Hiába üvöltött a fájdalomtól, az ügyelet nem ment ki

2017.10.31. 06:30

orvosi_ugyelet.jpgCsak azt kívántam megtudni, hogy ma, Magyarországon mi kell azon túlmenően, hogy valaki a fájdalomtól üvöltve közli, hogy nem tud mozdulni, és egyedül van egy 7 hónapos babával, hogy mégis kihúzza magát az ügyelet.

Kedves Embertársaim, Lassan kettő hete történt meg az alábbi kis esemény velünk, így azt gondolom, hogy noha akkor ölni szerettem volna, mára kicsit lehiggadtam, és tárgyilagosan tudom tálalni az események sorát. Történt, hogy 29-i hétvégén Nyíregyházán volt dolgom, így nem túl nagy örömmel, de magára hagytam a kis családomat hétvégére, amely egy már alig-alig szoptatós anyukából, egy hét hónapos babából, és jómagamból áll.

 

Párom alapvetően jó fizikumú, de egy kicsit babázó állapotú, és rendszeresen emelgeti - mert kell - a több, mint kilenc kilós fiunkat. 30-án üvöltve kelt, mert berobbant a nyaka-háta-válla valamije, de emberfeletti küzdelemmel rendbe rakta az éjszaka után a babát. Majd kidőlt. A jelzők nem túlzóak, ismerem, és tudom, hogy milyen fájdalmai voltak. Mivel szerencsére rutintalanok vagyunk "felhasználói oldalon" az egészségügyben - én ugyan dolgoztam ezen a területen, de ez most csak súlyosbító tényező -, megpróbálta egyedül kezelni a helyzetet. Internet, III. kerületi hétvégi ügyelet, telefonszám, tárcsázás. Üvöltéssel megtűzdelve - éppen "leválik" a baba, ezért még egy algopyrint sem mert bevenni, szóval tényleg -, megpróbálta megtudni, hogy mi az eljárás ilyen esetben: azaz, hogy egyedül van egy 7 hónapos csecsemővel, és nem tudja megmozdítani a saját testét sem. Nem még a babát.

 orvosi_ugyelet.jpg

 

A telefonos kisasszony meghallgatta, majd közölte vele, hogy küldjön be valakit - barátot, szomszédot (sic!) - a receptekért... Úgy vélem, hogy mi alapvetően humoros emberek vagyunk, de ezen sem ő, sem én nem tudtam kacagni. Mivel azért a szomszédot nem olyan egyszerű ugrasztani szombat reggel, így egy olyan barátnőjét hívta, akit el tudott érni. A XI. kerületből ment be a leányzó a Vihar utcába. Azt, hogy ott miféle patália támadt, amikor elmondta, hogy már éppen nem szoptat, de még fej, az legyen az ő története. Elhozta a recepteket, kiváltotta a gyógyszereket, és mire hazaért velük, nagyjából én is akkor érkeztem meg. (Rengeteg kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban, többek közt az is - és bocs, hogy ez az első, de nem akarom elfelejteni, és bár nem tűnik fontosnak mégis az -, hogy az M3-on nagy valószínűséggel begyűjtött fényképeimért ki fog fizetni...?)

 

Én rögtön hívtam az ügyeletet, és mivel el tudtam látni a páromat, csak azt kívántam megtudni, hogy ma, Magyarországon mi kell azon túlmenően, hogy valaki a fájdalomtól üvöltve közli, hogy nem tud mozdulni, és egyedül van egy 7 hónapos babával, hogy mégis kihúzza magát az ügyelet. A telefonos kisasszonnyal beszéltem - szándékosan nem nevezem nővérnek, vagy asszisztensnek, bár nem ő tehet róla, hogy ilyen a rendszer -, aki közölte, hogy szerinte helyesen járt el, de majd az ügyeletvezető visszahív. Valóban, kb. egy óra múlva visszahívott az ügyeletvezető - és gondolom egy személyben az ügyeletes orvosnő is -, és meghallgatta a sirámomat. Lényegében ugyanazt a kérdést tettem fel neki, mint előzőleg a kolléganőjének. Itt szó szót követett, leginkább én szerettem volna egy egyszerű - alany-állítmány-tárgy (copyright by Hofi) - választ kapni a kérdésemre. Végül kibökte, hogy "nem kérte a beteg, hogy kijöjjenek". Tuché, sőt, sakk-matt valamint K.O. is egyben.

 

Mentségére legyen mondva, hogy ekkor már megkérdezte, hogy kijöjjenek-e... Szóval én tudom, hogy sok aberrált telefonáló van a hétvégi ügyeleten - én magam is dolgoztam ügyeletben, de az én időmben i) a zavartan beszélő, ii) a terhes nő és iii) a kismama minden körülmények közepette elsőbbséget élvezett. És gondolom joggal feltételezhető, hogy egy fájdalmakkal küzdő, egyedül lévő kismama nem azért hívja a hétvégi ügyeletet, mert csacsogni van kedve. Végül valahogy késő délutánra mégis ki kellett hívni az orvost, aki kb. 40 perc alatt ki is jött, és megtette amit kellett. Én ugyan a párom kérésére nem voltam jelen, merthogy még mindig elég zaklatott lelki állapotban voltam, de amint megtudtam, protokoll szerint járt el az orvosnő.

 

Megjegyzem, éjszaka csak be kellett menni az ORFI ügyeletére, ami szintén megérne egy szösszenetet, de erről csak annyit, hogy az ottani ügyeletes orvosnő és az asszisztencia párját ritkítóan korrekt és becsületes munkát végzett. Millió kérdés van szerintem a sztorival kapcsolatban. Nem is teszem fel őket, mert már így is hosszú voltam, és mert úgy is mindenkiben ugyanazok a kérdések merülnek fel... De van egy emberi oldala is a történetnek, és van egy intézményi is. Sőt, egy egész szabályozói is. Én elhiszem, hogy Magyarország jobban teljesít, és hogy sohasem volt még ilyen jó magyarnak lenni - (nem) -, de azért csak kellene már foglalkozni az egészségüggyel is egy kicsit. Leginkább, hogy legyen orvos. Úgy általában. Aztán hogy legyen jó szándék.

 

Meg legyen empátia. Ja, és az ügyeleten orvosi műszer. Hogy az ORFI-ban éjszaka ne vaksötétben kelljen kolbászolni a Lukács területén, stb., stb. De leginkább az kellene, hogy ha valaki betelefonál az ügyeletre, természetesnek legyen véve, hogy azt azért teszi, mert orvosi segítségre van szüksége. Vagy ha nem is veszik természetesnek, és az iskolában sem tanítják, hogy "na Te bunkó, mond ki hogy orvos kell, ha az ügyeletet hívod", akkor legalább a telefonos kisasszony megkérdezze, hogy küldje-e az orvost. Vagy legyen meg benne a képesség, hogy bizonyos helyzetekben kérés nélkül is küldje az orvost... Hát ennyi. Ja, a Tisztiorvosi Szolgálathoz nem akarok menni. Nincs értelme. De ezúton is javasolnám a politikai játékosoknak, hogy gondolkodjanak el a fenti történeten.

 

Üdvözlettel,

István

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apanna 2017.10.31. 08:28:58

Elnézést, fogalmazhattál volna egyszerübben is, elég nehéz megérteni a fogalmazásod első részét. Végül le sem írtad mi volt az a nagy probléma, mit deritett ki az orvos.
Egyébként azt sem értem, mi köze ennek a politikáihoz? Áradoznak a nyugat európába, vagy tengeren túlra vándoroltak, milyen tokéketes ott az eü ellátás, csak éppen arról nem beszélnek mindez mennyibe kerül nekik, vagy arról hogy itthon két és fél millió munimálbéres havi 7100 forintért egészségügyi kánaánt szeretne, miközben a tényleges fizetésének nagy részét feketén kapja. Egy ismerősöm most jött haza kanadából, kétszer is elhajtották ugy, hogy kiderült a stroke . A világ állítólag legjobb eü ellátása ott van. Igen. De arról keveset hallani, hogy mennyit fizet egy német azért a választható menüért, hogy van olyan ország ahol a szülni készülő vajúdó anyának 700 eurót kell fizetnie ha mentővel viteti magát kórházba. Nyugaton valahogy mindig kolbászból van a kerítés. Jobbulást a nejednek.

qbr 2017.10.31. 09:04:54

Jó lenne azért tudni, hogy mit takar pontosan a "megtette, amit kellett", amikor kijött a doktornő délután (receptet írt? Megvizsgálta? Injekciót adott be?) Mert azért ízületi fájdalomra - gondolom, valami nyaki sérv lehet - receptet (vagy gyógyszert) házhoz vinni határeset, nem biztos, hogy ez az ügyelet dolga. De határeset, lehetnek esetek, amikor igen.

Viszont azt, hogy épp elválasztják a babát, vagy sír a baba, mert az anyukája nem tudja felvenni, ugye nem akarjuk az ügyeletes nyakába varrni. Apukát megertem, első gyerek, izgulás, féltés, de azért az egészségügy számára talán lehet alacsonyabb prioritasu az elválasztás módja és sebessége.
Ha kell az algopyrin, hagyja abba a szoptatást, és vegye be. Ha nem akarja abbahagyni, és nincs megfelelő gyógyszer, akkor az orvos nem tud mit tenni.

apanna 2017.10.31. 09:14:13

Elnézést, fogalmazhattál volna egyszerübben is, elég nehéz megérteni a fogalmazásod első részét. Végül le sem írtad mi volt az a nagy probléma, mit deritett ki az orvos.
Egyébként azt sem értem, mi köze ennek a politikáihoz? Áradoznak a nyugat európába, vagy tengeren túlra vándoroltak, milyen tokéketes ott az eü ellátás, csak éppen arról nem beszélnek mindez mennyibe kerül nekik, vagy arról hogy itthon két és fél millió munimálbéres havi 7100 forintért egészségügyi kánaánt szeretne, miközben a tényleges fizetésének nagy részét feketén kapja. Egy ismerősöm most jött haza kanadából, kétszer is elhajtották ugy, hogy kiderült a stroke . A világ állítólag legjobb eü ellátása ott van. Igen. De arról keveset hallani, hogy mennyit fizet egy német azért a választható menüért, hogy van olyan ország ahol a szülni készülő vajúdó anyának 700 eurót kell fizetnie ha mentővel viteti magát kórházba. Nyugaton valahogy mindig kolbászból van a kerítés. Jobbulást a nejednek.

láng annamária 2017.10.31. 10:10:45

Azt hogy ma mi mennyit fizetünk az eü ellátásért politikusok határozzák meg! Senki nem kérte hogy olyan eü rendszerünk legyen amelyik korrupt átláthatatlan,amelyben egyesek magas ellátást kapnak ugyanannyiért egyesek meg szinte semmit..Az ország érdeke lenne az átláthatóság és mindenki értené hogy ez nem ingyen van..Mi ennek az akadálya? Ja azt már nem lehetne korrupcióval együtt üzelmeltetni...

láng annamária 2017.10.31. 10:16:31

Elkéne az embereknek számolni a pénzükkel nem lehetne csalni lopni ..Szóval a nyugaton azért van kolbászból a kerités mert elszámolnak az adófizető tb és nyugdíjjárulákaival fillérre.Amiről lehet tudni hogy sokan nem használják ki ezért pl a nyugdíj fölös részét vissza fizeti az állam vagyis a biztosító intézet kamatostul!És még sorolhatnám a sok pénzügyi bravúrt amit persze itthon nem lehet kivitelezni nem véletlenül..ugye..Nem a nép akarja a korrupciót!

HanG99 2017.10.31. 13:41:24

elég egyértelműnek tűnik az eset - feltéve hogy valakinek az agya nem csak a hivatalos protokoll kifejezéseit ismeri fel.
beteg egyedül, akut fájdalmakkal, kisbabával, kimozdulni nem tud - erősen indokolt lehet egy ügyeletes orvos odaküldése
szoptatós kismama - orvosi feladat a megfelelő, nem károkozó gyógyszer felírása

az e mellé rakott többi szöveg árnyal, de érdektelen, betegség neve érdektelen, más orvos hogyan kezelte érdektelen.

empátia és kommunikáció, ami minden felmérésen kiderül, hogy a magyar egészségügyből gyakran hiányzik.
empátia még csak-csak van, de a kommunikáció gyakran még a legjobb orvosokból is hiányzik.
egy call-centeres - mi más lenne a telefont felvevő személy? - elsődleges feladata a probléma szempontjából fontos információk kiszűrése a hívásból, illetve feltenni a fontos kérdéseket. ha erre nem képes, akkor seperjen utcát, vagy dolgozzon szalagmunkán, ott nem kell kommunikálni a munkadarabokkal.

maczuda 2017.10.31. 13:42:00

Azt hiszem,és ez természetesen csak az én véleményem, tényleg érdemes konkrétan, tömören fogalmazni,ha az ügyeletet hívjuk. 3 hónapos terhes voltam,amikor lumbágóm lett(ordítás, mozgásképtelenség stb.) Mivel sosem volt ilyen élményem,akkor még azt sem tudtam mi bajom van,egy külön ijedtség. Felhívtam az ügyeletet,gyorsan vázoltam a szituációt, elkezdte mondani a hölgy,hogy Flector tapasz kell,meghallgattam aztán megkérdeztem,hogy körülbelül,mikor érnek ide. Azt mondta fogalma sincs,de próbál intézkedni. 20 perc múlva ott voltak, elég rendesek voltak, kaptam injekciót(az adott esetben kikerülhetetlen volt hiába nem túl jó egy terhességben). Estére már tudtam négykézláb közlekedni. Az utána javasolt gyógyszerelést a nőgyógyász már nem engedte,de anélkül is helyrejött nagyjából. Ezt csak azért írtam le,hogy sajnos határozottnak kell lenni,a diszpécser hölgy nem fog külön intézkedni csak miattunk, egyrészt ezer bejövő hívása lehet,másrészt szerintem le is sza##ja.

HanG99 2017.10.31. 13:42:52

@röf: nem, a hülye mindenbe belepofázó fidesznyik bérkommentelők az okai.
majd az órabéred átváltom lélegeztetőgépre, és így igazolom, hogy a Te működésed döntötte romba a magyar egészségügyet.

n3spr3ss0 2017.10.31. 15:49:09

@apanna: 2008-as szociális népszavazás a vizitdíj ellen.Ez sok mindent megmagyaráz a mentalitásról.

2017.10.31. 16:18:18

Drága ember! Gondolom te sem hagytad ott a kiscsaládot ebek harmincadjára, mikor nyíregyre vitt az utad, hanem csak hagytál egy személyt, akit ilyen vagy BÁRmilyen esetben anyuka felhívhat, és az segíthet. Vagy igen? Én nem tettem volna. Persze egyszerűbb az ügyeletre kenni. Akik meg nyugatról haza jönnek, sokan állítják, azért jöttek haza ORVOSHOZ mert odakint hetekbe telne, mire bejutnának. Orvoshoz. Főleg amcsiknál, Londonban...
És továbbra sem tartozik rád, hogy az asszonyka telefonja közben mit csinált az ügyelet éppen, mennyire volt leterhelve és miért kérdezte a telefonos, hogy be tudna-e valaki menni. Valami durvát akartam ide írni, jelzőnek, gondold, hogy kimondtam.

HanG99 2017.10.31. 16:34:51

@pizzaszeletvágó: szóval az ügyelet nem arra való, hogy ügyeljen?
cseppet sem hozzáértő hozzászólásod szerint akkor ha kisgyerekkel otthon van az asszony, akkor ne mehessen senki dolgát/munkáját intézni két kilométernél messzebbre?
nem maximalista ez az álláspont? ennél még az ősember is messzebbre ment vadászni.
vagy akinek nincs minden pillanatban tettrekész nagymama/egyéb rokon, az ne szüljön gyereket?

Mindezeket átgondolva a saját inteligenciádról, empátiádról mit árul el írásod?

hdnctrl 2017.10.31. 16:35:32

"Rengeteg kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban, többek közt az is - és bocs, hogy ez az első, de nem akarom elfelejteni, és bár nem tűnik fontosnak mégis az -, hogy az M3-on nagy valószínűséggel begyűjtött fényképeimért ki fog fizetni...?)"

Ugyanaz a személy, aki felelős lett volna egy esetleges - gyorshajtás miatt bekövetkező -
balesetért is: Te.

Jobbulást a "párod"-nak.

RHalacska 2017.10.31. 16:54:53

@HanG99: De az ügyelet arra való hogy ügyeljen. Ha a drága mama elmondta volna, hogy nagyon fáj, és nem tud bemenni, és jöjjön ki az orvos, akkor kimegy, mint ahogy ki is ment. Megint az orvos a hülye mert a beteg egy elkényeztetett, tenni nem akaró mámocska. Azért mert kipottyintota a drága utódot, rohangáljon az apuci. Nem volt életveszély, máshol mások is megoldottak már ennél súlyosabb helyzeteket. Az ügyelet éppen életet mentett.

HanG99 2017.10.31. 17:19:50

@RHalacska: Szövegértésed színvonalát, csak empátiád mélysége múlja felül.
Kommunikáció! ez a kulcsa mindennek.
Egy fájdalomtól üvöltő "mámocska" (mennyi mélységet árul el ez a szó rólad?) vagy egy erre kiképzett telefonos back-office munkatárs, akinek éppen a világundorán kívül nincs egyéb problémája a felelős azért, hogy amikor a beteg (tudod hipokratész meg hasonló idegen szavak)azzal a szándékkal hívja az ügyeletet, hogy rajta orvos segítsen, csak addig jutnak el, hogy menjen be valaki a receptért.
amikor még ügyfelek kiszolgálásából éltem, a telefont felvevő bárkinek ki volt adva egy lista, hogy mi mindent kell megkérdezni az ügyféltől. manapság szoktak ilyesmit protokollnak csúfolni. lényege: kitalálni, miért hívott az ügyfél, hogyan tudunk rajta segíteni. mintha az egészségügynek, ezen belül kimondottan az ügyeletnek is ez lenne a dolga, de hiányzik gyakran az, hogy ügyfélnek tekintsék a másik felet, ne pedig szívességért kuncsorkodó alattvalónak.

RHalacska 2017.10.31. 17:26:12

@HanG99: Hát persze. Csakhogy egy alulfinanszírozott, a betegek által állandóan köpködött szakmába senki nem megy dolgozni. A drága betegek, mikor már a váróban is összevesznek rosszabb esetben összeverekednek a bejutási sorrenden, teljesen kicsinálják a még önérzetesen, hivatásból dolgozó szakmabelieket. Az emberek problémamegoldó képessége nulla, mindent mástól várnak el. Az ügyelet éppen életmentéssel foglalkozott, ha a drága gyorsan elmondja, hogy menjek ki egy orvos, akkor kimegy. Ja a képzésre, hogy mit hogyan kell kezelni szintúgy nincs pénz. A másik poszt éppen arról szól, hogy az ügyeletes életmentés közben kénytelen volt egy hisztis szoptatóssal foglalkozni, aki nem bírta kinyögni, hogy amint tud, induljon hozzá egy orvos. Ezért majdnem meghalt egy ember. Ja, és ha a posztoló a gyorshajtása okán mondjuk belém száll, és túléljük, és erre hivatkozik, akkor magánvádasan megvádolom szándékos közúti veszélyeztetéssel. Ha a mama oly beteg volt, hívjon mentőt.

itt az igaz 2017.10.31. 17:40:33

@pizzaszeletvágó:

Ne írj sületlenséget.Itt is időpontok vannak mindenhol ami elég gyakran hetek,sőt hónapok.A lányom nyáron kapott időpontot mostanra a pajzsmirigy betegségével a szakorvoshoz.Én a múlt héten november végére kaptam időpontot a reumára.Akkor miről beszélünk?

RHalacska 2017.10.31. 18:00:56

@itt az igaz: Arról, hogy szépek a stadionok. Meg a ma indult rendszerről, amiről minden eü dolgozó tudja, hogy halálra van ítélve. Senki ne gondolja, hogy a következő napokban normálisan fognak menni a dolgok. Van olyan rendelő, ahol hetek alatt összesen 1 praxist sikerült a csodafelhőbe bejelentkeztetni. 8 ból. Van ahol nov 2 kezdik(!) a beléptetést. He he. Ja recept kiadás az orvos megérkezése előtt, és távozása után nem lesz.

prevent 2017.10.31. 18:05:03

vissza kellene térni a való világba

egy pesti kerületben már attól "üvöltenek", mert beáll a dereka valakinek - szerintetek ez vidéken hogy van????

nem látom, ki volt veszélyben, mi történhet egy 7 hónapos 9 kilós (???) gyerekkel amiatt, mert fáj a mami háta?

fizesd be barátom a gyorshajtásért a büntit, ha lesz, és ne szórakoztass minket ilyen avétos propaganda-dumával

Hogy jön ide a pénz??? Mr Takács elvtárs?

prevent 2017.10.31. 18:08:09

@HanG99: és az ősasszonynak is kiszaladt az ügyeletes? megdorongozni, mi?

prevent 2017.10.31. 18:15:22

@láng annamária: te mit olvastál?
valami mauritániai lapot?

prevent 2017.10.31. 18:23:44

@qbr: tán arra gondolt, hogy az ügyeletes orvos vegye fel a gyereket, esetleg szoptassa is meg - lehet nem volt alkalmas alany az ügyeleten? frissen szült anyuka, aki, mondjuk, otthon hagyta a gyerekét, amíg az apuka vigyázott rá, egyedül, mert a szomszédokat nem lehet zavarni. mi lett volna, ha neki is beáll a dereka? hmmmm....
a történet bonyolítható a végtelenségig - de könyörgöm, minek ide politika????
apuka: a harmadiknál már gördülékenyebben megy
én pl. az első lányomhoz Bukarestből hívtam fel orvost - nem kommenteltem...
(és nem vagyok határon túli...)

]{udarauszkasz 2017.10.31. 20:45:51

Par eve volt, hogy hazajottem Ausztriabol hetvegere, es nem vettem eszre eloszor, hogy kavics ment a szemembe. Egeszen addig, amig fel nem sertette a szemgolyom harmadreszet felul, ahol nagyon latni se lehet a serulest. Elmentunk az ugyeletre, a parom vezetett, mert akkor mar nem lattam, nem tudtam egyik szememet se nyitva tartani a fajdalomtol.
Egy noverke volt az egesz ugyeleten, akinek a kislanya is ott volt, es valami orvosos jatekot jatszott a benti szamitogepen. Elujsagolta, hogy bizony az egesz megyeben nincs orvos, aki engem ellatna.
Ekkor kimentunk Ausztriaba, Kittsee-be, ott azonnal helyileg ellattak, beutaltak egy becsi korhazba, de csak a Goettlesbrunni benzinkutig jutottunk, ahonnan mar ram kellett hivni a mentot, mert olyan fajdalmaim voltak, hogy ossze akartam esni. (Megvizsgaltak, hogy nem szimulalok-e, hat kiderult, hogy nem; a paromnak csak az tunt fel, hogy a mento ezerrel hajt at az osszes piros lampan.) Na, a becsi korhazban vettek kezelesbe, a szemgolyon felso harmad resze komolyan serult, azota se szazas. (ez 2 eve volt.)
Ha nem lennek Ausztriaban is betegbiztositva, minden bizonnyal vak lennek a bal szememre, es le lennek rokkantositva. Magyarorszag, en igy szeretlek!

zuulululu 2017.10.31. 21:04:06

@]{udarauszkasz: mi az hogy nem vetted észre hogy kavics ment a szemedbe :D :D

Hórukk 2017.10.31. 21:55:54

Akut fájdalom esetén jár az ügyeleti ellátás. Ne hivatkozzunk életmentésre, az viszonylag nagyon ritka mikor a háziorvosi ügyelet éppen életet ment. Akut életveszély esetén eleve a mentők az illetékesek. Az ügyeleti ellátás a leírt esetben alapvetően fájdalomcsillapítást jelent, amihez első körben nem kell orvos sem. Magyarul anyuci bevesz 1-2 szem Algopyrint, Amidazophent, Paracetamolt vagy hasonlót. Valami ilyesminek illik otthon lenni, ha nem volt, akkor ebben az egész család ludas. Paracetamolhoz nem kell recept sem. Ha nem tudja a beteg, hogy mit vehet be, akkor kérhet az ügyelettől felvilágosítást. Mellesleg mindegyik fentit beveheti, mert ha éppen a baba lenne beteg, akkor bármelyik fentit kaphatná, ráadásul jóval nagyobb dózisban, mint ami 1-2 tablettából az anyatejen keresztül átjut. Szóval először segíts magadon és ha nem használ, akkor majd az ügyelet is megsegít - mert azért tartjuk - köszpénzből.

fénycsepp 2017.10.31. 22:37:50

@]{udarauszkasz: miert lenne vki rokkant, ha nem lát az egyik szemére?

@Hórukk: szerintem lumbago esetén a paracetamol semmit sem ér.

2017.10.31. 22:48:59

Én megtapasztaltam a külföldi ellátást: a német 250€ az alap, mindenkinek mert demokrácia van, és nem tesznek kivételt, ha valaki jobban keres akkor 500 a privát, ezért már külön szoba jár, és egyéb kedvezmények.
A kórházi koszról nem szólok, mert abban a magyar toronymagasan vezet. A szakorvossok is otthon jobbak. Angliából is haza járnak ha valami fontos van.
Az ügyelet az mindenhol elég macera, de ha eljut valaki az emergencyre akkor már nyert ügye van. Én legutóbb Manchesterben egy fél napot töltöttem egy ilyen helyen,nagyon otthonosan éretzem magam, eléggé lepukkant valami volt, akár Pesten is lehetett volna - vidéken jobb a helyzet.

2017.10.31. 23:00:30

Engem üvöltve fájós gerinccel bevitt a férjem és egészségügyis nővérem az országos gerincgyógyászati központba és még ott sem láttak el. Fél napig hurcolásztak 3 helyre, a tesóm az összes "kapcsolatát" bevetette, telefonálgatott, de mindenhonnan elhajtottak, mert NEM VOLT BEUTALÓM. Végül egy ismerős 100 éves reumatológus szánt meg, ismerősön keresztül, aki végre belémbökött egy nyomorult injekciót.
Az utána következő hetekben voltam kivizsgáláson és kaptam kezelést, kiderült nagyon nagy a baj, de ezt nem részletezem.
Mo-on nincs sürgősségi ellátás. Egyáltalán nincs. Nem létezik. Ha a háziorvosod nem elerhető, meghalsz.
Az a bizonyos hirtelen fellépő fájdalmam olyan iszonyú volt, hogy arra nincsenek szavak. Nem lumbágó, sokkal durvább. Vinnyogtam a fájdalomtól. Meg akartam ölni magam, már nem bírtam elviselni. 10 gyereszülés egyszerre. De még annál is rosszabb. Elmondhatatlan.Azóta ha rá gondolok, halálfélelmem van. SENKI NEM SEGÍTETT.

2017.10.31. 23:20:20

Még annyit hozzátennék, hogy nekem van egy lumbágóm is ami nagyon ritkán jön ki, mert ìrtó tudatos vagyok a gerincemmel, de tudom milyen. Azt is tudom, hogy milyen ha valakinek először van, akkor mennyire be tud pánikolni.
Nem értem, hogy miért nem tekintik ezt sürgősségi esetnek. Jönnek mindig ezzel a picsafing flektor tapasszal, amikor egy egyszerű injekcióval meg lehetne szüntetni azt az iszunyú fájdalmat (aztán persze kezelés, meg minden). Minden lumbágós arról számol be, hogy hiába megy ügyeletre, elhajtják. Miért?
Nincs itt orvos? Tényleg érdekel, hogy miért az a protokol, hogy háriorvos, reumatológia. Mire odajut az ember elmúlik az egész. Az egész modern nyugati orvoslásnak a legnagyobb vívmánya a fájdalomcsillapítás, akkor miért nem csinálják? Hogy mondhat egy hétvégi ügyeletes orvos olyat, hogy ő nem adhatja be. Egy orvos. Egy injekciót. Akkor mégis mit tudhat?

zizi77 2017.10.31. 23:27:05

Ibuprofen, fájdalomcsillapító, és gyulladáscsökkentő. Szoptatás alatt nyugodtan szedhető, főleg 7 hónapos babánál. Aztán jöhet a többi, ha nem múlik. Azért az valóban fura, hogy a világon senki nincs, aki segíteni tudott volna az anyukának. Se szomszéd, se ismerős, se barát, se rokon.

2017.10.31. 23:33:45

Itt mindenki hülye, aki tablettákat ajánlgat?
Vagy erre a blogra is rá vannak állítva a fidesz bérkommentelők, hogy elbagatelizáljanak jogos elvárásokat az eü rendszer felé?

2017.10.31. 23:46:51

@zizi77: Te nem tudsz értőn olvasni? Üvöltött a fájdalomtól.
Senkinek nincs joga megkérdőjelezni egy másik ember fájdalmának fokát. Még egy orvos sem. Sőt, egy orvos meg pláne nem. Nics olyan, hogy "annyira nem fájhat az". Különbözőek vagyunk, különbözően éljük meg a fájdalmat. Senki nem jelentheti ki, hogy egy másik ember eltúlozza a tüneteit. Ha egy beteg azt allítja, hogy elviselhetetlen fájdalma van, akkor az az.

2017.11.01. 03:47:50

Sajnos nekünk is kísértetiesen hasonló „élményeink”voltak. Egyikünk sem az a hipohonder típus, szal ha nálunk képbe kerül az orvos, akkor azt általában komolyan kell venni. Nemrég egy szép szombati napon 20 óra körül, estefelé a feleségem arra panaszkodott, hogy fáj valami hastájékon, de nem vészes. A 2,5 éves gyermekünket épp lefektettük aludni, szerencsére hamar elaludt. A fájdalmak közben felerősödtek, később görccsé alakultak. Kérdeztem az asszonyt, hogy mi legyen akkor, hívjunk orvost? Ne, nem kell, várjunk kicsit, biztos jobb lesz majd. kb. 1 órán keresztül vártuk hátha csillapodik, de épp ellenkezőleg, egyre elviselhetetlenebbé vált, már C betűbe görnyedve feküdt, és szólni sem tudott. Ez már így fele sem tréfa, telefonáltam az ügyeletre, és kértem jöjjenek ki. Kérdések, keresztkérdések után a legokosabb dolog amit tudtak mondani hogy „vegyen be egy fájdalomcsillapítót!” Nem hittem a fülemnek, azt hittem valami vicc. A földön fekszik összegömbölyödve, és szólni nem tud. Közben furcsállottam ezt a felelőtlen hozzáállást: honnan tudja néhány telefonos kérdésből eldönteni, hogy a vonal másik végén épp nem a halálán van valaki? Egy raklapnyi fájdalomcsillapító, után sem javult a helyzet, és egy újabb óra után döntöttem: ha a hegy nem jön mohamedhez… irány az ügyelet. Igenám, csak 2,5 éves gyerekkel mit csináljak az éjszaka közepén? Egyedül nem hagyhatom, magammal sem vihetem. Szerencsétlen anyámat kitaxiztattam (11 ezer forint) az éjszaka közepén bp. belkerületéből az agglomerációba, hogy vigyázzon a gyerekre (újabb 45 perc várakozás). 23:30 körül ügyeleten voltunk, (ügyeletes doktornőt láthatóan felébresztettük, egyébként becsületesen végezte a vizsgálatot). Vesekő, elzáródás gyanú a tünetek alapján , de ennél többet eszközök híján nem bírt megállapítani. Irány a sürgősségi, be a városba, (25km) mert a pontos diagnózis felállításához ott van ehhez technika. Kezembe nyomták a papírokat, a feleségem kapott egy görcsoldó koktélt, amitől a fájdalom nem múlt, viszont már hányni is kezdett. Én meg egyre jobban beszartam. Csutkagázon 2 fix véda alatt elsuhanva, (várom a csekket) nemsokára a sürgősségin voltunk. (1:00) Az amcsi filmeken egy ilyen hely egy kicsit mozgalmasabbnak néz ki, itt viszont csend és hullaszag. Negyed óra alatt sikerült előkeríteni valakit, aki felvette a panaszt, majd fél órás várakozás. (sürgősségin vagyunk elviselhetetlen fájdalommal). Vizsgálódás következett, és újabb fájdalomcsillapítás, amitől egy kicsit javult a helyzet. A lekezelő stílusú orvos, labor, UH, és urológiavizsgálatra küldött minket. Csak azt árulta el, melyiket melyik emeleten találjuk (abból is az egyiket rosszul mondta). Aztán hogy az adott szinten hogyan merre, mi a járás, azt találjuk ki. Az egészségügyisek hajlamosak mindenkiről azt feltételezni, hogy TELJESEN EVIDENS és MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ mindenki számára az ő megszokott kis világuk. Honnan tudjam, hogy itt egy csengőt kell nyomni, és akkor a szomszéd folyosón az egyik ajtón majd kijön valaki? Ott meg egy ablakon kell kopogtatni, és akkor várni kell türelemmel, egyszercsak behívnak? Ilyen, és hasonló rejtvényeket kell megoldani, miközben rohadtul FÁJ. Reggel fél hétig tartott a tortúra, végül az ügyeletes dokinő által felállított gyanút nem tudták sem megerősíteni, sem kizárni, de továbbra is vesekőgyanú, feltételes módban. Azt hittem újabb vizsgálatok jönnek amivel egyértelműsíthető a probléma, de nem, zárójelentés készült, és ennyi lett volna kérem. Felírtak görcsoldókat, és lehet hazamenni. Kontrollt rendeltek el, amennyiben a fájdalom nem múlik. A zárólapon –utólag vettük észre- az volt, hogy panaszmentes állapotban hagytuk el a korházat, ami erős csúsztatás, és akkor finoman fogalmaztam. Szerencsésebb országokban egy éjszaka alatt komplett fejátültetést megcsinálnak. Nálunk néhány alap vizsgálatra futja, megoldás nélkül. Igazából a történet nagyon sok kérdést szül. A „Mire fizetem a tb-t”, már elcsépelt és unalmas, de az komolyan érdekelne, miért nem jön ki az ügyelet, és miért kell saját autómmal trafipaxerdőben száguldozva szállítani beteg családtagjaimat? És ami a legfontosabb: miért nem vizsgálják addig a beteget, amíg bizonyosságot nem nyernek, mi okozza a fájdalmat? Én műszaki ember vagyok, de a „valószínű” meg „feltételezem” még az én szakmámban is szitokszavaknak számítanak. Az is érdekelne, hogy miért nem látható fokozott aktivitás, amikor fájdalomról van szó, amiből 1 perc is sok, nem fél nap...

she_wolf 2017.11.01. 04:44:51

@Jankove:
Nagyon sajnálom, és teljesen igazat tudok Neked adni.
A tájékoztatás valami gyalázatosan rosszul működik szinte mindenhol.
Bennem sokszor felmerül ismerős helyeken is, hogy: és ha most először lennék itt, akkor...?
Tényleg néha úgy kezelik a betegeket, mintha annak rutinszerűen tudnia kellene, hogy mikor, mivel, kihez, hova.
Ez betudható sok mindennek, és igazából nem tudom hibáztatni őket. Igazából azt tartanám célravezetőnek, ha minden arra alkalmas helyen hozzáférhetővé válnának azok az ismeretterjesztő anyagok, amik legalább az eligazodást lennének hivatottak megkönnyíteni.

Ami viszont az összehasonlítást illeti a két szakterület között, az nem helyénvaló,nem összehasonlítható!
Egy "döglött" anyag/tárgy másként viselkedik, mint egy élő. Ezt azért tessék figyelembe venni még akkor is, ha nem tartozik szorosan a panaszhoz!;)

A méltatlankodásodat teljesen megértem, jogos. Ha fáj, ha kimondhatatlanul fáj, és órákat kell várni, akkor tényleg ki tudja borítani az embert. De igazából ezt sem fogja fel, hiszen fájdalmai vannak. A kísérője meg kétségbeesve szeretne segíteni mindent vállalva. Megértelek. Szar helyzet. És tényleg nem akarom az orvosokat menteni, de nem az ő készülékeikben van a hiba!
A hiba a rendszerben és annak működtetésében van, ami túlnyúlik az ügyeletes orvos kompetenciáján.

"Szerencsésebb országokban..." írod.
Ez nem egy szerencsés ország ilyen szempontból -írom én.

qbr 2017.11.01. 08:48:12

@Hortenz: Attól, hogy te kitalálod, hogy téged mindenképp az Országos Gerincgyogyaszati Központ kell, hogy ellasson, attól még nem fognak beutaló nélkül fogadni. És ez nem az intézmény hibája, hanem a tiéd, hogy szarsz a beutalasi rendre, és felháborodsz, hogy még protekcióval sem tudod betolni magadat.

A gerincgyogyaszati kp. _nem_ sürgősségi ellátó intézmény, nem kötelesek (és nem is tudnak) téged abban a pillanatban fogadni, csak mert éppen neked nagyon fáj. Akkor ugyanis azok, akik már egy hónapja várnak oda, mert betartották a beutalasi rendet, még később jutnak be. Egyébként elárulom, a gerincgyogyaszatiban kifejezetten rendesek, és ha van beutalod ÉS olyanak a tüneteik, igyekeznek nagyon gyorsan időpontot adni.

qbr 2017.11.01. 09:04:46

@she_wolf: Már bocsánat, de nem kellene az alapmuveltseghez és állampolgári ismeretekhez tartoznia, hogy mivel hova forduljunk?

Mindenki meltatlankodik, hogy ha éppen nagy fájdalmai vannak, vagy a halálán van, akkor nem ezzel tud foglalkozni - de miért csak ekkor kell ezzel foglalkozni? Nem olyankor kellene ilyeneknek utánanézni, amikor épp semmi baja nincs? Legalább az alapvető dolgoknak, hogy mi a feladata a háziorvosnak, a szakrendelőnek, a gondozonak, a kórházi fekvő ellátásnak, a sürgősségi betegellátásak és az ugyeletnek. Hat kurva ellatohelyrol van szó. De legyen nyolc az uzemorvossal és iskolaorvossal együtt.
Mennyi időt kellene raforditani, hogy értsük, ki mit csinál, és mivel hova forduljunk? Akar három évente egy teljes órát?

De nem, az egészségügy hibája, még véletlenül sem állampolgári kötelesség a rendszer működésének ismerete, mindenért más a felelős, hogy nem magyarázzák el nekünk eléggé.

Ja, most beírtam a google-be, hogy "mikor forduljak háziorvoshoz". A 7. találat egy hivatalos oldal, részletes leírással. Azért nem az első, mert az emberek nem kattintanak eleget erre az oldalra, és így lecsúszott a relevanciája a vitalitas portál meg webbeteg meg hasonlók mögött.

De persze az egészségügy. Eh.

2017.11.01. 09:07:30

@qbr:
1. A háziorvosom nem volt elérhető, ezért elhajtottak a reumáról. Nincs helyettesítője.
2. A "maszek" részre mentem, ahol már otthagytam előtte egy vagyont, de onnan is kidobtak.
3. Aztán jött a logan futása.

Egyébként leszarom a protokolt, ha valaki vinnyog a fájdalomtól, elvárom egy orvostól, hogy az orvosi esküjének megfelelően legalább megkérdezze mi a f@sz bajom van.

Később voltam a gericgyógyászatiban, két orvossal érintkeztem, mindkettő flegma, unott és szemét volt. Egyébként egy ritka, kacifántos betegségem van, egyszerűbb azt mondani, hogy ezzel nem foglalkoznak. A GGYK egyik főorvosa CÖF-ös főnök, azt hiszem ezzel mindent elmondtam.

Hohó60 2017.11.01. 09:12:45

A magyar egészségügy ilyen. Ilyen volt, és ilyen is lesz, a legfőbb probléma az emberi tényező.
És ez mem kormányfüggő.
A Gyurcsány-féle vizitdíjas időszakban volt epekövem, pár napoal műtét előtt voltam. Éjszaka négykézláb mászkáltam a fájdalomtól a nappali kövén, amikor már muszáj volt kihívni az ügyeletet. Konkrétan azt mondták, a fájdalom nem ok arra, hogy kijöjjenek, vegyek be fájdalomcsillapítót, ha nincs, menjek be a receptért. Nem mondom végig...
Hosszas cirkusz követően, amikor végül mégis kijöttek, 1500Ft vizitdíjat kellett fizetnem, ugyanis a normál, 300Ft-os vizitdíjat csak indokolt esetben lehetett fizetni, az enyém pedig indokolatlan kihívásnak minősült. Hiszen csak olyan fájdalmaim voltak, higy kínomban már hánytam, öklendeztem miattuk.

2017.11.01. 09:21:48

@Jankove: Teljesen igazad van. Te vagy az a tipikus tb befizető, aki alapvetően egészséges, de amikor egyszer baj van, akkor döbben meg, hogy mi folyik ebben az országban. Aki egy akkut fájdalomra nem érti meg, hogy jogos igény a XXI. században a gyors és szakszerű ellátás, az tipikus nermagyar idióta, aki igénytelen, kifogáskereső, fejlődésre képtelen emberi hulladék.
Az egészségügy egy szolgáltatás. Elvárom, hogy kinyalják a seggemet.

Igazság, hol vagy? 2017.11.01. 10:09:15

@Hortenz: Utolsó mondatodhoz:Más szolgáltatótól is elvárod?Te is megteheted,hogy ki...d.

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.01. 10:37:26

Sokat gondolkodtam ezen az íráson. Végül eszembe jutott nagyanyám, aki kukorica kapálás közben megszülte a gyerekét, betekerte abba, ami kéznél volt, megszoptatta, és tovább kapált, majd este hazament.

Satnyulunk.

Persze anyuka milyen tudást fog majd átadni a gyerekének, ha ezt a helyzetet nem tudta megoldani.
Akinek gyereke születik, az már legalább 18 éves, nagykorú. Erre általában nagyon büszkék szoknak lenni. Nos a büszkeséghez az is tartozik, hogy a saját gondjukat-bajukat egyedül megoldják.

Mert anyit illene tudni, hogy van háziorvos, van háziorvosi ügyelet. Ha ezeket felhívja, valaki kimegy a lakására figyelemmel arra, hogy járásképtelen. Az meg nem indok, hogy elválasztás alatt álló gyereke van, mert az nem az egészségbiztosítás dolga, hogy az egészséges gyerekről gondoskodjon. Ha meg a szomszédokkal nem barátkoznak, akkor ne csodálkozzon a posztoló, hogy nem akad a közelben segítségük.

RHalacska 2017.11.01. 10:42:08

@Hortenz: Ja ha megfizeted megteszik. Menj magáncéghez. Az állami eü nem tud fennmaradni, mert mindenki adóoptimalizál, minimálbéres bejelentéssel, aztán meg csodálkozik.

Nick a banya 2017.11.01. 11:15:25

@látjátok feleim szümtükkel: legalábbis neked ezt mondta. De a sparhelten is főzött, meg reggen ellátta a teheneket, disznókat, akarod azt is? Vagy elfogadod, hogy ha egyszer a huszonegyedik században (a te pénzedért is!!!) van szolgáltatás, akkor az legyen normális...

Sir Galahad 2017.11.01. 11:22:45

A "néma gyereknek az anyja se érti a szavát" illusztrációja. Nem kérte, hogy menjek ki, nem mentek, aztán hiszti.

Drago Brutic1 2017.11.01. 11:23:15

@látjátok feleim szümtükkel: Másnak meg a nagyapja kifordult belekkel várta Isonzóban a hóban, hátha a felcser összevarrja, ha megtalálja többszáz halott között. Ehhez képest mi törött kézzel szaladgálunk az ügyeletre, és meg vagyunk ijedve, ha nem tudunk felállni. Satnyulunk. Te ilyen iron man vaggy?

várom a levelet 2017.11.01. 12:07:49

@Drago Brutic1: törött térddel nehezen tudtam volna szaladgálni.de talán nem a huszadik század elején vagyunk.

2017.11.01. 13:44:44

Én azt vettem észre, hogy az egészségügyben működik egy fordított asszociáció. Ha a beteg üvölt a fájdalomtól az egészségügyis legyint egyet, ki se megy, vagy elmismásolja, mondván ha még tud üvölteni akkor nincs nagy baj. Ha viszont már alig tud beszélni, vagy úgy kezdi hogy zombi módra bocsánatot kér és üveges szemmel mered maga elé, akkor az egészségügyis azonnal összekapja a rescue teamet és megy minden mint a karikacsapás.

]{udarauszkasz 2017.11.01. 13:50:43

@zuulululu: ne oklomnyi kavicsra gondolj, hanem kismeretu, de eles soderdarabra. Belement, nem vettem eszre, elmozdult, es felsertette a szaruhartyat.

telkoe 2017.11.01. 15:46:20

@Lady Scarlett: Ezt mar alap elsosegelytanfolyamokon is tanitjak.

Kiabalo, hangosan jajgato, hisztizo serult/beteg = ha erre van energiaja kibirja meg egy ideig, a sulyosabbak utan lehet vele foglalkozni

Csondes, apatikus, nem kommunikalo (szurkes sapadt bor, hideg verejtekezes, gyors pulzus, leeso vernyomas, kitagult pupillak) serult/beteg = sokkgyanus, eletveszelyes helyzet lehet amivel azonnal foglalkozni kell

Greg24 2017.11.01. 20:11:21

Mit tett a doktornő?adott fájdalomcsillapítót amit előtte már receptre amúgy is felírtak?valószínűleg nem műtötték meg....Amúgy utálom ezt a ,,szoptatós kismama" szöveget:D tudja a kedves kommentelő, hogy az ügyelet hány szopatatós kismamához megy ki erre hivatkozva úgy, hogy férj/apuka otthon van, a kertbe 3 autó áll, de a ,,szoptatós kismama"-hoz jöjjön ki az ügyelet mert felfázott...nem jönnek ki?dehát kismama...felejtsük már el ezt...apukát mért fényképezték le az autópályán?ennyire rohant a halálán lévő meghúzódott nyaku anyukához?:D

2017.11.01. 20:22:13

@telkoe: nem egeszsegugyit vegeztem.

hópelyhecske77 2017.11.01. 20:54:33

Azért anyuka se állt 2x sorba, mikor az észt osztották. Egy nyavalyás Algopyrin SEMMILYEN hatással nincs a babára, főleg hogy már alig szopik.

itt az igaz 2017.11.02. 00:57:24

@látjátok feleim szümtükkel:
"Végül eszembe jutott nagyanyám,aki kukorica kapálás közben megszülte a gyerekét,betekerte abba ami kéznél volt,megszoptatta,és tovább kapált,majd este hazament.

Most ezt ugye te sem hiszed el..:xD

she_wolf 2017.11.02. 12:52:47

@qbr:
"Már bocsánat, de nem kellene az alapmuveltseghez és állampolgári ismeretekhez tartoznia, hogy mivel hova forduljunk?"

Dehogynem! Cipőt a cipőboltból.
De azt a cipőboltban tudom meg, hogy hol találom a gumicsizmát, vagy a tűsarkú báli topánt.
A tájékoztatás pedig hiányos nagyon sok helyen.
A fájdalom pedig fájdalom.

"De nem, az egészségügy hibája, még véletlenül sem állampolgári kötelesség a rendszer működésének ismerete, mindenért más a felelős, hogy nem magyarázzák el nekünk eléggé."

Nagyon sokszor egyetértek Veled, de most nem tudok maradéktalanul igazat adni neked.
Nem hibáztattam az egészségügyet -ha ez nem derült volna ki a @Jankovehoz írt hozzászólásomból. A rendszert hibáztatom, ami alapján képtelenek rendesen működni. És arról valóban nem X. orvos és Y. nővér, asszisztens, technikus tehet.
Az állampolgár megteszi a maga kötelességét azzal, hogy fizeti amit kell, és hogy a normálisabbja nem megy minden hajfájással tetőtől-talpig kivizsgálásra, feleslegesen lekötve kapacitásokat.

"Mennyi időt kellene raforditani, hogy értsük, ki mit csinál, és mivel hova forduljunk? Akar három évente egy teljes órát?"
Bocs' de most azt kell feltételeznem, hogy te szórakoztatsz engem.
De ha komoly a kérdésed, akkor elmondanám, hogy a múlt hónapban adott műszeres vizsgálatra még elmehettem volna a helyi (és területileg illetékes) rendelőbe, ebben a hónapban pedig már nem, mert átkerül máshova a rendelés. És kapaszkodj: a neten még a régi tudnivalókat látom aktuálisan. És ez egy teljesen sima, nem akut esemény kapcsán derült ki.

Miért nem tájékozódik az ember akkor, ha nincs panasza? Tényleg az egészség a legfontosabb, de azért az életünk nem csak abból áll, hogy szabad időnkben (ha van) területi illetékességet, rendelési időket és hasonlókat keresgéljünk a neten -ami ráadásul nem is olyan biztos, hogy aktuális.
No innen gondolom, hogy te csak viccelődtél most.
És ismételten: @Jankovehoz szólt az írásom, nem a poszthoz.

Hórukk 2017.11.02. 20:03:47

@fénycsepp: Lumbago esetén néha az egyszerű fájdalomcsillapító (pl. Paracetamol) is jó hatású, máskor pedig semmi nem segít, csak az idő vagy az esetleges műtét. Nyilván meg kell próbálni először az otthon lévő, kevés mellékhatással rendelkező gyógyszert, amelyiktől ritkán múlik el teljesen a fájdalom, de sok esetben javul annyit hogy el tudja látni a babáját, meg tudja várni a távol lévő hozzátartozót, vagy el tud jutni kivizsgálásra. Ez abban a helyzetben már jó eredmény. Ráadásul nincs tuti gyógyszere egy ügyeletes orvosnak sem, ad valamit ami sokszor használ, de sokszor nem. Ami biztosan használ: ha már föl tud kelni a beteg, akkor járjon minél többet, ne feküdjön.

2017.11.02. 20:31:50

@HanG99: buta vagy, és szöveget se tudsz értelmezni, nem baj, nem feltétele a kommentelésnek, a konkrét esetben, ha az ügyelet éppen ráért, akkor hiba a részükről, hogy nem mentek ki, akkor most olvasd el újra empatikusan te disznó, hogy mit írtam én, mielőtt pofázol empatikusan, hogy a görcs állna az ilyenbe
@itt az igaz: nem értem, mi köze ennek az ügyelethez
@látjátok feleim szümtükkel: pontosan erre szerettem volna felhívni a figyelmüket

2017.11.02. 20:52:42

@itt az igaz: nagyon fiatalka lehetsz, vagy pesti

2017.11.02. 21:15:13

@Hohó60: örülök, hogy szóba hoztad a vizitdíjat
csak hazudsz, mint a gazdáid
legalább az összegeknek utána nézhettél volna kommentelés előtt seggfej

2017.11.02. 21:15:53

@Hortenz: anyuci adjon puszit elalvás előtt?

MrX84 2017.11.02. 21:53:35

MARHA nagy dolog ez a meghúzódott a nyakam című történet.... Mindenkinek húzódott már meg
a nyaka 1x legalább az életben, szóval mindenkihez rohanjon ki az ügyelet... ÜVÖLTVE!!! BAsszus... ha egyszer vesegörcs lesz, na akkor hogy fog üvölteni??

Egyébként meg, ha szoptat, és idézem:" éppen "leválik" a baba, ezért még egy algopyrint sem mert bevenni" - Akkor mégis mit adjon neki az ügyelet? Mert a sürgősségi táska része az algopyrin, de ugye az a fentiek miatt kiesett. Valami fain Meloxicam vagy egyéb NSAID injectio, ami az Algopyrinhez képest nagyágyú, éppúgy nem jön szóba. AKkor tegyenek rá pakolást, vagy mi a retek faszát?

MrX84 2017.11.02. 21:57:12

A mai, magatehetetlen, és a saját gyengeségéért másokat okoló, elsatnyult társadalom ékes mintapéldánya lehet a fenti cikk írója/alanya.

Hohó60 2017.11.02. 22:11:08

@pizzaszeletvágó:

Undorító bunkó gyökér vagy, ha így szólsz valakihez.
Amit írtam, az úgy igaz, te barom.

2017.11.02. 22:12:55

@Hohó60: örülök az érdemi válasznak, tehát mennyi is volt az a vizítdíj, amiről hazudsz?
nevezhetsz bárminek, annyira sem érdekelsz, mint egy lepkefing

MrX84 2017.11.03. 17:25:00

Ja... Na meg: 40 perc alatt ki is jött az orvos... Miért? Hány perc alatt legyen ott? 10 perc alatt? Gondolod kedves posztoló, hogy esetjelzéssel, szirénával fog menni az ügyelet egy szaros nyakfájáshoz?!?!

drontal 2017.11.04. 01:27:09

@pizzaszeletvágó:
Mi a fax bajod van öreg neked a pestiekkel? Egyébként téged honnan sepert ide a forgószél erre a blogra okoskodni?

itt az igaz 2017.11.04. 10:22:27

@pizzaszeletvágó: Pesti vagyok igy igaz,de sajna nem fiatal. Amugy mi a problema? Mert kizartnak tartom azt a meset (amit egyebent sok kozepkoru videki megprobal beadni a hallgatosagnak) hogy a mama v nagyi kapalas kozben 10 perc alatt megszult a cseresznyefa toveben,majd leporolva magat folytatta a kerti munkat hatan a par perces ujszulottel? Ezt es sok mas ehhez hasonlo "videki" szuletestortenetet kellene elhinni? Neeeeee maaaa..

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.07. 13:18:59

@itt az igaz:

Elhiszem, mert a nagyanyám 1882-ben született és tanyán élt. Orvos sehol, ügyeletről meg nem is tudtak. Ráadásul eddigi életem során sok nagyanyám korú emberrel találkoztam, köztük nőkkel is.
Amikor én gyerek voltam, akkor sem volt ügyelet, volt egy falusi orvos, meg a közeli város szakrendelései, oszt kalap-kabát. Megnőttünk úgy, hogy az anyáinknak eszébe sem jutott elválasztás alatt, hogy nem szedhet gyógyszert, ha fáj a dereka. Mellesleg gyógyszer sem volt annyi, mint most, és nem voltunk ennyire "gyógszerfüggők". Amikor fájt valakinek a dereka, gerince, hasa, orvos előtt házi módszerekkel igyekezettt a fájdalmat csillapítani. Apám 3 napos hasfájása pl. akkor kezdett elmúlni, amikor melegített fődőt tett rá, miután akkor még áram sem volt a házunkban ( a faluban is kevés helyen, ) és a melegító párna, meg a forró fürdő ismeretlen volt.

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.07. 13:20:18

@drontal: "Egyébként téged honnan sepert ide a forgószél erre a blogra okoskodni?"

Nem mindegy neked, hogy ki honnan talál ide? Te vagy a rendfenntartó?

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.07. 13:25:57

@Drago Brutic1:

Sajnos nem Isonzónál, hanem a romániai hegyekben. Mármint a nagyapám. A nagyanyám meg egyedül maradt a gyerekeivel, akik közül a legidősebb is csak 12 éves volt.

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.07. 13:27:25

@Nick a banya:

Nagyanyámnak nem volt tehene, disznója is csak addig, amíg férje volt. Asse tudjátok miről beszéltek, csak jár a nagy lepcsesetek.

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.07. 13:37:08

Azt nem értem ez a sok tudor, aki mindenhez jól ért, miért nem reagált arra a mejegyzésemre, hoyg egy felnőtt korú nő, miért nem abban látja a gondja megoldását, hog felhívja az orvosi ügyeletet, előadja, hogy egyedül van a hét hónapos babával, hírteln rosszul lett, nem bír mozogni, nagy a fájdalma, modnjanak valami megoldást. Mellesleg ha taxit hív, és elmegy az orvosi ügyeletre, akkor ott ellátták volna.

Arra sem reagált senki, hogy a szomszédokkal jó barátkozni, mert ők bajban tudnak segíteni. Rám pl. sokat vigyázott gyerekkoromban a szomszéd néni.

Mi van ebben az országban? Hátat fordít a fiatalság a környezetének, és csak az jó amit ők kitalálnak, elképzelnek? Így nem kell csodálkozni, ha magukra maradnak a fájdalmukkal, és csak ordítani tudnak, de az ordítástól semmi nem fog megoldódni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása