Az egészségügyi szakmai szervezetek pocsékul teljesítenek

2018.01.12. 06:00

gavelandstethoscopesmall.jpgA nővérem orvosi műhibaperbe kényszerült, minekutána egy magánklinika orvosa maradandó károsodást okozott neki és elhárította a felelősségét.

Tisztelt Praxis Blog!

A LEGTUDOMÁNYOSABB FÉLRESZAKÉRTÉSEK – EGÉSZSÉGÜGYI TUDOMÁNYOS TANÁCS, IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI TESTÜLET Tisztelt Szerkesztőség! Bízom benne, hogy a történet érdeklődésre tarthat számot – szakmai körökben minden bizonnyal. De az is lehet, hogy már ott sem. Az egészségügyi szakmai szervezetek pocsékul teljesítenek, az ott dolgozók (beleértve a vezetőséget is) közönyösek, mindenki kiégett és elfásult, az orvosok, a betegek is és kétségen kívül, sajnos az is, aki ezt a zöngeményt el fogja olvasni.

 

 A nővérem orvosi műhibaperbe kényszerült, minekutána egy magánklinika orvosa maradandó károsodást okozott neki és elhárította a felelősségét. Inkább nem térnék ki a részletekre, magára a műhibára sem, lényeg a lényeg: fél évtized után a sebész pert veszített. De ez aligha az ETT Igazságügyi Szakértői Testületének köszönhető. Amelyről ugye évtizedekig az a hír járta, hogy „mindenek felett áll”.

 

Az ETT a per során, a bíróság felhívására három „igazságügyi szakértői véleményt” készített. Ha ugyan a hevenyészve összetákolt dolgozatok ezt az elnevezést megérdemlik.

 

Az elsőben a következő megállapítások kerültek rögzítésre:

- A felperes sürgetése, hogy mielőbb sor kerüljön a műtétjére, nem jelenthet az orvos számára indikációt.

- A felperes szövődménye közvetlenül a műtét után fogyasztott nagy mennyiségű alkoholnak is köszönhető.

- A szövődmény kialakulását az alperes orvos megfelelő módszerrel kísérelte meg helyrehozni.

 - Az alperes dokumentációja olvashatatlan.

 

A második, ún. „kiegészítő” szakvéleményben a következők szerepelnek:

 

- A felperes – saját bevallása szerint (sic!) – napi adagját fogyasztó alkoholista.

- Az ápolási lapon szerepel, hogy a felperes a saját, lapos üvegéből alkoholizált, utána kétszer is hányt. Rossz fizikai állapotára való tekintettel a nővér felajánlotta, hogy maradjon a klinikán. A beteg válaszul elővette az éjjeli szekrényből a lapos üvegét, ivott belőle, a nővér szemébe nevetett és eltávozott (sic!).

- A műtét után fellépett szövődmény kezelése nem volt megfelelő. Indokolt lett volna a legkésőbb másnapi műtéti feltárás, ebben az esetben elkerülhető lett volna a későbbiekben, halmozottan jelentkező szövődmények kialakulása.

- A műtéti dokumentáció megfelelő.

 gavelandstethoscopesmall.jpg

Végül következzenek az ETT harmadik okiratában szereplő állításai:

 

- A műtét sürgős elvégzése a felperes kifejezett kérésére történt, így a fellépett következmény nem róható fel az operáló orvosnak.

- A műtét utáni szövődmény kezelése nem felelt meg a szakmai előírásoknak, az alperesnek a reoperációt legkésőbb a műtétet követő napon szükséges lett volna elvégeznie.

- A műtét utáni reoperáció sem segített volna a felperes problémáján, tehát az alperes orvos adott helyzetben való döntése megfelelő volt.

- A felperes alkoholfogyasztása irreleváns az alperesi felelősség szempontjából, ugyanis a műtétet végző orvos felelősségét az adott esetben az alapozza meg, hogy a látható szövődmény elhárítása érdekében nem járt el az elvárható gondossággal. –

 Ismételten kiemeljük a dokumentáció hiányosságait, szegényességét. A pert végül független igazságügyi szakértő véleménye döntötte el.

A tényekhez tartozik, hogy a pert vesztett orvos, a saját védelmét – kezdettől fogva – a nővérem általa vélt „alkoholizmusára” alapozta – eredménytelenül. Nővérem ügyvédje kétszer is rákérdezett az ETT-nél, milyen bizonyítékok alapján rágalmazták meg az ügyfelét alkoholizmussal.

 

Az ETT válaszai: Az alperesi dolgozók lenyilatkozták, hogy a felperes alkoholista. (Hát, persze.) A peranyagban található kórlap alapján. (A kórlapról utólag kiderült, hogy a nővér újra írta, azaz meghamisította. Furcsa, az ETT-nél senkinek se lenne tudomása arról a köztudott tényről, hogy amikor az orvos bajba kerül, első dolga, hogy leelmebetegezi, alkoholistázza a páciensét – ez a nővérem esetében is megtörtént – továbbá meghamisítja a műtéti és egyéb dokumentációkat?

 

L.L.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nívea 2018.01.12. 17:38:46

Ismerem a sztorit, az orvos súlyos alkoholbeteg. A saját alkoholizmusát akarta kivetíteni az elrontott páciensére, tudomásom szerint a MOK - az etikátlansága miatt - első fokon megrovásban részesítette és több mint egy milliós pénzbírsággal sújtotta.
Ideje lenne már a híres-neves professzor asszonyt, dr. Keller Évát is elszámoltatni, mi a fenét csinál az Igazságügyi Szakértői Testület élén? A testület tagjai sem szégyellik magukat, amiért ilyen ostoba, egymásnak szögesen ellentmondó "szakvéleményeket" adnak ki a kezükből? Arra sem veszik a fáradtságot, hogy megnézzék, mit írtak le az előző irományaikban? Nem ciki, hogy lejáratják magukat?

marczy 2018.01.14. 10:35:55

Én is tudok olyan esetekről, amikor a doki csak két-három feles után volt képes operálni. De mondhatnám a politikát is: a politikus saját magát vetíti ki az ellenzékére, hogy ezzel elhiteltelenítse. Én szigorúan büntetném, ha egy orvos ittasan, bedrogozva stb. végezné a munkáját, mert az az orvosi szakma megcsúfolása és a beteg emberi méltóságának semmibevétele.
A toronydarusnál ilyen probléma nincs, mert ott aki ivott, az már leesett a daruról...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2018.01.14. 11:35:58

@marczy: az alkohol doppingszernek minősül pl lövészetben, íjászatban, dartsban és még egy csomó sportban ahol nagy pontosság az elvárás, tehát az is lehet, hogy így jobban teljesít, nem azért mert alkoholista, hanem mert ez egy fiziológiás hatás.

BiG74 Bodri 2018.01.14. 14:39:34

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ja, ha eleget ittál bármit eltalálsz, amit nem is akartál, azt is.

she_wolf 2018.01.14. 23:55:21

Az alkoholista azért iszik, mert kötelezően csak x mennyiségű alkohollal a szervezetében tud pontos munkát végezni -függőség.
A még nem alkoholista esetében a fiziológiás hatás=az alkohol jótékony hatásával, de véleményem szerint ezt nem lenne szabad alkalmaznia egy orvosnak.
Ha a dokinak alkoholproblémája van, kérjen segítséget, mert a folyamat progrediál, jó vége nem lehet.

@BiG74 Bodri:
Bizonyos és egyénre szabott mennyiségek esetén nem állja meg a helyét, amit mondasz.

Nívea 2018.01.15. 18:00:28

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Aha. Akkor az ETT tagjainak is le kellene húzniuk néhány felest, hogy ne irkáljanak egymásnak ellentmondó hülyeségeket. Vagy folyamatosan isznak, azért teljesítenek ilyen lejáratósan?

BiG74 Bodri 2018.01.15. 20:08:59

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Naná!
@she_wolf:
Az alkohol semmin sem javít, csak az alkoholista állapotán.
Ha a sebész iszik, maximum bátrabban vág, és kevésbé érdekli az esetleges kár. Ezt lehet kívülről pozitívnak látni, de valójában csak a szerencse kérdése, hogy operál, vagy boncol.

she_wolf 2018.01.16. 08:42:37

@BiG74 Bodri:
Az alkoholnak vannak jótékony hatásai, és ez nem tagadható! Azonban ez annyira elenyésző, hogy a kísérlet szintjén sem engedhető meg, hogy pl. egy sebész munka közben ezzel éljen. Ellentmondás tehát nincs köztünk.
Ha az alkoholfogyasztás eléri az iszákossági szintet egy orvos esetében, akkor nem lehet szemet hunyni fölötte, nem lenne szabad engedni, hogy dolgozzon.
Ha pedig alkoholista egy sebész, akkor alkohol bevitele nélkül nem képes ellátni a feladatát. Ez pedig abszolut tiltás alá kellene hogy essen, mert ebben az esetben befolyás/kényszerítés alatt cselekszik, ami nem eredményezhet stabil terhelhetőséget. És akkor már tényleg csak a szerencsén múlik a beteg sorsa.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.02.02. 00:25:23

Az alkohol gyógyszer is. Vesegörcsre kitűnő hatású, harántfekvésben megindult intézményen kívüli szülésnél pedig életmentő.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása