Mindenki olyan országot és egészségügyet kap, amilyet megérdemel

2018.01.15. 06:00

egeszsegugy_001.jpgTudom, én vagyok a hibás. Ha nem ugrálnék, nem bringáznék, hanem minden nap stadionba mennék óriásplakátot nézni, mindjárt rózsaszínben látnám a világot – de legalábbis narancsban. Akinek az meg nem tetszik, az ugye elmehet. 

Megosztanám az alábbi történetet. Tulajdonképpen nem olyan nagy szám, de roppantul bosszant, s ezért gondoltam egy kis nyilvánosságra. Járási szakorvosi rendelő, Mögötte ott a temető!” Berki Tamás - Békés expressz blues 1984 Napi hír, hogy rohad az egészségügy, de az ember csak akkor érzi igazán, mikor a saját bőrén akarom mondani térdén, gerincén tapasztalja. A hozzáállás változott meg, s mivel sajna van összehasonlítási alapom, mondhatom röpke három év alatt gyökeresen. Avagy csak a véletlenek összejátszásáról lenne szó?

 

Terézváros, fizioterápia, szerda késő délután, január 10. Adom a kezelőlapot, a hölgy forgatja. - Tud majd jönni minden nap, vagy heti háromszor, mert két kezelés is ki van írva? (Korábban, ami úgy 3 éve volt, nem kérdeztek semmit, mehettem mikor akartam.) Megkérdezni sem volt időm, hogy ha kétszer, esetleg négyszer megyek egy héten, nem használ a kezelés? A forgatás eredményeként megszületett a konklúzió, ez a lap lejárt! - Lejárt? - Lejárt, egy hónapon belül el kell kezdeni a kezelést. - Ezt nekem nem mondták, de azt igen, hogy januárban kezdjem el. - Akkor ide kellett volna jönni, s ráírjuk, hogy januárban kezd. Ezt sem mondták.

 

Köpni-nyelni nem tudok, ahelyett, hogy megkérdezném, mitől használ jobban a kezelés, ha a lapra rá van írva, hogy januárban kezd, gondolataim a kedves mamája, az egészségügy kedves mamája, s azoknak a mamája körül forognak, akik miatt ilyen hozzáállást megengedhet magának egy egészségügyi dolgozó. A kézenfekvő megoldás akkor persze nem jut eszembe: Írja rá most, hogy januárban kezd. De még nem adom fel. - Ma január 10-e van, a lapot december 13-án állították ki, még nem telt el egy hónap. - Írasson fel az orvossal újat. Megállom, nem üvöltöm le a fejét, de a dühtől értelmesen megszólalni sem bírok, mert valóján mit is jelent ez könnyed mondat, írasson fel az orvossal újat?!

 egeszsegugy_001.jpg

 

November elején kezdődött, a megszokottnál jobban fájt a derekam s mellé egyre intenzívebbé váló fájdalommal bejelentkezett a térdem is. Háziorvos kiállította a beutalót, a terézvárosi egészségügyi szolgálat (ld. nemecsek ernő) honlapja szerint a reumatológiára előjegyzés szükséges. Jegyezném én magamat elő, de időpont nincs. Egész novemberre nincs. A fájdalom ezt nem tudja, győzköd. Na jó, megpróbálom telefonon. Telefonon keresztül sincs szabad hely, de megtudom, hogy a decemberi időpontokat november utolsó hetében nyitják meg, viszont hátha valaki lemondja… Időnként ránézek az előjegyzésre s tényleg, november utolsó hetében felszabadul egy időpont. Az orvosnő megkérdi miért hozzá jöttem, miét nem ahhoz mentem, akinél korábban voltam. Mert fáj, s nem volt más időpont. Belátja, és alaposan megvizsgál. Ütöget, tapogat s megnyugtat nincs nagy baj. MR szerinte most nem kell (azért mert úgy 3 éve volt?), fizioterápiát s gyógytornát fog majd fölírni, de azért előtte egy röntgent csináljunk. Jó csináljunk. Akkor menjek a röntgenre, s jöjjek vissza. Nem, nem egyből utána, adunk időpont.

 

Asszisztens ad is - két hétre rá. (Korábban, a másik doktornő, a röntgen után azonnal visszarendelt, hisz egyből ott voltam a monitorján.) Addig kapok rá fájdalomcsillapítót, meg gyulladás csökkentőt(?). Két hétre rá megyek a megadott időpontra, várakozom majd egy órát. Vizsgálatra nincs szükség, doktornő csak megnézi a röntgenképet, ami szerintem szemernyit sem változott attól, hogy két hetet a számítógépben töltött, s írja a fizioterápiát meg a gyógytornát, amiket látatlanba is beígért – a gerincemre. - De jelenleg is a térdem fáj jobban. - Melyik? - Mindkettő. - Akkor írjunk arra is fizioterápiát. Írnak, s ekkor hangzik el, hogy majd januárban kezdjem el a kezeléseket. A fizio szinte szemben van, szeretném megkérdezni, hogy esetleg karácsony után jöhetnék-e. Csak szeretném, mert egy és kettő között szünetelnek a kezelések. Egy óra múlt öt perccel. Az ajtó mögül mozgás zaja hallatszik, kopogok. Elhal a zaj, néma csönd a válasz.

 

Ezt kezdjem újra?! Jó esetben valamikor februárban kaphatok időpontot. Azt gondolom én oda többet nem, csak ha visznek. Ha már tényleg nem bírok felmenni a harmadikra, elköltözöm – vagy azt meg sem várva jóval korábban. Nem liftes házba, inkább vidékre. Tenger mellé. Hisz mindenki annyit ér amennyije van. Futja magánorvosra? Áldozz rá! Nem? Akkor tanuld meg milyen a szép új világ.

 

Tudom, én vagyok a hibás. Ha nem ugrálnék, nem bringáznék, hanem minden nap stadionba mennék óriásplakátot nézni, mindjárt rózsaszínben látnám a világot – de legalábbis narancsban. Akinek az meg nem tetszik, az ugye elmehet. Mindenki azt az országot kapja, amit megérdemel.

 

Köszönettel FA

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apanna 2018.01.15. 10:31:53

Azért te vagy a hibás, mert itt nyomod a propagandát. A rendszerváltás óta olyan az eü amilyen. Soha nem volt benne több pénz, mindig utólagos volt a finanszírozás, és miután ez szolidaritásos alapon működik igy is marad. Az az orvos akkor is így viselkedne ha 3x ennyit keresne. Arról nem szól a propaganda, hogy nyugaton mennyi az önrész, mennyit kell fizetni, és ki tudja megfizetni. Konkrét eset, amikor ismerősöm Svájcban 3 hónapot várt bőrgyógyászati vizsgálatra, és ő még örülhet, mert a svajciak 20 százaléka fizetni nem tudja az ellátást. Emlékezz hogy 300 forintos telefondij emelést nem viselt el a nép. Mit szólnál egy több lépcsős magán biztosításhoz, vagy drasztikus eü adó emeleshez. Nem tudok mást kívánni, csak jobbulást, és tisztességes vizsgalatot, empatikus hozzaerto orvossal.

szemétpasi 2018.01.15. 19:08:36

@apanna: Az EÜ-vel nem az a legnagyobb gond, hogy kevés benne a pénz. A hihetetlen mértékű korrupció és a pocsék szervezés a fő probléma.

Angliában pl jobb az ellátás színvonala és alacsonyabb a TB díja. Persze ott is vannak problémák, de nem olyan jellegűek mint itthon.

Amúgy az állami TB nagyon nem hatékony. Jelenleg mindenki szar ellátást kap és a leggazdagabbak pedig a saját pénzükből jobbat. Ezt a lécet talán nem lenne olyan nehéz átlépni ha lenne rá politikai szándék. CSak ezzel nem lehet kampányolni mint az erzsébet utalvány osztogatással.

BiG74 Bodri 2018.01.15. 19:43:55

Látod, kedves posztoló, a fityisztálib azonnal kimondta a párt politikai hitvallását, te vagy a hibás!

apanna 2018.01.15. 22:37:57

@she_wolf: Na igen, az akkor bevezetett díjnak mint mindennek a legnagyobb hibája volt, az ilyen olyan mentesség. Háziorvos barátom őrült, hogy nincs tele a rendelő, tyúkszemes, vagy aftas nyugdíjassal, végül ők is kaptak kedvezményt és kezdődött minden elölről. Ez egyébként nem rossz kivitelezés szerintem.

apanna 2018.01.15. 22:40:27

@BiG74 Bodri: Rád van szüksége az ellenzéknek. Funkcionálisan analfabéta vagy, és még büszke is vagy rá . :)

Indriq 2018.01.15. 23:06:52

@apanna: az miben menti fel a mostani kormányt, hogy az előző 4-5 kormány alatt is szar volt? Lassan 8 éve tolják az ipart, ebből 4 év 2/3-ad.
Te mint látható szakértő és nem propagandista mondd már meg, hány év kell még és mekkora parlamenti hatalom?

2018.01.16. 00:00:13

@apanna: ne hazudj, ha kérhetem! Régóta szar az e.ü., de ami alattatok összejött, az nagyságrendekkel rosszabb minden korábbinál.

Csipyke 2018.01.16. 00:06:39

@apanna: epp Svajcbol olvaslak, igen, w draga az egeszsegbiztositas, de Mo-n tobbe kerul(ne) maganban kifizetni, ha ertelmes ellatast akarok kapni. Es nem kell a korhazba wc-papir meg algopyrin, hanem 3 fogasos menut hoznak, fogasonkent minimum 2 valasztassal. A ferjem bejohetett a surgossegi csaszaros mutobe es utana vendegagyat hoztak neki mellem.

Meridian74 2018.01.16. 02:07:08

@szemétpasi: "ha lenne rá politikai szándék"

Addig nem lesz, amíg a politikus képviselők VIP kezelést kapnak a kórházakban. Külön fenntartott helyeik vannak.

Én kötelezném (ehhez népszavazás kellene) arra a képviselőket, vezető állami tisztségviselőket, tanácsadókat, hogy aki erre vállalkozik (és beleszólása van a törvényhozásba, vagy költségvetési gazdálkodásba) az ne vehessen igénybe semmiféle privát egészségügyi szolgáltatást. VIP-est sem. De nemcsak ő. Hanem a családján belül az összes hozzátartozója, gyerek, feleség, nagyszülők, após, anyós.
Ha ezt megszegi akkor 5 év fegyház.
Csak azt vehetnék igénybe, amit a legszegényebb, de TB járulékot rendesen fizető állampolgár. Semmi többet.

Hamar megreformálnák az egészségügyet. De amíg nem érzik ezt a saját bőrükön NEM LESZ VÁLTOZÁS. Nekik van pénzük a privátra is, ha úgy alakul (simán összelopnak annyit), a többségnek meg nem lesz.

G.Zacher egy mocskos gyilkos 2018.01.16. 02:11:36

Tisztelt Praxis blog!
Miért hallgattok még ti is, akár a liberális média nagy része (lásd Havas botrány) a gyilkos, kókler, média-celeb Dr. Halál al(j)ias Zacher által elkövetett gyilkosságról? Magyarországon orvosmaffia van, kéz-kezet mos, holló-hollónak nem vájja ki a szemét, és ez sajnos rezsimfüggetlen.
Egyébként itt van egy hozzászólás egy valódi, megbecsült orvostól Dr.Halálról:

"Molnárgörény • 17 napja
Zacher egy hitvány médiadoktor, önfényező csirkefogó. Jól ismerem, nem ritkán hibázik, és ritka ügyesen tussolja el, de ez most már nem fog menni. A narkósokat annak idején úgy zavarta ki a toxiról, hogy hamarabb kint voltak, mint a beszállító mentő. Közben meg adta a tévében a nagy empatikust. Ráadásul hatalommániás, ezért volt a szokásosnál is bunkóbb, erre fog most rábaszni. Ami a talkumérzékenységet illeti, a gyomormosást is kesztyűben csinálják, ő is felvette mindig, márpedig az allergia nem időfüggő, annak érintésre ki kell alakulnia. Azt hiszem, a traumatológiát se emiatt kellett abbahagynia."

Amerikában ilyenkor szénné perelnék ezt a moslék celebférget, az életbe eltiltanák.

Meridian74 2018.01.16. 02:12:38

@Meridian74: népszavazás azért kellene, mert egyik politikai garnitúra sem csinálna érdemben semmit sem. Csak a saját fizetésüket emelgetik, azt megszavazzák, egyöntetűen. A közszolgák meg 10 éve (2008) nem kaptak emelést... másrészt, emlékezzetek a 2002-es (de rég volt, ugye?) választási szlogenekre. "Majd mi rendbe tesszük az egészségügyet", "lop-stop"... stb. Aztán látszott, mennyire tették rendbe. Még jobban szétbarmolták.

Meridian74 2018.01.16. 02:14:34

@G.Zacher egy mocskos gyilkos: ne haragudj, de részleteket nem mondanál? Konkrétabban...?

lüke 2018.01.16. 04:00:54

Kopogni?nahát
MO- n a legtöbb eü intézményben az ajtón :kívülről zár van- nem kilincs- hogy véletlenül se lehessen bemenni,
csak ,ha a hatalmasságok kinyitják
Mindig csodálkozom.......

Olliék 2018.01.16. 05:18:07

Tisztelt Praxis blog.
Szar az egészségügy,ez kétségtelen.
De hogy miért nincs benne pénz?
4 millióan dolgoznak ma.
Ebből laza 400.e közmunkás.
Kb 2,5 millió közalkalmazott. ( tanár,orvos,nővér,hivatali dolgozó stb..)
A maradék 1 millió multinál van, ők az a kategória, akik eltartják a ma már 10 milliós magyar lakosságot.
Ezeket az adatokat kellene Tisztelt Praxis blog jobban feldlgozni, különben sosem értik meg miért nincs pénz az eü ellátórendszerben.

Csipyke 2018.01.16. 07:54:42

@Olliék: Azert nincs, mert akitol nem vonjak le jovedelemaranyosan a jarulekot, az csak a minimalt fizeti, amibol nemigen futja sokra. Itt Svajcban mindenki maganak fizeti, az allampolgaroknak meg az adot se vonjak le, hanem vagy onkentesen elore befizeti, vagy tartalekol es magkapja a csekket az adohatosagtol, evek mulva.

VaradiJanos 2018.01.16. 07:56:02

@Meridian74: demagóg büdös proli vagy

VaradiJanos 2018.01.16. 07:59:07

Egy hónapig várt a beutaló kérése után? Akkor nem is fájt annyira. Csak aztán megint kellett a kamu táppénz. A humorral pedig ne erőlködjön, nem megy!

Utó Pista 2018.01.16. 08:05:34

MR nem kell. A röntgen nem mutatja ki a sérvet. Én ugyanígy jártam. Zsibbad a lábam, kezem. Múltkor fél napot hanyatt töltöttem mert majdnem bepisáltam a fájdalomtól. 2 nyugdíjas szomszédom világosított fel, hogy a röntgen szart se ér. Mindkettő volt már MR-en. Reumára vissza. Ugyanúgy röntgenre akartak csak küldeni. Fel se mentem már. A dolgozó le van szarva csak nekem még 12 évet dolgoznom kell.
Ja, a vizitdíjat mindig előre adom. A régi tízszeresét.

2018.01.16. 08:32:11

@Meridian74: hogy a hivatkozott miért írja, azt nem tudom. Személyesen nem volt szerencsétlenségem az "úrhoz", csak e-mailben, de az épp elég volt. Jártam többször a vezetése(?) alatt álló Honvéd sürgősségin és azon az újpesti orvosi ügyeleten, amit egy külsős cég működtet, amelynek a vezetői közt szintén megtalálható az "úr". Hogy finoman fogalmazzak, egyik sem a kulturált működéséről híres. Amikor az ügyeletet végül nem jelentettem fel, mert túl sok adminisztrációval járt volna, megkérdeztem ezt az izét, hogy szerinte normális-e amit a beosztottai műveltek. Első válasz mellébeszélés, második, miután konkretizáltam a történetet... na azt azóta is várom.
Sokáig komolyan vettem. Azóta a szememben csak egy orvosi diplomàval rendelkező élőlény.

2018.01.16. 08:33:35

@VaradiJanos: egyebet is tudsz? Mert tőled még csak hasonló mocskot láttam, mintha azt hallucinálnád, hogy anyáddal beszélgetsz. :D

exilis 2018.01.16. 08:37:07

@apanna: A különbség abban van, hogy most konjunktúra van, lenne pénz rendbetenni, de persze ha a Fidesz nézőpontjából nézzük ide nem szabad pénzt tenni, mert egy Stadionépítésből milliárdokat le lehet fölözni, az egészségügybe tolt pénzből semmit.

VaradiJanos 2018.01.16. 08:57:34

@hullajelölt88: pld téged meg tudnálak nevelni, ha már a kilincsképű kurvának nem sikerült

2018.01.16. 09:09:13

@VaradiJanos: és a pszichiátered mit mondott? Gyógyszerrel még kezelhető vagy, vagy szükséged lenne a zártintézeti kezelésre?

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.16. 09:57:29

@exilis:
Ezt úgy mondod, mintha a kórház építésből/felújításból nem lehetne lenyúlni pénzt, oh.. wait...

Van egy olyan probléma, amit csak a 60 feletti iq-val rendelkezők értenek meg, az egészségügy egy pénznyelű, úgy ahogy van. Abba csak pénzt lehet ölni, de sose fogja visszatéríteni. Egy stadion hoz valamennyi pénzt, még ha minimálisat is, de egy kórház nem.
Az eü-be jelenleg is rengeteg pénzt ölnek bele az adófizetők, irdatlan mennyiségű plusz pénzre lenne szükség a korszerűsítésre, ami mellett a stadionok költségei eltörpülnének, de még ha az meg is lenne, csak úgy magától nem működnének a kórházak, folyamatosan kéne pénzt beléjük ölni üzemeltetésre, fizetésekre, azt honnan szerzel hm? Tovább növeled az adókat? Mert csak az az 1etlen megoldás, ami nem lenne túl népszerű döntés, így egyetlen párt sem fogja bevállalni...

Ez van, az államilag üzemeltetett, alanyi jogon járó egészségügyi rendszer életképtelen. Egyszer majd összedől az egész, azt jöhet a magán eü rendszer, ami jobb lesz, csak majd ne sírjatok, ha a sok pleb nem fog ellátáshoz jutni...

nemecsekerno_007 2018.01.16. 10:16:09

@Olliék: úgy van, ezt érdekes módon nem feszegeti senki. A nyugdíjrendszer finanszírozása szintén tabu, meg a külföldön dolgozók kieső járulékai is. Magunkat is becsapjuk, mégis mi mást várunk a politikusoktól?!

Meridian74 2018.01.16. 11:05:11

@VaradiJanos: "demagóg büdös proli vagy "
Értem, nyomi. Ne erőlködj.

Visceroid 2018.01.16. 11:31:36

Magyarul nincsen semmi látnivaló, minden rendben van. Viktort megválasszuk újból, és boldogan halunk meg!

Serivor 2018.01.16. 11:37:42

@Berelhetoreklamfelulet: az egészségügy egy pénznyelű, úgy ahogy van. Abba csak pénzt lehet ölni, de sose fogja visszatéríteni

Hmmm... Vegyük alapnak a betegség miatt kieső munkaerővel, munkaidővel csökkent GDP-t. A sikeres gyógyítások miatt ehhez képest komoly nyereség képződik. Kérdés, hogy a nyereség-e a több, vagy az egészségügybe beletolt pénz. Nyilván nem jelenik meg egy-egy konkrét vállalatnál a különbség, de össznemzeti szinten biztosan létezik.
Nekem van egy olyan érzésem, hogy az egészségügy nettó GDP termelő.

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.16. 11:57:49

@Serivor:
Érzése mindenkinek van.
De mint ahogy egy méhész sem fizeti meg ha egy napraforgó ültetvényt telepítenek mellé, és így megnő a méztermelése 30%-al, a választók sem fognak megválasztani egy kormányt, azért, mert 3szorosára növelte a TB járulékot, amivel ugyan pár év múlva emel 5%-ot a GDP-n.

Amúgy sem egészen korrekt mait írtál. A megelőzéssel nem esne ki munka idő betegség miatt, nem pedig azzal, hogy moslék helyett 6fogásos reggelit kapsz a kórházban. Azt meg úgy tudod elérni, hogy:
-kezed megmosod evés előtt, szarás után és mikor bejössz a házba
-hetente párszor fürdesz
-nem eszel meg minden szart, sem a földről, sem ha lejárt, sem ótvaros evőeszközzel/ből

nemecsekerno_007 2018.01.16. 12:30:01

@Serivor: egy nyugdíjas sikeres gyógyitása mivel növeli a GDP-t? Főleg ha mondjuk a gyereke/unokája külföldön dolgozik. De írhattam volna köztisztségviselőt is.

2018.01.16. 13:55:05

@nemecsekerno_007: hát igen. A mocsok komcsi rendszerben volt szociális háló. Most meg vannak, magukat embernek képzelő fehérjehalmazok.

David Bowman 2018.01.16. 15:26:53

@lüke: Hogy ne menj be, amig egy másik ember seggében kotorásznak.

David Bowman 2018.01.16. 15:28:38

"A hetvenhét éves nyugdíjas megnyugtatására közölték, hogy hetvenkét órán belül mindenképpen megvizsgálják

A Kanadában élő magyar nyugdíjas a québec-i kórház sürgősségi osztályán várakozva orvost nem látott, csak rengeteg, szintén ellátatlan beteget a folyosókon."
A többit guglizd ki.

nemecsekerno_007 2018.01.16. 16:33:09

@hullajelölt88: Azt a szociális hálót még most is fizetjük, meg még fogjuk 30-40 évig.

2018.01.16. 17:12:31

@nemecsekerno_007: úgy húsz évvel vagy csak lemaradva. Az elvtársaid fosztogatásait fizetjük most és még vagy ötven évig.

2018.01.16. 17:13:46

@nemecsekerno_007: egyebekben majd szólj, ha elindultál az emberré válás útján!

Hórukk 2018.01.16. 17:17:09

@Olliék: Kicsit el vagy tévedve,vagy inkább meg vagy tévesztve. A fő ok nem az, amit leírsz, hiszen minden jól menő országban is megvannak azok a rétegek, akik nem termelnek: az USA-ban a sok háztartásbeli, Nyugat-Európában a sok migráns, depressziós és az igen kiterjedt szociális+eü szféra.
A fő ok a lopás:
index.hu/gazdasag/2018/01/16/amikor_a_nav_trukkkozik_a_kozbeszerzessel/

Egy példa, hogy miért nem él úgy az ember Magyarországon mint a svédeknél, vagy Ausztriában. A fentihez hasonló dolgok miatt sok becsületesen, olcsón és jól dolgozó cég tönkremegy (ez a nagyobbik, hosszútávú gond), az adód fele pedig a mészárostiborczok zsebében landol (ez még a kisebbik gond). Merthogy sokkal drágábban vesznek mindent mint kellene, így az adód csak kb. felerészben hasznosul. Vagy még annyiban sem, mert nem olyan beruházások születnek amire szükség van, hanem amire a havernak van éppen kapacitása. És erről az egészről a nagy többség ráadásul nem is tud - vagy nem zavarja őket. Csak követeli, hogy azonos munkáért kapjon a magyar is annyi bért mint a nyugati. Csakhogy a nyugatiak 1 hét alatt kip.csáznák az ilyen mcskokat, nálunk meg többször megválasztják.

Hórukk 2018.01.16. 17:34:01

Pár érdemi kérdés azért fölmerült bennem kedves blogger: a háziorvos megvizsgált-e? Vajon milyen bonyolult speciális kérdés merült fel, amiért rögvest továbbutalt? Ha megvizsgált és nem talált sürgős ellátást igénylő bénulásos tünetet, de mondjuk fél egy gerincdaganat (kevéssé valószínű) előfordulásától, akkor röntgenbe ő is beutalhat. Ha pedig valamilyen komoly gyulladásos reumatológiai kórkép merült föl benne, akkor pár laboratóriumi próba (pl vérsejtsüllyedés) segít elvetni (gyakori eset) vagy megerősíteni (ritka eset) a gyanút. Szerintem nagy valószínűséggel nincs reumád, gyógytornát kereshetsz a neten, egyébként derékfájás ellen javaslom hogy járj minél többet természetes talajon. A fizikotrápia nagy része vagy melegítés, ritka esetben hűtés, vagy placebó.
Az asszisztens 1 hónapon belül ki akart b.szni veled, jelents föl.

nemecsekerno_007 2018.01.16. 17:34:25

@hullajelölt88: te meg szólj ha kigyógyultál a szocializtmusból.

nemecsekerno_007 2018.01.16. 17:37:47

@Hórukk: 1,7 Mrd áfával? Te viccelsz? Ezt a költségvetéshez hasonlítani?

Muhahahaha.

- Ennek 1000-szerese megy el az egészségügyre. ÉVENTE!
- 4000-szerese meg a szociális kiadásokra szintén évente

Hórukk 2018.01.16. 23:45:46

@nemecsekerno_007:

Ez már magas matematika, úgyhogy elmagyarázom neked: az összes állami beruházást ami 1 év alatt történik oszd el 1,7 milliárddal. A kapott eredmény szerintem legalább 10ezres nagyságrendű. (Gondolom te ott a statisztikai hivatalban könnyen hozzáférsz az egy év alatt történő összes állami beruházások adatához.)
Na pont ennyiszerese a becsült korrupció és a lopás annak, mint amennyit jelen esetben ellopnak ebből az 1,7 milliárdból.

nemecsekerno_007 2018.01.17. 18:26:22

@Hórukk: "Na pont ennyiszerese a becsült korrupció és a lopás annak, mint amennyit jelen esetben ellopnak ebből az 1,7 milliárdból..."

És az mennyi? Hány % és hány milliárd?

Hórukk 2018.01.17. 23:23:41

Nagyon sok. Kb kijönne belőle az eü.+szoc. költségvetés még egyszer. De nem vagyok sem költségvetési sem fénymásoló-szakértő hogy pontos számot mondjak. A pályázatot kiírók persze gondoskodnak róla, hogy nehogy összehasonlítható ajánlat érkezzen be.

apanna 2018.01.18. 07:37:15

@exilis: Elég nagy probléma az, hogy itt mindenki szakember, úgy látom te is. Nem nehéz felfogni, hogy az állam nem kolthet korhazra pénzt, sem epitesre, sem eszkozvasarlasra, csak arra amire kapja. Vannak szép példák ilyen jellegű fejlesztésre vidéken, nem kis számban. Szerintem próbáljuk meg, nem osszekeverni az eu alltal kifizetett pénzeket. Ha visszagondolsz a kilencvenes évekre, mindjárt eszedbe fog jutni, az a sok városi főtér felújítás, aminek 50 százalékát állta az EU, a másik felét az önkormányzatnak kellett fizetnie, ha megnyert egy ilyen jellegű pályázatot. El is adosodtak Svájci frankban, itt hagyva a kovetkezoknek a visszafizetését. Az EU akkor csak ilyen jellegű beruhazasokra adott pénzt. Visszaterve a kórház felújításra, annyit nyomnak vissza a rendszerbe amennyit befizetunk. Aki jól keres az többet, és neki nyilván nem okoz nagyobb gondot egy maganrendelo sem, ha pl labort szeretne 6000 Ft ert. A többség vagy nem fizet, ez a nyugdijas, és gyermek réteg, és több mint két millió ember fizet minimálbér után havi ha jól tudom 7500 Ft ot úgy, hogy ezeknek az embereknek töredéke kap csak ténylegesen minimálbért. Azért megkerdezem, szerinted mi fér bele ebből az összegből úgy, hogy az eü t csak az adofizetok befizeteseibol tartják fent?

apanna 2018.01.18. 07:45:26

@Hórukk: A befizetett járulékokat, adókat, az első Orbán kormány cimkezte fel. Amit eü re fizetünk, az megy oda, amit nyugdíjra az a szociális szferaba, ott ezért ilyen szar a helyzet, mert a nyugdíjak teszik ki a legnagyobb kifizetést. Az eu re annyit fordítanak amit befizetunk, és a hiányt rendszeresen a költségvetés terhére atcsoportositjak az eü be. Ez így megy a rendszerváltás óta. Amit befizetsz pl benzin jövedéki adoba az utepitesre, karbantartasra megy, nem lehet az eü re fordítani. Persze, majd jön a momentum a soha munkát nem látott vezetőivel, és egyből csodát tesz. Vagy jön megint a bal oldali elit, és kizsigereli az anyagilag kissé jobban allokat, hogy odaadja azoknak akiknek semmilyuk nincs. Legfeljebb megint nem veszunk loszart sem, és leeputjuk a gazdaságot megint.

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.18. 08:02:59

@Hórukk: Hát igen, látszik, hogy téged sem az eszedért szeretnek.

2018.01.18. 08:11:14

@Berelhetoreklamfelulet: téged viszont a narancsos párttagságidért imád a konda, ugye? :D

2018.01.18. 08:13:39

@apanna: mert most aztán pörög a gazdaság elvtárs, mi??? Az ú.n. baloldal '56 óta nem pusztított annyit összesen, amennyit a fideSSes hazaárulók egyetlen ciklus alatt.

apanna 2018.01.18. 13:52:42

@hullajelölt88: Meg volt kapun belüli munkanélküliség.. Ez nem szocializmus..

apanna 2018.01.18. 14:02:27

@hullajelölt88: Neked is szarul mehet.. Nem jutott dinnye föld? Demagóg pöcs.

Hórukk 2018.01.18. 23:40:04

@apanna: Az a lényeg, hogy mi termeljük meg és ők osztják el. Rosszul. Több a stadion mint a bélvarrógép, a ciprusi bankbetét mint a kréta. Ami mégis van, az a reális ár 3-szorosába kerül.

mechanikus körte 2018.01.20. 22:48:02

Hú, micsoda vihar a biliben egy provokatív, nagyképű, hazug poszt miatt.:D A kedves poszternek nincs semmilyen sürgős ellátást igénylő baja, teljesen alaptalanul pampog. Tessenek megszokni, hogy járóbeteg-szakellátásra időpontkérés van, akárcsak az okmányirodákba példának okáért. Nem törtetünk be kopogás nélkül sehová, és ha 12-13 között nincs kezelés és nem nyitnak ajtót, akkor tudomásul vesszük és nem hisztizünk. Van telefon is a világon.:-) A kis beteget korrekt módon ellátták, a fizioterápia sem hoz azonnali enyhülést krónikus, degeneratív mozgásszervi bajokban, ami a posztolónak is van, gyógyszerrel ellátták. Mellesleg fájdalomcsillapítót a háziorvos is tud felírni.

she_wolf 2018.01.21. 11:29:18

@mechanikus körte:
Én kurvára szeretnék fájdalomcsillapítót, csak éppen nincs az adott bajomra ilyen kegyszer. Akkor mi van?
Időpontkérés? Te egy tündér vagy! Amikor 4 különböző rendelés időpontját kell egyeztetni amiből az egyik vagy van éppen, vagy nincs, akkor legyél okos!
A sürgősség kérdése megint felvetődik, viszont azt te sem tagadhatod, hogy a fájdalom mégiscsak fájdalom, ami nem kérdezi meg, hogy szabad-e neki éppen most jelentkeznie.
A fájdalmat rohadtul nem érdekli, hogy ki mikor és hogyan rendel, és minek mekkora az átfutási ideje. Az csak van, kitartóan, míg a beteg bele nem pistul.
És ha fáj, akkor az ember felkeres Titeket, orvosokat. Mert (igaz, elvileg) azért vagytok, azért tanultatok, hogy ha gyógyítani nem is, legalább enyhíteni tudjátok.
A feje tetején áll az egészségügyi rendszer, úgy kompletten, mindenestül!
És neked kifejezetten tudnám javasolni, hogy inkább írj egy etikett-protokoll segédanyagot, mert abban nagyon jó vagy hogy megmondd: hol, hogyan és mi illik.

Dr. Szadó 2018.04.22. 10:48:52

Folyton ezzel a pénz-dologgal jön mindenki, szerintetek nem kapunk elég pénzt a fizetős kuncsaftoktól? Nekem sem Suzuki áll a garázsomban. És mégis mióta van a pénz, mint tárgy, biológiai összeköttetésben az aggyal, ahol a személyiségünk és mentalitásunk található? Adjatok csak több pénzt, nekem ugyan nincs ellenemre, hetes Bömöst akartam ötös helyett, de a pénz nem változtat a mentalitáson. Afrikában például mégkevesebbet keresnek az orvosok, mégis elhivatottabbak, mint mi. A pénz csak fedősztori, hogy leplezzük a személyiségünket. Nagyon jól tudtuk, mire vállalkozunk, amikor az orvosira jelentkeztünk, mégis azt választottuk, na vajon miért? Mert qrvára élvezzük.

Ne vegyetek komolyan, csak trollkodom. Szadista, nárcisztikus szociopatákat észérvekkel meggyőzni nem lehet, úgyhogy legalább csináljunk viccet belőlük - közröhej tárgyaként már kevésbé nagy az az önérzetes pofájuk. :)

Dr. Szadó 2018.04.22. 13:26:51

Na ez az egy aztán biztos! Ahogy ezek egymással is bánnak, ne várjanak el másmilyen bánásmódot sem az orvosoktól, sem a politikusoktól.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása