Rendőrrel akartak kivezettetni

2010.06.24. 06:00

Azt hiszem én is tudom öregbíteni a Bajcsy Kórház hírnevét. Tavaly nyáron, éjjel 3 óra körül arra ébredtem, hogy iszonyatosan viszketek, és mikor belenéztem a tükörbe vizes hólyagok tömkelegét láttam magamon. Az egész testemet-talpamtól,a fejem búbjáig – beborította.


Az ügyelet azt mondta, hogy menjek be a B.kórház sürgősségi ellátására. Megtettem. Ott egy betegápoló-miután kellőképpen kiszörnyülködte magát- elment ar ügyeletes orvosért. Az viszont nem jött, mivel „egy vakaródzás miatt nem fog felkelni.” Azt mondták, hogy menjünk el a st.István kórházba, a bőrgyógyászati ügyeletre. Logikusnak hangzott, és elmentünk. Engem már rázott a hiideg, és egyre rosszabbul éreztem maga.m. Az István bőrgyógyászatán megállapították, hogy tényleg cudarul nézek ki, de már kb. 1 éve nem létezik bőrgyógyászati ügyelet. Menjek a belgyógyászatra, majd azok segítenek. ( a Bajcsyban ott voltam!)

 

Át is sétáltunk hajnal fél 4-kor a belgyógyászatra, ahol egy kedves, fiatal orvos –miután konstatálta, hogy nem nézek ki jól- 4 db injekciót nyomott belém!! Kettőt vénásan, kettőt fenékbe, megitatott valamivel, és nem engedettel egy órán keresztül. Megkérdezte honnan jöttem, és mikor meghallotta, hogy a Bajcsyiból küldtek el nagyon meglepődött. kiderült, hogy egy allergiás rohamom volt egy algaölő szertől, és sokkal rosszabbul is járhattam volna, ha nem kapom meg időben az injekciókat. Ezt Ö korrektül leírta, és ajánlotta hogy másnap kérdezzem meg, miért is nem láttak el?

 

Itt kezdődik az igazi jóság! Másnap valóban bementem a Bajcsyba, és meg akartam kérdezni ezt, de rögtön hívtak egy biztonsági őrt, aki felvilágosított, hogy ez nem panasziroda, és ha nincs más dolgom húzzak el, mert rendőrrel vezetett ki. (hozzáteszem: 45kg-os 57 éves óvónö vagyok) Szó nélkül hazamentem. Azt még halottam, hogy valaki megjegyezte a betegek közül, hogy a biztonsági őr miért vette le az azonosítóját? mire az volt a válasz, hogy ne tudjuk, hogy hogy hívják. De akinek nem tettszik elmehet… Ezután másnap bementem a jogi osztályra panaszt tenni, ahol be se engedtek a szobába, és azt mondták tegyek írásban panaszt, „MAJD ELDÖNTIK JÁRTAM-E ITT”?!Egyre szebb lett a dolog. Ezután elmentem a betegjogi képviselőhöz, aki helyénvalónak találta kivizsgálni a dolgot, de szólt, hogy ne fűzzek nagy reményt a vizsgálathoz. Neki lett igaza!

 

Egy év vizsgálódás után az Egészségbiztosítási felügyelet értesített, hogy kivizsgálták a panaszomat, és megbüntetik a kórházat:”adminisztrációs kötelesség megszegése miatt.” Mi?! Az indoklásban az szerepel, hogy a vizsgálat során kiderült, hogy én”elutasítottam az ellátást” .De hát azért mentem oda! Miért akartam volna éjjel átmenni egy vadidegen kórházba, mikor a Bajcsy a kertünk végében van? A másik: a jogi osztály munkatársai teljes empátiával fordultak hozzám, és én azt is elutasítottam. Azt se tudom hogy kik vannak azon az osztályon mivel be se engedtek. A biztonsági ör viselkedésével kapcsolatban semmit nem tudtak kideríteni, mivel az egy külön cég, nem a kórház része. Nehéz lehetett megkérdezni, én speciel minden nap látom mikor a kórház elött beszélget a társaival. Arra a kérdésre, hogy engem miért nem hallgattak meg, hiszen semmi nem így történt, azt felelték, hogy nem kötelességük. Ha nem tetszik a határozat, forduljak ügyvédhez. Ez van.

 

A dolog pikantériája, hogy két hete hétvégén a lányomnak migrénes rohama volt, hány egész nap, gyógyszerrel sem tudta csillapítani, ezért délután bement a Bajcsi sürgösségire, hogy talán segítenek rajta. Hát nem egészen. Mikor meglátták a lakcím kártyáját, hogy már nem ebben a kerületben lakik simán elküldték. Hiába könyörögtem, hogy valaki nézze meg (4-5orvos volt ott éppen) azt mondta egy mentős, hogy hiába, mert ez az orvos jóindulatán múlik, mivel nem kötelezhető rá. Végül hazavittük a 22.ker-be, ahol azonnal kapott néhány injekciót, és megkérdezte az orvos, hogy „tényleg nem volt egyetlen jóindulatú kolléga sem „ Később kiderült, hogy felvételis volt a Bajcsy és törvényesen el kellett volna lássák!

 

Most mit csinál az aki a Bajcsyhoz tartozik, és szeretne életben maradni? A Föv. Önk-nál azt mondták, hogy elég sok probléma van a Bajcsyval, talán már lépni fognak .HURRÁ

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotoxis 2010.06.24. 19:07:14

@trimalchio:
Ha elolvastasd a hozzászólásokat, azokból kiderül, hogy a posztban szereplő események az egészségügyben jártas összes hozzászóló véleménye szerint nem történhettek meg a leírt módon. Tehát a posztoló minimum ferdít. Az egészségügyben vizsgálódó hatóságok ha csak egy szemernyi problémát fedeznek fel, minden további nélkül a kórházat marasztalják el. Ezt is leírta ma is több hozzászóló. Jelen esetben a posztoló panaszát minden fórum elutasította, tehát nem történt meg a leírt módon, erről még pecsétes papír is született.

Abban igazat adok Neked, hogy más embert kigúnyolni nem erkölcsös. Ugyanakkor nem tudom sajnálni a posztolót, aki jelen írásával mást bűncselekménnyel vádol, esetleg hamisan.

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 19:34:36

@Rotoxis:
Ugyan miért nem történhetett meg? Csak azért mert Ti nem csinálnátok ilyet?
Józan ésszel létezik, hogy egy nővér megsúgja egy vakaródzó hólyagos bőrű betegnek, hogy a doktor t....k a fejére.
Aztán bejárja Pestet, keresve orvost egy kórházban két osztályt, mindezt azért, hogy ezt a posztot megírja. bakelát késztetve arra, hogy maró gúnnyal pamfletjét megírja. (megjegyzem röhögtem rajta, de Örkényt is szeretem)
-Jelzem én is tudok és fogok is helyettes háziorvosunkról, de még nagyon dühös vagyok, inkább fröcsögnék, kis távolság kell még hozzá. -
Minden esetre nővérnél lepke szárnya verdesett, dokumentálva lepkénél nincs semmi, de hullám indul.
Innen aztán a szakma azt mondja meg sem történt, sőt börtönért kiált hisz úgy szeret allergiás vakaródzással egy egész várost átutazni, élmények érték kellemesek végül is kapott szurit többet is.
Tudni akarta miért így és ez így most hogy? Jogrendszerünk ilyen. Is.
Most már okádik a hétfejű sárkány.
Pedig csak egy kis pillangó volt. A Bajcsyban éjjel 3-kor, vagy 4-kor, vagy mikorra odaért. Nehogy hazugságon kapjatok.

trimalchio 2010.06.24. 19:54:03

@Rotoxis: Nem minden valótlan, ami hihetetlennek tűnik. Áprilisban operáltak, egy elég komoly mellkasi műtétem volt. Utána intenzív osztályra kerültem. Nagyon komoly fájdalmaim voltak, a szívócső pedig minden mozdulatra szinte elviselhetetlen fájdalmat okozott. Ráadásul a tüdőmmel is voltak problémák, inkább csak "pihegtem", mint lélegeztem, nem tudtam köhögni, miközben voltak lerakódások a tüdőmben. Műtét napja utáni este az éjszakás ápolónő ágyneműt akart cserélni. Először megfogta a két vállamat (a szegycsontom kb. 1/3-át vágták ki áttét miatt) és elkezdett felfelé ráncigálni az ágyban. Szinte könyörögtem, hogy hagyja abba, mert iszonyatosan fáj. Erre leszedte a takarót rólam és megpróbált arra az oldalamra fordítani, amelyiken a szívócső volt. Ekkor még meg tudtam szólalni és kértem hagyja abba, mert szinte kibírhatatlanul fáj. Mondtam, hogy segítsen felülni és práboljuk meg úgy. Nem! Kértem próbáljon a szívócsővel ellentétes oldalra fordítani. Nem! Szó szerint a következőt mondta: " a kurva életbe az ilyenek miatt kapok én sérvet" és rángatott tovább. Ekkor már olyan fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam megszólalni. Feküdtem, szorítottam össze a számat és 56 éves, meglett férfi létemre folytak a könnyeim. Feküdtem ott meztelenül, mint disznó a vágóhídon, közben az ápolónő kiabált a másiknak, hogy "gyere már ide a kurva életebe, mert én sérvet kapok ettől". Én nem mertem kinyitni a számat, mert féltem, hogy akkor felüvöltök. Életemben soha ilyen fájdalomban és megaláztatásban nem volt részem. Hihetetlennek tűnhet, hogy egy intenzív osztályon ilyen előfordulhat, pedig szószerint igaz. Ráadásul egy olyan kórházban, amelyikről én csak jókat mondhatok, ahol egyébként mindenki, mindig kedves és türelmes, ahol valószínűleg az életemet mentették meg. És én nem vagyok valami nyafka alkat, hidd el nekem. Az utóbb két évben igen sok szenvedésben és fájdalomban volt részem. Jól viselem, tevékeny vagyok, nem nyafogok, egy pillanatra sem omlottam össze. Azt a hihetetlen 10 percet viszont soha nem fogom elfelejteni. Szóval, ami hihetetlen nem biztos, hogy valótlan is.
Lehet, hogy ez is hihetetlen, de eszembe sem jutott feljelentést, panaszt tenni. Nem tudhatom, hogy az az ápolónő mindig ilyen-e, vagy csak valami csapás érte, elhagyta a férje, beteg lett a gyereke, mit tudom én. Többet nem találkoztam vele. Hidd el tudnék nagyon gúnyos, szarkasztikus szöveget írni róla. Esetleg megpróbálhattam volna tönkretenni. De nekem ez nem okozott volna örömöt. Tudniillik a hozzám közel álló latin szólás: Homo sum, nihil humani a me alienum puto.

dán 2010.06.24. 19:56:42

Azt lehetne tudni,hogy /allergiás rohamom volt egy algaölő szertől/ ez mi medencében fürödtél vagy akváriumot tisztitottál vagy mi.Csak érdekesség miatt.

Rotoxis 2010.06.24. 20:11:22

@trimalchio:
Ne hasonlítsuk össze azt amit nem lehet.
A Te történeted teljesen életszerű, minden további nélkül maradéktalanul elhiszem mminden mozzanatával együtt.
Szerintem megbocsáthatatlan hogy így történt. Ennek magyarázható oka van. Az intenzív osztályon két betegenként egy intenzív szakápoló és egy segédápoló "járna". Ehhez képest jó, ha három betegre jut egy (!) ápoló. A nővér bűne, de a rendszer hibája.

A posztolónál nem ez volt a helyzet. A történet minden mozzanata legalábbis megkérdőjelezhető.

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 20:11:47

@trimalchio:
Sajnálom, igazán.
Jobbulást és további sok-sok erőt.

trimalchio 2010.06.24. 20:17:16

@Rotoxis: Kicsit elkanyarodtunk (talán az én hibámból) attól, ami enegem kihozott a béketűrésből Bakela hozzászólásában. Természetesen nem tudom bebizonyítani, hogy a posztoló története úgy igaz, ahogyan leírta. De az ellenkezőjéről sem lettem meggyőzve. Nekem ez a kétség elég, hogy ne essek neki a posztoló torkának.

mothe 2010.06.24. 20:17:57

@Rotoxis: azért a megkérdőjelezhető meg a hazugság között erős különbség van.

ugyanúgy, ahogy a szarkasztikus humor és @bakela: ocsmány szösszenetei között. azok ugyanis nem humorosak, hanem gúnyosak. ez utóbbit a többség nem tartja pozitívnak.

persze, ha nem döntötted volna el önhatalmúan első blikkre, hogy neked van igazad, talán megfordult volna a fejedben, hogy beszélgetésbe elegyedj a posztolóval, hátha kiderül, kinek van igaza. így azonban csak a magadét hajtogatod - ehhez lehet partnert találni, de az holtbiztos, hogy így nem fog előre haladni semmi sem.

dedó.

Rahsid 2010.06.24. 20:21:24

Egy rohadt vicc ami itt megy.

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 20:39:06

@Rotoxis:
A történet 10 éves, de velünk is történt hasonló.
Nem vagyok egy elveszett anya de az ügyeleti rendszer útvesztőiben én is elvesztem. Se mentő, se internet, senki nem tudta megmondani adott napon hol van ügyeletes gégészet. Emlékeim szerint voltunk vagy 4 helyen, mire a taxis megkérdezte a saját diszpécserüket hová kell menni. Vigyorogva büszkén rakott le minket az ügyeletes gégészeten.
Rosszkor lett beteg a gyerek, több napos ünnep volt kontrollra másik ügyelet, megint rossz cím, 100.- Ft-ért a portán ülő egyenruhás droid megengedte, hogy a taxis diszpécsert felhívjam, megmondja hol az ügyelet, taxi, újabb merőben más diagnózis,. Summa summárum 4 nap alatt 5 diagnózis, mire meguntam és bementünk az Uzsokiba, az ügyeletes orvos megnézte, elmagyarázta mire figyeljek, leírta amit kell és másnap visszamehettünk ugyanoda másik orvoshoz immár biztonságban érezve magamat és a gyereket. Tényleg a diagnózisok között még leukémia gyanú is volt, de vérképet senki nem csinált, Hidd el ez a rémség megtörtént.
Annyira hihetetlen, hogy diagnózist szóban kaptam, leírni senki nem írt semmit, recepteket írtak és mondták ha tályogot tapasztalok akkor nagy baj van. Milyen egy tályog a mandulán? Észre fogom venni. Gyereknek még a torka sem fájt soha, az hogy tüszős csak sejtettem, inkább a láza izgatott, hogy ájuldozott mindehhez volt 186 cm és 50-60 kg közötti szörnyű lapaj kamasz.
Ma már röhögünk ahogy rohangáltunk mint a tyúk a kacsái után a vízparton, kórháztól kórházig, néha egybe be, aztán egy baromi tisztességes orvos felírta a tutit és lefektette a kölköt, hogy ne húzódjon a szivére.
Mandulája ma is meg van és azóta sem fájt többet. Hála a nevét sajnos nem tudom Gégésznek, Orvosnak. Újévre meg tudtunk nyugodni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.24. 20:50:38

"A Föv. Önk-nál azt mondták, hogy elég sok probléma van a Bajcsyval, talán már lépni fognak ."
Gratulálok a kórház ügyeleteseinek.

Az meg, amit a kivizsgálásra mondtak, teljesen jó, életszerű... Rohadék banda...

Rotoxis 2010.06.24. 20:53:11

@Dr.laikus PhD:
Már nem emlékszem, hogy 10 évvel ezelőtt mi volt és hogyan, de sajnos ha ez a múlt héten történt volna, nagyjából akkor is elképzelhető lett volna. Egy dolgon csodálkozom, hogy a mentőknél sem tudták hova kell mennetek.

Veletek az történt, hogy küldözgettek, mást és mást mondtak különböző helyeken. Az ügyeleti rendszer sajnos még nem tökéletes, de 10 évvel ezelőtt tényleg tragikus volt.

De hidd el nekem, ma kis hazánkban egyetlen egy kórházi dolgozó nem engedné meg magának hogy ellátatlanul elküld egy sürgős beteget. Amúgy is feljelentik őket, egy ilyen eset pedig azonnal minden tv és sajtó címlapján szerepelne: életvezélyben lévő beteget elküldtek a kórházból. Szerinted?

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 20:56:17

@mothe:
Nem én nem így látom. Én a kétségbeesést érzem mögötte és hát van egy éles agyája nekije.:)
Orvosnak nincs eszköze harcolni minket meg hangolnak ellenük.
Nekünk pihent penge agyú kedves, nyájas Doktor bácsi és Doktor néni kéne aki meg tudja követelni a napi keményített fityulát és kötényt a nővértől, a csendes szigorú gyógyulást segítő csendet.
Ő is kiabál, mi is kiabálunk. Nem akar tőled pénzt a zsebébe, mert a többségnek ég a füle tőle, sőt a többség nem is kap. A megérdemelt bérét szeretné.
Aktív koromban egy kliensnek számláztam annyit, mint egy kezdő orvos bére. Egy picit kevesebbet kellett érte tanulnom és ha nem képeztem volna magam sem halt volna meg senki.
Célt érni viszont együtt tudunk.
Közös nevezőre szükség van. Kicsit kiabáljunk, de béküljünk ki.
Valahogy ki kell küzdeni a méltó elismerésük. Ez a mi érdekünk is.

Kalamona 2010.06.24. 20:56:55

@trimalchio:
Nem ennyire megalázó, de hasonlóan durva bánásmódot két hónapja éltem át.
Mielőbbi gyógyulást, jobbulást.
De, egyszerűen felháborít, hogy itt a munkaleterheltséggel, nővérhiánnyal védik egyesek a "kurvaanyázó" nővéreket, ahelyett, hogy valami terápiára küldenék őket.
Bakela iróniáját megértettem ugyan, de elfogadni nem tudom, mert gondolom Ő orvos, én meg ellátásra szoruló voltam.
Keserédes a szám.

gld 2010.06.24. 21:01:46

@Rotoxis: "Amúgy is feljelentik őket, egy ilyen eset pedig azonnal minden tv és sajtó címlapján szerepelne: életvezélyben lévő beteget elküldtek a kórházból."

Igen, ez volt az a gondolat, ami elbizonytalanított engem is. Bár még most sem tudom igazán, mit higgyek. Mert bennem valahol az is ott motoszkál, hogy az ember egy nyilvános internetes blogban szánt szándékkal nem csinál magából hülyét... Sőt, ha ebből nem igaz semmi, egy vérmesebb jogász simán a nyakába varr egy rágalmazási pert, vagy valami hasonlót... Persze, lehet, hogy vannak a sztoriban túlzások, ezt nem tudhatom, de nem tudom nyugodt lélekkel azt mondani, hogy nem hiszem el, annak ellenére, hogy akik jártasak az eü-ben megpróbálták megmagyarázni, hogy miért is lehetetlen. De ez legyen az én problémám :)

Murderface 2010.06.24. 21:07:04

Budapesten ez egy teljesen hihető, életszerű történet. Sajnos.

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 21:10:32

@Rotoxis:
Az első a mentő volt amit hívtam.
Itt a nővérkétől indult a dolog. Orvos nem is látta. Lepkét írtam pillangó helyett, hogy ne legyen kétértelmű, azt hittem asszociáltál....

Gondolom léteznek már protokollok és akkor nincs mitől félni. A kommunikációs protokollnak is léteznie kéne, akkor nem fordulhat elő, hogy hibára-hiba halmozódik, akkor egy tapasztalt nővér előszűrheti a beteget és leírja. Orvosnak kevesebb lenne a dolga, mert ahogy látom a legtöbb esetben orvos adminisztrál kérdez, módja nincs a betegre nézni, jó esetben lát ha bemegyek, valamilyen benyomása lesz, hallja a hangom vadul ír, nővérke a másik monitor mögött nem tom mit csinál, kérdések nem célzottak, ha nem vagyok felkészült és rosszul beszélek járom a kálváriát, mert félni kell a műhibától, de nem tudta kiszedni belőlem csak azt, hogy nem érzem úgy magam ahogy azt szoktam.
Természetesen ez is enyhén sarkított, de egy-két szakorvosnál bizony tompított.

szabidoki 2010.06.24. 21:30:12

@trimalchio: a különbség a te történeted meg a posztolóé között az, hogy a tied teljesen hihető, a posztolóé meg eléggé kérdőjeles. Nem mondom, hogy lehetetlen, de valószínűtlen.
@Kalamona: a probléma kicsit sokrétűbb. Egyrészt igaz az is, hogy a nővérek túlhajszoltak - általában eleve kevesebben vannak, mint az előírt létszám -, a legtöbbjének a hajtós főállása mellett ugyanolyan hajtós mellékállása is van, mert egy nővéri fizetés igen keveset ér a teszkóban, és ha valaki tartósan 60-70 órákat dolgozik hetente a 40 helyett, az a legbéketűrőbb emberen is nyomot hagy hosszútávon. Másrészt, mivel nővérhiány van, csak nagyon nagy balhé miatt lehet kirúgni azt, aki eleve nem oda való, mert egész egyszerűen nem jön a helyére senki. Az meg a jelen viszonyok mellett illúzió, hogy valakit elküldjenek "terápiára", mert csúnyán beszél a beteggel - eleve nem is terápia kellene neki, hanem némi pihenés...

zsobig 2010.06.24. 21:46:18

Sziasztok!

Mielőtt teljesen hihetetlennek tituláljátok a postot, mondván, hogy az ellátást igénylő beteget biztosan nem küldik el az ügyeletről, hát elmondanék egy történetet, ami az én kis családommal esett meg.
Cirka 3 évvel ez előtt volt, hogy édesapám egy vasárnapi nap egész nap nagymamáméknál fúrt-faragott, faburkolatot rakott fel a falra (asszem azt így hívják). Lényeg a lényeg, dolgozott fűrésszel és sniccerrel is - utóbbi okozta később a gondot, mert az egyik igazítás során megszaladt a fában a kés és apum másik kezét (amivel ugye a burkolatot tartotta) eltalálta a kés éle, mégpedig úgy, hogy a hüvelykujjának a tetejét gyakorlatilag teljesen lemetszette, csak egy igen kis húscafat tartotta az ujjbegyet (bocs a részletes leírásért, de így talán érzékelhető az ijedtség később). Nagymamám persze rögtön üvölt, hogy szaladjunk, nézzük meg mi van, megnéztük, majd anyummal gyorsan - ahogy laikusként tudtuk - elláttuk, betekergettük az ujját gézbe.
Mivel láttuk, hogy ezt azért nem lehet ennyivel lerendezni, autóba ültünk és elindultunk az illetékes kórház ügyeletére, a dél-pesti kórházba.
Odaértünk, apum ujján a kötés már teljesen átázva, első szembejövő nővérkét kértük, hogy segítsen, mondja meg, hol tudják apum ellátni. Ő készséges volt, mondta, merre találjuk a sebészetet. No ott a doki már kevésbé volt jófej. Mondta, hogy ő még csak kezdő, nemrég dolgozik itt, és fú, ettől rosszul van, ilyet még ő sem látott (WTF?), menjünk be a városba az xy kórházba (nem tudom már végül hol voltunk, mert többet is felsorolt a fickó), majd ott ellátják apum, mert neki ehhez nincs gyomra.
Úgyhogy végül ismét felkerekedtünk, elmentünk a másik kórházba, ahol ahogy kell el is látták apum ujját, szépen összevarrták és bekötözték.
No most kérdem én, hogy ez hogy történhetett meg, akármilyen kezdő is volt a doki?
Ekkor nagyon kiábrándultam a sürgősségiből meg az ügyeletes dokikból, és ez a véleményem sajnos azóta sem változott.

Kalamona 2010.06.24. 21:51:01

@szabidoki: Az valóban elgondolkodtató, hogy a korábban itt posztolókkal ellentétben, a most beíró nem reagál semmire:(

Sokrétűbb tudom. Talán valami empátiás készség segítene. Eszembe sem jutott a kirúgás, hisz a rossz is jobb, mintha, nincs. Az emberfia, egy 6 órás altatásból ébredezve sok mindent figyelmen kívül hagy.
Egyet nem, a megelőzhető, szándékos fájdalom okozást és az kurvaanyázást.
...és azt tudod, hogy ez sokkal jobban fáj, mint, hogy a beszáradt, véres lepedőt kirántsák alólad - a bőröddel együtt - , mert anyád már nem él és nem volt kurva?:(

mothe 2010.06.24. 21:59:23

@Dr.laikus PhD: ha valaki ennyire belekeseredett a munkájába, akkor segítséget kell kérnie. lehet, hogy bakela jó orvos, de a maró gúnyon és a cigányozáson túl itt még semmit nem bizonyított. feltételezzük mindenkiről a legjobbat, de akkor ne csináljunk poént megbántott emberekből, akik azért írnak ide - mint ahogy tegnap is mondtam - mert a blogban van egy felhívás, ami azt mondja: meséld el nekünk a bajodat! csak azt nem mondja: azért vegyél fel vegyvédelmi ruhát, különben estére még rosszabbul fogod magad érezni. és ehhez bakela nap mint nap nagyban hozzájárul.

mothe 2010.06.24. 22:00:47

@Kalamona: ha első körben nekem ugrott volna mindenki azzal, hogy hazudtam, lehet, hogy én se szólnék többet, mert úgy érezném magam, hogy tőrbe csaltak.

mothe 2010.06.24. 22:03:04

@mothe: egyébként ez a legrosszabb dolog, ami valakivel történhet, hiszen ha most idejön és azt mondja, igen, hazudtam, akkor leköpködik, ha meg azt mondja, hogy nem, igazat mondtam, akkor azok, akik eddig azt állították, hogy hazudott, azt mondják majd: na lám, most is hazudik.
rágalmazás, pletyka ellen csakis úgy lehet védekezni, ha az ember nem vesz tudomást róla. de ettől azért még fáj.

Kalamona 2010.06.24. 22:06:00

@mothe: nem hiszem, hisz egyikünk sem kérte, hogy tegye közzé ami Vele történt.
Amennyiben a nyilvánosság elé állt akkor viszont védje meg a beírását a szakmai kifogásokkal szemben.

gld 2010.06.24. 22:07:10

@mothe: "mert a blogban van egy felhívás, ami azt mondja: meséld el nekünk a bajodat!"

Azon gondolkodtam, hogy ha végre valaki egy pozitív töltetű sztorit mondana itt el, ami a megelégedettségtől csordulna túl, szerintem akkor is lenne néhány kétkedő, gúnyos, rosszindulatú hozzászólás... Érdekesek az emberek.

gld 2010.06.24. 22:09:39

@Kalamona: És mi van akkor, ha nem ül minden nap a net előtt, fogalma sincs, hogy a sztorija kikerült, vagy teszem azt szabadságon van a négyszögletes kerek erdő kellős közepén, ahova nem jár az elektronyikus postás? Számtalan oka lehet, hogy a poszt írója nem nyilvánul meg... Nem kell azonnal gyávának titulálni ezért...

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.24. 22:13:51

Nem tudom, hogy máshol mi a helyzet- bár elég sok helyen megfordultam, de nekem ott életszerűtlen,hogy a nővérhiány mellett a biztonsági őrök hipp-hopp előkerülnek....Én még nem sokkal találkoztam az osztályokon. Valahol még a biztonsági kamerát is említik... Mégis szinte mindenhol lopások vannak.Volt aki a széfekben látta a megoldást...

www81 2010.06.24. 22:14:19

Sziasztok!
Véletlenül találtam ide,és olvastam mi történt a jó kis X.kerületi Maglódi úton lévő kórházban.
Sajnos én sem tudok szebbeket írni ami velem történt ott a gasztroenterológián.
Egy bizonyos betegség miatt jártam oda rendszeresen kontrollra,műszeres vizsgálatokra stb.
Már az elején furcsa volt,hogy sokszor 2-3 órákat kellett várnom,míg mások jóval később jöttek,és egyből bemehettek vizsgálatra.Pár hónap után,kezdtem a nem tetszésemet kifejezni,mire egyszer a képembe vágták,hogy ami nekem van betegség elég próblémás és ezért vagyok mindíg az utolsó.
Volt olyan helyzet is,mikor én következtem volna mert már nem volt senki,egyszer csak kijött a doki és se szó se beszéd elment.Megkérdeztem aki ugyan nem asszisztens,de ő intézkedik körülötte,hogy mikor jön vissza,és azt mondta hogy ma már nem.Hozzáteszem hogy egy ilyen rendelésre,csak időpont előzetes egyeztetésével lehet elmenni.
De ami betette a kaput,hogy súlyosbodott a betegségem,25kilót fogytam és a hasamon jól behatárolt helyen igen komoly fájdalmaim voltak.Végén már minden héten mentem hogy ezt nem bírom tovább nem tudok ezzel élni,se enni se aludni,csak sokszor üvöltök a fájdalomtól,azt mondta hogy ott nincs semmi.
Egy két hét múlva a mentő vitt az akkor éppen ügyeletes kórházba,ahol megállapították hogy bélelzáródásom van,mégpedig nem is kicsi,azonnal meg kell operálni.28cm-ert vettek ki,ekkora szakaszt nem vett észre a Maglódi úton senki.

Kalamona 2010.06.24. 22:17:38

@gld:?? meg, ha az anyukám gőzmozdony lett volna...
(a beírásaimat pár napon nyomon követem a net-en, igaz vezércikket még soha nem írtam)

Egyébként sajnálom, ha Neked csak ennyi jött le a kommentekből.

gld 2010.06.24. 22:20:56

@Kalamona: Te így teszel, Ő nem.

Amúgy más is "lejött" természetesen, de MOST erre akartam reagálni. Ennyi...

szabidoki 2010.06.24. 22:23:01

@Kalamona: nem mondtam semmi olyat, hogy helyeslem, ami veled történt, nyilván borzasztó, és nem kellene, hogy ilyesmik megtörténjenek. Azt próbálom tudatosítani, hogy sajnos rendszerszintű problémáról van szó, amin nem fog segíteni egy-egy otromba nővér befenyítése.
@zsobig: senki nem mondta, hogy nem küldenek el beteget az ügyeletről, és ezért nem igaz a sztori. Olvasd el, amiket írtunk.
Az, hogy titeket továbbküldtek, szintén nem hihetetlen, bár szerintem az adott körülmények között a legjobb döntés volt - nem hiszem, hogy örülnél, ha a hozzáértés hiánya miatt elszabta volna apád ujját. Az már más kérdés, hogy teljesen kezdőként miért ügyeltetnek valakit egyedül, de az már az ov. főorvos illetékessége.

hrcs_123 2010.06.24. 22:24:42

@bakela: 2.3 / 10. Az igyekezet plusz 1 pont volt!

FakezuVakeger 2010.06.24. 22:24:58

1. Az eset nem sürgősségi osztályra való. Viszketéssel, bőrtünetekkel háziorvosi ügyelet- ugyanolyan kezelés, néhány órás megfigyelés a rendelőben, és ugyanúgy haza tudott volna menni, mint az elllátó kórházból. A -kezdetben- bőrtünetel el sem jutott volna súlyosabb fokra - vagy ha mégis, iránydiagnózissal, alap ellátással kerül szakkórházba.
Miért küldi telefonon el háziorvosi ügyelet, ha csak bőrtünetei vannak?

2. mikor veszi tudomásul a tisztelt nagyközönség, hogy PÉNZ kell. Amíg nyűgös, fáradt másod-harmadállásban dolgozó ügyeletes orvosok vannak, ne csodálkozzunk, a "viszketés" miatt nem akar kimennni?
Miért gondolja bárki nálunk, hogy bármikor, bármilyen panaszokkal sürgősségire kell menni, és ott egy orvos szalutálva rendelkezésére áll?
ALAPELLÁTÁS!
Ha a megélhetésért tényleg heti 40-48 órát elég lenne dolgozni, és a hazai diplomás átlagjövedelmhez jutni - akár 12órás műszakokkal, nem lenne ennyi kiégett, fáradt, de mondhatnám hanyag, defenzív, nihilista, ügyeletben túlélésre játszó orvos.

3. Vizsgálat nélkül beteget nem szabad elküldeni. De leültetni a váróba le lehet. Ha "igazi" sürgősségin jár, ha orvos nincs is azonnal nővér láthatja, vérnyomást mérhet...

gld 2010.06.24. 22:25:20

@Kalamona: amúgy még annyit: ez a blog nem úgy működik, mint a saját blogod, amibe ha cikket írsz, az azonnal "ki is kerül". Ide sokan írnak, és egyáltalán nem biztos, hogy ha egy sztorit beküldesz, az másnap itt "vezércikk" lesz. Akkor lesz az, amikor sorra kerül.

Kalamona 2010.06.24. 22:25:25

@gld: :) kösz, jó éjt! én is mékfürcsizni, mert az álommanók nagyon kerülgetnek és a műtétem helye sem akar megnyugodni.

tódór piroska 2010.06.24. 22:25:55

eccer a dikszóba pájinka fojt a réklimre asztán a cigitől kigyúlatt úgy hoty megéget még a mejjem is de a pista akkoramikor segíteni akart neki is megéget a torturája (asziszem így mongyák latinul). a korházba meg a bajcsiba mega délpestibe is demég otis ahol nem voltunk csunyán nésztek ránk asztán meg ojan ójtást adtak direkte hoty minda keten röktön mekhaltunk. Aki meg esztet nem hiszi el az hazudik meg védi a gazember orvosokat meg növéreket. Legjob lenne esztet kiteni posztba hagy olvassa mindenki asztán még az a morcos doktor is melléirhassa hogy ity történt.
montam má hogy börtönbe kő csukni mindet.

szabidoki 2010.06.24. 22:26:00

@www81: csak annyit fűzök hozzá, hogy bélelzáródással 1-2 napig húzza az ember, utána meghal. Szóval lehet, hogy volt ugyan valami a hasadban előtte is, de az nem volt bélelzáródás.

www81 2010.06.24. 22:32:57

@szabidoki: Igen volt,és ez súlyosbítja a dolgot,mert nálam szépen lassan záródik el,és az utólsó pillanatig jeleztem a dokinak.Egyébként amikor bevitt a mentő,és közölték velem a jó hírt akkor mondtam nekik hogy választanék sebészt,mert ennél a betegéségnél nem mindegy ki műti,de azt mondták hogy nem engednek el mert valószinű el se jutnék hozzá mert nincs annyi idő.

Mylady 2010.06.24. 22:37:50

Azoknak, akik megkérdőjelezik a stilust:
néhány éve egy megfázás ráhúzódott a fülemre, a háziorvos szakrendelésre küldött. Rohantam, hogy még rendelési időben odaérjek. Beestem a mester utcai rendelőbe, megálltam az ajtóban és körbenéztem (életemben először jártam ott)... volna, csakhogy már csattant is fel a szemközti betegirányitó pultnál a nő: Hova akar menni? (igen, ilyen stilusban)
Erre odaléptem, udvarias ember lévén köszöntem (őt szemmel láthatólag nem tanitották meg erre a gesztusra a szülei), elmondtam, hogy a fül-orr-gégészetre szeretnék menni, közben elővettem a táskámból a beutalót, és vetettem rá egy pillantást, nehogy fejjel lefelé adjam oda.
Erre a nő gúnyosan rámförmedt: adja már ide! mit olvasgatja? nem magának szól.

Hozzáteszem, az ellátással és az orvossal nem volt gondom, türelmes volt, alapos és nagyon kedves.
Csak a betegirányito ne lett volna ennyire bunkó.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.06.24. 22:41:29

Csak ügyvéd, határozott fellépés segít, a biztonsági csicskát meg helyben semlegesíttetni kellett volna, hogy saját magát vezettesse ki a zéró agyú tetves k* annyába.

www81 2010.06.24. 22:48:40

@szabidoki: Ami volt elötte a hasamba,azt úgy nevezik,hogy súlyos passage zavar!

drpeti 2010.06.24. 22:50:58

@zsobig: "Mivel láttuk, hogy ezt azért nem lehet ennyivel lerendezni, autóba ültünk és elindultunk az illetékes kórház ügyeletére, a dél-pesti kórházba"

Az illetékes kórház sztem a Merényi lett volna. A déltepsiben nincs trauma...

A postírónak csupán annyit, hogy első olvasásra sztem nem az algaölő a hibás, hanem (talán új) mosópor, öblítő, tusfürdő.

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.24. 22:52:01

Bocs, hogyha nem ideillő dolgot vetek fel, de lassacskán kikivánkozik belőlem: Mi a fene van Budapesten??
Az eddigi beírások szinte kivétel nélkül Szt,János, Bajcsy,Szt.Margit, stb. kórházak és ottani magánklinikák, rendelők problémái. Ennyire frusztrált ott a beteg,a nővér,az orvos egyaránt???
Ez a blog országosan olvasható , mégis helyiérdekű leginkább.A nagyváros teszi ezt ?? Külön ország lenne Bp.?

flippant 2010.06.24. 22:53:25

Bezzeg ha cigány lett volna...

bakela 2010.06.24. 23:09:19

@Dr.laikus PhD:
Asszem mekkedveltelek. Nem sokkal előtted tévedtem ide. Csapongjunk egyet, össze-vissza:
Lécci olvasd vissza a címeket, mondjuk 1 hónapra visszamenőleg.
Ezért érzem a késztetést egy kis TIT melónak.
Régi motoros vagyok, gyakorlatilag minden megszólaláshoz tudok 1 arcot kötni, -ismerlek benneteket. Ti viszont nem tudtok mit kezdeni velem, -nagyon-nagyon kevesen vagyok.
Pl. mit látok a jelen szösszenetből: Ő az aki mindig nagyon okos, nyomorult férje inkább meghalt, mert másképpen nem menekülhetett előle. Ő az aki csütörtökön 2 pofára zabálja a gyerekek lekváros buktáját, és még egy szatyorral haza is visz. Ő az aki a dadussal meg szok' üzenni, hogy a nagycsopi „ballagásakor” aranyláncot illik venni a zovónőnek. Most meg volt egy kellemetlen, ám hétköznapi baja, és a csoportjából egy gyereknek sem ügyelt valamelyik szülője, de ezt nem tudta /tudomásul venni/. Ezért többx mekkpróbált hepciáskodni, hát többx kivágták, mint macskát. Az egész iromány valóságtartama < 20%.
Na, elkeseredett, az nem vagyok, legalábbis a szakmával, betegekkel szemben béke lakik a szívemben. Ami még ki tud kattintani, az a beszari zorvos, -és mivel ebből van sok /90%/, még sem teljesen érzelemmentes a professzionális életem.
Amikor ide járogatok, hát én is törölgetem néha a monitort, összetaknyolom a röhögéstől. A többiek 95 %-ának meg csak ráfröcsög. /Frosch®/
Ahogy most dolgozom, az kemény elhatározás kérdése volt: Na nem valami III. Ricsi, csak azon egyszerű ténynek az alkalmazása: csak annyit kapsz tőlem, amire engem értékel a társadalom. Igyexem a rám vonatkozó joxabályokat oda- vissza betartani. Ugye, milyen furcsán hangzik, a háziorvosi „várólista”? Pedig, ha aznap nekem 2 óra a rendelési idő, akkor 10, 00-kor /na, jó 10,05/ajtó bezár. Az a 2 óra, az tisztességgel. Délután 16,00-ig a mobil él, de a „Melléklet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelethez” a betegre is vonatkozik.
Amikor senkiháziak fikázzák a madzsari egészségügyet, anélkül, hogy egy fikarcnyit is a függöny mögé néznének, mindig egy kövér, szivarozó brit jut eszembe: „so much owed by so many to so few"
A másik örökzöld: A'szonta a ZÁTVÉ, hogy 70 milliárd parát fizet a madzsari évente. Akárhogy osztok- szorzok, valaki az enyémből évi 1.9 milliócskát lenyúlogat.
Aki azzal kezdi: pedigénfizetematébét, az tulajdképpen kőbunkó, -észre sem kell venni. Ue a kategória a fizessevisszaazénadómból. Tapasztalataim szerint ezek, akik lóf@szt nem tesznek be a közösbe, márcsak a sötétségük/ primitívségük okán a munkaerőpiaci poziciójuk miatt.
Egyéb: aki a'sztat meséli Neked, hogy ennyi- meg ennyit fizettem: annak fele egy qurva kanyit nem parázott, a másik felének a fele meg 25-50 %-ot.
Persze, amit régebben említettem az "orvosarisztokráciáról", azt fenntartom.
Eddig 2x voltam kórházban qrva komoly betegséggel. Mindegyik qrvára a köbön fájdalmas nyavalya volt: úgyhogy szenvedő félként is van tapasztalatom.
Képzeld el, engem bizony 2x 3 hétig az asszony etetett, az asszony sz@ratott, sox ő is mosdatott.
Eszembe nem jutott hőbörögni, hogy kinek mi a dolga, pedig mindenkit ismertem, mindenki ismert. Ja, és amikor reggel 5-kor beszartam, összeszorított foggal tűrtem, pedig nagyon csípett, mert tudtam, hogy a 2 éjszakás nővérnek még 40 beteget kell ellátni /akik közül min. 30 hozzám képest egy-egy Fekete Laci volt/, és hozzám fél nyolckor jön a hozzátartozó, aki kivakar belőle.
Igen, és adtam parát is: vérnyomásmérőt, kávéfőzőt, meg egy valag műanyag vénakanült. Vaj'h akkor én benne voltam a 70 mld-ban?
Á, ez tényleg sok időt vesz el, - a kutyám teljesen belebetexik. Sétálunk.
Úgysem értitek.
Azzal /is/ ami itt folyik, a saját/ + nyomorult ivadékaitok/ túlélési esélyeit csökkentitek.
Dróton lógtok. Állítólag már cigányoztam, -most jönne egy jó kis Ószövetségizés?
Caka!

egerészölyv 2010.06.24. 23:10:28

Hihetetlen, ahogy a sárba tiporják a hyppokratesi esküjüket...

chico 2010.06.24. 23:16:17

Meglehetősen sokan fikázzák az egyszeri beteget, aki nincs tisztában se a betegségével (csak azt tudja, hogy baja van és fáj, néha meg nagyon), meg azért is, mert nincs tisztában az egészségügy cirka hat havonta változó elmeroggyantabbnál elmeroggyantabb szabályaival, meg betegirányítási rendszerével. Amit még egyik pillanatról a másikra meg tud bonyolítani, ha az illetékes önkormányzat elfogy a pénze bizonyos vizsgálatok finanszírozására.

Kicsit magukba szállhatnának már a kedves egészségügyi dolgozók!!
A legtöbb ember nem véletlenül retteg az egészségügytől, meg a bunkó bánásmódtól a legkiszolgáltatottabb élethelyzeteiben. Sikerült eljuttatniuk oda a betegek többségét, hogy már tényleg csak akkor meg orvoshoz, ha halálán van, addig meg olyan messze igyekszik távol tartani magát a rendszertől, amennyire csak lehet, így aztán számon kérni rajta, hogy nem tudja, hogy a problémájával hova kéne fordulnia.
Azt is utálják a tisztelt dolgozók, aki ismeri a eljárásrendet, mert nagy valószínűséggel vagy súlyos beteg, akivel foglalkozni is kéne, vagy az a fajta beteg, aki miatt bevezették a vizitdíjat.

ez egy szép kis álszent kettős mérce.

mothe 2010.06.24. 23:16:17

@bakela: hogy jön össze egy emberben a béke-lakik-a-szívemben, meg ez a toronymagas arrogancia? ja, megvan. alacsony IQ-val.

chico 2010.06.24. 23:18:27

@aversio avagy pacalfagylalt:

így van, Bp az külön bolygón van, amit mindenkinek csodálnia és kiszolgálnia kell :(((

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.24. 23:22:25

@egerészölyv: Ideje lenne egyszer neked is értelmezve elolvasni a soakt emlegetett esküt, aztán nem írnál ilyesmiket.

www81 2010.06.24. 23:30:58

Egyébként egyetértek azokkal akik nem az orvosokat szidják hanem magát az eü rendszert!Mert nem az orvos nem a nővér tehet róla hanem azok akik fittyet hánynak az adófizető polgárokra,akik szabályozzák a törvényeket.
Engem az egészségügy tett padlóra 8 év alatt!

aesculap 2010.06.24. 23:34:56

@www81:
Nyílván M. Crohnról van szó, ami egy nagyon kellemetlen, nehezen kezelhető betegség, gyakori fellángolással és a legkülönfélébb szövődményekkel társulhat. Nem minden beteg (és sajnos orvos sem) tudja, hogy olyan kórházban/klinikán kell kezelni és gondozni az ebben szenvedő beteget, ahol a legkorszerűbb biológiai kezelésre (aminek éves költsége egyébként milliós nagyságrend HUF-ban) is lehetőség van, a hagyományos th. (5-ASA, steroid, azathioprin) sőt az első generációs biológiai szer, az infliximab az esetek egy részében nem elegendő. Abban is igazad van, hogy a műtétet lehetőség szerint Crohn sebészetben jártas szakembernek kell végezni, ilyen Mo-n kevés van /az 1. sz. Crohn-sebész, néhány éve meghalt, a 2. számú osztályát az SZDSZ-es ámokfutás ("eü. reform") kivégezte, őt magát nyugdíjazta viszonylag fiatalon/. Szóval, van baj elég. A bélelzáródás Crohn betegségben fokozatosan alakul ki, előjelei vannak, ilyenkor agresszív gyógyszeres kezelésre van szükség, amivel a nagyobb baj, pl. az akut hasi katasztrófa miatti műtét az esetek többségében megelőzhető. Nem ismerem túl jól a Bajcsy Kh-at, de úgy tudom, hogy - bár kiváló gasztroenterológus is dolgozik ott - nem kijelölt centrum ebben a vonatkozásban. A SE II. Belklinikáját vagy a Péterffy S. utcai Kh-at javaslom betegséged gondozására (orvos nevet személyiségjogi okok miatt nem mondhatok. jOBBULÁST KÍVÁNOK, BARÁTSÁGGAL: Aesculap

gld 2010.06.24. 23:40:36

@aesculap: ezt a hozzászólást legszívesebben kinyomtatnám, és bekereteztetném :)

Örülök, hogy olvashattam. Komolyan.

mothe 2010.06.24. 23:43:04

@gld: Csatlakozom.

Szép álmokat!

2010.06.24. 23:45:03

@www81: hát azért orvosból is van épp elég szar alak, szerencsére nem sokat betegeskedtem de kerülöm is őket, csak az kár hogy olyan sok pénzem felélik mégis

www81 2010.06.24. 23:46:23

@aesculap:Köszi a tanácsokat,azóta léptem,és egy nagyon neves orvoshoz járok aki a Péterfy-hez tartozó Alsóerdősor utcai kórházban rendel.
Akit említettél kettes számú sebésznek,ő nem ment nyugdíjba,tavaly az elsők között tudtam meg hogy egy észak mo-i székhelyű kórházban van,és műtött is engem,sokat beszéltem vele lábadozásom idején tavaly szeptemberben vele ezekről a dolgokról.Gondolom arra gondoltál,akinek történelmi vonatkozású neve van,egy vár kapitánya volt a középkorban:))

www81 2010.06.25. 00:02:27

@aesculap: Amit még elfelejtettem:
Az az orvos legalább megmondhatta volna hogy nem ért annyira a dologhoz,tök megértettem volna és léptem volna tovább.Mert amit nem irtam le,az hogy jártam még hozzá utána és két évre rá a bélen műtéti seb behegesedett,és újra súlyos passage zavar volt tavaly.Ugyanezt megtörtént,csak annyi külömbséggel hogy felkerestem a fennt emlitett sebészt és nevetve mondta hogy egyértelmű opus!Igy nem szenvedtem annyit,meg elmodtam neki hogy a hegesedést nem kimutatható laborvizsgálatokból,és a műszeres vizsgálat típusa és módja sem mindegy hogy mit kér.

carramba2 2010.06.25. 00:27:07

Király vagy, Bakela.

Mike36 2010.06.25. 01:51:02

nem betegjog kell ide, hanem feljelentés ismeretlen tettes ellen

Mike36 2010.06.25. 01:57:24

egyesek nagyon védik a mundér becsületét
a kommandó szerint hazudik a posztoló
hát persze
biztos unatkozott
olyanok vagytok mint a bérkommentelők a bkv-s blogban

kpityu2 2010.06.25. 05:37:03

Úgy látom a kommentelő dokik egy valamiben megegyeztek: a posztíró hazudik, hülye és különben is feltűnési viszketegségben szenved. Bravó. A munkájukhoz is így állnak hozzá?

Dr.laikus PhD 2010.06.25. 06:11:58

@FakezuVakeger:
Komolyan kérdezem, hogy orvos vagy-e?
Miattad nincs tisztességes jövedelmetek.

Elolvastad egyáltalán mit írt a szerencsétlen posztíró? Egyáltalán honnan tudod mi a fene baja volt? A viszketésnek vannak fokozatai a fájdalomig, az orgazmusig és stb.és stb.
Néked magyarázzam?
Ha orvos vagy tanultad - vissza kéne emlékezni rá - ha nem érezted el kéne hinned a betegnek. Ha nem sürgősségi eset, megvizsgálni, megnyugtatni szakorvoshoz küldeni reggel.
DE!!!!!
NEM LÁTTA ORVOS az első alkalommal csak nővér aki kedvesen megsúgta, hogy az orvos alszik és nem kel fel, mert neki viszket, hogy hólyag is van - kit érdekel? Mondta, utalt rája a nővér és küldte tovább "jóindulattal" szakintézmény ügyeletére, ahol nincs ügyelet, tovább ahol végre ellátást kapott.
Erről szól a poszt.

Mi köze mindehhez, hogy a rendszerben kevés a pénz és kevés a Te fizetésed. Most mit mondja erre? Joggal mondod nekem.
Közöd?

Orvosnak lenni nem pénz kérdése.

Orvosként élni AZ pénz kérdése. Sokat segít a diagnosztikus rendszer amihez nem mindnyájan jutunk hozzá, de tüdőgyulladást az én falusi doktorbácsim a fülével és a két keze kopogtatásával pontosan felismerte. Azt is hol van. Akkor már volt penicillin beszedette a szegény paraszt kölkével és az ő faluiban volt a legtöbb túlélő.

Három generáció nőtt fel azóta, én is elszakadtam, nyáron még tudták a nevét és ápolják az emlékét.

Ja és én mezei laikus. Ha nem megyek orvoshoz a baj miért nem, ha megyek akkor minek és miért nem vártam.

A hierarchiátok miatt nincs aki megszervezze a munkátokat, ti meg pont a hierarchia miatt nem vállaljátok fel a konfliktust.

Megértem én, hogy ezt ki kellett írni magadból, de nem erről van itten szó.

Itt és most.

Dr.laikus PhD 2010.06.25. 07:16:40

@bakela: Ó Lépjünk Szövetségre!
A Tól V-ig nem vót jó, hát kerti törpét raktunk a kertünkbe. (a HIR igaz)

Ha nem csinálsz forradalmat (most volt egy) akkor az én kültakarómat most az ország legjobbja figyelné a belbecs nélkül.

De van egy ennél sokkal szelídebb csendes forradalmár aki a hülye törpék hisztis akaratát betartja a legjobb látni nem akar. Eredmény a belbecs lassan borsóból babszem lesz, szemmel eddig nem volt látható, halványan már mutassa magát.

Nem marad más hátra dühös bölényként rontok majd a joxabájokra.

Betartotta, és nekem tartott be.

Kedvellek én is, örülök ha kölcsönös

Dr.laikus PhD 2010.06.25. 07:25:43

@Dr.laikus PhD:
Ja és nekem nyulaim vannak. Törpék... Oroszlánfejűek... :))))))))))

g99 2010.06.25. 07:36:31

Hat a Bajcsy tenyleg furan mukodik. Nemreg fekudtem bent es reggel felirtak valami surgos gyogyszert (ez csak utolag derult ki) es estig nem sikerult a noverkeknek beadni. Persze ha utolag rekalamalom letagadjak.

Egyszer voltam latogatoban a szuleszeten, kb a csecsemosnoverek fele felorankent dohanyzik.

Punk is not dead 2010.06.25. 08:06:56

@Rotoxis: Egészségügyben jártas személy vagyok (18 éves tapasztalat), és igen, megtörténhet.
Ahogy megtörtént az is, hogy egy műtét során a trafós orvos nem csoportazonos vért adott a betegnek, az meghal a műtőasztalon, orvos felelőssége elkenve.
Ahogy megtörtént az is, hogy TOS műtét során nem a szokásos draint, hanem subclavia kanült tettek be drain gyanánt, majd az osztályos orvos arra kötteti az infúziót, PTX, reanimatio, senki nem felelős. Évekig tudnék mesélni...
Szerencsére emberséges, nagy tudású, empatikus kollégákkal, nővérekkel, sikertörténetekkel is találkoztam.

Még valami: egy rózsára permetezett vegyszertől 2 nap múlva borítottak el tetőtől talpig a kiütések...

szürke_tag 2010.06.25. 08:27:09

Itt egyértelműen kiderül, hogy az orvos társadalom összefog és aki panasszal él azt kicikizi és nem lehet igaza egy betegnek. Az is kiderül, hogy az orvosok magasabb rendűnek érzik magukat mintegy mindenhatónak, mindenek fölött állónak. De egyszer ahogy a közmondás is mondja "jön még kutyára dér" és ti is sorra kerültök!
Ha ez a történet nem is igaz, akkor is az orvosi hozzászólásokból, nem a konstruktív hozzászólás jön le hanem a cikizés, megalázás, amit naponta gyakorolnak.

Dr.laikus PhD 2010.06.25. 08:30:15

@Punk is not dead:
Na igen!
Ezt sem szabad! Ha még benéznek ebbe a posztba jönni fog a mocskolódás.

Itt a hiba fatális a kolléga meg etikátlan. Ezt én akkor írtam volna meg, ha nem hagyta volna elkenni. Ha gyorsan csoport azonos vér kerül és a beteg nem hal meg. Ha nem kell reanimálni.

Minden beteggel történő vélt vagy jogos történet még a laikusnak is hatalmasnak tűnik mert megírjuk, írunk róla. Ha a bennfentes kettőt ír, mit gondolsz mekkora a laikus szorzója?

Butaság egészségügyi középkáder a neved?

filmvezér 2010.06.25. 08:58:21

Kedves Rotoxis és az összes kétkedő!

Lehet hogy a poszt nem feltétlenül igaz, talán volt anyázás egyéb, de...

Ha valaki olvassa a posztot, kétkedik.
De ha olyan valaki olvassa a posztot, aki többször járt már ott, neki ez a történetet teljesen hétköznapi és nem is olyan súlyos.

Szóval mielőtt ítélkeztek, menjetek be egyszer.

A volt feleségem egyszer majdnem kinyírták ott, mivel aztán a Honvéd Kórházban rendesen ellátták az ápolással és felépülésével voltunk elfoglalva, de a Honvédos orvos kérésemre - hanem is boldogan - vállalta volna, hogy egy esetleges per esetén aláírja, hogy nem megfelelő ellátást kapott.

De ez egy másik történet és lusta vagyok leírni.

filmvezér 2010.06.25. 09:02:52

@g99:
ez annyira igaz, örülök hogy más is írta.
Amikor 6 órát várakoztunk 40 fok körüli lázzal, két nővér a betegektől (voltak vagy huszan) nem elválasztott helyen, a folyosón, csak kicsit arrébb bagózott!

steve85a 2010.06.25. 09:35:29

Az a baj, hogy hagyják magukat az embrek.

Nekem szimpla vérvétel miatt Dabason megjelennem.
10:35-koz a dagi nővér visszadobta a papíromat, hogy csak 10:30-ig van vérvétel. Az előzőleg levett minták még láthatóan tucatszám bent a rendelőben.
Nem tartott volna az egész 1 percig sem.

Ha nem bassza hozzám a paírt még lehet, hogy hagytam volna is a dolgot annyiban.

Így viszont körbenéztem hol van kiírva ez a 10:30-as zárási időpont.
Sehol sem volt.
Ekkor dagikát kikopogtam a szobájából és kértem mutassa meg, hogy hol van ez leírva miszerint 10:35-kor már nem lehet vért venni. Hát nem tudta.
Persze jó hangosan sok tucat várakozó beteg elött.
Ezek után érdekes módon le tudták venni a vérmintát 10:38-kor is.

pepikebaba (törölt) 2010.06.25. 09:47:04

Bajcsyról 10 hasonló sztorim van, saját illetve szűk rokonság. Sajnos abszolút hihető. A szülészeten egyébként nemcsak a csecsemős nővérek, hanem a dokik és a terhesek is láncban dohányoznak, elég morbid látvány volt.
Engem kizártak a 6 hetes fiam vizsgálatáról, és nem tudom, mit csináltak vele, de 2 hónapig valahányszor idegent látott, őrjöngött. Az ismerősöm egyedül hagyták a kitolási szakaszban, ami 2 óra volt, szóval észrevehették volna, hogy hol tart, a baba nyakára tekeredett a köldökzsinór, kis híján mindketten ott maradtak, a gyerek majdnem meghalt, de az ügyeletes gyerekorvos azt írta a papírra, hogy egészséges, jó életfunkciók, az anyuka kellett hisztizzen, hogy nézzék meg újra, mert nem lélegzik rendesen, és persze rohammentő vitte el, 1 hétig intenzíven meg lélegeztetőn volt a klinikán, mert annyira jól volt. Anyukát meg másnap kidobták ellátatlanul, tanács stb. nélkül (gyk: a szülés után ugyan összevarták, de soha többet rá se néztek, hogy hogy áll a seb, mennyire vérzik, ezt nevezem én ellátás nélküli megoldásnak). (Nem volt fogadott orvosa.) Én a Bajcsyba akkor sem mennék, ha haldoklom. A biztonságiak meg tényleg ilyenek ott.
Azt a kórházat úgy ahogy van, újjá kellene szervezni a tetejétől lefelé, a gyerekorvosunk 2 éve már direkt nem adott oda beutalót, olyan jó a véleménye neki is.
Szerencsére elköltöztünk Bp-ről, így most nem oda tartozunk. Egyébként már átszoktunk magánpraxisra, épp a Bajcsy miatt.

filmvezér 2010.06.25. 10:40:26

Pesten két halálkórházat tartanak nyilván, de ebből abszolút bajnok a Bajcsy. A második helyen lemaradva de azért a hírnévhez méltó módon a délpesti Jahn Ferenc kórház áll.

Twisk 2010.06.25. 11:09:23

Szerintem itt kellene megállni. Amikor néhány önmagát "orvosnak" tartó kommentelő az emberek arcába ordítja, h. "pénz kell!!!! mert ha nem , nem végezzük el a munkánkat, nem látjuk el a feladatainkat, és ti meg dögöljetek meg!!!"
Na ne.... Tényleg ne.
Lehet ezt - úgy nevezik: sztrájk. Mi a PÉNZ? A boríték zsebbe? Egyéni ügyeleti díj? Mielőtt bemegyek, beküldök egy borítékot, és majd az orvos eldönti, h. ezért az összegért ellát-e vagy sem?
Tényleg nem forog a gyomrotok? Nektek, akik ESKÜT tettetek a gyógyításra?
Ez szomorú és felháborító. Pénz kell? Fizetünk, mint a katonatiszt. Havi sok-sok ezret és még a paraszolvenciát is. Többet nem tudunk. Azt gondolom okosabb volna a temetésünkre gyűjteni.

FakezuVakeger 2010.06.25. 14:47:45

@Twisk:
Te komolyan kérded ezeket?
A wc duguláselhárító kipucolja a klotyót ha nem fizeted ki? Kapsz benzint 100Ft.ért? Kitakarítják a lakásod 2Ft-ért?
Nem. Esküért sem.
Fizetsz - szerinted - eleget?
Szerintem nem FIZETTEK eleget.
Ha tetszik ha nem, ha nem fizettek eleget, nem lesz aki ellássa a bajotokat, betegséégeteket.
Meg fogtok dögleni.
Úgy, ahogy a jelenlegi mortalitási- és morbiditási- demográfiai adatok mutatják. Egyre többen, egyre fiatalabban.
Az orvos ESKÜDÖTT. A töbiek ma itthon letojják hogy meg tud-e élni.
Nem paraszolvencia kell.
Most még könyörögnek a megbecsülésért. Aztán elfogy a türelem, és megdögölhetsz. Az orvosod pedig 8-10 évig 800km-rel távolabb heti 40 órában megbecsüléssel megél. És hazajön nyugdíjasnak.
Igenis: nem becsülitek az orvost.

FakezuVakeger 2010.06.25. 14:50:29

@Dr.laikus PhD:
Olvasd el alaposabban.
Azt halld amit mondtam, na azt amit akarsz.

www81 2010.06.25. 15:32:09

Ez az egészségügyi rendszer úgy rossz ahogy van.Én a 8 év alatt kb 20-szor voltam kórházban a legkülönbözőbb helyeken.Annyi elképesztő sztorit tudnék leírni,hogy csak na!Azért vannak ezek a dolgok,mert a mindenkori politika a 20 év alatt még azt sem döntötték el hogyan legyen finanszirozva az egészségügy,voltak akik anyagi hasznot húztak az egészből.Már ott tartunk,hogy az osztályok nem tudnak rendelni kötszert, gyógyszert.Be kell osztaniuk ami van.Csak azért vannak nővérek,mert szerencsétleneknek ez a szakmájuk és nem találnak más munkát.Nem hozzáértő politikusok kitalálták hogy vegyünk fel betanított segédnővéreket,akiknek fingjuk nincs az egészről ugyanannyi pénzt kapnak mint az egészségügyis nővérek.Az egyik segédnővér a szemem láttára egy nem bent fekvő öreget lefektetett és beadta neki az alvadásgátlót és akarta folytatni a műtéti előkészületet,mikor mondtam hogy állj,nem ő az akit műteni fognak!Ismerek orvosokat akik bizonyitottan kiváló szakemberek,szakmájukért élnek halnak,de a körülmények ami alatt a kórházak működését értem minősithetetlenűl rossz.
Megértem hogy nagyon nehéz ezt megcsinálni!Sok tényező van ami rontja az egészet.
Kevés munkahely,így kevés adófizető.
Az ország lakosságának átlagban rossz az egészsége.
Ha nem lennék beteg,akkor nem is tudnám annyira mekkora baj van itt!Csak beteg ne legyen az ember!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.06.25. 15:40:42

Azt hiszem leszokom a blog olvasásáról, mielőtt agyvérzést kapok dühömben!

szabidoki 2010.06.25. 15:58:23

@Twisk: olvasni kéne megtanulnod, ha eddig nem sikerült: rengetegszer leírtuk már, hogy rendes fizetést és emberi munkakörülményeket akarunk, nem parát. Tegyék rendbe az egészségügyet, és árán fizessék meg a szolgáltatást. Ami a ti befizetéseteket illeti, egyrészt eleve kevesen fizetnek keveset, másrészt annak jelentős részét is ellopják a politikusok.
Ami meg az esküt illeti, az arról szól, hogy legjobb tudásunk szerint kezeljük a beteget, de egy szó nincs benne arról, hogy ezt 1., ingyen vagy éhbérért;
2., Magyarországon lenne kötelező csinálni.

Dr.laikus PhD 2010.06.25. 16:30:21

@szabidoki:
Kétségbeejtő.

Ezt csak ordibálva lehet? Tudtok normálisan beszélni és egy ordít, mint a proli a nyóckerben. Hazavágja az egészet. maga ellen uszít minden beteget.

Ki fizessen és miből? A beteg parát fizet, mert az állam nem fizet. Akkor miért a beteggel kell ordítani?

Szabidoki nem neked szól. De neked mondom, ahogy nekünk mondjátok hogy csináljunk már valamit...Akarjátok velünk? Akkor az ordibálás nem gilt.

Ja és meg kéne egyezni a beosztottakkal is. Sikerült mindenkit egymás ellen uszítani. Nővért orvossal, mindkettőt beteggel. Gutaütött orvost meg kezelni.

A humor az humor az én tűrésküszöböm bírja, a prolitempót azt nem.

dunszi 2010.06.25. 21:52:08

@dottornéni: Sajnos a lényeget nem értette. A kórházat 1 év vizsgálódás után csak azért büntették meg, mert "adminisztrációs vétséget követett el" NEM ÍRT PAPÍRT!!!! A bizt. felvételnek köszönhetö, hogy nem tudták letagadni, hogy ott voltam.

dunszi 2010.06.25. 22:01:16

@Kalamona: Sajnos elromloptt a gépem, és csak ma olvastam ezeket a véleményeket. Nagyon megdöbbentett, a sok rosszindulat, gúnyolódás.Én pont azért írtam ide a történetemet, mert legalább valahol úgy akartam megírni, hogy már túl vagyok rajta. Sajnos nagyon sok mindent félreértettek, vgy félremagyaráztak. Vajon itt kinek az érdeke egymást bántani?

dunszi 2010.06.25. 22:04:04

@szabidoki: Szerintem is valószinütlen ezért írtam le.Aki elhiszi ,elhiszi, aki nem, nem. Már eleget bizonygattam. elég volt.

dunszi 2010.06.25. 22:09:05

@dán: Az esett napján délelött fürödtem egy olyan medencében, amibe aznap tettek algaőlőt. Sajnos nem tudtam. Senkinek nem kívánom azt a kinézetet, és érzést. Vizes hólyagok a hajamtól a talpamig, hidegrázás, karfiolra dagadt fülek. Ezek voltak a "pöttyök2 amit mellékesemn nem látott az orvos, mert nemjőtt elö.

dunszi 2010.06.25. 22:14:50

@Rotoxis: Az, hogy ferdítek, az az Ön véleménye. Joga van hozzá. Az, hogy miről született pecsétes papír, pedig illett volna jobban elolvasni. A korházat pénzbirsággal sujtották:"adminisztrácios kötelezettség elmulasztása miatt". Sajnos nem lehetett tovább tagadni, mert a biztonsági felvétel igazola, hogy ott jártam, és azt is, hogy telefonon keresték, hogy hov küldjenek tovább. Ezek utén kéretik figyelmesebben olvasni, mielött kritikával illet valaki.

dunszi 2010.06.25. 22:19:01

@Rotoxis: És, ha mégse hamis akkor bocsánatot kérsz olyan"uri" modon, ahogy írsz?

bakela 2010.06.25. 22:57:00

@bakela:
"Kiemelést
érdemel továbbá azon tény is, hogy a Panaszos és férje nem első alakalommal kívántak
indokolatlanul sürgősségi ellátást igénybe venni, és a Felügyelet korábbi eljárásában már
megalapozatlannak minősítette azt."

bakela 2010.06.25. 22:59:20

@bakela:
Bazmeg, tényleg te viszed el a lekváros buktákat!

bakela 2010.06.25. 23:03:19

@bakela: Ezek csak úgy jönnek, ahogy olvasgatok.
"A Panaszos bal alkarjának oldalsó
felszínén 3-4 egymástól különálló, egyenként kb. 1 cm átmérőjű maculo-papulosus képlet volt
látható. Ezen kívül egyéb elváltozást az Ápoló nem észlelt."

bakela 2010.06.25. 23:05:03

@bakela:
Még 1x: ABQA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szabidoki 2010.06.26. 00:24:20

@bakela: hát, innentől elég egyértelmű, hogy a posztoló kamuzik.
@dunszi: azt hiszem, most rajtad a bocsánatkérés sora.

pgergely 2010.06.26. 10:25:20

Árulkodóan nagy lett itt a csend...Ezek szerint az egészségügyi ellátás ekézése csak addig nem zsenánt, amig kellően távoli és ellenőrizhetetlen a poszt tartalma.
Bakela, nyúltvelőn lőtted a posztolót,a többi véresszájúval egyetemben, gratulálok! A poszt írója fentiek fényében nemcsak rossz alvó és nótórius ellátás-igénybevevő, de még az igazság keresésének kifejezett bajnoka is, akinek akkor is igaza van, ha nincs. Kőccség nem száááámít..(ha nem én fizetem)..basszus, csak az eljárás postaköltsége több volt, mint húszeher HUF. De győzött az igazság! Vagy nem.

pgergely 2010.06.26. 10:26:49

vagy a posztíró szerint nem eléggé...

Rotoxis 2010.06.26. 10:49:00

@dunszi: Bakela által találtak fényében nincs miért úri módon elnézést kérni.

FakezuVakeger 2010.06.26. 11:01:13

@bakela:
Ebből az is következik hogy a posztoló kapja be.
De persze az összes orvos egy roh@tt getzi azért a biztonág kedvéért...

piroseperke 2010.06.26. 13:55:55

@aesculap: az a szomorú, hogy amíg Te leírtad korrekt módon, mi jár ezzel a betegséggel és tényleg okoz fokozatos bélelzáródást, addig szabidoki kolléga nekem kissé szkeptikusnak tűnő stílusban írta le két mondatban, hogy "az nem lehet bélelzáródás, mert akkor egy-két nap alatt elpatkol az ember" Az orvosok között tabutéma az egyes orvosok közötti szakmai tudásbéli szakadék? Nem lehet, hogy gyakran ez okozza a problémákat, amik miatt a beteg szenved?

FakezuVakeger 2010.06.26. 14:13:41

@piroseperke:
Mindkettejüknek igaza van, nem egyről beszéltek. Nincs szakadék.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása