagyok, még sem ez az egy fontos számomra. Még soha, senki elé nem tolakodtam.

gld 2010.06.21. 17:31:38

@gld: "No de mi van akkor, ha a magánpraxisában nincsenek ilyen diagnosztikus berendezések?" Izé... Ez a kérdés így marhaság :D De azt hiszem, értitek mire gondolok.

Szóval ilyen kor olyasmi történik, hogy a kórház elvégzi a vizsgálatot, kiszámlázza a magánorvosnak, a magánorvos meg a betegnek? Vagy hogy működik ez?

epres négercsók 2010.06.21. 18:06:21

@trimalchio: Nekem sosem volt fontos, hogy más elé tolakodjak, még egy nyavalyás receptért is kiálltam a soromat (össze is szedtem a két óra alatt a váróban valamit, aztán egy hétig nyomtam az ágyat).
Azt viszont igenis fontosnak tartom, hogy ha én dolgozó ember létemre ki tudom várni a soromat, akkor ne tolakodjon elém senki. (Kivétel természetesen a nagy bajjal küzdő és a terhes vagy kisgyerekes anyuka.)

gld 2010.06.21. 18:16:58

@epres négercsók:
OFF: a nickedtől mindig tök éhes leszek :D

burma 2010.06.21. 19:45:32

Ki találta ki ezt a nagy baromságot, hogy nem lehet magán rendelésből államiba beutalót kérni?
Én valahogy tudok, és szoktam is az olyan betegeknek akik beleegyeznek, vagy meg adom a telefonszámot és egyeztetnek személyesen.
Csak azt a beutalót ki kell tölteni becsületesen.

Sheruzad 2010.06.21. 19:47:27

@gld: szinten OFF: nekem epresrol mindig a klasszikus vicc jut eszembe, a kamionsofor aki negercsokot szallitott aztan felvett ket nem iden barnult stoppost..
de ez ugye erosen rasszista, meg amugy is mindneki ismeri, raadasul total offtopic..

adamantium 2010.06.21. 19:50:56

@radiologus.hu: nálunk ha jól emlékszem 0,38 teslás nyitott MR van aminek ennyi volt az ára, de asszem már ők is felvitték, az 1,5 teslásunk az 25 kilóért csinálta mindig is. azt hittem a budapesti 3 teslás csak belső használatra és kutatásra való, de akkor fogadnak külsős betegeket is.

burma 2010.06.21. 19:59:20

@adamantium: csinálnak és kb 1-2 nap alatt be is kerülsz

adamantium 2010.06.21. 20:02:37

magyarországon 3.0 tesla a csúcs, egyébként nem kell feltétlenül annyi, attól függ nagyon, hogy mit akarsz vizsgálni, ha az agykéreg kicsi ereit akkor sok kell ha csak izmokat, inakat, porcokat akkor a 0,3 tesla is kielégítő képet ad. a legnagyobb emberi alkalmazású gép az 9,4 teslás ha jól emlékszem, de katonai célokra 30 tesla körül járhat a dolog. 10 tesla fölött állítólag élő emberen nem szabad vizsgálatot végezni. a gép ára az nem kevés egy 1,5 teslás az olyan 150 milla, egy 3 teslás az 250 milla, jah és legalább 50-100 milla kialakítani a mágnesálló helyiséget meg a szükséges hűtést, mert azért a jobb rendszerek folyékony héliummal működnek, ami ugye nem olcsó. egyébként a gépnek az a jó ha éjjel nappal fut, persze az oep ezt nem veszi figyelembe

adamantium 2010.06.21. 20:03:46

@burma: én az 1,5 teslásba aznap be tudom juttani magam, remélem nem lesz szükség arra soha, hogy ki kelljen használni az 1,5 és a 3 tesla közti különbséget :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 21:11:02

@gld:

Az MR nagyon sok mindenről képes információt adni, de mondjuk egy daganat vérellátását csak kontrasztanyaggal lehet jól megítélni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 21:11:47

@epres négercsók:

Kis, relatíve olcsó géppel végzett natív vizsgálatot ki lehet hozni ennyiből, a haszonról nem tudok nyilatkozni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.21. 21:13:24

@gld:

Valami hasonló, én magam is így végzek CT- és MR-vizsgálatokat.

bakela 2010.06.21. 23:02:45

"Miért fizettem 9000 ft-ot?"
Mer hülye vagy Wazze.
Me' tapsikoltál, meg nyöszörögtél a gyönyörtől, hogy ez is "szolgáltatás"
Há' wazze, hiánygazdaságban az eladó határozza meg az árat.
Ha majd több lesz a Zorvos, mint az "akkor miér' fizetem a tébét",- na akkor ti diktáltok. Az a hülye 20000 zorvos, aki erre még nem jött rá, meg csak kihal, vagy elmék rokkantnyugiba.
Csak 6000 km.-t kell ásni, utána már csökken a gödör mélysége /New Zealandhoz viszonyítva/

bakela 2010.06.21. 23:09:44

@bakela:
A'sszem ismerlek benneteket mind. Ezért jajgattam, amikor éhgyomorra idenéztem. Talán kamu néven írok egy olyan posztot, hogy még a píszíár bugyija sem marag szárazon.
Úgyis a 104-es kommentem kitapétázása óta szalad igazából a szekér.

bakela 2010.06.21. 23:12:23

@bakela:
Különben, így késő estéken jól elszórakozgatom magammal. A sok okostojás má' mind hajcsikál, me' hónap dógoztni kell a 'züzembe'.

bakela 2010.06.21. 23:13:58

Ha meg lefexem, még a zasszony is felébred, mert rázza a zágyat a röhögés.

bakela 2010.06.21. 23:16:48

Persze úgysem értitek, hogy: Товарищи конеч!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

aesculap 2010.06.21. 23:30:59

@bakela:
Ma történt: egy kedves hozzátartozó nem volt megelégedve végstádiumú rákos beteg édesanyja ápolásával (50 ágyas osztály, két nővér,) ezért a nála 2x idősebb nővérre támadt, aki anyja lehetne és aki nem mellékesen egész életét végig robotolta éhbérért, betegek ezreit mosdatta ki szarból-húgyból vérből-gennyből stb.,
többek között a querulens hozzátartozó anyukáját is, csak épp egy másik beteget látott el, és egyszerre nem tudott két helyen szolgálni. Szóval, a hozzátartozó a nővérre támadt, egyenlőre csak verbálisan:
" a k... anyádat, rögtön kilógatlak az ablakon!"
Udvariasan kértem, hogy ne beszéljen így, és adja meg a tiszteletet azoknak, akik édesanyját ápolják, erre engem is elküldött a sunyiba. Elvitettem a biztonsági szolgálattal. Várom a feljelentést.
Magyarország, Európa (?), 2010.
Bakela, mégis neked van igazad.

adamantium 2010.06.21. 23:43:12

@aesculap: én az ilyet a rendőrséggel vitetem el, közfeladatot ellátó ember elleni erőszak, újabban asszem már letöltendő jár érte. majd legközelebb kétszer is meggondolja mikor kell hallgatni

Irise 2010.06.22. 12:40:35

@aesculap: Nem mondod,hogy neked ez volt az első ilyen eseted? Mázlis.

Bejja1 2010.06.22. 14:00:22

Dr Morcz !
Nagyon köszönöm a választ, és azt hogy megértette a problémámat.
Sokat segített.

Bejja1 2010.06.22. 14:06:34

@radiologus.hu:
A magánrendelés nem arra szolgál, hogy az OEP-es, amúgy tele szakrendelést tovább töltsük.

Értem. Akkor teljesen felesleges traumatológiai magánrendelőt nyitni.

Bejja1 2010.06.22. 14:09:35

@deflorator:
Elárulom neked: azért megy az "ilyen" magánrendelésre, mert úgy gondolja,
fizet azért, hogy olyan ellátást kapjon, ami "ingyen" is kellene hogy járjon.

Bejja1 2010.06.22. 14:11:02

@Pistie:
Köszönöm, nagyon rendes vagy.

Bejja1 2010.06.22. 14:28:39

Szóval ilyen kor olyasmi történik, hogy a kórház elvégzi a vizsgálatot, kiszámlázza a magánorvosnak, a magánorvos meg a betegnek? Vagy hogy működik ez?

Sokkal egyszerűbben. A vizsgálat előtt a klinikán kell fizetni, adják a leletet és ennyi.

Bejja1 2010.06.22. 14:35:01

@szabidoki:
Az már más kérdés, hogy a beteg most követelte volna, hogy vele kivételezzenek az állami rendszerben, mert már fizetett a magánorvosnak, de ha esetleg valaki mással kivételeznek, akkor nyilván habzó szájjal esne az orvos torkának, hogy a kórház eszközeit használja a magánpraxisához...

Nem követelte a beteg.
Nem esik habzó szájjal az orvos torkának.
A munkájukat végzőknek kijáró tisztelettel szokott viselkedni az orvosokkal is.

bakela 2010.06.22. 23:39:09

@aesculap:
Én már 1 hete kérdeztem, hogy jössz-e a házacskámba!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása