Mindenki olyan országot és egészségügyet kap, amilyet megérdemel

56 hozzászólás

2018.01.15. 06:00

Tudom, én vagyok a hibás. Ha nem ugrálnék, nem bringáznék, hanem minden nap stadionba mennék óriásplakátot nézni, mindjárt rózsaszínben látnám a világot – de legalábbis narancsban. Akinek az meg nem tetszik, az ugye elmehet. 

Megosztanám az alábbi történetet. Tulajdonképpen nem olyan nagy szám, de roppantul bosszant, s ezért gondoltam egy kis nyilvánosságra. Járási szakorvosi rendelő, Mögötte ott a temető!” Berki Tamás - Békés expressz blues 1984 Napi hír, hogy rohad az egészségügy, de az ember csak akkor érzi igazán, mikor a saját bőrén akarom mondani térdén, gerincén tapasztalja. A hozzáállás változott meg, s mivel sajna van összehasonlítási alapom, mondhatom röpke három év alatt gyökeresen. Avagy csak a véletlenek összejátszásáról lenne szó?

Terézváros, fizioterápia, szerda késő délután, január 10. Adom a kezelőlapot, a hölgy forgatja. - Tud majd jönni minden nap, vagy heti háromszor, mert két kezelés is ki van írva? (Korábban, ami úgy 3 éve volt, nem kérdeztek semmit, mehettem mikor akartam.) Megkérdezni sem volt időm, hogy ha kétszer, esetleg négyszer megyek egy héten, nem használ a kezelés? A forgatás eredményeként megszületett a konklúzió, ez a lap lejárt! - Lejárt? - Lejárt, egy hónapon belül el kell kezdeni a kezelést. - Ezt nekem nem mondták, de azt igen, hogy januárban kezdjem el. - Akkor ide kellett volna jönni, s ráírjuk, hogy januárban kezd. Ezt sem mondták.

Köpni-nyelni nem tudok, ahelyett, hogy megkérdezném, mitől használ jobban a kezelés, ha a lapra rá van írva, hogy januárban kezd, gondolataim a kedves mamája, az egészségügy kedves mamája, s azoknak a mamája körül forognak, akik miatt ilyen hozzáállást megengedhet magának egy egészségügyi dolgozó. A kézenfekvő megoldás akkor persze nem jut eszembe: Írja rá most, hogy januárban kezd. De még nem adom fel. - Ma január 10-e van, a lapot december 13-án állították ki, még nem telt el egy hónap. - Írasson fel az orvossal újat. Megállom, nem üvöltöm le a fejét, de a dühtől értelmesen megszólalni sem bírok, mert valóján mit is jelent ez könnyed mondat, írasson fel az orvossal újat?!

November elején kezdődött, a megszokottnál jobban fájt a derekam s mellé egyre intenzívebbé váló fájdalommal bejelentkezett a térdem is. Háziorvos kiállította a beutalót, a terézvárosi egészségügyi szolgálat (ld. nemecsek ernő) honlapja szerint a reumatológiára előjegyzés szükséges. Jegyezném én magamat elő, de időpont nincs. Egész novemberre nincs. A fájdalom ezt nem tudja, győzköd. Na jó, megpróbálom telefonon. Telefonon keresztül sincs szabad hely, de megtudom, hogy a decemberi időpontokat november utolsó hetében nyitják meg, viszont hátha valaki lemondja… Időnként ránézek az előjegyzésre s tényleg, november utolsó hetében felszabadul egy időpont. Az orvosnő megkérdi miért hozzá jöttem, miét nem ahhoz mentem, akinél korábban voltam. Mert fáj, s nem volt más időpont. Belátja, és alaposan megvizsgál. Ütöget, tapogat s megnyugtat nincs nagy baj. MR szerinte most nem kell (azért mert úgy 3 éve volt?), fizioterápiát s gyógytornát fog majd fölírni, de azért előtte egy röntgent csináljunk. Jó csináljunk. Akkor menjek a röntgenre, s jöjjek vissza. Nem, nem egyből utána, adunk időpont.

Asszisztens ad is - két hétre rá. (Korábban, a másik doktornő, a röntgen után azonnal visszarendelt, hisz egyből ott voltam a monitorján.) Addig kapok rá fájdalomcsillapítót, meg gyulladás csökkentőt(?). Két hétre rá megyek a megadott időpontra, várakozom majd egy órát. Vizsgálatra nincs szükség, doktornő csak megnézi a röntgenképet, ami szerintem szemernyit sem változott attól, hogy két hetet a számítógépben töltött, s írja a fizioterápiát meg a gyógytornát, amiket látatlanba is beígért – a gerincemre. - De jelenleg is a térdem fáj jobban. - Melyik? - Mindkettő. - Akkor írjunk arra is fizioterápiát. Írnak, s ekkor hangzik el, hogy majd januárban kezdjem el a kezeléseket. A fizio szinte szemben van, szeretném megkérdezni, hogy esetleg karácsony után jöhetnék-e. Csak szeretném, mert egy és kettő között szünetelnek a kezelések. Egy óra múlt öt perccel. Az ajtó mögül mozgás zaja hallatszik, kopogok. Elhal a zaj, néma csönd a válasz.

Ezt kezdjem újra?! Jó esetben valamikor februárban kaphatok időpontot. Azt gondolom én oda többet nem, csak ha visznek. Ha már tényleg nem bírok felmenni a harmadikra, elköltözöm – vagy azt meg sem várva jóval korábban. Nem liftes házba, inkább vidékre. Tenger mellé. Hisz mindenki annyit ér amennyije van. Futja magánorvosra? Áldozz rá! Nem? Akkor tanuld meg milyen a szép új világ.

Tudom, én vagyok a hibás. Ha nem ugrálnék, nem bringáznék, hanem minden nap stadionba mennék óriásplakátot nézni, mindjárt rózsaszínben látnám a világot – de legalábbis narancsban. Akinek az meg nem tetszik, az ugye elmehet. Mindenki azt az országot kapja, amit megérdemel.

Köszönettel FA

Az egészségügyi szakmai szervezetek pocsékul teljesítenek

10 hozzászólás

2018.01.12. 06:00

A nővérem orvosi műhibaperbe kényszerült, minekutána egy magánklinika orvosa maradandó károsodást okozott neki és elhárította a felelősségét.

Tisztelt Praxis Blog!

A LEGTUDOMÁNYOSABB FÉLRESZAKÉRTÉSEK – EGÉSZSÉGÜGYI TUDOMÁNYOS TANÁCS, IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI TESTÜLET Tisztelt Szerkesztőség! Bízom benne, hogy a történet érdeklődésre tarthat számot – szakmai körökben minden bizonnyal. De az is lehet, hogy már ott sem. Az egészségügyi szakmai szervezetek pocsékul teljesítenek, az ott dolgozók (beleértve a vezetőséget is) közönyösek, mindenki kiégett és elfásult, az orvosok, a betegek is és kétségen kívül, sajnos az is, aki ezt a zöngeményt el fogja olvasni.

 A nővérem orvosi műhibaperbe kényszerült, minekutána egy magánklinika orvosa maradandó károsodást okozott neki és elhárította a felelősségét. Inkább nem térnék ki a részletekre, magára a műhibára sem, lényeg a lényeg: fél évtized után a sebész pert veszített. De ez aligha az ETT Igazságügyi Szakértői Testületének köszönhető. Amelyről ugye évtizedekig az a hír járta, hogy „mindenek felett áll”.

Az ETT a per során, a bíróság felhívására három „igazságügyi szakértői véleményt” készített. Ha ugyan a hevenyészve összetákolt dolgozatok ezt az elnevezést megérdemlik.

Az elsőben a következő megállapítások kerültek rögzítésre:

- A felperes sürgetése, hogy mielőbb sor kerüljön a műtétjére, nem jelenthet az orvos számára indikációt.

- A felperes szövődménye közvetlenül a műtét után fogyasztott nagy mennyiségű alkoholnak is köszönhető.

- A szövődmény kialakulását az alperes orvos megfelelő módszerrel kísérelte meg helyrehozni.

 - Az alperes dokumentációja olvashatatlan.

A második, ún. „kiegészítő” szakvéleményben a következők szerepelnek:

- A felperes – saját bevallása szerint (sic!) – napi adagját fogyasztó alkoholista.

- Az ápolási lapon szerepel, hogy a felperes a saját, lapos üvegéből alkoholizált, utána kétszer is hányt. Rossz fizikai állapotára való tekintettel a nővér felajánlotta, hogy maradjon a klinikán. A beteg válaszul elővette az éjjeli szekrényből a lapos üvegét, ivott belőle, a nővér szemébe nevetett és eltávozott (sic!).

- A műtét után fellépett szövődmény kezelése nem volt megfelelő. Indokolt lett volna a legkésőbb másnapi műtéti feltárás, ebben az esetben elkerülhető lett volna a későbbiekben, halmozottan jelentkező szövődmények kialakulása.

- A műtéti dokumentáció megfelelő.

Végül következzenek az ETT harmadik okiratában szereplő állításai:

- A műtét sürgős elvégzése a felperes kifejezett kérésére történt, így a fellépett következmény nem róható fel az operáló orvosnak.

- A műtét utáni szövődmény kezelése nem felelt meg a szakmai előírásoknak, az alperesnek a reoperációt legkésőbb a műtétet követő napon szükséges lett volna elvégeznie.

- A műtét utáni reoperáció sem segített volna a felperes problémáján, tehát az alperes orvos adott helyzetben való döntése megfelelő volt.

- A felperes alkoholfogyasztása irreleváns az alperesi felelősség szempontjából, ugyanis a műtétet végző orvos felelősségét az adott esetben az alapozza meg, hogy a látható szövődmény elhárítása érdekében nem járt el az elvárható gondossággal. –

 Ismételten kiemeljük a dokumentáció hiányosságait, szegényességét. A pert végül független igazságügyi szakértő véleménye döntötte el.

A tényekhez tartozik, hogy a pert vesztett orvos, a saját védelmét – kezdettől fogva – a nővérem általa vélt „alkoholizmusára” alapozta – eredménytelenül. Nővérem ügyvédje kétszer is rákérdezett az ETT-nél, milyen bizonyítékok alapján rágalmazták meg az ügyfelét alkoholizmussal.

Az ETT válaszai: Az alperesi dolgozók lenyilatkozták, hogy a felperes alkoholista. (Hát, persze.) A peranyagban található kórlap alapján. (A kórlapról utólag kiderült, hogy a nővér újra írta, azaz meghamisította. Furcsa, az ETT-nél senkinek se lenne tudomása arról a köztudott tényről, hogy amikor az orvos bajba kerül, első dolga, hogy leelmebetegezi, alkoholistázza a páciensét – ez a nővérem esetében is megtörtént – továbbá meghamisítja a műtéti és egyéb dokumentációkat?

L.L.

Egy hosszú és keserves történet

3 hozzászólás

2018.01.11. 06:00

Írásom célja nem a vitaprovokálás, hanem az elgondolkodtatás, hogy lehet másképpen, akár meghalunk, akár meggyógyulunk.

Tisztelt Blog! Tisztelt Moderátor Nő/Úr!

A tájékoztatáshoz való jog olykor kényszernek tűnik. Erről régebben beszélt ellentmondást nem tűrő hangon a háziorvosom.

A háziorvost ellentmondásos személyiségként ismertem meg, aki nagyon segítőkész volt, de voltak tárgyak, amikben nem tűrte a betegtől az ellentmondást. Mondhatjuk, ha azt akarjuk mondani, hogy ez természetes, az orvos tudja, a beteg csak képzeli. Szolgálat közben kifulladtam több évi nehézlégzés után. Beutalót és időpontot kaptam a tüdőgondozóba a háziorvos véleményével. A főorvos asszony beírta az ambuláns lapba a röntgen leletet, ami emfizéma (tüdőtágulás) volt. A konklúzió viszont az volt, hogy "nincs teendő" .

Ezzel elküldtek a gondozóból a kardiológushoz, aki nem azzal törődött, hogy mitől van nehézlégzésem. Hanem megakadt a szeme az emfizéma kifejezésen. Azt mondta, COPD beteg vagyok. Csupa szolgálatkészségből lerajzolta, hogy a tüdőm hogyan pusztul. Utána a háziorvosnál kellett bemutatnom az eredményeket. Ott szinte szó szerint ugyanazt hallottam. El is köhintettem magamat, amit ő bizonyítékként értékelt, mert szerinte "az emfizémások köhécselnek".

Teendő mindkettejük szerint csak azért nincs, mert a COPD-vel nincs mit kezdeni. Erről a tájékoztatásról jogom lett volna lemondani, de csak ekkor néztem utána az eü tv-ben. Szerintem az orvosok is lehetnének annyi részvéttel, hogy a beteget figyelmeztessék a jogaira. Nekik szerintem kötelező ismerni a betegjogot, és alkalmazni az utolsó paragrafusig. Megtehetnék, -ha nem is kötelezi rá a törvény,- hogy különösen súlyos esetekben a tájékoztatást ne azzal kezdjék, hogy meg fog halni hosszú szenvedések után, -ami a hozzátartozóknak is tragédia,- hanem a tájékoztatásról való lemondás jogával, amiből a beteg rögtön tudja, hogy végzetes a baja, de meg tudja gondolni, hogy ennél többet nem jó tudnia.

Az egészen más kérdés, hogy közvélemény kutatási eredmény szerint a tapasztalattal jórészt nem rendelkező betegek annyira kíváncsiak a betegségükre, hogy a megkérdezettek 87%-a tudni akarja a legelviselhetetlenebb leletet is. A fennmaradó 13%-nak pedig joga, hogy a tájékoztatás ne azzal kezdődjön, hogy "a COPD-vel nincs mit kezdeni", hanem azzal, hogy 100%-ban biztos diagnózis nincs, esetenként jobb, ha a gyógyulás után fogadja el a beteg a tájékoztatást a pszichés ráterhelések elkerülése végett..A betegnek viszont kezeléseket javasoljanak, amiket én akkor is elfogadtam, amikor erősen kételkedtem a diagnózis igazában. Aki pedig akkor se fogja fel, hogy mit okoz egy végzetes bajról szóló tájékoztatás, az az első lelet megismerésekor haldokolni kezd. Első fázis a pánik. Második a tagadás, harmadik az agresszivitás, negyedik a fűhöz-fához rohangálás alternatív gyógymódokért. Csak a negyedik a beletörődés. A haldoklás végső fázisa pedig a lelki magárahagyottság érzése akkor is, ha mindenki részvéttel veszi körül.

Ezek a netes szakirodalomban megtalálhatók. Én csak azért kerestem rájuk, mert úgy tájékoztattak, hogy leépülök és sok szenvedés után meghalok. Amit ugyan soha se lehet kizárni. De akinek van használható hite, ezeket mind ki tudja kerülni. Súlyos lelki válságba jutottam, amit három éven át viseltem. Ekkor az orr-fül-gégész rendelőbe mentem el, ahol azt mondták, hogy ők nem látnak semmi rosszat, bronhitisz nincs, menjek vissza a tüdőgondozóba, mert három év alatt a COPD sokat ronthatott az állapotomon. A főorvos asszony a vizsgálat után ugyanazt az ambuláns lapot ismételte meg, de én arra kértem, hogy adjon számomra is érthető magyarázatot. Feleségem is jelen volt, annyira megviselt már a két orvos korábbi magyarázata, hogy ott akart lenni a vizsgálaton. A főorvos asszony pedig azt mondta, hogy: "most jól figyeljen ide! A tájékoztató lap szerint most sincs semmi baja. A nehézlégzés pszichés tünet lehet, forduljon pszichiáterhez". Sajnos a pszichiátriát nem tudom elviselni. Egyszer vállaltam bent fekvést, majd nappali szanatóriumba jártam fél éven át. Nem akarom azt mondani, hogy a véleményem tévedhetetlen.

De fogva tartásnak és önkényesnek, sőt kényszerkezelésnek éreztem a bent fekvést. A nappali szanatóriumban is kötelező volt minden gyakorlaton részt venni, hiába volt egyik vagy másik rossz hatással. Orvostól orvosig jártam. Ami rosszat tett az egyiknél, kijavította a másik. Pszichológusok sokaságánál is megfordultam, ameddig a fent leírt ok miatt keletkezett pszichés tünetek megenyhültek. Végül a háziorvos is utána nézett a szakirodalomban, és megmondta, hogy ezzel a tüdőtágulattal 100 évet is élhetek. Ez volt a hosszú és keserves történet végén a pont, ami megnyugtatott.

Blogjukban, mint mindenütt máshol a kommentelők között kevés a megértő lélek. Legtöbben gyalázkodó szavakat használnak, amit tudtommal törvény tilt, és nem jelenhet meg csak a jó ízlés határai közé illeszkedő szöveg. De ezt már megszoktuk, a gyalázkodók is mondanak akár még igazat is. Az igazat várom tőlük, a gyalázkodástól pedig kérem, tartózkodjanak. Nem illik civilizált emberekhez.

Köszönettel: Levente

U.i. Elnézést! A "haldoklásnak" nem a negyedik, hanem az ötödik fázisa a beletörődés, a magára maradottság halállal végződő érzése. Ezeken mindenki átesik, akivel végez a betegsége. De vannak kivételek, és azokat nem szabad kizárni. Feltételezni kell, hogy mindenki lehet ilyen kivétel. Nem szabad a haldoklást elsőtől az ötödik fázisáig visszafordíthatatlannak tekinteni! A haldokló betegnek is joga van az élet, a gyógyulás reménységéhez mindaddig, ameddig ő maga le nem mond róla. És sohase szabad lemondani. Mit mond erről a nép ajka? -"A reménység hal meg utoljára." Én is voltam haldokló, de csak két hónapig, ami után daganatos betegségemből kigyógyultam. A felsorolt fázisokon én is átestem, de sokat könnyített rajtam a hit, jóllehet nem vagyok mitológiahívő.

Írásom célja nem a vitaprovokálás, hanem az elgondolkodtatás, hogy lehet másképpen, akár meghalunk, akár meggyógyulunk. Sőt akkor is, ha egyik vallásfelekezetet se követjük. Ezek az öngyógyítók. Lehet vitázni, de hit nélkül élni haldoklás az egész élet. És nincs más megoldása mint a beletörődés. A haldoklás utolsó fázisa az élet kezdetétől fogva. A gondviselő létezése nem a bizonyítás, hanem a lelki szükséglet és a lelki rátalálás kérdése. Jó a logikus gondolkozás, de annak is van egy határa, melyen túl is szükségünk van a bizonyíthatatlan bizonyosságára. Ide vezet a tagadása.

Meghalni boldogan is lehet. 10 éven át szolgáltam egy templomban. Ennek tornya alatt nyugszik egy szovjet (ukrán) katona, akit a testvére temetett oda, nem a legnagyobb boldogságban. Tíz év múlva is felkereste a sírt, és siratta a testvérét. Van a közelben még egy régi sírkő, amelyen ez áll: "Itt nyugszik Komjátszegi József, ki boldagul kimúlt 1837-ben. Élt 76 évet. Adjon az Isten neki boldag feltámadást". Valószínűleg volt hite. A fogózó, ami boldoggá tette neki a kimúlást. (Akkor még csak a francia polgári forradalom híveinek nem volt csak a tagadás hite, mely mára meghódította a haldoklás világát.)

Szemtanúja voltam anyósom korai haldoklásának. Alig 61 éves volt. Utolsó szavai ezek voltak: "Enni és inni ebben az életben már nem tudok. De elmegyek oda, ahol nekem enni is adnak és inni is adnak".

Tisztelettel: Levente

Amputálták a lábát, majd tüdőembóliában meghalt a beteg

11 hozzászólás

2018.01.10. 06:00

Vagy négy órát váratták az előtérbe, tolószékbe parancsolták, ivás, pisilés nuku, végre vizsgálatok, úgy ahogy és az eredmény vigyem haza, túl van egy trombózison, otthon ágynyugalom és fel se írtak semmit.

Mindenkinek üdvözletem! Az élet kiszámíthatatlan és váratlan helyzeteket produkálhat, azért írom le édesanyám kálváriáját, mert tanulságos. Remélem már egy emberen is tudok segíteni és akkor nem volt hiába. Képzeljünk el egy mindig vidám és fiatalos nagymamát, aki még rollerezik az unokával, hozza-viszi őket és többször gyalogol, mert nem jön a busz és igy hamarabb érek, mondta mindig.

Aznap hazaérek a munkából, baj van, fekszik az ágyon, a lábát se tudja behajlítani, a térde mögötti részt fájlalja és sír, pedig nem nyavajgós fajta. Beviszem az ügyeletre saját kocsival, mert mentőt hívni macerás, hisz nagyvárosba lakunk és hozzánk minden közel van, így időt spórolok. Az ügyeleten letolnak, hogy már egyenesen vihettem volna a sürgősségire, mert nagy a baj! Ahhoz képest vagy négy órát váratták az előtérbe, tolószékbe parancsolták, ivás, pisilés nuku, végre vizsgálatok, úgy ahogy és az eredmény vigyem haza, túl van egy trombózison, otthon ágynyugalom és fel se írtak semmit, pedig anno szülés után már volt a lábába trombózis, attól vastagabb is maradt, de most a másik lába fájt és fájt...vissza négy nap múlva mentővel.

Jónevű klinika, vizsgálatok, eredménye: érelzáródás a térd mögött, kitakarítják, jó lesz. Megvolt a műtét, sikerült, nem indult be a keringés, le kell vágni a lábfejét, jó ez még talán belefér, mégse az egész lába, gondoltuk. Két nap várakozás, értágítás és a vége: térd fölött vágták, mert nem indult meg a keringés. Húsvét hétfőjén ez is megvolt.

Írhatnék itt még három oldalnyit a mai Magyarországon amputált betegnek nem jó lenni, ez még egy történet lenne, és nem lenne benne pozitívum, az biztos. Szóval éljük tovább a kis életünket, de köhögni kezd...Lába fáj, terhelésre fullad, dagad az az egy lába aggasztóan, de a legrosszabb a csillapíthatatlan köhögés.

Háziorvoshoz el, aki bár 130-as pulzust mér, de egy köptetővel hazaenged. Közben még elviszem kocsival műlábat csináltatni, mert a TB-s egy istencsapása. Ez volt pénteken, a háziorvosnál hétfőn jártunk és a lábműtéten már régen túl voltunk, októbert írunk, seb csodásan gyógyult, kb.30 óra gyógytorna is megvolt végre lesz használható műláb.

Vasárnap ügyeletre újból, anyám akkor már könyörgött, hogy csak vigyem valahova, mert a végét járja. Mivel nemrég jártunk a háziorvosnál, nem gondoltuk, hogy baj van, mondván csak egy kis köptetővel és nátha diagnózissal nem lehet rossz. Ma már tudom, hogy a lehető legrosszabb lett...

Ügyeleten már az idős doktornő harmadszori hívására a szomszédból átjöttek a mentősök (egy háztömb)és SBO megint. Onnan Deszk, mert a tüdejére gyanakodtak, de semmi komoly, pénteken hazavihetem. Kedden mikor mentem látogatni, már azzal fogadtak átvitték vissza Szegedre, tüdőembólia.

Intenzív osztályon találom, túlélheti talán, karjába vérrög, szívébe vérrög, tüdőbe is, a lábból indulhatott ki. Szerdán altatás, keze műtve, abból már nem ébredt fel... Közben leálltak a veséi, dialízis vagy egy napig, de szombat hajnalban összeomlott a keringése és meghalt!

Volt egy ember, történetesen az anyám, akit két éve még mellrákkal is műtöttek és lehet, hogy több odafigyeléssel egy kicsit hosszabbíthattunk volna még az életén, de jó lett volna, csak hetvenkettő volt és bízott benne, ahogy mi is...bocsánat összefolynak a betűk, egy hete sincs, hogy temettük!!!

Az orvostudomány kóklere

11 hozzászólás

2018.01.09. 06:00

A kórházban azt tanácsolták, a szigetszentmiklósi Gyártelepre ne menjen vissza, inkább ők segítenek!

Rohamosan csökkent és csökken a Szigetszentmiklósi Rendelőintézet ellátási színvonala az elmúlt években, amely nemcsak a 6 hetes vérvételi várólistában, az arrogáns ügyfélirányításban jelenik meg, hanem azokban a rémtörténetekben, melyet nap, mint nap megélnek és mesélnek a betegek! Különböző nagyságok azt hiszik, ha felújítanak egy épületet, akkor abban az ellátás jobb lesz, de talán a legnagyobb ellenpélda a Szigetszentmiklósi Rendelőintézet.

A Rendelőintézet felújítása előtt bárki a bejelentkezés napján már mehetett vérvételre és lelet már rendelkezésre állt délre vagy kora délutánra! Ma újszerűbb és modernebb az épület, de mit érünk vele, ha a vérvétel várólistája 6 hetes? S mit érünk vele, ha a sebészeten olyan magát orvosnak nevező valaki rendel, akit nyugodtan nevezhetünk az orvostudomány kóklerének, persze konkrét megnevezés nélkül.

De nézzük csak miért mondjuk ezt: Történetünk alanya elesett a biciklivel, s mivel nem fiatal ennek az esésnek törés lett a vége! Először csak azt hitte zúzódás, de egyre jobban fájt és dagadt, így rájött hamar, hogy komolyabb a baj! Elment Gyártelepre, ahol megröntgenezték és kapott rá egy gipszet! De milyen gipszet? Alanyunknak a karja a kézfeje és a könyöke között tört el mégis olyan gipszben részesült, amely csak a könyökéig tart, mely a csontok mozgását, kattogását nem gátolja meg. Alanyunk a gipszelés után szenvedett!

Ha közel tette a karját a testéhez és megmozdult, akkor kattant a csont, ha hozzáért valaki kattant a csont és égbe kiálltó volt a fájdalom! Így hát visszament! Második alkalommal leszedték a gipszet, megröntgenezték, megszorították és szintén csak könyökig visszagipszelték! Azt mondta az orvos szépen összefort és minden rendben lesz! 3 hét múlva tartanak kontrollt és vizitet.

A beteg elképedt! Az orvos ugyanis nem tudta, hogy a beteg látta a röntgen képet! A röntgen kép szerint a csontok nincsenek egymással szemben és köztük távolság van, éppen ezért nyílt törésről beszélhetünk! A beteg azon is elgondolkozott, hogy szóljon-e ennek a szívtelen, lelketlen és kókler „orvos”-nak, de úgy döntött, hogy nem! Az orvos pedig ráírta a leletre, amit ő állapított meg, de amely a valóságot egyáltalán nem takarta! Betegünk hazament irtó nagy fájdalommal és gondolkozott! Gondolkozott azon, hogy mit és hogy tegyen, mert ez így nincs rendben! Másnap éppen ezért kórházba ment!

A kórházban a kezelésen, a röntgen képen mind elhűltek! Normális kezelésbe részesült és kapott egy a válláig érő gipszet, ami jobban rögzíti a kart és még az sem kizárt, hogy műtét lesz a vége és rögzítő csavar! A kórházba azt tanácsolták Gyártelepre ne menjen vissza, inkább ők segítenek!

 A beteg nevében is csak annyit mondunk: Köszönjük szépen Gyártelep!

A vakbélműtét után nem vették észre a Stroke-ot

21 hozzászólás

2018.01.03. 06:00

Egy olyan ember vált mozgásképtelenné, aki 80 éves kora ellenére kiválóan kerékpározott, a ház körüli teendőket maximálisan el tudta végezni, kedvenc időtöltése a kertészkedés volt, de mindezek sajnos a múlté.

Tisztelt Cím!

2016.06.20-án vizsgálatra jelentkeztünk édesapám alhasi fájdalmával. Az előzetes vizsgálatok után (vérvétel, kétszeri rtg., ultrahang) be kellett feküdnie , mert nem tudták megmondani a pontos fájdalom okát. Az ultrahangvizsgálatot végző orvos elmondása szerint 90%-ban nem a vakbél az okozója. De ennek ellenére a sürgős műtétet erőltették a kért CT vizsgálat ellenére, mint mondták már arra nincs idő (később kiderült, hogy túl drága a vizsgálat és ezért nem végezték el.) Még aznap 06.20-án késő délután, óriási metszést ejtettek a hasán. Mivel folyamatosan mellette voltunk, úgy a műtét után is azt tapasztaltuk, hogy furcsa módon már egyből az osztályra került. A műtétet végző orvos elmondása szerint nem volt gyulladt a féregnyúlvány, valószínűsítette, hogy az enyhe, befelé türemkedő sérv illetve a belekre tapadt zsírszövet okozhatta a hirtelen nagyobb fájdalmat. De a zárójelentésen mindezek ellenkezője van leírva. A tragédia még ezután kezdődött. Mint említettem percre pontosan követtük az állapotát és folyamatosan mellette voltunk, vagyunk, ha nem személyesen, akkor telefonon.

 Történt így 2016.06.24-én reggel, hogy hívtuk 07.45-or, de nem vette fel, majd a mellette fekvő betegtársa jelentkezett be a telefonba és elmondta, hogy édesapám még alszik és ez túl feltűnő volt számomra, éreztem, hogy nincs valami rendben. 08.30 körült érkezve a sebészeti osztályra, még mindig aludt és reggel 07.00-óta fel sem kelt, nem volt „nyugtalan” nem viselkedett „dezorientáltan”! Keltettem édesapámat, de sikertelenül már ekkor tudtam, hogy nagy a baj, szemhéját megemelve sejtésem be is igazolódott tudtam, hogy agyi infarctusa van. Azonnal szóltam a nővérpultnál, hogy nagy baj történt édesapámmal hívjanak orvos. Tudom, ilyenkor minden perc számít, de türelmesen vártam. Már bő félóra eltelt, mikor újra rákérdeztem és elmondták, hogy szóltak orvosnak, majd jönni fog, de ne gondoljam, hogy az ambulancián, majd a levetkőztetett beteget ott hagyják édesapám miatt. Ismét eltelt egy félóra és jött az orvos megállapította, valószínűleg a diagnózisom megfelelő, de szólnak egy neurológusnak és az majd pontosabban megállapítja. Hát ismét eltelt egy óra mire ez megtörtént. Az orvos kérdésemre elmondta, hogy valószínű infarctusa van, de el kell végezni a CT vizsgálatot. A „sürgős” vizsgálatra kb 12.00-kor kísértük el. A beteg társak elmondása szerint még 07.00-kor ki ment a wc-re, majd nyugodtan visszafeküdt az ágyába, majd 07.30 tájban érkezett egy orvos hozzá vizsgálatra, a hasát megnyomogatta és távozott.

A reggeli viziten nem vették észre és egyébként sem vették észre a rendellenességet, illetve az az orvos, aki 2016.06.24-én 07.30-kor megvizsgálta. Mindezek következménye: aluszékonyság, beszéde zavaros, érthetetlen, a bal kezét és bal lábát nem tudja mozgatni, ülni nem tud, fekve sem önálló, mert megfordulni sem tud, egészségügyi szükségleteit pelenkába kénytelen végezni, nyelése nagyon nehézkes, önállóan étkezni nem tud. Mindenbe segítségre szorul. Egy olyan ember vált mozgásképtelenné, aki 80 éves kora ellenére kiválóan kerékpározott, a ház körüli teendőket maximálisan el tudta végezni, kedvenc időtöltése a kertészkedés volt, de mindezek sajnos a múlté.

A neurológián eltelt két hét múlva, kórházból kikerülve hatalmas felfekvéssel kellett megküzdenünk, amiről nem tettek említést szóban sem, de a zárójelentésben sem! Egy heti otthon eltelt idő után kerültünk trombózis gyanújával a kórházba, ami téves diagnózis volt. Mivel az otthoni ellátást nem tudtuk megoldani, így fizetős „állami” kórházba sikerült helyet kapnunk némi juttatásért.

 Na, még itt vannak még igazán furcsaságok az ápolás körül is, de azt majd a folytatásban. A mai napig nem tudom feldolgozni édesapámmal való történteket, ha kiírom magamból és megtudom osztani másokkal, akkor talán egyszer megnyugvást találok. Köszönöm a lehetőséget!

Tisztelettel:

 Tibor

Élt 43 évet...

15 hozzászólás

2017.12.02. 11:38

Ki a felelős mindezért? Tudom, hogy az orvosok nem istenek, de hogy emberek se legyenek, az rendjén van? Fog-e felelni ezért valaki?

“Egy kicsit zizzent, egy kicsit zseni!!! Mély érzésű, empatikus személyiség, nem volt a világon olyan dolog amihez ne tudott volna hozzászólni. Tele volt tervekkel, millió dologról beszéltünk. Egyáltalán nem tört össze, annál intelligensebb volt. Pikk-pakk újratervezett - írta egy barátja tegnap éjjel Gáborról.

Gábor az unokatestvérem volt, hat évvel fiatalabb nálam. Késői, egyetlen gyerek volt, szülei szeme-fénye. Elkényeztetett, akaratos, önző és kezelhetetlen. Emlékszem, hogy 10 évesen - ő négy volt - én voltam az egyetlen, akivel nyugton maradt, mert én mesét mondtam neki...

Édesanyja, aki már 40 éves elmúlt, amikor Gábor született, erején felül harcolt, hogy felnevelhesse a fiát. Kilenc évig kezelték lumbágóval, amikor leállt mindkét veséje. Mert nem a lumbágó okozta a derékfájását. Vidéken laktak, kétnaponta kellett volna mentővel Budapestre jönnie a dialízisre, ami nagyon fárasztó lett volna, így sokat volt nálunk. Végignéztem az évekig tartó küzdelmét, a transzplantációt, az újra leálló szerv miatti elkeseredést, az állandóan újraéledő reményt, a többszöri, halál széléről való visszatérését. Addig nem volt hajlandó meghalni, amíg a fia fel nem nőtt, pedig sorra fogytak a betegtársak, és már csak ő volt életben. A fiából merítette az energiát. Amikor a fia betöltötte a 18-at, feladta. Felneveltem, jó kezekben lesz, mondta, és meghalt. A temetésén találkoztunk utoljára Gáborral. Viselkedését döbbenettel néztük, infantilis volt, mint gyerekkorában. Vihorászott, komolytalan volt, mintha nem is érintené meg az anyja halála. Nem csoda hát, ha a kapcsolat megszakadt. Hosszú évek óta nem találkoztunk, 25 év telt el.

Néhány hete egy üzenetet kaptam a Facebookon, Gábor talált meg, és váltottunk néhány mondatot.

·         
Gábor: Szia! Hú, de örülök hogy megtaláltalak. Mostanában költözöm haza Szombathelyről Petőfibányára, elég káosz most a helyzet. De egyszer a közeljövőben beszélhetnénk, ha benne vagy. :)

·         Andi: Ma fenét csinálsz Petőfibányán???? Lesz ott munkád?

·         Gábor: Most szakítottunk menyasszonyommal. Itt albérlet kéne, ami nem nagyon van, ha van is, mocsok drágán, és utálok itt lenni. Újra akarom kezdeni a dolgokat. És apám 82 éves és teljesen egyedül van, jobb, ha a közelében vagyok.

·         Andi: Jogos, és meg is értem. De melód hogy lesz?

·         Gábor: Nem tudom még. Keresek és remélem majd lesz valami. Nagyon homályos a jövő most még. Ez az egész 1 hete történt.

·         Andi: Szurkolok, mert nem lesz egyszerű dolgod.

·         Gábor: Tudom, sajnos, nehéz időszak jön. De bízom benne, hogy megoldódnak majd a dolgok.

·         Andi: Az tuti, csak kérdés, lesz-e azon a környéken olyan meló, ami neked való, és amit szívesen csinálsz. Petőfibánya azért nem egy világváros.

·         Gábor: Hatvan környékén talán lesz valami. Vagy valahol, ahová kocsival be tudok járni.

·         Andi: Igaz, ott több eséllyel próbálkozol.

·         Gábor: Azért remélem, majd összefutunk egyszer, és átbeszéljük, mi történt az utóbbi 300 évben :)

·         Andi: Benne vagyok. :-) Majd összehozzuk!

·         Gábor: Oké, amint lezajlik ez a rémálom, majd összepattintunk egy időpontot :)

Kíváncsi lettem rá. Érdeklődve kattintgattam végig az oldalát. Új emberré vált, felnőtt, mérnök lett, szenvedélyesen íjászkodott. Már nyoma sem volt annak a rémes, ellenszenves kiskölyöknek, aki volt. Vártam a találkozást - türelmesen. Nem zavartam, gondoltam, ír, ha itt az ideje. De már hiába várom, hogy jelentkezzen. Tegnap megdöbbentő üzenetek kezdtek megjelenni az idővonalán:

“ Nyugodj békében Gábor ! Egy igazi egyéniség voltál ... egy olyan ember akit soha nem lehet elfelejteni “

“Te vagy a legrégebbi gyerekkori barátaim egyike. Szomszédság, együtt játszás olyan játékokkal, amik csak neked voltak. :-) Remélem most végre beültél egy X szárnyúba! Isten veled! “

“ Kivételes humora és intelligenciája volt! A családomat köszönhetem neki!”

Lefagytam! Nem akartam látni, tudomásul venni a sorokat. Ez valami rossz tréfa, gondoltam. Kétségbeesve írtam az oldalára, hogy valaki mondjon valamit. Hárman is írtak estére... A hír igaz, Gábor halott.

Halála a magyar egészségügy szégyenfoltja, egy olyan halál, amely elkerülhető lett volna, de az emberi mulasztás, a lelkiismeretes munka hiánya és még ki tudja mi miatt örökre elvesztettük őt.

Lovas íjászkodás után leszállt a lóról, de rosszul lépett, és egy kis csontdarab levált a térdéből. Bement a kórházba (oda, amelyik az édesanyját is félrediagnosztizálta anno), ahol azt mondták, egy apró műtétre lesz szükség, de ne aggódjon, ez egy rutinműtét. Altatást nem akart, félt tőle, így érzéstelenítésben oldották meg. Két nap múlva erős lábfájdalomra panaszkodott, és nem a műtét helye fájt. Az orvos megrántotta a vállát, majd flegmán azt mondta, ha fájdalomcsillapító kell, menjen le a gyógyszertárba. A nővér is kioktatta, hogy már nincs szüksége műtét utáni vérhígítóra. Nem sokkal később fulladni kezdett, rosszul lett, levitték az intenzív osztályra, de már nem tudták megmenteni. Tüdőembólia... 43 évesen, a XXI. század Magyarországán.

Annyiféle érzés tombol most a lelkemben.... Düh, harag, kétségbeesés, tehetetlenség, hiányérzet, fájdalom, bosszúvágy.... És mindez egy nagy katyvaszt alkot a fejemben! Szeretnék visszamenni az időben, és mellette lenni a kórházban! Figyelni az orvos és a nővér minden mozdulatát... Ellenőrizni, hogy megkapta-e a vérhígítót, melyet ilyen műtéteknél kötelező adni. De már nem tehetem meg. A férjem 30 napig kapta az Achilles-műtétje után, hogy ne következhessen be tragédia! Gábornál a személyzet hanyagsága és nemtörődömsége miatt bekövetkezett.

A hívására vártam, ahelyett, hogy azt mondtam volna, most azonnal találkozzunk. És már soha nem fogom megismerni azt az embert, akivé vált. Akire így emlékszik egyik barátnője: “Olyan személyiség, akire örökre emlékezett mindenki, aki megismerte, annyira briliáns elme, egyedi és meghökkentő volt. Nagyon sokat tanultam tőle, sokat változott a világlátásom, és gondolkodásmódomra egy életre rányomta a bélyeget. Afféle, aki olyan szerelmeslevelet írt, amiben atomtámadás, űrlényinvázió és világvége is volt, mégis megható és a maga módján még romantikus is volt. “

Már sosem fogom megismerni ezt az új, okos, egyedi és intelligens Gábort, a humorát, a világnézetét, az életfelfogását. Nem tudom, csak érzem, mekkora veszteség ért.

Egy kolléganője így emlékezett: “ Tőled kaptam a valaha volt legjobb becenevem... Valamikor 2006-ban, még a Samsungban. Hogy is volt? - Szia, Gábor vagyok, elvileg neked kellene megmutatnod a tesztereket. - Szia, én meg Nikoletta, de mindenki Nikinek hív. - Ha mindenki úgy hív, én tuti nem úgy foglak. Mától nekem Letta vagy, az királyabb, és így csak én hívlak."

Elvesztettelek, mielőtt visszakaphattalak volna. Ki a felelős mindezért? Tudom, hogy az orvosok nem istenek, de hogy emberek se legyenek, az rendjén van? Fog-e felelni ezért valaki? Megváltozik-e ettől az orvos és a nővér hozzáállása? A kórház sürgeti a hamvasztást, több sebből is vérzik ez a történet. Nyilván indíthatna a 82 éves édesapa pert, ha lenne hozzá ereje. De a pénz, amit kaphatna, már nem kelti életre az egyetlen fiát. Így csak skandálja keservesen: Miért nem én mentem el helyette? De senki sem ad neki választ.

K. Andrea

Hagyták meghalni a beteget

31 hozzászólás

2017.11.30. 06:00

Hát ezért tart itt a magyar egészségügy! Ilyen oktatás mellett milyenek lesznek a jövő orvosai?

Tisztelt Praxis!

 
Egy közeli hozzámtartozóval történt ez az „eset”. Bár valószínű ebben az országban sok ilyen eset van és nem tud róla a közvélemény, de mégis úgy gondolom, hogy erről jó, ha többen és többen tudnak. Sokat nem, - de annyit talán el lehet vele érni, hogy az illetékesek, akik felelősek emberéletekért, embernek tekintsék a beteget, az embert. Történet egy évvel ezelőtt kezdődött egy „állítólagos” jóindulatú mellékvese daganattal. Műtét után a beteget fél gyógyult (?) állapotban hozzábocsájtották a sebészeti osztályról kilógó drain csövekkel és gyanúsan alacsony testhőmérséklettel. Néhány nap múlva 70/30-as vérnyomással, (még nem rezisztens) Staphylococcus fertőzéssel, kezdődő szeptikus állapotban került vissza a sürgősségi intenzív osztályra, ahol a profi és lelkiismeretes csapat (köszönet nekik) még meg tudta menteni az életét, de a tartózkodás rövidsége miatt a kellő hosszúságú antibiotikum-kúrát nem kaphatta meg.

Az intenzív osztály után rövid időt töltött ismét a sebészeten, majd hazaengedték. A műtéti seb közel egy év alatt sem gyógyult be, és állandóan váladékozott. Megjegyzem, a műtétet egy egyetemi oktató kórház jó nevű főorvosa végezte. Többszöri megkeresésre sem történt semmi érdemleges, főorvos úr nagyon ritkán ért rá megnézni a sebet, és akkor is további türelemre intett. A beteg állapota nem javult. Más kórházban sem fogadták – mondván, kezeljék ott, ahol a műtét történt. A feleség kitartó és erőszakos kérésére egy MR vizsgálat történt, ahol rögtön kiderült, hogy nagy a baj, és az eddig nagyon elfoglalt illetékes főorvos azonnal foglalkozni kezdett az eddig elhanyagolt beteggel.

A probléma megoldására hamarosan kitűztek egy előzetes tájékoztatás szerint kb. másfél órásra tervezett műtétet, amely végül öt óránál is tovább tartott. Eltávolították a lépet, az eredeti problémát okozó mellékvesét, csonkolták a hasnyálmirigyet, a gyomrot és a hasfal egy részét. Ki tudja még, mi minden derült ki a műtőben, amiről sosem fogunk tudni. Gerincközeli érzéstelenítést a tervek ellenére általunk ismeretlen okból nem tudtak alkalmazni, így műtét után még egy napig altatásban tartották a beteget. Az intenzív osztály napokig nem kapta meg a műtéti jegyzőkönyvet, azt sem tudták, hogyan fogjanak az állapot stabilizálásához.

Ébresztés után közvetlenül még tiszta volt a tudata, emlékezett minden korábbi eseményre, majd rövidesen súlyos tudatzavar alakult ki, amelyben ezután csak egészen rövid tiszta szakaszok voltak. Két hónapi Intenzív Osztályon történt ápolás során a beteg több kórházi fertőzést is kapott, és végül MRSA fertőzésből adódó tüdőgyulladásban meghalt. Ez millió kérdést vet fel, amit egy vizsgáló bizottság előtt biztosan ki lehet magyarázni. A család aki végigküzdötte ezt a majd másfél évet, soha nem fogja felmenteni a felelősöket, és ha pert indítanának – lehet, hogy megnyernék, de az unokák nem kapnák vissza a nagyapjukat, a feleség a férjet, „gyerekek” az édesapjukat, de rengeteg herce-hucát „nyernének”.

Hát ezért tart itt a magyar egészségügy! Ilyen oktatás mellett milyenek lesznek a jövő orvosai?

Az egészségügy romokban, és senki sem segít

97 hozzászólás

2017.11.29. 06:00

Gyógyulásomat mind az állami, mind a magán rendszerben próbáltam elérni sikertelenül. Azt gondoltam hogy majd a magán rendszerben ha fizet az ember akkor minden más lesz. Sajnos nem.

Kedves Praxisblog!

28 évesen már sikerült bekerülnöm az egészségügy útvesztőibe. Gyógyulásomat mind az állami, mind a magán rendszerben próbáltam elérni sikertelenül. Azt gondoltam hogy majd a magán rendszerben ha fizet az ember akkor minden más lesz. Sajnos nem. Ugyanúgy időpont, várólisták. Magánrendelésre is átlagosan 2 hét a várólista, de volt ahol pl 1 hónap volt vidéken. Ha nagyon fáj rögtön menni akar az ember, de akárhány rendelőt hívtam, 1 héten belül magánba sem a kardiológiára, sem az urológiára, sem gastróra nem sikerült bekerülnöm. Aztán mikor odaérek, igaz a rendelő sokkal szebb, van tévé meg klíma, de ülőhely már ott sincs, ugyanúgy televan emberrel, időponttal ugyanúgy csúsznak, az orvos ugyanaz mint az államiban, de már ott is a kapkodás, sietség.

Az állami rendszer az időpontkérő időpontokkal, aztán kérjek új beutalót mert lejárt a 3 hónapos érvényesség mire bejutok a szakrendelésre meg ilyen dolgok mellett kijelenthetjük hogy már összeomlott.
Aztán ha nem tankönyvi mintapéldaszerű a bajom, hanem valami ritka, egyedi, komplexebb akkor megáll a tudomány. Illetve olyat soha nem hallok hogy „nemtudom”, de azt igen hogy biztos beképzelem magamnak és idegi alapú az egész.

Gyártósoron dolgozom egy multicégnél. Szabadságra akkor kell menni mikor ők mondják, ha én választok akkor igazolás kell a szabadsághoz. Ha elfogyott a szabadság akkor csakis táppénzes papírt fogadnak el, különben igazolatlan, fegyelmi, kirúgás. Tehát ha egy szakrendelésen megszeretnék jelenni az így néz ki:
- Kivárom a hónapos előjegyzést majd háziorvos táppénz. Ez egy fél napos program ami csak azért kell mert a munkahely kötelezően kéri.

- Másnap elutazok többszöri átszállással a legközelebbi városba az illetékes szakrendelésre. Időpontnál már örülök ha aznap beleférek, órára pontosan el sem várom hogy bekerüljek. Ha szerencsém van akkor nincs szabin, továbbképzésen stb az orvos, nem kell elmennie sürgős műtétre, nem hoznak sürgős esetet akkor egy fél nap alatt végzek ott is. Ha nincs szerencsém akkor egy teljes napos elfoglaltságra kell számítani.
Pedig a szakrendelőben mindent elkövetnek hogy haladjanak is. Gyakran van „párhuzamos rendelés” azaz két egymás mellett lévő helyiségben zajlik a rendelés, két asszisztens, két külön beteg, de egyetlen orvos aki a kettő közötti belső ajtón át szaladgál.

De van amikor két beteg van egyszerre bent, amíg az egyikkel adminisztrálnak, a másik már be van invitálva a rendelőbe és kezdődik pl a varratszedése.

Na ha végre odajutunk hogy megkérdezik mi a baj akkor az elmondottakból kiragadnak valamit, azt beíratják a leletbe, persze más, esetleg lényeges infókat nem, aztán egyvalamire koncentráltan próbálnak meg kezelni a saját szakterületükön belül, komplexen meg sem próbálják átlátni a tüneteket.

A leletet gyorsan aláíratják majd adnak egy példányt, legyek szíves xy-t beküldeni majd viszlát.
Leleten van amikor már a panaszom sem jól van feltüntetve, de fel van tüntetve jópár fizikai vizsgálat ami persze meg sem történt a valóságban. Egész egyszerűen nincs rá idő, ha mindenkin megcsinálná sorra se kerülnék.
A munkámat persze a fájdalmak miatt alig bírom elvégezni, az orvoslátogatás miatt buktam a bónuszom így a fizetés nem veri a 100-at, meg feketelistás is lettem a táppénz miatt így a legközelebbi leépítéskor jóeséllyel munkám sem lesz. A legrosszabb az egészben hogy hol van még a gyógyulás…

Az orvosoktól sokszor megkaptam már hogy pszichológus kellene, írtak frontint is, persze a fájdalmakat nem enyhítette.

El is mentem volna pszichológushoz hogy natessék, bal bordaív alatti fájdalmat Ő sem tud gyógyítani, de egy dolog tart vissza. Méghozzá az hogyha a betegéletútban látják a pszichológust akkor azonnal mindent arra fognak fogni bármilyen panaszom esetén.

Egy kórház és annak attól több kilométerre lévő rendelőintézetében történt kivizsgálások leleteit tapasztalatom szerint bármely szakorvos megtudja nézni. Tehát EESZT adatvédelem ide, ügyfélkapus napló oda, intézményen belül ezekszerint szerintem nem túlzok de bárki bármit megtud nézni naplózás és engedély nélkül. Még a szakorvos asszisztense azt is látja hova van időpontom.

Az egészségügy romokban, ha jönne egy nagy járvány vagy katasztrófa azonnal csődöt mondana. A túlterhelt személyzet lelép, a betegek állapota csak romlik így öngerjesztő már a folyamat.

A lényeg az hogy abban kérném a segítségeteket hogy a tüneteim alapján segítsetek nekem hova, kihez forduljak, illetve milyen képalkotó vizsgálatot fizessek ki ami esetleg előrébb is visz?
Decemberre van időpontom a gastróra, de már nem tudom hova forduljak…

2011 őszén kezdődött: megfázás szerű tünetek, rossz közérzet, orrfolyás, torokfájdalom, hát fájdalma, bal váll, lapocka felé sugárzó fájdalom, puffadás, székelési szokások megváltoztak, a napi fix 1 normál helyett lett napi sokszori sokszor hasmenéssel. Hőemelkedés is jelentkezett ( max 37,5), de az tartósan hónapokon keresztül. A hőemelkedés néha szünetelt, visszatért a normális 36,6 testhőmérsékletem és az életkedvem is aztán visszaestem, rossz közérzet, hőemelkedés ismét.

Háziorvos góckutatásra küldött, vérkép, hasi ultrahang, fogpanorámaröntgen, mellkasröntgen mind negatív, fül-orr-gégészet (idült pharyngitis,tenyésztés: normál garatflóra, sok telep, antibiotikum után: sine morbo) de tenyésztés alapján írt antibiot) . Akkori háziorvos véleménye: A termosztát elállítódott azért van a subfebrilitás , a többit meg pihenjem ki.

Persze semmi nem javult meg, ugyanúgy minden paraméterben változó széklet, puffadás, hőemelkedés, gyakori torokkaparás.

Nagyobb megerőltetés, nemalvás, stb után, tehát ha a szervezet ki volt merülve akkor tutira visszatért vagy erősödött a hőemelkedés is, ez a mai napig is így van. Ha már sok pattanás jön ki rajtam, esetleg még a torkom is elkezd kaparni akkor tudom hogy itt a pihenés ideje vagy jön a hőemelkedés, rossz közérzet, nagy fáradság.

2016 februárjában egy székeléskori erőlködés közben éreztem egy szakadásérzést. Közvetlen utána csak a heréim fájtak. Majd aznap vagy pár napra rá, nem emlékszem pontosan óriási puffadás meg fájdalmak, aminek a központja a bal bordaív alatt volt, de szó szerint mindenfelé sugárzott. Hátam, combom, szívem, mindenfele fájt. Közben a bal bordaív alól elindult a lágyékhajlat felé, fájt a combom, égő, szakadó érzés volt azon a területen majd a bal here kezdett el fájni. A herezacskó is megduzzadt. Nyomásra, lépcsőzésre stb érzékeny volt, de érdekes, ha leültem akkor enyhült majd megszűnt. Álló helyzetben fájt, nade én szalag melletti állómunkát végzek sokszor napi 12 órában…

Urológiára mentem magánba, varicocelét állapított meg, műteni kellene szerinte, írt rá fájdalomcsillapítót. Majd kb 2 hét folyamatos szenvedés után a fájdalom enyhült majd megszűnt, de a zacskópuffadás maradt. Elmentem az SZTK-s rendelésre, sérv gyanúját is felvetettem. Köhögtetés, korrekt vizsgálatok, sérvem nincs szerintük, lumbvágóm van, meg varicocele amit még nem kell műteni. Az hogy néha megdagadnak a herék… 12 óra állómunka mellett ez természetes mondták.

Fájdalmak maradtak, mentem a sebészetre. Ott csupán ránézésre mondták: ha nincs pukli nincs sérv, viszlát.
Magánba egy másik sebész megtapogatta a hasam, azt mondta nem érez sérvet, hasüregi sérv felvetésemre azt mondta az nagyon ritka, azt úgyis csak akkor csináljuk meg ha elzáródott…

Nade a fájdalom, a puffadás, a hasi tünetek csak erősödtek, jöttek az étel intoleranciák és az újjabnál újabb tünetek a régiek mellé. Háziorvoshoz többször mentem, megnyomkodta a hasam de szerinte semmi gond, kaptam beutalót a gastróra, nomeg receptet a frontinhoz, illetve ajánlatot a pszichológiára…

Ma már ott tartok hogy szó szerint már mindenem fáj. Emésztés óriási fájdalmakkal, szívfájdalom, hasi fájdalom, mellkasi fájdalmak, lágyéktáji fájdalmak, fejfájás, fogfájás, szemfájdalom, torokfájás, összes ízületem recseg-ropog, fáj, vándorló ízületi fájdalom, herefájdalom minden egyszerre vagy változó kombinációban. Hőemelkedés, koncentrációs problémák stb.

A közösségi, családi életemre is rányomja bélyegét ez a dolog, az állandó fájdalmak, rosszullétek, meg kell gondolni mikor mit és mennyit egyek ha túlakarom élni a munkanapot stb, illetve hogy senki nem hisz nekem, a végén már tényleg bedepizek ettől. Nade még mindig nem tudom pontosan mi a bajom, azt hogy ebből mikor gyógyulok ki azt meg pláne nem.

A tüneteim nem szűnnek, csak szaporodnak és felváltva vagy egyszerre kínoznak.

2017 október: mellkasban szúrkáló fájdalom a szívtájékon, bal kéz hónaljba, hátba, vállba is kisugározva. A fájdalom volt amikor órákon át folyamatos és testhelyzetre sem változott. Majd enyhült és légzésre, mozgásra, rázkódásra vagy spontán jelentkezett a mellkas és a has területén változatosan. Köhögés, néha véres köpet ,ízületek ropogása, vándorló ízületi fájdalom , több fog fájdalma, fejfájás, torokkaparás is az utóbbi 1 hónapban jelentkeztek.

Évek óta fennáll viszont a napiszinten bal bordaív alatti fájdalom vagy tompa nyomásérzés ami testhelyzetre változik, álló helyzetben a has behúzása majd kiengedése fájdalommal vagy fura érzéssel jár, ülve bal bordaív alatt néha tapintható, "pattintható" fájdalmas pont jelentkezik, rendszeres puffadás, változó széklet, véres széklet, hasi görcsök, hasi fájdalom, teljes has fájdalma ( ami néha mozgásra, rázkódásra érzékeny), szív tájéki fájdalom, bal váll és lapocka felé sugárzó fájdalom, állandó fáradtság, étel intolerancia olyan ételekre amelyekkel korábban nem volt gond, illetve hőemelkedés is gyakran szokott jelentkezni.

A hőemelkedés akár heteken, hónapokon keresztül 37 - 37,5 °C között ingadozik, de van amikor hetekig normális 36,6- 36,8 °C között megmarad.

Bal bordaív alatt köhögésre, nevetésre „mozog, mozdul ott valami” érzésem van. 2017 nyár óta újabban ez már a jobb oldalt is tapasztalható.

Ülő helyzetben szinte mindig jelentkezik a bal bordaív alatt diszkomfort, nyomó, fura érzés. Álló helyzetben ritkábban érezhető, fekve pedig nem szoktam érezni.

A széklet mozgása nagyon gyakran fájdalommal jár, mintha savas lenne. Amíg ki nem ürül addig óriási a fájdalom. A széklet gyakran ceruzavékonyságú.Továbbá gyakori hányinger, öklendezés, székeléskori hányinger, Fejfájás, torokkaparás, fáradtság, többször a körmök növekedése is belassul vagy leáll.A nevetés minden esetben hasi diszkomfort érzéssel, néha fájdalommal jár.Gyakran érzem ahogy pl a hideg folyadék végigfolyik a nyelőcsövemen.

Bal bordaív alatti fájdalom, szívkörnyéki fájdalom néha levegővételre, testhelyzetre változik.Antibiotikum szedésre erősödik a bal bordaív alatti fájdalom mely általában egy pontra koncentrálódik de a hőemelkedés és a közérzet javul általában.

Ritkán olyan érzésem van mintha belül savat csöpögtetnének, és élesen ég, zsibbad. Gyakorta érzem mintha görcsölne odabent valami.

A legtöbb orvos szerint pszichiátriai betegségem van de a frontin meg hasonlók nem oldották meg a gondot.
Saját tippeim szerint meg: hasüregi sérv, rekeszizom szakadás, vékonybél szűkület, vékonybél fekély, aorta elszorítódás, felszívódási zavarok illetve mindezek kombinációi.

Érdekesség hogy pl a colon előtti hashajtás után megszűnt minden tünetem ( kivétel nevetés diszkomfortérzés, mozog bent valami érzés), illetve az MR előtt is előző nap 17-órától már nem ettem, a bal bordaív alatti fájdalom ilyenkor gyengül majd eltűnik.Az is érdekes hogy fekvő helyzetben jelentősen enyhülnek a fájdalmak, míg állva meg ülve meg erősödnek. De folyamatos mozgásban ( gyaloglás, favágás) szintén enyhülnek.Gyomorsavcsökkentő ( Ludea) szedésre kb 5-6 nap alatt jelentősen felerősödik a szívtájéki fájdalom, de az egyéb tünetek nem enyhülnek ezért nem szedtem őket csak ha savas a széklet.
Tünetek röviden: minden nap jelentkezik: bal bordaív alatti fájdalom, szívtájéki fájdalom, teljes has fájdalma, has behúzása/kiengedése is fájdalommal jár,szurkáló hasi fájdalom, köhögésre, nevetésre bordaívek alatt „diszkomfort, mozdul ott valami érzés”.

Gyakorta jelentkezik: hasmenés, véres, nyákos széklet, ceruzavastagságú széklet, fejfájás, fogfájás, ízületi fájdalom, torokfájdalom, nagyon erős fáradság, rossz közérzet, nyelőcső érzékenység folyadékra stb
Alábbi vizsgálatokon voltam már:
- Vérkép:
2017.10.12: eosinofil emelkedett
2017.04.04: össz bilirubin, direkt bilirubin emelkedett, eosinofil emelkedett
2016.02: össz bilirubin, direkt bilirubin emelkedett, eosinofil emelkedett
2015: össz bilirubin, direkt bilirubin emelkedett
2011: Eosinofil emelkedett

- Mellkasröntgen tüdőgondozó: 2016.03: negatív
2011.11: negatív
- Urológia:, 2016.05, herezacskó varicositas, lumbago ischiassal, nem kell műteni
2016.03 Varicocele, műteni kellene ( magánrendelés)

- Ultrahang: 2017.06: belek meteorisztikusak
2016.03 Kp. fokú meteorizmus ( magánrendelés)
2012.01 negatív
- Sebészet: 2017.07: jelzett területen köhögtetésre sem tapintható hernia, fizikai sérvkapuk zártak
2016?? : sérv nem tapintható, hasüregi sérv meg ritka és azt csak akkor csináljuk meg ha kizáródik ( magánrendelés)
2016.05: ha nincs pukli akkor nincs sérv mondták ránézésre

- Vastagbél tükrözés 2016.12: terminalis illenium területe enyhén gyulladt, mikrofekélyek láthatóak, onnan szövetminta IBD-re negatív, recto-sigma határ jelentősen megtört

- Gyomortükrözés: 2017.01: Cardia nyitva, gastrooesophagealis reflux oesophagitis nélkül

- Laktóz ( 2016.07) és étel intolerancia (2016.05) tesztek negatívak.

- Pollen, por, gombaspóra allergia: pozitív kiskorom óta

- Fül-orr-gégészet: 2017.10: Orrsövény elferdülés, allergiás rhinitis
2012.01:idült pharyngitis,idült garatmandula gyulladás, mandulából váladék ürül,torokváladék véve: Normál garatflóra, sok telep, antibio után: sine morbo.

- Hasi natív MRE: 2017.04. A jobb vese felsõ pólusában laterálisan, corticalisan egy 10 mm körüli cysta ábrázolódik. A belek területén biztosan kóros fali megvastagodás nem igazolható.
- Ugyanaz MR felvételről másodlelet: A coecum caudal felé, mélyen a kismedencébe helyezett.

- Kardiológia 201706 EKG, szívultrahang: negatív ( magánba)
- Szemészet: 2017.08 kötőhártya gyulladás
- Reumatológia: 2017.10: reumatológiai teendő nincs
- Fogászat : 2017.10 Panoráma rtg negatív
2014 és 2011-ben sem találtak gócot.

Korányi: Egy kórháznak nevezett hajléktalanszálló

71 hozzászólás

2017.11.10. 06:00

A rendőrség 1 hét alatt 3 alkalommal volt kint ilyen olyan "alkoholos problémák" miatt. Hulla részeg fertőző tüdőbeteg hajléktalanokat szállít a rendőrség hetente az osztályra, vagy egyel feljebb a zárt részlegbe.

Üdvözlöm a blog olvasóit.

Sajnos ezt a posztot nem tudom rövidre fogni,de ígérem,hogy törekedek a lényegre.
Kora nyáron rohamos fogyással,gombócérzéssel a torkomban,hajhullással,gyakori hőemelkedéssel,állandó fáradság érzetével a körzeti orvoshoz fordultam.A laboreredmény igazolta,hogy gond van a pajzsmirigyemmel ami endokrinológiára tartozik,de október 31-e előtt nem tudtak időpontot adni.Így nem volt más választásom,tűrtem az egyre kellemetlenebb panaszokat.Pár hete fekvő helyzetben elkezdtem köhögni,étvágyam már egyáltalán semmi,erőm semmi,valamint elkezdett fájni mindkét oldalon az egész hátam amit szinte állandó hőemelkedés kísért.Ekkor felkerestem ismét a körzeti orvosomat aki látván az állapotom elküldött mellkas röntgenre,gondolom az elmondott tüneteim alapján.Sajnos a röntgenfelvételen tömeges beszűrődéseket találtak ami TBC-re utalt.

A területi tüdőgondozó azonnal beutalt az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe,hogy valójában erről van-e szó.Mondanom kell,hogy egy zabszem sem fért volna...pedig már nem vagyok gyerek.Másnap reggel megjelentem a kijelölt osztályon (8-as osztály aktív fekvő) felvételre. Itt megjegyzem,hogy életemben nem voltam kórházban a szülésemen kívül,így érthető,hogy féltem,ideges voltam,legszívesebben hazamentem volna elfelejtve miért is vagyok ott,de ezt ugye nem lehetett.Amíg a folyosón vártam szabad ágyra, megjelent egy doktornő dr.Sz.R. aki sietve behívott az orvosi szobájába mint új beteget.Röviden tájékoztatott,hogy a mellkasfelvétel szerint sajnos ez valóban TBC,de itt és most muszáj produkálnom egy köpetet a tenyésztés miatt.Mondtam neki,hogy sajnálom doktornő,de én "olyat" nem tudok,soha nem is tudtam.Jó,ha nem megy akkor kell csinálni egy tüdőtükrözést ami viszont fájni fog ( mutatott a saját mellkasára) vagy van még egy verzió,hogy a hátamon keresztül a felső lebenyből mintát vesznek,majd folytatta a kiselőadást,hogy olyan ember nincs aki nem tud köpni mert az a fejben dől el,tehát kezdjek hozzá.

Nem tudom mit produkáltam a csőbe ijedtemben,de elfogadták.Ezután elfoglaltam az ágyam és elkeseredve vártam a sorsom.Másnap délkörül megláttam a doktornőt a folyosó végén és utána siettem,hogy megkérdezzem mikorra várható ebből eredmény mivel én nem tudom mi ennek a menete.Flegmán közölte,hogy attól,hogy" utánam szaladgál nem lesz meg hamarabb" "majd ha megérkezik majd megfogja tudni".Ezzel elviharzott.Másnap egy másik doktornő jött oda hozzám aki közölte,hogy az eredmény pozitív és erről az osztályról letesznek a földszinti (19-es krónikus tüdő belgyógyászat) részlegre.Egy ápoló átkísért az osztályra,ahol rövidesen jött a főorvosnő dr.K.G. Mosolyogva közölte,hogy nem kell megijedni ennyire,ez ma már teljesen gyógyítható betegség,stb,stb.

Majd még mindig mosolyogva közli,hogy ez egy hosszú kezelés és minimum 3 hónapig ott kell lenni ahhoz,hogy javulás álljon be,de addig is pihenjek,sétáljak ebben a csodás parkban,egyek,hízzak,szedjem a gyógyszert,és főleg ne stresszeljek mert az nem jó.Kiemelném,hogy ez az első órában történt amikor az osztályra kerültem,tehát még jobban körül sem volt időm nézni. Nem szégyenlem,nagyon elkeseredtem,hogy három hónapot kell kórházban töltenem és talán majd hetek múlva hétvégeken kiengednek,hogy hazatudjak menni a családomhoz,de ez van, meg kell gyógyulni, mese nincs.Visszaindultam a kórterembe végig a folyosón amikor feltűnt,hogy igen furcsa alakok jönnek mennek,fekszenek,kint ücsörögnek a teraszon.Egészen konkrétan hajléktalan férfiak.Mosdatlan,koszos ápolatlan emberek,akik a szó legszorosabb értelmében métereken át húzták maguk után a szagot.Pár óra alatt megtudtam,hogy sajnos itt ez megy.

Tele van hajléktalanokkal az osztály, akik vissza visszajárnak (vagy hozza őket a rendőrség mivel nem hajlandóak magukat gyógyíttatni), a gyógyszereket csak egy ideig szedik majd megszöknek végigfertőzik a várost majd visszahozza a rendőrség akkor már a zárt részlegbe,ami pont az én kórtermem felett volt.Ez nekik a mennyország-tájékoztatott az egyik szintén a hajléktalanoktól már 3 hete szenvedő betegtársam.Itt kapnak enni,meleg van,ágyban alszanak. A kitakarított vécéket telerondítják,a fürdőt vizelésre használják,simán bejárnak a női mosdóba/zuhanyzóba hiába kiabál a nővér velük,nem érdekli őket.Én pl. csak úgy tudtam lezuhanyozni,ha valamelyik családtagom ott volt és az ajtó előtt őrködött míg végzek,és ez még az enyhébb kellemetlenség ami ott folyik azon az osztályon éjjel nappal.

A rendőrség 1 hét alatt 3 alkalommal volt kint ilyen olyan "alkoholos problémák" miatt. Igen,jól olvassák a kedves olvasók,hulla részeg fertőző tüdőbeteg hajléktalanokat szállít a rendőrség hetente az osztályra, vagy egyel feljebb a zárt részlegbe,egyik a másiktól lop, az a rendőrséget hívja,azok meg szorgosan jönnek este 11 kor intézkedni.És mindez egy kórházban történik 2017 ben ahol egy meggyógyulni vágyó,normális embernek hónapokat kellene eltölteni,hogy újra közösségbe mehessen,hogy újra tudjon dolgozni,adót fizetni,hogy még több ilyen a rendszert teljesen kihasználó,másokra veszélyes,magukat gyógyítani nem akaró embert tudjon a kórház teljes ellátással tárolni az idők végezetéig.Ezt megelégelve megpróbáltam a "kezelőorvosommal" dr.K.G.-val beszélni,hogy én ebben az idegállapotban ezt nem bírom tovább (1 hét) és találjunk valami közös megoldást,hogy innen elmehessek természetesen a gyógyszerszedés és kontroll szigorú betartása mellett.

A főorvosnő erre pszichológusi segítséget ajánlott intézményen belül,amit akkor nem tudtam,hogy gúnyból tesz,vagy komolyan gondolja.Sajnos teljesen komolyan gondolta.Ezek szerint neki a világ legtermészetesebb dolga az,hogy egy beteg hosszú hónapokat tölt el ápolatlan hajléktalanoktól méterekre elválasztva.Én ebbe nem nyugodtam bele,és nem érdekelt a főorvosnő cinikus és nevetséges tanácsa, közöltem vele,hogy én itt nem maradok tovább.Itt nem meggyógyulni lehet hanem megbolondulni,vagy valami más fertőző betegséget elkapni amiből köszönöm nem kérek.

Rendben, mondta félvállról,ha átveszi magát a területi tüdőgondozója ambuláns betegként én tőlem mehet.Szuper. Rögtön hívtam a családomat,hogy azonnal keressék fel a tüdőgondozót és intézkedjenek, mert akkor végre elmehetek erről a szörnyű helyről.A gondozó vállalt természetesen a szabályok szigorú betartása mellett,ezzel semmi gond nem volt. Mivel ezt közölnöm kellett a főorvosnővel is,bekopogtam a szobájába ahonnan egy az osztályon dolgozó másik orvos jött ki,és közölte velem,hogy ő vette át a papírmunkát a főorvos asszonytól mert az ideg összeroppanást kapott tőlem,és nem hajlandó az ügyemmel tovább foglalkozni.

Tehát Őnagysága kapott tőlem idegösszeroppanást az egy hét alatt holott összesen beszéltem vele 2 alkalommal 2-2 percet azt is futtában.Ő kapott tőlem idegösszeroppanást,mert két alkalommal próbáltam valamivel többet megtudni a betegségemről/a köpeteredmény várható idejéről/ és egyáltalán erről az egészről,valamint kétségbeesve kértem a segítségét,hogy találjunk valami megoldást a hazamenetelemre,mert ez nem állapot ami ott megy.

Az aznapi vizitet még megvártam amin az idegösszeroppanástól szenvedő főorvosnő is részt vett. Flegmán, rám sem nézve odamorogta,hogy a záróját még megcsinálom a kollégától később átveheti.Szerencsémre 2 órán belül elkészült, így végre elhagyhattam ezt kórháznak nevezett hajléktalanszállót.

Köszönöm,hogy elolvasták és elnézést amiért hosszúra sikerült.

Ágnes

A kórház hibázott, a beteg meghalt

28 hozzászólás

2017.11.06. 06:00

Többsoron hibázott a kórház, amit a Nagypapám szervezete sajnos már nem bírt ki. Elvettek tőlünk egy csodálatos embert, aki szerető férj, szerető Édesapa, szerető Nagypapa és szerető Dédnagypapa is volt egyben.

Nagypapám 2017. Október 6-án pénteken került be a szentesi sürgősségi osztályra, tüdőgyulladásból eredő légzés elégtelenség miatt, majd lekerült a belgyógyászati osztályra még akkor délután. Aznap rosszabbul lett, majd az intenzív osztályra került. Minden elismerésünk az ottani orvosoké és nővéreké, akik megmentették Őt és méltósággal, nem szalagmunkaként kezelték. Majdnem másfél hetet töltött ott. A nővérek és a kezelőorvosok mindig pontos tájékoztatást adtak az állapotáról, akár személyesen, akár telefonon történő érdeklődésünkre.

A kétoldali tüdőgyulladásról ugye már tudtunk, de szívritmus zavart is észleltek Nála, ami idővel már javuló tendenciát mutatott, az ottani orvosok elmondták, hogy további vizsgálatok majd szigorúan csak a tüdőgyulladás elmúlása után végezhetők! Akkor párommal bejelentettük a Főorvos Úrnak, hogy ahogy szállítható állapotban lesz, amikor kikerül az intenzívről szeretnénk átszállítatni a Kecskeméti Megyei Kórházba, az ottani Doktor Úr, akivel felvettük a kapcsolatot már várja. (Ők is konzultáltak folyamatosan egymással Nagypapám állapotáról.) Doktor Úr közölte, hogy ha szállítható állapotban lesz (persze kizárólag mentővel) akkor semmi akadálya ennek. Október 10-én kedden, egy látogatásunk alkalmával Doktor Úr elmondta, hogy ha szüksége lesz a lélegeztető gépre továbbra is Nagypapámnál, akkor gége metszést(a szakszót nem ismerem) kell végrehajtaniuk, hogy ne sérüljön a légcső, mert 8-10 nap a maximum, amit a gépen lehet tölteni. Doktor Úr készségesen elmondta, hogy beszéljük meg ezt otthon, elmondják a Nagypapámnak is természetesen, de mivel Ő gyógyszerek hatása alatt áll, (Nagypapám mimdvégig tudatánál volt, mindenre emlékezett) így nekünk is tudni kell róla, illetve aláírni a papírt, amit Édesanyám még aznap délután meg is tett.

Október 12-ei látogatásunk során örömmel észleltük, hogy Nagypapám nincs már a lélegeztető gépre kapcsolva, elég Neki az oxigén maszk, jobban is érezte magát látszólag is és elmondása alapján is. 14-én, szombaton ahogy bementünk hozzá már tényleg szemmel látható volt a javulás, amit az orvosok meg is erősítettek. Elmondták, hogy megindult a gyulladás visszahúzódás és már a lélegeztető gépre sincs szükség, csak az oxigén maszkra, ami viszont maximumon megy Nála. Október 15-én délelőtt telefonon érdeklődtem Nagypapám állapotáról és akkor is pozitív híreket kaptunk. Elmondta a Doktor Úr, hogy továbbra is javul és már felültették több időre is. Október 16-án hétfőn délelőtt Édesanyám telefonon érdeklődött Nagypapám állapotáról, amire azt mondták, hogy jobban van, így valószínű még aznap lekerül a belgyógyászatra. Fel is vettük egyből a kapcsolatot a kecskeméti Doktor Úrral, aki szintén azonnal felvette a kapcsolatot a szentesi belgyógyászat vezetőjével. Nagypapám elmondása alapján aznap reggel 8:00-tól, délután 13:00-ig egy tolókocsiban, ölében a holmijával!!!! várt. Mikor megkapta végre az ágyát (ami üres volt mindvégig a szobatársai elmondása alapján is) már uzsonnát kapott, amit mind meg is evett, büszkén mutatta Édesanyáméknak délutáni látogatásuk során. Aznap a szentesi Doktor Úr közölte, hogy nincs szállítható állapotban, így aznapra nem, majd másnapra adja ki a szállítását, ha Nagypapám állapota engedi.

Mi már tűkön ültünk, nem értettük mi tart ilyen sokáig. Másnap Doktor Úr szabadságon volt és a rezidens elmondása alapján nem adott neki semmilyen felvilágosítást Nagypapámmal kapcsolatban, állítólag nem is tudott a szállitásról. Október 17-én kedden délután bementünk a Nagymamámmal meglátogatni Nagypapámat, de ami látvány fogadott bennünket az egyszerűnek leírhatatlan! Nagypapám a 12-es kórteremben összekuporodva feküdt... az oxigén maszkot próbálta EGYEDÜL igazgatni, láthatóan kevés volt neki amit kapott belőle. Egy szakadt pléd volt rajta, a lepedő alatta tiszta vér és széklet foltos volt. Annyira zihált, annyira zaklatott volt! Kérte, hogy segítsünk Neki felülni, mert nem segít Neki senki! Senki? Hogy-hogy senki? Amíg ott voltunk se nézett be egy nővér se. Felültettük, majd percekig a térdére támaszkodva, zihálva nézte a padlót...

Annyira rossz állapotban volt már akkor. Mondta, hogy nem kapott enni sem. NEM KAPOTT ENNI SEM???!!!! Nagymamám próbált Neki pár falatot kínálni, de azt mondta Nagypapám, hogy nem kell Neki semmi, nagyon fáj mindene, nagyon megszenvedtették azt mondta. ... szomjas volt, de inni se bírt, majd mikor kimentem a kórteremből, hogy keressek egy nővért, magyarázatot várva, hogy miért nem kapott enni és hogy vacsorázni ugye segítenek Neki, erre a nővér közölte, hogy tükrözték, így nem ehet. Tükrözték??!! MI AZ, HOGY TÜKRÖZTÉK? Nem is szólt senki!!!! Ha Ő nem mondja meg se tudjuk, hogy vizsgálatokat végeztek rajta. Elcsukló hangon mondta, hogy fáj nagyon Neki az egész gyomra, nagyon rosszul van, nagyon rosszul is nézett ki sajnos. Azt mondta, amit csináltak Vele "nem kívánja senkinek"...

Elmondta, hogy reggel 8:00-tól délután 13:00-ig vizsgálták, gyötörték, tolták ide-oda, még az oxigén maszkot se vihette, nem adták neki oda. NEM ADTÁK NEKI ODA!!!!!!! Délelőtt Édesanyám telefonált az osztályra, hogy érdeklődjön az állapotáról, senki egy szóval sem mondta Neki, hogy vizsgálják éppen, csak annyit közöltek, hogy az állapota változatlan. S közben már reggel óta gyötörték... Gyomortükrözést csináltak Nála, amit a megkérdezése nélkül hajtottak végre, se Ő, se mi, a hozzátartozók nem egyeztünk ebbe bele, tehát akarata ellenére történt és a mi akaratunk ellenére is! (Az intenzív osztályon kérték a beleegyezésünket a vizsgálatokhoz, mivel Nagypapám gyógyszeres befolyásoltság alatt állt, itt akkor miért nem? Ugyanúgy gyógyszerekkel tömték és ÁLLÍTÓLAG Ő írta alá a papírt, legalábbis a Kórház utólag ezt állítja.)

Még akkor délután szóltam egy nővérnek is, hogy NEM vizsgálhatják tovább, jeleztük eddig is, hogy el lesz szállítva. Elmondása alapján fel is írta.... Újra elismételném a betegjogok egyikét, amivel tele van ragaszgatva a kórházuk: A betegnek joga van tudni, hogy milyen vizsgálat előtt áll éppen és ha nem életbevágó JOGA VAN AZT ELUTASÍTANI!!!!!!!! Egy 83 éves bácsit, akit előtte hoznak ki az intenzív osztályról, akinek légzéselégtelenség miatt szüksége van az oxigén maszkra folyamatosan, ami maximumon megy Neki, aki még mindig antibiotikumos kezelés alatt áll, súlyos, kétoldali tüdőgyulladás miatt, akinél a szívultrahang vizsgálat is rossz eredményt mutatott, akit gyomorszondával etettek előtte napokig, aki több, mint egy hétig volt lélegeztető gépen, azt a bácsit MIÉRT kell meg tükrözni???? Életbevágó volt talán? NEM! KOMMUNIKÁCIÓHIÁNY, ami egy kórházban elfogadhatatlan!!!

Még a rezidens, aki elvégezte ezt a szörnyűséget is azt mondta, hogy még nem kapta meg az intenzív osztályról a zárójelentést. NEM KAPTA MEG? AKKOR TEHÁT AZT SEM TUDJA, HOGY AKIT TÜKRÖZÖTT MILYEN ÁLLAPOTBAN VAN, CSAK ÖNKÉNYESEN NEKIESIK ÉS GYOMORTÜKRÖZÉST HAJT VÉGRE EGY, A SZÉKLETBEN TALÁLHATÓ KISEBB VÉRZÉS MIATT??? MINDENFÉLE BELEEGYEZÉS NÉLKÜL? Állítólag háromszor észleltek nála KISEBB vérzést a székletben, KISEBBET, ami nem volt életbevágó vizsgálatot követelő ok!!!! Akkor MIÉRT nyúl hozzá? MIÉRT??????? A beteg akarata és a hozzátartozók akarata ellenére! Nem életbevágó vizsgálat volt, így HIBÁZTAK többsoron!!! Közölte a rezidens, hogy kapott fél liter vért is. Fél liter vért???? Mégis miért???? A legelső és utána a folyamatos vérvizsgálatok mind kimutatták, hogy Nagyapám vérképe jó, NEM VÉRSZEGÉNY!!! Egyre javult, már egyedül evett is...miért kellett neki hirtelen vér??? A minimális székletben észlelt vér miatt????? Vagy mert valaki hibázott????

Kommunikáció hiány volt végig orvos és orvos, osztály és osztály közt is. A rezidens, aki akaratunk ellenére csinált vizsgálatokat még zárójelentést se kapott az intenzív osztályról, akkor hogy veszi a bátorságot önkényes vizsgálatokra??? kérdezem újra és újra. ...állítólag azt se tudta, hogy el fogják szállítani, véleménye szerint az állapota stabil volt és szállítható, de a Főorvos Úr szerint nem! Nem szállítható, de oxigén maszk nélkül órákig vizsgálható? ...és hogy mi volt a kórház válasza a halál okára? Annyi, hogy minden előjel nélkül elaludt. Az a beteg, aki rendesen levegőt sem kapott, akinek szörnyű fájdalmai voltak, aki elmondása alapján és láthatóan sem tudott rendesen pihenni sem, nemhogy aludni. A kínzó vizsgálatok és a rejtélyes hirtelen véradás után láthatóan haldoklott. ELFOGADHATATLAN!!! Többsoron hibázott a kórház, amit a Nagypapám szervezete sajnos már nem bírt ki. Elvettek tőlünk egy csodálatos embert, aki szerető férj, szerető Édesapa, szerető Nagypapa és szerető Dédnagypapa is volt egyben.

Semmibe vették az orvosi titoktartást, ezért elvehetik a gyermekemet

80 hozzászólás

2017.11.02. 06:32

Olyan információkat mondtak el rólam, amiket velem nem közöltek és nem hogy második, de még harmadik félnek is kiadták. Az exem mindezt fel tudja használni ahhoz, hogy megpróbálja elvenni tőlem a gyermekem.

Tisztelt Címzett!

A mi történetünk elég bonyolult, de megpróbálom röviden leírni a lényeget.

Az egész történet előzménye, hogy a fiam apjával elváltak útjaink, mert másik nővel szűrte össze a levet. A gyerek akkor 5 éves volt. Nagyon csúnya volt a "különválás" mert az apuka nem volt hajlandó minket békén hagyni. Mivel nem úgy alakult a vagyonmegosztás, ahogy ő gondolta, bosszúhadjáratba kezdett. Fenyegetett, hogy elvágja a torkom, zaklatott, testi sértést is elkövetett, rongálások, lopások és betörések lettek a számlájára írva. Hozzátenném, se a rendőrség, se az ügyészség nem csinált semmit, egyedül a testi sértés ügyében volt bírósági eljárás.

Egészen addig folytatta ezt, amíg nem szereltettem fel kamerákat és nem telepítettem egy alkalmazást a telefonomra, ami minden beszélgetést felvesz (még ha jogsértő is). Miután ezekről tudomást szerzett nem nyíltan folytatta. (A mai napig azon munkálkodik, hogy kicsináljon minket és elszakítsa tőlem a gyerekem.)

A fiam nagyon megviselte ez a helyzet és dührohamok formájában előtört belőle. Az iskolát 7 évesen kezdte, de már óvodában sok gond volt vele emiatt. A gyerek sok mindennek tanúja volt sajnos, amit az apja tett ellenünk, ezeket védekezésképp el is zárta magában. A tanulással is nagy gondok voltak, nem tudott figyelni órán, visszabeszélt, verekedett, ingerlékeny volt stb. Emiatt 2x jártunk a Nevelési Tanácsadóban, de érdemlegeset egyszer sem mondtak. BTM-nek ítélték és annyi. Átvittem egy másik iskolába, mert több problémám is volt a tanítókkal és az ottani rendszerrel. A jelenlegi osztályában van egy nagyon hasonló fiú, mind viselkedésben, mind problémáiban. Az ő szülei elvitték őt egy kórházba kivizsgálásra és kapott egy gyógyszert, utána sokkal jobban teljesített az iskolában, normalizálódott a viselkedése és mégis önmaga volt.

Én is elvittem ugyan oda a fiam. Általában ezek a vizsgálatok egy hét alatt megoldhatók és hazajöhet a gyermek. Mi bent voltunk másfél hétig (1 hétig nekem is bent kellett lennem vele), mert ő bonyolult eset volt. Beérkezésünkkor megkérdeztek egy sor dolgot, köztük azt is kinek adhatnak információt a fiammal kapcsolatban. Én azt mondtam senkinek, mert én mindenkit tájékoztatok majd, akit szükséges.

Kapott ő is egy gyógyszert és attól sokkal jobban érzi magát, jobban teljesít, jobb a viselkedése, türelmesebb ... minden nagyon jól alakult.

A probléma ott kezdődött, hogy megtudtam, hogy a gyermekem apja érdeklődött a kórháznál a vizsgálatokról. Telefonon nem adtak ki neki információt, viszont mikor lement személyesen a nőjével úgy már kiadtak nekik mindent. Nem csak a fiammal kapcsolatban, hanem a rólam kialakult véleményüket is! Ezzel szerintem teljesen megsértették az orvosi titoktartási kötelezettségüket, akik vizsgálták és kezelték a fiam. Természetesen nem az a probléma, hogy a fiammal kapcsolatban kiadtak információt, hanem az, hogy velem kapcsolatosan is elmondtak nekik egy szót is. Ehhez nem volt joguk, mert az én írásos meghatalmazásomra lett volna hozzá szükség. Ráadásul olyan információkat mondtak el rólam, amiket velem nem közöltek és nem hogy második, de még harmadik félnek is kiadták.

Az exem mindezt fel tudja használni ahhoz, hogy megpróbálja elvenni tőlem a gyermekem.

Kérlek segítsetek, hogy mit tudok tenni ilyen helyzetben. Ha elmegyek bíróságra, akitől hallottam, hogy voltak a kórházban és mindent elmondtak nekik nem hajlandó tanúskodni és későbbiekben nem fog nekem elmondani semmit, amit hall róluk.

ui.: A fiamnak annyira rossz az apjánál, hogy etika órán, mikor a tanító megkérdezte az osztálytól, hogy ki mit fog csinálni hétvégén ő kiakadt elkezdett sírni (gyógyszerrel) és beszámolt az összes ott ért sérelméről, amik folyamatosan érik őt abban a közegben. A nőnek van 3 gyereke az előző házasságából és van egy közös is az exemmel, tehát 4 gyerek van ott és az enyém a felesleges ötödik, akit mindenki mindenért hibáztat, ha valami nem jó.

Mikor ott van az apja nem foglalkozik vele egyáltalán. Nem akar velük lakni (már kérdeztem) és sokszor menni sem akar láthatásra, de nem tehetek semmit, muszáj. Nagyon sokszor jött már haza sírva. A fiam most 10 éves.

Hiába üvöltött a fájdalomtól, az ügyelet nem ment ki

76 hozzászólás

2017.10.31. 06:30

Csak azt kívántam megtudni, hogy ma, Magyarországon mi kell azon túlmenően, hogy valaki a fájdalomtól üvöltve közli, hogy nem tud mozdulni, és egyedül van egy 7 hónapos babával, hogy mégis kihúzza magát az ügyelet.

Kedves Embertársaim, Lassan kettő hete történt meg az alábbi kis esemény velünk, így azt gondolom, hogy noha akkor ölni szerettem volna, mára kicsit lehiggadtam, és tárgyilagosan tudom tálalni az események sorát. Történt, hogy 29-i hétvégén Nyíregyházán volt dolgom, így nem túl nagy örömmel, de magára hagytam a kis családomat hétvégére, amely egy már alig-alig szoptatós anyukából, egy hét hónapos babából, és jómagamból áll.

Párom alapvetően jó fizikumú, de egy kicsit babázó állapotú, és rendszeresen emelgeti - mert kell - a több, mint kilenc kilós fiunkat. 30-án üvöltve kelt, mert berobbant a nyaka-háta-válla valamije, de emberfeletti küzdelemmel rendbe rakta az éjszaka után a babát. Majd kidőlt. A jelzők nem túlzóak, ismerem, és tudom, hogy milyen fájdalmai voltak. Mivel szerencsére rutintalanok vagyunk "felhasználói oldalon" az egészségügyben - én ugyan dolgoztam ezen a területen, de ez most csak súlyosbító tényező -, megpróbálta egyedül kezelni a helyzetet. Internet, III. kerületi hétvégi ügyelet, telefonszám, tárcsázás. Üvöltéssel megtűzdelve - éppen "leválik" a baba, ezért még egy algopyrint sem mert bevenni, szóval tényleg -, megpróbálta megtudni, hogy mi az eljárás ilyen esetben: azaz, hogy egyedül van egy 7 hónapos csecsemővel, és nem tudja megmozdítani a saját testét sem. Nem még a babát.

A telefonos kisasszony meghallgatta, majd közölte vele, hogy küldjön be valakit - barátot, szomszédot (sic!) - a receptekért... Úgy vélem, hogy mi alapvetően humoros emberek vagyunk, de ezen sem ő, sem én nem tudtam kacagni. Mivel azért a szomszédot nem olyan egyszerű ugrasztani szombat reggel, így egy olyan barátnőjét hívta, akit el tudott érni. A XI. kerületből ment be a leányzó a Vihar utcába. Azt, hogy ott miféle patália támadt, amikor elmondta, hogy már éppen nem szoptat, de még fej, az legyen az ő története. Elhozta a recepteket, kiváltotta a gyógyszereket, és mire hazaért velük, nagyjából én is akkor érkeztem meg. (Rengeteg kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban, többek közt az is - és bocs, hogy ez az első, de nem akarom elfelejteni, és bár nem tűnik fontosnak mégis az -, hogy az M3-on nagy valószínűséggel begyűjtött fényképeimért ki fog fizetni...?)

Én rögtön hívtam az ügyeletet, és mivel el tudtam látni a páromat, csak azt kívántam megtudni, hogy ma, Magyarországon mi kell azon túlmenően, hogy valaki a fájdalomtól üvöltve közli, hogy nem tud mozdulni, és egyedül van egy 7 hónapos babával, hogy mégis kihúzza magát az ügyelet. A telefonos kisasszonnyal beszéltem - szándékosan nem nevezem nővérnek, vagy asszisztensnek, bár nem ő tehet róla, hogy ilyen a rendszer -, aki közölte, hogy szerinte helyesen járt el, de majd az ügyeletvezető visszahív. Valóban, kb. egy óra múlva visszahívott az ügyeletvezető - és gondolom egy személyben az ügyeletes orvosnő is -, és meghallgatta a sirámomat. Lényegében ugyanazt a kérdést tettem fel neki, mint előzőleg a kolléganőjének. Itt szó szót követett, leginkább én szerettem volna egy egyszerű - alany-állítmány-tárgy (copyright by Hofi) - választ kapni a kérdésemre. Végül kibökte, hogy "nem kérte a beteg, hogy kijöjjenek". Tuché, sőt, sakk-matt valamint K.O. is egyben.

Mentségére legyen mondva, hogy ekkor már megkérdezte, hogy kijöjjenek-e... Szóval én tudom, hogy sok aberrált telefonáló van a hétvégi ügyeleten - én magam is dolgoztam ügyeletben, de az én időmben i) a zavartan beszélő, ii) a terhes nő és iii) a kismama minden körülmények közepette elsőbbséget élvezett. És gondolom joggal feltételezhető, hogy egy fájdalmakkal küzdő, egyedül lévő kismama nem azért hívja a hétvégi ügyeletet, mert csacsogni van kedve. Végül valahogy késő délutánra mégis ki kellett hívni az orvost, aki kb. 40 perc alatt ki is jött, és megtette amit kellett. Én ugyan a párom kérésére nem voltam jelen, merthogy még mindig elég zaklatott lelki állapotban voltam, de amint megtudtam, protokoll szerint járt el az orvosnő.

Megjegyzem, éjszaka csak be kellett menni az ORFI ügyeletére, ami szintén megérne egy szösszenetet, de erről csak annyit, hogy az ottani ügyeletes orvosnő és az asszisztencia párját ritkítóan korrekt és becsületes munkát végzett. Millió kérdés van szerintem a sztorival kapcsolatban. Nem is teszem fel őket, mert már így is hosszú voltam, és mert úgy is mindenkiben ugyanazok a kérdések merülnek fel... De van egy emberi oldala is a történetnek, és van egy intézményi is. Sőt, egy egész szabályozói is. Én elhiszem, hogy Magyarország jobban teljesít, és hogy sohasem volt még ilyen jó magyarnak lenni - (nem) -, de azért csak kellene már foglalkozni az egészségüggyel is egy kicsit. Leginkább, hogy legyen orvos. Úgy általában. Aztán hogy legyen jó szándék.

Meg legyen empátia. Ja, és az ügyeleten orvosi műszer. Hogy az ORFI-ban éjszaka ne vaksötétben kelljen kolbászolni a Lukács területén, stb., stb. De leginkább az kellene, hogy ha valaki betelefonál az ügyeletre, természetesnek legyen véve, hogy azt azért teszi, mert orvosi segítségre van szüksége. Vagy ha nem is veszik természetesnek, és az iskolában sem tanítják, hogy "na Te bunkó, mond ki hogy orvos kell, ha az ügyeletet hívod", akkor legalább a telefonos kisasszony megkérdezze, hogy küldje-e az orvost. Vagy legyen meg benne a képesség, hogy bizonyos helyzetekben kérés nélkül is küldje az orvost... Hát ennyi. Ja, a Tisztiorvosi Szolgálathoz nem akarok menni. Nincs értelme. De ezúton is javasolnám a politikai játékosoknak, hogy gondolkodjanak el a fenti történeten.

Üdvözlettel,

István

Nem vizsgált meg az orvos, mert nem akart miattam megbetegedni

78 hozzászólás

2017.10.12. 06:22

XVI. ker. háziorvosi rendelő: "Ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom."

Sziasztok!

Nekem többnyire pozitív tapasztalatom volt egészen ma délelőttig a magyar orvostársadalommal.

Úgy esett, hogy lebetegedtem, masszív takonykór annak minden velejárójával, de mellé még az egész nyakam is felduzzadt és befeszült, ilyen tünettel még nem találkoztam. Ezért minél hamarabb becéloztam az orvost és elmentem a XVI. kerületi Háziorvosi Rendelőbe, ahova egyébként is tartozom, és ahol a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes, de nem gondolom, hogy ez indok arra a stílusra és hozzáállásra, ahogy kezelt. Konkrétan elküldött, hogy nem hajlandó megvizsgálni, és kerek-perec kimondta, hogy azért, mert nem akar miattam megbetegedni.

A részleteket alább olvashatjátok (Ez az, amit a háziorvosi rendelő facebook oldalára is megírtam.) Emberségből "jeles", de legalább őszinte - avagy "ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom." Feldagadt fejjel és a masszív takonykór tüneteivel látogattam el a rendelőbe annak reményében, hogy hajlandó rám 2 pillantást vetni az orvos. Mivel a saját házi orvosomról kiderült, hogy nem rendel- erről tájékoztatás sehova nincs kirakva a rendelőben egyébként-, ezért ahhoz az orvoshoz mentem, aki rendszeresen helyettesíteni szokta. És nyilván nem hobbiból mentem orvoshoz, hanem mert rosszul voltam.

A konkrétan csont üres rendelőben 40 perc várakozás után jutottam sorra, bár az első védvár az asszisztens személyében áthatolhatatlannak látszott. Felvázoltam neki a helyzetet, már ő az ajtóban elküldött volna, de végül megesett rajtam a kőszíve és már majdnem beengedett, mire az orvosnak nem nevezhető dr. Hobbi Hippokratész közölte, hogy ne menjek be, mert "Én nem akarom elkapni magától, miért én kapjam el, nem az én dolgom, jöjjön vissza délután". Ne titkoljuk az orvosi esküjéhez a látszat ellenére bizonyára végletekig hű barbár nevét, "dr." K. Zs-ról van szó.

Egyébként, ha tömve lett volna a rendelő, sorban álltak volna a betegek és összedőlt volna a ház attól, ha elpazarol rám 2 másodpercet, akkor megérteném a reakcióját, bár akkor is elfogadhatatlan lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy én voltam az egyedüli ember az egész váróban, pedig egyszerre 3, akarom mondani 2 orvos rendelt - K. Zs. tevékenysége mindennek minősíthető, de rendelésnek nem.

Úgyhogy üzenem a delikvensnek, hogy váltson "szakirányt" és menjen inkább patológusnak, akkor a páciensei befognák a pofájukat, és attól sem kellene félnie, hogy cseppfertőzéssel átadnak valami szörnyű kórságot. Csatoltam két képet is arról, hogy mennyire volt elfoglalt a "doktornő", és milyen "sokan" várakoztak a

rendelőben...

Üdv, Kinga

Minden nőnek fáj a melle?

8 hozzászólás

2017.10.06. 06:35

Hónapokat kell várni egy vizsgálatra. Többször tapasztaltunk hasonló hozzáállást, kérdem én, hogy akkor hogyan forduljunk megelőzésképpen időben orvoshoz? 

Tisztelt Praxis blog!

Mai nap a nyíregyházi emlő centrum mammográfiai szakrendelésen ultra hang vizsgálatra voltunk visszahívva, ugyanis a 13 éves kislánynak csomó van a mellében. Áprilisban ugyanitt megállapították, hogy mind a két mellében ciszta van, ezért 3 hónap múlva kontroll vizsgálatra előjegyezték ami a mai nap volt esedékes.

Közben a háziorvos beutalta a gyereket a sebészetre mivel a fájdalmai nem szűntek, ott is megerősítették az ultra hang vizsgálaton diagnosztikáltakat.

A mai nap folyamán mikor az orvosi rendelőbe behívtak, az orvos minden előzetes vizsgálat nélkül közölte velünk, hogy minden nőnek fáj a melle, és a gyerek tanuljon meg ezzel együtt élni, nem kell állandóan orvoshoz mászkálni, majd a végén ráírta a papírra a saját kérésemre, hogy panasz esetén a háziorvoshoz menjünk.

Többször tapasztaltunk hasonló hozzáállást, kérdem én, hogy akkor hogyan forduljunk megelőzésképpen időben orvoshoz?

Üdvözlettel, egy édesanya

Nem hozzánk tartozik, hívjon mentőt!

21 hozzászólás

2017.10.05. 06:38

Levélírónk lányát nem látták el törött kezével az Uzsoki Utcai Kórházban, érzéstelenítőt sem adtak neki.

Tisztelt Praxis blog!

Történet egyszer, hogy 15 éves lányommal biciklizni mentünk. Városligetből átmentünk Zuglóba, ahol lányom megijedt egy hirtelen kikanyarodó autótól és tövig húzta az első féket. Előre bukott, fejre állt. Mivel karjaival védte a fejét, azokat fájlalta, de nagyon. Mivel ismerős voltam a környéken, tudtam, hogy két sarokra vagyunk az Uzsoki kórháztól.

Egy tartalék belső gumival felkötöttem a gyermek fájó végtagjait, és elsétáltunk az említett kórház sürgősségi ügyeletére. Elmondtam, mi történt. Jött a kérdés: -Hol lakik? Mondom: VII. -Nem hozzánk tartozik, hívjon mentőt! Így a lányt egy tolókocsiba ültetve kitoltam a kapu elé, ahol magvártuk a mentőket.

Bevitték a Bethesdába. Mindkét alkarja eltörött. Begipszelték, meggyógyult. De kérdezem én: -egy fájdalomcsillapító adása, vagy egy szakszerű rögzítés olyan sokba került volna?

Az egészségügy pénzhiányos helyzetének emlegetése biztosan jogos manapság, de kellenek emberi, empatikus tényezők is. Ugyebár.

Jobb lett volna, ha otthon hal meg édesanyám

21 hozzászólás

2017.10.04. 06:49

Alig etették, mi próbáltuk táplálni.Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni.Az utolsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól.

Tisztelt Praxis!

Édesanyánkat még június elején agyi infarktussal szállították a Gyöngyösi kórházba, mert Egerben nem tudták fogadni, holott a megyei stroke központ ott található. A mentősöktől semmit nem kapott, még infúziót sem! Nem volt náluk!

Beszállították a sürgősségire, ahol egy tapasztalatlan orvos fogadta. Aki elküldte koponya Ct-re. Mondanom sem kell, ott sem kapott semmilyen gyógyszert, pedig 4 órán belül beértek vele és kapnia kellett volna vérhígítót, ami oldja a vérrögöket.És persze vérnyomáscsökkentőt is, mert 200/110 volt a vérnyomása.Fél oldalára lebénult és már nem tudott beszélni sem! Ezután fölküldték a belgyógyászatra és annyi.

Mivel ez pénteken történt, így egész hétvégén senki nem foglalkozott vele. Tíz napot töltött ott, majd egy arrogáns doktor közölte, hogy nem rehabilitálható, ezért átteteti a krónikus osztályra, magyarán elfekvőre. Mi ezt nem engedtük, kértük hogy, vegye át az ápolási osztály, azt megtették. Az is fizetős hely napidíjjal. Ott még öt hétig szenvedett, persze meg sem forgatták, így tiszta seb és fölfekvés lett a háta és a feneke.

Alig etették, mi próbáltuk táplálni. Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni. Az útólsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól. Láttam meghalni, szörnyű volt látni és hallani! Még elbúcsúztam tőle, de nemsokára meghalt. Még csak 72 éves volt, nem akart még meghalni, életerős ember volt tele tettvággyal!

Talán jobb lett volna ha otthon meghal, nem szenvedett volna ennyit, rossz belegondolni is ebbe az egészbe.Szinte fölfoghatatlan, úgy beszéltek róla mint egy darab fáról, pedig nekünk ő volt az édesanyánk. Aki fölnevelt minket és megtett volna értünk mindent!  És nagyon fáj, hogy csak ennyit érdemelt a magyar egészségügytől és az orvosoktól!

Emléke szívünkben örökre megmarad! Köszönöm hogy mindezt elmondhattam!

A terhesség megállapítása nem sürgős

47 hozzászólás

2017.10.03. 06:45

Őszintén szólva nem értem, hogy foglalkozhatnak ilyen rosszindulatú, fennhéjázó , Istent játszó emberek betegekkel.

Üdv!

Ma 2017 08 21-én 13:15kor (14hig rendeltek, mit is gondoltam) megjelentem az Auróra utcai sztk nőgyógyászati osztályán. A recepciósnak mondtam, hogy nincs időpontom, kérdezte sürgős? Mondtam igen. Azt mondta, ha felértem és kijön egy asszisztens szóljak neki. Így is volt , mondtam neki hogy bár nincs időpont, de terhes vagyok, nem tudom hány hetes és lehet nincs minden rendben, szeretném, ha megvizsgálnának. Mire ő: a terhesség megállapítása nem sürgős, ad egy időpontot, és bement rámcsukta az ajtót.

Mikor kijött és közölte, hogy van péntekre egy időpontja, mondtam neki hogy Pécsen leszek, és egyébként is, már elköltöztem Valkóra, csak még nem sikerült átjelentkeznem, ide vagyok bejelentve itt látnak el (mint kiderül itt nem), ismét elmondtam neki hogy szeretném ha megvizsgálnának, mert nem biztos hogy minden ok és azt sem tudom hány hetes vagyok(szoptatós kismama vagyok), mire ő azt mondta megkérdezi mégegyszer az orvost és a főorvost is.( Aznap Dr B. és Dr I. dolgozott az asszisztens pedig szőke, savanyú, középkorú ), de nem tudja honnan vettem hogy időpont nélkül bemegyek és megvizsgálnak, mire én mondtam neki hogy az előző terhességemnél, vagy ha vmi probléma volt egyből fogadtak, erre közölte, hogy azóta változtak a jogszabályok(na persze, sok jogszabály mondhatja ki hogy egy terhes nőt, aki azt mondja hogy nincs minden rendben küldjenek el, mert nincs időpontja, persze ha gombád van akad 5 percük.)

Szóval újra kijött és közölte, hogy mindkét orvos azt mondta hogy nem fogadnak, időpontot tud adni péntekre, melyet már előzőleg mondtam hogy nem jó mert Pécsen leszek. Mondtam, hogy köszönöm nem. Mondjuk nem tudom, hogy egy asszisztensnek hogy van bátorsága vagy jogszabálya arra hogy egy beteget elküldjön. Semmi köze nincs hozzá, de mi van ha el akarom vetetni és kifutok az időből? Persze nem akarom, de a helyzet az hogy voltam röntgenen, ahol lehetett baja, ha fekvés után felkelek az első pár lépéskor fáj a hasam, már most úgy érzem mintha mozogna, pedig elvileg 6-7hetes, de mivel már volt egy terhességem és csak 16 hetesen éreztem érdekesnek találom.

Tehát van egy pár HA, de kit érdekel, egy asszisztenst biztos nem, és egy szakorvost sem annyira hogy beengedjen esetleg megvizsgáljon, szóval nincs 5 percük. Ide jutott az egészségügy, az empatikus asszisztensek és orvosok tömkelege. Őszintén szólva nem értem, hogy foglalkozhatnak ilyen rosszindulatú, fennhéjázó , Istent játszó emberek betegekkel. És szerintem a helyemben még elég sok ember kirúgná őket.

Csenge

Mit tegyen egy szívbeteg, ha heteket kell várni a kezelésre?

7 hozzászólás

2017.10.02. 06:43

Megpróbálok imádkozni, hogy a szívbetegségem és a rosszulléteim kihúzzák novemberig, ha nem, akkor remélem , hogy a sürgősségin fogadni fognak egy már bekövetkezett infarktussal.

Tisztelt Praxisblog!

Szívbetegként nem nagyon szoktam az orvosokat zavarni, a fizetett járulékom alapján az egészségügyet igénybe venni.

Mivel állapotom lényegében egyre nehezebben viselhető kezelés nélkül , folyamatos rosszullétek fordulnak elő - diagn szívnagyobbodás, szívfal vastagodás, naponta vízhajtót szedek a nagyfokú ödéma miatt már stb- felhívtam volna időpont kérésre a BAJCSY kórház X kerületi rendelőintézetének kardiológiáját. Sajnos egy hétig tartó próbálkozásra sem értem el senki, azaz senki nem vette fel a telefont az előjegyzési számon.

Megpróbáltam a lakóhelyem szerint illetékes Bajcsy Kórházban időpontot kérni, mellyel az alábbiak szerint jártam: 2017. novemberre tudnak időpontot adni. Egyébként ha nagyon rosszul vagyok -mondták- menjek a sürgősségire -ahová viszont megjegyzem csak sürgősségi esetben, sürgősségi ellátással mehetnék.Ha csak így besétálok, hogy folyamatosan rosszul érzem magam, szédülés, ödéma,szívszorítás természetesen az ambuláns ellátásra küldenek.

Ezek után megpróbálok imádkozni, hogy a szívbetegségem és a rosszulléteim kihúzzák novemberig, ha nem akkor remélem , hogy a sürgősségin fogadni fognak egy már bekövetkezett infarktussal.

Igy utószóként az egészségügyi törvény egyik alap betegjogi passzusát idézném fel:

7. § (1)33 Minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

Kérem a nevem ne jelentessék meg.

Üdv, J.

A férjem üvöltött a fájdalomtól

32 hozzászólás

2017.09.29. 06:00

Ha ezt tudom előbb, biztos nem adtam volna hálapénzt, amit simán zsebre vágott! Mikor kiengedte a kórházból ismét elmondta, hogy férjem meg fog halni.

Kedves Praxisblog!

Sajnos negatív véleményt kell írnom Törökbálinti Tüdőgyógyintézetről. Férjem tüdőáttétes daganatos beteg volt! Bekerült ebbe a kórházba a II. osztályra dr. N. főorvos kezei közé. Mellhártyáról kellett leszívni a felgyülemlett vizet. Mikor bekerült már mondta a doktornő, hogy férjem meg fog halni. (Igen és? Ez mennyiben befolyásol bármit is??) Sajnos befolyásolt! Leszívás után, nagyon megkönnyebbült. A doktornő mondta, hogy akkor mellhártya összetapasztást fog végezni! Így elkerülhető lesz, hogy minden héten odajárjunk leszívásra. Nagyon boldog és hálás voltam.

A tapasztás előtt 2 napig folyamatosan géppel szívták a mellhártyáról a folyadékot, hogy "száraz" legyen. Na itt már kezdődtek a gondok, ugyanis a doktornő kiadta egy ápolónőnek, hogy csinálja meg, előtte ő becsövezte a mellkast. De több utasítást nem adott. Férjem majdnem megfulladt, mert olyan gyorsra állította be a nővér a szívást, hogy 2 l folyadék, kevesebb mint egy perc alatt jött le. Ez annyit jelent, hogy majdnem összeesett a tüdeje. Mikor reklamáltam, azt mondták, ezt így kell csinálni és még ők voltak felháborodva, hogy merni szóltam! De azért csodák-csodájára sokkal lejjebb vették a szívóhatást. Miért is nem közölte a doktornő, hogy kell ilyen beavatkozást csinálni? Miért nem ő állította be a gépet?Férjem ezek után már nem érezte azt a megkönnyebbülést, amikor csak leszívták a folyadékot, hanem egyre gyengébb volt.

Mint később kiderült az összetapasztást is lelkiismeretlenül csinálta a doktornő, még 5 cm magasságban hagyott a rekeszben folyadékot. Mielőtt haza engedte, érzéstelenítés nélkül húzta ki a csövet a mellkasából. Férjem üvöltött a fájdalomtól! Ha ezt tudom előbb, biztos nem adtam volna hálapénzt, amit simán zsebre vágott! Mikor kiengedte a kórházból ismét elmondta, hogy férjem meg fog halni.. Következő alkalommal a jobb oldalát kellett megcsinálni, akkor úgy engedte haza, hogy a cső, ott lógott a mellkasából. Sajnos következő nap, egy másik kórházba kellet mentővel szállítani, és mentősök is meg a fogadó kórház osztálya is el volt képedve, hogy engedhették ki így Törökbálintról!

Még kétszer volt nála, mert mindkét tüdőfélben víz gyűlt össze, abba is, amit "letapasztott". Az utolsó alkalommal, azt mondta, hogy férjemet már kábító-fájdalomcsillapítóval kellene kezelni, had menjen szegény az útjára!!! Egyik éjjel abból a sebből, amit először csinált, köhögésre spriccel ki a folyadék. Gyorsan kocsiba ültünk és mentünk Törökbálintra. "mit képzelünk mi, hogy ilyen semmiséggel bemegyünk, tegyek rá tapaszt, mert ők is csak ezt csinálnák." Mit tehettünk hazamentünk. Igen ám, de reggelre, már nem csak köhögésre jött a váladék, hanem szép sugárban folyt nyugalmi állapotban is. Persze minden elázott! Vissza Törökbálintra, ahol kénytelen voltak fogadni minket.

Mit csináltak? Semmit! Sztómazsákot tettek rá és jöhettünk haza. Kaptunk 2 db-t, mondván, nem fog az örökkévalóságig folyni. Kértem, hogy írja akkor fel, majd kiváltom.azt ő nem írhatja fel, volt a válasz. Akkor hogy engedheti így ki?? Egy szó mint száz, férjem sajnos elment augusztus 20-án, és biztos nem változtatott volna a végkimenetelen, ha a doktornő lelkiismeretesen végzi a dolgát, de az biztos, hogy nagyon sok szenvedéstől kímélhette volna meg. Ha valaki a II. osztályra kerül, nagyon vigyázzon dr n. (Nemecsek Ernő után szabadon) főorvossal! A másik amit nem értek, hogy miért kell egy daganatos betegnek, kórházról-kórházra járnia?! Miért nincs egy olyan intézmény, ahol az összes szövődményt egy helyen tudnak kezelni.

Mi a XI. kerületben lakunk, így ha a tüdővel van gond Törökbálintra, ha a szívével, vagy belgyógyászati gond van a Szent Imre kórházba, ha mellkas sebészet, akkor a Korányiba tartozunk. Kérem, ha lehet ezt szeretném közzé tenni, mert nem szeretném, ha más is így járna mint mi! Előre is köszönöm!

Üdvözlettel, Laki

Vasárnap a hozzátartozók takarítanak a Szent Imre Kórházban

29 hozzászólás

2017.09.28. 06:51

Mit tehettem mást, mint a beteg törölközőivel, wc papírral, csapvízzel összetakarítottam. Majd értesítettem a hozzátartozókat, hogy a délutáni látogatáskor hozzanak feltétlenül tiszta törölközőket.

Tisztelt Praxis!

Mai napon látogatóba érkeztem daganatos betegségben szenvedő barátomhoz. Szegény éppen nagyon rosszul volt, erősen hányt. Kórterem padlója és a mosdó is rettenetes állapotba került. Megkerestem a nővérkét, elmondtam, hogy "baleset" történt, kérném hívjon takarítót ha lesz ideje.

Válasz: vasárnap nincs takarítószolgálat. Kértem, hogy adjon nekem vödröt és felmosófát, megcsinálom magam. Válasz: nincs ilyesmi, a takarítók elzárták. Ekkor kértem egy használt lepedőt vagy rongyot vagy bármit. Válasz : sajnos nincs semmi. Próbáljam meg saját eszközeinkkel megoldani. ?

Mit tehettem mást, mint a beteg törölközőivel, wc papírral, csapvízzel összetakarítottam. Majd értesítettem a hozzátartozókat, hogy a délutáni látogatáskor hozzanak feltétlenül tiszta törölközőket.

Szégyen, gyalázat! Arról már nem is beszélve, hogy szegény barátom mennyire kellemetlenül érezte magát látva azt, hogy négykézláb igyekszem összetakarítani (inkább szétkenni).

Tisztelettel : Szabó E. Bp. 2017.09.03.

Soha többet Heim Pál Gyermekkórház

94 hozzászólás

2017.07.20. 06:00

Egyszerűen érthetetlen, hogy a vizsgálatok alkalmával miért nem tudnak adni időpontot előre, amikor tudják, hogy a gyereket a következő hónapban vinni kell kontrollra.

Ismét üdvözlöm a blog kedves olvasóit a Heim Pál gyermekkórház bőrgyógyászati rendelésével kapcsolatban.

Ez év januárjában feltettem egy posztot a Heim Pál gyermekbőrgyógyászaton történő tébollyal kapcsolatban ami arról szólt,hogy egy ott kezelt gyerek édesanyja időpontot próbált kérni a szükséges vizsgálatra telefonon,amit nem tudtak adni,valamint az arrogáns asszisztensnő kioktató stílusáról.Persze a poszt után többen nekem támadtak itt a praxis blogon (tisztelet a kivételeknek) akik szerint ez teljesen természetes,sőt a nővérem a hülye.

A havi kontrollra való időpont kérésnek a lehetetlensége azóta sem változott semmit.Itt meg kell jegyeznem,hogy a gyereknek nem csak azon okból kell havonta bejutni a kamaszrendelésre,hogy a gyermekbőrgyógyász "megnézze,"hanem azért is,mert egy Roaccutan nevű gyógyszert szed,ami elég veszélyes, és a laboreredményeit ellenőrizni kell-(ene) ami elengedhetetlen. Június hónapban-még- sikerült bejutni az időpont alapján (igaz másfél órás várakozással a majdnem üres váróban) de most július hónapban már nem volt szerencsénk Mint minden hónapban a gyerek édesanyja a megadott telefonszámon hívta a bőrgyógyászatot.

Ez volt hétfőn.Ezen a megadott vonalas számon adtak egy mobilszámot,hogy azon kell egyeztetni mostantól a bőrgyógyászati időpontokat,amint viszont egy nemzeti dohánybolt jelentkezett.Mindegy,visszahívtuk a bőrgyógyászatot időpontot kérve,amikor is kiderült,hogy időpontot adni nem tud,mert X doktornő nincs, és Y doktornő sincs,telefonáljunk vissza majd szerdán azaz a mai napon.Ma ismét telefon,időpont nincs, csak augusztus végére.A gyerek anyja elmondta,hogy az nem lesz jó,mert a gyereknek kontroll vizsgálata lenne a múlt havi rossz vérképe miatt, a gyógyszere is fogyóban,valamint hosszú idő óta kezelik egy súlyos kamaszkori bőrbetegséggel,ami most kezd javulni.Tehát az orvosnak látni kellene.Sajnos nem tud adni akkor sem,de annyit megtehet az anyuka,hogy a körzeti gyerekorvoshoz elmegy és kér egy sűrgősségi beutalót,amivel pénteken reggel 8-ra lehet menni.

Felhívtuk a körzeti gyerekrendelőt,hogy tud-e adni egy sűrgősségi beutalót a gyerekbőrgyógyászatra,mert egyszerűen nem jut be a kezelt beteg időpont hiányában.Mint nagy csodálkozás után kiderült,ő ilyet nem tud adni,mert a gyereket a Heim Pál gyermekbőrgyógyászat szakorvosa kezeli elég régóta,és a beutaló indoka a későbbiekben szerepel a rendszerben.Leegyszerűsítve ő mint belgyógyász mégis milyen indokkal küldene be egy Acne conglobata diagnózissal régen kezelt gyereket ugyanarra az osztályra ahol kezelik? Mit írjon rá a beutalóra,hogy még mindig csúnya az arca,vagy mint belgyógyász ő nem lát érdemi javulást? Végül is igaza volt a körzeti gyerekorvosnak,így megköszönve a felvilágosítást elköszöntünk.

Tehát ez az út nem járható,időpont megint nincs,a rendelésen nem adnak előre,állandó közelharc megy a bőrgyógyászat asszisztenseivel,szóval ezt megelégelve bejelentkeztünk egy maszek gyerekbőrgyógyászhoz a további kezelés befejezéséig,mivel a kezelést nem szabad megszakítani,és havi gyakorisággal ellenőrizni kell a laboreredményt amire a Heim Pál gyermekbőrgyógyászata képtelen ezek szerint. Mielőtt ismételten nekem ugranának a januári poszt szószónokai megjegyezném,hogy a kamaszrendelés az általános rendelés után kezdődik,amire sokszor egy- másfél órát is kell várni úgy,hogy a váróban csak elvétve ül egy egy problémás bőrű kiskamasz,senki se ki se be.Így el sem tudom képzelni,hogy vajon mi lehet annak az oka,hogy augusztus végéig nem tudtak adni egy-két perc soronkívüliséget,hogy a receptet megkapjuk, a laboron az orvos végig fusson,és ránézzen a gyerek arcára.

Egyszerűen érthetetlen ez az egész.Az meg főleg érthetetlen,hogy a vizsgálatok alkalmával miért nem tudnak adni időpontot előre,amikor tudják,hogy a gyereket a következő hónapban vinni kell kontrollra.Mindegy,megoldottuk.Soha többet Heim Pál bőrgyógyászat az biztos.

Hálás vagyok az egészségügyben dolgozóknak

5 hozzászólás

2017.07.19. 06:00

Nem dicshimnuszt akarok írni, csak annyit, hogy egy jól működő rendszerben, szakmai és emberi szempontból is a betegek gyógyulásán fáradozó orvos-ápoló team kezében sikerült kilábalnom a betegségemből.

Kedves Praxisblog!

Alkalmanként olvasom a beküldött történeteket, és elég elszomorító a kép, amit ezekből össze lehet rakni. Nyugtalanító gondolatnak tűnik a betegségen túl az, hogy a beszámolók szerint a beteg nem kapja meg a szükséges ellátást, megalázó helyzetbe, méltatlan körülmények közé kerül.

A múlt héten váratlanul, szinte előjelek nélkül kerültem én is elég rossz állapotba: nehézlégzés, szapora pulzus, kiugró vérnyomás, általános fizikai gyengeség, stb. A mentő 5 percen belül kiérkezett, a kocsiban oxigént kaptam, és beszállítottak a sürgősségi osztályra. Itt légzéskönnyítőt adtak vénásan, illetve valami hasonló hatású dolgot belélegeztettek egy negyedórán keresztül. Ezután - mivel nem volt egyértelmű a diagnózis - CT-re küldtek. Itt mikroembolikus tüneteket észleltek, ezért befektettek a belgyógyászatra.

Nem írom le a kezelés minden fázisát (nem is tudnám szerintem), csak azt, hogy a kezelőorvosom hihetetlen alapossággal, gondossággal kereste nem a tüneteket, hanem a kiváltó okokat. Mindenre kiterjedt a figyelme, a mellékesen emelkedettnek mért koleszterinszintemre ugyanúgy, mint az aktuális problémámra. Végül egy izotópos vizsgálattal sikerült kizárni a hosszú terápiát igénylő embolia/trombózis csomagot, és megnyugtató módon lezárni a kezelésem. Mindeközben az osztályon tisztaság, rend uralkodott, az ápolók, nővérek segítőkészek, jókedélyű kedves csapat dolgozik a betegek körül. Egy éjszakai sírdogálásra is azonnal megjelentek, készségesen, magától értődőn ápolták a nagyon elesett szobatársamat.

Nem dicshimnuszt akarok írni, csak annyit, hogy egy jól működő rendszerben, szakmai és emberi szempontból is a betegek gyógyulásán fáradozó orvos-ápoló team kezében sikerült kilábalnom a betegségemből. Bízhattam a döntéseikben és a segítségükben. Ugyanakkor senki nem éreztette velem, hogy igényt tartana a hálámra valamilyen anyagi formában, nem teremtettek erre utaló helyzeteket. A zárójelentésem 5 oldalban összefoglalja a folyamatot, és a vége: "Tisztelt Betegünk! Köszönjük, hogy betegségével klinikánkat kereste fel, megtisztelt bennünket bizalmával. (...) A továbbiakban jó egészséget kívánunk, a Belgyógyászati Klinika C épület dolgozói."

Hálás vagyok a munkájukért, és azért, hogy olyan tapasztalatokat gyűjthettem, amelyek megerősítették a bizalmam az orvosokban és az egészségügyi dolgozókban. Történt mindez a DE Klinikai Központjának sürgősségi és belgyógyászati osztályán.

Üdvözlettel: Nagy Mariann

A fájdalmaktól már szinte járni sem tudtam

24 hozzászólás

2017.07.18. 06:34

Hiába járok orvostól orvosig, 2 éve senki sem tudja, mi bajom lehet.

Kedves Praxis!

Előzmények: Meszes nyaki csigolyák. 6 terhesség 5 gyermek felnevelése, családi konfliktus. Stresszes élet. Huzat-ventilátor-légkondicionáló érzékenység. Hol a talp izmai, hol a térd vagy csípő ízület fájdalmak. Miután tudom, hogy érzékeny vagyok a huzat-légkondi hűtésre, így kerültem azokat az utazásokat, ahol már légkondis berendezés működik vonaton autóbuszon. Nyáron kerülöm azokat a boltokat, könyvtárakat, irodákat, bankokat, postákat, gyógyszertárakat, ahol a levegőt légkondival hűtik. Persze ez nem mindig sikerül, de max 20 perc amit még el tudok viselni. A lényeg: Anyám betegsége kapcsán, őt kórházban gondozták. Két naponta mentem hozzá. Ami azt jelentette, hogy a nyári forróságból, fel kellett szállnom a légkondicionált buszra. Kórházhoz utazás kb 1 óra volt. Majd látogatás végén az utazás otthonomba.

Ez így ment 2 hónapig. Mire anyám felgyógyult én meg a fájdalmaktól már szinte járni nem tudtam. Közben ért egy hír, miszerint volt élettársam tetemes adósságot hagyott rám. Ő eltűnt látókörömből. Azóta sem törlesztett felém. Mivel legnagyobb fájdalmat a lapockák közötti csigolyáknál éreztem, kértem a Gerincgyógyászati központban vizsgálatot. Megröntgeneztek, de Tramadolt és gyógytornát írt fel az orvos. Közben kutakodtam a neten, mivel kiderült, hogy nagybátyám Bechterew kórban szenved, ezzel kerestem fel az ORFI-ban az orvost. MR vizsgálat, vérvétel. Csak azt erősítette meg, hogy gyulladás van a szervezetemben. Tavaly nyáron feküdjek be mindenféle varázslásos kezelésekre. Míg a folyosón várakoztam a kezelésre szólításra, persze huzat volt. Kértem, hogy ezt fejezzük be egy percet sem maradok tovább, begyulladt a mandulám. Mivel nincs diagnózis a háziorvos nem tud folyamatos táppénzre venni. Idén januárban vette lányom észre, hogy a jobb szemem pupillája nem mozdul, ki van tágulva. Szemészeten nem találtak semmit, neurológushoz küldtek.

Persze fájdalmaimra azóta is Apranaxot szedek. Adie szindróma. Ennyit mondott a CT- vizsgálat után. Ezért B vitamint is kezdtem szedni. Időpontot kértem újra az ORFI-ba februárban. Persze a várakozási idő 4 hónap. Úgyhogy most június 13-án jutottam reumatológushoz. Most vérvétel volt. Ez az orvos nem ugyanaz mint aki tavaly megvizsgált Ő elment szülni. Aki most vizsgált meg Ő is megy szülni. 27-én postázzák majd ki a vérvétel és a diagnózis eredményt. Tehát izomláz szerű test szerte fájdalom. 2 éve már hogy erős izomláz szerű fájdalmaim lettek. Hát most ennyi: keresem mi a betegségem.

Üdvözlettel

Ilona

Hosszú órákon át váratták a 87 éves beteget a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán

98 hozzászólás

2017.07.03. 05:46

Ha a háziorvos ráirja,hogy kéri sürgős beutalását akkor miért kell több órán keresztül várakozni?

Tisztelt Praxis!

Sajnos hasonló tapasztalataim vannak a Szent Imre kórház sürgősségi osztályával. Édesanyámnak a háziorvos délután mentőt hivott, a beutalóra ráirta,kéri a sürgős beutalását. A mentő 16.30 perckor megérkezett és 17 órára a kórházban voltunk a sürgősségi osztályon.

18 óra előtt valamivel jött egy hölgy aki behivta az édesanyámat és elkezdett vele foglalkozni, vérvétel stb., bekötöttek egy infuziót. Mivel kisértem az édesanyámat és nehezen ült a tolószékben,de a padon is,mondta a hölgynek,ha lemegy az infuzió akkor majd szólni fogok. Válasza: úgyis előbb szólnak. Hát tévedett,mert az infuzió lefolyt és többszöri szólásra este 11 órakor ismét hivta egy orvos,aki megvizsgálta és közölte,hogy csinálnak neki,egy mellkas röntgent.

Várni kellett a beteg hordót,aki elviszi a mellkas röntgenre. Utána várakozás a leletezésre, majd az orvos közölte,mivel a problémája a tüdővel van,ezért Törökbálintra kellene menni. Egy 87 éves beteggel és jómagam is egy egyedül álló hölgy vagyok. A háziorvosunk közölte,hogy a Törökbálintot ne fogadjuk el,akkor inkább a VIP osztályra menjünk. Közöltük ezt az orvossal,aki többszöri ügyintézés után jelezte,hogy akkor mehetünk a VIP2 osztályra. Végül másnap hajnali fél kettőkor került édesanyám a kórházi ágyra ahol jelenleg is van.

Úgy gondolom,ha a háziorvos ráirja,hogy kéri sürgős beutalását akkor miért kell több órán keresztül várakozni. Rendben van,hogy mindenkinek a sürgősségire kell menni,de akinek a háziorvos kéri sürgős beutalását és a mentő szállitja be,akkor azzal azonnal kellene foglalkozni.

Egy titokzatos betegség miatt lassan megnyomorodok

49 hozzászólás

2017.06.13. 05:56

Az orvosok tanácstalanok, az érsebész a neurológushoz küld, az vissza az érsebészhez, vagy az ortopédiára, az ortopédus a reumatológiára, és így tovább.

Tisztelt Praxis!

Talán tud valaki segíteni abban, hová, kihez fordulhatnék, hogy maradék járóképességemet megőrizhessem, ne adj isten, állapotomban javulás állhatna be.

56 éves nő vagyok, egy veleszületett rendellenességgel élek. Neve: Klippel-Trenauey- Weber szindróma, vagy Parkes-Weber szindróma. Igazából nem tudom, mert születésemkor még nem volt olyan fejlett a tudomány, hogy pontos diagnózist fel tudtak volna állítani. Lényeg az, hogy egy vöröses-lilás folttal születtem, ami a derekam jobb oldalából indult, a farpofán át, a jobb comb hátsó részén, le egészen a bokáig. A Városmajor úti klinikára hordtak a szüleim, az érintett lábam 2 centiméterrel hosszabb volt, egyéb problémát évekig nem észleltünk. 17 éves koromban kaptam életem első mélyvénás trombózisát, ezt követően, 1979-ben készült egy arteriográfia, ami angiodiszpláziát igazolt, artéria-véna shöntöt, csökevényesen fejlődött ereket.

Keringésjavítás céljából szimpatektómia műtét következett, ami szövődményesen gyógyult, hónapokig a falat vakartam kínomban egy ideg begyulladása miatt. Ezt követően vettem észre a jobb farizomzat sorvadását, visszamentem a Klinikára, ahol azt mondták, a sorvadásnak semmi köze nincs a műtéthez, neurológiára irányítottak, ahol gerincsérv, vagy daganat irányába vizsgáltak, negatív eredménnyel. Évek teltek el, a járásomban akkor még semmiféle zavar nem mutatkozott, viszont több magas elzáródású trombózisom volt.

2002-ben egy nagyon súlyos iliaca vénát elzáró trombus után lábszárfekélyem keletkezett, ami egy év alatt szépen begyógyult. Közben egyre nagyobb fájdalmaim voltak a csípőm környékén, de a rtg semmit sem mutatott. Később a fájdalom mérséklődött, az izom sorvadása viszont fokozódott. Nehéz volt lépcsőn járni, fájt a hátam, a derekam, a sarkam, elég rozoga állapotba kerültem, de mindez még semmi sem volt ahhoz ami pár évvel ezelőtt kezdődött. Előbb csak a beteg lábam fordult kifelé, ha normál helyzetbe hoztam azt kényszertartásnak éreztem. Hamarosan azt vettem észre, hogy a térdem befordul, bokám kidől, a járás kínszenvedés.

Mára sajnos ott tartok, hogy mindkét lábam kifelé fordul, térdem berogyik, ha egyenesbe kényszerítem a lábfejemet, a térdemet is kiegyenesítem akkor nem tudok elindulni, nincs egyensúlyom, a térdeim összerogynak alattam. Egyelőre még pár száz métert meg tudok tenni, de a legkisebb emelkedő megállít. Olyankor a combjaimban érzett szorító fájdalom miatt két-három lépésenként pihennem kell. Egy-egy ilyen 200 méteres út után napokig erős izomlázat érzek mindkét combomban.

Az orvosok tanácstalanok, az érsebész a neurológushoz küld, az vissza az érsebészhez, vagy az ortopédiára, az ortopédus a reumatológiára, és így tovább. Kérdésem, amit levelem elején is említettem, mit tehetnék? Nem akarok, nem tudok belenyugodni, hogy igazából senki sem tudja, mi a bajom, nincs korrekt diagnózis, csak szépen lassan megnyomorodok, a lakásom foglya leszek. Köszönök előre is minden véleményt, javaslatot.

Üdvözlettel: H. G.

Haza akarják küldeni a magatehetetlen beteget

85 hozzászólás

2017.05.31. 05:11

Édesanyámat 2015 Júniusában találtam meg egy budapesti elfekvőben a háziorvosa segítségével. 24 órás ellátást igénylő pelenkás beteg lett

Tisztelt Cím!

Édesanyámat 2015 Júniusában találtam meg egy budapesti elfekvőben a háziorvosa segítségével. Senkit nem adott meg akit értesíteni lehetne, így csodálkoztak amikor megjelentem. Az édesanyám 24 órás ellátást igénylő pelenkás beteg lett.

Annyit tudok, hogy sokat feküdt Pszichiátriai osztályon. Most majd két év elteltével haza akarják adni saját felelősségére. Megpróbáltam a gyámságot, de azt mondja a vizsgálat, hogy mentális állapota nem indokolja.

Az.édesanyámnak nincs magántulajdona, csak egy önkormányzati bérelt lakása. Nekem aortabillentyű betegségem van. Mellé egy kiskorú gyermekem és egy házhitelem.

A kórház szociális nővére hívott fel, hogy hazafogják adni.Kérem adjanak tanácsot mit tehetnék?

Tisztelettel:Tóthné

A bolgár egészségügy rosszabb, mint a miénk

49 hozzászólás

2017.05.11. 06:16

Amint beléptünk, riadtan felrebbentek a fehér köpenyesek, és még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy corpus alien, már testületileg vissza is toloncoltak bennünket a váróterembe azzal, hogy menjünk a másik rendelőbe.

Egy nyáron a bolgár tengerparton kempingben sátortáboroztam a családdal és barátokkal. A homokos tengerparton a 7 éves Eszter szemgolyójára tapadt egy kis csillámlapocska, amely pislogásra nem akart elmozdulni. A társaságunkban levő gyermekorvosnő fertőzésveszélytől tartva nem mert belenyúlni az Eszter szemébe, ezért beautóztam az Eszterrel a burgaszi poliklinikára. Az orvosnő tanácsolta mondjuk azt, hogy CORPUS ALIEN, amitől a szemész majd fogja tudni, hogy idegen test van a szemben. Burgaszban nagy nehezen megtaláltuk a jellegtelen négyszintes épületet, amelyből hosszú tömött sorokban áramlottak ki- és befelé az emberek. A földszinten semmiféle elirányítás nem volt található, ezért a tömegben emeletről emeletre tolongva kerestük a szemészetet.

A harmadik emeleten meg is találtuk, ahol a váróteremben egy sereg ember a kezüket vagy zsebkendőt az egyik vagy mindkét szemükre szorítva várakoztak. Nagy naftalinszag volt, ugyanis főleg a vidékiek orvoshoz jövet elővették a szekrényből a fekete ünneplő ruháikat. Rémségesen elhanyagolt, begyulladt és bedagadt szemeket láttunk, a fertőző váladékokat nyilván szétkenték a padokon, kilincseken, hogy jusson mindenkinek. A teremből négy ajtó nyílt, de csak kettőn keresztül volt forgalom. Elkezdtem figyelni, hogy mi a rendszer. Sorszám nem volt.

A betegek egy része a teremben állt vagy a padokon ült, de a többség a két ajtó előtt szorosan összetömörödve várakozott. Ennek a tömörödésnek nem volt sorban állás jellege, hézag nélkül összetapadva mozdulatlanul álltak. Queue jumping nem volt lehetséges, mert nem volt sor. Az ajtókon keresztül nem volt betegforgalom, csak néha egy-egy fehér köpenyes jött elő, csak azért, hogy az ajtót maga után gyorsan behúzva bemenjen a másik szobába. Nem láttam, hogyan lehetne bejutni a rendelőbe. Próbálkoztam azzal, hogy az Eszterkét magam előtt tolva és az útlevelet kérlelő tekintettel felmutatva bejutok az ajtóig, de válaszul a néma fekete tömeg még szorosabbra tömörödött. Ekkor elkezdtem figyelni, hogy egyáltalán ki jut be és hogyan.

Egyszer csak, a terem túlsó végén hirtelen felkerekedett egy addig passzívan ott ülő ember, majd a szemére szorított zsebkendővel határozott léptekkel elindult, a szabad kezével, könyökével, homlokával jégtörő hajó orrát szimulálva menetsebességgel széttolta az ajtó előtt tömörödő embereket, és bement a rendelőbe. Azok döbbenetes módon jámborul tűrték. Körülbelül ekkorra dühödtem be és a bolgár beteg példáját követve, az Esztert magammal vonszolva, hasonló technikával sikerrel behatoltam az egyik ajtón.

Amint beléptünk, riadtan felrebbentek a fehér köpenyesek, és még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy corpus alien, már testületileg vissza is toloncoltak bennünket a váróterembe azzal, hogy menjünk a másik rendelőbe. Hasonló módon ide is behatoltunk, itt pedig egy főorvos kinézésű fehér köpenyes nő jött felénk elhárító jelleggel. Sorolta a kifogásokat, miszerint nincsenek meg a kezelésre a feltételek, nincs műtő, stb. Ekkorra már tényleg dühös lettem, őt is félretoltam, az Esztert pedig leültettem a vizsgálószékbe, ráirányítottam a lámpát és azt mondtam a nőnek, hogy corpus alien. Erre fel kénytelen volt megnézni az Eszter szemét, láttam, hogy megkönnyebbül. Ezután annak rendje és módja szerint steril módon levette az Eszter szeméről a csillámlemezkét, mindenféle ecsetelővel és kencével fertőtlenítette, majd végül bekötötte.

Az Eszter szeme azóta is megvan, bár egyszer Pomázon már felnőtt korában majdnem elvesztette. Akkor is én rohantam vele éjjel az szemészorvoshoz. De ez egy másik történet.